Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x99 - Tündérfalva, végállomás

2015. február 23. 08:14 - Chat Géza

Kisiklott a Tündérfalvi Express A párbajt megelőző pillanatok általában nem szoktak túl veretesek lenni, mindenki fejben már a stúdióban van, agyal, hogy hogyan is kell alanyt állítmányt egyeztetni és erősen trenírozzák magukat, hogy még véletlenül se csicskagecizzenek élő adásban. Most se volt ez másként: taktikázással higított wannabe gyónás plusz garázsrádiózás a menü a nagy happening előtt.

Az a taktika, hogy nincs taktika

Az egyszerű, de svájci óramű pontossággal működő tervet Fanniék vallják: Tündérfalvi kimegy, cukiskodik, higgadt lesz, oszt visszajön, annyi. Laciék persze leégetik a taktikázás erőgépét: két hatalmas stratégájával megálmodják a Chuwbacca védelemnél is profibb és feddhetetlenebb érvrendszert, amivel csont nélkül kipaterolhatja Fannit a villából.

ww99_1.gif

Villa FM

A két párbajozó saját rádiót indíthatott, amiben maguk szerkeszthették a műsort, de persze nem hívhattak be boldog boldogtalant, Harangozó Terit mondjuk, hogy reggeli nótaszót élőben prezentálja, csak és kizárólag a lakókat lehetett meghívni a Villa FM-be. Az meg hogy most egy fülessel a fejükön vagy anélkül kutyázzák egymást teljesen hót mindegy. Ez itt az időelbaszás biturbó ékes példája. Esküszöm, senki szájából sem hangzik el olyan, amit már ne mondott volna el a kihívás óta. Ami meg a műsorvezetést és wannabe diszkjokéskodást illeti: nos, egyiket sem látom egy hullámon se, de Bochkor mellé belökve őket ütősebb reggeli kombót biztosítanának, mint a kevert + gépi kávé + kakaó + kifli napindító pack.

ww99_2.gif

 

A gyónás

Mivel rendes pap nem vállalta volna ezt a tortúrát, mert gondolom, akkor azt küldtek volna be a szerkesztők, így a két párbajozó csak a lakók bekeretezett képének vall színt a nyugi szoba rejtekében. Összességében se Laci, se Fanni nem bánja a kardinális bűneit, amit a másik felhánytorgat ellene, leginkább csak apró kis kurvaanyázásokról, „bocs Dennis, hogy lekéményseprőztelek” és hasonlókról esik szó. Fanni bevallja, hogy szerelmes Dennisbe. Ez nagyon szép, de a kedves mamának is lesz ebbe beleszólása azért, akinek nem túl szimpatikus a nyíregyházi fiatalember.

A párbaj

Laci olyan volt, mint egy döglött hal, cask tátogott a stúdióban, de igazából egy páfrányt is beállíthattak volna a helyére. Fanni hozta a tőle megszokott szintet. A kortesbeszédek is így épültek fel: mintha magamat láttam volna a gimnáziumi versmondón, olyan szar volt Robin egypercese. Ezzel szemben Dennis odatette magát, még rappelt is a végén. Sajnos a belefeccölt energia mind hiába, mert Lacit szavaztak vissza a nézők, akik ezek szerint vagy teljesen vakok, vagy hülyék, vagy valami egészen más műsort néznek, vagy ugyanaz fodult elő, mint anno a Big Brother esetében, amikor az egyik játékos valami megszégyenítő különbséggel (kb valami 90-10 arányban) kihullott, aztán kiderült, hogy rokonság meg az egész falu ott cseszte el, hogy a BB esetében arra kell szavazni AKIT NEM AKARSZ LÁTNI a műsorban, ők meg nyomták kedvencükre az emelt díjas sms-t, mintha nem lenne holnap. Tündérfalva ezzel megérkezett, de ne csüggedjünk, mert szerintem tuti lesz még helye az RTL-nél.

Laci visszatértekor nem tör ki a tapscunami. Már a stúdióban levetkőzte hétmérföldes úriemberségét: Fanni rapbetétjét kezdte átírni picit, mégpedig így: Itt van Laci a Tündérfalvi… A villában meg már azzal királykodik, hogy annyi szavazat jött, mint még soha és közjegyzőt kellett hívni, aki egyesével leszámolta a voksokat. Hát persze Laci, pont így történt.

2415 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bujumburi 2015.02.23. 14:00:58

@agimano: Najóóóvan... émmárnemérteksemmit :D Az Alekosz-féle Veraronika megy, ugye? Ő esett ki eddig a legcsúnyább aránnyal, vagy nem? 20%-ot se érte el. HA jól emlékszem.

lukacstoncsi 2015.02.23. 14:01:05

@Rémület: Én kérdeztem hol vannak a Fanni rajongók.Ne akadj ki még friss a dolog ez volt minden kiesettnél.1-2 nap és lecseng.Szerintem ideje volt szép hosszu utat tett meg de tegnap elcseszte.Laci nem volt jobb csak hagyta hogy hülyét csináljon magából.Ennyi.

Bujumburi 2015.02.23. 14:02:30

Robin konkrétan Supermarionak öltözött.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:02:36

@Rémület: Nem sokan rugdossák. A nagy átlag, köztük én is, a párbajos viselkedését néztük és beszéltük.
Viszont nem bántásként, de mikor két hete kiesett Edina, a Fanni-fanoknak eszükbe se jutott, hogy a szurkolóknak esetleg rosszul eshet, hogy Edinát szapulják. Fanni felét se kapja, amit Edina kapott, és kap azóta is. Még csak olyan válogatottan sértő csúfneveket se találtunk ki Fannira, mint ahogy Edinát ekézték sokan itt. Kérdés, mikorra cseng le, hisz az Edina-ekézés és szidalmazás még a mai napig is napirenden van, mert csak.

Utolsó mondatod remélem, nem igaz, és nincs annyi pinktelós kislány, hoyg Laci nyerjen.
Robinnak kell(ene) nyernie.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:03:23

@-pkata-: Ha én bemegyek Robinnak ezt elmagyarázni, nem fog ráérni párbajozni, de lehet, a döntőről is elkésik.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 14:03:32

@Bujumburi: lehet, hogy Robin azt hiszi, hogy Laci visszasírta magát a párbaj előtt és most csak követi a bevált taktikát. :D
Ez már csak azért is logikus, mert rajta van Laci régi bajusza, amivel ráerősít a képre, a sírástechnikát meg alighanem Fannitól leste el. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:04:23

@minden reggel: Nem bizony.:D És a korral csak piszkosodik ......... akarom mondani, nemesedik::D

ornyim 2015.02.23. 14:04:47

@sélli_: Robin ugye mindig azt mondja, hogy megpakolja Lacit, várja, hogy kihívja, eddig ez ugye nem történt meg, lehet, hogy most kapcsol kicsit. Bár ettől függetlenül elég eltökéltnek tűnik Lacival szemben. Szinte biztos vagyok abban, ha Dennis lenne a kiválasztott, akkor nem merné kivinni Lacit, Dórit vinné és szépen kint is maradna ellene, számomra ez lenne a legjobb opció. Próbálom találgatni, hogy alakul kiválasztás, de mindig arra jutok, hogy Laci megy. Dóri rátesz Dennisre, Dennis Dórira, Robin meg a kettőt Lacira, aztán el is dőlt. Ha meg valami miatt Dennis, Laci egyenlőség áll fenn, akkor Dennis dönt, mert neki is megvan még a szuper képessége és nyilván nem magát küldi. Tehát Laci lesz a kiválasztott!

agimano 2015.02.23. 14:04:47

@Bujumburi: Alekosz-Cristofeles Veronika, én az arányra már nem emlékszem

Rémület 2015.02.23. 14:04:52

@lukacstoncsi: Nem akadtam ki, csak unom. Faniinak ideje volt kiesni? Lacinak már Zsu elllen ki kellett volna. Szerintem az ő kieesése időszerű. :)) Akkor viszont ki fogok akadni, ha Laci nyer. :))

sélli_ 2015.02.23. 14:04:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: Persze. Ha igy nezzuk nyilvan. De a biztos, meg a nem biztos eg es fold... Robin nem tudja, hogy O mennyire eros vagy gyenge... O annyit tud hogy Laci 3-szor visszament. Azert ezzel merlegelnie kell.
Elegge all a zaszlo hogy O fog nyerni, de O ezt nem tudja.
En csak azt mondom, hogy ha en lennek Robin es biztos dontobe akarok jutni akkor el kell kerulnom a parbajt. Mibol gondolod hogy Robin tudja magarol hogy siman kiejti Lacit? Zsinorban 2szer visszament. Azert ez teny... Szerinted Denisz es Dori nem ugyanezen gondolkodnak? Dehogynem.
Egy tanulmany volt Denisz arca tegnap amikor Laci benyitott... akkor kezdett el leesni neki hgy hubaszki ezt kurvara beneztuk Fannival... mert a nezoknek nem jon be az amit ok `kepviseltek`. A 0-24-ben dugas egy ideig szorakoztato, de 1 honap mulva mar unalmas...

szmoti 2015.02.23. 14:04:59

@Bujumburi: milyen aranyosan nyüszög :) szerintem Laci is jó arc volt most :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:05:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De van egy komoly előnye: arctorzulás nélkül van könnye.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:06:03

@Rémület: Ne fesd az ördögöt a falra.:) Laci nem nyer.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 14:06:10

@Rémület: hát, most csak az utolsó 100 hsz-t néztem vissza, de én nem nagyon találtam Fannit rugdosó hsz-eket.

Egyébként meg @Csakazértis én vagyok a királynő: hozzászólását erősen ajánlom figyelmedbe. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:06:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: nana, akkor tényleg válóper lehet, és nem az ÉH miatt :D
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): húúú, micsoda összeesküvés elmélet, hallod :D

Bujumburi 2015.02.23. 14:06:40

@agimano: "Alekosz-Cristofeles Veronika" - ez a vezetéknév egyszerűen kőkemény. :D

pomac 2015.02.23. 14:07:02

@Bujumburi: ezek szerint denist vinné laci ha a fináléban akar lenni :D

Rémület 2015.02.23. 14:07:49

Oké. senki nem rugdosta Fannit. Hallucináltam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:08:04

@sélli_: Nem tudhatja. Esetleg kombinálhat, hogy a megsoztó személyek mentek ki és maradtak kint. Mert nézői levél se nagyon van, ami alátámaszthatná.
Ebből a szempontból teljesen jogos a párbaj elkerülése.
Viszont nemsokára tudni fogja, mert bemegyek és elmondom neki.:D

Dennis arcára minden rá volt írva, mikor Laci visszament.

Bujumburi 2015.02.23. 14:08:09

@szmoti: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a szeretethiánytól kezdenek hasonlítani mindenféle kisállatra, nem? Dóri is egy kis pajzán tengerimalac:
rtl.hu/rtl2/valovilag/dorit-alkarsimivel-lehet-levenni-a-labarol

sélli_ 2015.02.23. 14:08:47

@ornyim: Abszolute egyetertek! Denisz gyava... tegnap este O nem azert volt `szomoru` mert Fanni kiesett hanem azert mert rajott hogy ha Fanni kintmaradt akkor O is kint fog ha parbajra kerul a sor... Mert egy szep nagy nulla a gyerek...
Nem szeretem kulonosebben Lacit de akkor volt egy remek meglatasa amikor felreszegen kerdezte Deniszt a dohanyzoban hogy figyu, te tulajdonkeppen kit-mit kepviselsz. Mi a te jatekod? Faszvakaras es Aurelio utanzas. Ennyi. Ezert is jott rohadtul zavarba mert nem tudott valaszolni semmit.
A legjobb egy Denisz-Dori lenne ahol Denisz kimarad mint a szar.
Laci-Robin-Dori donto es Robin nyer. Ennek szerintem sokan orulnenek.!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 14:09:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát nem tudom, de én konkrétan fuldokoltam a röhögéstől, ahogy nézem őket. :D Két benga hím, amint taknyosra sírva egymást ölelgeti... hát ez kész... :D:D

Bujumburi 2015.02.23. 14:09:39

@pomac: Szerintem bárki is megy Dórit viszi, őt érzik a leggyengébbnek és annál jobb indok a világon nincs, hogy még nem volt párbajozni. - ez csak az én véleményem persze. Meg majd bemegy a sok veterán, aztán úgyis elejtik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 14:11:18

@Rémület: Szerintem te összekeverted Fannit Gézával... Mert ő aztán kapott itt hideget-meleget... :D

Rémület 2015.02.23. 14:11:48

Az a baj, hogy Laci lassan legkisebb szegény legénnyé lép elő. Ezer veszélyen átküzdve magát eljutott a célig, megérdemli, hogy elnyerje a fele királylányt ezért rá szavaznak majd a döntőben.

MacákékIcukája 2015.02.23. 14:12:27

@ornyim: szerintem Ruadhnait is egyidos veled, multkor o irta, hogy 27 eves :) azt nem tudom, hogy ti vagytok-e a legfiatalabbak, eddig csak mi vallottuk be a korunkat ;)

@VV Erőlegény: ven kecskeno :DD hat, ha meg latnal! Gidabbnak nezek ki a koromnal (mindenki 23-24-nek gondol), de minel idosebb leszek, annal jobban orulok ennek ;)

lukacstoncsi 2015.02.23. 14:12:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Konkrétan be volt fosva nem?Ha ellép a jacuzzitól ki is hullik a ....:D
@Bujumburi: Dennis megmondta nőt gyávaság kivinni.Ő meg tudja mit beszél:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:13:04

@sélli_: Meg Dennis akkor jött rá, hogy ha Fanni nem nyert, akit erősnek hitt és a farvizén evezgetett, akkor ő se biztos, és akkor hogy fogja ő ismét eltartatni magát? Újra be kell lóbálnia Godzillát egy újabb "tartalmas" kapcsolat érdekében.

pomac 2015.02.23. 14:13:26

@Bujumburi: tavaly is hogy rászálltak a végén teora hogy nem volt párbajozni nem is úszta meg :D
majd kiderül de már vizionálom magam előtt lilut hogy mondja "eddig még nem volt ilyen a vv történelmében hogy a fináléban párbaj nélkül ott legyen egy lány ":DD

sélli_ 2015.02.23. 14:13:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: :):) Add at szivboljovo udvozletemet neki ha mesz, es hogy drukkolok :)
A megoszto szemelyekrol hat nem tudom. Dani megoszto volt? Ha igen, akkor MINDENKI megoszto szemelyiseg ha ugy veszed. az osszes bekoltozo, nem?
Nem irigylem oket, 3 honapja be vannak zarva, nulla info, max a megerzeseikre tudnak hallgatni, de azt is hanyszor de hanyszor benezik...
Ld Denisz meg Fanni akik azt hittek hogy ok a kozonsegkedvencek... Denisz nem azet ment vissza mert olyan rohadt nepszeru hanem mert a) Dani teljesen osszefosta magat a parbajon b) meg akartak a nezok `buntetni` a Zsus cuccert. Ennyi. Nem sok Deniszt fanos levelet olvasok itt (igaz nem olvasom vegig az 1000x hosszaszolast mindig :) :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:14:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én a nyüszítéstől.:) Meg a Laci vigasztalásától.:) Mármint szavakban. Jól megdöngette Robin mellkasát.:)

Bujumburi 2015.02.23. 14:14:32

@lukacstoncsi: aha. :D duma az van, de már ott a foscsík. (érthető persze)

lukacstoncsi 2015.02.23. 14:15:06

@Bujumburi: aranyosak.hát szar dolog a szeretet hiány meg hogy egymás képét nézik jó 3 hónapja.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:16:03

@lukacstoncsi: Erre figyelni fogok, kapaszkodik-e mindig valamibe a héten.:D Nehogy ott rögötn kiessen.:D

sélli_ 2015.02.23. 14:17:06

@Bujumburi: Tenyleg ha most bekoltozik a sok ex-agyhalott (marmint meg mindig agyhalott, csak korabbi szerias agyhalott :) akkor nincs valami megkotes a szerzodesukben hogy mit mondhatnak es mit nem? Biztos van. Elvileg semmi konkretat nem mondhatnak, de meg utalni sem utalhatnak... vagy ez hogy lesz most? Nem emlekszem hogy lattam volna olyat hogy egy egesz hetre visszamennek az ex lakok `szakertetni`...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:17:32

@sélli_: Viszont levághatta a Zsuzsa infóját, a többiekkel ellentétben, hogy Dani miért esett ki,és mivel hű társa volt ebben Edina, meg előtte Zsuzsa se volt matyóhímzés, hát akár össze is rakhatja a fele puzzle-t.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 14:18:20

@ornyim: Ha Robin ráteszi a duplát Lacira, Laci remélem kiviszi. Ebben az esetben, főként az előző hét tükrében, én egyáltalán nem lennék abban biztos h Robin menne vissza arról a párbajról... Óriási taktikai hiba lenne Robin részéről.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:18:59

@-pkata-: Azon mr én is túl vagyok pár éve.:D De olyan jólesett, mikor legutóbb is 25-nek néztek.:D Úgyhogy szemrebbenés nélkül le tudom tagadni a koromat.:D
Habár a múltkor linkeltem be fb-met.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:21:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó, az nekem is jó volt, mikor 35-nél megkérdezték a jegypénztárban, mikor bérletet akartam venni, hogy diákot? Csóri nő nem tudta, min röhögök :)

ornyim 2015.02.23. 14:21:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tudod hol fogja Dennis godzillát lóbálni? - a behajtók ölében :DD

sélli_ 2015.02.23. 14:22:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hat nem hiszem hogy ez megragadt a fejeben... a fene se tudja. Mikor volt bent Zsuzsa? 2 hete? Azota sok viz lefolyt a Dunan. Nem tudom telleg.
Ami tutifix: EN biztosra mennek a dontobe kerulest illetoen, es nem kotnem az ebet a karohoz hogy marpedig en a duplamat Lacira rakom es kimegyek vele. Ott azert 50% az esely hogy kint maradok... Ellentetben azzal, hogy ugy mahinalom a cuccot hogy siman, csont nelkul a dontobe kerulok mert mast kuldok parbajozni. Erted?
Nezd meg Fannit, azt is meg ott motoszkal bennuk: elkerult ket parbajt, erre az elso alkalommal mikor mennie kellett ki is esett a fenebe.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:22:38

@ornyim: Azoknak lóbálhatja, nem fognak meghatódni.:D

sélli_ 2015.02.23. 14:24:14

@Csak ügyesen!: PONTOSAN errol beszelek.... az a biztos ami elmult! En hatszor meggondolnam hogy egy haromszor visszatert embernek nekimenjek....

MacákékIcukája 2015.02.23. 14:24:48

@-pkata-: igen, irtad mar :)

Gecc, ne beszeljetek mar a Robinos videokrol, nem tudom megnezni es frusztral :))))

@Csakazértis én vagyok a királynő: Denisznek sztem is akkor allt ossze a kep Zsu beszolasaval kapcsolatban. Nem Fanni miatt zuhant meg.

sélli_ 2015.02.23. 14:26:39

@-pkata-: A multkor a szemelyimet kerte el a no hogy elmultam-e mar 21... mondom koszi, elmultam mar 31 is, de ki szamolja.... :) :) (talan uj szemuveget kellene csinaltatnia)

malevil2050 2015.02.23. 14:26:55

Nos embörök lapozzunk,fáncsi kiesett,minden jót kívánuk neki,csiszológgyon még ety kicsit,ráfér.

Robinyónak innen üszenem,ha má idáig elszaboltálta a mekmérettetést,nehoty belemennyen az uccsóba.Minden áron el kell kerülni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:27:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: jah :) mindeki elcsodálkozik mennyi vagyok. mondjuk ahogy elnézem a középiskolásokat reggel a buszon... :) van köztünk 20+ év, és... :D némelyiket simán verem :)

Gyorgy Nagy 2015.02.23. 14:27:16

Egy tehetségtelen kurvàval kevesebb.

Shirkan 2015.02.23. 14:28:04

VAN igazság: Fanni kiesett
Az sem érdekelt volna, ha egy papucsállatkával párbajozott volna, csak hulljon ki. Bár egy papucsállatkában több értelem van, mint ebben nő(?)-ben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:28:20

@sélli_: ugyanez volt a meglátás, hogy 2-szer visszatért embernek érdemes e nekimenni... és nekimentek...

lukacstoncsi 2015.02.23. 14:28:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szerintem nem nagyon várható tőle más, viszont Lacira lleszek kíváncsi mennyire jön ki belőle a bunkó pláne ha iszik főleg robin irányába.

ornyim 2015.02.23. 14:29:06

@Csak ügyesen!: Pedig hidd el, hogy rá fogja tenni, mert ő szeretné ezt a párbajt. Azért számomra elég intő jel lenne, hogy három párbajról ő ment vissza, ebből kettő olyan volt, ahol a másik felet erősebbnek tartották. Ők nem láthatják, hogy Lacit most ténylegesen mennyien szeretik vagy sem, ahogy ugye Robin sem tudja, hogy ő erős-e? Igaza van Séllinek, hogy inkább most már túlélésre kéne játszani, minek a párbaj, ha nem muszáj?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:29:24

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): csak felcsigázzuk az érdeklődésed :) mire készülj otthon :)

csicserierika 2015.02.23. 14:30:39

@lukacstoncsi: jáj megosztott fődíj nem lehetne ? :)
Kölcsön zsepi visszajár.

sélli_ 2015.02.23. 14:32:50

@-pkata-: Igen, de abbol az egyik Edina volt, ami abszolute keteselyes volt (sot! Robin szent meggyozodese volt hogy Edina megy vissza,aztan pont nem. meg is volt borulva rendesen) , illetve Zsu ellen ok is tudtak hogy csak milimeterekkel jott vissza. Azert Fannit erosnek tartottak bent! A 2 meg csak-csak de 3 az mar nem veletlen...

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.23. 14:32:51

@Csak ügyesen!: Robin az éjszakai streamben célozgatott Dórinak, hogy Lacira tenné...

MacákékIcukája 2015.02.23. 14:32:55

@sélli_: nekem is el szoktak kerni az allami alkoholboltban :))) mindig boknak veszem es extra buszken setalok ki az uzletbol :D

@lukacstoncsi: sztem Robinnal most az utolso heten sokat fognak hulyulni, en varom mar nagyon :)

@-pkata-: ollllllyan izek vagytok! :D

@ornyim: figyi, ez total off, de nem jatszottal te veletlenul egy online jatekot Nyimi vagy Nitor becenevvel? Ne nezz hulyenek pls :) az a leany is korodbeli asszem es szereti az anime-t, rajzolgat is...

2015.02.23. 14:33:05

@csicserierika: dehogynem, egyiké a pénz, másiké a lakás, harmadiké meg az autó :)

minden reggel 2015.02.23. 14:34:16

@-pkata-: engem igazoltatni akart a 3 gyerekrôl mert nem hitte el.

csicserierika 2015.02.23. 14:35:16

@Hadrian77: kétfelé gondoltam, de lehet, h megegyeznének, amennyire kivannak már :)

ornyim 2015.02.23. 14:35:35

@lukacstoncsi: most már így a végén szerintem Laci is visszafoghatná a bunkó énjét, nem hiszem , hogy hiányzik neki még egy párbaj... :)

csicserierika 2015.02.23. 14:36:02

hogy ne laposodjon a műsor, én kiírnám a riportra, h csak ittasan látogatható :)

Köcsöglány 2015.02.23. 14:36:18

Hihi,imádom,ahogy Robin sír. Szerintem nagyon cuki.
rtl.hu/rtl2/valovilag/ket-pasi-meg-egy-kicsi-banat

Bocsi,ha vótmá.

kszanaksz 2015.02.23. 14:36:39

röhögnöm kell azon, hogy mennyire ideges és frusztrált lehetett a posztíró fanni kiesése miatt, hogy egy ilyen ítélkezős-személyeskedős kurtán-furcsán lezárt """posztot""" elengedett. :)

kamilla123 2015.02.23. 14:38:03

@Spitzbauer: ezt n sem tudom felfogni, hogy ha van bent egy Robin, akkor hogy a fenébe ezek a LAckók meg Deniszek meg Ádámok rúgnak labdába, és Robin meg nem kell a kutyának se, csak Röné csorgatta rá a nyálát. Ki érti ezt? Én rögtön ráugrottam volna, az tuti :-)

csicserierika 2015.02.23. 14:40:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: bírom a kommenteket alatta. Senki sem nézi :)

Köcsöglány 2015.02.23. 14:40:41

Ja,amúgy a poszttal kapcs: Dennis odatette magát? Mivaaan? Ja,hogy fel tudta olvasni egy papírról azt a 3-4 mondatot. Értem. LOL

kamilla123 2015.02.23. 14:40:57

@(AdottEsetben)KötsögLány: ez tényleg cuki. és most Laci is jó fej volt :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:41:03

@csicserierika: Sosenem nézi senki.:D De a lábméretüket is tudják.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 14:41:25

@Csakazértis én vagyok a királynő:
KD: "De ho cseszted el, szerintedl?"
Fanni: " Fogalmam sincs".
Na ez a baj.

"és azt gondolom, hogy a lefogyott testem és a hajam, abszolút kamera-kompatibilis"....
:D:D Az összes többi apróság, pl. intelligencia, kulturáltság, stb. elhanyagolható ezek szerint.

ElzaBerry 2015.02.23. 14:41:35

Hú, de Fanni-imádó lett ez a cikk, most az hülye, aki Lacira szavazott? Fanni kiesése nemcsak a Laci-fanoknak jó, hanem:
Dennis-fanoknak: nem osztódnak a szavazatok a pár tagjai közt
Robin-fanoknak: Fanni volt az, aki tényleges veszélyt jelentett a kedvencükre.
Ja, meg egyébként minden jóérzésű, normális embernek jó, hogy Fanni kiesett :D

Eddig azt hittem, hogy Robin dupla jele mindenképp Lacin fog landolni, de ezek a sírós videók elbizonytalanítottak, meg az is, hogy Robin mondta a "kortárs" beszédét :D Dóri is mondhatta volna, az legutóbb már nem rá tette a jelét

Minden Robin jelén múlik, szerintem Dóra Dennisre rak, meg Laci is, Dennis meg vagy Dórira vagy Lacira, de Dóri esélyesebb. Ha meg Robin rárakja a duplát Lacira, akkor Dennisnél a választás, gondolom, annyira nem hülye, hogy magát küldi, így mehet ki Laci. De csak ha Robin rárakja, egyébként szerintem nem sok esélye van párbajra. Egyébként most egy Dennis-Dóri párbajnak örülnék, de nem hiszem, hogy ez lesz, úgyis megkavarodik még, lehet, hogy egy Laci-Dennis vagy egy Laci-Robin lesz.
Laci-Robin esetében olyan lesz, mint az Au-Krisz, aki győz, az a döntőben is tarolni fog. De ezt nem szeretném, álljanak ők ketten utoljára ott a tévé előtt :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:42:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sokat kell még tanulnia, mire rájön, hogy nem ennyiből áll.

lukacstoncsi 2015.02.23. 14:43:12

@-pkata-: Azt hittem hogy Dennis bőg aztán megnyitottam....:D

Szerintem a bejövőknek kéne valami tesztelés a bentiek felé hogy legyen egy kis balhé is nem?Laci lehet hogy kap egy potyanőt:D De egy páros főzős hetet is el tudnék viselni.

Köcsöglány 2015.02.23. 14:44:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jobban már sokkal,csak kellett mennem fogorvoshoz (sietni kell a fogszabályzó miatt) és kicsit SOKKOS ÁLLAPOTBA kerültem,de a felső állkapocs kész,mehet rá a cuccos. Csak előbb túl kell esnem a bölcsifog műtéten jövőhét hétfőn. Szóval köszönöm a kérdésed,kedves tőled! :) (már szakítottam a zárójeles hangulatközléssel :D)
Döntő még áll akkor? Leszünk páran?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:44:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: jaj, ez a pasas amúgy direkt provokál mindenkit? csak kérdem, mert nem ismerem, csak feltűnt.

agimano 2015.02.23. 14:45:33

@kamilla123: nézd meg a csajokat, és megtudod. :D

Köcsöglány 2015.02.23. 14:45:46

@kamilla123: Vicces,hogy mennyire ambivalens a kapcsolatuk :) Szerintem Lacci-Robin döntő lesz.

MacákékIcukája 2015.02.23. 14:46:52

@ornyim: akkor ezt beneztem, de legalabb most eszembejutott, hogy megkerdezzem. Regota filoztam ezen :)))

@kamilla123: detto!!! Kinek kell a rosszfiu, ha van ott egy jofiu es raadasul helyes is?

@(AdottEsetben)KötsögLány: mennye' visszamennye'!! :D sikideg vagyok, h mindenki linkelgeti a Robinos vidiket, en meg itt "sinylodok" az irodaban :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:48:16

@(AdottEsetben)KötsögLány: Eddig hatan, Kamilla gondolkodik, Constanza érdeklődött, de nem tudom, Fuszeklinél iratkozott-e fel még valaki.

Juj, fogszabályzó. Én minden fogorvososditól rettegek.

ornyim 2015.02.23. 14:48:21

@ElzaBerry: igen-igen, Laci és Robin álljanak ott öltönyben a végén, mert akkor én teljesen elolvadok majd :D vagyis, nem csak én :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:48:38

@(AdottEsetben)KötsögLány: eddig úgy tűnik. enni nem kell, csak inni, a sör folyékony kenyér :)

vastyúk is .. 2015.02.23. 14:48:39

@csicserierika: jó ötlet.remélem az utolsó egy hét egy nagy folyamatos arconpörgés lesz. Mégiscsak meg kellene adni a módját a búcsúzásnak. A régi-új brköltözők megdobják legalább a kritikus tömeget. Mondjuk most, hogy Fanni nincs, Attila kénytelen lesz direktbe szívatni Dénest. Remélem Robin nem ír szerelmes költrményt egyik lányhoz sem. Legyen a főszereplő a móka és kacagás, ez a kívánságom.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:49:06

@-pkata-: Én se ismerem, itt olvastam párszor a nevét, de nekem abszolút nem jön be, undormány kérdései vannak.

Ruadhnait 2015.02.23. 14:49:09

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Most latom, hogy mar mondtad, hogy mennyi vagyok. ;) Elegge meg vagyok csuszva ma, sok a melo, meg a hetvegen nem is neztem, ugyhogy nem nagyon akarok beleszolni, csak megfigyelek es faziskesessel dumalok csak hozza. :D

Exike 2015.02.23. 14:50:00

Imádtam ezt a VV7-et az elejétől fogva, de most a végét nézni már kínszenvedés.
Hetek óta csak marják egymást, értelmes feladatot meg nem kapnak.
Annyira várom már a vasárnapot!

ornyim 2015.02.23. 14:51:57

@Ruadhnait: szuper :) fiú vagy, vagy lány? lehet, hogy ez már tiszta, de én nem tudom :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 14:52:24

Már három órája nem hirdettem :D
Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél.
Gyertek.:D

Ruadhnait 2015.02.23. 14:52:59

@ornyim: Lany... :D te? lanynak tunsz te is...

ornyim 2015.02.23. 14:53:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: én tök mennék, de messze vagyok Pesttől.. :D :(

ElzaBerry 2015.02.23. 14:54:51

@ornyim: nem, nemcsak te :D bár nekem Robin nem jön be, de Laci...

@kamilla123: A jó lányok a rosszfiúkat szeretik. :D Így van ez már időtlen idők óta. :D

ornyim 2015.02.23. 14:55:07

@Ruadhnait: miután elküldtem a kérdést, azért így eszembe jutott, hogy azért erre voltak már jelek :D bocsii, én is lány, aha :D

Ruadhnait 2015.02.23. 14:55:25

Azt szeretnem megkerdezni, hogy kik azok az emberek a fejlecen vagy mi az?

Eszet Lenke 2015.02.23. 14:55:53

Dilemma (by Fanni)

Sokkos állapotban vagyok
siratom a villámat,
Könny csúfítja egész arcom
cseszhetem a pillámat.
Hogy történt ez, nem is értem
az okokat keresem,
Talán kihalt Tündérfalva?
Vagy lakják, de kevesen?
Sok lehetett az alkohol?
Vajon ez belejátszhat?
Hello, szia Finlandia!
Nem is ittam, csak hármat.
Egyelőre nincs ötletem,
mi válasszal felérne.
Talán az, hogy hagytam magam
kifakulni fehérre.

ornyim 2015.02.23. 14:56:04

@ElzaBerry: nálam is Laci a favorit, de azért Robinnyó se rossz, szépek lennének ott ketten, na :D

sélli_ 2015.02.23. 14:56:10

@-pkata-: +1 :) :) gyujtasatok gyertyat az en nevemben is :)

vesamu 2015.02.23. 14:56:15

@Csak ügyesen!: Ezt a százalék különbség dolgot át kéne gondolni még egyszer!!
Ha százból az egyikre 55-en szavaznak a másikra meg természetesen csak 45-en akkor nem azt szoktuk publikálni, hogy 10 százalékkal nyert, hanem csak öt százalék fölénnyel.....

csicserierika 2015.02.23. 14:56:48

@vastyúk is ..: csak ne nyúljanak nagyon bele a játékba az új bejövők, azt szeretném.

ornyim 2015.02.23. 14:56:57

@Eszet Lenke: ez megint nagyon jó lett :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 14:57:39

@Csakazértis én vagyok a királynő: bárhogy, ha nagyon nem tudja kinyitni majd a száját, akkor beadjuk neki intravénásan :)

Ruadhnait 2015.02.23. 15:00:35

@kamilla123: En is. Nem is ertem a Dori fabol van, vagy mi? Itt nemet mondott neki hanyszor... hihetetlen.

kamilla123 2015.02.23. 15:03:26

@Ruadhnait: pedig talán lehetett volna végre egy olyan faszija, akinek lelke is van és még jól is néz ki. Fura.. De tényleg érdekes, h se Zsu, se Edinka, se Fanni.. senki nem Robinra ment rá. Vagy lehet,h tényleg van vmi a kisugárzásában közelről, ami nem jó? nekem innen kintről teljesen jó fej, vicces, szexi..

2015.02.23. 15:03:51

@vesamu: és akkor is csak döntetlen. 6 % hiányzott Fanninak a győzelemhez. :)

kamilla123 2015.02.23. 15:04:30

@ElzaBerry: az oké, de Te hol láttál bent jó lányokat?? :-)))

vagy az is lehet,h én vagyok a rossz?? én a kedves pasikra bukom. úgy látszik, perverz vagyok :-)

Kosztarika 2015.02.23. 15:04:37

@pomac: Úgy látszik túl sok negatívot kapott és nem bírta idegileg. 12-ig lett volna a válaszadás , de 11:15-kor válaszolt utoljára. Ebből sok mindent le lehet szűrni. Lehet, hogy rájön végre, hogy mégsem jól csinálta a dolgokat?

Köcsöglány 2015.02.23. 15:05:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): olyan cuki :) Szabadnap kivesz,Robinos vidiket néz :D :D

@Csakazértis én vagyok a királynő: na,jó lesz a buli :) Csak csajok?

@-pkata-: már nem tudom,kivel hány sörben fogadtam,úgyhogy egyre mindenki a vendégem :D A másodikat magatoknak fizetitek,nem akarom,hogy azt hányjátok az arcotokra,amire meghívtalak titeket :P :D

Ruadhnait 2015.02.23. 15:06:22

@kamilla123: Lehet, hogy a kisugarzasaval van gond, vagy a szajszagaval, vagy nem tudom. Mast nem tudok elkepzelni. Szerintem a Fanni rament volna egyebkent, csak addigra mar bedeniszezett, mire a Robin odaert. A tobbi meg szerintem azert nem probalkozott, mert a Robint az elejen kerdeztek, hogy tetszik e neki valaki es csak a Fannit meg Dorit mondta, a tobbi lehet, hogy ugy erezte, hogy eselytelen...

vastyúk is .. 2015.02.23. 15:06:23

@malevil2050: Robin szerint Laci a leggyengébb, viszont Laci szerint nem Robin. Így ha Lacira rakja a dupla jelét, akkor elkerülheti a párbajt, mert valószínű Laci a kisebb potenciálgát (Dóri) irányába mozdulna el. Ha Robin, ahogy Laci és Dóri Deniszre tenne, akkor eléggé benne lenne a lehetséges ellenfelek között. Dórit Denisz nem vinné, mert szerinte az tré. Lacit meg szerintem azért nem vinné, mert kinthagyta Fánit. Maradna Robin. Ezért lesz megint Laci a kiválasztott. Ellenvetés?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:06:57

@(AdottEsetben)KötsögLány: de várjál,. nem neked ígértem be kettőt, ha Laci nyer a párbajon?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 15:07:06

@Csak ügyesen!: És ha Laccci PVC-t viszi? Már megágyazott ennek a gondolatnak.

Köcsöglány 2015.02.23. 15:08:06

@-pkata-: vasárnap még nem kell kényszertáplálni :D Hétfőn reggel megyek a bölcsi kivégzésre (értsd: másnaposan :D)

Köcsöglány 2015.02.23. 15:08:45

@-pkata-: Szerintem de....a második már felesleges,higgy nekem :D :D

kamilla123 2015.02.23. 15:09:26

@Ruadhnait: hát lehet, bár Edinka pl nem az a típus, akinek, ha azt mondják,h nem, akkor abból azt szűri le,h "ja ha nem, hát nem" :-))) de amúgy igen, lehet. Meg hát bent azért nem is a legegészségesebb lelkületű lánykák vannak. Fanninak is olyan pasija volt, aki verte, Dórinál sem hiszem, hogy a szép lélek számít.. na mindegy, itt kint nem lesz baja a becszajozással Robinnak, az tuti :-))) főleg, ha viszi a nyereményt is :-)

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:10:32

@(AdottEsetben)KötsögLány: "nem akarom,hogy azt hányjátok az arcotokra,amire meghívtalak titeket" visszafojtottam a rohogest, erre elkezdett folyni a konnyem :DDD (nagyon sok "D")

@Ruadhnait: en is kinlodok, ugyanez... :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:11:29

@(AdottEsetben)KötsögLány: 5+1 a nemek aránya.:D

Csak ne legyen szemrehányás a buliból.:D

minden reggel 2015.02.23. 15:11:53

@kamilla123: nézd meg Edinát, Zsut Fannit, stb, mindegyiküknek elég torz az értékrendje. inkább pozitívum, hogy Robint békénhagyták :) dícséret. túl normális volt hozzájuk :)

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:12:54

a fidesz is meg ez is ... teljesen megrendült a hitem a birkákban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:13:06

@(AdottEsetben)KötsögLány: Kérdés, gyülekező után elsőzör összeismerkedünk, aztán iszunk, vagy előbb iszunk, aztán ismerkedünk? :D

ornyim 2015.02.23. 15:14:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: köszönöm :) a lánykáid nagyon hasonlítanak rád :) helyesek vagytok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:14:41

lesz itt még mire rácsodálkozni..
Bianka 2015-02-22 22:24:22 Olvastam egy cikkben, hogy a kistestvéredet bántják az iskolában miattad. Te ott bent erre nem gondoltál? Megérte????
2015-02-23 12:08:41 Szia Bianka. Sajnos még nem voltam otthon, újságot sem vettem a kezembe, de úgy gondolom, hogy őt nem bántják emiatt. nagyon szeretem őt, úgyhogy nem értem a kérdést.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 15:15:21

@vesamu: Nem kell bonyolítani. 10% különbséggel nyert, vagyis 10-el többje volt, mint a másiknak. Ne keverjük a +/-5-tel, ha lehetne. :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:16:30

@(AdottEsetben)KötsögLány: akkor azt majd becsomagoltatjuk neked és viheted a fogorvoshoz. jobb lesz, mint az injekció :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:17:05

@-pkata-: De hát ez egyértelmű, nem is értem, mit akadsz fel ezen.:)
Ha ő nem olvasta, mert nem látott még újságot, akkor az nincs is. Ennyi(ke). Köszömszépen.:D

Sztem nem fogja megállni, és visszanéz, visszaolvas.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:18:03

@ornyim: Köszönöm.:D Mind klónok.:D A fiam is csak a színeiben más.:D Még a vércsoportunk is mind ugyanaz.:D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 15:18:29

@vastyúk is ..: Igazából pont azért kéne Denisznek Lacit vinni, hogy szétrúgja a seggét Fanni kiejtése miatt. De tökmindegy ki megy Lacival párbajra, mert én mindenképp arra szavazok, hogy Laci essen már ki.

