Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7X94 - A gésa bosszúja (18+)

2015. február 18. 10:53 - Bruti

Lassan a finisben vagyunk, és ezt mi sem mutatja jobban, hogy sűrűsödnek a dolgok a villában, azaz itt az újabb kiválasztás. Pedig a lakók, még a DRÁÁÁMAI párbajt emésztik, ahol a két szerelmest éppen csak nem állították ki egy hajó orrába, a Lukács Lacitól kölcsönkért szélgéppel, miközben felsejlik a háttérben Celine Dion idegesítő vírnyíkolása, hogy: „Nííír, fááár, verevőő juáár”. No, de ne legyünk gonoszak, mi is voltunk fiatalok.

Liluval nyitunk, ő meg Ádina végrendeletével. A végrendeletek azért jók, mert lehet benne hazudozni, ami tökéletesen alkalmas a lakók (amúgy is törékeny) békéjének megzavarására. A végrendeletet PVC próbálja meg felolvasni, a maga diszlexiás módján, vagy csak Ádina kaparását nem tudja elolvasni, és persze előtörnek az indulatok. Ugyanis elárulja, hogy PVC-vel sokat beszélgettek Boglyáról. Lacinak csak annyit ír, hogy ne legyen sutyerák paraszt, hanem vegye elő a kedves énjét, vagy mijét. Ja, hát másban aligha bízhat, ha élvezni akar valamit a nyereményből. Robin: kedveli, de csalódott benne. Boglya: Igazából nem utálja, csak, hogy erkölcstelen és primitív. Haha! Komisznak meg nem üzent semmit, legalábbis adásban nem. Nyálas még sírással küszködve elkéri a levelet, miközben Boglya már óbégat PVC-nek. Összehoznak egy kiadós veszekedést arról, hogy ki a kétszínű, meg a ki a rosszindulatú gec*, pedig hát igazából mindkettő. Mi mán csak láttuk.

1_27.jpg

Boglya és Komisz most ugyanazt játsszák, mint egy hete a PÁR. Bent duzzognak a hálóban és savazzák a többieket. Jön egy kis ”én kiállok melletted” meg egy kevés műsírás, majd Boglya megmagyarázza, hogy neki miért szörnyű. A logikája szerint ő rengeteg szart kapott itt bent, míg a többiek kint lefájtolhatták, ha sérelem érte őket. Magyarul az a baja, hogy nem vihetett ki eddig senkit. No, de álljunk már meg egy ásónyomra: Melyik szájbatekert kócos pörgött az iskolahéten, mint a bádoglavór, hogy elnyerje a lilakendőt, mikor tuti mehetett volna párbajozni? Igen talált: Boglya.

2_25.jpg

Reggel megint Nyálas szerelmi nyomorával kezdünk, majd kialakul egy új csapat, a PVC, Robin, Nyálas trió. SosemvoltamköpönyegforgatóDóri, úgy csapódik át Lacihoz, mintha az, az életben nem küldte volna el a narancsbőrös picsába. Robin meg csak röhög az egészen. Mondjuk jól is teszi, ő biztonságban van. Komisz is nyugodt, szerinte kis barátai „le vannak ülve, mint az iszap”, egyáltalán nem tart attól, hogy ezek hárman párbajra küldik a barinőjét. Mondjuk, matekból nem lehet túl erős a jószág, mert ugye három a kettő ellen, és akkor még a dupla jelről nem is beszéltünk. Már persze csak adott esetben… úgymond.

3_26.jpg

Nem ragoznám, a nap fele gyakorlatilag ezzel megy el. Az új trió kint, Komiszék meg a hálóban hányják az epét. Még kész szerencse, hogy új játék tűnik fel a láthatáron, a Kontinensek csatája! A különböző földrészeket kell megtestesíteniük: PVC Európát, Komisz Ausztráliát, Boglya Afrikát, Nyálas Amerikát és Robin Ázsiát. Mindenki hülye ruhákat kap, bár Komisz esetében csak nagy jóindulattal nevezhetjük ruhának azt a pöcstartót, amiben flangálnia kell. PVC német népviseletet kap, Boglya valami párducmintás cuccot, Nyálas mexikói pancsót és sombrerot, Robina viszont megint beszopta, őt gésának öltöztetik. Persze a kimonó mellé fehérre kell mázolnia a képét, amiben Nyálas kéjes örömmel segít neki. Robin ezt szemmel láthatóan nehezen tűri és rohadtul unja, hogy megint nem tudta elkerülni a női karaktert. Apró bosszúval vesz elégtételt, mikor új levél ékezik, akkor bekamuzza Nyálasnak, hogy le kell borotválnia, vagy gyantáznia a bajszát. Nyálas meg gondolkozás nélkül vágja is lefelé. Előjön, és úgy néz ki, mint egy amis, akit akarata ellenére elvittek egy Acapulcói céges buliba. A gésa szól neki, hogy csak viccelt és kitör a röhögés. Na, jól van, megjött Robin is.

4_22.jpg

Szünet után gyorsan bekapcsolunk a villába, kiderül, hogy PVC beteg, MAJDNEM lázas! Nyálast kérdi Lilu, hogy, ha visszakaphatná a bajuszt, vagy Edinát, melyiket választaná? Laci habozás nélkül rávágja:

„Edinát, bajusz nélkül!”


Ó istenem, ez mekkora labda! Lilu le is csapja. Na, végre egyszer én is őszintén röhögtem. Lilu közli a cickányokkal, hogy ma este kiválasztás, Robin, meg gondolkodjon el a szuperképességén. Nem tudom meglepetésként étre-e őket a dolog, mindenesetre Boglya nem tudta mire vélni a keddi bejelentkezést.

5_16.jpg

A következő bejátszásban Komiszé és az ő ritkás hajáé a főszerep. Ugyanis úgy érezte, hogy vágásra érett a séró, és mivel a nullás gép Nyálas kezében van, biztosra vehetjük a nyomorék frizurát. És nem csalódtunk, mert nekiment, mint tót az anyjának, vágta, ahol érte, Robin, meg nem győzött röhögni, miközben okos tanácsokat osztogatott. A vége az lett, hogy az egyébként nyugodt természetű Komisz is felbaszta magát és sapkát húzott.

A kontinensek csatája keretében két szürreális verseny kezdődött. Az első a jódlizás, és mint az sejthető, egyik se egy Szandi, szóval mindenki úgy oldotta meg, ahogy tudta. Komisz pl. a farkát verte közben, Robin meg gésa módra vinnyogott. Már amennyiben vinnyognak a gésák... A második, a sör virsli verseny. A szabályok nem túl bonyolultak, aki többet bír betolni az orcájába, az nyer. Már az elején látszott, hogy Nyálas és Robin közt fog eldőlni a csata. Gyakorlatilag két perc alatt bebasztak, röfögtek, büfögtek, hányással küszködtek, majd a gésa nyert. De ennek fejében, az est hátralevő része azzal töltötte, hogy megpróbálta benntartani a cuccot. Ez pedig úgy próbálta kivitelezni, hogy mikor hánynia kellett, akkor felfele nézett. A gravitáció természetét picit is ismerők, itt már tudták, hogy ennek nem lehet más vége, minthogy pofánhánya saját magát. És tényleg… okos. Most már értem, hogy fulladhatott meg annyi rock sztár a hetvenes években. A másik elmeóriás, meg addigra mocskosul berúgott a két (!) korsó sörtől, és a pancsót úgy próbálja meg felvenni, hogy közben már a fején van a sombrero. Gratulálunk!

7_11.jpg

A kiválasztás, a szokott mederben folyik, kiteregetik a szennyest, majd kiállnak a táblához. Az első Boglya, aki nem okozott meglepetést és Nyálasra rakta a jelét. Komisz szintén. PVC nem véletlen állt össze az új bandával, Boglyára csapatja. Hm… Nyálas persze szintén Boglyát válassza, de ez nem jelent semmit, mert Robin nem hazudtolja meg magát. Trió ide, trió oda, ő bizony rárakja Lacira, aki így megint megy párbajozni. Már csak az a kérdés, hogy kivel?

 És a végére egy újabb Robinfarok. Szívesen. 

Címkék: 18+ vv7 dsns
1401 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.18. 10:55:36

Gésai szolgáltatás is van Robin részéről?

2015.02.18. 11:04:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: naná, teafőzés és társalgás. :) Hmm ez a Robin gyerek érdekes. Biztos azért Lacira tett, mert azt gondolta így nem leszen kihívva, ellenben ha Fáncsira tesz, ez még bekövetkezhet.

Gia Gianea 2015.02.18. 11:05:22

Hoppá ridikül..Lemaradtam,mint a borravaló..

Conchobar 2015.02.18. 11:07:17

43 % szavazó szerint Robin nem ment még le kutyába. Ha a kutyába lemenés a trágár beszédet jelenti, akkor valóban. Ha viszont az aljasságot jelenti, akkor Robin nagyon mélyen van. Azt mondta a lánynak, hogy tetszik neki, harmadnapra (másnap?) meg simán rátette a jelet. A lányt párbajra kényszerítette a (lány) fiújával, aztán álnokul a barátjának nevezi magát. A holnapi beharangozó szerint Robin elkezdte ekézni Lacit, a jelrakásnál mégis neki állt följebb

hannamontanna 2015.02.18. 11:14:06

Ez nagyon jó volt, jót nevettem. És kivételesen az összefoglalón is.

2015.02.18. 11:14:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: az csak utána jön. Nem a kurválkodás volt az elsődleges feladatuk.

schanc 2015.02.18. 11:15:48

Nem tudom, hogy Robin meztelenkedő videói is a taktikájának része, vagy csak simán feloldódott a villában. Ha előbbi, akkor nagyon komolyan megtervezte az egész villalétét, bár kockázatos volt a műsor eleji tujáskodás, de úgy tűnik, bejött neki.
Aki még nem játszotta ki minden kártyáját, az talán Dóri, ő még lehajrázhatja antitujulásban Robint :)

hannamontanna 2015.02.18. 11:15:51

@Conchobar: Ennyi ember nem tévedhet :-D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.18. 11:17:12

látom megjött a blogzsaru, szóval bizonyítékokban gazdag, szép napot kívánok mindenkinek. :)

lukacstoncsi 2015.02.18. 11:18:30

@Conchobar: Robin aljas?Mert?Tisztában vagy azzal ez mit jelent pláne egy taktikai játékban? A saját érdekeit nézte akkor ahogy a másik három is.Az RTL teremtett egy olyan helyzetet hogy ők döntsék el ki menjen + a többiek ezt úgy fogták fel hogy akik hibáztak az menjen.Mindenki a saját érdekeit nézi a vége felé még inkább.Edina magától kék kendős lett Lacit meg utálta Robin meg a többi 3 is.Miről beszélünk?Nem Jancsi és Juliska párbajozott:D

lukacstoncsi 2015.02.18. 11:22:59

Robin most ha olyan maradt volna mint a játék elején mindenki szidná hogy a tuja nem változott most hogy játszik, taktikázik ő is és vannak poénos dolgai és kiderült lassan ostobenkóék közül neki van még valamennyi esze amit nem ivott el és még viselkedni is tud.

schanc 2015.02.18. 11:23:54

Annyit még, hogy Dóri jelrakása erre a hétre szerintem még menedéket jelent neki, mert így kikerült Laci látóköréből, aki valószínűleg a három őt megjelölőből fog választani. Azaz Dóri párbaj nélkül top4.
Viszont ha teszem azt, egy Fanni-Laci párbajról Fanni jön vissza, akkor Dórinak azon a héten nem lesz megállása. Bár addig még ki tudja, mi történik.

Gia Gianea 2015.02.18. 11:23:58

Ha Edina jött volna vissza,akkor ő kapja a Gésás ruhát és Robin a Mexicóit.Robin most ezért szív.De nagyon vicces,ahogy magas hangon beszél. :-D

Conchobar 2015.02.18. 11:25:22

@hannamontanna: "Ennyi ember nem tévedhet" - Én legyekkel (és rakás szarral) ismerem azt a mondást

schanc 2015.02.18. 11:26:03

@lukacstoncsi: Én tökre örülök, hogy Robin most aktívabb. Szerintem nagyon okosan csinálta.
A játék elején úgy voltam vele, hogy 3 olyan villalakó van, akivel akár egy sör mellett beszélgetnék, ezek Dani, Edina és Robin voltak. Az első kettő sikeresen kiküzdötte magát nálam ebből a kategóriából, Robin viszont kifejezetten jól tartja magát.

malevil2050 2015.02.18. 11:26:27

@henrik_: "Ja " "jA" "JA" natyon cocoh-s a helyzet,csatlakozom.

Amúty etessétek me iken le van fotyva.

togez76 2015.02.18. 11:27:50

Nagyon jó az írás!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:28:49

@Gia Gianea: jaj már közben átjöttél, de bemásolom neked ide, amit odaát írtam.

Érdemes megnézni, ismét: rtl.hu/rtl2/valovilag/igy-mutatta-be-europat-dori - döbbenet. :D

Európában a gyarmatosítás nagyon gáz volt, de van Bp-en ciifrapalota, volt tatárjárás, spanyol lépcső, Pápa aki Olaszországban található és bikaviadal. Az Ermitázs egy európai fúvószenekar, méghozzá Szlovákiában.. uramisten... :D
Ja, és a Pangea meg egy folyó Franciaországban.. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:30:11

@lukacstoncsi: Látom, te ma jól fogsz szórakozni :))))))

Ruadhnait 2015.02.18. 11:30:25

Hangosan rohogtem a poszton, az ofi is vicces volt, de ez, koszonom szepen. :)

Conchobar 2015.02.18. 11:30:33

@lukacstoncsi: "Robin aljas?Mert?Tisztában vagy azzal ez mit jelent pláne egy taktikai játékban?" - Minden játékot végig lehet játszani tisztességgel és becsülettel. A ValóVilágot is. Ha számodra rendben van Robin (Edina és Laci felé tanúsított) magatartása, akkor azt kívánom neked, hogy legyen neked minél több ilyen barátod

natlusdrol 2015.02.18. 11:33:03

@Conchobar: Bravó!
Nagyon is egyetértek! :-)

Csak ügyesen! 2015.02.18. 11:33:17

@Conchobar: Azon ritka alkalmak egyike van, amikor egyetértünk, jaj :) Figyelem egyébként Robint már egy ideje és Lacival szemben kifejezetten aljasan játszik szerintem. Amivel nekem egyébként nincs bajom, de azzal alapvetően nem értek egyet h Robin egy jóindulatú, kedves valaki lenne, mert nem az.

tvbuzi 2015.02.18. 11:33:25

@Conchobar: nem az nyer akinek több barátja van a végén te sötét.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:34:44

@schanc: szerintem a taktikája része. Így visszagondolva az elmúlt hónapokra, jól látni az ívet, amit leírt... vagymi. :)
Amúgy nem csinálja rosszul, a végén még neki fogok drukkolni. Más jelöltem úgy sincs. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:35:40

@schanc: Akkor viszont Fanni lesz a kiválasztott köv. héten, ha a Laci kiesik ellene. Robin megszórja őt a duplajellel, Fanni kiviszi Dórit, és kint is marad.

natlusdrol 2015.02.18. 11:36:21

Az utóbbi időben igencsak elképedve nézem, hogy az emberek milyen szemüvegen keresztül ítélnek meg másokat.
Robin tökéletes, Fanni tiszta cukiság, Dennis pedig a vagány férfi...
Khm...

Köcsöglány 2015.02.18. 11:36:30

@Conchobar: BIZONYÍTSD,kutyuska! vauvau

egyemakisszíved 2015.02.18. 11:37:25

Robinnak miért nincs csúfneve a posztban? A Sunyit javaslom. :)
Remélem azért öltöztették a szerkesztők Robint lisztes képpel ebbe a rémes maskarába, hogy elvegyenek tőle néhány rózsaszín telefonos szavazatot. Laci viszont jól néz ki a sombreróban, poncsóban. De tartok tőle, ez még kevés lesz a végső győzelemhez.

togez76 2015.02.18. 11:39:19

Azért komoly kérdés, hogy kit választ majd a vadember. Ha eséllyel akarna indulni PVC-t vinné, nagyjából ő olyan jellegtelen mint a többiek. Nem hiszem, hogy akár Kazal akár Robina ellen labdába rúghatna. Örülök, hogy ő lett a kiválasztott, bár Kazalt vártam volna. De úgy tűnt PVC is sápadtabbá vált az eredményre, neki ez nem feltétlenül jó hír, mivel Kazalra tett. Sokkal jobban járt volna fenntartani a baráti jellegű kapcsolatot velük, így nehezebben ússza meg párbaj nélkül. Ha jól mennek a dolgok Nyálas mentes övezet lesz a vella 1-2 napon belül.
Debil tegnap nagyon gáz volt a BV-ben, a nézhetetlen kategóriát kezdi erőteljesen súrolni.

Ruadhnait 2015.02.18. 11:39:30

@natlusdrol: Szerintem senki nem allitotta, hogy Robin tokeletes. Azt igen, hogy a sok gyoker kozul o a legkisebb rossz.

Köcsöglány 2015.02.18. 11:39:47

Szerintem már 4 Concho van. Legalább ne ennyire átlátszóan,vazze,ugyanaz a stílus,még a vesszők között is kényszeresen ugyanannyi helyet hagytok,jajj... kínosabb ezt nézni,mint Laci könnyek nélküli sírását. Friss regek,néhány hsz-szel,nyilván csak Conco-val értenek egyet...jujjj. Ciki.

Okami 2015.02.18. 11:39:50

Nem tudom ki hogy van vele, de én mostanában egyre jobbakat szórakozom Robinon....Amellett, hogy viszonylag jól látja a benti helyzetet, és végre mer hangot adni a véleményének, konfrontálódik, de nem útszéli rosszindulatú stílusban, ez még nyerő lehet........

Dóri helyezkedése viszont végtelenül átlátszó báááár néha nem tudom eldönteni, hogy tudatos vagy full ösztönszerű, mindenesetre mindig ott van, ahol megmenekülhet egy párbaj elől, ügyes?!

hannamontanna 2015.02.18. 11:41:23

@Conchobar: Erre nem tudok mit mondani, azt már eddig is levettem, hogy Te teljesen más ismeretekkel rendelkezel, mint a legtöbb ember. Ez így jó, így színes a világ. Mert amúgy benépesítik ezt a beteg világot ilyen aljas emberek, mint Robin. Hála a Madonnának, hogy vannak őszintén és nyílt kártyákkal játszó emberek, mint Laci és Edina, és ilyen józan, megfontolt és toleráns lények, mint Te. Nincs minden veszve.
Hajrá Robin! :-D

togez76 2015.02.18. 11:41:52

Nem mindig szimpatikus Robina, aljasnak azért Ádina sokkal inkább tartható, mint ő.

csicserierika 2015.02.18. 11:42:58

@egyemakisszíved: szerkik beszerezhettek volna szamurájruhát is, de így megint Lacira lehet fogni a maszkírozást.
Igen Robin elég sunyi, ezt már eddig is láttuk. Érdekes ez a meztelen fürdés is, így a végjátékban.

Ruadhnait 2015.02.18. 11:43:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :D :D Te josagos eg! Nagyon nevettem, pedig sirnom kellene ezen...

Okami 2015.02.18. 11:43:45

@togez76: Hmm fura, nálam az aljas kategória masszívan Zsuzsánál kezdődik........:) a miértekre most nem térnék ki, annyit se ér ez a nő.

togez76 2015.02.18. 11:44:34

@hannamontanna: Conchobar csak egy provokátor, de lehet, hogy emellett kissé szűklátókörű is. :-)

Conchobar 2015.02.18. 11:45:43

@(AdottEsetben)KötsögLány: "BIZONYÍTSD,kutyuska! vauvau" - Mit?

togez76 2015.02.18. 11:45:46

@Okami: Őt is odasorolhatjuk. Nem véletlenül alapítottak ezek közös céget... :-)

hannamontanna 2015.02.18. 11:46:45

@togez76: Ő egy nagy idézőjel számomra..... ööö nem. Kérdőjel. :-))

Conchobar 2015.02.18. 11:46:56

@hannamontanna: "vannak őszintén és nyílt kártyákkal játszó emberek, mint Laci és Edina" - Mert ők nem nyílt kártyákkal játszottak? (főleg Robin felé)

Köcsöglány 2015.02.18. 11:48:11

@Conchobar: passz,a te mániád a bizonyítás,szóval ezentúl semmit ne írj le úgy,hogy nem támasztod alá tudományos és természetesen pszichológiai,valamint szociológiai tényekkel. Ennyike

natlusdrol 2015.02.18. 11:48:32

@Ruadhnait: Írásod lényege majdhogynem azt támasztja alá, amit hozzászólásomban feltételeztem. Nem kell mindent szó szerint értelmezni, ráadásul gúnyos éle is volt kijelentésemnek, beismerem.
Semmivel sem jobb Robin, mint a többi.

Conchobar 2015.02.18. 11:48:43

@togez76: " Conchobar csak egy provokátor, de lehet, hogy emellett kissé szűklátókörű is" - Ha nem tudsz érdemi vitát folytatni, akkor legalább személyeskedjél. Például, próbálj meg engem gyalázni

Csak ügyesen! 2015.02.18. 11:48:43

@(AdottEsetben)KötsögLány: Nem igazán értem miről beszélsz. Koncsi mostani bejegyzésével egyetértett VV Erőlegény, aki nem új, én, aki szintén nem vagyok új és azt hiszem az egyértelmű h egyikünk sem Koncsi :) Egyedül natrusdol kérdéses :) Azt is el kell tudni fogadni h Robint se kedveli mindenki, ízlések és pofonok. Ha korábban kitujul, akkor az ő megítélése is jóval megosztóbb lenne, mert ha valaki elkezd döntéseket hozni, akkor óhatatlanul lesznek, akik egyetértenek vele és lesznek, akik nem. Szerencséje volt h neki ez az időszak mindössze 3 hétre fog korlátozódni, ennyi idő alatt pedig nem fog sok ellenszavazót szerezni.

ornyim 2015.02.18. 11:49:16

A tegnapi öfin annyit röhögtem, mint az elmúlt két szériában összesen :D Robin gésaként haláli, és az a vinnyogás, amit lerendezett vitt mindent, beleértve a röhögését :) Meg úgy alapból szakadtam az egészen :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:49:17

@Okami: Korábban is helyezkedett Dóri, face to face balhéi ha voltak, vagy ivott, vagy aludni akart, utána meg mosakodott belőle. Zsuzsával is beszélt, mikor visszajött, Edinával is beszélgettek, Lacival is, mikor visszajött, most is. Sztem ösztönös. Tudat alatt nem bírja elviselni, hogy valaki haragudjon rá.

Okami 2015.02.18. 11:50:19

@togez76: Kérdés melyik volt a legnagyobb áruló, és ki volt a nagyobb áldozat a szituban? :)

Persze az nem kérdés, hogy mindegyik szarul reagálta le......Edina simán kijöhetett volna jól a buliból, ha hagyja kibontakozni Lacit és Zsuzsát.....de mindegy, elmúlt :)

hannamontanna 2015.02.18. 11:50:26

@Conchobar: Dededede! Főleg Laci. Pl. az nagyon őszintének tűnt, amikor Edinának azt mondta, hogy most veszített el miatta 40 milliót. A többi megállapításommal nincs baj? :-D

Conchobar 2015.02.18. 11:50:45

@(AdottEsetben)KötsögLány: " te mániád a bizonyítás,szóval ezentúl semmit ne írj le úgy,hogy nem támasztod alá tudományos és természetesen pszichológiai,valamint szociológiai tényekkel" - Megbolondultál? Ott az állításom (Robin rendkívül aljas) és ott van mellette a bizonyíték (amit tett Edinával és Lacival kapcsolat)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:50:55

@togez76: én is azt mondogatom, hogy Lacinak Dórit kéne vinnie, mert legfeljebb ellene lenne esélye. Fanni sztem kinn hagyná őt.
Deniszt vajon miért nem akarja kivinni, ő (Denisz) csak azt hiszi, hogy erős, de mi tudjuk, hogy nem.
Az önérzeti öngyilkosságnak (kiviszlek, mert megígértem, stb.) nem vagyok híve egy ilyen játékban, főleg így a vége felé, mert miért ne mondhatná bárki azt, hogy azért viszlek téged bakker, mert vissza akarok jönni.
Alighanem az is ezt tenné, aki amúgy legyávázná az illetőt ezért.

Köcsöglány 2015.02.18. 11:51:05

@Csak ügyesen!: egyátalán nem rátok gondoltam,az előző bejegyzéssel kapcsolatosan. Meg nem Robinról szól most ez,nekem tök mindegy,ki kit kedvel. Mondjuk Koncsi uszítása kicsit vicces,de semmit nem ér.

natlusdrol 2015.02.18. 11:51:19

@(AdottEsetben)KötsögLány: A ciki inkább a logika, amit képviselsz.
:-)
Conchobarral nem lehet egyetérteni, ha mégis páran ezt teszik, az nem lehet, Ők is Conchobar alteregói...
Gyönyörű!
Olyan Fannikás...
:-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:52:39

@csicserierika: Lehet, hogy nem merték a kardot a kezébe adni (anélkül meg nem sokat ér a ruha :D ), lefejezett villalakókkal mihez kezdenek a döntőben? :D Mondjuk ha belegondolok, a hegylakóban is csak egy maradhat, kard is volt, fejezés is.:D

lukacstoncsi 2015.02.18. 11:52:42

@-pkata-: Miért?

@Conchobar: Tehette volna Fannira is és az mit változtat?3-3 és Dennis dönt nem a csaja megy ki.
A többiek annyira vakok voltak és egymás meg a maguk kis balhéjukkal bosszujukkal voltak elfoglalva hogy még akkor sem gondolkodtak Robinban hogy az visszajött egy párbajról.Hogy hoppá akkor ezt szeretik kinn esetleg.Számolni kell vele.De nem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:52:43

@Ruadhnait: én nem győzöm visszanézni és közben lapítva nyüszítek. :D

Conchobar 2015.02.18. 11:52:44

@hannamontanna: "Pl. az nagyon őszintének tűnt, amikor Edinának azt mondta, hogy most veszített el miatta 40 milliót." - És? Elhitette vele, hogy jóbarátjának tekinti, és rátette a jelet?

Köcsöglány 2015.02.18. 11:53:06

@Conchobar: persze,itt mindenki megbolondult rajtad és a kamuregeiden kívül. Na,ne is válaszolj,mert ignorállak mától,így döntöttem. Zavaros vagy. Creepy.

Okami 2015.02.18. 11:53:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: Érdekes mert amennyire egyszerűnek látszik Dóri annyira nehezen tudok rajta kiigazodni, mivel vannak olyan gondolatai, amivel én is egyet tudok érteni, viszont ez a folyamatos helyezkedés abszolút kitud zökkenteni abból az állapotból, hogy igazán drukkolni tudjak neki.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:54:06

@Conchobar: Mielőtt a fejemet vennéd, én kedvelem Robint, habár pár tettével nem értek egyet, de én más aspektusból figyelem a ténykedését, és mivel más a szemszögem, másként látom a tetteit.

lukacstoncsi 2015.02.18. 11:55:03

@-pkata-: Nem szeretnék,szórakoztatja ő magát:D

Ruadhnait 2015.02.18. 11:55:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Inkabb nem nezem meg tobbszor, meg a posztot se olvasom el megint amig haza nem erek. Igy is hangosan felkuncorodtam, meg szerencse, hogy ebedszunet van es a fonok nem hallotta. :D

Köcsöglány 2015.02.18. 11:55:28

@-pkata-: akinek van türelme ehhez....(röhögök)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:55:42

@Okami: Ez a tipikus konfliktuskerülés. Sose tesz olyant, amiért utálni lehet, ha meg mégis, akkor másnap elnézést kér, próbálja elsimítani és mivel alapból nem csinálja, el is nézik neki. Ez is egy viselkedésforma. Most nem találom a megfelelő szakkifejezést erre, de olyan lavírozó.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:56:29

@lukacstoncsi: mégis belefutottál te is :) Azt hittem, élvezed a vitát. :)

Ruadhnait 2015.02.18. 11:57:24

@(AdottEsetben)KötsögLány: Nekem is van par ember, akit megfogadtam, hogy nem olvasok es valahogy megis mindig elolvasom, a hatas mindig ugyanaz, hogy felhuzom magam, de ennyire mazochista vagyok, nem tehetek rola. :D Nem fogod kibirni, hidd el :D

Conchobar 2015.02.18. 11:58:08

@lukacstoncsi: "Tehette volna Fannira is és az mit változtat?3-3 és Dennis dönt nem a csaja megy ki" - Hát ez az! Robin tehette volna, ám mégse tette (tehette volna a dupla jelet is Fannira, és akkor Dennis nem tud dönteni, akkor Fanni biztosan párbajozott volna Edina ellen). Robin inkább az állítólagos barátnőjének (Edinának) okozott szar helyzetet, semmint az állítása szerint kevésbé rokonszenves Fanninak

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:58:36

@(AdottEsetben)KötsögLány: És most jöttem rá, hogy milyen alattomos: színtelen, szagtalan, de megfájdul tőle a fejed, rossz esetben ki is nyír...

Okami 2015.02.18. 11:58:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: Remekül csinálja az biztos, újfent megint sikerül elkerülnie egy párbajt......Laci kutyaszem tuti Fannit viszi, vagyis, ha nem akarja magát arconköpni őt fogja. Meglássuk :) Köszi a "felvilágosító" órát :D (Zavarban vagyok, hogy egy Dórin nem tudok kiigazodni)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:58:53

@togez76: Én abban a cégben Danit tartottam aljasabbnak, ő a saját sérelmeit tolta maga elé, annak rendelte alá a szövetségüket, annak érvényesítésére használta Edinát és lökte el Zsuzsát. Zsuzsa ostoba volt, hogy meglépte, amit meglépett, Edina meg szintén, mert a mókuskerékből nem tudott kilépni, pláne, hogy olyan támogatója volt Dani személyében, akire felnézett és feltétel néálkül elfogadta az irányítását (= elfogultság).

natlusdrol 2015.02.18. 11:59:05

@(AdottEsetben)KötsögLány: Egyetértek!
Az önkritika nemes erény...

Mirocska 2015.02.18. 11:59:49

Miért lenne sunyi Robin? Már az előző jelrakásnál is megmondta, hogy legközelebb is Lacit küldi. Állta a szavát.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 11:59:52

@(AdottEsetben)KötsögLány: Akkor jó, már kezdtem besértődni h lekoncsiztak :)

hannamontanna 2015.02.18. 12:00:15

@Conchobar: Nem, nem, dehogy. Laci egy őszinte, romantikus szerelmes vad férfi, fenntartás és mérlegelés nélkül imádja Edinát, a kezdetektől fogva. Illetve nem, lehet hogy csak egy hónapja, de akkor is... Sajnos annyira szereti, hogy fájdalmában csúnyákat mond neki, kicsit vegzálja, fojtogatja, erőszakos vele és féltékeny, mond neki sértő dolgokat, de egy szerelmes ember ilyen, mint az köztudott. Edina az övé, azt csinál vele amit akar. De a jelet, azt nem tette rá, ezt el kell ismernem. Jézus. Vajon melyik adón megy az a műsor, amit Te nézel? :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:00:32

@Okami: Egyelőre elkerülte. Holnapig még lehet balhé.:)
Ez az arconköpködősdi Reni legfontosabb hagyatéka, mindenki ezzel vagdalkozik, aztán mégis csinálják.:D

Conchobar 2015.02.18. 12:02:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Mielőtt a fejemet vennéd, én kedvelem Robint, habár pár tettével nem értek egyet, de én más aspektusból figyelem a ténykedését, és mivel más a szemszögem, másként látom a tetteit" - Kedvelhetsz (bárkit) ám úgyis, hogy nem akarsz vak és hülye lenni. Nem akarod önmagadat becsapni, nem akarsz önmagadnak kellemetlen csalódásokat

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:02:06

@hannamontanna: Bevillat egy kép: vadember húzza a földön az asszonyát, szigorúan a hajánál fogva.:)
A vicc további része, hogy azért a hajánál fogva és nem a lábánál, mert különben tele megy földdel.:D De ez nem a Laci szerelméhez tartozik.:D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.18. 12:02:21

Edina az esti összefoglaló után búcsút mondott a közös háznak, meg az új autónak :)
Ez a László annyira antiszociális, hogy odakint nem egyszer fogják beverni a száját, ha ezt a stílust erőlteti.
A jó szóra meg nem hallgat amit Edina üzent neki, konkrétan egy tök a csávó, majdnem nyerésben volt, már mellette állt Dóra és Robin, erre csak nem tudja vissza tartani az undorító énjét.
Ahogy kimegy a villából ellöki Edinát azt megy kocsmázni ez a kamugép.
Conchobar nem vagyok kíváncsi a véleményedre most szólok, te vakon vagy kurvára, vagy valami nagyon közeli spanja lehetsz a telepről.
Ignore, csak szólok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:03:06

@Csak ügyesen!: Conchobar (Old Irish pronunciation: [ˈkonxovar]; also spelled Conchobor, Conchobur; in Modern Irish: Conchobhar, Conchubhar, Conchúr, Munster Irish: [kɾˠoˈxuːɾˠ][1]) is an Irish male name meaning "lover of hounds". It is the source of the Irish names Conor, Connor, Connors, Conner, O'Connor, etc.

mr miss 2015.02.18. 12:03:10

Jól csinálja Robin, a meztelen fürdést is a végére hagyta, mert most van igazán tét :) Kezdem azt gondolni, hogy a tujáskodás tervezett volt.

Conchobar 2015.02.18. 12:04:15

@hannamontanna: "Sajnos annyira szereti, hogy fájdalmában csúnyákat mond neki" - És? Nem neked mondja. Edinának meg nagyonis bejön a dolog (ezt egyébként expresszis verbis is kijelentette Edina a párbajon)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:04:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Most van az ismétlés, készítem a rekeszizmaimat.:D
De mit látnak szemeim: Fannin fuksz? Hát ő nem szokott, sosenem, csak az Edina.:D ;)

Csak ügyesen! 2015.02.18. 12:05:23

@Mirocska: Nekem nem ebben a részében az, hanem az nem tetszik h közben meg most már lassan 3 hete konkrétan Lacival lóg, vele beszélget, meg hülyül, aztán meg kifejti h nem bírja. Szóval vagy az egyik nem igaz, vagy a másik és most már kezd ez kicsit idegesítő lenni. Ha ennyire nem bírja, miért nem Dennisszel, meg Dórival van ennyit? Na mindegy, remélem h Laci nem őt viszi, de azért a kihíváson rá mutat erre. Kiváncsi leszek az előzetesben mutatott összeveszésre is, mert nekem az sem kóser, amiket ott mond Robin. Most a saját rossz döntését Lacin akarja leverni vagy mi van?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:07:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: az hagyján, de a fején volt a fux... Én azt hittem, hogy valami vaspánt, hogy ne repedjen szét a feje.

Conchobar 2015.02.18. 12:07:32

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Conchobar nem vagyok kíváncsi a véleményedre most szólok" - Akkor ne olvasd a véleményemet. Ami meg a "hogy kimegy a villából ellöki Edinát azt megy kocsmázni ez a kamugép" mondatot illeti, ne képzeletedbeli dolgokat irkálj, hanem szorítkozz a tényekre, abból indulj kli

Csak ügyesen! 2015.02.18. 12:08:55

@-pkata-: Esztet most miért kaptam? :) Hogy nem Koncsi, hanem Konszi? :) Nekem a Koncsi jobban tetszik, szóval maradok ennél :D

Conchobar 2015.02.18. 12:09:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: " Bevillat egy kép: vadember húzza a földön az asszonyát, szigorúan a hajánál fogva" - Hát ez az. Neked is csak azt tudom mondani, ne képzeletedbeli dolgok alapján irkálj, hanem szorítkozz a tényekre, abból indulj ki

hannamontanna 2015.02.18. 12:10:13

@Conchobar: Ja! Oké. Ha bejön neki, az más. Edinán is valami érdekes szemüveg lehet, miközben zokog a pasija, levademberezi, meg perverznek nevezi. Hoppácska. Hát végül is a sírás is lehet perverz ha túlzásba csinálják. Sírósszex. Olyan van már?
Amúgy nagy szerencse, hogy nem nekem mondja, mert már lehet hogy a homlokán venné a levegőt. Még jó hogy nem vagyunk egyformák. Kinek a szürke ötven árny-nyalata, kinek a bikaviadal. :-D

Bujumburi 2015.02.18. 12:11:18

" Most már értem, hogy fulladhatott meg annyi rock sztár a hetvenes években." -kiváló .
Köszi a posztot Bruti!

Ruadhnait 2015.02.18. 12:11:34

@Conchobar: Te is kepzeletbeli dolgokat irkalsz. A tenyekbol indulsz ki, de nem tenyeket irsz le. Mindenki ugyanezt csinalja. A tenyekbol ki ezt, ki azt szur le. Ha valaki valamit leszur, te bizisten azt a variaciot eldobod, es kitalasz mast, csakhogy kotekedhess. Ha neked ez jolesik...

Mirocska 2015.02.18. 12:11:36

@Csak ügyesen!: Nem tudom, erre én is kíváncsi vagyok! Este kiderül...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:11:59

@Conchobar: Vicc volt. Poén. Asszociáció. :D Én Edinát kedveltem, és kedvelem, Lacit nem. Megvan a magam oka, miért nem.

Bujumburi 2015.02.18. 12:12:24

@henrik_: Blogzsaru, egyre jobb. :')

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.18. 12:13:40

@Conchobar:
" ne képzeletedbeli dolgokat irkálj, hanem szorítkozz a tényekre, abból indulj kli "

Mostantól nem is fogom olvasni.
Szóval azt mondod nem fog kocsmázni, hanem beiratkozik egyetemre és leállamvizsgázik :))))
A Laci haverodért már hiába küzdesz, elbaszta elég erősen.
Igaz előtte sem láttam esélyét a nyerésre, de már a dobogóra jutás is leányálom :)
Itt most befejezném veled, ha nem gond :integet

csincsilla72 2015.02.18. 12:17:11

@Csak ügyesen!: hónapok óta össze vannak zárva, ráadásul alig maradtak. Valakihez szólni kell. Lacit sosem kedvelte, de ettől mér (jobb híján) tud vele kommunikálni és idétlenkedni. De a végjátékban nincs pardon. Edina kiesését hosszan ünnepeltem, remélem, Lackó is repül.
Ha Robint viszi, biztosan.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:17:47

@Csak ügyesen!: nem csak kíváncsi voltam, mit jelent ez a név. lover of hounds.
hound: vadászkutya, hitvány ember, kopó, árbocfa. Lehet válogatni.

