Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x80 - Aranyköpések (18+)

2015. február 04. 06:40 - Bruti

Ha őszintén számot vetünk az életünkkel, akkor be kell vallani, hogy mindannyian éltünk már meg szürreális részeg veszekedéseket, de amilyet a tegnapi összefoglalóban a villalakók produkáltak, arra még a sokat tapasztalt, lepukkant kocsmák előtt üvöltöző alkeszok is elismerően csettintenének.

Lila mondja a magáét, de sajnos nem tudtam rá figyelni, mert a macskám úgy döntött, hogy rendet tesz az akasztós szekrényben. Mire rendeztem a károkat és szépen leültettem a tévé elé, már jött is a bejátszás. Azért annyit elkaptam, hogy a nyertes nemére lehet szavazni az applikációval. Uh, izgi... de tényleg csak ezt tudták kitalálni? No, de irány a kuckó! A buli után járhatunk, Ms. Eztnáemhiszemáel éppen a budiban kesereg, hogy ő mennyire akar nyerni, mire rányit Basszájba. Elég idegesítő lehet, hogy egy pillanatra se lehet egyedül az ember. A csaj, erre az érzésemre rá is erősít, mikor a riportban közli, hogy ez a párkapcsolat igazából nem nagyon fért bele az elképzeléseibe. Aztán Robinának panaszkodik, hogy három dolgot fogadott meg écsanyjának, de egyet se bír betartani. Ettől a ténytől láthatóan jókedvre derülnek, viszont Basszájba, -aki mindig Ádina felett lebeg, mint egy személyes viharfelhő- megelégeli a dolgot és berángatja a nyugiba. De a jányt nem olyan fából faragták (és most jöttem rá, hogy ha Pinokkió lány lett volna, tuti úgy nézne ki, mint Ádina), így némi szóváltás után visszamegy a villába még kicsit huncutkodni. Bár ne tette volna! 

02041.jpg(Faragj még Dzsepetto!)

A hálóban aztán olyan csodás jelenet szemtanúi lehetünk, amit minden bizonnyal sokat fognak mutogatni majd a gyerekeiknek, ha azok megkérdik: „Anyu, ti hogy buliztatok régen?” Így ni: Komisz és Boglya ossza Ms. Pinokkiót, miközben PVC megkéri őket, hogy pofázás helyett, inkább nyögjenek. Erre Ádina:


„Kérlek szépen, én nyögtem volna, csak nem adott a lehetőség, mert fizikai gondokkal küszködöm.”

- mondja, jelentsen ez bármit is. „Akkor nyögjél magadban!” –jön a válasz. Majd Boglya, aki szexuálterepautára itta magát, életvezetési tanácsokat osztogat:


„Maszturbálj, ha nem kapsz szexet!”

Majd megtudjuk, hogy Boglya bármikor megujjazná PVC-t és viszont, sőt PVC még a szájára is venné barinőjét. Ezen Ádina hisztérikusan röhög, mikor megérkezik feje fölé Mr. Personal Supercella és kirángatja a buliból. Persze fél perc múlva megint bent röhög, és most is Boglya tesz ki magáért. Lecsicskázza a szerelmét, meg úgy amblokk az összes pasit. No, ennek mindhárman annyira megörülnek, hogy gurgulázva röhögnek a földön percekig. Ékkor érkezik Komisz, aki megkapja a g*ci csicska jelzőt, mire olyan ideges lesz, hogy mindhármat egyszerre akarja kivinni párbajra. A lányok bent annyira röhögnek, hogy székletinkontinenciával küszködnek, vagy ahogy Ádina fogalmaz:

"Hát áén mindjárt beszarok!"

Kint folytatódik a buli. Komisz lehordja mindenféle tetvedéknek kis szerelmét, de később megtudjuk tőle, hogy el kellett számolnia tízig, így büszke magára, mert tudta kezelni a helyzetet. Jézus, mi lett volna, ha nem számol… Közben Boglya is szerelem vall:

„Én bevállalom, hogy szeretlek, mint a szart!”

02042.jpg

 (Nem, Fanni nem muzulmán, csak részeg.)

Már-már lenyugodnának a kedélyek, Ádinát elvitte a Vihar dugni, Komisz külön ágyra költözött, mikor PVC (aki részegségében végig meg volt győződve, hogy Lacit kutyázzák) bőgni kezd, hogy ő nem Komiszra mondta, amit mondott. Erre a két kis barija odamegy vigasztalni, de Boglya kimeríti a túlzott alkoholfogyasztás esetén fellépő, indokolatlan dühkitörés fogalmát és szemközt köpi Komiszt. De úgy, hogy annak nem is tízig, hanem egyenesen tizenötig kell elszámolnia, hogy hirtelenjében ne kapjon agyidegorbáncot. A helyzet súlyosságát mi sem mutatja jobban, hogy erre még Robin a Tuja is megszólal: „Na, ez sok volt, rengeteg!” OMG, ezt a jelenetet hányszor fogjuk még látni a különböző összefoglalókban!

02043.jpg(Az évszázad veszekedése zajlik a villában, Robin meg önfeledten táncikál.)

Reggel aztán általános a megbánás. Boglya érzi, hogy túlfeszítette a húrt, PVC a felére sem emlékszik, bár ez a duma jól szokott jönni ilyen helyzetekben. Ms. Úristáenmitcsináltammármegint meg ócskának tartja magát a dugás miatt, és megkéri Mr. Örzővédőt, hogy ha egy mód van rá, ne érjen hozzá többet. Na, jól van. Ez is tudja, mit akar hallani egy férfi dugás után! 
Komisz még nem tért napirendre a köpés felett, már valahol tízezernél járhat a számolásban, mán' persze, ha tud addig. Boglya elbújna inkább a budiba, annyira szégyelli magát ezt meg is ossza PVC-vel, miközben a legnagyobb lelki nyugalommal vágja a fokhagymát a méregdrága pulton.

02044.jpg(Sz*rok bele, úgyis felújítják a VV8-ra)

A szünet után kiderül, hogy Boglya amúgy nem szeret veszekedni, mert lehúzza. Na, ne csináld! Szóval nyit Komisz felé és audienciát kér a sráctól. A nyugiban aztán megtudjuk, hogy ki milyen zsákot cipel a hátán. Komisz legféltettebb titka, hogy van egy kislánya! Boglya nem nagyon lepődik meg, biztos kiingázta. Komisz még folytatná élete történetét, de a csajt annyira nem érdekli, mert megint magával van elfoglalva. Kiderül, hogy őt meg verte a pasija. Ököllel. Na az elég paraszt dolog, még Boglya természetének ismeretében is. Aztán kiderül, hogy a családjával is gondok vannak, de erről nem tudunk meg semmit. Végül szent a béke, Komisz meg summáz:

„Én is mondtam dolgokat, de te úgy köpködtél, mint egy láma!”

02045.jpg

 (Nincsen semmi baj, csak ne köpködj!)

Valószínűleg a sokat próbált szerkesztők is megcsömörlöttek a tegnapi bulitól, mert új feladatot kapnak a lakók: Egy napig senki sem káromkodhat! Hahah! Aki megszegi, az büntit kap. PVC úgy dönt, jobb, ha ma meg se szólal és értjük miért. Az első áldozat Basszájba, aki, mint tudjuk a „B betűs szóval” van jó barátságban. Meg a „G betűssel” is, meg igazából mindegyikkel, de ez most lényegtelen. Büntetése, hogy banánt kell tartani a szájában. Kár, hogy csak a szájában. A következő Ádina, aki meg kap egy nyolcas golyót az arcába, miközben porszívózik. Rajta kívül, mindenki röhög, ő meg olyan pofát vág, mint Marsellus Wallace a Ponyvaregényben. Pedig neki nincs is háta mögött egy rendőr… Komisz sajnos hamar elfelejtette a gyámságot, így feloldja Basszájba és Ádina büntetését. A következő áldozat Robina, aki a „köcsög” szót használja, ami véleményes, hogy káromkodás, vagy nem, mindenesetre megetetnek vele egy kanál fahéjat. Persze se lenyelni, se kiköpni nem lehet, csak füstölög, mint Süsü. Ádina újra elszólja magát, mire kap egy ragtapaszt a szájára. Robina szerint ez azért jó, mert leszedi a bajszát, ha van! De szemét… hát tudjuk, hogy van! Mai nap az utolsó áldozat PVC, aki szintén a „köcsög” szóval operál. Büntetése, hogy sóban kell tartani a nyelvét. Sajnos őt is megsajnálják, így fél percen belül már moshatja is a nyelvét. Lilától még megtudom, hogy miről maradtam le az elején. Valaki videóüzit kaphat a szeretteitől, erre a honlapon lehet szavazni. Ha rajtam múlik, akkor Ms. Úristenanyámmitfogszólniehhez kapja a lehetőséget, persze nem szívjóságból, csak azt a lebaszást szívesen meghallgatnám.

 02046.jpg

02047.jpg

 És a mai ajándék? Dennis önkielégítés-túrájának villámdokumentációja.

Címkék: 18+ vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 06:42:45

Megjegyzem, nem voltam még részeg, nem tudom, h miről beszélsz a posztban :-D

Harci hörcsög 2015.02.04. 06:57:23

Legalább valami jó is van a reggelemben, köszi Bruti :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 07:55:26

Hogy jól induljon a nap, megtekintettem újra a buli videóit, mindig vannak benne újabb gyöngyszemek :)

De a másnapos videót is csak most tudtam teljes mértékben kiélvezni, azért voltak ott durván kómás fejek, Edina picsogása, Laci feje (rofl), Robin, ahogy "együttérzően" hallgatja Dennist (minden koncentrációját arra használta, h vhogy ne hányja ki a reggelit :) ) meg fel se tűnt tegnap, h Dórinak még mindig ennyire Laci a vörös posztó :D :D

Szóval priceless volt :D :D

minden végzet nehéz 2015.02.04. 08:11:48

De, hová tűnt Dani búcsúlevele ????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

zsopicur 2015.02.04. 08:29:53

@minden végzet nehéz: tenyleg! azt elvitte a cica? Amugy milyen sulyos mar h Laci a kezeböl akarja hamiztatni Edinat mint valami kisallatot, aztan amior nem keri, eldibja aztan megint atmegy agresszivba es rancigalja meg ilyeneket küld h "menjel befele". Kint lennenek mar jönnenek a pofonok...

Ken Adams79 2015.02.04. 08:32:18

Vicces volt, ahogy Dennis mondta, hogy 15ig el kellett számolnia.
Az 5 éves unoköcsém is ilyen nagy számot szokott mondani, de persze mindenki tudja, hogy 10ig (sem) tud. :)

A legjobb Maunika show-k is elbújhattak a tegnap esti kis összezördülés mellett.

Fannika meg tudta, hogy Dennisnek van 1 gyereke, csak nem sejtette (A Stallone-s Oscar c. filmből)

zsopicur 2015.02.04. 08:33:16

"gondolkozzal amr hogyan viselkedsz a kurvaeletbe"....amiert ült es beszelgetett a Robinnal? Amugy Lacit en mar reg kizartam volna, non stop rancigalja Edinat...Edina egyszer atom felidegesiti Lacit kicsit rajatszik egy cibalasra es tadaaa megszabadul ettöl a mar nyomaszto kapcsolattol es egy jatekostol is egycsapasra...en tuti ezt nyomnam :D

kismalacka 2015.02.04. 08:35:24

" Komisz még nem tért napirendre a köpés felett, már valahol tízezernél járhat a számolásban, mán' persze, ha tud addig. "

Ez kész:))))))))))))))))))))

Ken Adams79 2015.02.04. 08:35:43

Egyébként nagy szemétség ám a szerkesztőktől ennyi piát beküldeni.
Nyilván kell a műsor, de akkor is egy parasztság.

kismalacka 2015.02.04. 08:38:10

@zsopicur:

" Amugy milyen sulyos mar h Laci a kezeböl akarja hamiztatni Edinat mint valami kisallatot, aztan amior nem keri, eldibja aztan megint atmegy agresszivba es rancigalja meg ilyeneket küld h "menjel befele". Kint lennenek mar jönnenek a pofonok... "

Nekem is rögtön a kutya jutott az eszembe, azzal különbséggel, hogy én nem ráncigáltam a kutyámat soha. Mondjuk a kutyám mindig meg is ette amit adtam :))

jófej házisárkány 2015.02.04. 08:39:39

Jó a poszt! :) Múltkoriban csatlakoztam hozzátok, aztán úgy jártam, hogy minden este kidőltem még az öfi előtt, így nem nagyon tudtam hozzászólni a dolgokhoz. Mondjuk tegnap is csak kemény 10 percet láttam belőle két kummantás között.
De nem is baj, hogy hanyagolom a vv-t, mert rájöttem, hogy erősen edinásodom: mostanság annyira futja az erőmből, hogy a kócos hajamat egy fura copfba kötöm össze a fejem tetején, hogy a három és fél hónapos fiam lehetőleg ne tudja megráncigálni, ráadásul a kölök mostanában erősen próbára tesz, ugyanis amint lefektetem, rögtön mozgásba lendül, és naná, hogy nem alszik, én meg a kiságy fölött azt mondogatom neki, hogy "Ázt nám hiszám ál! Most látos milyááán vágy? Hááá mééé csinálod ázt válám? Ázt nem hiszám ál!" Sajnos ott még nem tartok, hogy 55 kilós dagadt nő legyek, úgyhogy még van hova edinásodnom :)
Na, majd megpróbálom újra felvenni a fonalat itt veletek ;)

minden végzet nehéz 2015.02.04. 08:42:27

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Fontosabb volt a részeg lealjasodás? )
@zsopicur: A bruti cicája az akasztós szekrénybe dugta? )

Conchobar 2015.02.04. 08:43:43

"mikor PVC (aki részegségében végig meg volt győződve, hogy Lacit kutyázzák) bőgni kezd, hogy ő nem Komiszra mondta, amit mondott" - Ez inkább csak Dóri utólagos terelése, hazugsága, hiszen semmi oka nem volt azt hinni, hogy Fanni Laciba szerelmes (az egész estét a Fanni-Dennis veszekedés uralta)

Ken Adams79 2015.02.04. 08:45:12

@Conchobar:

De nem biztos, hogy nem hangzott el olyan, amit esetleg kivágtak a szerkesztők.
És erre nem is gondoltak pl, hogy félreérthető lehet.

Conchobar 2015.02.04. 08:47:50

@zsopicur: "a mar nyomaszto kapcsolattol es egy jatekostol is egycsapasra..." - Igen, határozottan nyomasztja ez a kapcsolat Edinát. A tegnapelőtti összefoglalóban is láthattuk, hogy Laci mennyire megnyomasztotta Edinát

zsopicur 2015.02.04. 08:50:41

hat en ha epp reszegen egy valo vilagban jol elröhögök egy sraccal (meg csak nem is összisimulos tancikalas vagy valami) erre odajön a kanom h undoritoan viselkedek es nekiall rancigalni mint valami idegbeteg akkor biztos h nem maradtam volna ilyen nyugodt mint Edina...

Conchobar 2015.02.04. 08:51:10

@Ken Adams79: "De nem biztos, hogy nem hangzott el olyan, amit esetleg kivágtak a szerkesztők" - Hogy mit hagytak ki, azt nem tudni, viszont amit meghagytak, abban Fanni félreérthetetlenül Dennis-t szidalmazta, és Dóri ebbe csatlakozott bele

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 08:51:36

@Ken Adams79: A fiúk nem tűntek részegnek, sztem a csajok lenyúlták előlük a piát. Dóriról köztudott Ádám óta, hogy flaskástól sajátítja ki magának a vodkát, gondolom, hogy adott belőle a legjobb barinőjének is. Edinát sem láttam teljesen berúgva, csak idegileg és lelkileg teljesen megzuhant Dani kiesése miatt.

ornyim 2015.02.04. 08:52:14

Hát ez a tegnapi öfi brutál volt :D De legalább hosszú idő után végre nem untam és még röhögtem is rajta. :D Dennisznek gratulálok ahhoz, hogy el tud számolni 15-ig is, nem gondoltam volna. Fanni meg ismét bebizonyította, hogy egy félre sikerült genetikai kísérlet eredménye. Edina amnéziás, kemény szex lehetett, hogy hirtelen elfelejtette az előzőeket. Dóri hozta a szokásos kamionos formáját. Laci igyekezete azért dicséretes, kár, hogy nem ment vele semmire, az lenne pedig a jó irány, amit ő diktál most.. Robin meg Robin. :D

zsopicur 2015.02.04. 08:52:17

Szegeny Robin :D a melodrama reszeg üvöltözes es hiszterikus siras közepen, meg masnap is mindenki neki magyaraz....Hat öcsem ha valaki megerdemli azt a penzt az Robin :D

Conchobar 2015.02.04. 09:03:32

@VV Erőlegény: "Edinát sem láttam teljesen berúgva, csak idegileg és lelkileg teljesen megzuhant Dani kiesése miatt" - Azért Edinának már az elején is érdekesen réveteg arckifejezése volt a bulik során néhányszor (olyankor többnyire vad csókolózásba kezdett Lacival). Dani ide vagy oda, de Edina nem tűnt részegebbnek, mint máskor

ornyim 2015.02.04. 09:06:44

@Conchobar: Mégis azt állította, hogy most sikerült először igazán berúgnia. Nem is értettem, én sem láttam különbséget ez és az eddigiek között. Edina fura dolgokat állít mostanában :D

minden végzet nehéz 2015.02.04. 09:06:51

@VV Erőlegény: DebellaDóra, a nagy testű, tenyeres-talpas nő, brrrr borzalom,józanul meg ártatlan, tisztességes ,megtestesült jóság.A háttérben azért adja az instrukciókat , mindig olyan el-elejtett morzsa formájában, nehogy elfelejtse senki az Őt ért inzultust Laci felől.Igazi aljas ember tipus,aki másokat uszít , közben saját maga makulátlan marad.
Én már egyiket se szívlelem, már mind kihúzta a gyufát nálam.

Magg. 2015.02.04. 09:07:37

Sziasztok!
Pffffff, hát nem hittem volna, hogy van még lejjebb. Amit ez a banda tegnap művelt...
Eleve ahogy indult - Edina ül a budin és mondja a nézőknek a monológját, annyira akarom ezt a fődíjat, de miért kell(!!!) szexelnem.
Hát télleg baromi erős szerelem fűzheti Lacuskához, ha kerek-perec bevallja, hogy csak muszájból, a fődíjért szexel (mert amilyen egybites ő is, azt hiszi, a szex a nyereményhez vezető út).

Ezen tegnap itt már volt vita, de Edina most is eljátszotta az első alkalommal megpocsíkolt lányt - ócska vagyok, mert szexeltem, satöbbi.
Még Lila is megjegyezte: Edina úgy csinál, mintha először szexelt volna, pedig nem így van.

A többiek meg a no comment kategória - tán Robin kivételével.
Lacust amúgy Edina helyében jól tökön rúgnám, ha mégegyszer meg merne rángatni. Mit képzel az a féleszű magáról?
Bizisten, elkezdtem sajnálni ezt a hülye Edinát, milyen szart kavart magának, ebből hogy mászik ki. El tudom képzelni, kinn Laca még el is verné, ha nem úgy táncol, ahogy ő fütyül.

zsopicur 2015.02.04. 09:10:31

edinanak vegre volt bajuszgyantazas :D (ragtapasz)

Magg. 2015.02.04. 09:11:24

@ornyim: egy mondatoddal nagyon nem értek egyet, hogy az a jó irány, amit Laci csinál.
Szted az szimpi a nézőknek, ha egy pasi lökdösi, rángatja, taszigálja a nőjét?

Conchobar 2015.02.04. 09:11:43

@ornyim: "Laci igyekezete azért dicséretes, kár, hogy nem ment vele semmire, az lenne pedig a jó irány, amit ő diktál most.." - Úgy tűnik, Lacira jó hatással van Dani kiesése (nemcsak amiatt, mert szárnyai alá vette Edinát a bulin). Nem lehetett az jó érzés a számára, hogy ő a nőjénél csak másod- (vagy inkább csak harmad- Robin mögött?)hegedűs Dani mögött

Magg. 2015.02.04. 09:13:02

@zsopicur: jaj tényleg. Annyi minden történt, hogy szinte el is felejti az ember a lényeget.
Zsu ugyan azt mondta nincs bajsza Edinának, de most Robintól elhangzott erre némi gúnyos utalás. :)))) Kár, hogy nem mutatták, amikor letépték róla a ragtapaszt.

2015.02.04. 09:13:52

"Kár, hogy csak a szájában"

Bruti, te vagy a leggonoszabb :DDDDDD
nagyon jó öfi volt

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:14:48

@Conchobar: Hát akkor ebben a kérdésben (is) egyetértünk, nem? :-)

ornyim 2015.02.04. 09:16:04

@Magg.: Nem a rángatásra gondoltam itt, hanem arra, hogy megpróbálta megállítani Edinát, mert azért valljuk be, eléggé lealjasodott a végére, másnap meg fogta a fejét, hogy ő hogy beszélt a Dennisszel meg hasonlók. Laci a támadási felületet akarta csökkenteni Edinán, ami szerintem nem baj. Rángatni persze nem kellett volna.

Ken Adams79 2015.02.04. 09:16:53

@Conchobar:

Amit meghagytak, abban igen.
Épp ezért lehet, hogy más is elhangzott... nem tudhatjuk.
Nem védeni akarom Dórit (miért tenném), de lehet, hogy tényleg érthette úgy.

2015.02.04. 09:17:08

A tegnapi Belevaló valakinek megvolt? Na Fanni Dóri a szoliban ultrabrutál volt. Eldölt mint egy krumplis zsák. 3:50-nél kezdődik dikdikdik :D
rtl.hu/most/rtl2/63399_belevalovilag_7_a_belevalo_izgalmas_beszelgetesekkel_es_az_o

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:18:37

@minden végzet nehéz: Jah, Dóri kb egy ilyen Ursula (Dr. Bubo), vagy (Paula) Mézga géza típusú erőszakos matróna. Tuti, hogy a villában mindig kiköveteli, ami jár neki ételben és kajában is (+30%). Csodálkozunk, ha meghízott?

Ken Adams79 2015.02.04. 09:18:57

@VV Erőlegény:

Igen, fura, hogy a fiúk józan(abb)nak tűntek, lehet, hogy csak a lányokat itatták.
De sajnos 2-3 naponta leitatják a kis nyomoroncokat.

És elég alpáriak részegen (is)

2015.02.04. 09:20:25

@Ken Adams79: nem kötelező meginni azt a piát

ornyim 2015.02.04. 09:20:46

@Conchobar: Hát ja, senki sem szeret második, vagy akár harmadik lenni. Azt nem tudom, hogy mennyire tudja a szárnyai alá venni Edinát, mert a jelek szerint ő nem nagyon hagyja magát és nem is igazán fogja fel azt, amit Laci mond neki, és még mindig arra utal, hogy Danin kívül ő senkivel nem tud beszélgetni... Nem tudom, hogy Lacinak meddig lesz ehhez türelme. Akármennyire is szidják itt Lacit sokan én nem gondolom, hogy ő olyan rossz lenne. A kifejezésmódján mondjuk változtathatna. Számomra inkább Edina viselkedése az, ami az utóbbi időben elfogadhatatlan.

Magg. 2015.02.04. 09:20:48

@ornyim: jó, ez is igaz, viszont annyira már ismerhetnék a másikat, hogy minél részegebb valaki, annál kevésbé lehet rá hatni. Edina meg eléggé be volt állva a másik két luvnyával együtt.

Tényleg sok történés volt tegnap, úgy emlékszem (bár lehet, hogy rosszul), hogy akkor kezdte el rángatni Edinát, amikor ott ült és Robinnal beszélgetett és Edina utána ment be a többiekhez a szobába viháncolni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 09:20:59

@Magg.: Én mást láttam benne. Nem azt, hogy rángatja, hanem hogy nem akarja, hogy lejárassa magát és el akarta onnan vonszolni. Csak Edina meg nem akarta.

2015.02.04. 09:22:58

@-pkata-: és nem akarta h edina részleteket mondjon el és nem tetszett neki amikor úgy beszélt az anyjának megszegett fogadalmakról, mint egy szégyellnivaló aktusról lacival

Ruadhnait 2015.02.04. 09:26:22

@-pkata-: Nekem is ez jott le. Eszembe is jutott, hogy ezzel a Laci kicsit majd feltornassza magat a nezok szemeben. (Nalam is kisse feljebb csuszott) Lehet, hogy ezert csinalja. De hozza kell tenni, hogy egy agressziv p@cs egyebkent, csak most a vedelmezo boyfriend szerepeben... Egyebkent az osszes fiu viszonylag normalis volt tegnap, persze csak a csajokhoz kepest...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.02.04. 09:27:06

@Ken Adams79: az önmegtartóztatás az smafu? ha beküldenek sok piát, azt meg kell inni mind? :D

Ruadhnait 2015.02.04. 09:29:48

@ミラ: Nem akarom vedeni oket, mert gusztustalan mindegyik, de lehet, hogy a bezartsag meg az unalom miatt ez az egyetlen szorakozasuk, ezert isszak le magukat ennyire... Persze ha alapbol normalisak lennenek a pia sem hozna ki ilyen dolgokat beloluk...Nezd meg a Robint.

Magg. 2015.02.04. 09:30:05

@-pkata-: A rángatás az kvázi testi sértés, történjék bármilyen célból is.
Szted mit szólnak majd ehhez a szavazók?

Az a helyzet, hogy Edina kismilliószor elmondta már Lacinak, hogy kicsit lazítsanak az együttléten, ne szexeljenek és beszélgessenek másokkal is. Laci érzelmi zsarolással ezt nem hagyja és minden alkalommal ágynak dönti Edinát .
Ki akarja sajátítani, birtokolni akarja, ezt ugye Edina egyre rosszabbul tűri.
Tán először Lacinak is úgy kéne viselkednie, hogy ő ne járassa le Edinát - márpedig nap mint nap ezt teszi.
Tudod jól, hogy én Edinát nem kedvelem, de én is leinnám magam egy ilyen partner mellett összezárva.

ornyim 2015.02.04. 09:30:28

@-pkata-: Egyetértek, nem akart ő rosszat. Azt meg tökre megértem, hogy nem akarta, hogy kiteregesse a szexuális életüket, akár még ez is megtörténhetett volna, hisz részeg volt. Nekem sem esne rosszul, hogy az aktus után azt kapnám, hogy, hú, de megbántam, ne érj hozzám többet stb..

EPERKEBABA 2015.02.04. 09:30:46

Engem szórakoztat, ahogy a hullafejű birodalmi lépegető minden buli alkalmával leégeti magát, mert nem tud mértéket tartani, nem ismeri a saját határait. Hadd igyon jó sokat, annál előbb távozik a műsorból.

Conchobar 2015.02.04. 09:31:17

@Ken Adams79: "Nem védeni akarom Dórit (miért tenném), de lehet, hogy tényleg érthette úgy" - Jobban belegondolva, Dóri többnyire amnéziásnak mutatkozik az italozások után (régebben még sorba is smárolta a villalakókat). Egy ízben Dennis avval szívatta a másnapos Dórit, hogy az meztelenre vetkőzve táncolt kint az udvaron. Dóri olyan mértékben nem emlékezett az előző napra, hogy bevette Dennis kamuját

Magg. 2015.02.04. 09:31:24

@fosch9: gondolod, hogy a többiek hülyék és nem tudják pontosan, hogy ők i s szexelnek? :))

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.02.04. 09:31:58

@Ruadhnait: nemtom. de látod, milyen rossz hatással van edinára is (pedig nem állhatom, nagyon nem): folyton amnéziája lesz. ő még nem rúgott be, ő még nem szexelt… hát jó napot!

Conchobar 2015.02.04. 09:32:45

@EPERKEBABA: "a hullafejű birodalmi lépegető" - Ki az? És miért nevezed így? Tán uborkát lopott a kertedből?

jotekony koc 2015.02.04. 09:33:21

Jo a posztcsi, bar az agyidegorbancos celzas minielnok urunkra eleg durva.

ornyim 2015.02.04. 09:33:29

@Magg.: A szexhez két ember kell, ha Edina nem akarná, akkor nem csinálná. Azért azt nem mondhatjuk, hogy Laci kvázi megerőszakolja és ráerőlteti a szexet. Nem úgy tűnik, mint akinek ellenére van :D csak utána picsog mindig.

Magg. 2015.02.04. 09:33:41

@Ruadhnait: ez érdekes. Az én összes ismerősöm és munkatársam (akik nézik a VV-t) :), mindenki kiakadt Laci viselkedésén (is).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:34:49

@Ken Adams79: Hát azért nagy az idegi feszültség.... Dani távozása előtt is már a kívülről erőltetett közös programokon kívül láthatóan két abszolút elszeparált csapat volt, talán, ha Robin mozgolódott a két csapat között néha... Ez a széria mentálisan abszolút igénybe veszi az idegileg labilisabb szereplőket, és rajtuk keresztül a stabilabbakat is.

A labilissági sorrend sztem (a labilisabbtól a kevésbé labilisig): Fanni, Laci, Dóri, Edina, Robin és Denisz. Denisz egyetlen pozítívuma a jelenlegi benn levők között, hogy mivel van érzéke, hogy kihúzza magát a konfliktusokból, ezért idegileg még ő bírja a legjobban a villalétet, pedig hát Fannika szívja az energiáit rendesen (jelzem, nem lettem és soha sem leszek Denisz fan).

Egyébként Dani idegi stabilitásából mindkét csoport táplálkozott (leginkább persze Edina és Laci), korábban Zsu (amíg jóban voltak) de örült volna neki a másik csapat is, igaz, hogy nekik sokáig ott volt a másik mentálisan erős epizodista, Maci.

Ruadhnait 2015.02.04. 09:35:41

@Magg.: Lehet, hogy csak azert tunt normalisabbnak, mert a csajok annyira szetzuhantak. Persze ne ertsd felre, en is szajbevertem volna, ha velem igy viselkedik. Csak a szandekot dijaztam egy picit.

Conchobar 2015.02.04. 09:37:31

@Magg.: "A rángatás az kvázi testi sértés, történjék bármilyen célból is. Szted mit szólnak majd ehhez a szavazók?" - Most komolyan, van aki azt hiszi, hogy a nézőkre kedvezőtlenül hat az, hogy valaki minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik a hullarészeg nőjét óvni attól, hogy az végképp lejárassa magát?

Magg. 2015.02.04. 09:37:32

@ornyim: ezt nem is mondtam, de a megbeszélések és a kérés ellenére folyamatosan fenntartja a "kísértést", pláne hogy Edina Denisz visszatérése okán még azt is hiszi, hogy a szex vezet egyedül a millákhoz.
Most is ezért picsogott, hogy a szex kell a főnyereményhez, pedig neki elvileg ez nem férne bele.
Ismétlem - nem kedvelem Edinát, de most valahogy meg tudom érteni a nyomorát.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:38:33

@VV Erőlegény: Jah és Robin is táplálkozott Daniból, de ez valamennyire vice verza folyamat volt. Most Robinnak kell majd elviselnie ugyanezt az elkövetkezendő hetekben (pedig ő maga is eléggé labilis), nemtom, hogy bírni fogja-e egyedül. Drukkolok neki, de még Edinának is, hogy kijöjjön a holtpontról. Lacinak is drukkolnék, de benne nem látom, hogy visszaesések nélkül meg tudna változni.

minden végzet nehéz 2015.02.04. 09:41:52

@VV Erőlegény: Meg italban is ami jár az jár alapon.A testét egy címlaplány ennyire leszarja,akkor én is ))) ,de hozzá az a förtelmes alpári viselkedés, meg beszéd.Amikor beolajozva riszálta magát az előzőekben ritka gyomorforgató volt.

Begriffenfeldt 2015.02.04. 09:42:10

Tegnap elkezdtem sajnálni Dennist.
Hát ezt is megéltem...
Fannika és a lányok örjöngése mintha egy helyi gimi előadásában láthattuk volna a Száll a kakukk fészkére-t. Mondjuk én gyakran veszítem el a fonalat, szóval örülnék, ha pl a UPC-n be lehetne állítani az eredeti nyelv/magyar felirat mellett egy olyan módot is, mint rége a VH1-on, amikor pop-up buborékokban magyaráztak meg részleteket a klipekből...

Nagyon tetszett, mikor a részeg műanyag lányka kvázi betakarózott a szolival... mint vidéken a kocsmából hazafelé tartó részeg, aki az árokba borul a bringájával és ott 'magára húzza azt', amolyan takarónak.

EPERKEBABA 2015.02.04. 09:43:14

@Conchobar: a VV playmate-jére gondoltam. Ártani nem ártott, csak rettentően irritálja az érzékszerveimet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:43:22

@Magg.: Tulajdonképpen Edina a WC-ben úgy dünnyögött, mintha a titokszobában lett volna. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a WC-n ő magának dünnyögött és nem a nézőknek.

,, 2015.02.04. 09:43:25

Ma lesz kiválasztás?

Conchobar 2015.02.04. 09:43:49

@VV Erőlegény: "Egyébként Dani idegi stabilitásából mindkét csoport táplálkozott" - Elég lett volna annyit írnod, hogy te Dani-fan voltál. Fölösleges volt ezt hosszú lére eresztened. Ami meg Danit illeti, ő az italozások során nem az idegi stabilitásával tűnt ám ki. Két jellemző példa, egyik amikor a nyugiszobában a többi szövetségese előtt leribancozta Zsuzsát, a másik, mikor provokálta, majd lekurvaanyádozta Dennis-t

Ruadhnait 2015.02.04. 09:45:28

@Magg.: Egyebkent az erdekes, hogy en meg kedvelem Edinat altalaban, de mostanaban tenyleg vannak vele problemak. Kicsit zavar, hogy hulyenek nez, es azt sugallja, hogy ez volt az elso szex. Tobbek kozott azert, mert tudom, hogy sok ember ki nem allhatja es ezzel csak adja alajuk a lovat, igy kezdek letenni rola, hogy megnyerheti...
Persze azt is megertem, hogy ossze van zavarodva, foleg most, hogy elment a Dani es amugy szerintem lovese nincs, hogy most mit kene csinalnia, meg hogy szabaduljon ki Laci karmai kozul, (mert szerintem mikor belevagott ebbe a Laci ugybe, nem szamitott ra, hogy a "vadember" Laci jobban hasonlit egy picsogo kis tinilanyra...) Szerintem kiabrandult, de meg sincs hova mennie es csak uszik az arral, Laci meg profital, mert segiteni probal elegge megkerdojelezheto eszkozokkel...

Magg. 2015.02.04. 09:46:16

@VV Erőlegény: te szoktál hangosan beszélgetni magaddal a WC-n? :DDD

Magg. 2015.02.04. 09:47:35

@Ruadhnait: ezzel most teljesen egyetértek. :)

mobilos perpetuum 2015.02.04. 09:48:15

@Magg.: "Istenem! Annyira akarom ezt a fődíjat. Annyira akarom ezt a játékot, és miért ilyen nehéz? Miért muszáj szexelni... Mondd meg Istenem, miért? "
Az, hogy Edina a kameráknak játszik, már megszokott dolog, de Istenhez fohászkodni pisilás-kakilás közben elég furi, sőt szürreális, pedig ott még józan volt a leányzó.
Ezt amúgy mentő viszi el, ha nem nyer, de lehet, valami kamu szöveget arra az esetre is tartogat.

2015.02.04. 09:48:59

@Magg.: tud mindenki mindent

az a tisztelt véleményem, hogy se inni se b.ni nem kötelező a nyeremény érdekében, hát már akinek van annyi esze, hogy felfogja - ezt mind látja, aki nézi
lehet persze utána morzsinkálni a tenyerünket, hogy dehát miért kellett nekem ezt vagy azt... de senki nem fogott pisztolyt senki fejéhez

Laci viselkedéséhez: nem akarta, hogy edina magát is és őt (lacit) is égesse részegen, ezért rángatta, a rángatás nem oké, de ezt laci jól látta, h nem kéne égetni magát és őt edinának

melwin 2015.02.04. 09:50:19

Sziasztok! Rájöttem, honnan olyan ismerős Ádiná... :)
www.vidamrikkancs.com/wp-content/gallery/macskafogo/4.jpg

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 09:52:16

Különben már most mondom a szerkesztőknek, hogy ezt a sorozatot még végigkövetem, bármi lesz is, de soha, ismétlem soha több VV-t nem kívánok magamnak, főleg, ha ez a trash tendencia folytatódik. Hát hiányzik ez nekem...?

Magg. 2015.02.04. 09:55:02

@mobilos perpetuum: én nem jegyeztem meg szó szerint, de jó, hogy van aki megtette, mert az Edina fanok biztosan ebbe is belekötnek majd, hogy nem pontosan idéztem és különben is, nem jó helyen volt a vessző. :)
A WC-s jelenet sztem is szürreális.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 09:55:05

@fosch9: én is kiakadnék a Laci helyében... Olyan, mintha Lacit szégyellené... Bolond az a lány.

ornyim 2015.02.04. 09:55:14

@Magg.: Össze vannak zárva, hát hogy ne lenne kísértés? :) Ha Edina tényleg érez valamit Laci iránt, akkor a kísérték akkor is megvan, ha egész nap nem szól hozzá. Egyébként meg azt beszélték meg, hogy az este az övék, együtt alszanak, tehát akkor ott bármi megtörténhet :D Edina meg majd rájön, ha kiesik, hogy a szexszel semmire sem ment, szóval vagy csinálja azért, mert jól esik, vagy hagyjon fel vele :D Laci nyilván azért van körülötte, mert fontos neki, nem egyszerű elkerülni azt az embert, akit állítólag szeretsz. Edinának se lehetett megállj parancsolni korábban, csüngött Lacin, mint egy pióca. Csak mióta eltűnt a nagy vetélytárs valahogy mégsem olyan fontos már Laci. Egyébként meg Edina célja az volt, hogy megszerezze Lacit, tessék, megvan. :D

Ken Adams79 2015.02.04. 09:55:56

@fosch9: @ミラ:

Lehet, hogy alap esetben sem tudnak önmegtartóztatni.
Ha pedig nem éri őket más inger (mert vagy nem nyitottak 1 jó kis beszélgetésre, vagy pedig a szerkesztők adnak nekik olyan feladatot, ami feszültséget okoz közöttük), akkor valszeg nem is akarják megtarzótatni magukat.

Persze ezt vállalták.
Csak szemét dolog.

Ruadhnait 2015.02.04. 09:56:44

@mobilos perpetuum: Szerintem mindegyik a kameraknak jatszik. A Zsu is egyfolytaban "magaban" beszelt. Van akit bevagnak az osszefoglaloba, van akit nem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 09:57:18

@Magg.: Én gondolkodni szoktam :) Nekem a klotyón jönnek a legjobb ötleteim :D :D És van egy elméletem, hogy miért. Azért, mert a klotyón többnyire elengedi magát az ember :D :D Már nem is hívom másképp, mint kreatív széknek. :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 09:57:42

@Magg.: Laci olyan mint a kiselefánt a porcelánboltban, de sok férfi ilyen, ettől még a szándék dicséretes volt, az irányban pedig igaza van. Ha Edina nem kapcsol, akkor viszont szerintem csak egy darabig fogja ezt csinálni, mert kétlem h sok férfi tűrné el hosszútávon, h a szexuális együttléteikre másnap közöljék, h a másik mennyire szégyelli és soha többet. Bár Laci elég lojálisnak tűnik. Az az 1 db fő, aki rajtam kívül nézi a VV-t és nem tekinthető nagy Lacci drukkernek, értékelte a megmozdulást, a megvalósítás bumfordiságát elnézte :)

Mondjuk Laci se volt színjózan, és azt néztem, h aki viszont a csajokhoz hasonlóan nagyon be volt állva, az Robin volt. Csak rajta ez nem nagyon látszik, illetve abban nyilvánul meg, h némán néz, illetve random táncikál :D

Magg. 2015.02.04. 09:57:57

@fosch9: alapvetően egyetértek az írásoddal, viszont ha Laci okai érthetőek is, a testi erőszakot elítélem mmkk.
Ha Edina kicsit hevesebben áll ellent, szakad a kabát, Laci meg repül kifelé.

Conchobar 2015.02.04. 09:58:21

@Ruadhnait: "Kicsit zavar, hogy hulyenek nez, es azt sugallja, hogy ez volt az elso szex" - Pedig tényleg ez volt az első szex (azóta, hogy megbeszélték Lacival, hogy bent már nem lesz több)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.02.04. 09:58:48

@Ken Adams79: más a véleményünk. mindegyik felnőtt ember. ha nem akarna szexelni bent, kibírná 3 hónapig, akárki van mellette. ha nem akarna inni, nem inna (lásd: maci sose ivott és nem mindegyik atom részeg mindig).

Csak ügyesen! 2015.02.04. 09:59:22

@VV Erőlegény: Ehhez képest mióta Dani kiesett, nincs feszkó a két "csapat" között. Persze, kérdés, h ez meddig fog tartani. De azt nézem, h pl. Robin továbbra is Laciékkal lóg.

Ken Adams79 2015.02.04. 10:00:10

@VV Erőlegény:

az egész játék arra ment ki, hogy feszültséget generáljanak.
Vagy mesterségesen (miért utálod a másikat, mi a rossz tulajdonsága), vagy csak féltékenységből (Edina - Zsu)
Szóval építettek is a labilitásra.

