Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x10 - Szellemek és szellemóriások

2014. november 26. 14:02 - Bruti

2.jpg

Megint Bencés napunk van, ami azért jó, mert Lila oda-vissza billegésétől, a múltkor már leszédültem az ágyról. Bencénk továbbra is az applikáció jelentőségét sulykolja. Persze, nekik biztos fontos, de nekem, aki csak passzívan szórakozok a műsoron, teljesen mindegy, hogy melyik haszonállat esik ki holnap a szimpátiaszavazáson. Ha nagyon találgatnom kellene, akkor Vikacsu lesz az, mert felettébb idegesítő, folyamatosan káromkodik és az anyatermészet is csúnyán szopóágra tette, már ami a szépségét illeti.

Persze, magam se volnék egy 100-as izzó (még mielőtt...), de nem is próbálok a villában zuhanyozni és a szemöldökömet se tépem ki csak azért, hogy utána, találomra rajzoljak kettőt a fejemre. Ebolás legyek, ha értem, ezek milyen képlet alapján szerkesztik meg az ideális ívet az arcukra, a természetes helyett.

Elég unalmas napot szerkesztett nekünk a stáb, de vágjunk bele. Azzal indítunk, hogy Rekedt Fazék és Tamponfej nem bírják elviselni Fiastyúkot (Zsu), ezért kutyázzák orrvérzésig. Kíváncsian várják, hogy kivel alszik ma, de Sínésznőnek leginkább az bassza a csőrét, hogy Fiastyúk, rebegő pillákkal adta itt elő, a gyermekét egyedül nevelő, annak nyomorult életét, a nyereménnyel megkönnyíteni vágyó anyukát, közben meg csak egy ribanc. Abban igaza van, hogy ez itt nem az SOS gyermekfalu, meg az Aranyág, ahol megmentik a könnyelmű leányanyákat. Ez bizony a bulvármocsok legmélyebb pöcegödre és gyermekén leginkább úgy segíthetne, ha nem itt baszná el az időt, hanem húzna haza. De lehet, abban reménykedik, hogy a holnapi kieső helyére behozzák a gyerekét...

1.jpg

Megy az epehányás, párszor „leszerencsétlegyerekezik” 12kert, aki csak pislog, mint Overdose a szántásban, aztán idegességében fejébe húzza a cigányzöld szponzorsapkáját. A sarokban csendesen falatozó Basszájba figyeli őket, és villaléte alatt talán az első értelmes gondolat fogalmazódik meg benne. Azzal, hogy Fiastyúkot kutyázzák, csak azt érik el, hogy helyzetbe hozzák. Ráadásul 12kert és Dávidot is elvesztik, akiket pont magukhoz kellene édesgetni. Ha már taktika! A két agresszor szemmel láthatóan elgondolkodik a hallottakon, bár inkább csak Rekedt Fazék. Tamponfejű ehelyett rezignáltan bámul maga elé, láthatóan beleesett egy szellemi lövészárokba.
Fiastyúk berongyolt bőgni a nyugiszobába, 12ker követi. Megtudjuk, hogy azért is erős lesz, kitart, és a nyereményből már ki is néztek a kölökkel valami blökit, ami a nyereménykecó udvarán (!) fog csaholni. A típusát nem ismeri, de valami nagy és szőrös. Talán, picit el van sietve ez a dolog, arról nem beszélve, hogy lakást nyerhet, nem házat.

4.jpg

Reggel arra ébredünk, hogy Plasztik kijátssza a vallás kártyát, vagy egyszerűen csak hívő, de akkor meg mi a faszért imádkozik bele két centiről az egyik kamerába. Ha faguriga leszek, se értem, miből gondolja, hogy a Teremtő pont egy VV lakó bennmaradási kérelmére figyel, mikor mellettünk meg halomra lövik az ukránokat. Kazal sír, hogy fáj a haja, Miss Erdély és Basszájba a villalétről agyalnak. Erdély mindenáron Plasztik felé terelgeti a beszélgetést. Majd váltunk Plasztikra, aki az Úszómesterrel pont Lacit beszélik ki. Arra jutnak, hogy a PVC Woman nem felejt, ha valaki lyukacsos seggűnek nevezi, akkor arra megy a jel.


Miss Erdély kurvára unatkozhat a villában, mert fejébe veszi, hogy akkor most kibékíti Lászlót és PVC-t. A nyugiban leváltja Úszómestert, már belekezdene a párterápiába, de PVC hamar értésére adja, ez nem fog menni. És itt gratulálunk a szerkesztőknek, mert szóról szóra meghallgathatjuk az Úszómesternek előadott monológját. Boglyának levele érkezik, végre leveheti a kotont. Erre olyan visítozást csap, hogy szerencsétlen macskám riadtan kimenekült a szobából, miközben lefejelte a tükrös szekrényt.

5.jpg

Szünet után Miss Erdélyt nevezik ki villamesternek, aminek szemmel láthatóan örül. Gyorsan kiadja a feladatokat. Boglyát és Komisz egy helyre ossza, amit szerinte azok a „szemük csillogásával” köszöntek meg. Kazal kicsit másképp látja, de Erdély szavaival élve:

„…Esélyt ádtam egy hosszabb kommunikációnák, ami kijöhet belőleték. Te vonzódsz a Denishez, Denis meg nágy szinteken vonzódik hozzád…”


Hát ja. Ha tudta volna, mit indít el… Kazal kifejti, hogy vonzódik Komiszhoz, csak fél, hogy meg lesz pocsékolva. Hajszárítás közben ezt meg is beszélik Komisszal, aki álló farokkal ecsetelgeti szexuális képzeteit. Nekem meg a volt csaja jut eszembe, ahogy az anyjával kurvaanyáznak a tévé előtt.

8.jpg

Újabb levél: Meg kell szavazniuk a villa szellemét, vagyis azt a játékost, aki nem oszt, nem szoroz a villában. Hamar kiderül, hogy ezt a címet Dávid kapja, aki annyira jellegtelen, hogy egy kibaszott gúnynevet sem tudunk neki adni. Ha esténként nem bújna hozzá Fiastyúk, azt hihetnénk, bármikor ki-be mászkálhat a villából. Jutalma egy szellemjelmez, a kilátszó részeket meg befestik fehérre. Engem mondjuk, inkább egy albínó pékre emlékeztet, aki belógott a Sebhelyesarcú forgatására, de mindegy. Mogorván rugdossa maga előtt, a lábára láncolt vasgolyót és nem örül. Vikacsu, aki a második lett a: Ki a legnagyobb senki? versenyben, kiborul, hogy Jabbamaci rárakta a jelet. Jó, hogy megemlítik a soványt, mert, ugyan a tegnapi adást elvitte, az alvajáró műsorral, de ma azt hittem, elment téli álmot aludni.

Basszájba viszont elbukta a fogadást Komisszal, miszerint, ha mégegyszer rinyál, hogy ő fog kiesni a szimpiszavazáson, akkor pucéron kell kolbászolnia egy teljes napig. Nem igazán értem, miért bukta el, mert ő arról beszélt, hogy bárkit kivisz a lakók közül párbajra, ami ugye nem ugyanaz, mint a fogadás tárgya, de szarjunk rá. Legalább Miss Erdélynek lesz egy jó napja.

A végére kapunk egy kis ízelítőt a holnapi összefoglalóból: Megvan az első áktus! Komisz a nyugiban csapatja a néhai Szűzpöcköt! Wahhahaa!

6_1.jpg

Bónuszvideónak itt van Zsu zuhanyása MOZGÓKÉPEN!

Címkék: 18+ vv7
440 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kis.herceg 2014.11.26. 14:07:05

Szűzpöcököt javaslom ezentúl hívjuk Szűzkurvának.

kamilla123 2014.11.26. 14:11:01

le merném fogadni, hogy Edina párokat összehozó kísérlete szerkesztői utasítás volt, ahogy anno az is, h a csajokat fürdesse meg Maci. ezek olyan erőltetett dolgok.

kamilla123 2014.11.26. 14:14:47

sztem az inkább megkavarná amúgy a dolgokat, ha egy nagyon jó csaj jönne be, mert Fanni már attól is padlót fogott, h bejött Zsu és két pasi másfelé orientálódott róla, még ha nem is a számára legérdekesebbek. de megszűnt az egyeduralma. ha bejönne egy viszonylag normális, szép lány, akinek nincs férje vagy vőlegénye, sztem kijönne belőle a féltékeny vadállat.

Voyoshka 2014.11.26. 14:17:52

"szellemi lövészárok"... ezen besírtam!!! :D

Voyoshka 2014.11.26. 14:19:36

Marichui feje meg a képen a fogrém-hálóval pont olyan, mint mikor a Mátrixban Neonak elkezdett összenőni a szája...

seger 2014.11.26. 14:28:25

Ha a szerkesztőknek lenne humorérzékük, Komisz ex csaját küldenék be! :)

hannamontanna 2014.11.26. 14:32:11

Ez jó volt..:-DDDDD
De egy normális jócsaj tényleg nem ártana ha bemenne. Napersze egy normális jóhapsi is mehetne. Ja, de aki normális az nem megy be? Ez lehet a baj.

Krétagarbó 2014.11.26. 14:32:42

@seger: tudnám támogatni az ötletet...:)

Aharon 2014.11.26. 14:34:49

Ehh, akár szerkesztői, akár nem, lehet hogy még két napot is kellett volna várni arra, hogy Szűzpöcökből egyszerűen csak Pöcök, esetleg Pöckölt Pöcök legyen... Edina nyakig benne van hogy már ma egymásba zuhantak azzal a szerencsétlen suttyóval :) Szép párocska....

Remélem, ez a szerencsétlen csöves Dávid meg a kukába (egyébként lehetne Makk Ász a neve erre a pár órácskára, tekintve, hogy ismeretségük hatodik órájában felhelyezte makkját Fiastyúk barlangjába), és remélem, ez a Robin gyerek rendesen megkavarja a dolgokat, mert első blikkre kenterbe veri az összes bent lévő palit, mindenféle értelemben.

Krétagarbó 2014.11.26. 14:36:24

@Aharon: hát nem tudom, nekem nem az ideálom.

RockSolid 2014.11.26. 14:40:08

@Krétagarbó: Nekem sem. Én is inkább csajt vártam. Úgy látszik ebben a szériában ez a fő mozgató rugó.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 14:45:41

"az anyatermészet is csúnyán szopóágra tette, már ami a szépségét illeti."
Ez egy fasság.
Egyrészt nem az anyatermészet tehet róla, hogy túlsúlyos és szar lett a szemöldöke, hanem ő maga. Ha mégis mondjuk 6 kilósan, pingált szemöldökkel jött volna Vikácsu világra, megkövetem magam.
Másrészt ebből az jön le, hogy a szépség egyedüli kritériuma az, h egy nő 50-60 kg alatt legyen, függetlenül attól, h szép-e a bőre/haja/foga/orra/füle/arca,stb.
Vikácsu azon kívül, h túlsúlyos, nem tudom miben tűnik olyan torzszülöttnek.

karev 2014.11.26. 14:46:40

"megy az epehányás" bszki, elképzeltem :)

Aharon 2014.11.26. 14:51:17

@Krétagarbó: Jó, nekem sem kéne több okból, de ebben a gárdában csillogónak tűnik :)

Akromantula · http://www.facebook.com/akromantula 2014.11.26. 14:51:49

@seger: Akkor még a nyomorult RTLII-t is beköttetném, ha ez megtörténne. =D

Krétagarbó 2014.11.26. 14:51:53

@foxwiththegloves: nem tűnik torzszülöttnek, de sajnos (vagy nem , nem tudom, erre is arra is van érv) a korosztálya és a neme szépségideáljától messze van, pont a túlsúlya miatt.És az a korosztály különösen érzékeny a külsőségekre, szinte csak az számít annak megítélésekor, hogy menő vagy -e vagy sem. (És ők még abban sem tesznek különbséget adott esetben, hogy a túlsúlyáról tehet-e vagy sem.)
Mondjuk Vikcsu megdolgozik keményen azért, hogy még az is csúnyának lássa, aki egyébként nem ítél elsőre, a közönségessége, a mosdatlan, hangos beszéde visszataszítóvá teszi.

karev 2014.11.26. 14:53:22

a cigányzöld, az milyen?
áhh...idézgetni akartam, de nem akarom mindehol magamat látni, mert minden második mondatot idézhetném... ez a mostani poszt nagyon viccesre sikeredett, danke schön, Brutika. :)

Gia 2014.11.26. 14:54:22

@seger: Hát ezért érdemes volt megszólalnod! :-D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.11.26. 14:54:36

Jó poszt lett, fasza hasonlatokkal :))))
Így délutánra pont kellett már, jókat röhögtem.

