Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x30 - Taktika, szefósoknak (18+)

2014. február 10. 19:13 - sixx

Screen Shot 2014-02-11 at 6.00.56.png

Az van, hogy a 30. napra az agyhalottak úgy gondolták, megpróbálkoznak azzal, amivel oly sokan előttük a Való Világok történetében, és elkezdték játszani a VV-t. Hát bazdmeg, kés, olló, taktika, ostoba ember kezébe nem való. A nagyszerű terv egyébként annyi volt, hogy a Dávidisták a falusilondoninagyvilágibudapesti kiválóságra pakolják a jelet, hogy az majd szépen kivihesse Vikit, aki az agyára megy mindenkinek, mert több esze van, mint a teljes háznak összevéve, viszont annyi tapintat sem szorult belé, mint az egyik percről a másikra a villából eltüntetett (megevett???) kacsalibába. Dávid taktikájának egyik sarokköve, hogy magát a nagy manipulátor és stratéga képében tünteti fel, ami persze röhejes, egy ember, az agyhalottak között is kirívóan ostoba Pink előtt tud ezzel menőzni. A reggeli beszélgetésük érdektelen és idegesítő, egy jó mondat azért volt benne:

Amikor azt mondod, hogy megy a Viki kimosni az agyam, az tényleg hülyeség.

Screen Shot 2014-02-11 at 5.11.46.png

Az, ami nincs, nem lehet kimosni. Azért Dávid előtt le a kalappal, hiszen meg sem rándul az arca, amikor azt mondja Pinknek, hogy "okos lány vagy." Odabent közben 501 aki a Dávidisták frakcióvezetője, Vikinek tolja a kamudumát, Dávid Debiliót viszi ki, meglásd. Mert azt hiszi, hogy Vikinek ezt egy percig is be lehet magyarázni. Konkrétan rá is kérdez, hogy nem engem fog kivinni? A vállát vakargató 501 erre csak a fejét rázza, ugyan már. Mondja is később Dorkának, hogy 501 veszélyes, mire a hipsztersapkát kötelező jelleggel hordó szőkenő ennyit reagál:

Megyek kakkantani.

Screen Shot 2014-02-11 at 5.19.53.png

Viki Debiliónak is elmondja, hogy 501 szerint Dávid ki akarja vinni, ej, nem szólalt meg a vészcsengő az agyban, hiszen Debilió a Davidisták Deutsch Tamása. A konyhában 501 beszámol a kavarásról Dávidnak, az a fejét ingatja, ejnye baszki, nehogy kiderüljön már itt bármi is. Bugyitlan tanúja a beszélgetésnek, de ő is párttag, jó elvtárs.

Később jött a menetrendszerű veszekedés, amit egy feladat robbantott ki: meg kellett indokolni, ki, miért méltó a nyereményre, és az nem volt elég, hogy "ha már bejöttem ebbe a játékba, és hülyét csináltam magamból ország-világ előtt, az a minimum, hogy kapok érte egy talicskányi pénzt." Az indoklások közül kiemelkedik Dávidé, aki falusi magányra és ingerszegény környezetre panaszkodik, majd beveti a lyukas a cipőm érvet is, ezt persze Viki nem bírja cérnával és szembesíti az eddigi hazugságaival, Budapestre jársz fel minden nap, olyan körökben forogsz, hogy ihaj, stb. Dávid erre azzal vág vissza, hogy volt olyan hónapja, amikor többet keresett, mint a főnyeremény - ezt legitim melóval nemigen tudta abszolválni, tán nagybani drogpiaca van? Nem jön ki jól a dologból, na.