Bujumburi 2015.02.18. 12:18:25

@schanc: Esküszöm, én is már azon gondolkodom, hogy mindent eltervezett a srác.. nagyon nagy! Bár az mondjuk erős durva lenne, ha ilyen aprólékosan végigjátszotta magában....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:18:39

@csincsilla72: naaaaaaaaaa, el voltál veszve hetekig, erre röptetnéd a Lackómat... Na ne máááár

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:19:10

@Conchobar: Sztem Edinának nem jön be. Ahogy az erőszakos rátelepedős viselkedés se. Ő elképzelt efy érzelmes vadembert, akit felruházott sok jó tulajdonsággal, amikor meg megkapta, kiderült, hogy sokat ő képzelt csak neki, ahogy az iránta érzett szerelmet is ez nagyította fel. Laci akkor nevezte kapcsolatnak a köztük levő valamit, mikor kék kendő volt rajta Zsuzsa ellen. Utána tiltotta Robintól, szólt bele a viselkedésébe, rakta korlátok közé. Ha Edina nem felelt meg az elvárásainak, lehülyézte, csúnyákat mondott neki, elrángatta, pár nap kampány már azért szidta, hogy mi van, mégis nyerni akar? És még sorolhatnám. Edina nem pasiról pasira szálló ember, kitart a választottja mellett, de remélem, észhez tér. Ezt nem érdemli, és ha már nem lesz kamera, akkor mi mindent kell eltűrnie?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:19:57

@-pkata-: Nyakán is. Olyan vastag, mint a Bódi Gusztié.:D

mr miss 2015.02.18. 12:20:01

szegény feleim, hogy ezen a blogon nincs szűrés gomb.. ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:20:53

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ez az elős, vagy már értettem veled egyet? :D De most maximálisan.:D

hannamontanna 2015.02.18. 12:21:09

@Ruadhnait: Aztaa. Hát már semmi új nincs a Nap alatt? Nahát. Ez az Edina tud valamit! Már akkor sejtettem, mikor a szexpózok bemutatásánál négyes fonást csinált a résztvevők lábából :-DDDD

csincsilla72 2015.02.18. 12:21:16

@-pkata-: Ja, nem voltam. Síelés, aztán influenza, aztán munka. Hogyvolt-olvasás kutyafuttában, fórumozás nuku.:-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:21:26

Jaj, most borotválta le Laci a bajszát.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:22:16

@-pkata-: A pánt a haját tartotta.:D Korábban mindta, hogy már benőtte az agyát, lehet, hogy kezdett szétesni a feje.:D Vagy éjjel Abba-lemezen aludt.:D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.18. 12:23:40

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Nem számolom :)
De az én álláspontomat ami a Lacit illeti sokan így gondolják.
Csak ez a kroncsombár gyerek nézi a tv2-n a VV-t :)

Bujumburi 2015.02.18. 12:24:09

@lukacstoncsi: Jaja, néha annyit kombinálnak, hogy sérvet kapnak, máskor meg egyértelmű jelekből nem olvasnak. Robin nagyobb számú győzelméből következtethettek volna, hogy egy szimpi és "kedves" karakter is lehet nyerő, nem kell feltétlenül a vélt igazukat mantrázni 0-24.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 12:24:41

@Conchobar: a kitartásod az legalább elismerésre méltó, ezzel a 'bizonyíts, szorítkozz a tényekre' paneljeiddel. és hiába koppintanak az orrodra, csak mondod tovább :) valahogy meg is kedveltelek, olyan szélmalom-harcosnak tűnsz számomra :)

Okami 2015.02.18. 12:26:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha már nem lesz kamera semmit :) mivel a Stockholm- szindróma gyanús áldozati köszönhetően a bezártságnak :) Ahogy tegnap vagy tegnap előtt írtam, a vér nem válik vízzé Laci egy fiatal (jóképű?! annak mondják!) férfi, aki nem véletlenül kezdeményezett először Dórinál és nem véletlenül állt fel a f*sza inkább Zsura, mint Edinára. Ne legyenek kétségeink :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:27:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: lehet, hogy túl sok a szőr ami befelé nőtt, és már feszíti szét a koponyáját :)

csincsilla72 2015.02.18. 12:33:44

@Okami: Erősen egyetértünk!
Az Edina-Laci kapcsolat utolsó beszélgetése az lesz, amikor Edina számon kéri Lacin a múltját. Laci ekkor elküldi a pitsába, ahogy szokta, majd feláll és otthagyja. Keres magának egy tízes skálán tizenkettes nőt, és annyi. Sorba fognak állni érte, csak választania kell. A barátainak meg majd megmagyarázza Edinát a 40 millióval:-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:33:46

Amit nem értettem tegnap se és ma se, Fanni mi a búbánatosnak törlőkendővel törölgeti a hajakat Denis hátáról, a festékkel együtt? Miért nem ment el zuhanyozni Denis, ha a Fanni utána újrarajzolta?

csincsilla72 2015.02.18. 12:34:42

@-pkata-: Fogjuk rá.:-) Dógozni kell...
Most az uram beteg, őt kell ápolni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:35:13

@Okami: Pont ezért kérnék egy szívlapátot a végén és Lackót beásnám nyakig a kert végébe. Tartom, hogy ha nem kapcsolatoskodik Edinával, Edina nem hülyül le ennyire.

xukxuk 2015.02.18. 12:36:05

@aggyistenbrittudós: Várd ki a végét,majd te is megkapod,hogy ne nyalizzál neki,volt erre már precedens.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 12:38:06

@csincsilla72: beteg pasi... ajaj :)
@Csakazértis én vagyok a királynő: sok dolgod lesz vele, mert minden másnap áshatod ki nekem :D :D Inkább kalodába zárd, az egyszerűbb lesz :D
Fanninak megszőrtelenítőt a fejére, ha még egyszer alpárian beszél :)

xukxuk 2015.02.18. 12:40:15

@mr miss: Vagy legalább e 15 kilós kalapács kéznél.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:40:39

@-pkata-: Tudod, mit? Neked adom.:D Ha meguntad, jöhet a szívlapát.:D
Milyen volt az éjszakád? Nem sírt nagyon, mert ledörzsöltem róla a földet? :D

Okami 2015.02.18. 12:40:40

@csincsilla72: Nekem azért voltak gyengébb pillanataim, amikor majdnem bedőltem a kutyaszem-málészáj kombónak, de ez csak az bizonyítja, hogy én is manipulálható vagyok illetve szeretem azt hinni, hogy csodák még léteznek! (a naiv szó pont jó ide!)

Egy biztos, bízom benne, hogy Edina megtalálja a kinti életben a számításait, és nem Laci lesz a veszte. (Bár már rég az, hisz szentül hiszem, hogy nagyban neki köszönheti a kiesését!) A vádember megbábonáztá :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:41:17

@-pkata-: Ez szívkanál, de használom.:D Köszönöm.:D

Okami 2015.02.18. 12:42:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nah picit örülök, hogy akkor nem csak én látom így :)

De, ahogy fentebb írtam volt pillanat, amikor én is meginogtam!

,, 2015.02.18. 12:43:04

@Okami: @Csakazértis én vagyok a királynő: pont így. dilemmában is vagyok, mert mint karakter szórakoztató emiatt, de csakis megfelelő távolságból. IRL hányok az ilyen embertől. Most egyelőre még neki drukkolok azért, mert mint játékot nézem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 12:44:02

@xukxuk: ez nem nyallerség volt :) ami az egyik szemszögéből nézve érték, a másikéból lehet, h pont hátrány. amúgy meg az kéne, h mindenki elférjen egymás mellett, a különvéleményeikkel együtt. én ehhez tatom magam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:45:13

@Okami: Én is örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel, sokáig azt hittem, csak az én nünükém az antipátia irányába.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:47:58

Most, hogy nézem a nappali ismétlést, felmerül bennem a kérdés, hogy mit fütyülnek ki, és mi minősül csúnya szónak. A b*meg kifütyülve, a p*ába meg nem.:D

,, 2015.02.18. 12:49:21

@Okami: szerintem elég lesz 1 óra a családdal és Edina ellen fordul. Befolyásolható típusnak tartom egyébként is. Edina nagyon is jól kiérezte ezt az utsó hetekben.

Cathcart_ezredes 2015.02.18. 12:49:47

@Conchobar: Most már áruld el, hogy te vagy lencsés istván. Neki voltak mindig tényei, és legalább akkora érv volt a művi terhességmegszakítás mellett, mint tenmagad.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 12:51:36

@foxglove (F6): Edina ezt már eleve is jól kiérezte, így szerezte meg...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:53:09

@foxglove (F6): Elég csak megnézni a kampányhetet. Tartsunk össze, ne hadakozzunk, stb., aztán jól leteremtette, hogy mi van, már nyerni akar?
Befolyásolható. Én ezért drukkoltam, hogy Zsuzsa ellenében essen ki, akkor kint már lecsengett volna az ő nagy szerelme, és senki sem fordul ki ennyire önmagából.

csincsilla72 2015.02.18. 12:54:11

@Okami: Én sosem bírtam. Egyetlenegyszer volt róla egy leheletnyit jobb véleményem: egy on-ban, még a kapcsolatuk előtt barátilag elbeszélgetett Edinával.

Okami 2015.02.18. 12:55:08

@foxglove (F6): Én a punci erejében jobban hiszek :D ergo elég lesz meglátnia az utca ajtóban álló fullos pipiket, és Hello-Szia nagy szerelem......nah jó most kicsit gonosz voltam :)

NE LEGYEN IGAZUNK!

Annak ellenére, hogy én is csalódtam Edina játékában, nem kívánnék neki rosszat!

csiri bá 2015.02.18. 12:56:37

kepfeltoltes.hu/150218/lacc_www.kepfeltoltes.hu_.png ha már a blogból természetesen kimaradt, mint ahogy anno Dóri gifje is. :))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:56:57

@Okami: Most kicsit más a véleményem, mint a tied. Legyen igazunk. Nem gondolom, hogy az lenne a jó Edinának, ha a Lacija megmaradna. Sok minden miatt.

,, 2015.02.18. 12:57:00

@Csak ügyesen!: igen tudom. mindketten kihasználták a másikat, nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban. bizonyos fokú kötődés persze kialakulhatott köztük, de ez elég ingatag, nincsenek meg az alapok.

Conchobar 2015.02.18. 12:58:18

@Cathcart_ezredes: "Most már áruld el, hogy te vagy lencsés istván" - Nem bírod megállni személyeskedő offolás nélkül, ugye? Eszedbe se jut az, hogy inkább cáfolnod kéne az állításaimat, alaposan átgondolva, bizonyítékokkal alátámasztottan pontról-pontra cáfolni, amit írtam. Személyeskedéssel szart se érsz el

Okami 2015.02.18. 13:00:32

Apropó tegnap az (Origo) honlapján volt egy szavazás, kinek drukkol a nép címmel?! Laci pedig a második helyen volt szorosan Robin hátsójában, szóval azt gondolom még akár meg is nyerheti.......elméletem szerint azért, mert a nézők vannak annyira kíváncsiak, hogy vajon beváltaná-e az Edinának tett ígéretét.......második körben pedig a jóképű tetkós, de érzékeny imidzstől kellően nedvesedik a nők bugyesza. De ez már csak ilyen hangosan gondolkozunk rész ........más miatt nem tudom elképzelni hogy ennyire népszerű!

,, 2015.02.18. 13:02:18

@Okami: nem voltál gonosz, szerintem is ez reális.

Ruadhnait 2015.02.18. 13:03:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: En is kicsit akartam, hogy essen ki Zsu ellen, akkor ugy gondoltam, hogy Edinanak nagyobb eselye lett volna, hogy megnyerje, ha Lacitlanodott volna. Csak az volt a baj, hogy olyan szinten ki nem allhattam szegeny Zsut, hogy az ellene taplalt erzesim miatt a Lacira tettem a szavazatom. Bevallom, egy voltam a 200-bol :D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.18. 13:03:13

@Conchobar: ha neked bizonyíték kell, akkor használj Old Spice-t

Okami 2015.02.18. 13:03:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: Mire gondolsz pontosan? Bár vannak sejtéseim.......

Conchobar 2015.02.18. 13:04:30

@aggyistenbrittudós: "a kitartásod az legalább elismerésre méltó, ezzel a 'bizonyíts, szorítkozz a tényekre' paneljeiddel. és hiába koppintanak az orrodra, csak mondod tovább" - Te panelt látsz? Nem érted, hogy képzeletbeli dolgokkal nem lehet a megtörtént dolgokat felülütni. Megtörtént dolgokat (azaz tényeket), csak megtörtént dolgokkal (tényekkel) lehet felülütni. Dzsingisz kán tömeggyilkos voltát nem lehet avval felülütni, hogy elképzeljük a réten vigot szedve

Conchobar 2015.02.18. 13:05:04

@Conchobar: jav: Dzsingisz kán tömeggyilkos voltát nem lehet avval felülütni, hogy elképzeljük a réten virágot szedve

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:06:12

@Okami: még mindig megvan a szavazás. Nem tudom, mikor zárják le. Több mint 22 ezer voks van eddig.
Dóri 3% 793
Fanni 12% 2875
Dennis 6% 1562
Laci 36% 8349
Robin 40% 9341
Összesen: 22920

www.origo.hu/teve/20150217-borult-a-papirforma-a-valo-vilagban.html

Conchobar 2015.02.18. 13:06:17

@henrik_: "ha neked bizonyíték kell, akkor használj Old Spice-t" - Ja

Costanza 2015.02.18. 13:06:40

@-pkata-: vagy the Hound via game of thrones, vereb magyarul, (nincs ekezetem de nem a madar)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:08:22

@foxglove (F6): nekem akkor jött le először és igazán, h lacci részéről (is?) csak megjátszás volt, amikor ment be a nyugiba az edina bábutól elköszönni: vállak előreejtve, gerinc meghajolva, fej leszegve, a karjait húzva maga után. nem volt természetes, hanem mint aki rátesz egy lapáttal: jááá, látjátok, h nekem most milyen fájdalom és szenvedés jut miattatok, gonoszok!

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:08:31

@Okami: Jól gondolkozol, a Szerelem, a kidolgozott felsőtest + könnyek kombó, a bernáthegyi tekintet, az átalakulás a nőcsábászból odaadó barátba, az érzéketlen taplóból a szenvedő szerelmesbe, a helyenkénti jópofasága, helyenkénti suttyósága nem rossz alap egyáltalán így a végjátékban. A kis pajtásai a taktikai érzék teljes hiányáról tanulságot téve pedig még azt a magas labdát is feldobták neki h kiküldték a nőjével párbajozni, majd újabb zseniális húzással megint kiválasztották. Ők csinálnak Lackóból esélyest és észre sem veszik. Lacci meg köszöni szépen és kihasználja ezeket a ziccereket.

Ruadhnait 2015.02.18. 13:09:33

@Okami: Az a szavazas valoszinuleg nagyon nem tukrozi a valosagot, mivel azt nem veszi figyelembe, hogy a legtobb ember nem valaki mellett, hanem valaki ellen szavaz. Tehat lehet a Lacinak akarhany rajongoja, ha eggyel tobb utalja, mint szereti, aki mondjuk a Fanni, Robin, Dennisz rajongokbol tevodik ossze. A masik, hogy akarcsak ezen blogon, az Origon is egy bizonyos reteg van jelen es ez nem a "tobbseg", lassuk be, es nem is mindenkinek van okosteloja ezek kozul.

lukacstoncsi 2015.02.18. 13:10:37

@-pkata-: szoktam néha válaszolni ha véletlen belefutok amúgy nem szeretek trollt etetni, amúgy is elég hízékonyak de nekik semmi nem elég állandóan éhesek:D

MacákékIcukája 2015.02.18. 13:10:40

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: egyet kell ertsek, Laci nagyon nem latja at, hogy most csapatot kellene alakitania Robinnal es Dorival. A helyeben felretettem volna ezt a kicsinyeskedest. Nem kellene Robinnal vitaznia, mert igy egy esetleges Fanni elleni parbajon a hezitalok el fognak fordulni tole.
Ez ugyanaz, mint amit Dani csinalt, o is ferfiui buszkesegbol vagta maga alatt a fat.

Okami 2015.02.18. 13:10:49

@-pkata-: Kérdés vajon mennyire releváns az eddigi állás, hiszen más oldalakon mindig totálisan mást olvasok, ergo Denisznek is és Fanninak is bőséggel van rajongótábora, nagyobb, mint, ahogy ez a szavazás mutatja......vagy épp a Hogyvolt :)

MacákékIcukája 2015.02.18. 13:11:30

Ja es bocsi mindenkitol akinek nem valaszoltam a hsz-eire az elozo posztban :) munka volt/van...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:11:32

@Conchobar: azért itt mindenki megtörtént dolgokkal és azokból kiindulva operál a hozzászólásaiban, ezt te is értsed már megfele! ejnye, mi a tyű!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:12:34

@Ruadhnait: Én szerettem volna látni Zsuzsát többet játszani, mert az úgy nagyon buli, hogy belesz*rok a ventillátorba, felrobban minden, aztán a dzsuvát takarítsa más, aki meg olyan lett, hát, így járt. Szerettem volna, ha Laci, mint vörös posztó, kiesik a képből, Daninak kiesik a sértettsége egyik forrása, Edinának a bosszúsága egyik okozója, Zsuzsa meg játszhatott volna úgy, hogy nem csak védekezik. Megnéztem volna.
Emellett mivel én is nagyon befolyásolhatónak tartom Lacit, arra gondoltam, a hatalmas szerelme legegyszerűbb bizonyítéka, ha kibírja kint és megvárja Edinát. Ennyi. Utóbbi véleményem szerint nem történt volna.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:12:39

@Ruadhnait: Ez igaz, hozzá kell gondolni, hogy kinek a szavazótáborából tudna elcsenni szavazatokat, meg kinek a szavazótábora szavazna ellene.

Okami 2015.02.18. 13:13:07

@Ruadhnait: Nah megelőztél :)

Szerintem is jóval nagyobb igény van Deniszre, mint pl. Lacira (Fanni már kétséges).......de amúgy most vesztem el a fejtegetésben :D

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:14:44

@MacákékIcukája: Laci nem szokott Robinnal vitát kezdeményezni, Robin szokta kóstolgatni, amire előbb-utóbb reagálnia kell. Egyébként meg megpróbálta, ott volt Robin is, amikor Dórit győzködte h Fanniról látta jön le, Fanni vette az adást, Robin viszont nem állt be Laci mögé. A Laci-Robin kapcsolat nem Lacin múlik, ez szerintem egyértelműen látszik.

Conchobar 2015.02.18. 13:14:58

@Okami: ".elméletem szerint azért, mert a nézők vannak annyira kíváncsiak, hogy vajon beváltaná-e az Edinának tett ígéretét.." - Ugyan már! Szívatta az RTL (aránytalanul súlyos büntetés, Valentin-napja a nőjének bejátszották Zsuzsát, stb.), szívatják a többiek (a nőjével párbajoztatják, aztán újra kiküldik), a nője is szívatta (más férfi, Dani a fontosabb számára, Laci törekvéseit semmibe veszi, letorkolja stb.), mindez a nézők jó részét Laci mögé állítja

,, 2015.02.18. 13:15:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is kíváncsi lettem volna rá, h a Lacis dolog nélkül mit lépeget Zsu.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:15:24

@MacákékIcukája: lacinak van saját csapija, még mindig edina és a szerelem hármasában játszik, nincs szüksége a többiekre :))

togez76 2015.02.18. 13:15:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nálam más a sorrend, de mindháromról az a véleményem, hogy aljas volt, kimondottan Ádina.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:17:01

@Okami: Pár helyen már írtam, hogy Laci ahogyan viselkedik Edinával, az nem egy egymás mellé rendelt kapcsolat, hanem egy rátelepedős, féltékenykedős, esetenként erőszakos. És ezt a hétmérföldes szerelem sem igazolja. Kint több a környezeti hatás, nagyobb a kísértés mindkét fél felől, és mivel nekik az alapok nincsenek meg a kapcsolathoz, elég nehéz felépíteni azt. Ők nem voltak barátok előtte, Edina rajongott, Lacinak nő kellett. Ők csak haverok voltak, akik jól szórakoztak, ittasan meg kicsit felturbózták.
Én nem bízom abban, hogy Laci megmarad Edina mellett, a családja első körben befolyásolni fogja, ellene, pláne, ha nyerne is, a barátok, haverok szintén, és ő nem az a fajta, aki hanyagolja a macsó énjét, a haverokat, a bulikat, ha ott nem tud megjelenni Edinával. Ez meg egy idő után tönkretesz bármilyen kapcsolatot.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:17:11

@Okami: Nem tudom, mert máshol szavazást nem látok, csak max hozzászólókat és mint tudjuk, nem mindig egy maroknyi hangos hozzászóló adja meg a végeredményt. Sokan csak szavaznak, de nem írnak, mert nincs kedvük a vitázáshoz, amit tökre megértek.
Aztán hogy a hangos kisebbség véleménye egybe vág e a csendes, nemmegnyilvánuló szavazókkal, az már már mindig csak a végeredményben dől el.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:17:14

@Conchobar: Ez egy ilyen nap, már megint egyetértünk.

,, 2015.02.18. 13:17:22

@MacákékIcukája: Robin nem bandázik, ő egyedül lépeget, és nagyon is ügyesen (lásd tegnapi kiválasztás)

Okami 2015.02.18. 13:17:58

@Csak ügyesen!: Tegyük hozzá kintről egyszerűbb ilyen és ehhez hasonló tényszerű dolgokat feltárni, mint bent.......ezért is tartom, hogy ahhoz képest Robinnak sikerül tartania magát.....tehát meglepően jó helyzetfelismerő illetve Edina és Laci kapcsolatát is ő látja át a legjobban.

Nyuladék 2015.02.18. 13:19:31

@-pkata-: amióta ide belinkelted, több mint 1000 szavazat érkezett. abból 600 Robinra, 400 Lacira. Érdekesen alakul ez a VV.

Conchobar 2015.02.18. 13:20:04

@aggyistenbrittudós: "azért itt mindenki megtörtént dolgokkal és azokból kiindulva operál a hozzászólásaiban" - Úgy érted, álmukban megtörtént dolgokkal? ("kimegy a villából ellöki Edinát azt megy kocsmázni ez a kamugép", a másik kommentelő meg: "Bevillat egy kép: vadember húzza a földön az asszonyát, szigorúan a hajánál fogva")

Okami 2015.02.18. 13:21:05

@Conchobar: Igen tegyük hozzá gyorsan az RTL is remekül keveri a szálakat.....már-már pofátlanul!

Én például már az elején szembesítettem volna Edinát azzal az ominózus fürdőszobai jelenettel, helyette a vége felé csapták vele arcon.....PONT a párbaj előtt!

togez76 2015.02.18. 13:21:23

@Conchobar: Mért kezdenélek el gyalázni. Okom nincs rá, és nem is alapvonásom. Abban viszont igazad van, hogy a véleményem nem vita tárgya. :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:22:03

@foxglove (F6): Még akkor is vissza lehetett volna hozni, ha laci kimegy a képből. Edina megmaradt volna a reménytelen szerelmes szintjén, Dani kiáll a képből, Zsuzsa meg belátja a sját részét, és megpróbál fátylat borítani a dolgokra, és kibékülni Edinával (nem a szövetségre gondolok, de az is helyreállhatott volna, ha nem is feltétlenül bizalmi alapon). Sztem ment volna. A nők nagyon haragtartók, de ugyanakkor megbocsátók is tudnak lenni, ha nem tolna alájuk feleslegesen lovat.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:22:31

@Okami: Ehhez képest Robin az, aki Lacit folyamatosan helyzetbe hozza. Már a második nagy taktikai hibát követi el. Nem tudom, szerintem ez nem annyira nehezen átlátható dolog, még Dennis is átlátta, meg most Dóri is. De van h a józan paraszti ész jobb megoldást ad, mint a kombinálás.

ornyim 2015.02.18. 13:24:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az előző posztban nem reagáltam le a hsz-edet, most látom csak. :) Azt mondod, hogy Dóri és Fanni rendezzék le együtt, de akkor most mégis kit kéne kihívnia Lacinak? (én most úgy gondolkodom, hogy bent is maradjon :) ) Dennist biztos nem fogja, Robint sem szerintem, na meg ellene el is hullana. Bár Robin nagyon rajta van egy közös párbajon, viszont ő jobban fújja Lacit, mint fordítva, szóval szerintem ő max kihívni tudja. Még mindig azt mondom, hogy több, mint valószínű, hogy Fannit viszi.

Okami 2015.02.18. 13:25:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: Már megint csak bólogatni tudtam miközben olvastalak :)

Egy biztos, pár héten belül úgyis kiderül mi fán terem a nagy szerelem. Bár onnantól kezdve, hogy nincs kamera nyilván senkinek semmi köze hozzá.

Én addig is maradok mérsékelten Robin szimpatizáns.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:25:43

@Conchobar: hiszen a vellában látott viselkedésekből kiindulva gondolták tovább a LEHETSÉGES jövőt. igen, úgy értem.

MacákékIcukája 2015.02.18. 13:25:50

@Csak ügyesen!: @aggyistenbrittudós: ha nem is szoros csapatot kellett volna alkotniuk, de ideiglenesen legalabb rahagyhatta volna a "kostolgatast", ha meg akarta volna uszni a kov. parbajt. De lehet, hogy nem akarta meguszni...

@foxglove (F6): ezzel egyetertek, Robinban ez a legjobb :) Olyan mintha mindig beallna valaki moge, de valojaban nem is. Senkivel nem beszeli meg a taktikajat, meg a riportban a nezokkel sem es pont ezert izgi mindig a kov. lepese, mert mi is csak talalgathatunk. Sosem tudni mi jar eppen a fejeben. Valaki (asszem pushi) irta korabban, hogy egy felfele meno ivet lehet felfedezni a jatekaban. Szerintem is nagyon jol felepitette es igazabol egyik lepesere sem tudom azt mondani, hogy hu de aljas volt. Kivancsi lennek, hogy ez nala mennyire tudatos :) Mindenesetre nagyon magas az erzelmi intelligenciaja es ez sokat dob a jatekan :)

C0nch0bar 2015.02.18. 13:26:14

@togez76: "Mért kezdenélek el gyalázni. Okom nincs rá, és nem is alapvonásom. Abban viszont igazad van, hogy a véleményem nem vita tárgya. :-)" De gyalázz csak! És ha nem alapvonásod akkor bizonyítsd tényekkel. Vagy ahhoz már nem vagyunk elég tényszerűek?

kamilla123 2015.02.18. 13:26:31

@Okami: tegnap csak részleteiben néztem az öfit, úgyh nem tudom, h miről írtok itt annyian? mi volt az a LAci viselkedés, amivel megint kimutatta a foga fehérjét? Denisz is mondott valamit a kiválasztáson, hogy kutyából nem lesz szalonna, de mi volt a konkrét szituáció?

Conchobar 2015.02.18. 13:26:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Sztem Edinának nem jön be. Ahogy az erőszakos rátelepedős viselkedés se." - Látod, hogy bejön neki, hallod, hogy mondja is, végig egymás szájában voltak, még mosolyszünet se volt köztük (leszámítva azt a pár órát a lilakendő elvételekor), jobban ragaszkodtak egymáshoz, mint két mágnes, és te ezek után mégis azt állítod, hogy Edinának nem jön be. Az természetes dolog, hogy neked nem jön be Laci viselkedése, de lásd már meg, hogy egy másik nőnek viszont nagyonis bejön

,, 2015.02.18. 13:27:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: ma különösen egy EKG-n vagyunk. mondjuk (remélem ezt Conchi nem olvassa, mert ezt szubjektív vélemény) Laci az a típus lehet aki egy nőben csak partnert lát v semmit, ez a 2 véglet van. Ha érted hogy értem. Ezért nincsenek alapok, mert nem is lehetnének.

ornyim 2015.02.18. 13:27:43

Don't feed the troll!

C0nch0bar 2015.02.18. 13:28:18

@aggyistenbrittudós: "hiszen a vellában látott viselkedésekből kiindulva gondolták tovább a LEHETSÉGES jövőt. igen, úgy értem." Ez csak üres locsogás. Bizonyítsd, hogy LEHETSÉGES! Meg azt is, hogy viselkedés! Nem beszélve a továbbról! Tényekkel!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:28:45

@Okami: Én is vártam azt. De ez a széria nem olyan, mint a korábbiak, ahol volt bővel bejátszás. Pl. a tetvedékezést se nyomták be tegnap.:(

togez76 2015.02.18. 13:29:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szerintem Nyálas alapvetően rosszul lövi be az embereket, és ezt a műsor során folyamatosan láthattuk. Döniszt túl erősnek hiszi, Kazalra haragszik, ezért nem érzi rendesen a súlyát, pedig erősebb, Robinát megint nem tudja hová tenni, pedig ő nem mindig előöről támadta. Ellene több esélye lenne, mint Kazal de az sem hiszem, hogy sikerre vihető. A PVC-t azért nem fogja vinni, mert ő az egyedüli potenciális szövetségese jelenleg.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:30:28

@ornyim: Én Denist vinném Laci helyében, de valszeg Laci nem értette Zsuzsa jeltését, hogy Dani miért maradt kint és Denis miért ment vissza. Robinnal rossz lóra tesz. Így marad Fanni. A két lány csatája nekem csak vágyálom.:D

MacákékIcukája 2015.02.18. 13:30:46

@Csak ügyesen!: Okaminak irt hsz-edre: marmint a Laci vagy a Robin kovette el a masodik nagy taktikai hibat? Kifejtened? :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:31:41

@Okami: Nem lesz senkinek semmi köze tényleg, de azért jó lenne tudni, hogy jól láttuk-e.:) Kicsit visszaigazolná az emberismeretemet.:D

Okami 2015.02.18. 13:33:02

@kamilla123: Úgy en block vesézzük és latolgatjuk Laci esélyeit illetve valós szerelmét Edinával szemben......plusz benyomtam egy Origos szavazást, ahol Laci épp a második helyen áll, szorosan Robin háta mögött, ergo Lacinak sajnos vagy nem sajnos van esélye nyerni.........

Dióhéjban ennyi :)

ornyim 2015.02.18. 13:33:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: Arra, amit ott akkor Zsu a párbajról mondott senki se figyelt :D Pedig igen, nagy eséllyel indulna ellene, mégis őt valahogy mindig kihagyja a szórásból, meg erősnek is tartja, talán erősebbnek Robinnál is, ezt a jósos feladatnál el is mondta. Nyilván ezért nem akarja kivinni, mert a viszonyuk alapján simán vihetné.

togez76 2015.02.18. 13:34:04

@C0nch0bar: A tény, hogy nem tettem, elég bizonyíték, többre meg szerintem nem vagy érdemes. Ha igen bizonyítsd tényekkel! :D

Conchobar 2015.02.18. 13:34:09

@aggyistenbrittudós: "hiszen a vellában látott viselkedésekből kiindulva gondolták tovább a LEHETSÉGES jövőt. igen, úgy értem" - Ne a lehetséges jövőt fürkészd, mikor még a jelent se érted

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:34:48

@Conchobar: Nonverbális kommunikáció. A vallomások lereagálása. A riportban megszűnik a naaaaagy szerelem hangoztatása.Az időkérés.
De nem, nem fogom bizonyítani, elhagytam az idézőjeles bőröndömet, meg a bizonyítgatós kedvemet is, és amúgyis.:D
Én így látom, te úgy látod. Nem láthatunk egymás szemével, és egymás szívével sem.:D

kamilla123 2015.02.18. 13:35:01

@Okami: köszi:-) arra kíváncsi vagyok, h Denisz mire utalhatott, de akkor az vagy a ami öfiben lesz, vagy egyáltalán nem teszik be. valami ilyesmit mondott, hogy ittas állapotban megint kijött az igazi énje, amit Edinka regnálása alatt visszafogott.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:35:40

@MacákékIcukája: Szerintem itt most Robinnak van több veszíteni valója, neki kellene visszább húznia a körmöket. De nekem úgy tűnik h Robin nem tudja megőrizni a higgadtságát, ha Laciról van szó, már-már érzelemből tolja :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:35:45

@C0nch0bar: :DDDDDDDDDD ezen most nagyon felröhögtem :) idézz be a tárgyalásra, addig nehari, de nem bizonyítok semmit, olvasod a hozzászólásokat, mindenkinek megvan a maga kis véleménye a játékosok játszmázási stílusáról, le is írták ezeket, mégis milyen bizonyítékokat akarsz még?! :))))))) jajdeszeretlek :) ezt is bizonyítsam? vagy elég ha csak mondom ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:35:47

@foxglove (F6): Egyetértek.:) Viszont ha a megjelenést felülbírálja a baráti kör, akkor jön a partner leépítése, mert nem passzol.

Okami 2015.02.18. 13:36:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: Amúgy láttunk ellenpéldát, Iza és Krisztián személyében.....bár legutóbb, mintha arról ment volna a hírezés, hogy ők is szakítottak :D (De ahhoz képest mennyit kutyázták egymást bent, és mennyire más személyiségek/karakterek voltak, azért az a több, mint 1 év nem rossz teljesítmény!)

Conchobar 2015.02.18. 13:37:34

@togez76: Ne hagyd magad csőbehúzni! Immár nemcsak Conchobar kommentel, hanem C0nch0bar is

vastyúk is .. 2015.02.18. 13:37:39

Robin az arconhányás mestere. Igen, átvitt értelemben is.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:37:53

@ornyim: Sajnálom, hogy ez az infó elsikkadt. Ezzel még játszhattak volna.:)

C0nch0bar 2015.02.18. 13:38:21

@togez76: "A tény, hogy nem tettem, elég bizonyíték, többre meg szerintem nem vagy érdemes. Ha igen bizonyítsd tényekkel! :D" Ez megint személyeskedés, és puszta fantazmagórián alapuló fragmentál fantáziavilágodból fakadó fundamentalista fétis! Bizonyítsd, hogy nem!

hannamontanna 2015.02.18. 13:38:30

@Conchobar: Én nem tudom hogy létezik ez, hogy ennyire tudod mi jön be Edinának és Lacinak? Felfoghatatlan. Ha az anyjuk lennél se tudhatnád jobban. De jó neked hallod! Amúgy bírod őket nagyon, mi? :-DDD

Okami 2015.02.18. 13:38:34

@kamilla123: Nincsen mit, nincsen mit!

Az a rész nálam is kimaradt, viszont simán eltudom képzelni, hogy Laci ismét elővette azt az arcát, amivel a műsor elején nyitott! Nah most az nagyobb volt, mint a Bazilika......

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:38:55

@ornyim: DE!!! :) mert az vicces! (nekem) :)
jó elnézést, megpróbálok ráülni a számra :)))))))))

C0nch0bar 2015.02.18. 13:39:08

@aggyistenbrittudós: "DDDDDDDDDD ezen most nagyon felröhögtem :) idézz be a tárgyalásra, addig nehari, de nem bizonyítok semmit, olvasod a hozzászólásokat, mindenkinek megvan a maga kis véleménye a játékosok játszmázási stílusáról, le is írták ezeket, mégis milyen bizonyítékokat akarsz még?! :))))))) jajdeszeretlek :) ezt is bizonyítsam? vagy elég ha csak mondom ;)" Bizonyítsd, hogy szeretsz! Tényekkel!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:39:35

@Okami: Nem láttam őket. Csak a köpködős jelenetet.

C0nch0bar 2015.02.18. 13:40:03

@Conchobar: "Ne hagyd magad csőbehúzni! Immár nemcsak Conchobar kommentel, hanem C0nch0bar is" Ezt a baromságot meg honnan szedted? Bizonyítsd! Tényekkel!

C0nch0bar 2015.02.18. 13:40:44

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: "püspökfalatját kérném :-)" Én még olyat nem láttam, tehát nincs.

Conchobar 2015.02.18. 13:40:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Én így látom, te úgy látod. Nem láthatunk egymás szemével, és egymás szívével sem" - Csakhogy a dolgok egyféleképpen történnek meg, ha mi kétféleképpen látjuk, az azt jelenti, hogy legalább egyikünk (esetleg mindkettőnk) téved, hülyeséget beszél. Úgyhogy, ne legyél te olyan rátarti a különvéleményedre, hogy neked más a véleményed

Csak ügyesen! 2015.02.18. 13:41:11

@MacákékIcukája: Robin. Tilos lett volna Lacit kiküldeni Edinával és tilos lett volna most újra kiválasztani. Nem érzi a nézők várható reakcióját és azt h éppen felépíti saját magának Lacit, mint legnagyobb ellenfelet. Egyedül Dennis nyöszörgött h ne Lacit küldjék Edinával szemben,mert ez nem jó ötlet. És ő volt egyedül, aki Laci győzelmét várta, valszeg ő az egyetlen, aki jól méri fel Lackónk kinti erősségét.

Bujumburi 2015.02.18. 13:41:26

@C0nch0bar: Már majdnem írtam, hogy úgy fest mégis sikerült kicsikarni egy kis humormorzsát belőled, de rájöttem, hogy te csak egy conchobar hamisítvány vagy! ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:42:32

@Conchobar: Én most nem reszelem a körmeimet, tehát nem beszélek hülyeséget.:D
A dolgok egyféleképpen történnek, de nem egyféle ember nézi, és a szimpátia pont attól alakul ki, vagy nem, hogy ki milyen érzésekkel viseltetik a látott dolgok iránt.:D

C0nch0bar 2015.02.18. 13:43:20

@aggyistenbrittudós: "ELP? :)" Az nem tudom mi, úgyhogy olyan nincs. Ha személyeskedés, akkor légyszi kímélj meg tőle, és nem azt a műsort nézzük, amit hovatovább.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:43:41

@C0nch0bar: nekem minden szavam kőbeton tényeken alapszik, elp :)))))))) és ne rontsd el a játékunkat conchobarral, mert tényszerűen szomi leszek :)

Okami 2015.02.18. 13:44:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lényeg, hogy minimális párhuzamot lehetne vonni, ha a karaktereket és a személyiségeket nézzük (Laci- Edina, Krisztián- Iza).......de nem bizonytalanodom el ismét, szóval tartom magam a fentiekhez, főleg, ha már ennyire egyetértettünk!

egyemakisszíved 2015.02.18. 13:44:41

Elégtétel lenne Edinának, hogy a későbbi győztes ellen esett ki a játékban, bármi is lesz köztük a kinti világban. :)
Robin meg amikor éppen jön, akkor is olyan, mintha menne.

