Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 4x05 - Első ezen a néven (18+)

2014. május 06. 09:00 - sixx

Királyvár

Ül Tommen, a gyerekkirály a kurva kényelmetlen Vastrónon, és miközben a szepton a fejére helyezi a kicsit nagy, bár átalakított koronát, másra sem tud nézni az ünnepségre megjelent tömegben, mint a kissé malacorrú vidéki szépségre hajazó Margaery-re, aki ugye az előző részben a nagyanyja tanácsára bement a hálókamrájába, hogy megrángassa a pöszörőjét, csak a nyomorult macska meghiúsította a nagyszerű tervet. Tommen ettől még sikerrel beleesett a nőbe, és immáron királyként már a macskát is kiparancsolhatja az ágyából, hogy leváltsa a nőre. A trón elé járuló potentátok fogadása közben is csak Margaeryt nézi, aki az oldalhajóban álldogál, egészen addig, míg Cersei észre nem veszi, és bele nem áll a látóterébe. Savanyú arccal.

Margarey nyel egyet, bazdmeg, lebuktam, Cersei meg elindul felé határozott, ámbár nem sietős léptekkel, és beszél a fejével. A társalgásból az derül ki, hogy a) Cersei pontosan tudta, mekkora gyökér Joffrey, b) Margaery királyné akar lenni, c) a Tyrell és Lannister családok közötti köteléket szorosabbra fonják, d) Tommen egy ártatlan, rendes gyerek, akit nem kéne megrontani. Tywinn örül Tommen beiktatásának, és Cerseivel szépen lefektetik a következő hetek menetrendjét, kis gyász, aztán esküvő, mondjuk 2 hét múlva, rá 2 hétre meg hozzámész a Viráglovaghoz. És nem lesz 77 fogásos vacsora, óvatosan duhajkodunk.

Screen Shot 2014-05-06 at 5.12.45.png

Cersei egyből leveszi, hogy van egy kis probléma a kincstárral, hát ja, van. A Lannister-bányák két éve egy gramm aranyat nem hoznak, így a Vasbankból élnek, annak tartozni meg egy ideig oké, de fizetni kell, mert megnyúznak élve. Ilyen ez a Vasbank. És ezért kell sürgősen nagyon szorosra vonni a Tyrell-Lannister köteléket. Cerseinek más ötlete is van a pénzszerzésre és a kötelék szorosabbra fonására, vagy csak szimplán aggódik a Dorne-ba küldött lányáért, mert Oberynt keresi fel a kertben, aki éppen verset ír, mert ő ilyen sokoldalú. Hogy van a lányom? Jól.

Meereen

Dany is megtudja, hogy annyi Joffreynak, és ennek kicsit örül azért, miközben egy földig érő fehér selyemruhában álldogál a meereeni trónteremben. Annak is örül, hogy Daario, hogy őtet meghódíthassa, mindenféle faszságot csinál, például elfoglalja a meereeni flottát a zsoldosaival, de ez nem mutatja ki, mert a többi vezér előtt nem lehet - nem adott rá parancsot, Daario ezt viszont úgy értelmezi, hogy arra sem adott, hogy ne foglalja el a 93 hajót, és eleve, Dany szereti a hajókat, szóval nesze, sok hajó.

A flotta át tud szállítani úgy 10 000 katonát Westerosba, ami nem tűnik túl acélos expedíciós hadseregnek, igaz, Királyvár talán meglehet belőle, de Ser Jorah rámutat, hogy az országot kell meghódítani, nem egy várost. Ráadásul, mint az várható volt, az előző két felszabadított városban kitört a balhé, az egyikben visszaállították a rabszolgaságot, a másikban meg egy mészáros üli torát, és négyszáz számra öldököl, ejnye. Dany ettől kicsit megrogy, baszki, Jonah, hogy lehetnék Westeros ura, ha kiderül, hogy a Rabszolga-öböl 3 városa felett sem tudok uralkodni? Jó kérdés, helló.

Screen Shot 2014-05-06 at 5.20.52.png

Sasfészek

Kisujj és Sansa Lady Arynn citadellája felé bandukol egy keskeny völgyben, amiről Kisujj elmondja, hogy kurvajó, mert három katona fér el egymás mellett mindössze, így fentől kényelmesen le lehet mindenkit szedni, nem is csoda, hogy senki nem foglalta el a citadellát ezer éve. És Sansa lesz szíves a feltűnően vörös haját szépen kendő alá tenni, mert nem kell, hogy kiderüljön, hogy ő kicsoda. Mert inkognitóban jár erre, Kisujj unokahúgaként. A csuklyás Sansát valamiért harmincöt éves kurvának sminkelték, innen is csókoltatom, aki ezt elkövette.

Screen Shot 2014-05-06 at 5.24.41.png

A citadellába felérve Kisujj egy üveg(kristály?) madárral kedveskedik Robinnak, Lady Arynn kissé sérült, de ettől még kibaszott gyökér fiának, aki kisvártatva kibassza az ajándokot a padlóba vájt lyukon, ahol, mint mondja Tyrion is távozott volna korábban, már ha engedik, ugye. Lady Arynn dettó nem a stabilitás és a racionalitás élő szobra, Kisujjra úgy néz, mint aki ott, a helyszínen akarja magába húzni, Sansát meg persze megismeri, és mondja neki, hogy sebaj, előtte nem kell titkolózni. Oszt Tyrion megpocsíkolt-e, kérdi elborzadást színlelve, nem, úrnőm, semmi ilyen nem volt. Akkor jó.

Robin elviszi Sansát egy tárlatlátogatásra, és ahogy bezárul az ajtó mögöttük, Arynn ráveti magát Kisujjra, dugjál meg te mostan engemet itt, de erősen. Kisujj láthatóan kényelmetlenül érzi magát a trónteremben, és a kúrás az utolsó, amire gondol, a nő ráadásul folytatja, vegyél nőül, de hirtelen. Jó, majd este, de zuhanyoznék. Ugyan, koszosan is szeretem a faszt, mondja, vagyis csak gondolja Arynn, és szépen Kisujj fülébe súgja, hogy hát nem ezért adtam a mérget a férjemnek és írtam azt a levelet Cate húgomnak? Oh.My.God. Szóval az egész eddigi történet, amit tulajdonképpen Jon Arryn halála váltott ki, Kisujj ötlete volt. Nabazdeg. Kisujj veszi a lapot, itten házasulni kell, ellenkező esetben labilis mátkája világgá kürtöli a kis összeesküvést.