2015.02.23. 15:19:00

@-pkata-: azért itt a kérdés is ölég nagy baromság volt. Hónapokat húzott le mindentől elzárva, honnan a náthásból tudná mi van kint?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:21:59

@Hadrian77: @Csakazértis én vagyok a királynő: az eleje nem kérdés volt, hanem kijelentés. Ő meg úgy gondolja, hogy nem bántották emiatt. De ezért mondom, hogy lesz még mire rácsodálkoznia.

Köcsöglány 2015.02.23. 15:22:35

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): sírj csak,engedd ki,hátha hazaenged a főni :D

Köcsöglány 2015.02.23. 15:24:06

@-pkata-: na abban nem kételkedem. A fogorvosom hozzáállásában a dologhoz már inkább. (Kicsit úgy néz ki,mint George Clooney,csak nem olyan kedves. :D )

Kosztarika 2015.02.23. 15:24:18

@-pkata-: viszont, ha Lacvccci kiviszi Dennist, akkor megint visszamegy, remélem :) Mert egy kategória Fannival.. faszleltározó :D

Kosztarika 2015.02.23. 15:25:56

@Majom1Parádé: Ez jó kombó jó lenne, legalább Dennis is kitakarodva (és valószínúleg nem csak 10 %-al :D)

ornyim 2015.02.23. 15:26:45

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Dennist szerintem bármelyik kint hagyná, ő egy faszsimogató tuja :D

Kan Csóka 2015.02.23. 15:28:36

@Majom1Parádé: Ez a csicskageci hímmajom visszament, a sok sötét kurva és tahó paraszt rászavazott ! Van itt láccí hívő, hagy fossam arcon !?

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:28:59

@(AdottEsetben)KötsögLány: Foni, lol! Nem tudom hogyan csinalod, de mindig rohogok a hszeiden :D
Ha' mosma' mingya sirni fogok az tuti, ennyit temaztok Robinrol! :D

vastyúk is .. 2015.02.23. 15:29:32

@Majom1Parádé: szerintem Denisznek Dórit kellene kivinnie, hogy jól kint maradhasson. Denisz szerintem féltené a poppolóját Lacival szemben. Nem szorult annyi "bátorság" belé, hogy kivigye. Ha Denisz és Laci közül kell választani, akkor nekem még mindig inkább sírós Laci, mint a komisz Denisz. De tök mindegy, mert jelenlegi állás szerint Robiné a nyeremény.

jófej házisárkány 2015.02.23. 15:30:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Huhh, az ma este kezdődik? Az eddigieket nem néztem, de lehet miattatok belekukkantok. Férj amúgy is elutazott egy hétre, így most nyugodtan nézhetem ezeket a baromi színvonalas műsorokat. Nem mintha eddig nem nézhettem volna, férj olyan édes volt, hogy még appot is töltött nekem a telefonra.
(Meglestem a fb-odat, nagyon édes gyerekeid vannak :))

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:30:29

@ornyim: hahaha :D ez a helyes jellemzese!

@Csakazértis én vagyok a királynő: meglestelek titeket, cukik vagytok! :))

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): @Eszet Lenke: johetnek az odak Robinhoz :)))

csicserierika 2015.02.23. 15:31:58

@Kan Csóka: kicsi van, és az sem működik ?

Kan Csóka 2015.02.23. 15:32:12

@jófej házisárkány: Beköltözzek hozzád arra az egy hétre ? Van lecsós tálad ? :D :D :D :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:32:13

@jófej házisárkány: lehet, elejéről én is lemaradok, mert nem érek haza addig, kénytelen leszek majd itt olvasgatni :)

ornyim 2015.02.23. 15:32:49

@Kan Csóka: vagyunk páran, ne kímélj minket ;) :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 15:33:42

@-pkata-: Oké, de ugye akkor a legvégén - amikor már úgysem látnád tovább a felsőtestét - ki lehet ejteni??:DDD

Köcsöglány 2015.02.23. 15:33:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): rossz a humorérzéked :P nem vagyok vicces mostanában,kiégett a viccrelém,mióta Clooney dokihoz járok hetente. :D
Az egy dolog,hogy témázunk róla,de én már harmadjára álmodtam vele(bibibíí). Azt hiszem át kell gondolnom,hogy valóban nem jön be,mint pasi? Csak mert mind a háromszor összejöttem vele. (bibibííí) :D

Kan Csóka 2015.02.23. 15:34:13

@ornyim: Az 'arcon foslak" kifejezést tegnap tanultam a buszon egy kissráctól :D
Egyébként akkor Ti is sötét agyatlan buta kurvák vagytok ah rá szavaztatok és megérdemlitek az ilyen sőtét paraszt állat faszit magatoknak is ! : )

☺ágica 2015.02.23. 15:36:07

@(AdottEsetben)KötsögLány: én még nem láttam:) éééédess:) hajrá Robin:D

Köcsöglány 2015.02.23. 15:36:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jáájjj,de édi porontyok!!! (te meg jó vagy elölről,hátulról :P) Büszke lehetsz rájuk,nagyon édesek.
És pont a szülinapomon házasodtatok,hihi :))

ornyim 2015.02.23. 15:36:38

@vastyúk is ..: Dennis beszari, 3 nyertes párbaj után tuti nem vinné Lacit, inkább Dórát, aztán magyarázhatná, hogy is van az, hogy nőt nem visz ki :D

jófej házisárkány 2015.02.23. 15:37:53

@Kan Csóka: Hát, ha olyan Robin-kaliberű vagy, akkor gyere ;) (Jesszus, teljesen zavarba jövök :$)

vastyúk is .. 2015.02.23. 15:38:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bizony, a "szurkolókat" ki is felejtettem a sorból. (Csak most vettem észre, de jót röhögtem rajta. Hiába, a telefon kijelző nem 24".)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 15:38:26

@Majom1Parádé:
Egy ismerősöm szerint a között, hogy kapsz 10 000 forintot vagy elköltesz 10 000 forintot, pontosan 20 0000 forint a különbség.:)

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:39:32

@(AdottEsetben)KötsögLány: Bakker, en miert nem almodok vele?! Abba lehet hagyni a menozest :D es igen, at kell gondolnod igen erosssen.
Neha sziporkazol, de akkor betudom ezt a gyogyszerek hatasanak meg a gonosz George Clooney-dnak :D

jófej házisárkány 2015.02.23. 15:39:32

@Kan Csóka: Jajj, hát én is Lacira szavaztam, szóval lehet mégsem kéne jönnöd, félek az arconfosástól :)

ornyim 2015.02.23. 15:39:56

@Kan Csóka: minden bizonnyal neked van igazad :D már annyira agyatlan vagyok, hogy ha lesz vv8 tuti jelentkezem :D és dugni is fogok, hogy a kurvaságot kellően alátámasszam :D ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:40:31

@jófej házisárkány: Köszi.:D
Ha jól értelmeztem, itt a lakók jó része átköltözik majd oda, illetve egy ideig kétlaki lesz.:D

Pék Sütemény 2015.02.23. 15:42:41

Csak csendben merem megjegyezni, én kevelem ezt a Lacigyereket. Jót tett neki a szerelem. Végülis, lehet bent olyan is, aki fejlődött a bezártság alatt, nem? Igen ritkán nyomja már a sudribunkót.

vastyúk is .. 2015.02.23. 15:43:14

@ornyim: én is azt gondolom, hogy beszari, mondjuk ki tudja mit lendítenek rajtuk a vendégek. Önbizalom tréning, meg rombolás is lehet belőle. Szerintem Denisz még Robinon is elgondolkodna, bár ki tudja.

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nahÁÁÁt tényleg milyen maradi a hozzáállásom. hihihihi

Pék Sütemény 2015.02.23. 15:43:48

A Robinnal meg lehet valami gáz. Nincs kisugárzása, hiába jó a csomagolás. Van ilyen.

ornyim 2015.02.23. 15:43:55

@Pék Sütemény: óvatosan az efféle kijelentésekkel, mert kan csávó téged is arcon fos :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:44:02

@(AdottEsetben)KötsögLány: Valamit nagyon titkolsz magad elől is.:D
Köcce.:D Látod, utólagos szülinapi érdekességek.:D

Pék Sütemény 2015.02.23. 15:44:50

@ornyim: :) :) :) Nagyonröhögök!!!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:45:15

@ornyim: én Fannihoz küldeném hugyozni, Fanni szerint az úgyis bjúti vonal.

ornyim 2015.02.23. 15:45:17

@vastyúk is ..: nyilván az a cél, hogy így az utolsó hétben még megkavarják a szálakat. Attila majd adja a fasza taktikákat :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:46:21

@-pkata-: @ornyim: gyerekek! Nyugalom, szakadok!!! :'DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:46:21

@Pék Sütemény: Az nekünk nem baj, majd Paksra visszük kirándulni, csak szerezzük meg valahogy, igaz, @MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ? :D

minden reggel 2015.02.23. 15:46:21

@(AdottEsetben)KötsögLány: biztos van valami kvalitása ami tudatalatt megfog :) vagy csak szimplán a szép egyenes fogsora és fogpaszta mosolya miatt :)

Bujumburi 2015.02.23. 15:46:58

Ez gyors volt: www.youtube.com/watch?v=EFlYijYh_AA NEm kell félteni a kiscsajt.

vastyúk is .. 2015.02.23. 15:48:22

@ornyim: remélem úgy fogja trenírozni Deniszt, mint annak idején Christoffelt (vagy hogy írják..)

Pék Sütemény 2015.02.23. 15:48:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: Annyira röhögök, nem is jut eszembe semmi......Ja, a pasim lelécel, nem bírta az öfiket (se). Vigyázni a párkapcsolattal! :)
Megyek, dolgozok még cseppet, majre.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:49:48

@Bujumburi: Én egy percig se féltettem.:D Remélem, nem marad meg ennyinél, és hallunk még róla.:D

kszanaksz 2015.02.23. 15:50:05

érdekes lesz, ha több napra mennek be volt vv-sek, ahogy a második-harmadik napi összefoglalóban már ők is ott fekszenek csillogó szemmel, kipirult arccal lázasan a kanapén.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 15:50:34

@Pék Sütemény: Megyek, begyűjtöm a családot, vagy lesz mit vigyáznom nekem is.:D

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:50:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezt mire? :) en itt eluldogelek egymagam, csendben raz a rohoges, menten megpuszlok :'D
arconfosas meg hugyozas bjuti vonalon, hat ez kesz... :DD

2015.02.23. 15:50:55

@Kan Csóka: én az elsők között sírtam, amiért visszament a köcsöglaci

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:51:48

@fosch9: félsz, mi, az arcon szarástól, most nyalsz neki :DD

ornyim 2015.02.23. 15:52:20

@-pkata-: de azért előtte neked is adna az orcádba :D egyébként Fannit nyugodtan arcon foshatná, végül is egész héten olyan képpel láttuk :D lehet, hogy már megtette???

ornyim 2015.02.23. 15:54:13

@Pék Sütemény: Robin jófiú, és mint köztudott a nők rosszakat szeretik ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:55:00

@ornyim: Én nem hiszek ebben a bjúti vonalban. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 15:55:07

@fosch9: most azzal vigasztalom magam, hogy a 2. helyen végez. Az mennyi fájós bazzz:DDD

csicserierika 2015.02.23. 15:55:37

@Bujumburi: kár, h Laccinak nincs hangja, előadhatnák az Aladdint :)

ornyim 2015.02.23. 15:56:14

@vastyúk is ..: A faszlóbálás nem lesz neki elfelejtve szerintem :) Attila nem a kíméletességről híres :D remélem leossza azért :)

kszanaksz 2015.02.23. 15:56:17

a felületes nők. a többieknél ez nem döntő szempont.

ornyim 2015.02.23. 15:57:20

@-pkata-: nem kíváncsi szerintem a véleményedre, jön és megteszi :D egyébként én sem :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 15:58:32

@ornyim: Hát, akkor majd én is rászarok a fejére, csak hogy ne maradjon ki a jóból... :)

Bujumburi 2015.02.23. 15:59:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: Épp azt néztem, hogy ahhoz képest, hogy nem lehet akkora rutinja, nagyon kis ügyeske, nem félszeg, vagy ilyesmi, jó, színpadképes kiállása van. A hang meg tanulással, gyakorlással fejleszthető.

MacákékIcukája 2015.02.23. 15:59:59

@ornyim: ez boritekolhato, Attis nagyon kiakadt, amikor Denisz ment vissza Dani elleneben.

Rosszfiukra: sztem az erettebb gondolkodasu nokre ez nem vonatkozik ;) - szem. szerint en utalom oket.

2015.02.23. 16:00:40

@-pkata-: én nem félek, nekem nagy szívem van, ezt már kitárgyaltuk a csókával :D amúgyis pfej laci :) én ezt mindig is mondtam :DD (de, nyalizok is jaja) :DDD

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: remélem mert különben arcon kell hányjak valakit :D megyünk tapsolni és mind arcon hányjuk lászlót ;-)

ornyim 2015.02.23. 16:01:59

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): a túl rosszakat én is :) viszont a túl jókat is. Robin az elején nagyon tuja volt, túl lájtosnak, langyinak (nem szó szerint :) ) tűnt, lehet ezért nem volt meg a kellő kisugárzás..

MacákékIcukája 2015.02.23. 16:02:16

Kakipisi, arconhanyas... megint temanal vagyunk - csak a szokasos, tudom :DD

Kosztarika 2015.02.23. 16:02:29

@Bujumburi: Ma reggel volt a retek reggeli műsorában Iza és Anett, mint két beköltöző. Szóval nem tudni ki megy be.. eddig Anettről nem volt szó. Valaki vagy lebetegedett, vagy meggondolta.

MacákékIcukája 2015.02.23. 16:06:36

@ornyim: lehet, de sztem ebben az esetben inkabb az volt a szitu, hogy a benti csajok nem voltak szazasok (valaki fent emlitette ezt korabban). Egy normalis no siman valasztana ot barmelyik elleneben.
Agyban legyen rosszfiu, amugy ne :)

2015.02.23. 16:07:09

@Kan Csóka: mondhattad volna hogy arcon fosch... :D :DDD

MacákékIcukája 2015.02.23. 16:08:05

@fosch9: nalad a kakkantas a hivoszo ezekszerint? Dorka, te vagy az? :D

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Anett?? Fantasztikus, tujabb csajt nem talaltak volna? :(

Kan Csóka 2015.02.23. 16:09:38

@fosch9: Bocsánat Drágaság, hogy nem válaszoltam,de el kellett közben mennem.
De már itt vagyok csókolom a kicsi kacsódiat ! :)
Tudom, hogy Te megértesz engem, ezért hálából :Hajrá Robin!!!! :)

Kan Csóka 2015.02.23. 16:12:42

@fosch9: igen ez nagyon jó ( az arcon fosch.) :D :D Említettem már h. nagyon bírlak ?
Sőt ezt a bókot figyeld : Tőled még azt is eltűrném, hogy Láccínak szurkolj !
( persze ez egy paradoxon lenne, de ezt most nem fejtem ki)
Egyébként ez is milyen jól hangzik : Csókollak kicsi foschom! :D

2015.02.23. 16:14:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): jáháj :D te őlült :D
@Kan Csóka: Semmi baj, Möszjő Csóka, értékelem, a visszatérést, hogyne érteném meg a nyers külső mögött bújdosó érző énjét, kézcsókot nyugtáztam, fujfujj laci, hajlá Robin :D

2015.02.23. 16:15:27

@Kan Csóka: áháhá, végre ezután a fosch poszt után valami móka és kacagás :D oldalamra gurulva gurgulázok, hozok kávét, kínálhatok, elfogadja, Monsigneur?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 16:16:57

@ornyim: na akkor majd belepjük. legalább melegen lesz tartva, nem kell fűtésszámlára költenie egy darabig.

Kan Csóka 2015.02.23. 16:18:46

@fosch9: Azt mondom erre ami F. Jimmy amikor a hajóorvos kérdezte h. dohányzik-e:
Inkább innék valami töményet :)

ornyim 2015.02.23. 16:22:09

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): mondjuk Robin jobban járt, hogy egyiknek sem kellet szerintem :D majd kijön és ott leszel neki te :) ;)

2015.02.23. 16:23:16

@Kan Csóka: akkor nyitok egy kis whiskey-t nehogy szó érje a ház elejét :D

ornyim 2015.02.23. 16:25:45

@-pkata-: ennyi, amikor visszanyal a fagyi :)

vastyúk is .. 2015.02.23. 16:29:53

Na mindenki kifosta magát végül? Csak azért kérdezem, nehogy aztán rám fröccsenjen...

Bujumburi 2015.02.23. 16:30:29

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nahát, eddig Szandika Attila, Veronika és Iza volt az eredeti terv. Azért még drukkolok Szandikáért, hátha megy ő is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 16:34:19

@vastyúk is ..: most megyek pisilni. ülve :) Akkor én is homo vagyok?

kszanaksz 2015.02.23. 16:38:11

stabil kis csapat ez a beköltöző. lehet, hogy a pszichológus tiltotta le valamelyiket, előzetes teszt miatt. milo és csaba meg már egy hete bent vannak.

ornyim 2015.02.23. 16:39:17

@Bujumburi: miért, ki megy végül? vagy mi a változás?

2015.02.23. 16:40:06

@vastyúk is ..: ne káromkodj, helyesen: foschta :D tyutyu ne legyél péniszirigy :)

Kan Csóka 2015.02.23. 16:44:43

@fosch9: Nagyon elemedben vagy kicsi foschom máma. Mint lecsós tál a vasárnapi ebéd után :D

Nessy12 2015.02.23. 16:45:55

@Bujumburi:
Most nezem, Szandika megy a Veronika nem. Az Anett a Robinnak es Lacinak akar segiteni, az Iza Dennisnek.

rtl.hu/rtlklub/808/vv-iza-es-vv-anett-is-visszakoltozik-a-villaba

lukacstoncsi 2015.02.23. 16:47:33

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Ez az Anett hány évig fogja még ezt csinálni?nem egy nagy szám a csaj egyébként.

Kan Csóka 2015.02.23. 16:47:35

@-pkata-: Vót régen egy jó kis szám de már nem emlékszem kitől h. "ülve kakálok állva pisálok..." és nem tudom tovább :)

Kan Csóka 2015.02.23. 16:49:35

@lukacstoncsi: Egy rakás unalom ez a vv anett, amikor benn volt is szar volt....
Remélem Iza fog megint köpködni és megmondj Láccínak, hogy az anyja megvolt az egész kamionsornak :D :D Emlékeztek amikor ezt mondta a Traktornak ? :D :D

csiri bá 2015.02.23. 16:51:40

@Kan Csóka: Rolls Frakció - Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából

2015.02.23. 16:54:37

" Sajnos a belefeccölt energia mind hiába, mert Lacit szavaztak vissza a nézők, akik ezek szerint vagy teljesen vakok, vagy hülyék, vagy valami egészen más műsort néznek, ..."
Ha gondolkodnál, rájönnél van még alternatíva.

kszanaksz 2015.02.23. 16:56:05

ideges volt, haragudott a Zemberekre, azért írta.

vastyúk is .. 2015.02.23. 16:58:57

@fosch9: hihihi. távol állt tőlem az irigykedés, elhiheted. hihihi

@Nessy12: szerintem Attila is Robinnak akar segíteni, Szandika meg Lacinak szurkol. Akkor ki fogja Dórit támogatni? a körzeti orvos?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 17:02:12

Na skacok, én elmék dolgomra, este majd benézek, sziasztok

2015.02.23. 17:02:48

@kszanaksz: Nem olvastam vissza, ha már szó volt róla.
Én most vagyok ideges (amúgy nem) Chat Géza visszavehetne a nagy arcából mert vagy vak, vagy hülye, vagy más műsort nézett!
Ritka szar poszt volt!

Bujumburi 2015.02.23. 17:03:59

@vastyúk is ..: :D beküldik Krisztiánt is....

Kosztarika 2015.02.23. 17:05:22

@-pkata-: lehet, hogy azt gondolta, az egyetemista gyerekednek lesz :D :D (ördögfej)

2015.02.23. 17:07:28

@Kan Csóka: dől belőlem a humorbonbon :D
@vastyúk is ..: :))) én is csak viccöltem

Na mindenki olvasta már, hogy ma már Fanni vezeti a BV-t?

vastyúk is .. 2015.02.23. 17:07:45

@-pkata-: hihihi. vagy a dugi vodka a szekrényben. :D

Kosztarika 2015.02.23. 17:09:56

@-pkata-: nem kell olyan messzire menni. Nézd meg Fannit smink nélkül :)

vastyúk is .. 2015.02.23. 17:10:35

@fosch9: azért röhögtem. ;) hihihi

@Bujumburi: az szép lenne, jól beijesztették Izát. De kissé morbid lenne azt nézni, hogy próbálják elkerülni egymást :D.

tvbuzi 2015.02.23. 17:12:29

Szerintem jó poszt volt, geci.
Iza meztelenül fürdik majd - geci - ? Anett nem tudom hogy néz ki - geci - nem emlékszem.

minden reggel 2015.02.23. 17:13:41

@fosch9: ó jaj! Remélem lejjebbviszi a hangszínét. Egyébként a katz interjúban vicces volt, vette a lapot. Mondhatni felvágták a nyelvét :)

2015.02.23. 17:13:51

@vastyúk is ..: a hihihid a védjegyed :D

2015.02.23. 17:15:19

@minden reggel: én még nem láttam majd megnézem

Még egy hírem van: a Leander Rising megy az eurovízióra, végre nem valami vernyákoló macska.

vastyúk is .. 2015.02.23. 17:15:40

@fosch9: nem hiszem én azt, a röhögésen nincs kopirájt ;)

2015.02.23. 17:17:41

@vastyúk is ..: legyél asszertív :)

@fosch9: vagy ezt félreértettem?

mr miss 2015.02.23. 17:20:05

@Nessy12: mondjuk ez a playbackes hakni eléggé gáz, de hát lehet, hogy Edinának jó :)

2015.02.23. 17:20:51

@fosch9: a dal akusztikus győztese - hm

vastyúk is .. 2015.02.23. 17:24:05

@fosch9: azt hittem, hogy az vagyok :D

minden reggel 2015.02.23. 17:25:03

@fosch9: valaki belinkelte itt korábban

2015.02.23. 17:25:40

@vastyúk is ..: :DDD még tolhatod jobban

rábaszhespics Koncsíta 2015.02.23. 17:28:14

GÉÉÉZZZZAAAAA!
Teccet a poszt, csak Lacikát nem basztattad benne eléggé..hehe.
Én sem értem, mit esznek a kissé meleg beütésű Robinon meg a tapló Lacin annyian????? :O
Most már csak azt nem tudom, hogy kire szavazzak, mert Dórit, Lacit utálom, Robin nem csinált semmit eddig a műsorban, Dennnis meg abszolút nem érdekel. Ezt a díjat, most Fanni érdemelte volna, szerintem.
Remélem, Fannit felkarolja az rtl (mondjuk..ÉNBP-ben Lali barátnője lehetne )…. a többiek meg eltűnhetnek a pics*ba, mert annyira unalmasak.

Kosztarika 2015.02.23. 17:35:58

@Kan Csóka: Lacira szavaztam, pontosabban Fanni ellen! ? Probléma?!

Kan Csóka 2015.02.23. 17:37:48

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Nem probléma csak arcon foslak és sötét buta picsának tartalak :)

Kan Csóka 2015.02.23. 17:38:34

@SmittyB: vagy egyszerűen sötét agyú hülye kurvák :)

Kosztarika 2015.02.23. 17:41:25

@jófej házisárkány: EZ Robin kaliberű? Olvass már vissza mekkora tapló :(

Krétagarbó 2015.02.23. 17:42:27

@fosch9: ez komoly? Le vagyok maradva a napi hírekkel:)

MacákékIcukája 2015.02.23. 17:44:26

Megneztem a siros videot, tok aranyosak ezek ketten :) nem is ertem, miert nem voltak joban az elejetol kezdve, jo paros lettek volna.

Kan Csóka 2015.02.23. 17:46:01

@Krétagarbó: Szia Krétácska, derék láttalak ! :) Ugye nem voltál Laci fun?

Fu Szekh Li 2015.02.23. 17:46:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Most értem ide. Koprofágia volt már? :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 17:46:43

@fosch9: Valószínűleg. Melyiket túrta ki? Azért az milyn gáz a retek részéről, hogy véget se ér a széria, és már beraknak egy éppfrissiben kiesett lakót egy másik mellé (gondolom, nem egyedül vezeti, de az is elképzelhető).

Kan Csóka 2015.02.23. 17:47:37

@ornyim: Á dehogy volt ( 17:34:55-kor, geci) kb. 10 kommentnyire :D :D
Ászt nám hiszem ál :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 17:48:44

@ornyim: Épp most téma.
Akkor ennyit arról, hogy majd kis önismeret, meg fejlődés, meg hasonlók. Végülis így kell előkészíteni egy abszolút csatornától függő embert.

Krétagarbó 2015.02.23. 17:50:20

@foxglove (F6): szia, most olvasom csak, mindjárt megyek a riportba:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 17:50:40

Már három órája nem hirdettem :D És tényleg.:)
Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél. Most azonnal.:D
Gyertek.:D

Fu Szekh Li 2015.02.23. 17:52:29

@fosch9: kicsit rostosabban kellene étkezni

,, 2015.02.23. 17:53:01

el kell mondanom valamit. vettem egy csiganyálkás szérumot. ennyike.

ornyim 2015.02.23. 17:53:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: VV Évának asszem ennyi volt műsorvezetős pályafutása :D

Fu Szekh Li 2015.02.23. 17:53:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: Úgy tűnik hiába. Maradok egyedül 5 csajjal :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 17:54:13

@ornyim: Vagy Au-nak. Ő még szerződés nélkül rángatható.

Krétagarbó 2015.02.23. 17:54:15

@Kan Csóka: dehogynem:) a szép test fél egészség

ornyim 2015.02.23. 17:54:36

@Kan Csóka: ismétlés a tudás anyja :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 17:54:46

@Fu Szekh Li: Pedig most lelkesen csinálom.:D Cirka 3 óránként tolom, tegnap 4 óránként.:D

Csak ügyesen! 2015.02.23. 17:55:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én még kérdőjeles vagyok, tudod tettem egy ígéretet, h megyek, ha Lacci döntőbe jut :) Mindenesetre az intézkedéseket már megtettem, de ugyebár még lehet egy párbaja, szóval biztosra még nem tudom mondani :)

Krétagarbó 2015.02.23. 17:55:37

@foxglove (F6): azért először csak a kézfejeden próbáld ki, ne kend egyből az arcodra:)))

Kosztarika 2015.02.23. 17:56:43

@ornyim: Hát ez, vazze :( Kiszavazták a nézők, mert nem bírták, erre már másnap odatolják a képünkbe. Gratula retek! (mindent a nézőkért, mi?? ) :( :(

Krétagarbó 2015.02.23. 17:56:56

@Fu Szekh Li: azóta sem mertem ráguglizni, hogy mi is az.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 17:57:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: Renit is betették egyszer Au mellé, az nem érdekelt senkit sem :D Pedig sokkal jobb volt, mint Au.

,, 2015.02.23. 17:57:48

@Krétagarbó: :DD jó emberismerő vagy h vádámbör vagyok ilyen téren:)

ornyim 2015.02.23. 17:57:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: azért az tényleg fura, hogy a helye még ki se hűlt bent, de már nyomják is bv-be. Mondjuk valamiért nem vagyok ezen meglepődve. Én Évát meneszteném :D bár se Fannit se őt nem akarom nézegetni őszintén szólva.

Kan Csóka 2015.02.23. 17:58:35

@Krétagarbó: Az arcon foschásról beszéltek ? :)

,, 2015.02.23. 17:59:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: az amit leírtam. van benne egy kis méhméreg is:DD jaj sírok magamon:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:00:39

@Csak ügyesen!: Hűbanyek, Fuszeklinél feliratkoztál? :) Akkor most drukkoljak Lacinak? :D Ha csak ez tart vissza a bulitól, Lacus mehet döntőzni tőlem.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:01:37

@Csak ügyesen!: Ha egyszeri, akkor mehetne, de ő már egyszer vezetett, igaz, az jutifalat volt, de apróba megvolt. Sanszos, hogy nem csak mára tartogatják.

Bujumburi 2015.02.23. 18:02:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: én azt hittem ma Zsu a vendég a BV-ben...

Ez nagyon fárasztó lesz, a ilyen hamar összeeresztik őket. Muszáj ezt? Valaki tényleg nagyon gonosz lehet a színfalak mögött.

VV Zsu hivatalos oldala. megosztott egy bejegyzést.
Közszereplő · 4 326 ember kedveli. · február 20., 22:01 ·

Nagyon szépen köszönöm Simon Edit !!! Hétfőn a belevalóban már rajtam csillognak majd smile hangulatjel smile hangulatjel Szponzorálta : enjoygoldluxusekszer.weebly.com/#/

Krétagarbó 2015.02.23. 18:02:43

@Kan Csóka: nem, én pisit használok, Fáncsitól tanultam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:03:10

@ornyim: Félreértés ne essék, nem sajnálom tőle a lehetőséget, csak így kb. esélytelen a jellemfejlődése, mert nesze, kislányom, itt a jutalom, hogy ilyen ügyes voltál.
Vajon be lesz készítve a dekásüveg a kisasztalra?
Gondolom, a szüleinek nulla beleszólása, és Fannika kb. annyira hallgat rájuk, mint eddig. Sehogy.

MacákékIcukája 2015.02.23. 18:03:29

@Fu Szekh Li: mar arcon is fostuk egymast, meg volt "hugyozas is bjuti vonalon" :DDD Ja, es felfele is hanytunk!

Bujumburi 2015.02.23. 18:03:45

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Vagy Fanni megfenyegette őket, hogy kipakolja a kulissza titkokat, ha nem kárpótolják. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:04:13

@fosch9: @ornyim: De ne rakják ki egyiket se, van még egy hét, azt bírják ki. Ezekkel vállalták a műsort, annyira nem volt ultragáz egyik se, jó se mondjuk, de ne menetközben p*csázzák ki őket.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:04:55

Ma kezdödik az Éden hotel is véreim! Hogy nézzük mind a kettőt ?

Krétagarbó 2015.02.23. 18:05:27

@foxglove (F6): küldtem egy kis kókuszolajat, ha a csiganyál allergizálna:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:06:09

@Bujumburi: Az viszont nem rossz.:D Két olyan ember, aki toszik visszanézni saját szereplését, nehogy szembesüljön önnön gyarlóságával, így meg van győződve a saját nagyságáról és igazáról. Hajrá. Hány kidobó kell? Mert már nincsenek játékban, Fanni meg beígérte, hoyg megtépi Zsuzsát.

MacákékIcukája 2015.02.23. 18:06:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja, hogy a suruje bent maradjon :D

Latom, Fancsi megkapja a belevalot? Ezek szerint korabban mehetek lefekudni ezen a heten is, dikk.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:06:14

@Krétagarbó: Egy tripperes farok ? Az erős méhméreg !

2015.02.23. 18:06:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: na azért au bőven kimeríti az ultragáz fogalmát nálam, egy akkora semmirevaló tanulatlan faszkalap, hogy már az szégyen, hogy műsort vezethet

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:07:05

Eret vágok, bamyek!!! A belevalóban is ott fog cukiskodni? Ááááááááááá!!! Megérett a világ a pusztulásra....:)

ornyim 2015.02.23. 18:07:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: én nem gondolom, hogy ennek a nőnek bármikor is lett volna jellemfejlődése, ezáltal végképp nem lesz, az tuti. Az anyjának meg kb egy napig tarthatott az öröme, hogy kijött a kislánya és nem kap több bántást, ó, dehogynem. Kedden Fanni már Pesten fog lakni. Mit von le konklúzióként az egész játékból? - mégis megérte a női nem szégyenének lennem, a célomat elértem, itt vagyok a médiában. *taps*

Krétagarbó 2015.02.23. 18:08:22

@Kan Csóka: egymás után. Mondjuk engem már kiraknak otthonról lassan, annyira nem közkedveltek ezek a realityk a családban. Pedig úgy emlékszem, az éh-t a férjuram is szerette, de most határozottan elhatárolodott tőle:((

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:08:33

@Fu Szekh Li: Meddig lehet jelentkezni? Fogalmam sincs még, ráérek-e vasárnap...

2015.02.23. 18:08:56

@Kan Csóka: én már csak az újat nézem, a vv lejárt nálam, még robin döntőzésére odakapcsolok de a többi szerencsétlenkedésre már nincs elég hígfosch a világon, amiért megnézném

Krétagarbó 2015.02.23. 18:09:20

@Kan Csóka: az már idegméreg lesz. Vagy fullánk.

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:10:03

@Krétagarbó: Engem már dobtak. És az érvekben, igen,benne volt a VV! :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:10:54

@Fu Szekh Li: Idéztem volna, de nem tudom, kitől.:D A videó estéjén mondta vki.:)

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:10:57

@Pék Sütemény: Majd ma letárgyaljuk Királynővel, mert a helyet foglalni is kéne, kivéve, ha bevállalja valaki házibulinak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:12:07

@Kan Csóka: PKata írta asszem, hogy az ÉH 20:20-21:35-ig van, a vv meg ugye 22:00. A szombati adást nem tudom.

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:12:18

@Fu Szekh Li: Oksi, holnap estig én is kitalálom. Szuper ötlet amúgy! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 18:13:05

@foxglove (F6): ez érdekelne, honnan szedted? Egyáltalán hol hallottál róla?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:13:07

@fosch9: Nem ez a lényeg, hanem hogy ők kapták ezt a műsort, ne vegyék el tőlük, mert egy kis akárki csillagát kell fényezni.

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:15:06

Heuléka!Mai lobot letudva, sölkészletek feltöltve, alcom csupa delű.Most megtekintjük, mi is töltént itt, az élet napos oldalán.Valaki kél Sölt?Tsilke, sajnos elfogyott.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:15:21

@Pék Sütemény: Gyertek át hozzám, csajok! Nézhetitek nyugiban bármelyik show-t.
Közben esetleg megszúrlak Titetek ( esetleg kis fújatás), de egyébként nyugsi van.. úgymond

Igazából nekem most egy kedvenc show van : a foschow -m :) ( Azért nem volt semmi bók, valld be! :)

2015.02.23. 18:16:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: de mire fel kapta? fanni e téren előrébb van nálam mint au

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:16:36

@ornyim: Nem kell neki Pesten lakni, kocsival 20 perc a stúdió. Majd a Bencus szállítmányozza.:D
Jellemfejlődésre kint gondoltam, vége a szereplésének, hazamegy, és kicsit magábafordul, miután megnézi a szereplését, kap visszajelzéseket, stb. De így valóban az van, hogy de ügyes voltál, kislányom.
Szülei se gondolták ezt át? De gondolom, nem sok beleszólásuk lehet.
Hát majd itt fog Fannika szembesülni élő adásban esetleg a negatív kritikákkal, mert a nézők nem hazudtolják meg önmagukat.

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:17:27

@lobbantott tsilke: én asszem szekszáldi völöst nyomatok, meg behelovkát

2015.02.23. 18:17:51

@Kan Csóka: ilyen szépet még sose hallottam :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:19:23

@fosch9: Aztat én nem tudhatom, mivel érdemelték ki, de Fanni lakóként érkezett, és a róla szóló műsort vezeti ez a két ember. Nekem ez szimplán aljasság kitenni egyiket, vagy másikat, vagy csak betenni mellé vkit, aki épp kiesett, de bárkit is.
Nem egy kaliber, de mondjuk mi lenne, ha egyszercsak kitalálná a tv2, hogy Berki nem egy szép embör, lehet, hogy miatta kevesebben nézik, nosza, rakjuk mellé H. Évát mégis, őt már ismerik. Sztem Berki pofán b*ná a szerkiket ott azonnal.
Nem tudom, érthető-e, melyik része nem tetszik?

nnnnnnnn 2015.02.23. 18:19:47

végre kiesett ez a retek.

Bujumburi 2015.02.23. 18:20:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: neee... nemakarooooooom... egy életre elegem lett a hárpinák nézegetéséből/hallgatásából... megint ki kell majd hagynom 2 VV-t, mire újra nekiállok egynek.

minden reggel 2015.02.23. 18:21:07

@Pék Sütemény: nem is voltál itt olyan sokat...

Kan Csóka 2015.02.23. 18:21:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: Berki egy undorító szarkupac, én HÉVÁT akarom vissza !
Senki nincs olyan robot mint Ő :(

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:21:59

@Kan Csóka: Komolyan megfontolandó ajánlat, dikk! :)

Bujumburi 2015.02.23. 18:22:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: +ennek elég nyílt és szar üzenete lenne az RTL-es kollégák felé is... legyetek hozzánk hűségesek, de mi bármikor dobunk, ha úgy alakul, köszönjük szépen. Felkészül: Lilu.

,, 2015.02.23. 18:22:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: guglizz rá, csiganyálka+méhméreg, több helyen is van
vmi hírlevélből (a világ legnagyobb hazugsága: "Ön sikeresen leiratkozott a hírlevélről"), aztán utánaolvastam és kíváncsi lettem. kis próbaszérumot rendeltem, holnap hozza a postás.

