Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm S03E05 – El Cucuy

2014. február 28. 13:00 - Kapitánylány

„Aludj, kicsikém, aludj szépen, vagy a mumus lenyel egészben.” – El Cucuy legendája

A történet szempontjából két héttel korábban kezdjük, egy benzinkutas srácot rabolnak ki, azután vernek péppé, majd az álarcosok lelépnek a napi bevétellel. A helyi tévében közlik a felvételeket a rablásról, kiderül, hogy több is volt mostanában. A megvert srác kórházi ágya mellett az édesanyja imádkozik az éghez, hogy jöjjön egy segítség, aki bosszút áll mindenért. A nő imája meghallgattatott, a híreket egy lény nézi, mérgesen karmolja végig a karfát.

01.jpg

Juliette izgatottan várja haza Nick-et, úgy tesz mint akit nem érdekel a korábban elolvasott e-mail, de végül csak kibújik a szög a zsákból, a nő felolvassa az üzenetet. A Grimm bevallja, hogy az édesanyja írt neki, Juliette kicsit nehezen dolgozza fel, hogy Nick anyja még sem halt meg, a férfi elmeséli, hogyan találkozott először a halottnak hitt anyjával. Bécsbe váltunk át, Adalind ultrahangos vizsgálaton vesz részt, a baba egészséges, hirtelen két szívhangot hall a doktornő, de kiderül, hogy csak visszhang, de Adalind megijed egy kicsit. Kilépve az orvostól látjuk, hogy Sebastien képeket készít a nőről, majd az odalépő Meisner-t utasítja, hogy szerezze meg az orvosi papírokat.

02.jpg

Újra Portlandben vagyunk, a korábban már látott rablók most egy élelmiszer üzletet fosztanak ki, az autójukhoz érve egy lény támad rájuk, majd mindkét férfit széjjelkarmolja. Nick és Hank érkezik ki a helyszínre, Franco jelent nekik, csak egy tanú van, aki talán mer is beszélni. Kihallgatják a srácok, de a tanú végül még se tud semmit se mondani, meg van riadva. A nyomozópáros átkutatja a rablók autóját, megtalálják a halottak pénztárcáit és a pénzt is. Franco jön a hírrel, a közelben kiraboltak egy közértet, irány megnézni. Egy nagyszájú férfi (David Florez) fogadja őket, nem elégedett a rendőrök munkájával. Wu fogadja a párosunkat, közlik vele, hogy valószínűleg már meg is találták a rablókat holtan, Hank a felvételekre kíváncsi, lehetséges szemtanúk után kutat. Juliette nem bír a seggén maradni, el kezd kutakodni, kideríti, hogy az e-mail IP címe Visnja Gora-hoz tartozik.

03.jpg

A felvételről látott három vásárlót hallgatja ki Nick és Hank, az egyik árulja el, hogy a környéken lakik egy férfi, akinek harci kutyái vannak, és azok néha szabadon kódorognak. Nick épp csak hazaér, Juliette már is viharzik oda hozzá, kiderítette, hogy anyuka Szlovéniából küldte az üzenetet, Nick szerint biztos Görögország felé tart. Hank kiderítette, hogy ki a harci kutyás férfi, bizonyos Ray Bolton, megtudja, hogy van kapcsolat a rablók és a mostani gyanúsított között, indulnak is kihallgatni. Nyomozópárosunk sintérekkel jelenik meg a háznál, viszik a kutyákat vizsgálatra, Bolton ideges lesz ettől, mérgében átváltozik, majd rátámad a Grimmre. A fiúk rögtön le is tartóztatják, Florez érkezik kárörvendeni.

04.jpg

Nem lehetünk meg Monroe és Rosalee nélkül, Eddie épp edz, így a lány veszi fel a csörgő telefont. A dúvad anyukája (anyák része a mai) van a vonalban, kiderül, hogy Monroe még nem mondta el a szüleinek, hogy van barátnője, most bevallja neki. Letéve a telefont a párosunk megegyezik, hogy elmondják az ősöknek, hogy együtt vannak, csak nem most, majd később. Az őrsön Nick tanácstalan Bolton-nal kapcsolatban, vadászkopó és tűzdémon keverékre tippel. Kihallgatják, de nem mennek vele sokra, Wu jön a rossz hírrel, nem a kutyák támadták meg a rablókat. Nick-et bosszantja, hogy nem tudja mi Bolton, irány kideríteni.

