Előző Orsolya itt

András fekete ingben körmöl valamit, amikor csöngetnek. Mivel nem siet az ajtóhoz, gondolom nem páciens érkezik… És tényleg: „csak” Judit az. A nő köszönés után részvétteljesen öleli vótturát, de az majdhogynem elhúzódik tőle. Judit szeretettel támogatást ajánl, most először valódi érzelmek tükröződnek rajta. Dargay végülis nagy kegyesen elfogadja a nő által felajánlott segítséget a temetés ügyeinek intézésében. De Orsolyát nem mondja le, neki dógozni kell, könnyebb úgy.

Orsolya harcra kész: vörös ingben pompázik, már nemcsak a száját csücsöríti szigorúan, de a homlokát is ráncolja. Egy múlt heti (a hanyag hogyvót író által nem említett) fizikai kísérletet bizonyít a nő, mi szerint rá lehet tenni egy pohár víz felszínére egy tűt, anélkül, hogy az el ne süllyedjen… És tényleg. És akkor mi van?

Mindenesetre Orsolya kedve sem a kísérlet sikere, sem a múlt heti vallomás révén nem lett jobb. Pedig Dargay remélte, könnyebb lesz, ha már nem kell titkolóznia. De Orsolya megbánta a kitárulkozást, most szégyent érez – „milyen ember az ilyen, aki ilyet csinál?” Valaki a múltkor kommentben említette, hogy szegény nőnek egyre nehezebb sorsot rajzolnak, nem elég az abortusz, most meg az elhagyott gyerek… Kövezzetek meg, de én az utóbbit kisebb „bűnnek” érzem. Akkor is írtam, most is mondhatom, az, hogy felismerte, hogy az adott élethelyzetében nem képes felnevelni egy gyereket, de megszülte és odaadta olyanoknak, akik mindennél jobban vágynak rá, az nem megbocsáthatatlan. Tudom, hogy a gyereknek ez később nagyon nehéz kereszt lesz, de mégis lehetőséget adott neki egy (boldog) életre… Szerintem.

De nézzük miért szégyelli magát Orsi ennyire? A nő attól fél, a pszichológus – és rajta keresztül a világ elítéli őt. Dargay enyhíteni akar e szégyenérzeten, de Orsolya szkeptikus: „Be akarja mesélni, hogy nem hibáztam?” Végül a férfi nem tehet mást, a részletekről kérdez: Nem, nem győzte meg Orsi Apukáékat, hogy jobb lesz megszülnie a gyereket, hanem ő maga, teljesen egyedül „elmenekült” a műtét előtti napon. Barátoknál bujkált (!) és onnan üzent, megszüli a gyereket, nem képes az abortuszra. Amikor elfogyott a lóvéja, nagymamához szaladt Debrecenbe. Ott szülte meg a gyereket.

Kicsit csaponganak, rögtön ezután ugyanis a 9 éves Orsika a téma, akire ugye szintén a nagymami vigyázott, mikor Apuka+Anyuka+Hugica amerikai álmot kergettek… Az az időszak a korábban említett fél évnél pont kétszer hosszabb volt. A kislány egy új zongora-darab betanulásával (igen, az amelyik az ajándék cd-n volt hallható) a nagyi meg három napos hidegélelem elkészítésével várta a szülőket, akik az érkezés napján telefonon bejelentették a hosszabbítást, azaz azt, hogy még 6 hónapig marad a felállás. Persze hogy csalódott szegény kicsi lány. Ettől kezdve sose többet nem zongorázott. Aztán letelt az újabb félév, Anyuék hazajöttek végre. Sőt, menő ajándékokat is hoztak - a kicsi lány megbocsátott, látszólag minden rendben. Vajon miért akarta Orsika elkápráztatni a szüleit a darab betanulásával? Hogy bebizonyítsa, méltó a szeretetükre?

A felnőtt Orsolya most megint dacos: Miért akarja a jó pszichológus bizonygatni neki, hogy Apukáék nem szerették? Most ettől mi lesz jobb? Kikiáltjuk bűnbaknak a szülőket és akkor könnyebb lesz a gyerek-elhagyást megemészteni a nőnek? És akkor nem lesz se gyereke, se jó kapcsolata a szüleivel? Van egy mondás, mi szerint néha az embernek választania kell: igaza legyen, vagy boldog legyen…. Tessen választani.

Érdekes amit mond Orsi a szüleiről: „Apában biztos voltam, na de Anya…” Tényleg: miért vállalt az a nő még egy gyereket Orsi után, ha már ennyire nehezére esett az anya-szerep? Jó kérdés, ezen a nő is elgondolkodik. Az ő fogantatását ugye eleve hibakánt élte meg Anyuka. Már kezdett kilábalni a depiből (lediplomázott), a csaj 7 éves forma volt – végre lehetett iskolába vinni- amikor, hopp újabb gyerek költözött a hasába. 7 hónapos terhes lehetett, amikor egy vásárlás alkalmából rosszul lett, összeesett. Utána hónapokig kórházban volt, egészen a szülés utánig. Orsikát még oda sem engedte be Apuka, nem láthatta az anyját. Te jó ég! Hányszor maradt magára szegény kislány? NEM CSODA, HOGY NAGY BŰNNEK ÉLI MEG A MAGÁRA-HAGYÁST, HISZ A SAJÁT BŐRÉN ÉRZI, MILYEN SANYARÚ SORS IS AZ. Szegény lány, attól tartott, hogy anyuka már nem is él. Pedig csak nem engedték a közelébe, nehogy felizgassa. Kérdés ugye, kit mi izgat fel: az, hogy nem láthatja 3 hónapig elsőszülött lányát, vagy az, hogy az bemegy hozzá és esetleg nem jól viselkedik…