Magg. 2015.02.04. 10:00:58

@-pkata-: :DDDD én jobban szeretek a karosszékben elnyúlva kreatívkodni. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:01:03

@fosch9: "az a tisztelt véleményem, hogy se inni se b.ni nem kötelező a nyeremény érdekében"

Ebben az esetben te lennél az elsők között, aki a 12 villatuja miatti halálos unalomról kommentelnél itt az oldalon. Már bocsi de pl. Danit is ekézted (igaz, hogy ő ivott), de vajon mit néznél 12 Robin karakteren? Egy jó játékos mindent csinál, csak mértékkel, és valahogy megérezve a határokat. De sajnos ez sem igaz, mert ebben az esetben meg jönnek a szerkik, és egyszerűen kiírják az illetőt, vagy felborítják a játékszabályokat.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 10:01:05

@Magg.: Igaz, hogy közben, cseteltem, majd visszanézem, de nekem nem jött át annyira fizikailag gázul. Majd visszanézem. Úgyis régen röhögtem annyit. :)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 10:03:00

@mobilos perpetuum: Dehogy volt józan, az már a buli-szex-piálás után volt :) Ettől még nagyon szürreális volt, de hát az egész az volt :D

másodpéldány 2015.02.04. 10:03:14

@Magg.:

"Lacust amúgy Edina helyében jól tökön rúgnám, ha mégegyszer meg merne rángatni. Mit képzel az a féleszű magáról?"

ahogy laci ráncigálja mint egy szalmabábút, és Ekkora erővel szemben edina látványosan tehetetlen, szóval ez a fajta, ideviszlek odaviszlek, tedd, amit mondok, van olyan szintű erőszak, sőt bizonyos értelemben rosszabb, mint a köpködés, mert lényegében a szabad mozgását korlátozza.. itatta Edinát, szolizsetookkal vette az alkoholt Denisztől, majd a teljesen lerészegedett Edinát egyszerűen szalmabábuként be bevonszolta a nyugiba és megrakta... hát hogy is mondjam a sima veszekedéssel kisebb bajba keveredne edina maga meg a családja előtt, mint azzal, amit laci művel vele a kamerák előtt...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:05:00

@Magg.: Nem feltétlenül a WC-n, de a fején találtad a szeget, már be is írtam az előző kommentembe (csak kitöröltem), hogy vannak olyan helyzetek, amikor én is néha hangosan latolgatok bizonyos lehetőségeket, pont a nyomatékosság kedvéért... Tudom, a bolond beszél magában, de nem vok az. :-)

Ruadhnait 2015.02.04. 10:06:19

@ミラ: Szerintem nem ugy viselkednek, mintha felnott emberek lennenek. Nagyon fiatalok es eretlenek. (Mar amelyik) Es abban sem ertek egyet, hogy ha valaki elhatarozza, hogy nem szexel azt veghez is tudja vinni. Nem tudhatta senki, hogy milyen lesz odabenn es kikkel talakozik es ki mit hoz ki beloluk.

Magg. 2015.02.04. 10:07:28

@Csak ügyesen!: @ornyim:
Edina már egy ideje igyekszik lekoptatni Lacit, csak Laci érzelmi zsarolással él: akkor én kimegyek innen a ....-ba.

Azt jól érzi, hogy Laci csak lehúzza és rontja a játékát, meg az esélyeit, de durván vagy egészen egyértelműen nem meri elzavarni, mert össze is zavarodott, hogy most akkor mi is kell a nézőknek?

Tegnap volt valami videorészlet a honlapon, amikor Edina szex közben megkérdi Lacitól, hogy csak ennyit tudsz (nem szó szerinti idézet)? Lehet, hogy Laci teljesítménye is hagy kívánnivalókat. :)

Conchobar 2015.02.04. 10:09:00

@Magg.: "alapvetően egyetértek az írásoddal, viszont ha Laci okai érthetőek is, a testi erőszakot elítélem" - Miért akarjuk belelátni, beleláttatni az eseményekbe olyasmit, mintha Laci megverte volna Edinát. Ami meg Edinát illeti, őneki (az itt kommentelőkkel ellentétben) szemmelláthatóan nincsenek ellenérzései Laci testi erejével kapcsolatban. Tetszik neki, hogy Laci sokszor felemeli és cipeli, komolyan soha nem szólt még rá Lacira amiatt, hogy az a testi erejét is kihasználja olykor, például a nem régi durcáskodás idején, mikor nem akart Lacival megbeszélni valamit, Laci erővel fordította maga felé Edinát, és Edina elnevette magát. Ha az nekik úgy jó, akkor ne akarjunk már nekik rosszat. Egy szado-mazo pár ügyeibe se ildomos beavatkozni avval, hogy egy férfi ne üssön már meg egy nőt

Magg. 2015.02.04. 10:09:27

@másodpéldány: tényleg, igazad van, erre így nem is emlékeztem - tkp. ő itatta Edinát.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:09:35

@Conchobar: Ettől függetlenül azt mondom neked, hogy stabil volt, néha italosan kizökkentették, de előtte eléggé sokat kellett provokálni...

Ruadhnait 2015.02.04. 10:10:03

@Magg.: En biztos vagyok benne, hogy hagy maga utan kivannivalokat. Ha valakinek csak egyejszakas kalandjai voltak es kb soha nem volt komoly kapcsolata nem is tudja, hogy hogy kell azt jol csinalni.

másodpéldány 2015.02.04. 10:10:21

"A lányok bent annyira röhögnek, hogy székletinkontinenciával küszködnek,"

Bruti + 1

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:11:02

@Csak ügyesen!: Hát, ha ezt a bulit nem tartottad feszkónak...

jotekony koc 2015.02.04. 10:11:03

@Magg.: Ha magaddal beszelgetsz a rotyin tojas kozben az majdnem teljesen normalis. Ha massal, az mar kevesbe. Ha mindezt nyitott ajtonal, az meg szinte egyaltalan nem az.

Magg. 2015.02.04. 10:11:07

@VV Erőlegény: :DDDD oké, de itt pont a WC-n van a hangsúly. Ha a hálóban, a nyugiban, a kertben adja elő, semmi problémám.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 10:12:49

@ミラ: na ez nekem is fura... Egy alkalomtól eltekint (30. születésnap), én is mindig éreztem, hol a határ és ahogy elkezdte a pia elvenni az eszem, mindig meg tudtam állni, és jó sok vizet inni, hogy jobban legyek. De van, aki nem tud megállni ezen a ponton.
@Magg.: Én is szeretek, meg ábrándozni, de ez valahogy így alakult, tök véletlen. :D :D Ha pl vmi kreatív ajándék kell, akkor mindig kizavarnak a többiek a klotyóra, hátha eszembe jut valami. :D :D
@ornyim: ahhoz képest hogy a 18+ osban egyfolytában azt mondogatja "bassz meg, bassz meg, bassz meg" :D :D ezt tényleg nem lehet erőszaknak felfogni :)

Magg. 2015.02.04. 10:13:08

@Ruadhnait: lehet, hogy tudja, csak a sok "éhezés" miatt túl gyorsak a reakciói. :DD

Ken Adams79 2015.02.04. 10:13:30

@ミラ:
Ki lehet bírni. persze.
De elvileg ha szerelmes az ember, azért úgy nehezebb.

Illetve, itt BE VANNAK ZÁRVA , lassan 3 hónapja.

Egyébként agysebészek + szerintem a legtöbb emberben vagy 1 kis olyan, hogy társaságban "jobban oda teszi magát", nehogy azt gondolják róla, hogy papírkutya.

Magg. 2015.02.04. 10:15:37

@jotekony koc: na,mindig tanul az ember.
Az már előfordult, hogy a klotyóról kifelé beszéltem máshoz valami miatt, de magamban még soha. :)
A nyitott ajtó nálam kizárt.

Ken Adams79 2015.02.04. 10:16:04

@Magg.:

De ott volt egyedül.
Máshol esetleg voltak.
És még olyan friss volt az "élmény" , hogy akkor és ott "adta ki" magából.

Én inkább egy bizonyos fajta "Imának" vagy "segélykérésnek", vagy a lelkiismeretfurdalásának csökkentésére gondolom azt a monológot

Csak ügyesen! 2015.02.04. 10:16:05

@Magg.: Edina nagyon szarul gondolja, ha azt hiszi, h a Lacival való kapcsolat lehúzza, épp h rá kéne erősíteni a játéknak ebben a szakaszában. Ha ezt nem látja be, akkor nem fog nyerni, és lehet h már a döntő előtt ki fog esni. Azt se látom, h le akarná koptatni, ahoz túl sokszor ő az, aki kezdeményez. Az biztos, h nem egyszerű a kapcsoaltuk, de hát melyik az.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 10:17:07

@VV Erőlegény: Nem, mert nem a két csapat között volt a törésvonal, leginkább Fanni szidta Dennist, meg általánosan részeg volt mindenki.

2015.02.04. 10:17:12

@-pkata-: szégyelli, vagy csak nem számított erre, h az elérhetetlen macsóból egy pióca lesz aki beleszeret, sztem arra utazott, h ő majd elplátóizgat és erre a néző vevő, szegín lánt meg megsajnálja - csak közben laci is taktikát változtatott ő is nagyon elkezdett "kötődni" az meg már nem fér bele ádina terveibe - valahogy így látom őket

@Ken Adams79: na igen, minden választás és döntés kérdése, felnőtt emberek vannak bent, így aztán nem mentem fel őket, aki nem akar, az nem iszik

@Magg.: igen erre én is gondoltam, most még nem rántotta meg akkora erővel amiből baj lehet, de ádina részegsége miatt tűnhetett még jobban szalmabábnak, de lacin látszott, h bármikor eldurranhat az agya

@VV Erőlegény: Ezt nem tudhatod, hogy én mikor mit tennék, mit néznék és mi tetszene vagy sem, lévén nem ismersz; én sem mondom meg te milyen műsort milyen szereplőkkel hogy ítélnél meg, köszönöm szépen. Egyrészt a mértéktelenséget az életben is elítélem, másrészt egy tv-műsorba aki bemegy, jól tudja, h ekézni fogják, így aztán aki nem tart mértéket, az meg is kapja a kritikát. És ebben sem értek egyet, h az a jó játékos aki mindent csinál, csak mértékkel. Sem pl. Attila, sem Viki, nem csinált "mindent". Úgyhogy hidd el nem tudod milyen játékos a zsánerem, de nem is szeretnék erről többet mondani.
Danidról még annyit: nem emlékszem, hogy ekéztem, leírtam, hogy mi a véleményem arról, hogy miért esett ki, egyébként ezt tartom is: nem kellett volna ilyen látványosan zsúnak menni.
Még egy utolsó megjegyzés: az ilyen kommentek miatt nem szeretek délelőtt írni, akik meg szeretnék mondani én miről mit gondolok mit kedvelek vagy sem, ahogy most tetted. Sőt, az elvakultságot sem szeretem.

csicserierika 2015.02.04. 10:19:34

@másodpéldány: Lacci jót akart, h ne alázza magát jobban Edinka. Hálás lesz még ezért mr örzővédőnek

ornyim 2015.02.04. 10:21:45

@Magg.: Az érzelmi zsarolásra én csak annyit mondanék, hogy ha menni akarsz, menj. Akkor már nem lenne akkora a szája :D Sose szerettem azt, ha valaki így próbál meg a másik körül maradni, az semmi jóra nem vezet. A tegnapi reakciója viszont szerintem helytálló volt.Azért Laci is kapja az ívet Edinától szerintem, ne érj többet hozzám, megbántam, stb. Ezeket egyelőre még elég jól tűri, de a helyében már léptem volna a francba, ha az kell.

astryle 2015.02.04. 10:22:40

Emberek tessék szavazni, hogy bizony bunda volt amikor Pénisztől elszedték a jelét és képességét! (Valamiért 49-51%) HÁÁ kik száváznák itt?? (rönééé)

rtl.hu/rtl2/valovilag/ezuttal-nem-mi-dobtunk-be-levelet-a-villaba-hanem-hozzank-futott-be-boritekba-zart-uzenet

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:23:04

@Magg.: Azért a WC-n, mert ott azt hitte, hogy egyedül van, nem tudta, hogy Laci mindenhol rányit. Az a fura, hogy mindkettejüket megértem. Edina elvesztette a legfőbb támaszát, Laci meg végre úgy érezte, hogy itt az idő és átveheti a teljes ffi szerepet. Amúgy drukkolok nekik, hogy ez sikerüljön, de nagyon nehéz lesz. Azt hiszem, hogy Lacinak ki kell esnie ahhoz, hogy Edina talán Robin mellett, vagy végleg egyéni játékkal megnyugodhasson. A szerkesztők minél gyakrabban itatják a társaságot a műsor kedvéért, annál több idegileg a végletekig kizsigerelt játékos fogja elhagyni innentől kezdve a villát. Nagyon veszélyes játékot művelnek sztem...

Magg. 2015.02.04. 10:23:06

@-pkata-: mivel ornym az én hsz-emre válaszolt, csak tisztázásképpen.
Én egy másodpercig sem állítottam, hogy erőszak történt. Annyit írtam, hogy Edina többször próbálta rávenni Lacit, hogy ne legyenek folyton egymás seggében, hanem játsszanak és vegyüljenek - de Laci ezt nem tudja elfogadni. Állandóan Edina nyomában lohol, balhézik vele, ha bárkihez szólni merészel és mindig nyalogatná, amit Edina jól láthatóan próbál hárítani.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 10:24:32

@fosch9: Elnézést, peace, tekintsd visszavonva az előző hozzászólásomat.

Magg. 2015.02.04. 10:24:40

@Ken Adams79: én meg a nézőknek - én akarom megnyerni és nézzétek, még szexelek is érte, ha nektek ez kell.
Nálam (és az ismerőseimnél) ez volt az üzenet.

másodpéldány 2015.02.04. 10:25:43

@csicserierika:

jót akart? az nem elég, nem lehet valakit akarata ellenére elhurcolni valahonnan, csak mert neki fizikai fölénye van, edina csak röhögött a csajokkal, szóval barátkozott, ebből vitte ki szerintem erőszakkal laci, és rakta meg qa kisszobában, ami edinának sokkal nagyobb gáz, mint a csajokkal való röhögős nyüszítés... laci szimplán félt, hogy edina nagy igazságokat fog róluk kikiabálni róla meg a kapcsolatukról... egyszerűen visszaél a fizikai fölényével edinával szemben... egy ilyen elhurcolás max egyetlen helyzetben jogos, ha két ember megverni készül egymást, de ilyen nem volt... a csajok szimplán kórusban kutyázták a fiúkat... ennyi, ebből hurcolta ki laci, de tényleg rossz nézni, akárhogy is edina egy felnőtt ember, nem lehet úgy hurcolászni mint egy gyereket...

csicserierika 2015.02.04. 10:26:00

@Magg.: azt hitte, ott el lehet bújni, de Mr Szupercella ( röhögök ) ott is résen volt :D

Magg. 2015.02.04. 10:26:31

@Csak ügyesen!: akkor miért hazudozik a nézőknek?
Szinte minden alkalommal elmondja a riportban, hogy milyen terhes számára ez a Laci-ügy a szex, a féltékenykedés és a túlzott ragaszkodás miatt.

minden reggel 2015.02.04. 10:27:03

@másodpéldány: most elôször sajnáltam edinát olyan tajrészeg volt, hogy a pólóját is csak sokadszorra sikerült felvennie. Most látszott aggódólaci igazi arca úgy látszik csak az öntudatlan nôkkel bír valamit kezdeni. És ezt beállítani gondoskodásnak!

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:27:36

Sziasztok!

Hát a tegnapi lerészegedés iszonyú brutál volt.A csajoknál ez méginkább durva.Edina az akin a pia ront a legkevesebbet mert max csak röhög, Dóri meg Fanni az nagyon lealjasodik.Meg megy mindig a fogadkozás hogy nem lesz ilyen.Dóri jó ideje nem volt ilyen matt részeg még a szoliból is a földre esett.A Fanni Dennis féle civakodás nekem elég géz mindegyik a másikat szereti, de az se fér bele hogy Lacika olykor leköcsögözi, lebuzizza Edinát merő kedvességből.Edina szerintem meghasonlott kissé vagy a mostani keméyebb szex miatt akadt ki.Mondjuk Laci jól tette hogy kirángatta a szobából sajnos a szép szó ilyenkor nem sokat ér meg megmakacsolja magát.Hogy még Dennis is kiakadt hát igen....Szép is a szerelem:)) Robin meg páholyból nézi az egészet és dörzsoli a tenyerét meg kinn táncikál miközben hót ideg meg mattrészeg mindenki.Amúgy ez se szimpi.Dennis mondókája elég gáz lett.Mondhatta volna mindenféle körítés nélkül hogy figyu van egy gyerekem.Ennyi.Aztán hogy hülye voltam stb ez van.Ehelyett átment mártírba.Fanni kiakadt valahol joggal de ezt majd lefightolják.Zsák a foltját.

Magg. 2015.02.04. 10:29:30

@ornyim: igazából nagyjából döntetlenen állnak.
Pár nappal ezelőtt még attól volt hangos a blog, hogy Laci milyen bunkón elzavarja Edinát, az meg könyörög, mint a pincsikutya.
Most Edina mond ilyeneket, Laci durcizik, mint egy óvodás - fordult a kocka.

csicserierika 2015.02.04. 10:31:03

@másodpéldány: mert a három pasi leesett állal hallgatta, h hogy aljasodnak le bent a lányok, ebből a szituból menekítette ki. Mit zavarná Laccit, ha elmondana bármit is Edina pl az együtt létükről, eléggé nyilvánvaló volt, ahogy előkerültek a nyugiból.
Add még hozzá Edina 45 kilóját, amit kevés alkohol is jobban megdob. Lacci akkor lett volna aljas, ha hagyja Edinka ámokfutását.

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:33:10

Laci kieshetne már egyrészt ez a kapcsolat megmarad egy libikókának, mert Edina vergődik Lacinak meg nem maradt szövetségese rajta kívül és belé kapaszkodik.Dani kiesését is túl éli, Laciét is túl fogja.Kinn meg majd rendezik a dolgaikat.Én elhiszem hogy Laci szereti ezt a lányt és viszont, de annyira nem tiszták a dolgok hogy nincs reális rálátásuk a kapcsolatukra.Így egyéni játék sem nagyon van.

ornyim 2015.02.04. 10:34:39

@Magg.: Mindenki megkapja, amit érdemel :D Most legalább Edina is látja (?), hogy milyen az, mikor nem tudsz valakit levakarni :D Kíváncsi leszek, hogy alakul ez a kapcsolat majd a kinti életben, bár sok esélyt nem adok neki, de Izának és Krisztiánnak se adtam, aztán egy évet együtt voltak.. bármi megtörténhet.

minden reggel 2015.02.04. 10:35:46

@csicserierika: a Laci nem menekített senkit. Volt egy célja könnyíteni akart magán, és aranypapírba csomagolta neki a kakit. Kiválóan kihasználta maga számára a helyzetet

Ruadhnait 2015.02.04. 10:35:49

@lukacstoncsi: Nekem abban a bejatszasban ahol Dennis elmondja a Fanninak, hogy van egy gyereke az volt a legdurvabb, hogy a Fanni vegig se hallgatta, elkezdte mondani a magaet, hogy o tudta igy meg ugy, meg hogy most elmegy szolizni inkabb, olyan mint egy onzo kisgyerek. Ezt is ugy allitotta be, hogy itt o az aldozat. Persze Dennis sem az, de a Fanni megint azt tolta, amit a Dorival is a multkor, hogy o is meg akarta beszelni, hogy mi van veluk, de a Fanni elkezdett magarol beszelni meg musirni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 10:39:56

@Ruadhnait: Ezen az én fülem is fennakadt. Denisz még mondott volna vmit és Fáncsi közbevágott valami saját sirámmal.

Conchobar 2015.02.04. 10:40:00

@másodpéldány: "ennyi, ebből hurcolta ki laci, de tényleg rossz nézni, akárhogy is edina egy felnőtt ember, nem lehet úgy hurcolászni mint egy gyereket..." - Nemcsak lehet Edinát úgy cipelni, hanem még tetszik is neki, ha Laci úgy cipeli! Ha a többi esetre már nem tetszik emlékezni, akkor arra bizton emlékezhet, hogy a Zsuzsás Akarlak!-os karácsonyi bulin a nyugiszobában széttörtek egy poharat, Laci felemelte és az ölében cipelte Edinát keresztül az udvaron (tehát nemcsak átemelte az üvegcserepeken!)

BarBwire 2015.02.04. 10:40:55

Hali, kedvenc szavam a mai postból: "Personal Supercella"

jelzem sosem voltam részeg, én csak a vihogós-becsicsentősig bírom a piálást.

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:42:31

@Ruadhnait: Szerintem ott sokallt be ettől a dologtól amit érzett elmondása szerint.Inkább hárított ezzel a szolis dologgal és aztán láttuk hogy kibukott ő is és előjött hogy defektes ő is.

@ornyim: Ők is szétmentek.Szerintem ez minden villabeli kapcsolattal így lesz elöbb utóbb.

Magg. 2015.02.04. 10:43:16

@ornyim: Az Iza-Kriszta kapcsolatban volt azért némi potenciál. Nem tudom, de női szemmel nézve egy percig nem akarnék együtt lenni egy ilyen nyafogós akarnokkal, mint a Laci.
Ha ott bent ilyen féltékenységi jeleneteket rendez, képzeld, mit művelne a kinti életben.

csicserierika 2015.02.04. 10:43:22

@-pkata-: dehogy Lacit szégyelli...magát szégyelli

Magg. 2015.02.04. 10:45:52

@csicserierika: most így hirtelen elszégyelli magát az x-edik szexjelenet után?

Ruadhnait 2015.02.04. 10:46:40

@lukacstoncsi: Mindenkinek van cipelnivaloja szerintem. De ha valaki odaall elem es elmondja az ovet az a legkevesebb, hogy vegighallgatom. A Fanniban nincs semmi empatia es nagyon durvan enkozpontu. Ez majdnem jobban zavar, mint az undorito, kopkodo, lealjasodo enje.

csicserierika 2015.02.04. 10:46:56

@minden reggel: együttlét után ment ki Edina ámokfutni a nagy fene lelkifuritól és az alkoholtól vezérelve, és a hálóban való viselkedése elől cipelte vissza, h nehogy valami nagyobb baromságot csináljon. Utána már nem is lehetett Edinkát látni, csak a két nagy luvnyát, amint tovább aljasodtak a szolinál.

SocialWorker 2015.02.04. 10:47:59

@Ruadhnait: szerintem pedig semmi másról nem szólt ez az egész, csak arról, hogy már megint miért ül robinnal ádina és miért nem éppen laci farkán pörög. na meg mi az, hogy tuszkolja a mandarint neki oszt az se köll? :D eszem megáll menten.
egyébként én semmi nagyon durvát nem láttam ádina viselkedésében. pont olyan volt, mint egy részeg. röhögött robinnal. ennyi. pedig amúgy nem szimpatizálok vele, de bodyguard laci nagy önmagából való kikelését nem tudtam mire vélni. csak arra, hogy a féltékenységtől kettőig nem lát már.

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:49:42

Azért tegyük hozzá hogy Laci is ivott és Edina most vagy többet vagy jobban megártott neki a pia.Kivolt rendesen Dani miatt is.Annyira Edina sem volt magatehetetlen ha tud ellenkezni Lacival a teraszon hogy nem megy be vele a nyugiba.Szóval nem volt áldozat.Ráadásul ezek vágott bejátszások.Nem tudom Laci helyében mi lett volna a helyes.A szép szó egy részeggel ilyen állapotban semmit sem ér.

Conchobar 2015.02.04. 10:49:50

@ornyim: "Mindenki megkapja, amit érdemel :D Most legalább Edina is látja (?), hogy milyen az, mikor nem tudsz valakit levakarni" - Hagyjuk már ezt a levakarást, mert az irreleváns az Edina-Laci kapcsolatban. Laciban sem merült fel az elején a levakarás (hiszen többször csókolózott Edinával, sőt beismerte, hogy jó neki Edinával), és most Edinában sem merül föl a levakarás. Laciban ugyanaz a törekvés él, mint Fanniban. Fanni is nehezményezte Dennis felé (a párbaj előtti összefoglalóban is), hogy Dennis csak addig van vele, amíg dugnak. Edina (és tán Dennis is) viszont attól tart, hogyha túl sokat lesznek együtt, akkor úgy járnak, mint a Sarlot-Simon, illetve Dorka-Zsolt páros járt a legutóbbi VV-ben (magukban búgó gerlepárként tujává válnak)

SocialWorker 2015.02.04. 10:50:33

@Magg.: +sok. hányom kell ettől a laci gyerektől. mondhatják itt többen is, hogy jaj micsoda jóképű egy csávó...hát..bottal nem nyúlnék hozzá. undorítóan viselkedik, amint nem ő van edina életének középpontjában elkezd akaratoskodni, meg cibálni meg sértődni. megbolondulnék egy ilyen "férfitől". blöá.

csicserierika 2015.02.04. 10:51:07

@Magg.: én ezen már nem rugóznék, h hanyadik. Edinának összejött aznap sok minden, és sztem többet ivott mint szokott, v nem evett. A lányok minősíthetetlenek voltak a hálóban, ezt nem bírta tovább Lacci. De én ezt már többször nem írom le, mert nem hiszem, h nem értitek.
Beszéljünk inkább a lámáról, meg a szherethem az öcshémet nacsasszonyról, meg azt hittem, h Laccit szidjuk kórusban. Szakadok :D

Magg. 2015.02.04. 10:51:51

@SocialWorker: azért Edina is nekiállt csicskagecizni a másik két részeg csajjal együtt.
Denisz meg a konyhában panaszkodott Lacinak és Robinnak, hogy milyen seggrészeg mindhárom lány és hogy beszélnek.

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:52:32

@SocialWorker: Nyílván volt benne féltékenység meg a téma is zavarta Lacit.De nem gondolom hogy a szexre ment ki ez a dolog elsősorban.

@Ruadhnait: Tud empatikus is lenni de tény hogy a kis egója sokszor felülírja ezt.Ő az egyetlen talán aki azt hiszi ővé a villa a többiek meg fizetik neki az albit:)

csiberibe 2015.02.04. 10:53:06

@Ken Adams79: bocs, de attól, hogy van pia, még nem kell így lerészegedni... akkor sem, ha be vagy zárva.

csicserierika 2015.02.04. 10:53:14

@Conchobar: Denis is jobban tette volna, ha lenyugtatja egy öleléssel Fanniikáját még a köpés előtt, akkor nem járatta volna le magát ennyire.

Ruadhnait 2015.02.04. 10:53:38

@SocialWorker: Hat az teny, hogy a masik ket lany joval durvabb volt. Szerintem mondjuk az gaz volt, ahogy ott benn a szobaban harman otvarkodtak, meg visitottak, aztan kesobb lathattuk, hogy ez volt a legkisebb rossz. De az vicces volt, ahogy a Laci mondta a Dennisnek, hogy ne menjen be, hagyja oket kibontakozni. Lehet, hogyha hagyta volna, az egesz kopkodes meg a tobbi meg sem tortenik.

másodpéldány 2015.02.04. 10:54:51

@csicserierika:

a lányok nem aljasodtak le, ha a pasik békén hagyták volna őket, nem lett volna semmi baj, csak szépen kiadták volna magukból, amit gondolnak, és röhögtek volna, ez olyan csajos együtt röhögés volt, ebbe röfögtek be méltatlankodva a fiúk...

egyszerűen magukra kellett volna hagyni őket, ennyi, nem meg beleszólni és erőszakoskodni, hogy mi mást kellene csinálniuk,

hanem ha nem tetszik a pasiknak, menjenek ki, és hagyják őket magukra, hagyják őket kiadni magukból...... ennyi... ami baj ebből adódott az mind abból fakadt, hogy a nagy fehér férfiak beleavatkoztak, ha nem avatkoztak volna bele, csak sima röhögé, földön fetrengés, és blabblázás lett volna... ennyi...

csicserierika 2015.02.04. 10:55:13

@Magg.: na látod, Ezt kellett volna hagynia Lacinak, h tovább csinálja E. ? Ja, h neked az jobban tetszett volna :)

Conchobar 2015.02.04. 10:55:24

@SocialWorker: "szerintem pedig semmi másról nem szólt ez az egész, csak arról, hogy már megint miért ül robinnal ádina" - Azért én kíváncsi lennék arra, hogy te hogyan reagálnál arra, ha a holtrészeg nőd/fiúd/köcsögöd a jelenlétedben, téged semmibevéve másvalakivel próbálna diskurálni, ráadásul bizalmas dolgokról

SocialWorker 2015.02.04. 10:55:57

@Magg.: de ez már azután volt, amikor robintól el akarta cibálni. ott bent már valóban gáz volt, de kint a cigiskanapénál szerintem még semmi elfogadhatatlan nem volt edina viselkedésében.

csicserierika 2015.02.04. 10:57:10

@másodpéldány: csakhogy őket kutyázták a lányok, meg hogy is mondjam, nem volt az olyan csajos jópofi, bár kívülről vicces volt, de egyben megbotránkoztató, és nem lehetett tudni, h mivé fajul.

másodpéldány 2015.02.04. 10:58:28

@csicserierika:

2Add még hozzá Edina 45 kilóját, amit kevés alkohol is jobban megdob. Lacci akkor lett volna aljas, ha hagyja Edinka ámokfutását."

ki itatta edinát? laci, méghozzá szolizsetonokkal vette az extra piát denisztől...

edina pedig nemegyáltalán nem ámokfutott, csak együtt röhögött a többi csajjal, hagyni kellett volna és nem mindig önzően magára gondolnia lacinak.... csak a saját féltékenysége mozgatta lacit és szimplán a fizikai erőfölkényével élt vissza... nem engedte hogy edina a többiekkel bulizzon ennyi...
Válasz erre

lukacstoncsi 2015.02.04. 10:59:09

@másodpéldány: Ez sajnos nem egy csajbuli és élnek még páran rajtuk kívül ott és a háló is közös helység.De ha maguk közt maradtak volna akkor is lealjasodtak mégha feszültség levezetés is volt ebben a nagy bepiálásban.Itt inkább az a gond hogy mindegyik másképp részeg....ez a gáz.

Conchobar 2015.02.04. 10:59:57

@másodpéldány: "a lányok nem aljasodtak le, ha a pasik békén hagyták volna őket, nem lett volna semmi baj" - Tényleg érthetetlen, hogy miért nem hagyták a fiúk azt, hogy a lányok kiadják magukból a kiadandót? Miért nem voltak képesek hagyni/tűrni azt, hogy a lányok kocsis-módra szabadon szidalmazhassák őket

másodpéldány 2015.02.04. 11:00:14

miért ne kutyázhatták volna őket a lányok?

a fiúknak csak szépen el kellett volna hagyni a terepet, és megengedni, hogy a csajok jól kiröhöghessék magukat, ebbe avatkoztak vele, és erőszakoskodtak a csajokkal, minden más gond ebből fakadt...

Magg. 2015.02.04. 11:00:26

@csicserierika: jó, csak mert te írtad, hogy Edina magát szégyelli. Hát mondjuk a csicskagecizés miatt szégyellheti is, de az a baj, hogy próbálja hülyének nézni a nézőket ezzel a szex sirámmal.
.
Fanni érve a köpködés, ez nála már nem is meglepő. Dóri is nagggyon gáz, azt se tudja kit csicskáz, de mondja.
Én szidom Lacit, mert senki nem tud megingatni abban a véleményemben, hogy undorító, ha egy faszi visszaél az erejével - de itt majd' mindenki védi. Milyen jól tette, hogy taszigálta, cibálta, rángatta Edinát, mert így megmentette a Robinnal történő beszélgetéstől.

lukacstoncsi 2015.02.04. 11:00:50

Azért látszik hogy ilyen matt részegen sem nem halálos ellenség a két csaj meg Edina:)

Ruadhnait 2015.02.04. 11:01:24

@Conchobar: Azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenere, hogy neha osszeszolalkozunk, sokszor egyet ertek veled. De az a felfogasod nem tetszik, hogy a no a ferfi tulajdona, vagy nem is tudom. A multkor is, amikor szerinted oke volt, hogy a Laci lekurvazta Edinat, meg most is, hogy jogos a Laci kiakadasa azon, hogy az Edina beszelgetett, meg rohogcselt a Robinnal. Nem vette semmibe a Lacit, csak massal beszelgetett. Attol, hogy "egyutt vannak" meg lehet massal beszelni, akar bizalmas dolgokrol is. Szerintem.

SocialWorker 2015.02.04. 11:01:27

@Conchobar: semmibe véve? miről beszélünk? senki mással nem kommunikálhat edina, csak laci jóváhagyásával és jelenlétében? és úgy, hogy közben minden második mondata lacihoz szól? vagy mi? hogy van ez? mással nem lehet bizalmas viszonyban? ha nekem van valakim, akkor ő az egyetlen akinek mindent elmondhatok? mással nem oszthatok meg bizalmas dolgokat?

ornyim 2015.02.04. 11:01:28

@Magg.: Igen, ez a féltékenység elég gáz és, ha egy ilyen kis közegben megvan, akkor kint még jobban meglesz. Pedig ez a gyerek egy jó pasi, kár, hogy ilyen nyikogó :D

Conchobar 2015.02.04. 11:02:17

@lukacstoncsi: "De ha maguk közt maradtak volna akkor is lealjasodtak" - Esetleg még az is bekövetkezhetett volna, hogy Fanni és Dóri felhagynak a távollévő Dennis szidalmazásával, helyette a jelenlévő Edinával akasztanak tengelyt

másodpéldány 2015.02.04. 11:03:08

itt többen lealjasádnak nevezik, amiért a csajoknak röhögőrohama volt alkohol hatása alatt...

nos nem akarom többször elismételni: ez nem volt lealjasodás, ennek semmi köze a lealjasodáshoz, alkohol hatása alatt kiadták magukból a mélyből feltörő gondolataikat és kollektíve röhögtek, ezek szerint itt még senkinek se volt röhögő rohama társaságban?

próbáljátok ki, itt szó sincs lealjasodáshoz, aki azt mondja, ez lealjasodás, az foghalomzavarban szenved...

BarBwire 2015.02.04. 11:03:29

Nem szeretem azokat az embereket, akik manipulálni akarnak. Edina minden lépése manipuláció. Addig keverte a szart Zsuval is, amíg Laci az övé lett, aztán meg mikor Zsu kiesett, valahogy már nem annyira kellett Laci. Laci bunkó és slusz.
Fanni csak magával van elfoglalva és a kisebbségi komplexusával, amit mindenkire rátukmál. Dennisz egyszer próbált meg vele beszélgetni normálisan, az se végződött jól.

Ja és most már Robinfan vagyok, utálhattok.

Magg. 2015.02.04. 11:03:41

@csicserierika: igen, mert igazat adok másodpéldánynak, hogy nem kellett volna beleavatkozniuk. Felnőtt, független nők, ha akarnak visítozzanak és röhögjenek. Ha nem avatkoznak közbe, negyedennyi konfliktus sem lett volna.

csicserierika 2015.02.04. 11:03:58

@másodpéldány: hármójuknak vitte a piát, és nem kellett Edinát sem biztatni, ha alkoholt lát odabent.
Mégis mire lett volna féltékeny abban a szituban, mikor a három lány tombolt ? Egyszerűen gáznak látta, nem akarta, h még gázabb legyen.

Ken Adams79 2015.02.04. 11:05:20

@csiberibe:

Igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy nem kell lerészegedni attól, hogy van bent pia.

És normál esetben nem is kell(ene)

De ők egy teljesen más helyzetben vannak odabent. Be vannak zárva, semmi inger nem éri őket, napi 20 óra punnyadás.
Némi felüdülést jelent egymás baszogatása, a feladatok megoldása (már amikor nem duzzagnak, hogy nincs hozzá kedvük) és a piálás.
Nem véletlenül kapnak most már 1re többször piát.

Sem pszichológus nem vagyok, sem bezárva nem voltam még 3 hónapig sehova.
Szóval én ezt gondolom. (barátokkal voltam már nyaralni, és 2 hét után, akármennyire is jó barátok, azért az ember idegeire tudnak menni - nemhogy vad idegenek)

zsopicur 2015.02.04. 11:07:04

@másodpéldány: minden növeres es fizikai bantalmazas igy kezdödik, tankönyvi eset, elsönek el kell szeparalni mindenkitöl, nem hagyni hogy massal kommunikaljon, erezze magat egyedül h csak "rad" szamithat-pipa
masodik lepes-önbecsüles lerombolasa (kurva vagy, idiota, gaz stb)-pipa
3 lepes aprobb agressziv megmozdulasok lökdösesek rancigaasok, majd a felelössegvallalas helyett a " azert csinaltam mert felidegesitettel, a te hibad, ezt hozod belölem ki!"-pipa
4. elsö pofonok es igy tovabb....

Okami 2015.02.04. 11:07:21

Újfent halálom az álszentséggel egybekötött képmutatás. Edina 2 napja még azt ecsetelte emberek vagyunk nem robotok tehát vállalja hogy szexelt Lacival, most már szégyelli és útszélinek tartja magát......és minél többször mondogatja ezt én annál inkább el is hiszem neki. Fanni legyen bármennyire közönséges legalább vállalja, hogy szereti a cerkát!

Más: Dóri remekül ellavírozik a játékban, simán benne lesz a TOP 3-ban! Elismerésem.

Magg. 2015.02.04. 11:07:33

@SocialWorker: ez így van, ezt korábban én is írtam, hogy előbb Robinnal dumált, először onnan rángatta el a féltékeny, hisztis Lacigyerek.

Conchobar 2015.02.04. 11:08:12

@Ruadhnait: "Nem vette semmibe a Lacit, csak massal beszelgetett" - Hát épp ez az! A te nőd/köcsögöd talán jól érzi magát akkor, ha te a jelenlétében haverokkal beszélgetsz, és eközben neki hallgatnia kell? Mert én tudok hasonló esetről (ott fél óráig tartott a hallgatóság türelme, és akkor ott hely be is következett a szakítás. A végleges szakítás)

minden reggel 2015.02.04. 11:09:15

@másodpéldány: fordított helyzetben ha a fiúk fetrengnek részegen kíváncsi lennék hogy reagálnak a lányok hasonló kísérletére

zsopicur 2015.02.04. 11:09:17

@Magg.: ez az Edina mar menekülne de ugy gondolja h ha kirugja a Lacit a vege elött akkor sok szavazatot bukik es neki mint mar 1000 elmondta NAGGGYON kell a penz, ugyh inkabb leissza magat mert ugy könnyebb elviselni h megrak egy ilyen debil összeszoritja a fogat es kivar....ugyh ebben a jatekban szamomra egy nagy kurva van....

másodpéldány 2015.02.04. 11:09:45

@csicserierika:

nem volt gáz, és edinának joga van szocializálni a többi lánnyal, nem laci tulajdona, és laci nem a felügyelője... de most ezt abba is hagyom, annyira pont egész másképp látjuk a dolgokat...

semmi baj nem volt mindaddig míg a fiúk el nem kezdtek erőszakosan beavatkozni, ennyike...

az hogy a lányok kollektíve egy röhögőroham kisérfetében kiadták magukból a problémáikat a fiúkról teljesen rendben volt, a gondot az erőszakos beavatkozás okozta...

nagyon idegesít, amikor megfogja az edinát mint egy szalmababút és akarata ellenére ide oda hurcolássza, csak azért hogy elvágja a többiektől és azt csinálhasson vele, amit ő akar...

edina nem a tulajdona, de ezt még itt is sokan nehezen fogják föl... edina bandázni akart a lámnyokkal, akik ebben benne voltak, nem volt ellenségeskedés egyáltalán a lányok között, akárhogy is akarják itt többen ezt belemagyarázni az estébe, speciel a lányok pont egyhúron pendültek, ezt szedték szét a fiúk, ezt a röhögős egységfrontot... ahelyett, hogy magukra hagyták volna őket...

csicserierika 2015.02.04. 11:09:58

@SocialWorker: megbeszélték, h játszanak, de összetartanak. Az volt akkor a baj, h matta részegen a sex után odamegy Robinhoz vihorászni, h megszegett minden szabályt amit megígért otthon. Ez jött le úgy Lacinak, h kibeszéli az alig pár perccel ezelőtti magánéleti dolgaikat.
Nappal nem lógnak egymáson.

Conchobar 2015.02.04. 11:10:31

@zsopicur: "minden növeres es fizikai bantalmazas igy kezdödik, tankönyvi eset, elsönek el kell szeparalni mindenkitöl" - Téged vagy sok férfi vert már meg, vagy pedig tudományos kutató vagy a nőverési akadémián

Magg. 2015.02.04. 11:10:37

@csicserierika: nem akkor volt féltékeny, hanem még előtte.
Amikor Edina Robinnal akart beszélgetni kinn a cigizőben, először onnan ráncigálta el őt és lefogta Laci.
Edina kiszabadította magát és akkor ment tombolni a hálóba.

másodpéldány 2015.02.04. 11:10:59

@zsopicur:

"minden növeres es fizikai bantalmazas igy kezdödik, tankönyvi eset, elsönek el kell szeparalni mindenkitöl, nem hagyni hogy massal kommunikaljon, erezze magat egyedül h csak "rad" szamithat-pipa
masodik lepes-önbecsüles lerombolasa (kurva vagy, idiota, gaz stb)-pipa
3 lepes aprobb agressziv megmozdulasok lökdösesek rancigaasok, majd a felelössegvallalas helyett a " azert csinaltam mert felidegesitettel, a te hibad, ezt hozod belölem ki!"-pipa
4. elsö pofonok es igy tovabb...."

+ 1000

minden reggel 2015.02.04. 11:12:15

@zsopicur: örülök h legalább valaki látja. A gáláns lovag..

Ruadhnait 2015.02.04. 11:12:25

@Conchobar: Se nom, se kocsogom nincs. Nem kell Lacinak hallgatnia, az o sajat problemaja, hogy nem tud beszelgetni senkivel! Akarhanyszor "beszelget" az mindig kotekedes, vagy valami meg nagyobb balf@szsag. Ha ez vegleges szakitashoz vezet a te barati korodben, akkor valami mas dimenzioban letezunk, mert en ilyet meg eletemben nem hallottam.

ornyim 2015.02.04. 11:12:42

@Conchobar: Nem a szó szoros értelmében értettem a levakarást, csak arra utaltam, hogy most fordult a kocka és inkább Edina az, aki visszavonulót fújt, Laci pedig menne előre. Az teljesen érthető, hogy Edina és Dennisz nem akarnak tujaként tovább létezni, ahogy az is, hogy a csak és kizárólagos szerelmi szál unalmassá válik a nézők számára. Edina ezt meg is próbálta értetni Lacival, Dennisz viszont csak a titkáról hadovált. Jó lenne, ha Laci nem csak szavakkal értené meg ezt a helyzetet, hanem a tettei is alátámasztanák ezt. Sokkal esélyesebb lehetne mind a kettő, ennek ellenére együtt kéne végig vinniük ezt, brazil szappanoperába illő jelenetek nélkül.

Conchobar 2015.02.04. 11:12:51

@másodpéldány: "nagyon idegesít, amikor megfogja az edinát mint egy szalmababút és akarata ellenére ide oda hurcolássza, csak azért hogy elvágja a többiektől és azt csinálhasson vele, amit ő akar..." - Csakhogy Edinát szemmelláthatóan mindez nem idegesíti (sőt!). És ez kellene, hogy döntő momentum legyen a kommentekben

csicserierika 2015.02.04. 11:12:57

@másodpéldány: röhögős egységfront... aham... ( amúgy vicces volt :) ) csakhogy a fiJúkat kutyázták. Már nem tudjuk meg, h ha hagyták volna, mi lett volna.