C0nch0bar 2015.02.18. 13:44:58

@Bujumburi: "Már majdnem írtam, hogy úgy fest mégis sikerült kicsikarni egy kis humormorzsát belőled, de rájöttem, hogy te csak egy conchobar hamisítvány vagy! ;)" Szerintem a humor olyan, mint az őskor: mendemonda. Nem találkoztam vele, úgyhogy nincs. Az sem nincs. Bizonyítsd, hogy hamisítvány vagyok, vagy pedig személyeskedésnek fogom tekinteni a hozzászólásaidat, és nem fogok tőled többet tényeket követelni!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:45:29

@Nyuladék: meglátjuk. a vak is azt mondta :)
messze menő következtetéseket nem vonnék le belőle max valami sejtés félét adhat. Ha Robin szavazótábora Laci ellen szavaz, akkor mindegy kit visz ki, kinn marad. Talán Fanni van olyan megosztó (akit Robin szintén nem kedvel), hogy ellene visszamegy. Dóri ellen meg nincs mit felhoznia, és addig, amíg bárki mással van konfliktusa, kivinni vkit csak azért, mert "tuja", szerintem egyenlő a biztos bukással.

kamilla123 2015.02.18. 13:46:19

egyébként sztem Robinnal szemben elég nagy kicseszés, h már csak két hét van a műsorból (talán párbajozni is megy vasárnap), és a legnagyobb erősségét, hogy jól néz ki, eltakarják egy gésa festékkel. sztem ez elég nagy hátrány neki. bár minden srác hülyén néz most ki (igaz, Laci magának borotválta le a bajszát:-)

C0nch0bar 2015.02.18. 13:47:37

@aggyistenbrittudós: "nekem minden szavam kőbeton tényeken alapszik, elp :)))))))) és ne rontsd el a játékunkat conchobarral, mert tényszerűen szomi leszek :)" Ezt az otromba hülyeséget meg honnan veszed? Amíg légből kapott ötletekkel operálsz, addig nem fogok tudni tényszerűen válaszolni neked, addig is gyalázz csak!

togez76 2015.02.18. 13:47:44

@C0nch0bar: "Ez megint személyeskedés, és puszta fantazmagórián alapuló fragmentál fantáziavilágodból fakadó fundamentalista fétis" Ez nem bizonyíték arra, hogy többre vagy érdemes, talán még egy villalakó-félének se lenne ez elég. Arra nem is kérlek, hogy a mondatod második felét bizonyítsd, mert számomra az előbbiek alapján bizonyított, hogy képtelen lennél rá, de abban is kételkedem, hogy érted mit írtál le.

Bujumburi 2015.02.18. 13:47:53

@C0nch0bar: :D szakadok a röhögéstől.

Conchobar 2015.02.18. 13:48:15

@hannamontanna: " Én nem tudom hogy létezik ez, hogy ennyire tudod mi jön be Edinának és Lacinak? Felfoghatatlan." - Ha folyamatosan, nap mint nap azt látom szilveszter óta, hogy bejönnek egymásnak, ragaszkodnak is egymáshoz, akkor mi a csudáért próbálnám az ellenkezőjét állítani? Azért, mert itt néhány kommentelő hülye gyerek azt teszi?

C0nch0bar 2015.02.18. 13:49:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: "bizonyítani nincs kedvem :-D" Akkor bizonyítsd, hogy nincs kedved bizonyítani! És ezt veheted argumentum baculinumnak is!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:49:25

@Okami: Amennyit láttam eddig a Krisztiánból, nem ítéltem meg nagyon negatívan, inkább olyan jófej kisfiús, nem tudom, hogy beszéltek Izával, de ott Izát láttam a mocskosabb szájúnak, keményebbnek. Edina-laci párban viszont Edina nem mondott olyanokat Lacira, mint amaz őrá, hogy klasszikust idézzek (imádooooooooook :D ): nem degradálta őt.:D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:49:52

@C0nch0bar: mindkettőtökbe szerelmes vagyok, randizunk? :) vagy ne tegyem fel ennyire otrombán-direktbe a kérdést? :))))

Bujumburi 2015.02.18. 13:50:00

@kamilla123: "és a legnagyobb erősségét, hogy jól néz ki, eltakarják egy gésa festékkel" :D már látom az új velvet címet: Robin tudatos elcsúfításával Fannit akarja erősíteni a csatorna ;)

,, 2015.02.18. 13:50:12

@aggyistenbrittudós: nem is tudtam, h te is ismerted ELPet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:50:48

@kamilla123: Lehet, hogy ezért fürdik gatya nélkül.:D Kompenzál.:D Gésaként humorbomba, zuhany alatt meg pasi.:D Most már mehetne gatya nélkül szolizni.:D

C0nch0bar 2015.02.18. 13:51:26

@togez76: ""Ez megint személyeskedés, és puszta fantazmagórián alapuló fragmentál fantáziavilágodból fakadó fundamentalista fétis" Ez nem bizonyíték arra, hogy többre vagy érdemes, talán még egy villalakó-félének se lenne ez elég. Arra nem is kérlek, hogy a mondatod második felét bizonyítsd, mert számomra az előbbiek alapján bizonyított, hogy képtelen lennél rá, de abban is kételkedem, hogy érted mit írtál le." Nagyon jól tudtam, hogy személyeskedéssel fogsz reagálni a kitűnően felépített argumentációmra, nem esett le az állam! Evvel is csak azt bizonyítod, hogy érveim gránitszilárdságúak, melyek mellett a tieid olyanok mint Dóri pálmaolaja!

Okami 2015.02.18. 13:51:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Vagy ki mennyire tud azonosulni az adott emberi viselkedéssel, személyiséggel.....szóval, ha belegondolok nem véletlenül kerülöm a Lacihoz hasonló palikat a való életben! :DD

Ruadhnait 2015.02.18. 13:52:55

Kar, hogy nincs szuro ezen a blogon. Nem kellene hozzaszolokat szurni, csak azokat a hozzaszolasokat, amikben szerepel a : bizonyit, teny es idozojelek egyuttese... Valamint a : Fanni, okos, vicces szavak egyuttese, en mar boldog ember lennek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 13:52:59

@Okami: Ha ki lehet.:D De ez a típus a nők veszte.:D Kinézi őket a bugyijukból, aztán a nők meg azt hiszik, pont ők lesznek a vadember-szelidítők.:D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:53:08

@foxglove (F6): csak a hírét, hallottam már róla, egy legenda :) és az, hogy megjelent itt és ilyen formában, azt jelenti, hogy ez a vv végjáték innentől hivatalosan is uncsi lett :///

C0nch0bar 2015.02.18. 13:53:42

@aggyistenbrittudós: "mindkettőtökbe szerelmes vagyok, randizunk? :) vagy ne tegyem fel ennyire otrombán-direktbe a kérdést? :))))" Ha fejből el tudod mondani az 1998. évi törvény VII. Fejezetét, akkor természetesen randizhatunk, de addig csak olyan kacifántos kérdőjel vagy számomra, ami alatt nincsen pont!

,, 2015.02.18. 13:54:19

@aggyistenbrittudós: igen a hallomás az mmkk hiteles forrás.

Conchobar 2015.02.18. 13:54:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: "A dolgok egyféleképpen történnek, de nem egyféle ember nézi, és a szimpátia pont attól alakul ki, vagy nem, hogy ki milyen érzésekkel viseltetik a látott dolgok iránt" - Amíg azt közlöd, hogy te kivel szimpatizálsz, addig nincs is gond. A gond akkor kezdődik, amikor áttérsz a villabeli események taglalásába, majd a taglalás alapján köbvetkeztétések levonásába

Okami 2015.02.18. 13:55:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: Iza egyenértékű lehet Lacival, nah jó túlzok mert Iza szerintem feleannyira nem volt idegesítő és tuskó, mint Laci :P de maradjunk annyiban hogy szerintem Iza se az a csaj akinek a Krisztián típusú palik jönnek be (sőt emlékeim szerint ő ezt ki is jelentette anno, pont, mint Laci Edinkánál!)

Bujumburi 2015.02.18. 13:56:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: :D Azaz, bár van egy tippem melyik kisleány partizánkodik itten. :P

ornyim 2015.02.18. 13:57:40

@aggyistenbrittudós: akkor csak nyugodtan :D volt rá példa, hogy én is belementem, de hamar feladtam. most akárhova nézek conchobar, meg c0nch0bar :D mi van itt? :D

Okami 2015.02.18. 13:57:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: Áhhhh nekem nincsenek hiú ábrándjaim, nah meg nem is vagyok jó nő, mármint egy ilyen pasinak :P szóval éljen az önkritika.......

Apropó utóbbi mintha erősen hiányozna a villából......

Ruadhnait 2015.02.18. 13:58:12

@Bujumburi: Melyik? En nem birok rajonni. :D

Mirocska 2015.02.18. 13:59:27

@Bujumburi: Jézusom, szaporodnak! :-D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 13:59:33

@foxglove (F6): január közepe táján írta az egyik kommentelő, h számára annyira uncsi volt a VVX vége, h unalmában mások nevében kezdett hozzászólni az aktuális posztokhoz. olvastam, itt a blogon, nem csak hallomásból építkezem :) az sosem volt szokásom :)

MacákékIcukája 2015.02.18. 13:59:47

@Csak ügyesen!: neztem mind a ketto hsz-ed, igy most ertem. Igen, ez rizikos dolog, bennem is volt egy kis aggodalom Robin tettei miatt, de nem nagyon tudtam megfogalmazni (ez az elso VV, amit ilyen elemzosen probalok nezni, nincs tul sok gyakorlatom).
Nem emlekszem, hogy Denisz kimondottan nyoszorgott volna (vagy arra gondolsz, amikor Robinnal kint cigizes kozben szuperkepesseg-csererol targyaltak?), bennem csak az a jelenet maradt meg, hogy Dori a nagy otlete utan szinte rogton mondta, hogy nem szimpi, ha egyutt kuldik oket.
De nem tudom... remelem kicsit visszafogja magat. Bar ha Attilanak sikerult ennel nagyobb taktikazassal megnyerni a vv5-ot, akkor elvileg neki is sikerulhetne, mert alapbol egy szimpi karakter.

ornyim 2015.02.18. 14:00:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: Igen, ez egy fontos infó volt, csodálom is, hogy engedték kimondani :) de hát akkora volt a felháborodás, hogy csak a fikázódás ment, a lényeg meg alul maradt :) Ha valaki felfogott volna valamit belőle, annak azért hangot ad. Dennis már kint lenne lehet :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:00:46

1998. évi VII. törvény
a Magyar Köztársaság és a Svájci Államszövetség között a szociális
biztonságról szóló, 1996. június 4-én, Bernben aláírt Egyezmény
kihirdetéséről

nem is olyan hosszú, 12 oldal

Conchobar 2015.02.18. 14:01:01

@Ruadhnait: "bizonyit, teny es idozojelek egyuttese..." - Zavaró is az, hogy valaki nem akar levegőbe beszélni, mikor te meg csakis azt akarsz

,, 2015.02.18. 14:01:40

@aggyistenbrittudós: olvastam, sőt emlékszem is az esetre, mert én ott voltam akkor. de ennek semmi köze ELPhez.

Trompipi 2015.02.18. 14:02:01

@Okami: +1
Pontosan igy latom en is.
Robin sosem mondta, hogy Lacikam, legnagyobb spanok vagyunk. Mikor Dori kifejtette, hogy regen elhordtak egymast mindennek, most pedig osszetartanak, akkor is csak nevetett. Nem is ertem, miert mondjak neki neha, hogy ki kellene tartania az allaspontja mellett, szerintem ezt teszi.
Edina irant pedig tuti, hogy semiit (bocs: SHEMMIT) nem erez, ez is a jatek resze. Nagyon tetszik, ahogy szepen felepitette a jatekat. Nalam kiutotte Fannit a "nyeregbul".
Ezzel szemben Dori mindig ahhoz csapodott, aki epp visszajott a parbajrol. Emlekezzunk vissza, ezt csinalta Zsuval, most ugyanezt csinalja Lacival, es o, aki eddig mindig azt hangoztatta, hogy Lacival akar parbajozni, most fosik rarakni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:02:05

@Conchobar: Ezt úgy hívják, hogy vélemény. A gondolkodó ember tulajdonsága. Elemez, összefüggéseket keres, következtet, adott játékos mellett érveket sorakoztat.
A gond ott kezdődik, ha erre vki képtelen.

Conchobar 2015.02.18. 14:04:10

@MacákékIcukája: "Bar ha Attilanak sikerult ennel nagyobb taktikazassal megnyerni a vv5-ot" - Attila nem a taktikázással nyerte meg a VV5-öt, hanem a taktikázása ellenére. Főként azzal, hogy Péter kiesése után (Vera időnkénti basztatását leszámítva) felhagyott a taktikázással, helyette a az emberi, szerethető oldalát mutatta meg

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:05:06

@Okami: : A személyiségükben látm a különbséget, de ehhez jobban kéne ismernem a hatos szériát.

,, 2015.02.18. 14:06:18

@aggyistenbrittudós: de mindegy, én úgyis buta vagyok és hülyeségeket szoktam beszélni. majd kibeszélhetitek ezt is.
sziasztok

C0nch0bar 2015.02.18. 14:06:31

@-pkata-: Bizonyítom, hogy elrontottam, mert az 1998. évi XIX. törvény VII. Fejezetét akartam írni, csak a XIX lemaradt! Ez tény! Most gyalázhatsz!

Ruadhnait 2015.02.18. 14:06:39

@Bujumburi: Lehet... Nekem is o jutott eszembe, mikor mondtad, hogy szerinted tudod melyik kisleany az. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 14:07:09

@foxglove (F6): akkor viszont túlkombináltam magam. elnézést :)

MacákékIcukája 2015.02.18. 14:07:12

@Conchobar: jolvan, tudom. Elmondtad mar otezerszer. De Attila ezzel "trendet" teremtett.

@Bujumburi: "Robin tudatos elcsúfításával Fannit akarja erősíteni a csatorna" jahj, annyira rohogok :DD

C0nch0bar 2015.02.18. 14:07:13

@Conchobar: ""bizonyit, teny es idozojelek egyuttese..." - Zavaró is az, hogy valaki nem akar levegőbe beszélni, mikor te meg csakis azt akarsz" Pontosan! Ez bizonyítóerejű volt!

Okami 2015.02.18. 14:08:18

@Trompipi: Várj, azért a Fannis incidens bekevert egy kissé, szóval azt simán elhiszem neki, hogy a csalódás végett Fanni most nagyobb ellenség még Lacinál is, aki csak szimplán lekurvázta......(mert nem tudta neki betenni a cerkát :P) Tegyük hozzá még beteheti, (főleg, egy "bulika" hevében!) az idő mint olyan remekül betudja gyógyítani a sebeket ;)

Szóval még bármi megtörténhet.......

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 14:08:27

@foxglove (F6): ????? ne már! semmit sem bántásdiból írtam, ne csináld már :(

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:08:37

@Okami: Ha vadászidény van, nem feltétlen csak a jónők rúghatnak labdába. Ez amúgyis relatív, ki a jó nő.
Önkritika valóban hiányzik a villából.:) Nem volt neki hely.:)

Conchobar 2015.02.18. 14:10:35

@ornyim: "most akárhova nézek conchobar, meg c0nch0bar :D mi van itt?" - Alteregómnak hála, most válik el az ocsú a búzától. Alteregóm tudatosan irkál zagyvaságokat (megpróbálja a számára nehezen emészthető kommentjeimet parodizálni), a kérdés pedig az, hogy ki az, aki a nick figyelmen kívül hagyásával meg tudja állapítani, hogy melyik kommentet írta Conchobar és melyiket C0nch0bar

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:11:52

@ornyim: Az infó valszeg szándékosan csepegtetett volt, de nem esett le senkinek.:(

Okami 2015.02.18. 14:13:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: HAHA!

Nah erre most már tényleg küldök egy képzeletbeli koccintást :D

Ruadhnait 2015.02.18. 14:14:12

@Conchobar: Nem, az nem zavaro, az zavaro, hogy csak kotekedni tudsz, viszont az nagyon. Ez egy blog, ahol emberek elmondhatjak velemenyuket, es nagyon sajnallak, hogy neked az szorakozas, hogy masokat b@szogatsz meg lekezelsz. Majdnem annyi baratod lehet, mint a Fanninak. Tessek, a szemelyeskedest is megkaptad. Bizonyitani nem tudom, de ez egy tenyekre alapulo megfigyeles.

Conchobar 2015.02.18. 14:15:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: "A gondolkodó ember tulajdonsága. Elemez, összefüggéseket keres, következtet, adott játékos mellett érveket sorakoztat.
A gond ott kezdődik, ha erre vki képtelen." - Az arra képtelenek számára sincs gond. Ők máshogy kezelik a dolgot, ők inkább emocionálisan közelítik meg a dolgot, van amelyik villalakót szeretnek, másikot meg gyűlölik. Egyébként, ez utóbbi típusú kommentelők az előbbi típusúakat is rühellik

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:15:39

@Okami: Csak képzeletbeli? :)
Nappal képzeletben sem iszom, este ihatunk.:)

Trompipi 2015.02.18. 14:15:56

@Okami: es en remelem, be is teszi :) Mar csak a jatek kedveert, az aktusra (kozosulesre) nem vagyok kivancsi.

C0nch0bar 2015.02.18. 14:16:19

@Conchobar: ""most akárhova nézek conchobar, meg c0nch0bar :D mi van itt?" - Alteregómnak hála, most válik el az ocsú a búzától. Alteregóm tudatosan irkál zagyvaságokat (megpróbálja a számára nehezen emészthető kommentjeimet parodizálni), a kérdés pedig az, hogy ki az, aki a nick figyelmen kívül hagyásával meg tudja állapítani, hogy melyik kommentet írta Conchobar és melyiket C0nch0bar" Így is van! Még csak véletlenül sem azt bizonyítom, hogy akkora hülyeségeket írsz, hogy az én szándékosan eltúlzott hülyeségeim fel sem tűnnek az embereknek, hanem hogy ocsústúl elválik a búza és nagy csinnadratta közepette nem is ezt a műsort nézik. Mindazonáltal evvel azt bizonyítjuk, hogy ha valaki nagyon hülye, akkor még a még nagyobb hülyeségek sem tűnnek fel mellette!

vastyúk is .. 2015.02.18. 14:16:24

@Conchobar:
Kedves Conchobar!
Azt hiszem, annál nagyobb dicsőség nem érheti a kommentelőt egy blogon, hogy másolata jelenik meg. Gratulálni szeretnék! Csak így tovább, ne add fel, ma is harapnak a halak.
Tiszteletem!

Ui.: Elnézést az offolásért.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:16:33

@C0nch0bar: Első ránézésre kb. ugyanannyi.
A büntetőeljárásról szóló törvény bizonyítási része
www.ndi-szip.hu/Controls/DownloadEDoc.aspx?attId=439fea5a-7f37-4e39-a104-75a2f1dfc593

Jogászok, ügyvédek... :D Tietek a pálya...

C0nch0bar 2015.02.18. 14:17:08

@Ruadhnait: "Nem, az nem zavaro, az zavaro, hogy csak kotekedni tudsz, viszont az nagyon. Ez egy blog, ahol emberek elmondhatjak velemenyuket, es nagyon sajnallak, hogy neked az szorakozas, hogy masokat b@szogatsz meg lekezelsz. Majdnem annyi baratod lehet, mint a Fanninak. Tessek, a szemelyeskedest is megkaptad. Bizonyitani nem tudom, de ez egy tenyekre alapulo megfigyeles." Ez tényszerű volt, és bár én tudnám bizonyítani is, de nem fogom!

Conchobar 2015.02.18. 14:18:27

@MacákékIcukája: "Elmondtad mar otezerszer. De Attila ezzel 'trendet' teremtett." - Nem teremtett ő semmit. Mások utólag egybemosták a taktikáját a vv-győzelmével, és megteremtették a taktikával győző VV Attila (hamis) legendáját

Ditti82 2015.02.18. 14:19:22

Óóóóhhhh, Robin... :D

Okami 2015.02.18. 14:19:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én meg nem vagyok semmi jó elrontója, se nappal se este (Nah most kb. mint egy alkoholista :D)

Conchobar 2015.02.18. 14:22:02

@vastyúk is ..: "Azt hiszem, annál nagyobb dicsőség nem érheti a kommentelőt egy blogon, hogy másolata jelenik meg" - Én nem először élem át ezt a kétes dicsőséget. Más blogon is megtörtént már velem. Fiatalok nehezen tudják azt az érzést kezelni, hogy 'neki mindig, mindenben igaza van', ezért sokszor személyeskednek, a leghülyébbjei meg (ritkán) alteregómmá válnak

Okami 2015.02.18. 14:22:36

@Trompipi: Őszintén? Mivel az elég erős fordulat lenne minden szempontból......ÉN IS!

Tegyük meg tétjeinket mennyi esélyt látunk rá.......

Edinát persze továbbra is sajnálnám, de basszus neki kellett vadember.

MacákékIcukája 2015.02.18. 14:24:07

@Ditti82: jo a vidi? En meg nem tudtam megnezni, alig varom, hog hazamehessek :D

@Conchobar: vegeredmenyben teljesen mindegy, hogy ki teremtette de ez egy letezo trend. Azota mindenki mashogy all a jatekon beluli taktikakhoz es nem tartjak elitelendonek (lsd. az itteni kommenteket) amennyiben nem serti tulzottan a tobbi jatekost.

C0nch0bar 2015.02.18. 14:30:21

@Conchobar: ""Azt hiszem, annál nagyobb dicsőség nem érheti a kommentelőt egy blogon, hogy másolata jelenik meg" - Én nem először élem át ezt a kétes dicsőséget. Más blogon is megtörtént már velem. Fiatalok nehezen tudják azt az érzést kezelni, hogy 'neki mindig, mindenben igaza van', ezért sokszor személyeskednek, a leghülyébbjei meg (ritkán) alteregómmá válnak" Pedig neked mindig mindenben igazad van! Ez tény!

Ditti82 2015.02.18. 14:30:45

@-pkata-: Közvetlen közelemben nincs. :D
@MacákékIcukája: Többet látunk Robinból, mint eddig, az tuti. :)

hannamontanna 2015.02.18. 14:32:16

@Conchobar: Talán a " néhány kommentelő hülye gyerek " lehet hogy nem csak azokat az adásokat nézi amiket te, hanem azt is, amiben mégsem szerették annyira egymást. Az az RTL2-n megy. Annyit azért belátsz, hogy Edina akár meg is nyerhette volna a játékot, ha nem kezd ezzel a köpönyegforgató bőgőmasinával, és nem megy a nemiszerve után? Köszönöm. Semmi gond, mert itt szerintem a kommentelők nagy része egészen addig Edinának drukkolt, amíg nem vették át a hormonjai az uralmat. Mint tudjuk, a vér oda megy, ahol szükség van rá. Hát nem az agyában volt. Csak mondom. Ha már ennyire véresen véded őket, nem ártana tényszerűnek lenni. És megnézni minden adást. :-D

MacákékIcukája 2015.02.18. 14:34:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: szuper! :D az volt, Robin es Laci nagyot alkottak :DD A cikkre: kar, hogy a Young Stars nyert... de legalabb nem lila kendot ;)

@Ditti82: uuuuaaaaooouuu!!! :-O

hannamontanna 2015.02.18. 14:35:09

@Conchobar: Úgy tűnik azt sem nézted :-DD

lukacstoncsi 2015.02.18. 14:35:38

Miért baj hogy az új hármas kicsit tud dumálni Fanniék meg eleve kizárták már Dórit.le vannak osztva a lapokVégjáték.Tudják.Nem öribarira játszanak hanem elvannak, mindenki tudja kivel mire számíthat.gyilkolni egymást tök felesleges.ennyi erővel jó reggeltet se kívánhatnának a másiknak mert ellenség.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:36:25

Hogy oldották volna meg Edina nyereményét? :D Vagy ő lacával találkozhatott volna? :D Kicsikét hülyén volt ez kitalálva. Valszeg az eredményhez alakították a nyereményt.:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:36:38

@Ditti82: akkor takaríthatsz... :)
@Csakazértis én vagyok a királynő: Fanni biztos személyes találka :) Dennis levél, Laci vidi, erre tippelek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:37:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: kaphatott volna videó üzenetet vagy levelet is. Vagy ott a nagynénje, akivel találkozhat.

MacákékIcukája 2015.02.18. 14:38:28

@-pkata-: beleneztem kicsit (hang nelkul), Deniszrol a Sssssannnyiiiiii jutott eszembe :DD

másodpéldány 2015.02.18. 14:41:35

@Csakazértis én vagyok a királynő:

mondjuk képileg elég tudatosan a fanni-denisz-laci klippet vágták jobbra... szerintem, egyszerűen túl nagy a kettő között a különbség, hogy ez ne legyen tervezett... azt akarták, hogy a fanniék nyerjenek, hogy miért, majd kiderül...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 14:42:28

@Bujumburi: Nem értek egyet veled. Fannin legalább annyi máz szokott lenni a játék kezdete óta, mint Robinon a gésa szerepe, vagy a bohóc szerepe idején. :-)

másodpéldány 2015.02.18. 14:45:30

valaki be fog pisilni a röhögéstől...

robinból előjöttek végre a rejtett tartalékai, amiről az egyik barátja beszélt a BV-ben valamelyik este:

rtl.hu/rtl2/valovilag/allati-jo-robin-megkergette-dennist

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:46:12

@-pkata-: Ma este derül ki az állás, már olyan mindegy, Edina 3-ik napja nincs bent. Vasárnap is már késő lett volna az állás kihirdetése.
@lukacstoncsi: Végig a Yuong vezetett.

MacákékIcukája 2015.02.18. 14:47:10

@-pkata-: hat az Uvegtigrises Sanyi :) tokre o jutott eszembe a beallasrol meg ahogy felfujta az arcat es butan nezett :)))

lukacstoncsi 2015.02.18. 14:49:43

Furcsa de Robinnak ez a kívülálló szerep valahogy nem jött rosszul.Nem volt látványos megrogyása pl.hogy Daniék hanyagolták igaz vele késő éjjel dumált sok mindenről.A benntmaradtak már többször voltak padlón pedig mindenkinek volt benn vagy van erősítése.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 14:50:10

@Conchobar: Az alteregód egy Törökországban gyártott fake termék csak. Egyébként meg egy márka lettél! :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:51:21

@MacákékIcukája: fú, egyszer láttam, de nekem annyira nem jött be az a film, úgyhogy elég hamar el is felejtettem :)

Conchobar 2015.02.18. 14:51:22

@hannamontanna: "Ha már ennyire véresen véded őket, nem ártana tényszerűnek lenni. És megnézni minden adást" - Egyrészt, nem védem őket (hanem valami egész mást csinálok), másrészt én nemcsak egyszerűen megnéztem minden adást, hanem többször megnéztem minden adást (ugyanis, ha valakiben valamilyen kérdés merül föl, akkor nem tud másképp választ kapni)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 14:52:22

@Ruadhnait: Sztem nem kötekedik, csak nagyon kukacosan elemez, és ellentmondást nem tűrő. Azonban sokszor szokott jókat mondani.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 14:52:55

Kicsit poszttól eltérő: Edina párbaján Laci szülei nem mentek oda hozzá, nem találkozott velük. Ez sztem őket minősíti, mert Edina mikor odaadta a telefonálást Lacinak, a báty a kariüziben kincsként emlegette Edinát, a tesók a nyilatkozatban azt mondták, az a típus a Laci zsánere, nem a Dóri-féle, a báty a bv-ben őszinte kapcsolatról beszélt. Ha hazudtak is, minimum falból oda kellett volna menniük, a tisztesség ezt kívánta volna. Nem kell esküvőre készülni, de ez lett volna a minimum.

C0nch0bar 2015.02.18. 14:52:55

@VV Erőlegény: "Az alteregód egy Törökországban gyártott fake termék csak. Egyébként meg egy márka lettél! :-)" Amennyiben csak OFFolni tudsz, úgy abban az esetben nem fogok többé feléd bölcs megnyilatkozásokat manifesztálni, pedig ahogy nézem rád férne!

lukacstoncsi 2015.02.18. 14:53:33

@másodpéldány: Robin szerintem az életben sem egy szereplős pali.Nagyjából kijön mindenkivel elég jól kijön.Furcsa de hogy vizipólós volt az jó ideje nem jut eszembe.

Ditti82 2015.02.18. 14:53:43

@MacákékIcukája: Megnézted? :D
@-pkata-: Munkahelyen azért nem csöpögünk. :D Pláne 2D-ben. :D

C0nch0bar 2015.02.18. 14:53:53

@hannamontanna: "Ha már ennyire véresen véded őket, nem ártana tényszerűnek lenni. És megnézni minden adást. :-D" Én mindig minden adást eggyel többször néztem meg mint Te!

Ken Adams79 2015.02.18. 14:54:59

Sziasztok!

Nem olvastam végig a kommenteket, nem tudom, írta-e már valaki

Nekem az jutott eszembe, hogy szerintem a Robin DIREKT kéri a nő szerepes dolgokat.
Szerintem ezek a dolgok (pl, hogy 2 másik játékos NŐnek fessen egy férfit) kifejezetten megalázó.
A mostani, gésás is.
Miért ne lehetett volna Ninja, vagy kínai császár, vagy Indiai Maharadzsa... vagy bár mi?
Miért pont egy női szerep?

Azonkívül, azt is kizártnak tartom, hogy bárki büntetlenül olyat olvasson egy levélben, ami nem szerepel ott.

Conchobar 2015.02.18. 14:56:05

@VV Erőlegény: "Az alteregód egy Törökországban gyártott fake termék csak. Egyébként meg egy márka lettél!" - Nekem fogalmam sincs az alteregóm kilétéről. Amúgy meg, te csak ne kajánkodj rajtam, téged is rühellenek az egybitesek

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:57:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehet, hogy nem is mehettek oda, vagy később találkoztak. Vagy nem értem az egészet, mikor kellett volna odamenniük hozzá?

lukacstoncsi 2015.02.18. 14:57:14

@Conchobar: Szerintem már kívülről tudsz minden párbeszédet és a játékosok mozdulatai is beléd ívódtak nem?:D Együtt lélegzel velük szinte.Javaslom egy hangoskönyv kiadását az még nem volt.Utánozva a lakók hanglejtését is:D Sponsor is lesz biztos hozzá a nagy kereslet miatt:-))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 14:57:35

@C0nch0bar: Kérdés mi az off? Sztem a VV7 szériához Conchobar is hozzátartozik, de csakis az eredeti verzió! :-)

Ruadhnait 2015.02.18. 14:58:24

@VV Erőlegény: Tudom, hogy sokszor mond jokat, egyet is szoktam erteni. A "hangnem" amivel a problemam van. Ahogy masokat lehulyez, mert ugye mindenki hulye, csak o helikopter.
Aki mas velemenyen van vagy neadjisten mer arrol talalgatni, hogy mi kovetkezik, az mind balf@sz, mert o nem ugy gondolja meg mert nem tudja bizonyitani. Ezzel a szoval kerget az oruletbe. :D Legtobbszor atsiklok felette, csak neha nem tudom magamban tartani.

lukacstoncsi 2015.02.18. 14:58:52

@Ken Adams79: Robin kérte volna hogy gésa legyen?Szerintem nem és a kondi miatti kifestést se kérte de belement aztán "élvezte".

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:00:15

@Conchobar: Én téged őszintén csipázlak Conchobar ezt már többször is kifejtettem neked! Szeretem, ha valaki precíz! :-)

hannamontanna 2015.02.18. 15:01:07

@Conchobar: Többször megnézted??? Mindent értek. Nincs több kérdésem.

C0nch0bar 2015.02.18. 15:01:09

@VV Erőlegény: "Kérdés mi az off? Sztem a VV7 szériához Conchobar is hozzátartozik, de csakis az eredeti verzió! :-)" Ha az eredeti nem off, akkor az alteregó sem lehet off! És ne kajánkodj rajtam!

MacákékIcukája 2015.02.18. 15:01:30

@-pkata-: ja, ertem :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: neked is o jutott eszedbe rola? :))

@Ditti82: neeem, mondom, hogy varom a munkaido veget :) Egy ideje mar furdonaci nelkul tusol, csak a szerkik dontottek ugy, hogy most mutatjak meg...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:03:36

@-pkata-: Másnap mondta Edina a Blikk-kérdéseknél, vagy nem is tudom, de másnapi valamiben olvastam. Azt mondta, hogy nem találkozott Laci családjával, mert elsiettek.
"Bevallom őszintén, hogy nagyon félek találkozni velük. A párbajon tudom, hogy ott voltak, de utána olyan gyorsan elmentek, hogy alkalmam sem volt köszönni, bemutatkozni."
Sztem megtehették volna, hogy pár szót, akármit, akár a stúdió előtt, vagy akárhogy, akár csak az egyik családtag, mondjuk tesó. Csak jelzésértékkel.

2015.02.18. 15:03:54

@lukacstoncsi: Robinnak ez a kívülálló szerep valahogy nem jött rosszul - mindenkivel jóban van látszólag, amíg a többiek egymással vannak elfoglalva ő finoman tudja úgy lökögetni a történéseket, hogy neki legyen jó, de ne legyen szemet szúró sem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:05:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jah, értem. Lehet, azóta találkoztak. Nem ítélkezem, mert franc tudja, miért nem. Lehet, majd kiderül.

hannamontanna 2015.02.18. 15:05:46

@C0nch0bar: Nyehehe..... a hülyeség köbgyökre emelődött. De te legalább vicces vagy. :-DDD

MacákékIcukája 2015.02.18. 15:06:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen :DD
Amit Laci csaladjarol irtal tok nem szimpi. Mar csak a telefonos kepesseg elajandekozasa miatt koszonhettek volna neki.

@Hadrian77: @lukacstoncsi: +1

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:06:25

@C0nch0bar: Az eredeti az eredeti, és egyben egy VV hogyvolticum, az alteregója meg többször is mosolyt csalt ma délután az arcomra, így jó? :-D

lukacstoncsi 2015.02.18. 15:07:32

@Hadrian77: Igen ezt mondtam már többször is.Azt hiszem elég türelmes pali amit a királynős héten kibírt Edina miatt meg késöbb és még így is szereti (most az ő szemszögéből nézve).Meglepő hogy ennyire romantikus meg érzékeny és kimutatja ez ritka pláne egy ilyen játékban ahol mindenki takargatja z érzéseit ha férfi vagy ha nő akkor meg rájátszik.

Ken Adams79 2015.02.18. 15:07:58

@-pkata-:

Hát...nem... és ezt tartom furának nagyon. Mert ilyen alapon mást is felolvashatott volna.
Oké, hogy ez tényleg 1 csíny volt, és 2 nap múlva már ugyan olyan borostás lesz... de akkor is.
Én már a 2. nap olvastam volna fel + dolgokat :)

@lukacstoncsi:
Nekem gyanús ... mert azért akarata ellenére még egy olyan "jólelkű" csatorna sem tenne ilyet szerintem senkivel sem... ráadásul 2x egymás után

Ditti82 2015.02.18. 15:08:23

@-pkata-: Jó, hát igazából már az asztal alól nyúlok fel a billentyűzethez. Oda a női büszkeségem. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:08:55

@hannamontanna: köbgyökre emelődött? :D :D :D
és hatványt vonunk :D :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:09:03

@-pkata-: Ezt kétlem, ha tegnap már Barótról jelentkezett, de legyen igazad. A saját megítélésük miatt gondoltam. Minden ígéret nélkül csak köszönni. Nem kerül semmibe, de ezt a tévé veszi, és közvetíti, és a fiuk még bent van.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:10:10

@Ditti82: Ó ha tudnád, én miket csináltam. :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:11:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Edina már haza is ment? Akkor mi lesz a nagy szerelemmel Lacival? Meg hogy lesz ott a kötelező párbajokon meg a fináléban?

lukacstoncsi 2015.02.18. 15:11:39

@Ken Adams79: szerintem Dennis szopatták meg rendesen ezzel az alig jelmezzel de találó nem?A méretes farok a tanga:D Robin legalább az arcpírját tudaj leplezni a fehér festék alatt:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:12:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: Sztem is, de ettől még Laci tiszta szívből szeretheti, ez nem kizáró tényező!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:12:58

@-pkata-: Tegnap azt mondta a bv-ben, hogy onnan jelentkezik.
Valszeg dolga volt. Visszajön. A szerelem a villában van, mire kijön, Edina is itt lesz. Addig meg megnézi az adásokat.

Ditti82 2015.02.18. 15:13:24

@-pkata-: Robintól? Ójajnekem... Konkurencia-szagot érzek a levegőben! :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:14:08

@VV Erőlegény: Persze, csak kicsit visszás a dolog. Udvariasságból is meg kellett volna tegyék. Sztem.
Laci szerelme más lapra tartozik.:) Ő még bent van.:)

C0nch0bar 2015.02.18. 15:14:19

@hannamontanna: "Nyehehe..... a hülyeség köbgyökre emelődött. De te legalább vicces vagy. :-DDD" A személyeskedés akkor is személyeskedés, ha éppen pozitív. Nagy elődömmel, Jézussal sem cimbiztek a tanítványai, csak itták a szavait és tisztelték, mint ahogy nektek is kéne engem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:14:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: akkor meg még találkozhatnak bőven... De mi van, ha Edina családja nem akarta, hogy találkozzanak, és már a műsor előtt volt egy "beszélgetése" a két családnak???

C0nch0bar 2015.02.18. 15:14:57

@VV Erőlegény: "Az eredeti az eredeti, és egyben egy VV hogyvolticum, az alteregója meg többször is mosolyt csalt ma délután az arcomra, így jó? :-D" Ja.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:15:07

@-pkata-: Ácsika.:D Most meg Robin? Vagy egyik nap Lacust ássam ki neked, aztán meg Robinnal pancsikolnál? :D Nem lesz kicsit nagyon jó neked? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:17:10

@-pkata-: Akár ez is lehet, de sztem arról tudnánk, amennyi riporter lézeng.:) Egy ilyen beszélgetés érdekes lehet.:D
Csak érted, van, amit az ember meg kellene tegyen alapból. Ezt hiányoltam. De ezek szerint csak én.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:17:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ne legyél már ilyen pesszimista, higgyél a csodában! :-)

Conchobar 2015.02.18. 15:19:07

@lukacstoncsi: "Szerintem már kívülről tudsz minden párbeszédet és a játékosok mozdulatai is beléd ívódtak nem?" - Amit írtam, az valami másra utal (többször megnéztem minden adást ugyanis, ha valakiben valamilyen kérdés merül föl, akkor nem tud másképp választ kapni). De ez téged nyilván nem zavar

malevil2050 2015.02.18. 15:21:19

@vastyúk is ..: Jó reggelt,remélem most kőttel fel? Amúgy légiveszély van. Képceld el már állítólag osztódik is,sőt má valaki más is, én má tisztára megőrültem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:22:30

@VV Erőlegény: Nem pesszimista vagyok, hanem épp optimista, mikor azt várom, hogy ne maradjanak együtt. Mindkettejüknek jobb lenne. Nagyon fiatalok még ahhoz, hogy egy romboló kapcsolatban éljenek, és mivel mindketten elég sérülten érkeztek bele, nem tudják egymást segíteni, csak azokat a hibákat akarják elkerülni, amik korábban megsebezték őket. De így nem marad idejük egymásra figyelni. De ez mind szerintem, szóval más másként látja.:)

Tündérfalvi A. 2015.02.18. 15:22:51

Sziasztok. Most jöttem Ermitázs koncertről, baromi jó volt. Szlovákiából hazafelé azon gondolkodtam, hogy Laci őszintén szereti-e az ő Edináját vagy úgymond csak taktika volt az egész. Látom még ti is ezen agyaltok, nem maradtam le semmiről.
Robint okosabbnak gondoltam, mint egy ötödikest. A gésa japán B+, nem kínai!