Krétagarbó 2015.02.23. 18:22:57

@Pék Sütemény: nemá, ez komoly? Csak vigasztalásul, ha ez is erv volt, akkor talán jobb is így.
Nálunk azért ennyire nem szar a helyzet, meg hát mindkettőnknek megvan a maga heppje, amit elnézünk a másiknak.

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:23:00

@minden reggel: Hát, dolgozok sokat. Otthon meg alig netezek. Ezért.

Krétagarbó 2015.02.23. 18:24:46

@Fu Szekh Li: becherovkát utoljára a cseheknél ittam, jobb híján. Sajna az unicumot nem ismerik, a sört meg nem szeretem.

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:24:59

@Krétagarbó: Á, nem akartam rinyálni, csak kifriccent. Milyen jókat poénkodtunk ezen, aztán meg ja.És lehet, volt más érv is, csak nem említette. Beszarás, milyen cucc tud lenni az élet. Juhé. :)

Bujumburi 2015.02.23. 18:25:16

@Krétagarbó: Bjútivonalon sokat lendített minden kedves nézőn Fannika, úgymond. Mindenki kaphat hideget-meleget, okkal, vagy okvetlenül.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 18:25:46

@Kan Csóka: oh, fogunk mi röhögni eleget röhögni berkin, csak nem szabad komolyan venni :-D

Kan Csóka 2015.02.23. 18:27:37

@Krétagarbó: Akkor csak ugorj be egy kósza szkreccsre, Péksüti majd nézi ( l. Ádiná) aztán majd ha elmész ( ELMÉSZ érted...) akkor folytatjuk vele ! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 18:27:50

@foxglove (F6): fú, majd szólj, h milyen. Olyan érdekes dolgokat találsz :O Amúgy jól van a pofid?

Gia 2015.02.23. 18:28:38

@Pék Sütemény: Kezet foghatunk.Bár az én szakításomban nem volt szó a vv-ről.Fantasztikus érzés,amikor a születésnapján köcsögök az emberrel. :-(

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:28:38

@Fu Szekh Li: engedd meg, hogy ezúton fejezzem ki ilígységemet: a szekszáldi völös Söl az ulalkodók itala.Van hozzá lántott tsilkéd is?

2015.02.23. 18:29:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: értelek, csak épp ezekben a realitykben egy gyorsan változó környezet van, egyik nap játékos, másik nap műsort vezet, így tudják meglovagolni a körülöttük kialakuló érdeklődést, ha valakinél van népszerűbb, akkor szemrebbenés nélkül lecserélik, ha lenne berkinél érdekesebb, lecserélnék, és nem is hápoghatna, kapna egy jó kis végkielégítést és kész, csak hát jelenleg berki jobban érdekli az embereket, mint horváth éva pl aki szintén lerágott csont már,
úgyhogy részemről au győzelmét sem értettem, utána a dzsungeles műsorban a plusz ajándék milliókat sem de ezt sem ahol egy mondatot el nem tud mondani, sír mint egy faszgyerek, sötét tuskó, a világról fogalma nincs, tipikus fasz aki alá eddig apuék tolták a pénzt, most meg a retek...
erre az egy hétre már oly mindegy ha fanni ül ott vagy au, úgyis mindjárt vége, és látjuk már most kapja fanni a szerepet, látjuk őt még ezután is,
ha engem kérdezel baukó egész összeszedte magát a VV óta, én őt nem lökném ki a székéből

amúgy persze értem mit kifogásolsz de sztem pont azokban a körökben nincs ilyen, hogy lojalitás, csak nézettség és pénz

Bujumburi 2015.02.23. 18:29:42

@Fu Szekh Li: nohát, ez mekkora, valaki feljátszotta a transzkripciókat, marhajó, kösz. Mondjuk elsőre kicsit fura volt Charlie Parker tenorszaxin, de az is benne van a történetben.

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:29:56

@Gia: Megelőltető, de pál Söl segít.

minden reggel 2015.02.23. 18:30:06

@Krétagarbó: én is erre gondoltam, ez olyan mû indoknak tûnik, bár így is úgy is vacak ügy.

Krétagarbó 2015.02.23. 18:30:23

@Pék Sütemény: ne sokat keseregj, vedd úgy, hogy mostantól tiéd a világ. A való világ is:) meg a többi is. Vasárnap meg tessék ráerni és eljönni a talira. Én ott leszek:)

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:30:35

@Gia: Nemá.....nekem 2 napja volt a szülinapom! És köszönöm, már nem kértem az ajándékot! :)

Kan Csóka 2015.02.23. 18:30:40

@Gia: Gyere tejis béjbi, van hely elég (legfeljebb erőm nincs, de majd egymást is szeretgetitek...)

Kan Csóka 2015.02.23. 18:31:25

@lobbantott tsilke: Rólad eszembe jut blájen élete :D :D

Pék Sütemény 2015.02.23. 18:31:31

Mennem kell! Mindenkinek további szépeket!

minden reggel 2015.02.23. 18:32:49

@fosch9: mindig csak ezt írom, de olyan nagyon egyetértek.már a telefon elôre feldobja, pedig angol, de megtanulta

,, 2015.02.23. 18:33:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: mondjuk úgy h a The Walking Deadbe mehetnék statisztának smink nélkül is. De ez a retinolozás ilyen kell egy-két hét amíg rezisztens nem lesz a bőr. de utána meg faszányos lesz.

Krétagarbó 2015.02.23. 18:33:05

@Kan Csóka: nagyon kedves az invitálás, de már megvan a szkreccspartnerem, és én legalább olyan konzervatív vagyok, mint Edina, kitartok mellette. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:33:16

@fosch9: Értem.:) És örülök, hogy te is érted, amit én értek, hogy éretd, hogy értek.:D
Na.:D

2015.02.23. 18:33:27

@Kan Csóka: Hávike már lejárt lemez a tévében, most berki uralja a képernyőt és hódi de hogy még ezt a koszfészek cinciát is odatették hát szépen vagyunk
@Gia: legalább mi megszeretgettünk a szülcsinapcsidon

Krétagarbó 2015.02.23. 18:36:05

@foxglove (F6): azt hittem kidobtad a retinolt. Kitartó vagy bakker:)

2015.02.23. 18:36:10

@minden reggel: :DDD örülök, és hát addig használják őket is amíg hasznuk van belőlük ezt nem fogja fanni sem elkerülni
@Csakazértis én vagyok a királynő: örvendek én is :) szóval nem pártolom a fentieket csak megjegyeztem, hogy ez van
@foxglove (F6): én is mennék oda kasztingra

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:37:01

@Krétagarbó: én szeretem az unicumot meg a bechert is. meg a sört is. inkább azt kéne sorolni, mit nem :D

,, 2015.02.23. 18:37:19

@fosch9: cshicskhagechik. Berki van aki szerint jó pasi? komolyan kérdezem.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:37:21

@fosch9: Ez cintia ez mi szar ? (nem ismerem)

Kan Csóka 2015.02.23. 18:38:06

@foxglove (F6): Akik Lácíít visszaszavazták azoknak tetszhet szerintem

Kan Csóka 2015.02.23. 18:38:51

@lobbantott tsilke: Nem hanem van benne egy lómai palancsnok ami igen humoros...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 18:38:52

@foxglove (F6): az a szép pofid? :-( Jézusom! Remélem, h beválik ez a csodaszer. :-D Bár semmi szükséged az ilyenekre, sztem.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:39:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Én egy arconfosást ajánlanék... tisztíccsa a bőrt is :D

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:39:54

@Krétagarbó: Nem baj, de tudnod kell, Söl szelet Téged.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 18:41:01

@foxglove (F6): ja, és érdeklődnék, h melyik Oscar ruci tetszett neked leginkább?

2015.02.23. 18:41:03

@foxglove (F6): biztos van, mindenki tetszik valakinek, tudod, meg hát a celebség.. érdekli a sok embert, akik sztárolják őt

@Kan Csóka: ez a varga viktor levetett nője fotográfusnak tanul amúgy egy viszketeg kis senki, reméltem, hogy nem látom többet erre berakták az éden hotel éjszakai kibeszélőbe

dare 2015.02.23. 18:41:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ezek megbolondultak?
Már össze akarják őket engedni, Fanni még szerintem a kényszerképzetei rabja még mindig, remélem nem bolondul meg.
Mondjuk azzal nem értek egyet hogy azt állítod Zsu nem nézte vissza mi történt,mert szerintem pont azért viselkedik így mert visszanézte.
Egy rossz szót nem mondott egy játékosra se, nincs benne harag, ez csak játék volt...stb.
Neki tuti nem kellett volna visszanéznie, én nem csodálkozok hogy reagál a dolgokra.
Idő kell neki, végül is ő is nyerni ment be és ilyen pitiáner módon, mantrázásokkal kiejtették, nem könnyen emészthető ez.

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:42:18

@lobbantott tsilke: kéhlek szhépen, ez a szekszáldi völös, ez bol. Cabelnet szavinyon meg flanc hazasítása. Tsilkém nincs hozzá, de van Szegzaldina sajtom. Ez kéhlek szhépen lúzsflólás sajt, ami lettentően illik a bolhoz.

,, 2015.02.23. 18:42:25

@Krétagarbó: iggen:)
@Kan Csóka: erre nem merek semmit mondani mert arcon fosol és most érzékeny a bőröm:DDD
@fosch9: ha felvesznek zombinak, íratok egy romantikus szerepet az íjászfiúval neked:)

2015.02.23. 18:43:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: bár engem nem kérdeztél, de nekem Reese W, és J. Moore ruhái tetszettek

zümzümke 2015.02.23. 18:44:10

@fosch9: Baukó Évi Fanni mellett majdnem úrinőnek tűnt :D

2015.02.23. 18:46:00

@foxglove (F6): úúú azért ez igazán megtisztelő lenne :) még az íját is cipelném és lennék a zsebkendője amivel a verejtéket felitatja
@Fu Szekh Li: ez még ugyanaz a sajt? nem fogy?

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:47:12

@fosch9: nem, többet vettem, de sajnos ma elfogy, és már gorgonzolám sincs.

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:48:10

@Kan Csóka:Őt nem ismelem, viszont nálunk lakik egy hatéves, aki két éven át így beszélt, én pedig tanulékony figula vagyok.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:48:25

@dare: Meglátjuk este.:D
Hogy nem nézte vissza, azt maga Zsuzsa mondta. Az, hogy nemmondott egy rossz szót se, kicsit erős, mondott ő, fannira, lacira, Edina ellen kokrétan lázított.
Ha visszanézte volna, nem mondana néha olyasmiket, ami nem valós.
Ezzel nem kissebbíteni szeretném az őt ért sérelmeket, csak felhozni azokat a dolgokat, amiket ő is elkövetett, de amiket nem ismer el. Nőként nézve. Mindegyik csapattársa felé. Mindegyik felé más-más százalékban.

dare 2015.02.23. 18:49:34

@zümzümke: Na ezt se gondolta senki szerintem hogy Évát felül lehet múlni, a közönségesség királynőjét.
Bár mióta nem iszik egész vállalható, ezért tisztelet.

2015.02.23. 18:50:49

@Fu Szekh Li: így meg fog ártani a bor
@zümzümke: jaja pontosan :DD Évike azért kikupálódott persze a maga szintjén de már nem olyan legalja mint volt valamikor
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nekem Scarlett Johansson zöldje is bejött, és még a vörös, és rózsamintás ami Rosamund Pike-on volt

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:50:55

@Fu Szekh Li: Sejtettem, hogy bol lehet, de ellefele minden alkoholos italt Sölnek nevezünk, melt egyszelűbb.

2015.02.23. 18:50:55

@foxglove (F6): Beauty téren bolond vagyol. Fiatal vagy még ezhez.

Kan Csóka 2015.02.23. 18:50:58

@fosch9: Máris utálom dikk, úgymond. Geci baszd meg, nem hiszem el !

pomac 2015.02.23. 18:51:03

akkor ez egy érdekes bv lesz este mert zsu mára hivatalos lesz megint párbaj :DD, vagy nem fog elmenni :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:51:36

@dare: Két éve ő volt ebben a menő.:) Azért max. elismerésem, hogy tartja magát a nemiváshoz. Pedig most is meg volt zuhanva, mikor a pasija kirakta.

2015.02.23. 18:52:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: a színésznőt szeretem, de ez a ruha sztem nem volt túl szép

lukacstoncsi 2015.02.23. 18:53:14

@zümzümke: hát kb ja :-))

Fannit berakják a Belevalóba?Hogy tolja a Denniskéjét meg szidja a többi bennmaradtat?Ez baromira nem fair dolog.Ő sem lesz pártatlan.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 18:54:12

@pomac: Sztem elmegy, nem hagy támadási felületet. Ha nem menne el, akkor az jönne le, hogy fél a Fannival való találkozástól. Így meg legalább kiderül, képes-e Fanni igazi műsorban vállalhatóan szerepelni, mert legutóbb kizökkent, mitt kizökkent, kizuhant a műsorvezetői szerepéből, mikor meglátta Zsuzsát.

2015.02.23. 18:54:13

@Kan Csóka: nyugalom majd kitalálunk valamit amitől megnyugszol :) vádembör :D
@pomac: jaj előre félek mi lesz :D

,, 2015.02.23. 18:54:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: egyik sem tetszett igazán. jennifercsit hiányoltam.

Köcsöglány 2015.02.23. 18:55:14

Dikk,amúgy Édent hol lehet kommentálni majd?

2015.02.23. 18:56:47

@foxglove (F6): igazad van, tényleg kár h nem volt ott

pomac 2015.02.23. 18:59:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: most már ő is kiesett kíváncsi vagyok a beszédstílusra mit produkál megjátszások nélkül ,meg hogy mit is mondott mikor benn volt zsu ," ha kinn találkozunk megtéplek" :D
@fosch9: vagy nem engedi szóhoz jutni fanni vagy simán lekurvázza és nem beszélgetnek :DD

Fu Szekh Li 2015.02.23. 18:59:21

Most ez ment a rádióban:
www.youtube.com/watch?v=wS8g4VidXzs
A patkó és csavarhúzó technikára mindenkinek felhívnám a figyelmét! :-D

lobbantott tsilke 2015.02.23. 18:59:46

@Fu Szekh Li: Lúzsflólás sajt?Ezt most kiguglizom.

2015.02.23. 19:00:32

@pomac: utóbbira tippelek sajnos, remélem zsu beleröhög a képébe

lobbantott tsilke 2015.02.23. 19:01:55

@lobbantott tsilke: Baktéliumflólás színtenyészet.Nyami.

dare 2015.02.23. 19:02:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Kizártnak tartom hogy egy nő nem nézi vissza magát, engem nem érdekelne mi volt de tudom hogy a nők nem ilyenek. :DD
A kiesése utáni pillanatokban egyáltalán nem lázított és nem fröcsögött 1 játékosra se, valami megváltoztatta benne az érzést és szerintem ez az lehetett hogy 1-2 vidit megnézett.
Az Edina elleni lázítás abszolút indokolt, az ő riportszobás jelenetei ( hazudik a Zsu...a Zsu hazudik...nem mond igazat, hazudik) nagymértékben befolyásolták hogy a villán kívül találta magát.
Én se bocsátanék könnyen, de fátylat rá, már kiestek.
Itt van még nekünk Laci, őt még valahogy orvosolni kell.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 19:03:15

@foxglove (F6): nem volt ott? Tényleg, senki sem esett hasra? :-D

@fosch9: nekem fordítva. Furcsa.

@Kan Csóka: kinek nem kicsi?

Köcsöglány 2015.02.23. 19:03:37

Dikk,válaszolhatna valaki,úgymond :D
Nem baj,azért kaptok egy kis rokkot.
www.youtube.com/watch?v=GvECsmdgt2Y

Kan Csóka 2015.02.23. 19:03:49

@fosch9: Fel-fel röhögök amikor olvaslak :D Most el, de nemsokára visszajövök....
mint az a svájci néger gyerek, dikk !

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 19:04:21

@fosch9: hm, igen. De a scarletté volt érdekes, de csak rajta.

2015.02.23. 19:06:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nem baj, ízlések és pofonok :)
Lopez ruhája tetszett? Nekem sok volt. Gaga meg egyenesen elképesztő, mint mindig :D

@Kan Csóka: jobb mintha sírnál :D remélem te kevesebb pénzért fotózkodsz mint svájci néger úr a sikernapon :D

,, 2015.02.23. 19:06:36

@(AdottEsetben)KötsögLány: szerintem nem lesz LIVE poszt, úgyhogy itt. de ha mégis, akkor vki biztos belinkeli.

Kan Csóka 2015.02.23. 19:07:19

Éljenek a nagy lelkű, nagy szívű, nagy tüdejű amazonok ! Allah Ahbar , Jehova és minden szentek !

2015.02.23. 19:08:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: persze, rájuk van igazítva
aki még nagyon nem tetszett az C.Blanchett
@(AdottEsetben)KötsögLány: én nem tudom sajnos, az oscarról uezt kérdeztem és nem válaszolt rá egyik házigizda sem :( rossz esetben itt?

haruka 2015.02.23. 19:09:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Hello! Ha lesz élő, gyövök én is. :) És Danit vissza az Édenbe! :D

dare 2015.02.23. 19:09:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Álmomban se hittem volna hogy így megállja, még emlékszek a "Bepisilek Olivér"-es szereplésére a BV-ban, akkor azt mondták elég volt belőle de valahogy mégis talpra állt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 19:11:09

@haruka: szió, rég láttalak, nem kellene beszélnünk? :-*

@fosch9: gagát nem láttam. :-(

Fu Szekh Li 2015.02.23. 19:12:14

@fosch9: Hú basszus, most a legjobb a sajt így bő héttel a szavatosság lejárta után :-D
De a szaga basszus, beleraktam rántottába, és a kettő együtt pinaszagú, de komolyan :-D

2015.02.23. 19:12:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: két ruhája volt a bevonulós és amiben előadott

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 19:13:29

@dare: Nem mondtam, hogy fröcsögött, hanem hogy nem mindig beszélt szépen. Lerib*ncozta Fannit, Laciról se beszélt szebben, stb. Nem mondom, hogy nem volt igaza. Sok mindent elviselt, többet is mondhatott volna néhány játékosról.

Nahát na, nőként én is visszanézném azonnal.:D Ő mondta, hogy nem nézi vissza. Pedig ha megtenné, észrevehetné, hogy ahhoz, hgy ő áldozat legyen, először elkövette azokat, amikkel vádolták. leginkább Edina felé. Azt az egyet nem kellett volna. Én nőként ezt nem bocsátanám meg egykönnyen. Az teljes mértékben az Edina érzéseivel való visszaélés volt. NEM a tulajdonával. Ez nagy különbség. Pláne, hogy ő ismerte az előtörténetét. Az, hogy nem mondta el kerek-perec, mi volt, hanem kicsit ebből, kicsit abból, ahogy a Laci is, ezt a hatást váltotta ki. Én meg is téptem volna. Ismétlem, nem azért, mert Laci Edina tulajdona lett volna, hanem mert Edinának érzései voltak Laci felé. Amikről Zsuzsa tudott. De erről ennyit.
A többiben viszont nem kellett volna aláfeküdnie az úthengernek, mert mikor látta, hogy Laci félinformációkért bocsánatot nyer, és Dani személyes sérelme adja Edina alá a lovat, akkor lépnie kellett volna és nem meghátrálni. Sztem.

Lacit kiorvosoljuk a villából, de a döntőbe Csak ügyesen! érdekében még bent kéne tartani, mert különben nem jön közös döntőt nézni.:D

Tanya Jóska 2015.02.23. 19:17:39

De jó, együtt fogtok vasárnap szurkolni Robinomért? :)

2015.02.23. 19:17:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nemtom nekem ezek pont azért nem tetszenek mert minden kilóg néha a kevesebb több

Fu Szekh Li 2015.02.23. 19:17:52

@lobbantott tsilke: a lomadul meg a pálpusztai is lúzsflólás

,, 2015.02.23. 19:20:10

na jól van átadom a terepet a zesti műszaknak:) szijasztok

Tanya Jóska 2015.02.23. 19:23:09

@fosch9: áh, könnyű menet lesz.:)

Gia 2015.02.23. 19:26:29

De gáz,hogy üti egymást a VV,meg az Éden hotel tabuk nélküli része..Egy hétig legalábbis. :-(

pomac 2015.02.23. 19:27:45

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nem jól nézted azok a kérdések időpontjaik nem a válaszoké, van tegnapi is köztük

dare 2015.02.23. 19:28:21

Edina érzései egy kicsit zavarosak voltak, ha leválasztja róla Lacit vagy ha hisz Zsu-nak hogy a Laci nem egy szent ember akkor nem lett volna itt semmi baj.
De nem forszírozom tovább mert úgyis az a vége hogy a rohadt ribanc játszott egy szerelmes kislány érzelmeivel, belegyalogolt a lelkébe, a nép megbüntette, pont
Mondjuk az én verzióm másképp néz ki de már nem pörgök rajta.
Aki kiejtette Zsu-t az meg vígan bent bolondozik a villában, ha rajtam múlik biztos nem kerül döntőbe, inkább letöltöm újra az appot mindkét telomra és ellene szavazok ha most kijön.
Én nem akarom döntő közelébe látni.

Krétagarbó 2015.02.23. 19:33:36

@lobbantott tsilke: tuttam, én megmondtam, igázám volt. De a lántott csilkemájat jobban szeretem:)

astryle 2015.02.23. 19:34:18

gyerekek 1 óra múlva ÉH :D itt lesz a kommentelgetés?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 19:35:34

@dare: Én nem ezt mondtam, de gondolom, nem ezért írtad.:)Edina hitt volna Zsuzsának, ha határozott, és nem magyarázkodik, és el tudta volna neki hinni, hogy Laci nem szent. Laci viszont, valljuk be, nagyon jól helyezkedet és időzített, és sosem mondta el a teljes verziót.
A lényeg tömören amúgy az, amit írtál, más jelzőkkel, mert a tény az tény, de a színek sokkal árnyaltabbak. Több ember folyt bele, mintsem kellett volna és midnenki kihasználta ezt a megtörtént dolgot a saját érdekeinek előremozdításában.
Sztem.:)
Te verziód?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.23. 19:38:06

GÉZA!

Milyen jogon sértegeted az embereket? Kikérem magamnak, hogy vaknak és hülyének nevezz, amiért nem szavaztam a "tündérfalusi rikácsoló hibbant tyúkra!" A poszt pedig szar a köbön.

HAJRÁ LACI! .... HAJRÁ LACI! .... HAJRÁ LACI! :)))))))))))))))))))))

Gia 2015.02.23. 19:38:52

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Jaj,de cukorka vagy!Köszönöm széééépen!! :-)))

Szoba kilátással 2015.02.23. 19:39:10

@fosch9: Szasz Csókát már bubiztad? Tegnap sikeres napja volt a csapatnak, gratula

Krétagarbó 2015.02.23. 19:39:34

@szerivan: nem eléggé. én még nem látom szépnek:)

astryle 2015.02.23. 19:39:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: juj de izgi :D még ÉH szűz vagyok.. már láttam egy hosszabb reklámot ahol agyhalott picsákok sírtak :P jó lesz ez

Krétagarbó 2015.02.23. 19:40:50

@(AdottEsetben)KötsögLány: jó kérdés, már bennem is felmerült. Hát itt, ha máshol nem.
Hogy vagyol?

dare 2015.02.23. 19:42:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az én verzióm hogy Edina csak az egyik felet hallgatta meg.
A tisztánlátáshoz kellett volna neki mindkét történet, csak a Laciét hallgatta meg.
Ez így nem korrekt.
Ahogy az sem hogy mindennap agymosásképpen leadták Edina mantrázását.
Edina nem hitt volna Zsuzsának ha fejre áll akkor se.

tvbuzi 2015.02.23. 19:42:11

Az éden hotelhez van már poszt ahová kommentelhetek?

Tanya Jóska 2015.02.23. 19:44:41

@astryle: Az előzőt nagyon éltem .Abban is mindig van valakit akit nagyon lehet utálni.

Krétagarbó 2015.02.23. 19:44:44

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Scarletten sztem minden jól áll, úgymond jó nő, dikk.

astryle 2015.02.23. 19:46:09

@Fu Szekh Li: bal alsó sarokba a TV2 és majd nyomni kell egy okét vagy valami hasonlót én innen néztem a valóvillát is
livestreamhunter.org/onlinetv/hungary/

astryle 2015.02.23. 19:49:04

@monroe a kb hetedik Robin bubi: na majd kiderül :D a fiúknak a feje viszont elég langyi, vagy ez a szteroid miatti herezsugorodás miatt van? LoL

tvbuzi 2015.02.23. 19:49:18

Amikor kiesett a tündérfalvi mondta, hogy köszönöm szépen?

2015.02.23. 19:49:32

@Szoba kilátással: Szasz, bubiznám, simán. Miért? :) Gyere, neked is van hely. Robin-listán fent vagy már?

ornyim 2015.02.23. 19:49:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem hiszem, hogy visszanézi magát egyébként. De szerinted ő tényleg képes lenne fejlődni és tanulni a hibáiból? Nem ismerem persze, de tökre nem nézem ki belőle, hogy ő bármiből is tanulna. A szülőknek meg nyilván nincs szavuk, ha lenne, nem néztük volna kedves lánykájukat 3 hónapig.

Köcsöglány 2015.02.23. 19:51:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @foxglove (F6): @fosch9: köszönöm szépen,úgymond :)
@Krétagarbó: akkor maradunk itten. Köszönöm kedves kérdésed,az ebola talán elkerült,jobban is vagyok,megint Robinnal álmodtam,de a fogorvos para még mindig tart. Hihetetlen,hogy minden apró hibát ki kell javítani,mielőtt felteszik azt a hülye fogszabályzót. Szóval egészségügyileg felfelé,lelkileg kicsit lefelé ível a karrierem :) Remélem,te jól vagy,nincs influenza,semmi egyéb?! :)

Köcsöglány 2015.02.23. 19:51:52

@astryle: kell ez neked,hidd el (dehogy :D).

2015.02.23. 19:52:32

@(AdottEsetben)KötsögLány: szvesen, adott esetben, még sötétben tapogatózunk

ÉH3sZ 2015.02.23. 19:53:20

@tvbuzi: Holnap lesz, ha szerencse van akkor még ma talán

astryle 2015.02.23. 19:55:01

@Fu Szekh Li: szivi
@(AdottEsetben)KötsögLány: hát a mai valóvillát kihagyom, mert előzetesbe csak picsogást láttam és nem érdekel :D remélem a holnapi résztől már bent lesz a Szandika :P szóval kell valami agysorvasztás mára is. Herevasalós Krisztián pedig a hab a tortán XD

Köcsöglány 2015.02.23. 19:57:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: @ornyim: az a baj,hogy amennyit én láttam,abból azt szűrtem le,hogy anyuka sem egy erős jellem,simán leoltotta a kislánya tegnap a BV-ben is,hogy jajj,anya,hagyjad már,jóvan,stb. Pedig egy szülőnek nem csak az a dolga,hogy büszke legyen a gyerekére és szeresse,hanem igenis mondja meg,hogy hibázott,tévedett,szégyent hozott rájuk és magára. Persze lehet,hogy kameramentes környezetben megkapta a leosztást,de nem hinném. Akkor nem lenne ilyen ez a lány. Nyilván nem baj,ha valaki hercegnőként bánik a kislányával,de itt a példa rá,hogy mi van akkor,ha ezt túlzásba viszit. Csóri Fannika meg nem érti,miért tartja mindenki sz@rnak,miért utálják ennyien és ennyire,miért nincsenek barátai,mert otthon az volt gondolom mindig,amit ő akart,ő volt a szép és tökéletes és feddhetetlen Fáncsika. Egyértelműen otthonról hozott jellemhibái -is- vannak,magától egy ember nem igazán lesz ennyire buta. És gátlástalan. És közönséges. És ambivalens. És....

Krétagarbó 2015.02.23. 19:57:28

@(AdottEsetben)KötsögLány: köszi, egyelőre engem a flu is elkerült, az ebolával együtt:) Robinnal álmodtál? :D Akkor megmaradsz:)
A fogszabályzós dologhoz kitartást, megéri, főleg, ha funkcionálisan is kell a szabályozás. Én annak idején az alsót nem szabályoztattam, és azóta nagyon megbántam, mert nem zárt a harapásom (nem látszik, de az alsó és a felső fogsorom egymáshoz képest oldalirányban el van csúszva) , és néha érzem már az állkapocs izületeimen, hogy nem kóser...

Ruadhnait 2015.02.23. 19:57:31

Sziasztok. Vegre visszaneztem a parbajt. Nagyon durva, amit a Fanni muvelt, de ezzel nem mondok ujat. A legdurvabb nekem az volt, hogy tenyleg kiterveltek a szaunaba zarast. Nagyon durvan meg vagyunk vezetve, mert nekunk egyaltalan nem adtak le, ahogy kiterveltek, sot. Es ha Fanni elotte provokalta a Lacit, azt se vagtak be nekunk, ugy vagtak ossze, hogy a Laci onkenyesen bezarja a Fannit minden ok nelkul. Persze, alap, hogy az rtl benn akarta tartani, mert csinalta a showt, most meg egy hettel a vege elott kipottyanhatott, nincs ra szukseg tobbe. Most egyebkent sajnalnam, ha nem lenne meg friss az elmeny a parbajrol, amin olyan idegesito volt, hogy tatott szajjal neztem es en ereztem magam kellemetlenul, hogy ilyen letezik.

dRm 2015.02.23. 20:00:16

Géza, ez a poszt mar megint mi? Nem kellene megpróbálni egy picit színvonalasabbal előrukkolni? Előre is koszi.

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:02:56

@fosch9: miazhogy te tudod a legjobban alapítók után rögtön csapódtam

2015.02.23. 20:04:38

@Szoba kilátással: ne haragudj csak nem aludtam egész éjjel és már kihagy az agyam :D természetesen tudom most már h vállvetve vagyunk :) sorry, kiengesztelődsz?

malevil2050 2015.02.23. 20:04:50

Jó estét jó arcot.Lassan bécsukják a kaszni ajtóját nem is tom mi lecc velünk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:06:33

Volt már? :D
velvet.hu/gumicukor/2015/02/23/ezeket_adta_nekunk_vv_fannika/

"A parádézásból viszont egy idő után elege lett a nézőknek, Fannika túl sok lett a közönség számára, és bár több alkalommal is védve volt a játékos segge, hétvégén úgy vágták ki a villából, hogy a lába sem érte a földet.
A kudarc ellenére viszont egyértelmű, hogy a lány vitte végig a hátán a műsort, vele voltak tele a bulvármagazinok címlapjai, és ide a rozsdás bökőt, hogy az RTL talál neki valamilyen munkát a csatornánál.
Aurélió és Baukó Éva után tehát itt az újabb exvillalakó, aki hitet ad a többi ostobának: a nulla ész, a rosszindulat és a szex egyenes belépőt jelent a magyar celebvilágba."

ó beh szép. :D

Krétagarbó 2015.02.23. 20:08:35

@malevil2050: talán túléljük. Levezetőnek meg jó lesz az Éden Hotel:)

Fu Szekh Li 2015.02.23. 20:10:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a jóindulat a cikkírónál se nagyon jellemző

malevil2050 2015.02.23. 20:11:02

@Krétagarbó: Hoppá,esztet tejjesen elfeledtem,De ottan nem lehet hekkpajtiskodni.

malevil2050 2015.02.23. 20:14:03

@Krétagarbó: Akko hátra arc.ne tarccs lépést ,írány a zéden!

Köcsöglány 2015.02.23. 20:15:17

@astryle: jajj,már majdnem elfelejtettem,hogy Berkit kell néznem....íííhh,hát ez nem lesz egyszerű menet :D Amúgy igen,ma tutira baromi unalmas lesz az öfi,szokás szerint,mint mindig párbaj után.

@Krétagarbó: már megint összejöttem vele,kezd bűntudatom lenni,pedig ez csak álom...Örülök,hogy legalább a kedves fórumpajtikat nem sújtja ez a hülye járvány,szerintem én is csak a stressz okozta immungyengeség miatt nyaltam be :/ Sajnos muszáj a fogszabi,mert hiába szépek a fogaim,az állkapcsom állandóan kattog,kiakad,stb. Nem látszik nagyon semmi kívülről (alul van egy kis jelentéktelen torlódás,de emiatt nem kéne),viszont funkcionálisan katasztrófa,ahogy illeszkedik a két állkapocs(már sokszor az evés is fáj,éjszaka úgy csikorgatok és szorítok,mint a zállat). Vagy ez,vagy a műtét. De nem baj,szexis a fogszabályzó (se :D)

Kezdődikk minnyá az Éden

ornyim 2015.02.23. 20:16:06

@Ruadhnait: kiejtették, mert szükség volt rá a belevalóban, ma este ott csodálhatod :D

Mók_Ica 2015.02.23. 20:16:21

jó estét :)))) ma ÉH-lel kezdünk? hamarosan startol :))

Ruadhnait 2015.02.23. 20:17:07

@ornyim: :D Mar alig varom... (nem)

freemano 2015.02.23. 20:17:07

ennek a posztnak a szerzője mit nézett? Vagy az a mocsok és erkölcstelenség az erkölcsi normája saját magának is? Aki nézi a környezetemben ezt a műsort senki se szavazott Fannira... Kár ezen a blogon ennyire színvonaltalan és lenéző posztokat közölni...

MacákékIcukája 2015.02.23. 20:19:48

Ismerem az EH Marianna-t (a playmate-et) a batyjan keresztul (kenyszerkozossegbol) es szornyu mind a ketto. A csavo mindig ugy beszelt a hugarol, mintha szerelmes lenne bele, meg hogy milyen jo mellei vannak stb es mindenki azon rohogott a hatuk mogott, hogy valszeg verfertozo a kapcsolatuk.

@Mók_Ica: szioooo :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 20:20:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A többi átlag villalakó meg még ennek a töredékét se teszi a műsorhoz.

haruka 2015.02.23. 20:20:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Eltűntem, mint szürke szamár a ködben, most meg főleg sok a meló meg minden egyéb. Majd írok, vagy írhatsz te is, vagy valami. :)
Kíváncsi vagyok milyen lesz az új ÉH, remélem a tv2 nem bacca el, meg Berkit is bírom majd nézni. Hiányozni fog T69 Éva. :(

Köcsöglány 2015.02.23. 20:20:56

Jahj,ez a Berki...már most hányok :D

astryle 2015.02.23. 20:20:56

Nah kezdődik az ÉH

ÉH3sZ 2015.02.23. 20:21:15

Nyílik az Éden Hotel

malevil2050 2015.02.23. 20:21:24

@Mók_Ica: Csótolom.Nyílatkozzá kit köll támogatni még a maradék vv mandórák közül!

astryle 2015.02.23. 20:21:53

Gondolom mennyien meijedtek amikor eltűntem a képernyőkről :D Ezt az egoista faszt XD

Köcsöglány 2015.02.23. 20:22:04

Hát nem nyalom meg a tíz ujjam ettől a felhozataltól...

Mók_Ica 2015.02.23. 20:22:08

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hajrá robin :)))

na, berki nem hazudtolja meg magát :)))) nagyképű bejelentkezés...... hihihihihi

ornyim 2015.02.23. 20:22:25

@(AdottEsetben)KötsögLány: Igen, egyetértek veled, alapjaiban lett elrontva ez a lány. Nehezen hiszem, hogy egy normális nevelés eredmény ilyen. Gondolom a hibáival soha nem szembesítették, sőt igazából szerintem ne is cseszték le semmiért soha. Azt is mondta az anyuka, hogy semmit nem csinál otthon, hát, ha úgy nevelte volna, akkor csinálna. Persze nem minden csak a szülők számlájára írható, mert Fanni viselkedése nem tanulható és nem is tanítható, ösztönből jön, ez a baj. Nem csodálnám, ha hamarosan pszichológusnál kötne ki..

Mók_Ica 2015.02.23. 20:23:11

@malevil2050: helló drága :))) én robinra voksolok :))))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 20:23:34

@dare: És jól is tette, hogy nem hitt... Csak nem kellett volna a földbe döngölni.

astryle 2015.02.23. 20:23:59

már le is rohadt a stream XD

Mók_Ica 2015.02.23. 20:24:24

@Szoba kilátással: most 20:20 kor a tv2-n, 1 óra, utána a szuper tv2-n éjfélig

Köcsöglány 2015.02.23. 20:24:53

Bébbbibébbi kínálj meg....most ez komoly? :D ha nem tetszik,hát kint várj meg. LOL :D

malevil2050 2015.02.23. 20:24:57

Micsoridi lukszusz esz a hotelmentól.

ornyim 2015.02.23. 20:24:59

@(AdottEsetben)KötsögLány: ez a bajom nekem is, hogy itt meg a Berkit kell lesni, picsába :D

astryle 2015.02.23. 20:25:13

@Mók_Ica: ja és a supertv2 már cenzúr nélküli

jófej házisárkány 2015.02.23. 20:25:21

@(AdottEsetben)KötsögLány: A Robinnal való álmodás összefüggésben van a fogorvossal? Mert én is szívesen álmodnék vele, de ha ennek érdekében fogorvoshoz kell menni, akkor inkább lemondok róla. Sokat megtennék egy jó álomért, de ennyit azért mégsem :)

2015.02.23. 20:25:58

@Szoba kilátással: :))) mindjárt leragad a szemem

na mit szóltok? sztem a kezdő lányok mind olyan semilyenkék

malevil2050 2015.02.23. 20:26:03

@Mók_Ica: Akko van baj ölég.eddig 2 laccí van.

pomac 2015.02.23. 20:26:10

ez meddig fog tartani 3 hónap ?

apalbernadett 2015.02.23. 20:26:57

Sziasztok!
Az Eden Hotelhez tudnatok nekem egy streamet adni esetleg?
Elore is koszonom a segitseget! :)

Köcsöglány 2015.02.23. 20:26:58

@ornyim: rosszul vagyok,de komolyan,nagyon para ez a csávó :D
@jófej házisárkány: én nem tudom,lehetséges,hogy túl sokat stresszelek a fogdoki miatt és ezért kompenzál a tudatalattim :D :P

Köcsöglány 2015.02.23. 20:27:53

Testek 8asok, fejek 2-3 ....brrr

ornyim 2015.02.23. 20:28:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ugyee, annyira gáz ez a nő, és még csak nem is szép, szerintem.

astryle 2015.02.23. 20:28:35

milyen szép mentalitást.. át kell gázolni mindenkin :D

2015.02.23. 20:28:41

@pomac: kevesebb de nemtom pontosan

Krétagarbó 2015.02.23. 20:29:04

@(AdottEsetben)KötsögLány: a testek sem olyan jók, az első és a harmadik csajnak is akkora válla van...