Magg. 2015.02.04. 11:13:04

@másodpéldány: jaja, lehet, hogy a fiúkák beszartak, nehogy a csajok egységfrontot alakítsanak ki ellenük. :)ki

lukacstoncsi 2015.02.04. 11:13:32

@Ken Adams79: Szerintem ezt mindannyian tudjuk csak nagy a pofánk mert a fotelből nézzük ezt az egészet:D

Piából is kevesebb van mindenki gyorsan magáévá teszi amit kapnak vagy eldugja.Igencsak feszkó oldó tud lenni és lehet én is rábuknék egy üveg valamire ha már a tököm tele lenne.

Conchobar 2015.02.04. 11:16:52

@Ruadhnait: " Se nom, se kocsogom nincs." - Akkor hiába is várnám, hogy megértsd a szituációt, hogy minden oldaláról megvizsgáld a dolgot (még Laci oldaláról is)

zsopicur 2015.02.04. 11:17:35

@Conchobar: engem nem vertek nem is fognak, de igen erdekelt egy idöben a tema ugyh tajekozodtam.

csicserierika 2015.02.04. 11:17:37

@Magg.: tudom, h neked az a bajod, h Lacci nem hagyta, h E még jobb beégesse magát, úgyhogy nem is tépem a szám tovább.

másodpéldány 2015.02.04. 11:19:19

@zsopicur: @másodpéldány:

pontos a leírásod...

laci mindenkiről így a csajokról is le akarja edinát választani, mert fél, hogy függetlenedni fog tőle, ezért erőszakkal elhurcolássza és ráül... nagyon gáz...

edinát már egy ideje nagyon nem bírom, de azt se, ha egy féltékeny birtokmániás pasi lényegében korlátozza fizikailag és erőszakoskoddik vele.

edina hibázott az elején mikor nem engedte, hogy laci és zsu összejöjjön, mert ők természetesen vonzódtak egymáshoz, edinának meg kellett volna őriznie a független, tűzről pattant lány imidzsét és akkor lett volna esélye a játék megnyerésére, jelen állás szerint ettől elesett...

ornyim 2015.02.04. 11:20:14

@csicserierika: Azt hiszem, hogy minden hsz-eddel egyet kell értenem :D

zsopicur 2015.02.04. 11:20:41

@másodpéldány: Ha edina kirugja a Lacit, esküsuöm ra szavazok :D

Ruadhnait 2015.02.04. 11:22:13

@Conchobar: Pont ez az amit itt probalok magyarazni neked, nem sok sikerrel. A no egyenjogu a ferfival! De nalad a no tulajdon. A Laci viselkedeset - amikor a kanapen ulo Edinaval kotekedett, mert beszelgetett a Robinnal - ezert fogod fel ugy, hogy normalis. A 21. szazadban elunk. Mi.

ornyim 2015.02.04. 11:22:49

@Okami: Nagyon remélem, hogy Dórinak azért addig nem sikerül lavírozni. Én személy szerint nem szeretném ott látni.

Conchobar 2015.02.04. 11:22:56

@ornyim: "Az teljesen érthető, hogy Edina és Dennisz nem akarnak tujaként tovább létezni" - És mi a helyzet Fanni és Laci törekvésével? Nekik talán örülniük kellene annak, hogy ők csak holmi eszközök és alkalmankénti szexuális kiegészítők a párjuk életében? Ők a guminő meg a külsőleg alkalmazandó biovibrátor?

Magg. 2015.02.04. 11:23:02

@Ruadhnait: nekem is az a véleményem, hogy az a pár ne menjen baráti társaságba, hanem inkább maradjon otthon, ahol az egyik fél megtiltja a másiknak, hogy rajta kívül mással is beszélgessen.
Ráadásul itt még hová menni sincs, kis területen vannak összezárva. Teljesen irreális elvárni a másiktól, hogy csak "velem" beszéljen.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:24:00

@lukacstoncsi: @csicserierika: Fiúk, lányok nekem ezzel az egész tegnapival kapcsolatban egyre inkább az az érzésem, hogy innen kintről tényleg baromi könnyű dumálni, úgy, hogy felét nem látjuk annak, ami történt. Ha benne lennénk a szituációban, valószínűleg teljesen másképp élnénk meg a dolgokat.
A másik visszatartása valami hülyeségtől is egyéni reakció kérdése. Én pl nem bánnám, ha a párom el akarna ráncigálni egy gázos szituból, akkor is, ha tiltakozom ellene, főleg, ha ő józanabb, valszeg jobban átlátja a dolgot éppen akkor, mint én. Van, aki meg kikéri ezt magának. Kinek - hogy.

Magg. 2015.02.04. 11:24:35

@csicserierika: miért pont engem pécézel ki ezzel?
Rajtam kívül itt még sokaknak az a véleménye, hogy Laci erős túlzásba esett.

Conchobar 2015.02.04. 11:25:22

@Ruadhnait: "De nalad a no tulajdon" - Ez egy baromság! Én direkt olyan példát hoztam, amelyben a nőt zárták ki a beszélgetésből

Magg. 2015.02.04. 11:26:13

@zsopicur: tudod mit? Én is (pedig nem kedvelem)

ornyim 2015.02.04. 11:26:27

@Ruadhnait: Laci csupán azt nem akarta a beszélgetős jelenetnél, hogy Edina azonnal kiadja az úgymond magánügyüket Robinnak. A lába még remegett a lánynak, mikor már Robinnak siránkozott. Ettől még egyenrangú a két fél. A ráncigálás nekem is sok volt, de az, amit Laci szeretett volna, hogy Edina ne aljasodjon tovább és ne tudják esetleg a későbbiekben emiatt a viselkedése miatt kikezdeni, teljesen normális és helyénvaló volt. Szerintem.

Conchobar 2015.02.04. 11:27:03

@Magg.: " nekem is az a véleményem, hogy az a pár ne menjen baráti társaságba, hanem inkább maradjon otthon" - Szerintem meg egyetlen pár se menjen hullarészegen sehová, se baráti társaságba, se máshová

Magg. 2015.02.04. 11:27:16

@Ruadhnait: valszeg valami hatvanas, régivágású bácsi, akinek még félfeudális nézetei vannak. :))

Krétagarbó 2015.02.04. 11:27:25

@ミラ: én ebben azért nem lennék annyira biztos. mármint magamra vonatkoztatva. nem ismerjük, ismerhetjük pontosan, milyen lehet bent élni, unatkozni, bezárva lenni, egymás agyára menni. két levezető dolog a kézenfekvő (és erre a szerkik is rájátszanak sokszor): a pia és a szex.
és ők még azért viszonylag éretlen személyiségek, az önmegtartoztatás még nem nagyon megy nekik.

lukacstoncsi 2015.02.04. 11:27:43

@másodpéldány: Nem engedte hogy összejöjjenek?Hát konkrétan volt egy beszélgetés ahol Zsu-nak mondta hogy viheti a Lacit.Csakhogy Zsunak taktikából kellett semmi másért.Ráadásul laci mondta hogy Zsu szarul csókol.És egyszer megdugná ennyi.Edina már előtte kezdett iránta érezni valamit de neki sok volt ez az egész ezért mondta.Én elhiszem hogy Laci megkedvelte.Ez nem a csak részegen kellesz címü műsor.De tényleg mindenki játékának jobb ha nem keveredik komolyabb érzelmekbe mert eléggé elviszik adott esetben.Remélem az is kiderül majd hogy Dóri is ludas ebben a Lacis dologban amivel Edinának akartak betenni Zsuval együtt függetlenül attól hogy most ez a kapcsolat nem ideális.

lukacstoncsi 2015.02.04. 11:31:43

@-pkata-: Örülök hogy nem vagyok ezzel egyedül.lehet hogy sixx meg akik erről írnak azt látják hogy jaj de jó hogy ezek ott miket leművelnek, de én nem tudom ennyire szenvtelenpül nézni ezt.
Én is voltam olyan helyzetben amikor megálljt parancsoltam valakinek az ivásnál aki már járni nem tudott és csak maga alatt vágta a fát...

ornyim 2015.02.04. 11:32:53

@Conchobar: Lacit nem tartanám eszköznek, Fanni inkább. A helyzet az, hogy az az 1 óra, amit mi látunk nem elég ahhoz, hogy teljesen helytálló véleményt tudjunk alkotni a benti dolgokról. Személy szerint nekem nem esne jól, ha így viselkednének velem, mint Fannival és Lacival, de ez mégis csak egy játék, itt mindenki egyazon célért van itt és abban igaza van Edinának, hogy ha tényleg szeretik egymást, akkor kint annyit lesznek együtt, amennyit akarnak, de itt játszani kell. Emellett persze a másikat nem kell eldobni, de itt erről szó sincs. Az meg, mint tudjuk sose jó opció, ha az egyik fél többet érez, mint a másik..

Ruadhnait 2015.02.04. 11:34:12

@ornyim: Ezt mar korabban en is mondtam, hogy szerintem is segiteni probalt, csak megkerdojelezheto eszkozokkel. Conchobarnak pedig azert irtam, mert ezt irta: "Azért én kíváncsi lennék arra, hogy te hogyan reagálnál arra, ha a holtrészeg nőd/fiúd/köcsögöd a jelenlétedben, téged semmibevéve másvalakivel próbálna diskurálni, ráadásul bizalmas dolgokról". O valahogy ugy latja, hogy ha valakivel egyutt vagy, csak veled beszelgethet. Megprobaltam neki elmagyarazni, hogy ez nem jo felfogas.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:35:45

@lukacstoncsi: én sem. meg ki tudja, mióta folyt már benn ez az egész előtte, és mennyire húzták fel a húrt a lányok...
Érdekes lenne az is, ha időbélyegzővel ellátva láthatnánk az eseményeket... Csak persze úgy sokkal nehezebb lenne manipulálni a nézőket...

csicserierika 2015.02.04. 11:36:09

@-pkata-: igen, és laci erőszakosságától van mindenki odáig, pedig miután becipelte a nyugiba, végül mégis félreállt, engedte, aztán a hálóból is kicipelte, de ott is visszaengedte, nem erőszakoskodott, mert E menni akart, nem fért a bugyijába be volt baszarintva.
Nem tudom, h ezek után mikor adnak be nekik megint alkoholt. Gondolom, ha megint leül a műsor, akkor.

csicserierika 2015.02.04. 11:38:35

@Magg.: mert lassan már rojtos a szám, ill a klavim, és nem akarom magam ismételni, de mindig uazokkal találsz be. Sztem Denis verbális alázása sokkal gázabb volt Fanni felé, mint Laci E. cipelése a kellemetlen szituk elől.

ornyim 2015.02.04. 11:38:52

@Ruadhnait: Beszélgetni lehet, persze, még jó :D Csak itt azzal az emberrel beszélgetett, ráadásul tök bizalmas dolgokról, aki zokszó nélkül rátette a jelet és bármikor ezután is rátenné. Ha Danival tette volna mindezt, akkor szerintem ez nincs. Robinra amúgy is ugrik Laci, ez meg csak rátett egy lapáttal. Beleképzeltem a helyzetbe magam, nekem sem esne jól, sőt én is kiakadnék, ha a 'párom' egy olyan emberrel bizalmaskodna, akire én amúgy is féltékeny vagyok úgy, hogy engem kb semmibe vesz. Laci sokszor tényleg túltolja már ezt a témát, meg ezt a kisajátítást, de most jogosnak tartom a kiakadását.

csicserierika 2015.02.04. 11:39:59

@-pkata-: én beküldeném hozzájuk Lilu Bence párost is egy kis kocsis borral beitatva. Az lenne a műsor :D

csicserierika 2015.02.04. 11:41:03

kivi vagyok, h a déli 12- e karikás ismétlésben mi lesz. Némafilm ? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:41:48

@ornyim: Ebbe bele se gondoltam, amit mondasz, hogy tényleg, Robin állandóan Edinára pakol, és vele akar párbajozni. Edina meg besétál a csőbe, és kiadja neki magát. Tudod mit? Bánja fene, essen csak ki. Ha kiesik, Laci ha nehezen is, de sztem nem fogja feladni, és lehet, hogy akkor normális egyéni játékot hoz az utolsó pár hétben, és akkor még esélye is lehet.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:42:23

@csicserierika: Az... Aztán együtt enyelegnének a nyugiban... :D

csicserierika 2015.02.04. 11:43:13

@-pkata-: a szókincsükre is kíváncsi lennék :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:43:21

@csicserierika: :D lehet. nézd meg, én nem tudom, nincs TV a közelemben :D

Magg. 2015.02.04. 11:43:52

@csicserierika: persze, mert úgy gondolod, csak az lehet igaz, amit te annak gondolsz?
Neked ez a véleményed a történtekről, nekem meg más. Miért kell ebbe bármit belemagyarázni?

A Fanni-Denisz páros nekem már fel sem tűnik, mert mindig ez van (a köpködés kivételével).
Viszont az Edina-Laci párostól azért ez a tegnap esti jelenet eléggé meglepő volt.

Rémület 2015.02.04. 11:44:45

Szerintem Edina kifejezetten élvezi, mikor Laci hurcibálja, mint egy szalmabábút. Röhögcsél közben és adja alá a lovat. Az ember nem így viselkedik, ha nem tetszik neki, ahogy bánnak vele. Szereti a Laci vadámbárás énjét.

ornyim 2015.02.04. 11:46:32

@-pkata-: Az a baj, hogy mindezek ellenére is 'odavan' érte Edina, de azt a totál mata fejével nem vette észre, hogy közben Robin jókat vigyorog azon, amit mond neki. Utána meg már együtt nevettek. Kivi vagyok, hogy a kiválasztásnál is ilyen jókat kacarásznak-e majd együtt :D De én is azt kívánom, hogy Laci kezdjen egyéni játékot játszani, mert Edinával sokra nem megy, ő nem látja át azt, amit mondott neki Dani kiesésekor, hogy nekik most össze kéne tartani és együtt végigcsinálni, mint játékosok, nem mint pár. Edina el bukta ezt a játékot, pedig simán megnyerhette volna.

Krétagarbó 2015.02.04. 11:48:09

@foxglove (F6): Ha még nem kaptál választ: sztem nem, még egyelőre a vasárnapi menetrend megy, akkor van kiválasztás, köv. hét szerda kihívás és vasárnap párbaj.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:49:45

@ornyim: Szerintem sem jön be, amit "csak ügyesen" vizionált, hogy majd Edina és Laci összezárnak. Egyelőre nagyon nem úgy néz ki... Szerintem egyre inkább távolodnak, csak még nem szakadt el a cérna.

Rémület 2015.02.04. 11:50:05

Amúgy, ha a fiúk békén hagyták volna a lányokat, simán leszbiparti lett volna a vége. :)

Krétagarbó 2015.02.04. 11:52:21

@Magg.: "Tegnap volt valami videorészlet a honlapon, amikor Edina szex közben megkérdi Lacitól, hogy csak ennyit tudsz (nem szó szerinti idézet)? Lehet, hogy Laci teljesítménye is hagy kívánnivalókat. :)"

Jujj, tényleg ilyet kérdezett? De ciki. De akkor miért nem "vezeti" Edina, ezt sosem értettem...

csicserierika 2015.02.04. 11:52:34

@Magg.: Persze, Fanni Denis már fel sem tűnik :) Ahogy tegnap beszélt Fannikájával, alpári volt, eddig csak fannitól hallottunk hasonlót, Dennis adta a jó pofát, csak most megerősödve belőle is előjöttek az "érzések " trágár szóvirágok formájában.

ornyim 2015.02.04. 11:52:56

@Rémület: Ez aaz, Edina folyton azt fújta, hogy Laci egy vádember, de ő így szereti, őt így kell elfogadni, mert micsoda jó értékei vannak, úgyh jó az neki, ha cipeli, meg 'dobálja' :D

ornyim 2015.02.04. 11:54:09

@-pkata-: Igen, én is azt látom, hogy idő kérdése és robbantás lesz, hogy az ő szavaikkal éljek :D Pedig ketten még lehetnének erősek, ha úgy csinálnák a dolgokat. De ez itt már bukta.

Conchobar 2015.02.04. 11:55:26

@ornyim: "Személy szerint nekem nem esne jól, ha így viselkednének velem, mint Fannival és Lacival, de ez mégis csak egy játék, itt mindenki egyazon célért van itt és abban igaza van Edinának, hogy ha tényleg szeretik egymást, akkor kint annyit lesznek együtt, amennyit akarnak, de itt játszani kell" - Nem gázolhat bele se Edina, se Dennis Lacinak, vagy Fanninak az érzéseibe, mondván, hogy ez csak játék. Ha megteszik, avval csak Robin és Dóri esélyét fogják növelni, nem a sajátjukat. Egyébként, Edinának kurvára nincs igaza, ha nem tudja bent éreztetni Lacival azt, hogy ő szereti, akkor Lacinak egyszerűen nem lesz oka a 'majd kint'-re várni. Mondták ugyan a papok, hogy tűrjél e világon, mert majd akkor a túlvilágon a paradicsomba jutsz, de nem működött ott se ez a dolog

Krétagarbó 2015.02.04. 11:55:40

@-pkata-: látod, nem vagyunk egyformák. én meg a 30. szülinapomon már tudtam, hol a határ, 22-23 éves egyetemistaként nem mindig. Igaz, sokszor nem játszottam el, megtanultam hamar, merre hány méter:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:56:35

@csicserierika: ok :D
@Krétagarbó: na ezt most meghallgatom, bakker, mert nekem ez nem tűnt fel, pedig tegnap belenéztem, hogy mi a szent kaki van már megint (volt egye az a vita, hogy most első szex, nem leső, ha első, akkor miért és ki mit ért alatta...)

lukacstoncsi 2015.02.04. 11:56:42

@-pkata-: időbélyegző...a danis levél felolvasása így is elmaradt.úgy alakítják ahogy nekik tetszik.

csiberibe 2015.02.04. 11:58:20

@Ruadhnait: nálam akkor csúszott feljebb, mikor reggel a matracon dinka rinyált, Laci meg mondta neki, hogy ép próbáltalak megvédeni... LAcinak ez volt a legnormálisabb pillanata ott bent, szvsz.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 11:58:21

@Krétagarbó: Addig én is. :D Csak akkor döbbentem rá, hogy öregszem, és basszus, nem bírom úgy mint előtte (egy fél üveg tekila meg se kottyant egész este, és nem vizezték, mert a bontatlan üveget kértük el a bnőmmel). Úgyhogy a 30. után már nagyon figyelek, főleg a pezsgővel.

astryle 2015.02.04. 11:59:39

@Krétagarbó:
A perverz lelkivilágom most csak ezt a jelenetet tudja vizuálni arra, hogy Edina vezesse Lackót.
www.youtube.com/watch?v=1RPthShej9Q

Magg. 2015.02.04. 12:00:19

@Krétagarbó: ahogy írtam itt korábban, lehet hogy az eksön rövidségére gondolhatott, ez nem derült ki a videóból, mert csak egy rövid részlet volt.

Magg. 2015.02.04. 12:07:05

@csicserierika: ők mindketten olyan trágárul beszélnek (+Dóri is), hogy legtöbbször már észre sem veszem, az tűnik fel, amikor normális hangnemben beszélgetnek. :)

Ez a tegnapi trágárságmentes nap is egy vicc volt. Ebből is ki lehetett volna többet hozni, lehetett volna jókat röhögni, ez így sem vicces, sem nevelőhatású nem volt.

Krétagarbó 2015.02.04. 12:07:10

@Ruadhnait: Fanni tipikusan az az ember, aki csak magával van elfoglalva, ez már többször lejött, pl. amikor Dóri próbálta elmondani neki a sírámait, vagy most Denniszbe is belefojtotta a szót. Nem egy pszichomókus alkat, az biztos.

Krétagarbó 2015.02.04. 12:08:15

@BarBwire: akkor nem is tudod, mire vagy képes? :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 12:08:17

@Magg.: Én most végighallgattam a tegnap kirakott hosszú változatot az enyelgésről, de semmi ilyet nem hallottam, hogy "csak ennyit tudsz?" Bizonyítsd :DDDD

Magg. 2015.02.04. 12:09:39

@-pkata-: a rövid nincsen fent? Nem nagyon tudok videókat nézni. :)

Krétagarbó 2015.02.04. 12:09:52

@Magg.: mindig is szégyellte magát valamennyi szexjelenete után. Emlékszel, amikor leugrott Lacci ujjáról és kiszaladt a nappaliba? :)

Magg. 2015.02.04. 12:11:03

@Magg.: ja és az nem tudom, konkrétan melyik eksönhöz tartozott.

Ruadhnait 2015.02.04. 12:11:06

@lukacstoncsi: Az tenyleg eleg durva, hogy a Dani bucsulevelet nem vagtak be az osszefoglaloba. Eddig mindenkiet hallhattuk. Valoszinuleg a lereszegedeses akcio annyira fontos volt, hogy nem jutott ra ido...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 12:13:15

@Magg.: lehet, hogy erre gondolsz, de nem lehet tisztán érteni, hogy Edina mit mond, csak Laci kérdezi, hogy ez kevés, arra mond valamit... rtl.hu/rtl2/valovilag/keves-amit-laci-nyujt-szexualisan-edinanak

Magg. 2015.02.04. 12:16:40

@Krétagarbó: persze, emlékszem arra a jelenetre, meg a többire is. :)
Csak mindig úgy forgatódik a történet, hogy azt sugallja, ez volt az első ilyen eset.
Már Lilu is betalálta ezzel Edinát.
Apropó - nem gondoljátok, hogy ezzel a beszólással az rtl elkezdte rombolni Edina karakterét?

Magg. 2015.02.04. 12:18:19

@-pkata-: igen, ez lehet az. Megnézni nem tudom.

Krétagarbó 2015.02.04. 12:19:27

@másodpéldány: de de, ez tipikus lealjasodás volt. ahogy Fanni és PVC - mint a két részeg liba a Vuk-ból - előadja jelenetét, amelynek a végén PVC mint egy élettelen test fetreng a szoli előtt, hááát, ezt semmiképpen nem nevezném röhögőgörcsnek. Legfeljebb mi, nézők röhögtünk rajtuk, de semmiképpen sem velük.
De ugyanez igaz Edinára is, ahogy artikulátlanul csicskagecizett a hálóban, meg jól megbeszélte ez a három liba, hogy ki kit nyalna ki. (Nem tudom, ezek a benti fiúkák ennyire gyatrák?:)

másodpéldány 2015.02.04. 12:20:59

@zsopicur:

hát ha a következő körben a stáb engedi fannit kivinni lacit, és persze kinn is hagyja, akkor edina helyzetbe lesz hozva ráadásul bennmarad a két erős lány... ami létfontosságú a műsor szempontjából... jelen pillanatban rajtuk nyugszik a show...

szóval volna rá mód, ha:

fanni, denisz lacira rakja,

dóri, robin edinára

edina, laci fannira akkor mindenkinek 2-2-2 jele van

és mondjuk fanni és denisz megbeszélik, hogy döntetlen esetén őt küldje párbajozni...

fanni pedig kinn hagyja lacit...

kérdés hogy robin kockáztatni akar e azzal, hogy akár lacira, akár fannira tesz...

mert akkor ezek kivihetik párbajozni...

viszont edina nem őt fogja vinni biztosan...

ha csak nem súgnak neki, nem tudhatja laci vagy fanni mennyire erős...

legkevésbé egy edina dóri párbajnak örülnék, mert dórit egyszerűen jó nézni esztétikailag, de sajna edina biztos kinn hagyná... (igaz, hogy nagyon sokan elpártoltak edinától, de azért még mindig van ez az egy erős erdély tömb faktor...)

szóval legjobban egy fanni laci párbajnak örülnék, és akkor az egész villa megszabadul lacitól, beleértve edinát, akinek marad esélye újra felépítenie magát a végire...

én mondjuk akkor is robinra fogok szavazni a legvégén, sajna le kellett mondjak fanni győzelméről, mert hát túl extrém, sokan szavaznának ellene a végén, azt hiszem, ha csak a stáb be nem dob egy majomcsavart... és csak jópofit nyom róla a végén, és a kevésbé veszekedős részeket mutatná leginkább... szóval tehet még csodát a stáb, csak kérdés, hogy akar e... azt már tudjuk Lilutól, hogy fanni műsort fog vezetni, a BV-t, és remélem még sok jó dolog vár rá...

Ruadhnait 2015.02.04. 12:24:03

@másodpéldány: Szerintem a Dori is (es talan Robin is) Lacira rak majd, es akkor Laci mehet parbajozni, csak kerdes, hogy kit visz ki. Szerintem Robint es kinn is marad ellene.

másodpéldány 2015.02.04. 12:24:32

@Krétagarbó:

kedves garbó, mi ritkán értjük meg egymást, most éppen nem, de nem baj, engem szórakoztatott a csajok egységfrontos röhögése, sajnálom, ha téged nem, meg azt, hogy a fiúk ezt nem hagyták békiben... mert hogy a lányoknak is ki kell adni magukból... de a fiúkat bántotta, hogy a csajok most kivételesen teljesen kirekesztették őket, és nem ők, mármint a fiúk voltak középpontban, és nem ők határozták meg, hogy mi legyen... értem a szempontjaikat, csak épp nem tetszik... csajpárti vagyok...

"ennyike"

Krétagarbó 2015.02.04. 12:25:59

@Okami: sztem ez egy és ugyanaz a történet, csak keverik a műsorral az időpontokat. Vasárnap Dennisz visszament, jól bebaszcsiztak, megvolt a szex, aztán Edinából előjött ez a szégyenlem magam szál (WC-s jelenet, Robinnal kint beszélgetés, amit tegnap láthattunk adásban), majd másnap - már józanon - próbált önigazolni (magának, anyukának, nézőknek) hogy tkp-en nem is olyan gáz, hogy szexeltek, hát senki sem bírná ki, hogy nem.
Mondjuk azon nem tudom, miért nem gondolkodik el Edina, hogy nem az a gáz, hogy szexel, hanem az, hogy mindig seggrészegen szexelnek csak. Semmi baj nem lenne, ha azt látnánk, hogy pia nélkül is szeretik egymást, végülis ez lenne a normális...

Magg. 2015.02.04. 12:26:00

@Ruadhnait: vagy megtöri az átkot és ő lesz az első "második" párbajos, aki visszamegy.
Sztem Laci Dórit vinné ki.

Ruadhnait 2015.02.04. 12:28:27

@Magg.: Lehet, es a Dori ellen valoszinuleg vissza is jonne.

Krétagarbó 2015.02.04. 12:30:06

@másodpéldány: félreértesz, én nem ítélem el őket, én is voltam fiatal és bohó, és még talán annyira nem is volt régen, hogy elfelejtsem, mint azt teszik sokan egyébként.
Csak azért írtam azt, amit, mert a fekete még mindig nem fehér és fordítva. Ez nem röhögőgörcs volt a részükről, hanem istentelen részeg vinnyogás, káromkodás, lerészegedés, lealjasodás. De mint írtam, rosszul látod, szórakoztatott: én röh9gtem, de nem velük (mert ők nem röhögtek:), hanem rajtuk...

másodpéldány 2015.02.04. 12:31:13

@Ruadhnait:

laci könnyű falat, szeretném, ha fanninak jutna, mert ő még nem volt kinn párbajozni, de akkor ha visszajön, márpedig laci ellen visszajönne, akkor a top 4 ben már biztosan ott volna, szóval... nem, nehogy már robin vigye a könnyvű falat lacit... robin volt már párbajozni, nem kell neki újra menni...

remélem jobban fél egy 2. szükségtelen párbajtól, minthogy elvegye lacit fanni elől...

ezen a ponton az erdélyi tömb is laci ellen szavazna, szerintem, mert nyilvánvaló, hogy hátráltatja edina kibontakozását és rossz útra viszi, a beteges féltékenységével és azzal, hogy meg akarja határozni edina minden lépését, és le akarja választani a villáról...

csiberibe 2015.02.04. 12:32:16

@Ruadhnait: az a baj, hogy még egyet is értek azzal, hogy Fanni egy egoista liba, ugyanakkor denisz titkát nem tartom tehernek, ez ugyanis nem tragédia, nem átok, nem akármi. Egyszerűen egy felelőtlen idióta, aki ahhoz is hülye, hogy viselje a tettei következményét. Sajnálni kéne? Ne adja úgy elő, mintha őt most szánni kellene...

másodpéldány 2015.02.04. 12:33:41

@másodpéldány:

@Ruadhnait:

még az lehet, hogy mondjuk fanni lepacsizza robinnal, hogy tegye rá a duplajelet, és akkor biztosan vihetné lacit... csak hát belülről ki fog neki súgni?

azt meg hogy lehetne elintézni hogy laci tutira fannit vigye, ha már párbajozni meg... persze jobb lenne, ha a kihívó fanni lenne...

másodpéldány 2015.02.04. 12:35:27

@Krétagarbó:

még mindig nem értem a lealjasodás szót, számomra nem volt benne semmi lealjasodás, inkább részeg lázadás, nekem szimpik voltak a csajok, sajnálom, hogy a fiúk megakadályozták, hogy a lányok együtt "bandázzanak" és végre együtt és egységfrontot alkotva jól kiokádják, ami a lelküket nyomja...

ennyike..

Ruadhnait 2015.02.04. 12:35:37

@másodpéldány: En azt mondtam, hogy a Laci vinne ki a Robint. A Lacit nem hinnem, hogy erdekli, hogy a Robin volt e mar, vagy nem. De lehet, hogy a Dorit vinne ki, es szerintem egyedul ellene lenne eselye visszajonni, csak nem tudom, hogy o ezt tudja e.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 12:39:22

@másodpéldány: Én úgy érzem, hogy Laci is és Edina is Dórit vinné...

Ruadhnait 2015.02.04. 12:44:19

@csiberibe: Nem kell sajnalni a Denniszt. De az oszinteseget lehetett volna ertekelni annyira, hogy legalabb vegighallgatja. De ezt a Fannitol felesleges is elvarni...

Csak ügyesen! 2015.02.04. 12:47:28

@Krétagarbó: Nem kérdezett ilyet, vezetni meg vezetgette :) Helyesek voltak, mégha nem nézném meg még egyszer, mert ez nekem már túl belegyalogolás volt a magánéletbe, valahogy.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 12:49:24

@Csak ügyesen!: ebben a rövidebben van valami ilyen, de nem lehet érteni tisztán, Edina mit mond. Én legalábbis nem hallom a fülesen keresztül. rtl.hu/rtl2/valovilag/keves-amit-laci-nyujt-szexualisan-edinanak

Csak ügyesen! 2015.02.04. 12:53:21

@-pkata-: Nem vízionáltam én semmit sem, csak azt mondtam h Lacinak jót fog tenni, ha Dani kiesik (ez egyelőre úgy tűnik h bejött, bár még korai következtetéseket levonni), és ha eszük van, akkor összezárnak Edinával. Lacinak van esze, Edinának egyelőre úgy néz ki h nincs. Meg h Laci egyetlen esélye, ha Dani most kiesik és ezt most is tartom. Lehet h nem sok esély, de anélkül zéró lett volna. Ja, meg h nagyon fontos lesz ez az egy hét, ami most megy, h ki merre lép el. Egyelőre Edina nem jó felé lépett el, de még messze van a hét vége. Viszont ha Edina így folytatja, nem Laci lesz a kiválasztott.

Krétagarbó 2015.02.04. 12:56:35

@Magg.: már nem most. sztem is elengedték ezt a hajót...

Csak ügyesen! 2015.02.04. 12:58:16

@-pkata-: A szerkik se hallották (azt írják h mintha azt mondaná, de ők sem biztosak benne), akkor majd pont én fogom a PC-n :) De kétlem, mert akkor Laci otthagyta volna a pitsába :)

másodpéldány 2015.02.04. 13:00:09

@VV Erőlegény:

"Én úgy érzem, hogy Laci is és Edina is Dórit vinné... "

azt hiszem, akkor nagy összefogás lesz Dóri mögött...

nagyon remélem Dóri visszajön, én Lacit érzem leggyengébbnek, és mindenképpen rosszat tesz Edinával...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 13:00:11

@Csak ügyesen!: Mégiscsak vizionáltál :D Hogy jó lesz az neki :D Lacinak az lenne jó,. ha Edinát hagyná a picsába. :) Már nincs sok. Bírja ki. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 13:01:52

@Krétagarbó: aaaz, megtapasztaltam :) Nem is bízom benne. :)
@Csak ügyesen!: Van tippem, de azt nem írom le, mert akkor onnantól mindenki azt hallja bele... :D

csicserierika 2015.02.04. 13:02:03

@Magg.: Fanninak persze, h mocskos a szája, de tegnap Dennis is kiengedte a szellemet a palackból. Rohadt tevedékezte Fannit, ami ugye nem túl hízelgő.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 13:02:57

@másodpéldány: Tesz a manókat, jelenleg az egyetlen szál, ami Edinát megmentheti, az Laci, más már nem maradt, ha nekimegy Fanninak és generálja vele a feszkót, kiesik, ha rámegy Robinra, kiesik, csak azzal korrigálhat és menthet, ha Lacival helyesek lesznek. Ennyi. Emellett az is egyértelmű az elmúlt két nap alapján, h Edina összeomolna, ha most Laci kiesne. Még így se megy neki ez, h ott van Laci. Szóval érdekes egy hét lesz ez.

csicserierika 2015.02.04. 13:04:04

@-pkata-: na, megnéztem. A hálóban hosszú szünetek, miközben Fanni szája jár :) A csicskát meghagyták, h mégis legyen egy kis hang.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 13:04:46

@-pkata-: Igen, az lenne neki a legjobb, de mivel Edina épp nem párbajozott, meg kellett elégedni Danival :) Oké, lehet h az a rész vízió volt, de abban nem tévedtem, nagyon nyomasztotta már szerintem a Dani-Edina fellengzős kettős.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 13:05:40

@-pkata-: Írd le priviben, most már érdekel :)

másodpéldány 2015.02.04. 13:07:49

@Csak ügyesen!:

nem omolna össze, hanem robinnal ügyeskedne... és akkor ők ketten maradnának a legvégére...

robinnal nem kellene szexelni, csak a tűzről pattant okoska leányt jéátszani...

lehullana a válláról laci irtózatos terhe... sokszorosan terhes neki, a "kötelező" azaz "kényszerszex" miatt is, meg hogy nem hagyja szabadon mozogni és kibontakozni a villában...

ha laci kiesne, akkor az utolsó rövid időszakra Robinnal helyettesíthetné Danit...

csicserierika 2015.02.04. 13:07:55

@-pkata-: nekem jó a hangszóróm, én hallottam.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 13:08:56

@csicserierika: kérdés, ugyanazt halljuk e. :D küld el priviben, hogy te mit hallasz :)

Conchobar 2015.02.04. 13:09:53

@Csak ügyesen!: "Meg h Laci egyetlen esélye, ha Dani most kiesik és ezt most is tartom. Lehet h nem sok esély, de anélkül zéró lett volna." - Nem volt az jó Edinának sem, hogy ő Daninak afféle szárnysegéde. Lacinak meg nyomasztó volt az, hogy a nőjénél ő csak másod- (sőt Robint tekintetbe véve meg harmad-) hegedűs Dani mögött. A Robinnal szemben kinyilvánított féltékenysége mögött is valahol Dani húzódhatott meg, abban az értelemben, hogy Dani miatt nem mert szólni Edinának, így Robin miatt kétszeres energiával szólt. Egyébként, a végjátékhoz közeledve már a kis létszám is arra kényszeríti Edinát és Lacit, hogy többet legyenek együtt és többet beszélgessenek a játékról is, közös akciókról is.

nézekcsak 2015.02.04. 13:14:29

Sziasztok
Olvasgatom a sok hozzászólást, van amelyikkel egyet értek, van amelyikkel nem de ez nem baj. A műsort az első naptól nézem, az éjjeli bejátszásokkal együtt. Nem akarnák most minden jelenetet külön vitatni, ki mit miért tett, mondott. Összesített véleményem:
Dóri és Robin nem sok vizet zavarnak ebben a játékban. Természetüknél fogva inkább visszahúzódnak, háttérbe vonulnak. Nézőpont kérdése, hogy ez a jellem nyerő lehet-e.
Fanni és Dennis játékban vannak, ahol inkább Fanni vezeti a szálakat, Dennis csak közreműködő, mivel amit eddig egyedül produkált az egy nagy "0". A viselkedésük, a folytonos ronda beszédstílusssal fűszerezve felháborító.
Laci és Edina mostmár jól kiegészítik egymást a játékban. Valójában az elejétől egymásnak köszönhetően vannak "porondon". Egyik sem hagyta figyelmen kívül a másikat. Annyi rosszat nem tettek, mondtak, hogy ne tartsam őket nyerésre esélyesnek.
Ennyi a mostani meglátásom, nagy dolgoknak kellene történni ahhoz, hogy ezt megváltoztassam.
Üdv.

mobilos perpetuum 2015.02.04. 13:15:16

@Csak ügyesen!: Szerintem attól függ, mennyire alkoholista Edina. (Mint pultoslány rászokhatott) Józanul nem omlik össze, mindent kimagyaráz, amikor még ő nem szexelt, másokat kukkolt, hogy az összefoglalóban legyen, szóval az eszköztára nem kicsi. Még Robinnal is tartja a kapcsolatot, ahogy mondják, több vasat tart a tűzben.

Conchobar 2015.02.04. 13:26:04

@nézekcsak: "Dóri és Robin nem sok vizet zavarnak ebben a játékban...Nézőpont kérdése, hogy ez a jellem nyerő lehet-e." - Nem nézőpont kérdése az, hanem a többi játékos függvénye. A VV3-at egy majdnem tuja nyerte, mert a riválisai negatív dolgokat csináltak. A VV6-ban, az amúgy jelentéktelen Zsófika azért lett esélyes a győzelemre, mert az örökké a középpontba igyekvő Iza (és vele párja, az amúgy jólelkű Krisztián) negatív szereplővé vált (szinte rendszeresen összevesztek, mocskolták, sőt leköpködték egymást)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 13:27:34

@-pkata-: Majd számoljatok be róla lécci, h mi lett a konszenzus a kérdésben :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 13:28:23

@mobilos perpetuum: Azért másnap már nem volt részeg, de még akkor is ezt tolta. De majd még látjuk, ez még csak 1 nap volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 13:33:03

@Csak ügyesen!: Hát, abban megegyeztünk, hogy nagyjából azonos okból nem írjuk meg ide :D

Okami 2015.02.04. 13:35:39

@Krétagarbó: Igen, igazad lehet ettől függetlenül, ahogy te is írod mivel emberi lények vagyunk, tele vágyakkal bőven belefér a szex és baromira nem értem miért kell kellemetlenül éreznie magát akár az édesanya előtt is, azontúl hogy persze a fél ország látja, ahogy élvez, de ez az igazi kukkolda :D Számomra inkább ez a nyíltság, mint az álszent képmutatás......

Krétagarbó 2015.02.04. 13:38:59

@Okami: feltehetően neveltetésbeli okai lehetnek, sztem.

Conchobar 2015.02.04. 13:45:15

@másodpéldány: "ha laci kiesne, akkor az utolsó rövid időszakra Robinnal helyettesíthetné Danit..." - Nehezen. Robin aligha adná föl a titkos szövetségét Dórival Edina miatt, mivel eddig se tette, márpedig nemcsak egy Edina-Fanni, hanem egy Edina-Dóri párbaj/összecsapás is kilátásban van

Ditti82 2015.02.04. 13:53:28

Nem értek egyet. Dennis kapjon üzenetet. :)

minden reggel 2015.02.04. 13:54:28

@Okami: ez akkor lenne rendebne szerintem, ha az elején nem ígér semmit. nem a nyíltsággal van baj (szerintem) hanem hogy 'segget csinált a szájából' és amit fennen hangoztatott/ígért azt nem tudta megtartani

Krétagarbó 2015.02.04. 13:55:58

@minden reggel: Fanni is ezt ígérte az elején, ez meg azért hülyeség sztem így...

Krétagarbó 2015.02.04. 14:00:01

@minden reggel: hogy azért baszkuráljuk Edinát (és Fannit is lehetne ezért), hogy nem tartotta be az ígéretét. Mindegyik elindul ilyen-olyan elhatározással, aztán vagy sikerül betartani, vagy sem. Miért baj ez? Esendőek. Az lenne a furcsa, ha nem azok lennének.

Krétagarbó 2015.02.04. 14:02:32

@Ditti82: Sztem is. Ennyi kijár Dzsenninek is.:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 14:04:20

Megnéztem sutyiban megint a Dóri szolizását, hát nagyon kellett figyelnem, hogy ne röhögjek fel hangosan a pult mögött :D

minden reggel 2015.02.04. 14:05:38

@Krétagarbó: ezzel részben egyetértek, és igaz hogy a kommentem Edinára vonatkozott, de ugyanígy igaz Fannira is. (csak nem róla volt szó). és az is igaz, hogy valahogy indulnak, és azt vagy megtudják tartani, vagy nem. ami szerintem gáz, az az ahogy másokat megszólnak, elítélnek ugyanezért, (már nem akarom a jól lerágott csontot újra beemelni) és magukat hibátlannak állítják be. kicsit több önkritikát szívesen látnék :) most erre Edina esélyes, elkezdett magába nézni. ha ez tartós lesz akkor majd elismerem :)

Ruadhnait 2015.02.04. 14:09:22

@Krétagarbó: @Ditti82: Ha en lennek Dzsenni, nagy ivben lesz@rnam a Denniszt azok utan, ahogy bant vele. Egyebkent szerintem biztos, hogy a Dennisz kap majd uzenetet, csak nem tudom mennyi penzt igertek a csajnak, hogy meg egyszer kinevettesse magat...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:10:37

@Krétagarbó: Ennek a játéknak szurkolói szempontból ez a jellegzetessége. Az ellenfél szemében a szálkát is, a saját kedvencünk szemében a gerendát sem látjuk meg. :-)

Ruadhnait 2015.02.04. 14:10:39

@Ruadhnait: Meg mit tudna neki mondani? "Fereg vagy Dennisz, viszlat" :D

csicserierika 2015.02.04. 14:12:06

@Krétagarbó: nem beszélve arról, ha nem fekszik le Lacival, mert anyunak megígérte, azért baszurálnák. Felnőtt nő, mint itt oly sokan hangoztatják.