05.jpg

Monroe házában gyűlik a kis csapat, vacsora közben nézegetik a szívderítő marcangolt hullákról készített képeket, Juliette szerint ezeket a sebeket nem kutya okozta. Eddie szerint nem is dúvad, mert ők először lábra mennek, majd végül kiderül, hogy mi is Bolton, egy Höllentier azaz ördögfajzat (nughop házija kideríteni, hogy helyes-e a fordítás, persze csak ha Gabba engedi). Az ördögfajzatok története visszanyúlik egészen az egyiptomi fáraókig, akiket élve temettek el a fáraóval, szóval Eddie szerint, ha a zárkába Bolton mellé tesznek egy fáraót, akkor az ki se mozdul majd onnan.

06.jpg

75-ös busz érkezik a megállójába, többen szállnak le róla, a nőt követni kezdi valaki, de kiderül, hogy csak üldözési mániája van, a férfi lefordul, megy szépen tovább a nő, ekkor megtámadják, szerencsére megmenti a karmos lény, a nő elfut a helyszínről. Nick és Hank érkezik meg, sajnos ki kell engedniük Bolton-t, egy önbíráskodó keveréklényt kell keresniük. Florez ennél a helyszínnél is kint van, Nick kéri Wu-t, hogy nyomozzon egy kicsit utána. Az áldozatot kérdezik a történtekről, nem tud sok újat mondani, de megnevezi a megmentőjét: El Cucuy. A fiúk teljesen tanácstalanok, nem hallottak még El Cucuy-ról, meg kell kérdezni Juliette-t.

07.jpg

Odahaza Nick fogmosás után kérdezi a lányt, hogy hallott-e már El Cucuy-ról, Juliette szerint a mumus spanyol megfelelője, kislány korábban folyton ezzel ijesztgették. Azt nem tudja megmondani, hogy féllény-e, de tud valakit, aki segíthet. Másnap Pilar asszonynál kötnek ki, aki elmesél egy gyerekkori sztorit, amikor is olyan nagy volt a bűnözés a lakóhelye környékén, hogy az asszonyok imádkoztak a segítségért, ami meg is érkezett, a gonosz emberek sorra haltak meg, mintha kutyák marcangolták volna szét őket. Pilar ad egy leírást a szörnyről, szerinte addig nem hagyja el a várost, amíg nem végezte be a dolgát. A lakókocsiban kötünk ki, de semmit se találnak El Cucuy-ról.

08-1.jpg

Egy képet Pácsó Ármándó kedvéért...

08-2.jpg

...egy képet Biri kedvéért!

Az elengedett Bolton és haverjai kicsit bosszúsan ütnek rajta Florez-en, majd a vélelmezett beköpés miatt jól helyben hagyják a srácot. Már azt hittem Renard nem is fog szerepelni, de hát valakinek csak jelenteni kell az ügyről. Florez az első számú gyanúsított, poszttraumás stresszben szenvedő volt tengerészgyalogos. Wu jön a busz kamerájának a felvételével, kiderül, hogy az egyik korábban kihallgatott tanú, Mrs. Garcia, is ott volt a buszon, újra ki kell kérdezni. Florez érkezik feldúltan haza, előveszi a tiszti egyenruháját, majd a tőrét, elhatározza, hogy majd ő megöli Bolton-t, ha már a rendőrök nem tesznek semmit.