Jó, esküdjünk, mondja, Lady Arynn meg nyitja a trónterem másik ajtaját és már hívja is a szeptont, hogy adja őket össze. Annyira fel van ajzva, hogy a szentembernek kijelenti, Kisujj úgy meg fogja baszni éjjel, hogy Királyvárban is halljék majd a sikoltozását. A szepton nem örül, Kisujj meg nyel egyet, itt valamit virítani kell éjjel, mert baj lesz. Nem lesz, rendesen megcsinlja, ahogy azt Sansa, meg a vár minden lakója végighallgatja éjjel. Arynn később fut egy mániákus-féltékeny kört Sansánál, miért akar téged mindenáron megvédeni Kisujj? Tán csak nem dugtok? Sansa szegény meg azt feleli nagyon rafkósan, hogy ugyan már ő csak egy buta lány, ezt mondja Kisujj is állandóan, és nem dugtak, sőt, ő szűz. Helyes, mondja Arynn, Robin örülni fog, amikor elvesz. Hoppá.

Screen Shot 2014-05-06 at 6.07.17.png

Valahol úton

Arya sorolja a kis mantráját egy tábortűz mellett, a Véreb meg ideges lesz, mert nem tud aludni tőle. Minek mondogatod ezt? Mert megölöm mindet. Na ja, a testvérembe beszállok. De most már kussoljál. Arya nem tud addig elaludni, míg fel nem sorolja mindet, na jó, sóhajt a Véreb, akkor toljad bazdmeg. Már a végén vagyok, mondja a lány, és kimondja az utolsót: Véreb. Sandorunk szeme ettől akkora lesz, mint egy csészealj. Másnap reggel Arya lent gyakorol a folyóparton, a mesterétől tanult mozdulatokkal, amiket Véreb kiröhög, oszt kitől tanultad? A legjobb kardvívótól, aki egy bottal vette fel a harcot a Királyi Gárdával. És mire ment vele? Hát meghalt. Pompás bajnok lehetett, jegyzik meg Véreb, na mutasd mit tudsz. Arya erre izomból hasba szúrná, de a páncéling megakadályozza.

A barátod halott. Merynn meg nem. Azért, mert volt páncélja meg egy kurva nagy kardja.

Screen Shot 2014-05-06 at 6.09.33.png

Közjáték: Brienne és Pod halad északnak. Pod nem tud lovagolni. Brienne-nek nem kell apród. Brienne nyulat fog. Pod egyben süti meg, megnyúzás nélkül. Pod elmeséli, hogy kinyírta Tyrion támadóját a csatában. Brienne megenyhül.

Screen Shot 2014-05-06 at 6.08.56.png

Craster kunyhója

Tudom, hogy erődnek fordítják, de egy közepesen sem stabil fáskamra az egész, szóval hagyjuk már. Locke felderíti a terepet egy fa mögött bujkálva, és végignézi, ahogy Rast egy nőt hurcol el a fák közé, hogy a rémes hidegben dugja meg. Ő inkább belopózik a lázadók táborába, és rálel a foglyul ejtett Brannre, aki ugye neki fontos ebből az egész kis kalandból, mert Roose Bolton holtan akarja látni a Stark-fiúkat. Jojen nagyon szarul van, megkockáztatom, még egy részt nem él meg, mindenesetre most még egy látomást megoszt Brann-nel, látom a nagy Szívfát, és tégedet ottan a háromszemű hollóval. Na, oda köll menni.

Screen Shot 2014-05-06 at 6.20.21.png

Locke nem most nyírja ki Brannt, mert visszamegy Havashoz, és beszámol, 11-en van az ellen, be vannak baszva és nőket inzultálnak. Na, akkor menjünk, és gyilkoljunk. Jó, de Karlra tessen odafigyelni, mert nagyon kemény csávó. Hát, Karl éppen keménykedik, Meerával, mert bejön neki a göndör haja. És meg akarja erőszakolni. Jojen erre beszól neki, hogy látom ám dolgokat, amik meg sem történtek még. Nahát, hagyja abba a nemi erőszak előkészítését Karl, oszt mit? Azt, amit tenni fogok a nővéreddel? Meg amit az embereim is? Hát, nem, hanem azt, hogy ma neked annyi lesz, és a tested égni fog. És ekkor kintről csatazaj gyön, megjöttek Havasék.

Screen Shot 2014-05-06 at 6.22.02.png

Rövid, de annál brutálisabb csata kezdődik, Locke viszont nem vesz részt benne, inkább bemegy Brannhez, belevág a lábába, bólint, ez lesz a béna, mondja, majd a hátára veszi, és elindul vele az erdőbe, hogy megölje. Brann ránéz Jojenre, az bólint, Brann szeme fehér lesz, és beleköltözik a dettó láncra vert Hodorba, aki viszont annyira erős, hogy elszaggatja láncát, utánik megy, felemeli Locke-ot a levegőbe, és egy kézzel összeroppantja a gigáját.

Közben zajlik a csata, és perszehogy Havas megy Karlt legyakni. Pillanatok alatt kiderül, hogy Karl nem véletlenül volt menő bérgyilkos, két tőrrel a kezében szopatja Havast, aki földre is kerül, valíriai acél ide vagy oda, és csak azért nem hal bele a kalandba, mert Craster egyik lánya és/vagy felesége egy lándzsával kicsit megszúrja. Ezen Karl felbőszül, megfordul, de mielőtt a nőt kinírhatná, Havas felpattan, és a kardját egy határozott mozdulattal átdöfi a fején, hogy a szájén jön ki. Ha nincs csöcs, van helyette brutális, véres jelenet, this is not tv, this is HBO. Karlnak annyi, és mivel Hodor kinyírta Locke-ot, ugye Brann menten összefut Havassal, de nem, mert Jojen meggyőzi, hogy neki el kell innen mennie északnak, a nagy fához.

