Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 3x22 - A House Divided

2014. augusztus 29. 15:00 - AaannnaaA

2010. február 9-én kezdünk, Collier múltjában – a férfi bátyjával és annak kisfiával családi reggelit költ el éppen kedélyes anekdotázás közepette. Annyit megtudunk, hogy Collier ekkor még tanult (jogot), bátyja Jesse pedig ex-alkoholista, aki a válást követően csak láthatást kapott a fiához. Az idillnek vége szakad, mikor csöngetnek, két FBI ügynök csörtet be és letartóztatja Jesse-t, méghozzá minden magyarázat nélkül – nemzetbiztonsági ügy, csapja oda az ügynök Peternek, azzal a tesóval felszerelve távoznak.

A jelenben John és Shaw menekülő férfit üldöz méghozzá egy épület tetején – az ipse csapdába esik, nincs más út, csak lefelé, vagy hőseink karja, ő azonban szép szó ide vagy oda, előbbit választja. Mielőtt észbe kapnánk gyors mozdulattal átugrik a tető korlátján és Batmanként veti magát alá azzal a különbséggel, hogy ő lent is marad. John félhangosan felteszi a kérdést: a Decima emberei miért lesznek mind öngyik? Kérdésére az ebben a pillanatban érkező Forrás felel: minden tagra biztosítást kötnek, s ha balesetet szenvednek, valamelyik családtagjuk szép summát kap. Jó tudni, plusz információnak raktározzuk el. Exügynökeink meglehetősen mérgesek a vetődés miatt, mert így elvesztették az utolsó Decimás kapcsolatukat, kezdhetik újra a Főncsi utáni nyomozást, de Forrás szerint más miatt jobban kell aggódni: a gép ugyanis valami nagy fenyegetéstől tart, bár még nem tudja teljesen mi az. Oké, és akkor hogy akadályozzuk meg? Nos, tartsanak Forrással, aztán majd alakul.

1.1.jpg

1.2.jpg

Főncsire váltunk, még mindig a lepukkant, fullüres emeleti szobában tartják, illetve nem is olyan üres: két széken ül ő és Greer, kissé távolabb pedig egy asztalon tv készülék csücsül (ezen t’án az esti híradót fogják megnézni?). Az öreggel vívnak kisebb szócsatát, melynek lényege, hogy Főncsi szerint rohadtul nem kellene elindítani a Szamaritánust, Greer szerint pedig de – na jó, azért ennél magvasabb a párbeszédük. Elrablója arról értekezik, hogy egyrészről a gép ismeretlen helyre távozott és önálló életet él (itt önmaga elköltöztetésére gondol, ugye), másrészről a Szamaritánus be fogja tölteni a helyét, hogy rendezettséget hozzon a világba (!), de Főncsi óva inti ettől, majd kérdi, hogy őt mégis miért hozta ide, ha van egy működő rendszere? Nos, hogy szem előtt legyen (ne próbálja meg kihúzni a másik gép dugóját) – amint a Szamaritánus működésbe lép, Harold mehet a levesbe.

Hőseink leértek a földszintre, a halott Decimást időközben egy járőr őrzi a járókelők meg fényképezik (mehh!), ez azonban nem tartja vissza Forrást, hogy hozzá lépjen, laza mozdulattal kivegye a zsebéből a halott slusszkulcsát aztán loholjon tovább. Rányom a kulcson található autónyitóra, a közelben bepittyeg a keresett jármű, a nő pedig már pillant is be a motorháztető alá: a Decima emberei ugyan nem használnak GPS-t, műholdas telót viszont annál inkább, annak az egységét cincálja elő, megfelelő kezekben abból is nyerhető némi információ.

