Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terápia 2x18 - Szerda 16 óra Misi (4)

2014. november 20. 12:00 - Zsoofka

Misi előző terápiás napja itt

Mintha olvasták volna a múlt heti hogyvoltot… Mármint a forgatókönyv írók. Mármint akkor, amikor eltervezték a mai rész koreográfiáját: ezen a szép szerdai napon ugyanis két bazi nagy kufferrel állít be Petra és kisfia a meglepett pszichológushoz. Nocsak. „Nem volt hová mennünk”- mondja a nő, miközben Dargay feje egy tanulmány… Majd kiböki, jaj csak vicceltünk. Kackac. A kuffer azonban valódi: Petra utazni készül a barátnőivel, innen már rögtön taxi viszi a reptérre. Gondolom Misi meg mehet Apukához. A férfi is fog jönni, csak később, az ülés végére.

Petra lehuppan a kanapéra, Misi Bence szobájába száműződik. (Miközben vár, egy füzetlapba meglepi csokit csomagol az útra Anyukának. Nagyon cuki, ahogy rakosgatja.)

A nő nagyon fel van dobva, vagy túl sokat vett be a bogyóiból, vagy túl keveset. Egy minősíthetetlen felső van rajta, gondolom ez szexi akar lenni, de csak szimplán ronda. Tessék, itt van:

2.png

* Nem véletlenül lesütött tekintetű arcokat linkeltem be. Szembetűnő, hogy a két ember mennyire nem mert a a terapeuta szemébe nézni, nehogy kiderüljön, hogy az általuk mutatott érzelmek megjátszottak...

Az egész nő nagyon Laurás érzést kelt bennem: mosolya, lazasága mesterkélt. Nem, nem a színészi játékra mondom ezt, valami titkot sejtek a háttérben. Szóval most van bódogság, barátnőivel megy az Adriára. Hirtelen ötlet volt, gyors szervezés, két napja találták ki. Misi addig Apukához lesz lepasszintva. És miért mer szabira menni Petra? Mert Misije újjászületett: a gyerek vidám, kevesebbet eszik, többet alszik, nem izzad, tele van energiával… nem kell már végre nonstop aggódni érte.

Dargay hinni akarja a fiú állapotának ilyen rohamosa javulását, de látszik rajta, hogy szkeptikus. Hinni akarja, de nem meri. Jó pszichológus ő, na de ennyire: a múlt heti ülés elég volt a rohamos javuláshoz?

3.png

Határozott szavakkal faggatni kezdi a nőt, mi történt az elmúlt héten Misivel, milyen események válthatták ki ezt a pozitív változást? Petra elmondja, hogy Misi végre szeret Apukánál, mert jól kijön annak új nőjével, Zita tanítónénivel. („Ki ne szeretné, ha nyalizna neki a tanára?”). Aztán meg végre elmesélték neki a meg nem született kistesó történetét, a vetélést. Jól sikerült a dolog, mondja Petra, a fiú megértette a szüleit és végre nyugodt körülmények között beszélgettek édeshármasban… Petra tovább sorolja a múlt heti házifeladat megoldásait: Misi felfogta, hogy egy válástól nem dől össze a világ. Tamás rájött, hogy végleg túl van Petrán. Petra rájött, hogy menthetetlen a Tamással való kapcsolata. Mind jobban bizonygatja ezt a fene nagy megvilágosodási hullámot, annál kevésbé hiszek neki. Dargay meg annál erősebben meresztgeti a szemeit.

4.png

Tovább kérdez, részleteket akar. Mit reagált Misi a vetélés hírére? Petra szerint a fiú érett és okos kérdéseket tett fel a témában, egészen tudományos részletekig… Még a spontán abortuszról is mesélniük kellett, ami gyakran a baba életképtelensége miatt következik be, és ezért talán jobb is mindenkinek, hogy nagybetegen nem született meg a kistesó… Dargay még mindig szkeptikus. Tényleg megértheti ilyen gyorsan ezt egy 11 éves? De Petra szerint az volt a dolog kulcsa, hogy végre felnőtt számba vették Mihályt és úgy beszéltek vele… És ez hatott.

Petra – kénytelen-kelletlen és szigorúan csak a háta mögött – de igazat ad leendő vóturának: „Mi tettük szerencsétlenné Misit.” Mondjuk ehhez a megállapításhoz nekünk elég volt 2,5 perc is… Petra végre rátér a lényegre: annak a nőnek (Zita néni) megjelenése tette véglegessé a családi háborúk lezárását. Ettől lett minden visszavonhatatlan. Megszűnt a P-T-M tengely és születőben van egy új, boldog család, immár Z-T-M összetételben. Ennek sajna ő nem a része („kár, hogy Misi nyugalmához az én szenvedésem kell”), de most úgy tűnik, Petrának megéri az áldozat: bár ő kiszorul a családból, de legalább Misinek formálódik valami új. Keserű miközben ezt mondja, de talán kevésbé tűnik labilisnak, mint e beszélgetés kezdetén…

Miért utazik el Petra? Ez a mai központi kérdés:

  • - Mert alkalmat akar teremteni, hogy Misi zavartalanul együtt lehessen Apukával?
  • - Mert Zita úgyis ott fog nyüzsögni a két „árva” fiú körül és hátha nem működik az új felállás és Petra visszakapja a kicsi fiát?
  • - Mert Petra pihenni akar és egy kicsit kikapcsolódni, boldognak lenni?
  • - Mert végre megteheti, nincs már itt rá semmi szükség?