Screen Shot 2014-02-11 at 5.48.23.png

A veszekedés, mert az is lesz, jóhogy, azért robban ki, mert Iza mondókáját Debilió félbeszakítja. Mondjuk én sem bírtam volna ki, azt a részt pláne nem, amikor Iza a VV-be való beköltözést azzal indokolta, hogy kapcsolatokat építeni jött, mert a karrierjét ezzel tolja meg majd egy kicsit. Mármint Gyúrós Jóskával? Iza persze kiakad, hogy Debilió félbe meri szakítani, és amikor a srác jön könnyes sztorit előadni, akkor rekedt hangon belepofázik. Ennek az lesz a vége, hogy elkezdenek egymással üvölteni, és kiderül, hogy Debilió hat éven át küzdött az érettségiért, Iza viszont egy évet halasztott, ami sehogy sem jön össze számszakilag, hiszen most húsz, és jövő májusig nemigen fog érettségizni ugye. Előkerül Debilió futballista múltja is, az NB2-esnek hazudott megyekettes karrier és Iza képzeletbeli modellpályája is, mert az, hogy valaki a Győri Gumi Kft. karácsonyi buliján hostess, az nem karrier. Jó kis üvöltözés, na, mutatjuk képekben.

 

A kiválasztás után nagyjából tíz perccel Debilió elmondja a nagy tervet mindenkinek, mert káprázatosan ostoba és/vagy annyi taktikai érzéke sincs, mint egy megyekettes futballistának. Mindenki nyugtázza a dolgot, nagy meglepetést nem okozott, inkább csak az, hogy Debilió ennyire hülye. Be is hívja Dávidot a nyugiszobába, és elmondja neki, hogy elkotyogta mindenkinek a nagy tervet, de Dávid nem fogja fel, nem kell pofázni, kussba legyél, Debil. Jó, mondja az, akkor mostantól nem mondok senkinek semmit. Jézusom. Viki viszont nem hagyja annyiban a dolgot, 501-et tetemre hívja, te tudtál erről? Nem. Esküdj. Jó. Simon iránti szerelmedre. Jó. Viki nincs meggyőzve. A legjobb jelenet most jön: Dávid a hálóban az őt kistányér nagyságú szemekkel bámuló Pinknek olyanokat mond, hogy a terve óraműpontossággal működik, és eleve, ez egy GRANDIÓZUS MESTERMŰ, amitől Pink ott helyben beleélvez a zsinórtangába, ne már bazdmeg, te ekkora ember vagy? Édes istenem, ennyire nem lehet hülye senki.

Screen Shot 2014-02-11 at 6.04.00.png

Este a Kiválasztott Bulija következik, amihez piát igen, zenét viszont nem adnak a lakóknak, és amin két lakó nem vehet részt - ez lesz Traktoros és Viki, így az, hogy kit visz ki Dávid a villából, nagyjából egyértelmű mindenki előtt. A buliba mindenki Dávidnak öltözik, ami egyértelmű csicskaság Traktoros szerint, és elnézve Debilió átlátszó selyemblúzát (Dávid ruhatárából származik, csak mondom, Lilu oda is basz egyet érte hálistennek), ezzel mostan nem is nagyon vitatkoznánk. A buli a piálásról szól, hamar bebaszik mindenki, különösen Debilió, aki a délutáni üvöltözés után a nyugiba megy be Izával, hogy tisztázzák a dolgot. És mivel Iza is ittas, meg eleve, eltelt már legalább két óra a kiabálás óta, minden meg vagy bocsátva. Iza most az egyszer hóttőszinte Debillel, te vagy az, akihez szexuálisan vonzódom a villában, mondja, de a báván vigyorgó faszi tudatáig ebből csak egy dolog jut el:

Szex.

 

Mutatunk két csöcsöt is, legyen értelme a 18-as karikának.

 

Ez vót tegnap:

Az előzetesekből tudjuk, hogy ma este kiabálás lesz, ezúttal Debilió és Iza feszül egymásnak, és ha minden igaz, lesz te senki modellkurva és mit akarsz azzal a foskazán futballkarriereddel is, az úri közönség táncol. Én inkább az áskálódás-geciskedés vonalon haladó műsorokat szeretem, meg azokat, amikben nem pinával manipulálnak a versenyzők, de legyen ez az én bajom. Mai két animdzsifünkhüz van kérdés is: ezek mostan maszturbálnak, vagy csak szappanoznak?