2.jpg

2.2.jpg

A megfelelő kezek pedig az embereit takarják, akik egy közeli teherautó rakterében ügyködnek éppen. Forrás kinyitja a kocsi ajtaját, John és Shaw pedig tátott szájjal lesik a bent lévő három férfit: itt van először is Forrás japán segítője Daizo (3x17 részből), a korábban általa megmentett Jason Greenfield (3x06 rész), valamint a John által még aktív ügynök korában élni hagyott és aztán Forrás által nemrég begyűjtött Daniel Casey (3x16 rész). Közös bennük, hogy mindhárman a nőnek (és Johnnak) köszönhetik az életüket, illetve hogy mindannyian kiválóan értenek a hekkeléshez. Míg idáig eljutottak, összeszedtek ezt-azt (a nő nem pontosítja mire céloz, majd meglátjuk), most pedig a biztonságos lakásba települnének ügyködni. John bólint, Ricot azonban Forrás más irányba küldi: kezébe nyom egy műholdas telót és irány a Carlton Hotel – részletek majd később. Oké.

3.jpg

Greer és Garrison közös autóban csücsülve beszélgetnek: szenátorunk közli, hogy ma találkozik az elnök hírszerzési tanácsadójával, mire az öreg utasítja, hogy győzze meg: a Szamaritánusnak szüksége van a kormányzati rendszerekre és azok adataira a működéséhez – a béta teszt már bizonyított, ideje tovább lépniük. Ugyanakkor kijelenti, hogy a Decimának esze ágában sincs eladnia a Szamaritánust – átadják az információkat, de a mást nem. Garrison nem kicsit lesz morcos: átadjuk az adatokat, megrágjátok és visszaadjátok nekünk amire szükségünk van… pénzért?? Greer terel: a mi rendszerünk okosabb, mint a gép, nem vacakol számokkal, csak tálcán átadja a rosszfiúkat és kész. És hogy ez a kormánynak miért lesz jó? Mert ha legközelebb olyan botrány lesz, mint most az Északi Fény körül, akkor ő moshatja kezeit, nem az övé a rendszer, a foslé a Decima nyakába fog zúdulni (na persze). Greer ezután hagyja beszélgetőpartnerét főni a saját levében – ultimátum átadva ő pedig balra el.

John, Forrás és a három kocka kora délután csekkol be a biztonságos lakásba, a Szamaritánus lenyúlt szerverei már itt vannak, a fiúk dolga lesz feltörni a rendszert, hátha úgy okosabbak lesznek; Johnra pedig más munka vár, de ezt csak később tudjuk meg.

4.1.jpg

4.2.jpg

Shaw a Carlton előtt csücsül egy kocsiban, és miután a gép még mindig nem pontosította, mit is keresnek itt, hát a nőé a megtiszteltetés, hogy segítsen neki rájönni. Körbekémlel, kiszúrja a közelben álló kormányzati autót és a titkosszolgálat embereit, a rendszám alapján a gép kalkulál egy gyorsat majd tárcsáz – az utcán sétáló John (és Forrás) mellett megszólal az utcai telefon. Hősünk felcsípi és bőszen jegyzetel – öt szám jött, baszki, mi pedig közben látjuk, hogy a hotelbe Irányítás érkezett, övé az egyik szám. Ajaj.

Johnék ezután egy kávézóban telepednek le, ennek oka egyelőre ismeretlen (a férfi morózus is emiatt), Forrás innen diktálja Shaw teendőit, mi meg nézhetjük az ügyködését: felmegy a megadott emeletre, ott is a megadott szobába – kiüti az eléje kerülő kormányügynököt, térden szellőzteti a másikat, azzal a szobában lévő monitorok elé székel. A képernyőn ríltájmban látja Irányítást és a vele lévő Garrison szenátort, mi pedig a szobájukba váltunk, hogy megtudjuk mire készülnek.