Havas, a felszabadító, azt javasolja Craster nőinek, hogy menjenek velük vissza a Falra, mert ez a vidék meglehetősen veszélyes, és Mance is itt lesz pillanatokon belül, de a nők inkább nem mennek(?), és felgyújtják az egész kunyhókomplexumot. Csak bejött Jojen látomása.

Jövő héten ez lesz:

Címkék: trónok harca
287 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dekatlon 2014.05.07. 20:07:07

@KingofHell: Faszok? Eltévedtél bogaram?

Dekatlon 2014.05.07. 20:13:23

@KingofHell: érdemben válaszolva, van paletta. Ebben is, minden másban is, a világ nem bináris, csak az egybites feldolgozási kapacitásúak számára. Vagy akarsz moziba menni, vagy nem, persze. Aztán meg van hogy csak kicsit, vagy igen, de inkább mennél étterembe. Rábeszélésről hallottál? Erről szól a tv-shop. Túl nagy pénz az, hogy elintézd egy ilyen mondattal, hogy nincs és kész :)

zizi77 2014.05.07. 21:27:27

@Dekatlon: ebben csak az a különös, hogy az átlag nő szerint van igen meg nem, bizonyos férfiak szerint meg többféle igen van, az is ami nemnek hangzik. Érdekes módon általában nők lesznek nemierőszak áldozatok, így valahogy kicsit a pasik magyarázkodásának tűnik ez a "nem is volt az igazi nem" dolog. Nem szeretnék ilyen pasival egyedül maradni, hogy őszinte legyek.

Dekatlon 2014.05.08. 03:34:14

@zizi77: ferdítsz.
Állítás 1: nem csak igen és nem létezik, plusz van olyan is, hogy rábeszélés
Állítás 2: több nőt erőszakolnak meg, mint férfit.
Szerinted azért nem igaz az első állítás, mert igaz a második. Igen, igaz a második, csak épp az összefüggést nem bizonyítod.
a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-okozat

zizi77 2014.05.08. 08:27:30

@Dekatlon: akkor pontosítok:
A pasik szerint van több lehetőség, így akár erőszakot is tesznek a nőkön, akik szerint csak igen és nem van. Az áldozat szerint vagy akarja vagy nem, az elkövető meg magyarázza, hogy az nem is volt igazi nem. Én nő vagyok, vagy akarom vagy nem. Ha már bele vagyok kényszerítve, mondjuk, hogy a férjem ne sértődjön meg, az már erőszak. Persze ha már úgy kell rábeszélni valakit a szexre, akkor régen rossz, és ezért számít erőszaknak, hiszen látja, hogy igazából nem akarom. / ez most nem a mi szexuális életünkről szól, hanem általánosságban gondolkodom/
Én még nem találkoztam olyan nővel, akit nem bánt, ha bele van kényszerítve valamibe. Pl. A szexbe. Ettől erőszak.

XocoLatte 2014.05.08. 08:50:41

@zizi77: Ne haragudj, de ha már, hadd kérdezzem meg: mi van, ha közben gondolod meg magadat? Vagy utólag? Akkor is nem a nem, ugye?
Nem személy szerint neked szól, de előfordult már a történelemben, hogy egy nő utólag állította be az aktust nem kívánatosnak, és tett feljelentést. És a pasi akkor is nagy szarba került a mai "modern" jogfelfogás és közgondolkodás miatt.
Pontosan emiatt --és még véletlenül sem a teljesen egyértelmű nemi erőszakos esetekről beszél itt senki-- ingoványos terület az, amikor egy pasi már járt a lába között egy nőnek, de a nő (tök mindegy, miért) meggondolta magát. Hatványozottan igaz ez, amikor egy feleség gondolja meg magát. Az egynejűség hivatalos jogi támogatottsága miatt ez ennek a helyzetnek az abszurduma.

XocoLatte 2014.05.08. 09:08:39

A régi jog egyértelműen az Írás alapján állt ezekben a helyzetekben. Ha egy nő házasságon kívüli szexuális aktust folytatott egy férfival, akkor
- hivatásos kurva volt, és kész
- kurvának bélyegezték, és halálra ítélték és kész (jó esetben hivatásos kurva vagy apáca lehetett belőle)
- a családja feje, az apja, rábeszélhette a férfit, hogy vegye feleségül a nőt, annak minden jogi és társadalmi vonzatával együtt, és kész
- ha erőszak volt, és ez bizonyítható volt, akkor a férfit halálra ítélték és megkövezték és kész, a nő pedig mehetett apácának
- ha konszenzuális(!) szex történt és ez bebizonyosodott, akkor mindkét fél halálra ítéltetett és megköveztetett és kész;

A baj ott kezdődött, amikor a házasság előtti szex elfogadottá kezdett válni, és egy nőnek nem a szüzessége és ezzel együtt a házasság kezdett a legfontosabb dolog lenni az életben.
Nagyon messzire vezet ez az egész, de úgy gondolom, hogy a modernkor embere éppen ezek miatt, a házasság szentségének, a család mint egység szentségének, mint a társadalom (törzs) alapkövének a szétbombázása miatt került olyan lejtőpályára, aminek a vége az atomjaira hullott, kurva sok hangzatos, elméleti joggal rendelkező modern férfi és női rabszolgák társadalma.

Tóthi 2014.05.08. 09:39:30

@XocoLatte: Oké, dobjátok el a mobilt/laptopot/autót, bontsuk le a házakat, költözzünk sátrakba, ti húzzatok vissza földet túrni/íjjal vadászni, mi meg majd jól vigyázunk a családi tűzhelyre, jó lesz?

Olyan nincs, hogy a fejlődésnek csak bizonyos előnyeit fogadjuk el. A tudományos haladás társadalmi változásokkal is jár. Az elmúlt évtizedekben a nyugati országokban például a hagyományos házasság válságával, de ez a kérdés is megoldódik előbb-utóbb, felváltja valami új. (Ahogy az emberiséget elnézem, leginkább egy világégés, de meg is érdemeljük.)