Untitled_2.gif

Untitled1_1.gif

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hovatovább? 2014.02.11. 16:02:23

Jocó éhezteti a népet,
nincs meg a macija még most se. . .
www.valovilag.hu/video/238085

Szentpeter 2014.02.11. 16:03:44

@hovatovább?: Egy királynak minek maci ?
...hiszen mindenki az ő csicskája

CukIság 2014.02.11. 16:04:43

@mézescsók: "sem Dávidnak, sem Ch.-nak tkp. nincs mit szégyellnie szerintem" - ha Dávid valóban homokos (és nekem úgy tűnik, tényleg az), akkor valóban nem kellene szégyellnie ezt 2014-ben, de mégis úgy tesz, mint aki ezerrel csajozik (és ez kissé kínos jelenetekhez vezet). Más dolgokban is összevissza beszél (lyukas cipőben jár, egy hónap alatt többet keresett, mint a VV nyereménye). Tehát valamilyen okból nagyon gyakran hazudik, és a hazudozás oka mi más, mint a szégyen? Nem kellene szégyellnie magát, de valamiért mégiscsak szégyenkezik (bár lehet, hogy a legfőbb szégyenforrása az egyetem? talán mégse).
Charlotte-nak sem kellene szégyellnie magát, nem kellene eltitkolnia, de mégis azt teszi. Egyszer Dorkának azt mondta, hogy Viki már nem nevezi őt kurvának, mert ő nem is kurva. Tehát azt állítja, hogy ő nem kurva, ez pedig ugyebár hazugság. Tehát szégyelli magát és hazudik. Nem kellene, de mégis azt teszi.
"Főként azzal értek egyet, hogy egyikőjük sem képes annyira elrejteni az érzelmeit, mint pl. Sárlott. Ahhoz túlságosan ösztönlények." - azt hiszem, Sárlott nem tudatosan rejti el az érzelmeit, hanem nem éli át őket.
Viki sem egy érzelgős típus, csak röhögött, amikor Theo üvöltött vele; de most elbőgte magát a nyugiszobában. És ezek valódi könnyek voltak, feldagadt orral, kivörösödött arccal.
Sárlott azt mondta, hogy neki most még nehéz Simon távollétét feldolgozni, de ez ÍGY NORMÁLIS. Tehát mondott valamit Lilunak, egyenesen bele a képernyőbe, amit szerinte ilyenkor minden "normális" ember mondana. De valójában semmin nem érzékelhető, hogy hiányolná Simont. Nincsenek érzelmi hullámvölgyei, de szerintem nem azért, mert elrejti az érzelmeit, hanem mert valamiért nem éli át őket. Van olyan lelkiállapot, amikor az ember távol kerül a saját érzelmeitől, és szinte kívülről szemléli saját magát. Szüksége lenne valamire, ami visszarántja önmagába. De az nem ebben a játékban lesz.

hovatovább? 2014.02.11. 16:07:13

@Szentpeter: A maci az ő országalmája, a harcsája meg a jogar.

CukIság 2014.02.11. 16:08:49

@Haynau (Sons of Monarchy): ja, hát Haynauként megérteném, ha te is kissé gerjednél a témára :) (Haynau anyja zsidó lány volt). www.urbanlegends.hu/2007/10/haynau-anyja-zsido-volt/

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.11. 16:15:14

@Haynau (Sons of Monarchy): mondjuk, most, hogy mondod, tényleg van a vonásaiban valami wolfkatis.

CukIság 2014.02.11. 16:16:12

@Szentpeter: "Csak tényleg az zavar az egészben mintha az ember idejárna köpködni, az egész egy össznépi köpködéssé válik.." - teljesen egyetértek veled, fölösleges köpködni. pláne akkor, ha ez az egész nem is érint bennünket személyesen. "Ebből adódóan teljesen mindegy hogy buzi vagy nem.." - igen, tökmindegy. Csak azért említettem, mert azt meg nekem kell tudni eldöntenem, hogy mikor tartok valakit őszintének és mikor hazugnak. Most azt gondolom, hogy az udvarlása minden tekintetben kamu. Ez nem azt jelenti, hogy miatta ne bírnám nézni a műsort, mert miért is ne.

tena_lady 2014.02.11. 16:19:12

@CukIság: "Nincsenek érzelmi hullámvölgyei, de szerintem nem azért, mert elrejti az érzelmeit, hanem mert valamiért nem éli át őket."
Ezt a 40 perces összefoglalóból szűrted le, amiben 5 mondatot beszélt taktikáról? Lehet, hogy igazad van, de nem lehet bizonyítani, szóval csak feltételezés.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.11. 16:19:43

@CukIság: Basszus, én most tudom meg, hogy nem csak egy büdös hóhér labanc volt a nick-em, hanem még zsidó is? Nahát!