Ditti82 2015.02.18. 15:23:07

@-pkata-: Megkönnyebbülés kicsi szívemnek. :)
@Csakazértis én vagyok a királynő: Robin az enyém. Pont. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:23:09

@VV Erőlegény: Amúgy hiszek a csodában, meg a mesékben is.:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:23:10

@-pkata-: Ez most egy ilyen áthallásos 18-as karikás párbeszéd volt köztetek Dittivel? :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:23:47

@Tündérfalvi Anti: Nem jutottunk előrébb, nem maradtál le sok mindenről.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:24:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szerintem ők a kulisszák mögött beszélnek, ha beszélnek, nyilván tisztában vannak vele, hogy lesik minden lépésüket.

Bujumburi 2015.02.18. 15:24:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Aztaaaa.... és milyen igazad van! Tényleg furcsa, de az is lehet, hogy csak zavarban voltak, hiszen a kisfiuk hagyta kint Edinát, akinek szintén voltak ott mindenféle rokonai. Lehet, hogy zavarukban elsomfordáltak, pedig Laci bátyja már találkozott a nagynénivel a BV-ben.

Conchobar 2015.02.18. 15:25:59

@Ruadhnait: "A 'hangnem' amivel a problemam van. Ahogy masokat lehulyez, mert ugye mindenki hulye, csak o helikopter." - Csakhogy ez így baromság! Ugyanis én nem hülyézek le senkit (még akkor se, mikor más kommentetjét kezdésként ilyen sommásan minősítem). Az, hogy ki hogyan érzi magát egy-egy kommentem után, és tudja-e kezelni ezeket az érzéseket (pl. a 'neki mindig mindenben igaza van' érzést), az ne legyen már az én felelősségem

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:26:45

@Bujumburi: Nahhát az is lehet, hogy nyilvánosan nem beszélnek, hanem majd lesz családlátogatás :D Vagy volt is, csak nem kötik az orrunkra. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:27:04

@Bujumburi: Apropó Laci bátyja sztem szimpatikusabb, mint az öccse. Sztem a bátyja kedveli inkább Lacit, az öccse nem igazán.... Mi erről a véleményetek?

Bujumburi 2015.02.18. 15:29:21

@Conchobar: És egyszer sem mosolyodtál el a hamisítványod kommentjei láttán? - Ne haragudj a személyeskedésért, de nagyon érdekelne, hogyan tudsz ilyen kemény és szikár maradni egy Való Világról szóló blogon. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:29:47

@Ditti82: "Robin az enyém. Pont. :D" Te fiú vagy? :-D (Hejj magas volt a labda egy gyenge poénhoz) :-)

Ditti82 2015.02.18. 15:30:56

@-pkata-: Az van közvetlenül a ráutaló magatartás előtt? :O

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 15:31:11

@Conchobar: én továbbra is imizlek téged! <3 az igazit, persze!

Bujumburi 2015.02.18. 15:32:18

@VV Erőlegény: Hmm... nem vágom az öccsét, de nem ő az, aki az anyuka húgától van? (tiszta Esmeralda) Ő is volt már BV-ben, vagy te hol láttad? Laci anyukája megviselt néninek tűnt, de szimpi volt első ránézésre. Edina anyukája ezzel szemben nekem nagyon szigorúnak tűnik. De ezek csak benyomások persze.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:32:37

@Bujumburi: Valaki írta a párbajnál, én nem láttam, hogy amikor Laci mondott vmit, mindkét szurkolótábot tapsolt, ha Edina, akkor a Lacié nem. Fene tudja.
Mitől lennének amúgy zavarban? Ez egy játék.

csincsilla72 2015.02.18. 15:32:48

@hannamontanna: ennél szebben én sem fogalmazhattam volna meg, hogy miért örülök Edina kiesésének, annak ellenére, hogy az elején én is neki drukkoltam.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:32:53

@Bujumburi: Te ezt nem értheted Bujumburi. Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes! A hogyvolt kommentekben is! Ez Conchobar ars poéticája! :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:33:04

@Ditti82: nem tudom :D még nem csináltam ilyet :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:33:57

@Bujumburi: Mostohaöccs, anyuka húgától. Nem bv-ben volt, hanem vmi riportban, együtt a két tesó, nyilatkoztak Laciról. Laci anyukáját nem is láttam. Edina anyukája olyan matróna típus. Nem csodálom, hogy Edina tart tőle.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 15:33:58

@VV Erőlegény: Az öccsét nem nagyon láttam, meg hallottam, úgyhogy passz. De lehet, hiszen ő a kakukkfióka...

vastyúk is .. 2015.02.18. 15:35:18

@malevil2050: Hello, olyan délig aludtam, ahogy kérted :D. Nem őrültél meg, tényleg osztódás van. Dr. Jekyll és Mr. Hyde. hihihi

Conchobar 2015.02.18. 15:36:01

@VV Erőlegény: "Sztem a bátyja kedveli inkább Lacit, az öccse nem igazán.." - Lehetséges. Az RTL a párbajt megelőző, Lacit és Edinát egymásnak ugrasztani akaró videó-akciójában nem a bátyja, hanem az öccse vett részt. A bátyja a karácsonyi videó-üzenetben szerepelt (mikor megköszönte Edinának, hogy átadta Lacinak a szuperképességet). Lehet, hogy csak így osztották le a fivérek egymás közt az üzenet-alkalmakat, de lehet a báty részéről tudatos távolmaradás is a párbaj előtt

Pék Sütemény 2015.02.18. 15:37:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Sziasztok! Hát, ezt nem lehet tudni. Megélni egy nagy szerelmet, vagy kihátrálni belőle, mert egyszer majd szar lesz belőle.....Te mit választanál?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:37:21

@Bujumburi: Igen volt a BV-ben és sztem is az öccse származik a külön alomból, mert ő a két bátytól eltérően szőke és más arcvonásokkal is rendelkezik. A bátyó inkább védte és magyarázta Laci szereplését, az öcsi viszont többször mintegy elhatárolódott tőle, és inkább savazta.

Bujumburi 2015.02.18. 15:37:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: Láttam valahol anyukáját, talán riportban elkapták. Az öccsét viszont nem láttam még, de majd meglesem, a bátyja nekem kicsit fura volt, de alapvetően szimpi, viszont jó volt az órája, ugye. Kemény lehet egy ilyen valóságshow a családtagoknak is.

Ruadhnait 2015.02.18. 15:37:39

@Conchobar: En nem erzem a "neki mindig mindenben igaza van" erzest. En a "mar megint azt hiszi hogy igaza van es miert kell ezt ilyen lekezeloen eloadni" erzest erzem. De mint mondtam sokszor egyetertek veled, meg a precizitassal sincs semmi problema, csak en peldaul felelosseget vallalok azert, hogy amit mondok, milyen erzessel tolti el azt, akinek irom. Neked persze ettol meg nem kell es elnezesedet kerem, hogy emiatt bunkonak tunsz a szememben neha.

Bujumburi 2015.02.18. 15:38:52

@VV Erőlegény: Hu ezt nem is láttam, pedig meg szoktam nézni ezeket utólag is.

C0nch0bar 2015.02.18. 15:38:57

@Ruadhnait: @Conchobar: ""A 'hangnem' amivel a problemam van. Ahogy masokat lehulyez, mert ugye mindenki hulye, csak o helikopter." - Csakhogy ez így baromság! Ugyanis én nem hülyézek le senkit (még akkor se, mikor más kommentetjét kezdésként ilyen sommásan minősítem). Az, hogy ki hogyan érzi magát egy-egy kommentem után, és tudja-e kezelni ezeket az érzéseket (pl. a 'neki mindig mindenben igaza van' érzést), az ne legyen már az én felelősségem" Így is van! Én sosem hülyézek le, vagy minősítek negatívan senkit. Így ezt sem én írtam: "Amúgy meg, te csak ne kajánkodj rajtam, téged is rühellenek az egybitesek";

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 15:39:59

@-pkata-: azt hiszem, a megtestesült, totál szürrealizmust láthattuk. :D

Azért Dénes Gábor kéménybélelőnek se lesz egyszerű az élete, ha egyszer kimegy innen és fel szeretné venni a munkát... sokunk retinájába és agyába égett bele az a péniszprotézis, azzal a sárga lókotonnal. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:42:55

@Pék Sütemény: Éssze? Kihátrálni. Szívvel? Képtelenség. Előre látni pláne. De már írtam többször, hogy sztem az a hatalmas szerelem, amit Edina emlegetett, az sokkal inkább egy elképzelt dolog volt, akkor laci még nem volt a párja, csak szerette volna. Mikor már egy pár voltak, akkor ennek nem sok jelét láttam, visszahúzódást láttam, kicsit hátralépést. Mint mikor nem azt kapod, amit reméltél. Ennek ellnére kitartott mellette, meg látszott a szeretet, de a szerelem nem annyira, legalábbis nekem. A vége felé azt mondta, úgy érzi, mégis, de ez majd csak kint fog beigazolódni. Sokat kell ezért dolgozniuk mindketten.
Sosincs jó választás. És sosincs ésszel választás. Bárcsak lenne.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 15:43:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): főleg, hogy lazán kitették így őt az Index címlapjára is. :D

malevil2050 2015.02.18. 15:44:20

@vastyúk is ..: Uhh ilyeneket be írjáá nekem ,ha má meghallom a doki szót elkeszd emelkedni a higánymiliméterem,sztán meg gyün a nino.Majd cocohtlanítás után gyüvök.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 15:44:25

Conchobart semmivel sem tartom kevesebbre, sem többre a többiektől, és igen, nekem kifejezetten tetszik (néha) a stílusa. ő így beszéli meg a többiekkel a véleményét, más meg másképp. visszakérdez? tegye. aki akarja, megmagyarázza neki, miért úgy gondolja, más meg letrollozza. de basszus, hadd férjen már ő is ide. akinek nem tetszik, ugorja át.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:44:34

@VV Erőlegény: Öccsét nem láttam a bv-ben, arról lemaradtam. A bátyot láttam. Ő mellette szólt mindig.

Pék Sütemény 2015.02.18. 15:45:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: Naugyehogyugye! :) A szerelem, az egy fos. :)))) (de azért egy ideig jóóóóóóóóóóóóóó) (látod, a Laciból is mi lett, banyek...)

Conchobar 2015.02.18. 15:45:37

@Bujumburi: "És egyszer sem mosolyodtál el a hamisítványod kommentjei láttán?" - Annyira volt ő humoros, mint amennyire humoros volt Zsuzsa a szavannás héten, vagy amennyire Edina és Laci volt humoros Dennis szülőjeként. Az alteregóm megpróbált ugyan parodizáni, de nem tudta elkapni a vonásaimat (ha nem érti a kommentjeimet, a mondanivalómat és motivációimat, akkor eleve kudarcra van ítélve a parodizálási kísérlet)

Pék Sütemény 2015.02.18. 15:46:01

Na futok dolgozni még kicsit, majdre. Szerintem nyerjen a Laci. Ennyit nem bőgött még macsó. Megérdemli. :)

vastyúk is .. 2015.02.18. 15:46:27

@malevil2050: hihihihihihihi. okéj, akkor később. én meg elmentem izmozni a konditerembe

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:46:39

@Pék Sütemény: Öl, butít, és nyomorba dönt.:D
De jóóóóóóóóóóóóóóó.:D Aki kihagyja, sokat veszít.:D
Laci szerelmét én még megvárom kerítés nélkül.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:47:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Azért az elhanyagolt milfek lehet, hogy sokszor fognak soron kívüli kéményseprést kérni a Kéményseprő Vállalattól, Dénes Gábor munkatárs személyes közreműködéséhez ragaszkodva. :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 15:48:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Kotontesztelő lesz.:D Főállásban.:D
Vagy őt várja Kovi az ajtóban.:D Az a megcsavarom csípőmozdulat kellene sok filmbe.:D Hadd tanuljon a következő vv-generácijóóóóóóóóóóó.:D

Bujumburi 2015.02.18. 15:50:20

@Conchobar: ez aranyos válasz volt a hasonlatokkal, köszi. :)
bár arra konkrétan nem válaszoltál, hogy legalább 1 mosolyt csalt-e az arcodra? :D

Ruadhnait 2015.02.18. 15:50:50

@Bujumburi: Az occse volt a BV-ban. Asszem a Zsu elleni parbaj elott a Zsu baratjaval, a Jozsival vagy mineve volt egy eloparbajuk, vagy mijuk. :D

C0nch0bar 2015.02.18. 15:51:36

@Conchobar: ""És egyszer sem mosolyodtál el a hamisítványod kommentjei láttán?" - Annyira volt ő humoros, mint amennyire humoros volt Zsuzsa a szavannás héten, vagy amennyire Edina és Laci volt humoros Dennis szülőjeként. Az alteregóm megpróbált ugyan parodizáni, de nem tudta elkapni a vonásaimat (ha nem érti a kommentjeimet, a mondanivalómat és motivációimat, akkor eleve kudarcra van ítélve a parodizálási kísérlet)" Olyannyira jól sikerült a paródia kis barátom, hogy miután komolyan reagálni kezdtek nekem az emberek, ijedtedben a húgyfoltos fecskédbe szartál, és gyorsan meg is írtad, hogy utánoznak. Ejnye koncsika, nem szép dolog hazudozni, és ez ma már a második volt tőled:(

Ditti82 2015.02.18. 15:51:48

@-pkata-: Akkor rohanjuk le a vellát! Most! :D

hannamontanna 2015.02.18. 15:52:39

@-pkata-: Végre figyel valaki :-DDD
@C0nch0bar: Fő a szerénység :-)) Te vagy a kommentnövelő?
@csincsilla72: Ugye. Lehetett volna az első női győztes. De elb*szta. Szó szerint. Biztos megérte. Ilyen szép emberért!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 15:53:04

@VV Erőlegény: basszus, ez az opció meg se fordult a fejemben... még a végén óriási szakmai karriert fog befutni, de idén tutira ő lesz az év kürtőbélelője is.. .vagymi. :))

@Csakazértis én vagyok a királynő: na egy ilyen karrier is esélyes, ez az ember egy csiszolatlan gyémánt! :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 15:53:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):kedvesen kell hozzászólni, és elképzelhető hogy talán kifogod a szelet a vitorlájából :) na ti sem lesztek taktikából győztesek :)))) bénákok :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:54:37

@Ruadhnait: Meg volt még egyszer még valamikor nagyon a műsor elején valamikor november közepe/vége felé, akkor még Dóritól akarta eltanácsolni Lacit.

C0nch0bar 2015.02.18. 15:54:48

@hannamontanna: "Fő a szerénység :-)) Te vagy a kommentnövelő? " Ma mindig mindenki mindenkihez hasonlít, holott én csak egy vagyok, az igazi. Baromság eleve a kérdésed, ebből is látszik, hogy lóva ülsz a fordítotton. És ha csak trolkkodásra és offolásra futja tőled, akkor bizonyíts!

Conchobar 2015.02.18. 15:55:19

@Ruadhnait: "en peldaul felelosseget vallalok azert, hogy amit mondok, milyen erzessel tolti el azt, akinek irom" - Valóban? És miféle felelősséget vállaltál amiatt, hogy valótlant állítottál rólam? ("A 'hangnem' amivel a problemam van. Ahogy masokat lehulyez, mert ugye mindenki hulye, csak o helikopter.")

Costanza 2015.02.18. 15:57:28

@Ken Adams79:

Biztos csak az volt szabad a jelmezkolcsonzoben. :D A japan kabuki szinhazakban szinte kezdettol fogva ferfiak jatszottak a nok szerepeit is (meg a mai napig hagyomany), es mindegyik gesanak van maszkirozva.
Viccen kivul amugy nyilvan direkt eroltetik nala ezt a noies-ferfi semat, tokeletesen megfelel es illik ra szerintem, sajna ez ha serto is, de kivulrol mulatsagos tuti mukodo dolog, kivetel a homofoboknal talan. (Illetve mindket noi bentlako eleg kozonseges lenne gesanak.)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 15:58:00

@aggyistenbrittudós:á, nekem nincs bajom vele, sokszor értek vele egyet, ahogy olvasom.Néha még beszélgetni is szoktunk.
Ja, és csak egyszer szólalkoztunk össze, de csak egy kicsit, akkor is pont azért mert kvázi lájkoltam és kikérte magának, hogy csak ennyit írtam: "ezzel én is egyetértek" és nem idéztem, hogy a hsz-e melyik részére gondoltam.. :D
Aztán egy mókás kérdezz-felelek után elhagytuk egymást. :)

egyemakisszíved 2015.02.18. 15:58:28

A Fókuszban volt, azt hiszem, hogy a riporter szerette volna összehozni Edina és Laci családját egy közös riport erejéig, de Laciék nem álltak kötélnek. Laci anyukája igencsak elzárkózó, lehet, a fiús anyukáknak soha nem elég jó a fiuk választottja, pedig Laci sokat köszönhet Edinának. Fordítva ez nem így van, szerintem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 15:59:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A viccet félretéve sztem Denisznek nem lesznek olyan nagy problémái az életben a VV miatt (sőt), mint esetleg Fanninak lehetnek (lehet, hogy emiatt is favorizálja az RTL a leginkább talán Fannit a játékban)...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:00:22

@hannamontanna: csak furi volt, mint a távol állsz hozzám :)

Ruadhnait 2015.02.18. 16:00:49

@Conchobar: Azert vallalok felelosseget, hogy amit mondok milyen erzessel tolti el azt, akinek irom, veled ellentetben. Nem allitottam valotlant, mert igenis a "hangnemeddel" van a problema es igenis azt gondolod, hogy neked mindig igazad van es ha nem is szo szerint, nagyon sokszor lehulyezel embereket. Az lehet, hogy nem kepzeled magadat helikopternek... Ezert a reszert elnezest kerek. :D

Conchobar 2015.02.18. 16:00:50

@Bujumburi: "bár arra konkrétan nem válaszoltál, hogy legalább 1 mosolyt csalt-e az arcodra?" - Benne volt a kommentemben, hogy semmi humorosat nem találtam a paródia próbálkozásban, ergo benne volt a nemleges a válasz

Costanza 2015.02.18. 16:01:09

@foxglove (F6): Igen, vegul is Tom Hanks is elkezdett egy gumilabdahoz kotodni egy lakatlan szigeten, mindenfele szerelem letezik ha elegge el vagy izolalva.

Ditti82 2015.02.18. 16:01:29

@-pkata-: Ha valóban vajkrém, akkor le is nyalnám. :D
@VV Erőlegény: Attól még lehetnek problémái, lásd BB Évi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 16:02:30

@fosch9: Sztem Csiri Bá , de erre majd én is kiváncsi lennék! :-)

Ditti82 2015.02.18. 16:02:55

@Costanza: Juj, azt most reklámozzák valamelyik tévén.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:03:24

@egyemakisszíved: Lehet, hogy Lacc anyukája nem akar szerepelni. Amit mondjuk megértek. Bárkit, aki nem akar szerepelni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:03:59

@Ditti82: sőt, megkérnéd Lacit, hogy előtte máshol is kenje be, mi? :D

C0nch0bar 2015.02.18. 16:05:37

@Bujumburi: "ez aranyos válasz volt a hasonlatokkal, köszi. :)
bár arra konkrétan nem válaszoltál, hogy legalább 1 mosolyt csalt-e az arcodra? :D" A humor kezdete és vége nálam ott van, amikor az elmúlt hét VV részeit fordított sorrendben nézem meg. Elképesztően mulatságos helyzetek alakulnak ki úgy!

2015.02.18. 16:05:46

@VV Erőlegény: bennfentes az biztos :D
Holnap legyen midenki C
:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 16:06:28

@Ditti82: Igen, de azért a siker az segíthet, különösen ha utána még fel is karolják az RTL-ben. Átmenetileg Baukó Éva is normalizálódott, bár az is igaz, hogy ehhez ő tette meg az első lépéseket, amikor lemondott az alkoholról. Igaz, hogy az ő küzdelme is tart még önmagával, és akár vissza is eshet (nem kívánom neki!).

egyemakisszíved 2015.02.18. 16:06:36

@-pkata-: De Laci anyukája egyébként szokott szerepelni, ez inkább szándékos távolságtartásnak tűnik, nehogy a két család „összekeveredjen”.

Conchobar 2015.02.18. 16:07:37

@Ruadhnait: " Nem allitottam valotlant, mert igenis a "hangnemeddel" van a problema es igenis azt gondolod, hogy neked mindig igazad van es ha nem is szo szerint, nagyon sokszor lehulyezel embereket." - Hol hülyéztem le, és kit? Arra meg kár szót is vesztegetni, hogy mi alapján tulajdonítasz nekem ilyen, vagy olyan gondolatokat (nyilvánvalóan amiatt, mert valami emóció keletkezik benned, amelyet fiatal korod, vagy pszichikai állapod miatt nem tudsz kezelni)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:07:43

@egyemakisszíved: HOl? Én még nem láttam. Kíváncsi vok rá :)

csicserierika 2015.02.18. 16:08:11

@-pkata-: párbajon ott lesz Edina és Laci rajongói oldalán fog ülni. Talán váltanak pár szót, legalább köszönjék meg a telefont.

Ditti82 2015.02.18. 16:08:46

@-pkata-: Nem fedem fel a hálószobatitkokat! :P

hannamontanna 2015.02.18. 16:09:57

@C0nch0bar: Tessék itt a bizonyíték. Megint egy komment. Ennyike. :-DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:10:08

@csicserierika: ha ott beszélnek is, azt nem fogják nekünk bejátszani.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 16:10:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha lehámozom a 'bizonyítsd' dolgait, kifejezetten jól lát dolgokat, és sztem okosan is szól hozzá. meg direkt provokál, és vannak akik ennek beugranak :) na ezért csípem :)))) okos troll :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 16:10:25

@C0nch0bar: :-D Vagy inkább visszafelé lejátszva a felvételeket, mint Tímár Péter filmjeiben. Pl. Egészséges erotika :-)

egyemakisszíved 2015.02.18. 16:10:55

@-pkata-: A Fókuszban. Ott lehet a családtagokat időnként látni, a maguk környezetében nyilatkozni.

MacákékIcukája 2015.02.18. 16:11:06

@C0nch0bar: "A humor kezdete és vége nálam ott van, amikor az elmúlt hét VV részeit fordított sorrendben nézem meg. Elképesztően mulatságos helyzetek alakulnak ki úgy!"

Kesz vagy teljesen :DD bereborult az arcom a tenyerembe! (facepalmos rohoges)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:11:29

@C0nch0bar: esetleg próbáld meg visszafelé tekerve is. :D

hannamontanna 2015.02.18. 16:13:44

@-pkata-: Vagy a majdnem teljesen félmeztelen.... De látod, rajtad kívül másnak fel sem tűnt. :-D Válogatott csapat :-)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:14:45

@VV Erőlegény: váá, most látom, hogy te is erre gondoltál. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:16:01

@Bujumburi: megnéztem, köszi, nekem Lacc anyuja szimpatikusabb ránézésre, Edina anyjától én is félnék...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:16:15

@Bujumburi: Laci anyján tökre látszik, hogy a "töke" is tele van ezzel az egésszel. Bár ő, a kevés megjelenések során, mindig ilyen ... nem is tudom.. fásultnak tűnt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:17:22

@-pkata-: képzelheted szegény Edina hogy' félt tőle... nem is csodálom, hogy minden össze-vissza beszélt minden zöldséget állandóan. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:17:40

@Ditti82: dehogynem.. a kamerák úgyis mindent látnak :::

2015.02.18. 16:17:49

Sztem sixx is jatszhat C-t :D

Bujumburi 2015.02.18. 16:18:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lehet, hogy az ismerősök sokat faggatják, és szarul éli meg, nem? de az, hogy Edina válaszai alá szinte tüntetőleg nem tapsoltak, nem annyira szimpi.
@-pkata-: igen, Edina anyukája elég szigorúnak tűnik.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:19:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hallod, nem csodálkoznék, ha otthon nagy veszekedés lett volna, vagy egy-két pofon...

C0nch0bar 2015.02.18. 16:19:16

@VV Erőlegény: ":-D Vagy inkább visszafelé lejátszva a felvételeket, mint Tímár Péter filmjeiben. Pl. Egészséges erotika :-)"@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "esetleg próbáld meg visszafelé tekerve is. :D" Bizonyára azért írtok ilyen baromságot egyszerre mindketten, mert túl fiatalok vagytok, és még nem ismeritek az emberi test és pszichikum valós korlátait, és próbálgatjátok a határaitokat. Erre csak azt tudom mondani, hogy ne tegyétek. Egy VV rész visszafele lejátszása olyan mókafaktor, mely irreverzibilis nevetésrohamot válthat ki még egy mégoly fegyelmezett és karót nyelt individuum számára, mint jómagam.

Ditti82 2015.02.18. 16:19:26

@-pkata-: Majd építünk bunkert. :D

Bujumburi 2015.02.18. 16:19:52

@fosch9: :D :D :D na az szép lenne, de nem hiszem, hogy lenne energiája egy hosszabb stílusparódiához

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 16:21:41

@csicserierika: Lehet, hogy akkor a Laci családtagok átülnek a másik oldalra? :-)

egyemakisszíved 2015.02.18. 16:23:27

@-pkata-: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Bujumburi: Mi félnivaló van Edina anyukájától? Legfeljebb ő is elmondja a véleményét, kertelés nélkül, ahogy az érzelmei diktálják, csak meg kell hallgatni. :)
Laci anyukájától több félnivaló lenne szerintem, hiszen ő az, aki elzárkózik a gyereke partnerétől és annak családjától.

Bujumburi 2015.02.18. 16:24:53

@egyemakisszíved: igen, így már kettőjük közül Laci családja a furcsább.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:25:14

@egyemakisszíved: Tudod én sem szívesen hallgatnám a "fia csak egy rongy" című szólamokat... Márpedig Edina családja eléggé kifakadt Laci ellen, és gondolom, ez a Lacc anyukájának cseppet sem esett jól.

Ruadhnait 2015.02.18. 16:26:45

@Conchobar: Errol beszelek, latod? "valami emóció keletkezik benned, amelyet fiatal korod, vagy pszichikai állapod miatt nem tudsz kezelni". Nem ertek veled egyet a stilusoddal, lekezelonek tartom, mindjart vagy nagyon fiatal vagyok, vagy valami pszichikai problemam van. Elarulom, 27 eves vagyok, es semmifele pszichikai problemam nincs, ezek utan viszont azt kell ,hogy mondjam, hogy neked viszont van. En tulajdonitok neked gondolatokat? Te vagy az, aki gondolatokat tulajdonit mindenkinek, akar VV karakter, akar kommentelo,nem veszed eszre? Te vagy az, aki tudja ki, mit, miert csinal. Es amikor valaki van annyira hulye, (pl: en), hogy leall veled, es megprobal veled beszelgetni, akkor nekiallsz bizonygatni, hogy nem eleg, hogy neked MINDIG igazad van, a masiknak muszaj, hogy NE legyen igaza!! Meg ha egyet is ert veled, akkor is hulye!! Akkor meg nekiallsz azon b@szakodni, hogy miert nyalnak neked... Tudod mit? Hat szerintem: kapd be!

Ditti82 2015.02.18. 16:27:43

@Bujumburi: Edina anyja, hááááát, minimálisan se szimpatikus.

Ditti82 2015.02.18. 16:28:42

@-pkata-: Vállalom a kék kendőt! :D

csicserierika 2015.02.18. 16:28:58

@VV Erőlegény: és ott szurkolnak csak azért is :)

Ditti82 2015.02.18. 16:30:04

@Ditti82: De csak ha Fáncsié lesz a zöld. :D

egyemakisszíved 2015.02.18. 16:31:01

@-pkata-: Csak azt mondták, hogy féltik tőle Edinát és nem hisznek a szerelmében, de a szerelmet már elhitték. A féltésre meg minden okok megvolt. Laci családja sem lelkesedett a kezdetekben, azt mondták, nem értik, mi történt Lacival, hiszen Edina nem az esete. Annyi a különbség, hogy Laci anyukája úgy tűnik, meg is rekedt ezen a szinten.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 16:32:34

@egyemakisszíved: Szerintem ez egy anyának épp elég, hogy vki más félti tőle a gyerekét.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 16:35:21

@egyemakisszíved: nem. edinka mondta pl lacinak, h jajjjj, mit fogsz te majd kapni anyutól (szeksz miatt). nem ő, hanem laci.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:41:12

@C0nch0bar: "Bizonyára azért írtok ilyen baromságot egyszerre mindketten, mert túl fiatalok vagytok, és még nem ismeritek az emberi test és pszichikum valós korlátait, és próbálgatjátok a határaitokat. Erre csak azt tudom mondani, hogy ne tegyétek. Egy VV rész visszafele lejátszása olyan mókafaktor, mely irreverzibilis nevetésrohamot válthat ki még egy mégoly fegyelmezett és karót nyelt individuum számára, mint jómagam."

Az irreverzibilis nevetésrohamok, és az azokkal járó pszichés folyamatok individuális alapokon nyugvó analízises megismerését célzó kutatások mind BEBIZONYÍTOTTÁK már, hogy a test és az elme kvantum- és metafizikai korlátai nagymértékben bővíthetőek, mitöbb, tágíthatóak, az alkalmazott mókafaktorok körének és fajtájának kiszélesítésével illetőleg azok mértékének széles spektrumon történő, akár szélsőséges amplitúdót eredményező kimozdításával.
Ez a kísérlet, az önmagát túlfegyelmező és érzelmeit visszafogó egyedeknél különösen nagy sikerrel járt. Néha még nevettek is, ami a 0 felé konvergáló korábbi esetekhez képest, óriási előretörést jelentett, addig stagnáló, már-már katatón állapotukat illetően.
Szívesen máskor is.
Dr. Push.

ps. amúgy Ön tök hüje. :D

csicserierika 2015.02.18. 16:44:59

itt Lacci anyu még szépen nyilatkozik Edináról :
rtl.hu/rtlklub/fokusz/szerelem-vagy-haboru

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 16:46:42

@egyemakisszíved: hát nem tudom, elég szigorúnak v. inkább olyan "sarkosnak" tűnik és hát Edina sem véletlenül mondogatta folyton, hogy jaj, mit szól majd anyukám, meg hogy biztos haragszik, stb.
Mondjuk Laci anyukája is érdekes. Azt hiszem, az áldozat szerepet v. hozzállást tőle örökölhette Laci.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 16:50:28

@egyemakisszíved: Edina anyukája még a mostani párbaj előtti napon is olyat posztolt az FB oldalára h szavazzanak Edinára, mert Laci biztosan össze fogja törni a szívét. Korábban meg szerintem mindegy h mit gondoltak, akkor sem kellet volna nyíltan és kifejezetten csúnyán kampányolni Laci ellen, főként h Laciék családja többször megköszönte h Edina átadta a telefonálást és sose mondtak semmi rosszat Edináról. Szóval én megértem h nem túl lelkesek.

Conchobar 2015.02.18. 16:51:51

@Ruadhnait: "Errol beszelek, latod? 'valami emóció keletkezik benned, amelyet fiatal korod, vagy pszichikai állapod miatt nem tudsz kezelni'. Nem ertek veled egyet a stilusoddal, lekezelonek tartom, mindjart vagy nagyon fiatal vagyok, vagy valami pszichikai problemam van" - Hol a hülyézés? Ez nem az. De nem is lekezelés. Egyszerűen csak a lehetséges okok (motivációid) keresése/megnevezése. Én nem pszichikai problémát írtam, hanem pszichikai állapotot (pl. düh). És bizony beláthatod, hogy 27 évesen fiatalnak kell, hogy minősülj, és a korod bizony sok mindenre magyarázatot ad. Végezetül, majd akkor önérzeteskedj, ha valami sértő dolgot írok

Magg. 2015.02.18. 16:54:20

@ornyim: Úristen, ezek szaporodnak?! Mondtam már ,hogy ne etessétek! :DDD

Amúgy sziasztok!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.18. 16:54:28

@Ruadhnait: jegyezd meg, h vele csak olyanok vitáznak, akik fiatalok, problémáik vannak és sosem lesz férjük-feleségük. ja és szegénnyel mindenki személyeskedik. :((((((

Magg. 2015.02.18. 16:55:23

@Mirocska: :DDD akkor még nem olvastam a hsz-edet, de nekem is éppen ez ugrott be. :)

egyemakisszíved 2015.02.18. 16:55:56

@-pkata-: De Laci anyukája a nyilatkozataival maga sem támasztotta alá soha azt a nézetet, hogy ennek a kapcsolatnak lenne hosszú távú jövője. Sőt a viselkedése inkább azt sugallja, hogy ha az idő, vagy az összezártság elmúlása nem hoz megoldást, akkor a család fog mindent elkövetni, hogy Laci minél hamarabb észhez térjen. Feltéve, ha nincs már most is pontosan eszénél.
@aggyistenbrittudós: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Csak ügyesen!: Én is úgy gondolom, ha Laci tudja, hogy Edinának fontos lenne betartani ezt a fogadalmát, édesanyja és maga miatt is, hogy ne kerüljön kamerák előtt nagyon intim helyzetbe, akkor ebben segítenie kellett volna. Ha tényleg szereti és tiszteli. Nem az aminek meg kell történnie, az meg is fog történni alapállást felvenni, mert pontosan tudja, hogy abból egy kamerákkal körbevett világban ő fog jól kijönni, Edina meg rosszul.

Conchobar 2015.02.18. 16:58:33

@Ruadhnait: "Es amikor valaki van annyira hulye, (pl: en), hogy leall veled, es megprobal veled beszelgetni, akkor nekiallsz bizonygatni, hogy nem eleg, hogy neked MINDIG igazad van, a masiknak muszaj, hogy NE legyen igaza!" - Mi az, hogy leállsz velem?! Nem a haveri körben sörözgetünk. Tényleg azt hiszed, hogy nekem teszel szivességet avval, hogy nekiállsz vitatkozni (vagy inkább feleselni) velem?! Egyébként, bármennyire is nehéz elfogadnod: csak akkor lehet neked vagy másnak igazat adni, ha bizonyítani tudod az állításodat.

Köcsöglány 2015.02.18. 17:09:22

Hahh,most jövök a fogorvostól.Szóval 1.én döntő,másnap bölcsességfog műtét. Jó lesz ez (nagyon nem röhögök)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:14:32

@R.I.P. Oberyn Martell: És mikor tudom meg? :D Szeretem a meglepiket, de csak a jükat.:D Válogatós vagyok.:D

Köcsöglány 2015.02.18. 17:16:46

@Bujumburi: ....erre nincsenek szavak. Ez egy LSD trip.... te jó.....erre még szmájlit sem tudnék írni.

Ruadhnait 2015.02.18. 17:18:05

@Conchobar: Hat latom en is, hogy te nem erzed ugy, mintha a haverjaiddal sorozgetnel. En igen, en jol szorakozom altalaban. Fel szeretnem hivni a figyelmed egy fontos dologra: Ez egy blog egy reality show-rol, ValoVilag. Nem egy politikai vitaforum, nem is kedves kis ostablazas a "nyuggerotthonban". Majd ha ez eljut az agyadig, akkor fogunk ujra ertekezni. ;)

Köcsöglány 2015.02.18. 17:20:59

@Ruadhnait: ++!!! szomorú,hogy idejön valaki a humorérzék teljes hiánya nélkül,és mi vagyunk leszúrva,amiért merünk jókedvűek lenni,poénkodni,neadjisten JÓSOLGATNI,ahogy azt kedves Koncsikánk néhány napja mondta. Még szomorúbb,hogy tele van az ő hsz-eivel a képernyőm és lehetetlen figyelmen kívül hagyni.

Costanza 2015.02.18. 17:23:57

@Ruadhnait: igen, meg ki sem jott onnan, es mar most latszik milyen jol tudja majd kamatoztatni az eroforrasait, legalabbis eleg sok nez ki neki csak igy hirtelen kapasbol.
Majd meglatod egy napon hogy ilyen IS egy okos no, habar fogalmam nincs hany eves vagy, es megertem idegesito nezni meg olvasni, de szerintem mindezek ellenere inkabb figyelj jol.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:27:07

@Bujumburi: Nem bunkóságból, nehogy annak tűnjön, de egyik családnak sincs mire felvágni, se szégyellni a másikat. Még mindig tartom, hogy egyik családtag odamehetett volna, mivel a báty, meg a nagynéni már voltak együtt bv-ben.
Viszont érdekes Edina anyjának a testbeszéde is, mikor a végé Edina megkérdezte, hogy nem haragszol rám? Az anyja törölgette a szemét, mondta, hogy nem, de nekem ott annyira kézenfekvő lett volna egy ölelés. De lehet azért, mert én állandóan ölelgetem a gyerekeimet.:D És fogom is, míg hagyják.:D

togez76 2015.02.18. 17:30:48

@Conchobar: Sajnos továbbra is a felsőbbrendű gőg sugárzik írásaidból. Azzal egyetértek, hogy ez nem baráti sörözés, hiszen azt nem gép előtt szoktak, viszont a téma az egy az említett esemény programjába fér bele leginkább. Ez nem egy tudományos szimpózium, ahol bármit is bizonyítani kellene. Ha igény is lenne erre, ugyan hogyan lehetne kivitelezhető. Ki dönti el, hogy mi fogadható el bizonyítékként, és mi nem? Honnan lehet abba bárki biztos, hogy a bizonyítottnak látszó állítás valóban bizonyított? Számtalan ilyen kérdés merülhet fel, ebből is látszik, hogy ez a felsőbbrendűsködő, tudományoskodó arrogancia megnyilvánulás. Csakúgy az életkorra utalás. Az életkorra hivatkozás, az egy nevetséges hülyeség, ami legfeljebb a villalakók számára jelenthet viszonyítási alapot bármire is.

Ruadhnait 2015.02.18. 17:36:06

@Costanza: Szerintem rég nincs miről beszélnünk, ha szerinted ilyen egy okos nő és ha azért nézed ezt a műsort, hogy figyelj es tanulj. Én szórakozásból nézem, nem azert, hogy Fannikaban megtaláljam a példaképem.

Köcsöglány 2015.02.18. 17:36:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lacc anyukája szerintem nagyon fújhat Edinára és fordítva ,mert tulajdonképpen egymás végzetei lettek,és ugye az is kérdéses,hogy egyátalán ez a nagy lamúr őszinte volt-e? Nekem furi volt,hogy Edina anyukája mennyire sírt,de nem az,hogy a lánya nyakába borul vagy ilyesmi. Kicsit olyan flash,mintha az elúszott nyereményt siratta volna. De nem ismerem őket és ítélkezni sem akarok,mindenesetre érdekes jelenet volt.

csicserierika 2015.02.18. 17:37:10

én elvenném Robintól a szuperképességet a négyes jelölésnél, hamár gumiszabályok VV-jét kreáltak. Ez a kis sérelemgyűjtögető negyedszer is kiküldené Laccit.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:39:47

@Bujumburi: Ez a tapsolós rész is olyan fura. Ha ők ketten eldöntötték, hogy egy pár, még akkor is, ha csak bent, akkor a szurkolók miért tüntetnek ellene? Fura mindenesetre.