Részemről például örülök neki, hogy nem apám keresett számomra férjet néhány tevéért, és ebben az érzésben néhány nagyon elvakult kivételtől eltekintve a nők többsége osztozik velem. És (sic!) ha egy pasi "bejut a lábam közé", de úgy ítélem meg, hogy nincs ott jó helyen, akkor bármikor mondhatom, hogy NEM. Pont ez különböztet meg egy guminőtől. Normális családokban ugyanis a feleség nem a használati tárgy szinonimája, hanem önálló akarattal rendelkező emberi lény.

Abban igazad van, hogy az igennek és a nemnek is egyértelműnek kell lennie, utólag erőszakként beállítani egy aktust rohadtul nem korrekt. Még akkor se, ha az illető "hagyd magad, hamarabb szabadulsz" alapon ment bele, mert ha belement, ne reklamáljon. Ha viszont kinyilvánítja nemtetszését, akkor azt a férfinak el kell fogadnia, akkor is, ha áll az árboc.

XocoLatte 2014.05.08. 09:45:00

A teljesn OFF irányban elment diskurzust jó volna visszarántani mederbe.
Megkísérelem.

Jon Snow és Bran történetvonala a sorozatban érdekesen alakul, nem igazán érthető, miért volt szükség több ponton is a könyhöz képest eltérésekre, mikro eleddig kizárólag dramaturgiai jelentőségük volt, illetve, véleményem szerint ez a Craster-kunyhós találkozási lehetőség elég bénán lett elpukkantva. Már az önmagában vicces számomra, hogy míg Bran látja, azaz akár szemkontaktusba is kerül Jon-nal, addig Jon vaklégy módjára nem képes ugyanezen az alapon felismerni az "öccsét", akivel egy évvel korábban még nagyon is bensőséges, szoros érzelmi kapcsolata volt. Nagyon nem életszerű. Főleg, hogy ha jól tudom, ellentétben a könyvvel, Jon kifejezetten ki van élezve arra, mind érzelmileg mind taktikailag, hogy Bran-nel összefuthat a Falon túl.

XocoLatte 2014.05.08. 10:00:28

@Tóthi: szerintem tényleg nem itt kellene mindezen rugózni, mert egyrészt nem sok értelme van, másrészt, régesrégen OFF topic az egész.

A Törvények semmibevételével és kény-kedv-haszon-kellem szerinti figyelembevételével/értelmezésével/ignorálásával valóban nagyon messze került a mai emberiség a régi normáktól. Elsősorban morális értelemben, másodsorban az egyén mint szabad ember/rabszolga valódi értelmezésében, harmadrészt a család/törzs/nemzet fogalomköre szerint.

Csak egy aranyos, de vérkomoly példa, és felőlem befejezetem ezt a terméktelen vitát: felnyerítettem, amikor az amúgy vegytiszta propaganda céllal készült legutóbbi amerikai halivúdi háborús akciófilm (Lone Survivor, hideref.org/?http://www.imdb.com/title/tt1091191/) végén szájbarágták (mert sajnos kellett) az átlagfogyasztónak, hogy a nem-tálib pasthun nyelvet beszélő afgán falulakó férfi, egy valóban szabad Egyén, miért védte meg, akár az élete árán is az amerikai zsoldost a tálib rosszarcok ellen -- évezredes Törvények, amelyek alapján ezek a "sátorlakók" még ma is élnek, egyértelműen előírták számára a vendégjog szerint ezt a magatartást, ugyanúgy, mint sok egyéb faszságot, a mai "modern", amorális fogasztói rabszolgatársadalom tagjai szemszögéből nézve.

Dekatlon 2014.05.08. 10:05:30

@zizi77: igazából örülnék neki, ha igazad lenne, mert sokat egyszerűsítene a világon, de sajnos nincs. Nem hogy a szexben, de egy sima éttermi ételválasztásban sincsenek legtöbbször tiszta helyzetek. Ennél ezt is, azt is, ezt jobban, de azárt belekóstolnál abba is.
Hányszor hallottam ilyen egyezkedést, hogy te ezt kérjél, és akkor én azt, és majd eszünk egymáséból stb.

"Ha már bele vagyok kényszerítve, mondjuk, hogy a férjem ne sértődjön meg, az már erőszak. Persze ha már úgy kell rábeszélni valakit a szexre, akkor régen rossz, és ezért számít erőszaknak, hiszen látja, hogy igazából nem akarom."

Az általad leírtak alapján Kisujjt ebben a részben megerőszakolták.

zizi77 2014.05.08. 10:41:03

@XocoLatte: ha menet közben, akkor abba kell hagyni, ha utólag, az nyílván késő bánat. Természetesen nem hazudozásokról van szó. Mindent ki lehet forgatni, de nem az a cél elvileg. :-)

zizi77 2014.05.08. 10:51:44

@Dekatlon: végülis igen, csak annyi a különbség, hogy mi láttuk, hogy nem tetszik Kisujjnak a dolog, de semmi jelét nem adta az asszony felé, hiszen neki azt kell játszani, hogy megveszik a csajért. Egyébként az étteremben a fogások nem tudnak tiltakozni, hogy megegyék-e őket vagy sem. Ha osztozni nem akarsz, akkor azt is meg lehet mondani. Ha valaki ennek ellenére belenyúl a tányérodba, szúrd meg a villáddal. Én se szeretem, ha beletúrnak a kajámba. Étteremben eleve olyat választok, amit ritkán eszek, ezért szeretem kiélvezni. :-)

Dekatlon 2014.05.08. 11:40:04

@zizi77: Aha. Szoval most Kisujj hibája, hogy miért nem jelzett egyértelműbben. Világos. :D
Azt írod, "bele van kényszerítve, hogy a férje ne sértődjön meg". Egy ilyen helyzetben lévő nő is simán megpróbálja eljátszani (ahogy Kisújj is), hogy ő benne van, mert attől is megsértődhet a másik ugye, ha nincs benne. Ha a sértődős férj beveszi ezt az eljátszást, akkor ő erőszaktevő.

Dekatlon 2014.05.08. 11:43:22

De ha egy nőre mondják, hogy az ő hibája, hogy miért nem jelzett egyértelműbben, hajajaajjj, az maga a férfisoviniszta fertő!

XocoLatte 2014.05.08. 12:08:23

@Dekatlon: Szerintem kanyarodjunk már vissza a topik témáihoz...