A negyedik válaszlehetőséghez képzeljétek oda az egyik legmártírabb fejet, amit életemben valaha láttam és higgyétek el sokat láttam, a tükörben.

És van még itt más kérdés is: Tényleg boldog Misi? Vagy csupán úgy viselkedik, ahogy a szülei várják, csak végre ne baszogassák már, hagyjanak neki békét? Dargaynak most lesz elege a nő ál-lazaságából. Meglepőnek, sőt aggasztónak nevezi a fiú gyors javulását (?), szerinte zaklatottabb, mint valaha, de már mutatni sem meri… Petra begurul, megint a jól ismert idegbajos arcát mutatja. Dargay tovább feszíti a húrt: szerinte a nő pontosan érzi, hogy szar van a bőröndben, azért vonult be ma ide kufferostul, hogy ezt a jó doktorbácsi mondja ki. Persze azért a rend kedvéért puffog egy sort. A terapeuta egészen a szakzsargonig menekül, hátha akkor megérti a nő, mit akar mondani: a gyerek „menekül az egészségbe”.

6.png

Petra nem bírja a kiképzést, pakol, menekülne. Most akkor azért akarja boldognak látni a kisfiát, hogy nyugodtan leléphessen mellőle kikapcsolódni? Drukkolok, hogy tegye is meg, menjen, Dargay jobban jár, ha a gyereknek magyarázza el azt az egészet. Ott még van remény. Aztán bebukom, mert mégiscsak megáll és dilemmázik: az Adria vagy a diliház? Elege van, mondja, bemegy Misihez a kisszobába, elköszönni.

A búcsú perceit nehéz leírni. Anyuka elköszön, de ha Misi akarná, maradna. Misi kéri, maradjon, majd az unszolásra, hogy biztos ezt akarja-e, a fiú felnevet (mint az elején Dargay szívatásánál) és jókedvűen (?) tuszkolja kifelé az anyját – egy kazal ajándék reményében… Itt feladom. Már nemtom ki mit akar, én csak remélem, hogy majd engem is meggyőznek egyik vagy másik irányba. Mindenesetre végre lelép a nő.

7.png

Még egy dolog biztos: a kisfiú most nagyon magányosnak tűnik ott a kanapén. Dargay próbál laza és mosolygós lenni, most tanulta Petrától, hogy kell ezt csinálni. Megdicséri a fiút, amiért az fogyott pár dekát, megbeszélik, hogy „Apa szerint az ember unalmában eszik” és ő most a héten nem uncsizott. Dargay próbálja kiugratni a nyulat a bokorból. Amikor arról beszél, hogy csodálja a fiú akaraterejét, akkor vajon tényleg a diétáról beszél vagy inkább arról az akaraterőről, amivel be akarja bizonyítani, hogy ő boldog és mindenben megfelel a szülei ideáljának? Misi egyelőre kiállja a próbát. Sőt, még egy doboz csokit is átad Andrásnak, kárpótolva ezzel a múltkori csokik felzabálásáért. Szánja, bánja, megette.

8.png

Dargay most megpróbálja direktebben: rákérdez a fiú véleményére Anyuka nyaralásáról és az Apukánál töltendő 5 napról. Misi enyhén flegma: Még mindig szar Tamásnál a kaja, de legalább könnyebb lesz a fogyókúra…

Dargay. Próba. 3.0: A vetélés… Mit meséltek róla anyuék? „A baba elcseszett volt, elcseszett, defektes, beteg, ezért anya kilökte”. Igen, szó szerint idézem. Most ezek egy 11 éves fiú szavai, vagy a hülye anyja és a hülye apja mesélte el neki így? Vagy keltette benne ezt az érzetet? Egyáltalán: el lehet ilyesmit magyarázni egy kiskamasz fiúnak? Dargay mindenesetre próbálja: nem anya lökte ki, anya teste. Nem volt mögötte szándék, nem anya akarta így. A TERMÉSZET. A szülők szinte mindent megtettek azért, hogy ez a gyerek megfoganhasson. „De így betegen jobb, hogy nem született meg, mert egész életében ápolnunk kellett volna” „Nem hiányzik MÉG EGY nyomi gyerek a házba”. Csak remélni tudom, hogy Tamás nem ismételte meg nagysikerű múlt heti beszólását a gyerek előtt, bár úgy sem jobb, ha a fiú magától érez így.