Mók_Ica 2015.02.23. 20:29:45

@astryle:majd mutaTTYák a csúnyájukat is? :))))))

@malevil2050: let me refrase it: laccci, ha ő kiesik a döntő előtt, akkor robin :)))))

@Szoba kilátással: nekem most jobban teCCik, mint Horváth Éva... lazább....

astryle 2015.02.23. 20:30:05

szegény timi csak borogatni tudja a melleit :D a push up nem segít XD

malevil2050 2015.02.23. 20:30:22

jajj nem is tom melik legyen a cejejmem.

astryle 2015.02.23. 20:30:34

@Mók_Ica: jaja volt előzetes lesz itt fütykös punci biszi baszi

minden reggel 2015.02.23. 20:31:10

@jófej házisárkány: én álmodtam vele fogorvos nélkülis :)

Krétagarbó 2015.02.23. 20:31:12

@haruka: a játékszabályok egyszerűek, mint én:) by Berki

Köcsöglány 2015.02.23. 20:31:12

@Krétagarbó: igen,nem néztem meg elég alaposan őket,hááát...nekem a "húskéz" tűnt fel eddig mindegyiknél. Ez a Naomi,te jó ég,hogy nézel ki?!

Mók_Ica 2015.02.23. 20:31:24

@Krétagarbó: hali :))) az azért gáz, hogy a főnyeremény 20milla, berki fizuja 30 milla + minden napra ruhaszett..... mert hogy nem vesz fel semmit kétszer.. :))))

2015.02.23. 20:31:26

ez a saját magán röhögő szörnyű
apolka meg ádina honfitársa

de már vágják a picsák egymásra az arcokat

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:31:38

@fosch9: hat én se vagyok a toppon lófej házisárkanyt olvasok es megjelenik naomi:)))

ÉH3sZ 2015.02.23. 20:32:06

Naumi a kedvencem eddig

malevil2050 2015.02.23. 20:32:14

Asszonta hoty puszta eszközök vatyunk,azannyát nekije odae.

Köcsöglány 2015.02.23. 20:32:23

Naomi....úramisten,a rémálmaimban se lássam viszont ezt a fejet...váááááá

ornyim 2015.02.23. 20:32:26

úgy összességében ezek a lányok nem szépek.

haruka 2015.02.23. 20:32:29

Magától mondta ezt a kígyós dumát, vagy megírták neki?

Mók_Ica 2015.02.23. 20:33:02

@(AdottEsetben)KötsögLány: az még hagyján, de milyen má' ha megszólal :)))

@astryle: jobb lesz, mint fáncsi és ádina együtt :))))

minden reggel 2015.02.23. 20:33:25

@fosch9: nekem sem jöttek túl be, bár a srácok is kérdésesek..

Krétagarbó 2015.02.23. 20:33:57

@(AdottEsetben)KötsögLány: ezek VS bikinik vajon? Ez a zöld felső az 5. Csajon olyasmi modell.

raspberrypie 2015.02.23. 20:33:58

Berki egész jo, laza. Éva karót nyelt volt hozzá képest

ornyim 2015.02.23. 20:34:04

@(AdottEsetben)KötsögLány: kedves párom első reakciója, ne nézzen rám ez a nő soha az életben :D

2015.02.23. 20:34:22

@Mók_Ica: icike tessék robinon maradni
@Szoba kilátással: jáháj :D hát cseppet lófejű amúgy pókmajom esélyes a karakter

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:34:23

Ebbe a szériába csak csúnyácska lányokat válogattak be?

2015.02.23. 20:35:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egen elég kis semilyenkék
@minden reggel: ott egy levi-esélyes lesz patrikkk

gyors vagyok mint az élet - by berki

Krétagarbó 2015.02.23. 20:35:52

@raspberrypie: nekem tetszett Éva droiditása.

Köcsöglány 2015.02.23. 20:36:01

Aszongya Bence fiú,hogy ő képtelen hazudni....áhá.

Ditti82 2015.02.23. 20:36:25

@ornyim: A fiúk se nagy eresztés. Laci és Robin oda-vissza veri őket, de még Döniz is. :D

Krétagarbó 2015.02.23. 20:37:16

@Mók_Ica: csak olyan nagy a teste, nekem nem jön be az ilyen felfújt test

Mók_Ica 2015.02.23. 20:37:32

@raspberrypie: eddig nekem is jobban teCCik :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): dehogyis, csak nem szépeket :))))

@fosch9: sztem robin fog nyerni, ez az én tippem :))) de ha pl most megint laccci párbajozik és nem robin ellen, akkor neki fogok drukkolni :)))

2015.02.23. 20:37:32

hő bencének vastag a bicepc

Köcsöglány 2015.02.23. 20:37:52

@Krétagarbó: én is ezen agyaltam,lehetséges!
@ornyim: nem csodálom,ez már nem fej,hanem fúj! Ááá :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:37:56

@jófej házisárkány: bocsesz, jogos az ijedtség, magától is megijedt ezért olyan kömény

haruka 2015.02.23. 20:38:18

"Szerintem ennyit még sohasem gondolkodtál." De genya!:D

ornyim 2015.02.23. 20:38:29

@Ditti82: igen, fog is hiányozni a látványuk :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:38:48

@Majom1Parádé: "A parádézásból viszont egy idő után elege lett a nézőknek, Fannika túl sok lett a közönség számára, és bár több alkalommal is védve volt a játékos segge, hétvégén úgy vágták ki a villából, hogy a lába sem érte a földet. " Erre.

Mók_Ica 2015.02.23. 20:38:54

@Krétagarbó: nekem teccik a bicepsze :))) (legalább elbírna :)))) )

berki milyen kis köcsögül ekézi a fiúk magasságát/mélységét :))))

pomac 2015.02.23. 20:39:07

csámcsogó nyomi :DD

2015.02.23. 20:39:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azz azz :DD ő lesz a horrorcsaj
@Mók_Ica: najó :))

bence jobb volt mint dominik

Köcsöglány 2015.02.23. 20:39:09

Hát eddig a pasik sem jönnek be.

Ditti82 2015.02.23. 20:39:12

@fosch9: Őt mindenki Levi2-nek tartja. :D

Hú, Dominik szeme ijesztő. :O

haruka 2015.02.23. 20:39:26

Uhh, ez a Dominik nagyon nem bejövős. :/

malevil2050 2015.02.23. 20:39:51

nahh mek van az 1. suttyó

Mók_Ica 2015.02.23. 20:39:57

ez a dominik nem szimpi....

Krétagarbó 2015.02.23. 20:40:04

Na, Apollka elkelt. Fura fejű Dominik. Szét van boxolva a feje, és bunkó. Kicsit legyen több esze, mint egy rágcsálónak??? Mivan mivan?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:40:08

@Mók_Ica: jaaa, ha csak igy nem .

Ez a boxzsákos gyerek meg kicsit úgy néz ki, mint az előző szériában az a önfinggyújtó gyerek..

ornyim 2015.02.23. 20:40:08

Ez a Dominik a Fanninak való :D Szolit akar :D

jófej házisárkány 2015.02.23. 20:40:40

Van olyan, hogy vki már most kiesik? Vagy mi lesz domival?

Köcsöglány 2015.02.23. 20:40:46

"kicsit legyen több esze,mint egy rágcsálónak,de azért ne sokkal" ??? Kérem??

Na,döntöttem,csajok közül a mamlasz barna gyün be,ennyi,vége.(az utsó a sorban)

Mirocska 2015.02.23. 20:41:07

Sziasztok!
Életem első Éden Hotelje! Na, lássuk! :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 20:41:14

Áhá, arra építenek, h Berki egoista, jól van :-D

Tanya Jóska 2015.02.23. 20:41:22

Fu már Megkezdődött? Na szeplanyokra kivancsi leszek smink nélkül milyenek.

perszepolisz 2015.02.23. 20:41:43

Minden srác hogy feszít már :DDDD Majd beszarnak. A csajok meg hát csajok :DD

Köcsöglány 2015.02.23. 20:41:51

Hát ez a Mujahid Zoli 2. sem jön be.

malevil2050 2015.02.23. 20:41:51

hoppá ety alkapone is van

2015.02.23. 20:41:55

@Ditti82: jaja sztem direkt arra kasztingolták

nourbika nekem bunkesz

Mók_Ica 2015.02.23. 20:41:55

@Krétagarbó: :)))) nekem sem lesz a kedvencem :)))
jááááááááááááááááááááááááááááááááááááááájjjjjjjjjjjjjj, norbi sem..... :(((

@ornyim: fáncsinak lesz saját szolija.... vagy kettő :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 20:42:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ja, Fanni kiesett, ez tény. A körítés meg innentől lényegtelen. De látom holnap már senki nem fog itt kommentelni, mert átmentek az ÉH-be.

Krétagarbó 2015.02.23. 20:42:10

@Mók_Ica: hihi, de hüle vagyol:)

Norbi a Csikágó. És tyúkmellű.

astryle 2015.02.23. 20:42:53

@Krétagarbó: :D egyéni vállalkozó = fímkereskedő XD

Mók_Ica 2015.02.23. 20:43:34

@Ditti82: kifejezetten jól tolja eddig... pedig én nem bírom őt..... HÉ-nál már most jobb, lazább :)))

@monroe a kb hetedik Robin bubi: melyik lány szép???? :)))

Köcsöglány 2015.02.23. 20:43:38

@Ditti82: már nem emlékszem,olyan mély nyomot hagyott bennem,de valószínűleg igen :D

Ez a Naomi nagyon para,szerintem pszicho.

astryle 2015.02.23. 20:43:59

az a csaj kiesik a székből röhögés közbe :D

Krétagarbó 2015.02.23. 20:44:01

Milyen finnyás csajok ezek

2015.02.23. 20:44:52

na patrik után az összes picsa cikkcakkosat fog pisilni

Köcsöglány 2015.02.23. 20:45:17

Na,az első csábító veri az 5 csajt. Ennyike.

astryle 2015.02.23. 20:45:27

óóó szóval a Csábító az az a személy akinek nem kell borogatnia a melleit? :D nice

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:45:39

Brekinek nem a heréit hanem az orrát kellene vasaltatni no meg az agyát

Gia 2015.02.23. 20:45:53

A szép lányokat kísértésnek tartogatják..

perszepolisz 2015.02.23. 20:45:53

Apolka van vagy 35 éves most mondom. :D

Ditti82 2015.02.23. 20:46:04

@Mók_Ica: A kettő nem zárja ki egymást. :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Na ugye, hogy Laci is jó. :D

Mók_Ica 2015.02.23. 20:46:09

@fosch9: pusz :)))

@Krétagarbó: ennyi kell :))))

@astryle: pontosan :))))

a reklám után, a csábító lány, viszont helyeskének tűnik :))))

astryle 2015.02.23. 20:46:50

mi a csecs már a Nagy Feró is elhagyta a süllyedő rtl hajót? :D már odaát van a fél xfaktor XD

Ditti82 2015.02.23. 20:47:20

@Szoba kilátással: A mijét? Csak azt lehet, ami van, kérem!

Tanya Jóska 2015.02.23. 20:47:40

@Mók_Ica: Szerintem egyik se de ugy adják el őket..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:48:04

@Majom1Parádé: dehogy, szimultán nyomjuk. :D Hálistennek nem egy időben van a kettő. :D

Amúgy meg úgyis Robin nyer.

2015.02.23. 20:48:16

@perszepolisz: csak annyinak néz ki fogadunk h 25 alatt van? koravén kiégett picsák ezek

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.23. 20:48:18

Jó lesz ez az ÉH.Hamarosan azt sem fogjuk tudni,hogy ki az az Ádina,Fanni,Laci stb :) Szép estét!

ornyim 2015.02.23. 20:48:26

@Mók_Ica: a gyereknek annyi elég, hogy annyi esze legyen, mint egy rágcsálónak, na Fanni talán üti a mércét :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:49:09

@Ditti82: jó hat nem lehet mindenki robin:))) bocs

MacákékIcukája 2015.02.23. 20:49:50

Neztem picit az EH-t, de mindegyik olyan rusnya, hogy inkabb nezem az ejszakai streamben ahogy Robin negyed orat alszik az agyon aztan meg csikizik egymast Lacccival

jófej házisárkány 2015.02.23. 20:50:24

@Szoba kilátással: az agyán már nincs mit vasalni, tükörsima az, sehol egy barázda

Ditti82 2015.02.23. 20:51:59

@ornyim: Most miért vagy goni?

És tényleg Levi2, focista ez is. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:52:01

Az aláfestő zene viszont olyan idegesitő, mint egy rossz pornófilmé....

astryle 2015.02.23. 20:52:27

Ennek a gyereknek mg nem modták, hogy kurvagáz a haja?

haruka 2015.02.23. 20:52:36

Áhh, Levit nem űberelheti ez a Patrik gyerek.

Köcsöglány 2015.02.23. 20:52:47

@Krétagarbó: az,az :D Úgy kérdezgeti a pasikat,mintha legalább guantanamo-ban lenne vallatótiszt:D

MacákékIcukája 2015.02.23. 20:53:01

@Krétagarbó: nem megy rendesen az a stream link, amit astryle kuldott :(

Krétagarbó 2015.02.23. 20:53:12

Őszinteség nem mindig fakad ki Patrikból egy cerelmes éjszaka után

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:53:26

@jófej házisárkány: :))) de hátha lapitva nagyobbnak tűnne

astryle 2015.02.23. 20:53:31

Berki: Labdarugókból még lehetnek rendes emberek az én példám is ezt bizonyítja XDXDXD LoL

Mók_Ica 2015.02.23. 20:53:32

@ornyim: fáncsi, mint rágcsáló :)))) találó :))

patrik lesz az új máté :))) ő legalább visszaszólt berkinek :)))

perszepolisz 2015.02.23. 20:53:33

Ez nem Levi2, ez Axl Rose elfelejtett kisöccse.

Köcsöglány 2015.02.23. 20:53:35

Nekem ez a Patrik sem gyere be.... velem van a baj? :D

Köcsöglány 2015.02.23. 20:54:07

@perszepolisz: úristnnn nagyon röhögök :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:54:07

Lányoknak bejön a focista csávó, szinte mindenki a haját dobálja.... olyan átlátszó. :D

Tanya Jóska 2015.02.23. 20:54:22

@Ditti82: Levi jobb arc volt, őt abban a balatonos műsorban is imádtam, nem jut eszembe a cime

2015.02.23. 20:54:49

na mit mondtam, hogy patrikért versenyt pisilnek majd a csajok

jófej házisárkány 2015.02.23. 20:54:55

Jajj, adri elkelt, legalább nem kérdezi meg többet, hogy. Milyen magas vagy

lobbantott tsilke 2015.02.23. 20:55:03

Tisztelettel éldeklődnék, a másik műsolban feltűnt mál Aulélikosz?Melt hiányolom a szipolkázó humolt, a foldulatos cselekményt és a meghatálozó egyéniségeket.Meg egy Söl is kell....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 20:55:16

@astryle: Ja, pont azt, hogy mekkora gyökerek lehetnek...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 20:55:18

Gerjedő Péter? Csak süket vok?

Mindegy, ő kell nekem.

ornyim 2015.02.23. 20:55:19

Laciiiit akarooom!!!!

astryle 2015.02.23. 20:55:25

Ez a Peti gyerek fog kiesni legelsőre

perszepolisz 2015.02.23. 20:55:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Egyszóval szereti a 80-as évek rockzenéit. :DDD

2015.02.23. 20:55:39

B+ a dj közgazdász hügyegyerek szemüvegben de hiteltelen

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:55:40

@jófej házisárkány: miért ő milyen magas amúgy? Miért kérdezi folyton?

Krétagarbó 2015.02.23. 20:55:41

Peti kicsit emlékeztet Brokira.
A fiuk es a lanyok nem talalkoztak elotte?

Mók_Ica 2015.02.23. 20:55:42

@jófej házisárkány: hát ő ilyen ronda.... ez van :)))

na, péter magasabb, mint berkike..... a szemüvege csak optikai tunning, mesterséges iq :))) nekem úgy tűnik, nincs benne dioptria :))))

csicserierika 2015.02.23. 20:55:42

@fosch9: az ÉH-ba ? Már ott vagyok, de megnézném az éjszakait is

Köcsöglány 2015.02.23. 20:55:57

Ez a taktika szó nálam kiveri már a biztosítékot :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.23. 20:55:57

@perszepolisz: Tényleg olyasmi :D
Naomi jájjj..Adri szerzett egy ellenséget :D

Ditti82 2015.02.23. 20:56:41

@monroe a kb hetedik Robin bubi: Aranypart. Pókmajommal, Szilikonvölggyel és Mr. Nyíregyháza 2.helyezettel. :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 20:56:47

@lobbantott tsilke: nézd az Édi hottit mindjárt folyik a sör a Tivi-ből

2015.02.23. 20:56:58

@lobbantott tsilke: gyere épp kerestelek van egy sölöm elfelezem veled

Köcsöglány 2015.02.23. 20:57:20

Kényszerpárzás. Kínos

Mók_Ica 2015.02.23. 20:57:32

@Krétagarbó: nekem inkább patrik tűnt broki2-nek :)))

peti is elég gázul nyilatkozott a választott csajáról..... pffff

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 20:57:42

@Krétagarbó: ki is az Broki? Most már kezdem kurvára keverni ezeket a műsorokat.

Köcsöglány 2015.02.23. 20:58:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: énisénis!! Mondjuk én főleg magammal szemben,de ez nem zárja ki mások kritizálását :P

MacákékIcukája 2015.02.23. 20:58:52

@DerültÉgből/tintával írok/: amugy csalodas, hogy a Robinnak egy ilyen PVC-lany tetszik

Krétagarbó 2015.02.23. 20:58:58

@(AdottEsetben)KötsögLány: navajon Naominak tobb agya van mint egy rágcsálónak???:)))

2015.02.23. 20:59:14

@csicserierika: ah akkor welcome :)
@astryle: sztem norbi is esélyes

astryle 2015.02.23. 20:59:15

Ez az a hely ahol BÁRMI megtörténhet :D Honnan ismerős ez jaaaaj?

Mók_Ica 2015.02.23. 20:59:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): máté az éh2ből... tudod, aki a teraszról pisilt le és beleesett a kaktuszokba :)))

Köcsöglány 2015.02.23. 21:00:00

Magasröptű beszélgetések...ehh

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:00:13

@perszepolisz: Vagy a szülei.... Ő alighanem egy részegen átbulizott éjszaka gyümölcse. :D

Krétagarbó 2015.02.23. 21:00:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az ÉH 2 nyertese, aki alkesz volt és szexmániás

astryle 2015.02.23. 21:00:32

@fosch9: az a baj, hogy rohadtul nem jegyeztem meg a neveket :D

Köcsöglány 2015.02.23. 21:00:33

@Krétagarbó: annyi esze van,mint egy kíggyógyogyónak :P

2015.02.23. 21:00:36

a patrik és a párja fognak keffinteni az tuti

lobbantott tsilke 2015.02.23. 21:00:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sajnos igen, minden bizonnyal ezélt fogy gyolsabban a Söl.

csicserierika 2015.02.23. 21:01:14

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): kösz, de én a VV-s éjszakait szeretném :)

2015.02.23. 21:01:24

@astryle: a cigánképű akié a hirtelen szőke csaj lett

Köcsöglány 2015.02.23. 21:01:26

Na ennek már nedvesedik a bugyika :D

astryle 2015.02.23. 21:02:09

@fosch9: jaaa a fímkereskedő :D ja sanszos, hogy hamar kipottyan

2015.02.23. 21:02:41

patrik párja olyan mint az első évad levi edinája nem?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:03:28

Megvan, a Norbi a Fiesta énekesére is emlékeztet kicsit. Bár N. kicsit nőiesebb. :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:03:28

@csicserierika: valovilag7.postr.hu/vv7-ejszakai-live-stream-20150323-elet-fanni-kiesese-utan/ ja, bocsi, aszittem h az EH stream kell :D

@DerültÉgből/tintával írok/: hat nem tudom, ebben az ejszakaiban cirogattak egymast meg olyan kis flortolosen allnak egymashoz. Fura, mert azt neznem ki beloluk, h tok mas tipusu emberekhez vonzodnak. Aztan lehet, hogy csak belekepzelem, mert g*cifeltekeny vagyok :D

,, 2015.02.23. 21:03:47

aztakurva....én tudom ki ez a peti...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 21:04:16

@(AdottEsetben)KötsögLány: jó, én is, na, bevallom, de magammal szemben, másokkal szemben kevésbé.

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:04:28

A te szemöldököd rendben van - hogy eddig nem jutott eszembe ezt mondani senkinek sem :D

Mók_Ica 2015.02.23. 21:04:32

wazze... dominik szedi a szemöldökét... magának!!! asszem megöregedtem.....

Köcsöglány 2015.02.23. 21:04:38

A kozzmetikusss és a Mr Szedett szemöldök már egymásra találtak. Csak kicsit nagy a kínos csönf :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:04:38

@foxglove (F6): tenyleg? Meselj! En a Mariannat ismerem, az majd csabito lesz, de nemtom mikor jon.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 21:05:02

Na, nekem egyelőre Apolka és Adrienn.
Fiúból a Bence, meg a Patrik, habár a torkonszőrös pasik nagyon nem jönnek be.:)
A Dominiktól, meg a Naomitól a hideg ráz.:D

Ditti82 2015.02.23. 21:05:13

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Havernője vagy ki mondta, hogy a sötét hajú lányokat csípi.

Köcsöglány 2015.02.23. 21:05:15

Hidrogénszőke haj,sötét szemöldök....oookaaaay.

2015.02.23. 21:05:26

@astryle: majd jön jobb
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nyugi mán a benti kínálat miatt kínjában de nem tudom elképzelni komolyabban

haruka 2015.02.23. 21:05:33

Jól értettem, hogy spalettát mondott Naomi? :D

Mók_Ica 2015.02.23. 21:05:41

@foxglove (F6): na, kicsoda?

naomi végignézte a spalettát :)))) már legalább másodszor mondta :)))

,, 2015.02.23. 21:05:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nem mondhatom el... de nagyon durva mert a vv-nél is uez volt azt sem mondhatom el kivel

pomac 2015.02.23. 21:06:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: 2 nevet nem jegyeztem meg ennyi idő alatt nem hogy hatot :D

astryle 2015.02.23. 21:06:42

@fosch9: ja még lesz egy Biboldó loki is meg lesz egy Özil buzi-edition :D

Köcsöglány 2015.02.23. 21:07:00

Kezdőődikk a kígyóskodás

Mók_Ica 2015.02.23. 21:07:09

naomi és timike megtalálták egymást :))) két rágcsáló :))) tematikálnak :))))

lobbantott tsilke 2015.02.23. 21:07:25

@fosch9: Kedves Tőled, de nem tehetem ezt a Sölöddel.Úgy vélem Söl és embel intim kapcsolatába nem fél be halmadik személy.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:07:36

Nem bánom, hogy Naomi geciskedik, csak ne lenne ennyire röcsmeteg ijesztő.

minden reggel 2015.02.23. 21:07:54

@foxglove (F6): ez nem ér, belengeted... Akkor beszélj rébuszokban, mi hallgatunk

Ditti82 2015.02.23. 21:08:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jobb híján nekem is. :D

Húúúú... Már kutyázza a másikat. Fél napja se ismerik egymást papíron. :D

2015.02.23. 21:08:38

@astryle: pedig nekem özil nem rossz darab :D
@DerültÉgből/tintával írok/: tuttam :)
@foxglove (F6): belengeted aztán meg semmi :D

minden reggel 2015.02.23. 21:09:01

@fosch9: nekem is Levi jutott eszembe. Ô korrekt volt

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 21:09:22

Tíz perce vannak bent, de sokat van együtt Adriennenel?

Gia 2015.02.23. 21:09:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Naomi egy jövendő thrillerben smink nélkül is megállná a helyét.. :-D

,, 2015.02.23. 21:10:11

fenébe h titkokat kell őriznem!

Krétagarbó 2015.02.23. 21:10:23

Sütnivaló ész? Az milyen?:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:10:34

@Krétagarbó: hát a fasse tudja még, hogy ki kicsoda itten. :D
Az, akiért senki se jelentkezett és engem az előzőből először a fingós gyerekre (talán Ádám) emlékeztetett és olyan fura szemei vannak.
Amúgy kiirhatnák gyakrabban a neveket igy az elején.

Mók_Ica 2015.02.23. 21:10:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: az már egy örökkévalóság :)))

peti timikéről: sztemnincs elég sütnivaló esze... :))) jó lesz ez, már látom :)))

Ditti82 2015.02.23. 21:11:18

@fosch9: Képzavar. Első évadban nem volt Edina, másodikban volt, de ott Levente Anikó papucsa volt.

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:11:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezt kerestem. Anyám, ez az Apolka szépségkirálynó-döntős volt???

Köcsöglány 2015.02.23. 21:11:28

@-pkata-: na de az első 6 órában? :D

2015.02.23. 21:11:31

@lobbantott tsilke: beveszlek halmadiknak gyele mán ne élezd magad kellemetlenül :)
@Mók_Ica: tematikálnak :D
@minden reggel: ekg-zunk :)

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:11:44

@foxglove (F6): nemar basszus, akkor inkabb ne mondtal volna semmit, megol a kivancsisag :D

@DerültÉgből/tintával írok/: lol, ahhoz mar kicsit keso van :D

@fosch9: en is ebben remenykedem (bar nem mintha barmit valtoztatna a helyzeten, csak ez igy nem fer bele a jofiu imidzsebe)

@Ditti82: en is vmi ilyesmire emlekszem :) en sotetszoke vagyok, haha

Kosztarika 2015.02.23. 21:12:11

Még nem láttam egyetlen ÉH-t sem. Érdemes elkezdeni?

perszepolisz 2015.02.23. 21:12:21

A mixereket idén is levegőnek nézik, mind eddig?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 21:12:36

@pomac: Nem vagyok egy elveszett, no.:D
@jófej házisárkány: kevesebb smink jobb lenne. Nekem szimpi. Már csak azért is, mert a hirtelenszőke Naomi ismeri 5 perce, és már ki akarja tenni.

2015.02.23. 21:12:39

első napon meg kell húzni csúnyán ehe lesz itt mindjárt részegen fetrengés

,, 2015.02.23. 21:12:47

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nekem is kurva szar:) de most mondták a fülemre h csituljak:) pedig akkora poénos megjegyzésem lenne, vétek kihagyni, de ez van:(

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 21:12:52

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nem tudom, én sem láttam. ha lesz kaktuszba esős hányós figura, akkor igen :)

astryle 2015.02.23. 21:13:07

már alfahímet keresnek ? a csajok is már ölik egymást :D tényleg jobb mint a valóvella

Ditti82 2015.02.23. 21:13:07

Már szervezkednek. Kéééééész. :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 21:13:47

@Krétagarbó: választ idézem: " lobbantott csilke"

lobbantott tsilke 2015.02.23. 21:14:05

@Szoba kilátással: Üdv kedves Panoláma, itt ahol élek, nincs magyal tv műsol, ezélt minden fontos infolmációt Tőletek tudok.

Köcsöglány 2015.02.23. 21:14:09

Dikk,már hat a pia a hegyitrollnál :D

2015.02.23. 21:14:46

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): gyereeee
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nyugi mán most szegény ember vizzel főz van

Ditti82 2015.02.23. 21:15:18

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én barna. Én nyertem. Hahaha. :D

Na, okosan levette a mikroportot.

2015.02.23. 21:15:22

na az első pucér már a mödansziéban

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:16:09

@fosch9: :DDD koszi a kis esti poent!

@foxglove (F6): naaa, akkor legalabb azt mondd el, hogy miert nem mondhatod el

Ez a focis csavo total skandinavnak nez ki, hihetetlen. Az itteni Paradise Hotelben is ilyen fazonok vannak

Krétagarbó 2015.02.23. 21:16:26

Bencus nem szégyellős. Adri már most kiakasztó.

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:16:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: én még csak kapkodom a fejem, hogy ki kivel mit akar.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:16:29

NA, Dominikra gondoltam, amikor Norbit mondtam.

Mók_Ica 2015.02.23. 21:16:33

bence a jófiú.... hmmmmm.... ja és őszinte is :)))) és hát takargatnivalója sincs.... hihihihihihi

Kosztarika 2015.02.23. 21:16:36

@-pkata-: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: milyen kaktusz? (pirulós fej)
@Csakazértis én vagyok a királynő: és ez is függőséget okoz? Mert alig vártam, hogy leváljak a vv-ről. Rengeteg időmet veszi el. :)

2015.02.23. 21:16:47

@Ditti82: rá gondoltam az évadokat keverem már ezek szerint

Köcsöglány 2015.02.23. 21:16:49

Jön a jócsaj! finally

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:17:09

@Ditti82: eleve te nyertel, kozelebb laksz :DD

Elvezhetetlen az EH, akadozik a kep meg a hang is a streamben :(

astryle 2015.02.23. 21:17:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem holnap elkezdődik a becenév aggatás utána könnyebb lesz :D

Gia 2015.02.23. 21:17:17

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Neked nem köszöntem meg a szülinapi köszöntőt,mert tegnap már elmentem tentézni.Most köszönöm szépen! :-)

Mók_Ica 2015.02.23. 21:17:29

@Krétagarbó: patrik+adri = broki+edina... sztem :))))

Köcsöglány 2015.02.23. 21:17:43

Hogy beveszi a részeg focista dumáját...ááá :D Butuska

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:18:08

@astryle: nekem még hetekbe fog telni, mire megjegyzem, hogy ki, kicsoda. Asszem nehéz a felfogásom. :D

ornyim 2015.02.23. 21:18:09

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): én is most nézem először, de egyelőre csak kapkodom a fejem :D

astryle 2015.02.23. 21:18:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): fogd fel úgy mintha az állatkertbe nézelődnél :D ezek külön fajba tartoznak

Köcsöglány 2015.02.23. 21:19:03

VV Dóri?????? LOL :D Úgy dumál,nem?

Szoba kilátással 2015.02.23. 21:19:16

Ez a csaj a Dóri szivbeli barátnője

Krétagarbó 2015.02.23. 21:19:16

Mariann a csábító, Icuka ismerőse?

haruka 2015.02.23. 21:19:18

Az a póz. Lába kissé érdekesen áll az új csajnak.

Mók_Ica 2015.02.23. 21:19:21

csábító csaj, olyan izás-dórisan beszél :)))

minden reggel 2015.02.23. 21:19:37

@foxglove (F6): mindenkinek! Az esélyegyenlôség miatt

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 21:19:38

Na, jön a Mariann, Bencének kelleni fog. Azt mondta, neki a Timi kellett volna, az a zsánere.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:19:38

Na, ez a csábitó végre egy egész helyes darab.
Bár pont úgy mozgatja a száját beszéd közben, mint VVDóri. :D

2015.02.23. 21:19:40

@foxglove (F6): én is?

Na ez itt a leonidász vagy melyik exnője akit elvert?

ornyim 2015.02.23. 21:19:53

@Krétagarbó: engem is idegesít... mint egy rossz feleség.

Ez Mariann meg olyan, mint a Dóri :D

astryle 2015.02.23. 21:19:54

degecironda vagy Mariann :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:19:57

@(AdottEsetben)KötsögLány: tenyleg ugy dumal :DDD

@Krétagarbó: aha, de nem latom a fejet, rossz a stream gecc!

Köcsöglány 2015.02.23. 21:20:04

Miffan? Most ez ugyanaz a két csaj?????!!!!

Kosztarika 2015.02.23. 21:20:13

@fosch9: mivaaaan? Tudtam, hogy hülyének nézel a kérdés miatt. :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ki az a Máté? Gondolom régi játékos, de mi történt vele?

Gia 2015.02.23. 21:20:14

Ez a Mari nem tud artikulálni :-)

Ditti82 2015.02.23. 21:20:21

Hogy beszél ez? Mit műtöttek ennek a szájába? Ehhh...

Tanya Jóska 2015.02.23. 21:20:23

De ismeros valahonnan ez a Mariann.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:20:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): na jó, előző véleményem szeretném árnyalni. Erősen árnyalni. :D

Mók_Ica 2015.02.23. 21:20:37

@Szoba kilátással: úgy is beszél...... sajnos ő sem szép.....

Kosztarika 2015.02.23. 21:21:09

@-pkata-: ááá, az fájdalmas lehetett az elszenvedőnek és meglepő és mulatságos a nézőknek :D :D

minden reggel 2015.02.23. 21:21:54

Most esik le h már jóideje ehzunk itt a vv hogyvolt alatt...

2015.02.23. 21:22:11

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): dehogy nézlek, csak integrállak :D volt részegen kaktusznyalogatás az előző évadban meg bőröndbe és mödansziéba és mindenfele pisilés álllllatok :)

astryle 2015.02.23. 21:22:24

Na nekem idáig a hidrogénszőke Naomi a faszlohasztó jön be a legjobban :D Nagyon fogják utálni a csajok.

Szoba kilátással 2015.02.23. 21:22:27

@lobbantott tsilke: üdvözlet a távolba, bejött egy dekoratív tsilke az ólba

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 21:22:41

légyszi, légyszi, NÉZZÉTEK LASSABBAN, nem tudom követni :DDDDDD

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:23:00

@(AdottEsetben)KötsögLány: commenten olvastam, hogy a barátnője, ha jól emlékszem

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 21:23:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Ja, holnap ez má az ÉH poszban off lenne. De oda nem gyüvök. .-))

Gia 2015.02.23. 21:23:03

@-pkata-: :-))))))))))))))))))

haruka 2015.02.23. 21:23:06

Patrik helyében azonnal lecserélném Adriennt, mérhetetlen idegesítő ez a csaj.

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:23:11

@-pkata-: livestreamhunter.org/onlinetv/hungary/ bal also sarok tv2

A mai napig nem derult ki, hogy ez a Mariann dugott-e a sajat batyojaval vagy sem :DD

2015.02.23. 21:23:22

@minden reggel: nem kaptunk kibeszélőt

2015.02.23. 21:24:00

apol már dobta volna bencét de mivel nő jött be visszakozott azonnal :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:24:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @csiri bá: nem valami Rebiszes a csaj? Folyamatos intézkedik és próbál mindenkit kordában tartani. :D

pomac 2015.02.23. 21:24:06

ilyen vagyok :DD jön fanni :DD

Mirocska 2015.02.23. 21:24:08

Most akkor bármelyik pasi lecserélheti a csaját az új nőre?

astryle 2015.02.23. 21:25:00

@Mirocska: ja, az szop akinek nem marad szék... akarom mondani pár

Kosztarika 2015.02.23. 21:25:00

@fosch9: Akkor tényleg nekem való lesz. Na, belenézek :)

Köcsöglány 2015.02.23. 21:25:14

Ez az Adri egy nap alatt már cerelmes lett meg kancás....ddiiiiikk,khii ezt theee

perszepolisz 2015.02.23. 21:25:24

@Mirocska: Mindig páratlanul lesznek és időnként valaki mindig kiesik, de jön helyette más. A győztes lehet hogy még Berkivel koktélozik.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 21:25:30

@Mirocska: még nem tudjuk, meglássuk, bmi lehet :-D Lehet, hogy csak a ceremónián.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jó lesz az :-D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:26:18

@-pkata-: gyagyas :DDDD en sem tudom kovetniiiii, sz*r a streeeeeam! valaki kozveticcsen pliz!

@Majom1Parádé: nem lepne meg!

Köcsöglány 2015.02.23. 21:26:25

Kozzmetikuss csaj mekkora házisárkány lett már most :D

spinks 2015.02.23. 21:26:43

Ez a műsor marhára nem a tv2 re való sztem.

2015.02.23. 21:27:28

@Mirocska: igen
@minden reggel: hát előre kellett volna gondokozni :D
@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nézzed csak mert killer lesz

astryle 2015.02.23. 21:27:41

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): este lesz a SuperTV2 cenzúrmentes változat. (Bence fütyijét meg lehet majd nézni)

Köcsöglány 2015.02.23. 21:28:04

Holnap takarodó valakinek,juhhí! :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 21:29:08

és akit a csaj választott, annak el kell fogadnia? gondolom nem. ha elfogadja, gondolom a régebbi csaj kiesik, és ha nem fogadja el a pasi, akkor a csábító esik ki?

2015.02.23. 21:29:27

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): vége mára
holnap a most bejött csábító egy pasit elvehet drámai körülmények között tudjuk meg kit választ mert minden csajnak össze kell pakolni és reszketnek

haruka 2015.02.23. 21:29:40

@(AdottEsetben)KötsögLány: Á, szerintem csak helyet cserél az új csaj valamelyikkel, az meg megy a szingliszobába.

,, 2015.02.23. 21:29:43

én ezt nem fogom nézni összeférhetetlenség esettye miatt:(

astryle 2015.02.23. 21:29:49

@-pkata-: szerintem itt a csávónak most nincs választása :S

Ditti82 2015.02.23. 21:29:54

@minden reggel: Sixx nem haragszik meg érte. Szerintem. :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:30:08

@astryle: az olyan, mint az rtl most? De en eloben akartam nezni veletek... Na mindegy, biztos lesz vmi jobb stream is egy ido utan. A vv streamem is tok jol megy

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 21:30:17

@-pkata-: akár, de lehet, h nem.

Tessen kapcsolni a másikra. :-D

Pamela!

Gia 2015.02.23. 21:30:24

Ez nagyon nehéz játék.Hiába jöttök ki jól a pároddal,ha valaki hatalmat kap és leválasztja rólad.A szerencsének is nagy szerepe van..

Krétagarbó 2015.02.23. 21:30:27

@haruka: egyetértek, már első nap egy házisárkány...

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:30:46

Tyű ez a tévénézés + kommentelés nehezen megy nekem. Megyek is mosogatni, abban jobb vagyok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 21:31:08

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): még hogy én gyagyás, mikor te sem tudod gyorsabban nézni :D :D

Krétagarbó 2015.02.23. 21:31:15

@foxglove (F6): ne hülyéskedj már, nézni attól lehet, nem? :) Max. nem szerepelsz majd benne, mint csábító:)

astryle 2015.02.23. 21:31:28

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nem az olyan mint az Rtl nek az RTL2 :D másik csatorna.. hát nemtudom, hogy felrakják-e a TV2 honlapjára általába spúr gecik és nincs semmi. Max torrentről leszeded.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:31:35

Na, ez is megvolt, jöhetnek végre a jól ismert vellalakóink. :D

Nekem az ÉH mindig az a bajom, hogy eleinte kurva zavaros számomra, hogy ki, kicsoda és egyáltalán, olyan nagyon sűrű az egész.

2015.02.23. 21:33:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: hódi amúgy sztem belevaló csaj

super tv2-re átkapcsoltatok?

Krétagarbó 2015.02.23. 21:33:43

@astryle: neki olyan furi a melle, nem?