Felagund 2014.05.08. 12:23:49

@zizi77: Egyébként gondolkoztam ezen a látszólag összebékíthetetlen paletta vs bináris berendezkedésen (istenem, miért, miéééért? :D), és arra jutottam, hogy a kettő igazából koegzisztál, csak éppen teljesen más környezetben.
A bináris modell a szórakozóhelyi alkalmi szex kódexe (belső rím, figyelitek!! :D) - tetszel, jöhetsz, nem tetszel, hagyj békén. Ha tovább nyomulsz, az erőszak, hívom a biztonsági orkot, vagy a kétajtós szekrény haveromat. Most azt leszámítva, hogy szerintem civilizált ember nem dug meg olyasvalakit, akit alig fél órával azelőtt ismert meg, ez egy tök működőképes modell az adott környezetben.
Az általunk emlegetett "paletta" viszont már egy jól bejáratott kapcsolatban működik. Szinte sosincs olyan, hogy mindkét fél ugyanannyira akarja, az egyik épp fáradt, a másiknak a feje fáj (muhaha), le kéne hozzá fürödni, de nincs rá erő, most épp nincs kedve hozzá, mert inkább olvasna, stb., stb. Ezek kompromisszumok, amik csak egy-egynek számítanak abban a sorban, amit az emberek kapcsolataikban meghoznak, és meglehetős paranoia kell ahhoz, hogy egy ilyen kompromisszum meghozatalát valaki erőszaknak titulálja.
Jaimie-ék egyébként nyilvánvalóan ebbe az utóbbi kategóriába tartoznak. Ettől függetlenül nem vitatom el, hogy Jaime közeledése nem kicsit erőszakos volt, és Cersei nem igazán volt felkészülve erre ott és akkor, de a tiltakozása azért nem egészen azt erősítette meg bennem, hogy 100%-ig el kíván határolódni Jaime-től.
Plusz amit feljebb is írtam...

zizi77 2014.05.08. 12:28:33

@Dekatlon: akkor,ha a nő eljátsza, hogy akarja, akkor nem erőszak. Kisujj is eljátsza, hogy akarja, így a csaj észre sem veszi, hogy csak kihasználják valamiért. A gond ott van, ha anyu aludna, apu elkezni piszkálgatni, anyu szemmel láthatóan inkább aludna, majd pár perc múlva feladva az egészet, inkább essünk túl rajta alapon, enged. Mivel itt apu nem tiszteli anyut, hiába látja, hogy nem akarja mégis erölteti, ez már erőszak. Bíróság gondolom nem venné annak, de hidd el, ezek nyomokat hagynak a nők lelkében, mégha a férfiak szerint nincs is az nekik.

zizi77 2014.05.08. 12:32:30

@Felagund: hiába bejáratott a kapcsolat, ha rákényszeríted az akaratod a másikra, az erőszak.
Persze beleférhet a házasságba, kérdés a többi szinten hogy mennek a dolgok, és ez milyen sűrűn fordul elő. Szerintem.

Felagund 2014.05.08. 12:33:42

@zizi77: Nos, Jaime-éknél ez egyedi és egyszeri eset volt, mint látható...

XocoLatte 2014.05.08. 12:34:49

@Dekatlon: nem, mert Osha.
Apropó, hova tűnt Osha a kisfiúval? :D

zizi77 2014.05.08. 12:35:32

@zizi77: egyébként itt szemmel láthatóan Jaime erővel nyomta le Cerseit, bár lehet hogy élvezik a szado-mazót. Erre már nem emlékszem a könyves emlékekből.

Dekatlon 2014.05.08. 12:38:59

@zizi77: Csak épp apu hiheti azt, amikor anyu belemegy, hogy tényleg belemegy. Mert neki nem annyira "szemmel látható", mint neked.
Ha apu látja, hogy anyu nem akarja, és mégis kergeti a macit a málnásba, az az én olvasatomban is erőszak.

zizi77 2014.05.08. 12:44:15

Szerintem abból, hogy fáradt vagyok, most inkább ne, és fekszem mint 1darab fa, eléggé észreveheti apu, feltéve, ha magán kívül másra is figyel, hogy most nem kéne eröltetni.

Vertel 2014.05.08. 12:50:42

Mint nő írom a következőket , csak hogy ne legyen félreértés.

Ha én nemet akarok mondani, akkor nem csak szóban mondok nemet, hanem gesztusokkal is elutasítom az illetőt.
Cersei ezt tette? Nem.

Mert én például nem csókolgatom azt, akivel nem akarom és nem kapaszkodok bele tíz körömmel - ahogy a jelenet bő 80%-ban Cersei -, hanem inkább szabadulni próbálok.
Nem kell készíteni a köveket, mert természetesen nem azt mondom, hogy igazából lelkesen benne volt, nem is azt, hogy Jaime viselkedése nem elítélhető, csak annyit állítok, hogy ha valaki nézi a jelenetet - tényleg nézi a szemét is használva, nemcsak a fülét -, akkor nem szimpla, egyszerű, vitathatatlan elutasításról van szó Cersei részéről.

zizi77 2014.05.08. 12:59:14

@Vertel: 10 nap távlatából, kicsit már megkopott az emlék, de nekem úgy tűnt testileg is tiltakozott. Megnézem majd újra! :-)

zizi77 2014.05.08. 13:00:10

@zizi77: viszont nem csak én láttam erőszaknak, szóval...

zizi77 2014.05.08. 13:07:44

Na megnéztem. Nekem ez még mindig erőszak. Jaime már rajta feküdt, de Cersei még akkor is próbálta lelökni magáról.

zizi77 2014.05.08. 13:10:59

@zizi77: nem 10, bocsi. 17 nap

Vertel 2014.05.08. 13:18:53

@zizi77: Igazán egyértelműen csak akkor próbálta.