A nő dühös a fricskáért, miszerint a Decima el akarja neki adni a Szamaritánus által szolgáltatott információkat úgy, hogy magát a rendszert tőlük lopta. Garrison szerint ezt a békát le kell nyelni, és meggyőzni a kormányt, hogy adják át a kormányzati adatokat az új rendszer működtetéséhez – a meggyőzendők egyik legfontosabbika az elnök tanácsadója, Manuel Rivera, az ő becserkészése a nő feladata. Szenátorunk Greer szavaival érvel Irányításnak, hogy rávegye a támogatásra, aki némi morgás után táncrendbe áll.

5.1.jpg

5.2.jpg

Rico a szobájában hallgatva a párbeszédet a kormány és a Decima lehetséges összecimbizéséről orwelli jövőt vizionál (kár a gőzért, az már itt van), és szíve szerint azonnal lelőné az összeesküvőket, de Forrás nemet int. A hotelbe eközben megérkezik a még két hiányzó szám tulajdonosa: Holcombe tábornok, az NSA vezetője, Rivera, az elnöki tanácsadó, az ötödik szám azonban még nem tudjuk kihez tartozik (nincs idő könyvtárba trappolni, vagy mi van??). Johnék kávézójába közben egy hipszter forma tag lép be, úgy néz ki rá vártunk, mert hősünk Forrással az oldalán a taghoz indul.

Mielőtt azonban a végeredményt látnánk, visszaváltunk Főncsire, aki a változatosság kedvéért Greerrel folytat parttalan vitát. Az öreg azzal vádolja Haroldot, hogy mikor létrehozta a gépet, korlátozta is azt, mintha megsántította volna mikor az épp járni kezdett. Főncsi tiltakozik: már készítése közben túlnőtt rajta azzal, hogy tanult és egyéb képességeket hozott létre saját magának – ha a Szamaritánust a terveik szerint hozzák működésbe túlnőhet mindnyájukon (és ugyan mi korlátozza abban, hogy egyszer minden embert irrelevánsnak minősítsen?). Szinte könyörgőre fogja, hogy ne indítsák el a saját rendszerüket, de Greernek esze ágában sincs parlagon hagyni. Főncsi szerint téved, ha azt hiszi, hogy fogja tudni irányítani, de az öreg kiböki, hogy ezt egyáltalán nem is óhajtja.

6.1.jpg

6.2.jpg

A hotelben immár együtt a négy ismert célszemély, az elnök tanácsadója épp bőszen tiltakozik egy új rendszer elfogadása ellen, ha már az Északi Fény ekkorát hasalt. Verbálisan elharapja Irányítás torkát, hogy egyáltalán ilyesmit kér tőle, a nőnek azonban szeme sem rebben, inkább más irányból „támad”. Információkat sorol Riverának a gyerekeiről, hogy melyik iskolába járnak, egy valamit azonban az édesapjuk sem tud: tavaly a gyerekei iskolájánál terrorista akart robbantani, egy ügynökük viszont az Északi Fény információ alapján megakadályozta az akciót és kiiktatta a terroristát. Ezután a döbbent tanácsadónak átad egy dossziét az Éberségről, miszerint a következő 24 órában támadásuk várható, de nem tudják hol. A támadást csak az új rendszer, a Szamaritánus tudja megakadályozni a kormányzati adatok átengedésével – Rivera bólint, érti a szitut, kis időt kér a dosszié átrágására. Szenátorunk eközben távozik, mert dolga van (most??). Shaw az emeleten már nagyon szeretné kinyiffantani az egész bagázst, Forrás azonban most sem engedi. (Komolyan, Rico nyűglődéséről csak nekem jutott eszembe a Valahol Európában "Könyörgöm, akasszuk fel!" újra és újra visszatérő motívuma?)

John és Forrás eközben leülnek az előbb kinézett tag mellé, de mielőtt érdemben szót váltanának, Reese kiszúrja, hogy a férfinél fegyver van, még időben sikerül fedezékbe ugraniuk miközben az ipse szétlövi a helyiséget (gépfegyverrel, baszki, csak úgy repkednek a kinyúvadt fánkok). John egy pillanatnyi tűzszünetet kihasználva vállon lövi a tagot, majd faarccal folytatják a földön fetrengő férfi faggatását (hogy némi alliterációt is bevessek – nyugi, verselni nem fogok, bár április elseje környékén komolyan elgondolkodtam egy „látjátok feleim szümtükkel” stílusú hogyvóton, hogy generáljak egy kis átkozódást is a kattintásszám mellé). De haladjunk.