Mirocska 2015.02.23. 21:34:11

Milyen lepattantnak fog tűnni a villa a hotel után! :-)

Ditti82 2015.02.23. 21:34:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Ja, én a vellára gondoltam. :D A szobai kistévén nincs super, marad az ertéelkettő.

2015.02.23. 21:34:43

@-pkata-: így így
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): gyere már éjszakai már megy hódival

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:34:46

@Ditti82: holnaptol mar lesz EH poszt is, nem? Mert akkor nem kell itt offolni

@astryle: ehhh de gheccik... Akkor remenykedem a jobb streamben, ennyi

@-pkata-: :DDD ha' nem hat! cshicska internet!

@fosch9: rondak benne a faszik, Robinnyo szebb! Az ittenit sem szoktam nezni, nem tudom kiszavazni a leghulyebbeket, nekem ez nem jon be :D

Ez a Mariann tenyleg ugyanolyan mint a Dori. A vegen meg Dori ellen fogok szavazni VV-ben miatta :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.23. 21:35:18

Huuhhh,annyira várom a beceneveket! :) Némelyik tényleg vv7 avatarnak tűnik így elsőre :D
Jóóó lesz ez :))) Pörgősebb,izgibb.Itt nekem néha sok volt kivárni a jelöléstől kihívásig.

2015.02.23. 21:35:47

@foxglove (F6): sztem nézd mert lehet röhögni

busifa 2015.02.23. 21:36:00

Naomit a the walking dead-be!

Már a nézésével is öl, de hirtelen!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:36:16

Pamela interjúvolja a Berkit? Ez milyen máááár... :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 21:36:25

@astryle: Általában minden rész fent van kb. 1 hétig a sorozatos oldalakon, szóval van idő leszedni. De persze csúszás van, legalább 1/2 nap.

Köcsöglány 2015.02.23. 21:36:52

@haruka: kérlek ne rontsd el az örömöm :D de igen,valszeg neked lesz igazad

2015.02.23. 21:37:00

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nekem sem jönnek be de még van 69 nap sok csere lesz még :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: neked senki

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:37:12

@fosch9: jóvan, elfelejtettem, hogy nem ua. csatornán folytatódik, de már kapcsoltam. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 21:38:21

@fosch9: nekem? Nem én kritizálok mindenkit :-D

Nekem nagyon pörög a csaj. Berki lassú hozzá képest :-D

Köcsöglány 2015.02.23. 21:38:38

@Krétagarbó: hát,ami bikiniben is "lóg" vagy nem is tudom,minek nevezzem. Para

malevil2050 2015.02.23. 21:38:51

Én ety mukkot sem értek asz egészbő,hoty a francba lehet itt kisilabizálni aszt hoty ki kivel van? ehhesz külön elemző brigagye köll,nahh majd mekfűzöm a háveromat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:39:01

Ezt a háttérműsort vajon mikor vették fel?

astryle 2015.02.23. 21:39:07

@Krétagarbó: ja nem volt push up ja se.
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): még reménykedhetsz a FEM3 ami a TV2 másik leánycsatornája ott a lakatosmárkos árkád shoppingolóst felrakták.. lehet fent lesz.

Szoba kilátással 2015.02.23. 21:39:37

@busifa: faszlohaszto / nevadonak köszi/ az indián neve

,, 2015.02.23. 21:39:49

@Krétagarbó: @fosch9: rossz hatással van a bioritmusomra ez a csávó

Krétagarbó 2015.02.23. 21:40:09

@fosch9: sztem is jó hódi, én bírom.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:40:14

@malevil2050: nyugi, már ketten vagyunk. :D Majd megbeszéljük, hogy ki mit nem ért, aztán a többiek meg majd jól elmagyarázzák. :D

perszepolisz 2015.02.23. 21:40:22

@-pkata-: Ebben a műsorban valóban nincsenek szabályok. Simán mondhatják pl, hogy holnap kiesik egy csaj, de az nem lehet a Mariann, vagy hogy most azonnal elhúz egy faszi csak úgy.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:40:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: szerintem meglepően jó és laza a Pamela.
Baukó tanulhatna tőle. :D

minden reggel 2015.02.23. 21:41:09

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): így mondjuk ptaktikusabb, mint két helyre :)

astryle 2015.02.23. 21:41:22

tv2.hu/eden_hotel/169662_meztelen_furdozes_bence_nem_takart_el_semmit_eredeti_18.html

Bence csak segget villantot. Fütykös nincs aki tervezte az esti cenzúrmentes változatot:D

,, 2015.02.23. 21:41:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem másodpéldánynak Naomi lenne a kedvence:DDD

Kosztarika 2015.02.23. 21:41:28

Hú, basszameg. Úgy ülök itt, mint egy tudathasadásos. Tegnap még beszélgettem veletek, ma meg látom, hogy írtok, de nem értek egy mukkot sem.: ( :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:42:20

@fosch9: hát, akkor nehéz dolga lesz Berkinek, hogy ne spoilerezzen véletlenül az élő adásban.

2015.02.23. 21:42:28

@foxglove (F6): ugyan helyezkedjél távolra lélekben mintha egy rajzfilmfigurát látnál
@Krétagarbó: én nagyon.. berki egy fasz h otthagyta gyerekestül

pomac 2015.02.23. 21:42:38

ki ez a nő aki a műsort vezeti

beacska 2015.02.23. 21:42:45

nnnna, csajok, ITT nyomjátok??? ÉN IS ÉN IS ÉN IS!!!

minden reggel 2015.02.23. 21:43:06

@astryle: juhhé külföldrôl.koszke

Krétagarbó 2015.02.23. 21:44:03

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jaja, szegényke, creepy:)))

Hódi ügyeske viszont.

ornyim 2015.02.23. 21:44:18

@pomac: Hódi Pamela személyesen . Berki volt nője :)

2015.02.23. 21:44:23

@pomac: berki exnője akitől van kislánya is hódi pamela amúgy egy senki de belevaló csaj remélem segítettem :)
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ő profi :)
@-pkata-: lesznek feladatok

csiri bá 2015.02.23. 21:44:47

@pomac: a Berki nője... benyomta a tivihő...
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): élő... ottan van a lógó alatt

Krétagarbó 2015.02.23. 21:45:22

@malevil2050: olyan, mint egy színházi előadsá, először azt sem tudod, merre hány méter, aztán szépen összeáll a kép, nyugi:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 21:46:12

@jófej házisárkány: Ez most spec az, az orvosi, nem arra gondoltam, amire itt a csajok.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:46:38

@foxglove (F6): :D:D ja, itt az új "Vadonatúj Nő", ő képviseli majd az új időknek új nőjét. :D

raspberrypie 2015.02.23. 21:47:02

Elején Adrienn volt a legszimpibb, a végére 180 fokos fordulat, remélem hamar kiesik, igy nem lehet játszani... Amugy Bence se nagyon vágja hogy kéne ezt játszani - az előzetes alapján. A szemüveges srac a lefszimpibb eddig, ő talán érti a játék lényegét :) naomi egy elvetemült Kíra :D

malevil2050 2015.02.23. 21:47:03

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Társujjá, eddig a a delefin akanaszedővel vatyunk dujóban aggyuk elő.

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:47:32

@(AdottEsetben)KötsögLány: Ez a zene tényleg kész. Engem jobban érdekelt volna, miről beszélgetnek.

Krétagarbó 2015.02.23. 21:47:51

@fosch9: otthagyta??? Nem is tudtam.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 21:48:05

@jófej házisárkány: De. Azt jelenti, hogy 1 hullámhosszon vagy a másikkal. :-)

2015.02.23. 21:48:06

@minden reggel: vastag a buksza erre buknak a bukszák
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: minden gyerek cuki :)
@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nézd és megérted közben :)
@malevil2050: nézd és megérted neked is ezt tudom mondani :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:48:30

@malevil2050: hát ja... de talán, nem is az eszünkért szeretnek bennünket (ha egyáltalán). :D

malevil2050 2015.02.23. 21:48:40

@Krétagarbó: de ottan előtte kapc egy kicsi fűzetecskét és mektudod hoty ki töri a dijót ,pölö

Gia 2015.02.23. 21:48:41

@-pkata-: Hatalmat kap-leválaszthat egy pasit a párjáról.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 21:49:46

@Gia: és a pasinak/nőnek kötelező vele menni?

Krétagarbó 2015.02.23. 21:49:47

@jófej házisárkány: egy hullámhosszon vagyunk, csak tavaly vmelyik vellalakó ezt úgy fejezte ki, hogy egy ekg-n van a másikkal:))) azóta ez itt egy szólás-mondás...

jófej házisárkány 2015.02.23. 21:49:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Így már értem a hozzászólásod, és itt kuncogok, de azt még továbbra sem tudom, hogy itt a hv-n mit jelent az ekg.

Kosztarika 2015.02.23. 21:50:15

@-pkata-: @Szoba kilátással: @malevil2050: :) :)
Na majd holnap délelőtt - munka helyett - megnézem. :P :D
Azért ne felejtsétek el, hogy mindjárt kezdődik a vv :D és a bv Fannikával :( hogy rohaggyon meg. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 21:50:24

Na, kezdődik... A pöcs már tolja a vakerját.

pomac 2015.02.23. 21:50:25

@fosch9: @csiri bá: akkor ezért beszélt vele így ,nem tudtam ,vv kivül más sorozatot nem nézek (rtl tv2 ) :DD

2015.02.23. 21:51:09

@Krétagarbó: aha... még azután a minden napos műsor után azt láttad?
@Szoba kilátással: jó úgy is nekem :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: bizony..

ornyim 2015.02.23. 21:51:12

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): kicsit én is így érzem magam :) majd belejövünk ;)

,, 2015.02.23. 21:51:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "a férfiak csak eszközök" ennyi:)
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: aszonta sskk nem nézi:) megláttyuk:)

Kosztarika 2015.02.23. 21:51:14

Aztán Berki megmutatta.e mán a vasalt heréjét? :D

malevil2050 2015.02.23. 21:51:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pedig ha tudnák mi lakózik bennünke e ottane? igaze?

Krétagarbó 2015.02.23. 21:53:11

@malevil2050: én soha nem olvasok előre, még azt sem, hogy ki törte a diót:)))

2015.02.23. 21:53:19

@pomac: jaja azért tudja h berki zokniban csinálja :D
@malevil2050: aham :)

astryle 2015.02.23. 21:53:26

Robin úgy látom már tényleg mindenét beveti a végén :D Fosik Dinka szavazóitól szerintem.
rtl.hu/rtl2/valovilag/hoppa-dori-es-robin-meztelenul-egyutt-zuhanyoztak

malevil2050 2015.02.23. 21:53:37

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nahh esztet mégecce megne tuggyam ám.!

minden reggel 2015.02.23. 21:54:13

@fosch9: mondjuk pont a berki, brrrr ...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:54:20

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): azt nem tudom, de én egyfolytában csak arra tudok gondolni. :D

,, 2015.02.23. 21:54:40

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: fáncsi kiesése miatt ünnepélyesen lekoccolt, majd visszajött egy új nicken kb 1-2 óra múlva.

malevil2050 2015.02.23. 21:55:24

@Krétagarbó: Hátha te megérted hoty mé röpködnek ottan ety jó órát írás nékül is akko,,,,,,,,,

Mirocska 2015.02.23. 21:56:05

Mit csinálunk tízkor? Átkapcsolunk? :-D

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:56:29

@astryle: kosziiiii :)))

Es a Mariann vajon fog ugyanugy cshicskhagheccizni, mint a Dori? Vagy fogja mondani, hogy khieztheee?

Krétagarbó 2015.02.23. 21:56:53

@fosch9: nem nagyon néztem, talán 1-2x. De ott i solyan karakán csajnak tűnt, meg most is jól csinálja. Nem tudtam, hogy vége lett a románcnak, Berki hagyta ott? De hülye...

malevil2050 2015.02.23. 21:56:54

Emeseeeeeeeeee keszdőőőőőőőődiiikkkkkkkkkkk!!!!!!!

MacákékIcukája 2015.02.23. 21:57:27

Robinka csak ne tusoljon egyutt Dorikaval, mer' megfogom a szavazatomazt' atb*szom Lacccira :D

pomac 2015.02.23. 21:57:47

@fosch9: ha fázik a lába :DD

malevil2050 2015.02.23. 21:58:10

@Mirocska: Én vettem ma mék1 tyelevizort ne hoty lemarattyak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 21:58:31

@Mirocska: én biztos átmegyek, ez most még nem ér annyit, hogy Berki vasalt heréje vagy Pamela szopástól kidörzsölt térde kisértsen, mig nézem. :D

2015.02.23. 21:59:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Krétagarbó: nem emlékszem pár hete volt a bulvárban és a pasi húzódozott kifelé
mondjuk a csajt sajnálom egy gyerekkel ott maradt akkor is ha talpraesett de ez gáz
@minden reggel: ha belegondolsz illet hozzá nagy szájú csaj mégis ki menne a berkihez egy málé pica? sztem az nem

Mirocska 2015.02.23. 21:59:48

Akkor kapcsoljunk! :-D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:00:05

@malevil2050: közben kiderül, meg szépen is röpködnek, már az is jó, különben sem kell mindent érteni:)

astryle 2015.02.23. 22:00:07

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Szerintem ez a bögyös Mariann majd a Lokival fog összejönni a biboldók összetartanak ha pénzről van szó! :D

2015.02.23. 22:00:21

pami még odavan berkiért nem?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 22:00:42

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Hát a pontos megfogalmazás, hogy egymás mellett zuhanyoztak, de a meztelenség igaz. Viszont nem értek egymáshoz. legalábbis abban a videóban.

Mirocska 2015.02.23. 22:00:56

@fosch9: Szerintem csak kamu szakítás volt, az Édes Élet miatt.

malevil2050 2015.02.23. 22:01:48

Lillukám mi esz a partizány etyenruha?

2015.02.23. 22:01:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ne lázadjál nem ezért regrutáltunk
@pomac: csodálod? vasalt herével milyen szar lehet a keringése :D

astryle 2015.02.23. 22:02:30

@fosch9: ja a Győzike is csak a műsor miatt vesz össze a Bejával.. aztán a TV2 kibassza, hogy erről is írjanak a Blikkbe aztán visszaveszik

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:02:50

@astryle: nem tudom meg ki kicsoda, majd holnap tajekozodom :)))

@Majom1Parádé: ja, csak elotte ment a cirogatas. Baj lesz itten!

ornyim 2015.02.23. 22:03:04

No, térjünk vissza :)

2015.02.23. 22:03:05

@Mirocska: nemtom azóta mindkettő mondta h nincsenek együtt mondjuk ha ezt nézettségért eljátsszák elég gáz lenne

Mirocska 2015.02.23. 22:03:08

Ezt már tegnap sem értettem, Fanni miért mondogatja Dennisznek, hogy ne adja fel. Esze ágában sem volt soha feladni, nem az a fajta! :-D

Ditti82 2015.02.23. 22:03:16

Dennis mint egy gorilla. Lehet mégis a majmoktól származunk. :O

pomac 2015.02.23. 22:03:23

@fosch9: nekem kimarat ez a vasalt here sztori átment rajta egy úthenger vagy mi :DDD

Köcsöglány 2015.02.23. 22:03:25

"ülök a vécén" by Robin&Laci :D ahha

Kosztarika 2015.02.23. 22:03:27

Jaj, de nem bírom Dennist. Icukaaaaa! Már késő :(

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:04:27

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): miert keso? mi keso?

Supermario Robin lol

csiri bá 2015.02.23. 22:04:29

na most meg beszélgetősre itták magukat... aztán sírósra...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:04:31

Robin azzal a bajusszal... istenem... mint valami kivénhedt pornósztár... :D

Mirocska 2015.02.23. 22:04:45

Hijjj, de szép csikóslegény lett Robinból! :-D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:04:48

@fosch9: ááá, ezek még lesznek egy párocska. Remélem, legalábbis. (a gyerek miatt is, meg amúgy is, összeillenek.)

minden reggel 2015.02.23. 22:05:00

@fosch9: lehet :) én ki em néztem volna belőle, hogy személyi edző. de a berki meg tapló nagyon

csiri bá 2015.02.23. 22:05:12

ezek után Lacc tuti dobja Edinát Robinért... :)))

Ditti82 2015.02.23. 22:05:23

Robinnyó miért bőg?

jófej házisárkány 2015.02.23. 22:05:29

Jajj Robin érzékenyre itta magát :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 22:05:33

A bajusz fertőző elkapta a pittyogast

pomac 2015.02.23. 22:05:33

az a nyüszitös kutya nézés :DD robin :D

Schlomo Goldberg 2015.02.23. 22:05:34

Lobin Basszájba vállán pityereg, egészen szürreális

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:05:42

Hát, nincsenek szavaim se :D :D

Kosztarika 2015.02.23. 22:05:43

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nem értem el a konténert és behánytam ;P
Megvigasztaljuk Robint? Istenem, hogy sír.. egyem is meg :) ♥

Krétagarbó 2015.02.23. 22:05:47

Robin miért sír? És hogyan néz ki? És Laccival szopkodják egymás farkát? Hahó!!!

Köcsöglány 2015.02.23. 22:05:59

Robiiiin,nagyon czukker most.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 22:06:02

@Ditti82: ezt nem tudjuk mi sem. lehet, beleszeretett Laciba :D

Köcsöglány 2015.02.23. 22:07:09

Dikk a kígyók már mennek. Pffí

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 22:07:24

nah, Denisz meg Fáncsi már rögtön kombinál :D

csiri bá 2015.02.23. 22:07:28

Denisz az egyetlen aki nem baszik be ha pia van?

malevil2050 2015.02.23. 22:07:31

hatott rá a lupempőt,bé van bászvá asz a baj

Köcsöglány 2015.02.23. 22:07:40

Fanni tényleg paranoid.

Ditti82 2015.02.23. 22:08:03

@-pkata-: Na, hoppon maradtunk? :D

Fáncsi, kétszínű vagy és hazug.

2015.02.23. 22:08:10

Fanni szerint úgymond könnyátültetés minősített esete van.

Krétagarbó 2015.02.23. 22:08:22

Dennisz és Fáncsi magyarázza, hogy Lacci szihésen hat Robinra. És ezt megpróbálják beleverni Robin fejébe, Dennisz meg okítja Fáncsit. Hát röhögök...

Mirocska 2015.02.23. 22:08:24

Jajj, de meglepődtem, hogy Fanni ott van! Azt hittem, ez már a párbaj után volt, már abszolút nem vagyok képben! Nekem is innom kellene! :-D

Kosztarika 2015.02.23. 22:08:26

Most meg Fanni miatt. Mi a gheci lesz, ma egész este hányni fogok?? :( :(

minden reggel 2015.02.23. 22:08:28

@fosch9: nem hiszem hogy a berki megbízható lenne, csinálták azt a nyomkövetős reality-t, édes élet? nem tom mit, amiben a kpernyőn hetyegett csajokkal, kinek kell ez mikor pont otthon van a kisbabával?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:08:34

@Ditti82: ja, az a Laci régi bajusza.
Biztos megszerezte kabalának. :D
Irtam is délelőtt, hogy valszeg azt hiszi, hogy Lacinak bejött a sirás a párbaj előtt, bajusza is volt, Fannitól elleste a sirástechnikát és most ezekkel gyúr az esetleges párbajára. :D

jófej házisárkány 2015.02.23. 22:08:47

Szerintem Robin fel sem fogja mit magyaráznak neki

Köcsöglány 2015.02.23. 22:08:48

Fáncsika a nagy okos tanácsaiddal kint is maradtál. Gyökér.

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:08:51

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): en menten eret vagok megen a fanni miatt, amugy olyan szempontbol igazuk van, hogy Robin szarjon csak szepen le mindenkit es nyerje meg

malevil2050 2015.02.23. 22:08:59

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Dede hamu álátt lákik a tűzm amindent felégető cenvedély

2015.02.23. 22:09:14

@pomac: volt minden nap műsor amiben szerepelt és elment plasztikai dokihoz h kihúzzák a lógó herén a bőrt neki úgy mondják herevasalás rajta röhögött az egész ország, te se olvasol blikket? :D
@Mirocska: ja az ilyen csajoknak persze...

mindjárt zuhanyoznak az éden csajok
pasik mért nem?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:09:33

Denisznek szemmel láthatóan tele van a töke Fannival.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:09:42

Aztakrva, Fanni, ez a csaj nagyon gáz.

ornyim 2015.02.23. 22:09:45

De jó, h Fanni kiesett :D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:10:07

@csiri bá: én ezt már akkor mondtam, amikor Dani k. anyázta. Mindig józan marad, kivéve, amikor körbehúgyozta az udvart...

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:10:24

@malevil2050: hulye :DDDDDD

Fanni meg Denisz nem lesznek tul sokaig egyutt, ez mar egyertelmu :D Denisz is unja

lobbantott tsilke 2015.02.23. 22:10:46

@malevil2050: Hélló Lobelt Melle!Sölt bílod?

Köcsöglány 2015.02.23. 22:11:40

A hosszú sírásokkk éjszakája.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:11:41

"Ki folyásolja be?"
Fel szeretnék lebbezni ez ellen. :D

2015.02.23. 22:11:49

@minden reggel: jaja a címe nem jutott eszembe de sztem nem megbízható figyu ki a személyi edző pami? modell vagy mi volt
@Krétagarbó: nagyon összeillenek

tvbuzi 2015.02.23. 22:11:53

biztos nem buzik? vagy legalább bisexuál??

,, 2015.02.23. 22:12:29

mi ez a dalcsi? nem jut eszembe

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:12:29

Egyem meg a Robint meg a Lacit, de cukik

lobbantott tsilke 2015.02.23. 22:12:36

Affene, mál megint lobog a hálósipka...

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:12:44

Hát, remélem, ezt lejátsszák majd nekik a döntőben :D Sírva röhögök :D Robin + Laci kisszívecskék :D :D

minden reggel 2015.02.23. 22:12:47

@fosch9: reggel 8 óta van éden hotel cikk by sixx a commenten... :)

ornyim 2015.02.23. 22:12:49

Ne ríjatok már!!!! Férfiak vagytok, vagy mi.

Mók_Ica 2015.02.23. 22:12:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha egy kis alkohol kerül fáncsiba..... hmmmmm... akkor ezért engedte denisz fáncsinak, hogy igyon a párbaj előtt :)))

lacci + robin együtt sírnak..... ez már túl a barátságon :))) robin tiszta szupermárió, csak kék sapiban :))))

Köcsöglány 2015.02.23. 22:12:53

Mi a facct nézek? Mindenki kiborútt,mint a bili,dikk.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 22:12:54

Ez a komoly, ezek 3-an bent sírnak, Fanni meg kint a cigizőnél Denisszel.

Ditti82 2015.02.23. 22:12:54

Basszamegmár, a második lavór telik meg. Lapozzunk máááá! Na végre.

2015.02.23. 22:12:55

Ez a legjobb öfi.

pomac 2015.02.23. 22:12:58

@Mirocska: @fosch9: nem , ritkán olvasom ,de ez beszarás :DDDD

Mirocska 2015.02.23. 22:13:00

Mindenki bőg, én meg röhögök. Szégyellem magam! :-DDD

,, 2015.02.23. 22:13:05

de cukik h itt bőgnek:) megzabálom mind:)

astryle 2015.02.23. 22:13:09

De örülök, hogy vége van ennek a szarnak vasárnap... gecifárasztó már a vége

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:13:20

Hát, remélem, ezt lejátsszák majd nekik a döntőben :D Sírva röhögök :D Robin + Laci kisszívecskék :D :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:13:27

@Mirocska: ne szegyelld, en is szakadok :DD

csiri bá 2015.02.23. 22:13:33

hábakker ezek még meg is csinálták egymást? :))

Krétagarbó 2015.02.23. 22:13:48

@(AdottEsetben)KötsögLány: hát ez a sírós blokk tényleg hihetetlenre sikerült...

agimano 2015.02.23. 22:13:52

Laccci nagyon bebaszcsizott

Kosztarika 2015.02.23. 22:14:09

Most látszzik, hogy Dennis nem Fanni miatt rogyott meg, hogy ez kiesett, hanem rájött, hogy mégsem lehet biztos .- ahogy hitte - a győzelmében. :P Suttyó paraszt
Fanninak: úgy fáj..
Laci sír Edina képét simogatva
Laci-Robin- Dóri összeborulva rí

Úrist'n

csiri bá 2015.02.23. 22:14:32

mindgyá' beveszik a porszívót is harmadiknak. :)))

Mók_Ica 2015.02.23. 22:14:40

robin, lacci és dóri hármasban és elázva fekszenek ágyba :))))

Krétagarbó 2015.02.23. 22:14:51

@foxglove (F6): nem tudom, címekben szar vok, de engem is érdekelne. olyan jó kis eret vágós dalocska...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:15:06

Ez az alvós rész tök vicces volt. :D

2015.02.23. 22:15:08

@foxglove (F6): én meg nem az nézem :D
@pomac: hát tudod mindenre költ hát erre is kellet :D

a tejfelszőkének konkrétan lóg a melle

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:15:15

Úristen, ez kész bmeg :D :D Best öf ever eddig :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 22:15:17

hÁáá hááá hááááá... nem hittem a szememnek... Robin ráfeküdt Laccra? Csak viccelt? Na persze...

2015.02.23. 22:15:35

Lila a poppoló vagy nem lila?

,, 2015.02.23. 22:15:42

@Krétagarbó: igen félre akarom rakni a szomizós hangulatomra:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 22:15:45

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): fanni kiment egyedül, hogy felhozza a fájdalmét. És felhozta.:D

csiri bá 2015.02.23. 22:16:00

lehet becsúszott ez meg az ide meg oda? :)))

pomac 2015.02.23. 22:16:12

na van min gondolkodniuk :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 22:16:27

@-pkata-: Zuram aszonda, minek ide Edina? :D Jók ezek egymásnak.:D

Köcsöglány 2015.02.23. 22:16:29

Robin berobinozott majdnem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 22:16:40

OFF: Ha netán még nem vette volna észre valaki, bizony az ÉH-ban is kimontírozzák a csajszik csúnyáját a zuhany alatt..../OFF vége

Mirocska 2015.02.23. 22:16:44

Laci: inkább egy segg, mint egy punci!
Hát, hangosan röhögök, komolyan! :-D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:17:09

@Csak ügyesen!: szeretném holnap a posztcsiban, képregény formájában látni..... a képeken pedig röpködjenek kicsi szívecskék :)))))

fáncsi semmire nem emlékszik.....

csiri bá 2015.02.23. 22:17:11

@Mirocska: a nagy analizátor. :DDDDD

2015.02.23. 22:17:25

Unalmas ez a két nyugger.

Kosztarika 2015.02.23. 22:17:29

@lobbantott tsilke: muszáj sölt innom (meg lumot is) melt ezek állati elmék :D (vagy inkább csak állatok)

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:17:31

Lacinak milyen gyomra lehet, tejóég, én még sose láttam másnaposnak, pedig beszélni se tudott.

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:17:47

Robin oklendezik, mert nem volt lehuzva a wc, Laci meg mondja neki, hogy "tudtam en, hogy titokban szeretsz" XD nem biroooom ez olyan vicces!!!!!!! XD

spinks 2015.02.23. 22:17:51

Denisz kicsit elfáradt. Betelt a Fanni szintje.

vastyúk is .. 2015.02.23. 22:17:53

csiri-biri rókaprém, más is buzi, nem csak én

agimano 2015.02.23. 22:17:58

Dennis miért nem vállalja fel a véleményét?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 22:17:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát, jobb lenne, ha a dolog mellett állna, második lehetőség a dolog mögött, de a dolog előtt, áááááááááááá, az nem a legjobb.:D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:18:16

@dzsézön tetem: Gézu fáncsi fan volt, a posztcsi meg olyan lett, amilyen.... kicsit szarcsi.... ez van :)))

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:18:18

@-pkata-: Eskü, még tartana egy hónapig, Robin rájönne h neki Lacc kellett végig :D :D

ornyim 2015.02.23. 22:18:23

@-pkata-: kár, hogy nem voltak jóban eddig, jók együtt :D

spinks 2015.02.23. 22:18:31

@Csak ügyesen!: jah ezt én se értem hogy bírják így a pialast.

pomac 2015.02.23. 22:18:40

@fosch9: de nem költ eleget "ész-re" :D

Kosztarika 2015.02.23. 22:18:51

@lobbantott tsilke: mél? nálatok fúj a szél a szobában? :D

,, 2015.02.23. 22:18:53

Követelek külön sót Lacinak és Robinnak, olyat mint az izé volt. Amiben a VV Petti volt és nem a survivor.

2015.02.23. 22:19:12

@Majom1Parádé: de a lógó csöcsöket nem

2015.02.23. 22:19:16

:DDDD leitacc, befektecc magad mellé, szígeld magad.

Sixx írja holnap mmkk.

Köcsöglány 2015.02.23. 22:19:18

Most mittizéész? jajj,de jó,hogy nem kell Fannikát tovább nézni.

jófej házisárkány 2015.02.23. 22:19:22

Nem lehetne, hogy csak lacit meg robint mutassák? Fanni kicsit sem érdekel

Baresz83 2015.02.23. 22:19:30

@Krétagarbó: Emilie Sande - Read all about it. Azt hiszem :)

Mók_Ica 2015.02.23. 22:19:54

@vastyúk is ..: :))))

lacci és robin viccesek :))) miért nem voltak eddig is ilyenek????

Krétagarbó 2015.02.23. 22:19:57

Lacci: Robin, mondtam, hogy szerecc, na mondd, hogy szerecc, tudtam Robin, hogy szerecc...

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:20:16

@foxglove (F6): enisenis!!! Mar rohogok, amikor ezek ketten egymasra neznek :DDD

Köcsöglány 2015.02.23. 22:20:41

Fanni mekkora paranoid,jajjjjjmán.

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:21:02

KEDVES RTL KLUB, KOVETLEJUK A LACI&ROBIN SHOW-T!!!!!!

Krétagarbó 2015.02.23. 22:21:10

@Baresz83: Köszike:))@foxglove (F6): írd fel gyors. majd együtt vágunk eret:))

Mók_Ica 2015.02.23. 22:21:13

@Ditti82: de legalább jót vitatkoznak a történéseken.... amire senki nem emlékszik :)))))

2015.02.23. 22:21:24

@pomac: jaja azt nem kap pénzért :D minden más szart igen azt dokumentálja is a mi örömünkre :D
@lobbantott tsilke: köszönöm, ettől kevésbé szomolú most már :)

astryle 2015.02.23. 22:21:26

Pénisz tudatosan építi le Fasznikát.. tudja, hogy esélye sincs XD

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:21:27

@Mók_Ica: sersé le fám, ahogy a művelt tongaiak mondanák.

,, 2015.02.23. 22:21:27

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hát de nem??? itt lesz a nyár küldjék el őket egy olyan road movie szerű realityre. Hallod Gézu!!! ezt add át a szerkiknek!!!

Owl La La 2015.02.23. 22:21:31

Számomra eléggé csalódás a Robinos tusolós video. Miért van az, hogy a rendes, helyes fiúnak ilyen kis vékonykája van (partivirsli, ahogy Fanni mondaná), miközben a bunkó meg doronggal járkál odabenn. Amúgy ez a való életben is előfordul. Valaki írta korábban, hogy bizonyos állapotban lehet, hogy megnő Robinnak, de amint látom, ott van mellette egy nő, aki tetszik neki, és bár meredezik, de nem változik...ettől eltekintve emberileg és külsőleg is Robin, csak hát...

agimano 2015.02.23. 22:21:48

@(AdottEsetben)KötsögLány: miért, tök igaza van, Dennisnek baja van vele, és nem mondja el

pomac 2015.02.23. 22:21:54

@jófej házisárkány: majd holnaptól teljesül akkor már nem kell nézned :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:21:55

hát, meg kell állapitanom, hogy Denisz és Fanni rosszabbak, mint Edináék voltak, pedig ők is kurvára feszegették a határaimat. Úgymond.

Ditti82 2015.02.23. 22:22:00

Azt, persze, FÁncsi, hogyne. :D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:22:09

@Mók_Ica: Dennisznek már kínos Fáncsi, jájj.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 22:22:32

Komisz félreérti Kazalt. Ő nem a villát nem bírja, hanem az embereket.

2015.02.23. 22:22:32

Broki back muntin.

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:22:33

@foxglove (F6): uuuu, azt tok megneznem!! Kapsz erre +1000 pontocskat, jo otlet volt!

Mók_Ica 2015.02.23. 22:22:35

@dzsézön tetem: én fáncsit gézunak adom :))))) nyugodtan vigye :)))) ez a díja a posztcsiért :))))

Köcsöglány 2015.02.23. 22:22:46

Szerintem már a Dennis is bezárná Fannit a szaunába... :D

lobbantott tsilke 2015.02.23. 22:23:17

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Nagyon jól beszélsz.Én nem látom a műsolt, de tíz ujjal tapintom a kommentfolyam ütőelét és minden izgalmas eseménynél halapok egy Sölt.(A lum is Söl, csak elősebb).

Mirocska 2015.02.23. 22:23:20

Fanni a 99. napon tanulja meg felrakni a mikroportot...

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:23:30

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): +1000. Eddig ez volt a legjobb a három hónap alatt :D :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:23:53

@Owl La La: hát, az itteni szakértők pedig épp azt állapitották meg, hogy pont ebből a fajtából, ami neki van, teremnek ám csak csuda dolgok! :D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:24:06

@Krétagarbó: így is túl sokáig bírta.... pfff

tvbuzi 2015.02.23. 22:24:28

99. napon a mikroportot...gecci

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:24:47

Jól láttam, hogy Kumisz lájtosan csigázott egyet?

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:25:24

@Csak ügyesen!: akarhanyszor hulyulnek meg csipkelodnek, szakadok a rohogestol. Miert nem kezdtek ezt el elobb?! Ehelyett hallgathattuk a szerelmi nyigasokat meg a csicskazast, hihetetlen...

@Mirocska: Lilu elolvasta a hsz-ed a 99. naprol :D

minden reggel 2015.02.23. 22:25:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): valami olyasmi volt, hogy van a vér- meg a hús- :) bár a részletekre nem emlékszem, hogy melyik milyenis :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:25:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát ja. És igy legalább egál van és mindenki lenyugodhat a picsába. :D

Szoba kilátással 2015.02.23. 22:26:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): várjá az idő mindent megszépít nézz vissza egy dinka Laca fel percet az se vót kutya..

2015.02.23. 22:26:04

@Owl La La: hádde megnőlhet még

Kosztarika 2015.02.23. 22:26:17

@(AdottEsetben)KötsögLány: de kell, este a belevalóban :( mint műsorvezetőt! :( és lehet, hogy Zsu lesz a vendég ,. Kint vannak, lesz beígért megtépés? Remélem :D

tvbuzi 2015.02.23. 22:26:18

2015-ben eljött az idő a melegsexre a vellában

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:26:18

@Owl La La: vérfaszùnak hìvják szaknyelven. A tongaiak. Ùgymond. Dikk.

Mók_Ica 2015.02.23. 22:26:32

@dzsézön tetem: :))) és ebben az esetben ádina volt a lá fám? :)))

spinks 2015.02.23. 22:26:35

@Owl La La: isten valakinek ad, valakinek elvesz. Robin jóképű gyerek. Ezt kapta. Az elmondásod alapján máshol elvettek tőle. Látszik is a viselkedesen, hogy nem egy ferfiallat. Vszinu tudatában van a képességeinek. Ezért feminim kicsit.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:26:41

Gyerekek, az most tényleg komoly, hogy a BV-t Fanni vezeti majd?

Krétagarbó 2015.02.23. 22:27:58

@minden reggel: ha logikusan belegondolsz, rájössz:))

Kosztarika 2015.02.23. 22:28:02

@Mók_Ica: Nem hoztál időben konténert, neked kell kimosnod a ruhámat D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:28:14

@dzsézön tetem: és mekkora lesz harcra kész állapotban??? :))))

Mirocska 2015.02.23. 22:28:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem hiszem, hogy ezt érdemelnénk 99 nap után! :-))

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:28:37

@Mók_Ica: áll a fád? Egészségedre. :-D

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:28:46

@Owl La La: volt baratomnak detto igy nezett ki, aztan dupla olyan hosszura meg vastagra megnott, ne itelj egy lankado farok alapjan :D

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): aha, ez azt jelenti, hogy korabban mehet mindenki aludni :D

malevil2050 2015.02.23. 22:29:31

@vastyúk is ..: Ezééé kapc 3 naty hihit,tessék HIHIHI

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:29:38

@Mirocska: mi az a colop ilyen tekintetben? :D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:29:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én délután döbbentem le ezen, kábé ugyanígy. Sztem nem korrekt dolog, a VV8-ig várhattak volna ezzel...

minden reggel 2015.02.23. 22:30:06

@Krétagarbó: mondhatnám, hogy nem belegondolni szoktam :) ...

Mók_Ica 2015.02.23. 22:30:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: gézu oda van fáncsiért, csak ezért ajánlottam fel :)))

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): min. 3 db konténer, kitakarítva és illatosan, minden öfi előtt várja a broáfokat :)))

csiri bá 2015.02.23. 22:30:34

2015.03.09 hétfő RTL2 22:00 Robin férjet keres - valóságsó 1. nap. :)))
vagy feleséget, tökmindegy csak Lacc legyen a samesza, ő majd előbb felpróbálja a jelentkezőket és leválogatja őket. :)))

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:31:10

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nem kivanok rosszat Zsu-nak, de ha Fanni megtepne elo adasban, akkor garantaltan racs moge zarnak, de legalabbis eltiltanak a musorvezetestol. OROKRE :D

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:31:32

@Mók_Ica: az enyém vagy a Robiné? :-D (2x,3x is akár)

Krétagarbó 2015.02.23. 22:31:47

@minden reggel: hogy Vastyúkot idézzem: hihihihi:)))

pomac 2015.02.23. 22:32:10

@Krétagarbó: azért gondolom ott lesz éva vagy au is mert az morbid lenne ha ő vezetné egyedül

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:32:36

@Mirocska: a jutalmad, hogy szerepelhetsz a leendo Laci& Robin Show elso evadaban!

Mók_Ica 2015.02.23. 22:32:43

@dzsézön tetem: hmmm..... az én fám?? én magam is egy fám vagyok..... most pedig ülök ;) :P

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ez a növekedés bizalommal tölt el :)))) ;))

Mirocska 2015.02.23. 22:32:43

@Krétagarbó: Lehet, ezért feszengtek annyira tegnap Éváék, ők már tudták, hogy az utolsókat rúgják Fanni miatt!