Nem tudom, érdemes-e (csak akkor, ha ugyanaz a verzió, mert különben csúszik az egész időben is), de én főleg ezek alapján írtam azt, amit:
Kb. 14:53, 15:49.
15:03/04 Kezek, főleg a bal a tarkón. Ez nem elutasító gesztus - legalábbis az én olvasatomban.
15:08/11 körül: Arc. Aztán a kéz is.

zizi77 2014.05.08. 13:23:48

Na ja így nehéz. Első csók után ellöki. Majd Jaime magához cibálja, letépi a ruhát, Cersei körmöket mélyeszt Jamie arcába, és próbál szabadulni, csak a halott gyerekhez van préselve. Én nem így szexelek az biztos.

zizi77 2014.05.08. 13:26:51

@zizi77: egyébként úgy még nehezebb védekezni, hogy még attól is félni kell, nehogy valaki észrevegye!

Vertel 2014.05.08. 13:27:10

@zizi77: Jobb kézzel mélyeszt körmöket az arcába, de figyeld a másik kezét közben.

zizi77 2014.05.08. 13:29:19

És még az is látszik, hogy Jaimet egyértelműen a nő megtörése motíválja és nem a kiéhezettsége. Na ez meg külön zavaró nekem!

zizi77 2014.05.08. 13:31:43

@Vertel: esküszöm, qrvára akarom látni, amit Te, de sajnos nem megy. Főleg mert a 7hónaposom most kaparta ki a bal szemem. :-)

Vertel 2014.05.08. 13:50:01

@zizi77: Parancsolj (már ha jó lesz a link):

kepfeltoltes.hu/140508/CJ_www.kepfeltoltes.hu_.png

Mozgóképen jobban látszott, de már így is eleget szórakoztam vele, és bőven többször láttam azt a jelenetet, mint terveztem.
A véleményemet pedig már leírtam, szóval azt hiszem, ez a téma nekem ennyi volt.

Felagund 2014.05.08. 13:51:49

@zizi77: Tegyük hozzá, hogy ha így is van, Cersei meg pszichológiai eszközökkel tette ugyanazt az elmúlt hetekben, és mindjárt helyben is vagyunk a klasszikus helyzetben, hogy szegény nők vs köcsög férfiak, mert csak a fizikai inzultus inzultus :P

Dekatlon 2014.05.08. 14:18:39

@zizi77: Szóval ha az egyszeri buta férfi nem veszi le azt, amin ti már (nők!) egy ideje bekarikázott testbeszéd-elemek közbeiktatásval vitatkoztok: tehát, hogy a testbeszéd elutasító, avagy sem, akkor szerintem az az egyszeri férfi lehet hogy egy érzelmi idióta, és sivár lelkű véglény, de nem erőszaktevő. :)

zizi77 2014.05.08. 14:18:54

@Felagund: nem, Cersei egy hülye pics@, nem szimpatizálok vele, csak gáz, ha valamit csak erőszakkal lehet elintézni. Szerintem

XocoLatte 2014.05.08. 14:19:43

@Vertel: ezen a screen shot-on úgy tűnik, nem kicsit szenvedélyes mozdulattal Cersei nyelve Jaime szájpadlását tapogatja éppen, miközben ballal erőteljesen húzza a faszi tarkóját maga felé, míg a jobbjával a pasi állát rögzíti, gondolom, hogy még mélyebbre hatolhasson és Jaime manduláit is tisztára nyalja...

Dekatlon 2014.05.08. 14:20:09

@Vertel: Az a nyakfogás elég bíztató, hogy ne mondjam izgató eleme a dulakodásnak, teszem hozzá zárójelben, ha már kikockáztad...

XocoLatte 2014.05.08. 14:24:53

@Dekatlon: vagy csak a forgatókönyvíró és a rendező túl sok kávét ivott (vagy nem) és kicsit benézte az egyik felvételt, amit aztán a vágószobában sikerült jól úgy összevágni, hogy a teljes jelenet alatt Cersei testbeszéde és színészi játéka minimum ambivalens.
Ez a jelent úgy szar, ahogy van, elszúrták. Jobb lett volna, ha Jaime simán leteperi a picsát, esetleg letaszítja a holttestet a ravatalról és oda nyomja le, letépi a rhát a nőről és magáévá teszi. ÍGY egyértelmű erőszak lett volna.

zizi77 2014.05.08. 14:25:10

@Vertel: na igen, itt jön be a képbe az, hogy mi függ a színészektől, meg a rendezőtől. A visszhangból ítélve erőszaknak akarták megjeleníteni a szitut. Az, hogy közben a színészek ezt hogyan oldják meg, abban már ugye lehet hiba. Mivel ez egy fiktív felvétel, akár a mikrofon is belóghatna. Szóval nekem ez erőszak volt, főleg mert így is akarták ezt előadni.

zizi77 2014.05.08. 14:27:06

@XocoLatte: de akkor lehet, hogy nem erről beszélünk még ennyi idő után is, és micsoda reklám ez is! :-)

Dekatlon 2014.05.08. 14:27:37

@XocoLatte: igen. De úgy min tipródnánk itt? :) Nyilván egy eljátszott jelentet, és nem a valóság. De az a csaj azért annyira van jó szinász, hogy ha azt az utasítást kapja, hogy menekülj, mert téged most itt megerőszakolnak a fiad ravatalán, azért ilyen mozdulatsort nem dob be :)

zizi77 2014.05.08. 14:30:47

@Dekatlon: akkor vajon miért beszélnek erőszakról?

XocoLatte 2014.05.08. 14:31:03

@zizi77: szerintem a felhergelt bérműfelháborodók és feminista trollok kb. akkor is beszélni fognak róla, amikor végre végetér a sorozat.
Mi, a többiek pedig már 2 hete is szerettük volna ezt az értelmetlen diskurzust abbahagyni és elfelejteni az egészet.
De néhány kitartó troll miatt sajnos nem tudjuk.
Ezért bátrokodtam már többször is ma kérni, hogy lapozzunk!