Orsolya átlát a szitán: szerinte Dargay most azon van, hogy az ő viselkedését (gyerek-elhagyás, bűntudat) anya-apa defektjére vezesse vissza. De ő ebből nem kér. Szerinte ez az ő bűnét nem kisebbíti. Dargay azonban másképp véli: szerinte igenis sokat számít a tanult és látott minta, amiből egy-egy ember táplálkozhat. „Nem viselheti egyedül ezt a terhet.”

Orsi egész terhessége problémás volt, sokáig rosszullétek gyötörték. Közben végig attól rettegett, milyen anya lesz, képes lesz e szeretni gyermekét. (Ezek szerint az „elhagyás” nem tervszerű volt, a terhesség alatt arra készült, hogy felneveli a bébit? Valahogy én azt hittem, hogy „csak” az abortuszt nem vállalta be, „otthagyásra” változtatta a tervet. Ha így van és a gyerek felnevelésére készült, végképp nem értem a „maga tartozik nekem egy gyerekkel” kezdetű mantrát, amivel Dargayt készült a sírba vinni az elején…) Más félelmei is voltak: attól félt, hogy a gyerek sérült lesz, ami – tekintettel a fogantatás vad, bulis körülményeire: cigi, pia, fű, miegymás – még „reális” is lett volna. De nem, végülis a gyerek nagykönyvszerű méretekkel és teljesen egészségesen jött a világra. Egyszer látta a lányát, a gyerek apja egyszer sem – a szülésig felszívódott. Nagymamához meg azért ment, mert az öreglány vallásos volt, tudta, hogy ott biztonságban lesz a gyerek, nem engedi, hogy a szülők abortuszra „kényszerítsék”.

És miért hagyta el a gyereket? Mert rettegett attól, hogy annak is ugyanaz a nemkívánt-gyerekség lesz a keresztje, mint neki… Nem akarta továbbadni ezt a sorsot, de…De most mégis úgy érzi, itt, a kapuzárás előtt fél órával, hogy látnia kell 16 éve elhagyott gyermekét. Sőt. Már le is nyomoztatta a nevét és a címét… Dacosan mondja ezt, tudja, hogy nem arat vele sikert a pszichológusnál, de felcsapja az állát, mint aki kész megvédeni álláspontját…

De mit mond erre Dargay? Hát enyhén szólva nem örül. Szerinte azzal, hogy lemondott róla anno, elvesztett miden jogot vele kapcsolatban. Orsolya szerint ő szülte, az övé. Szerintem meg aki ezt nem élte át, nem mondhat véleményt ezügyben, persze ez nem gátol meg abban, hogy megtegyem: A gyereknek, aki most 16 lehet, épp elég kín otthagyottnak lenni, nem zavarhatja össze még jobban azzal, hogy felbukkan a semmiből. Mindezt csak azért, mert másik gyerek nem jött össze neki, így inkább kéri azt a régit. Ez nem fair. Persze nem is törvényes, de ez utóbbi egy kicsit sem zavarja a szép ügyvédnőt.

Dargay rutinos - nem ítélkezik, de azért megkérdezi: mégis hogy tetszik majd odaállni a gyerek elé? Orsi, aki gondolom sok hasonló témájú amcsi filmet látott, sztereotípiákkal jön. Először csak távolról figyel, aztán egy alkalmas pillanatban közeledni fog. OMG. Azt már tudja a nő, hogy a gyerek egy zalai faluban él, talán mélyszegénységben, hisz azt óvasta az újságban, hogy arrafelé olyan népek laknak. Majd ő megy és kimenti? Úgy tűnik ez a terv. Megy, megnézi milyen körülmények között él most a lánya (negyedik gyerek, három saját mellé – Orsinak ez gyanús), ha nem tetszik neki, el fogja onnan hozni. Mert neki ehhez joga van. Nem, nincs.

Dargay még mindig nyugodt és kimért: mit tetszik majd mondani annak az ifjú lánynak? Miért hozza el? Egyáltalán, tudjuk már, hogy miért hagyta el? És akkor Dargay végre kimondja, ami bennem is sikítozik ezen ötletet hallva: Orsolyát bántja, hogy otthagyta a gyerekét a kórházban, „DE AZ SEMMI AHHOZ KÉPEST, AMIT MOST KÍVÁN TENNI!" Rövid ítélet, de mindent elmond. De a férfi még tovább tudja folytatni: „Maga annak a gyereknek csak egy idegen nő.” Nem számít az sem, hogy ha esetleg nyomorog, neki, Orsinak, nincs joga kiragadni egy családból 16 évesen. Ennyi.

„Én vagyok az anyja.” „Nem, már nem.” És ezt Orsolya is tudja. És nem akar rosszat a gyerekének, még meggondolja mit tesz. Asszem ez most tényleg az az eset, amikor a páciens tisztában van azzal, hogy hülyeséget akar csinálni, de ezt a terapeuta szájából akarja hallani.

Egyébként a kislányt Bernadettnek hívják.