@seger: +1 mondhatni az felkavarná az állószart....

karev 2014.11.26. 14:54:41

na jó, csak ezt: "szerencsétlen macskám riadtan kimenekült a szobából, miközben lefejelte a tükrös szekrényt." :D

Gia 2014.11.26. 14:55:21

@karev: Rikító,neonzöld sapi van Dani kezében.

Mirocska 2014.11.26. 14:55:38

@Krétagarbó: Ő nyert szépségversenyt állítólag valamikor, nem?

karev 2014.11.26. 14:55:52

uhh, a kép Edájnáról nagyon durva.

karev 2014.11.26. 14:56:29

@Gia: ok, de miért hívják, czöldnek, de végül is mindegy.

szebeee 2014.11.26. 14:56:32

"aki csak pislog, mint Overdose a szántásban"
Köszi, feldobtad a napom :)

Gia 2014.11.26. 14:58:11

@karev: Mert valszeg ők szeretik az ilyen feltűnő színű darabokat.

Tapmancs 2014.11.26. 15:00:17

Ritka jó hogyvolt! :)

RockSolid 2014.11.26. 15:02:03

@Mirocska: Igen. A bemutatkozó videójában is említi. Amúgy versenytáncos is volt.
Ifjabb korban volt egy kis baleset a családban ami annyira megviselte, hogy evésre adta a fejét.
Idézek: Legrosszabb gyerekkori emléked?
Volt egy nyuszim, amit apukám megfőzött.

Lük 2014.11.26. 15:02:19

"pöckön pöckölte a pici pocú pecket"

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 15:02:34

@Krétagarbó: ezt értem, csak nem tartom őt genetikailag csúnyának (más szóval menthetetlennek), én el tudom képzelni h helyes lány volt/lehetne a pluszkilók nélkül. (igaz a viselkedésén nem hiszem h lehetne változtatni)

Krétagarbó 2014.11.26. 15:04:34

@RockSolid: nemá:) ennél rosszabb élménye ne legyen...

Krétagarbó 2014.11.26. 15:05:25

@foxwiththegloves: nem, genetikailag nem csúnya, ez igaz volt a vv6-os Vikire is.

Krétagarbó 2014.11.26. 15:06:07

@karev: ez a jó szó rá, sztem is.

RockSolid 2014.11.26. 15:09:54

@RockSolid: Itt a videója a szépségkircsicsajságról, szerintem már akkor sem volt egy pálcika tipus.
rtl.hu/rtl2/valovilag/vikcsu-a-bevallaos-pasikat-szereti-de-a-csajokat-se-veti-meg

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 15:12:42

@RockSolid: ezt még nem láttam, borzalmas:DD Vikácsu nem is érdemli meg, hogy megvédjem:D

karev 2014.11.26. 15:18:09

@RockSolid: csajokat se veti meg, jaaa, persze :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.26. 15:22:43

ismét jót mulattam, hatalmas mondatok vannak a posztban. :D

nicu71 2014.11.26. 15:24:06

@foxwiththegloves: meg se nézem.de ettől a cerkavékony random szemöldök ,meg a tonna fémbizbaztól amit magába szurkál ,első pillanatban ellenszenves volt,a közönséges viselkedése meg csak hal a tortán.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.11.26. 15:25:23

@szebeee: egen, ez nekem is külön ütött....
majdnem mint vmi jó pálinka :)

Krétagarbó 2014.11.26. 15:30:44

@foxwiththegloves: én sem láttam. addig volt jó:)

Nem Penny hajója 2014.11.26. 15:32:01

Ádina néha úgy csűri-csavarja a mondatokat, hogy teljesen olyan, mintha Google fordítóval szinkronizálnák egy másik nyelvről.

vikitutáló vagyok 2014.11.26. 15:35:40

@foxwiththegloves: A VV6-ban mi volt a Viki?Ugyan ilyen dagadt,utálat egyrakáson,pedig arcra nem volt rút! Nagyon hasonltanaK!

seger 2014.11.26. 15:43:09

@RockSolid: Hát nincs nekik! Pedig tuti nőne a nézettség!

Gia 2014.11.26. 15:44:02

@vikitutáló vagyok: Én sem kedveltem Vikit,de ő legalább keverte a szöarét.Vikcsu uncsi.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 15:45:22

@karev: én is pontosan ezt éreztem, kurvajó lett a poszt.

"... de nem is próbálok a villában zuhanyozni és a szemöldökömet se tépem ki csak azért, hogy utána, találomra rajzoljak kettőt a fejemre. Ebolás legyek, ha értem, ezek milyen képlet alapján szerkesztik meg az ideális ívet az arcukra, a természetes helyett."

Hát ez meg kész. :D Főleg hogy pillanatra felrémlett, hogy nézne ki sixx szakállas pofija ilyen kitépett+ad hoc rajzolt szemöldökkel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 15:47:00

@vikitutáló vagyok: Remélem a Belevalóba is visszatérsz, István! :D

karev 2014.11.26. 15:55:21

@vikitutáló vagyok: csak a szellemi képességeik mások.

szebeee 2014.11.26. 15:58:19

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:
Szerencsére nem kellett előtte IS hányni :)

Voyoshka 2014.11.26. 16:00:11

@Nem Penny hajója: ott a pont!!! (google fordító) :D :D :D

RockSolid 2014.11.26. 16:04:30

@vikitutáló vagyok: Én egy városban lakom vele, sőt az egyik kollégámnak a rokona, de én még soha nem találkoztam vele, pedig nem egy nagy város a miénk.

Kecses 2014.11.26. 16:07:12

Bruti ismét sziporkázott :)

verkli 2014.11.26. 16:18:35

Ez a fogadás Basszáj Bá-tól mesteri húzás volt. Ha a többiek nem fogják rá, hogy megbukott, akkor ő maga vetkőzött volna le egy órán belül. Tuti benntmaradás ha egy kicsit helikopterezik. Ezt bekajálta mindenki, mint Jabba magánszámát.

Gia 2014.11.26. 16:23:26

@verkli: Szerintem inkább lemaradtunk valamiről.Valószínűleg a fogadást kiterjesztették arra is,ha már a párbaj szót kimondja,vagy valami ilyesmi.

verkli 2014.11.26. 16:30:42

@Gia: Nem maradtunk le semmiről, Basszáj Bá mutogatósat akart játszani, és meg is tette. Nem bírom ezt a fickót, de ez ügyes lépés volt. A fogadásuk szerint ő nem nyerhetett volna semmit, csak elveszthette a gatyáját:) Tuti képernyő hozott anyagból.

Krétagarbó 2014.11.26. 16:31:39

@Gia: sztem meg nem olyan buta ez az Alfa gyerek, tegnap is jól látszott, hogy próbál gondolkozni a játékon. Meg amúgy is, egy-két riportszobás megnyilvánulása arra enged következtetni, hogy nem olyan butuska, max. még fiatalka, tapasztalatlan.

csicserierika 2014.11.26. 16:43:06

szemem ragyogásával köszönöm a posztot :)

fran7 2014.11.26. 16:43:15

@VO: Ez érdekes volt. Emlékeztem is, de megnéztem II. Ramszesz 66 évig uralkodott. Kicsit igazi Mao fílingem volt hallgatva Dórit.

vivike22 2014.11.26. 16:43:32

Hat, a musort nem nezem, nem szandekozom, de jol szorakoztam az irason! Minden esetre a talalomra rajzolt szemoldokrol remelem lesz majd egy foto, bar igy elkepzelve is jot rohogtem :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 16:45:30

@VO: A Dóri által elmondottak egy elmélet, és nem is az a lényeges, hogy igaz, részben igaz, vagy hülyeség, hanem az, hogy a téma érdekli a Dórit és ezt folyamatosan el tudta mondani. Nekem meglepetés volt, pozitív!

RockSolid 2014.11.26. 16:47:38

@VO: Tele van a csaj infóval ami keveredik benne mint híg fosch és ömlik is belőle a sok féligazság és dezinformáció. Azért értékelem, hogy érdeklik az ilyesmik is nem csak a külsőségek.

☺ágica (törölt) 2014.11.26. 16:48:01

köszi a posztot:) szerencsére már itthon voltam, mikor olvastam:DD

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 16:49:55

Ez a Dávid gyerek nagyon emlékeztet valakire i58.tinypic.com/2lc8arn.png

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 16:50:12

@vivike22: A posztban több nagyon vicces rész volt. Nekem ez vitte el a pálmát: " De lehet, abban reménykedik, hogy a holnapi kieső helyére behozzák a gyerekét..." :-D

Kommentem: én már semmin sem tudnék meglepődni... :-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 17:27:01

@VO: speedet kapott? nagyon filozofikus és okos lett.

(ha a földönkívüliek létezése a magyarázat minden hitre, akkor miért imádkozott összetett tenyerekkel a kertben a tegnapi öfiben? ET figyeli?)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 17:33:33

@ミラ: A kettő sztem nincsen logikailag ellentmondásban. Mármint az Isten és a földönkívüliek.

csicserierika 2014.11.26. 17:47:12

@Gia: igen örvendek :) ( nem gúnyból írom, tényleg tetszik az ízes beszéd )

Gia 2014.11.26. 17:56:30

@csicserierika: Elhiszem.Én is csípem. :-)

2014.11.26. 17:56:43

Jó volt! :)
Lilu lépegetése sok éve téma a fórumokon, mindenki frászt kap tőle, de karakán csaj, leszarja, vagy azt hiszi, nem azért van ott, hogy nézzük.
Ma valószínű Dávid megy, annyira semmilyen, hogy tényleg gúnynév se jár neki,
Pöckölt meg nem tudom mitől ilyen népszerű, engem rohadtul idegesít a sötétségnek ez a szintje.
Ma szerintem egy biszex vagy homo megy be, olyan még nincs, bár Daninál rezeg a léc .

Gia 2014.11.26. 18:16:59

@SmittyB: Ma Robin Hood költözik be.Arról még nincs infó,hogy olyan-e,mint a tengerpart.(Forró és homokos. :-P :-) )

Mentula 2014.11.26. 18:54:41

hehe, a velvetnek van VV7 apologetika-generátora, ha megvédenéd, automatikusan megosztja a fácsén:

"Ennek pont az a lényege, hogy szar, meg paraszt, pont ettől jó. Jaj, olyan jókat tudok röhögni a sok szerencsétlenen! Szerintem az ember csak akkor mondhatja magát tájékozottnak, ha ilyenekről is képben van. Lehet utálni, de erre van igény." -

igaz, lemaradt, hogy ennyi.