Conchobar 2015.02.04. 14:15:27

@Krétagarbó: "hogy azért baszkuráljuk Edinát (és Fannit is lehetne ezért), hogy nem tartotta be az ígéretét...Esendőek. Az lenne a furcsa, ha nem azok lennének" - Az egyikük valóban esendő. Ő valóban vívott harcot a 'bukás' ellen (legalább két ízben futott el a 'bukás' elől), noha amúgy legbelül szemlátomást vágyott arra, hogy bukott lány legyen. A másikuk azonban nem sokat küzdött, őt gyorsan kétvállra lehetett fektetni, mihelyst be lett lengetve az első kiszavazás (igaz, az utóbbi időben mintha érezne is valamit)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:18:05

Különben, ha belegondolok abba, hogy volt egy csaj, akinek a helyére végül is Zsu ment be, akit az utolsó pillanatban a villapszichológus ön és közveszélyesnek titulált, és nem engedett be, akkor tényleg jó mélyen szántó volt a casting, különösen a női vonalon.

Conchobar 2015.02.04. 14:18:09

@csicserierika: "ha nem fekszik le Lacival, mert anyunak megígérte, azért baszurálnák" - Így igaz. A VV4-ben Jerzy-nek is sokat kellett nyelnie amiatt, mert Gigi erősen összezárta a lábait

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 14:18:45

hol volt az amikor Fanni megköpködte Deniszt?

2015.02.04. 14:19:27

@Ruadhnait: Hja, és mit is mondhatna érdekeset Deniszkének az excsaja? "Helló Denisz. Remélem, megnyered a játékot, mert terhes vagyok, és kéne a gyerektartás majd."

Krétagarbó 2015.02.04. 14:19:28

@Ruadhnait: sztem a csajnak semmi szégyelnivalója nincs ebben a szituációban. (hacsak annyi nem, hogy mit keresett egy ilyen pasi mellett 1-2 évet:)
Arra céloztam egyébként, hogy a "szakítás" eléggé egyoldalúra sikerült akkor, a csaj nem mondhatta el a magáét. Most megkaphatná ezt a lehetőséget.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:22:04

@-pkata-: Pedig így van. Néhány nappal a tervezett beköltözése előtt írtak róla a szennylapok. Egyébként én ennek a csajnak a helyében nem adnám fel, mert lehet, hogy a VV7 "sikere" után a VV8-ba már simán beengednék, hiszen szériánként fokozni kell a drámát. :-)

Krétagarbó 2015.02.04. 14:22:32

@minden reggel: ebben igazad van neked is, könnyen megszólják a másikat, könnyen ítélkeznek más felett úgy, hogy ők sem hibátlanok. (pl. amikor mindkét szerémes pár egymást vádolja, hogy csak tattikából vannak együtt:))). nagyon gyerekek még egyébként.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:24:15

@Krétagarbó: Hadd legyek már én is egy kicsit rosszmájú, ha azt mondom, hogy ezt a verziót szívesen megnézném. :-)

Ruadhnait 2015.02.04. 14:25:57

@Krétagarbó: Hat igen, az epp eleg. :) Nem adnam az arcom meg egyszer ehhez. El nem tudom kepzelni, hogy mit tudna mondani, amivel nem jaratna le magat.

Krétagarbó 2015.02.04. 14:25:59

@VV Erőlegény: Én is. 10 mp hírnév mindenkinek jár. Még Dennisznek is:)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 14:28:57

@Ruadhnait: Gratulálhatna a második gyerekéhez, amiről állítólag még nem tud... :)

Krétagarbó 2015.02.04. 14:29:05

@Ruadhnait: Hát elég lenne annyi, hogy ő mit gondol, az elmúlt kapcsolatukról, a szakításról, Dennisz gerincnélküliségéről. Nem kell ótvar stílusban, csak éppen annyira, hogy Dennisz eljusson odáig, hogy szégyellje magát emiatt a tette miatt. Már ha képes ilyesmire.
Még mindig nem értem, miért kellene a lánynak szégyelnie magát?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 14:31:51

@Krétagarbó: Gondolod, hogy tudnának olyan stílusban üzenni neki, amiből ez leesne neki? Sztem nem fogná fel semmilyen stílusban.

BarBwire 2015.02.04. 14:33:24

@Krétagarbó: hát nem, de jol érzem így magam a bőrömben. Lehet hogy rosszabb lennék, mint a csajok bent.

minden reggel 2015.02.04. 14:33:52

@Krétagarbó: igen, eléggé :) elképzelhető hogy idővel változnak. ha képesek rá :)
nekem szimpi ha valaki nem anyázással oldja meg a problémáit, ettől nem kell tujának lenni, csak tényleg odafigyelni a másikra is.
ahogy már korábban írtam, most először tényleg sajnáltam Edinát, szerintem 'sérülékeny helyzetben ' volt, miután elvesztett valakit akit fontosnak ítélt, és ha vár egy két napot utána, hagyja hogy leülepedjen a dolog, lehet hogy nem mászik bele ebbe a katyvaszba Lacival még jobban.
aki szerintem igenis kihasználta a másik esendőségét, és belevitte valamibe amibe józanul nem tudta volna.

Ruadhnait 2015.02.04. 14:34:51

@Krétagarbó: Amiert te is mondtad. Mert egy ilyennel volt egyutt masfel evig. Nem kell szegyelnie magat, en szegyelnem magam, a helyeben.
Ne erts felre, tudom, hogy a Dennisz egy mocsadek amiert ezt csinalta, es 100%-osan ot hibaztatom, mert senki nem erdemli ezt. Csak ezek utan a legutolso dolog lenne szamomra az, hogy felvallaljam meg egyszer a fel orszag elott, hogy egyutt eltem egy ilyen fickoval es nevetseg targyava tett elo adasban... Szerintem akarmit mond jol nem johet ki belole.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:37:36

@Krétagarbó: Nem tudom, hogy most (27 évesen) van-e benne ilyen, hogy szégyenérzet a nőkkel kapcsolatban...? Sztem nincs, sőt sztem nem is nagyon lesz. Mindenesetre nem irigylem azt a nőt, akit egyszer Denisz el fog venni (ha lesz ilyen, bár sokat mondó, hogy 10 év múlva még mindig az édesanyjával vizionálta saját magát). Azt gondolom, hogy ha tehetné már az esküvője utáni lagzin csalná, valamelyik meghívott vendéggel, vagy barátjának feleségével/barátnőjével, mer hogy az milyen menő is már.... :-)

mr miss 2015.02.04. 14:38:33

Hát megnéztem a tegnapi bulika utáni történéseket, és tényleg durva. Láttam már jópár részeg embert, de ez... sok mindenen túltett. Teljesen elfelejtették a csajok, hogy hol vannak. Érdekes, hogy a pasik viszont nem.
Amúgy Lacitól nagyon kedves volt, hogy védte volna Edinát, de akkor mondjuk a szexet sem kellett volna talán kezdeményezni a csatak részeg csajjal - aki nyilván mondhatott volna nemet és nem tette, de akkor is kicsit úgy nézett ki, kihasználta a helyzetet. Ennek ellenére mégis szinte megsajnáltam, amiatt, ahogy Edina utána vele viselkedett.
Fanni és Dennis meg - ismerek olyan párost, akik nagyon ordenárén beszélnek egymással, amikor veszekednek, és gyakran veszekednek, de ott amúgy tudni, hogy nagy, szenvedélyes szerelem van, és a következő pillanatban már egymás nyakában csüngnek. Fanni is hasonló lehet, Dennis azért lehet, hogy inkább nem.

Ruadhnait 2015.02.04. 14:39:20

@Krétagarbó: Es ez az, aki nem tudja magatol, hogy ez egy hanyadek lepes, annak szerintem nem tudsz olyat mondani, amitol radobbenne.

minden reggel 2015.02.04. 14:39:37

@Ruadhnait: pedig lehet hogy pont ezzel tudná a maga számára lezárni a dolgot, 'leszámolni' ezzel. szerintem előfordulhat hogy jólesik kimondania az igazságot (ha feltesszük, hogy nem megrendezett jelenet volt), és a benti többiek előtt 'lerántani a leplet' dennisről

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:41:43

@Krétagarbó: Hát valszeg, hogy egy ilyen Denisz típusú csákót másfél évig bekajált... Persze az is lehet, hogy csak nem látott a szerelem sűrű ködjében, de ha ez így van, akkor még inkább helytelen, amit Denisz tett vele.

kamilla123 2015.02.04. 14:42:09

Én azt gondolom, h Edina az agresszív pasikra bukik. Ha pedig már nem agresszív az adott pasi(vagy épp túlságosan szerelmes), akkor addig provokálja az illetőt, amíg nem kezdni el ezt az Edina számára megfelelő viselkedésformát hozni. (nyilván ez abszolút nem menti fel az agresszort egyébként).

Az, hogy Edinka most már hetek óta (amióta Zsu kiment), szisztematikusan, és sunyi módon építi le és csinálja ki lelkileg Lacit ("csak ennyit tudsz", szerelmi vallomásra: "hol a söröm?", az, hogy szex után Laci fejéhez vágja, h minek feküdtem le veled, ócska vagyok stb stb..), millió kisebb nagyobb dolog, ami nagyon tud fájni (és ennek mi csak egy részét látjuk). Laci meg sajnos nem olyan intelligens, hogy elgondolkozzon, mi is bántja valójában és hogy ezt hogy tudná gyermeki szintű duzzogás nélkül, normálisan megfogalmazni, vagy kezelni. Most simán lehetne amúgy áldozat, ha amúgy is ezt akarja, mert Edina ad rá okot bőven. Nagyot fordulna a nézők szemében, ha beintene Edinának.
Edina meg valszeg akkor megint pitizne utána, hiszen neki az agresszív, megközelíthetetlen macsóra van szüksége, amilyen magas érzelmi intelligenciával rendelkezik.

hannamontanna 2015.02.04. 14:43:27

Halló. Arról volt szó már, hogy Dani írt-e levelet?....vagy valami ilyesmi. Köszi!

kamilla123 2015.02.04. 14:45:09

@hannamontanna: én reménykedtem benne, h felolvassák tegnap. Talán ma. Bár egyre kisebb az esély. Pedig biztos ő is megkavarta az állóvizet :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:46:15

@kamilla123: Jó meglátás, nem gondolkoztam rajta, de megint el kell gondolkodnom....:-)

csiberibe 2015.02.04. 14:46:49

@VV Erőlegény: jópofa volt, ahogy előadta, hogy ő csak donornak kellett, kihasználta nő. Mondta mindezt fél perccel azután, hogy előadta, pénzes csaj volt... ó, hát ő nyilván nem érdekből volt vele, mi?

hannamontanna 2015.02.04. 14:46:59

@kamilla123: Köszi! Csodálkoznék, ha pont az "észlény" egyetemre járó Dani levelét nem olvasnák fel. Pedig abban lehetnek a tuti megállapítások. :-DDD

minden reggel 2015.02.04. 14:47:40

@kamilla123: lehet hogy náluk ez a játszma menne, hogy egyszer az egyik osztja a másikat, aztán fordítva. aztán kezdik előről. mindkettőben van jó adag megbillenés

Ruadhnait 2015.02.04. 14:48:40

@minden reggel: Szerintem a bentiek tudjak ezt mar, es amugy se dontenek semmirol kb. A nezoket meg ugy latszik nem zavarta a dolog annyira, mert visszakuldtek a Denniszt a Dani ellen. Max azt tudom elkepzelni, hogy valami olyan dolgot mondd, amivel a nezok velmenyet valtoztatja meg a Denniszrol, ezzel elerve, hogy legkozelebbi parbajan mar kinn maradjon. Vagy kirakja a cicijet a video kozben, hogy a Fannit idegesitse es valami olyat mond hozza, hogy elmarja vele a Dennisz mellol. :D De szerintem az, hogy csak elmondja neki a velemenyet a kapcsolatukrol nem tuntetne fel jo fenyben, szerintem ez maganugy kene, hogy legyen annak ellenere is, hogy a Dennisz megprobalta nem maganugykent lezarni. Nem tudom. Ugyis meglatjuk. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 14:48:51

@hannamontanna: Írt, de ez itt már a kutyát sem érdekli azt hiszem, a szerkesztők tobzódtak... :-) Persze lehet, hogy majd kb. 5-6 napos csúszással bejátsszák majd egy unalmasabb tematikus heti öfibe, mit számít... :-)

szmoti 2015.02.04. 14:49:43

Halihó! Nem olvastam végig sem ma sem tegnap az összes kommentet, ezért lehet, hogy volt már, ha igen akkor bocs :) Danis Blikkes interjú nincs? tudjátok az amelyiket a kiesőkkel szoktak csinálni, hogy lehet tőlik kérdezni, lehet, hogy már van régóta csak én nem találom. Másik kérdésem pedig, elég mókás, a majdnem hét perces, Edina Lacis videóban, lehetséges, hogy mond olyat edina lacinak, hogy b...szál meg,? :D és ezt párszor ismétli? Nem biztos, hogy jól hallottam, meg persze, ha igen akkor se para, magánügy, hogy mit hogy csinálnak, meg hát Laci egy vádámbör :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 14:50:08

@minden reggel: Azért van ez a benyomásod, mert így volt megvágva. A honlapon fenn lévő bulivideóból kiderül, h előtte táncoltak egymással, meg már ott fűzték egymást szexuálisan, aztán a hálóban is. Ha a szexes videót megnézed, abból is egyértelmű h Edina nagyon is magánál volt. Egy kissé tán túlságosan is :D :D

kamilla123 2015.02.04. 14:50:51

@minden reggel: tulajdonképpen már megy is, hiszen az elején Edina fojtogatta Lacit, most meg fordítva. Képletesen, és lassan már ténylegesen is. Ez a kapcsolat sosem volt kiegyensúlyozott. Ideális esetben az emberek egymásba szeretnek, és nem az van, h az egyik addig terrorizálja a másikat, amíg be nem adja a derekát, utána meg az üldözőből lesz az áldozat és fordítva. Tipikus játszma helyzet.

kamilla123 2015.02.04. 14:51:54

@szmoti: én is kerestem ezt az interjút, de nem találtam.

mézescsók 2015.02.04. 14:52:36

@másodpéldány: Honnan veszed, hogy Fanni műsort kap? Ugyan, miért kapna? Én kijövök a karakterével, de azért ennyire mégsem...
Ha Fanniéknak eszük van, akkor rájönnek, hogy ezt a kiválasztást ők irányíthatják (Dennis szavazategyenlőség esetére szóló döntési jogával) és állítólag kiválasztottnak lenni jobb, mint kihívottnak.

@natalja: Nem vagyok igazán képben, de az üzenetet nem a szeretettjétől kaphatja a villalakó?
Kétlem, hogy Dennisnek az excsaja a szeretettjének számít.

@csicserierika: Nem az a gond, hogy lefeküdt Lacival, egészségükre. Az a baj - vagy inkább csak az enyém -, hogy túlspilázza a dolgot. Lerendezhetné a dolgot magával és a családjával is egyszerűbben: nem így indultam a villába, mert nem mértem fel, mi minden érhet, megtettem. Mert így éreztem. Mert a képben maradás miatt úgy éreztem, muszáj volt. Mert részeg voltam. Mittudomén. De az a drága műsoridő, az... Azért szoktam le a Vv nézésétől, mert piszkosul unom már ezeket a lelkizéseket, óh, jaj, mit tettem nyámmogásokat.

Puncylla 2015.02.04. 14:53:14

@hannamontanna: Ugyan mit írhatott abban a levélben az a szerencsétlen? Buta általánosságokat, ahogy szokta. Ahogy Edinának is üzent kiesése után, a bv-ból.

Conchobar 2015.02.04. 14:53:57

@kamilla123: "Én azt gondolom, h Edina az agresszív pasikra bukik" - Mert Dani és Robin agresszív? Ha valóban bukna az agresszív pasasokra, ha valóban vonzaná a férfiúi agresszivitás, akkor a 'csak barát'-ainak is olyanokat választana

Ruadhnait 2015.02.04. 14:54:27

@mézescsók: A VV honlapjan fenn van, hogy ki kitol kapna uzenetet es az alapjan lehet szavazni. A Dennisznel az exbaratnoje, Dzsenni van.

csiberibe 2015.02.04. 14:54:49

ehh, erre berakja kétszer, bocs.

Conchobar 2015.02.04. 14:56:49

@kamilla123: "Nagyot fordulna a nézők szemében, ha beintene Edinának." - Az biztos. Elvesztené az utolsó kapcsot is, ami játékhoz köti

minden reggel 2015.02.04. 14:59:00

@Ruadhnait: kirakja a cicijét :) ez jó :) előtte jól bebarnítózza magát :)

Krétagarbó 2015.02.04. 14:59:15

@minden reggel: én is így látom. (de persze simán lehet, hogy a csaj nem akar semmi ilyesmit, de ha akarna, akkor sem gondolnám úgy, hogy csak lejáratná magát vele)

mézescsók 2015.02.04. 14:59:53

@kamilla123: Ez tízes kör!
@hannamontanna: Furcsállom, hogy Dani "végrendelete" kimaradt, de hiába észlény a többiekhez képest, volt egy adag rosszindulat a srácban, nagyon oda tudott vágni, ha akart és általában tudta, hogy hol a sebezhető pont. Szóval az objektivításában nem hiszek. Fényezné Edinát, biztatná kicsit Robint, intené egy-két dologgal kapcsolatban Lacit, a többit meg savazná.

mézescsók 2015.02.04. 15:01:10

@Ruadhnait: Aktuális botránynak, csócsálni való témának pompás. Kösz, nem néztem.

Krétagarbó 2015.02.04. 15:01:14

@kamilla123: én is vártam. Gondolod van még esély rá, hogy ma beadják? Nem hiszem.

mézescsók 2015.02.04. 15:02:29

@Ruadhnait: Aktuális botránynak, csócsálni való témának pompás! Kösz, nem néztem.

mézescsók 2015.02.04. 15:03:35

@Ruadhnait: Először nem ment el, bevertem még egyszer, aztán mégis. Van ez így.

Krétagarbó 2015.02.04. 15:03:47

@csiri bá: pedig ez a csaj is megkeverte volna az állóvízet valszeg... Pont az a típus, akit Lacci leírt, hogy kedvel.

másodpéldány 2015.02.04. 15:04:03

@mézescsók:

ha figyeltél volna, hallhattad, hogy lilu mondta neki, az utolsó párbaj közben beszélgetésben, (lógatta be neki a BV-t) nem hiszem hogy csak úgy belógatták neki, semmire, szerintem ez egyszerre volt a stáb részéről biztatás és ígéret... ez egy megerősítés volt felé.. de ha egyszer már belógatták, akkor nem fogják megtagadni tőle, meg nincs is okuk rá, mert fanni erre pompás lesz... nagyon szórakoztató, rendesen fel lehet öltöztetni, jó a humora... sat sat... jó lesz (legalábbis nekem, sajnálom, ha neked nem)

minden reggel 2015.02.04. 15:04:56

@Csak ügyesen!: ha mondjuk valaki tökrészeg és elveszed az összes pénzét (csak pl.) , ő meg odaadja, mondjuk poénból és vigyorog is hozzá, az korrekt, hogy ő is akarta? szerintem ez kihasználás :) bár elismerem hogy egyik fél sem tökéletes :) de itt szerintem már teljesült a 'korlátozott ítélőképesség' Edina részéről, és helyesebb lett volna békében hagyni őt. na.

szmoti 2015.02.04. 15:06:31

@csiberibe: háhhh, köszönöm :) úgy látszik nem figyelek eléggé :)

Krétagarbó 2015.02.04. 15:07:23

@kamilla123: múltkor belinkeltem, asszem hétfőn. mindjárt megkeresem.

mr miss 2015.02.04. 15:07:32

Hogy kellene mégis látszódnia annak, hogy Dennis mennyire szégyelli az élő adásban szakítást? A párbajkor elmondta, hogy megbánta, sajnálja stb. Ha állandóan ezen siránkozna, akkor nyilván lenne, akinek meg az szúrná a szemét.

Mondjuk nekem elég megrendezettnek tűnik ez a szakítás. A kisfilm a csaj és az anyja részvételével már lényegében erről szólt, az adásban meg Lilu adta Dennis szájába, hogy ez szakítás (a videón csak annyi volt, hogy ha megcsalja Dennis, a csaj elégeti a ruháit, és azzal ér véget a kisfilm, hogy megy Dennis, felgyújtja a ruhákat - az adásban a csajon semmilyen meglepődés nincs a kisfilm láttán.) Azt még el tudom képzelni, hogy ennyire explicit nem hangzott el a szakítás szó előtte, mint ahogy Lilu kimondta, de annyira nem volt ez váratlan, a reteknek semmiképp sem.
rtl.hu/rtl2/valovilag/dennis-elo-adasban-szakitott-a-baratnojevel

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 15:08:41

@mézescsók: Mindenben igazad adok neked, csak abban nem, hogy rosszindulatú. :-)

minden reggel 2015.02.04. 15:08:41

@Krétagarbó: igen, mert ehhez is kell egyfajta bátorság, hogy kiálljon , és elmondja, utána sokkal jobban fel tudna nézni önmágára. pont az a hiba, ha úgy látja emiatt szégyenkeznie kell. egy emberé a szégyen emiatt és az az éretlen Denis

minden reggel 2015.02.04. 15:10:03

@mézescsók: biztos hogy megvágják a búcsúleveleket igény szerint. úgyhogy ettől még leadhatnák. ez inkább dramaturgiai szünet

Puncylla 2015.02.04. 15:10:46

@csiberibe: Elolvastam, és az van benne, amit vártam. Dani hazudik mindvégig.

Krétagarbó 2015.02.04. 15:11:12

@Krétagarbó: elkéstem, akkor már megvan...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 15:13:43

@mr miss: Azt lehet, hogy ki fogja mondani -akár többször is- hogy sajnálom, hiszen ez egy show műsor és kell a közönségszimpátia. De hát nézd meg, hogy azóta mit művel Fannival. Szóval a sajnálom, az igazából akkor őszinte, ha a későbbi tettei is alátámasztják, és többször nem lép bele ugyanabba a folyóba. Ebben én Denisz esetében nem hiszek...

Krétagarbó 2015.02.04. 15:15:25

@mr miss: nem kellene látszódnia, elég ha magában érzi. de ezt csak mint lehetőséget hozta fel, hogy én azt sem furcsálnám, ha a csaj akarna még egyet utoljára szólni Denniszhez, ugyanúgy a nyilvánosság előtt, ahogy azt vele is tette Dennisz. (abban a helyzetben az volt a legrosszabb, hogy egyoldalú volt, a csajt "védekezésre" vagy reakcióra képtelen helyzetben állította a falhoz Dennisz.) Nem azt mondtam, hogy ezt kellene mindenáron csinálnia, csak azt, ha ez lenne a szándéka, azt is megérteném. (mint ahogy azt is, ha a büdös életbe egy szót sem akarna vele váltani)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 15:15:47

@Puncylla: LOL Ha végig hazudna, akkor pl. Deniszt, Dórit, meg Fannit várná győztesnek, nem?

Csak ügyesen! 2015.02.04. 15:19:54

@minden reggel: Ezt kintről nehéz megítélni, de a szex közbeni viselkedése alapján messze volt ő ettől az állapottól, amit leírsz. Az Laci volt a szilveszteri nemtudommilyük során :D :D

Puncylla 2015.02.04. 15:22:40

@VV Erőlegény: Igazad van, ebben nem volt értelme hazudni.

minden reggel 2015.02.04. 15:25:00

@Csak ügyesen!: hát lehet hogy túlaggódtam, :) kintről tényleg csak vélményünk lehet, a tapasztalás meg az övék, bár látjuk az is hogyan működik, vagy nem működik :)

mr miss 2015.02.04. 15:26:01

@VV Erőlegény: Hát nézd, ez szerintem nagyon erőltetett. Miért is lenne bármi köze a Fannis kapcsolatnak ahhoz, hogy ő hogy szakított a barátnőjével? Direkt azért csinálta a ruhaégetést, mert bevallotta, hogy nőzni fog, a csaj meg sem lepődött. Ha Lilu nem nyomja annyira, lehet, hogy ki sem mondja, hogy oké, ez egy szakítás.

mr miss 2015.02.04. 15:28:06

@Krétagarbó: mint írtam, én annyira nem hiszek abban, hogy ez váratlan lett volna a csajnak. De ha így, ha úgy, én biztos inkább leszarnám, nem akarnék még egyszer ezzel az üggyel szerepelni, akkor sem, ha megállapodtak benne, hogy lesz egy ilyen "jelenet" a stúdióban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 15:30:30

@Puncylla: :-) Amúgy a lényegét tekintve a többi kérdésben sem hazudik. Ő ezt így érezte/látja/látta a saját szempontjából. Ne feledd el, hogy a Blikk riport a kiesés után van kb. 12 órával, melyből legalább a felét alvással töltötte. Mi itt ezen a fórumon, de mindenhol máshol is hetekig vitatkoztunk arról, hogy akkor és ott pontosan mi történt. És mi sem tudtuk egymást meggyőzni, nyilván azért, mert ebben a kérdésben nincs abszolút igazság. Minden szimpátia és nézőpont kérdése. Szóval azt gondolom, hogy ahelyett, hogy azt mondod hogy hazudik mindvégig, stílusosabb azt mondani, hogy még mindig a saját igazát hangoztatja, már ha te nem vagy az ő véleményén.

Conchobar 2015.02.04. 15:37:03

@mr miss: "Mondjuk nekem elég megrendezettnek tűnik ez a szakítás." - Abban az értelemben, hogy Dennis megrendezte. Ügyesen, minden egyenes beszédet kerülve, sunyin. Érdemes figyelni Dzseni és az anyja arcát. Denisz bejövetelekor még felállva, felszabadultan, őszinte örömmel, nevetve tapsolnak. A kisfilm bejátszása után, mikor Lilu kérdezgeti Dennis-t, hogy miként van romokban a szexuális élete, meg hogy-hogy nem tud kibontakozni, akkor már Dzseniéknek az arcukra van fagyva a mosoly, már csak bazsalyognak. Mikor meg már a szakításról beszél Dennis, akkor már mosoly sincs az arcukon. Valami halvány mosolyféle akkor jelenik Dzseni arcán, mikor valaki bepfjullol Dennis-re. Dennis szavaira egyszer még idegesen nyelt is egyet Dzseni, aztán végül Dzseni az anyjával való némi beszélgetés után az adás alatt távozik. Ha ez egy előre megrendezett dolog volt (amit sokszor el kellett próbálniuk, hogy minden grimasz és mosoly a megfelelő időben látszódjék a megfelelő módon), és ha Dzseni és anyja ennyire hitelesen tud alakítani, akkor ők az évszázad színésznői és Dennis meg az évszázad rendezője

Conchobar 2015.02.04. 15:42:26

@mr miss: "Azt még el tudom képzelni, hogy ennyire explicit nem hangzott el a szakítás szó előtte, mint ahogy Lilu kimondta, de annyira nem volt ez váratlan, a reteknek semmiképp sem" - Mivel előzőleg biztosan végignézte a kisfilmet valaki az RTL-től, valami szerkesztő-féle (tán még Lilu és Bence is), kellett, hogy felmerüljön a kérdés bennük: ez nem egy elbocsátó 'szép' üzenet, nagyon hasonlít rá. És ezt meg is kérdezték Dennis-től az adásban

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 15:43:51

@Conchobar: A legprózaibb ok, amit el tudok képzelni, hogy Denisz miért nem mondta el a csajának, hogy nem mehet párkapcsolattal a háta mögött a villába az az, hogy akkor el kellett volna mennie albérletbe, amiért néhány tízezer Ft-ot fizetnie kellett volna. Igazából az volt az át nem gondolt hatásvadászat a filmjében, hogy ruhát égetett, meg hogy romokban van a szexuális élete. Denisznek erről a hatásvadász filmről le kellett volna mondania. Amúgy a csaj sem lehet 100-as, ha elhitte, vagy komolyan hitt benne, hogy Denisz hónapokig hűséges lesz hozzá a villában, tehát ezért a balekségéért őt, meg az anyját sem lehet felmenteni teljesen...

mézescsók 2015.02.04. 15:46:25

@másodpéldány: Nem nem figyeltem, hanem nem néztem.
A másik: én kedvelem Fannit. Amikor cuki-muki édibédiként beköltözött, akkor még nem annyira, de amikor pár hét után alaposan és nem véletlenül kikezdték itt a hv-n, írtam, hogy ezek után nincs más, akit ennyire utálnak, abban van valami, amit meg kell érteni, ami miatt érdekes, amivel felkelti a figyelmet, tehát kedvelni fogom (még azzal is meggyanúsítottak, hogy fan-klubot alapítottam!!!). Viszont voltak és vannak olyan viselt dolgai, amikre elhúzom a szám. Annak ellenére, hogy engem nem zavar a nyiltan felvállalt szexualítása, a lazasága, hogy kényes helyzetekben mesterien hárít (pl. tegnap a szolizásra hivatkozás, stb.) és nem tartom butának sem. A lakók közül a leginkább könnyed, amikor pl. bejelentkezik a stúdió, stb., flörtöl, visszavág, néha szórakoztatóan, néha ostobán, ez alapján még akár képernyőképesnek is mondhatnánk. A Bv egy rétegműsor, főleg azok nézik, akik a Vv-t is és az adásidő is ezt sugallja. Ettől függetlenül Au és Baukó színvonalát nem hiszem, hogy meghaladná, abból meg már elegem van. Hangsúlyozom: nekem.

@VV Erőlegény: Akiket nem kedvelt, annak nagyon oda tudott vágni és nagyon kellemetlenül. Pl. a kurvaanyázás. Ez annak ellenére rosszindulatú, felesleges és gusztustalan volt, hogy a hivatkozott szó - sajnos nemcsak a villában - lassan a gecizéssel és faszomozással együtt a hétköznapi nyelvben is szinte kötőszóvá válik. Vagy amikor Zsuzsát betámadta, hogy milyen anya. Zsuzsa a bejövetelekor valóban gyakran hivatkozott a kisfiára, de úgy télapó tájt abbahagyta a dolgot, vagy legalábbis nem mutatták. Arrogáns és fájó beszólás volt. Említhetném, amikor falkában támadtak bárkit, de tény, ott főleg Edina vitte a prímet rosszindulatúságban. A srác amellett, hogy véget nem érően, de kerek mondatokban tudott rizsázni a semmiről, figyelt is és nagyon jól tudta, hogy hova kell odabökni egyet-egyet, hogy az fájjon. Lehet, hogy rosszul látom.

@minden reggel: Nekem is hiányzik Dani levele az előbb leírtak ellenére és így is lenne logikus. Mindenki, még Maci búcsúüzenetét is leadták, pedig ő nem is párbajban ment el. Szóval kéne az a levél.

Puncylla 2015.02.04. 15:48:16

@VV Erőlegény: Ebben a kérdésben nem kívánok stílusos lenni. Hazudik, és kész.
(Bár egy helyen kijelenti, hogy "alapvetően magamat adtam". Nos, elismerem, ez sem hazugság.)

Gonosz törpe 2015.02.04. 16:02:03

@mézescsók: Olvasni akarsz kerekmondatos rizsákat a semmiről? Vagy remélsz egy jó kis feszkót a levél nyomán?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:04:12

@mézescsók: Ha ebben a játékban pl a dugásokért, és másoknál is az ordenáré szövegekért hisztikért stb, mindenkit megillet a részegség vélelme (szabadon átvéve), akkor Danit miért nem illeti meg a k anyádért pro forma? Ami a tartalmát illeti, abban gondolom, hogy többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy ez egy eléggé nehezen vállalható és ezért egy párbajon, vagy párbajkampányban támadható húzása volt Denisznek, ami a játékhoz kapcsolódik, hiszen része volt a beszavazó shownak. Ezzel együtt Daninak a villán belül (nem kis későbbi szerkesztői rásegítéssel) taktikailag ezzel a hibával lett vége, mivel hagyta magából kiprovokálni az ital és Fannika szisztematikus verbális provokációja által, hogy valójában annak ellenére, hogy akkor, abban az időben éppen úgymond jóban voltak Denisszel, hiszen vállvetve együtt baszogatták a Zsu királyságot, ő úgy szeretné intézni, hogy Denisszel menjen párbajra, és ez egy fő érve lesz a párbajon. Innentől kezdve Denisz (és Fanni) befeszült ellene, és többé már nem igen tudott kikeveredni az Edina vonzáskörből, max Robinig. A Denisz párbaj Daninak azért lett a veszte, mert a 6. helyért folyt és nem a 4., vagy a 3 közé jutásért. Utóbbi esetben ugyanis sztem, lehet, hogy kis különbséggel, de Dani ment volna vissza erről a párbajról.

Conchobar 2015.02.04. 16:11:49

@VV Erőlegény: "A legprózaibb ok, amit el tudok képzelni, hogy Denisz miért nem mondta el a csajának, hogy nem mehet párkapcsolattal a háta mögött a villába" - A legprózaibb ok az, hogy Dennis kerüli az egyenes beszédet. Sunyi. Nem kellett volna albérletbe mennie, elég lett volna akár közvetlenül a beköltözése előtt leülni Dzsenivel és szakítania (egy kávé mellett). És akkor Dzseniék se mentek volna a beköltözősóra, és nem kellett volna ország-világ előtt megalázódniuk

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:14:19

@Conchobar: Az késő, Dzseni meg az édesanyja már Denisz filmjében is szerepeltek, azt meg már hetekkel a beköltözés előtt leforgatták...

Ruadhnait 2015.02.04. 16:16:12

@VV Erőlegény: Teljesen egyetertek veled.
Leirtam hosszabban is, csak tul hosszu lett es nem akarok tul intrikus lenni, tehat annyivel elintezem inkabb.

Kosztarika 2015.02.04. 16:19:28

Sziasztok :)
Előre bocsátom, nem vagyok fanatikus szurkolója egyik villaNYALÓNAK sem, mindenkiben vannak számomra szimpatikus és kevésbé szimpatikus megnyilvánulások - jó, igaz, van akiben kicsit több. :)
Még rágódnék kicsit a tegnap estén.
Senki nem akad fenn azon, hogy Fanni - Denisz iránti szerelmét bizonyítandó - közli Dórival, hogy bármikor megujjazná, az pedig ordenáré módon üvöltve biztosítja, hogy ő egy nyalástól sem riadna vissza. (Még jó, hogy mindketten biztosak a Fanni-Denisz féle" őszinte" érzelemben)
Ami szintén nem került szóba, hogy Fanni - az általa utált Robin nyakába csimpaszkodik és ha Denisz nem jön vissza a szobába, ki tudja meddig ment volna el (már ha Robin engedi.. amit kétlek)

Conchobar 2015.02.04. 16:19:41

@VV Erőlegény: "Ezzel együtt Daninak a villán belül (nem kis későbbi szerkesztői rásegítéssel) taktikailag ezzel a hibával lett vége, mivel hagyta magából kiprovokálni az ital és Fannika szisztematikus verbális provokációja által" - Ne csinálj már a provokátorból áldozatot. Nem Fanni volt az, aki provokált azon az estén, hanem Dani. Már a nyugiszobában váratlanul elkezdte Fanninak, hogy majd kinthagyja Dennis-t (Edina akkor még nem is értette a dolgot, azt hitte, hogy Dani csak hülyéskedik). Aztán megjelent Dennis is, és akkor Dani nekitámadt a 'nem áll bele a konfliktus'-ba, később az 'élő adásban dobtad a nődet'-tel. Mintha ugyan Dzseni félkérte volna az ügyvédjének, vagy mintha ő lenne a bíró a Dzseni kontra Dennis ügyben

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 16:21:56

@-pkata-: Szia! Itt van a Belevalóban a videó...6 perces. Itt köpi le Fanni, a Deniszt.

rtl.hu/rtl2/valovilag/dr-gyuros-is-sokkot-kapott

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 16:23:09

Most olvasom vissza a hozzászólásokat...bírom, mindenki mást lát.:))))))

Empty Bee 2015.02.04. 16:23:20

@Ilyen vagyok: Ezt már csomószor olvasom, hogy Fanni majdnem lesmárolta a Robint, ez mikor volt, a részeg káromkodós estén?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:31:50

@Conchobar: Fanni egész este félrészegen jópofizott Danival oda-vissza alapon félrészegen, mivel Denisz ráküldte Danira, hogy provokálja és szedjen ki belőle taktikai információkat. A friss információkat pedig egyből jelentette Denisznek. Ezt már az előtte való napi onból is láthattuk. Itt mindketten felmagasztalták egymás játékos karakterét az egekbe, azaz virtuális argóval élve egymás fasz*t szopkodták kölcsönösen taktikai alapon. Később, és ezt már csak az összeszerkesztett onlineból tudjuk Daniék hárman (Edinával és Lacival) elvonultak a nyugiba "taktikai megbeszélésre" (részegen persze ugyancsak értelmetlen és elég nagy hiba volt), ahol először a maxon levő Zsu tört rájuk (hivatlanul és kéretlenül) öt perccel azelőtt mielőtt bealudt, később pedig az éppen Denisszel hálni akaró Fanni, akik ebben az időben úgy érezték, hogy bármikor kisajátíthatják maguknak a nyugiszobát, hiszen nekik ehhez joguk van. A provokáció itteni része az volt Fannitól, hogy kvázi kiparancsolta őket a nyugiból, erre jött az ominózus válasz Danitól... Lsz. nézz utána, ha gondolod, te tudom, hogy pontos vagy mindenben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 16:31:59

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ezt láttam, de hooool? hány percnél? én valahogy elsiklok felette... vagy nem tom...
Azért megnéztem volna, hogy Dóri hogy került utána ágyba, ki vitte be...

Conchobar 2015.02.04. 16:32:33

@VV Erőlegény: "Az késő, Dzseni meg az édesanyja már Denisz filmjében is szerepeltek, azt meg már hetekkel a beköltözés előtt leforgatták..." - Szerepeltek pár másodpercre, de ez még nem tudja azt jelenteni, hogy ők tudták, hogy mi van a kisfilm többi részében. Ráadásul, ismerve Dennis tréfás-szívatós vonását (pl.mikor randizós est után Macit előreküldte, hogy a dobbantását kamuzza a többieknek), még a teljes kisfilmet látva is vélhették rossz tréfának a dolgot (az beszavazósóban a kisfilm után fagyott az arcukra a mosoly. Vélhetően, mert nem tudták mire vélni a látottakat, bár ekkor már kezdett bennük valami motoszkálni)

Ruadhnait 2015.02.04. 16:33:11

@Empty Bee: Igen. A tegnapi osszefoglaloban mikor megy a nagy veszekedes es egyszer itt vannak, egyszer ott a Dennis visszamegy a szobaba, a Fanni meg a Robinon csung az ajto mogott, aki a kezeit az egnek emeli, mikor benyit a Dennis :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:40:08

@Conchobar: Nem kérte fel senki természetesen, de a párbaj már a közönségnek szól, és ha visszaolvasod a Denisz beköltözéskori hozzászólásokat, abban többségében arról volt szó, hogy az emberek jelentős része szörnyülködött, és páros lábbal rúgta volna ki Deniszt a villából a beszavazást követő napokban. Sztem tökéletes érv lett volna egynek, a Denisz személyiségét illetően, ha a megfelelő időben van megszellőztetve. Biztos, hogy kevésbé övön aluli, mint a titokszobában Dani haját segglukszagúnak minősíteni a nézőknek kifelé, hogy Katz Dávid még a kiszavazás után is percekig Danit szagolgassa...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:41:32

@Conchobar: Hát erre már nem tudok mint válaszolni Neked Conchi, elfogyott az érvem... :-)

Kosztarika 2015.02.04. 16:41:36

@Empty Bee:

rtl.hu/most/rtl2/63415_valovilag_7_-_osszefoglalo_csicska_vagy_mert_nem_szeretsz_-_

főleg a nyolcadik perctől érdemes nézni :)

Ha hagyják "kibontakozni" őket, vagy leszbi-party lett volna a vége, vagy Robinnak lett volna vége :D

belzebubó 2015.02.04. 16:41:39

@-pkata-: amikor Denisz mondja gúnyosan Dóri sírása közben, utánozva Fanni hanghordozását, hogy " nem szeret"
Fanni ismét pucsít a kamerának Dóri fölé hajolva, majd hátrafordul és repül a köpet.

Conchobar 2015.02.04. 16:43:49

@VV Erőlegény: "A provokáció itteni része az volt Fannitól, hogy kvázi kiparancsolta őket a nyugiból, erre jött az ominózus válasz Danitól.." - Nem. Dani Fanni követelőzésére azt mondta békésen, hogy rendben van a dolog, csak adjon még egy kis időt, még beszélnének. Fanni, Dani és a többiek magatartásából az tud következni, hogy Fanniék már előzőleg lefoglalták maguknak a nyugiszobát (máskülönben nekitámadtak volna Fanninak, hogy ne követelőzzön, sőt húzzon a fenébe). És ekkor mondta Dani Fanninak, hogy kint fogja majd hagyni Dennist. Itt kezdődött Dani igen súlyos provokációsorozata (nem avval, hogy a kereveten csevegett Fannival)

Conchobar 2015.02.04. 16:45:46

@VV Erőlegény: "Hát erre már nem tudok mint válaszolni" - Legalább azt áruld már el, hogy mire nem tudsz

pomac 2015.02.04. 16:46:02

@-pkata-: rtl.hu/rtl2/valovilag/fanni-maszturbalj-ha-nem-kapsz-szexet az ebben a videoban van akkor mikor denisz jön be az ajtónál áll denis és fanni ,igaz csak annyit látni hogy fanni csüng robin nyakában

csiberibe 2015.02.04. 16:49:07

@Puncylla: ó, szuper, te velük voltál 24 órában. Te vagy Zsu?