XocoLatte 2014.05.08. 14:35:01

@Dekatlon: A csaj rendben van. Azonban én már első nézésre is kiszúrtam, hogy több take-ben vették fel a jelenetet és Cersei viselkedése-játéka nem teljesen homogén a felvételek között. Ami még rendben is lenne, ha a vágószobában az inhomogén felvételek nem kerülnek a végleges jelenetbe.
Mindazonáltal műbalhé az egész, mint azt már százszor kifejtettem.
És trollkodásnak minősítem, ha még bárki ezen rugózik tovább.

zizi77 2014.05.08. 14:37:51

@XocoLatte: lapoznék én, csak valaki mindig válaszol! :-)

zizi77 2014.05.08. 14:43:18

@zizi77: engem speciel azért zavar, mert Jaime fejlődését húzza vissza. Amúgy egy erőszakkal több vagy kevesebb már igazán nem oszt, nem szoroz a sorozatban. Ennek viszont szerintem igenis van jelentősége a történet szempontjából. A többi fejtegetés már csak az itt írt kommentekre reagálva született. De legyen, többet nem írok a témaban. És igen feminista vagyok, mert embernek tartom magam. Hogy nagyzolok, mi? :-)

Dekatlon 2014.05.08. 14:47:10

@zizi77: mert nagyon NAGYON érzékenyek erre a népek. A nők negyede él át (más kutatás szerint még több) valamilyen erőszakhoz köthető dolgot életében. Ezért a saját emlékeiket, jobb esetben csak félelmeiket látják bele.

Dekatlon 2014.05.08. 14:48:16

@XocoLatte: lapoznék én, csak _valaki_ mindig kérdez ;)

zizi77 2014.05.08. 14:50:25

@Dekatlon: erre már nem reagálhatok! :-)

zizi77 2014.05.08. 14:52:07

Nem tetszik Dany szemöldöke, túl sötét a hajához. Csak hogy új témát dobjak be! :-)

XocoLatte 2014.05.08. 14:53:59

Feljebb már próbáltam ÉRDEMI új témát bedobni (Jon és Bran "talállkozása"), esetleg arra egy reagálás, valaki?

zizi77 2014.05.08. 15:03:17

@XocoLatte: szerintem azért rakták bele, mert Bran hobbitos vándorlása kicsit kezdett uncsi lenni. Jon nem készül arra, hogy itt találkozna Brannel, hiszen neki elvileg kerülni kéne a tömegeket, viszont Bran szorult helyzetében azonnal reménykedni kezd benne, hogy ott van Jon is. Nyílván így könnyebb kiszúrni a "tömegben". Más kérdés, hogy Jojen közben meggyőzi, a családi találkozónak nem most jött el az ideje.

zizi77 2014.05.08. 15:05:18

Az senkit nem zavar, hogy Jonnak elvileg világos a haja, és baromira nem fekete? Vagy így jobban hasonlít a gúnyához?

Vertel 2014.05.08. 15:08:41

@zizi77: Fekete a könyvben is, csak az első kötet elején rontották el egyszer a fordításban, de azután következetesen sötét hajúként említik.

Dekatlon 2014.05.08. 15:10:22

@zizi77: én is embernek tartom magam, akkor feminista vagyok? Csak így logikailag :)

Meth, Not even once 2014.05.08. 15:10:45

@zizi77: Engem főleg az zavar, hogy Tyrion és Jaime haja évadról-évadra barnul, pedig szőkéknek kéne lenniük, főleg Tyrionnak, neki még világosabb a haja elvileg, mint a többi Lannisternek.

XocoLatte 2014.05.08. 15:11:06

@zizi77: a jelenetben volt egy olyan kameraállás, amikor Bran, azon túl hogy fennhangon próbálta is szólítani Jon-t, a szemkontaktus lehetősége is egyértelmű volt, vagyis direkt látómezőbe kerültek egymásnak, csak Jon a kardozással volt elfoglalva, ezért a szemkontaktus nem jött létre. Jojen utána beszélte le Brant a dologról.

Dekatlon 2014.05.08. 15:11:27

@zizi77: hát nekünk se a szemöldöke tetszik :D

zizi77 2014.05.08. 15:12:21

@Vertel: akkor én ott építettem fel magamban a képet. Viszont megdől számomra egy teória a származását illetően. :-(

zizi77 2014.05.08. 15:13:08

@Dekatlon: ami odafelé igaz, nem mindig igaz visszafelé is. :-)

XocoLatte 2014.05.08. 15:13:37

@Meth, Not even once: ez nekem is feltűnt a második évad legelején. Mármint Tyrion barnulása. Amúgy a szőke elég hányadékul állt neki.
Nem úgy Cersei vagy Dany szőkesége (ami paróka), mindkettőjüknek nagyon jól áll az arcához (szemöldök ide vagy oda). Mondjuk mint nőci, nálam mindkettő bejövős...

Dekatlon 2014.05.08. 15:14:12

@XocoLatte: találkozás: túl volt játszva. Ha jó messziről lát egy alakot kardozni, aki akár a tesója is lehet, aztán vágyakozva nézi, miközben Hodor tovább biceg vele, az úgy jó lett volna. De így beletolták a képünkbe, hogy "lássátok már vazze, mekkora dráma, ezek majdnem találkoznak".

Vertel 2014.05.08. 15:14:22

@zizi77: Dehogy dől az meg! Már ha ugyanarra gondolunk (R+L). Voltak közöttük is sötét hajúak, jópár, ha az egyik szülő az volt.

zizi77 2014.05.08. 15:21:05

@XocoLatte: hát ezért mondom, hogy Jonnak eszébe nem jut, hogy ott lehet Bran. Jon körül több helyen ég a tűz, erőssen küzd, míg Bran a földön fekszik, sötétben, több fával maga előtt. Csoda, hogy nem veszi észre?

zizi77 2014.05.08. 15:23:32

@Vertel: igen, erre gondoltam. Na majd egyszer csak kiderül az is. :)

Felagund 2014.05.08. 15:28:16

@zizi77: Ez a magyar fordítás egyik hibája (a számos közül ;)), Jon baja sötétbarna.

Egyébként én örülök, hogy a "Stark gyerekek sose találkoznak"-kánont nem törték meg, bár ugye a könyvben is elég sokszor elég közel voltak hozzá...