2014.11.26. 19:08:40

@Gia: Le voltam maradva, most megnéztem, lehet Dani egyedül marad.

nOniCk 2014.11.26. 19:13:35

Király volt Bruti, gyenge adás, sziporka írás.

p4o5k0 2014.11.26. 19:57:12

Miért néz ki mindegyik műcsöcsű zombi úgy mint egy teleszart búvárruha???

Cimili 2014.11.26. 20:22:16

Hú de jó volt! PVC Woman, ez kurva nagy! :DDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.11.26. 20:32:06

@Cimili: nekem is ezt tetszett a legjobban :-)

kamilla123 2014.11.26. 20:36:23

hát Dávid ezt jól elcseszte. Reni távozott volna amúgy, de azzal, h Dávid egy ekkora ziccert sem tud kihasználni, hogy Maci vele akar trollkodni, Zsu meg bebújna mellé az ágyba és lehetne egy nagy hármas szerelmi dráma tagja (ráadásul anélkül, hogy ezért olyan nagyon tett volna), így az szerkesztők lemondtak róla. ez látszott a szellemes jelenetben és abban is, h előrevetítik, pasi fog bejönni. Persze nem láttam az online-okat, lehet, h nem véletlenül ő került ilyen helyzetekbe, ahol csak a labdát kellett volna lecsapni mondjuk egy kis lelkizéssel, hanem valóban sokat kavart ezért, csak kihagyták az öfiből. de nem hiszem..

Gia 2014.11.26. 20:40:15

Dávid:Gyenge kezdés,erős visszaesés.

mervinjminky (törölt) 2014.11.26. 20:48:59

a tegnapi onlineban 3:30 körül volt egy érdekes vita szusza-dániel-mackó között a konyhában, new.livestream.com/accounts/7972011/events/3582765/videos/69500754
mackó tuti tégla :D
1.fanni 2.dóri 3. maci a szimpátia lószron

2014.11.26. 21:07:10

Jájjj be csúnya munka Zsu szilikonja!

szandhokan 2014.11.26. 21:26:44

@mervinjminky:
Basszájba mit durcizott?
földhöz vágott egy poharat, papucsokat rugdosott ???

Krétagarbó 2014.11.26. 21:32:41

Kezdődikk:)
Cseresó Liluval, aki üvölt, mint a fába szorult féreg: Jóóóóó 'stéééét!!
Lezárta a szimpátiaszavazást, applikációról ismét mindent elmond.

szandhokan 2014.11.26. 21:32:50

@szerivan: mutass egy szép munkát, vagy melyik az amelyik szép, azt drágábban mérik?

Krétagarbó 2014.11.26. 21:38:07

Rendkívül izgi só lesz ma, a leghamarabb elhált villaszerelemé lesz a főszerep. Kazal készülődik a nyugiba, Denisz kint cigizik, odahívja Kazalt is, és gyorsan meg is beszélik, hogy Komisz is bemegy vele alukálni. Kazalnak fontos az alvás szépség szempontjából, de tesztelni is akarta Komiszt. Aha, tesztelni. Nálunk ezt dugásnak híjják.
Jön a masszír, Kazal agyzsibbaszt, ő a legjobban a betörőőőőőktől fél, idebent nem annyira, de kint...

Krétagarbó 2014.11.26. 21:39:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hátnrm.

Kazal meg van elégedve Komisz ágybeli teheCCSégével, van benne egy kis tökkk, olyan tökös.... Anyám, ez a csaj bolond.

Commodore 2014.11.26. 21:40:57

mindig más időpont, somat!

csiberibe 2014.11.26. 21:42:13

jó az àgyban Deniszke, és tök sötétben is látja Fanni vágytól csillogó szemeit...

Commodore 2014.11.26. 21:44:31

Nem kell elmondani, a TV be vagytok BAZ+!

Krétagarbó 2014.11.26. 21:45:16

Reggeli ébredés, jó kis rock'n roll... Kazal megállapítja, hogy akkora egy ...ribanc, hogy csak na. Komisz végre megkönnyebült, nem tör pálcát a Fanni felett (WTF?!). Kazal: MI A FASZÉRT NEM TUDOK PARANCSOLNI A PINÁMNAK????
Kerülgetik egymást, Kazal zuhizik, Komisz körülötte sertepertél. Kazal nem akarta elmondani senkinek, ezért elmeséli Sínésznőnek. Szégyelli magát.

Admiral_General_Aladeen 2014.11.26. 21:45:23

Kazal,nagyon ügyin szűzpöcköl :-) Annnnya büszke rá :-)

Mentula 2014.11.26. 21:45:46

@Krétagarbó: kivéve, ha az a hasa vót.
de az biztos, hogy nágy szinteken vonzódtak egymáshoz, ennyi.

Krétagarbó 2014.11.26. 21:45:52

@Commodore: Jó, de a villában nincs retek 2.

Akármi Áron 2014.11.26. 21:46:28

@Krétagarbó: Mi kezdődik, máris...húha:)

perszepolisz 2014.11.26. 21:46:31

Na Ádinának való feladat :DDDDD

Admiral_General_Aladeen 2014.11.26. 21:47:43

Mi van a boncmester Vikaccsuval? Nem bírja a döglött csirkék szagát?

Krétagarbó 2014.11.26. 21:50:25

Versenyfeladat: a lányoknak csirkét kellett kopasztani, Kiskun nagyon vágja...
Kazal élvezte, kis dominaként csapdosta a hallott madás seggét. Kiskun simán felkarikázna egy siklót. (azért őt is megkopasztaná az illetékes hatóság...)
Fiúk feladata: női tangák mosása tekenőben. A lányok popcornt majszolva sikongatnak.

Mentula 2014.11.26. 21:52:17

szennyes női fehérneműket adnak ezeknek a humán-éretelmiségieknek a kezébe, és lám rendeltetésszerűen használják azokat. még helikopter is volt. :)

Krétagarbó 2014.11.26. 21:52:49

Komisz helikopáterezett, jól láttam??? Mondjuk eltakarta a brét egy zoknival.
Maci kihirdeti a lányok eredményét: gyakorlatilag mindenki vérprofi kopasztásban, de a legjobb Plasztik...

Commodore 2014.11.26. 21:53:01

Nyert. Jóletaoizta Jabba! :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 21:53:16

Nebasz, miért fél10-kor kezdődött, mivanma??
Mi volt eddig?

Krétagarbó 2014.11.26. 21:54:21

Fiúk eredményét Plasztik hirdeti ki: Dani lett a vella szépfiúja. (Mondjuk hogy jön ehhez a feladathoz az, ki lesz a villa szépfiúja, nem értem.)

malevil2050 2014.11.26. 21:54:22

Nahh van már egy propelleres megint.Ezt a poént már lelőtték komám,bukta lesz.

perszepolisz 2014.11.26. 21:55:32

Maci abba kifulladt, hogy 2 percig állnia és közben beszélnie kellett.

Krétagarbó 2014.11.26. 21:55:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én meg má' nem értettem, hol vagytok? Cseresó van ma, ilyenkor előbb kezdődik, amikor vmi pluszesemény is van.

Krétagarbó 2014.11.26. 21:56:23

@perszepolisz: nagyon fújtat mindig, nem a hosszú élet kulcsa az a túlsúly, amit cipel..

Commodore 2014.11.26. 21:56:25

Kell a humorérzék szépfiú!

szandhokan 2014.11.26. 21:58:17

@Krétagarbó: nem úgy volt, hogy most lefogy?
napi 1 óra mozgás, és pár hét múlva már nem fog lihegni a fogmosástól :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 21:58:31

@Krétagarbó: azt tudtam, hogy ma lesz a szimpiszavazás eredményhirdetése, de nem gondoltam, hogy emiatt fél órával korábban kezdenek, igy hosszabb lesz. Tök véletlenül kapcsoltam oda és először azt hittem, hogy csak valami előzetest látok... na mindegy.

Krétagarbó 2014.11.26. 21:59:26

@szandhokan: még nem nagyon láttam mozogni. csak üld9gél, vagy a kanapén vagy a dohányzóson.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:00:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): olvass vissza, nagyjából le tudtam írni hogyvót eddig:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:02:07

Lilut miért nem ültetik le? Kurvaidegesitő ahogy folyamatosan mozgásban van beszéd közben.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:02:40

@Krétagarbó: oké, közben megtettem, az előbb csak hirtelen felindulásból reklamáltam. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:06:45

Hát, tényleg valami komposzt-szerű anyag lehet Fanni fejében, ami legalább a hajára jó hatással van.... ennyi fasságot két hét alatt nem hordott össze, mint ebben a 4 percben.

fran7 2014.11.26. 22:08:04

Fanni erős érv arra, hogy az Echo tv-én komolyan kell venni Szaniszlót. Most néztem az m1-en Bogárt. Inkább az ő délibábjai és Dóri kamutörténelme, mint Fanni nyűglődése.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.11.26. 22:10:58

Ha már dugtak, minek kell mindenkinek elmondani?:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:11:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: na pont ezen gondolkodtam, hogy hol vannak a többiek? 4 embert látunk már 20 perce különféle szitukban.

fran7 2014.11.26. 22:11:44

Maci mit süthetett? Nem tűnik fogyókúrás kajának.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:12:38

Fanni Komisz után megy a slozira, és közli vele, hogy ezt jól jegyezze meg, mert egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Komisz jól kezeli, úgy csinál, mintha nem nagyon izgatná fel a dolog, mondjuk Kazal szarul is adja elő, teljesen mást közöl a teste, mint amit mond. Most is hazudik a riportban, ez a kapcsolat OFFOS, ezt bírja mondani.
Most gyorsan Kazal kikotyogja Plasztiknak az estét, beszélgetnek arról, hogy j volt-e, csak testiség (?) volt. Plasztik megkérdi, hogy senki más nem tudja? Kiderül, hogy Sínésznő is tudja már. Kazal most hódítani akar a villában, mint egy fiú.
Plasztik szerint Komisz és Fanni összeillenek. Kazal elmondja Komisznak, hogy Plasztiknak és Reninek elmondta, de semmi gáz, ők nem fogják továbbadni... Komisz is azon röhög, hogy tkp-en Fanni kérte meg, hogy tartsák titokban a dolgot.
Plasztik zuhizik pucéran, Komisz bemegy hozzá, és plasztik felmagasztalja az égig Komiszt, hogy mekkora egy úriember, hogy még el sem mondta neki sem. Addig kazal továbbreppen, és gyorsan elmondja Macinak, majd amikor maci és Komisz ketten maradnak, azon röhög Komisz, hogy már maci is tudja.

szoknyás fejvadász 2014.11.26. 22:12:55

Fanni ribi és jobban menőzik a szexről mint Döniz. :D

Krétagarbó 2014.11.26. 22:13:46

@fran7: Szaniszló kifejezetten szórakoztató, ha rossz napom van, átkapcsolok egy kis világpanorámára:)

fran7 2014.11.26. 22:15:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De 8-at? Lerohan minket a Greenpeace. Vagy elküldik Goodfriend gonosz testvérét békefenntartónak.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:17:19

mi a picsa van bent? szabadságolták a sípot? "f.sszopó k.rva b.sszameg" megy élesben?

fran7 2014.11.26. 22:17:20

Dani garbójához 80 év szőlőbeli munka kellene. És annyi év alkoholizmus. Értelmezhetetlen más közegben.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:17:40

Aszonygya a plasztik, hogy denisz jóképű és szép a belsője! Miva'?!

fran7 2014.11.26. 22:18:26

@ミラ: A románok nem értik a magyar káromkodásokat. Vagy igen és röhögnek, mert a büntit a retek nekik fizeti.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:19:48

Dani milyen cuccban nyomta már a riportszobában, teljesen értelmezhetetlen volt az egész megjelenése.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:20:17

Dani és Dóri - ak két nyertes - beosztja a villalakókat: WC-s: Alfa, pultos: Dávid, rúdtáncos: Edina. Alfa és Edina kiakadtak ezen. Alfa Danit kérdőre vonja, hogy ebben télleg megegyeztek Plasztikkal?! nagyon csúnya szavakat mond Alfa Plasztikra, nem tudom mi van a blőrözővel és a sípolóval, de nem dolgoznak rendesen, csak úgy repkednek a csöcsök és a faszszopó kurvák.
Plasztik kikel magából, hogy ő nem akar büntetést kapni azért, mert cserélnének edina és Alfa. Kint szájaltak egymással egy kicsit Alfáék, én asszem lemaradtam, mi a francon vesztek ők ennyire össze???
Basszájba felveszi a WC-s néni otthonkát, csinyyyi.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:20:40

@fran7: :D jól van, látom mást is sokkolt a látvány.