Kosztarika 2015.02.23. 22:32:45

@lobbantott tsilke: ha még tovább tartana egy hétnél én elvágnám a saját ütőelemet. Most meg egyes villalakókét tudnám elvágni. kalddal a nyakukon. De téged szeletlek melt mindig van sölöd. :D

lobbantott tsilke 2015.02.23. 22:33:35

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nemnem, losszindulatú egyén lobogtatja.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:33:46

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ja, vagy mehetünk vissza a tv2-re, ott még van valami ÉH-s cucc. :D

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:33:53

@Ditti82: mirol beszelsz, hat persze, hogy csak en kellek neki :D

@Mók_Ica: siman elofordulhat :)))

Köcsöglány 2015.02.23. 22:34:17

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): ahj....nehéz kérdés. Zsu miatt nézném,Fanni miatt nem....ahj.... :D

Mirocska 2015.02.23. 22:34:22

Robinnak pont Fanni tanácsaira van szüksége.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:34:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerinted én azt akartam ezzel mondani, hogy Fanni helyett miért nem inkább Edina vezeti? Pffff....

minden reggel 2015.02.23. 22:34:55

@pomac: nem úgy van h au mindkettőt utálja?

Mók_Ica 2015.02.23. 22:34:57

@dzsézön tetem: általában kérdeztem, egy ilyen típusú farok esetén :)))) egyébként kérdés az is, hogy minek a 2x-ese, 3x-asa :))) :P

Köcsöglány 2015.02.23. 22:35:00

Fanni: nem befolyásollak...és mondja,és mondja és mondja. Ütném.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:35:22

@szerivan: nem tudom, honnan jött ez és hogy igaz-e, de itt olvastam.

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:35:54

Jelzem Wòkingded megy a Foxon. De megismétlik.

Mók_Ica 2015.02.23. 22:36:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az még éjfélig lesz :))) 22.30-tól van a 18+ -os :))))

csiri bá 2015.02.23. 22:36:23

"Edinámmal mögéd állnánk"... és akkor Robina csak egy egyéjszakás kaland volt? :)))

minden reggel 2015.02.23. 22:37:00

@Mók_Ica: ez egy varázslatos kérdés :) bármi megtörténhet, ez itt a vló világ :)

,, 2015.02.23. 22:37:15

@dzsézön tetem: na szép, pedig az volt a terv h azt nézem és ittragadtam:/

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:37:16

@Mók_Ica: maradjunk annyiban, hogy lehet vele nagy meglepetést okozni. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:37:27

@Mók_Ica: +18-as?! Hű, ilyen a vv-ben még sose volt. :D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:37:29

fáncsi az új sínésznő :))))

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:37:31

@Ditti82: szegeny nyugdijas statisztanenik :(((

Ditti82 2015.02.23. 22:38:02

@dzsézön tetem: És! A kicsi is lehet játékos! :D

2015.02.23. 22:38:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @fosch9: Ezt jómagam is tudom 2 hónapja, evidencia úgymond.

tvbuzi 2015.02.23. 22:38:14

én sem gondolnám, hogy okos vagy gecci

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:38:25

Azert nem jo, h kiment a fancsi, mert amig beszelt mindig kommentelgettem, most meg mar vegig nezni fogom az egeszet :D

Köcsöglány 2015.02.23. 22:38:30

Nahh,jóffan,ezt nem bírom,holnap talizunk! puszicsók mindenkinek

Kosztarika 2015.02.23. 22:38:34

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Azért reménykedni szabad :D Tudod, a remény hal meg utoljára ;)

ornyim 2015.02.23. 22:38:40

Dennis, most igazat mondtál, nem vagy okos :D

malevil2050 2015.02.23. 22:38:58

Tökéltes játékos vaty natyon okos vaty,,,,,,,ja.

,, 2015.02.23. 22:39:07

fáncsi ebben a részben kiesik egyáltalán?

agimano 2015.02.23. 22:39:32

hát jó legyen, faszomat!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 22:39:44

Hogy kell csinálni ezt a rackajuh fejet Fanninak?

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:39:58

@Ditti82: egy érintett cimborám mondotta volt: kis bohóccal is lehet nagy cirkuszt csinálni.

Mók_Ica 2015.02.23. 22:40:39

@minden reggel: :)))

@dzsézön tetem: nagy meglepetést? hát tulképp nem mindegy, hogy ez a nagy meglepetés mulatságos vagy "úristen" :))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): megint nem lesz majd alvás..... már nagyon alváshiányos vagyok.....

Ditti82 2015.02.23. 22:41:26

@fosch9: Nem azt mondtam, hogy MMKK, de leHET! :P

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:41:57

@Ditti82: VV8 Arena! :D vagy "robin feleseget keres" alekosz modra :D

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): istenem, de szeretnem... :D

Fuj, Deniszen tok latszik, hogy nem is szereti Fannit

Ditti82 2015.02.23. 22:42:44

Ez a folyamatos lefájtolás. Jajjj.

2015.02.23. 22:43:09

@Ditti82: hát 3olyat láttam egy se működött

,, 2015.02.23. 22:43:10

Laci the Lady Killer (ez másodpéldánynak hogy tetszene)

lobbantott tsilke 2015.02.23. 22:43:12

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): A slácok ott bent kisélleti egelek,nebántsuk őket, viszont tényleg van Sölöm és meg is kínállak, csak gyelegyele.

pomac 2015.02.23. 22:43:13

mondtam hogy ütni fog fanni végrendelete :D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:43:38

@dzsézön tetem: ha lehet választani, akkor nem a kis bohócot választanám..... :)))

minden reggel 2015.02.23. 22:44:00

@pomac: az asztalra ki kéne tenni előtte a xanaxot nekik...

Krétagarbó 2015.02.23. 22:44:26

Ez a Lacci tiszta Kökény Attilás, nem?

Mók_Ica 2015.02.23. 22:45:00

közjegyzőt hívtak, mert akkora százalék lett :))))) ma is sírok :))))

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:45:30

Tarcsaztak a 112-ot es hivtak a kozjegyzoket :D (nem az en poenom, de vicces volt)

Ditti82 2015.02.23. 22:45:33

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Jahhh, aztán a nénik közül választ. :D

,, 2015.02.23. 22:45:34

Ez olyan szomi h még mindig ott tartanak h jó érveket kell felhozni

tvbuzi 2015.02.23. 22:45:36

felhozott ellene érveket? hol? a párbajon? bammeg denisz

Mók_Ica 2015.02.23. 22:45:40

@Krétagarbó: igen :))) már az elején is beszéltük :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 22:45:41

azóta is azt a szar dalt keresem, de nem találom.. azt sem tudom, ki énekli

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:45:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ráönteni valami ragadósat, majd két tenyér között összedörzsölni, aztán tincsenként megsodorgatni.... kb. igy. :D

2015.02.23. 22:45:50

@fosch9: Nem én vótam, az inga.

ornyim 2015.02.23. 22:46:03

Azért fáj a feje, mert tele van könnycseppel :D beszabehu.

,, 2015.02.23. 22:46:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nem tudom. annyira nem figyeltem, de szerintem nem ő.

Ditti82 2015.02.23. 22:46:27

Mi is, Laci, mi is cirkuszban éreztük magunkat.

Mók_Ica 2015.02.23. 22:46:32

@minden reggel: nem vagyok :))) (csak úgy tűnik :))

pomac 2015.02.23. 22:46:50

@minden reggel: vagy 3 felest :DD
@fosch9: nem de biztos ütni fog :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:46:52

@Mók_Ica: én is. :(
Már örültem, hogy végre vége a vv-nek és kialhatom magam, erre itt van ez a másik.... ez meddig fog tartani?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 22:47:40

@Csak ügyesen!: ami az összeborulós alatt ment egy csaj énekli.. oh oh . oh oh oh oh... a refrén nagyon ötletesen

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:47:42

@Ditti82: mi meg sirhatunk, se pvc a testunkben, se nyugdijas korunk :(

Megis mit kepvisel a denisz? A mai napig nem tudom, ez a vv7 rejtelye

Krétagarbó 2015.02.23. 22:47:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: De olyat kérdezzél, amire lehet tudni a választ. Ki tudja, hogy ki sminkelte ki Fáncsit? Lehet, hogy Dennisz.:)

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:48:21

@-pkata-: Emilie Sande, írták fentebb.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 22:48:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): komolyan?

@szerivan: nem, csak felhívtam a figyelmet magamra.

@foxglove (F6): és a haját h kell csinálni?

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:48:51

Itt van Laci, a tündérfalvi! Mekkora!

@Mók_Ica: ;-)

minden reggel 2015.02.23. 22:48:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nekem egy ismerősöm valami spéci anyagot tett rá, attól lett olyan

tvbuzi 2015.02.23. 22:48:53

vagy végtagok nélkül?
faszodat kéne levágni gecci

Mók_Ica 2015.02.23. 22:48:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): 3 hónapig forgattak.... nem tudom hány adás lesz..... gondolom min, vv hosszúságú lesz.....

spinks 2015.02.23. 22:49:11

Ezt a Dórit takaritsa már el valaki.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:49:24

@fosch9: csaaak? Ó, azt félálomban is kibirom ezek után. :D

minden reggel 2015.02.23. 22:49:30

@pomac: azt Fanni mind benyomná :) és a többiek?

dzsézön tetem 2015.02.23. 22:50:10

A borsodiak is nézik, Kumisz, csak szòlok.

pomac 2015.02.23. 22:50:14

@minden reggel: az üveg csak ott van tölt még egy párat :D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:50:31

@Krétagarbó: hüJJJe :))) ezt elképzeltem... :))) és ha szomorú leszek, majd előveszem denisz anyukájának a levelét és elolvasom HATszor :))))

no, fáncsi végrendelete :)))

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:51:07

Mitol sunyi Robin?! Attol, hogy taktikazik egy jatekban vagy mi, lol...

minden reggel 2015.02.23. 22:51:28

@Mók_Ica: a lényeg, hogy fejlődőképes legyen :)

pomac 2015.02.23. 22:51:33

hu de nem tud denis olvasni

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.23. 22:51:51

Nyugtató csámcsogás :DDD

Ditti82 2015.02.23. 22:51:56

Ez a levél tocsog a hazugságban.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:51:58

Úgy érzem, Fanni nem igazán látja az embereket...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:52:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: a rasztás hajat vhogy igy csinálják, csak asszem az a "ragadós" cucc az sampon, csak száraz hajra.
A technika viszont az, amit leirtam. Viszont ha tényleg igazándiból csinálják (Fanninak azért nem annyira durván rasztás), akkor azt ezek után csak ollóval lehet kifésülni....

Mók_Ica 2015.02.23. 22:52:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: sztem fáncsinak van egy alapgöndörség a hajában..... emiatt áll így a haja, ebből lehet ilyen rackásat csinálni... :))))

agimano 2015.02.23. 22:52:48

fitymacsattogtatva, gecci

ornyim 2015.02.23. 22:52:58

Undorító ez a Fanni!!

tvbuzi 2015.02.23. 22:52:58

ezek hogyhogy nem röhögik szét magukat a levélen?

minden reggel 2015.02.23. 22:53:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: igen. mindig vette.
de kézzel is lehet gobozgatni, tincsenként. (egyszer megkértek hogy csináljam, kissé hosszadalmas)

Ditti82 2015.02.23. 22:53:47

És ez a "nő" undorítózza le a másikat. Broáf.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 22:53:48

@tvbuzi: Már annyira be van borulva, h minden szavát komolyan veszik és még ezen fognak csámcsogni legalább egy napig.

minden reggel 2015.02.23. 22:54:03

@Mók_Ica: tablóképén sima. csak sok

tvbuzi 2015.02.23. 22:54:53

denisz leszopja magát a héten

minden reggel 2015.02.23. 22:55:04

@pomac: mindegyik mondaná a saját igazát... vicces lenne.

Krétagarbó 2015.02.23. 22:55:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sztem Fanni haja ilyen, ezt max kicsit feldobja, ha esetleg olyan spec. fejű hajszárítóval szárítja.

pomac 2015.02.23. 22:55:16

@fosch9: rtl+ fanni az tuti siker :D

Krétagarbó 2015.02.23. 22:55:52

@tvbuzi: Ha elérte volna, nem kellett volna neki Fáncsi sem...

pomac 2015.02.23. 22:56:14

fanni au :DD

laci megjött a tetkós nőő :DD

Schlomo Goldberg 2015.02.23. 22:56:14

Fanni vezeti a Belevalót Aurélióval, baszki. Ne már.

Ditti82 2015.02.23. 22:56:26

Ha Dönizre kerül a zöld kendő, már nyomom is a fantomképre az appot.

Anett? Attila :D

Mók_Ica 2015.02.23. 22:56:30

@minden reggel: lehet, hogy kivasaltatta :))) vagy most van benne dauer :)))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: :)))

fáncsi vezeti au-val a vv-t :))
nocsak, veronka helyett anett költözik be?? :o

MacákékIcukája 2015.02.23. 22:56:41

Laccer, igy bukod el a nyeremenyt! Bekuldtek Anettet csabitonak lol, kicsit EH-styleban fogunk nyomulni

tvbuzi 2015.02.23. 22:56:47

huha, ez a szőke nő és lacci...az erdélyi rém most ordít: ázt nám hiszem ál!!!

ornyim 2015.02.23. 22:56:51

Hoppá! Laci már udvarol. :D ejnye te gyerek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.23. 22:56:56

Attila egyből LAcinak: Edina má rég bepasizott odakint.

pomac 2015.02.23. 22:57:03

@minden reggel: au olyan mintha edina lenne jó trió lesz :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 22:57:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: egyszer láttam, amint hajmosás után félig megszáritotta, aztán ráfújt fél flakon valamit és utána el kezdte kócolni meg dörzsölni a haját, majd azzal a tárcsa-szerű izével a hajszáritón, el kezdte száritani. És folyamatosan fújta közben még rá azt a lakkot, gondolom.
De ma láttam egy videót az rtl oldalán, ahol vagdosta a hajvégeit és ott konkrétan látszott, hogy tincsenként volt megsodorva a haja itt-ott, tehát valami hasonló technikát alkalmazott ő is.
Mondjuk nem is irigylem fésülködéskor. :D

minden reggel 2015.02.23. 22:57:50

@pomac: au rémesen benyal edinának, csak nem értem miért??? és miért tetszik n

Krétagarbó 2015.02.23. 22:58:18

@minden reggel: sztem akkor ki volt neki szárítva.

Laccinak ki sem kell mennie a villából, hogy dobja Edinát! :-O

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 22:58:33

@fosch9: Debil eszi a kefét :DD Ha pedig esetleg a helyére jön majd, ajjaj...:)

Mók_Ica 2015.02.23. 22:58:40

@minden reggel: a fejlődőképesség mmkk jóóóó tulajdonság :)))) értékelem és szerizem :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 22:59:37

@dzsézön tetem: én is ott lakom, és a tirpák az nyíregyi ;-)

@minden reggel: nem nem állna jól, sztem.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nahát, a francnak sem kellene ez a macera :-D

malevil2050 2015.02.23. 22:59:45

Hátt esz a vakító fehér románc,tyuhhhaaa

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:00:10

Attila de gecc volt :D

Na kivi leszek h mit fognak kavarni az újonnan jövők, Dennisnek nem kell aggódnia, h egyedül lesz :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:00:56

@ornyim: De Lacccinak semmi oka felháborodni. Ő még undorítóbb.

pomac 2015.02.23. 23:02:03

@minden reggel: jááá szu edian fann i au :DDDDD

Krétagarbó 2015.02.23. 23:02:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: legszebb öröm a káröröm:D

Zsu és Edina, mint vendégek...Fájt lesz, fájt.

pomac 2015.02.23. 23:02:39

mi lesz még :DD zsunak vége lesz :DD

pomac 2015.02.23. 23:03:26

oh még nincs ott fanni :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:03:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: hamar feladtad. :D
Amúgy tényleg nem érdemes, kurvára roncsolja a hajat szerintem.
Bár ha valakinek eleve boglyas a hajzata, ahogy KrétaGarbó is utalt rá, akkor egy kis tupirral is meg lehet alapozni a frizurát... de tényleg, kinek van ideje ennyit bibelődni az ilyesmivel... már Fannin kivül.... :D

minden reggel 2015.02.23. 23:03:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: :) órák míg belövöd, aztán órák míg kifésülöd. és lehet hogy szét...i a hajszálakat :)

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:03:57

Ajjaj, mi lesz itt, remelem vannak biztonsagi orok a kozelben

vastyúk is .. 2015.02.23. 23:04:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azt az izét pont úgy hívják, mint áramlástanban: diffúzor. :D

pomac 2015.02.23. 23:04:38

kezdődik a fight :DD jáj puszik hegyek :D csak kell ez a bv állás fanninak :DDD

agimano 2015.02.23. 23:05:01

komoly trasht akarok!

csiri bá 2015.02.23. 23:05:10

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): három vadkilövő nyugipuskával a kamera mögött ott áll. :DDD

spinks 2015.02.23. 23:05:27

Én nem vállaltam volna eidna s zsu helyébe ezt a műsort. Ebből látszik h irtó sötét emberek, h elvalltak ezt.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:05:38

Edinának új fogai vannak?

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:05:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: eh, most nem vitatkozom, Kumisz mikroportba suttogására "remélem hallottok Nyíregyháziak" vagy mi a fityy, mondtam, mi is halljuk ám borsodban. Ami jelzés akart lenni, hogy a remélt szavazatok mellé jönnek majd a nem várt ellenszavazatok is, pusztán a régi megyék közti villongás miatt is. A tirpákozás meg alkotmányos jogom.

agimano 2015.02.23. 23:06:01

a tények magukért beszélnek, orvisi port ide nem kell

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:06:05

Na, visszanéztem az rlt-re, igen, szembe köptem magam. :D

Hogy Fanni mekkora egy dromedár az összes többihez képest. Még Au-nál is nagyobb darab.

ornyim 2015.02.23. 23:06:27

Edinát alig ismertem meg. Zsu meg még mindig arrogáns.

pomac 2015.02.23. 23:06:40

blogmoci....
fanni a végére megtépi zsut :D au játszik a háttérben :D

Krétagarbó 2015.02.23. 23:06:41

kiokozódott. na megyek alunni, asszem. Jó éjt:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:06:48

@spinks: alighanem nincs sok választásuk, a szerződés az szerződés.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:06:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Dottyka, neked gyönyörű a hajad! ne rackásíts!!!! sskk :)))

@Krétagarbó: majd adás után :))))

Mirocska 2015.02.23. 23:07:13

Fanni hangja egyre jobban irritál.

agimano 2015.02.23. 23:07:13

Fanni ellen egységfrontba tömörültek

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.23. 23:07:28

Fáncsi nem ismeri a kulturált viselkedést.

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:07:29

Fannit fogjak eloszor megtepni!

tvbuzi 2015.02.23. 23:07:37

edinának mekkora feje van bazz

spinks 2015.02.23. 23:07:48

Azta. Hihetetlen kínos ez az egész. S ezek szavazopolgarok.

agimano 2015.02.23. 23:08:20

nem tudok a Zsura akkora haragot ráfektetni:D

csiri bá 2015.02.23. 23:08:23

@Cathcart_ezredes: cserélgeti mint a kontaktlencsét. :))

tvbuzi 2015.02.23. 23:08:54

edina fogai is bazi nagyok...vagy én látom szarul??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:08:55

@vastyúk is ..: ah, köszönöm, hát már megérte ma ide kommentelnem. :D

Krétagarbó 2015.02.23. 23:09:22

@spinks: sztem nem válogathatnak, ha menni kell, akkor menni kell.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:09:45

@Krétagarbó: neked van igazad :))) jó éjt :))

Schlomo Goldberg 2015.02.23. 23:09:47

Edinát először nem ismertem meg, csak a fogairól ugrott be hogy ki ez. Ezzel a frizurával sokkal nagyobbnak tűnnek a fogai.

Barom Fanni próbálja alázni a másik kettőt de nem sikerül neki.

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:10:15

Elobb fogom megtepni a Fannit, mit ok, komolyan mondom :D

minden reggel 2015.02.23. 23:10:39

@pomac: még Attilát kéne odaküldeni

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:10:54

Annyira jó, h Fannira rábízták ezt a műsort, szabadon lehet Lacit ekézni :D

A három csaj, akiket kirakott a műsorból :D :D

Mirocska 2015.02.23. 23:11:17

Lacinak addig jó, amíg bent lehet biztonságban! :-D

csiri bá 2015.02.23. 23:11:28

Fanni uszítja egymásra a két másikat...

Mók_Ica 2015.02.23. 23:11:37

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): segítek :)))

basszus..... ilyen későn hozzak most popcornt és kólát??? cicafájt :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:11:37

De kibaszott unalmas ez most. Ezt hallgattuk hónapokon keresztül, ki a fasz kiváncsi rá már megint/még mindig?
Ráadásul két kiesett játékost faggat egy harmadik kiesett játékos, menjenek már a picsába.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:11:47

"Pont ezért taszított vissza" Zsu igekötős bakijai pokolian hiányoznak a műsorból:(

pomac 2015.02.23. 23:12:13

istenem itt mindegyik mindenki ellen van :D

Schlomo Goldberg 2015.02.23. 23:12:17

Megnőttek Edina fogai, de most komolyan?

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:12:39

@Mók_Ica: en nem tudom, ez olyan kinos. Ne ekezzek mar Edinat a kulsejevel gecc, en erzem magam sz*rul.

apalbernadett 2015.02.23. 23:13:04

Aurelio a hatterben szelfizik :D Epic :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:13:12

@Csak ügyesen!: na ez is elég szürreális. át kéne nevezni a VV-t, szürrealizmusnak

lobbantott tsilke 2015.02.23. 23:13:20

www.youtube.com/watch?v=2TxtOC0epsY
Tladicionális ausztlál altatódal lucskos női alsóneművel.

csiri bá 2015.02.23. 23:13:31

"mindenki mindenki ellen, mindegy csak dolgozni ne kelljen" :DDDDD

pomac 2015.02.23. 23:13:33

@Mók_Ica: elég lesz egy nyalóka is :D

Mirocska 2015.02.23. 23:13:36

@Csak ügyesen!: Tényleg! Mind a hármat ő hagyta kint, most meg közösen ekézik, de szép is ez! :-D

tvbuzi 2015.02.23. 23:13:42

eddig bírtam a rémet - úgymond

Mók_Ica 2015.02.23. 23:14:00

@csiri bá: zsu konkrétan elfordul fáncsitól....
zsu még mindig alázza edinát...... pfffff már minek???? miért???? mi szükség van erre???

@Mirocska: :)))) a végén pedig elsétál anettel :)))

spinks 2015.02.23. 23:14:22

Mediatortenelmi műsor.

agimano 2015.02.23. 23:14:39

Fanni mekkora csicska

csiri bá 2015.02.23. 23:14:45

Au háttérben vigyorog mint a pék kutyája. :D

Mirocska 2015.02.23. 23:14:57

@Mók_Ica: Elvégre ő az alfahím! :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:15:22

Én a két lány helyében úgy elküldeném Fannit a picsába, hogy csak lesne.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 23:15:31

Szegény au :-D Szegény én. :-D Szegény mi :-D

ornyim 2015.02.23. 23:15:40

Na jó, elég volt. Jó éjt Nektek!

spinks 2015.02.23. 23:15:48

Ez egy kis minivalovilag. Hahah. Óriási.

vastyúk is .. 2015.02.23. 23:16:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bocsesz, a tudálékoskodó tikot, visszatömködöm a zsebembe :D.

agimano 2015.02.23. 23:16:30

kamukéró zongora, az mi a faszom?

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:16:43

@Mirocska: Ha Laci kijön, ezt a BV-t megnézetném vele. Csakhogy elgondolkozzon az életvezetési választásain :D :D

Mók_Ica 2015.02.23. 23:16:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pont :)))

@Schlomo Goldberg: talán kifehérítették és ezért tűnik nagyobbnak :)))

@pomac: azt nem szeretem.. :)))

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): egyre durvább.... kedves szavak, kígyóméreggel átitatva.... pffff öööö broáf :))))

nézekcsak 2015.02.23. 23:16:55

A 3 nőből Edina a legrendesebb

csiri bá 2015.02.23. 23:17:04

Háttérben Au ismerkedik a tablettel, mint Fanni a mikroporttal. :DDDDD

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:17:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jézus fasza. Átkapcsolok Wòkingdedre, két csávò smárol, robinozok, vissza bv-re Ádinka, Zsu meg egy YETIIII!!! Gec, ez mekkora debella bplusz?!

vastyúk is .. 2015.02.23. 23:17:31

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): az a vicces, hogy már nem is figyelek rá. Átfolyik az agyamon.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:18:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ebből látszik, hogy mennyire ostoba ez a Fanni. Kiesett, és nem fogja fel, hogy ez a mai a nagy lehetősége lenne, hátha megkapaszkodik valahol rtlnél. Ehhez képest olyan teljesítményt nyújt, higy hiába pörög majd Bencus farkán, ebből nem lesz meló.

csiri bá 2015.02.23. 23:18:24

új lakók is vannak bent... nőstények. :DDDDD

Mók_Ica 2015.02.23. 23:18:36

@Mirocska: :DDDDD

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: szegény mi.... :(((

@Csak ügyesen!: büntiből vagy jutalomból? :))) :P

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:18:40

@Mók_Ica: @nézekcsak: az, nagyon durva.
Es tenyleg Edina a legrendesebb. En a helyeben sz*rnek holmi Zsukra, meg Fannikra meg Lacikra is es keresnek valami rendes pasit.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:18:51

@agimano: ez hihetetlen... megadta az rtl a Fanninak azt a hatalmat, hogy nyiltan alázhassa a volt játékostársait??
Fanni gátlástalan rohadéksággal él vissza a lehetőséggel, a két lány meg egyszerűen nem hiszi el, hogy mi történik velük. Nagyon remélem, hogy elér ahhoz a ponthoz, amikor elküldi a picsába.

agimano 2015.02.23. 23:20:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én azt nem értem (többek között), hogy Fanni miért gondolja azt, hogy ő tündérfalvi, sokkal inkább gecifalvi

Mók_Ica 2015.02.23. 23:20:24

@csiri bá: minek van ott egyáltalán???

@dzsézön tetem: nézzé' family guy-t :)))

Schlomo Goldberg 2015.02.23. 23:20:31

Kétlem hogy Zsu és Edina tudott volna arról hogy Fanni fogja vezetni a BV-t.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:20:39

@Mók_Ica: Talán rájönne egy-két dologra, és a jövőben jobban megfontolná h kit és hogyan választ :D

Ditti82 2015.02.23. 23:20:49

Legalább megtépték egymást?

agimano 2015.02.23. 23:21:03

Aurelio beszólt neki:DDD

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:21:07

@-pkata-: adom a legnormalisabb jelzot en is.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): +1000, felhaborito. Megis ki a tokom ez a Fanni?! Hagyd mar... cshicskha liba. Edina jol mondta, primitiv.

Aunak koszi a labmosos beszolast :D

Mók_Ica 2015.02.23. 23:21:22

zsu benyögött egy halk bazdmeg-et fáncsi távozása közben...... + vágott egy arcot.... pffff

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:21:23

Au.markánsan elhatárolódott Fannitól. Úgymond. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:21:36

@agimano: Dóri már megmondta, hogy szánalomfalvi

agimano 2015.02.23. 23:22:09

ez a zene, beszarok

csiri bá 2015.02.23. 23:22:14

@Mók_Ica: akkor jól hallottam. :DDD

pomac 2015.02.23. 23:22:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azért csak mondta hogy ne felejtse megmosni a lábát :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:22:31

@-pkata-: Beírtam egy pluszt Lacinak, h csak a legnormálisabbat választotta ki.

Áááá, ez jó, buli a villában felirat és mindenki bőg :D :D

agimano 2015.02.23. 23:22:51

@agimano: ja, azt hittem, hogy végig Robin és Lacci lesznek benne

pomac 2015.02.23. 23:23:15

@Mók_Ica: a dögökre nem is csodálom :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:23:30

@Krétagarbó: Hát én most szembesültem azzal úgy IGAZÁN, hogy Kazalkánkban mennyi gyűlölet van. És ez már a villán kívül van.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:24:13

@csiri bá: wazze és szerdán is ő lesz..... broáf

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:24:26

@pomac: :D jaja... de reméltem, hogy utána a gombás páholyára is tesz azért egy finom utalást.

minden reggel 2015.02.23. 23:24:26

@pomac: hát ellensúlynak, hogy ő meg au-t fikázza :)

alsophila grahami 2015.02.23. 23:24:28

én meg már asztem, hogy a baróti rémnél gusztustalanabb játékost nem láttak a villa épített falai, erre de... bakker, "tündérfalvi"... annyira kontrasztos, hogy arra szó nincs, primitív ócska pi..../csa, sötét mint a föld, ótvar randa, kövér is, jézusom... ezt az rtl komolyan gondolja?? nincs az az isten, amiért én még egy adást megnézek, ha ez a trágyadomb szerepet kap benne, az hóttziher!

agimano 2015.02.23. 23:24:37

azt mondta Fanni, hogy szerdán jön, szerintem az RTL teszteli egy kicsit, de ezt látva, én nem alkalmaznám a helyükben

csak mert 2015.02.23. 23:24:40

Az tényleg igaz, hogy lacci tárgyaláson volt ma? mert rendőrt vert?

Mók_Ica 2015.02.23. 23:25:14

@pomac: én sem.... csak hát élő adás....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 23:25:30

Ez az adás borzalmas volt :-D

@Mirocska: álomba sírom magam, ja.

Jó éjt :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:25:59

@Mók_Ica: Zsuzsának én ennél cifrábbat is elnéztem volna most. Mocsadék szemét volt vele Fanni.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:26:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pedig se tényt, se bizonyítékot nem hoztam fel;)
Amúgy ezt már írtam valamikor asszem Berki Krisztiánnal kapcsolatban (aki miatt bojkottálom az éh-t), hogy szerintem a mai világban már nem működik a "gyűlölöm, ezért nézem" hatás. Egyrészt már túl magas a léc, amit ha megugrik a delikvens akkor már nem érdekes, hanem visszataszító, másrészt egy nap hatezerszer felbaszom magam és frusztrált vagyok a politikától kezdve a hülye embereken át mindenen. Egyszerűen már túl sok, nincs lekötetlen gyűlöletenergiám már ezekre, és szerintem ezzel már kurva sokan így vannak.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:26:34

@csak mert: na ez a bulvár... felröppen 5 különböző 6-7 éves hír, és ezt rakják össze belőle :DDDD

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:26:34

Még jó, hogy nem sms-eket kellett küldeni tegnap! Mekkora lenne a népharag, hogy kiszavaztuk az ostobenkòt, és erre a retek visszadobja egy napon belül...pfű, megy fel az agyvizem.

pomac 2015.02.23. 23:27:18

@Mók_Ica: voltak már különbek is ez legyen a legrosszabb beszólás :D

csak mert 2015.02.23. 23:27:19

@-pkata-: ezért kérdeztem, mert csak hallottam, de sehol sem láttam

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:27:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én azt is, ha bekente volna Fanni fejét szőrtelenítővel. De komolyan. Még segítenék is neki.

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:27:34

@sui.generis: orulok, hogy megvilagosodtal :DD szidd nyugodtan, orommel hallgatjuk a csodas jelzoket amiket raaggatsz, vissza ne fogd magad! :D tenyleg, halal komolyan mondom :)

@agimano: en sem. Ez a csaj annyira elfogult lenne a vendegeivel/jovobeni vv-jatekosokkal, hogy nezhetetlenne tenne a musort

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ekg

Krétagarbó 2015.02.23. 23:27:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ugye? És ez a villán kívül, ez lényeges. Ha teljesen objektíven próbálom nézni a 3 lányt ma, akkor is Edinát mondanám a legnormálisabbnk most.

Na tényleg mentem, jó éjt!

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:27:50

Azt kell mondanom, h a VV7 a végére szépen kifejlődte magát és most már hozza az őszinte trash realityt :D Ez a mai öf+ BV kombo ütött :)

Jó éjt!

pomac 2015.02.23. 23:28:03

@minden reggel: jogos :D de az már káosz lett volna ez is sok(k) volt :D

Mók_Ica 2015.02.23. 23:28:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mind a két csajjal és próbálta őket összeugrasztani..... itt kint már minek???

minden reggel 2015.02.23. 23:28:50

@Cathcart_ezredes: éva egész jó volt, azt hittem ki nem bírom majd, és egész normálisakat mondott anno. Berki nagyon gáz

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:29:48

@csak mert: nem amiatt volt most biróságon, az egy 6 évvel korábbi dolog.
Most kidobott egy széket az ablakon egy buliban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:29:55

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): A lényeg, hogy mi, Edina-fanok rugdostuk egész nap Fannit szegényt. No comment.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:29:57

@csak mert: Ezt Csak Ügyesen egyszer kifejtette. A lényeg, a rendőrös sztori az civil ruhás rendőrök voltak, beléjük kötöttek, és védte a bnőjét állítólag, próbára bocsátották fiatalkorúként. Vagyis ítélet sem volt, semmi. Aztán van most egy 3 évvel ezelőtti ügyi, amikor egy buliban kirepült egy szék az ablakon, és 3-ad rendű vádlottként hallgatják ki. Az ügyvédje azt mondta, hogy azt sem lehet bizonyítani, h Lacc dobta ki a széket az ablakon, úgyhogy felmentést kért. Állítólag vmi elmérgesedett szomszéd vita van az ügy hátterében.

minden reggel 2015.02.23. 23:30:24

@pomac: mondjuk Atti simán szellemi túlerőben lett volna, ha a többieket összeszorozzuk és hatványozzuk akkor is

csak mert 2015.02.23. 23:30:39

@-pkata-: ez azért erős szerintem...

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:30:46

@Krétagarbó: en meg ugy mondom, hogy Edina ezerszer normalisabb a masik kettonel, hogy egy ido utan elfordultam tole (aztan megint megkedveltem, amikor meglattam a videojukat, de ez mas kaposzta :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:31:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez a székes sztori is évekkel ezelőtti. Jó lassú a rendőrség. Engem egy baleseti tanuként 6-7 hónappal később !!!! hívtak be tanunak.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:32:44

@minden reggel: én Évával nem tudok objektív lenni, mert egyszer a mellettünk lévő asztalnál piált-dumált két barátnőjével talán a fröccsteraszon. Teljesen normálisan viselkedett, pultnál sorban állt, pultossal kedves volt, valami elég ittas hülyegyereknek engedett még közös fotót csinálni, de látszódott rajta, hogy kerüli a feltűnést. Mindemellett iszonyatosan nőies kisugárzása van, nem olyan robotikus mint Éh-ben volt:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:32:46

@Mók_Ica: Színvilágilag hülye a háttér, Zsuzsát sápasztotta, Edinát optikailag torzította a fekete miatt. Helycserével előnyösebb lett volna, vagy más ruhával. Fanni nagyon nagydarab mellettük, bent ez nem látszott. Meg a haja. Jórészt kitakarta az arcát. Neki nem szóltak, csak Évának?

csak mert 2015.02.23. 23:32:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát "cuki" egy gyerek, már értem az apja miért nincs jó viszonyban vele

@-pkata-: fiatalkorúként is van ítélet, főleg ha le is írod,hogy próbára bocsátották

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:32:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: orulok, hogy anno visszafogottan kritizaltam Edinat, bar tolem eleg tavol all az anyazas :) kiveve, ami Fannit illeti :D Undorito volt, amit most muvelt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:33:23

@csak mert: ennyit lehet tudni. Ügyesen meg vki még aki bírósági körökben dolgozik, ők mondták hogy erősen gyanus ez a rendőrös dolog a civil miatt, meg mit tom én mi, lényeg az hogy állítólag nagyobb a füstje mint a lángja. De én nem értek hozzá. Ezt a hozzáértők elemezték.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:33:35

@Cathcart_ezredes: Valszeg ezzel a héttel letudva az ő szereplése. Korai volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:34:00

@csak mert: nem. pont ezt ecsetelne ügyesen, hogy más a felfüggesztett és más a próbára bocsátás

csak mert 2015.02.23. 23:34:36

@-pkata-: na de ezt elhiszitek, amit pl. fanni mond, azt nem? érdekes..

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:34:46

@Mók_Ica: bricleberry :-)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nem mernék. Elég volt belògatni, hogy Daryl pùlburnyák, már attól is mindenki hápogott.

krisszvector 2015.02.23. 23:34:53

Zsu itt-ott okosan visszaoltotta,ezt a nyőstényt,de viszont ezt a kényszeres,cincogós nevetést igazán elhagyhatná,sokkal meggyőzőbb lenne enélkül.

Ez a Fanni nyőstény meg nagyon beteg.Mi alapján szűrheti az agya,az információkat?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:35:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: felőlem adhatod királynőnek elásni :D Nem kell mellig, lehet teljesen. :D

csak mert 2015.02.23. 23:35:20

@-pkata-: ítélet akkor is van, mivel le kell zárni az ügyet, de mindegy... szentlászló :DD

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:35:23

Viszont h érdemben is hozzászóljak a BV-hez: Fannin irtó rosszul állt ez a szoknya, nem látta ezt senki h ezt nem kéne?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:35:43

@csak mert: Fanni buta, és igen, inkább hiszek egy bíróságon dolgozó embernek, mint Fanninak.

minden reggel 2015.02.23. 23:35:44

@Cathcart_ezredes: én is pont ezt mondom, hogy pozítív csalódás volt, és főzött is az egyik főzős versengős műsorban és nagyon normális volt. nekem mondjuk soha nem tűnt annyira bombázónak mint ahogy nyomták, de élőben lehet h pont az :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:35:59

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nagyon magas labdákat hagyott veszni, amit a Zsuzsa nem hagyott volna. Sose vágott vissza Fanninak, akkor sem, mikor megtehette volna. Nagyvonalú. Férjem mondta ki a tutit: ezt a nőt ostobázták le? Ezerszer okosabb, mint a többi. És ez így van. És meglepően összeszedettebben, és szebben beszélt, mint a riportban. Ja, és végignézte az adásokat, nem is fényezte a lacit egy percet se, mert látta, amit eddig nem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:36:25

@Csak ügyesen!: ügyesen, magyaráz d el csak mertnek mert én nem tudom.
@csak mert:

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:36:28

@csak mert: ha elfogulatlanul, normalis hangnemben profi musorvezetokent kerdez es nem viszi bele a sajat magabol arado gyuloletet a diskurzusba, nem lett volna semmi gond. De sajnos belevitte.