09.jpg

Mrs. Garcia fogadja nyomozópárosunkat, a srácok szeretnék bevinni az őrsre, hogy megnézhessen pár képet. A feleslegesen a részbe beleerőltetett Renard szál következik, a telefonján üzenetet kap, a laptopján azonnal meg is nézi az ultrahangos felvételeket, valamint Adalind-ról készült videót. A nyomozók épp tartanak az őrs felé, Wu csörög rájuk, Florez elindult bosszút állni Bolton-on, kivonulnak Ray lakására. Florez ordibál, hogy Bolton és a haverjai takarodjanak el a környékről, az ördögfajzat utasítja a csatlósait, hogy tüntessenek el mindent, mielőtt a rendőrök kiérnek, addig ő átváltozva elintézi a srácot. A verekedést Nick-ék szakítják félbe, Bolton-t beküldik a házba, míg Florez-t az autóba ültetik, ahonnan viszont Mrs. Garcia eltűnt. Ray az ablakon kikukucskálva elégedett magával, de nem sokáig, mert El Cucuy rátámad. Nick későn érkezik, Mrs. Garcia született El Cucuy már végzett Bolton-nal, a Grimm ledöbben az öreglányon, Mrs. Garcia pedig azon, hogy Nick egy Grimm.

10-1.jpg

10-2.jpg

A pillanat, amikor rájössz, hogy a másik nem is az aminek gondoltad, megfizethetetlen!

Az őrsön vagyunk, Mrs. Garcia ártatlan kinézettel ül a kihallgatóban, Nick és Hank teljesen le vannak döbbenve, de ugye nem tudják az öreglányra bizonyítani a gyilkosságokat, de nem kell miatta aggódni, elvégezte a dolgát, most már tovább megy a városból. A szoba másik oldalán Renard is ki van akadva, majd látjuk, hogy El Cucuy újabb segélykiáltásokat hall hegyes fülével, kicsivel később pedig már szabadon sétál, amikor is kirabolják, Mrs. Garcia boldogan változik át és utána ered a tolvajnak.

11-1.jpg

Variációk a döbbenetre, avagy "Ez most komoly?"

11-2.jpg

77 éves Mrs. Garcia, azaz El Cucuy

Érdekességek a résszel kapcsolatban:

  • Mrs. Garcia lakásának a száma 305, ami a rész száma.
  • Ez az első epizód, amelyben a nyitó idézet spanyolul van.

 

 Dogla, csak neked, csak most:

12.jpg

Vajon az én gyermekem?

Innen folytatjuk, ki tudja mikortól, lehet, hogy már csak ősszel találkozunk újra szinkronosan a kedvenc nyomozópárosunkkal.

Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.28. 13:23:38

Köszikösziköszi! :))

Kapitánylány 2014.02.28. 13:29:13

úgy látom valami átok fog rajtam, vagy csak túl sok X-aktákat nézek, de már megint nem látom a posztomat

@Dogla: Te hogy tudtál hozzászólni? :D

Gabba 2014.02.28. 15:36:26

@Kapitánylány: nughop nem ér rá, még a raktáros házival sincs kész, mert aszfaltbetyárokkal kénytelen küzdeni.

konty nincs? vagy az egy másik sorozat?

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 17:16:55

@Kapitánylány: EL Cucuj? :-) Biztos így a helyes én EL QQinak hívom!
Julis, Julis. Mondtam, hogy m=mama.
Én még nem írnám le azt a két szívhangot!
Először azt hittem David Florez lesz elkukui :-)
Bár nem vagyok nughop, de a feliratosban is ördögfajzatnak fordították.
Julis néha tök vidám és lelkes volt. Pilar asszonnyal is hogy megbarátkozott :-)
Köszönöm a képeimet és a kiemelést! Még sohasem szerepeltem képalában :-)
Köszi a hogyvoltot!
Csak egy dolgot nem értek benne.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.02.28. 17:28:44

Höllentier=pokolállat, ha nagyon szó szerint akarjuk. Szóval a pokolfajzat az jó.