ő-szinte 2014.11.26. 22:22:41

na az tuti, hogy kapanyél nem most rúdtáncol először...

fran7 2014.11.26. 22:23:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Apám elég gátlástalan, értsd nem érdekli mit vesz fel, de ilyet még ő sem venne fel.

ő-szinte 2014.11.26. 22:24:19

anyám milyen amorf alakzat a repedtfazék :-OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Mentula 2014.11.26. 22:25:03

Edinához távol áll a rúdtánc, ez jól látszik.
Minnyá kiderül, ki repül.

ő-szinte 2014.11.26. 22:25:09

liluval megint kibaszott a sminkes :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
már nem csak a neve lila :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.11.26. 22:25:12

@ミラ: haha, egyre gondoltunk:))) kivivok, hogy a cigiszívást sem takarják már?

Buli van, Edina belejött a rúdtáncba, lassan Pikler Alma tanulhat tőle. A buli hevében a WC-s néni és Plasztik békülgetnek, Plasztik azonban a riportban azt mondja, hogy nem alkuszik, nem békül. (Állítólag éjszaka még volt egy durva veszekedésük is, de az már csak holnap lesz adásban.) Alfa is nekikezd a rúdtáncnak boxeralsóban, hát nem kívántam meg.

fran7 2014.11.26. 22:25:37

Lilut miért nem képzik át kötéltáncosnak.?

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:25:48

Azért egy hét alatt milyen szép ívet járt be a plasztik-firkafiú páros szerelme.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:26:10

@Krétagarbó: az álló fasz és a g.cis gatya is simán belefért 10 előtt, 15-ös karikával

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:28:35

@Krétagarbó: most nem azért, de Dóri olyan putrimentalitással üvöltözik, hogy simán befogadnák valamelyik borsodi faluban..

Krétagarbó 2014.11.26. 22:28:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): amúgy a strucc finom, mondjuk az ánuszát még nem kóstoltam.

ő-szinte 2014.11.26. 22:28:54

@Mentula: nekem gyanús, hogy otthon is ilyen unott fejjel nyomta vmi lebujban...

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 22:29:54

15-ös karika de nem sípolnak ki semmit, Dóri meztelenül a zuhany alatt. Csak most tűnt fel. Így viszont már Basszájbát is lehet érteni.

Mentula 2014.11.26. 22:30:25

bocsi, basszájba és alfa az ugyanaz? ebben nem igazít el a névhatározó

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:30:54

Ezen a vécésnénis fasságon miért nyígott ennyit firkafiú? Semmi nem volt benne.

ő-szinte 2014.11.26. 22:31:08

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: hamar kiégett a kapcsi ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:31:09

@fran7: :D:D :D ne tetézd már könyörgöm... már a szőlős dumádtól is kész voltam!

Krétagarbó 2014.11.26. 22:31:11

@Schlomo Goldberg: igen, most világos, mit is beszél.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:32:06

@Mentula: igen, csak nekem egyszerűbb leírni Alfát ilyenkor.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:32:30

@Mentula: Igen, sőt én önhatalmúlag firkafiúnak hívom a testén látható firkák miatt.

ő-szinte 2014.11.26. 22:33:17

huhhh, legalább nemcsaj az új beköltöző ;-DDDD
mi az, hogy nincs kisfilmje??????????????????? :-OOOOOOOOOOOOOOO

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:34:14

@ő-szinte: Az hagyján, hogy kiégett, de a kezdeti szint alá süllyedt mostanra. Jó, mondjuk mindkettőnek elég mocskos a lelke.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:35:04

Élő kapcsi a villába, kicsit becsokiztatták a lakókat. Dávidot feltűnően sokáig mutatta a kamera, ez két dolgot jelenthet: vagy ő megy ki a villából, vagy nem.
Új lakó: Robin, aki túl van egy szerelmi csalódáson, és csajok, ez a srác sokkal helyesebb így "élőben", mint a képen...

ő-szinte 2014.11.26. 22:35:23

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: sztem ez jó név ;-)))))
(túl jó is neki :-DDDDDDD )

fran7 2014.11.26. 22:35:28

Üvöltözés nélkül nézhető a beköltözős rész. Mikor mondta vissza az újfiú a beköltözést?

Gia 2014.11.26. 22:35:54

Robin=Rubin.Kézcsókkal indított.Szimpi.És még agya is van. :-)

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:36:11

@Mentula: Most hogy Luxemburgba költözik az RTL, csökkenteni kellett a költségeket.

ő-szinte 2014.11.26. 22:37:05

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: értem, amit mnocc, pont azt mondom én is, hogy egy hét alatt eljutottak oda ahova mások 15-20 év alatt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
egész jó hatásfokkal működnek;-)))) :DDDDD

fran7 2014.11.26. 22:37:08

Az RTL Klub szívatja Robin volt nőjét? Mert minek kérdezget ilyeneket Lilu?

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:37:27

@Gia: @Krétagarbó: na láttyátok. viszont kis csendesnek tűnik.
Zsöniiii, gyere, találtam neked játékost!

ő-szinte 2014.11.26. 22:37:38

Robinba beleszerettem, teccik a lelke, kéjemmmm ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:37:59

@ő-szinte: ok, legyen firkapöcs. (ez már majdnem olyan mint a Grga Pitic)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:38:04

@Krétagarbó: én egyiket sem. :) A sturccot valahogy nem tekintem zsákmánynak... biztos nem a megfelelő helyen szocializálódtam. Felénk max. a volt a legmerészebb étel, amit feltálaltak... (azóta persze sokkal nyitottabb lettem, de anyámnak el se merem mesélni, miket meg nem kóstoltam már :D)
Ánusz-ügyben meg be kéne telefonálni Évának, hogy ugyan meséljen már az illető húsdarab zamatáról... :)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:38:14

nézdmá, tud értelmesen beszélni.

fran7 2014.11.26. 22:38:26

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Nem olvasol híreket. Luxemburg olyan offshore nagyhatalom, mint a Kajmán szigetek.

Mirocska 2014.11.26. 22:38:38

@ő-szinte: Kis cuki, tök zavarban van! :-DDD

Krétagarbó 2014.11.26. 22:39:05

Robin Hood szomi, Lilu nem ereszti a témát, csak kérdezgeti, hogy mi volt, hogy volt, mikor lett vége, stb...
Kortársbeszéde: anyukájától köszön el, akit régen látott, aztán a munkahelyétől, akik megértőek voltak és a nézőknek köszön. Villamesternek kell egy borítékot átpostáznia, Dorka szabin, nem csak a sípolók???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:39:22

Ezekkel az utolsó mondatokkal (köszönet ennek, annak, stb.), eddig szimpi az új gyerek.
És végre valaki, aki NEM ÜVÖLTÖZÖTT!!!

ő-szinte 2014.11.26. 22:39:37

@fran7: nem de vhogy mártírt kell csinálni szegény fijjjúból ;-))))
láthatod, én már bele is szerettem ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 22:39:53

@fran7: De a költözés kurva drága. Sok kamion, meg teherhordók, meg ilyenek;)

Gia 2014.11.26. 22:40:22

Yo csere,támogatom :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:40:44

Hű, az nagyon szar antré lesz számára, ha neki kell átadni a kiűzetést jelentő boritékot és még jól be is költözik....

Én nem láttam azt a szutyokszinű táblázatot rendesen, ki fog repülni???

tjunior 2014.11.26. 22:40:47

Ez a Robin gyerek nem való a villába, egy teljesen normális embernek tűnik, semmi mentális zavar.

ő-szinte 2014.11.26. 22:40:56

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: igen ez már hányósabb ;-DDDDDDDDDDD

@Mirocska: én nem láttam, hogy zavarban lenne de, hogy cuki az tény ;-)))))

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:40:57

fú, de emlékeztet Robin Hood egy sorozatszínészre, de nem jövök rá, kire. A Robin Hoodról jutott eszembe.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:41:20

szimpi a gyerek, na. és legalább dávid megy.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:41:29

Dávid esik ki, utcsó előtti: Vikcsu, aztán visszafelé: reni, majd Ádám. Minimális különbségek az utcsó 4 ember között. Robin viszi a rossz hírt Dávidnak a borítékban. Vajon Zsu simán lecseréli az ágyasát????

fran7 2014.11.26. 22:42:08

Mi van, ha a villamester más nevet olvas be?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:42:23

most egyszer úgy mutatkozott be, hogy dávid, amint bement. elszólta magát és dávid cseréli dávidot, csak azért lett robin, hogy ne legyen dávid2? :D

Krétagarbó 2014.11.26. 22:42:24

Úgy mutatkozott be, hogy Dávid???

fran7 2014.11.26. 22:43:12

@Krétagarbó: Észre se fogja venni a cserét.

ő-szinte 2014.11.26. 22:43:24

@fran7: áhhháháháháháháháháháháháháhá, jó poén lenne ;-)))))))

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:43:37

Első meg Fannika volt. Annyira azért nem nagy szám az a csaj.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:43:43

Edina, meg is lepődött, annyira jóóó...Robin Dávid:))

ő-szinte 2014.11.26. 22:44:33

@Krétagarbó: télleg????
épp nem figyeltem

Krétagarbó 2014.11.26. 22:44:46

Edina most olvassa fel, hogy ki távozik ki ma kifele az uccajtón át...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:45:53

a csajok hülyék…? most komolyan. mind bőg már most, hogy nem ők estek ki. mi lesz később?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:45:57

Mondjuk Dávid jelenléte vagy nem jelenléte annyira lényegtelen momentum, hogy tulképp tök mindegy is.