Krétagarbó 2015.02.18. 17:40:19

@aggyistenbrittudós: Szia Kroki:)) Látom két Koncsink van, vagy több is? Nincs időm visszaolvasni, majd este jövök. Pussz!

Köcsöglány 2015.02.18. 17:40:29

@togez76: de én ezt úgy uuuutálom. Tök jó a hangulat,még azokkal is tudunk normálisan kommunikálni,akikkel egyátalán nem értünk egyet,de belőle teljesen hiányzik a humor,a könnyedség. Mint egy b@szatlan fapics@,úgy viselkedik,brrr.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:40:35

@-pkata-: Lehet, hoyg meg is lesz, hogy hazamentek. Itt azért szem előtt vannak. Mondjuk mokkát nem láttam tegnap.:)

Köcsöglány 2015.02.18. 17:41:24

@csicserierika: csak az a problem,ha most Fáncsit viszi,akkor biztos,hogy nem fog ellene visszajönni. Ezt írd és mondd (sajnos!!!)

szarvas, szarvas 2015.02.18. 17:41:34

@-pkata-: Ha a testvérem szerepelne a VV-ben, én lennék az egyetlen élő rokona és barátai sem lennének a közelben, akkor sem vállalnék soha szereplést a kamerák előtt és újságnak sem nyilatkoznék. Ez abban az esetben is így lenne, ha ő a világ legpozitívabb karaktere.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:42:31

@-pkata-: Erre azért Laci adott okot, de utána már nem nyilatoztak így, a nagynéni a báttyal együtt mondta a bv-ben, hogy megváltozott, stb.

Köcsöglány 2015.02.18. 17:43:22

@Costanza: huhha,Fannika lenne az okos nő megtestesítője? Ilyen IS egy okos nő? Ajajajjj. Ezt most ironikusan értsem? Csak úgy lehet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 17:44:49

@egyemakisszíved: Az öccs is azt mondta, Edina tudja, mit kell mondani, hgy hasson rá. Hát ez azért eléggé kétesélyes, mert ha így lett volna, akkor hamarabb megtörténik a nagy összeborulás, és lehetőleg józanul.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.18. 17:45:56

@(AdottEsetben)KötsögLány: ne bántsd már, lehet, h szegény tényleg baszatlan.

C0nch0bar 2015.02.18. 17:46:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Az irreverzibilis nevetésrohamok, és az azokkal járó pszichés folyamatok individuális alapokon nyugvó analízises megismerését célzó kutatások mind BEBIZONYÍTOTTÁK már, hogy a test és az elme kvantum- és metafizikai korlátai nagymértékben bővíthetőek, mitöbb, tágíthatóak, az alkalmazott mókafaktorok körének és fajtájának kiszélesítésével illetőleg azok mértékének széles spektrumon történő, akár szélsőséges amplitúdót eredményező kimozdításával.
Ez a kísérlet, az önmagát túlfegyelmező és érzelmeit visszafogó egyedeknél különösen nagy sikerrel járt. Néha még nevettek is, ami a 0 felé konvergáló korábbi esetekhez képest, óriási előretörést jelentett, addig stagnáló, már-már katatón állapotukat illetően.
Szívesen máskor is.
Dr. Push.

ps. amúgy Ön tök hüje. :D" Ja.

Pék Sütemény 2015.02.18. 17:46:46

@szarvas, szarvas: Na, pont így gondolom. Átmenetileg még nevet is változtatnék, ki ne derüljön hogy rokon vagyok. Amúgy meg, ki nem szarja le, hogy mit szólnak a szülők 24 évesen? Normális ez a para?

csicserierika 2015.02.18. 17:49:13

@(AdottEsetben)KötsögLány: sztem meg ellene lenne nagyobb esélye. Két megosztó személy, és remélem, h másnak is elege van már a nyávogásából. Denist nem fogja, mert erősnek tartja, Fáninak meg beígérte. Reménykedem, na :)

kamilla123 2015.02.18. 17:50:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát a Bp-en élő nagynénivel tudott volna talizni, vagy a videóüzi

Pék Sütemény 2015.02.18. 17:52:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Höhö! Ez nagyon vicces! (meg szánalmas is egyben) :)

Costanza 2015.02.18. 17:58:45

@(AdottEsetben)KötsögLány: Attol fugg. Nem tudom milyen szelsoseges a te velemenyed rola. De a legjobb lenne ha szo szerint probalnad erteni amit irtam, ugy a legegyszerubb sztem.

Costanza 2015.02.18. 18:01:17

@Ruadhnait: Na ennek orulok, pedig azt hittem idegesit hogy ki mit gondol, de latom hogy nem, helyes. Csak igy tovabb.

efi 2015.02.18. 18:01:49

Kik ezek a f@szok ?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:02:21

@Csak ügyesen!: Nem látom, hol kampányol csúnyán, tényleg.:( Megosztotta a lánya hivatalos oldalának jónéhány bejegyzését.
Ettől mondjuk lehet, hogy tényleg lenyeli a Lacit keresztben, ha kijön.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:03:50

@henrik_: Akkor ezt benéztem, nekem nem kellett volna vitázni.:D Vagy nem vitáztam.:D 30+, férj, 3 gyerek, no problem.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:05:44

@egyemakisszíved: Második bekezdéssel egyeytértek. Mondjuk levakarni Edinát nehéz lett volna, de ha eleve nem teremtenek olyan helyzetet, meg hasonlók, vagy jobban odafigyelnek, akkor elkerülhető a dolog. Vagy minimalizálható. Egy ilyen helyzetből a pasi jön ki jól, a nő rosszul.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:06:38

@(AdottEsetben)KötsögLány: Ez azt jelenti, hogy teljesen el kell téged zsibbasztani, hogy másnapig kitartson.:D

2015.02.18. 18:08:26

@henrik_: Én felesezni állok neki mingyá'

Pék Sütemény 2015.02.18. 18:16:50

@Spitzbauer: Derohadtul irigyellek dikk!! Innák má....:)

malevil2050 2015.02.18. 18:17:28

Jó estét,jó arcot.Remélem má tiszta a levegő?

Ditti82 2015.02.18. 18:23:21

@eatpray: A kihívás is megvolt már? :O Dikk mán more, lemaradtam! :D

malevil2050 2015.02.18. 18:24:05

@efi: Nahh te is jó beköszönté,mire/kire gondosz katona?

,, 2015.02.18. 18:27:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Oberyn Martell is itt van?:O :)
Én Jim Moriartyt szeretném magamnak, kérem, ha ő is olvas jelentkezzen.

,, 2015.02.18. 18:29:25

@foxglove (F6): Sergeant Nick Brody is jöhet. Köszönöm szépen.

másodpéldány 2015.02.18. 18:36:27

@Bujumburi:

igen, eltervezte, de pl. elhiszem neki, hogy azt hitte edina jön vissza, elhiszem, hogy neki meggyőződése volt, mert még azt is mondta edinának, hogy egyszer még megköszönöd nekem (márminthogy az előző körben lacira tett, és ezzel őket együtt küldte párbajra)...

ő is tévedett meg én is,
én is erősebbnek hittem edinát, és arra gondoltam, hogy a stábnak is edina visszajövetele a fontos, mert jobban lehet vele gombolyítani a történetet, kivéve, ha fannit szeretnék nyerőnek... akkor lacit kell visszahozni, csak ugye vannak kiszámíthatatlan dolgok, pl, nem lehet tudni hogy alakul laci tárgyalása... azt se lehet végülis kiszámítani, hogy nem fog e erősödni a párbajon, és utána a klippeket kiváéve az egész laciról szólt, mondjuk nekem rémesen túl volt hajszólva az önsajnáltatás és könnyek...

rohadtul sajnálnám, ha fanni kiesne leci ellen a párbajon,

laci edinával garantáltan nem marad együtt, és rémes volt nézni, ahogy fizikailag is vonszolta ide-oda, és korlátozni akarta a mozgását még ebben a pici villában is, rettenetesen kontrollmániás, önmagát szerelemmel hülyítő, erőszakra hajlamos srác... nem mondom hogy nincs egy ezzel élesen ellentétes oldala is, tehát egy úgynevezett túlgondoskodó oldala, de én mégis az erőszakos kontrollmániás oldalától félnék jobban, mert én magam se bírom, ha rám ülnek, veszettül féltékenyek, és nem engednek kibontakozni...

szóval jól csinálja robin, szimpatikusan sakkozik, és nincs is csapata, ő egyszál magában egy komplett cinkostárs bt...

jó lenne, a fanni jönne vissza, és ott lehetne a top háromban... megérdemelné...

amúgy meg hajrá fanni, dóri, robin!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 18:37:58

@eatpray: haha, ez reggel óta, amikor utoljára láttam, pont 50-50%-on áll, holott a szavazatok kb. duplázódtak. Itt valami nem kóser. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:39:35

@(AdottEsetben)KötsögLány: Ugye, hgy furi? Minimum egy ölelés, ha másért nem, a kamera miatt. Na.:) Amúgy biztos, hogy siratta a nyereményt. Ha Laci esett volna ki, sztem nem is állnának egyáltalán szóba Edinával. De hát ez elvileg nem az ő dolguk, miért nem hagyják a fiatalokra. Majd kint elválik, mi mennyire volt őszinte. Mondjuk mi ebből már keveset fogunk látni, de azért próbálom nyomon követni, érdekel, mennyire trafáltam bele, vagy mellé.:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 18:41:05

@-pkata-: Ádinka az ízlését a mamától örökölte. Rémes volt a mama szemöldöke meg a szeme meg a haja is.

Juvegrande85 2015.02.18. 18:41:13

Nagyon érdekesen alakul minden. Edina kiesésével úgy tűnik teljesen más irányba terelődik a történet. Teljesen rámennek a sokáig csak nagyon sokadik mellékszálnak tekinthető Laci-Robin konfliktusra. Ennek következtében az eddigi szerepek teljesen átrendeződtek. Amíg ez lesz a téma addig meg Fannit és Dennist kevésbé fogják az arcunkba tolni. Ez nekik is hasznos lesz egyébként mert az emberek ráhangolódnak az új fő témára és megfeledkeznek az eddigi főszereplők által nyújtott borzalmakról. Az RTL-nek egyébként nyilván az lenne a legjobb ha a Robin-Laci-Fanni hármas játszaná a finálét. A döntőben mindenki utálna mindenkit. A legtöbb szavazat biztos így jönne össze. Ehhez most egy Laci-Dennis azután egy Fanni-Dóri párbajra lenne szükség. Persze súgás nélkül egyik delikvens se fogja meglépni az innen kintről nyilvánvalóan legjobb döntést.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:45:00

@kamilla123: Értettem én ezt, csak az idővel nem álltak túl jól, mert a kendő már rajta volt, mikor a zenei hét volt, és ma este hirdetnek eredményt.:) Mondjuk ha Laci esett volna ki, és ez az eredmény, neki mi a nyereménye? :) Ha kint lenne? :D

Köcsöglány 2015.02.18. 18:47:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát,azért Izé és Krisz kapcsolatát is nyomon követhettük valamennyire,biztos,hogy az övékét is látni fogjuk majd,főleg,hogy egy "rendhagyó,médiatörténelmi" pillanat volt a párbajuk. Kíváncsi leszek én is,mert már abszolút nem tudom eldönteni.
Igen,abszolút le kell innom magam a döntőnézésen majd. Bár...ha belegondolok,nem lenne kellemes FELhányni magam a fogorvosi székben. Mondjuk....valószínűleg történelmet írhatnék én is ( röhögök!!)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:47:56

@másodpéldány: Ebből csak egy mondatra.
Edina erős. De egymaga, illetve a szavazótábora nem vehette fel a versenyt a Laci, Ádám szavazótáborával ÉS az őt utálók táborával (jelen esetben Zsuzsa, Reni, Fanni, Dóri, Denis, Vikcsu, ki van még?).

Köcsöglány 2015.02.18. 18:50:33

@Juvegrande85: kicsit off,de nem akartam ám én tegnap erőszakos hangnemben írni,bocsi,ha neked így jött le. Van egy stílusom,az biztos,de senki ne vegye magára,légyszi (mosolygok,szépen és cukin)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:51:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nevetni fogsz, vagy egyéb dolgot csinálni.:D
De direkt megnéztem Edina saját fb-oldalát. És meglepően jól öltözködött, mint egy divatos tini. Tök jók voltak a frizurái, és már korábban is hordott olyan hajakat, amiket Fanni-majmolásnak tulajdonítottam. Ha azt a külsőt hozta volna be, senkit nem kellett volna majmoljon. Ja, és emellett beleolvastam a posztjaiba, érdekesen normális volt a szóhasználata, a helyesírása. Tisztára olyan érzésem volt, mintha valamitől teljesen kifordult volna önmagából, és köze nincs ahhoz, aki beköltözött. Kint egy normális, átlagos, helyes tinilánynak látszik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:53:56

@(AdottEsetben)KötsögLány: Az a gondom, hogy nem néztem a 6-ost, így nem sokat mondott nekem az ő párosuk.

Ajaj, felhánytorgatod a bulit a dokinál? :D Örülni fog neked.:D Ámbár ha reggelre is hagysz a zsibbasztóból..... :D Kérj kéjgázt.:D Röhögni fogsz végig.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 18:55:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Muhahahaha.:D
Akkor még nem volt utálkozótábor, így gondolom, a család.:D Meg a haverok.:D Meg akiket kimentett.:DDDD

dare 2015.02.18. 18:56:30

Hali, jó volt a poszt, ezt most visszanézem mert úgy látom volt itt minden mint a búcsúban, és Laci tényleg úgy néz ki mint egy amis, Denis meg nagyon komoly cuccot tol ha ezt a göncöt felvette.
Laci megint párbajozik( borítékolható volt), már csak az a kérdés hogy kivel.
Remélem nem Robint hívja ki, bár nem tudom hogy gondolkozik de én szívesebben megnéznék egy Laci-Fanni párbajt köpésekkel és anyázással tarkítva,remélem összejön.

Köcsöglány 2015.02.18. 19:01:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nem merek inkább egyet sem írni,ezért tegnaptól zárójelben közlöm az aktuális hangulatom (mosoly,majd sok D-s röhögés)
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kicsit így volt,nyűgi,fáradt voltam és ingerülten válaszoltam valamire (bűnbánó szmájli)

Juvegrande85 2015.02.18. 19:02:21

@(AdottEsetben)KötsögLány: Szó sincs róla. :) Tény, hogy én személy szerint másra számítottam a Robinhotól de már megtaláltam benne a logikát. (bárgyún mosolygok és réveteg tekintettel bámulok a semmibe)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:06:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehet, hogy az segítséggel csinálta, sőt valószínűnek tartom.

Juvegrande85 2015.02.18. 19:09:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az a baj ezekkel ha a szájukba rágnák se értenék meg feltehetően. :) A virág nyelvet biztosan nem értik és a sorok között se tudnak olvasni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:10:49

@(AdottEsetben)KötsögLány: Igen, nagyon merev volt, érdekes a szitu. Valszeg matriarchátus van.

Kan Csóka 2015.02.18. 19:14:46

@Ditti82: Ezt nem hiszem el geci, faszomba'má télleg, hogy miket képesek számolgatni ezek a telibetekert csicskagecik, bazdmeg ( úgymond)! Ez a véleményem az esetről :D:D

kiingattak 2015.02.18. 19:17:34

Új nap, új vita. Új kérdésem van. Most én adok nyereményeket, a jól válaszolóknak. Kérdés: MI AZ INTELLIGENCIA?
Hogy mi a macsó azt már megfejtettem, kis segitséggel: A macsó kifejezés a spanyol macho (hím, kan) szóból származik, jelentése: vonzóan férfias megjelenésű (fiatal) férfi, férfiasságára büszke (azt külsőségekben is hangsúlyozó), agresszív viselkedésű, önző férfi. (Magyar Értelmező Kéziszótár)

kiingattak 2015.02.18. 19:18:30

@dare: Laci-Dóri párbajt akarok.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.18. 19:19:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: vmiért csak kiesett :-D

@malevil2050: ne is mondd, lassan meg meló :-(

@dare: néhány csaj a medence széléről :-D

@(AdottEsetben)KötsögLány: nagyon helyes, így pontosan jó lesz :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 19:19:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Biztos vagyok benne. Látszik, hogy van baráti köre. Csak éles a kontraszt a között a lány között, és aközött, aki beköltözött (láttam, hogy egy ideig fel is volt borotválva a haja oldalt, valszeg azért tűzködi most is a baloldalon, mert ott rövidebb :) ). Sokkal nyerőbb lett volna az a lány, sztem. Senkinek se jutott volna eszébe rögtön a külsejével jönni.
Csak érdekességképp írtam.

kiingattak 2015.02.18. 19:20:00

@kiingattak: Laci macsó. Sírásról szó nincs. Siirjál Laci, sirjál

Mirocska 2015.02.18. 19:21:56

@Ditti82: Szerdán meg szombaton miért nem volt szex? :-D

kiingattak 2015.02.18. 19:22:24

@malevil2050: Lila kendő már elröppent, azt nem. De beszélgethetsz egy általod kiválasztott családtagoddal vagy barátoddal. Esetleg helikopterezés?? Majd megszavaztatjuk a kommentelőkkel. De hol a válaszod?

kiingattak 2015.02.18. 19:23:55

@Mirocska: Sz betűs napokon nem Sz.-lünk. Ez alap. Nem tdtad?????

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 19:26:06

@kiingattak: Annyit tudok, ha magasabb, mint egy tyúké, akkor az illető már nem sz*rik az udvarra.:D
Még gondolkodom további megfogalmazáson.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 19:28:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Enyém biztos, zuram nevében nem nyilatkozom, ő meg egyáltalán nem teheti, még némán sem örülhet.:D

malevil2050 2015.02.18. 19:28:31

@kiingattak: Előszö tudnom kell a díjat,de lásd milyen rendes vok,válszolok.Az ety viszonyított értelmi képesség.Nyerek? v csak nyelek?

kiingattak 2015.02.18. 19:28:58

Hétfőn - hatolunk. Kedden - közösülünk. Csütörtökön - csikhagecizős békűlős szex. Pénteken - poppolós kuffirc. vasárnap - van annyi alkohol szex.
Szerdában és szombatban már van sz. akkor nem kell a műsor.@Mirocska:

csicserierika 2015.02.18. 19:29:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Dóri, meg Robin jól elsunnyognak, Denis valóban szintén megosztó, de keveset konfrontálódik, mostanában ő is meghúzza magát. Ezért gondoltam Fánnira, mert már rég lehullott a cukimáz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:29:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Sztm pont fordítva van:))) A tyúk legalább körbe tudja sz@rni az udvart, aki nem, az hülyébb:DDD

kiingattak 2015.02.18. 19:30:25

@malevil2050: Egyelőre nyerésre állsz. Mi az ety?

Köcsöglány 2015.02.18. 19:31:26

Nekem is van egy kérdésem: szerintetek ha Robin nyer (márpedig fog),akkor elképzelhető,hogy Edina odadörgölőzik hozzá?

Btw,ma azt álmodtam,hogy Robin kijött a villából,aztán jártunk...pedig nem jön be annyira,mint pasi. Asszem túl sok volt a VV.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: bezzeg ti nevethettek. Amennyit csak akartok. Engem meg annyi szar ért már. És le sem fájtolhatom. (sírok)
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem merek nevetni,túl sokat nevettem eddig,meg is lett tegnap az eredménye (szégyenlősen nevetgélek)

másodpéldány 2015.02.18. 19:31:39

@lukacstoncsi:

pedig fontos a vízilabdás múltja, mert a vízilabda is erősen egy stratégiai játék...
azon túl, hogy csapatjáték...

mindig csodáltam a vízilabdásokat, mert nekik egyszerre kell folyamatosan a felszínen maradniuk, és közben mozogni egy meglehetősen ellenálló közegben...

volt egy gimis osztálytársam, aki elmondta, hogy előfordul olyan edzés, amikor 4 kilót fogynak egyetlen edzés alatt... olyan iszonyatosan erőteljes az igénybevétel... nos lehet, hogy ez túlzás volt, meg nem tudom ebből mennyi a víz, de az biztos, hogy egy vízipólósnak nem lehet lazsálni fizikailag a pillanatra se, és közben jobb ha jár az agya is, hogy hogyan helyezkedjen, hogyan reagáljon a másodperc tört része alatt...

állítólag vendéglőt szeretne nyitni, ha megnyeri, akkor már megvan a kezdő tőke, de ha nem nyeri meg szerintem akkor is meglesznek a befektetők, mert egy rendkívül megnyerő srác, aki jól mutatkozott be...

hasonlóképpen azt gondolom deniszről, hogy még nagy karriert fog befutni, mint kéménybélelő reklámarc... akár saját vállalatot is alapíthat, vagy lehet gtárs egy cégnél, de biztos hogy ez jópár évig fogja neki hozni a dohányt... de rappernek sem utolsó, szóval, ha nem is tudja megnyeri, ő is a nyerők között van, épp úgy mint fanni, aki biztos, hogy képernyőre kerül... és ott dolgozhat majd, ami az álma...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:31:57

@csicserierika: Ja, viccőtem, mert arra gondoltam, hogy mindaddig, amíg valaki nem nyer 100:0 arányban, addig mindig megosztó személy.:):)
De ha kérhetném, akkor konfrontál és nerm konfrontálódik.:DDD

Köcsöglány 2015.02.18. 19:32:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: (most nagyon röhögök,ha megint szotyiznék,azt is kiköpném)

kiingattak 2015.02.18. 19:33:23

@malevil2050: Jó úton haladsz. És a villában kikhez lehet viszonyítani?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 19:35:04

@(AdottEsetben)KötsögLány: Sztem Robin fogja megkeresni, de ez az én egyéni kis véleményem::D

Jaj, sok sz*r ért, alkalomadtán hozd FEL magadban a sok fájdalmat, de azért óvatosan.:D

ElzaBerry 2015.02.18. 19:35:35

www.origo.hu/teve/20150217-borult-a-papirforma-a-valo-vilagban.html
Láttátok, hogy Laci egyre jön föl és leelőzte Robint is? Szerintem nagyon jót tett neki Edina kiesése, célegyenesbe kerül, megkockáztatom, még Fannit is kinn hagyná, de hogy Dórit és Dennist igen, az biztos. Nem tudom, mennyire lehet adni erre az origós szavazásnál, de 30.000 szavaz már nem kis szám, és ennek 40%-a Lacié, csak jelent valamit. Ha Robint viszi, akkor azt nem lehetne megjósolni, de szerintem lányt fog vinni, és kinn is hagyja.
Egyébként ezek a számok jelzik, hogy a nézőknek tényleg a sírás és a szappanopera kell. Meg a szegénylegény, meg a sajnáltatás. Aurélió sírt mindenen, Attila aranyhalas 3 kívánságot adott elő. Egyébként még a játék elején olvastam valahol viccből, hogy eddig minden VV nyertes nevében volt L betű, és az összes lakó közül Laci az, akinek a nevében van :D ezek szerint Laci nyer. Akkor hülyeségnek hangzott, de ki tudja, még a végén bejön. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:36:37

@másodpéldány:" fontos a vízilabdás múltja, mert a vízilabda is erősen egy stratégiai játék"

De azért ugye egy játékos az sem nem Kemény Dénes, sem nem Benedek Tibi.

..

dare 2015.02.18. 19:37:08

@kiingattak: Abba nincs semmi izgi, bár nem tudnám megmondani ki menne vissza de akkor se lenne semmilyen se.
Most egy jó kis harcos, vad párbaj kellene, nem ilyen lagymatag mint ami volt.

malevil2050 2015.02.18. 19:37:13

@kiingattak: Akik még nem estek ki, azok közül?

malevil2050 2015.02.18. 19:40:23

@efi: Uhh akko mostan van baj ölég,mee én is benne vok.Most akko mi légyen?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 19:40:42

@ElzaBerry: De hát az Origo maga mondja, hogy eddig mennyire nem jött be az ő felmérésük.

Mirocska 2015.02.18. 19:41:07

@kiingattak: Valamit nem jól csinálok! :-D

csicserierika 2015.02.18. 19:42:12

@ElzaBerry: jaj, mindjárt hányok az izgalomtól, csak nem tudom, h felfele, v lefele :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 19:42:25

@ElzaBerry: most azért megnéztem (leellenőriztem), de annyiszor szavazol,a hányszor nem szégyellsz... nem írja ki, hogy már szavaztál... nem figyel se IP címet, se semmit.

csicserierika 2015.02.18. 19:43:23

@ElzaBerry: egyébként most Robin csinál áldozatot Lacciból. Ha ez kell L. győzelméhez, akkor hajrá :D

kiingattak 2015.02.18. 19:44:58

@malevil2050: Akik kiestek azok nem intelligensek, ha viszonyítási dolog az intelligencia. Amiről még mindig nem tudjuk mi az.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 19:45:39

Atya ég. Alattunk lakóknál az egyik 4 éves iszonyatosan hisztizik... Üvöltve bömböl.

dare 2015.02.18. 19:46:11

@ElzaBerry: Ha Laci nyer akkor tényleg komoly gondok vannak, nem igazán volt szimpatikus megmozdulása viszont órákig tudnám sorolni azokat a jellemvonásokat amik nem túl hízelgőek rá nézve.
Úgy látszik sok Edina fan nem tud mit kezdeni magával, éljen a szerelem, nyerjen a leggyengébb.

csicserierika 2015.02.18. 19:49:17

@dare: sztem. jól megdolgozik a döntőért. Van akik csak a seggüket meresztgették, most kezdik begyújtani a rakétákat, van akit a csatorna erősít.

kiingattak 2015.02.18. 19:49:26

@dare: Ez vad lenne. Minnyá kezdődne azzal, hogy Dóri feltenné a KÉRDÉST: Khi vagy te? Aztán gyorsan a lyukacsos seggére terelődne a szó, amikoris becsicskulna. Gyors fordulattal, Laci pici pöcse kerülne előtérbe, és akkor Edina a nézőtérről hozzávágná a széket. És akkor Lacival összebilincselve kivezetné a rendőrség - és együtt közös ülhetnének a börtön rácsai között.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 19:49:58

@kiingattak: Erről ez a hülyeség jutott eszembe:
Első kérdés: Hogyan teszel egy zsiráfot a hűtőbe?
Gondold át jól...
Válasz: Kinyitod a hűtőt, berakod a zsiráfot, majd becsukod az ajtót.
Ez a kérdés azt tesztelte, hogy hajlamos vagy-e egyszerű dolgokat túl komplikálttá tenni. Ha nem ez volt a válaszod, akkor túl komplikáltan gondolkozol!
Második kérdés: Hogyan teszel egy elefántot a hűtőbe?
Gondold át nagyon jól...
Rossz válasz: Kinyitod a hűtőt, berakod az elefántot és becsukod az ajtót.
Jó válasz: Kinyitod a hűtőt, kiveszed a zsiráfot, berakod az elefántot és becsukod az ajtót.
Ez a kérdés azt tesztelte, hogy mennyire vagy képes végiggondolni a cselekedeteid következményeit. Ha rosszul válaszoltál, akkor nemigen vagy rá képes!
Harmadik kérdés: Az állatok királya, az oroszlán egy konferenciát szervez az állatok számára. Minden állat elmegy kivéve egyet. Melyik ez az állat?
Gondold át nagyon, nagyon jól...
Válasz: Az elefánt. Ő ugyanis a hűtőben van. Te tetted oda.
Ez a kérdés a memóriádat tesztelte. Ha rosszul válaszoltál... Na mindegy, nem írok erre semmit. A lényeg, hogy az utolsó kérdésre jól felelj! Ha eddig mindegyiket elrontottad is, még mindig van egy esélyed, hogy megmutasd a képességeidet.
Negyedik kérdés: Keresztül kell menned egy folyón, amiben krokodilok élnek. Hogyan teszed ezt meg?
Válasz: Simán átúszod! Elfelejtetted, hogy minden egyes krokodil az állat konferencián van?!
Ez a kérdés azt tesztelte, hogy milyen gyorsan tanulsz a hibáidból.

kiingattak 2015.02.18. 19:50:55

@Mirocska: Mindent jól csinálsz csak átsiklassz a néhány részlet fölött.

kiingattak 2015.02.18. 19:53:40

@-pkata-: Beszáltál a versenybe? Júl haladsz te is, de még mindig nem tudjuk MI AZ INTELLIGENCIA?

ElzaBerry 2015.02.18. 19:55:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Edinával, de főleg Zsuzsával kapcsolatban egyik felmérés sem jött be.

@csicserierika: felfele ne, a plafont nehéz kimeszelni :D

@-pkata-: ja, ezt nem tudtam. de végülis minden fanatikus fan előtt ott áll akkor a lehetőség, de csak Lacié teszi meg? meg Robiné? kiderül, hogy Dóri a legerősebb? :D lehet, hogy többször lehet szavazni, de nem hiszem, hogy semmi alapja nincs ennek.

@dare: Én sose voltam Edina fan, igazából senkinek sem szurkoltam eddig, most sem vagyok annyira oda Laciért sem, tudom, hogy milyen, de inkább nyerje ő, mint az undorító Fanni vagy a kétszínű Dóri, esetleg a saját magát arcon okádó Robin (képletesen és szó szerint is). Egyedül Dennis az, akitől nem sajnálnám még, mert nem rossz ember, nem olyan kígyó, mint a többi, de az állandó pöcsfogdosása miatt Laci felé billen a mérleg.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 19:57:14

@kiingattak: szerintem az intelligencia nem más, mint egy önkényesen létrehozott fogalom, aminek a mérésével (IQ tesztek) egyeseket okosnak, másokat meg "hülyének" lehet elkönyvelni. :)
Szerintem egy baromság, de ez az én egyéni szoc problémám. :)

malevil2050 2015.02.18. 19:59:34

@kiingattak: A viszonyítás alapja asz nem valaki,hanem valami (tán egy alaptudásszint).

kiingattak 2015.02.18. 19:59:39

@-pkata-: Ok. Nem hagyom magam. Ki az okos? És ki a hülye? Általában, nem a VV-ben. Egyébként a tesztekkel kapcsolatosan igazad vab.

dare 2015.02.18. 19:59:47

@csicserierika: Ha Edina nem áll mellé már kiesett volna, nem volt erős karakter.
Dolgozgat a döntőért de valahol mélyen legbelül remélem érzi azért hogy neki piszok nagy mázlija van hogy ez így alakult.
Értem ezalatt hogy a 3 legerősebb kint van ő meg még mindig bent sütteti a hasát.
Nem lett volna szabad Edinának ennyire szem elől téveszteni a célt és Lacit pátyolgatni, Lacinak már rég kint lenne a helye és lassan a végső győztes is lehet, tényleg nem értem hogy miért?

csicserierika 2015.02.18. 19:59:55

@ElzaBerry: köszi, megint tanultam valamit :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:00:04

@ElzaBerry: Nyomtam szegény Dórira vagy tízet. :) És igen, vannak fanatikusok.. Ismerek pár Vastag Csaba fanatikust, akik 100 számra gyártották az emil címeket különböző szavazásokhoz, akik hónapokig jártak minden egyes koncertjére - és tényleg minden koncertjére, magyarul, ha Csaba este 7-kor elkezdte valahol és volt még 8-10 másik helyszín, akár 250 km-re is egymástól, ezek mentek utána... Szerinted??? És nem 16-18 éves csitrik, hanem 25+ 30+ és 40+

kiingattak 2015.02.18. 20:01:49

@malevil2050: Az. De a vill aegy elzárt társadalom. Ott egymáshoz viszonyítódnak. Na és akkor ki a leginteligensebb? kezdek conchobarozodni, bár nem akartam.

malevil2050 2015.02.18. 20:02:18

@-pkata-: Majd gyün a cocoh1,2,3,4, oszt megmonnya,ámátőrök vagyunk mi ehhesz

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:02:38

@kiingattak: Hát, hogy is fogalmazzak. Akit a magát szellemi elitnek kikiáltó kisebbség annak tart. :D (Ha a többség mondaná meg, mi a mérce, akkor mindenki okosnak számítana. :) )

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 20:02:55

@(AdottEsetben)KötsögLány: Megtaláltam, innen láttam, amit írtam VAJON HOGYAN SZÓL EGY TENYÉR, HA CSATTAN-nak.:D

csicserierika 2015.02.18. 20:03:04

@dare: nem tudni, a sok ha hogy alakult volna. Lehet, h ő kezd egy új szálat, de nem szürkült volna be.. Igaz, ez meg az én feltételezésem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:03:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem, nekem nagy hűtőm van, befért mellé az elefánt. És mivel úszni sem tudok jól, inkább kerestem egy hidat. :D :D

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:03:32

Ezt a csajt en ismerem

comment.blog.hu/2015/02/18/ez_a_csaj_csabito_lesz_az_eden_hotel_3-ban

Meg a batyjat is... sajnos. A srac egy luzer aki gettotolteleknek kepzeli magat es konkretan szerelmes a hugaba :D

dare 2015.02.18. 20:04:14

@kiingattak: Ú ez is jól hangzik, lehet ez lenne a jobb.

kiingattak 2015.02.18. 20:04:34

@Fu Szekh Li: Jó a zene. A definiciót én várom. Na???:))

malevil2050 2015.02.18. 20:05:14

@kiingattak: Jól van add a fél lityi szivóriumot én nyertem.Akko nevezzük eccerüen villahányadosnak,esztet mostan robinyo képviseli bent,kint meg szerencsés dániel.

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:05:25

@kiingattak:
én conchobarozom
te conchobarozol
ő értetlenkedik

mi conchobarozunk
ti kiröhögtök
ők elküldenek a halál f@szára

lukacstoncsi 2015.02.18. 20:05:43

Bruti egyébként köszi az írást tök elfelejtettem megköszönni nagyon jó lett.

kiingattak 2015.02.18. 20:06:43

@-pkata-: Nem jó válasz, távolodsz, de ne add fel.

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:08:25

@kiingattak:
Az intelligencia meghatározásai
Galton: egyfaktoros elmélet – általános emberi képesség, amely biztosítja, hogy minden ember bármilyen tevékenységet el tud végezni bizonyos szinten.

Az intelligencia kivételes érzékelési és észlelési készségek kérdése, amelyek egyik generációról a másikra öröklődnek. Mivel minden információt az érzékszerveinken keresztül veszünk fel, minél érzékenyebb és pontosabb a személy érzékelőrendzsre, annál intelligensebb.

Spearman: kétfaktoros (bifaktoriális) elmélet – létezik egy általános intelligencia, a g faktor és erre épülnek a különböző speciális intelligencia faktorok az s faktorok.

Wechsler: átfogó képesség, vagy több képesség összessége, amely lehetővé teszi a céltudatos cselekvést, a racionális gondolkodást és a környezettel való hatékony interakciót.

Piaget: az intelligencia az új információknak a meglévő kognitív struktúrákhoz való asszimilálódása és a struktúráknak az új információkhoz való akkomodációja révén és ezek egyensúlyának folyamatos eltávolodásával fejlődik.

Stern: az intelligencia olyan képesség, amely révén az egyén a gondolkodási eszközök igénybevételével új körülményeknek tud megfelelni.

Sternberg: kognitív szempontból vizsgálta az intelligenciát, mely az embert, mint információ feldolgozó renszert tekintette. Ennek alapján dolgozta ki a 3 képességösszetevő elméletét:

metakomponens – problémamegoldás előkészítése
teljesítménykomponens – a gyakorlatban használt megoldás
tudásszerző komponens – információszerző komponens
Gardner: nem fogadja el a g létezését, szerinte különböző kontextusoknak különböző intelligenciák felelnek meg. 7 féle intellektuális képességet különböztet meg: nyelvi, zenei, logikai, téri, testi, személyes és társas.

Vigotszky: az ember annyira intelligens, amennyire képességeit a környezeti tényezők aktiválják. “fejlődés legközelebbi zónája” “proximális fejlődési zóna” (rés a között a viselkedés között, amelyet a gyermek önállóan véghez tud vinni és amelyre valamilyen támogatással képes)

Feuerstein: - a life-time leagning society tanulási rendszerét dolgozta ki, a módszere a mediált tanulás. Az intelligencia strukturált kognitív módosíthatóság, minden emberi lény intelligenciája nyitott rendszer, a határokat három tényező határozza meg: életkor, öröklés és környezet.

kiingattak 2015.02.18. 20:08:33

@malevil2050: Mert igazad van. Nem adok. De lehet, hogy nevében bár nincs L betű, mégis Robin a nyerő. DE miért Robi az intelligens. Miből van neki több mint másoknak?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:08:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: én nem, ezt a faszságot vki más találta ki, én csak bemásoltam :D

Kosztarika 2015.02.18. 20:09:56

@kiingattak: jó estét mindenkinek :9

Szerintem problémamegoldó képesség. Nem azonos a műveltséggel és olvasottsággal, bár sokan keverik vele. Nem véletlenül mondják, hogy az egyetemmel nem adnak intelligenciát. Az vagy van, vagy nincs, tehát egy veleszületett képesség. Valószínűleg köze van hozzá a két agyfélteke összehangolt működésének is. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 20:10:28

@-pkata-: Tehát helyes érzékelés, a problémák felismerése, a problémák helyes megfogalmazása, kiértékelése, majd az optimális megoldás megtalálása.

kiingattak 2015.02.18. 20:10:34

@Fu Szekh Li: Másolás ez internetről. Tételkidolgozás. Szerinted mi az intelligencia? A conchobar elégia az ... nagyon jó.

kiingattak 2015.02.18. 20:11:13

@Ilyen vagyok: Nagyon jó. Eddig te vagy a nyerő!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:12:11

@Ilyen vagyok: na jó de mit nevezel problémának. Ott vannak azok a szegény esőemberek. zsenik vagy bolondok? Attól függ, honnan nézed. Egy hétköznapi problémát nem tud megoldani, de valami hülye matek feladványt 10 mp alatt. :)

lukacstoncsi 2015.02.18. 20:14:25

Tegnap jót derültem a sötétek azt se tudták mi a jódli.Talán Fanninak beugrott Szandi de ennyi.....

malevil2050 2015.02.18. 20:15:44

@Ilyen vagyok: Jó estét kiívánok,hunnan gyütt asz olvtárs?

kiingattak 2015.02.18. 20:15:53

@Fu Szekh Li: Hallgattom, hallgatom. És nagyon tetszik.

malevil2050 2015.02.18. 20:16:36

@kiingattak: Nem tok én ilyen komoly lenni,lemondok mindenrűl,majd a cocoh.