Conchobar 2015.02.04. 16:50:48

@VV Erőlegény: "ha visszaolvasod a Denisz beköltözéskori hozzászólásokat, abban többségében arról volt szó, hogy az emberek jelentős része szörnyülködött, és páros lábbal rúgta volna ki Deniszt a villából a beszavazást követő napokban" - Így igaz. De ez még nem jelenti azt, hogy ezt ürügyül felhozva, Daninak okvetlenül rá kellett támadnia Dennis-re és le kellett kurvanyáznia azon az estén. Sokkal jobban járt volna, ha csak a párbajon tesz róla említést. Az esetleges félreértések elkerülése végett: nemcsak Dennis ok nélküli betámadása okozta/okozhatta Dani vereségét

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:51:29

@Conchobar: Ezt a vonalat az utolsó kommented alapján tovább vitatni veled Conchi. I surrender! Feladom! Ha szerencséd van valaki besegít! :-)

Krétagarbó 2015.02.04. 16:51:31

@Ilyen vagyok: "Senki nem akad fenn azon, hogy Fanni - Denisz iránti szerelmét bizonyítandó - közli Dórival, hogy bármikor megujjazná, az pedig ordenáré módon üvöltve biztosítja, hogy ő egy nyalástól sem riadna vissza. (Még jó, hogy mindketten biztosak a Fanni-Denisz féle" őszinte" érzelemben)"

nem tudom, én a biszex (szexuális) kapcsolatokon nem akadok fenn, és szerintem Dennisz ezzel még inkább így van. Ha arról lenne szó, még egy threesome se lenne ellenére.

pomac 2015.02.04. 16:54:25

@-pkata-: 11:43 köp :D de egy izmosat még a haja is élőrre csattan akkora volt a löket :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 16:54:28

@Krétagarbó: Jah, hát hamarosan érkezik a lesbie show (már csak napok, esetleg órák kérdése)! :-)

lukacstoncsi 2015.02.04. 16:55:16

@Ilyen vagyok: Jaj hát az nem számít megcsalásnak ha egyik csaj a másikat ujjazza vagy simán kinyalja mint a lecsóstálat.Jó barátnő ott segít ahol tud:D

Tudja valaki a vv honlapján hol lehet megnézni a listát hogy ki kapjon üzenetet?Köszi.

Empty Bee 2015.02.04. 16:56:11

@Ilyen vagyok: @Ruadhnait: Köszi, ezt észre se vettem, pedig csomószor végignéztem :D Lehet Robin táncikálása vonta el a figyelmemet :D

belzebubó 2015.02.04. 17:00:13

@Empty Bee: amikor a szobában kibontakozik a 3 szépség, a fiúk kint hallgatóznak, majd megszólal Denisz, hogy " undorítóak, mind a hármat kiviszem egyszerre"
Ekkor belép Denisz, Fanni pedig Robin nyakában, de sötét van.

Kosztarika 2015.02.04. 17:03:21

@Krétagarbó: Én sem akadok fenn, "normál" körülmények között, egymással megbeszélve. Ha kölcsönösen akarják és a kapcsolat stabil, vagy éppen kevésbé szoros, természetesen megengedett.
DE: itt épp azt bizonygatta Denisznek, hogy "Szeretlek, mint a sz@rt" és - véleményem szerint - talán nem az a legjobb módja ennek bizonyítására.

mézescsók 2015.02.04. 17:05:10

@Gonosz törpe: Most, hogy így írod, tulajdonképpen egyiket sem. Ha meggondolom, anélkül is okozott némi feszkót itt a hv-n, hogy hallottuk volna.

@VV Erőlegény: A részegség vélelme - ez tetszik!!!
Tény, hogy az a bizonyos szakítás a műsor része lett, mert ott hangzott el, ahol. (Az más kérdés, hogy szerintem sem egy hirtelen ötlet szülte, de mindegy.) Ez adhatott alapot arra Daninak, hogy felemlítse, de nem voltak ők sem akkora cimborák, sem akkora ellenfelek, hogy felhozza. Köze nem volt ugyanis sem a szituációhoz (Laci, Edina, Dani szenvedett valamin a nyugiban), sem Danihoz. Sőt, azt sem hiszem, hogy Dennis neki mondta volna el a történteket, mintha utalás is történne rá, hogy valakitől hallotta, amikor Dennis rákérdezett, hogy honnan tudja, nem neki mesélte el.
Fanni tört rájuk a nyugiban, ez is tény, de egyrészt a szokásosnál nem volt ordenárébb, másrészt csak az volt a téma, hogy aludni akar, húzzanak ki onnan. Hajlottak is rá, hogy kimennek, akkor jött elő _Dani a sztorival, amikor beállított Dennis is,aki viszont nem provokálta Danit. Ezért is indokolatlan volt.
Akkoriban Dennisék - látszólag ugyan - Zsuzsa csapatában voltak, akit éppen akkor Dennisék vállvetve nem savaztak Danival. Vállvetve nem savaztak senkit egyébként sem, legfeljebb maguk között. Ez nem az ő stílusuk, mióta Reni kiment. Ha feltételezzük, hogy mégis így volt, akkor főleg indokolatlan volt az anyázás, mert miért anyáznám éppen azt, akivel együtt küzdök valaki, jelen esetben Zsuzsa ellen?
Dani nem készültigazából a párbajra, amikor Dennis kihívta.. Mondogatta ugyan, benne van a pakliban, hogy ő megy, de ez pont olyan szöveg, mint a többi. Mindenki ezt mondogatja, aztán örül, mint majom a farkának, ha mégsem kerül rá a sor. Bármennyire is benne van a pakliban. Amikor kihívott lett, nem volt boldog, nézd vissza az arcát, szerintem igazából nem magára számított. Annak ellenére nem, hogy többször szóba került a közös párbajuk ezt megelőzően. Az anyázásnak ehhez egyébként sem volt köze, mert amikor történt, még nem voltak párbajellenfelek.
Mintha a párbajon került volna szóba, hogy kétszer anyázta le Dani - másodszor úgy emlékszem, az udvaron került rá sor. Na, ezt végképp nem indokolja semmi.
Nem tudom, mi lett volna, ha nem a 6. helyről van szó, hajlok rá, hogy igazad van. Azért megjegyzem, hogy Dani sem örvendett osztatlan népszerűségnek itt kint, elég unalmas, okoskodó fazon lett a vége felé, csak ő a kinti kanapéval és a cigivel a kezében nőtt össze.

Empty Bee 2015.02.04. 17:06:03

@Ilyen vagyok: Nem beszélve arról a részről, amikor Robinon ácsingózik :D Hát ő így szeret halálosan :D Nem baj, már megszokhattuk, Fanni szerint neki mindent szabad, másnak pedig semmit. Ennyi(ke).

Empty Bee 2015.02.04. 17:12:13

@Krétagarbó: Dennis eléggé fennakadtnak tűnt, amikor a kertből visszaküldte a Fannit a szobába, hogy, idézem: "szopkodja ki a másik két nő peckét".

mézescsók 2015.02.04. 17:14:19

@VV Erőlegény: Mire a válaszomat leírtam, Conchobarral lezártad a témát. Tekintsd tárgytalannak a hsz-met.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 17:20:47

@-pkata-: Amikor Dóri sír, és Fanni odamegy vigasztalni. Denisz odahajol, megpuszilja Dórit.
Ott figyelj!!!! Amikor Denisz felegyenesedik, Fanni odafordul, és szembeköpi Deniszt. Az meg arrébb megy és törölgeti a szemét. Nézd meg, nem tudom hanyadik perc, de leírtam hol történt. Most olvasgatom a hozzászólásokat. Nem érek rá videót nézni.:))))))

kamilla123 2015.02.04. 17:47:41

@Krétagarbó: sztem ha még be akarják adni, akkor ma fogják. De a tegnapi káromkodós bejátszás tipikus konzervanyag is lehetett volna eseménytelenebb időkre, úgyh lehet, h már nem fogják :-( pedg kíváncsi lettem volna..

Puncylla 2015.02.04. 18:04:29

@csiberibe: Igen, az vagyok. Ott voltam, átéltem, tudom, mit beszélek.

Empty Bee 2015.02.04. 18:14:46

@Puncylla: Az kizárt, hogy te vagy Zsu. A neved tök vicces, és Zsunak köztudottan nincs humorérzéke.

másodpéldány 2015.02.04. 18:32:27

@mézescsók:

"Ettől függetlenül Au és Baukó színvonalát nem hiszem, hogy meghaladná, abból meg már elegem van. Hangsúlyozom: nekem."

akkor ebben nem értünk egyet.... szerintem sokkal kreatívabb mind a kettőjüknél...

amit én sajnálok ez az utóbbi napokban felkerült hardpornó anyag... sajnálom, hogy ebbe belecsúszott Fanni, nem volt szüksége rá, nyilván Denisz visszatéréséből téves következtetéseket vont le...

de leginkább a stábra haragszom, hogy ezt valahogy gerjesztik, miközben ez már rég nem szimpla valóságshow, ezekkel már tényleg lemegy pornóba... feleslegesen tolják ki a határokat, de ami aggaszt, hogy emiatt aztán fanni egy életre elvághatja magát a komolyabb showktól... komolyabb tévéműsoroktól... ennek nem örülök, mert ő tényleg többre érdemes,,,

utálom a pornóipart és azokat akik mozgatják, akik messzemenően kihasználják az agy úgy odacsapódókat és visszaélnek velük... eh, ez elszomorít... nagyon nehéz ebből a gödörből kimászni főleg egy nőnek, miközben ennek az iparnak a mozgatói halálra keresik magukat, én küldeném őket rendesen nyaralni egy kis kőbányába azokért a károkért amelyeket fiatal lányoknak okoznak... sat sat.. ilyen szempontból edinát is roppant mód sajnálom...

a vv stáb tényleg le van aljasulva, mert ez visszaélés, amit művelnek...

ma többen használták a kicsit részegen röhögő csajokra a lealjasulást, nos, az nem lealjasulás, a lealjasulás, amikor valaki korrupt, meglop és kizsákmányol másokat, előre megfontolt szándékkal visszaél másokkal, kínozza őket, sőt meg is öli... ez a lealjasulás...

a berúgás közben köpködésnek nincs köze a lealjasuláshoz, az másról szól...

Kosztarika 2015.02.04. 18:36:58

@másodpéldány:
"nagyon nehéz ebből a gödörből kimászni főleg egy nőnek.."
Minek mászik bele??? ( Vagy az is szerkesztők hibája? Esetleg fegyverrel kényszerítik?)

csicserierika 2015.02.04. 18:41:17

@mézescsók: elmondta ő Robinnak is, a riportban is, a WC-st nem a nyilvánosságnak szánta, vagy ha igen, akkor vevők voltak rá a szerkik.

csiberibe 2015.02.04. 18:50:34

@Puncylla: hát persze. Bentről kommenteltél novemberben?

kiingattak 2015.02.04. 18:52:50

Beingok. Jó estét és jó szurkolást. Elemzős kedvemben vagyok.
Edina az akinek legnagyobb szüksége lenne pszichológusra. Az Én-védő mechanizmusok legprimitivebb formáját alkalmazza, a tagadást. Ami nagyon szar neki, azt kizárja a tudatából és úgy viselkedik mintha nem történt volna meg (lásd nagypapa halála, szex a villában stb.). Ez nem tudatos. A pasiknak Lacinak és akár Robinnak is, azért jön be, mert teljesen más mint azok a csajok mint akivel pld. Laci találkozott valaha. Ezért is akarta megvédni Laci, hogy ne legyen olyan mint a többi csaj. Persze a maga eszközeivel. Robinnak is ezért jön be az Edina, neki annyira tetszik a Dóri, mint nekem. Semennyire. Szerintem.
Fanni és Denis tudnak a legjobban uralkodni magukon, ők, akik a legtöbbet káromkodnak, a káromkodásmentes napon egyszer sem tették meg. Fanni egy igen okos ösztönláma. A köpés valami modellkövetés lehet nála. Érdekes, hogy neki még egyetlen rokona vagy barátja sem volt a belevalóban. Vajon mi az oka?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 18:58:49

köszi srácok, megtaláltam Fanni aranyköpését az útmutatótok alapján :)

Empty Bee 2015.02.04. 18:59:25

@kiingattak: A stylist srác, aki bement Fannihoz hogy átalakítsa a fotózásra, mondta, hogy Fanni mondta neki hogy nincsenek barátai/barátnői.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 18:59:42

@kiingattak: állítólag barátja, barátai nincsenek, a szüleivel sem túl jó a kapcsolata. illetve a családjával...

kiingattak 2015.02.04. 19:01:46

@Empty Bee: @-pkata-: Na ez az. Olyan közegben van, ahol nem tud kibontakozni, más mint a többi marad neki az aranyköpés meg a szoli

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:05:51

@kiingattak: Már én is gondolkodtam rajta, egyszer elmegyek egy pszichológushoz, :D :D lenne egy pár kérdésem :D :D

kiingattak 2015.02.04. 19:07:33

@-pkata-: Nem fogsz válaszokat kapni :))

Krétagarbó 2015.02.04. 19:12:32

@kiingattak: ez már nekem is feltűnt, mármint, hogy Fanni hozzátartozói nem szerepeltek a BV-ban. Sztem a szülők nem akarnak - ahogy az elején az anyuka nyilatkozott, kissé "elhatárolódnak" Fannitól - barátai meg nem nagyon vannak, ezt Fannika mondta sokszor. Elég magányos lélek lehet amúgy, és a család sem fog mellette állni, ha kijön, ahogy nekem lejött. Bár ebben ne legyen igazam. (A karácsonyi videóüzenetben is elég sablnos és rövid volt anyuka.)

Krétagarbó 2015.02.04. 19:14:06

@-pkata-: Oldd meg a barátokkal elsősorban, de ez csak az én magánvéleményem. :)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 19:15:41

@kiingattak: Most nem gonoszkodásból, hanem komolyan: mi lenne Fanninak az a közeg, ahol ki tudna bontakozni? Gondolom, való életben azért nem lehet ennyire extrém, de az, h nem igazán találta meg már eddig sem a közegét, vagy legalább is nem tudott annyira alkalmazkodni, h legalább néhány barátot szerezzen, elég elgondolkoztató.

kiingattak 2015.02.04. 19:17:56

@Krétagarbó: Érdekes család, maradjunk ennyibben. Fanni, önállóan tanulva, esti suliban rakta le az érettségit is. Nem védem, de a gyermek jellemének alakulásában a szülől nagy szerepet játszanak.

kiingattak 2015.02.04. 19:20:30

@-pkata-: Ha rászánod magad, hogy elmnej, majd megtudod.

kiingattak 2015.02.04. 19:22:12

@Csak ügyesen!: Az én baráti társaságomban el tudnám viselni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:23:10

@kiingattak: hát de minek fizessek neki, ha úgysem válaszol :D

kiingattak 2015.02.04. 19:23:49

@-pkata-: Ingyen megmondom. Priviben

Krétagarbó 2015.02.04. 19:27:43

@kiingattak: ezt én is így gondolom. akármilyen is (biztos, hogy Fannika sem volt mindig ilyen, de azt is elismerem, hogy feltehetően az alapvonásai miatt nehezebben kezelhető gyerek lehetett) a szülei gyereke, nem szabadna ennyire "megtagadni". Nekem nagyon visszatetsző volt az anyja nyilatkozata még a műsor elején. (szégyenkeznek miatta, a tesókat bántják a suliban miatta) Én elhiszem, hogy ciki a viselkedése és ezt most sokan látják, de mindennek van oka, és ebben a helyzetben inkább Fannika mögött össze kellene zárni, semmint kvázi beállni az őt bántók mellé. Ha a szülei nem biztosítanak kellő hátteret neki, ez eddig is így lehetett, és a jövőben ez bizony rosszul is elsülhet. (Persze ez függ attől is, Fanni mennyire lesz erős mentálisan.)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:28:32

@kiingattak: Addig amíg a Fanni nem kezd el káromkodni, addig lenne a társaságodban :D

Krétagarbó 2015.02.04. 19:30:58

@kiingattak: sztem Fannika egy szerető környezetben sokkal normálisabb is lenne, de rajta azt érzem, hogy sosem kapta meg a megfelelő biztonságot (lelkire gondolok).

Fu Szekh Li 2015.02.04. 19:31:57

Jó estét! Gyűlik a társaság?

kiingattak 2015.02.04. 19:32:18

@Krétagarbó: Ezt én is igy látom. És semmi nagyon rosszat nem is tett az elején, kivéve talán, akkor amikor Zsút első párbaja után bezavarta a szobába. De ebben is inkább szűlői modell láttam, vele bánhattak így. TAKarodj be a hálóba. Konfliktusmegoldás a legmagasabb szinteken.

Krétagarbó 2015.02.04. 19:32:27

@-pkata-: ahhoz társaság is kell. PVC és Dennisz ehhez most partner, ezért is engedi meg ő is magának. Azt hiszi, ez a menő, a ghettostyle. Pedig nem. (Sztem persze)

Krétagarbó 2015.02.04. 19:34:09

@kiingattak: Pontosan, én is arra gondoltam akkor, hogy úristen, ez a szegény lány valszeg ezt a problémakezelést látta: vmi nem tetszett otthon anyuéknak, nem volt rá idő, ilyesmi: takarodj a szobádba...

kiingattak 2015.02.04. 19:34:09

@Fu Szekh Li: Vérszagra gyűl az éji vad...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:35:17

@Krétagarbó: én nem tudom, mi a divat, meg a menő, én már vén trotty vagyok ehhez :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 19:36:03

@Krétagarbó: no igen, mindennek oka van... fanni azért lett ilyen, mert nem foglalkozott vele a család, vagy azért nem foglalkozott vele a család, mert "ő ilyen" ? hmmmm. és vajon.

kiingattak 2015.02.04. 19:38:26

@Krétagarbó: Ebben egyetértünk. Most már csak PKATA lelkét kell rendbe tegyük: Lacit szervirozzuk neki.

kiingattak 2015.02.04. 19:39:05

@Fu Szekh Li: Nem is akarok Csak remélek :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:41:53

@kiingattak: Szeresseteeeeeeeeeeeeeek :D :D Csúnya vagyok, kövér vagyok, és engem senki nem szeret :(((

Csak ügyesen! 2015.02.04. 19:43:17

Nem tudom, Fanni családja egy picit furának tűnik, de mit tudjuk mi, h mi az igazság. Az nekem sem volt szimpatikus, amikor az anyukája közölte, h szégyelli, amiket Fanni művel, lehet h ez nem elég liberális felfogás a részemről, de még ha úgy is gondolta, h amit Fanni csinál, az nem fér bele, akkor is mondja azt kifelé, de, belefér neki. De aztán Fanni mesélte, h az anyukája nagyon laza, és látszott, h tényleg nem gondolja azt, h az édesanyjának bármi baja lenne azzal, amit ő csinál, az apukájának viszont annál inkább. Szerintem elég kevés olyan szülő lenne, aki lazán közli a baráttal, h Fanni épp maszturbál :) Anyukája mostani nyilatkozatai sem arról árulkodnak, h annyira kétségbeesett volna Fanni mutatványaitól (jókat nevetnek rajta). Az én tippem inkább az, h Fanninak nem a semmiből esett le ez az extrém nyíltsága, nem hiszem, h az anyukája egy konzervatív valaki. Az édesapját viszont többször említette, h neki aztán biztos nem tetszik az, amit csinál, gondolom, ő szigorúbb lehet. De persze mindez csak tipp.

Fu Szekh Li 2015.02.04. 19:43:44

@-pkata-: Túlságosan kézenfekvő lenne, ha megkérdezném, hogy akarsz-e beszélni róla?

kiingattak 2015.02.04. 19:43:48

@-pkata-: Ha nem hát nem. Szolizzál :)). Maszturbálj :))

Fu Szekh Li 2015.02.04. 19:45:27

@kiingattak: Eszembe is jutott, hogy milyen régen láttam A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjét.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:45:46

@kiingattak: voltam tegnap szolizni. a arcmasszázson voltam :)

kiingattak 2015.02.04. 19:46:30

@Fu Szekh Li: Én egyáltalán nem láttam

Gonosz törpe 2015.02.04. 19:47:11

@-pkata-: Edina is milyen csúnya, mégis szeretik. Neked is nemsokára fény, pompa, kacagás, kéjgáz... Mint Edinának.

kiingattak 2015.02.04. 19:47:58

@-pkata-: Nem rossz. Egyáltalán nem rossz. A másik felszólításom teljesítésére nem vagyunk kiváncsiak. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 19:48:11

@-pkata-: ez csak olyan influenzás-megfázás utáni egészséges depresszió, elmúlik! :)))) mindenki szeret, nyugodjál le! :))

Krétagarbó 2015.02.04. 19:48:12

@-pkata-: Ja...@aggyistenbrittudós: Ja, feltehetően nem foglalkozott vele eleget a család, mert ő ilyen és pont. Csak ettől még ilyenebb lett. (De nem akarok ítélkezni ennyire, nem ismerem a körülményeket, csak találgatok...)

kiingattak 2015.02.04. 19:49:20

@Gonosz törpe: Gonosz vagy :) Ronda de nem szép. És mégis

Fu Szekh Li 2015.02.04. 19:49:31

@kiingattak: Fiatalok vagytok :D Hatalmas film volt. Greenaway a kedvenc rendezőim közé tartozott.

Krétagarbó 2015.02.04. 19:50:15

@kiingattak: Lacival nem szolgálhatok, meg egyébként is, mindenkinek eljön egyszer a Lacija. Csak fel kell ismerni. (na jó, azt tudni kell, hogy én az örök optimisták hülye táborába tartozom.)

Fu Szekh Li 2015.02.04. 19:51:10

@kiingattak: Beszélj egyes szám első személyben!

kiingattak 2015.02.04. 19:52:47

@Fu Szekh Li: Bocsánat. Én nem vagyok kiváncsi PKATA. A Li kiváncsi

Krétagarbó 2015.02.04. 19:53:25

@-pkata-: hülye is vagy:))))) (nagyon röhögök, bocs)

Itt sztem mindenki szeret, jófej karakter vagy virtuálisan, ebből gondolom, hogy a való életben sem lehet ez nagyon másként)

kiingattak 2015.02.04. 19:53:27

@Krétagarbó: Ez most átok vagy jókívánság? Mindenkinek jöjjön el a Lacija :)

,, 2015.02.04. 19:53:57

@Krétagarbó: erről az jutott eszembe az is igaz-e h minden nőnek volt/lesz az életében egy Laci nevű pasija.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:54:16

@Gonosz törpe: nah, ez már mindjárt jobb lenne, de a kéjgázt még nem próbáltam :)
@kiingattak: ne félj, nem linkelem be a vibrátorom képét :))))))
@aggyistenbrittudós: és kapok olyan makit is, amelyik ezt szokta mondani? "Mindenki nyugodjon le a picsába.... "
@Krétagarbó: mire az enyém eljön, addigra csontváz lesz belőlem. Banőm mondta, hogy lehet, kifogyott a lóból a zab, és azért késik ennyit.. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 19:55:34

@Krétagarbó: :)))) az én vagyok! :))) nekem még ennyi rálátásom sincs a dolgokra, az ilyesmi háttérinfó morzsákat tőletek szippantgatom fel :)

lukacstoncsi 2015.02.04. 19:56:03

@pomac_ [(k)an]ál: ez annyira kellett mint a Dunába egy vödör víz:) Aki nézi az adásokat ezekre már meg is kaphatta a választ.Csupa tök semleges kérdés semmi bekérdezés a "Hurrá mi is beleszólhatunk jelszóval:D"

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 19:56:32

@Krétagarbó: Na még ez is, hülye is vagyok... ez eszembe se jutott :D :D :D :D
De köszi, hogy emlékeztetsz rá :D :D
És kössz a bókot is :D
@Fu Szekh Li: Mutassad a papírod :D
@foxglove (F6): Nekem vót. Az első csókot tőle kaptam :p Voltam 13 és fél. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 19:56:33

@-pkata-: tudtam, hogy ismered, ezért nem küldtem :))))))))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 19:57:01

Sziasztok!
Régóta olvaslak benneteket, de napról napra visszarettenek a bejelentkezéstől (kifejtem majd, ha valakit érdekel :)).
Az én meglátásaim:
Dóri: ordenáré tuja, semmit sem csinál, a Lais dolgon nincs túl, pedig korából kifolyólag elengedhetné a sztorit, mert erre kár több energiát pazarolnia.
Denis: sztem ő Fanni utánfutója, elfogyott, érzelmeit nem látom őszintének, a nőkkel meg abszolút nem tud bánni, amint az látszott a tegnap estéből is Fannival.
Fanni: tényleg fekete lyuk, de én emellett bírom, sokszor a fejem fogom, de annyiszor magamra ismertem benne, hogy ihaj. Önbizalomhiány, amit a pasi-viselkedéssel kompenzál, de egy negatív kritikátol megmakkan.
Laci: nem szeretem, a feje tisztára Morpheus, de ő nem. A teste se jön be, a játékát nem látom át, sztem gyengíti Edinát és nem biztos, hogy nem direkt.
Edina: eddig neki drukkolok, pedig miatta fogom a fejem másik felét. A kis naiv vidéki lányka szerepét nem ő rakta magára, hanem a nézők, aztán mikor nem felelt meg nekik, számonkérik.
Robin: na, ő nyerjen, ha Edina kihullana, de csak akkor. Tuja, de csak az öfikben, nem kizárt, hogy direkt így akarják elhitetni velünk. Az onban teljesen más. És érdekesen tud kutyulni.
Dani: habár kiesett, azért írok róla: férfiúi sértettség. Emiatt bukta. Ő se tudott túllépni rajta. Az okos jelzőt is a nézők aggatták rá, de azért, amiért jó családból származik és jogra készül, nem okosabb, csak szerencsésebb, mint a többiek.
Zsuzsa: amit tett, nem tettem volna, habár velem megtették, és aki megtette, az én érzéseimről nem tudott, mikor megtudta, azonnal visszalépett. Ez egyszerűen női dolog. Ha mégis megteszi ilyen zárt közegben, bunkóság. De ennyi. Ebben nincs több. Hogy elmondta, az szintén sértődöttség, mert akit kiutálnak, szívesen eldicsekedne, hogy na, mégsem utál mindenki. Ez is női dolog, de a apisk is hasonlóképp dicsekszenek a skalpokkal. Kár, hogy kiesett. Ja, és Ádámra kellett volna rámennie, akkor lehet, még mindketten játékban lennének, Robin viszont már rég nem.:)
Többiek nem is érdekeltek. Macinak féltem a szemeitől. Röné érdekesnek akart látszani, de az lesz az ő nagy pusztulata, hogy a kutya se tudja, hogy ő kicsoda.
Pár meglátás: Zsú a BV-ban elmondta, hogy hogy falkáznak: egy kitalál vmit, a többi csatlakozik és ugyanazt szajkózza. Itt ugyanez van, csak arról az oldalról, hogy hogy is kell alázni Edinát. Pláne úgy, hogy sok hv-lakó bevallottan áttekeri, leginkább hang nélkül, ha róla van szó. Aztán a posztíró, vagy egy elfogult tag írása alapján csatlakozik hozzá az is, aki tulképp áttekerte a történéseket az unszimpátia miatt. Nekem ezért pl. az anál nem anál, mert azt a részt elég sokszor átnéztük párommal és semmi olyasmit nem láttam, amit itt terjesztenek. Amit meg ebből nevesítenek is egyesek, az nekem sok(kkkk). Én pl. Fannit is nagyon bírom, amellett, hogy sokszor visítanék tőle, de nem tekerem át, ha ő van. Viszont a zuhanyzós jeleneteknél ott is simán rá lehet fogni, hogy hátulról, mert csak.
Robin meg nagyon jól lépked. Ez az Edinás szál neki nagyon jól jön. Ha Edina marad és valóban erős kint, akkor jó vele. Ha Laci ejti (remélem, csak képletesen, nem fizikailag), akkor majd ő lesz a felkaroló, ami szintén neki jó. Pont előző este mondtam itthon, hogy na, Robin rá fog repülni Edinára a feszkó miatt, mert neki az jó, erre másnap onban megcsinálta.:)
Edina nagymonológ a vécén (Erdélyben véce, ahogy a kacsa is réce, stb. :) ): a szexről nem a műsor miatt kesereg, hanem az ösztönei miatt, szó szerint: "mért muszáj szexelni, mert jön ösztönből", "mért jön ösztönből, hogy vágysz valakire". Ez nekem egy ittas nagymonológ. Hú, hányszor filóztam én is vécén, vécé mellett ülve huszonévesként.:)
Edina szextagadása: lehet, hogy ostoba vagyok, de az egész szexről beszél a riportban, az összesről, amit itt tett, hogy ezt nem kellett volna. És hogy ez a legutolsó ez most őt jobban megérintette, hogy jobban kiadta magát. Hogy ki mit mond közben, hát, háromgyerekes anyaként meg tudnék itt pár embert hökkenteni.:)
Biztos lesz még.
Csatlakoznék az Edina-fanokhoz, de nem vagyok elvakult, látom, mikor tolják túl (elég sokszor), szerecsent se akarok mosdatni, csak szórakozom. És nem tekerem túl egyik miatt se (életemben egy filmet néztem a takaró alaól: a 8.ik utas, a Halált :) ).
Köszönöm, ha befogadtok.:)

2015.02.04. 19:57:15

Máris jó a hangulat az esti műszakban? helósziavalenszia - kiválasztás night

Cimili 2015.02.04. 20:00:22

Tuja2 jelentkezik. :) Ma nem leszek, csak nagyon későn. Nem is fogom látni, de majd visszaolvaslak titeket, hogy le ne maradjak semmiről. :)

Krétagarbó 2015.02.04. 20:00:49

@kiingattak: mindenképpen jó kívánság.

Krétagarbó 2015.02.04. 20:02:01

@foxglove (F6): rám nem, feltéve, ha ezután nem lesz, de a dolgok jelenlegi állása szerint nem tervezek ilyen típusú cserét:)))

Krétagarbó 2015.02.04. 20:03:31

@-pkata-: ez a zabos mondás aranyos:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 20:04:13

@-pkata-: Na, most magamba fordultam. Már azon gondolkodtam, csináltatok egy olyan
Laci féle tetkót, hátha bejövök Neked! Akkor ezt bebuktam.:(

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:05:16

@Krétagarbó: Tényleg: teccett a tegnapi ajánlat?

Csak ügyesen! 2015.02.04. 20:07:29

@Ilyen vagyok: Köszi, még nem láttam, ennyiből nyilván nem lehet megállapítani, de aranyosak voltak, apukája sem tűnik egy nagyon idegeskedős típusnak :) Szerintem azóta beletörődtek a helyzetbe :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 20:09:57

@lukacstoncsi: Ja, itt is csak ezekre a hülye párkapcsolati kérdésekre mentek rá, ki nem szarja le :D Bezzeg sehol h mi a 3 szakma ;) :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:12:21

@Csak ügyesen!: ugye? pedig megkérdeztem :D
Lehet, azt kellett volna, hogy figyi már, a Dóri azt mondta, hogy a tied kicsi, a Fanni meg azt hogy a Deniszé nagy, mérjétek már le, kinek mekkora.... és mondjátok meg... Amennyire rámegy az RTL a pornóra, lehet, meg is kérdeznék őket...

Krétagarbó 2015.02.04. 20:13:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szia, üdv. itt. Sokmindenben egyetértek, talán Dani jellemzésében nem annyira. (Sztem a többieknél okosabb volt, neki talán Robinon kívül nem "feküdt" ez a társaság, nem nagyon volt szellemi társa. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Dani egy non plus ultra, de egy tipikusan viszonylag eszesebb srác, Robin is, talán Robinnak a továbbtanulási lehetőség nem volt annyira adott, vagy a családi indíttatás hiányzott. Bár ő is járt vmi suliba, ezt most nem is tuom pontosan.)

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:14:53

@-pkata-: Azt nem ígértem, hogy szép lesz :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:15:32

@-pkata-: Pont ezen gondolkodtam, hogy állandóan a farokméretekkel vannak megáldva, hát álljanak egymás mellé és mérjék le alapállapotban és izgalmiban is (semeddig se telik megráncigálni). Amilyen fotókat láttam, tök egyformák. A Dóri kisfarkúzása pont olyan egóromboló céllal lett kitalálva, mint ahogy a többieket találják be olyannal, amiről tudják, hogy rosszul esik: pl. Fanni bőrszíne.

Krétagarbó 2015.02.04. 20:15:56

@astryle: erre nem tudok szavazni, mert nem tartom helyesnek, hogy elvették tőle a jelrakást, de nem amiatt, mert nem tehet arról, hogy buta.

Ruadhnait 2015.02.04. 20:16:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: En befogadlak! (Bar jomagam is eleg uj vagyok itt.) :D
Majdnem mindenben egyetertek azzal, amit kifejtettél. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 20:16:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: én szurkolok, hogy ne piszkáljanak meg a comingoutodért :)
eleve ahhoz tartom magam, hogy mindenki annak drukkol, akinek akar, és mindenkinek az a véleménye, amit akar, emiatt akárki-bárkit is földbe döngölni nagy fassság, és nem menő.
(majdnem biztos vagyok abban, hogy vastyúk kollegina szimpinek fog találni, ha másért nem is, de az avid miatt mindenképpen) :))))
és az már kettő :))))

Csak ügyesen! 2015.02.04. 20:18:06

@-pkata-: Simán. Szerintem boldogok lennének, h valakire rákenhetik, h ezt végre megcsináltathatják velük :D

Krétagarbó 2015.02.04. 20:18:45

@Fu Szekh Li: nem tudtam megnyitni. vmiért nem engedte.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:19:06

@Fu Szekh Li: hát jó... :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: most elgondolkodtam, hogy egymás mellé állnak, és Denisz, a nagy pöcsráncigáló, az egyik kezével a sajátját, a másikkal a Lacit ráncigálja... :D :D :D :D

Krétagarbó 2015.02.04. 20:20:48

@Csak ügyesen!: most nem tudom megnyitni a vidcsit, de örülnék, ha tényleg ez lenne a szitu. (mármint, hogy a szülők normélisabban állnak Fannikához, mint amit gondoltam)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:20:51

@Krétagarbó: A továbbtalulás igazából többeknél benne van, csak elakadt, Daninál linkség, Edinánál pénzkérdés, Robinnál szintén pénzkérdés, Lacinál lustaság és valami más is, Fanninál szintén linkség. Közülük pl. Edina és Fanni az sztem, akik mégis tovább fognak tanulni. Robin tovább melózik, Dani meg majd ha felnő, és kinövi a bulit, akkor fog, de sztem másfelé terelődik. Lacit nem tudom, sztem neki esze nincs hozzá.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:21:39

@aggyistenbrittudós: Aztán majd jön Fanni fan kollegina is... :p
@Csak ügyesen!: Jó, akkor legközelebb... :D

2015.02.04. 20:23:12

@foxglove (F6): ca va :)

miért nem szólsz h nem ma van kiválasztás? én már reggel kijavítottalak erre most én beszélek félre :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:23:42

@aggyistenbrittudós: Az a helyzet, hogy a drukkolás lehet, hogy erős, inkább a nagyobb szimpátiám Edináé, a többieké kisebb, de úgy igazából utálni nem tudok senkit, ez az én nagy bajom, mindig mindenkinek adok újabb esélyt.:)
Az avim nagy kedvencem, tűkön ülve várom a folytatást, ha tehetném, az írót is ösztökélném a könyv miatt, nem csak a filmet várom.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:25:32

@-pkata-: vizuális típus vagyok, és most rájöttem, hgy mit is akarok.:D Nem rossz az.:D Kivéve, hogy Denis sztem csak a sajátját rángatná, Lacinak meg kéne oldania a sajátját.:D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 20:26:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szia! Tetszik az írásod. Jók a meglátásaid. Nagyjából egyformán látjuk a villalakókat. Biztos, hogy egy páran majd beszólnak.Nem kell foglalkozni
velük! Vannak néhányan, akik direkt azért járnak ide. A nagy többségük rendes, és jófej.
Én is évekig csak olvastam, és nem rég jelentkeztem be. Amikor itt vannak a kötözködők,
akkor csak olvasok, és nem írok.Nekem nincs kedvencem, de van három személy akitől
nem sajnálnám a nyereményt, de van akitől igen.Persze, ezt majd az RTL. eldönti...

Csak ügyesen! 2015.02.04. 20:26:48

@Krétagarbó: Nem tűntek egy hideg családnak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:27:20

@aggyistenbrittudós: Én nem szeretek földbe döngölni senkit a véleménye miatt, a stílul bántja sokszor a szememet, meg igazából pár megnyilvánulás miatt voltam nyuszi bejelentkezni, mert eléggé érzékenyen érintett néhány komment, és nem tudtam, mit kapok, ha akkor lépek, mikor épp ez a téma volt porondon.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:27:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: De Laci nem számíthat Edinára, mert akkor Edina megint ki lesz akadva, Laci meg magának nem szokta rángatni :D Ha Dórira bízzuk, akkor meg leszakadna... :D

Krétagarbó 2015.02.04. 20:28:46

@Fu Szekh Li: ezt sem. Viszont most átcopyztam a böngészőbe, úgy meg tudtam nyitni. Ez mi is?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:29:57

@-pkata-: Azért bízom benne, ha ez versenynek számít, bevállalja, max. előtte lezsibbasztja és akkor "idegen kéz".:) Úgyis mindig olyan nagy szavak röpködnek, hogy odateszi magát, meg hasonlók.:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 20:31:15

@-pkata-: én is az vagyok :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: Edinát nagyon kedveltem én is, most sem utálom, csak ahogy teltek a hetek, és kezdett kibontakozni, olyan irányba "fejlődött", ami nekem egyre kevésbé tetszik.
GOT téma: együtt állunk a hosszan kígyózó sorban :)

minden reggel 2015.02.04. 20:31:29

@Fu Szekh Li: ha megengeded reagálok egy korábbira, én egyszer álmodtam is Greenaway jel, minden mozi csak az ô filmjeit játszotta. Sorba néztük mindet ;)

csiri bá 2015.02.04. 20:31:49

@-pkata-: dehogynem szokta, legalábbis régebben tuti volt rá precedens, rá is nyitottak a baszobában. :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:31:49

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: hűűűű, rózsaszín csillámpónis???? :D :D Vagy te akkor még nem voltál, mikor ezzel idétlenkedtünk? :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:33:20

@aggyistenbrittudós: Téged még nem láttalak olyan stílusban, mint a másik rajongót... :) Még Magg is jóval "gyengédebb" stílus...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 20:33:39

@VV Erőlegény: még így is. Semmit sem szabad elvárni, addig tudunk szórakozni :-D

Ruadhnait 2015.02.04. 20:35:35

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ki az a harom? Nekem ketto van, akinek kifejezetten orulnek, ketto, aki mindegy, meg ketto, akitol sajnalnam azert kicsit...

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:35:53

@Krétagarbó: Az elsőben egy konflisra ültetnek fel mindenféle zenekarokat New Orleansban, akik eljáccák közben egy számukat. A maiban a Rising Appalachia nevű együttes egy koncertje van. Az énekeslányok testvérek, nekem tetszik, ahogy énekelnek.

csiri bá 2015.02.04. 20:36:01

@-pkata-: nem tudom, az rémlik, hogy egy vagy két nőnemű lemming benyitott a baszobába ő meg épp a cerkát hegyezte a takaró alatt. :))) Még az analizálás előtt volt...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 20:37:49

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: te könnyen beszélsz... ha valaki rád mászik, csak rálépsz a tűsarkaddal a lábára... :D

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:38:54

@minden reggel: Szerintem kegyetlen jó filmjei vannak, ezt néha szó szerint is értve :)

Ruadhnait 2015.02.04. 20:39:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: En elkovettem azt a hibat, hogy hirtelen felindulasbol regisztraltam, amikor olyan tema volt porondon es meg is kaptam a magamet. Aznap este rosszul aludtam, de azert azota mar feldolgoztam a dolgot. :D

Krétagarbó 2015.02.04. 20:40:15

@Fu Szekh Li: akkor jó, ugyanazt láttuk:) azért nem értettem, mert azt hittem, hogy a rádióhoz van vmi köze, ahogy írtad, hogy vmi napi lista. Köszi mégx1.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:40:31

@aggyistenbrittudós: Én azon gondolkodtam épp, hogy ha most kapcsolódnék be a műsorba, és nem nézném meg az előző adásokat, nekem nem lenne semmi problémám vele. Ugyanolyan, mint a többi. Azt látom, hogy a legelején egy olyan fiókba tették bele a nézők (és nem csak őt, hanem másokat is), amit a beköltözéskor láttak, és mikor a kezdeti feszültség engedett, megismerkedtek, eltelt jópár hét, máshogy viselkednek egymással, eltűntek ezek a fiókok és a nézők ezt a lakókon kérik számon. Edina nem naivaként költözött be, se nem szűzként, előre szólt, hogy idegesítően sokat beszél. Csak hát az elején nem ezt látták, aztán ezt sérelmezik.
Fanni se így költözött be, rajta is a cukiskodást kérik számon, pedig sztem ő nem cuki, hanem egy nagypofájú önbizalomhiányos csaj, aki úgy döntött, ha a pasiknak szabad így viselkedni, neki is. Csak sokszor kiesik a saját kitalált szerepéből, mikor mégis más szeretne lenni. Ha egyszer valaki a függöny mögé látna, jót tenne vele, de itt olyan nincs.
A többieknél is van ilyen szereptévesztés.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:41:29

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Elbújok a konténer mögé, amíg azzal vannak elfoglalva, addig nem látnak.:D
De csak nem.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:42:33

@Ruadhnait: Én nem mertem. De én is rosszul aludtam azokon a napokon, és nem a villalakók miatt, hanem a hv-lakók miatt. Sokan bántották egymást ok nélkül és olyanokkal, ami sztem nem méltó senkihez, még felfokozott idegállapotban sem.

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:42:35

@Krétagarbó: Én úgy gondoltam, hogy az én kedvenceimből küldök napi ajánlatot. Küldjem még?

Krétagarbó 2015.02.04. 20:43:27

@csiri bá: amikor Zsu és Edina betrappoltak, hogy most akkor Laci mit beszélt Edináról a háta megett stb.. Ez a nagy balhé volt, nem? És Laci azzal zárta le a vitát, hogy őt most ez perpill nem érdekli, különben is áll a cerkája. Mondjuk Ádám is bent aludt vele, furcsállnám, hogy közösen recskáztak volna. Sztem csak álmodott, és erre ébredt. (De biztos szokott amúgy, ki nem?)