ő-szinte 2014.11.26. 22:46:12

ezt nem értem, csupahájnak volt a legkevesebb szavazata :-OOOOOOOOOOOOOOOOO

Mirocska 2014.11.26. 22:47:18

Jééé, Dávid megszólalt! :-DDDD

Krétagarbó 2014.11.26. 22:47:38

Dávid megtudja, hogy ő az, nem nagyon hatja meg, van aki örül, mintha megnyerte volna a főnyereményt épp' (butacsajok), van aki megkönnyebült, pl. dani. Zsuval szeretne még talizni kint. Macinak azt mondja, hogy nyerje meg ezt a játékot. Tőle búcsúzik leghosszabban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:47:41

Zsuzsa most jött rá, hogy valamit nagyon benézett az első éjjel. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:48:17

@ő-szinte: nem mondod komolyan, hogy te el tudtad olvasni a táblázatot!!?

Veder1 2014.11.26. 22:48:50

Figyeljetek már, az az Ádám az melyik gyerek? Őrá ki szavazott?

perszepolisz 2014.11.26. 22:48:58

És kezdődik: Érzelmes pillanatok két ismeretlen felnőtt férfi között. :DDD

Krétagarbó 2014.11.26. 22:49:14

Maci rí, most ez komoly??? Alig pár napja ismerik egymást. Még akkor is, ha ezek töményebb napok, mint a kinti létben.
Lilu most megengedi Dávidnak, hogy adjon neki két puszit.

ő-szinte 2014.11.26. 22:49:19

@Krétagarbó: ezzel a dáviddal zizegett zsuzsi?

Commodore 2014.11.26. 22:49:58

nem vettek észre!! KHMM! höhö

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:50:06

@Vödör: én szavaztam rá, viszonylag normális, aztán meglátjuk. igazából veszélyben se volt. ennek a dávidnak a szemöldökjátéka is zavar.

ő-szinte 2014.11.26. 22:50:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de semmi gond, van máááááásik ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
megjött az új gyerek ;-DDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 22:50:18

@Vödör: Ádám nevű nincs is a villában... vagy nem tudom...

Commodore 2014.11.26. 22:51:17

nem tudom denem tudom , biztos hogy , nem tudom, vagy én , nem tudom, ÉN?!

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:51:27

bocsi még vmi, ha vki látta, Edina hányadik volt, írja meg, köszi

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:52:55

a legszebb pillanatai között háromszor volt, hogy turkál zsuzsában :D bocs, négy.

Mirocska 2014.11.26. 22:53:38

@foxwiththegloves: mintha középtájon lett volna...

Veder1 2014.11.26. 22:53:40

De van bent egy Ádám gyerek, de én még nem is láttam :O , mondjuk nálam háttérben megy a vv, de akkor is. Csak meglepődtem, hogy még van ez a srác is :)

ő-szinte 2014.11.26. 22:54:17

@Krétagarbó: lehet, hogy a zizegést is megengedi majd neki ;-DDDDDDDDDDDDD

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): figyi, hülye vagyok , nem írás-olvasás tudatalan ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

fran7 2014.11.26. 22:54:54

@ミラ: Ebben az a durva, hogy a szerkesztőket nem érdekelte más Dávidból.

Krétagarbó 2014.11.26. 22:55:06

@foxwiththegloves: azt nem tudom, gyorsan elkapták, az utcsó 4-5ben nem volt. a végét néztem csak a táblázatnak, meg a százalékokat.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 22:55:11

mi ez a smárverseny? dóri-ádám még OK. de a vikcsu-dóri kicsit kiütött. leszarom a balhét - valaki lesmárolta vikcsut.

Voyoshka 2014.11.26. 22:55:20

@ミラ: a ssssssszzemöldökjátéka!!!! LOL

Amúgy tényleg Dávid ként mutatkozott be "Robin" , úgyhogy tényleg fix, h a tévedés elkerülése végett erőltettek rá egy másik nevet...

KnitKat 2014.11.26. 22:55:31

@foxwiththegloves: hetedik, ha jól láttam

egyébként nem értem, hogy lehet Márnemszűzpöcök a legszimpatikusabb

Commodore 2014.11.26. 22:55:57

Egy jampi szív, az mindig hű marad,

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 22:57:23

@Mirocska: @Krétagarbó: @KnitKat: köszi
Az elején láttam Fannikát (nem értem én sem a népszerűségét, és a mostani szavazást is ő fogja megnyerni ez tuti)
meg a végén Reni-Vikácsu-Dávid volt a sorrend.
na tényleg jó éjt

ő-szinte 2014.11.26. 22:58:32

@Voyoshka: lesz majd pénzlevonás a gázsiból ;-DDDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2014.11.26. 22:59:50

Nahh komám robinhood te itt a bűdös életben soha nem nyerhetsz,mert nagyon úgy néz ki ha nem is százas vagy de gy olyan jó kilencvenes.

Krétagarbó 2014.11.26. 23:00:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): apósomék egy időben tartottak struccot, nagyon finom a húsa, csak sokáig tart elkészíteni.

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 23:01:48

kibaszott kínos volt amit Lilu levágott a Dáviddal a stúdióban

Mirocska 2014.11.26. 23:02:37

Ez a Baukó Éva még mindig nem tud ellazulni???

kamilla123 2014.11.26. 23:02:45

én komolyan nem értem a szerkesztőket, h mit akarnak ezzel, hogy betesznek egy csomó pasit, (ez a legújabb kifejezetten jó pasinak tűnik) úgy, hogy gyakorlatilag nincs bent egy jó nő se Fannikán kívül, csak az meg tök agyatlan. Komolyan sajnálom a pasikat most. Ebben a felhozatalban egy Teo is szupernőnek számítana. Amúgy az lenne a poén, ha kiderülne, hogy az új srác meleg. Így már érthető lenne, miért turbózták fel ennyire, hogy milyen szép, vonzó fiú. Lenne meglepetés :-)

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 23:03:28

Fanni 20,95%
Dóri 11,49%
Maci 10,85%
Dani 9,95%
Dennis 9,02%
Laci 8,09%
Edina 7,44%
Zsuzsa 5,92%
Ádám 5,70%
Reni 3,65%
Vikcsu 3,56%
Dávid 3,39%

Gia 2014.11.26. 23:03:39

Nem lehet,hogy azért mondta a Dávid nevet,mert tudta,hogy Dávid esik ki?És amúgy Róbert?

malevil2050 2014.11.26. 23:03:44

@KnitKat: Megmondom,dekoratív ( sörényes) ,elég hangos, és tud egy szabályt:szerepelni,szerepelni és szerepelni.

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 23:05:24

@ミラ: Igen, építik Zsu médiakarrierjét, lol. Had lássa még négyszer mindenki hogy jól megfogdosták a csúnyáját 6 órával a beköltözés után, csak a biztonság kedvéért.

malevil2050 2014.11.26. 23:05:28

Nyomok egy pc appot a vikcsura,hátha öszejön neki valami.

Gia 2014.11.26. 23:05:29

@kamilla123: Most szakított egy csajjal.Csak nem meleg..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 23:06:44

baukó: milyen érzés, hogy te estél ki elsőként?

milyen baszki, milyen, hát örül, mi lenne. édesjóistenem, ki írja ezeket a kérdéseket? mert ennyit kb. évából nézek ki.

Krétagarbó 2014.11.26. 23:06:47

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Dóri és Fanni mi a szart keres ott az elején???

Mirocska 2014.11.26. 23:08:06

Sütemény mellett??? :-DDD

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 23:08:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hebegett - habogott a gyerek, azt sem tudta még felfogni mi történ, Lilu meg azért csak erőltette hogy vajon mért volt ő a legkevésbé szimpatikus. Annyival el lehetett volna intézni, hogy ugye nem volt elég időd kibontakozni mint utolsó, igen, oké, ennyi, köszönjük. Persze Lilu azért csak csak alázta a magas lóról.

Gia 2014.11.26. 23:08:40

Mire Zsu kijön már nem fog Dávid ráfanyalodni.Úgyis végigszántja v.ki.

Mirocska 2014.11.26. 23:09:41

@Schlomo Goldberg: És ezt most Éva folytatja...

2014.11.26. 23:09:59

@Gia: Nem mondta, hogy csajjal szakított.

Voyoshka 2014.11.26. 23:10:25

@ő-szinte: azt hittem, eddig csak én hittem, h MINDEN EGYES "lakó" kap zsebpénzt ezért az Oscar - alakításért. .. ;)

Gia 2014.11.26. 23:10:47

@SmittyB: De mondta.Meg olvastam is,bíííí. :-)

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 23:10:49

@Krétagarbó: Gondolom a szerkik látnak bennük potenciált:)

Voyoshka 2014.11.26. 23:12:00

@SmittyB: az mindegy. Amikor megláttam, nekem egyből a tavalyi meleg - Dávid ugrott be!!! :P

2014.11.26. 23:14:13

Sötétségi sorrend dobogósok:
1.Pöckölt
2 Pocokfej
3 Denisz

Az új srác egyébként nem tűnik hülyének, remélem bekavar a Dani.Zsu páros kapcsolatába.

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 23:14:34

Dávid kiesésének emlékére még reggel hegesztettem róla egy képet, álljon itt emlékképpen.
i58.tinypic.com/2lc8arn.jpg

KnitKat 2014.11.26. 23:14:39

@malevil2050: lehet én vagyok rosszul bekötve, de nekem attól még, hogy sokat szerepel nem lesz szimpatikusabb. attól félek, hogy olyan lesz mint Zsófika tavaly és a butaságával egészen a döntőig menetel, mert ez szórakoztatja az embereket.
@Krétagarbó: én sem értem. sőt Maci harmadik helyét sem.

Voyoshka 2014.11.26. 23:14:46

Azt hallotta még rajtam kívül vki, hogy ez a lúzer amúgy utál emberekkel együtt élni?????

malevil2050 2014.11.26. 23:14:49

Amúgy romatikus akármit vikcsu és edina vezeti ketten 70 % - t bírtokolnak,a többiel a maradékon osztoznak

Mirocska 2014.11.26. 23:15:08

Na, ezt is megtudtuk, hogy Maci: Zsolti! :-D
Vagy ez csak nekem új??? :-D

Gia 2014.11.26. 23:16:45

@Voyoshka: Pont ezért válogatták be.Azt hitték majd csinálja a fesztivált.De nem.

malevil2050 2014.11.26. 23:16:53

@KnitKat: bíztos h addig fog elmenni,feltéve ha közben el nem fogy a sok " elmenésbe" :)

Krétagarbó 2014.11.26. 23:17:59

@Voyoshka: az sokkal suttyóbb volt...

Mentula 2014.11.26. 23:18:41

@Gia: vagy mert most vállalta fel.

bazzeg, ezt a műsorvezető párost, ez annyira szürreális

ő-szinte 2014.11.26. 23:18:55

@Krétagarbó: jó, de az ánusza finom-e ? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Mirocska: nem kapott csíkot :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: eskü nem így volt a táblicskun...vikicsuháj dávid alatt volt

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 23:19:23

baukó: neked nincs ellenedre, hogy fanni 1O nap alatt odaadta magát?

mert dávid kicsodája fanninak, hogy ellene legyen? meg az ő farkán már 6 órával a bejövetele után egy nő volt, végülis tuti megveti fannit :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 23:20:19

dávid "legszebb" pillanataiért meg én érzem rosszul magam, annyira kínos. haggyukmááááá

Krétagarbó 2014.11.26. 23:20:21

@Voyoshka: én is hallottam, igazolta is a retardáltságát egyből.

kamilla123 2014.11.26. 23:20:55

@Gia: ja, azt nem figyeltem, csak azt, h most lett vége egy párkapcsolatának

Gia 2014.11.26. 23:21:03

Dávidnak ugyanazt az unalmas pillanatait mutogatják lassítva..ciki..