Te is úgy gondolod, "a 21. században még érdekes lehet egy olyan családfatörténetet előhúzni, amelyet egy a kort kiválóan ismerő kolléga szerint már a második világháborús antiszemita “szakirodalmakban” sem tartottak erre érdemesnek"?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.02.11. 16:21:41

@Haynau (Sons of Monarchy): " Basszus, én most tudom meg, hogy nem csak egy büdös hóhér labanc volt a nick-em, hanem ..."

Mégis mit hittél, hogy valami francia focista nevét választottad? :D

CukIság 2014.02.11. 16:23:40

@Dr. Furifangosz: gondolom, arra értette, hogy felfigyelnek rá, kap ajánlatokat. A kiesés után Alexát is fotózták, mint "buja apácát". És a 4. szériában Zsuzsi is címlapra került a kiesése után. Az arcához ezek után személyiség is kapcsolódik, és talán azt gondolja, hogy a szupermodelleket az különbözteti meg az egyszerű "vállfáktól" és üres arcoktól, hogy hozzájuk személyiséget is lehet kötni. Hogy egyéniségként be tudják azonosítani, arra valóban nincs jobb alkalom, mint a VV. És arra kell csak vigyáznia, hogy totál ne járassa le magát (amire ugyebár van esélye). Talán Iza valamiféle híresség, celeb akar lenni, akit sokféle helyen fotóznak, csak mert megjelenik (társasági eseményeken, gálákon, bálokon); nem annyira kifutón sétáló alkalmazott.

mézescsók 2014.02.11. 16:27:36

@CukIság: Dávid esetében a másságra gondoltam. A többit nem szégyenből, hanem vagy taktikából kamuzza (szegény vagyok, mint a templom egere - rég lejárt lemez, de néha bejön), vagy mert totál hülyének tartja a nézőket a lakókkal együtt.
Charlotte szakmájánál meg kell tanulni viselkedni, különben nem tejelnek a kuncsaftok, minden értelemben. Viki Simon előtt kurvázta le, előtte esetleg szégyelhette magát, ha nem mondott el mindent, de amióta a pasek kiment, e téma nem téma.
Sárlott Simon távozása óta passzív, a taktikába ártotta bele magát, és nagyon jól tette, mert ha bent akar maradni, akkor néha mutatni is kell valamit.
Nem állítom, hogy büszke eddigi munkásságára, de azt hiszem, simán bevállalná. Ma ez már nem akkora cucc, mint régen. Simon pedig hiányzik neki. Mindegyiknek hiányzik egy társ, akármit is habognak. Nem feltétlenül a szex miatt, bár az sem megvetendő, főleg potens korban lévő emberek hosszas összezártsága esetén függetlenül nemi hovatartozásuktól, hanem mert szerintem képtelenség egyedül végigjátszani ezt a játékot. Még a nagy taktikus Attila sem volt képes rá.
Taktikából is elrejtheti a valódi énjét szerintem bárki, de az is lehet, hogy egyszerűen befelé fordulóbb személyiség. És még az is lehet, hogy úgy gondolja, fütyülök rá, hogy milyennek láttok. Szóval a szégyenen kívül látok még néhány opciót.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.11. 16:28:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Kérdés a Jereváni Rádióhoz: Haynau nem egy enbékettes osztrák légiós focista neve?

Válasz: Lényegében igen. Csak nem Haynau, hanem Caversaccio, nem osztrák hanem fél-svájci és nem enbékettes hanem megyei kettes ligában játszott.

:D

CukIság 2014.02.11. 16:32:57

@tena_lady: minden eddigi megnyilvánulásából ezt szűrtem le. Például azt állítja, szerelmes, de ennek semmiféle nyoma sincs rajta. Tudatosan elrejti a szerelmességet? Mi oka volna elrejteni azt, hogy fülig szerelmes lett? Nincs oka elrejteni. Vagy azért nem látszik a szerelmességből semmi, mert nem éli át?

karev 2014.02.11. 16:34:02

@CukIság: cigi és pia már megvannak.