Kosztarika 2015.02.18. 20:17:28

@kiingattak: Robinnak? Miből van több? Hmm.. lássuk csak? - virslivel a fogai között és hányással az arcában :D :D ;)

kiingattak 2015.02.18. 20:17:49

@-pkata-: De akkor ki a villa intelligense, és úgy általában, ki az? @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 20:18:05

@-pkata-: szerintem a sarkalatos kérdést tetted fel. A probléma felismerése az első, legfontosabb lépés.

vastyúk is .. 2015.02.18. 20:18:08

@lukacstoncsi: HolaLali-holaLali-holaLali-iiióóóóó-holaLali-óóóóó

kiingattak 2015.02.18. 20:18:46

@malevil2050: Nem is komolykodtam. Kiváncsi voltam

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:20:14

@kiingattak: A környezethez való alkalmazkodóképesség, illetve a környezet megváltoztatásának képessége. Így jó?
www.youtube.com/watch?v=GxW3Ed7GrhQ

kiingattak 2015.02.18. 20:21:36

@Fu Szekh Li: REMEK. Abszolut győztes vagy. És az ezzel bíró személy lesz a villa győztese is.

malevil2050 2015.02.18. 20:22:31

@kiingattak: Meghatározhatatlan ,oljan értelemben mint a 2x2=4 soha nem lehet megfogni,mert csak körbe körbe járunk,mer minden mindennel összefügg és még asz is állandó mozgásban van.Ponty.

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:22:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ennyi. Nem irtam szandekosan, hogy honnan, inkognitoban szeretnek maradni :)))
Nem azert ismerem oket, mert annyira meg szerettem volna veluk ismerkedni, hanem mert igy hozta a ZELET. Mindenesetre sok kozos regi ismeros rohog rajtuk a hatuk mogott a kis verfertozo jellegu kapcsolatuk miatt (nem, nincs ra bizonyitek :D de a srac ugy beszelt rola mindig is, mintha almai noje lenne - sztem a csajnak nem jon be a batyo, mert tul ronda :D).
Egyik sem az a kimondottan ertelmes ember. Orulok neki, hogy mar nem kell veluk talalkoznom :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:23:47

@kiingattak: hát nem én, azt hiszem :))))
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: na jó, de kérdem megint, mit nevezel problémának? Mert egy probléma mindenkinek más. Más egy autistának és megint más nekem, megint más neked :) Egy autista (asperger szindrómás) szellemileg visszamaradott vagy intelligens? :) Köztük állítólag pl soknak magas az IQ-ja.

Kosztarika 2015.02.18. 20:23:57

@kiingattak: Talán az, aki képes "alkalmazkodni" a körülményekhez, mindig egy lépéssel előbbre látni, egy adott lépésével már a következő megoldandó feladatot is számításba venni és mindezt a maga javára fordítani, anélkül, hogy - a látszatra adva! - túlságosan megsebezne másokat, ergo magát a lehető legjobb színben tüntetve fel.
A villában ezeknek nagyjából Robin felel meg (persze szerintem)

dare 2015.02.18. 20:25:01

@-pkata-: Mindig azokból lesznek a zsenik akik ki tudják zárni a külvilágot és csak a saját belső világuknak élnek.
Az autisták is ilyenek képletesen, de inkább arra értem hogy semmi más nem érdekli csak az amit ő elfogad, nincs zavaró tényező mert azt kizárják, nem is foglalkoznak vele.
Én nem tudnék csak egy dologra figyelni, valami mindig bezavar vagy kizökkent és már máshol jár az agyam.
Viszont az élet nagy kihívásait meg rendre elbukják, életképtelenek viszont zsenik.
Nem tudom melyik a jobb de én inkább szeretem megosztani a figyelmem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:25:52

@kiingattak: vitatkozom. az ember alkalmazkodik, meg is változtatja a környezetét, mégis rá fog baszni... :D Minimum egy "előnyére" szó kell a mondatba. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 20:26:30

@kiingattak: A villában nehéz az ügy. Mivel a belső környezethez való alkalmazkodás, nem feltétlenül hozza meg kint a sikert. Itt most két rendszer van. Két utat választhat. Alkalmazkodhat a villához, és megoldja a saját benti problémáit, és ezzel elfoglal valamilyen nyerő pozíciót a villában (lásd Edina, Dani)vagy arra bazíroz, hogy abszolút önmagát adja, és reménykedik abban, hogy ez kint tetszik. Ilyen volt pl Debil. Én az utóbbi preferálnám. de jobban örülnék, ha nem Debil-féle lenne a felhozatal. Az más kérdés, hogy a kinti rendszerben mi számít intelligensnek. Sztm nincs recept.

kiingattak 2015.02.18. 20:26:58

@Ilyen vagyok: Ez már tulkomplikált. De nagyon jó.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 20:27:02

@kiingattak: A kérdés csak az, h a VV-ben mi számít környezetnek? A bentiek és a Villa? Vagy a kint, a nézők? Vagy az RTL és a szerkesztők? Mert nekem nagyon úgy tűnik h mindhárom környezet eltérő válaszreakciót kíván és eltérő stratégiát. Jelen helyzetre lefordítva: Robin a bentieket választotta "környezetnek", Fanni a műsort és az RTL-t, Laci a nézőket. Hogy ezek közül melyik a nyerő valójában a szerencse dönti el, az h az adott széria összességében milyen jellegű. Mindhárom féle nyertesünk volt már.

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:27:56

@Fu Szekh Li: @kiingattak: de az mar erzelmi intelligencia, nem?

@(AdottEsetben)KötsögLány: "ma azt álmodtam,hogy Robin kijött a villából,aztán jártunk...pedig nem jön be annyira,mint pasi. Asszem túl sok volt a VV" ezen kiguvadt szemekkel es tatott szajjal rohogtem, olyan Robinosan :D (nagyon sok DÉ)

@Ditti82: megneztem a videot. De nem csak egyszer :D

kiingattak 2015.02.18. 20:28:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Na ez az. Aki meg fogja nyerni, és nem a szerencsét, manipulációt, nemzetközi összeesküvést emlegetünk az biztos, hogy intelligens. szerintem

,, 2015.02.18. 20:30:28

@kiingattak: Hát ez tök fura, mert mielőtt elkezdődött volna itt ez a kontent, be akartam írni egy kortársbeszédet Laci mellett (mert délelőtt mint pasit szidtam, és gondoltam most kompenzálom h játékosként írok róla jót is) és úgy fogalmaztam meg, h azért nyerjen ő, mert ő tudott a legjobban alkalmazkodni a helyzetekhez, miközben a többiek végig csak ilyenvagyokoztak v magukat adták. Ezzel szemben ő, akármilyen szar szituációkba keveredett/keverte magát, végül mindegyikből képes volt kimászni, és ez enélkül nem ment volna, szal igazi túlélő.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:30:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: különben is kihagytátok belőle a rózsaszín telefonokat... Egy tízenéves (vagy sokszortízenéves :p), aki elájul a Lackó felső testétől, leszarja, hogy ki hogy oldja meg a problémákat. :) Arra fog voksolni, aki neki külsőre bejön. :)

kiingattak 2015.02.18. 20:31:06

@Csak ügyesen!: így még át sem gondoltam, de igazad van. A nyerő aki mindhármat tudja kombinálni.

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:31:06

@kiingattak: Matematikus vagyok én, uram Gótáma :D

Mógallána, aki eredetileg matematikus volt, majd Buddhához csatlakozva egyik legkiemelkedőbb tanítványa lett (míg a titthahívők agyon nem verték), elgondolkozva a Tanításon, azt kérdezte: “Hogyan lehetséges az, hogy adva van a megvilágosodáshoz vezető út, van tanító is, vannak tanítványok is, akik ezen az úton akarnak járni, s a legtöbben mégsem érik el a célt?”
Mire Buddha: “Két ember fordul hozzád, hogy mondd el nékik, hogyan lehet eljutni Rádzsagáha városába. Részletesen elmondod nekik az útirányt, a kanyarodásokat, a kereszteződéseket, arról is felvilágosítod őket, hogy milyen veszélyeket kell elkerülniük. Az egyik ember betartja az utasítást, és sikeresen eljut Rádzsagáhába. A másik nem tartja be az utasításokat, és eltéved. Hogyan lehetséges ez?”
Mógallána (megtörten): “Éppígy bajlódok én is, uram, Gótáma. Számtantanár vagyok én, uram, Gótáma.”
Igen, könnyen eltéved az ember, még ha számtantanár is.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 20:31:32

@-pkata-: Nyilván nincs olyan, hogy abszolút probléma. Mindenkinek a saját életében, saját környezetében kell megküzdenie bizonyos nehézségekkel. Más kérdés pl a közösségi probléma (mondjuk klímaváltozás). Azt tudjuk, hogy a politikus nem intelligensek. de a tömeg sem.

kiingattak 2015.02.18. 20:32:39

@foxglove (F6): Mért fura? A Laci nem hülye.

malevil2050 2015.02.18. 20:33:15

@vastyúk is ..: Szerintem megártott néked asz a rengeteg súly,amit emeltél.

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:35:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ja, nem. Mondom, nem azert ismerem oket, mert annyira meg akartam veluk ismerkedni. Ergo, semmi extra :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:35:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: na jó, de akkor ebben az értelemben nem beszélhetünk intelligenciáról sem. :) valami definiálni csak olyan fogalmakkal lehet, ami konkrét. ha nincs konkrét probléma, akkor nincs konkrét megoldás sem. ha nincs megoldás, nem lehet intelligenciáról beszélni ebben az értelemben. :D hó vazze, túl messzire megyünk. nekem már megfájdul a fejem, inkább abbahagyom :)

2015.02.18. 20:36:23

na végre tiszta a terep?

dare 2015.02.18. 20:36:56

@ElzaBerry: Na most néztem meg , ez se volt egy fáklyás menet, arcon hányni saját magad .DD
Én még ilyet nemhogy nem láttam de még csak nem is hallottam.
Respect!

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:37:30

Engem foleg az erdekelne, hogy miert jott fel Laci ennyire az origo-s szavazason. Nem lesz ennek jo vege, gyerekek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:37:51

@fosch9: nem, még itt vagyok, bár az ágyam nagyon hívogat :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:38:43

@MacákékIcukája: azért mert a sok rózsaszín telóról annyit szavaznak, amennyit nem szégyellnek. (Nem figyeli még az IP címet sem az a szar)

2015.02.18. 20:39:44

@-pkata-: nem rád gondotlam :DDD

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:39:50

@-pkata-: ok, megnyugodtam. Egy kicsit :D

csiri bá 2015.02.18. 20:40:02

@fosch9: ma hamarabb jött a nővérke. :))) nem kéne etetni, mert olyan, mint a gremlinek... etetik, víz éri, azt elfoglalják az egész netet. :)))

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:40:37

@kiingattak: Buddháé a dicséret :)
Na még egy idézet:
A mi környezetünkben élők számára még a legérthetőbb példája a tiszta Minőségnek ez: »Egy-egy szervezet válasza környezetére« (azért élt ezzel a példával, mert az ő hitkutatói az élővilágot az inger és válasz pavlovi rendjében tekintették). Ha amőbát csöppentünk tárgylemezre, majd vizébe egy csöpp hígított kénsavat pettyentünk, az amőba legjobb tehetsége szerint félrehúzódik majd, s ha megbeszélhetnénk vele, mi a véleménye a kénsavról, válasza minden bizonnyal így szólna: »Rossz környék ez.« Ha még idegrendszere is lenne, sokkal bonyodalmasabban viselkedne, hogy a rossz környékre megfelelő válasszal szolgáljon. Példákat keresne, párhuzamokat és jelképeket tapasztalatainak kincsestárából, hogy megpróbálja meghatározni, azaz megérteni ezt az új környezetet, amelyikbe csöppent.
Bonyodalmas élőlényhez illő fejlett szervezetünk a példák és jelképek bőségszaruját önti ki környezetünk változásai alkalmából. Kitalálunk eget, földet, fát, követ, óceánt, isteneket, zenét, művészetet, nyelvet, bölcseletet, gépészetet, civilizációt és tudományt, majd mindezeket elnevezzük valóságnak. S valóságosak csakugyan. Gyermekeinkbe beleneveljük, hogy hitünk az ő tudásukká váljék. Aki ezeket a példákat nem fogadja el, tébolydába vetjük. De ami e példák sorolására sarkall bennünket, az a Minőség maga. Környezetünk a Minőséggel sarkall bennünket egyre, hogy újrateremtsük. Minden ízét. Minden porcikáját.

Kosztarika 2015.02.18. 20:40:42

@-pkata-: vagy Laci képe az éjjeliszekrényen és a vibrátod? :D :D

kiingattak 2015.02.18. 20:41:25

@-pkata-: Nem vette el. És hívja ki a Dórit.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 20:41:41

@foxglove (F6): Igen, Laci nagyon jól alkalmazkodik, egyik pillanatról vált a másikra, ha kell. Tudatosabb is szerintem, mint amennyire tűnik. Valóban túlélő típus, azt a nyitást, amit ő produkált, nem sok szereplő élte volna túl. Viszont sokszor saját maga keverte magát azokba a szitukba, amiket korrigálni kellett, ezen még van javítani valója, de ez nem lesz egyszerű, mert azok szerintem ösztönből jöttek neki, azzal jár előrébb, h utólag legalább felismeri és tudatosan javít. De szerintem eszméletlenül kontrollálja magát, most már legalább 2 hónapja.

vastyúk is .. 2015.02.18. 20:41:59

@malevil2050: nahh, a rengeteg túlzás, csak trx-en voltam :D, de az endorfin most tortát ül az agyamban

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:42:01

@Ilyen vagyok: hát, bakker, nem nyomtattam ki... mármint a Laci fotóját.

,, 2015.02.18. 20:42:16

@Gia Gianea: ez lesz a pornós neve:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:42:58

@fosch9: Mégcsak nem is gondolsz rám... Még ez is... :) Kész.. :)

2015.02.18. 20:43:10

frappáns frappáns :D

kiingattak 2015.02.18. 20:44:01

@Fu Szekh Li: Te Fu Szeklh Li. Te nagyon művelt ember vagy, de intelligens is vagy-e? Mert ha igen akkor én szerinted üldözni-e foglak-e a szerlmemmel. Ritka kincs az ilyen.

ygan_rev 2015.02.18. 20:44:40

Én remélem Laci most Fannit viszi és kint hagyja. Idióta picsa.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 20:45:06

@MacákékIcukája: Mind az Origós, mind az easypollos szavazások csak arra jók h szórakozz rajtuk egy kicsit. Semmi jelentőségük nincsen, nem kell velük érdemben foglalkozni.

kamilla123 2015.02.18. 20:45:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: ez nekem is feltűnt blikk interjúban, h Laci családja elsietett és nem mutatkoztak be Edinával egymásnak. ez elég egyértelműen megmutatja, h elhatárolódnak a csajtól. Ez nem bunkóság részükről, hanem állásfoglalás (ami attól még nem túl udvarias persze)

2015.02.18. 20:45:11

@csiri bá: én mindig azon csodálkozom h újra és újra akad társalkodója :D
de legalább azokkal lenne kedves akik próbálnak vele zöldágra vergődni
(mindjárt kikeresem Dog-éket le ne maradjak valamiről) nagyon jól kijegyzeteltem az ismeretőt :DDD

@-pkata-: ne idegeljél ki :D :P tudod hogy nem úúúúúgy gondoltam :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:46:03

@fosch9: Tudom, de fos kedvem van, mé ne szívassalak. :D

2015.02.18. 20:46:33

Mindenkinek kellemes meglepit kívánok.

,, 2015.02.18. 20:47:20

Én szerizem Conchit. Mert most szerethiányra van szükségem és ezért őt is szerizem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:47:57

@csiri bá: melyik részt? nem tetted idézőjelbe és most fingom nincs, mire gondolsz :)

2015.02.18. 20:48:04

@-pkata-: azzal bizonyítod fos kedvedet hogy belém kötsz? :D mitől van rossz kedved? valamit vidámkodjál :) ugráljál :) és akkor hátha a zendorfintól jobb lesz :D

2015.02.18. 20:49:23

@foxglove (F6): szeretnél egy vidám estét? :) mondd hogy igen :)

Fu Szekh Li 2015.02.18. 20:49:33

@kiingattak: Beszéld meg Dottyval és Hedómamával :D Eddig ők jelentkeztek be
www.youtube.com/watch?v=FcFyl8amoEE

2015.02.18. 20:50:51

@foxglove (F6): holnap Drakula sori indul :) az majd felvidít :)

csiri bá 2015.02.18. 20:51:05

@-pkata-: "Tudom" - bizonyítsd.
"de fos" - bizonyítsd.
"kedvem van" - bizonyítsd.
"mé ne" - bizonyítsd.
"szívassalak" - bizonyítsd.
:)))))

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:51:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ne irigyelj, szeretnem oket nem ismerni :))) Kb felmaffia a csaladjuk.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:52:02

@fosch9: Nah itt van csribí csiribának a bizonyítás, kössz, hogy helyettem bizonyítasz :D :D
Nem tudok ugrálni, ma már vérzett az orrom. Nem akarom, hogy megint nekiinduljon.

kiingattak 2015.02.18. 20:52:57

@Fu Szekh Li: Macsó is vagy-e? A kérdésemre nem válaszoltál. Idézetek és versenyrefelhívás nélkül ha kérhetném

,, 2015.02.18. 20:54:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jááááj. Laci-e vagy? ne legyél.
@fosch9: bizonyítsd!:)

MacákékIcukája 2015.02.18. 20:55:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: lehet :D Ugy keszultem, hogy veletek tartok EH-t nezni, de azt hiszem meggondoltam magam :D

,, 2015.02.18. 20:55:51

@fosch9: :DD bántihánter vagy már?:)

2015.02.18. 20:55:58

@csiri bá: :DDD úgy látom Dog egy ekg-ra tett minket :D
@-pkata-: ne reklamálj :) itt törődünk veled :D

szarvas, szarvas 2015.02.18. 20:56:00

@-pkata-: Miért nem fér el az elefánt a zsiráf mellett a hűtőben? :)

ELP 2015.02.18. 20:57:26

@fosch9: Ezt nem mindenki érti ám.de nem is ez a lényeg.:)

Kellő tisztelettel üdvözlök mindenkit.Újra szól a hatlövetű. Hosszú csend után újra támadnak a részletek.Kémeim jelentették,hogy sok emberkét meggyanúsítottak azzal,hogy én vagyok csak álruhában.Ez fatális tévedés.Eddig nem voltam,de most már vagyok.Sok az ismeretlen kevés az ismerős,eltűnt a régi banda,de majd újjászervezzük magunkat.

Szóval,jó estét kívánok!

2015.02.18. 20:57:29

@foxglove (F6): :DDD meglesz

ja és igen én is Dog bantihanter csapatába fogok legközelebb cv-t küldeni, mert úgy érzem illek abba a csapatba :D

,, 2015.02.18. 20:58:20

@ELP: Szent Magasságos Atya Úr Isten

,, 2015.02.18. 20:58:54

most sokkot kaptam:O

2015.02.18. 20:58:58

@ELP: még egy Koncsink lett? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 20:59:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem. Nem tudom, miért. előrehajoltam bekötni a bakancsom, és csepegni kezdett. Először azt hittem, csak a kondenz cseppek... de kiderült, hogy nem.
Putyint kollégám szívta meg tegnap. Menni kellett volna át 22. kerületbe de pechjére pont valami kocc volt az orra előtt a rendőrségnél, tán pont egy rendőr autóval, és behívták tanúskodni. Hallod, 1,5 órát volt ott, mert leellenőrizték, hogy ő (mint tanú, akit behívtak szívességre...), nem körözött bűnöző e, és a kocsi is nem lopott é e...
Szerinted?

Fu Szekh Li 2015.02.18. 21:01:27

@kiingattak: Nem tudom, mennyire vagyok intelligens. Néha túlságosan is fejben élek, és az elképzeléseimet látom a valóság helyett. Ilyenkor rendszerint pofára esek. Viszont elég stabilan túlélek dolgokat, eseményeket, és ha nagy baj van, képes vagyok nyavalygás helyett a megoldásra koncentrálni. Szerinted?
Itt jöhetne az az idézet, hogy:
egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain, de áll önök előtt!

kiingattak 2015.02.18. 21:01:32

@szarvas, szarvas: A kérdésfelvetés nem rossz. És az elefántnak úgy is piros szeme van.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:01:38

@fosch9: reméltem. :) Ha Lacc kiesik, jöhettek simogatni a buksimat. :)
@szarvas, szarvas: na ez az, amit én sem tudok, meg azt sem, ha nem tudok úszni, hogy úszom át a folyót? Nekem mindenképpen kell egy híd! :) vagy minimum egy víziló, amelyik átvisz :)

malevil2050 2015.02.18. 21:01:52

@ELP: Isten hozott meg a szénásszekér,eztesem gondótam vóna.

kamilla123 2015.02.18. 21:02:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):" Laci anyján tökre látszik, hogy a "töke" is tele van ezzel az egésszel. Bár ő, a kevés megjelenések során, mindig ilyen ... nem is tudom.. fásultnak tűnt."

sztem ez már nagyon sok neki, h a fia folyamatosan búskomor (volt, ameddig Edina bent volt), meg egy olyan nővel van, aki azért szülői szemmel nézve nem egy nagy parti (most ha az én személyes véleményemtől el is vonatkoztatunk). Meg sztem LAci rendőrségi ügyei is megviselhetik, h gondolom nem örül, h ezek is így nyilvánosságra kerültek. Szóvalnem csodálom,h elege van a felhajtásból. Amúgy is látszik rajta, h egy egyszerű nőci, aki nem szereplős típus.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:03:32

@szarvas, szarvas: jah, és azt sem értem, miért baj, ha krokodilok vannak a vízben. :) Csak ne harapjanak. :D

kiingattak 2015.02.18. 21:03:55

@Fu Szekh Li: És mi a valóság? Az is csak a fejünkben összerakott valami. És ne húzd az agyamat mert.... Szaunázni szeretsz?

2015.02.18. 21:04:07

@-pkata-: nem hinném h kiesne, erősödik

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:04:37

@kamilla123: talán még sminkelve sem volt, nem úgy, mint az Edina anyja... jajj.. kevesebb néha több

másodpéldány 2015.02.18. 21:05:28

valaki tud egy linket az origo.hu szavazáshoz, cswak érteni akarom, hogy be kell e jelentkezni, többször is lehet é szavazni, vagy IP szám alapján csak egyszer... sat sat

mert ez magyarázhatja a különbséget más pollokkal... plusz a okosról való appos szavazás esetén tényleges appok kellenek, nem elegek az IP számok...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:05:42

@fosch9: legyen úgy. vagy most már te is rá szavazol, nehogy engem kelljen vigasztalni... :)))

ELP 2015.02.18. 21:06:18

@malevil2050: Kedves barátom,ismered a mondásunkat :c'est la vie.

,, 2015.02.18. 21:06:42

az vót már, h sokkot kaptam?:DDD nagyon röhögök:D

,, 2015.02.18. 21:08:28

@-pkata-: a VV7 hogyvolt meglepetésvendégén:DDD

malevil2050 2015.02.18. 21:10:01

@ELP: Egen,de azé esz így mégis más(enyka)

2015.02.18. 21:10:18

@-pkata-: jaj neeeem ennyire nem vagyok együttérző, és szőr lobinra nyomok :) ha esetleg ő lesz kihíva - de ha bárki más akkor esetleg kedvedért lacira bár zsu miatt még orrolok rá :D

@csiri bá: ez egy fontos dolog :D kikérem majd a véleményedet ha nincs ellenedre privátban is

kiingattak 2015.02.18. 21:10:47

@-pkata-: Nem lesz. behúzódunk a pad alá. Mások még fáztak is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:13:00

@fosch9: most mé? Zsu választotta magának :)
@Fu Szekh Li: Ezt csak neked kerestem most
static.keptelenseg.hu/p/92a0b8cf591c909c24410f284ed1b707.jpg
@kiingattak: befértek? :) Lufit vigyetek! :)

kamilla123 2015.02.18. 21:13:41

@-pkata-: hát tudod, megmondták bent is, nézd meg az anyját, vedd el a lányát. :-) Laci anyján tényleg látszik, h nem veti fel a pénz, le van pattanva, dolgozott egész életében erre a sok gyerekre.

ELP 2015.02.18. 21:14:54

@malevil2050: Sírok ,nevetek meg vagyok hatódva :)

kamilla123 2015.02.18. 21:15:12

@eatpray: szavaztam és 50-50% :-) vagy még csak páran szavaztunk?

kiingattak 2015.02.18. 21:15:21

@-pkata-: Elhagyott. Vagy idézetet keres, de én küzdeni fogok érte. Lufi nem kell.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:15:22

@kamilla123: Nekem így elsőre egy szimpatikus nőnek tűnt. Egyszerű, őszinte, nem megjátszós. Bár, én nem tartom magam jó emberismerőnek.

szarvas, szarvas 2015.02.18. 21:16:58

Ha kíváncsiak vagytok az IQ (inkább részképesség) egyik lehetséges értelmezésére (ezeket meg tudod-e oldani vagy sem), töltsétek ki a MENSA online tesztjét. Adaptív.

kamilla123 2015.02.18. 21:17:38

@-pkata-: nekem az egész Laci- család nem tűnik ellenszenvesnek. Edina anyja meg ugye Dinka viszont igen. Tényleg egy matróna az a nő. Komolyan megsajnáltam a kis csajt, amikor nekiállt bocsánatot kérni az anyjától.

kiingattak 2015.02.18. 21:18:22

@-pkata-: 2 hét van még, nem fognak kizárni már. Csak a zuram esetleg. Itthonról.

kiingattak 2015.02.18. 21:20:52

A matrona az tisztes családanyát jelent. Miért baj ha Edina anyja az??

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:22:06

@kamilla123: én csak a bátyót láttam TVben a másikat nem nagyon, de állítólag öcsi nem valami szimpi.
@kiingattak: majd befogadunk :)

kiingattak 2015.02.18. 21:22:43

@szarvas, szarvas: De ne. sokan megoldották és hol vannak. Az fejtörő.

másodpéldány 2015.02.18. 21:23:07

@kamilla123:

it's possible it's rigged...

mármint folyamatosan 50-50 % és nem változik... olyan mintha be lenne betonozva...

ilyen nincs, hogy mindig pont ennyi legyen, szóval gyanítom, hogy ez 50-50 -re lett beállítva akárhányan is szavaznak...

kiingattak 2015.02.18. 21:24:04

@-pkata-: Köszi. Oszt szaunád van-e? Mert lakásom nem lesz, de igényeim vannak.

2015.02.18. 21:24:16

@-pkata-: elég nagy butaságot csinált :D

másodpéldány 2015.02.18. 21:24:20

@eatpray:

remélem nem őt viszi, vagy ha őt is viszi nem hagyja kinn...

malevil2050 2015.02.18. 21:26:12

@ELP: Itt vannak néked való alanyok (mék mindig,pedig már sokan kikpotak) .

,, 2015.02.18. 21:27:07

@ELP: térjünk a lényegre: lesz új elemzés idén?:)

kiingattak 2015.02.18. 21:27:13

@másodpéldány: Dórit vigye. És hagyja. Fanni megérdemel még 1 hetet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:27:13

Nagyon OFF: Beköltözök a villába holnaptól, nem értem a másodikos matekot.:D

,, 2015.02.18. 21:28:31

@ELP: a standard kérdést nem is teszem fel:)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 21:29:03

@kiingattak: csak azért tisztességes, mert nincs, aki bűnbe vigye...

szarvas, szarvas 2015.02.18. 21:29:07

@kiingattak: Neten is és élőben is időre megy. Szerinted a MENSA eredménynek semmi köze az IQ-hoz? Inkább azzal nem értek egyet, amiben lexikális tudást is kérnek.

@-pkata-: Ha rossz érzéssel töltene el, ha alacsony eredményt kapsz, akkor ne próbáld meg. 125+ a maximum, amit el lehet vele érni. Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nem hiszem, hogy ne sikerülne, de szerintem ez azon is múlik, milyen passzban vagy éppen. Ha nem tudsz koncentrálni, akkor alulmérhet(sp?).

Fu Szekh Li 2015.02.18. 21:30:50

@kiingattak: Szeretek :D
Valóság: na akkor hosszan és tudományosan. A világ valahol túl nagy ahhoz, hogy egy vagy akár több ember buksi fejébe beleférjen. A túlélésünk érdekében modelleket alkotunk magunkban a világ működéséről, és ezek alapján próbálunk létezni benne. Ahogy a tudományban, itt is vannak alapfogalmaink és alapállításaink, amiket nem határozunk meg pontosan, illetve bizonyítás nélkül elfogadunk. Ezekből próbáljuk meg felépíteni a modellünket. A modell igazságáról legfeljebb, mint az alapállítások igazságáról érdemes vitatkozni, de egy dolog igazán lényeges: a sikeressége. Minél jobban boldogulunk, minél jobban elégedettek vagyunk az életünkkel, annál sikeresebb a modellünk. Az az alapvető probléma, hogy az ember fejlődésével a sikeres modellek használhatósága egyre szűkebb körűvé vált. Régebben egy sokkal szigorúbb, beszabályozottabb társadalomban sikeres lehettél, ha egy általánosan elfogadott modell alkalmaztál: pl. szakmát tanultál, megnősültél, sok gyereket csináltál, eljártál vasárnap templomba stb. Ha nem is éltél esetleg jó anyagi körülmények között, valamilyen szinten a társadalom elfogadott tagja voltál. Ma ez nincs így. Nagyon gyorsan megváltozott a világ, nincs általánosan alkalmazható sikeres modell. Mindenkinek saját magának kell megalkotnia a saját életét. Ha az intelligencia fenti definícióját így egy kicsit módosítanom kell:
A környezethez való tudatos alkalmazkodóképesség, illetve a környezet tudatos megváltoztatásának képessége a sikeres túlélés érdekében.
Látszik az is, hogy ebből ma sokkal több kell, mint régen.
www.youtube.com/watch?v=6U4x9mQ5K0s

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 21:31:30

@kamilla123: ja, én is irtam délután, hogy kora reggel óta pont ennyin (50-50%) áll, függetlenül a kiirt szavazatszámtól.

Kosztarika 2015.02.18. 21:32:04

@kiingattak: Ha valaki kérdezni tud, az már jó. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:32:29

@kiingattak: Azt írja a zokos Wiki, hogy összefüggések átlátása, az emlékezőképesség, a gondolkodás gyorsasága. Robinnak, ha róla beszélünk, az első kettő simán van, a harmadikra nem kellett még példát mutatnia, de szerintem rendelkezik vele.
Átfogalmazva Robinra, mint emberre: képes azonnali döntéshozatalra úgy is, hogy maga a feladat nem volt előre meghatározott.

2015.02.18. 21:33:10

@foxglove (F6): és ő elp? :D gondolom ez a standard kérdés :))

dare 2015.02.18. 21:34:15

@-pkata-: Bocsi hogy belekutty, igaz hogy Zsu választotta ezt az aranytestű tetovált istent de akkor miért savazta az Edinánál?
Nem lehet hogy a rózsaszín felhő hamarabb felszállt a fejéről mint az Edinának?
Aki baromi hülyén reagálta le ezt a szitut, nem jól döntött és az "igaz szerelmet" választotta.
Nem igaz hogy nem lehet kibírni 3 hónapot prütykölés nélkül, az lett volna jó döntés ha jegeli ezt a sztorit és hagyja kiesni Lacit.
Ha erre még készült is( mármint a játékra) akkor nagyon elemi hibát vétett.
Csak nehogy a vadember se legyen meg a végén, arra se harapnám meg hogy ők sokáig szeretetben, békességben....

kiingattak 2015.02.18. 21:34:18

@szarvas, szarvas: A MENSA az IQ. Ez így van. A kérdés az, hogy akkor mi van ha nagyon nagy pontszám jön ki. Mire jó?

Mók_Ica 2015.02.18. 21:34:37

jó estét, jó kommentelést :))))
bruti, a posztcsi jó lett :)))) a tegnapi öfi messze a legjobb volt ebben a szériában.... talán a kimittud héten voltak utoljára ennyire szórakoztatóak..... a táncokkal :)))

,, 2015.02.18. 21:35:38

@fosch9: nem, a standard kérdés úgy szól, h "megkerült-e már a pendrive?:":D

De basszus, pont most szakadozik megint a netem:( ki kell lépnem:(

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:36:10

@szarvas, szarvas: na majd egyszer kipróbálom :) de nekem a kreativitásom jobb. :) láttam már olyan kérdést IQ tesztben, hogy azt sem tudtam, mit kell rajta nézni :) Ezek a vándorolnak a körök meg háromszögek meg vonalak, színek, akármik meg egyenesen kiborítanak.

szarvas, szarvas 2015.02.18. 21:37:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hónapok óta az az érzésem, hogy az egész bagázsból Lacinak a legmagasabb az IQ-ja (az, amelyik teszten mérhető), de persze tévedhetek. Ez leginkább csak benyomás, amit néha tetten értem, és lehet, túl sokat képzelek mögé.

vastyúk is .. 2015.02.18. 21:37:20

@-pkata-: nem kell ezen rettegni, úgy van megcsinálva, hogy az emberek jelentős része a 90 és 110 közé essen. Nem kell tőle rettegni. Ha kíváncsi vagy rá, csináld meg. Jó móka.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:37:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Közben láttam, továbbhaladtatok.:D Lemaradtam.:D Matekversenyre készülünk a fiammal, a feladatokat tegnap kapták, a verseny holnapután lesz, én meg nem értem, mi ez az új tanítási rendszer.:(

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:38:45

@dare: honnan tudjam? :) olyanokat tudsz kérdezni... :)

szarvas, szarvas 2015.02.18. 21:40:00

@-pkata-: Akkor ne csináld meg! Van, aki alkalmatlan rá és nem azért, mert képtelen lenne megoldani, csak a szorongás blokkolja. Pánikrohamot is lehet kapni tőle, teljes agyi összeomlást, nem mindenki mérhető. Azért én megszavazom neked azt a min. 125+-t. :)

kiingattak 2015.02.18. 21:40:04

@Fu Szekh Li: Nem irod meg priviben, ki vagy te. F. sejtéseim vannak.

kiingattak 2015.02.18. 21:41:09

@-pkata-: De abban már benne van az elefánt :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:41:50

@szarvas, szarvas: de édes vagy :D azért remélem, nem halnék bele :D Max csalódott lennék, hogy én ebben szar vagyok :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:41:52

@kamilla123: Viszont mutathat családi kapcsolatokat is, amiről Laci beszélt bent, hoyg nem volt jó a kapcsolata az apjával, hogy sose volt neki jó, amit csinált (vagy vmi hasonló). Ez meg megmutatja, hogy nem tisztelik a fiuk választását. Ami szomorú pont egy anyától, akinem a feltétlen bizalmára, támogatására számít a gyerek (jó esetben). Ezt mondjuk Edina se kapta meg a sajátjától. Csak az egy méteres könnyes feloldozást.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 21:42:01

@-pkata-: azokat én is utálom, meg a 3 tyúk 3 nap alatt 3 tojást tojik

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:42:45

@kiingattak: sőt, a zsiráf is, de melléjük férsz, jó nagyok. és lesz társaságod :D Az állat gyűlésre majd kijöttök :)

kiingattak 2015.02.18. 21:44:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: Oké. Wiki ezt mondja. A villában meg az a leginteligensebb, aki megnyeri.
A kérdésem a másodikos matekra vonatkozott, amit nem értessz. Abból kérdezz.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 21:44:18

@Hedo a szadista szexista anyuka: jaj, ne is mond... :) meg ezek a kádba csorog a víz de alul meg ki... faxom

kiingattak 2015.02.18. 21:44:59

@-pkata-: A zsiráfot már kivetted. Vagy nem?

szarvas, szarvas 2015.02.18. 21:45:01

@kiingattak: Arra, hogy tudd, miért van egzisztenciális depressziód, esetleg heroinfüggőséged.

ornyim 2015.02.18. 21:45:22

Jó estét! :) hú, de sokat írtatok, én kidőltem délután, utolért az influenza :/

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 21:46:09

@Hedo a szadista szexista anyuka: nem úgy van. ha másfél tyúk másfél nap alatt másfél tojást toji...

kiingattak 2015.02.18. 21:47:24

@szarvas, szarvas: Akkor jó. Mert az egyikem van. De vajon melyikem?

2015.02.18. 21:47:33

@csak mert: noelkémet üdvözölöm :)

ornyim 2015.02.18. 21:49:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @-pkata-: köszi :) az öfire összekapartam magam, most már minden perc számít :) most volt bemutató, kiabálásból nem lesz hiány :)

Ditti82 2015.02.18. 21:50:23

'Stét! Sok a duma.

dare 2015.02.18. 21:50:53

@Fu Szekh Li: Ez nagyon igaz, nincsenek reális célok, mindig olyan célokat tűznek ki az emberek amiket nem lehet elérni(max szerencsével és nagyon kis rétegnek, persze ők lesznek a példaképek), nem a saját céljaikat akarják megvalósítani hanem azt a modellt amit lát és tetszik neki, követni akarja de soha nem fogja elérni mert túlságosan nagy dolgokat hisz magáról és depresszió lesz a vége.
De akkor se gondolkozik kis lépésekben mert nem ezt a modellt látja és elhiszi magáról hogy neki is sikerülhet.
Ehhez is kell az intelligencia hogy mekkora célokat tűzünk ki magunk elé.

kiingattak 2015.02.18. 21:51:18

@Ditti82: Az. Dumafórum. De khi vagy te, hogy így köszönsz be.

dare 2015.02.18. 21:52:48

@-pkata-: :DD
A poén az hogy én se tudom

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:53:58

@kiingattak: Nem akarok Kamilla nevében beszélni, de sztem ő nem erre gondolt a matróna jelzővel. Ahogy én sem. Inkább a szigorú, távolságtartó nő. Aki inkább büntetéssel nevel, semmint dicsérettel, tiltásokkal motivál, semmint bizalommal.

ornyim 2015.02.18. 21:54:47

@-pkata-: én is csináltam már tesztet, hát, picit csalódtam :) de szerintem is függ a hangulattól. Pihend ki magad, aztán jó lesz ;)

Mirocska 2015.02.18. 21:55:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az én fiam is másodikos, teljesen másképp tanulják a matekot, mint mi. Sokszor nem is értem, milyen logikával számol, pedig mindig jó voltam matekból, most is számokkal dolgozom, de mivel mindig jó eredményt hoz ki, nem vitatkozom vele! :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 21:55:58

@(AdottEsetben)KötsögLány: tök érdekes ez az oldal.... mintha egy másik Edinát látnék. :)

kiingattak 2015.02.18. 21:57:23

@-pkata-: Ja. De ő már nincs a hűtőben. Elefánt van. És annak, hosszú az ormáya.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 21:58:58

@kiingattak: Nem is arra előzményeztem.:D
Szöveges példák vannak, amik az én logikámmal seperc alatt megvannak, de ők nem tanulták. De a megoldóképlet akkor is egy egyismeretlenes egyenlet, de azt se tudják. A gondom az, hogy nem tudom, elmagyarázhatom-e neki úgy,a hogy én tanultam, ahogy tudom, ahogy logikus. Mert szerencsétlen gyerek rögtön azzal kezdte, hogy de hát fel kell írni, hogy nyitott mondat, de még azt sem érti, miből indul ki. Én meg nem tudom ennek az értelmét. Megcsináltuk, de egyeztetni kell a tanárral, hogy haladhatunk-e ezen logika mentén.
Apáczais tankönyveink vannak.
Bocs az offért.

kiingattak 2015.02.18. 21:59:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: Vicceltem. De Edina anyja szerintem nem nevel. se büntetéssel, se puszikkal. Ő csak szül. Befektet és várja a hozamot.