Voyoshka 2014.11.26. 23:21:07

@Krétagarbó: az tényleg suttyó volt. Csak hirtelen a kinézet és a "melegség" alapján...

@Gia: márminthogy a most kipottyant lúzer. .. ilyenek ezek a hamis kisfilmek. .. pedig tavaly ugyanilyet főztek gyúrósjózsiról... :P

ő-szinte 2014.11.26. 23:21:18

@Krétagarbó: a kis kedvencem hasít ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és győz a sötétség ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.11.26. 23:21:20

@ő-szinte: perpill eddig nem kóstoltam a püspöfalaTTYát nekijje.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 23:21:45

@ő-szinte: Streamet állítottam le és ott néztem meg. Most nem tudom visszanézni, mert a két béna vezette műsor megy, de szerintem hamarosan fent lesz a moston is, meg lehet nézni.

Krétagarbó 2014.11.26. 23:24:17

@ő-szinte: de nem. azt is mondhatnám, hogy HAZUDSZ!!!! :)))
Dávid volt az utccsó.

2014.11.26. 23:24:35

@Gia: Nem mondta, nézd vissza, de nem lényeg, ha jól játszik, tök mindegy a nemi identitása.

Voyoshka 2014.11.26. 23:25:28

@Schlomo Goldberg: vinnyogós lett a piksör! !! ;)

@Mirocska: ezmiez a Mac - Zsolti? ??

Mirocska 2014.11.26. 23:26:38

@Voyoshka: A betelefonáló mondta, hogy neki Maci csak Zsolti, mert ismeri.

ő-szinte 2014.11.26. 23:27:06

@Krétagarbó: @Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: lehet, hogy félre néztem? pedig eskü ott voltak egymás alatt

Mentula 2014.11.26. 23:27:07

Kazal magában hordozza aurélió minden erősségét - értsd: gátlástalan, közönséges, magamutogató, szexuálisan túlfűtött; csak mindezt egy kurvajó női testben teszi, ez köll a népnek :) igaz helikopterezni nem tud.

Gia 2014.11.26. 23:27:22

@SmittyB: A mai Blikkből idézek,de biztos fent van a neten is:"Három hete szakított velem a barátnőm,most úgy érzem,nincs mit vesztenem."Ne legyen már homár...naaa...

Voyoshka 2014.11.26. 23:28:12

@ő-szinte: @Krétagarbó: már azt sem tudom, miről diskuráltok, de én itt remekeket nevetek! !! ;)

Krétagarbó 2014.11.26. 23:28:51

@Mentula: még. de betökösödikk és akkor azt is nézhetjük.

Morcz 2014.11.26. 23:29:22

Sziasztok!

Szerintem Laci megérdemelte amit kapott, mármint a WC-s néni dolgot...:D
Mit gondoltok kavarjunk egyet?
Jelenleg az app-on az van a szavazatok jelen állása szerint, hogy Vikcsu töltsön el egy éjszakát Robinnal. Valahogy arra kellene kihozni, hogy Dórival legyen, mert attól a wc-s néni megint agyfaszt kapna.....:DDDDDD

Ma Lilut csak kétszer csaptam volna pofán, de nagyon.....

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.26. 23:29:52

@ő-szinte: Egymás alatt voltak, csak nem abban a sorrendben, amit (részegen;) láttál.

kamilla123 2014.11.26. 23:29:53

hát mondjuk most megtudják bent a pasik, hogy mit éreznek az igazi életben a nők a felhozatallal és a konkurenciával kapcsolatban. Csak azt sajnálom, h Fannika elő tudja így adni az Istenkirálynőt, pedig csak az van, h vakok között a félszemű..

Gia 2014.11.26. 23:30:09

@Morcz: Inkább Dórival menjen..

Mirocska 2014.11.26. 23:30:11

@Gia: Az adatlapjáról:
"Csókolóztál már azonos neművel?
dehogy"

Morcz 2014.11.26. 23:30:26

@Krétagarbó: :))))))) Szerintem aranyos, meg vicces volt az "önkritikája"

Voyoshka 2014.11.26. 23:31:00

@SmittyB: amúgy tényleg mindegy. Én egy percig nem ítélkeztem ezen, remélem, ez lejött ???

Morcz 2014.11.26. 23:31:28

@Gia: erre gondolok, alakítani kéne szavazáson, mert Vikcsu 37%-al vezet, Dóri csak 7%-ot kapott! Egyébként tényleg hogy felcsillant Vikcsu szeme. :D

Mentula 2014.11.26. 23:32:01

@Morcz: vikcsu legyen dórival? ha már állítólag biszex :)))

Krétagarbó 2014.11.26. 23:32:06

@ő-szinte: ja, és azt tudtad, hogy a strucc család az egy hím+két nőstény? Tudnak élni ezek a dögök, mi? Lilu is beállhatna, a lába már megvan hozzá.

Morcz 2014.11.26. 23:33:45

Ráraktam Dórira a szavazatot, de így is csak 7,5%-on áll...

Morcz 2014.11.26. 23:34:22

@Mentula: nem, az új srác, de a Te verziód se rossz.... :D :P

Mirocska 2014.11.26. 23:35:10

@Morcz: Edina is elég jól áll! Második Vikcsu mögött! :-D

Krétagarbó 2014.11.26. 23:35:22

@Morcz: ádina 36,4%-on áll. asszem nyomok rá egy szavazatot.

ő-szinte 2014.11.26. 23:35:46

@Voyoshka: az a lényeg ;-))))))))

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: ööö...nem nagyon értelek, mert nem igazán iszom alkoholt :-OOO

@Krétagarbó: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Gia 2014.11.26. 23:36:22

Edina majd összerakja takarítani Robint Dórival és már kész is a lamour. :-) Bár azt hiszem ő inkább Lacccinak szurkol.

Mirocska 2014.11.26. 23:37:00

@Krétagarbó: Én is nyomtam rá egyet! Megnézném a csajok fejét, ha a szerintük kis szürke egér mehetne el a jópasival! :-D

Morcz 2014.11.26. 23:37:24

@Krétagarbó: Ne Ádinára, Dórira!!!!!!!! :DDDD
@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Áz se rossz, örvenenénk néki.....:D

Mentula 2014.11.26. 23:38:01

@Morcz: legalább egyszer és mindekorra véget vethet a nemi orientációját érintő kétségeknek az új dávid.

Krétagarbó 2014.11.26. 23:40:38

@Morcz: Én, mint az Á(dina)F(an)K(lub) oszlopos és alapító tagja, biztos, hogy csak Edinának akarok ennyire jót, mint ez a Robin fijú:)

Jó éjt, megyek aludni.

Onleány, remélem ma is segíted a rád szomjazókat, téged éhezőket:))))

Mirocska 2014.11.26. 23:44:02

És megnéztem! Tényleg Dávidot mondott!!!! :-DDDDD
Utána, meg, hogy: bocsánat, Robin! :-DDD
Csórikámtól még a nevét is elvették! :-DDD

szandhokan 2014.11.26. 23:49:16

hát ez a hosszú változat is gyenge volt, pornónak meg még annál is gyengébb :)
Jerzy rendet tenne itt...

Voyoshka 2014.11.26. 23:53:05

@Mirocska: muszáj volt. Nem lehetett 3 dávid 1 év alatt, 2 meg 1 Hét alatt, pláne, hogy váltották egymást...

Voyoshka 2014.11.26. 23:54:30

@Morcz: hol kell szavazni? Kire / mire??

Morcz 2014.11.26. 23:57:51

@Voyoshka: Az applikáción és Dórira. :)

Morcz 2014.11.26. 23:59:37

@Voyoshka: Dórira az Applikáción

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 23:59:48

Ó Uram!Tegyél minket ma is streammel ellátottakká! Miképp a Földön azonképp a monitoron is! Ha már fiad a bűneinkért halt kereszthalátl, mutasd meg nékünk az uatt amire ne lépjünk, mi akik hisszük a királyságod. Corpus Christi!!

Morcz 2014.11.27. 00:01:41

@Ay Mama, Que paso: Imáid meghallgatásra találtak!

Fanni Robinnak meséli a hálószobai orbitális kupi közepén, hogy volt már bilincsben, meg büntiben a mikroport miatt. Dóri meg exDávid szellemruhába öltöztetését meséli

Mirocska 2014.11.27. 00:03:24

@Morcz: Ilyen kupit még a gyerekeim sem tudnak produkálni! :-D

Morcz 2014.11.27. 00:04:53

Robin egyik nadrágját anno elintézte a Domestos....

Reninek kell visszatérni a hangja.

Morcz 2014.11.27. 00:06:01

@Mirocska: nálunk a nagyobbik már egy-másfél évesen tudott, egyszer le is fotóztam. :D

Reni a barátjával való kapcsolatáról mesél Robinnak

Morcz 2014.11.27. 00:07:53

Reni bealélna, ha Kis Gergőt beküldenék a villába.

Morcz 2014.11.27. 00:09:25

Na előkerült a Batman poén by Maci

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 00:10:26

Atyám, micsoda kupit csináltak a lányok. Atomtámadás.

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:11:29

órisái káosz a hálóban minden ruha a földön
Dóri Fanny Robin, Robinnak mesélnek a bilincsről Robin "ezt nem mondod" ezt nyomta egész nap" Dávid láncos ágyúgolyójára
Dóri elmegy fürdeni, Robin edzeni fog reggel, Fannynak nem jó mert ő délután szokott, mintaha tudná mikor van délután, ja tudja
Reninek a pólósok a gyengéi az egész válogatottba szerelmes, nem a mostaniakban hanem az athéni csapatba, Kiss Gergő a ideálja, Gergő olvasod ,hallod?!! Reni ránézésről tudta, hogy Robin vízilabdás, NEM! csak a jóképűből tippelt
Roland rádől egy zacskóra és bocsánatot kér
Reni és Robin beszélnek, Reni vőlegényéért csinálja, Robin ezt a részét vágja, de hát ki nem
Robin üzen Norbinnak, reni szerintem szerelmes Robinba, bár háttal ül....
Robin Maci mellett fog aludni, aludni idézőjelben
Reni szerintem Kiss Gergővel félrelépne, de ki nem? egy biztos én nem
VV Bölény az Úristen segítségét kéri hogy karácsonyig bent legyen
Edina a baróti szuperkisbolt szarbarna mackójában van
Bölény a búcsúlevelet várja, mert kíváncsi hogy szellem kire hagyta a lóvét, magára gondol
Fanny beszél de nm értem miről

Morcz 2014.11.27. 00:11:49

Dóri valami búcsúlevelet emlegetett. Macit és Komiszt elkezdte érdekelni a dolog, hogy mi állhat a levélbe.
Fanni arra kíváncsi, hogy Jabba rosszban van-e Basszájbával.

Morcz 2014.11.27. 00:15:33

Fanni szerint újDávid sunyi, és megkavarta a dolgokat, Reni szerint inkább huncut.
Fanni ablakot akar nyitni, mert kajaszag van és büdös lesz a hja...:D
Reni aggódik mit gondol róla a párja, Fanni szerint Reni párja most kicsit be lehet feszülve.

szandhokan 2014.11.27. 00:16:00

Színésznő kicsit sem szimpatikus, mit keres ez még bent?

Morcz 2014.11.27. 00:16:43

Fanni állítása szerint nem jön zavarba egy férfitól sem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 00:17:00

Na nézd, Reni rágerjedt Robinra.