Dekatlon 2014.05.08. 15:33:38

A Véreb meg, hogy a szivére vette, hogy ott volt Arya listája végén? Szerintem ez nála a szeretet egyértelmű jele :)

zizi77 2014.05.08. 15:34:20

@Felagund: sajnos az angolom nem elég jó ahhoz, hogy eredetiben olvassam, így kénytelen vagyok a fordításra hagyatkozni. Ezek szerint, néha nem kéne. :(

Felagund 2014.05.08. 15:36:38

@zizi77: A barátnőm (aki amúgy angol szakos, tolmács-műfordító irányultsággal) csinálta meg azt, hogy párhuzamosan olvasta a könyvet magyarul és hallgatta hozzá a hangoskönyvet angolul, és tett egy cetlit arra az oldalra, ahol félrefordítást hallott.
A könyv aggasztóan megtelt cetlikkel :D

zizi77 2014.05.08. 15:38:36

@Dekatlon: bírja a kiscsajt az egyértelmű. Igaz jobb dolga sincs most, mint, hogy a jutalomért pesztrálja.

zizi77 2014.05.08. 15:39:49

@Felagund: ezzel most nem nyugtattál meg. Ezek szerint én tök más könyvet olvastam, mint Ti. :(

Felagund 2014.05.08. 15:43:13

@zizi77: Jó, annyira nem kritikus, max ilyen kis apróságok, amik azért összességében nem létfontosságúak, csak igen alapos az én pici szívem :D

Emlékeim szerint nem volt olyan jellegű értelemzavaró félrefordítás, mint pl a Gyűrűk Urában, hogy egy generáció hitte azt, hogy Trufa ölte meg a Boszorkányurat a 'he' és a 'she' tisztázásának hiánya miatt :D

zizi77 2014.05.08. 15:51:53

@Felagund: ezt a sztorit nem is hallottam. Én már szerencsére az új fordítást olvastam.

Dekatlon 2014.05.08. 16:01:38

@zizi77: "Nem emberkéz által esik majd el", szólt a jóslat. Ez "Far off yet is his doom, and not by the hand of man will he fall." ) A man ember/férfi jelentése okozza a galibát.

Dekatlon 2014.05.08. 16:04:21

@zizi77: mert ugye egy nem ember és egy nem férfi pofozza a végén.

Felagund 2014.05.08. 16:08:34

@Dekatlon: A hobbitok "technikailag" emberek, de pont itt valóban zavaró volt :D

Dekatlon 2014.05.08. 16:12:46

@Felagund: Viszont ha férfikéznek fordították volna, probléma megoldva, mert női kéz ott csak egy volt. (Illetve kettő, na, de érted : ) )

Felagund 2014.05.08. 16:26:29

@Dekatlon: A jóslatokban mindig az a jó, hogy minimum kétértelműek :D

Dekatlon 2014.05.08. 16:31:34

@Felagund: Jah pl. ez: "Ezzel a hadjárattal egy birodalmat fogsz eltörölni", mint később kiderült, a sajátját.

vanazugy 2014.05.08. 16:34:35

Azt valaki elmagyarazna, hogy Bran miert nem Locke fejebe bujt es engedte el magat?

Felagund 2014.05.08. 16:36:24

@vanazugy: Valószínűleg azért, mert a vargolás nem megy csak úgy random bárkivel, azonnal, hanem kell hozzá egy kötődési folyamat (de csak tippelek)

vanazugy 2014.05.08. 16:42:06

@Felagund: ja, ertem. Ez a konyvben ki van fejtve?

Dekatlon 2014.05.08. 16:42:51

@vanazugy: általában egy bizony állat fejábe tudnak bebújni, a kicsávó már csak azzal is istenkirály, hogy neki megy Hororral is. A random fasziba beköltözés varázslat nincs még meg neki.

Dekatlon 2014.05.08. 16:45:02

@vanazugy: a filmben is ki van. Amikor először megy bele Hodorba, mert az ordibál, és lebukhatnának a másik varázslótanonc rendesen elképed, hogy hű, te tudsz ilyet emberrel is? Mintha ott mondaná, hogy csak a nagyon egyszerű Horoddal megy egyelőre.

vanazugy 2014.05.08. 16:45:10

@Dekatlon: de nyilvan a vegen Masokba is fog tudni ki be jarkalni ;)

Felagund 2014.05.08. 16:46:26

@vanazugy: Az ötödik könyvben van róla egy elég részletes fejezet, de mostanság már félve nyilatkozom a könyv alapján bármiről :D

(Egyébként jobban utánagondolva lehet erőszakkal is vargolni, de az még egy tapasztalt bőrváltónak is nagy erőfeszítésébe kerül, és a célpont akaraterejének mértékétől függően küzdeni is fog ellene, vagy effektíve beleőrül. Bran meg ugye csak afféle autodidakta, Hodor pedig szellemileg elég "könnyű préda" :) - mindenesetre a könyvben a vargolás jobban megviselte, abszolút nem értette, hogy mi történt vele, megijedt és teljesen befordult egy időre)

vanazugy 2014.05.08. 16:46:44

Bar ahogy ezt a Martint megismertem, meg siman ki is nyirhatja. Utalom ezt a tulzott olvaso szadizast.

Felagund 2014.05.08. 16:49:06

@Dekatlon: Ja, tényleg, a toronyban, ezt el is felejtettem...

vanazugy 2014.05.08. 17:08:18

@Dekatlon: aha, koszi. Nekem ez a film alapjan nem volt ilyen nyilvanvalo. Csak meglepodtek a gyerekek Bran meg kipipalta, ez is megy akkor.
Szoval akkor tehat nem valoszinu hogy az ot esetlegesen megtamado Masokat fogja igy leszerelni?

Felagund 2014.05.08. 17:11:38

@vanazugy: Az azért erős mindfuck lenne, meg aztán egyszerre csak egy célpont lehet :)

líder máximo 2014.05.11. 23:39:42

@Felagund: @sixx: hello sixx, nem szoktam nagyon kommentelni ide, de imádlak olvasni és a kommenteket is igyekszem végigpörgetni.Mint sorozatnézőnek egyszerűen elveszi néhány fasz a várható szórakozásom, hogy sokat sejtetve kommentelgetnek, tippelgetnek ide, gyakorlatilag szétspoilerozzák a sorozatról szóló kommentfolyamot, a könyvek alapján. Egyik ilyen fasz ez a Felagund, ráadásul a stílusa is szívlapát. Baszd már ki légyszives őt a picsába, 3 évad TH hogyvoltja alatt türelmes voltam vele, de a 4évad első 5 részében is folyamatosan csinálja, most szakad el a cérnám, Kösz!
süti beállítások módosítása