Fu Szekh Li 2015.02.18. 22:00:26

@kiingattak: Írd meg te, kíváncsi vagyok, kinek hiszel :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:01:35

@-pkata-: Én csináltam hivatalosat valahogy egyszer ig-tesztet, ilyen összehívott csoportban, felmérés céljából. 131 jött ki, de az eq-ra már nem jutott időm.
Én a villában az első okos-ostoba feladat és a párosan vetélkedő után megcsináltattam volna.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:02:28

@ornyim: Gyógyulást.:( Nálunk most lesz vége talán, 4hete nyög vki.:(

Kosztarika 2015.02.18. 22:02:52

Ismét egy összeugrasztós feladat

kiingattak 2015.02.18. 22:03:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: Erről a kérdésről leveleznék veled. Ne offoljunk. De ha van kedved szívesen megteszem.

csiri bá 2015.02.18. 22:03:17

a legfájdalmasabb az volt..... amikor elvitték a szolit. :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:03:22

nézem az éjszakait. Fanni hogy keveri a szart...

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:03:50

@csiri bá: hihihi. ez jutott nekem is eszembe :D

csiri bá 2015.02.18. 22:04:29

a legfájdalmasabb az volt... mikor a kreatívok elvették a dugi piámat. :)))

Ditti82 2015.02.18. 22:04:56

Ajjjj, csak a szokásos. :|

ornyim 2015.02.18. 22:04:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: nálunk is, gondoltam, hogy engem sem kerül el. :) köszi amúgy. Nektek is így a végére. ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:05:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: egyszer volt, hogy képernyőn keresztül kellett nekik élőben csinálni, én tuti bestresszelnék rajta.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:05:37

Fanni: Én nem rivalizálok (röhögööööök)

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:05:59

@-pkata-: mi volt benne?

Fannika mar megint vakon van... szivlapatot, koszipuszi

Ditti82 2015.02.18. 22:06:00

A kerék meg van hekkelve. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:06:07

@Ditti82: hogy én ezt hogy útálom.... mennyivel jobb volt a tegnapi. :)

csiri bá 2015.02.18. 22:06:17

"én egy egyszerű parasztlány vagyok" - láttuk, hallottuk... káromkodsz, mint egy kocsis és jó hegyeseket tudsz köpni. :)))

Kosztarika 2015.02.18. 22:06:19

"A nézők látnak mindent".. ez lesz a veszted, Fáni. (pedig nem is mindent látunk, ahogy hallom még több ellenszenv lenne irányában) A retek egyensúlyoz.. a show miatt megmutat Fanniból dolgokat, de a bevágásoknál kesztyűs kézzel bánik vele, mert potenciális rtl celebet lát benne.

csiri bá 2015.02.18. 22:07:18

"akkor is elmondom, ha van bajszod, ha nincs" - touché. :)))

Köcsöglány 2015.02.18. 22:07:30

Robiiiiiiin <3 <3 na,ennyi,most kurv@ra megmondta

Fu Szekh Li 2015.02.18. 22:07:49

@kiingattak: Írd meg, kíváncsivá tettél!

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:07:56

Robin, hányd inkább arcon magad megint!

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:07:59

Szerintem most a Laci egeti magat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:08:02

@(AdottEsetben)KötsögLány: Fanni: Ez az Robin, bassz oda! - a kis köcsög kibic. :D

Ditti82 2015.02.18. 22:08:10

Robin, ne legyél hülye. Nem Laci a hibás, hogy Edina kint maradt.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:08:23

Bocsi a fanoktól,de Laciból kicsit kijött a ci... vére...

Köcsöglány 2015.02.18. 22:08:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): persze,drukkol,hátha megint megúszik egy párbajt (visítok)

Mók_Ica 2015.02.18. 22:09:02

@-pkata-: alekoszékkal csináltattak iq tesztet, ha jól emlékszem :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:09:26

@vastyúk is ..: hát, azért volt némi igazság abban, amiket mondott...

Köcsöglány 2015.02.18. 22:09:40

@Ditti82: Ha Lacc nem hülyíti be,Edina nem fordul ki magából,szerintem.

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:09:52

aszitted, hogy te nyaltad a spanyolviaszt?

Kosztarika 2015.02.18. 22:10:02

Annyira uuutálom, ahogy Dennis a riportban beszél. Annyira modoros, infantilis, nagyon gáz.

Ditti82 2015.02.18. 22:10:28

Amúgy ebben van valami, amit Laci mond. Mindenkivel úgy viselkedik az ember, ahogy az megérdemli.

ornyim 2015.02.18. 22:10:53

@Ditti82: érdekes, hogy ők nem látták Edina átalakulását...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:10:54

Denisz meg milyen már azzal a félrecsapott sárga lófasszal a hasa előtt. :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:11:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de eccerűen nem értem, hogy Robin miért Lacit vádolja, hogy visszajött. :D

csiri bá 2015.02.18. 22:11:45

I. Mártír László. :)))

ornyim 2015.02.18. 22:12:48

Csípem Lacit, de most nincs igaza.

csiberibe 2015.02.18. 22:12:51

Robinnak elmentek otthonról. Milyen duma az, hogy kint hagytad azt, akit állítólag szeretsz? Nem laci döntése volt.

Schlomo Goldberg 2015.02.18. 22:13:04

Robin le van szedálva vagy be van kissé baszva?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:13:05

@(AdottEsetben)KötsögLány: ez a hátulról berikácsolás olyan jellemző rá.
Még szerencse, hogy most nem lehet másra kenni, mint a Zsuzsa-párbaj után, mert Dórinak azért öblösebb a hangja, úgymond. :D

perszepolisz 2015.02.18. 22:13:10

Ha sokáig tart ez a széria még Robin is egy antipatikus karakter lesz.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:13:10

Úristen,ez a Laci gyerek most újra kiejti magát a játékból.

csak mert 2015.02.18. 22:13:11

Laci még mindig nem érti... hogy ő bújt a pad alá, nem Robin! ááááááá

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:13:14

@vastyúk is ..: majd a sixxx megmondja, ő mindent olyan jól tud (nem)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:13:33

@kiingattak: Nem ítélek előre, nem tudhatom, milyen volt a család apával. De az sokat elárul, hogy az apja volt a mindene. Az anyjából simán kinézem a kukoricán térdeplés mellé a napi pofont.

2015.02.18. 22:13:37

@csak mert: örülök :)
hajlá lobin

szmoti 2015.02.18. 22:14:53

Dóri sírt? vagy Fanni az ő fejét is belakkozta? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:14:57

@kiingattak: Ok.:) Holnap a tanítóval megbeszélem, lehet, hogy délután rád írok.:D
Köszönöm.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:14:58

@vastyúk is ..: én mondjuk egyiket sem értem. Mindkettőnek épp annyi érdeme volt abban, hogy ez a helyzet alakulhatott ki, hogy tök fölösleges egymást basztatniuk emiatt.
De gondolom ez a jó kis farokméregetés is a műsor része...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:15:36

na mi van, le vok maradva. csak azt látom, hogy Robin fűzi a Dórát

Köcsöglány 2015.02.18. 22:15:49

Nem értem tényleg...miért kellett volna Robinnak Fannira tenni? Valaki magyarázza már el. Megmondta még a bünti előtt,hogy Lacira fog tenni,és Edinának is megmondta. Semmi meglepi nem volt,közölte,hogy Lacit kint akarja látni. Miért nem Fannit,Dórit vagy Dennist hibáztatják? Egyedül Robin tett Lacira vagy mi a péló? Komolyan neeem értem.

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:16:21

@vastyúk is ..: az tenyleg ertelmetlen erv volt, ennek ellenere en inkabb Robinnal ertettem egyet. Mindenesetre ha Laci Fanneszt/Deniszt viszi, ra szavazok.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:16:41

@Ditti82: az én szememben már rég (röhögök). Úgysem nyeri meg,felesleges már bent lennie,csak magát égeti.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:17:01

Denisz vajon mit képvisel, ugyan mire gondolhat?

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:17:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem most mindegyik hülye. Laci, mert nem bír kussban maradni, Robin meg azért, hogy a Lacit hibáztatja, amiért visszajött. Pedig az egyetlen ember, aki megváltoztathatta volna, hoyg kivel megy ki Edina az ő volt. (Tudom, miért nem a laccin volt a kék.. hát ha Lacin lett volna, ugyaúgy rárakják edinára a ződet.)

Mirocska 2015.02.18. 22:17:35

Pontban 10-kor eltűnt az összes tv-csatornánk... :-((
Tudtok adni egy streamet?

csak mert 2015.02.18. 22:17:37

@-pkata-: laci megint robint hibáztatja, szokásos hiszti

Ditti82 2015.02.18. 22:17:38

Dennis, hogy nem szakad rád a tető bazmeg. Mit képviselsz, te nyomorult?

Köcsöglány 2015.02.18. 22:17:52

A tegnapi öfi egy rendkívüli,médiatörténelmi pillanat volt,ez a mai rohadtul unalmas.

ornyim 2015.02.18. 22:18:03

Igen Dennis, nagy % lenne, de nem a javadra :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:19:01

Fanninak tényleg olyan az arca, mintha kakával lenne összemázolva.... tegnap nem is tűnt fel ennyire. :D

Köcsöglány 2015.02.18. 22:19:19

Soha nem hallottam ennyiszer,hogy azt,hogy "állok elébe",mint itt a VV7-ben. (nyilván azt sem,hogy kiviszlekag*cibe)

szmoti 2015.02.18. 22:19:22

lehet, hogy eddig is így volt, de most valahogy nagyon feltűnt nekem, hogy Dóri a táblánál úgy beszél mint egy ötödikes feleléskor

Köcsöglány 2015.02.18. 22:20:16

@Ditti82: ne bántsd,ő a szellemileg sérült embereket képviseli (nevetek!)

Kosztarika 2015.02.18. 22:20:42

Dennis nagyon biztos magában.. a kis hülye

Köcsöglány 2015.02.18. 22:20:59

@(AdottEsetben)KötsögLány: bár,még ők is értelmesebbek Pénisz kománál

Hangya vagyok...kicsi a bors,de erős. Kérem?!

csak mert 2015.02.18. 22:21:05

van önbizalma laccinak :D

Köcsöglány 2015.02.18. 22:21:36

@(AdottEsetben)KötsögLány: szóval most elnézést kérek a szellemileg sérült emberektől,amiért ezt mondtam.

Kosztarika 2015.02.18. 22:21:57

Fanni remélem téved a visszajövetelével kapcsolatban.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:22:06

@(AdottEsetben)KötsögLány: és ezzel kimaxoltam azt,hogy magamnak válaszolgatok. Csodálatos.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:22:54

@ornyim: Figyelj az orrfújásra, én 3 hónapon belül 2x kaptam arc- és homloküreg-gyulladást.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:23:11

@vastyúk is ..: ja, kettejük közül bármelyiken lett volna a kék, úgyis együtt küldték volna párbajra őket. Robinról már sose tudjuk meg, hogy valóban Edina visszatérésébe vetett hite miatt (hű de fennkölt lett), vagy tényleg előre megfontoltan, bármelyikük kiejtésének lehetőségével/hasznával tette-e igy a jelét...

csak mert 2015.02.18. 22:23:20

@(AdottEsetben)KötsögLány: én írtam fentebb neked, de én láthatlan vagyok :))

Kosztarika 2015.02.18. 22:23:50

Bírom Robint, de most nem :(

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:24:04

@-pkata-: Az időre, és ha figyelik, az nagyon gáz, amikor az ország tesztje volt, se tudtam lépést tartani. Nekünk az össz idő volt adott, az egész tesztlapra.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:25:02

@csak mert: nem találom (szomorúszmájli) be tudnád másolni? köfike

csiri bá 2015.02.18. 22:25:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha most kb 300 évvel korábban lennénk oda is költöztetnék. :))

]{udarauszkasz 2015.02.18. 22:25:28

Az azert mindent elmond a magyar tarsadalom keresztmetszeterol, hogy mig epp rabositjak az egesz orszagot, es a hatterben haborura keszul a vilag, pont az ilyen blogok porognek a legjobban. Ez olyan, mintha a szakadekba lezuhano kocsi ablakan kidugnam a papir szelforgot, es kozben azt neznem, hogy milyen szepen forog a brutalis menetszeltol, mikozben a sziklas talaj csak egyre kozeleg....
Ha az atomvillanas EMP impulzusa hazavag minden tevet, nemcsak a csatornak mennek el majd, hanem az internyet is, ahonnan streamelni lehetne. De elotte az orszag 80%anak nem lesz mar futese sem, es villanya sem, nemhogy tv, meg net elofizetese. 18% meg atharapja egymas torkat, a maradek 2% meg rohog majd egy jot a tobbin.
Talan nem is Ausztriaba, meg Nemetbe kene menni, hanem inkabb Boliviaba, vagy valamelyik masik D-amerikai orszagba, ahova mire odaer a radioaktiv jod, elbomlik a javaresze...
Namindegy, Kopf runter, Augen zu, und gegen die Wand rennen, los! ... :)

csak mert 2015.02.18. 22:25:57

Én sixx videóját ajánlom Robin meztelen zuhanyzott :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:26:39

@Csakazértis én vagyok a királynő: olyankor én is stresszelek, és az idő múlására koncentrálok a feladat helyett :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:28:44

@Ditti82: Ez is tény, csak annyira belendül ebbe az igazságosztós beszédbe, hogy nem figyel, amikor a viselkedést, amihez igazítja a beszédét, maga képzeli.

csak mert 2015.02.18. 22:29:30

@(AdottEsetben)KötsögLány:
CSAK MERT 2015.02.18. 22:09:15 hopp egyre gondoltunk :P

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:29:40

Bennem nagyon megmaradt, amikor a szeria elejen Lacinak volt valami nezetelterese Danival es elkezdte ot tok agressziven osztani, hogy "te ilyen kis csicska vagy, aki kiprovokalja, hogy megussek, aztan megy a rendoroknek kopni" vagy valami hasonlo. Ez szerintem mar egyertelmuve tette az agresszivitasat.
Meg az Edina rangatasa, kontroll alatt tartasa, ill. amit @Csakazértis én vagyok a királynő: irtal elobb, hogy esetleg az o csaladjukban elofordul az eroszak.
Persze ezt nem tudhatjuk szaz szazalekosan... de nekem kicsit ijesztonek tunik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:29:53

@ornyim: Ha látták is, örültek, hogy valaki jobban járatja magát a nézők előtt. Meg nem is igazán figyelnek egymásra, míg nem keresztezik egymás útját.

csak mert 2015.02.18. 22:30:53

@(AdottEsetben)KötsögLány: CSAK MERT 2015.02.18. 22:14:12

@(AdottEsetben)KötsögLány: pakolhat a rém után haza :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:31:30

Denisz bennszülöttnek született.

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:31:31

Mondtam, hogy Denisz Sssshannnnnyiiiii :D

csak mert 2015.02.18. 22:31:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: az .. :(

@Mirocska: sajnos sok a hirdetés.. amit ki kell iktatni

Köcsöglány 2015.02.18. 22:32:07

@csak mert: reméljük a legjobbakat (sokmosoly)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 22:32:47

@]{udarauszkasz: Most irigyeljelek vagy vegyek példát rólad, hogy te nyitott szemmel mész neki?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:33:20

Ez a visitás... jézusom..
Ez a szerepjáték most Robin sajátos jutalomjátéka? :D

Köcsöglány 2015.02.18. 22:33:57

Fúúúj Dennis neeeee,most ettem (hányok)

csak mert 2015.02.18. 22:34:11

@(AdottEsetben)KötsögLány: az egyiket rosszul másoltam be :))

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én így sokat agyalok, örülök, ha olykor kikapcsolok, legalább ebben a blogban

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 22:35:12

@MacákékIcukája: sztd a retek megkockáztatja, hogy a nyertest bevarrják, esetleg?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:36:00

@MacákékIcukája: Mármint a Laciék családjára gondolsz? A Kiingattak kommentjére reagálva én Edina családjában néztem ki az anyjápól a pofonokat. A Laciék családjában nem tudom, de biztos valahonnan hozta Laci ezt a viselkedést. Az apjáról nincs jó véleménnyel.
Amit tényleg írtál, amit a daninak mondott, ott is annyira ellenszenves volt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 22:36:18

@csak mert:
Pontosan. Én is kitartartanám az ablakon a színes forgót :D:D

Köcsöglány 2015.02.18. 22:36:38

Gyerekek,ez vagy valami LSD flash vagy valami ovis előadás (de nem akarom az ovisokat megsérteni,hogy hozzájuk hasonlítom ezt a bagázst)

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:36:44

Emberszabású, földre!! Mi ez, az amerkiai rendőrség?

astryle 2015.02.18. 22:37:02

Emberek 3 napig nem néztem.. mi ez az irgalmatlan SZARTSUNAMI?? Ennyire leszarják már a szerkik?

Köcsöglány 2015.02.18. 22:37:15

Lacc új gazdája Dóri (hihihi)

oregdiak 2015.02.18. 22:37:47

Kíváncsi leszek a nyálasra! A gúnyáját megint a sombrerón keresztül akarja felvenni, mint tegnap két sörtől.

Mirocska 2015.02.18. 22:38:27

@csak mert: Még épp' időben, mielőtt elvonási tüneteim lesznek! :-D

csak mert 2015.02.18. 22:39:04

@vastyúk is ..: kicsit hibás a történelem-óra.. mivel a brittek vitték a börtönlakókat oda, és az amcsik nem voltak ott

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:39:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja, en most nem a nyeremenyrol beszeltem. Csak elgondolkodtam picit :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: jaaa, ertem, akkor semmi :) Azt pont nem lattam, en automatikusan Laciekra gondoltam, mert Laciban van egy jo adag agresszio.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:40:03

Hát, Denisznek nem kellett sokat bibelődnie a szövegtanulással.

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:40:16

Btw rohadtul unalmas es idegesito ez az ofi...

szmoti 2015.02.18. 22:40:41

@csak mert: ha jól láttam most Dóri cipelte a böritöltelékeket, és ha minden igaz Dóri Európa színeiben játszik, szóval annyira nem nagy a hiba

Köcsöglány 2015.02.18. 22:40:44

Mi a facct nézek 10perce...??? creepy

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:41:03

@(AdottEsetben)KötsögLány: Az volt az érve, hogy ha Robin egy jellel Fannira szavaz, akkor Denis dönt. És akkor senki nem mondta volna, hogy nem jól döntött. De hát az eredmény ugyanaz, most akkor Robin lelkéért aggódik?

ornyim 2015.02.18. 22:41:46

@MacákékIcukája: egyetértek :) a tegnapi után nagy hanyatlás.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:41:52

@csak mert: csak nézek és ...áhh,ez....ááá.....nem tudom. ezt el sem hiszem

Commodore 2015.02.18. 22:42:00

Beszoptátok drogosok! :-)

csak mert 2015.02.18. 22:42:13

@szmoti: bocsi, valamit félrehallottam :)
dóri tegnap bajor volt, nem?

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:42:34

... de legalabb a kommentek viccesek :D Bencust is megviselte a dolog :D

kamilla123 2015.02.18. 22:42:50

nem hiszem, h ennél érdekesebb dolog nem történt tegnap

Ditti82 2015.02.18. 22:42:55

Kutyát sétáltattam, Robin is Lacira tette a bumerángot, ugye?

csiri bá 2015.02.18. 22:43:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem, ma Fáncsiéra sza@rt rá... látszik is. :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:43:51

@MacákékIcukája: Van benne, nem is kevés. És úgy véli, ezt így kell lerendeznie mással is. Most meg újra ugyanaz, mint Edina előtt.

csak mert 2015.02.18. 22:43:58

@Ditti82: igen rá

milyen kutyád van ?

szmoti 2015.02.18. 22:44:09

@csak mert: Bajor, de attól még Eus :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:44:18

nem is nézem, bár lehalkítva megy, de ahogy olvaslak benneteket, nem maradtam le semmiről...
helyette az éjszakaiban kutakodok

Köcsöglány 2015.02.18. 22:44:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó,csak azt nem értem,hogy miért is várták el pont Robintól,hogy ne tegyen Lacira? Miért nem a többieket próbálták megdumálni? Szerintem akkor döntött volna rosszul,ha miután kimondta,hogy Lacira tesz,mégsem rá teszi. Legalábbis nekem az furább lett volna.

@Commodore: na de ennyire...?

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:44:33

@csak mert: jahh. de ez a sztereotipia, hogy a mexikói a bűnöző.. hehehehe..

csak mert 2015.02.18. 22:44:52

@kamilla123: képzeld az on-ban bulit mutattak, de csak fanni élvezte... szóval semmi sem volt, dóri lázas volt

kamilla123 2015.02.18. 22:45:11

szerintetek RObin ezt miért csinálja? simán megúszhatta volna, ha csendben van és LAci meg Fanni elpárbajozgatnak. miért provokálja LAcit? nem értem..

kamilla123 2015.02.18. 22:45:50

@csak mert: hát ez akkor is fájdalmas volt

Köcsöglány 2015.02.18. 22:45:53

@-pkata-: uncsi,nem maradtál le semmiről,de tényleg. Főleg a 10 perces gumiszobás jelenetet ne sajnáld...nem hiszem el,hogy itt ültem és ezt végignéztem... (nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek...úgymond)

csak mert 2015.02.18. 22:45:55

@-pkata-: a BV-ben ádina orditott, de nem láttam

vastyúk is .. 2015.02.18. 22:46:16

@kamilla123: mert tudja, hogy ellene visszajönne. Mint annó az Ádám ellen

Köcsöglány 2015.02.18. 22:46:36

@kamilla123: kimenne Lacckóval,azért. Vagy pszichikai hadviselésbe kezdett,és próbálja megszorongatni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:46:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hát most el kell gondolkozzak erősen, hogy hogyan is minősítettél engem.:DDDDDDDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.18. 22:47:18

@kamilla123: Robinnál elszakadt a cérna, most olyan hülyeségeket mondott h csak pislogtam. Na mindegy, 3 hónap hosszú idő, előbb-utóbb mind bekattan.

kamilla123 2015.02.18. 22:47:50

@(AdottEsetben)KötsögLány: azt értem:-) de miért? nem nyerni akar a játékban? akkor örüljön,, h nem kell menni párbajozni

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:47:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: zavar egyebkent, hogy nem tudja visszafogni magat, pedig kellene, ha Fannit akarja kivinni.

Köcsöglány 2015.02.18. 22:49:33

@kamilla123: egyrészt tényleg kivan Lacctól,másrészt meg tudja szerintem,hogy visszajönne ellene. Az egyik öfiben volt is,hogy Robinnak olyan érve van Laci ellen,ami a többieknek aranyat érne (nem tudom,mi lehet az,rejtély)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 22:49:47

Kövezzetek meg! Ez a PVC a legnormálisabb .

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:49:57

Dori milyen jokat mond Lacinak :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:50:48

"Mire számítottam, meleg hógolyóra?" :D :D

Köcsöglány 2015.02.18. 22:51:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Robin után nekem eddig is ő volt,az élet megtanította őt rendesen.

Nem is tudom,mi a faszra számítottam,MELEG HÓGOLYÓRA,vagy mire? (nagyon neveteeek)

Ditti82 2015.02.18. 22:51:12

@csak mert: Amúgy nem értem, miért hiszik Lacit gyengének, két párbajról jött vissza, akárhogyan is.

Labrador keverék. :)

Csak ügyesen! 2015.02.18. 22:51:43

@MacákékIcukája: A férfiak általában visszatámadnak egy ilyen helyzetben, ezért nem szokott férfijátékos olyan szerepkörben lenni, mint pl Zsu volt az elején, mert nem ugy reagálják le. Pedig kb hasonló a szitu, Lacinak irtózatosan észnél kell lennie a következő napokban, mert ez fogja kapni és ő meg egyedül van. Nem lesz könnyű, főként h elég megtépázottak lehetnek az idegei :)

Commodore 2015.02.18. 22:52:17

@MacákékIcukája: Kiadta magát. hmmm , sokáig vitte a játékot, ezzel bukhat...

Köcsöglány 2015.02.18. 22:52:17

Fáncsika olyan,mint egy gonosz,undok békkkaaa. Fúj,de közönséges.
Csöcsös-bögyös szőke pléjmét,kicsit sem féltékeny rá...ááá

Ditti82 2015.02.18. 22:52:18

Hű, Fáncsi, ez undorító volt.

csak mert 2015.02.18. 22:52:33

@Ditti82: nem látok a fejükbe, lehet jobb is így :D

kamilla123 2015.02.18. 22:53:24

Fannika rohamléptekben rombolja a saját esélyeit a nyerésre. Mondjuk én nem bánom, csak mondom

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:53:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó, de akármire is jutsz, azt bizonyitsd is, mert megsértődök. :D

Mirocska 2015.02.18. 22:54:03

Fannika nem kicsit fosik a párbajtól.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 22:54:17

@Ditti82: Nem baj, higgyék csak :) Csak az ember bírja cérnával :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:54:29

@(AdottEsetben)KötsögLány: Robin csinál fura dolgokat, ha a saját jófejségét akarta volna a nézők felé kommunikálni, akkor tett volna egyet a Fannira, és döntsön a Denis.
Az sosem merült fel benne, mármint Laciban, hogy mindig a kimondott döntés után hőzöng és Edina mögé bújik. Edina tetette rá a lilát (nagyon nem kellett győzködni), segített Daninak levenni (Dani nem döntötte el reggel, amikor beavatta, csak agyalt rajta, délután döntötte el végleg), Edina találja ki a szabályszegéseket (ha akarná, nem menne bele), Edina erőszakoskodott a kékkel (ha akart volna, megszólal, a nyugiban is, a kanapén is, mikor Edina felkötötte, sőt, kongathatott volna, hogy nem volt egyhangú, Edina egyedül döntött), a párbaj is (ha akarta volna, kisétál a párbajról, a szavazat lezárása előtt).És még sorolhatnám.
Mindig más a hibás, mindig valakinek annak kell lennie.
Eddig egyszer hallottam tőle, hogy ő tehet valamiről, mikor Lilu rákérdezett, hogy ki a hibás a párbajért. Akkor magára vállalta. De akkor még benne volt a búsulójuhász szerepben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:54:38

MOst így elhallgatva DÓrit és Lacit, kár azért a nagy összeveszésért. Együtt sokra mehettek volna.

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:55:02

@-pkata-: tok cuki beszolas volt :)))

@Csak ügyesen!: @Commodore: +1

De legalabb Fanni is vagja maga alatt a fat, helyes!

Ditti82 2015.02.18. 22:55:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Na én ezért várom őt a 3-ba a két szíp embör mellé. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:55:22

@(AdottEsetben)KötsögLány: Ja, a többieket azért nem akarták megdumálni, mert akkor nincs mártírszerep.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 22:55:42

@Csak ügyesen!:
"Kezdem kapisgálni, miért vannak itt bent. Mind bolond. Egyik se normális." by Gáspár Laci

kamilla123 2015.02.18. 22:56:59

@(AdottEsetben)KötsögLány: igen, Fanni mindig is féltékeny volt Dórira, de félt is tőle,h esetleg lenyúlja Deniszt vagy ilyesmi. Most már nincs rá szüksége, kimutatja a foga fehérjét. Tényleg nem csodálom, h kint nem szereti senki. Nagyon beteg lelke van szegénykének, szinte már azt mondanám,h nem való a társadalomba, mert annyira egoista.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 22:57:04

Ezzel együtt, én azt szeretném, ha Laccci kiesne. Semmire sem szavazok, ami Ádinka érdekkörébe tartozik. Grrrrr

csiri bá 2015.02.18. 22:57:06

@Ditti82: háááát, ha neked Deniszke szííííp. .DDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:57:15

@kamilla123: Vagy ki akar menni vele, vagy ki akarja hozni Laciból azt a viselkedést, amit a keréknél is mutatott. Ha dühös, kiesik a szerepéből és agresszív lesz.
Vagy ki tudja.:D

Ditti82 2015.02.18. 22:58:03

@-pkata-: Ez kitől van? :D
@Mirocska: És félelme nem nélkülözi az alapot.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 22:58:30

@MacákékIcukája: Engem nem zavar.:D Ha nem baj.:D Mindenki azt mondja, az Edina húzta le, de egyre nyilvánvalóbb, hogy mellette lett szelídebb, kedvelhetőbb, addig csak egy agresszív srác volt kigyúrt felsőtesttel.

MacákékIcukája 2015.02.18. 22:59:02

@-pkata-: @Csakazértis én vagyok a királynő: Laci melle inkabb egy nyugodtabb jatekos kellett volna, mint pl Dori. O azert erettebben gondolkodik, mint a tobbi, kijon ott a korkulonbseg eleg rendesen. Laci szerintem most elgondolkodott azon, amit Dori mondott neki (remelem legalabbis)

csak mert 2015.02.18. 22:59:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mehet is kifelé, hamar vége lesz a szerelemnek...

kamilla123 2015.02.18. 22:59:25

@-pkata-: LAckó Dórival és Zsu-val is sokra ment volna. És így hárman még többre mentek volna. Ha jól emlékszem, így hárman voltak anno szappankészítők. Kár, h akkor nem bariztak össze jobban. Igaz, Zsu és Laci akkor melegedtek össze, aminek már ismerjük a következményeit.

Ditti82 2015.02.18. 22:59:40

@csiri bá: Rossz válasz. Bár valakinek biztos szép. Mondjuk a szüleinek legalább. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:59:47

@Ditti82: by DÓri (Fanniról és Deniszről beszéltek Lacival)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:00:25

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jaj, miért nem adják be ezekeeeeeeeeeet nekik. Gonosz szerkik, nem akarják, hogy lássuk. Cirkusz kell a népnek. Cirkuszt akarunk.:D

kamilla123 2015.02.18. 23:01:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát ez elég rizikós viselkedés Robintól. Én nem vagyok benne azért száz százalékig biztos, h Robin kint hagyná LAcit.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:01:06

@kamilla123: Zsunak sztem ehhez nem volt agya. Csak provokatőr volt szerintem, rosszul taktikázott, rosszul választotta meg a pillanatokat, amikor lépett és sokszor azt is, hogy mit. Zsuval sztem nem ment volna semmire.

kamilla123 2015.02.18. 23:01:40

Úristen, nehogy leadják megint azt a szart

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:01:45

@Ditti82: Vitázhatok icipicit? :) Nem Laci nyert, hanem a lányok vesztettek. Sztem. Ha az döntött volna, hogy ki a szoimpatikusabb, első körben kint marad.

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:02:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: en meg mindig kicsit szkeptikus vagyok, hogy ez a szelidseg Lacinal nem szerepjatek volt-e...

Mindenkinek kuldok +1-et :) nagyon ekg van itten :)))

csiri bá 2015.02.18. 23:02:27

@Ditti82: pedig meg fogja úszni és ott lesz. :(
Bejátszhatnák azt is nekik, mikor Papucsállatka leszólta őket, hogy ezeket odakint messzire elkerülné, szóba sem állna velük...

csak mert 2015.02.18. 23:02:33

muzsika tv, áááááááááááááá

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 23:02:48

MUZSIKA TV?! Komonyi Zsuzsiiii?!?! Dzsos vagykiafene...??? :D:D Mi lesz még itt, Fásy mulató!??

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:03:01

@kamilla123: Sztem azért Robin ellen nem menne vissza. Csak Edina szavazataira számíthatna Laci max vele szemben. Az meg nem biztos, hogy olyan sok lenne.

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:03:28

Kedves Bauko Eva, en nem tudom kik ezek az emberek :)

"Bunko Bauko" lol :DD honnan tudja? :DD

Commodore 2015.02.18. 23:03:32

@MacákékIcukája: Kijön, az is , hogy ő még bent van, a többség meg skype on...

Köcsöglány 2015.02.18. 23:05:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lacc így akarta végigtolni a játékot és sikerült is neki. Vele csak úgy megtörténnek a dolgok,ő semmiről nem tehet,minden szitunak csak az elszenvedője. Lsd: Zsuval való affér. Pedig hogy mondta neki,hogy meg akarja őt ismerni,stb. Ott is játszott a tűzzel,aztán amikor szitu lett,akkor persze ő volt az áldozat,akit a potyap*nci szaga megcsapott (hadd ne mondjam,erről mi a véleményem),és jajj,de jó,hogy Edina megmentette. Aztán még a párbajon Zsutól bocsánatot kért,hát lol. Szóval én nem eszem Laci hülyeségeit,Robin pedig küldje ki,ahányszor csak tudja.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:05:12

ez az origo már tuti kamu, Laci megelőzte Robint. sztem vki írt egy scriptet és azt futtatja folyamatosan
www.origo.hu/teve/20150217-borult-a-papirforma-a-valo-vilagban.html

csak mert 2015.02.18. 23:05:27

Évának szexhiánya van..

Csak ügyesen! 2015.02.18. 23:05:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: A mostania széria erről szól: nincs senki egyértelmű közönség kedvenc, az utolsó 3-4 párbaj mind arról szólt h kit utál kevésbé a szavazó. Idén ezzel lehet nyerni, így semmi értelme ezeknek a kijelentéseknek h a lányok veszítették el a párbajokat (egyébként mindkettő elrontotta az utolsó hetet, meg a párbajon is jobb volt Laci, mindkétszer. Ez is hozzátartozik a dolgokhoz).

Köcsöglány 2015.02.18. 23:06:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Köszi,jó neked,hogy megteheted és szercsizlek az empátiádért (cukimosoly)

nicu71 2015.02.18. 23:06:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bizony én is örülök tökjó az Éva...de a Josh...és Jutta ezeket nagyon utáltam ,van egy borzalmas nyálas karácsonyi daluk ,ismerősőm mindig karácsonykor berakja csengőhangnak...

Commodore 2015.02.18. 23:07:38

Josh-Komonyi? ááá jajj!

Köcsöglány 2015.02.18. 23:07:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: amikor ott lesz a helyzet,szerintem simán benyomatják. Remélem!! Lacc és Zsu afférjának részleteit is jó pillanatra időzítették,ütött rendesen! (röhögök!)

Köcsöglány 2015.02.18. 23:08:20

@csak mert: összefoglalva nekem is ez a véleményem.

Köcsöglány 2015.02.18. 23:09:38

@-pkata-: valószínű. Vagy olyanok is szavaztak,akiknek fingjuk sincs semmiről,de az onokákat meg a szomszédot Laccinak híjják oszt hadd menjen (sok D-sen röhögök)

Ditti82 2015.02.18. 23:09:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem. :D De azt ők nem tudják. Zsura meg nem figyelt egyik se, hogy Dani miért maradt kint.

Éva, rohaggyá' el.

Köcsöglány 2015.02.18. 23:11:33

@Ditti82: Putyinnak labija van (sunyin mosolygok)

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:11:46

@Csak ügyesen!: egyetertek. Nekem ez a szeria jobban tetszik, mint az elozo, mert latszik rajtuk, hogy probalnak jatszani, meg fordulatosabb is... A 6-os olyan semmilyen volt. Szerintem :) Nem is igazan volt kedvencem. Most legalabb van ki(k)ert izgulni :)

@Commodore: bocsi, lemaradtam. Ezt mire irtad? (a skype-osat)

csak mert 2015.02.18. 23:11:47

újra hiszti ismétlés.........

Commodore 2015.02.18. 23:12:10

Sérelemkereket minden munkahelyre! MOST!

csak mert 2015.02.18. 23:12:31

@(AdottEsetben)KötsögLány: Én úgy tudtam, hogy moszkvai őrkutyája

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 23:12:45

Én ezt nem értem. Századszor is elmantrázza Baukó, hogy kiválaszthatták volna Kazalt is. De miért kellett volna Kazalt büntetni azért, amit a gerlepár követett el?

Ditti82 2015.02.18. 23:13:11

Basszus, Robin, ha valakit szeretek, akkor abban megbízok. Jajjjj...

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:14:45

@Commodore: mi az, pénteken már nem akarsz dolgozni menni?

csak mert 2015.02.18. 23:14:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: örüljenek, hogy nem zárták ki mindkettőt..(edina-laci)
Egyéni játéééééééééék

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:14:58

Nem ertem, ezek harman a studioban tok vakon vannak? Miert kellett volna elhasznalni Robinnak a sajat szuperkepesseget miattuk?!

csak mert 2015.02.18. 23:15:39

@-pkata-: tudom, neked ő bejön :)

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:17:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: amugy hulyeseg volt az elozo kommentem a szuperkepesseget illetoen, mert 3-2 volt a jel es Robineval lett volna 3-3 a 4-2 helyett. Ergo csak Denisznek kellett volna valasztania

Köcsöglány 2015.02.18. 23:18:01

Amúgy nagyon eccerű a képlet. Dani,Edina a gyűlölködés miatt esett ki,ahogy Röné is (amúgy vicc,hogy egy nő miatt 4 ember esett ki,ha Vikcsut is ide számítjuk. Hiányzik Zsu). Namármost,figyeljide. Zsu visszament. Fanni és Edina csak azzal volt elfoglalva,hogy köpködjék és próbálják alázni,szegények majdnem idegösszeropit kaptak. Meg sem akarták hallani,amit Zsu próbált közvetíteni nekik Dani kiesésével kapcsolatosan. Robin szerintem figyelt. Tudja,hogy Lacit sem azért küldték vissza a nézők most (sem),mert annyira kedvelik. Nem hülye ez a srác. És jól tette,hogy megint kiküldte. Ha Fannit vagy Robint viszi,nem fog visszajönni,és ezt Robin is tudja. Sakk-matt. Dennist most nem lenne oka kivinni,Dórit sem,maradt a kisebb és a nagyobb rossz. Ennyike.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 23:18:29

@nicu71: Ez a pali egy NYÁLGÉP. Nyáladdzon Lacccival!

Köcsöglány 2015.02.18. 23:20:24

@csak mert: www.borsonline.hu/image/files/Putyin%20Merkel%20kutya-reu.jpg

@Ditti82: biiiiztos(mosolymosolymosoly)? pedig lehet,hogy most jobb lenne,ha a futiban összespanolnátok,még az is meglehet,hogy orosz fennhatóság alá kerülünk,ha így folytatódik minden. eh

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:21:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ilyent Edina is mondott az időjóslásában: "nem is lesz semmi, bezárják a villát, mert mind hülyék vagyunk" :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:21:39

@vastyúk is ..: nem tudok. csak írtam kommentet nekik, hogy kaki van a palacsintában szerintem... és elég kamu szaga van így. még én is, aki Lacinak drukkolok, nem hiszem el, hogy megelőzné Robint egy több mint 30 ezres szavazáson.

Ditti82 2015.02.18. 23:21:57

Ááááá, ez kész. Ezt adom, amit Dennisről mondanak. :D

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:23:18

Megertem egyebkent, hogy Robin megbantva erzi magat, mert hanyagoltak Edinaek. Ugy fogalmazott, hogy "majd Robinkat elohuzzuk a fiokbol, amikor kell". Ez ugyanaz, mint Dori es Fanniek esete.