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:17:29

Reni marketing szerepet vállalhatna poló válogatott mellett
ennyi ruhát akkor láttam utoljára amikor gyűjtés volt a romániai foradalmároknak
Fanny kopogtat azablakon, hogy nyissák ki az ablakot, mert büdös lesz a haja
Norbi kicsit feszült lesz Fanny szerint Reni kisérétbe esett, szerintem Robinba
Fannyn egy csomo ruha nem volt, Fanny szerint is helyes Robin
Fanny nem jön zavarba egy férfitől sem - hazudik Fanny, de nem tudja
folytatjuk,

Mentula 2014.11.27. 00:17:32

hajrá éjszakai műszak, buenas noches! nyilván, ha elég cefrét kapnak, akkor genitáliákban, testnedvekben, és ordítozásban gazdag éjszaka várható. használhattam volna az erotika szót, de az túl hízelgő lenne erre. :)

Morcz 2014.11.27. 00:18:10

a szavazás jelenlegi állása az app-on:
Dóri 7,32 %
Fanni 10,45%
Vikcsu 35,63%
Edina 38,17%
Reni 2,59%
Zsuzsa 5,84%

Voksoljunk már Dórira!!!!!

Ja, közben online el.

Nem Penny hajója 2014.11.27. 00:18:19

Reni szerintem cejelmes lett az új gyerekbe és ettől most elszégyellette magát...

Mirocska 2014.11.27. 00:18:20

Reni most mit tipródik??? Beszélt egy pasival két mondatot, és ezen görcsöl??? :-DD

Morcz 2014.11.27. 00:20:43

@Mirocska: igen, mert úgy érzi, ezzel is ártott a vőlegényének.

szandhokan 2014.11.27. 00:21:56

@Mirocska: úgy tűnik, ennek örömére kieshetne. :D.

Mirocska 2014.11.27. 00:22:09

@Morcz: Jobb volt, amíg nem volt hangja...

Morcz 2014.11.27. 00:24:38

@Mirocska: szerintem most hogy félig visszajött, kicsit Liptai Claudiás lett a hangja. :D
@szandhokan: inkább Zsu essen ki, vagy Robin, esetleg Laci

On!

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:24:49

csend van

Dennis jó lesz már most is az lehet rajta röhögni, bár taktikázni minimálisan fog
Edina nem lesz annyira vicces de sokat fog kavarni keverni

ez nem a strea

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:25:49

kertjelenet Robin nevet de nem láthatunk többet mert a Blaháról meg a dekkelésről beszél az meg tabu, ugye tudjuk miért

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 00:26:10

Ez a Robin profilból úgy néz ki totál, mint a VV6-os Dávid.

Morcz 2014.11.27. 00:26:23

on megint el.
Annyi történt, hogy újdávid kiment komisz után a teraszra elkezdtek dumálni, aztán, puff, kép és hang el. (előbb a kép). újdávid - született VV7 Robin - rettentő hülyén nevet.

Morcz 2014.11.27. 00:27:17

@MolnarErik: tényleg, még a frizkójuk is hasonlít! ezeket klónozzák, vagy direkt ilyen buzoidul akarnak kinézni?

Morcz 2014.11.27. 00:30:01

komisz és Plasztik éppen kitárgyalnak valakit, aki szerintük nem a villába való. De ki???
komisz kíváncsi rá, hogy újdávid mekkora partiarc. Aztán meg Rnin röhögnek milyen zavartan viselkedett az új srác előtt. Dóri szerint Reni vőlegénye duma, legalább akkora gáz mint Zsu gyereke. Szerinte a villába bevállalós partiarcok kellenek. Komisz egyetért.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 00:31:07

Dóri telipofával zabálva kioszt mindenkit.

Mirocska 2014.11.27. 00:31:52

szerintem Laciról beszélnek

Morcz 2014.11.27. 00:33:13

Dórit idegesíti Laci.
Azt szeretné ha nem szólna hozzá. Ezt fejtegetni komisznak, aki szerint meg basszájbát zavarja, hogy ő jóban van plasztikkal.

szandhokan 2014.11.27. 00:33:16

Dóri, Komisz nagy "szófosók".... :-)

Mirocska 2014.11.27. 00:33:21

Komisz már nagyon unhatja ezt a témát...

szandhokan 2014.11.27. 00:34:01

@Morcz: produkálja magát Dóri nagyon, kell neki ez a Laci "ellenség" dolog.
Komisz meg csak nyög.

szandhokan 2014.11.27. 00:34:38

Komisz vedd le a sapkát, vagy húzzál sálat is!

Morcz 2014.11.27. 00:34:43

plasztik azt panaszolta, hogy egyedül van a Lacival való vitában, nem áll ki mellette senki.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 00:35:08

@Morcz: A kiesett Dávidról beszéltek először.

Mirocska 2014.11.27. 00:35:40

Az is baj, hogy hullarészeg volt, és Laci bevitte.... Anyám... :-DDDDD

Morcz 2014.11.27. 00:36:59

most a wc-s néni incidensen lovagolnak, Dórit zavarja, hogy Laci mindenáron haverkodni akar vele.
Szerinte Ádiná szerelmes basszájbába... valósággal tigrisként védi. :)))))
basszájbát az is zavarja, hogy komisz jóban van jabbával -komisz szerint. szerinte eljön az az idő amikor plasztiknak választania kell.

szandhokan 2014.11.27. 00:37:11

@Morcz:
baukó évásodik dóri :)
alekosz lenne komisz :D

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 00:37:50

HÁPHÁPHÁPHÁP! namindegyleszarom... HÁPHÁPHÁPHÁPHÁP!! mindegyleszarom... HÁPHÁPHÁPHÁP! namindegyleszarom....

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 00:38:00

Hú ez Dóri egyre gázabb (most néztem, h micsoda hisztit rendezett a buli előtt), jól kiegészítik egymást Lacival.

Morcz 2014.11.27. 00:38:37

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: köszi!

Dóri szerint basszájbának nincs annyi vér a pucájában, hogy kivigye. Ha plasztik kapná a a legtöbb jelet, ő kivinné. Komisz szerint basszájba szerelmes plasztikba.

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:38:59

baszoba
Dóri Dennis, utóbbi helyes nem tudja elképzelni a villalétét úgy hogy visszavonul
Dóri"ő nem ide való" de ki?egy biztos én nem tudom
"ki kell mennem Úristen anniyra zavarban lettem tőled, hogy ki kell mennem" meséli Dóri lehet Robinról, nem Reniről?
Dóri"ide partyarcok kellenek, akik bármibe, érted, bármit érted...."
Dennis érti Dóri valószínű chipset eszik nem látni csak hallani
Dennis közel került Macihoz is............
Dóri ki akar vinni valakit, nem tudom kit
eltekerem a hangerőszabályzót jobbra
Dóri ideges valakire, akivel nem foglalkozik de amaz foglalkozik vele, Denni jóban vele szerintem engemcsakistenítélhetmegről beszélnek
Dórihoz Fanny és Dennis áll a legközelebb
Dennis szerint nyávog Dóri, ja nem szerintem
elhnagzika villabarát villabarátnő kifejezés
Dóri viszont nem tudja kifejezni magát"tényleg, úgymond, érted, és bazdmeg érted olyan egyedűl vagyok" de majd megoldja
Dóri "miért hagyjátok hogy hozzám nyúljon" tegnap is részeg vagyok és bevisz
Denni szerint ő ebben nem hibás most már Dóri szerint sem
Dóri Laciról beszél"bevisz!hát engem ne vigyen be!" "én nem tudom batdmeg, látom az Edina az full szerelemes belé, mint egy tigris úgy védi" Laci látja ezt és maga mellé állítja
Lacinak nem tetszik hogy Dennis Bölénnyel és Művel is jóban van
Dennis szerint eljön az idő amikor a mérleg majd Dóri felé billen
Lacinak nem lesz annyi vér a pucájában hogy kivigye Dórit, Dóri Lacit vinné
Dennis"akkor el kell érni, hogy te kapd a legtöbb jelet, a játékhoz türelmesnek kell lenni"
Dennis szerint Laci szerelmes Dóriba

Mirocska 2014.11.27. 00:39:29

@MolnarErik: Az Iza-Krisz nyűglődés folytatását láthatjuk... :-D

Morcz 2014.11.27. 00:41:22

@szandhokan: @Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: :DDDDDDDDD
@MolnarErik: nem volt az akkora hiszti, de lagalább kiállt a véleménye mellett.

Komisz most szimpi.
Dóri kb. percek óta: balalblablabla, de én nem szólok hozzá, miért nem érti?. balbalablabla "de nem szólok hozz.... blablabla....

Plasztik szerint 12 ker irigy.

Morcz 2014.11.27. 00:43:21

Dóri szerint basszájba maga az ördög. Vagy 12 ker?
komisz Maci mellé költözött, mert nem bírja basszájbát.
Dóri még mindig basszájbán lovagol. nyugi csak képletesen. :D

Morcz 2014.11.27. 00:43:54

Dóri egyre jobban felspanolja magát.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 00:44:18

@Morcz: Ádámra mondta, hogy sunyi a szeme, hogy ördög:)

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 00:44:38

Dennisből ki fog jönni az állat, vajon mi a totemállata?
Dóri arcán annyi megvetés van, hogy szántókat tudna megtölteni vetőmaggal
Dóri nem csak a riportban nem tud a lencsébe nézni kerüli a szemlencskontaktust, lehet nem szereti a lencsét
Ádám a sunyirókafejű!!, maga az ördög, dehogy a Laci keveri a neveket Dór, olyan szeme van mint egy démonak, Dennis nem keresi a szemkontaktust Lacival
Dennis Bölény mellé költözött, Robin?vajon hol hál?
Dórinál betelt a bocsánat füzet!!! Dóri a fürdőköpeny szíjával üti a levegőt, lehet melege van

folytatjuk

Mirocska 2014.11.27. 00:45:16

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Lacira mondta. Semmi másról nem tud beszélni, csak Laciról...

Morcz 2014.11.27. 00:47:24

@Mirocska: teljesen rápörgött, kínáncsi vagyok a jelrakásnál ebből lesz-e valami,mert egy két tippem már van:
plasztik - > basszájba
Basszájba - > 12 ker
Misskiskun - > sínésznő
sínésznő- > Misskk

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 00:47:24

@Mirocska: Én úgy emlékszem, hogy Ádámról beszélt. El is gondolkoztam, hogy melyik is az ádám. Meg nem is értettem, hogy miért mondja.

Morcz 2014.11.27. 00:48:08

Asszem én már el, reggel jövök, jó éjt nektek!

Morcz 2014.11.27. 00:49:06

Misskk és 12 ker Fannit ekézik a háta mögött.

Mirocska 2014.11.27. 00:52:33

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Mintha Komisz visszakérdezett volna, hogy kiről is beszél, és akkor mondta, hogy Laci.
De már félálomban vagyok, úgyhogy akármi is lehet... :-D

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 00:53:35

@Mirocska: Lehet, hogy plasztik is félálomban van, és össze-vissza beszél.

Jemi 2014.11.27. 00:55:28

Nem lehetne megkérni az rtl-t h feliratozzák ki a szereplők itteni neveit? mert en az igazi nevukrol semmit se tudok..laci=jabba?