7.1.jpg

7.2.jpg

John átkutatja a férfit, egy pendrive-ot talál nála, amit Forrás a nála lévő kütyüvel azonnal lecsekkol: valamiféle vírus van rajta. Hősünk oszt-szoroz, és levágja, hogy a rosszfiú az Éberség tagja – erre már Shaw is megszólal, jelezve hogy az említett szervezet épp megérkezett a hotelhez, szerinte Irányítást és társait akarják megmurdelni. A földön fetrengő szaval kicsit, miszerint ő nem tud semmit a saját feladatán kívül, de a szartengert, ami hamarosan mindent elönt, már nem lehet feltartóztatni.

Visszaugrunk 2010-be, egészen pontosan március 10-ére, amikoris Collier a michigani ügyészségen faggat egy helyi hivatalnokot arról, hogy miért nem tud még semmit a bátyjáról, aki ellen egyáltalán nem a szokások szerint folyik az eljárás: nem emeltek vádat és ügyvédet sem kapott. (Nem mellesleg így tudjuk meg, hogy Collier eredeti neve Brandt). A bürokrata azonban lelombozza Colliert, és bizonyítékokat mutat arról, hogy Jesse egy ismert terrorista-rokonnal, Aziz Al-Ibrahimmal áll kapcsolatban – a férfinek leesik az álla, képtelenségnek tartja az egészet, de a tények eléggé magukért beszélnek.

8.1.jpg

8.2.jpg

A jelenben John és Forrás következő céljuk felé baktatnak, miközben a férfi rosszallásának ad hangot, mert a gép ugráltatja a faszságaival, ahelyett, hogy segítene Főncsit megtalálni, szóval Forrás legyen szíves a három kismajmát csatarendbe állítani. A nő hívja is őket – látjuk a srácok nagyon szorgoskodnak a biztonságos lakásban – és kérdi, mikorra készülnek el? Két óra múlva. Mégis mivel, érdeklődik John, de érdemi választ nem kap, csak annyit, hogy olyasvalamin, ami lelassítja az ellent. Collier három társával beszáll a hotel liftjébe, ezért Forrás hívja Shawt, hogy szíveskedjék lebattyogni Irányításhoz és elbeszélgetni vele.

Így is tesz – a kopogására ajtót nyitó ügynököt (csak egy van!) kétszeresen térden lyukasztja, majd közli az enyhén meglepett exfőnöknőjével, hogy kivételesen nem megmurdelni, hanem megmenteni akarja. Közben a fiúk jelzik Forrásnak, hogy „megfejtették” a kávézóban lövöldöző csávótól elbirtokolt vírust – azzal a város áramhálózatát akarták támadni. A nő kiakad, és utasítja Johnt, hogy azonnal induljon segíteni Riconak.

9.jpg

Shaw tart egy kiselőadást Irányításnak, miszerint akarata ellenére menti meg őket, de miután megkapta a számukat (a lelépett szenátorét is), nem nagyon van más választása, mikor hirtelen a városban elmegy az áram. Ezek szerint nemcsak a kávéházi lövöldözőnél volt a vírusból – hát kérem szarban vagyunk.