2014.02.28. 17:30:50

Na most már bővebben is van időm hozzászólni. Először is köszi az írásért, aztán extra köszi a képekért. Nem is tudom mit emeljek ki, de a végén azok a megdöbbent fejek... zseniális gyűjtemény. Meg ahogy az őrsön állnak (alulról a hatodik kép), olyan, mint valami groteszk komédiában :)
Ja, ezen besírtam: "Már azt hittem Renard nem is fog szerepelni, de hát valakinek csak jelenteni kell az ügyről."
Amúgy én nem éreztem beleerőltetettnek a Renard szálat, de hát ízlések és pofonok, ugye...

Kapitánylány 2014.02.28. 19:21:18

@Pácsó Ármándó: na ki vele, mit nem értesz? :-)

@Dogla: ugyan már, csak be-beszúrnak dolgokat róluk, nem hogy egy egész részben foglalkoznának már velük, ez így tök felesleges, hogy csak csepegtetnek dolgokat...

@Yooha: köszönöm szépen, friss német tanulósnak kitűnő meló volt :-)
@Gabba: majd kapsz még kontyot, ha lesz még, csalk nem ebben a hogyvoltban :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.28. 19:26:19

@Kapitánylány: De szép képet kaptam, nagyon sok boldog köszi érte :D

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 21:10:01

@Kapitánylány: Az utolsó kép aláírását. Most akkor FR Doglára gondol? :-)
(Amúgy olvashatnál levelet)

2014.02.28. 21:35:28

@Pácsó Ármándó: Persze, hogy rám gondol. Csak azt nem értem, mire fel a kérdés, hiszen tudja, hogy az övé :P

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 21:40:19

@Dogla: :-)
Végre egy igazi Dogla! Hogy megy a kend dolga? :-)

2014.02.28. 21:57:05

@Pácsó Ármándó: Köszöni a kérdést, jól ment a dogla... És kendé?

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 22:06:18

@Dogla: Valami remekül! Mit szólsz hozzá, hogy így szétszedték a sorozatot? Vajon miért? Pénz?

2014.02.28. 22:18:12

@Pácsó Ármándó: Nem, szimpla ostobaság.
Na jó, szerintem azért, mert odakint elég hosszú szünet volt, és nem akarták utolérni teljesen a kinti vetítést - gondolom akkor nem maradt volna idő normálisan a szinkronra. Emlékezz vissza, tavaly is több hónapnyi szünet volt a kinti vetítésben, erre itthon is szüneteltették egy időre. Ez az én összeesküvés elméletem :)

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 22:23:01

@Dogla: Tényleg, a szinkron! Látod milyen okos vagy!

És mit gondolsz az esetleges dupla szívhangokról?

2014.02.28. 22:40:33

@Pácsó Ármándó: Uhh, ez jó kérdés... Talán a benne lakó gonoszé a másik? Nemtom... Szerinted?

Pácsó Ármándó 2014.02.28. 22:54:07

@Dogla: Mi ikrek vagyunk a tesómmal és sokáig nálunk is 1 szívhangot halottak, csak egy fiatal orvos mondta, hogy 2, de őt lehurrogták
Szóval, még lehetnek ikrek. Vagy frau Pesch kicsiben :-)

Kapitánylány 2014.03.01. 02:37:49

@Dogla: @Pácsó Ármándó: szerintem nem a szünet miatt hagyták abba, mert múltkor is akkor szakították félbe, amikor a kintiek is, én arra számítottam, hogy legalább addig eljutnak, nem pedig csak 5 részt adnak le, szóval sanszos, hogy 3 részletben fogják leadni a 3. évadot...

hát én abban reménykedem, hogy Renard az apa, de ugye fifti-fifti az esély arra, hogy nem

ikrek, nem is lenne rossz, rögtön több gyerek :-) de sanszos, hogy valami gonosz démon kavart be

(válaszoltam Pácsó)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.01. 02:59:38

@Kapitánylány: Legyen igazad. Eddig nagyon nem jön be ez az évad, képtelen voltam megnézni. (Tudom, nem hozzám szóltál, de kényszeresen belepofáztam) Szokásom.