CukIság 2014.02.11. 16:37:55

@Haynau (Sons of Monarchy): hű, ez bonyolult fogalmazás volt :) Ha rám célzol, nem direkt kutattam utána, csak valahol volt egy hosszú cikk róla, ehhez hasonló www.mult-kor.hu/20121006_haynau_a_fejgorcsok_embere abban is említették.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.02.11. 16:40:29

@CukIság: Nem céloztam semmire, viszont köszi a linkért, mert AZT speciel még nem tudtam róla. A fejgörcsöket és az élveboncolás-legendát már ismertem...

Na, nem is ismered a Jereváni Rádió-vicceket? Semmi reálszoci humor-emlékek? :D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 16:41:49

@CukIság: "De valójában semmin nem érzékelhető, hogy hiányolná Simont."

Az online-ban beszél róla, majdnem minden nap, és mindig ő hozza szóba...

"Van olyan lelkiállapot, amikor az ember távol kerül a saját érzelmeitől, és szinte kívülről szemléli saját magát."

Az a disszociálás, de Sári nem tud olyat. Ha tudna, azt észrevenném rajta, ahogy az arcán is észreveszem, hogy "multigyanús", de szerintem azt "másolta". Kedvelhet valakit, aki tud "rendesen" disszociálni, és tudat alatt átvehette tőle a grimaszolást, és a szemforgatást...

Dr. Sobry József 2014.02.11. 16:58:44

Itt (is) szeretném bejelenteni, hogy ügynökségünk már felfigyelt Izára. Ha győztesként jön ki, alkalmazni fogjuk.

CukIság 2014.02.11. 17:10:07

@King of Shadows: oké, azt egyrészt nem figyelem. Másrészt az számomra még nem a szerelem jele, ha beszél róla. Például az emberek folyton emlegetik a politikusokat, de attól még nem szerelmesek beléjük, csak úgy vélik, hogy a politikusok erősen befolyásolják az életüket. Vagy a pénzt, időjárást is folyton emlegetik, mert ez mind erősen befolyásoló tényező. De akár még azt is minden nap el lehet sütni, hogy "megyek kakkantani". Sári számára a villában nyilván Simon, a vele való kapcsolata a leginkább meghatározó tényező; valójában ettől függ az, hogy meddig maradhat a játékban, és mikor unnak rá a nézők a simonságos love-sztorira. Ez egy olyan "tőke", amire bent támaszkodhat.
Na de a szerelmesség érzésének egészen más jelei vannak. Például Dorkát (bár ő se a "nagykönyvi" példa) érzelmileg nagyon erősen befolyásolja Zsolt. Vagy totál ki van akadva rá és hisztizik, csapkod, dúl-fúl; vagy ha épp nem, akkor meg azt állítja, sokkal jobban érzi magát Zsolttal, mint ahogy nélküle érezné. Feldobja az, hogy például reggel Zsolt mellett ébred.
Sárinak nincs oka haragudnia Simonra; elég lenne, ha látnám rajta a másik végletet, a feldobottságot, spontán örömöt, de nem látom. Egykedvű, nem látszik rajta az érzelmi érintettség. Sőt, Simon előtt sokkal spontánabb és harsányabb volt (az első esti bulira gondolok). Simon mellett szinte megszűnt létezni.
"Az a disszociálás, de Sári nem tud olyat." - utánanéztem, az valami antiszociális zavar, ó, az valóban nem igaz rá, nem antiszociális, sőt, inkább nagyon is szociális, talán túlságosan is figyelembe vesz másokat.

csiberibe 2014.02.11. 17:10:37

@mézescsók: nana, nem azt mondta, hogy autó nélkül nem férfi, hanem nem érzi annak magát :) (mert nem is az, de ezen az autó se fog javítani...)