Dargay szelíden magyaráz, próbálja új alapokra helyezni Misi önképét: érzékenynek, okosnak nevezi, olyannak, akivel jó beszélgetni és sakkozni. Misi hajthatatlan: tuti nem ilyen gyereket akartak Tamásék. Miért milyet? Olyat, aki jól alszik éjjel, reggel időben felkel, szorgalmas, nem eszik folyton…. soroljam? Mert erre Misi, talán csak tudat alatt, de rájött és elkezdte felvenni ezeket a tulajdonságokat. Hogy végre Anyuka, meg Apuka megkapja azt a TÖKÉLETES gyereket, akire vágytak…. Csak „ki ne lökjenek téged is…” De Misi replikája zseniális: „Mindez már egy kicsit késő”. Mert kilökték őt is. Mint a hugicáját/öcsikéjét. Mert nem volt tökéletes egyikük sem. Defektes volt. Elcseszett. Dargay erre csak ennyit mond: ne aggódj ezért, a szüleid szeretnek téged.

20.png

A fiú szavai arról beszélnek, hogy ő ugyan nem aggódik, mégis idegesen nézi az órát. Mindjárt lejár az idő, Apuka meg még nincs itt. Vajon valóra válik a rész eleji „tréfa” és az én múlt heti beszólásom és a fiú tényleg itt ragad? Mint egy megvalósult rémálom: nem tökéletes, a szülei tehát megszabadulnak tőle, elhagyják… Misi idegesen a telefon után nyúl, herrgeli magát. Talán csak itt felejtette Apuka. Talán szándékosan nem jön? Újra és újra a telefon után kapkod, egyre hevesebben szedi a levegőt. Tuti ki fog borulni és se az édesanyja, se az édesapja nincs itt, hogy láthassák az általuk okozott tragédiát. A kamera nagyon lassan távolodni kezd, a fiú magánya még szembetűnőbb a szürke kanapén. „Éhes vagyok!”- mondja csendesen. Azt hittem, hogy az a doboz bonbon másodszorra is megevődik, de Dargay szendviccsel kínálja a fiút.

30.png

Az epizód véget ér, még mielőtt Apuka befutna. (Igen, tudom, hogy ez csak egy sorozat, de akkor is kiakaszt.)

 

Címkék: terápia
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.11.20. 13:08:56

Biztos, hogy Petra nem öngyilkolni indult? Csak a világa omlott össze és annyira nem erős, hogy újra kezdje.
És milyen jellemző: most, hogy a szülők azt játsszák, minden rendeződött, már nem olyan fontos a gyerek, hogy minden lépését figyeljék. Amíg balhéztak, egyik sem hagyta volna ott Dargaynál vagy feledkezett volna el a pontos időről, nehogy a másiknak alkalmat adjon, hogy belekössön.

Szabinácska89 2014.11.20. 13:53:25

Annyira szemétség, hogy le vagyok maradva, de itt meg látom az írásaitokat és nem tudok ellenállni, hogy nem olvassak bele :D

kis.herceg 2014.11.20. 16:03:00

végre másik felsőben volt a srác, nem értem miért kellett három hétig ugyanabban a pulcsiban rohadnia.

Zsoofka 2014.11.20. 17:56:20

@Szabinácska89: Szándékos volt, volt rá utalás: a fiú depressziós tüneteinek része volt, hogy mindig ugyanazt a szakadt pulcsit volt hajlandó felvenni. Most, hogy "jobban volt", hajlandó volt mást is....

Zsoofka 2014.11.20. 18:23:00

:) Bocs, természetesen ez Sepörd-nek ment....

vitaygeorgina 2014.11.20. 23:26:42

Nem tudtam megnézni ezt a részt, de olvasni is elég megrázó. Fájdalmas ezt látni, egyrészt anyaként, másrészt gyerekként. Mióta anya lettem, sokkal jobban megérint más családok fájdalma, más gyerekek szenvedése, még a kitalált karaktereké is.
Másrészt én Misi karakterével tudok legjobban azonosulni, nálunk nem volt válás,de volt veszekedés elég, és én is folyton kajáltam, hogy jobban érezzem magam, és a szüleimmel állandóan téma volt, hogy nekem vékonyabbnak kéne lennem. Kifejezetten fájdalmas néznem ezt a szegény fiút ugyanebben a cipőben.

Ezeket pedig azért írtam le, mert amúgy nagyon tetszik a hogyvolt, mindig elolvasom, és külön tetszik benne, hogy sokszor önreflexív is, hát akkor itt van tőlem is egy kis önreflexió.

Zsoofka 2014.11.21. 07:50:43

@vitaygeorgina:
:)
Asszem írtam, hogy én mag Virággal vagyok így. Szerencsére a rákot leszámítva... De nagyon nehéz néznem, ahogy küzd a szüleivel....
süti beállítások módosítása