Mirocska 2014.11.27. 00:55:31

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: Én már Zsut sem értem...
Asszem jóéjt!

mostmarmuszajkommentelnem 2014.11.27. 00:56:27

Ma sem lattam az osszefoglalot, de latom, David esett ki. Megneztem a "legszebb pillanatok" videojat a musor weboldalan, es oszinten szolva csodalkozom, hogy sikerult osszevagniuk 1 percnyi anyagot rola.. :)

Az uj lakorol meg nem lattam semmi videot, de a neve alapjan mar nem szimpi... :D

szandhokan 2014.11.27. 00:56:47

kicsit unalmasak ezek a párosok
zsu dani
plasztik komisz
csak unalmas légharácsolás.

szandhokan 2014.11.27. 00:58:41

Zsu már megint sír...
ez színház?

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 01:00:10

Vágja már valaki fültövön ezt a jányanyát! Jájj!

Nem Penny hajója 2014.11.27. 01:01:21

Fiastyúkon gyönyörű ez a sapka

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 01:03:48

De, ha támadás felületesen érintkeznek velem, harapok.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 01:04:15

Hát Zsu nagyon leépült, műsorvezető létére 5 mondatból 1 értelmes jön össze neki.
Ha a bőgéssel most kivételesen nem színészkedne: még nincs bent 1 hete, h gondolta így a 4 hónapot?
@Jemi: Van erre itt egy külön poszt.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 01:05:54

Tudod mit jelent a Milf?
Hát
Olyan anyuka akit meg akarnak dugni
De jó értelemben?

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 01:07:57

@MolnarErik: a folytatás: De engem 50 éves koromban is dugjanak meg, nő vagyok, vannak érzéseim.

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 01:09:49

Egyébként valami túrkálót nyitottak, és nappal azzal keresik a pénzt, vagy mi ez a kurva sok ruha?

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 01:15:54

Mután Dóri jó földművesként megtrágyázta Lacit, magkapjuk Helyikludilikjulit és kutyáját
ugyanzt csinálják, mint eddig Zsuzsa hisz abban , hogy más miatt van itt Zsuzsa szerint a háta mögött egy város van pedig a fal az, Dani kontrázik akkor az ő háta mögött Budapest van
Zsuzsa fején egy Jamiroquai szerű sapka van, válla szexin kivan téve több pozitívumot nem lehet már írni róla, klikkesedtek Laci próbál visszapuncsolni az erősebb táborba, Dani szerint Laci összevissza beszél és ő sem bízik benne, Edina Dani szerint velük van és a többiek nem gondolják hogy mi a szitu, Zsuzsa "és akkor, tudod, és akkor azmiatt" nem értelmes elég csúnyán ki van itt élezve minden, ezért fog harc menni a Robinért állapítják meg közösen
"Laci a legizébb" fogalmaz Zsuzsa
Zsuzsa és Dani szerint is Edina vonzódik Edinához, Edina azok felé nyit akikkel szimpatizál is árul el egy villatitkot Dani és addig nem fúrják Edinát, amíg ő nem fúrja őket
"Kék a szeme arca csupa derű" - kezd spontán énekelni Zsuzsa
Zsuzsa szerint Zsuzsa megy párbajra és tudja, hogy vissza fog jönni és olyat fgok kiküldeni bazdmeg,
legyen így legyen így - bólogat Dani a bólogató
Dani szerint ne cserélje el a kulcsát Dórival Zsuzsa
"ezt most ne" nyávog Zsuzsa és sír is mert találkozni akar Levivel
Zsuzsa összeomlott mert eszébe jutott hogy karácsonykor nem lesz a gyermekkel, de vele lesz
"mennyi idő van karácsonyig?" kérdezi Zsuzsa és tovább sír Leviről és abbahgyják, mret Zsuzsa nem akar Levire gondolni,
"bazdmeg na" így készül ki a szeme, majd Dani énekel "kék a szeme..."
általános pakolási feladat lehet a villába
Zsuzsa próbál valamit mondani de nem értelmes a cseréről szuszog és ha nem találkozik Levivel karácsonykor "akkorviszont, kibírom viszont ha támadnak akkor harapok"
Zsuzsa a megfeelő időket várja - Zsuzsa szavaival élek(vajon meddig)
Zuszaa "te tök jól nézek ki!!" Zsuzsát le VV MIlfezte Laci, Dani elmagyarázza neki mi az, Zsuzsaát 50 évesenis dugják majd meg, mondja Zsuzsa
Dani kinéz
Zsuzsa énekel, szerintem az I will survive világhírű szólóját (C-dúrban van )
tovább dúdol de ezt nem ismerem fel sá-lá-lá-lá-lá-lá -lá
bazdmeg monologizál Zsuzsa. pedig ha tudná, hogy most egyedül övé a képernyő..........

bejön Dóri, cigányos a járása, nincsnek meg a fésüi"hát ez kurva jó bazdmeg" konstatálja Dóri és kimegy
Zuszsi rágyújt a Vén Európa c. száma máltán és méltán híres slágerére ezért kérlek..stb, stb
Dóri viszajön"ja megvan" és fésülni kezdi a műhaját, hallani ahogy a fésű sercent egy jó nagyot a hajon " afaszomat azt, én ma anniyt ettem, egy nap alatt nem lehet meghízni ugye" aggódik Dóri, "nem gáz ugye, holnap lemozgom"
mi szólsz, ogy a Dávid ment- kérdezi Dóri
"nem értettem" nem értizik Zsuzsa, Dóri megmagyarázza, hogy ez egy közösség és Dávid elvonult, eltűnt, Zsuzsa elfogult Dáviddal szemben
Zsuzsa bármit mond "és ő, őh és ő" tízszer több szót kell kimondani, hogy az agya elküldje az ingert a szájoh és a garathoz "én ő"
Dórit nem érdekli Zsuzsa és Dávid viszonya, Zsuzsa mindig nevetett Dávidon ha ránézett és most rossz hogy nincs, de mg is könnyebbült mert "nem egyszerű az élet"!!!
"hát nem sajnos" - sóhajt Dóri

szandhokan 2014.11.27. 01:15:56

Zsu fogd már be a szádat!

Cimili 2014.11.27. 01:16:51

Hali éjszakások! :)
Ti értitek mit mond Zsu? Össze-vissza hadovál, meg öööööö-zik, nincs egy értelmes mondata.
Sajnos nem láttam az esti adást, de hatalmas köszcsi azoknak, akik közvetítették!
Valamiért a most-on sem tudom megnézni, pedig tegnap még működött.:(((((

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.27. 01:18:49

@szandhokan: @Cimili: Ugye, döbbenet ez a Zsu, ahogy átkapcsoltak rá, visszasírtam Dóri telipofás Laciszapulását.

szandhokan 2014.11.27. 01:20:50

@Cimili: nem, beszél bele a nagyvilágba, azt sem tudja, hogy miért beszél, de mondja....
politikusnak kellett volna mennie.
@MolnarErik: én is, Dóri legalább bazdmegel egy párat a mondatai között :)

Álon Dálon a tesztoszteronoskezű 2014.11.27. 01:26:46

Ez az újdávid olyan erőltetetten röhög, mintha két-három fokkal erősebben nyomna minden röhögést.

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.11.27. 01:30:47

szavazás.

Ha te villalakó lennél, kire tennéd a kiválaszó jelet?

vote.pollcode.com/83845857

Ay Mama, Que paso 2014.11.27. 01:33:39

Dóri és Zsuzsi folytatják amit az előző hozzászólásban abbahagytak
kulcsszavak: eltűnik, félrevonul, megértettem, de ő
Zuzsa leveszi a sapkát nem lesz már éneklés
Robin, Dani, Ádám is bejön, Reni váltja Dórit a jelenetben
pakolnak, nem egymást, ruhát
Dani és Reni Maci alvajárásáról beszél Robinnak, ha nem horkol figyelni kell rá
egyszerre beszélnek
Reni nem tágít a pólós mellől
pakolnak, Edina Vikcsu segítségét kéri, hogy bepakoljanak, pakolnak, Nyilas Misi hiányzik hogy teljes legyen a pakk
Vikcsu és Edina mennek fürdeni velük megy valaki, találjátok ki ki az
Reni emondja hogy hogy és hol szokott öltözni vetkőzni találjátok ki hogy kinek hint: nem Norbi az - és el is kezdi Reni az átöltözést
ha jól látom Reni és Robin egymás mellett fognak aludni, ha jól látom
Luke Skywlaker, Skywlaker lajos fordítják félre leiter jakabék , de tetszik nekik
Robin megkapja az elmaradhatatlan denevéremberes vicceket
nincs egyetértés abban hogy ki vár kire és ki kivel fürdik(nem azzal a Kikivel)
"fáradt vagyok" szól Ay Mama Que Paso
"tudom, érzem" - fordul meg a fejében
"és a vonatod is indul hamarosan" - erősíti meg egy másik gondolat, hogy lefeküdjön aludni

jöttömre hétfőn számítsatok az éj felénél nyugat felől
és most jöjjön az aki alám ír!!

ui. imádkozzatokk!!!!!!!!

szandhokan 2014.11.27. 01:35:46

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű:
még nagyon új, sok az ismeretlen, nyomulnia kell.

Gia 2014.11.27. 05:35:14

Na Vikcsu végre lemaradt.Vele ne randizzon Robin.

hannamontanna 2014.11.27. 08:34:24

Jó reggelt! mielőtt olvasgatok.... Előfordulhat, hogy beküldte az rtl az első értelmes és vállalható embert? Aki mondjuk nem tudjuk, hogy Robin, vagy Dávid, de mindegy is. Most lettem kíváncsi.

Gia 2014.11.27. 08:55:58

@hannamontanna: Titkon reménykedtem ebben.Szerencsére kisfilmmel sem rontottak a renoméján.

hannamontanna 2014.11.27. 08:58:49

@Gia: Igen azok a kisfilmek elég erőltetettek voltak. Egyikük mondta is Lilunak a film után, hogy : de én nem vagyok ilyen!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.27. 09:59:07

@Ay Mama, Que paso:
"fáradt vagyok" szól Ay Mama Que Paso
"tudom, érzem" - fordul meg a fejében
"és a vonatod is indul hamarosan" - erősíti meg egy másik gondolat, hogy lefeküdjön aludni..."

Ez a kis bejegyzés az összefoglalód végén, ez olyan volt, mint amikor Hitchcock felbukkan 1-1 pillanatra a filmjeiben... :)

És nem tudom, hogy csinálod ezt a szinkronkövetítést, de könyörgöm ne hagyd abba. :D

mézescsók 2014.11.27. 12:22:23

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: A cuccokat a szponzoroktól kapják. Nincs kizárva, hogy azok meg turkálókból szedik össze.
(azon a bulin, ahol Laci a Wc-s néni volt, Dóra bazmegelt, hogy mindenképpen kell neki az a rózsaszin, ami rajta van. Dennis mondta, hogy miért pont ezt ne adnák neki, már annyi cuccot kaptak.)
Dennis válthatna Dórára. Dóra egyre többször keresi Komisz társaságát, általában neki önti ki a lelkét és korban jobban magához valónak tartja, mint Lacit. Végre egy kis botrány lenne. Fanni őrjöngene, hogy elveszti alkalmi partnerét, viszont mennyivel kisebb lenne a kisértés, ám a hiúsága romokban heverne. Laci tombolna, hogy pont a cimbije nyúlja le a volt nőjét. Dennisnek mindegy, kit dug. Szóval megérné.

Krétagarbó 2014.11.27. 14:11:02

@Ay Mama, Que paso: Nagyon köszi a közvetítést ismét. Kár, hogy csak hétfőn lesz legközelebb.
A többi éjszakai műszakosnak is hálás köszönet!:)
süti beállítások módosítása