Kosztarika 2015.02.23. 23:36:35

@lobbantott tsilke: akkol nincs mit tenni, csak lemélem, hogy éjaszaka nem lesznek lémálmaid. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:36:58

@Schlomo Goldberg: Kizárt. Lehet, hogy el se fogadják a felkérést, pláne, hogy ők se találkoztak még. De nagyon jól kezelték a helyzetet.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:37:02

@csak mert: ítélet nélkül is le lehet zárni egy ügyet.

pomac 2015.02.23. 23:37:09

@Mók_Ica: ba még csak a bv lett volna :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:37:26

@Krétagarbó: Igen, mert kevesebb a sérelme, meg sztm olvasott, mióta kint van. Zsun látszik, hogy még nagyon benne van a sok bántás, amit kapott. El fog tartani egy darabig, míg egy kicsit majd felülről látja a dolgokat. Fanni, kritikán aluli volt. Nem a kérdései miatt, hanem hanem a hogyan, meg az indíték miatt.

Csak ügyesen! 2015.02.23. 23:37:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, szerintem is, ma ez volt a feladat, amit Fanni csinált, hozta is, amit kellett. Mondjuk, engem ez a téma már hihetetlenül nem érdekelt, mindhárom kiesett már, jelentősége semmi.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:38:45

@Mók_Ica: Ezt nem hallottam. Spec próbáltam magamhoz térni.
@pomac: ezt viszont hallottam, és visítottam :D Vajon a főni megdícséri ezért Au-t? :)

csak mert 2015.02.23. 23:39:35

@-pkata-: és hogy? mert olyat még nem láttam :DD

na de amit lacciról írnak az búlvár, a többiről az szentírás :DD

de kata, tudom neked ő a favorit, szóval pisz :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:39:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kezelésre szorul és ezt a legnagyobb jóindulattal mondom, mert ebből nagy baja lesz még.

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:40:09

@minden reggel: Élőben sem volt bombázó, csak - nem tudom jobban mondani, ismétlem magam - a kisugárzása volt elképesztően nőies. Mozdulatok, nevetés, stb. Ezek fontos dolgok ám!:)

csak mert 2015.02.23. 23:40:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: au sötétsége határtalan...aki a pletykáknak hisz, és meg sem kérdezi a bnőjét mi hogy van, arra nincsenek szavak

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:40:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen, de Fanni kapasbol letamadta a kinezetevel elo adasban es ez Edinanal is kenyes pont, elhiszem, hogy fajt neki. Lathatoan meg is rogyott az onbizalma.
Sajnalom szegenyt, mert tok helyes csaj, csillog a szeme amikor nevet es a fogait egy ido utan ugyis rendbe fogja tudni tetetni. Harminc evesen sokkal jobban es fiatalosabban fog kinezni, mint a masik ketto. A vekonysaga pedig szinten kesobb fog elonyere valni, amikor ezek harminc pluszosan mar igencsak kezdenek elhizni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:41:08

@csak mert: pl mondjuk úgy hogy nem állapítható meg a bűnössége a vádlottnak. Vagy el sem jut addig az ügy. Ezt ügyesen jobban tudja nálam, mondom, nem vagyok ebben otthon. De inkább egy Szakembernek hiszek, aki ebben dolgozik, mint a bulvárnak, ami tévesen hoz le mindent.
De higgy amit akarsz amúgy.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:41:40

@-pkata-: a nyomozónak hiába adta elő a nagyhalált, nem volt művészetkedvelő.:DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:42:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Edina meg kezdi átlátni a dolgokat. Lesz itt nagy beszélgetés Lacival, ha kijön. :)

csak mert 2015.02.23. 23:42:45

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): au is beleviszi folyton mi a véleménye, sosem pártatlan, semmire sem jó

@-pkata-: nem kell magyarázni, tudom mi a jog, de köszi :)

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:42:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja es azzal egyetertek, hogy messze ertelmesebb, mint a masik ketto.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 23:42:53

@csak mert: figyu, azzal, hogy most Lacit ekézed a múltja miatt, attól Fanni nem lesz szerethetőbb vagy vállalhatóbb.... valamiért csak kiesett.

alsophila grahami 2015.02.23. 23:43:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): vkivel keversz, én sosem kedveltem., mindig átláttam, ahogy süt belle az irigység és a gyűlölet az ellenfelei iránt, Deniszbe is csak belekapaszkodott, jobb híján, mert más nem akadt, akin parazitáskodhat.

ami a jelzőimet illeti, mindenkit a többie relációjában lehet itt megítélni, ebben a műsorban, akár mint vannak, akár bent. jelen esetben az a szitu állt elő, hogy Edina normálisabb stílusra váltott, amióta megvilágosodott, hogy nem jött be a nézők nagyobb részének, amit mutatott bent... fontos most, hogy szerethető legyen, mert az ő játéka még nem ért véget, hiszen az ő "gazdateste" még odabent van, eséllyel a fődíjra.
de akárhogy is van, a jetinél mindenképp vállalhatóbb (nem hiszám ál, hogy ezt írtam, tényleg ezt írtam?;))

jja, és ebben a mezőnyben: hajrá ROBIN! ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:43:15

@csak mert: A sztori több éves, mármint a rendőrös, az akkori barátnőjét védte meg 4 civilruhástól, 17 évesen. Asszem felfüggesztett lett a vége, ami évekkel ezelőtt lejárt. Most egy szintén évekkel ezelőtt történt garázdaságban volt harmadrendű vádlott, buliban állítólag kidobott egy széket az ablakon.
Bármennyire is nem szeretem a Lacigyereket, azért nagyon tré, hogy így adják el a kölyköt, kvázi bűnözőnek.
Remélem, segítettem.:)

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:43:55

@csak mert: Au elfogult, de nem ordit belole a nagybetus GYULOLET.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:44:32

@dzsézön tetem: azt is imádom :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: bénák a szerkik....

@Cathcart_ezredes: hirtelen asszittem a baukóról beszélsz.... aztán rájöttem, hogy nem :))))

csak mert 2015.02.23. 23:44:41

@-pkata-: Én nem hiszek a búlvárnak, csak azt próbáltam leírni,hogy senkivel kapcsolatban sem hiszek, nem úgy mint mások, az egyik játékosról hazugságot írnak, a másikról a szentírást...?

azt viszont remélem, hogy edina észhez tér

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:44:57

@-pkata-: Azért látatlanban is, átment a rendőrségi szakaszon vádemelési javaslattal. Átment az ügyészségen vádemeléssel, másodfokon az ügyészség vádemeléssel, és most a bíró. Nem? Nagyon sok analfabétának kellett ott ülni akkor, ha nincs is ügy.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:45:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát nekem mindegy, mindenki úgy bassza el az életét, ahogy akarja, nyilván nem egyszerű helyrehozni, de a próbálkozást díjazni kell, mert mi más motiválná az embert.
Hhh, enni kéne aludni, mert reggel nehéz lesz felkelni...

csak mert 2015.02.23. 23:45:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): dehogy ekézem, csak kérdeztem, baj? bocsi,

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:45:39

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én nem szeretem a jelzőket.:( Fannit se illettem, van neki neve, adtak a szülei, ha mást sokat nem, és veri majd az élet mással.
Engem nagyon sokat csúfoltak a nevemmel és a származásommal, gúnynevekkel, erre nagyon háklis vagyok. A gyerekeim nevén hónapokat agyaltam, nehogy csúfolhatók legyenek.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:46:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: halkan, de jól érthetően mondta.... meglepődtem..

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): au nem gyűlölködős.... a konfliktusokat sem szereti.....

minden reggel 2015.02.23. 23:46:10

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): au kedves, de csekélyértelmű medvebocs :)

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:46:37

@sui.generis: nagyon sok Edina-ekezest olvastam toled, Fanni kevesbe tunt fel (sot, egyaltalan nem).
Ami Robint illeti, majdnem az egesz HV neki szurkol :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:46:56

@-pkata-: én már nagyon várom a végét, mert kb 300 dolgomat halasztottam már a vv utánra. :(

csak mert 2015.02.23. 23:47:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen érdekes :D a laccis ügy, de sz*rok rá, ha hülye..

viszont ja egyetértek az au-s dologgal is :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:47:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem a mostaniról beszéltem, hanem az előzőről. De mondom, hogy nekem hiába mondjátok, én nem értek hozzá. És őszintén szólva nem is érdekel, mert közöm nincs hozzá, és nem is lesz. Ügyesen laikusoknak elmagyarázta, ennyit fogtam fel belőle. De lehet, hogy rosszul fogtam fel, akkor bocs, akkor visszaszívtam mindent. Kérdezzek mást, aki jogász vagy bíró vagy jártas a büntetőperekben.

Mók_Ica 2015.02.23. 23:48:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: óóóó... a gyerekek találékonyak.... ha csúfolódni v. gonoszkodni akarnak egy név nem visszatartó erő.....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:48:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és megéri? :) nekem csak az alvásidőmet veszi el, de azt nagyon :)

Mók_Ica 2015.02.23. 23:49:44

@dzsézön tetem: hogy ne éld az életed :))))

csak mert 2015.02.23. 23:50:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: annyira nem érdekel, csak hallottam, és kérdeztem, de asszem ezt sem lehet itt

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:50:11

@Mók_Ica: igen, ezt mondtam :)

@minden reggel: Au egy Misimokus :D

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem vettem eszre, hogy utalkozott volna (most ezt Aura irtad, ugye?) Mindenesetre ha osszehasonlitjuk a hozzaallasat Fannieval, ezerszer jobb.

@Csakazértis én vagyok a királynő: en sem szeretem, de most hihetetlenul felk*rtam az agyam. Ezt nem kellett volna, csunya huzas volt a szerkiktol. Fannit pszichologushoz kell kuldeni, nem szabad musorvezetonek berakni.

Kosztarika 2015.02.23. 23:50:45

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!):
"mégis mit képviel Dennis"

Ő a FAMASZ aktivistája (FAszMArkolászókSZövetsége), akit azzal a céllal költöztettek be a villába, hogy mmkk, azaz percenként, népszerűsítse az egyesületet. :D

Cathcart_ezredes 2015.02.23. 23:51:10

@Mók_Ica: Az durva vicc lett volna részemről:)Mondjuk Baukó Éva előtt én emelem a kalapom, hogy leszokott a piáról, és lepattant a BB évi által kikövezett útról. Ehhez azért kell erő...

csak mert 2015.02.23. 23:51:18

És az Éden jó volt?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:51:27

@-pkata-: Köszi, én pontatlanabbul mondtam el Csak mert-nek.

csak mert 2015.02.23. 23:52:19

@Cathcart_ezredes: igen ez szép volt...
talpra állt

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:52:22

@Mók_Ica: + százcsilliárd. Ha nem a neve, akkor a sùlya, a haja, az aszcendense.

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem lehet, nem tudod megvédeni mindentől őket, persze egy szándékosan szar névadás valòban kemény hendikeppel tud indítani.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:52:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát de mindegy, úgysem hiszi el. :) Én meg nem győzködöm, már csak azért sem, mert NINCS BIZONYÍTÉKOM :D :D :D
Nah, kiveszem a kontaktlencsémet, addig ne mozogjatok :D

Mók_Ica 2015.02.23. 23:52:59

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): láttam :))) ekg...már nem először.... figyellek ;))))

alsophila grahami 2015.02.23. 23:53:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ahogy a hsz-emben írtam is, amíg bent voltak, Edina idegesítőbb volt számomra, a trampli eltörpült mellette, most viszont óriási a kontraszt közöttük, Edina javára, jól látható, kinek van a fejében valami.

nekem amúgy Zsu riposztjai és oltásai is bejöttek, sztem jól csinálta (különösen az tetszett, ahogy többször összenevettek, gyakorlatilag nyíltan kiröhögték a jetit)

Mók_Ica 2015.02.23. 23:55:02

@Cathcart_ezredes: ebben igazat adok :))) bár ettől még nem szeretem.....

@dzsézön tetem: vagy bármi más..... a gyerekek kíméletlenek......

dzsézön tetem 2015.02.23. 23:56:14

@Mók_Ica: nèztem bután, mondom, honnan tudod mit csinálok éppen?! :-D aztán leesett.

csak mert 2015.02.23. 23:56:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerinted Kata elolvasta, amit írtam, hogy lesz*rom lacit, csak kérdeztem? nem lehet kérdezni?? Én a bírósági ügy menetén csodálkoztam, mert tudom, mi hogy.
vagy mi van vele?

Ditti82 2015.02.23. 23:56:30

@dzsézön tetem: Én kutyasétáltatás közben láttam IRL két pasit csőrözni (van egy b.zibár nem messze...)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 23:57:12

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én mondjuk Nóciéval hasonlítom össze, nem Fanniéval. Zsunak: téged kevésbé kedvellek, mint Ádinkát. Hát, ezt a kedves fickót, télleg.

MacákékIcukája 2015.02.23. 23:57:19

@Mók_Ica: hajjaj, van egy sajat stalkerem! :)))

@sui.generis: orulok ennek a hsz-ednek es egyetertek :)

@csak mert: mi a bajom? Fanninak hivjak :D

csak mert 2015.02.23. 23:57:21

@-pkata-: kata olvass lécci, és értelmezd, hogy lesz*rom lacit, CSAK KÉRDEZTEM

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:57:33

Próbára bocsátás fogalma:
72. § (1) A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető.

Tehát nincs büntetés kiszabva. hu.wikipedia.org/wiki/Pr%C3%B3b%C3%A1ra_bocs%C3%A1t%C3%A1s

Feltételesnél kiszabják a büntit is, csak elhalasztják a végrehajtását x időre. Ha az alatt van vmi gikszer, akkor letöltendő lesz belőle.

Ennél világosabban nem tudom.

csak mert 2015.02.23. 23:58:08

@vastyúk is ..: köszi, tudom, csak érdemes-e visszanézni :)

@Ditti82: te miket látsz séta közben :DD

minden reggel 2015.02.23. 23:58:26

@Cathcart_ezredes: ő is egy pozitív csalódás, és kezd kérdezni is megtanulni, meg odafigyelni

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.23. 23:58:31

@csak mert: akkor meg minek kötözködsz velem, hogy mert tudod, csak fényezem a Lacit. Na mindegy.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:58:35

@csak mert: Én mindkettőnek elhiszem és elhittem, nem ez alapján ítélem meg őket. Sem külsőleg.
Edinát optikailag torzította a kamera, meg a rossz háttérszín-választás. Ő nem torz nem torzabb, mint mások, mint a nézők, vagy mi magunk. Ember. Ahogy Fanni is. Alakítható.

csak mert 2015.02.23. 23:59:16

@-pkata-: Én ezzel tisztában vagyok :)) és olvass, ha lehet, vagy ne írj hülyeségeket nekem, rólam, köszike

minden reggel 2015.02.23. 23:59:27

@Ditti82: én tegnap néztem game of thrones-t abban is volt, uh, ah, jaj

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 23:59:36

@-pkata-: Szívesen, de csak nyakig, hogy az indulatkezelési tréningen ne tudja a haját tépni, meg az önismereti tréningen eljusson az agyáig valami. Javára szolgálna.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.24. 00:00:19

@csak mert: .ööö ich bin überfragt..szvl nem egészen értem, miről van szó. Én csak arra reagáltam, hogy állítólag nem komoly az ügy. :))

csak mert 2015.02.24. 00:00:25

@-pkata-: kötözködik a halál, oda is írtam, hogy neked őa favorit, szóval PEACE

Kosztarika 2015.02.24. 00:00:46

@lobbantott tsilke: Ilgum-bulgum, miélt nem alszol, te losszaság? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 00:00:52

@csak mert: na jó, akkor itt fejezzük be. mert úgy érzem, nem jutunk semmire.

alsophila grahami 2015.02.24. 00:01:10

@csak mert: jó bizony ;) szinte észre se vettem, hogy már nem a viasat csinálja, ha csak abból nem, hogy itt van keretműsor mellé, és végre PÉNTEKEN IS van műsor!!! ;) (ezt utáltam a vián nagyon, hogy náluk négynapos egy adáshét) a berki is egészen jó, nekem kicsit sem hiányzik a merev T-nemtomhányas modell :P)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 00:01:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: már benőtte a haja az agyát, legalábbis ezt mondta, úgyhogy előbb szőrteleníteni kéne... :) Addig esélytelen.

Cathcart_ezredes 2015.02.24. 00:01:58

@minden reggel: nem különösebben kedveltem meg, de tény hogy fejlődőképes. Fanninak ez a szint olyan 6-700 évbe kerülne:)

Ditti82 2015.02.24. 00:02:16

Veron nem ment be végül? Anettet honnan ásták elő?

csak mert 2015.02.24. 00:02:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :DD cuki, nem? olyan édi, ahogy beszól, és lengeti a nyereményét, jáj au

vastyúk is .. 2015.02.24. 00:02:50

@csak mert: Bemutatkozások voltak, meg Berki brekegett sokat. Ismerkedős műsornak teljesen jó volt. Szerintem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 00:02:58

Na jó srácok. Kedd van. én húztam, mert reggel elalszom, majd holnap jövök Éden Hotellel kapcsolatban hülyeségeket kérdezni, mert én még nem láttam egy évadot sem. :)
Jó éjt :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.24. 00:03:11

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): egyetértek. Lehet húzós kérdéseket feltenni. De nem sértegetheti a riport alanyait, és nem használhatja fel önös célra a műsort.

minden reggel 2015.02.24. 00:03:17

@Cathcart_ezredes: haha ez jó :) ezen gondolkodtam itt, mikor írják hogy 'eljutna az agyáig', hát ahhoz kéne hogy legyen neki...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:03:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem vitatkozok, de ha Zsuzsa hajlandóságot mutat arra, hogy ő is visszanézze (jelen állításai szerint nem tette és nem teszi) az adásokat, látná, hogy más mit lát. Ha annyi esze lenne, mint Edinának, akkor most is csak annyit tett volna: bocsánatot kérek a magam saráért, elismerem, hogy megtetszett az a pasi, akit szerettél, és ott elrontottam, de hagytam magam sodorni. Ennyi. Nem több. Nagyvonalú gesztus, lezárna egy olyan ügyet akkor, mikor látszik, hogy az Edina is megtudott olyan dolgokat, amiket a Laci csinált. Nem kell agyonbeszélni, csak ennyit. Az Edina elnézést kért tőle, amiért túltolta vele szemben azt a két hetet. Pedig akkormég nem látta az adásokat. Kint vannak, kint más az élet.

csak mert 2015.02.24. 00:04:04

@sui.generis: akkor visszanézem, köszi :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): semmi gond, nem hiszek a búlvárnak

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.24. 00:04:58

@csak mert: Én mindig is utáltam. Próbálom benne mindig felfedezni a "szerethetőséget", amit annyian és oly sokszor emlegetnek. Vakon lehetek, mert nem látom.:DD

MacákékIcukája 2015.02.24. 00:05:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: sajnos ez Fanni eseteben nem jott ossze. Nagyon rossz otlet volt.

@Ditti82: nem tudom, de lattad a holnapi ofi elozeteset? EH Anett a csabito :D

Elmentem aludni, oleles mindenkinek :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:06:27

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Zsuzsával helyet cserélve nekünk nem látszott volna ilyennek, és ha a múltkori fehér inge van rajta, haja felkötve, kifejezetten szép.
Fanni mindenkibe belerúg a külsőt tekintve, Zsuzsa jól mondta anno, hogy irigy mindenkire.

Kosztarika 2015.02.24. 00:07:07

@agimano: szülővárosa: Degec. Fanni degeci :D ( és a sok millióból EZ volt a legéletképesebb spermium. Milyen lehetett a többi?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:08:12

@sui.generis: Tényleg ezt írtad.:D És tényleg leírtad.:D

csak mert 2015.02.24. 00:08:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én sem látok benne semmit :D
szerintem kirakják a rtl-ből

,, 2015.02.24. 00:09:21

@-pkata-: kaptál üzit a poszt fészbuksijában:O
írjon vki nekem is! de ne gonit

Tündérfalvi A. 2015.02.24. 00:09:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: Zsu sajnos nem egy észlény és a fanjai az fb oldalon adják alá a lovat.
De nekem ma tetszett a BV és az összefoglaló is. Már értem, hogy honnan ered a sírva vigad a magyar mondás :)
Fanninak nem sikerült összeugrasztania a két lányt, elfelejtette, hogy őt jobban utálják, mint egymást és ezért nagyjából összezártak. Külsőleg meg Fanni volt ma a leggázabb a 3 csaj közül.
Egyébként sziasztok :)

pomac 2015.02.24. 00:09:53

amugy on van és buli

MacákékIcukája 2015.02.24. 00:09:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem most is helyes volt :) bar en siman eszreveszem az ilyen jellegu keptorzitasokat. Elozo Zsuzsas hsz-edre ekg, de ugyis mindig az :D

Na joejt de tenyleg, VV-bol meg HV-bol all az eletem :)))

,, 2015.02.24. 00:09:57

Ki az a jeti és miért?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:10:02

@minden reggel: Nem, mert sztem megvan benne egy veleszületett intelligencia (nem ér röhögni), de valamiért valahol elferdült a személyisége. Jót tenne neki egy kis távollét mindentől, ahol nincs smink, nincs tükör, hajgöndörítő, csak terápia, de ez csak álom, és sajna ha nem teszi meg, később bánni fogja, elkallódott.

alsophila grahami 2015.02.24. 00:10:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ;) pedig a hajrá Robint ki is felejtettem ;) ezt a kontinensek hetét ő vitte a hátán vsz, szakadtam rajta xD ami Edinát illeti, amióta kívül van, tényleg rendben van, a külseje is teljesen már így, hogy rendbe van rakva, nem olyan csapzott, mint bent volt. (a jeti ellenben kint rosszabb - ebben is.)

csak mert 2015.02.24. 00:10:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: " ööö ich bin überfragt..szvl nem egészen értem, miről van szó. Én csak arra reagáltam, hogy állítólag nem komoly az ügy. :))"

már én sem értem

dare 2015.02.24. 00:12:00

Gondoltam még beszúrom ebbe a posztba a BV után aminek az a címe hogy tündérfalva , végállomás hogy kéretik leszállni, nem számít tovább utasokat.
Erre még szerdán is ő van, még ilyet...

MacákékIcukája 2015.02.24. 00:13:44

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): rohogok :DD

@sui.generis: miota elultek a nagy vitak, Robin sziporkazhat a humoraval. A mai ofi utan megszavaztunk egy Robin&Laci Show-t, nagyon vicces a csipkelodos humoruk :D

minden reggel 2015.02.24. 00:14:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is írtam már rá pozitívat korábban, és valóban tud pörögni az agya (mint a katz interjúban) de annyira rosszindulatú másokkal, olyan mint egy veszett róka, aki csak mar. ??? minek? mit nyer vele? most úgy látom, hogy rettentően beszűkült, sekélyes, olyan túlélő módban van.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:15:05

@csak mert: Dehogynem lehet kérdezni.:) Csak pont akkor rukkolt elő a média ezzel, mikor készült párbajra. És nem egy nagy volumenű, csak akkora csinnadrattával vették elő, mintha embert ölt volna, szalagcímekben már azóta bűnözőként fut. Holott a beköltözés másnapján már tárgyaláson volt.
Dóriról is megjelentek már, de lefogadom, ha szombaton ő megy, a héten előveszik vastag betűkkel, hogy drogozott.
Kérdezz nyugodtan.:)

alsophila grahami 2015.02.24. 00:15:38

@Ditti82: óóó hát persze!!! xD köszi ;)

@Csakazértis én vagyok a királynő: lle. oszt' még bajom se lett tőle ;)) de emeljük a tétet akkor: a párbajon kifejezetten csini volt a fehér szettjében - ma nem annyira tetszett, Zsu vékonyabbnak tűnt mellette, ami fura, mert eddig mintha Edina lett volna vékonyabb -, viszont a haja, nah az nagyon jól állt neki így, kibontva, hullámokkal.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.24. 00:16:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: Önmagában ez egy jó történet lenne, csak az a baj, hogy ez nem így történt, és nem is ilyen egyszerű. Ebben az ügyben benne volt Bt is, meg minden más is. Zsuzsa azért nem teszi meg, amiről írsz, hogy sztd meg kellene, mert sem Ádina, sem Dani nem ismeri el, hogy mit követtek el Zsuzsa ellen. De mát ez a múlt, nekünk. Zsuzsának nyilván nem. Ádinka ügyesen beismeri , hogy tévedett Lacccit illetően, de szóba sem hozza a valódi nagy bajt, és főleg a MÓDSZERT, amibe valójában bele is bukott ő is, meg Dani is.

Tündérfalvi A. 2015.02.24. 00:16:25

ON: Dóri, Anett. Iza Fanniról beszélnek, hogy megfogta a tanci néni mellét.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 00:16:30

@Mók_Ica: @dzsézön tetem: Úgy voltam vele, hogy a viselkedésüket az én nevelésem alakítja, a nevükbe ne kössenek bele.:) Eddig sikerrel veszik az akadályokat, vagány kölykök mind.:D

dare 2015.02.24. 00:16:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hagyd már Zsu-t. :DD
Idő kell neki, én megértem pedig pasi vagyok, a nők nehezebben felejtenek.
De azt elfelejtettem megkérdezni korábban ha lenne egy Laci-Denisz akkor is Lacira szavaznál hogy döntőzzön?

csak mert 2015.02.24. 00:18:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: Anett ki helyett ment be?
Látom laccinak tetszik :))

dero80 2015.02.24. 00:18:49

Fanni olyan, amilyen, de: nem debella, 170 cm magas, ami nem igazán sok, nem tehet arról, hogy a két lány alacsony, és Au sem magasabb, mint egy kutya ülve.
Még egy dolog a védelmére: 24 órája esett ki, arra nem volt ideje, hogy kipihenje magát, hogy tájékozódjon, hogy legyen távolsága rálátni a történésekre, mert nem hagytak neki időt ezekre. Ő még a villalétben él, abban pörög.

csak mert 2015.02.24. 00:19:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: oké :))
az hogy tetszett, amikor laci-robin fetrengett együtt? :DD

alsophila grahami 2015.02.24. 00:20:32

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): adom, tényleg jók együtt ;) és végre a gyúlölködős vonal kezd kikopni bentről, már csak Denisz maradt, de könnyen lehet, hogy így, egyedül ő sem lezs olyan, mint a jeti barinője mellett volt /Laci is sokat változott, előnyére, amióta "egyedül" van, a családja is ezt mondta a mai fókuszban/..

vastyúk is .. 2015.02.24. 00:21:13

@pomac: az a szám, ami most megy az mi? nem tudod véletlenül?

csak mert 2015.02.24. 00:21:58

@sui.generis: nekem nem jött be, ahogy laci megint bömbölt az öfiben :D

alsophila grahami 2015.02.24. 00:25:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1000 /de talán még ez is eljöhet egyszer, Reninek is rengeteg idejébe került, míg kezdett neki leesni, hogy mi is van, mire elkezdte magát és a játékot felülről nézni/.

pomac 2015.02.24. 00:27:32

@vastyúk is ..: nem néztem most kinn voltam :D majd holnap vissaznézem

alsophila grahami 2015.02.24. 00:27:36

ja, azon én már csak röhögök, annyira abszurd xD sztem a bezártság teszi, hogy ennyire talajvesztett sokszor (de ha nem az, akkor egészen normális és szórakoztató is bír lenni)

pomac 2015.02.24. 00:28:27

@csak mert: ilyenek ezek az onok résen kell lenni különben semmi nincs :D

csak mert 2015.02.24. 00:28:41

@dero80: én is, mert azt hittem csak én látok így :))

Ditti82 2015.02.24. 00:29:24

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Amíg Robin felé nem közelít, azt csinál, amit akar. ;-)

csak mert 2015.02.24. 00:29:26

@pomac: ej látom, hol van, hol nincs :))

Juvegrande85 2015.02.24. 00:30:21

Azért a BV-ben ez a 3 nő tényleg megérne egy misét. Véleményem szerint mindegyikben meg volt a potenciál hogy végső győztes legyen. De mindenesetre ők voltak hárman akik leginkább meghatározták a játéknak a menetét.

Zsu és Edina konkrétan egymás esélyeit oltotta ki. Előbbi meglátásom szerint zseniálisan kezdte a játékot. A legjobban mindenki közül. Edinát viszont meglátásom szerint lebecsülte. Túl hamar lépett ellene nyilvánvalóan rosszul. Amiből már nem tudott visszatáncolni. Edina esetében meg olyan lila köd ereszkedett le amire nem sokan számítottak. Pedig én is azt mondom, hogy lány karakter ilyen jó esélyekkel még nem rendelkezett míg addig ő.

Fanninak meg saját maga lett a veszte. Ő így ebben a formában egész egyszerűen hosszú távon túl sok az embereknek. Alakulhatott volna számára szerencsésebben is a történet ha egy olyan faszit fog ki bent aki rendelkezik aggyal és tudta volna Fannit bizonyos helyzetekben moderálni. Dennis erre természetesen teljességgel alkalmatlan volt. Egy VV Fanni meg egyedül kontroll nélkül elszabadulva a világban elég sok vállalhatatlan szituációt szül. Így viszont bukásra volt ítélve. Egyébként viccen kívül gondolom, hogy gyámra lenne szüksége. Gondolom amennyire lehet az anyukája az is neki. Remélem sikeresen folytatja a VV előtti munkáját mert láthattuk mi történik mikor Fanni elszabadul...

Ditti82 2015.02.24. 00:30:22

@sui.generis: Azért teljes mértékben nem sikerült neki se.

csak mert 2015.02.24. 00:30:44

@Ditti82: ki ment be? Anett, Iza, Attila és még?

csak mert 2015.02.24. 00:32:39

Hű Anett már összekapott laccal? :D
Anett szerint lacin semmi érzelmet nem lát, amikor edináról beszél..hm..

Ditti82 2015.02.24. 00:32:40

@csak mert: Na ezt kérdezem én is! :-D

vastyúk is .. 2015.02.24. 00:33:11

@pomac: :D azt hittem igen, bocsesz, de aztán mégiscsak kisegítettek.

@csak mert: jajaja.KÖSZIII, a spanyolhoz nincs fülem, úgyhogy sose jöttem rá, hogy mi ez a szám. puszik

Ditti82 2015.02.24. 00:33:32

@csak mert: Ha hogy ti ont néztek... Jó szórakozást! :-)

malevil2050 2015.02.24. 00:34:13

Jóccakát.mennem kő mer ködös a levegő.

alsophila grahami 2015.02.24. 00:36:09

@Ditti82: persze; a személyisége korlátain belül értettem ;)
@Juvegrande85: jó meglátások, egyetértek nagyon (y)

csak mert 2015.02.24. 00:36:44

@Ditti82: Anett kutyája is bent van :)

vastyúk is .. 2015.02.24. 00:37:37

@malevil2050: jó éjt. a köd meg mindig felszáll.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.24. 00:41:23

jóéjt::))
Tegnap is ma feküdtem le, meg ma is holnap fekszem le:))

csak mert 2015.02.24. 00:43:44

@vastyúk is ..: bocsi, azt hittem, amúgy cuki :))

vastyúk is .. 2015.02.24. 00:45:05

@csak mert: igen nagyon. azt hiszem az a neve hogy Artúr :D

dero80 2015.02.24. 00:47:17

@sui.generis: A jeti előtt volt még egy jelző, igaz, nem debella, hanem dromedár, erre kaptam fel a fejem.

Ay Mama, Que paso 2015.02.24. 01:17:58

A nagy dolgokat, nagy kormányokat(mint az O betűs. Nem az. Nem is az. Olof Palme säger hej) értékelik 100 nap után. És miért száz? Mert az a t'vhit terjedt el, hogy a 100 kerek szám pedig két kerek és egy pálcika. Ám ez a szám uralja a kulturát. A P.O.P. kulturát, a populárisat. Ime filmek egyből a lista elején három százzal. 3 100, 100 kiskutya, 100 kiskutya újra lecsap, 100. utas a halál, Hogyan veszítsünk el bárkit 100 nap alatt, Száz a kakukk fészkére, Harry Potter és a 100 fejű csokihangyász, A szürke 100 árnyalata, 100 tenger ördöge , Ali baba és a 100 rabló. Könyvek, zenék az ingás százmisztika szorításában: 100 fo'k celsius, 100 nap magány, 100 kiskutya a könyv, 100 éves kapitány,100 tagú cigányzenekar, UB100. Emellé Jézus is a 100. napon támadt fel a tojás alaku követ eltolni a barlangja elől, és a víz is 100 fokon forr. A papírzsebkendőben is a 100as a legjobb, akárcsak a Wolfram Death funzine 100as listái.Na száz szónak is 1.00 a vége értékelni kell, mert egy bolond százat csinál. Véletelen lenne ez a sok százas? Nem százas?

- 100 kilo hús
- 100 kilo gyümölcs
- 100 kilo zöldség
- 100 liter sampon, testápoló, hab kenőcs
- 100 tubus canesten
- 100 darab műszempilla
- 100 doboz dohányárú/9,01 nap
- 3 terhességi teszt (az első Fannyka beleejtette)
- 0 óvszer

Elveszett 47, 14 év alatti gyermek, őket a Máló Világ 13 castingstábja szeretettel várja, aki nem kerül be mehet a Baló Világba.

Az utolsó ima íme: :
Ó Uram! Ó Tannenbaum!!Ó Cska!!!!Ó Livia!!Ó Kastélyok!!Ó Nyarak!!Mely lélekben nincs salak!!Ad meg nekünk mindenható képességed egy parányi töredékét!!Képzelőerő az van, de támfalak kellenek a valósháwból!!Hogyha a reality völgyében is botorkálunk, tipegünk, esünk kellünk és csetlünk, boltunk és steppelünk, hadd lássuk az igazi arcod pírját!!Azatya!!Agatya!!Ahiú!!És a Szentlékek!!Nomine!!Ingyombingyom!!Tálib!!!Er!!Puszta Pusztán Pusztulunk!!Puszi!!