Pácsó Ármándó 2014.03.01. 08:41:03

@Kapitánylány: Az egyik FR-é, a másik A Telivér Hercigé? :-) (köszi)

@Biri a KrokodilCápa: Éreztem én is, hogy nincs tele intrikával és Házak közötti szállal

Pácsó Ármándó 2014.03.01. 08:45:48

@Biri a KrokodilCápa: Ja és amúgy meg Bagolycápa vagy Bagolykrokodil vagy!

W.Jack. 2014.03.01. 18:47:00

Kapitánylány köszi szépen a hogyvoltot :) valóban jó péntek lett így :) Jól összeválogattad a képeket is.

@Yooha: Köszönöm, hogy besegítettél, amíg én nem bírtam ideérni kommentelni :) Még mindig Tiéd minden tiszteletem a némettudásod miatt.

@Gabba: Köszi, hogy igazoltad a hiányzásomat :)

Megjegyzem: Julis most nem volt oly idegesítő, mint amúgy szokott :)

Pácsó Ármándó 2014.03.01. 19:00:00

@nughop: Tényleg nem, ezt én is megfigyeltem, sőt ezen a hasalós képen kifejezetten, khmm :-)

Pácsó Ármándó 2014.03.01. 19:15:45

@nughop: Ja, és én is besegítettem egy picit, de tudom hogy én nem vagyok olyan fontos :-(

W.Jack. 2014.03.01. 19:22:25

@Pácsó Ármándó: Nagyon szépen köszönöm, hogy besegíttettél :)
Annyira fontos vagy, hogy egy külön, csak Neked szóló kommentben köszöntem meg :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 11:24:12

@Pácsó Ármándó: Bármelyik jó, majd választok :) (Rossz alvó vagyok)

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 12:05:28

@Biri a KrokodilCápa: Mert nem birkózol előtte Tigrissel :-)

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 12:39:42

@Biri a KrokodilCápa: ezjóvolt! :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 12:46:07

@Pácsó Ármándó: Gondoltam dobok egy simit, hogy doromboljál, ne mindig csak beszólogatással hergeljelek :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 12:54:25

@Pácsó Ármándó: Sőt mi több, csak miattad átváltoztattam a nevem, pár napra.

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 13:08:16

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Hálám örökké üldözni fog, úgyhogy nem ElQki leendő gonosz áldozata lopakodik majd mögötted :-)
Fantasztikus az új neved, MókusPötty! :-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 13:12:25

@Pácsó Ármándó: Kész magánállatkert vagyok. Van hátul is szemem, a lopakodók könnyen ráfáznak.

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 13:26:33

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Biri, a MacskaBagyolyPók KrokodilCápa Rózsaszínnyuszi :-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 13:35:07

@Pácsó Ármándó: Ne is mondd, nagy kihívás az etetésük. Szegény Tigris, fel fognak falni.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 14:11:00

@Pácsó Ármándó: Családi csomag, először a cápák és a krokodilok.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 16:48:40

@Pácsó Ármándó: Cipő. Semmit sem fejlődtél krokodilbőr divatban. Mentségedre szól, hogy a te szőrödre is sokan pályáznak.

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 17:13:06

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Sajnos! Kezdik azzal, hogy "megsimizhetlek?", aztán már doromboljak is!
Neked viszont szép a szemed :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 17:27:46

@Pácsó Ármándó: Az hát, hűen tükröződik benne a lelkem. Meg az, ahogy lapulok a folyóban, várva hogy jönnek-e a tigrisek.

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 17:46:25

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Hogy állsz most az FR szerelemmel? Elmúlt, hogy jófiú lett?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 17:59:35

@Pácsó Ármándó: Már rég új szerelmem van, mert szegényt elég rendesen kinyírták.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 18:11:31

@Pácsó Ármándó: Függetlenül attól, hogy ki a jó, meg a rossz fiú, az izgalmas karaktereket kedvelem, ő viszont sajnos már nem az, el is veszítettem az érdeklődésemet iránta.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 18:38:52

@Pácsó Ármándó: Van, ami viszont sosem változik, vannak még megingathatatlanok a vöröshaj imádatukban :D