Krétagarbó 2015.02.04. 20:44:27

@Fu Szekh Li: Persze, csak nem értettem ezt a listás dolgot, pontosabban félreértettem. Küldjed csak, küldjed:))

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:45:59

@Krétagarbó: Akkor ezt most grátisznak, most volt a rádióban:
www.youtube.com/watch?v=X9fDgGwfm40

másodpéldány 2015.02.04. 20:47:45

@Csakazértis én vagyok a királynő:

"Fanni se így költözött be, rajta is a cukiskodást kérik számon, pedig sztem ő nem cuki, hanem egy nagypofájú önbizalomhiányos csaj, aki úgy döntött, ha a pasiknak szabad így viselkedni, neki is. Csak sokszor kiesik a saját kitalált szerepéből, mikor mégis más szeretne lenni"

na, ez pontos... +1

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 20:47:57

@Krétagarbó: Inkognitóban vagyok. Az vagyok, aminek akarsz! Fiú...lány...szerintem
nem számít. Elárulom, hogy a VV6 -ban, egyik kedvencem voltál, többek között.
Emlékszem, hogy májusban lett vége, de a KRISZ IZA FAN, egész október végéig írkált,
Nagy Endrével együtt, amíg össze nem vesztek.:))) Van itt egy pár hozzászóló, akiket
még ott ismertem meg, igaz csak az írásaik alapján. A VV6 -ban bírtam a jó hangulatot.

csiri bá 2015.02.04. 20:48:04

@Krétagarbó: asszem az volt az... amúgy meg ahogy mondod: ki nem...

2015.02.04. 20:48:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: hello én nem voltam ilyen udvarias mint te, csak fogtam és idepofátlankodtam :D
ádinát nem szárátám :) de ez nem fog köztünk éket verni :D

@Krétagarbó: hát már magam sem tudom de elhiszem
mi lesz a héten csak uncsizás és ortályozás?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:49:38

@csiri bá: Eddig 10 pasiból 11től hallottam azt, hogy a cerka hamarabb ébredt, mint ő.:D Ezek a pasik.:D

kismalacka 2015.02.04. 20:50:13

@fosch9: Nem ma van a kiválasztás? Akkor mikor??

Krétagarbó 2015.02.04. 20:50:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: ez csak egy virtuális világ, az álarc mögül az ember általában gátlástalanabb. pont ezért kell helyén kezelni a dolgokat sztem, és bizonyos reakciókat figyelmen kívül hagyni. sztem mindenkinek megvan a maga kis való világa az életben, az számít, ott számít ki mit gondol rólad, mert ők irl ismernek, itt viszont mindenki azt mond, amit akar és bizony néha azt, ami a csövön kifér. át kell lépni az ilyet.

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:52:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tudod erre szokták azt mondani, hogy akkor öregszik meg egy pasi, amikor a reggeli merevedés már a derekába áll.

minden reggel 2015.02.04. 20:52:54

@Fu Szekh Li: kicsit volt ami megfeküdte a gyomromat... Fogalmam sincs miért álmodtam ;)

csiri bá 2015.02.04. 20:53:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: van ilyen... akad, akinek még a paradicsomlevestől is feláll. :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:53:39

@fosch9: Remélem.:) A hv-beszavazós estén döntöttem úgy, hogy jövök.:)
Edina tájszólását szeretem, sajna nekem nem maradt meg, de ha hazamegyek, utána sokáig rajtam ragad.:)
Amúgy azt vettem észre, hogy erős hatással vannak egymásra (ezt már nem csak neked, hanem csak úgy). Edina kevésbé beszél tájszólással, de erősen utánozza Fannit (pl. viselkedés, haj), mert neki imponál a Fanni felvett szerepe: a harsány, megmutatom, senki ne mondja meg, mit csináljak stílus. Mivel színeikben, típusukban hasonlítanak, lehettek volna akár jóban is, ha egyszerre mennek be.

Krétagarbó 2015.02.04. 20:54:29

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: nem akartam intimpistáskodni, persze.
Köszi:) Nem volt ennyire megosztó maga a műsor sem, talán emiatt volt békésebb a hangulat is.

csiri bá 2015.02.04. 20:54:59

@kismalacka: vasárnap, mint mindig... mert ugye a rendszer: vasárnap kiválasztás, szerdán kihívás, vasárnap párbaj... így hullik ki kéthetente egy lemming...

Fu Szekh Li 2015.02.04. 20:56:06

@minden reggel: Mondjuk nem csodálom, hogy megfeküdte :) Elég kemények tudtak lenni. De azok a képek... Meg a zene is nagyon jó volt, illett a képekhez. Nekem mindig olyan barokkos hangulata volt a filmeknek.

Krétagarbó 2015.02.04. 20:56:10

@fosch9: mijazaz ortályozás? :) ez vmi tájszólás? kérsz prószát? aludtejes. holnap sütök, küldök, ha érdekel:)

kismalacka 2015.02.04. 20:56:24

@csiri bá: :)) Kihívást akartam írni naaaa...az akkor ma van nem?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:57:05

@Fu Szekh Li: Férj azt mondja, neki épp a nyakába, de megígérte, ha meggyógyul és én is, akkor megmutatja.:) Vagyis ha jövő héten nem leszek, épp mutatja.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 20:58:22

@Krétagarbó: Ez így van, de ezt is tanulni kell. Mondjuk ettől függetlenül gyomorba vág néhány beszólás.

Krétagarbó 2015.02.04. 20:59:18

@kismalacka: nem vasárnaponként van? kéthetes a ciklus (de szép szó:), egyik vasárnap kiválasztás, köv. szerdán kihívás, majd azon a héten vasárnap párbaj. Ez így kéthetente, egyelőre. Vagy rosszul emlékszem? Miért várja ma mindenki a kiválasztást? A vége felé szokták begyorsítani.

minden reggel 2015.02.04. 21:00:15

@Fu Szekh Li: hááát én filmekben a csöppet softabbakat kedvelem. ;) írok vv t is ;): úgy látszik a vv s trauma egy évi tart ki mint közös élmény
Iza és krisz

Krétagarbó 2015.02.04. 21:00:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: én annak idején politikai fórumon kezdtem, na ami ott ment.. Megedződtem ilyen szempontból.

csiri bá 2015.02.04. 21:00:40

@kismalacka: de ki hív ki kit ma????? mikor még kiválasztás se volt??? na kezdd elölről a számolást: ötször öt mennyi? :DDDDD

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 21:00:57

@Krétagarbó: Szerintem, nem csak azért. Volt egy Bea (Beácska) nem tudom biztosan melyik volt a neve, Ő majdnem minden írása után betette a " Hajrá Iza" -t pedig többen is nem neki drukkoltak. Ilyen alpári, mocskolódó írások nem voltak mint itt. Úgy vagyok vele, hogy Edinát annyian támadják, hogy most már nálam Ő áll az első helyen, akinek oda adnám a nyereményt. Ő is
hibázik, de az én szememben még mindig Ő érdemelné meg a legjobban. Lehet beszólni!! =D =D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 21:00:58

@kismalacka: nem. vasárnap. kiválasztás. kiválasztják, ki legyen a párbajozó, és rá 3 napra szerdán van kihívás, amikor párbajellenfelet választ az illető és kihív vkit párbajra.

Kosztarika 2015.02.04. 21:01:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: és utána 9 hónap múlva tűnsz el? Vagy van az ágyatok mellett automata? :D :D

Krétagarbó 2015.02.04. 21:02:21

@csiri bá: ásztnemhiszámálilyennincsásztnemhiszámál!!!:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 21:02:47

@-pkata-: @Csakazértis én vagyok a királynő: nekem szupcsi melltartóm is van, meg bugyingóm, mint a tegnapi filmben.

2015.02.04. 21:03:26

Dr. Gyurma rendel?

kismalacka 2015.02.04. 21:04:31

@Krétagarbó: @csiri bá: @-pkata-:

Most akkor én vagyok hülye vagy én vagyok hülye?? :))

( teljesen megkeveredtem a napokkal/hetekkel )

csiri bá 2015.02.04. 21:05:05

@Krétagarbó: valamelyik Criminal Minds részben volt ez a szöveg, hogy "emlékszel, akkoriban még a paradicsomlevestől is felállt". :)))

Csak ügyesen! 2015.02.04. 21:05:11

@Fu Szekh Li: Mióta Zsu kiesett, azért sokkal jobb a helyzet szerintem általánosságban. Most Dani kiesése után volt 1-2 csúnyább nap, nem akarok én senkit sem bántani, de főként olyanok miatt szerintem, akik elég keményvonalas Zsu drukkerek voltak. Szerencsére most megint csendesebb a helyzet :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:05:42

@Ilyen vagyok: Remélem, nem, létszámstop van. Zuram épp most kattan meg a háromtól, sztem magát az automatát is felhúzná a cél érdekében.:D

Fu Szekh Li 2015.02.04. 21:06:07

@minden reggel: Ma már én is. De tudod: amíg az ember ifjú és bohó...

,, 2015.02.04. 21:06:10

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: @Ilyen vagyok: ti rokonok vagytok?:)
@fosch9: aszittem azóta változott a helyzet:)
@szerivan: szia pufika!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:07:02

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Melyik film? Melltartóról jut eszembe, Fannikához hasonlóan vagyok én is megáldva mellesleg, nem is értem, miért nem ismeri azokat a melltartókat, amikben egy egész franciaágynyi push-up van.:D

Krétagarbó 2015.02.04. 21:07:20

@szerivan: Aha, akarsz róla beszélni? :)

2015.02.04. 21:07:28

@foxglove (F6): Nem ismertelek meg műszempilla nélkül!!

Krétagarbó 2015.02.04. 21:09:01

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: ezt már kérdezted tőle a múltkor is, vagy csak álmodtam? Olyan déja vu-m van...:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:09:12

@Krétagarbó: Egyszer beleolvastam, utána egy hétig brazil szappanoperát néztem, hogy kilúgozzam az agyam.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 21:10:02

@Ruadhnait: Államtitok. :) Te sem írtad ki. Nálam az első... Edina, és még Robin, Laci.

Dóri, nem csinál semmit...nem részletezem, amit csinál. I
Fannika, kap munkát az RTL -nél ( Lilu célzott rá.) I Nekik nem adnám!!!
Denisz, Ő nem érdemli meg szerintem..... I

További szép estét! jó szórakozást! -L-

Krétagarbó 2015.02.04. 21:10:15

@szerivan: Szeretnél kókusz lenni? Ha igen, úgy alakítjuk. Bárkiből lehet kókusz.

csiri bá 2015.02.04. 21:10:27

@Krétagarbó: déja vu-m van - orvos mit mondod, kikezelhető? :DDDD

Kosztarika 2015.02.04. 21:11:09

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA:
Teljesen szűz(pöcök) vagyok, most írtam először, bár be kell vallanom régóta kukkolok :D

,, 2015.02.04. 21:11:22

@szerivan: akkor vegyél fel egyet!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 21:11:44

@kismalacka: ne erőlteccsed :-D

@-pkata-: nem, az enyémre, dikk :O

@Csakazértis én vagyok a királynő: machete gyilkol :-P Abban lopták tőlem az ötletet. Bizony.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:11:57

@csiri bá: Hehe, a régi szép idők...:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 21:12:16

@foxglove (F6): Nem vagyok itt senkinek , se ismerőse, se rokona. Ha akarod megesküszöm rá!

Fu Szekh Li 2015.02.04. 21:12:46

@Krétagarbó: Az a mátrix hibája, figyeljél jönnek az ügynökök.

Ruadhnait 2015.02.04. 21:12:51

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Jolvan, oke. :) En a Lacit a Dori melle helyeznem, a nekem mindegy kategoriaba. A tobbivel egyetertek. ;)

kismalacka 2015.02.04. 21:13:25

@Ilyen vagyok: Miért nem szűzpöcök a nicked akkor? :))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 21:13:32

@Krétagarbó: ha új, akkor h kérdezhettem, he? :-D

@Ilyen vagyok: na, melléd kerül denisz, oszt lesz nemulass :-P

,, 2015.02.04. 21:13:52

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: pedig az avitok alapján olyan mintha egy pár lennétek:)

Kosztarika 2015.02.04. 21:13:52

@foxglove (F6):

Tudtommal nem, de tudod: ez a való világ, bármi megtörténhet :D

malevil2050 2015.02.04. 21:14:23

@Krétagarbó: Estét.Nem nem.Ki kell ezt mondani kevesebben voltak a hopkinszok,tudod a rejtő féle,azéé írok konspirálva (nem fogják érteni) így nem sértődnek meg.

Egy nagyon eccerű pölö.Asszonta eccer egy illető a másiknek - ne foglalkozzá má vele nem látod mi a zavatraja - asztat h estleg miért ez (szöveccség) az má nem számít-Ez má egy utálatos kép (így perce én is).Magyarul más a felhozatal itt is.Hányszor írtuk má,lazítani,lazítani,,áhhhhh.

kismalacka 2015.02.04. 21:14:34

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Azért a múltkori vaddisznópöris élcelődés érzékenyen értintett :))))

Krétagarbó 2015.02.04. 21:15:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: én nagyjából mostanra szoktam le, a híradóról is lassan, de biztosan. Ellenkező esetben már agyfaszt kaptam volna.:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.04. 21:15:03

@-pkata-: Elkéstél a beszólással. :)))) Drukkolok Neki is! :) Szia! Léptem....

csiri bá 2015.02.04. 21:15:54

@kismalacka: pedig még mindig jobb, mint rúdon pörögni a tűz felett. :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:16:12

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Azt nem néztem. A vv-t végignézem, előtte altatok, utána hv-t olvasok, ha nem esek össze, sorozatokat nézek, most Marvel van terítéken.:D

Krétagarbó 2015.02.04. 21:16:49

@csiri bá: Még nem voltam vele, gondolod kellene? (Azt mondod, én is kókusz vok??!!:))

kismalacka 2015.02.04. 21:17:00

@csiri bá: Te most mintha kicsit gonosz lennél.... vagy tévedek :)))

,, 2015.02.04. 21:17:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: Marvel? ezzel most megvettél engem is:)

csiri bá 2015.02.04. 21:18:21

@Krétagarbó: helyedben megnézetném, hátha fertőző vagy áttétes. :DDD

Kosztarika 2015.02.04. 21:18:28

@kismalacka: úhhh, télleg.. ezt elbactam :D

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Kinek? Nekem, Denisznek vagy Fanninak? :D ÁÁÁ, inkább egy partivrisli, mint Denisz :)

kismalacka 2015.02.04. 21:20:02

@Ilyen vagyok: Ja, pedig sztem nagyon ütős lett volna :)) De valahogy meg lehet változtatni a nevet, itt van a Bigél aki már vagy ötször váltott nicket...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:21:04

@foxglove (F6): Nem ez volt a cél, de örülök.:D
Van még pár kedvenc sori.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:21:45

Azt meg tudjátok nekem mondani, hogy lehet egy hsz-be több nevet előzményezni?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:22:16

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: nem igazán értelmezhető, hogy ez a vv7 miért vált ki ilyen indulatokat, hiszen gyakorlatilag ugyanarról szól, mint a korábbi.

és akkor csak mert még a héten nem volt:
HAJRÁ FANNI!

2015.02.04. 21:22:17

@Ilyen vagyok: Fáncsi és Ádina vagyol egyszerre?

minden reggel 2015.02.04. 21:23:28

Szeretném elmondani h vettem mûszempillát. ;) a múltkori beszélgetés hatására ;)

,, 2015.02.04. 21:23:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: kár h nem ez volt a cél (csak viccelek)
majd kivesézzük a többi a sorit is. Marveleseket meg mindenképpen:)

Netem rosszalkodik, léptem! jó kommentálást!

Kosztarika 2015.02.04. 21:24:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: ugyanazon hozzzászólásban Válasz erre.. szöveg, másik nick - válasz erre, szöveg :D

2015.02.04. 21:24:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Végignyomod az összes büdösbuborékot akinek válaszolni akarsz.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:25:22

@malevil2050: Jó estét:) de azért voltak kevesebben a tuskóhopkinsok, mert a regényt sem Rejtő írta. én a korábbi vv-nél nem voltam, csak a 6-nál és most, de pl. a vv4-nél és vv5-nél is azt hallottam, hogy ugyanígy ment a hirig, mint most.

Kosztarika 2015.02.04. 21:25:26

@szerivan: Ja, csak az a rossz mikor egyszerre beszélnek - üvöltenek - a fejemben :D

csiri bá 2015.02.04. 21:26:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: rányomsz a válasz erre gombra, beírod, amit akarsz majd egy másik hozzászólás válasz erre gombjára nyomsz és oda is beírod amit akarsz kb ennyi...
Csak azt nem lehet, hogy ha mindkét hozzászólás ugyanattól származik...

Krétagarbó 2015.02.04. 21:26:26

@foxglove (F6): Netem rosszalkodik stb..-t úgy olvastam, hogy mentem rosszalkodni. :))

minden reggel 2015.02.04. 21:26:31

@kismalacka: csak bemész a profilba ott lehet

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:27:11

@Ilyen vagyok: Megpróbálom, habár az előbb törölte az előző választ, mikor új nicknek akartam válaszolni.:D De hát időm rengeteg (mégse :) ).
@foxglove (F6): Ok :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 21:27:52

@Csak ügyesen!: A "kedvencem" abban az utálkozós időben Moscella.Della.Fructa volt. De pl Natrium glutamatot kedveltem a humoráért, bár a nézőpontunk csak ritkán egyezett. :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:27:55

Köszönöm a segítséget, úgy látom, sikerült.:D

minden reggel 2015.02.04. 21:28:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: ràkattintasz írsz nem küldöd el megint kattintasz és így tovább

Emese Keke 2015.02.04. 21:29:09

Latit utalam met nagon huge. Fany e1 idiota lib, Daniss eg undorit ferg aki egjgest a nemiszervet fogya. Dora egy tuja, Edna meg uncsu as buta. Robi az egyetlen normalaas emer ott bent meg Zzu vot meg normalas. Hayra Robi! Ja es biom ezt a hogvútot.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:29:19

@Krétagarbó: de, pont ennyire volt megosztó, csak ott amott mindenki a helyén tudta kezelni a témát, és nem fajult el egymás szenyózásáig semmi.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:29:22

@csiri bá: nemá, hipochonder vok, mint a hajdúpéter...:)

Krétagarbó 2015.02.04. 21:31:13

@aggyistenbrittudós: nem tudom, ezt a bandát (bentit:) megosztóbbnak érzem, mint a tavalyit. valahogy hamarabb megvoltak a törésvonalak, és nagyon keményen gyilkolják egymást. Tavaly ennyire nem éreztem ezt. (de aztán lehet, hogy az idő mindent megszépít...)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:31:44

@Emese Keke: :))))) cseréld le a klavidat, mert néhány betű viccesen sztrájkol :))))))))

csiri bá 2015.02.04. 21:31:59

@Krétagarbó: hipochonder? Az olyan, mint a szavó? :)))

Kosztarika 2015.02.04. 21:32:53

"EMESE KEKE 2015.02.04. 21:29:09

Latit utalam met nagon huge. Fany e1 idiota lib, Daniss eg undorit ferg aki egjgest a nemiszervet fogya. Dora egy tuja, Edna meg uncsu as buta. Robi az egyetlen normalaas emer ott bent meg Zzu vot meg normalas. Hayra Robi! Ja es biom ezt a hogvútot."

Dekódolná valaki? :D

Fu Szekh Li 2015.02.04. 21:33:45

@Emese Keke: Elfelejtetted aláírni, hogy Nedudddgi!!

2015.02.04. 21:35:15

Nem foghatja senki sem rám, hogy nem utálom eléggé Dinkát. Úúúútálom. :-DD
De ha csak a tegnapi öfit láttam volna róla, akkor lehet, hogy szeretném. Igaz elgondolkodnék rajta, hogy miért monologizálta a vécében annyira, hogy nyerni akar (mivel ismerem, nem csodálkozom el), de egyébként aranyos volt, önirónikus, cserfes. Remélem, nem tart sokáig nála, nem akarom megszeretni. Mondjuk ez a veszély nem fenyeget, nem felejtem el az acsarkodást, a permanens önzést, meg a hierarchia hetet, és amikor Lackó jött vissza, hogy IGÁZÁÁÁM VÓÓÓT, HÁÁÁT IGÁZÁÁÁM VÓT, TUTTÁM, HOGY IGÁZÁÁÁM VÓT!

Más: azt figyeltétek, amikor Pffffhánny odament Robinához, ölelgette, mászott rá, és bejött Döniz: akkor kicsit szétrebbentek. Ha Döniz nem olyan mamlasz, lehetett volna egy kis anyázás belőle. Mert azért Ádámra eléggé ugrott. Megnéznék egy foursome-ot a csajokkal meg Robinával...

Ismét más: Lackó ostoba, sötét alak. Dinka jól látja, hogy lehúzza. Olyan mint egy házsártos, idegileg labilis, magára nem sokat adó feleség. Férfiben. A dugás megint nem lehetett olyan jó. Ha jó lett volna, még egy ilyen nő, mint Dinka is hálálkodna egy kicsit, hogy hű de jó volt, vagy hogy hú de kellett már ez, vagy "még egy kört?", stb... Csak saját tapasztalatokra/emlékekre építek... :-DDDD

És végül, más: Döniz f@szverései közben meglepően közepes méretű a cerkája. És nem is túl kemény. Tipikus lanyha húsf@sz. Nemtom, hogy áradozhat ennyit Pfffhánny. Lehet, hogy nem partivirsli, de nem is Téliszalámi.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:35:45

@szerivan: sztem akkor úgy hívnák, hogy "ilyen vagyok és igázámván".

kismalacka 2015.02.04. 21:36:12

@minden reggel: Köszönöm :)

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: És akkor már rögtön meg kell enni? :)

@VV Erőlegény: Mosca most is itt van

Emese Keke 2015.02.04. 21:36:24

Hagatok beken ne bancatok tsak azert mert igy irok oke?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:37:53

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Marvelest most az x-men részeket nézem újra, míg a Shield és Carter ügynök új részei jönnek le, múlt héten a Thor 1-2 (imádás), Bosszúállók, Vasemberek stb. Nem Marveles: Banshee, Strick Back, Trónok Harca, 100, Egyszer volt, hol nem volt, Walkig Dead, Z-nation.
Aludni majd nyugdíjas koromban fogok.:D

minden reggel 2015.02.04. 21:38:02

@Emese Keke: sztem nem bánt csak érteni akar. De ha az nem szempont...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 21:38:55

@aggyistenbrittudós: Lehet, hogy csak vastagok az ujjai a mobil klaviaurájához. :-)

kismalacka 2015.02.04. 21:40:19

@minden reggel: Én nem is akartam megváltoztatni...@Ilyen vagyok-nak ajánlgattam, mert úgy kezdte a bemutatkozását, hogy szűzpöcök vagyok itt, és erre mondtam neki, hogy milyen lenne már ha ezzel a nickkel jött volna :))

minden reggel 2015.02.04. 21:40:28

@Krétagarbó: irtó hossxúnak tûnik.;) most várom az alkalmat ;) h kipróbáljam

Krétagarbó 2015.02.04. 21:40:53

@csiri bá: szavó? azmiaz? én a hipochondert a polihisztorral kevertem mindig, de ma már tudom, hogy csak hipochonder vok:)

malevil2050 2015.02.04. 21:41:07

@Krétagarbó: Oké. De ha már a sárkánykirálynő is megjelenik közöttünk,,ehhh most nem is tom hogy hijják talán dártányán - nahh mind1 -akko má nagy lehet abaj.Egyenlőre maradok a magaslesen,hűtöm a biteket folyékony nitrogén/hidrogénben h kész legyenk majd a bevetésre.

ygan_rev 2015.02.04. 21:42:57

Hali!
Nekem rettentően hiányzik Dani az összefoglalókból. Talán ő volt képes kordában tartani az egyik oldalt a másikkal szemben. Ami ebben (a tegnapi ) összefoglalóban folyt az már 18-as karikát érdemelt volna és nem az a kellemes esti nézegetős, kikapcsolós valóvilág, ami a fondorlatokról, csábításról, szerelemről és kulturált vitatkozásokról szól. Zsuzsa és Dani kiesésével ez a széria átment egy valódi szemétbe, ahol a gusztustalankodás, az állati ösztönök, a lerészegedés a végtelekig jelenti a "játékot". Remek kis széria volt ez, mindaddig amíg a két cinkos bent volt, mitöbb a kedvencem is. Még a négyest is verte, ami nagy szó. Mostanáig...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 21:42:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó ízlés, megtartunk ;-)

@kismalacka: ez a szeretetem jele :-D

@Fu Szekh Li: nézzed csak, jó az :-D

@Ilyen vagyok: mindig minden körülmények között

Krétagarbó 2015.02.04. 21:43:36

@Emese Keke: nem bántuk, sztem kódolható, írj csak bátran.

csiri bá 2015.02.04. 21:43:48

@Krétagarbó: bocs kevertem a dolgot, a szavó a penész ellen van, a hypochonder az akkor olyan mint a domesztosz. :)))
Polisztirol is vagy? Neked tényleg el kellene menned a holnapi szakrendelésre. :DDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.04. 21:44:36

@Spitzbauer: Én a boltos héten nem szerettem. Mondjuk az túlzás, hogy bármelyiket is szeretem, de akkor ő ott kifejezetten irritált. Ahogy Dani is. Pont ezt írtam korábban, hogy ha most látnám először, teljesen más lenne, mint ahogy az elejétől látom. És lehet, hogy sokan így lennének ezzel, mint te is.:)
Fannis: lehet, hgy ha Ádám lett volna most is, arra ugrik, Robint nem tartja annyira, legalábbis férfiként.
Lacis: sztem is lehúzza. Ha én nézem a saját élményeimet, nem kicsit több beleéléssel szoktam jutalmazni a másik felet, és ez teljesítményfüggő.:) Mondjuk eléggé ki volt ütve, hogy darab fa legyen.
Denis: és igen, tök átlagos szerszám.:)

malevil2050 2015.02.04. 21:45:07

@Emese Keke: Jájj,köbö úgy írsz,mint én ,csak én használom a vesszőmet.Benne van a zösszes játékos,nadjon jóó.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:45:37

@minden reggel: ez ilyen otthoni felragasztós, vagy a szálas? Kivi vok, majd ha feltetted, írd meg a tapasztalatokat. (Priviben is jó, ha nem akarunk offolni:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:45:58

@VV Erőlegény: akkor meg cerka kézbe, és azzal :))))

(ez a 'cerka kézbe' tisztelgés az angoltanárnőm előtt, még mielőtt beszólásnak venné akárki is) :)

Mók_Ica 2015.02.04. 21:47:06

jó estét komment-társak öööö..... hv vv lakók :))) kinek van szüksége a villa nővérre???

Krétagarbó 2015.02.04. 21:47:52

@malevil2050: folyákony nitrogénben tudo mit szoktak hűteni? :) Sárkánykirálynőt is meg lehet szelidíteni, a játék pl. jó volt. Persze nekem volt olyan pont néha, amikor inkább nem jöttem, ez is igaz..

malevil2050 2015.02.04. 21:48:52

@eatpray: Valami iljesmi.Ész nélkül kivül belül,így mindennap ünnep.

csiri bá 2015.02.04. 21:49:40

@Krétagarbó: folyékony nitrogénben a T-1000-est szokták lehűteni... :DDD

minden reggel 2015.02.04. 21:50:07

@Mók_Ica: mindenkinek ;) olyan csúnyának érzem magam...

Krétagarbó 2015.02.04. 21:50:45

@csiri bá: nem vagyok polisztirol, csak azt hittem. Vagy azt is nézessem meg? Most elgondolkoztattál, holnap meg is kérdezem az orvosomat és a gyógyszerészemet...:)

Mók_Ica 2015.02.04. 21:50:56

@Krétagarbó: nem olvastam végig az összes kommentet..... de azt látom, hogy vannak új néven regisztrált vv6-os hozzászólók.... :)))))

Mók_Ica 2015.02.04. 21:51:56

@minden reggel: miért érzed csúnyának magad? ki bántott? :)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:52:41

@eatpray: egy!!111!!!!1 öfiből ezt a tanulságot levonni dani kiesése után még -szerintem- korai. tegnap-tegnapelőtt még csak a vasárnapi kiszavazás utáni bulikázást-feszültséglevezetést láthattuk. -szerintem.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:52:50

@aggyistenbrittudós: és olyankor az osztály felénél eltűnt az egyik kéz a pad alá? :)

malevil2050 2015.02.04. 21:52:53

@Krétagarbó: Persze h tom,a sört.Sokat éccaka is vótam de sztán leszoktam róla,tudod éppen forrt a bor,annyi vót a muslinca h csak.

csiri bá 2015.02.04. 21:53:13

@Krétagarbó: konzultálj itt a villanővérrel, hátha jó lesz rá a canesten. :DDDDD

Mók_Ica 2015.02.04. 21:53:16

@malevil2050: olyan ritkán jöszöl.... ma estére maradsz, ugye? :))

minden reggel 2015.02.04. 21:54:02

@Mók_Ica: ma még senki nem kötött belém ;( valamit rosszul csinálok...

csiri bá 2015.02.04. 21:55:25

tippeljünk, ma hány perc nyígás lesz az öfiben. :DD

Mók_Ica 2015.02.04. 21:55:54

@csiri bá: @Krétagarbó: az igazi polisztirol elég ritka..... de Krétácska "gyanús" :))) erre pedig nem kell gyógyír :)))
a hipochondriát viszont remekül gyógyítja a canesten vagy az állott vizes borogatás is :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 21:56:20

@Krétagarbó: matekos osziba jártam, nagy százalék röhögött, én nem :)))))

Emese Keke 2015.02.04. 21:56:45

@malevil2050: en serintem kicsit joban irok de haguk. Baratok?

malevil2050 2015.02.04. 21:57:41

@Mók_Ica: Hátt egy kicsikét nekibúsúlójuhászkottam,mer mi sem bírtunk a fütyi/rtl duóval,javítottnuk ugyan egy keveset,de n szépiccsük bebuktuk.

Mók_Ica 2015.02.04. 21:58:30

@minden reggel: kötekedni szeretnél? hát hol van a kis godzillás szerelmed? még nem érkezett meg.... hmmmmm......

@Krétagarbó: nem olyan, mint Manci néni? :))))

csiri bá 2015.02.04. 21:58:37

@kismalacka: nem tudom, egyik sem voltam még. :DD

malevil2050 2015.02.04. 21:59:09

@Emese Keke: Leheccséges.A barátokat meg nem iagazán értem.

Krétagarbó 2015.02.04. 21:59:16

@Mók_Ica: nekem nem. Manci néni már volt idén, sőt Márika is.

Mók_Ica 2015.02.04. 21:59:50

@malevil2050: a cél lebegjen a szemünk előtt :))) a végső győzelem :)))

Mók_Ica 2015.02.04. 22:00:35

@Krétagarbó: újabb unoka.... hihihihihihi

Kosztarika 2015.02.04. 22:01:16

@Mók_Ica: "a hipochondriát viszont remekül gyógyítja a canesten vagy az állott vizes borogatás is :))))" Nem úgy van az, azt műteni köll.. Talán Dr Gyúrós tud valakit :P

malevil2050 2015.02.04. 22:01:18

@Mók_Ica: Esz így is van.Remélem nem bukunk bele,mint a kis piktor.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:02:06

@pomac_ [(k)an]ál: háhá, lebuktál, nem nézted meg, amit belinkeltél. :D

pomac 2015.02.04. 22:03:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bazz már mikor néztem azóta 2 filmet megnéztem az érdekesebb volt azt tudom hogy istenitette magát fanni milyen jó emberismerő de más nem ragadt meg belőle :D

Krétagarbó 2015.02.04. 22:03:52

@csiri bá: oksa, mmkk.

Milyen kérdés ez hogy ki nyeri szerintünk a a VV-t, fiú v. lány? Most felmérik az igényeket vagymi?

malevil2050 2015.02.04. 22:04:07

Hurráááááá ,új ötlet,végreeeeeeeee, médiaaaaaa,búlvár,cájtung

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:04:35

@Krétagarbó: Azt mérik fel, h mennyi munkájuk lesz azzal, h valahogy nő legyen a nyertes.

Ahogy elnézem, elég sok :D :D

csiri bá 2015.02.04. 22:05:02

@Krétagarbó: aha és amire jön több szavazat, az nem lesz. :)))

Mók_Ica 2015.02.04. 22:05:15

@Ilyen vagyok: rögtön vágni.... ez egy durva kezelési mód, először finomabb módszereket kell kipróbálni :)))

@malevil2050: tartsd szárazon a puskaport :))) ;))

dedófa..... újság cím.... hmmmmmmm ... nem érezném magam célközönségnek.....

Kosztarika 2015.02.04. 22:06:03

Dani végrendelete megint nem lesz?? :( :(

csiri bá 2015.02.04. 22:07:38

@Ilyen vagyok: de, most írják a lemmingek és a vellacájtungban fog megjelenni. :DD

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:07:41

@Ilyen vagyok: Úgy látom, az már nem lesz. Az is lehet h már nem is irattak velük.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:07:56

szeritnem nem tudják mit jelent az, hogy paparaddddzi :D.. / öööö beállított installációt?

malevil2050 2015.02.04. 22:08:23

@-pkata-: Nem mer arrul csunyát írtak a lantosok:Tood ,kismalacc kismalacc engeggy be nem engedlekk - ,,,asz,,oda (jájj ez oljan csúnya)

Mók_Ica 2015.02.04. 22:09:06

@Ilyen vagyok: ezt akartam kérdezni én is...... mondjuk ő elhasználta a szuperképességét, de ettől még a búcsúlevél lehetett volna.....

fáncsiék nem tudják, hogy magázódjanak vagy tegeződjenek...... de legalább fáncsi jól szórakozik a felolvasás közben..... uncsi .....

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:09:07

@vastyúk is ..: Azért egy füstölt sonkát nehéz váratlan helyzetben lekapni :D :D

Krétagarbó 2015.02.04. 22:09:11

Ez viccesebb volna, ha Fancsika nem röhögné el.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:09:35

@pomac_ [(k)an]ál: azt mondja, hogy van egy különleges tulajdonsága, hogy a halált meg tudja álmodni, ha kiesik a foga. És ilyen a közelmúltban legalább 3x volt és 2-3 éve kezdődött.... :D

malevil2050 2015.02.04. 22:10:07

@Mók_Ica: Direkte kivittük afrikába napra.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:10:24

@vastyúk is ..: dehogynem.... lady gaga énekelte :)))) ennyike :)))

Krétagarbó 2015.02.04. 22:10:26

Edina, röhögj már rajta, ne magyarázd...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:10:45

@Krétagarbó: én alig értettem belőle valamit...
Lófasz lesz ebből, nem belelvalóvezetőség... :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:11:24

@malevil2050: óóóó, hát itt vannak a zsebömbe.. hogy szöget üssek a fejömbe!!!

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:11:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Úgy döntöttem, ezt biztos úgy érti, ha álmában esik ki a foga, mert egyébként elég... morbid lenne :D

Krétagarbó 2015.02.04. 22:12:07

Minek feszülnek be? Fancsika, te is viccelődtél mással bakker???? PVC is humortalan.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 22:12:15

@Krétagarbó: egyébként igen, keményebben nyomják - nagyon helyes, szórakoztassanak csak! de a kommentek is ugyanilyen megosztók, amit viszont sajnizok, amikor határt lépnek át.

(muslicával -nahát, hogy pont ő jutott eszembe) az a problémám, hogy dacára annak, hogy faszánjól frappánsan fogalmaz, de hajlamos átbiciklizni magát a határon kommentkollégák elleni személyeskedéssel. az meg nem menő.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:12:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az álmoskönyv szerint, ha álmodban kihullik a fogad, az tényleg halált jelent .....

@malevil2050: az jóóóóó :)))))

Commodore 2015.02.04. 22:12:19

Leköptem, közel állt hozzám, ennyi, ijen vagyok!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:12:35

Ebbe a szériába, vagyis a szereplőkbe, annyi humorérzék szorult, mint egy vödör homokba.

Baresz83 2015.02.04. 22:12:46

Dóri feje, atyaég... már majdnem bealudtam, de erre felriadtam :D

Commodore 2015.02.04. 22:13:02

Beleverték a PÓtHajba! ?

csiri bá 2015.02.04. 22:13:22

@Mók_Ica: és ha álmodban kiütik? :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:13:25

Ez a médiahét általában hót unalom szokott lenni. Valamiért az az érzésem, h most sem lesz ez másként, max. ha sikerül nekik vmelyik "cikken" irtóra összeveszni, de az még összejöhet :)

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:13:28

@Krétagarbó: csak ők röhöghetnek másokon, a 'csicskáknak meg kuss legyen'

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:14:05

Kötvetítsetek, itt nincs tévé, komoly elvonási tünetem van!! :)

astryle 2015.02.04. 22:14:15

@Baresz83: ja.. eléggé le van nőve a haja is

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:14:20

@Csak ügyesen!: @Mók_Ica: jó, persze, nagyanyám is igy tartotta, de Fanni még ezt is tök hülyén fogalmazta meg.

Baresz83 2015.02.04. 22:14:32

Mert amúgy Dennisék nem kamuztak össze-vissza... úristen...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:14:42

Na erre a szardobálásra nem voltam kíváncsi, vki röviden összefoglalná?

Mók_Ica 2015.02.04. 22:14:51

@Krétagarbó: mindig ezt csinálja fáncsi.... nem figyelted még meg?
és most ehhez asszisztált denisz és dóri is...... felháborodnak.... és reklamálnak... pedig ők is bántókat írtak... ennyike, köszönöm :)))))

Ditti82 2015.02.04. 22:14:54

Baszki, az előző poszthoz kezdtem irkálni... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:15:03

@Csak ügyesen!: épp az történik. Mindenki megsértődött mindenkire.

pomac 2015.02.04. 22:15:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lehet cserélhető van neki :D annyira nem figyeltem rá mert mikor elkezdte mondani hogy milyen jó emberismerő ott már elvesztette a hobbijellegét a válasza :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:15:31

@vastyúk is ..: Úristen, de komolyan vették, tejóég :D :D Mintha ők nem próbálkoztak volna ugyanezzel :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:15:44

@Commodore: Bárcsak lett volna bennük elég spermitusz!

malevil2050 2015.02.04. 22:15:46

Hát egen, valahun má a a sinek is elágaztak,meee bűdös vót a bakter lába.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:15:55

@Baresz83: hát nem, ők viccesek voltak és a zigazat írták :))))) (nem igaz :)))))

astryle 2015.02.04. 22:15:57

Hát de Fannika azért ne nyúj a Pénisz hajából, mert már így is alig van.. a játék óta szegénynek már fele annyi sincs XD Lassan azon gondolkodok, hogy Pénisznek kell nyernie, hogy hajbeültetést vegyen magának.

Krétagarbó 2015.02.04. 22:16:16

@aggyistenbrittudós: ennyike, sztem is. (mosca-val kapcsiban is.)

malevil2050 2015.02.04. 22:16:20

@Ditti82: Jó reggelt,te is iccakás vagy??

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:16:43

@Csak ügyesen!: Jaja, elképzelem, hogy Laci is könnyezik az ő papírjuk felett, hogy 'dehát én nem szeretem a Robint Edina, hidd el, esküszöm.' :D

malevil2050 2015.02.04. 22:17:02

Áhhhhhhhhhhh fütyi memmonnta a frankót,,,,,,,

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:17:05

Fannika megkapta h mi a beosztás.

malevil2050 2015.02.04. 22:17:57

Ha nicsen punciiii ágyőőőőőőő

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:18:19

Hiába rinyálok, hogy kéne a munkához egy tévé, nem adnak....

Krétagarbó 2015.02.04. 22:18:42

@csiri bá: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát kábé...

Dennisznek kinyílt a csippája, vagy már kevesebben vannak, több idő jut mindenkire egyenként???
Nem tud kibontakozni? Úúúhhh.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:19:07

@csiri bá: az gyilkosságot jelent :))) (há' honnét tudnám???)

@Csak ügyesen!: médiahét??? eCCeri feladat volt.... remélem....

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mindenki az agykapacitásának megfelelően :))))) fáncsi pedig oxigén hiányos, mint tudjuk :)))

@Ditti82: és senki nem írt? jajjjj..... nekem panaszkodhatsz, megvigasztallak :))))

malevil2050 2015.02.04. 22:19:15

@-pkata-: Kössz aszt tuttam h valami benzinesek jáccák.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:19:25

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: ó, remekül, halmozom az élvezeteket.
Ma voltam dokinál, azt mondta, hogy (most már) tüdőgyulladásom is van. Na ez a hedonizmus. :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:19:37

Dennis nem tud kibontakozni, ha nincs szex. Ezt jó tudni.

Robin asszem Fannit akarja kiválasztottnak.

Schlomo Goldberg 2015.02.04. 22:19:43

Mekkora Hárpina ez a Kazal hogy nem veszi mélytorokra Deniszkét a konyhapulton.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:19:46

@Krétagarbó: nem baj, majd most Robin taTTikából beadagolja Denisznek, hogy milyen szar pina a Fanni...

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 22:19:48

Ádinkával még egy faluban sem szabad lakni, mert döglesztő a kisugárzása. Kispályás.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:19:54

Hehehehehe, Robinka inszepsönöst játszik Denisszel, ülteti a gondolatcsírákat az agyába :D

astryle 2015.02.04. 22:19:57

@fosch9: semmi érdekes.. a tegnapi részhez képest a mai lófasz... ami meg jön hiszti azt meg láttuk a promoba :D

Kosztarika 2015.02.04. 22:20:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akkor a pcihiáter mellett fogorvos és fogtechnikus is kell neki. Meg egy pohár a protkónak :D

minden reggel 2015.02.04. 22:20:45

@Mók_Ica: hát rég nevettem annyit mint a szereposztós estén :) már ezért megérte regisztrálni :) már fel is vidítottál :)

Krétagarbó 2015.02.04. 22:20:55

@Pék Sütemény: Dennisz és Robin megbeszélik a Fancsi-Dennisz párkapcsi problémákat. (Dennisz nem kap puncit, nem kell neki Fancsi)
Fannika ezen ki van akadva, most PVC-nek siránkozik, mert szomorúúú, Dennisznek szerinte csak a szexre kellett.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:20:59

@-pkata-: hát de most épp nem veszekedtek :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:21:52

Dóri milyen igénytelenül néz már ki abban az egyszál KirályGábor-naciban.

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:21:52

@Krétagarbó: Köszönöm. Egyből jobb, hogy lett a történésre rálátásom. :)

Kosztarika 2015.02.04. 22:22:10

Alakul az újabb "szerelmi" szál. Dóri majd sikeresen "megvigasztalja" Fannikát :D

minden reggel 2015.02.04. 22:22:16

@csiri bá: a Néző nem azr szereti ha igaza van?