Mielőtt folytatnánk az események megtekintését, irány vissza 2010-be, egy durva ugrással Jesse Brandt temetésére. Gyorsan kiderül – Collier bátyja öngyilkos lett, miután kiengedték a letartóztatása után. A megtört férfi épp exsógornőjével beszélget, mikor meglepetten látja, hogy a megemlékezésre eljött Aziz Al-Ibrahim. Az igazi álleejtős megdöbbenés viszont ezután következik: a férfi elmondja, hogy Jesse és ő barátok voltak, az anonim alkoholistáknál ismerkedtek meg. Hát ennyit arról, hogy Jesse jogosan volt letartóztatva a terrorista-rokonnal való ismeretsége okán, az egész egy hatalmas kormányzati bakinak néz ki. Aziz emlékül átad egy érmét Colliernek (amit a józanságáért kapott), aztán elkullog, a férfi megrendült arccal marad hátra.

10.jpg

John az egyre kaotikusabb utcákon zseblámpával üget a célja felé, miközben konstatálja, hogy a mobilja nem működik (még jó, hogy van nála műholdas teló, ugye). Eközben Greer szemrebbenés nélkül veszi tudomásul a sötétséget, és múltjáról kezd anekdotázni Főncsinek – a II. világháború alatt volt gyerek. Harold időközben rájött, hogy beszélgetőpartnere felnőttként hivatásosként szolgált, aztán az öreg szavainak hatására pontosít: az MI6-nek dolgozott. Aha. A múlttúrás helyett azonban Főncsi sokkal lényegesebbet kérdez: ellenfele mégis mit remél a Szamaritánustól? Egy olyan működő rendszert, ami tisztán logikával dönt mindenről, és irányít mindent…

11.jpg

A hotelben Shaw kéri, hogy akinél van fegyver vegye elő (csak a tábornoknál van), Irányítás pedig sunyiban megnyom valami kütyüt (kutya legyek ha nem segítséget kért). Az Éberség tagjai felérnek az emeletre, Rico és a tábornok ádáz tűzharcba keveredik velük, de nem bírnak a túlerővel – a férfi kap egy lövést, Shaw visszakényszerül a szobába, a rosszfiúk pedig magukkal viszik a még lábon lévő két célszemélyt: Irányítást és Riverát. Mire John ideér, csak pár Éberség tagot tud kilőni, a túszok és azok ejtői sehol, Rico egészben. Ekkor a folyosó végén felbukkan Hersh, fegyverrel a kezében – gondolom őt hívta a kütyüjével Irányítás, de elkésett. Az ősellenségek egymásra szegezett fegyverrel néznek farkasszemet.

Egy pillanatra Forrásra váltunk – a nő a teherautóban ismét szállítja három majmát, épp New Jerseybe érnek, mikor a gép jelez neki, hogy szóljon hőseinknek. Míg meg tudjuk mit, visszatérünk a hotelbe, ahol Johnék még mindig Hersh rájuk szegezett fegyverét bámulják és viszont. Némi szájkaraté következik, hogy akkor most ki kivel van, ám ekkor megszólal Rico műholdas telója, és befut Forrás hívása – a gép üzeni, hogy Harold közvetlen veszélyben van, plusz az is kiderült kié az ötödik szám: Greeré, baszki. Rico lefordítja, hogy én is értsem: ha jól logikázik Greer is áldozat lesz, az Éberségé, és mivel nála van Főncsi, mindketten veszélyben vannak. Oké, de mégis hol?? Azt a gép nem tudja, Hersh viszont igen. Az ügynök ugyanis tudja, hogy van a Decima jelenleg, az Éberség meg oda tart, szóval jó lenne fegyverszünetet kötni, hogy minden érintett felet időben meg lehessen menteni. John az első, aki leteszi a stukkert, aztán Hersh és végül Shaw.

12.1.jpg

12.3.jpg

Szenátorunk megérkezik Greerékhez, de alig váltanak két szót, már be is rongyol Collier az embereivel – Garrison üzeneteit hekkelték meg, így jutottak a nyomára. Az öreget és a szenátort közrefogják és elvezetik (előbbi nyikkanás nélkül tűri az inzultust), Collier pedig Főncsihez lép azzal, hogy ő a hab a mai tortáján, majd fekete zsákot húz a fejére, bazmeg!!!