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 18:44:05

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Ismerek valakit, aki tegnap véletlenül letöltött a netről 1096db felöltözött vörös hajú lány ábrázoló fotóalbumot. Azt hiszem egy darabig ellesz vele, bár továbbra is nyitott marad a lehetőségekre :-)

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 19:02:26

@Gabba: Azt hiszem Lorenzó a davincsiből Piri új szerelme

Gabba 2014.03.02. 19:14:44

@Pácsó Ármándó:
@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa:
csak azért kérdeztem, mert köztudottan nekem is van vörös kedvencem a raktárból.

de ha nem rám gondoltatok, úgyis jó, bánatomban megeszem az abált szalonnát véres hurkával, és nem adok belőle senkinek

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 19:17:22

@Gabba: Tuti rád gondoltunk Gabba!! (átküldjem az 1096 képet?) :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 19:17:27

@Gabba: Egyértelmű volt, hogy találva érezted magad, P.Á próbált terelni, én meg segítettem neki.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 19:22:25

@Pácsó Ármándó: Jaja, csak cserébe lecsúsztunk az abált szalonnáról, francba.

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 19:26:35

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: De rá gondoltunk na! (ne b@szd el Cipő! Kell az a vér a hurkából!)

Gabba 2014.03.02. 19:28:07

@Pácsó Ármándó: nem kell több kép, köszi, már tele van a vincseszterem :)

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: arról bizony le, Margit, de Kancácskával átküldök egy kis maradékot

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 19:31:24

@Pácsó Ármándó: De a Raktárból jött ki a szalonnáját lobogtatva! Nehogy már én legyek a hibás :)

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 19:33:07

@Gabba: Kancácska jöhet erre is, ha Birinél lerakta az abrakot! Tetszik a sejtelmes hangszíne! :-)

Pácsó Ármándó 2014.03.02. 19:34:23

@Biri, a MacskaBagoly KrokodilCápa: Mér'? Mindig te vagy, nem? Így egyeztünk meg!

Stiel 2014.09.20. 22:48:17

@Kapitánylány: "hát én abban reménykedem, hogy Renard az apa, de ugye fifti-fifti az esély arra, hogy nem"

Az tuti, hogy Renard, a kérdés inkább az, hogy Sean vagy Eric.

Kapitánylány 2014.09.30. 10:19:55

@Stiel: a legjobbak is tévedhetnek! :)

@Pácsó Ármándó: ide válaszolok neked! :) ha jól láttam a TV2 az első évadot adja most, szóval nem látok rá sok esélyt, hogy belátható időn belül folytatják szinkronosan. :( remélem tévedek!
igen, nem sokára folytatják a 4. évadot kint! juhhéj! :)

Gabba 2015.03.07. 14:37:43

@Kapitánylány: @Dogla: figyuzzatok, a viasat6-on jövő héten adják a S03E06-ot

ugye nem várunk a TV2-re? azok ki tudja, mikor folytatják

Pácsó Ármándó 2015.03.07. 14:48:05

@Gabba: Szeretnéd velük együtt hogyvoltoznia a Grimmet?? Én nagyon olvasnám!!!

Gabba 2015.03.07. 15:50:37

@Pácsó Ármándó: nem, írni most nem tudnám, csak olvasni

2015.03.09. 00:02:45

@Gabba: Én tuti nem várok a TV2-re, lévén hetiben követem a kinti vetítést :) Viszont a hogyvótokat tuti olvasni fogom, amik jönni fognak a Viasat6 adásával együtt.

Kapitánylány 2015.03.09. 08:29:48

@Pácsó Ármándó: szóval én már nem is vagyok jó? :O :D

@Gabba: @Dogla: ha így folytatják, akkor lehet, hogy a TV2 le se adja! :D
V6 szerint megy a hogyvolt, pár rész már be van készítve, de lehet, hogy utol érnek a dupla részekkel! :D

Gabba 2015.03.09. 09:01:19

@Kapitánylány: szupcsi vagy!

@Dogla: kint már a 4. évad megy, ha jól látom
süti beállítások módosítása