Mók_Ica 2015.02.04. 22:22:27

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: én még a hv vv-nél tartok.... :))) már film is van? :)))

@Pék Sütemény: köcsögök..... :))))

@vastyúk is ..: gyagya... ezt most elképzeltem...... :)))

malevil2050 2015.02.04. 22:22:58

Mi lesz veled fütyi? úgy aggódom.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:23:29

Robint is köpték már le.

Nem tom, ez egy ilyen általános dolog, h köpködünk párkapcsolatban? :D :D

Krétagarbó 2015.02.04. 22:23:43

Dórinka komoly gyomorszerkezete nőtt:)

Fannika elköltözött Dennisztől, Robin és Komisz még mindig lélekkurkásznak, Dennisz szerint Fancsika nem zavarja a játékában. Robint is leköpte egyszer egy csaj, ő visszaköpött, vagy nem is, megrángatta. (sztem hazudott Robin ebben:)

malevil2050 2015.02.04. 22:23:50

Mély érzés??? hun??? még ha a szegény vakond mondanáá.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:24:18

Neeem, a következő az lesz, hogy Fanni és Laci összejönnek, miután Edina kiesett :D :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:24:46

@Mók_Ica: @-pkata-: hihihihihihi

Mingyááá jön az üvöltözééés :D

Kosztarika 2015.02.04. 22:25:05

Robin: engem is leköpött egy nő..
Denisz: és mit csináltál?
Robin: visszaköptem....ja nem, várjál csak.. megrángattam.

Erre azért szokott emlékezni az ember, nem?

Krétagarbó 2015.02.04. 22:25:06

@Pék Sütemény: Reklám halkicccs, majd jön a Fancsi-Dennisz fájt 2.0

Nem mostanában mensizik Fáncsi? Esküszöm, felírom az övét is...

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:25:11

Én még sose köptem le senkit, meg le se köptek....szart se ér az életem...:)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.04. 22:25:13

Egyre inkább az az érzésem,hogy Faszni azt hiszi,az Éden Hotelben van...brrr

minden reggel 2015.02.04. 22:25:19

@Mók_Ica: valójában a kihulló fog általában egy olyan élethelyzetben jelenik álomban meg ami 'túl kemény falat' vagy 'beletörik a foga'. szerintem :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:25:41

@Csak ügyesen!: nem tudom, én csak nyelvezni szoktam, de lehet, hogy szarul csinálom :D :D

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:25:45

@Krétagarbó: azt mondta utana, hogy vegulis csak lefogta. Figyelnie kellett volna a fogalmazasra, mert ebbe bele lehet kotni :-/

Joestet mindenki! :)

Ditti82 2015.02.04. 22:25:54

Könyörgöm, ne engedjék ki őket onnan!!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:25:55

@malevil2050: itt se kéne mindenen befeszülni, én folyamatosan ezt pofázom...

Mók_Ica 2015.02.04. 22:25:55

@minden reggel: az nagggyon jó volt :)))

@Pék Sütemény: vigyél be magaddal :)))

@vastyúk is ..: ezt már csinálta danival is :))))) ügyes :))
@Krétagarbó: sztem sem mondott teljesen igazat..... de jól csinálta robin :)))

Baresz83 2015.02.04. 22:26:09

Ez az öfi ma még arra se méltó, hogy kikérjem a konténert...

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:26:13

@-pkata-: Miért akarsz te ennyire rosszat annak a szegény kölöknek, egytől megszabadulna és rögtön jönne a másik? :D :D :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:26:19

@Krétagarbó: hát ha hazudott, rosszul tette, mert még Lilu is kiemelte, hogy miket be nem vall a kis Buddha

astryle 2015.02.04. 22:26:21

@Pék Sütemény: ne add föl! csak nem vagy valóvilág materiál :D

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:27:27

Nah, megyek, ennyi volt a szünetem. További szép, lélekemelő és tartalmas szórakozást Nektek! (Titkon azért holnap én is megnézem...) :)

Krétagarbó 2015.02.04. 22:28:02

@astryle: jobban jár, ha fejet cseréltet Komisz... hátha a másikba kicsit több ész szorul.

ygan_rev 2015.02.04. 22:28:12

Minden egyes öf. már erről fog szólni?
Dani búcsúlevelét legalább rakják már fel a VV oldalra az istenért!

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:28:34

@Mók_Ica: igen.. ő a legügyesebb manipulátor bent :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:28:36

@Csak ügyesen!: Legyen tapasztalata :D És ott lesz a háromszögben Robin is... :D Csak nem Fannival :D Bár, még lehet, vele is. És akkor aztán tényleg groupi... :D

malevil2050 2015.02.04. 22:28:39

@vastyúk is ..: Má valaki ügyesebb vót,itten má letekerték a volumét ,és enyhén ironikusan mekkérdezték ,te eszt nézed?? - még szerencse h ismerünk.Áhh micsoda snássz esz nekem.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:28:41

@Krétagarbó: másét is írod?? :))))) itt is gyűjtést szervezel? :))) olyankor egy komment lakótól is jobb óvakodni :)))

@Pék Sütemény: az enyém se.... köpjük le egymást? :))

Ruadhnait 2015.02.04. 22:28:46

Szerintem is kamuzott a Robin ebben :D
Azt csinálja, amit a Fanni múltkor észrevett a Zsun, hogy másolja a másik embert, hogy szimpatikusabb legyen meg elfogadja a vélemenyét vagy hogy van ez. De nem tudom miért nem tudok a Robinra haragudni.

Krétagarbó 2015.02.04. 22:28:49

@Pék Sütemény: akkor nem kell már közvetíteni? Nem tudod olvasni?

Schlomo Goldberg 2015.02.04. 22:28:51

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: most is tolom a sóbányában a dupla műszakot, csak az első ötezer jöjjön össze, onnét már könnyen fog menni

Empty Bee 2015.02.04. 22:29:34

@astryle: Fanni sipítós hangfrekvenciáját nem bírják Dennis hajhagymái.

Pék Sütemény 2015.02.04. 22:29:42

@Krétagarbó: Nem, már asse....Köszönöm amúgy! :) További szépeket!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 22:29:58

már nem tudom ki írta itt korábban - MÁR ELNÉZÉST, KÖSZÖNÖMSZÉPEN-, de fanninak tényleg az kéne, hogy denisz viszontszerelmet valljon neki, mert az amit fanni leművelt és folytat most is, az bizony arról szól, hogy kötődik, érzelmileg is.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:30:07

@eatpray: Egyébként persze annyira nem izgi, de így elképzelhető, hogy mégiscsak Fáni lesz így a kiválasztott. Meg ha próbálsz Robinra koncentrálni, akkor láthatod, hoyg már előretolta a bástyákat is.

Empty Bee 2015.02.04. 22:31:43

@Pék Sütemény: Én egyszer leköptem a járdát, de az nem számít, mert belerepült a számba egy bogár, és azt kellett kiköpnöm :D

agimano 2015.02.04. 22:31:59

@vastyúk is ..: nem képzelsz egy kicsit sokat Robinba? (mondjuk gondolom, hogy a válaszod a nem:) )

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:32:09

na most mi van? Maci visszaköltözött vagy a Dóri horkol?

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:32:27

@malevil2050: hihihihihihi, ne ítéljé, hogy ne ítéltessé!

malevil2050 2015.02.04. 22:32:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hogy egy általam hőn szeretett olvtárs nagybecsű szavaival válaszoljak. - JA - de ha így jobb akko " JA "

Baresz83 2015.02.04. 22:32:44

Szeretem ezt a dalt :) végre vmi jó a mai részben...

Mók_Ica 2015.02.04. 22:32:47

@minden reggel: találtam egy leírást, ebben az összes változat benne van..... az egyik fáncsira nagyon jellemző....
A legújabb kutatások azt mutatták, hogy főleg a menopauzában lévő nők álmodnak gyakran a fogaikról. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy kezdenek öregedni, és kevésbé vonzónak, nőiesnek érzik magukat. Életkora miatt az Ön esetében azonban nem ez a probléma.

Az egyik igen elterjedt elmélet szerint a fogakról való álmodás az ember megjelenése, külleme és amiatti szorongását fejezi ki, hogy mások hogyan, mennyire fogadják el őt. Sajnos egy olyan világban élünk, ahol a jó megjelenést, szép külsőt értékelik nagyra, és e kép kialakításában a fogak is jelentős szerepet játszanak. A fogak fontos kellékei attraktivitásunknak és megjelenésünknek. Mindenkit izgat, hogy milyennek látszik mások szemében. Ezért a fogak elvesztésének álma a szexuális impotenciától vagy öreggé válásunktól való félelmet fejezheti ki.

Egy másik értelmezés szerint a kihulló fogak valamilyen kínos, kellemetlen helyzettől, vagy attól való félelmünket jelzik, hogy lejáratjuk magunkat, bolondot csinálunk magunkból egy bizonyos szituációban. Ezek az álmok félelmeink és szorongásaink túlzásba vitelét jelzik.

A fogakat harapásra, tépésre, rágásra használják. E tekintetben viszont erőt reprezentálnak. Ebből következően a fogak elvesztése álomban az erőtlenség érzéséből fakadhat. Lehet, hogy az álmodónak nincs elég ereje a jelenlegi helyzetében. Talán nehezére esik önmagát kifejeznie és az akaratát keresztülvinnie. Frusztrálhatja, hogy a hangját nem hallja meg senki. Kisebbségi érzete lehet, vagy önbizalomhiányban szenvedhet egy adott élethelyzetben (pl. a munkahelyén) vagy párkapcsolatában, családjában. Ez a fajta álom annak a jele, hogy rámenősebbnek kellene lennie, és jobban kellene hinnie a saját véleményében.

A vér gyakran az életerőt jeleníti meg, ezért a fog elvesztésével járós erős vérzés érzelmi szenvedésről, az élet élvezetének elvesztéséről informálhat. A görög folklórban a fogak elvesztése, kihullása azt jelzi, hogy az álmodónak valamelyik családtagja vagy közeli rokona nagyon beteg, esetleg a halálán van. Ez utóbbi álomértelmezés azonban inkább a hiedelmek körébe tartozik.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:32:57

@Empty Bee: az volt az, amikor a járda leköpött, te csak visszaköptél

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 22:33:05

@malevil2050: te is ciki vagy? :-D

@Schlomo Goldberg: persze, de mindig csak a kifogás. Jó lenne vmit látni is. ;-)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:34:03

Fanninak jót tenne, ha ez a megvilágosodás meg is maradna. Mert Dennis pontosan ennyit akar tőle.

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:34:20

En most tok szimpatizalok Fannival, ruhellem az ilyen faszikat.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.04. 22:34:27

Fanni azt sem tudja,merre van arccal...kis gátlásos,picsogó,idióta nő ez... már az elejétől fogva megmondtam. "Érzékeny lelkem van"= csak én számítok,minden más leszarva. pff

Baresz83 2015.02.04. 22:34:34

Fanninak most is iskolahét van? Mert kb.a vizsga napján nézett ki így. Vagy most újságírónak öltözött?

Empty Bee 2015.02.04. 22:34:41

@-pkata-: Meg különben is, a járda anyján végigment egész Nánás!

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:34:41

@agimano: Robinra figyelni kell, mert nagy ármánykodó. Sok mindent elért már, legújabb projektje a Fáni Denisz szeparáció mélyítése. De persze lehet, hogy képzelődök :D

kamillazok 2015.02.04. 22:34:55

@Ilyen vagyok: Ha akarnék, sem tudnék leköpni senkit, őszintén, soha eszembe sem jutott ez a konfliktuskezelési forma. :) Meg vagyok lepve, hogy a játékosok körében ez mennyire elterjedt módszer, sajna.

malevil2050 2015.02.04. 22:35:14

@vastyúk is ..: Áhh nix problém, kaland a zélet

minden reggel 2015.02.04. 22:35:17

@Mók_Ica: ezt írtam én is csak rövidebben :)
ha jól látom akkor ez az álom most jól leképezi ami benne történik.

a fogak és a köröm a harc és a védekezés eszközei. ma már csak szimbolikusan persze :)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:35:37

Fanni meg tényleg tökre kifehérült :D

Kosztarika 2015.02.04. 22:36:52

@Baresz83: szűzpöcöknek theee! :) Megvonták tőle a dákót.

astryle 2015.02.04. 22:36:56

most ezeket a villalakóknak kajra ennyire jó a memóriájuk, hogy ilyen részletesen tudják elemezni az aznapi dolgaikat a riportszobában?? hagggggggyuk mááááá

Empty Bee 2015.02.04. 22:36:56

@MacákékIcukája: Miért, milyen a faszi? Az elején elmondta a Fanninak, hogy ő csak a zsákját akarja üríteni... még a Fanni erősködött, hogy ő nem akar semmi érzelmet csak szexet... és akkor most hirtelen a pasi a hibás, mert a meghülyült hormonok miatt a Fannika beleszerelmesedett?

malevil2050 2015.02.04. 22:37:00

@kamillazok: Másképpen mondanád ha bagót rágnál.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 22:37:01

@Baresz83: én is imizem, csak nem jut eszembe, melyik szám ez, segíts pls. meghallgatnám.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:37:14

gyerünk Fannika, engedd magadba Péniszkét, neked is jobb lesz, meg az rtl-nek is.

Krétagarbó 2015.02.04. 22:37:17

@Mók_Ica: ja, csak félő, ha sokmindenkiét vezetem, egy idő után keverni fogom...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:37:27

@Krétagarbó: köszi, azon vagyok. :)
Amúgy biztos tök jó cuccokat kaptam, mert tök jó kedvem van. :D

agimano 2015.02.04. 22:37:33

Edina be van szarva, hogy Fanni kapja a műsoridőt:D

Mók_Ica 2015.02.04. 22:37:48

@csak mert: ez nagyon cuki :))))

@Köcsöglány: ez jobban bejönni láCCik neki, mint lacci edina szétbombázása :)))

csak mert 2015.02.04. 22:37:56

@malevil2050: frászt kapok a képedtől :DD bocsi

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:38:12

@csak mert: cuki. csak ha be akarna menni a Villába, nehogy megengedd neki :D

kamillazok 2015.02.04. 22:38:32

@aggyistenbrittudós: Kamilla123 írta, szerintem nagyon igaz.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.04. 22:38:56

Már nem azért,de aki itt Fannit "védi",az nézi is a műsort? Nem akar ez a csaj semmit,csak hogy valaki folyton ő ajnározza nullperhuszonnégy. Egy igazi komplexusos idióta,akivel foglalkozni sem lenne érdemes. Eeeeenyike.

agimano 2015.02.04. 22:39:17

@Empty Bee: Dennis is azt mondta neki, hogy szereti

Mók_Ica 2015.02.04. 22:39:21

@Krétagarbó: majd szerkesztünk rá egy excel táblát :))) lehet majd jó kis kimutatásokat csinálni is belőle :))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mitszedsz? mondjadmondjad, hama-hama :))))

csak mert 2015.02.04. 22:39:29

@-pkata-: lehet ügyesen terelné a birkákat bent :P

@Csak ügyesen!: köszi :)

malevil2050 2015.02.04. 22:39:32

@Ilyen vagyok: Nem baj,olvazstam,jó a vót a zidén a sárgarépa termés

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:39:33

@Empty Bee: de a párbaj előtt meg már előtte is majdhogynem szerelmet vallotta a Fáninak

malevil2050 2015.02.04. 22:40:26

@csak mert: nincsen gond,,semmi,takard ki

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:40:34

@Empty Bee: az elejen... de azota mar kicsit valtoztak a dolgok kozottuk es Denisz is allitolag szereti.

Mindegy, amugy utalom mind a kettot, a sajat maganeletem van valsagban es projektalok :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:40:40

Amúgy nem azért, de nem lennék ilyen pasi felesége.. mi lesz ha terhes lesz az asszony? megy félrekúrni addig?

Kosztarika 2015.02.04. 22:40:51

Észrevettétek, hogy Fanni veszekedés közben többször is elnevette magát?
Már forgatókönyv is van?

Mók_Ica 2015.02.04. 22:40:55

@Köcsöglány: dehogynem, egy orvosnak..... még mindig így gondolom.... ide már kevés vagyok, mint villanővér......

csak mert 2015.02.04. 22:40:57

@vastyúk is ..: most mi a helyzet? robin akarja fannit? még nem láttam a mai öf-t

Krétagarbó 2015.02.04. 22:41:12

@Empty Bee: akkor a bogarat is leköpted, az már kettő:)

Baresz83 2015.02.04. 22:41:13

Dennisen 3.napja ugyanaz a mellény, csak jelzem...

ygan_rev 2015.02.04. 22:41:16

Dennis: Szerinted játszanék más érzelmeivel? :O

Nem! Nem dobtad ki a nőd!
Fuuuu de unalom az egész.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:41:40

@-pkata-: vagy marad a szopóka-nyalóka :D

2015.02.04. 22:42:13

@csak mert: engem érdekeeeeel :) juj nagyon éééédes :D imádnivaló kis vuff :)))))) köszi h hoztál képet :)

Háhá, fanninak az a baja h őt kevésbé látványosan szereti denisz mint laci ádinát.

Commodore 2015.02.04. 22:42:14

Dóri miért van ott?

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:42:30

Fáncsi azt akarja h Dennis legyen jobban Laci.

K.jó :D :D

Rémület 2015.02.04. 22:42:44

Fanninak vizesen a legjobb a haja. Az arca is szép most.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:43:09

@vastyúk is ..: szülés után nem nagyon van nyalóka... :D :D Bár, ha Denisznek belefér... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:43:19

@Mók_Ica: persze, aztán majd jól rám töri az ajtót a TEK vagy a drogellenes ügyosztály. :D

astryle 2015.02.04. 22:43:20

@Rémület: miről beszélsz te??? kopaszon a legjobb :D

agimano 2015.02.04. 22:43:31

hogy lehet így beszélni BAZDMEG?????

malevil2050 2015.02.04. 22:43:36

@Ilyen vagyok: Sóóó a zegész,elvégra szinházba vagyunk

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.04. 22:43:38

Fanninak Oscar-t!! lééégyszike. Skizo. Utállak-szeress-takarodj innen-hazudsz nekem-annyira szeretlek-egypiszikét hiányoztam?-jaaaaaaaaaajjj ne már

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:43:44

@csak mert: nem, hanem Fanni és Denisz összevitatkoztak, Robin meg próbálta mélyíteni (szeritnem) a konfliktust. Nem eltusolta, hanem inkább adta a lovat a Denisz alá, hogy milyen gáz a Fáni meg ilyenek.
Ahogy most nézem, F és D úgyis kibékülnek. :D

csak mert 2015.02.04. 22:43:46

@fosch9: :)))

de laci egy csiccska, nem? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:44:04

Áááá.... ezek rémesebbek, mint Edina és Laci bármikor is.

2015.02.04. 22:44:07

dögölj meg szeretlek mikor lesz vajon? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:44:07

@Csak ügyesen!: hát, nem semmi.... Fáni szájából: Lehet, hogy Laci nem szereti úgy az Edinát, de ölelgeti, tiszteli...

Empty Bee 2015.02.04. 22:44:50

@csak mert: Hé, szerintem nekem tök jó a nyálam :D Szerencsésnek érezheti magát az a bogár, hogy a halála előtt én köptem le, nem mondjuk a Fanni

minden reggel 2015.02.04. 22:45:31

@MacákékIcukája: :( akkor neked most nehéz lehet :(

2015.02.04. 22:45:43

@csak mert: de, szegín ember, kiérdemelte

megsajnáltam deniszt - ez a nagyon bipoláris szerelem tönkre fogja tenni pedig ő csak jókat hancúrozott volna

(kutyinak mi a kedves neve?)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:45:52

Kiválasztás mikor lesz? Miért tolják ennyire ezt a két IQ-huszárt?

csak mert 2015.02.04. 22:46:00

@Empty Bee: igazad van, csicska geci vagyok, erre nem gondoltam :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:46:13

@Csak ügyesen!: Szerintem most üt vissza az, amit a tanarak is nyilatkoztak, miszerint Laci és Edina állandóan egymással foglalkoznak, viháncolnak, de Denisz és Fanni közt ilyet nem vettek észre. (Náluk tényleg csak a kúrásban manifesztálódik a kapcsolatuk)

Mók_Ica 2015.02.04. 22:46:25

@Köcsöglány: lehet, hogy ő sem vállalná el :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én nem nyomlak fel..... :))))

fáncsi most sem mond semmi rosszat a másik csapatra... :)))

csiri bá 2015.02.04. 22:46:27

@fosch9: közvetlenül a szeretlek mint a szar után. :D

Kosztarika 2015.02.04. 22:46:39

@Köcsöglány: Tényleg Oscar díjas. Egy percen belül kétszer bevetett és háromszor sírt.

csak mert 2015.02.04. 22:47:17

@fosch9: Noel a neve, 7 éves fiú :)

hát dennis ráb*szott...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:47:20

Dórinak olyan narancsbőrös a segge...

Empty Bee 2015.02.04. 22:47:43

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Szerintem nem élte túl, hogy először majdnem lenyeltem, utána pedig heves nyelvcsapásokkal kiköptem a járdára... de lehet, hogy azóta Montanaba költözött a családjával és vidáman tengeti napjait.

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:47:49

@minden reggel: koszi az egyutterzest, kedves toled :) szerencsere mar megszabadultam a dologtol meg karacsony elott, csak errol a fanni-denisz romanctol neha total deja vu-erzesem lesz :D

2015.02.04. 22:48:03

dóri a térgyig letolt naciban :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:48:06

@-pkata-: Ezt nem is értem, az implantátum h a pékbe? :D :D

minden reggel 2015.02.04. 22:48:09

@Ilyen vagyok: vagy az idegösszeomlás szélén?

Empty Bee 2015.02.04. 22:48:37

@Ilyen vagyok: Nem, csak ideggyenge és instabil. De ez már többször kiderült, amikor semmi érdeke nem fűződött az érzelmek színleléséhez.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:48:52

Denisz meg magának bábozik

csak mert 2015.02.04. 22:49:20

@Csak ügyesen!: a bőr attól még rotty lesz, az implantátum belül van :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:49:50

Na, Denisz az időjárásjelentésben vajon mivel illusztrálja a mennydörgős istenfaszát? :D

Áááááá... csalódtam benne. :(

Mók_Ica 2015.02.04. 22:50:03

borzasztó, hogy mennyire nem tudnak beszélni, több értelmes mondatot összefüggően kiejteni a szájacskájukon... grrrrrrr

na bassssz.... itt van metorit edina..... leestem a kanapéról.... :)))))

malevil2050 2015.02.04. 22:50:04

@fosch9: Ne mááááá,Azé nem ilyen komoly ám a helyzet,amit lácc az illuzió

agimano 2015.02.04. 22:50:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kiválasztás vasárnap, kihívás szerda, párbaj vasárnap

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:50:26

@csak mert: azt hittem, denisz 3. gyereke Noel és 7 éves :D

pomac 2015.02.04. 22:50:27

csoda történt ...normálisan ült a riportban dennis ..fel kell jegyezni :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:50:37

Hát Edina se egy mókamester.... jézusom.

Empty Bee 2015.02.04. 22:50:42

@astryle: Baszki, ez tényleg Rubin feje :D

csak mert 2015.02.04. 22:50:49

rákukkantok, hátha fellőtték az első felét az rtl most-ra

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.04. 22:50:55

@Empty Bee: remélem, sok kis bogár lett ezután a trauma után. Szép helyre mentek.

2015.02.04. 22:51:04

@csiri bá: az epic volt :D
lassan verekedő szerelmes pár is kellene

@csak mert: Noel :D nagyon tetszik, illik hozzá :DD

Laci tök lenézi ádinát és vágja a pofákat forgatja a szemeit.

minden reggel 2015.02.04. 22:51:09

@MacákékIcukája: nekem egy LAci karakterem volt régebben (okosabb volt :)), de elég sokáig tartott a felépülés....

Kosztarika 2015.02.04. 22:51:45

Edinának nem fognak felajánlani időjárásjelentő állást :D

2015.02.04. 22:52:04

dóri szerint ádina agresszív volt az időjárás jelentésben - nekem inkább olyan kis szétszórt idegbeteg főleg a röhögésnél

csak mert 2015.02.04. 22:52:05

@-pkata-: na ne mááá :D

@Csak ügyesen!: nem tom :D hogy most mehessen bőrt varratni

Krétagarbó 2015.02.04. 22:53:40

PVC kifejezetten utálja Edinát, látszik az undor a fején.

csak mert 2015.02.04. 22:53:43

@fosch9: sokszor látszott már rajta az undor..

2015.02.04. 22:53:48

@malevil2050: ennyi picit elemezgettem csak mert délelőttről elmenekültem :D

@Rémület: sztem frusztrált és kicsit olyan ideggyenge féle aki így riheg röhög magán is néha ilyen benyomásom van

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.04. 22:54:10

Edina meg Fanni másik fele....istenem,ezeknek kezet kéne fogni és egymást nyalni inkább,annyira hasonlóan idióták...fú,de sz@r ez az öfi

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:54:12

@minden reggel: egy vagany rosszfiu aki becsicskult? :))))

Jajjjj Edina milyen ize, menten megsajnalom Lacit :(

@fosch9: ekg

pomac 2015.02.04. 22:54:12

@-pkata-: mondhatni ugy is hogy seggre esett :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:54:14

Edina és Laci nincsenek most egy hullámhosszon

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:54:19

Edina permanensen össze van zavarodva.

Mók_Ica 2015.02.04. 22:54:25

@fosch9: és dóri ezt kedvesen meg is említi edinának..... csak mert jó indulatú ez a műanyag lány.... és még le is szólja edinát.... mintha dóri, fáncsi vagy denisz viccesebb vagy jobb lett volna....

na, tessék hiányoltátok edina és lacci nyígását... itt van..... egy fokkal azért jobb fáncsiékénál....

csiri bá 2015.02.04. 22:54:38

villák ex-macsója. :DDDDDD

malevil2050 2015.02.04. 22:54:45

@fosch9: Elmenekültél??? ha hogy? kiéé? miééé?

astryle 2015.02.04. 22:55:01

mivel lehet levezetni a feszültséget??? hát köpködéssel :D:D

agimano 2015.02.04. 22:55:13

Iza és Éva nagy szakértői a villabeli feszültséglevezetésnek

2015.02.04. 22:55:14

@minden reggel: fő h ilyen jól talpra álltál :D

@csak mert: igen, olyan kár ezt a szárálmi szálat nyomni, már egyiktől sem hiteles, ádinától sem, ő is kibökhetné már h laci hagyámán békibe

Kosztarika 2015.02.04. 22:55:24

@Krétagarbó: Én is érzem az undort.. ha ránézek Dórira.

Schlomo Goldberg 2015.02.04. 22:55:37

Nagyon szánalmasra sikerült a mai felhozatal. Sehol egy merevrészeg cshicska ghecizés, Csikkes búcsúlevele meg sehol.

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:56:09

@Csak ügyesen!: Pedig László szerintem megint jól járt el :D.. Remélem kiválasztásig levedli magáról ezt Edina.. Nem meri kimondani Lacinak, hogy azért vesztette el az önbizalmát, mert ha a nézőknek nem kellett Dani, ő sem fog. Ettől van így befeszülve.

MacákékIcukája 2015.02.04. 22:56:30

@astryle: +1 :DDD en is erre gondoltam, csak lusta voltam begepelni

malevil2050 2015.02.04. 22:56:36

a falburkolatokat a téglási építő kft terveszte,,,slussztapasszta vége lett.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:56:55

@-pkata-: Nincsenek, mert Laci nem érti, h Edina azért van összeomolva, mert a nézők leszavazták az ő Danival alkotott kettősüket, pedig azt hitte, h az nyerő lesz ("=nincs önbizalmam"). Laci ezen már rég túl van, neki igazán sose volt közös játéka senkivel se, szóval nem érti, h most mit kell ezen nyavajogni, ahelyett h játszanának tovább.

Igazából vicces, h röpke két hete még Edina erősködött, h pörögjenek, mert az kell a nézőknek és minden volt, csak megértő nem az épp pihenni akaró Lacival.

2015.02.04. 22:56:56

ma este szervezzünk köpőversenyt?

ahányszor elhangzik izától az igazából vagy évától az, hogy ő mit csinált a villában beleköpünk egy pohárba, majd a műsor végén mindenki meglocsolja a tujáját vele :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 22:57:22

@Schlomo Goldberg: és még mindig nem tudjuk, Dóri hogy került ágyba a szoliból.. Lehet, a biztonságiak vitték be.. :)

ygan_rev 2015.02.04. 22:57:34

Borzasztó volt a mai és tegnapi rész is. Nem értem miért gondolja az RTL, hogy 2 párra kíváncsi lenne bárki is. Pedig két lehetősége is volt, hogy egy kis izgalmat vigyenek a showba. Az egyik Zsuzsa visszamenetele a másik pedig Dani. Bármelyik is ment volna vissza, most nem ez az eszetlenség folyna, mint most. Annyira elkeserítő, de tényleg :(

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 22:57:42

@vastyúk is ..: de tényleg... talán túl nagyok az elvárásaim, de ezek még hülyülni se tudnak.

pomac 2015.02.04. 22:57:48

kedődik a lama bv, közben levették azt a linket miben reklámozták hogy miért veszett össze iza és traki,pedig még 4 lehetöség közül is lehetett választani

minden reggel 2015.02.04. 22:58:10

@-pkata-: verekedés nem volt :) csak lelkiterror :) nem , valójában csak egy nagy egóv

vastyúk is .. 2015.02.04. 22:58:49

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egyet értek. PVC-nek eddig mindenkihez volt egy ilyen csupaszív megjegyzése.

@-pkata-: No-no, ne sértegessük a narancsokat :D

minden reggel 2015.02.04. 22:58:51

@-pkata-: egóval rendelkezett és inkább szeretett kapni mint adni :)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 22:59:02

@vastyúk is ..: Igen, ezt ugyanúgy látjuk :D :D Edina eddig abban a hitben volt, h jó, amit csinál. Hisz még Zsu is kiesett, és anyukája minden alkalommal elmondta, h sokan szeretik.

minden reggel 2015.02.04. 22:59:20

@csak mert: még évekig álmodtam vele... brrrr

Mók_Ica 2015.02.04. 22:59:48

@fosch9: előtte megmérjük, kinek hány ml... :))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 23:00:27

@vastyúk is ..: :D ok
@minden reggel: legközelebb szóljál, és visszük az ásót... :))

Krétagarbó 2015.02.04. 23:00:40

@vastyúk is ..: Jó, de ezt ne is mondja ki. Sztem.

agimano 2015.02.04. 23:00:45

@fosch9: és az úgymond nem is játszik?

csak mert 2015.02.04. 23:00:57

A tegnapi szájpecek mélyen belémégett.. valahogy Hannibál Lecter is eszembe jut róla, miért? :DD

malevil2050 2015.02.04. 23:01:06

@eatpray: Megmondom neked,nem gondol semmit.

vastyúk is .. 2015.02.04. 23:01:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát elhisezm, hoyg nehéz nekik, ha minden feladatban azt kapják, hogy valahogy mondjanak véleményt a többiekről. :D

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:01:09

@eatpray: ezek ketten osszevesztek, majd kiestek, veget is ert a vv7

minden reggel 2015.02.04. 23:01:12

@fosch9: én nem tudok jól köpködni :) kaphatok más feladatot? :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 23:01:34

laccci mit akar egyébként? agyára menjen ádinának, és szakítson vele, és áldozat legyen, ahogy tervezte?
és nem lehetne felgyorsítani a folyamatot?
számomra hihetetlen ez az egész kapcsolat köztük.

persze nekünk játszanak, de elég szarul.

az vót má,hogy:
HAJRÁ FANNI?
mert akkor
HAJRÁ FANNI!

Mók_Ica 2015.02.04. 23:02:00

nekem továbbra sem éva, mint műsorvezető... :((

pomac 2015.02.04. 23:02:08

nem értem mire gondolt éva már ő is ge..zik :D

2015.02.04. 23:02:11

@MacákékIcukája: :)
@Mók_Ica: jó, hát tudjuk, h nem szeretik egymást :) de végül is ha dícsérik h jaj de jó voltál az meg nem őszinte, így meg legalább kicsit odaszúrt, de gázabb h még laci is odaszúrt, nyilvánosan :D

@malevil2050: az idézőjel mindig csak beleszólt de sose válaszolt, nem is értem akkor minek beidézni bármit ha utána nem reagál :D az nem beszélgetés csak b.ogatás :D
és van még egy-két művész aki jobban tudja ki mire gondol, úh nem erőlködtem tovább azon h a saját gondolataimat megpróbáljam komenikálni

Jaj ez az Éva már szerepel (első köpés a bögrémbe).

Krétagarbó 2015.02.04. 23:02:19

@fosch9: Izától az úgymond!!!:)))

Mók_Ica 2015.02.04. 23:02:28

@Mók_Ica: nekem továbbra sem teCCik éva, mint műsorvezető... :((

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 23:02:29

@aggyistenbrittudós: nebáncsad a Lacit, mert különben bekenem a fáncsid fejét szőrtelenítő krémmel...

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:02:32

@minden reggel: Mondjuk ez utóbbi, úgy tűnik, h Lacira pont nem jellemző. Sokat ad, de sokat is kér cserébe.

csiri bá 2015.02.04. 23:03:00

@minden reggel: igen... körbe kell h*gyozni a villát. :DDDDD

2015.02.04. 23:03:15

@minden reggel: helyettesítsd tetszőlegesen, pálinkád van? :D kortyolgass :-O

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:03:28

Eva vagy tul sotet alapozot valasztott, vagy odaegett a szoliban :)))

csiri bá 2015.02.04. 23:03:47

@Mók_Ica: irigykecc, mert neki bejött az élet meg van sminkese. :DDD

pomac 2015.02.04. 23:04:00

nyugitea megvolt azt látom izán :D

Mók_Ica 2015.02.04. 23:04:15

izának nagyon rossz a haja..... bent sokkal jobb volt.....

csiri bá 2015.02.04. 23:04:57

@Mók_Ica: kapott rá egy szponzorsapkát. :D

kamilla123 2015.02.04. 23:04:59

Iza mindig ilyen csúnya volt? olyan, mint egy 40 éves férfi. Ez a szerkó meg!!!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 23:05:02

@-pkata-: PONT hogy nem bántottam. nyugodjál le, de az volt már :)

Mók_Ica 2015.02.04. 23:05:14

@csiri bá: lelepleztél..... most már tudod minden titkom :PPP :)))

@pomac_ [(k)an]ál: galuskás beszéd.....

2015.02.04. 23:05:20

@Krétagarbó: áh szelektív voltam :D (elhangzott már?)

@agimano: de, de, sőt, máris javítom magamat

@Mók_Ica: mililiterre vagy dekára? :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:05:35

@aggyistenbrittudós: Próbál segíteni a csajnak. Egyelőre nem sok sikerrel.

Mók_Ica 2015.02.04. 23:06:20

erre mit kell inni?? éva ls iza köpését ismét megnézhetjük.. ... ááááááááááááááááá

2015.02.04. 23:06:22

nosztalgiáztunk elvtársak? :D

malevil2050 2015.02.04. 23:06:26

@fosch9: Álzó, hátt nem ismered cocoh-t (eddig leglább is) hátt ő egy tünemény.Én renceresen csak azé léptem be h h bemonnyan neki a a napi adag JA-t.Ő sztán nem hátrál,beidéz és lecsukat.

minden reggel 2015.02.04. 23:06:52

@Csak ügyesen!: azzal az adással már korábban vitatkoztam...

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:06:53

Eeeees tenyleg lama-BV :D igy legyen otosotok a lotton!

Empty Bee 2015.02.04. 23:07:02

@kamilla123: pia + cigi + kokain triplán öregít.

Mók_Ica 2015.02.04. 23:07:02

@fosch9: hmmm..... mindkettőre? :))))))

vastyúk is .. 2015.02.04. 23:07:07

@malevil2050: akkor válik igazán azzá, ha ebből ki tud mászni.

@Krétagarbó: Hát igen. Ezért nem tud Lacival tattikailag beszélni, mert nem érti meg, hogy Edina most ettől van befeszülve.. Persze kimondani kár lenne. Csak azt kellene neki mondania, 'tudom -> újratervezés'

@Csak ügyesen!: Bezony.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 23:07:12

@aggyistenbrittudós: aszontad, hogy hihetetlen a kapcsolat köztük és csak színészkednek. olyan izéé vagy :)

2015.02.04. 23:07:39

@Mók_Ica: töményet...

@minden reggel: egészségedre, legjobb, meg is kívántam a likőrömet :D

@kamilla123: sztem mindig

Krétagarbó 2015.02.04. 23:07:55

Úh, az Iza Traki köpködésre már nem is emlékeztem, azt hittem, csak Iza köpött, ez már egy egész nagy arzenál volt...

2015.02.04. 23:08:41

Dzsörzi
Dzsörzé
sőt
Dzsörzoá

csiri bá 2015.02.04. 23:09:00

Köpni kell-pfüj! Köpni kell-pfüj! :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:09:25

@Mók_Ica: lekapták a műhajat és ez a pőre valóság. :D

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:09:29

@-pkata-: Egy picit azért aggódom, h hiába próbálja Edinát magához téríteni, a lány egyelőre totál úgy döntött, h ennek itt vége, game over, menjünk haza, h aztán Lacira fog kirobbani és rajta fogja kitölteni a feszültségét, Laci meg majd kaparhatja magát össze, ahogy tudja. Vagy nagyon csúnya lesz a szitu.

2015.02.04. 23:09:30

na jól van nyújtsa fel a kezét aki még nem köpött le senkit

agimano 2015.02.04. 23:09:48

nem tudom, hogy hány ember szokott másokat köpködni, de én ilyet még életemben nem láttam élőben az ismerőseim körében

Mók_Ica 2015.02.04. 23:09:58

na, aki még nem köpött le senkit, az gyorsan vethet követ évára és izára :)))) itt a remek alkalom :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:10:08

@Krétagarbó: én is meglepődtem most, nem emlékeztem, hogy ott aztán csak úgy repkedtek a csulák oda, vissza.. .:D

Kosztarika 2015.02.04. 23:10:23

@Mók_Ica: Nem csak a haja.. az egész nő nem szép látvány. Jaa és nem kell tovább kutatni a jeti után.. Vajon hol kapott magára ekkora cipőt?

Fu Szekh Li 2015.02.04. 23:10:25

Asszem, ez nem érdekel. Jó éjt mindenkinek, holnap este Veletek ugyanitt folytatjuk.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:10:40

@Krétagarbó:
Azért is mondta, hogy "agresszív" az időjárás jelentése, mert már ezt a szót forgathatta egy ideig az agyában, és várta, hogy kibökhesse:)

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:10:53

Igazából nem is olyan hülyeség, amit a csajok mondanak, nem tudnak ugye ütni, vagy kicsit megkarmolni a másikat, ezért marad a köpködés, ha a beszédnél többet akarnak (mert ugye a bútort sem lehet ütni, ami mondjuk szerintem egy hülyeség, de ez a szabály).

kamilla123 2015.02.04. 23:11:13

Edina nem az önbizalmat vesztette el Danival, hanem Dani gyakorlatilag helyette játszott. Megmondta neki, hogy mi merre hány méter. Gyakorlatilag ő taktikázott, átlátta a játékot, Edina meg ment mellette szorosan. Minden megbeszélésen Dani beszélt, Dinka helyeselt. Szóval Laci hiába mondogatja Edinkának, h szereti, nem az hiányzik a csajnak, hanem gyakorlatilag Dani agyát kéne beleültetni a csajba, hogy tovább tudjon játszani, és ez a baja.

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:11:17

@fosch9: @agimano: @Mók_Ica: en ezt az Eva helyeben nem mondtam volna :D

2015.02.04. 23:11:29

@malevil2050: beidéz és nem felel utána :D egyoldalú kapcsolat :DDD
este kevesebb az okoskodás, ez jobban tetszős

@Mók_Ica: rendben, szotyizok akkor közbe mert úgy súlyra jobb leszek :D

Kosztarika 2015.02.04. 23:11:40

@malevil2050: egy BIZONYÍTÁSI eljárás keretein belül. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:12:49

@Mók_Ica: én életemben először és utoljára úgy 8 évesen köptem le a szomszéd gyereket, mert beárult a szülőknél, hogy a szomszéd kisfiúval a szénáskertben(!) cigiztünk és ezért büntetésből 1 hétig nem találkozhattunk. És még jól meg is téptem a fülét, erre jól emlékszem. :D

malevil2050 2015.02.04. 23:12:59

@vastyúk is ..: Igen ,erre most én is kiváncsi leszek,mit tud ebbű kihozni, le kéne vállni a laccikárul de ú h ne károsoggyon a zimáage,asz pedig csak úgy menne ha kiesne a koma,ehhez pedig ugyi,,,,,, nem folyt. tov. mer úgy is érted.

2015.02.04. 23:13:06

@Mók_Ica: szerintem köpjük le a képernyőt

@MacákékIcukája: éva csak a szereplésnek él, sztem leköphetné izát is csak úgy a nosztalgia miatt

@csiri bá: az egyetlen rendes ember :D

agimano 2015.02.04. 23:13:49

ha viszket a bimbód, szopni akarsz

2015.02.04. 23:13:54

ah viszket a bimbód és nem szopni akarsz akkor úristen te szemét :D

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:14:22

@fosch9: Már kibökte, csak a receiver nem működik B@sz..bánál.

ygan_rev 2015.02.04. 23:14:29

Dani elvesztésével együtt elvesztette az Edina - Laci csapat az iránymutatót. Nem csoda, hogy Laci nem tudja helyettesíteni őt... Mostmár csak folynak az események, és mint látjuk akár együtt is iszogatnak, röhögcsélnek, csak folynak az eseményekkel. És ez nem feltétlen jó.

2015.02.04. 23:15:30

@-pkata-: Te is rendes vagy :)
Én már nem emlékszem... :-O de mondjuk, h nem. :D

pomac 2015.02.04. 23:15:35

ez jobb lett volna az öfibe a nyigás helyett:D

agimano 2015.02.04. 23:16:10

ezek az emberek annyira sötétek, hogy ez számomra már felfoghatatlan

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 23:16:11

@-pkata-: nem egy ligában játszanak, na. a szerelem-szál kell, mert nyom a latba, de valójában laccinak nem ádina az esete, és amúgy is túljátszák ezt az egész wannabe kapcsolatot. komolytalan :))))
@Csak ügyesen!: laccci jobban játszik. :)

sorrendem:
-fanni
-lacci és/vagy robin

malevil2050 2015.02.04. 23:16:24

@fosch9: @Ilyen vagyok: Érdekes egy figura,merev mint a,,,, de ha nem etetik akko lelép,de mindig van egykét áldozat, főleg a halálkomoly vok kategóriából.