Mielőtt a körmeimet tövig rágnám, mára utoljára visszaficcenünk 2010-be, Collier ismét az ügyészségen ül, a korábban látott hivatalnok utódjának, egy nőnek szaval bátyja ártatlanságáról – mit szaval, totál bepöccenve üvöltözik. Mielőtt a biztonságisok kihajítják, a nő nem éppen együttérzésről tanúskodó mondatot vág a fejéhez: ártatlan emberek nem lesznek öngyilkosok (én itt simán átnyúltam volna az asztalon, hogy megrángassam), ám Collier kontráz – a reményvesztettek viszont igen, az pedig a maguk hibája. Miközben a folyosón trappol elfele, telefonjára két üzenetet kap egymás után ismeretlen feladótól: „kérdései vannak, nekem pedig válaszaim”, majd: „szeretné tudni mi történt a bátyjával”? A férfi döbbenten néz körül az üres folyosón, aztán dühösen tovacsörtet.

13.1.jpg

13.2.jpg

A jelenben a három kényszer-szövetséges trappol lefelé a hotel tűzlépcsőjén, és képesek azon vitatkozni, hogy ki vezesse Hersh autóját. A végeredmény: Rico vezet, mellé csüccsen exkollégája hátra meg a jelenlegi. Oké. Forrás megérkezett a fiúkkal a célállomásra, akik jelentik, hogy a lopott szerverek készen állnak. A nő borítékot nyom a kezükbe azzal, hogy lépjenek olajra, mert amire most készül, az nagyon veszélyes, ha együtt mennének mind meghalnának, egyedül talán többre juthat. Oké, de hová is mégy, jön a logikus kérdés? A hátuk mögött lévő épületbe, ahol a Szamaritánus van! A srácoknak leesik az álla.

Johnék ideérnek Greer rejtekhelyére, de már csak az üres termet találják. A két szék között (amin Harold és Greer ültek korábban) eddig céltalannak tűnő TV készülék léte hirtelen értelmet nyer: a kijelzőjén élő adás indul Collier narrálásával. Tárgyalótermi körülmények között pellengérre állítva ül Rivera, Garrison, Irányítás, Greer és Harold, az eszelős fasz pedig szónokol: önkényes bírósági tárgyalás lesz itt kérem, a vádlott pedig az öt fogoly...

14.jpg

19 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2014.05.13. 15:53:51

Ricoról Rico jut eszembe: "Kaboom?"

Flankerr 2014.05.13. 18:54:39

@Valandil: Tökéletes meglátás, róla kapta a nevét, pont a kaboom miatt..:)
És hogy egy klasszikust idézzek: "egy szabad eret kereső heroinista türelmével" várom az évadzárót, már csak pár óra..:)

Is 2014.05.13. 20:56:49

@Flankerr: Nagy duma! :)
Én meg majd az évzáró hogyvoltját várom így.

AaannnaaA 2014.05.13. 22:37:03

@Valandil: Igen, ahogy @Flankerr: kolléga mondja, Ricoról kapta a nevét, lévén mindkettő nagyon szereti a robbantást-lövöldözést :)
@Is: Köszi, aranyos vagy, ha minden jól megy vasárnap készül majd, igyekszem be is fejezni.

Amúgy ez a 100. hogyvótom!! (Az évadzáróra szántam a jubileumot, de Ray közbeszólt :P)

Arkhia 2014.05.13. 22:59:31

"repkednek a kinyúvadt fánkok" meg "kismajmai"... :D Lefejeltem a billentyűzetet. :D

(Láttad már az OUAT finálét? Ha nem, befogom, nem akarok spoilerezni...)