és most felhasználom a szuperképességemet mielőtt VV7 Laci valahogy megszerzi, mint bent a tizenkettőből ötöt.
az van ráírva ködévállás, szóval ha legközelebb ködben sétálgatnak, gondolják azt hogy én vagyok, mert lehet én leszek. Müködik? Most mindjárt kider

vastyúk is .. 2015.02.24. 01:25:44

onban Anett és Robin jól elröhögnek együtt, minden vicces alapon.
Szandika felhergelte Dórit, hogy menjen ki párbajozni, mert azt úgy illik, ha megméretteti magát. (asszem Denisszel). Attila mellékesen hozzáfűzi, hogy szerinte ez hülyeség. Robinnak sem tetszik az ötlet. (Hiába, Dórit a fináléba tartogatja magának.) Szandika meg csak tovább folytatja Robinnak, hogy miért sunyiskodik ennyire. (hihihihi) Robin meglepődik, és szerinte, ha Szandika nézte a műsort, akkor tudhatja, hogy ő nem sunyiskodik (hát Robin, a "vevőnek mindig igaza van") Kimennek cigizni, Szandika azon mélázik, hogy vegyen-e nadrágot, és akkor a cigis kanapén nekikezdenek (Miután Iza is elnyöszörög valami tavalyi villa slágert) a fantasztikus V-red szám énekléséhez . bizony végigéneklik.. Megy a röhögés, most meg a folytatjuk.ezek az ex-lakók elég rendesen adják a tippeket a bentlakóknak :D)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:38:21

@Tündérfalvi Anti: Amúgy szia.:D
Jössz a döntőre 1-én? Közösen sörözve/borozva/ismerkedve nézzük.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:41:08

@sui.generis: Bocsi, közben fürödtem, lemaradtam.:)
Jobban áll neki a fehér, a vagányabb, a ruha se rossz, de nem kell erőltetni.:D A copf is tetsz, ha jól csinálják meg.:)
Elismerésem a tétemelésért.:D
Őszintén szólva (hahahahaha) te voltál az egyik, aki miatt majdnem elmenekültem, alighogy bejelentkeztem, de örülök, hogy nem tettem.:D

dare 2015.02.24. 01:41:59

Egy kicsit visszaolvasgatva tényleg nem értem mi ez a gyűlölet Zsu irányába.
Szinte az egyetlen olyan versenyző vagy játékos akit a beköltözése napjától módszeresen rugdosnak ha ad rá okot , ha nem itt kint.
Én még ennyi dühöt semelyik villalakó irányába nem érzékeltem mint felé.
Már hetek óta kiesett és még mindig van miért belerúgni.
Egyébként az agykapacitás egyik villalakónál se akadémikus szint, ha csak ő lenne gyengén bútorozva agyilag talán megérteném miért kap ennyit, de annyival nem tűnik ki a többi közül ami indokolná ezt az utálatot.
Nem akarok még véletlenül se valami védőangyalként tetszelegni, nem védeni akarom, felőlem azt csinál vagy tesz amit akar rohadtul nem érdekel, csak nem értem mi ez az iszonyatos unszimpátia irányába.
Tudom hogy fröcsögünk meg minden, én is szoktam, de ezt már nem bírom értelmezni hogy még mindig aknázunk egy rég kiesett játékost, én tényleg nem értem mivel szolgált rá....
Azért mert látok egy összeollózott anyagot még nem biztos ő az antikrisztus, talán el lehetne engedni de nem megy, bármit tesz vagy mondd már kapja az ívet.
Egyébként az Edina és a Fanni ugyanolyan vállalhatatlan ha ő is.
De már nem érdekel, az nyer aki nyer a végén, inkább nem olvasok bele mert zavar hogy ennyire másképp látunk dolgokat, vagy másképp értelmezünk szitukat, most valahogy ez a gyűlölethullám nem ragadott el,lehet kezdek kinőni a VV-ből, nem tudom mi van......
Pihi lesz. :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:43:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Sztem Zsuzsának is csak ennyit kell elismerni, lacit illetően, a többi sokkal nagyobb falat, ahhoz nem elég ennyi idő, és ahhoz sztem Edinának még Dani szerepét is és okait is látnia kellene.
@dare: hagynám én Zsuzsát, de ők jól ellennének, kiegészítenék egymást Edinával, ha laci és Dani nem lenne. Sztem.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:43:47

@csak mert: Ha jól láttam, Veronika helyett.
Juj, tényleg, akkor csak két paplanszáj lesz.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:45:24

@dero80: Nem a külső tények, illetve a rálátás hiányzott, hanem az állítólag hőn áhított munka iránti alázat, hogy legalább minimálisan próbálja meg hozni a műsorvezetőt, a békítőbírót, a kérdezőbiztost, az akármit. De nem ment. Pedig sztem ezen sok múlhat neki.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:47:19

@csak mert: @Ditti82: Szandika.:D
Jaj, annyira várom, hogy meghallja, amint Dennis értéket képvisel.:D

Cimili 2015.02.24. 01:51:32

Csak ideértem, ha kicsit későn is.
Géza, harmatgyenge volt a posztod, szerintem nem is nézted a kiválasztást. Szívből kívánom, hogy Fancsikával éld le az életed, ha már annyira oda vagy érte!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:51:51

@dare: Én Zsuzsának az egyetlen Lacirepülésen kívül semmit nem rovok fel, és nagyon szerettem volna, ha ő marad bent. Nem kell akadémikusnak lennie, jó karaktere volt, jól játszott. Azt az egy dolgot nem tudom neki megbocsátani. A másiknak se, de arról már annyit írtam.:)

Ay Mama, Que paso 2015.02.24. 01:52:59

Dóri, Dennis, Robin a szivarszalonban, Izével
a VV dalokat nyüstölik, én már nem emlékszem a VV6 dalra ellenben Izával, aki szintén nem emlékszik - hazudja -de azért taktusokat tud énekelni és ezt már VV Folytatjuk sem bírja
(azt tudjátok, hogy VV Folytié volt a legtöbb idő a stremernyőn, ugye?)én az ügyvédemtől jövök a meggyes pálinka mellett az a legfontosabb hogy nem kerülök börtönbe, de ennyit rólam, no meg hazafelé beléptem a gödörbe hogy ellepjen a föld(és így maradtam le az Éden Panzió első részéről)
VV Folytatjuk csonka családban született Árpa Atti és Sár' Mellék zabi gyerekeként, az egyben a vár alatt, nem messze a Kampó NATOl, ahol hamar felfigyeltek rendkívüli tehetségére, és egész egyszerűen Folyti lett a szériák sztárja, aki rámenőségével hamar a line producerek és a szerkesztők kedvence lett. mindenkit-katt lejátszott a streamernyőről. E mell é sosem volt éhes, sosem volt részeg, nem ingott meg soha, sőt egy hangos szava sem volt. de nem nyerhetett. ennek ellenére vállalta amit tett és vett. nem a pénz érdekelte, mint említetten nem volt soha éhes, a hatodik szériát majdnem teljes egészében rá építették, de volt négy-öt ember aki az rtl berkiének az ismerőse volt és így ismét nem ő lett az éjszaka egyedüli császára. de nem csüggedt mert tudta hogy az nem az ő hava lesz. várt, várt, mindig várt. és nem is hiába, a hetedik te magad lészel, Isteni alapelv lebegett égő csipkeként a szemei előtt és ím ÁI meg lettek hallgatva. tanulság? celeb ration time c'mon!!!

sokat említettem John Cage 4, 33 című számát, de persze nem az volt a kezdet, hanem ez

www.youtube.com/watch?v=sHUJ3cxwm4k

in the beginig there was rhythm
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:53:16

Ma éjszakai utolsó invitálásom!
Gyertek március 1-én, nézzük közösen a döntőt.
Helyszín: 10. ker. Tavas utca, Acapulco étterem!
Gyülekező 18:00-tól.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.24. 01:53:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lemaradt a legfontosabb: feliratkozni Fuszeklinél priviben.:D

Ay Mama, Que paso 2015.02.24. 01:55:12

@vastyúk is ..: ahhoz értek,
lesüllyedni,
elillanni,
szertefoszlani,
beborítani

Ay Mama, Que paso 2015.02.24. 02:14:56

@vastyúk is ..: azt hittem pesti vagy hitte Iza Dennisról
te szakállat növesztesz, növeszti Dennis egóját VV Akárki
hát inkább éljek így mint csupasz pofával hallatszik a profán kinyilatkoztatás Dennis prófétától
ha már szakadjon szét szakadjon az egész pataki attiskodik tovább Dennis
(van bent egy kutya, Attié)
Iza tudja hogy most ti miben vagytok agyilag (valójában nem tudja)
Dennis támadja az agyolvásást
Iza tudja hogy ő hogy gondolkodott és azt is tudja hogy ti mennyit agyaltok azon amit ők most mondanak
most miről beszélgessünk ugrik be VV Anett neve, aki kérdi hogy miről beszélgessünk
de szeretlek titeket, szól ki a pillanat pillantása a pilleként elillanó pillák mögül
nézd már az Anettnek milyen vádlija van, emeli ki Anett előnyős vádliját Dennis és tukmálja Robinra a VV Hősnőt

igen, hiszen abban vagyok a legjobb és ez nem véletlen

vastyúk is .. 2015.02.24. 02:15:41

ON: Dóri valami cifra kurvaanyázással piáért megy a konyhába. Anett meglepődik, hogy milyen csipkés kesztyűs lány mellé sorozták be, de Robin megnyugtatja, hogy Doránál ez teljesen normális. Iza egy röpke pillanat erejéig kifejti, hogy tudja, hogy most minden szavukra hegyezik a fülüket a villalakók, mert emlékszik, hogy ő is milyen sok infóhoz jutott annak idején az ex-villalakókkal való beszélgetésekkor. Denisz pedig nyugtázza, hogy jóhogy, nem véletlenül kérdeztem azt, amit. Valakik a nyugiban vannak (asszem Dóri és Laci? de tényleg csak tipp), mert Anett és Iza odalopózik, hogy hallgatózzanak.

vastyúk is .. 2015.02.24. 02:20:01

@Ay Mama, Que paso: hihihi. ha szereted, akkor jó. én meg itt fáziskésésben pötyörészek az onról, hiába, nem vagyok benne olyan gyakorlott, mint te :D. Kár is erőlködnöm, inkább téged olvaslak :D

Ay Mama, Que paso 2015.02.24. 02:30:06

@vastyúk is ..: silence is a rhythm too
- A Tarka Kengurut kéne elolvasnod -
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too
silence is a rhythm too

vastyúk is .. 2015.02.24. 02:53:56

Denisz ebben a játékban kapott hideget meleget. Valamit magyaráz a tükörképéről, szembeköpésről, meg a hibáiról,de Iza odasúgja Robinnak, hogy fázik a lába, úgyhogy Robin odaadja neki a dzsekijét. Denisz azon morfondírozik, hogy Dóri mitt tett le az asztalra. Anett erre azt mondja, hogy a párbajon már elválik. Robinnak azt mondják, nem mindig a szívre kell hallgatni, de Robin nem akarja a dupláját Dorára. Izáék azt mondják, Robin ne tetessen magára.. Denisz hallja, ahogy Dóri valahol a távolban magát fényezi. Robin azon gondolkozik, hogy kire rakja a jelet. Denisz azt mondja, Robin rakja rá, és kiviszi Izát :D. Denisz szerint Dóri és Laci összeillenek, Anett: mind a kettő piával ment be.Denisz mondja, hogy Fannit akármilyen hülyének is tartják, jó meglátása volt, hogy Dóri és Laci csak kihasználja Robint. Most megint felolvassa Denisz a Fáni végrendeletét.Iza megkérdezte, hogy Denisz és Robin szerint Dóri direkt akart-e az Edina alá rakni. Denisz felvázolta, hogy Dóri csak azért állt Laci mögé az Edinával szembeni párbajon, mert Fanninak lenyúlta a szövegét. Dóri félt Edinától, mert igen erősnek tartotta. Anett visszakérdezett ; hogy akkor most szerinted a Dóri így próbálta elkerülni a párbajt? Denisz: azt nem mondtam.. Folytatjuk.

Robin Anettet akarja megnyerni, persze a főnyereményt is. Még mindig a következő kiválasztáson rugóznak. Iza tanácsa, mindenki a saját seggével törődjön mert ez már a végjáték vége. Robin : Ki a faszom az a Laci, hogy mindig visszajön? Anett:- Robin, azt akarod, hogy Laci, még egyszer visszajöjjön? Robin: nem. A.: Akkor miért akarod kiküldeni megint. Most azon gondolkoznak, hogy Dóri kit vinne. Denisz szerint őt. Ha még egyszer kimenne, akkor szétbasznáá a studiót. Denisz: Laci kiment a Zsúval. Robin szerint azért küldték vissza a nézők Lacit, mert szerelmes. Denisz ezen csak röhög, szerinte Laci a legnagyobb áldozat szerepét játsza.Most az Edinás párbaj van porondon. Csak az lehet gonosz törpe, akiben benne van, Denisz szerint. Edina nem sajnáltatta magát, Laci meg eljátszotta a hattyú halálát. Kijött az Attila közéjük. Attila gombja leszakadt azt hiszem. Cigánydal van odabent, amit nem tud már tovább hallgatni Attila.Most az a téma, hogy Laci önző volt a klippes jutalom elosztásánál is. Denisz hálás anyukája leveléért.Attila bizniszelt a Lacival három zsetont a semmiért. Folytatjuk...

vastyúk is .. 2015.02.24. 03:12:59

@Ay Mama, Que paso: hát, de eltűntél. Pedig lenne még mit írjál. Köd előttem, köd mögöttem.

lobbantott tsilke 2015.02.24. 05:19:45

Napsugalas jóleggelt!www.youtube.com/watch?v=2TxtOC0epsY
Tladícionális ausztlál éblesztőzene es kedd van, nemsokála hétvége!

2015.02.24. 05:56:42

Dorat jol nezzuk meg emberek, az utolso, hogy lathatjuk, teljesen leepult, kint ramegy ujra a drogokra es ott talaljak valami csatorna mellett tullove. Nem kar erte.
Laci a legszanalmasabb ostoba cickany mentalitast tolja (hiszen az is), hazudik, lop, rabol. Szegyen, de ugyis nemsokara lesittelik.
Robin szimpla pszichopata, eselyes a gyozelemre.
Dennis nem lenne rossz gyerek, zakkant es nemnormalis, de van valami alapveto ertekelheto erkolcsi elkotelezettsege, eselyes o is.

En szoltam, uff!

Csak ügyesen! 2015.02.24. 06:10:34

@vastyúk is ..: Ezeket azért küldték be h Robint lebeszéljék Laci harmadszori kiválasztásáról, meg h ekézzék már egy kicsit Laccit nehogy a végén megnyerje? Királyság.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.24. 06:56:03

Pofán leszakadna, ha a Laci nyerné, de ez nem fordulhat elő. Remélem Anett elkapja a tökét ezen a héten! Edina is jobban járna, ha megszabadulna ettől a hernyótól.

Csak ügyesen! 2015.02.24. 07:20:27

@Majom1Parádé: Lacci érdemli meg legjobban ebből a négyből, ez nem lehet különösebben kérdés szerintem. De már unom egy kicsit, h másból sem áll a műsor, mint abból, h ki mennyire utálja Lacit :D Jó, megértem, nyilván aggódnak, mint a szar, én is aggódnék :)

Csak ügyesen! 2015.02.24. 07:23:24

@∅: Alapvető erkölcsi elkötelezettsége? Most, komolyan? :D Dennis az egyetlen, akinél komoly fenntartásaim vannak, emberi oldalról, olyanról beszélsz, aki két év után élő adásban dobta ki a nőt, akivel együtt élt (a lány nyilatkozata alapján villámcsapásként érte), és aki évek óta nem tartja a kapcsolatot a gyerekével, de a show-hoz azért vidáman felhasználta. Szóval, kösz, de nem kérnék ebből az erkölcsi tartásból. (A Fannival való kapcsolatába meg inkább bele se megyek.)

Ditti82 2015.02.24. 07:38:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: Aha.

Szegény kutyus. Több esze van, mint a lakóknak együtt, el ne hülyüljön már, remélem a gazdája nem engedi őket a közelkükbe.

Ditti82 2015.02.24. 07:42:00

@∅: What? WHAT? :sóhaj:

lukacstoncsi 2015.02.24. 07:47:47

Jó reggelt!

Nem láttam az élszakai on-t de biztos érdekes volt.Szandika sunyizza le Robint?Gondolom aki nem ordibál és nem közli mindenkivel a véleményét kéretlenül is az már az.Meg ne magából induljon ki.Ezer éve vége annak a szériának amiben ő volt.Lacin gondolkodtam ma reggel.Hogy ok hogy visszajött de nem igazán azért mert annyira fasza gyerek lenne.Ha csak azt vesszük hogy Edina neki adta szuperjét amit kérés nélkül viszonozhatott volna neki mikor a lilát felvette és nem az a lényeg hogy az megkérte hanem hogy nem kell gyávának lenni és ez ne legyen egy alap hogy egy kérésnek tesz eleget.Piti.MásrésztA szauinásnál sem volt bnne annyi hogy esetkleg bevédje Edinát és felveszi a kéket aztán káésöbb ügyesen kimértírkodta magát nekiment Edinának mg a 40 millát kérte rajta számon.Ha szerep ha nem ez gusztustalan volt.Harmadik az már csak csepp ahogy a fannis párbaj végén viselkedett úriember nem tudott maradni.ha csak egy sok sikert-et mondd akkor ok.De nem.Mindig bebizonyosodik hogy ittasan vagy a sikertől mgrészegülve mekkora az arca.Ne nyerjen.

Tanya Jóska 2015.02.24. 07:50:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én lélekben ott leszek veletek, testben Kb 300 km-rel odébb.

Ditti82 2015.02.24. 07:52:28

@lukacstoncsi: Ha Fáncsi nyerte volna a párbajt, sokkal durvább lett volna.

lukacstoncsi 2015.02.24. 07:53:55

Tök furcsa hogy amennyire tudott normális lenni Fanni a végén a személyes beszélgetéseknél annyira odenáré volt a levelében.Tök mindegy hogy most a szerkik mit mondtak neki.Edinának adok igazat abban hogy igenis kell az hogy a játékra is figyeljen az ember ne csak a szerelmére mert nagyon be tudnak szűkülni így.Jó példa erre most Dennisék.Szinte csak egymással voltak már mindent úgy fogtak fel Dóri részéről hogy árulás meg minden.Egyszerüen őt is kezdték lassan leépíteni ő meg már nem fog ott nyomulni ahol nem kell.Nem vették észre mennyuire csak magukak éltek már egy ideje.

lukacstoncsi 2015.02.24. 07:54:53

@Ditti82: Lehet de Fáncsi rajongó sem vagyok:D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.24. 07:57:16

@Csak ügyesen!: Szerintem meg nehogymá azér Laci megnyerje, mer 3 olyan párbajra ment ki, ahol a másik résztvevőt jobban utálták. De a döntőben -ha eljut oda - ez már kevés lesz. Nyerjen csak Robin!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.24. 07:57:19

@VV Erőlegény: Mármint, hogy elmenjél előtte aludni! :-)

lukacstoncsi 2015.02.24. 08:07:33

anett még nem MILF kategória nem?:D Csak Robin miatt...jobb hogy nem Szandika lett "ráúszítva":D Én Dennisnek Szandit adtam volna hasonló világ....Most kkor Iza-Dennnis, szandika-Dóri és Anett a két srácra?Attila meg dirigál vagy mi?:D

Tanya Jóska 2015.02.24. 08:10:14

@Cimili: Belenéztem a Fanni kiesése utáni belevalóba, ahol az anyjával volt bent, es ahogy ott is viselkedett az anyjával, simán el tudom képzelni hogy otthon vele is úgy beszél hogy "kussojjá és takarodj a szobádba!"

Bujumburi 2015.02.24. 08:16:08

@vastyúk is ..: Hudefasza... Dórának miért nem küldtek be valami jó faszit, aki segíteni szeretne neki? Mindenkinek van valaki, aki támasz, csak neki nincs, pedig már régóta egyedül van a játékban, szerencsétlen csak sodródik. Megint olyan emberiek a szerkik, úgy értem, hitványak. Ez a tegnapi BV is kibaszta keményen a biztosítékot. Ki se tudom emelni, mi volt benne a legnyomorúságosabb, még egy Mónika show magasabb szintekre van kalibrálva emberileg.

lukacstoncsi 2015.02.24. 08:23:03

Éjszakai on-t tudna valaki belinkelni?Köszi!

Ditti82 2015.02.24. 08:33:16

@lukacstoncsi: Szandika Laci-fan volt, nem? :D Attila meg ne dirigáljon, hanem tolja Robinnyó szekerét.

lukacstoncsi 2015.02.24. 08:35:15

Tegnap megnéztem amikor Dennis azt hazudta Robinnak hogy Ádám és Laci lebuzizta.Mikor elmondta a srácoknak hogy mi van azok tudták hogy Dennis kavarta a szart.De mikor rákérdeztek azzal jött hogy ketten támadják.Pedig annyi hangzott el hogy nagyon együtt vannak.Dennisnek egy pozitívuma van hogy sokszor jó szíve volt.De a játékban maradásért nyujtott teljesítménye nekem jóval kevesebb mint az egész ember jelleme.

lukacstoncsi 2015.02.24. 08:37:00

@Ditti82: Nem Laci fan csak Edinát nem bírta Lacit inkább.Ezt mondta a Belevalóban.Remélem Attilahogy Zsófit nyomta úgy fogja Robint is.

Csak ügyesen! 2015.02.24. 08:37:34

@Ditti82: Szerintem úgy vannak, h Attila-Dóri, Szandi-Laci, Anett-Robin, Iza-Dennis. De ez persze nem biztos.

lobbantott tsilke 2015.02.24. 08:37:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: 90 kiló szőlös húst képviselek, Söl nélkül mogolva telmészettel, így ez a megszólítás nagyon hízelgő.Muhaha kispipi.

Csak ügyesen! 2015.02.24. 08:39:12

@lukacstoncsi: Neki szurkol (mármint Lacinak), ez már fanságnak számít, Évának el is kerekedett a szeme, h Szandika milyen bátor, h ilyeneket mond ;) :D

Kosztarika 2015.02.24. 08:51:59

@lobbantott tsilke: felébledtél te losszcsont? Akkol mals dolgozni, be itt lontsd a levegőt! :D

lukacstoncsi 2015.02.24. 08:54:36

@Csak ügyesen!: Konkrétan kimondta hogy Laci nyerjen?szerintem nem.Én úgy emlékszem hogy a játékosok voltak bábuként felállítva és elmondta mindenkiről a véleményét.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 08:55:52

Most végülis kik mentek be? Az éjszakai eseményekben nem találok utalást másra, csak Izára és Anettre.
Ez utóbbit mondjuk egyáltalán nem értem, hogy miért veszik elő valamilyen formában minden szériában, olyan buta, mint egy tengeri uborka.

Gia Gianea 2015.02.24. 08:56:32

Vicces volt,amikor Fannisz a párbajon rászólt a Lacira,hogy"Vegyél vissza két fokozatot,köszönöm szépen!",amikor neki kellett volna legalább tízet. :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 08:57:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, már látom. Szandika és Attila is bement. Szandikában nem voltam biztos.

ornyim 2015.02.24. 08:58:15

@Csak ügyesen!: nem láttam az ont, de vastyúk közvetítéséből én is azt látom, hogy megint Laci van a porondon. De ez a folytonos utálkozás az ő malmára hajtja a vizet :) Robin meg érdekes, nem is utálja szerintem Lacit, csak köti az ebet a karóhoz, úgy, ahogy Dóri tette sokáig. Észrevehetnék már, hogy Dennis az, akit ki kell szórni!

Ditti82 2015.02.24. 09:00:40

@ornyim: Csak melyikük végzi el a piszkos munkát? :D

Kosztarika 2015.02.24. 09:04:47

@Ditti82: Szerintem egyenlőre jó helyen van FAMASZ aktivista (Dennis) odabent. Ha most kijönne valakivel a Fanni fanok szavazataival lehet, hogy visszamenne. DE, ha a három között lesz, Ő lesz az első aki kipottyan és ez a jó Robinnak. Vagy rosszul látom?

Csak ügyesen! 2015.02.24. 09:09:44

@ornyim: Be vannak Lacitól szarva, és egyik sem akarja, h neki kelljen menni így utoljára párbajozni, előreláthatólag Lacival. Robin szerintem abban bízik, amit Laci mondott neki, h nem fogja engedni, h bárki is párbaj nélkül menjen döntőbe, ezért gondolja úgy, h megteheti h rángatja az oroszlán bajszát, mert neki egy Laci-Dóri tökéletes lenne. Dóri ezt meg nagyon el szeretné kerülni. Dennis meg már Fanni kiesésének napján elkezdte a kampányt, mert úgy gondolja, h ő megy Lacival. Mondjuk vicces, h nem tudnak másban gondolkozni, csak abban, h Laci valami módon párbajozni fog :D

Ditti82 2015.02.24. 09:11:11

@Csak ügyesen!: Egy Dennis-Dórit adnék. Természetesen Dóri menne vissza. :)

Csak ügyesen! 2015.02.24. 09:11:32

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Á, Dennisnek max Dóri ellen van némi esélye, de szerintem ellene sem.

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:12:30

@lukacstoncsi: mindig az a sunyi, aki megtalalja mindenkvel a kozos hangot. Mer' hogy jonnek mar az ilyen emberek ahhoz, hogy egy szot merjenek szolni a lakotarsaikhoz? :D

@Ditti82: Attila tolni fogja azt a szekeret, mert most nekimegy Lacinak.

Nem tudok kommentelni gecc, itt jarkalnak a fonokeim :(

Csak ügyesen! 2015.02.24. 09:17:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ez tuti így lesz, mert emlékszem, h Attila idegrángást kapott minden olyan hímneműtől, aki nem esett tőle hasra és veszélyeztette az "alfahími" státuszát. Laci így Attila ellenszenvét már eleve megkapta :) Remélem, azért Attila visszafogja majd magát, mert nem kéne ennyire befolyásolni a játékot, de vastyúk leírása alapján Dennisék már az szajkózzák, amit Ati mondott. Na, majd látjuk.

Ditti82 2015.02.24. 09:20:19

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ajaj...
@Csak ügyesen!: Alfahím? Attila? Agyilag van a többi felett. (Jó, idézőjelbe tetted, de hát akkor is, na. :D)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 09:21:14

Nekem nagyon nem jön be, hogy beküldenek több napra külsősöket. Oké, hogy kell valami figyelem- és unaloműző a szerencsétleneknek, de ezt azért is tartom gáznak, mert a vendégek nagyban befolyásol(hat)ják a nézőket és persze a játékosokat.
Gondolom, ez valahol cél is, de ez egy olyan direkt belenyúlás a játékba - ismét - amire így a végén már nem lenne szükség.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 09:21:51

@Ditti82: Az alfahím nem csak a muszklikról ismerszik meg. :)

csicserierika 2015.02.24. 09:27:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): inkább küldjenek be mindennap piát :)
A tengeri uborkát köszönöm, napok óta kerestem a megfelelő hasonlatot :D

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:29:26

@Csak ügyesen!: Ennyi erővel ne küldjenek be senkit a régiek közül hanem mindenki a kedvencét kapja meg ahogy a régi vv-kben volt.

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:29:57

@Csak ügyesen!: Attila mar eleve ellenszenvezik Lacival, egy korabbi fb posztjabol kiderult ez :) Mit szajkoztak Deniszek? Sajna csak du. tudom megnezni az ejjeli on-t...

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Anettet en sem ertem miert kuldtek be, olyan hulye az a csaj... mar regen is idegesitett. Ezek adnak tanacsot a Robinunknak? Dikk...

Kosztarika 2015.02.24. 09:31:30

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): éjjeli on-hoz tud valaki linket? Köszönöm :)

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:32:21

facebook, éjszakai on, belevaló, bejövő régiek, bulvár, rtl belenyúlás a legföbb dolgok hogy hogy lehet segíteni vagy sem valakit vagy valakiket a játékban.és mindez használva van.már rég nem pártatlan itt semmi.

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:33:41

ha dennis megy még megérjük hogy a 6 évvel ezelötti kapcsolatát is felkutatják a balhé miatt:D

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:34:14

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): nincs meg fent azon az oldalon, ahol en szoktam nezni... vv7.vvilag.info/

Ha ramesz a 22-23-i ejjeli onra, akkor esetleg az eredeti feltolto dailymotionos cuccai kozott megtalalhatod, nem tudom... csak egy tipp :)

csicserierika 2015.02.24. 09:34:22

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Denis már akkor azt szuggerálta nekünk nézőknek, mikor még Fanni is bent volt, h Dóri és Laci közt ott a vibrálás. Jaj, egyem meg a hülye fejét, max. a piáért vibrál PVC. Egy félreérthető pillantást sem láttam köztük.

Ditti82 2015.02.24. 09:34:41

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Na mi van, bedobtad Robint a közösbe? :D

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:35:34

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Anett meg Attila is nyugdíjas korukig fognak bemenni a villába erre szól a szerződésük:D Addigra Szandika is szül két gyereket a Sanyitól, Iza meg topmodell lesz:D

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:35:44

@Ditti82: 'csaba, rosszul irtam :D Robinomnak a helyes!

@csicserierika: "max. a piáért vibrál PVC" ez igy van :DD

Bujumburi 2015.02.24. 09:37:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is így látom, ráadásul eléggé eltolódtak az arányok is

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 09:37:06

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): a Zsuzsás párbajnál egyértelmű volt az állásfoglalása, de később nem emlékszem, hogy Lacival különösebben foglalkozott volna. A fannis párbajkor is azt írta, hogy neki mindegy ki megy vissza, ha Laci, akkor majd egy üveg pálinka mellett elbeszélget vele a mártírtaktikája tudatosságáról v. valami ilyesmi...
De persze nem láttam minden bejegyzését. :)

Kosztarika 2015.02.24. 09:42:07

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): köszi :) Én is itt szoktam nézni, de most minden csak ÉH-val van tele. :(

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:44:09

@Ditti82: leveszem a porazt a Fannimrol es raduszitom, ha nem hagyod abba :DD

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, errol beszeltem en is. Hmm... hogy is irta... ja, hogy o ugyan nem veszi be Lacinak ezt a nagy martirdumat es el akar vele majd beszelgetni errol.

MacákékIcukája 2015.02.24. 09:45:25

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): ja, tokombe is. Nem erdekel az EH, VV-t akarok nezni! :(

@lukacstoncsi: Attila oke, de ezt az uborkacsajt nem tudom minek nyomatjak. Szegenyem total vakon van

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:47:53

Durva lesz hogy ma kiválasztás és nem tudják.Én még egy olyat is elképzelnék akár hogy Laci és Dennis kap egyenlő jelet és Dennisnek kell választani.laci ezen kiakad hogy ő lesz kiküldve és Dennist viszi.De jó lenne!

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:51:45

Fanni jól látja hogy leginkább Laci de kicsit Dóri is Robint próbálja befolyásolni.Mondjuk Fanni is megteszi Denniskéje miatt.Aki tökéletes szerinte:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 09:53:46

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ja értem, hát igen, végülis ez értelmezhető így is. A szmájli a mondata végén meg a sátáni kacaj lehetett, kinézem belőle. :D

lukacstoncsi 2015.02.24. 09:57:09

lehetne egy olyan feladat most hogy mindenkinek el kéne mondani hogy ki nyerje meg a játékot és ki ne és magukat nem mondhatják nyertesnek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 09:57:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ó baszki, én olyan naiv tudok lenni néha!
Laci meg amúgy is kedveli az idősebb nőket, Dórinak is bókolt a játék elején erre hivatkozva, ami "remek" helyzetfelismerési képességet feltételez. :D

ornyim 2015.02.24. 10:01:22

@Csak ügyesen!: na még egyszer :) azzal, hogy újfent ő lesz a kiválasztott, csak még nagyobb mártírt csinálnak belőle, kivívva ezzel a nézők sajnálatát, szimpátiáját. De már uncsi, h mindig ő megy, megnéznék már mást is. Dóra-Dennist pl. én is úgy gondolom, hogy párbaj nélkül bejutni a fináléba nagy kiváltság, nem igazságos. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy megint Lacit küldik, hiába tömik Robin fejét.

Ditti82 2015.02.24. 10:02:17

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Megtépem. Vagy bezárom a szaunába 6 órára. :)
@lukacstoncsi: De ha Robin megdupláz valakit?

lukacstoncsi 2015.02.24. 10:05:18

@Ditti82: Igen most érdekes lesz szerintm élni fog vele.Gondoljon csak magára.Laci esélyes így.És nem mondhatja ő sem hogy Robin elárulta.Élt egy képességgel ahogy ő is kettővel ráadásul.Mindenki magáért játszik.

MacákékIcukája 2015.02.24. 10:05:21

@lukacstoncsi: Robint szerencsetlent mindenki rangatja jobbra-balra, csoda, hogy meg birja idegekkel :D ezert megerdemel egy fodijat!

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): elofordulhat :D lehetnenek hosszabbak az ofik ezen a heten, szivesen neznem a pszicho szivatast

jófej házisárkány 2015.02.24. 10:06:21

@Ditti82: Erről most a Vuk jut eszembe, amikor két tyúk beszélget:
- Jaaj, az én Marcim!
- A mi Marcink, ha nem haragszol, drágám!
(Én is ott ülök ám veletek a tyúkólban :D)

lukacstoncsi 2015.02.24. 10:07:35

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Persze mert nála a dupla meg tudják hogy befolyásolni lehet.Remélem látni is fog nemcsak nézni!

lukacstoncsi 2015.02.24. 10:09:06

@jófej házisárkány: Szegény Robin már látom nagy háreme lesz kinn!:-))) Csak győzze patronnal:D

lukacstoncsi 2015.02.24. 10:10:30

Ha szerencsénk van Laci a pinahiány miatt leszerepel, Dennis meg totál elszürkül:D

ornyim 2015.02.24. 10:11:34

@Ditti82: bocs, h így közbeszólok, de szerintem, ha Robin megdupláz valakit, az Laci lesz.. nem gondolom, hogy a másik kettőre duplázna, sőt, igazából azt sem, hogy jelet tenne rájuk..

Csak ügyesen! 2015.02.24. 10:17:53

@lukacstoncsi: Ha Robin a saját feje után megy, akkor harmadjára is Lacit fogja küldeni. Nagyobb hibát el sem követhetne, szóval a magam részéről remélem, h sikertelenek lesznek és nem beszélik le sorozatban harmadik krva nagy taktikai hibájáról ebben a játékban.

Csak ügyesen! 2015.02.24. 10:19:28

@lukacstoncsi: Arra tippelek inkább, h Robin most Dennishez fog húzni, még keveset láttunk, de nekem a tegnapi on-ból úgy tűnt, h Robin eléggé megzuhant Laci újabb visszajövetelétől, amit megértek, folyamat ki akarja rakni, erre mindig visszajön :D Dóri meg marad Lacinál.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 10:22:06

@Csak ügyesen!: Szerintem Laci megy. Pedig egy Denisz Dórit én is megnéznék.

lukacstoncsi 2015.02.24. 10:23:25

@Csak ügyesen!: Igen most inkább taktikusnak kéne lenni mint a szívére hallgatnia

ornyim 2015.02.24. 10:28:50

@Csak ügyesen!: ahhoz képest Robin szinte biztos volt benne, hogy Laci fog visszamenni, túl nagy meglepetés nem érhette. Rájöhetne már, hogy hülyeség ez az úgymond taktikai jelrakása. Egy hét van már csak, én nagyon nem mocorognék. Pakolják meg Dennist, mert neki úgy sincs vér a pucájában egyiket sem kivinni, csak Dórit. Aztán kész is a top 3, Dóri, Robin, Laci. Ámen. :D

Ditti82 2015.02.24. 10:30:28

@ornyim: Mondjuk döntetlen még így is lehet... Igaz, kicsit nyakatekerten. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 10:30:45

@ornyim: ez tök jó lenne, ha így lenne :D Ezzel az eredménnyel én is kiegyeznék :) Dórinak indoka is van ellene, Dórinak drukkolnék az tuti. Bnőm letöltötte az appot hétvégén úgyhogy Dóri szavazat menne róla.

Ditti82 2015.02.24. 10:31:57

@Csak ügyesen!: Ez rossz taktika lenne. Remélem, Attila beszél a fejével. Húzzon maga felé (meg felém persze :P), de Dönizhez SSKK.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 10:32:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mondjuk mert bántja a Dórit, hüpp hüpp. ez is egy indok szokott lenni, hogy mert bántja azt, akit szeret/kedvel.
De ha Denisz a kiválasztott, akkor sztem Lacit viszi. Dórit nem hiszem. Nem fog lányt választani, mert méltatlannak tartja egész addig, amíg van benn olyan fiú, akivel problémája van.

Ditti82 2015.02.24. 10:33:32

@-pkata-: Akkor viszont garantáltan nem lesz top3-ban.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 10:35:45

@Ditti82: kicsida, mikor? Írjál nevet, mert nem tudom, mire mondod :D :D

ornyim 2015.02.24. 10:37:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem tudom, nem érzem úgy, hogy vele olyan viszonyban lenne. Talán még sosem tett rá. Bármennyire is jópofizik Lacival mindig kijön, hogy úgy is megdobálja jellel. Örülnék mondjuk, ha nem így lenne, de erre kevés esélyt látok.

Ditti82 2015.02.24. 10:37:07

@-pkata-: Döniz. Már ha a 10:33:32-re ment a re. :D

MacákékIcukája 2015.02.24. 10:42:12

@jófej házisárkány: :DDD ez aranyos volt. Robin, a kakas :D

@Ditti82: nem fogod tudni bezarni, mert szolival es muszempillaval doppingolom, azoktol szupererot kap! :D

Ha Deniszt es Lacit osszehasonlitom, sztem Laci messze tobbet tett le az asztalra a jatek soran, szoval o inkabb megerdemelne a dontot. Az mas kerdes, hogy ez igencsak rontana Marcink nyeresi eselyeit.

MacákékIcukája 2015.02.24. 10:44:13

@ornyim: ja, egy Dori-Denisz parbaj eseten en is Dorira voksolnek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 10:46:38

@-pkata-:jó, de azért lehet, hogy elgondolkodik azon, hogy Laci a 3 párbaján csak kinn hagyta Zsuzsát, Edinát és Fannit, akik azért elég erősek voltak, mondjuk egy Dórihoz képest. (És ez Deniszre is érvényes, hogy kit hívjon ki, ha ő lenne a kiválasztott. A célegyenesben nem biztos, hogy van értelme "méltatlanságokra" gondolni.Ő Dóri ellen lehet, hogy visszajönne.)
Robin Denisszel nincs jóban, tehát ha R. kialakít egy olyan helyzetet, hogy Dóri és Denisz párbajozzon, onnantól kezdve szinte biztos, hogy bármelyik is jön vissza, Lacival ketten a döntősek.
Laci szerintem még mindig visszajönne Denisz ellen, de tuti, hogy Dóri ellen is.
De nem tudom, ezeknél sose lehet tudni, hogy mit és miért lépnek majd, volt már itt meglepi. A mostani párbaj eredményét meg nagyban befolyásolja majd a vendéghét. Sajnos.

ornyim 2015.02.24. 10:47:37

@-pkata-: Dennis kihullana bármelyik ellen, mert senki nem akarja a nyereményt egy ilyen pöcsvakargató suhancnak adni. :D Döntetlen esetén meg úgyse magát fogja választani, annál n gyávábbnak gondolom, és akkor Laci ezen felbuzdulva kiviszi őt, így is úgy is kiesik, csak Lacit hagyják már békén, nyerni úgysem fog (sajna), de 3 nyertes párbaj után azért megérdemli, hogy finalista legyen. Itt megjegyezném, hogy nem feltétlenül csak azért nyert, mert a másik feleket utálták, van Lacinak is szavazótábora szerintem bőven. Jogosan esett ki a másik három, elkúrták, aztán ennyi :D

ornyim 2015.02.24. 10:51:15

@-pkata-: és te gondolod, hogy Dennis foglalkozik azzal, hogy méltatlan, vagy sem? :) szerintem simán kivinné Dórit, már csak Fannikája miatt is. Szerintem Dennis nagyon beszari ember, csak az emberek háta mögött van geci :) nagy szája!

MacákékIcukája 2015.02.24. 10:51:23

@ornyim: szerintem is most Denisz a leggyengebb lancszem, kivancsi vagyok, hogy ra fognak-e jonni erre. Barmelyik ellen kiesne.

lobbantott tsilke 2015.02.24. 10:53:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: who is Matilda? I supposed to know her?Melt nem éltem a kéldést(nem ihattam még Sölt).

ornyim 2015.02.24. 10:53:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Robin azért annyira rosszban sincs Dennisszel, mint amennyire mondjuk Lacit nem bírja. Most már inkább szerintem azért nem bírja, mert nem tudja feldolgozni, hogy mindig visszament. Remélem lesz meglepetés, és pedig az, hogy nem Lacira pakol :D

ornyim 2015.02.24. 10:57:08

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Laci a jóslós feladatnál erősnek kiáltotta ki Dennist, szerinte ő nyerheti meg, aztán mikor most Robinnal sírtak, már magukat tartotta esélyesnek. Talán eljutott valami mostanra :D

lobbantott tsilke 2015.02.24. 10:58:18

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Mál lobotolok, lelki szemeim előtt lebeg a SÖL.

Ditti82 2015.02.24. 11:02:31

@ornyim: Megvilágosodott, ennyike. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 11:04:57

hát, most nem nagyon tudok veletek lenni, mert kolléganő ismét beteg lett a számlázás alkalmával és az ő szarjait kell csinálnom. érdekes, hogy az én szarjaimat soha senki nem csinálja meg helyettem... Sajnos,a fizetését nem kapom meg, és soha még egy köszönömöt sem...

ornyim 2015.02.24. 11:11:11

@-pkata-: na, én ezért örülök, hogy nincs nő munkatársam :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 11:14:00

@ornyim: igen, és ez asszem D. győztes párbaja után volt, ezért is tartja magát erősnek Denisz. Viszont Fanni olyan csont nélkül esett ki, hogy ebből gondolhatja bátran, hogy D. mégsem olyan erős, mint azt gondolták eddig.
Ellenben Lacival, aki még a saját Edináját is kinn hagyta. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 11:16:54

@ornyim: nekem se sok, hála Istennek, de ez az egy kitesz másik 10-et szerintem...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.24. 11:17:31

van másik poszt, megyek olvasni juszt is

ornyim 2015.02.24. 11:21:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát de látod, hogy folyton kiküldik :D de kiküldik megint, és megint visszamegy, mert Dennist fogja kihívni :)

Rémület 2015.02.24. 12:05:47

@ornyim: Hát... Csak kivitte Danit is, akit erősnek hittek. És állandóan azzal jön, hogy lányt nem vinne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.24. 17:52:39

@-pkata-: Amikor Te vagy beteg, akkor megvár a munka, amit el kéne végezned -mondjuk 1 hétig vagy 2-ig?- Az nem elég sürgős?

traccsparty 2015.02.24. 21:16:01

Robin ajándékozza a dupláját Denisznek, és mondja neki azt, hogy tegye arra, akire gondolja, beleértve őt is. Ez mekkora volna? És akkor Robin lehetne a kiválasztott, ha Denisz értené a célzást, és a többiek összevissza rakosgatnak, és Robin meg vinné Lacit.

De vajon van elég vér a pucájában, hogy megkockáztassa a végjáték előtt ezt?

Szerintem bátor, tehát megnyerő húzás volna. És egy jó bolond húzás a végjátéknál, látszólag a véletlenre bízva a dolgokat. Ugyanakkor gondolhatja azt is, hogy ha egy nappal a végjáték előtt nem tudja megnyerni, akkor a végjátékban se, tehát akkor miért is ne kockáztasson.

Ez igazán pompás, érdekes nyugalomba helyezése volna a duplajelnek.
süti beállítások módosítása