Krétagarbó 2015.02.04. 23:16:44

@Csak ügyesen!: tányércsapkodás a falhoz, az már smafu?

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:16:51

Éva megtért lol :D Bár szerinte Laci csak azért szerelmes Edinába, mert anyakomplexusa van :D :D

2015.02.04. 23:17:05

@Krétagarbó: igen kérem tegye le pihentetni a kis kezét aki az imént jelentkezett :D + gratuláció

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: jahaj, hát testbeszédből nem ért B@szájba, világosan meg kell mondani: menjél innen el.

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:18:10

@fosch9: az lenne a mai napom fenypontja, komolyan mondom :DD

@kamilla123: @eatpray: +1 most mar tenyleg nem fog semmi sem tortenni a szerelmi szalakon kivul...

kamilla123 2015.02.04. 23:18:11

@pomac_ [(k)an]ál: sokszor jobb anyag kerül a bv-be, mint a vv-be.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:18:24

@kamilla123: Mert Ádinka szereti a falkás-jáccás-at, csak ő a csaholókórus tagja, nem a falkavezér típusa.

Mók_Ica 2015.02.04. 23:18:57

@MacákékIcukája: éva nem 100as.....

@fosch9: jó, de a héj nem számít a köpésbe :))) a képernyőmet nem köpöm le.... inkább átmegyek a szomszédba és ott köpöm le a tv-t :)))

évának miért szabad ekéznie edinát???

egyébként pedig éva rosszul emlékezett a kérdésre... csak az első csókról volt szó..... pffff

pomac 2015.02.04. 23:19:25

@kamilla123: nem is a lámák miatt nézem :D

2015.02.04. 23:19:38

@malevil2050: igen igen de úgy beszélgetni sem lehet... merev a légkör :D

Éva-Iza: hát ahogy ez a két szellemi magaslat beszélget... majd ők megmondják, h ki mit gondol a vellában :D

Krétagarbó 2015.02.04. 23:19:54

@malevil2050: ez lesz a következő párbaj eredménye, sztem.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:19:54

@eatpray: Laci leszarta Danit ebből a szempontból, elég önjáró a fazon, már a játék elejétől kezdve, odacsapódott, mert az volt az érdeke, de az biztos, h könnycseppet nem ejt Dani távozása miatt. Edina alól húzták csak ki a talajt, de nem gondoltam h ennyire szarul fogja viselni.

kamilla123 2015.02.04. 23:20:36

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: pontosan. annyi agya és bátorsága nincs. Remélem, h neki vége.

Ditti82 2015.02.04. 23:20:40

Iza tényleg elég rendesen le van pukkanva... :O

pomac 2015.02.04. 23:20:44

@Mók_Ica: edina is elrontotta nyugi ( az iróniát)

2015.02.04. 23:21:05

@MacákékIcukája: nagyon jót röhögnék :D

@Mók_Ica: jó a héjat melléköpöm :D
te micsoda elme vagy, a szomszédét köpöd le :D nem lennék a szomszédod :DDDD

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:21:18

@Krétagarbó: Szerintem Edinának vége, ha Laci kiesik és ezt most komolyan mondom. Nem játék lesz ott, hanem sima kiesés utána.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:21:41

@kamilla123: "Dani helyette játszott".... szerintem meg nem.
Szerintem Edina úgy volt vele, hogy Danival egy olyan köteléket, egyfajta egységet alkotnak, amelyben nincs alá- vagy fölé rendelt szerep és egymást erősitve tolják ugyanazt a tattikát, amit külön-külön is játszanának.
Edinának jól jött Dani, ez tény, és épp ezért zuhant most meg, mert miután rájött és működött is egy ideig, hogy ketten is játszhatják azt, amit ő amúgy is eltervezett, most hirtelen kezdhet mindent előröl.

Ditti82 2015.02.04. 23:21:57

Következő párbajon a kihívott megy vissza. Sorminta.

2015.02.04. 23:22:14

@Ditti82: krisz letépte a fejéről a műhajat? :D

malevil2050 2015.02.04. 23:22:33

@fosch9: Soha ne keress szellemi magaslatot esz nem asz a terület,erre eccerűen nincsen igény.

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:22:35

@Mók_Ica: sosem volt az :D

Ehh facebookot olvasnak HV kommentek helyett.

ygan_rev 2015.02.04. 23:22:52

@Csak ügyesen!: Laci szerintem megkönnyebbült, mert Dani kivitte volna őt. Ezt mondta is. Akkor se tartom korrektnek, hogy olyanok vannak bent az öt-hatban, hogy a felük még párbajon se volt. Daninak és Zsuzsának még bőven bent kéne lennie, hogy történjen valami.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:23:00

@malevil2050: Csak akkor nem károsodik (tovább) az Ádinka imiddzse, ha gyorsan kiesik.

2015.02.04. 23:23:12

@Csak ügyesen!: hm ez érdekes meglátás, miattam mehet :)

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:24:48

@fosch9: @Ditti82: elobb megdicsertek fb kommentelok, hogy jol all neki a rovid haj es ennek oromere megmutatta hatulrol a kameraman, hogy nem :D

2015.02.04. 23:24:58

@malevil2050: én itt jól szórakozom, ott meg nem :D nekem ez elég a döntéshez :DD

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: lacci meg nem falkavezér bent csak úgy elszenvedi a bent létet

kamilla123 2015.02.04. 23:25:11

Ez a kinti körülményekkel jövés nagyon aljadék dolog. Basszus, Denisz is le van pattanva, nincs is hol laknia. Akkor most ezért nyerje meg?

malevil2050 2015.02.04. 23:25:30

@Krétagarbó: Nem tom le kéne vezetni babszemmel v kukorézével a stratégiát,de itten nincsen iljesmi,minnyá leugrok pár kavicséé a partra.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:25:49

@kamilla123: De előtte még átengedném egy kicsit az éppen rossz passzban lévő Kazalnak:) (esetleg PVC-nek)

malevil2050 2015.02.04. 23:27:51

@fosch9: Én érzem magamat megtisztelve.

2015.02.04. 23:28:10

@MacákékIcukája: jáj :D amúgy igen igénytelenre sikerült legalább ha rendesen körbe lenne vágva, látszik nincs píz műhajra :D biztos nincs felkérés meg hakni meg kiszeltünci bugyibemutató

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:28:17

@kamilla123: jaja, nyerje meg inkább Fanni, legalább meg tudja venni a négerspermát magának New Yorkban. Rászorultsági alapon. :D

malevil2050 2015.02.04. 23:28:28

@-pkata-: Ezs mozst felhívás egy keringőre?

Kosztarika 2015.02.04. 23:28:28

Jó éjt, vv mentes álmokat mindenkinek :) A fogatokra vigyázzatok éjszaka :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 23:29:29

@malevil2050: nem, alvásra :D és aki bújt, aki nem, én megyek :D sziasztok :D

Mók_Ica 2015.02.04. 23:30:03

@pomac_ [(k)an]ál: edina jól válaszolt a kérdésre... :P csak az első csókot kérdezte dóri ...

@fosch9: hááááát ez a szomszéd finoman szólva is penetráns szagú.... ezzel a köpéssel csak "törlesztenék" :)))) inkább legyél te szomszédom... hozzád nem mennék tvt köpködni :)))

csiri bá 2015.02.04. 23:30:26

@Ilyen vagyok: miért? jössz és kilopod a pohárból? :))

2015.02.04. 23:30:34

@malevil2050: hehe ez nagyon kedves :D

vastyúk is .. 2015.02.04. 23:30:42

@Csak ügyesen!: @malevil2050: Sajnos az én agyamon is átvillant már ez.. (Lehet, hogy már túlságosan hozzánőtt Laci, és nincs már idő arra, hogy itt el kezdjen "játszani".. eddig kellett volna) Ezért lenne jó valamit látni kiválasztásig. Mert ha ebben az állapotában Edina még Laci támogatását is elveszti, akkor a többiek biztos, hogy kirakják, teljesen el fog lehetetlenülni.

Csak ügyesen! 2015.02.04. 23:30:45

@-pkata-: Jó éjt! Én is megyek aludni, mára ennyi bőven elég volt :)

malevil2050 2015.02.04. 23:31:27

@-pkata-: Hátt akko nem leplezve mélységes csalódásomat,,,aziii jóccakát.

malevil2050 2015.02.04. 23:32:03

@fosch9: Őasz aki alászállt? vaty nem?

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:32:09

@fosch9: de van, csak most egy hajnoveszto szerumot reklamoz/tesztel es ennek oromere megszabadult tole. kepbe' vagyok am, he! :D

2015.02.04. 23:32:09

@csiri bá: lehet h fél h sóban dugdossuk a nyelvünket egész éjjel :D
@Mók_Ica: én is így vagyok az egyik szomszéddal, akkor tiszteletbeli szomszéddá fogadlak :D

pomac 2015.02.04. 23:32:12

@Mók_Ica: aj azért irtam zárójelbe nem az elsö csókot rontotta el hanem a 2. csókot mikor forgott a szeme mert ő volt a második de ő a 3. ra gondolt javította is de már belesült ő is

Lipton 2015.02.04. 23:32:44

A VV átalakult Deisz&Fanni sóra?
Deniszre ránőtt a mellénye, mindig abban van.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:32:49

@kismalacka: "... Mondjuk a kutyám mindig meg is ette amit adtam :))"

:D:D:D:D:D

Kosztarika 2015.02.04. 23:32:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
"nyerje meg inkább Fanni, legalább meg tudja venni a négerspermát magának New Yorkban. Rászorultsági alapon. :D"

Megvilágosodtam. :D Ezért jött össze Denisszel. Aki kémények közelében van előbb-utóbb fekete lesz. És mint most kiderült a gyerekcsináláshoz is ért. :D

malevil2050 2015.02.04. 23:33:29

@fosch9: Akko má érdemes vót felkelni ma.

Krétagarbó 2015.02.04. 23:33:31

@vastyúk is ..: magához fog térni, még a héten. Ha nem, akkor meg nem is érdemli meg a legjobb játékos címet és a többit...

2015.02.04. 23:33:50

@MacákékIcukája: azta, én erről nem is tudok, mondjuk nem is kerestem róla az infot, de ÁHÁ, akkor azé tépték le a műhajat h látszódjék a növekedés :D

@malevil2050: vvattila, nem ő számolta ki kupakkal ki kire tesz?
vagy édenben kupakoztak ki ki mögé áll? inkább utóbbi
akkor mellélőttem :D

Kosztarika 2015.02.04. 23:34:17

@csiri bá: Nem olvasol vissza, ülj le, egyes! :D Fanni jósolja meg a halált, ha éjszaka kiesik a foga. :D

malevil2050 2015.02.04. 23:34:55

@vastyúk is ..: Nincsen könnyű helyzetben jelenleg eto teényállás.

minden reggel 2015.02.04. 23:35:06

@Ilyen vagyok: ha kislány lesz hol fog bébimûszempillát kapni Vajon?

2015.02.04. 23:35:08

@Lipton: rárohad lassan

@malevil2050: feltétlen :D
csak mármeg mindenki megy aludni

csiri bá 2015.02.04. 23:35:23

@Ilyen vagyok: há' de ha kiveszem éjjelre nem eshet ki éjszaka. :DDDD

Mók_Ica 2015.02.04. 23:35:46

@fosch9: ez jó ötlet :))))

@pomac_ [(k)an]ál: így már értem :)))) köszi... :)))

@Krétagarbó: jó éjt!!!

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:36:11

@jófej házisárkány: Csak vigyázz a tájszólással, a három és fél hónapos babáknak híresen jó a memóriájuk :DD

malevil2050 2015.02.04. 23:36:24

@fosch9: Nem tom ki volt .de máshol is alkalmazzák eszt a módszert pölö a sportban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.04. 23:36:26

@kamilla123: Ezért a hozzászólásodért pusszantalak Kamilla! :-)

@eatpray: Téged csak azért nem pusszantalak, mert a nickneved és az írásaid alapján fiúnak tartalak! :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.04. 23:36:44

Úgy fogok járni smileva-val és 2050-nel, mint Edina Robinnal és Lacival... :)))
Nah pá :)

egy kis mosoly a nap végére... velvet.hu/gumicukor/2015/02/03/pocsrajzolo-botrany_tokeletes_valasz_a_ryanairtol/

malevil2050 2015.02.04. 23:37:15

@fosch9: Én még itt vok amig el nem híí a haza.

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:37:23

@fosch9: pontosan :) akkor lattam, amikor kinyomoztam fb-n, hogy mar nem jarnak Krisszel :D most epp azt probalom kideriteni, hogy lesz-e valami Attila es Zsu kozott :DDD

2015.02.04. 23:37:33

@Mók_Ica: hiszen kreatív team vagyunk :D

ygan_rev 2015.02.04. 23:38:37

Apropo: Daniról tud valaki valamit?
Se búcsúlevél nem volt, ez alap hiba. Se hivatalos fb. oldal, se interjúk.
Eltüntette az RTL?
Csak annyit hallottam, hogy Zsuzsával békülnének.

Mók_Ica 2015.02.04. 23:38:39

@MacákékIcukája: jajjj..... remélem nem lesz.... :(((

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:38:50

@Lipton: Ja, meztelen felsőtesten. Mindig azt vizionálom, hogy megáll magától a mellény, mint a 2 hónapja mosatlan farmer.

malevil2050 2015.02.04. 23:39:09

@-pkata-: Jáájjajjjajj vájjá mááá ,mostan mi van??? ne haggyá itt kéccségek között!!

Mók_Ica 2015.02.04. 23:39:26

@eatpray: én még ennyit sem hallottam....

@fosch9: ez nem kérdés :)))

Kosztarika 2015.02.04. 23:40:01

@csiri bá: Dehogynem.. a pohárból :D

minden reggel 2015.02.04. 23:40:19

@eatpray: volt blikk sztár cseten, ma már belinkelték itt korábban

minden reggel 2015.02.04. 23:41:31

@eatpray: mondjuk sztem éppen semmit nem mondott végig

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.04. 23:43:15

@Ilyen vagyok: hááát, ilyen mélységekbe nem gondoltam bele, de van benne valami. :D

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:43:21

@Mók_Ica: en is :))) melyiket sajnalnad jobban a ketto kozul? :P

@eatpray: abban remenykedem, hogy az rtl megprobalja elfeledtetni a nepekkel a tortenteket, hogy kesobb Danit visszahozhassa.
Masik variacio, hogy Dani eleg hamar belatta, hogy biz.dolgokat maskepp kellett volna csinalnia (attol fuggetlenul, hogy igaza volt-e vagy sem) es elbujdokolt... Nem hulye, nekem is egne az arcom, ha ennyit es ennyien saraznanak.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:43:43

@vastyúk is ..: De azért azt ismerd el, hogy mindent meg is tett Ádinka az ellehetetlenülése érdekében. :D

2015.02.04. 23:43:52

@malevil2050: jó társaságban én is szívesen időzöm :D

@MacákékIcukája: na ez nagyon jó téma :D én attilától el is várom, hogy zsuzsannának udvaroljon :D

2015.02.04. 23:45:33

@MacákékIcukája: áh ne legyen visszahozás, ha egyiket akkor másikat is az meg egy maratoni vv lenne

minden reggel 2015.02.04. 23:45:55

@MacákékIcukája: ezeket hol lehet olvasni a fb- on? Én nem találtam semmit

Mók_Ica 2015.02.04. 23:46:52

@MacákékIcukája: én attilát, zsuért nem vagyok oda....

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:47:24

@fosch9: na majd szolok, ha valami kiderul :D Attilat ismerve nem lepne meg, lol

@eatpray: itt a Zsu facebookja, ezt o hasznalja is rendszeresen www.facebook.com/vvzsu?fref=ts

@minden reggel: lsd feljebb :) az Attila + Zsu lehetseges romancan csak en filozom, advanced stalking, mondom, szolok meg linkelek ha van bizonyitekom :D

minden reggel 2015.02.04. 23:47:31

@fosch9: nekem tetszene, szívbajt hozna a többiekre. aztán pár nap után közölni h csak kamu volt ;)

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:48:38

@fosch9: @eatpray: ment elobb a valasz, csak rafrissitettem a hsz-re

@Mók_Ica: detto :)

minden reggel 2015.02.04. 23:48:55

@MacákékIcukája: lehet attila nem elég idôs zsunak. Advanced stalking ;)

2015.02.04. 23:49:54

@MacákékIcukája: te leszel a kurir :D
@minden reggel: jaj ne akkor hallgathatnánk ádinát hogy neki megint milyen jó :D

malevil2050 2015.02.04. 23:50:14

@fosch9: Mostan jó muzsikál a banda,nincsenek itt a susogók.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.04. 23:51:36

@malevil2050: Nem azt mondom, hogy nem nyerhet itt. De hogy az image-e minden nappal károsodik, az jól látható.

minden reggel 2015.02.04. 23:51:45

@fosch9: biztos nem lesz ilyen, mert a kintiek mert már túl sokat tudnak ;)

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:51:51

@minden reggel: Attila 78-as szuletesu asszem, elvileg az a korosztaly, ami Zsu zsanere. Nekem is aznap van a szulinapom, mint neki, hihi :)))
@fosch9: lesifotok darabjaert tizezer forintot fizetek! :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.04. 23:51:57

@malevil2050: hatásosabb lennél, ha normálisan írnál, nem ilyen hülyén. mert ezzel így elvész a mondandód, de legalábbis görgetős lesz.

2015.02.04. 23:52:01

@malevil2050: igen ilyenkor talán már alszanak :D gondolom munkahelyi zsiványok csak :DD

malevil2050 2015.02.04. 23:53:01

@Mók_Ica: Nézd úgy mint szereplőt,mit tom én,a páluccából az ácsferkót , és cak abba a közegbe tedd bele ahun vót,akko talán másképpen látod,ha meg nem hátakko annyi.

minden reggel 2015.02.04. 23:53:12

@MacákékIcukája: én egyszer repültem hajdúpéterékkel az is jó lett volna?

2015.02.04. 23:53:38

@minden reggel: bizony :D fel is lélegeztem :)
@MacákékIcukája: te vagy blikk elvtárs is? :DD ott is tizes a tarifa

malevil2050 2015.02.04. 23:56:37

@aggyistenbrittudós: Hátt ehhe nekem semmi kedvem,se időm se energijám,ilyen jé oljan jé,ponty vessző,egy kicsit tán pukksztok is,de azé úlátom van aki érti,de 1-t megigérek ha itt vaty jobban fogok reája figyelni

minden reggel 2015.02.04. 23:56:46

@fosch9: valami sokkolót azért kitalálnék nekik, hogy kicsit ráizguljanak, mondjuk h legközelebb ketten esnek ki, vagy felezôdnek

Kosztarika 2015.02.04. 23:57:24

@MacákékIcukája: Lehet, hogy összejönnek, de Attila okosabb annál, semhogy szponzoráljon Zsunak bármit is. Viszont ha nincs lóvé, akkor vége a románcnak.

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:57:35

@fosch9: uuuu akkor blikk vagyok, jeee

@minden reggel: hajdupeter nem kell, szallitsad a vv-hireket! :D

en is munkahelyi zsivalny vagyok, inszomniaval kuszkodo... hajnali kettokor jo ha el tudok aludni, 8-ra jarok :'-(

minden reggel 2015.02.04. 23:57:53

@malevil2050: tudod h így írni sokkal lassabb ;) és körülményesebb

MacákékIcukája 2015.02.04. 23:58:52

@Ilyen vagyok: mar egy lehetseges fwb kapcsolatrol is szallitanam a hireket! De amugy ja...

malevil2050 2015.02.04. 23:58:55

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: Mostan van baj ölég ,igen.De hát a főnix is feltámatt.

malevil2050 2015.02.04. 23:59:35

@minden reggel: Nekem nem,próbáld ki ne figyejjé rá,menni fog

minden reggel 2015.02.04. 23:59:43

@Ilyen vagyok: ketten együtt lehetnek jól eladhatók

malevil2050 2015.02.05. 00:01:33

@aggyistenbrittudós: De h megváltozzak kell a motíváció én magam kevés vok ehhez . de nészd meg emmá egy kicsit jobb ugyi?

minden reggel 2015.02.05. 00:01:45

@malevil2050: háát, magyarul is tudok, gépelni is szinte, nekem nehezebb lenne ;)

2015.02.05. 00:01:48

@Ilyen vagyok: ebben az utolsó mondatban nem tudom értelmezni az "is" szót :-DDD

Mók_Ica 2015.02.05. 00:01:50

@malevil2050: nekem attila nagy kedvencem..... én nem kívánok neki egy zsut... de ha kell neki, akkor felőlem viheti :)))

@MacákékIcukája: :)))

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:02:25

@Ilyen vagyok: @minden reggel: az viszont tuti, hogy Attila mindenkepp szeretne, ha Dani+Zsu bekulnenek (Zsu fb-jan biztatta ot, hogy fogadja el Dani meghivasat)

minden reggel 2015.02.05. 00:02:48

@malevil2050: mindig megveregetjük a vállad?

csak mert 2015.02.05. 00:02:52

Jól sejtettem, hogy robin-ban rejtőzik egy pszichó oldal.. visszaköpött és megrángatott egy nőt..
gratula!

edináék újsága gennylap volt, a másik viccesebb, de mit lehet várni análtól?

malevil2050 2015.02.05. 00:03:01

@fosch9: Áhh a zsivánoyk azok jobbak vótak.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.05. 00:03:09

@MacákékIcukája:
Megnéztem Zsuzsa honlapját, és ezt a gyöngyszemet találtam.
"Mivel van udvarunk,ha tavaszodik kutyus keresésbe vágjuk a fejünket"
Hát, nem megy minden egyik napról a másikra :D

malevil2050 2015.02.05. 00:04:10

@minden reggel: Jó lenne de esz fizikai képtelenség.

minden reggel 2015.02.05. 00:04:13

@Mók_Ica: lehet h pont az a kapcsi lenne h kihozzák egymásból a legjobbat

2015.02.05. 00:04:24

@minden reggel: az tetszene, vagy fiú-lány verseny és az egyik nem kiesik, besz.nának :D
röpködnének a csicskagecik az biztos :DD

@MacákékIcukája:
ne csináld blikkecske és ki vagy aludva? :D szépen mondva ...
én most h nem dolgozom a héten hajnalig is tudok kukorékolni, de ha dolgozni kell menni, akkor alig bírok fél 6-6-kor felkelni úh tíz körül legkésőbb vv után aludnom kell
agykontrollozd az elalvást (bár én örülök neked, csak a szervezet meg ne bosszulja a nem elégséges alvást)

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:05:10

@minden reggel: ugyanigy Dani+Zsu eladhato, szerintem egyreszt Atti ezert is van a dolog mellett

malevil2050 2015.02.05. 00:05:17

@csak mert: A szemét figyeld amiko premierplánban van.

2015.02.05. 00:06:40

@malevil2050: igen ezeknek mintha karó lenne a... ott :D

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.05. 00:07:15

@malevil2050:
Háát...ha úgy vesszük, Ádinkát mint boszorkányt előbb-utóbb úgyis megégetik, és akkor gyöhat a legenda.

csak mert 2015.02.05. 00:07:31

@malevil2050: az is feltűnt már, kicsit olyan, mint jack nicholson volt a ragyogásban :D

minden reggel 2015.02.05. 00:07:40

@MacákékIcukája: gondolom attila is nagyítóval keres értelmes vv-s kollegákat

2015.02.05. 00:07:53

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: de beköltözött :D az már egy lépés a kutya meg összejön majd felajánlásokból :D

malevil2050 2015.02.05. 00:07:57

@minden reggel: Magyrul is ? és még h? de mind1 mer én még magyarul sem.

2015.02.05. 00:09:24

@csak mert: arról lemaradtam? csak az időjárás jelentést láttam - remélem vissza lehet nézni

Kosztarika 2015.02.05. 00:09:29

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: Belevágta a fejét aztán maradandó sérülést szenvedett és azóta szellemi fogyatékkal él szegény.

malevil2050 2015.02.05. 00:09:41

@fosch9: Aszt akartad írni h sehhaj bódizsár,,..

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2015.02.05. 00:09:45

@Mók_Ica: Én meg Zsunak nem kivánnám Attilát, de felőlem is viheti :DDD

csak mert 2015.02.05. 00:10:31

valahogy nem értem miért baj, hogy fanni igényes, anál sminkben is gáz, és a haja.. irgalmas ééééég

2015.02.05. 00:10:49

@MacákékIcukája: ez egy régi képe zsunak, csak újra feltette

2015.02.05. 00:11:02

@Mók_Ica: Jó nő az a Zsu. Lackót a volt gádzsijára emlékeztette (csak a Lackó-rajongó hölgykoszorú kedvéért). Az meg nem lehetett rossz csaj. Illetve, khhhmmmm, ha Dinka is már a volt gádzsija lesz, akkor a volt gádzsik átlagszínvonala eléggé esni fog. Főleg ha nem a számtani, hanem a mértani közepüket vesszük: mert ha egy nulla is van a szorzatban, akkor az bizony nulla. És a gyöke is. Bocs a humán beállítottságú olvasótársaktól. Meg a Denisz-féléktől. :-DDD

Egyébként, tényleg jó nő Zsé. Egy amolyan Atus-féle, 1-2 hónapos járásra/maszatolásra meg egyenesen kiváló. Azért nem irígylem Atust. Semmiért sem.

malevil2050 2015.02.05. 00:11:38

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: Boszorkányok má pedig nincsnek , nem tom ki monta tán valami kálmán féle,gugglizni meg lusta vok.

csak mert 2015.02.05. 00:11:44

@fosch9: akkor beszélték, amikor fanni az újságolvasás után összveszett dennissel,és robin kiült dennishez

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:12:08

@fosch9: fenebe, ne egess be :D
Attinak is vmi chevrolet dzsipje van

2015.02.05. 00:12:53

@MacákékIcukája: nem jó ez a zombiság szabj egy határt h mikortól alszol és agykontrollozd az elalvást (ha kell segítség priviben megírom)

@malevil2050: igen igen, így helyes a nótata :D

malevil2050 2015.02.05. 00:13:00

@csak mert: Van a tekintetében ami nemigazán teccik és eszt nem lehet megjáccani

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:14:18

@malevil2050: De csak mer' mindet elégették:) Bisztos még az Arany Gúlában monta amúgy.

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:14:24

@fosch9: ezentul kizarolag lakasbelsos kepekben utazom, abban jobb vagyok :P
Oke, johet! Csak a gondolataimat kellene kikapcsolni, tul vagyok porogve :(

csak mert 2015.02.05. 00:14:39

@malevil2050: van, ijesztő.. már félek attól, hogy szexhiány miatt lemészárol mindenkit a villában

minden reggel 2015.02.05. 00:15:04

@malevil2050: akkójóvan ;) ( most próbálkozom)

2015.02.05. 00:15:40

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: és fogadni merek, h nem sima utcai keverék kutya lesz, majd valami gazdag barát vesz egy drága kis fajkutyakölköt :D

@MacákékIcukája: csak azt tudom h ez a kép fent volt már akkor is mikor még zsu bent volt és akkor még attival ugye nem fotózkodhattak volna :D

@csak mert: fenébe akkor még valami mást néztem :D visszakeresem (Noel már alszik? :) kedvencem lett)

minden reggel 2015.02.05. 00:16:41

@MacákékIcukája: kávét kólát redbullt iszol? Elég ha azokat megfelezed

2015.02.05. 00:18:38

@malevil2050: nem csak az h visszafogja bent magát? lehet kint egy laza jópofa srác
nekem szimpi robin

csak mert 2015.02.05. 00:19:04

@fosch9: igen alszik a kis Pandám :))

malevil2050 2015.02.05. 00:19:34

@csak mert: Aszt nem tom mi a motíváció de tényleg félelmetes néha,egy villanás asz egész de azz éppen elég

csak mert 2015.02.05. 00:20:00

@fosch9: szerintem elfojtott aggresszió van robinban

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:20:11

@malevil2050: Igaz, én se hiszek a Gúlában, mert olyan régen vót, tán igaz se vót.

minden reggel 2015.02.05. 00:21:21

@csak mert: ott bent kiben nincs ;) de csak viccelek, ô az aki sehogyan nem adja ki a feszkót

malevil2050 2015.02.05. 00:21:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Gula? uhha asszonygya h gulág,kulák,bulák ezekre tudnék asszociálni hairetelen.

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:21:43

@fosch9: oke, en ezt igy elfogadom, jo erv. Kellene meg a Zsu privi fb-je is, talan vannak rajta nyilvanos fotok.

@minden reggel: kavet iszom, de csak a skandinav hig lottykavet. Nem ezen mulik :) (az en esetemben legalabbis, ezt bizton tudom). Arrol van szo, hogy obszessziven kattogok dolgokon es nem engedem magam aludni. Gondolatstopot kellene alkalmaznom :D

csak mert 2015.02.05. 00:22:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és dóri megmondta: a történelem csak kitaláció! :DD

@minden reggel: csak ő nem szexel azok közül, akik bent vannak

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:22:40

@fosch9: Nekem az mindegy, meg sztm a kisfiúnak is. Csak legyen és legyenek vele boldogok. :)

minden reggel 2015.02.05. 00:23:24

@MacákékIcukája: jóga ;) vagy valamilyen más relaxáció. Nekem is volt ilyen, és el tud múlni

2015.02.05. 00:24:18

@MacákékIcukája: okés, elküldtem a technikát

malevil2050 2015.02.05. 00:24:19

@fosch9: Én bísztosan más szemmel nézem,nekem egy játékos,valószinűleg a ketteskék eszt másképpen lássák.

MacákékIcukája 2015.02.05. 00:26:09

@minden reggel: @fosch9: koszi nektek a biztatast, meg a tanacsot! El is megyek alukazni, joejt mindenkinek! :)

csak mert 2015.02.05. 00:26:39

@minden reggel: egy nő jobban tudja kezelni szerintem a szex-hiányt, mint egy pasi

malevil2050 2015.02.05. 00:26:56

@minden reggel: Megy esz látod,igaz h nem is oljan nehéz?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:27:18

@csak mert: A történelem népbutítás. Mondjuk a tanított történelem simán az. Ami tényleg megtörtént, az persze más kérdés. Zsófika volt, aki nem hitt az őskorban, mert az olyan régen volt, hogy tán igaz se volt.

minden reggel 2015.02.05. 00:28:39

@csak mert: általában biztos, hacsak nem fanni az illetô ;)

malevil2050 2015.02.05. 00:29:23

Nos egyenlőre pauze me dologidő van,csak azé írom ne h valaki megsértőggyön ha nem válaszolok esetleg e.

csak mert 2015.02.05. 00:30:08

@minden reggel: persze az is szempont,hogy Dóri saját döntése szexel-e, robinnak pedig nincs más lehetősége

minden reggel 2015.02.05. 00:30:31

Én is elköszönök, jó szurkolàst ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:31:12

@malevil2050: "gulág,kulák,bulák"

Mint egy marxista-vizilófia továbbképzés - bár a bulák kicsit kilógnak a sorból.

minden reggel 2015.02.05. 00:31:54

@csak mert: igaz, bár én robinból nem nézném ki. Kicsit tombolhatna, hisxtizhetne vagy valami ;)

2015.02.05. 00:33:00

@MacákékIcukája: jó pihit :)
@malevil2050: igen, többek között :D nekem volt kedvencem van akit nem bírok de nem erőlködök csak elbeszélgetek arra meg most jobb a lehetőség
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: egyetértek, kívánom, h legyen és jó dolga legyen :)
@csak mert: lehet, nem tudom, én nem látom benne, de lehet csak mert még nem nagyon láttam megnyilvánulni, játék szempontjából eddig nem blamálta magát az pozitív
viszont jó a humora, jól tud röhögni
(Noel Panda :DDD) tetszős :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:37:34

@fosch9: Ennek az idióta Daninak - aki úgy gondolja, hogy remek önismereti játék volt ez - az az ötlete, hogy leül Zsuval, és még egyszer jól beolvas neki? Télleg nemtom, mit gondoljak már róla. Vakon ment be a villába és vakon jött ki. Nem egy észlény.

2015.02.05. 00:40:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: zsu remélem tojik rá én ilyen alázást nem bocsátanék meg rágni meg minek h danika mossa kezeit? nem asszisztálnék hozzá

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 00:48:16

@fosch9: Azt mondom, hallgassa meg, legyen kedves, aztán mellőzze, soha ne bízzon benne, és ne barátkozzon vele. Kirakat mosoly szinten. És azért így, mert ez a tetű képes lenne minden nyilatkozatában ekézni Zsut, ezzel ártana neki. Ezt meg kellene spórolnia magának. Már elég hullámot csapott maga körül, jobb a béke. Azt mondják, okos enged, szamár szenved. A népi bölcsességek sztm mindig igazak.

csak mert 2015.02.05. 00:49:10

olvastátok a komment szerdát?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 01:11:25

@csak mert:

Ezek szerint Kazalnak az elmúlt 3 évben 3 foga esett ki????? Vagy még tejfogai vannak? :D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 05:46:49

@MacákékIcukája: ne gondolj annyit semmire, kösd le magad, pl itt is. Tanúsíthatom, h bejön.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 05:49:26

@MacákékIcukája: oh, és sem alszom sokat, kibírható, ha majd kellően álmos leszel, alszol.

Bujumburi 2015.02.05. 06:55:16

@Spitzbauer: Hát ezen nagyot derültem így reggel. :) Egészen biztos, hogy jó nő lehet Zsu élőben, mert az összes csajnál kiverte a biztosítékot elsőre. Kivéve talán Dórit, aki egyébként is a legkevésbé törtető. Kijövetele után Ádámot is megkérdezték, "kit lopott volna, mint a dugott biciklit", Zsut nevezte meg. Dani, Laci, Dávid is rámozdult, sőt mélységes utálata ellenére Maci őt is vitte volna randira -na jó, kit nem. Sőt még Dennis is "lopta volna" Fanni sok éjszakán át ezzel gyötörte on-ban. Egyedül talán Robin volt, akitől nem láttam hasonló megmozdulást az irányába, de ő meg ugye ülve pisil. ;)

Amúgy, ha valakit sokáig nézel, ráadásul kedvelsz is, megszokod, és egy idő után akár még szépnek is találod az első benyomást felülírva, lehet ez történt extra-szenzitív Lacival Edina irányában is.

Bujumburi 2015.02.05. 06:58:20

A szerkik meg tényleg olvassák a hogyvoltos kommenteket? :D

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/visszamegy-a-villaba-vv-dani-es-zsu-2326803

KIRÁÁÁLY! :D

ygan_rev 2015.02.05. 07:15:46

Visszatér a két kedvencem a villába! El sem hiszem :D:D
Tudtam, hogy lapos a műsor. Muszáj volt beküldeni azokat, akik korábban vitték a műsort.
Hahahaha

ygan_rev 2015.02.05. 07:18:52

Ja és itt a válasz a tegnapi kérdésre: miért nem hallok semmit Daniról?!
Hát ezért...:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 07:28:08

@Bujumburi: mert 1, nem tudok aludni. 2,menni kell melózni :-D, 3, nem szeretek sokáig aludni. :-D

Csak ügyesen! 2015.02.05. 07:30:24

@Bujumburi: Hú, de nem örülök ennek, kiváncsi lettem vna h Edina hogy áll talpra vagy sem Dani kiesése után magától, erre rögtön visszaküldik neki. Ez gáz. Ez most nálam eléggé választóvíz, lehet h ezzel ezt a szériát én befejezem.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 07:32:19

@Csak ügyesen!: én sem örülök. Inkább lennének feladatok, bár nem tudom, h miért mennek vissza.

2015.02.05. 07:43:08

@Bujumburi: hogy te milyen infokat hozol :)

2015.02.05. 07:46:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: egyetértek veled :) láttad a blikk cikket? meghallgatta csak nem hagyta szóhoz jutni :D férfiatlak kis pöcs ez a danika, nőalázástól nem lesz nagyfiú

2015.02.05. 08:05:01

@csak mert: megnyitottam de olyan gagyi kérdések voltak, mindre borítékolható a kamu válasz, h nem néztem meg, kár h csak ennyire telt nekik

Bujumburi 2015.02.05. 08:11:20

@fosch9: muahahaha.. :) én viszont örülök, hogy összehozták ezt a két bendzsót odakinn, ez egy gesztus értékű dolog volt, ami ebben az indulatos évadban, nekem jól esett. Őszintén szólva engem fáraszt a gyűlülködés

2015.02.05. 08:25:54

@Bujumburi: hiába a gesztus nem lesz belőle semmi :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 09:01:04

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA:
Rejtő szerint az álmatlanság két fő tünete az ébrenlét és a nem alvás.

mézescsók 2015.02.05. 10:27:49

@másodpéldány: Elnézést a késői reagálásért, kicsit el vagyok havazva.
Lássuk sorban:
1./ Baukó - Au : rettenetesen irritál mindkettő. Au képernyőre alkalmatlan, Baukó görcsösen igyekszik megfelelni, de ez kevés. Fanninak nem a képességeivel van bajom - már mondtam, hogy szerintem több van benne, mint amennyit mutat -, ám olyan mértékben lejáratódott - részben önerőből, részben a szerkesztők hathatós közremüködésével -, hogy onnan nehéz felkecmeregni. Igaz, Baukó meg piált, aztán mégis... Egyébként legyen igazad, előítéleteim vele kapcsolatban nincsenek.
2./ Pornó - a Vv összes szexactionjából kettőt láttam (mindkét pártól egyet-egyet a méltányosság jegyében), többet nem, mert nem érdekel. Szeretem a szexet és alkalmasint nézek pornót, tehát nem zavar. Csak valahogy teljesen más totál idegenek aktusát nézni, mint "ismerősökét". Senkit sem ismerek személyesen a játékosok közül, nem erről van szó. De valahogy a mindennapjaim részévé váltak azzal, hogy nézem a műsort. Ami mégis zavar kicsit a dologban az az, hogy a befolyásolás szándékával tolják a pofámba, hogy olyan képet mutassanak meg valakiről, amilyen kint talán sosem volt. hogy örvendjen a kicsi szívem, hogy összejött a nekem kedves pár és boldogok, hogy utálkozzam, hogy milyen riherongy ez a nő és milyen aljas kúrógép a pasas, mert pfújjj, én ilyet aztán soha, pedig szerencsére dehogy nem... A jövő havi fizetésem rá merném tenni, hogy a terhességi tesztes dolog előre megrendezett akciócska volt. És akkor a többit már nem is említem.
A szerkesztők közül pedig szexuálisan ott valaki nagyon frusztrált, segíteni kéne neki. Eddig nem érdekelt a stáblista, de este megnézem, hogy ki ez a szexnyomorban szenvedő szerencsétlen.
3./ Én vártam a Vv-t, mert szórakoztat, de ez a széria nagy csalódás és nem elsősorban a játékosok, hanem a szerkesztés miatt. Mert
- pokolian magukra hagyták őket, napokig szinte semmi program (közel két hete mást sem látni, mint Kisbéka-Laci összevész, kibékül, összevész, kibékül, majd előről - volt olyan adás, amikor háromszor vesztek össze, tudom, mert számoltam -kezdik, Fanni-Dennis ordibál, majd kibékül, Dóri-Robin pedig meggyőző biodíszlet),
- a tematikus hetek évek óta ismétlődnek (suliprogram, ami arra megy ki, hogy meglássuk, ki mennyire hülye, vagy a dzsungeles, kovbojos hét, ami feleslegesen feszkót kelt egy amúgyis puskaporos hangulatú közösségben, vagy az egészségprogram, esetleg a papás-mamás hét, bár ezt még csak a kommerek lengették be és még sorolhatnám),
- nincsenek egyéni feladatok, amit azért hiányolok, mert több minden megtudható a játékosokról mint a végeérhetetlen szócsatákból (pl. ki mennyire kitartó, mennyire állóképes, elszánt, ki képes erején felüli teljesítmányre, mennyire ügyes, kreatív, esetleg bliccelő, stb.),
- mindenkire ráhúztak egy sémát és az mentén haladnak végig, mert szinte csak olyan jeleneteket adnak, ami ezt a sémát alátámasztja, aztán lehet, hogy köze nincs valódi természetéhez (Fanni a ribanc, Dennis a vicces, Laci a méla herceg, Edina a szenvedélyes, esetleg törtető, Dóri a műnő tuja, Robin ue. férfiban, Dani az agyas, Zsuzsa a gátlástalan, Reni az összeférhetetlen fúria - úgy nagyjából).
Lealjasodás - én az öncélú erőszak minden vállfaját tartom annak. A köpködéssel úgy vagyok, hogy utálatos és gusztustalan dolog, viszont a játékosokban felgyülemlett agressziónak valahol ki kell törnie és e vonatkozásban eszközük nincs. Hogy lealjasul-e egy ittas nő? Nem jobban, mint egy ittas férfi. Csak amíg a piás férfi látványához hozzászoktunk, a nőkéhez kevésbé. Annak ellenére hogy ifjú honleányaink e vonatkozásban is rombolják le a korlátokat. Meg tudom számolni egy kezemen, hogy hányszor voltam részeg, nem vagyok büszke rá és nem szégyellem, meg kellett tapasztalnom ezt is. Én olyankor bealszom, mert nem nagyon birom az alkoholt. Más felélénkül tőle, más gátlástalan lesz tőle és felszabadul, megint más vidám lesz, más agresszív, mindenkiből mást hoz ki. Az aljasodás nekem sem itt kezdődik és fejeződik be.

@csicserierika: Biztosan elmondhatta, talán nem láttam vagy nem emlékszem rá. Amikor a hsz-t írtam, nagy hirtelen ez jutott eszembe.

Dirty Dettiy 2015.02.05. 10:58:56

KIDERÜLT!
Kiderült, hogy Zsu és Dani teljesjogú játékosnak mennek vissza. Akár meg is nyerhetik. Párbajozni is fognak. Először Zsu kiejti Edinát, aztán Dani Lacit, majd pedig egymással mérkőznek meg, amikor majd (csak és kizárólag) mi dönthetjük el, melyiküknek van igaza.
süti beállítások módosítása