Ditti82 2015.02.18. 23:23:57

@Ditti82: De ettől még elég vakon vannak. :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:24:03

@Commodore: hihihihi. és trollkodni is szoktatok az ötletdoboz fecniken, vagy csak teljesen komolyan? Icuska kezét törjük le, mert állandóan ki-be kapcsolgatja a tollát, Béla baszik a farmra, és olyan hangosan hallgatja a deth-metalt a fülesében, hogy én is halláskárosodást kaptam tőle, ezért vágjuk le a fülét...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:24:27

Éva hülyeségeket beszél "Denisz nem kapott még kiválasztó jelet a játék alatt". Jó lesz az Dórinak is... Denisz már volt kiválasztott.

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:24:35

Lol ezek ketten nem is nezik a VV-t :D

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:25:13

@-pkata-: es tenyleg :DD akkor harman nem nezik!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:26:25

@MacákékIcukája: Dóri, vagy Zsuzsa. De Dóri hosszútávon nem bírta volna a viselkedését. Mellette menőmacsónak m radt volna. Zsuzsa mellett talán nem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 23:27:27

Tökre nem értem ezt a "nyerjen már véééégre egy lány is" hozzáállást.
Csak azért, mert nő valaki, ne nyerjen már.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:32:57

nah, én megyek csicsikázni. sziasztok :)

malevil2050 2015.02.18. 23:32:59

@vastyúk is ..: Eszek a fránya hekkpajtik,mindig bohóckodnak,leállhatná má iagzán.

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:33:56

@-pkata-: :D te vagy Vadócka? Egyébként meg tök mindegy, az appok döntenek úgyis.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:34:47

@-pkata-: Az igaz, hogy az Edinautálók Robin ellen nem küldik vissza. Fannival van esélye, sztem Denis ellen is, a Fanniutálók miatt.

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:35:54

@malevil2050: nyugi, nem írógat senki semmit, csak pKata az origós biz-basz szavazásnál vetette fel, hogy biztos valaki meghekkelte. Én ugyan nem. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:36:41

@vastyúk is ..: jah, én. persze, a játék szempontjából mindegy, csak ha már csinálnak egy felmérést, akkor legalább figyelnének arra, hogy legalább az IP-t vagy gépet figyelje, hogy ne lehessen automatikusan 1000-szer szavazni. Mert ha lehet, akkor meg mi a szarnak teszik ki?

Mirocska 2015.02.18. 23:36:42

Most ez hogy is van?

rtl.hu/rtl2/valovilag/fanni-kapta-a-legtobb-bumerangot

Ha Laci 3-at kapott, Fanni meg kettőt, akkor ki kapta a legtöbbet? :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:36:45

@MacákékIcukája: Ha ez így kiderül, úgy elásom a kert végébe, hogy Pkata kedvéért se szedem elő.:) Na jó, neki talán.:)

Köcsöglány 2015.02.18. 23:36:58

@-pkata-: jó éjt!álmodj Dennis heretasijával (röhögök!!!)

Köcsöglány 2015.02.18. 23:38:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem is,talán az egyetlen esélye Dóri lenne. talán
@csak mert: ugye? szegény nem tehet arról,ki a gazdija (nevetek)

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:38:18

@-pkata-: hangulatfokozásnak, mi másnak :D

malevil2050 2015.02.18. 23:38:51

@vastyúk is ..: Jól van akko,íty má teljesen nyugott vok.

Köcsöglány 2015.02.18. 23:39:19

Nahh én is elteszem magam holnapra,megpróbálom elfelejteni ezt a mai elmebajos öfit (röhögök) Cépp álmokat,rózsás csókokat mindenkinek. (mosoooly)
Remélem,ma nem Robinnal fogok álmodni...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:39:56

@Mirocska: nah szótam nekik is :D úgyis írogatós napom van, de most má tényleg cső, fél 7-kor megszólal Pataki Atis a fülemnél, hogy azt mondja hogy "Az élet az ma csodás dolog..."

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 23:40:29

@vastyúk is ..: Legyen min csodálkozni, hogy mi nem jött be, mi?

MacákékIcukája 2015.02.18. 23:40:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: kit mikor hol? :D Annyi kommentet irtunk mar, hogy a fene se tudja kovetni :D kinlodok rendesen...

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:41:14

@-pkata-: jaja, meghogy utána lehessen mondani, hogy bukott a papírforma :D.

Mirocska 2015.02.18. 23:41:18

@-pkata-: Köszönjük! :-D
Nekem meg fél hatkor... :-((( Úgyhogy: Jó éjt! :-)

Costanza 2015.02.18. 23:44:52

Robin megmondogatasa a soros berugas utan volt vagy elotte vajon?
A sminkbol itelve utana. Amugy bator volt eddigi passziv hozzaallasahoz kepest. Nehany szot eleg galuskasan sikerult kimondani, de jol mondta.
Laci azert nem tud ervelni, mert egy kamugep. Illetve az erzesei elobb tornek fel a lelkebol, mint az azok kifejezesere alkalmas szavak a kutfejebol, sugogeprol, Univerzumbol, (Edinatol?).

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:47:31

@MacákékIcukája: Azért az Ádámos dolog nem volt annyira véres, együtt beszélték meg Robinnal, hogy Dani Robin mögé áll, Edina meg Ádám mögé. Akkor beszélték azt is, hogy Robin Edinára elszórja a jelét.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 23:50:03

@csak mert: KöcsögLány írta, hogy Lacival csak úgy megtörténnek a dolgok. Gondoltam, ez is megtörténhetne.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 23:50:22

@Costanza: Azért Robin érvelésében is van jónéhány logikai bukfenc, sztem most pl. alapvetően nem volt igaza, provokált és próbálta ő is másra hárítani a saját felelősségét!

Juvegrande85 2015.02.18. 23:51:40

@Commodore: Egyből csökkenne a munkanélküliek száma. Mindig lenne üresedés. Igaz, hogy a gyanús körülmények között eltűnt személyeké is akikről egyik kolléga sem tud természetesen semmit... de az nem baj. Fő a szórakozás. :)

vastyúk is .. 2015.02.18. 23:51:46

@malevil2050: No, és mára is megvan a program? Munka + blog?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 23:51:49

@Ditti82: Ez azé nem biztos. Szerethet az ember egy hintáslegényt is:D:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 23:53:38

@csak mert: juteszembe, kinél van a szívlapát? Csakhogy tuggyam. Mostis itt nésztem a zÉvát, és nem vót kézné:D

Ditti82 2015.02.18. 23:56:24

Ki szervezi a közös döntőnézést?

Costanza 2015.02.18. 23:59:20

@VV Erőlegény: Biztos, meg nem neztem vegig. Igen, provokal mostanaban, ez igaz. De ha kifejted pl mire gondolsz az o felelossege alatt, az tok jo, olvasom es nezem kozben...

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:02:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: miért is ne? Bár egyébként kivitelezhetetlen, az emberek jelentős része nehezen viseli, ha szemtől szembe hallja, hogy mit kifogásolnak rajta.. Asszem, ha Fáncsit kérdeznénk azt hajtogatná, hogy miért degradálsz? Pedig.. :D

Costanza 2015.02.19. 00:06:57

Robin es Dori kanapes jelenete: Fake vs. Bad Acting

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:08:31

@Costanza: ha megengeded, hogy esetleg én is kifejtsem véleménykém, akkor nekem az volt a Fura, hogy Robin, mintha Lacit vádolná, mert volt pofája visszajönni a párbajról. Erről ugye Laci nem tehet. Senki nem vitatja, hogy Laci és Edina reszeltek a szaunában, de az, hogy kivel menjen párbajozni Edina, igeni Robinon múlt. Még azt az esélyt is megadta neki a csatorna, hogy az utolsó pillanatig eldönthesse, felhasználja-e a duplát. Ha meg már úgy gondolta, rálép arra az útra, hogy Menjen Laci Edinával, akkor meg hagyja abba az önigazolást. Tök fölösleges azon lovagolnia, hogy Edina mennyivel jobban szerethetőbb volt, mint Laci, mert a nézők többsége mégis Lacit küldte vissza. Nekem olyan érzésem volt, mint mikor két óvodás eltör valami játékot, és azon vitatkoznak az óvónéni előtt, hogy kinek a hibája. Tök lényegtelen, a játék már eltört.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:14:34

@vastyúk is ..: Az egészből annyi maradt, hogy az Edina nem állt mögé, mikor szüksége volt rá. Aha. Telesuttogták ezzel a baromsággal a fejét.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:16:28

@Ditti82: Fuszekli. Priviben lehet feliratkozni nála. Márc. 1. 18:00-tól gyülekező 10. ker. Tavas u. Acapulco étterem.:)

Juvegrande85 2015.02.19. 00:17:26

@VV Erőlegény: Teljes mértékben egyet értek. Igazából mind két fiúnak volt a mondandójában igazság de elbeszélnek egymás mellett és az igazukat bizonyítván néha jókora ökörséget vágnak egymás fejéhez. Most a Robin se volt különb.
Szerintem a Robin egyébként tényleg a pszichikai hadviselésbe kezdett ezerrel... de ez neki is árthat. Egyrészt túlságosan erőlteti a kettejük dolgát. Láthatóan jobban mint Laci. Másrészt meg az egykori tujaságából nekem mondjuk a mostani Robin az túlságosan éles váltás. Ez az ember nyíltan kimondhatjuk nem tuja mint volt mondjuk anno Jerzy vagy Csaba. Csak okosan a háttérbe húzódva várta amíg a többi öli egymást és most úgy érzi itt az ideje harcba szállni. Ez nekem így már nem szimpi. :) Természetesen még mindig inkább ő nyerjen mint egy Fanni vagy egy Dennis de nálam mindenesetre elkezdett hátra lépdelni. Mondom ezt úgy, hogy volt amikor nálam is toronymagasan ő vezetett szimpátiában.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:18:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Egy van nálam még mindig, ásom a Lacit, de a PKatának folyton ki kell ásnom újra.:)

Costanza 2015.02.19. 00:20:16

@vastyúk is ..: Of course. Igaz. Szerintem az a konkret tema amit jol korbeirnak, hogy Laci -mint ferfi- gyava, csak ezt Robin sokkal szebben szereti becsomagolni. Mindkettonak vannak kulonbozo elvei, en szemely szerint egyiknem sem vagyok az ugyvedje, de a talalas azert szamit. Robinnak van igazsagerzete, Lacinak meg folyekony halmazallapotubbak az erkolcsei a masokkal valo banasmod teren, es azok is atfolynak a kezei kozott. Valoszinuleg azert hiszi o is Edinat szerethetobbnek ott bent, mert Edina is az igazsag bajnoka, kiall ott ahol kell, meg harcba ment a nemes celokert, vagy mi. De jol mondod, szo szerint azt mondta, hogy o tehet rola, es ez igy azert kicsit nonszensz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:21:48

@-pkata-: Sosenem, látod, a kedvedért kemény kertvégi munkát végzek.:)

kamilla123 2015.02.19. 00:24:02

@VV Erőlegény: ebben most egyetértek, ez most elég erőltetett vita volt RObin részéről, most nagyon kilógott a lóláb, h provokál, de igazából nincsenek érvei. Ez az egész Edinás dolog annyira kamu. Miért nem mondja azt, h rohadtul bánt, h állandóan lebuzizol, és kiviszlek a hóra, azt fájtoljuk le köcsög! ennyi. Ehelyett jön ezzel az Edinás szarral. A kutya nem hiszi el, h bele van esve ebbe a csajba. Ez egy ffiassági vetélkedő, mint a sörivásnál is volt. Inkább behányt, de ő akart lenni az nyertes. Meg hogy akkor ő be tud kavarni nőügyileg. Ez saját magának fontos, meg hogy a nézőknek megmutassa, h ő is ffi.

pomac 2015.02.19. 00:24:26

"Ma este kiderül, a nézők szavazati alapján melyik banda vitte a prímet a saját kezűleg leforgatott videóklipjével! A győztes csapat tagjai videóüzenetet, levelet, valamint személyes találkozást kapnak jutalmul a slágergyanús alkotásukért cserébe!"

én nem láttam hogy kiderült volna kik nyerték ,ennek okán ma nem lesz on tuti

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:24:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem Robin nem olyan könnyen befolyásolható. Egyszerűen csak úgy kényelmes neki, hogy ezt a hatalmas sérelmet szajkózza. olyan, mint mikor kifestették, és beleegyezett, aztán a tenyerét dörzsölte, hogy ezt majd felhasználja ellenük. Nem a Laci ellen, hanem a Laci és Edina ellen :D.. Szóval Robin legjobban Edinát tudta megvezetni, mert Edina tényleg megbízott benne.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:25:03

@MacákékIcukája: Hogy Lacus szelídsége színjáték volt végig.

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:26:15

@pomac: Hát egyelőre úgy néz ki, de reménykedni még lehet :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:27:25

@vastyúk is ..: Ássam el őt is? :)
A végén kiderül, hogy minden pasi átverte Edinát.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.19. 00:31:27

@vastyúk is ..: Nekem az is hiányzik, hogy megszavaztatták, kinek az előadása volt a lejobb, mikor bementek a Béciék. Azt Edina nyerte. Vagy a büntikiszabás Laci-Edina szaunájára. Ott van mind Dani levele mellett egy lakatlan bolygón.

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:31:57

@Costanza: Egyébként szerintem ez csak műpicsogás Robin részéről. Neki teljesen mindegy, hogy ki esett ki, a lényeg, hogy egyel kevesebben lettek. Mondta azt is Edinának, hogy megköszönöd még ezt nekem, meg azt is Lacinak, hogy majd a kövi választáson ugyanígy rádrakom a jelet. Szóval neki mindegyik esetre volt egy terve. Laci meg nem képes higgadt maradni. kb egyből robban.

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát nem mondom, hoyg ásd el, mert asszem az felbújtás lenne, hihihi, de szerintem kamu Robinnyó is. Vannak olyan pillanatok, amikor futkározik a hátamon a hideg a sorozatgyilkos nézésétől :D.

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:34:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát igen azt már nem hiszem, hoyg viszont látjuk. Egy párhuzamos valóságba került. Csodálom, hogy Edina levelét leadták egyáltalán.

pomac 2015.02.19. 00:35:13

@vastyúk is ..: na jó lesz on majd lehet nézni hogy alszanak :DD amugy fenn vannak a kommentszerda videói is ,most laci legjobban fannit hibáztatja hogy edinával kellett párbajoznia.. kész :DDD

pomac 2015.02.19. 00:40:25

ugy gondolom dani levelének semmi hatása nem lehetett vagy nem is volt ,lehet azért mert pár napra rá bemehetett

Costanza 2015.02.19. 00:44:11

@vastyúk is ..: hm... most torted ossze egymillio noi nezo szivet, almait. Szoval azt mondod, hogy a nyeremenyert nem dobnak tuzbe meg az anyukajukat is? Az biztos hogy minden esetre van terve. Nekem most kicsit eroltetett menetnek tunik mindegyik ugy tunik megfeszult picit, es szamomra az gagyi. 1 kivetellel, de ott elfogult vagyok. Nem tetszik ha valaki nem konzisztensen jatsza tul a szerepet. :)

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:52:33

@pomac: hát azért mégiscsak úgy lett volna kerek, ha leadják a fiú filozofálgatásait :D, meg hogyan búcsúznak el tőle :D.
Laci meg az a fajta ember, aki reflexből keresi a nyomorának okozóját másokban. Már várom a szörcsögő mikroport hangokat. Hagy érezzük, milyen jóságosak velünk a szerkik. :)

@Costanza: hihihi. jaja, úgy kizökkenti az embert a mozizásból :D. Robin a kis huncut. Eddig jó volt alsógatyában mosakodni, most az utolsó két hétre le kellett tolni.. Kíváncsi vagyok kire hat ez bármilyen szinten. Szóval a női szíveknek meg azt üzenem, hogy menjenek ki a terepre, aztán ott vadászgassanak, ne az ilyen megcsinált fantáziákba lovalják bele magukat, mert semmi értelme. Annál jobb nincs is, ha hús-vér ember töri össze a szívüket :D.

csak mert 2015.02.19. 00:56:17

@vastyúk is ..: én amikor megláttam gatya nélkül Robint zuhanyozni, hááááát, sírva nevettem... biztos hideg volt a víz

vastyúk is .. 2015.02.19. 00:58:21

@csak mert: én nem néztem meg. kurvára nem érdekel ugyanis. :D

csak mert 2015.02.19. 01:00:00

Fanni mindig kíváncsi volt Robinra-fütyijére, hm..:DDD

Costanza 2015.02.19. 01:01:15

@vastyúk is ..: Uhh. igaz, milyen jo is az.
A nok mindig hinni akarnak, foleg egy ilyen nevvel hogy Robin, a kis hatasvadasz. ;)
Amugy tenyleg hogy ledobta a textilt, jol megvarakoztatott minket a kis huncut. Kb ket honapja ezt lesi mindenki, o meg bedobja a vetkozos trukkot a last minuteben. Vajon hany honap amig odaadja magat teljesen? :D

csak mert 2015.02.19. 01:03:09

@Costanza: jobb lett volna, ha nem tolja le a gatyót :D

vastyúk is .. 2015.02.19. 01:03:43

@csak mert: hát akkor Fáninak kellett volna megmutatnia. Ez is érdekes. Ott van neki Denisz, pörögjön azon. Vagy esetleg lemeózná Robinét, ezért furdalta annyira a kíváncsiság. :D

csak mert 2015.02.19. 01:04:45

@vastyúk is ..: miért ne :D ha már ott van, kipróbálja őt is :P

Costanza 2015.02.19. 01:06:41

Dennisznek eleg katonasra nyirtak a hajat... marmint Laci. Legalabbis elegge mult-mult szezon kiadas.. Vajon direkt? Amugy ez a sok nyirbalos szivatas volt eddig a legjobb resz, kar hogy a pasik nem szivattak egymast tobbet elmesen, az tok jo erofitogtatas lett volna, es vicces is. Tegnapi adas szuper volt a bajusszal pl.

Costanza 2015.02.19. 01:07:19

@csak mert: Miert, talan nem Isten ajandeka a noknek? :D

vastyúk is .. 2015.02.19. 01:07:28

@Costanza: Nincs összefüggés. Plasztikot már levarrta volna, ha hagyta volna :D

@csak mert: Mindig elfelejtem, hogy Fáni olyan mértékben ösztönlény, hogy az evolúciós versenyben így akarhatja maximalizálni az esélyeit. Tündérfalván faszt választanak, nem embert :D

csak mert 2015.02.19. 01:10:08

@Costanza: nekem nem :D

@vastyúk is ..: "Tündérfalván faszt választanak, nem embert :D" .DDDDDDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:15:34

@VV Erőlegény:

Kihullik a hajam. Milyen felelőssége van Robinnak más résztvevők irányában? Valakit a nevére vett, és nem vettem észre, tán?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:17:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ne dőjj be neki, először aszonta, hogy az jó, ha derékig van. Így lássa a csupa de tetovát.:):)

Costanza 2015.02.19. 01:18:04

@vastyúk is ..: Ahha, a cel szentesiti az eszkozt. Csak Dori ferfiasabb mint Robin, es Robin noiesebb mint Dori, szoval kicsit bonyi lett volna. :S

csak mert 2015.02.19. 01:18:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: biztos ő kényszerítette őket a közösülésre a pad alatt :DD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:19:30

@Costanza: Sztm a totális szembefordulással megvárja, míg Laccci és Ádinka együtt nézik kívülről:)

csak mert 2015.02.19. 01:21:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: lehet otthon veri a gépet, miután látta Adoniszt gatya nélkül, hogy ÁZT nám hiszem ál :DD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:22:02

@csak mert: Viccen kívül. Milyen sokan bedőlnek ennek az érvelésnek. Mármint, hogy Robin "felelőssége", meg "hibája", "szemétsége" stb.

csak mert 2015.02.19. 01:23:20

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen sajnos, pedig egyéni játék, sőt ár említettem, hogy örüljenek, hogy nem zárták ki őket azonnal..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:23:21

@csak mert: Lehet, sőt biztos:) De arról szeretnék egy snittet, a gerlepárról, mikor ez bekövetkezik:)

Costanza 2015.02.19. 01:23:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: En fekve gondoltam- hogy vajon mennyi ido lehet, de lehet az eskuvoig kell varni, ha csak a sima zuhany ilyen sokaig tartott. :)

csak mert 2015.02.19. 01:24:13

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a szerelem csak addig tart, amíg laci bent van, ha bukja a lóvét, ádina elmegy

Costanza 2015.02.19. 01:25:03

@csak mert: meg egy sima oleles is olyan benazos volt kettejuk kozott a mai adasban a kanapen, olyan majdnem vallonveregetos.

csak mert 2015.02.19. 01:25:12

@Costanza: ha virágot visz neki a nő, talán fél év :DD de akkor is csak sötétben, paplany alatt!

csak mert 2015.02.19. 01:27:51

Elképzelek egy szitut, ahol a nő azt mondja: közösülünk? Hatolj belém!
vajon a férfi mit szólna? :DD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:29:03

@csak mert: Ha meg nem, akkor Laccci családja nagyon ott lesz szeren, az tuti:D

csak mert 2015.02.19. 01:30:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: muszáj gyámság alá helyezni, mert már mondta azt is, hogy odaadja a kulcsot ...

Costanza 2015.02.19. 01:32:34

@csak mert: Kocsit sem veszel tesztvezetes nelkul :D

vastyúk is .. 2015.02.19. 01:40:37

@csak mert: semmit. Letolná a gatyáját.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 01:46:05

@csak mert: Végül is nem mondta, minek a kulcsát. Lehet, hogy a takarítószekrényről van szó.

Juvegrande85 2015.02.19. 02:00:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ha pusztán mint jelre tekintünk természetesen az övé se volt különb mint a többié amikor lehetőséget láttak abban, hogy létrehozzák és ne elkerüljék a szerelmesek párbaját. Az ugye senkinél nem kérdés még Lacinál sem, hogy az alapvető hibát azt ő és Edina követte el amiért meg is kapták a jogos büntetést. Ami utána a kiválasztáson történt az már egy külön szituáció. Az egy olyan rendhagyó kiválasztás volt, hogy nem lehet egyszerűen úgy tekinteni mint egy átlagos kiválasztásra. Pedig a villalakók ezzel próbálják magyarázni és legitimálni a döntésüket. Azért ennyire nem egyszerű ez a történet ezt ők is jól tudják csak abban a helyzetben egyik se mert másképp reagálni mert féltek, hogy a későbbiekben ők kapják a jelet. Robinnal se az a baj szerintem hogy a duplával nem akadályozta meg a dolgot. Ő már teljesen jó döntést hozott volna ha egy jelet dob Fannira és támadhatatlan lenne a döntése. Viszont azzal, hogy Lacira tette a jelet ő sem lett különb a többitől. Laci meg Edináért haragszik. Ő megmondta, hogy Robin nem lesz tekintettel az állítólagos barátságukra de a lány ezt nem hitte el neki. Ehhez képest most azt hallgatnia bent Robintól hogy hogy sajnálja, hogy jó barátja Edina kiesett meglehetősen furcsa lehet. Egyébként visszatérve az elejére. Ugyanolyan rohadék volt a többi is e téren. Csak ők nem próbálják meg még magukat utána jó színben feltüntetni. Robin jót akart állítólag Edinának. Tényleg őrült jó lehetett neki egy ehhez hasonló párbaj. :D:D

vastyúk is .. 2015.02.19. 02:08:02

@Juvegrande85: jól beszélsz. Ezzel egyet lehet érteni :D

vastyúk is .. 2015.02.19. 02:50:28

Hát még a hurtyogásukat sem mutatták, úgyhogy Pomac kollégának igaza lett.

Véget ért az őrségem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 02:51:49

@Juvegrande85: Szerintem meg rosszul beszélsz. És bár nem hiszem, hogy képes leszel revideálni a nézeteidet, még egyszer ide leírom.

1. Mi az, hogy legitimálni a döntésüket? A retek szabályai szerint rakták a jelet, tehát a kiválasztás LEGITIM volt, senkinek nem kellett LEGITIMÁLNIA a jelrakást. Amúgy van rá magyar szó.
2. Nem veszed az érvelésedben figyelembe azt, hogy ha a "nem bűnösök" közül választanak ki bárkit, azt hátrányos helyzetbe hozzák, mert nem illeti meg az ellenfél választásának a joga, hiszen az már megvan, Ádinka személyében. És milyen alapon várja el a bűnt elkövetők BÁRMELYIKE, hogy a nem bűnösök közül bárki is átvállalja tőlük ezt a terhet. Megmondom. Semmilyen alapjuk sincs ilyesmit elvárni.
3. Az, ha Robin valamilyen elkötelezettséget érez esetleg Ádinka iránt, az a személyes ügye, és semmi köze ahhoz, amit Lacccival tesz.
4. Minden villalakónak indoklás nélküli joga bárkire rápakolni a jelét. A nézőnek sem lehetnek elvárásai, mert nem tudják, hogy mi az illető villalakó hosszabb, rövidebb távú terve.
5. Kéretik a 'lett különb a többiTŐL" helyett a "lett különb a többiNÉL"-t használni.

Csak ügyesen! 2015.02.19. 06:39:20

@Juvegrande85: +100 És Robin tudja is pontosan, h ezt elcseszte, ezért is beszéli ezeket a hülyeségeket és próbálja ráhúzni Lacira a vizes lepedőt. Laci azzal tenné a legjobbat saját magának, ha megvonná a vállát és hagyná a kis gésát, nem haverkodna vele, meg ilyesmi, meg nem állna le elmondani, h miért hülyeség az, amit a másik mond, mert felesleges. Csak ezt nyilván nehéz megtenni, főként ha örökké Laci van a porondon, a tegnapi játék tulkép egy vegzáljuk Lacit óra volt.

Csak ügyesen! 2015.02.19. 07:02:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: Laci ilyen is, meg olyan is. Amíg Edinával volt, akkor is robbant, ha bántották, csak kevesebbszer mentek neki a többiek, meg meg tudta beszélni valakivel a dolgokat, most meg szabad préda. Laci stílusa olyan, amilyen, azzal nyerné a legtöbbet, ha megtanulná csendesebben lerendezni a konfliktjait, mert egyébként a legtöbbször igaza van.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.19. 07:29:09

@Costanza: Tegnap már nem voltam, de köszönet kommenttársaim @vastyúk is ..: @Juvegrande85: @kamilla123: véleményeinek! Igen, ezek miatt! Szóval tegnap nap közben azt mondtam, hogy nekem egy Robin-Laci párbaj erősen X-es, most azt mondom, hogy a tegnapi öfi alapján Laci felé billen a mérleg nyelve. A "szerencsekerekes" generált vita, meg korábban Robin egy-két jelrakási manőveréhez fűzött "kilógó lábú" szóbeli magyarázat kettejük közül Laci felé billenti nálam a szimpátia voksomat. Ehhez hozzájárul, hogy ha tényleg számított volna neki Edina, akkor most eleget tesz a kérésének, és nem bántja falkában Lacit, sőt egyenesen a falka élén csaholva (és itt egyáltalán nem állítom, hogy Laci hibátlan lenne). A tujából szinte átmenet nélkül lett nagy magyar igazságosztó és megmondóember karaktere sem szimpi. Ha végig ilyen lett volna, akkor OK, de Szandikával egyet kell értenem, könnyű akkor megmondóembernek lenni, amikor már szinte senki sincs a villában....

lukacstoncsi 2015.02.19. 07:34:24

Jó reggelt!

Jó volt a tegnapi pörgetős játék.Robinnak sok dologban igaza van úgy látom.Ez a dolog nem is a szaunás dologról szól elsősorban hanem arról hogy Laci hogy viselkedett eddig benn ebben sok hasonlóság van Fanni és közte.Az adok kapok esete.Sose ér véget.Nem Robin a hibás mert egy kész helyzetet kaptak az RTLtől és Edina már eldöntötte ő megy ki.Ok dönthetett volona úgy hogy Fannira teszi a jelét de 3 jel már Lacin volt.Ha ő is Fannira teszi 3-3 Dennis dönt és Laci megy.Ennyi.Laci gyáva ezt nem tudom máképp mondani mert ez van.Amikor Zsu párbajra ment bevédte magát a lilával Edina kérésére ami meg már mi?Hogy a barátnőm mondja meg hogy legyek védve amikor őt még jobban kivihetné a másik és az nincs védve és annyi gerinc nincs bennem hogy azt mondom nem leszek védett lesz ami lesz erős vagyok hiszek magamban vagy ne adj isten visszaadom a szupert Edinának mert ő egy válságos helyzetben nekem adta és így korrekt.De nem.A mostani helyzetben Laci nem áldozat korántsem.e takarózzon azzal hogy Edina erőszakosabb volt mert ilyen nincs.Megmondta ők lesznek a párbajellenefelek és így is cselekedhetett volna.A mostani játékban is csak mellébeszélt szitkozódott teljesen hiteltelen volt.Robin higgadt és nyugodt volt.Dórival most kicsit az a bajom hogy kezdi túltolni ezt a fannis dolgot.Pont ez a rossz mert Fanni meg nem áll bele hagyja hogy Dóri belelovalja magát ennyire már ismeri.Dennisen nem lepődtem meg.Most hogy nem esélyes párbajra úgy olvasott be Lacinak hogy az szánalmas.Piti ember az ilyen ezt a műsort meg úgy kommentálta hogy mekkora őszinte.

lukacstoncsi 2015.02.19. 07:37:17

Edina kérése Robinhoz ok de Robin hadd érezzen már úgy ahogy.Laci ráadásul megint bunkóskodik.Laci nagyon szépen végigmártírkodta a hetet nekem ez már sok.

2015.02.19. 07:42:28

@vastyúk is ..: @csak mert: @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: brillíroztatok, csak ne aludnék mindig el de így utólag is jól szórakoztam :DD

lukacstoncsi 2015.02.19. 07:45:22

@minden reggel: kösz.Robin azt hiszem nem taktikázik jobban mint a többiek csak ügyesebb sok esetben és a szokásos balhék nélkül csinálja végig.Meg azt látom hogy érvel elmondja a dolgokat és a többiek sem gondolják hogy hülyeséget mond.Laci kivételével persze.

encek 2015.02.19. 07:48:54

Nagyon érdekes, hogy Laci az áldozat szerepében hogy bejön mindenkinek!.:D Rendesen bekajálja a nép. Még a végén megnyeretitek ezzel a picsogó f@sszal a játékot. Dórit nem is minősítem.

2015.02.19. 07:49:24

ja és hajlá lobin

minden reggel 2015.02.19. 07:49:51

@lukacstoncsi: nekem különösen ez ütötte meg a fülemet, hogy Edina megkérte... És akkor szemét ha nem úgy csinálja? Miértis? Szerintem pont az ô 'taktikája' és a benti viselkedése az ami 'cool'

minden reggel 2015.02.19. 07:51:06

@encek: nekem nem :) akkor nem vagyok nép :) sztem idegesítôen férfiatlan (Bocs Kata)

2015.02.19. 07:51:06

@lukacstoncsi: Kettős mércével dolgozol. :D Robin a fasza gyerek, Laci meg gyáva? Ezt fordítva is elmondhatjuk. Robint lapított eddig, mint sz.r a fűben, néha kivihogott a kapucni alól, és ennyi (ke). Most pedig kinyílt a szája, falkában támad (hogy máshogy), és saját magát köpi szembe (vagy ahogy írták többen is): okádja le, most aztán tényleg. Edinának akart jót, ezért kiküldte a szerelmével? Dumcsizgat, vihog Lackóval, utána kiküldi párbajra újra? Fasza gyerek, és bátor is, tényleg. :D
Laci gyáva, mert magára rakta a lilát anno, de Robin minden cselekedete alól mentesül, mert ez egy játék. :D Aha, persze....
Egy ideig nem tudtam mit kezdeni a Robin-jelenséggel, de már egyértelművé vált, hogy egy kis sunyi alak, szóval nálam lezérózta magát.

minden reggel 2015.02.19. 07:52:54

@natalja: hát edina ugyanígy veregette vállon zsut az elején h azért rakom rád h visszajöjjél, az akkor más volt?

2015.02.19. 07:53:51

@encek: Ő az egyetlen, aki tartja magát ahhoz a szerephez, amit vállalt. Ő elmondta: áldozat lesz bent. S ez így is van. :D Mi ezzel a probléma? :D

2015.02.19. 07:53:53

@minden reggel: jaja és felelősséget nem vállal csak áthárítja másra egy nagy nulla az a gyerek

2015.02.19. 07:54:28

@minden reggel: Nem volt más, de én most nem is Edináról beszéltem.

minden reggel 2015.02.19. 07:55:36

@fosch9: sztem ô az akire nôben azt mondanánk h kirakatbaba.

lukacstoncsi 2015.02.19. 07:57:09

@natalja: Én a mostani helyzetről írtam.Nem másról.Robinnak is voltak kétértelmű dolgai az ele
jén illetve késöbb de szerintem nemrég talált magára.Nem gondolom hogy ő is akkora taktikus lenne csupán jó megfigyelő ahogy Edina vagy Fanni is pl.Olvasd el amit írtam és azt gondold végig.Nem Robin nyakába kéne ezt varrni hanem a kedves nézőkébe akik nem szavaztak sajnos elegen Edinára tudod?Mert a párbajon még lehet változtatni de nem tették meg elegen.Ez a baj igazából.

minden reggel 2015.02.19. 07:59:42

@lukacstoncsi: ez olyan mintha azt gondolnánk h lett volna egy íratlan szabály h edinának kell vissxamennie. Egy Kiesik egy visszamegy, ennyi. Miért kell bárki nyakába varrni? (nem ellentmondok, csak hangosan gondolkozom

2015.02.19. 08:09:17

@lukacstoncsi: Én is a mostani helyzetről írtam. :D Engem nem érdekel, hogy Edina kiesett. Én arra reagáltam, hogy szerintetek Lacitól gyávaság, Robintól meg profi taktikázás az, hogy el akarja kerülni a párbajt. Ha Laci gyáva, akkor Robin is. Ha Robin taktikus, akkor Laci is. :D
Az másik kérdés, hogy Robin jószándékú cselekdeteiből soha nem kérnék. :D

lukacstoncsi 2015.02.19. 08:19:25

@natalja: Még Robin az aki a legnormálisabban állt eddig mindenkihez jegyzem meg halkan....A négyszakmás Lacika áldozat szerepre készült kinn de eléggé elbacta mert inkább a mártírt hozta azt is elég későn.Áldozatként feküdt le Dórival meg Edinával is.Miből áll az ő áldozatszerepe tulajdonképpen?És a nézőket nézi ennyire hülyének hogy ezzel lesz szimpatikus?

Csak ügyesen! 2015.02.19. 08:22:51

@minden reggel: Igen, de Robin éppen ezt teszi: Laci nyakába varrja h képes volt visszajönni egy olyan párbajról, amit Laci sosem akart.

csicserierika 2015.02.19. 08:32:59

@natalja: Edina a BV-ban mondta, h visszanézve pár adást, Robin elég sunyi.

csicserierika 2015.02.19. 08:44:52

@csak mert: jah, mint Gigit és Jerzyt. Aham...

csicserierika 2015.02.19. 08:47:36

@lukacstoncsi: most meg Robin csinál belőle mártírt. Én kötelezném Robint, h minden párbaj előtt ő csomagoljon be Lackónak :) Én már csak ezért is sajnálom L.-t az állandó pakolás miatt :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.19. 08:51:54

Robin is mondhatta volna mondjuk azt is a Laci fikázása helyett, hogy legnagyobb fájdalmam, hogy nem jól mértem fel az erőviszonyokat, és egy villabarátomat/lelki társamat nem azzal küldtem csatába, akivel szeretett volna. Ezért erős lelkiismeret furdalásom van. Ennyi elég lett volna, és akkor marad a szimpátia lista élén. És ha még egy kicsit "keménykedik", akkor lassan már Denisz is beelőzi nálam a szimpátia sorban, mert az a kép, ahogy ebben a fütyitartóban meztelenül ül a riportszobában, az epic, :-) pedig elég nagy volt a lemaradása, de tény hogy amit ő képvisel (játékos tahóság), azt következetesen képviseli!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.19. 08:51:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: jól van, fogd rám. :D Minek ásod el? Ha nem ásod el, nem kell kiásnod. :D Szegényről egész este nyaltam a homokot. :D

másodpéldány 2015.02.19. 10:05:57

már több mint ezren szavaztak a poll mégis mindig 50-50 -%-ot mutat, szóval nyilván be lett betonozva... mindegy hányan szavaznak csak ezt fogja mutatni, kinek az érdeke, ilyenre írni a pollt?

www.easypolls.net/poll.html?p=54e3c34de4b0fec8f472a95c

másodpéldány 2015.02.19. 10:10:44

@VV Erőlegény:

felőlem akár denisz is nyerhet, csak ne egy műkönnyes, hazug, bocsiszemű rendőr: laci

aki másik szuperképességével zárja másik barátnőjét 6 órára a szaunába minden alap nélkül, csak úgy... ezt csinálják az iszlám állam harcosai is, csak úgy levágják a fejeket... miért? csak, mert náluk van a kard, a másik meg fegyvertelen...

... és akkor most lacit fogja visszaszavazni a közönség? ezt a gyáva, műkönnyes csávót?

ÁZT NÁM HISZEM ÁL!

Costanza 2015.02.19. 14:31:50

@VV Erőlegény: itt voltak az embereid, ugyhogy nem baj ;)

Juvegrande85 2015.02.19. 16:13:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az 1. es és 5. ös pont pusztán kötekedés. Nagyon nem mennék bele. Őszintén bevallom nem vagyok jó nyelvtanból. Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Mondjuk azt hogy éssel nem kezdünk mondatot azt gondolom te is tudod csak én ha nem muszáj nem emlegetem fel mert nem az volt a célom, hogy azért mert gyökeresen más a véleményünk megpróbáljalak hülyének feltüntetni. :)

2. Szerintem a bűnösök megkapták a büntetést a kiválasztás előtt. Az én számomra abból hogy a szerkesztők büntetésből az ellenfél kezébe belenyomnak egy lapátot még nem feltétlenül következik, hogy pofán is bassza vele az ellenfelet. A döntés az övék volt így döntöttek. Most vállalják a következményét, hogy esetleg volt akinek nem volt ez szimpatikus. Azért azóta hamar kiderült hogy mindenki nyugodt szívvel tudna jelet tenni másra is mert be vannak tárazva az ellenségek bőséggel. :)

3. Amíg Edina-Fronton megy a harc a két fiú között addig Robin vesztésre van ítélve. Sok dologban van igaza Robinnak Lacival szemben de az Edina témában nincs. Nem is értem miért erőlteti ezt a dolgot.

4. Persze, hogy mindenkinek joga van bárkire rátenni a jelet. A nézőknek meg joga van szavazattal ítélkezniük, hogy minden körülményt figyelembe véve egyet értenek e a cselekedetével vagy sem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.19. 16:24:11

@Krétagarbó: Most őőőőszintén, Robin tényleg falkában bántja Lacccit ? Nemááááááá:DDD
süti beállítások módosítása