*fut vissza hvt írni, mielőtt Is meglincseli*

AaannnaaA 2014.05.13. 23:03:37

@Arkhia: :)
Nem, még nem láttam, pénteken lesz leghamarabb szabad estém, úgyhogy talán akkor. Utána kitárgyalhatjuk. (Még a PoI-t sem nézem meg addig, de lehet vasárnapig sem, csak valahogy el kellene kerülnöm a spoilereket. Ha nagy lesz a felzúdulás, akkor holnap éjjel megnézem.)
Jó írást, és persze jó tanulást!

Valandil 2014.05.14. 08:09:13

@Flankerr: @AaannnaaA: Tudom, hogy kitől kölcsönözte a nevét, de pont ez volt most a legkézenfekvőbb, nem kellett valami távoli hasonlóságot keresni, mert csak magát adta.

Neoprimitív 2014.05.14. 12:27:34

@Flankerr: "egy szabad eret kereső heroinista türelmével" - Totalcar, Subaru WRX Sti teszt? :)

@AaannnaaA: Nem húzlak a fináléval, elég szar lehet tudni, hogy mások már látták. legfeljebb annyit, hogy a tippjeimnek csak a fele jött be, természetesen a kézenfekvőbbek...

Gratula a 100. poszthoz!

OFF és önreklám: estére kint lesz a Junkie-n a Castle évadzáró poszt - többször átírtam, hogy szalonképes legyen.

AaannnaaA 2014.05.14. 12:35:59

@Neoprimitív: Köszi, hogy húzkodod a macska bajszát :) Ma este már nem érek haza normál időben, de holnap vszg igen, úgyhogy inkább megnézem, mielőbb becsavarodom. Éjjel így is azt álmodtam, hogy megnéztétek, én meg nem (és tényleg :P). Megírni úgyis csak vasárnap fogom (ha lesz időm).
Jövök majd a Junkie-ra az évadzáró Castle írásodhoz is, nagyon kíváncsi vagyok.

@Kapitánylány: Köszi szépen!

Flankerr 2014.05.14. 12:56:23

@Neoprimitív: Ismét megleptél, nem gondoltam, hogy rajtam kívül van még egy ekkora Bazsó Gábor rajongó..:)
nálam este lesz finálé nézés, kííváncsi vagyok.
A Castle-t én is elolvasom, semleges szemlélőként, kell az is..:) ja, és engem érdekelne a nem szalonképes verzió is..:D

Neoprimitív 2014.05.14. 13:46:44

@Flankerr: Ó, a régi Totalcar-os cikkek még könyvben is megvannak, hogy ha a Vigilance itt is lekapcsolja az áramot, akkor gyertyafénynél lehessen olvasgatni. Az a Subaru cikk pedig szerintem még a többi közül is kiemelkedett, ráadásul akkor még nagy WRC mániás is voltam.

Gabba 2014.05.14. 13:49:00

@AaannnaaA: gratula az első 100.-hoz! ehetsz egy vattacukrot :)

AaannnaaA 2014.05.14. 21:44:00

@Gabba: Köszi, de csak akkor, ha Te készíted :)

Gabba 2014.05.15. 09:56:29

@AaannnaaA: nem tudok én olyan bonyolultat... csmorzsa és tgombóc, ez a max

Flankerr 2014.05.22. 13:19:26

@AaannnaaA: Jól látom, hogy a comment:com-on te írtad a PoI évad kritikát? Gratula..:)

AaannnaaA 2014.05.22. 13:21:59

@Flankerr: Köszi, igen én voltam, meg az OUAT is, bár ott tévesen lett feltüntetve, hogy én írom a hogyvótját :P

Kapitánylány 2014.05.22. 15:48:46

@AaannnaaA: nem hogy az évadzáró hogyvoltját írná... :D de azért szerizlek :P

AaannnaaA 2014.05.22. 15:53:25

@Kapitánylány: Az évadzáró hogyvótja nem a CC-s vendégkritikám miatt csúszik, hanem mert a szokásos hogyvótíró napomon írás helyett függönyt és lámpát voltam vásárolni :) Majd hétvégén folytatom... Szerizés innen is :)
süti beállítások módosítása