CukIság 2014.02.11. 17:18:45

@Haynau (Sons of Monarchy): na, ennek is utánanéztem: gondola.hu/cikkek/77758-Jerevani_Radio.html valahogy eddig nem jutott el hozzám. De amúgy jó poén volt.
Tényleg vicces volt, ahogy Aurelio kínlódott a riportszobában a "bizonyos szintű" focizással.

csiberibe 2014.02.11. 17:20:03

@CukIság: annyira szerelmes a csajba, mint amennyire Józsi király... nekem ez a bajom Dáviddal. MErt oké, szervezkedjen Viki ellen, okos lány, védekezzen.
De Zsófi meg Józsi buták ahhoz, hogy észrevegyék, át vannak verve (és a nézők egy része szinte biztosan jól ki is neveti őket amiatt, hogy így megvezethetők). PEdig más butaságát, akármi más baját kihasználni szerintem nem menő, hanem szánalmas. Ráadásul elméletileg egyszer jogász lesz...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 17:25:57

@CukIság: "... utánanéztem, az valami antiszociális zavar ..."

Tessék? A disszociálás az ez: www.isst-d.org/default.asp?contentID=76#diss , de az NEM antiszoc. zavar. Ő ezen belül is a DID-t "másolja" www.isst-d.org/default.asp?contentID=76#typesdd (az van nekem is, ezért venném észre, ha neki is lenne).

"... sőt, inkább nagyon is szociális, talán túlságosan is figyelembe vesz másokat."

Igen, egy az egyben olyan, mint én, csak nőben. :) De az csak azért van, mert nagy empátiával rendelkezik, és a játékban kénytelen visszafogni azt...

CukIság 2014.02.11. 17:54:53

@mézescsók: Dávidnál én is a másságra gondoltam, meg arra, hogy ha valaki megszokja, hogy elrejti magát, akkor ezt az elmaszkolt viselkedést minden helyzetben könnyen alkalmazhatja. Tehát sokkal többet hazudik (és ügyesebben), bármiről is van szó (például a taktikáról).
"mert totál hülyének tartja a nézőket a lakókkal együtt." - a saját megítélése szerint szegény, önmaga ítélőszéke előtt csóró, saját magától várna több lóvét.
"ezeket a dolgokat már rég meg kellett volna szereznem" - ilyet senki sem vár el egy 28 éves egyetemistától, csakis ő, saját maga. Önmagát ítéli vesztesnek. A többiek szemében ő kifejezetten nagyvilági, magabiztos, nyertes pasi, senki nem nézi le.
"Charlotte szakmájánál meg kell tanulni viselkedni" - vagy eleve kell tudni viselkedni...
"Viki Simon előtt kurvázta le" - akkor hallottam, hogy azt állította Dorkának, hogy ő nem kurva, amikor Simon már nem volt bent. Ráadásul állítólag Simonnak bevallotta az igazat, ezek után elvileg nem kellett volna szégyellnie, és Simonnak sem kellett volna emiatt hőbörögnie.
"a taktikába ártotta bele magát, és nagyon jól tette, mert ha bent akar maradni, akkor néha mutatni is kell valamit." - bent nem tudják, az öfibe mi kerül be; tehát Sárlott sok mindent csinálhat úgy, hogy mi nem tudunk róla. Az bekerült pl, hogy táncol az ágyon; egyszer láttam online-on, hogy mosogat. Bizonyára igyekszik aktivizálni magát (pölö leveszi a melltartóját zuhanyozásnál, éppenséggel Viki is). Azt nem tudhatja, hogy a szerkesztők nem találják elég érdekesnek a dolgait, vele szemben az viszont bekerül, hogy Viki és Iza pisicsurgás közben miről tárgyal.
"Mindegyiknek hiányzik egy társ, akármit is habognak." - igen, ez igaz, és pont a simonságos lovesztori akadályozza abban, hogy szorosabb köteléket építsen ki. Ha nem kellene a végtelenségig eljátszani a Simon-özvegyet, akkor Józsi, de akár Dávid is szóba jöhetne villatársként, és főleg Dáviddal igazán érdekes dolgokat tudnának produkálni :) Azt nagggyon megnézném, hogy Dávid Sárlottnak csapja a szelet.
"de az is lehet, hogy egyszerűen befelé fordulóbb személyiség." - akkor nem jelentkezett volna a játékba és nem feküdt volna le 501 pasival. Egy buliba egy fiúval ment és két másikkal távozott - ezt nem lehet befelé forduló személyiséggel megcsinálni.

beacska 2014.02.11. 17:58:54

@CukIság: én erre az 501-re azért nem vennék mérget...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 18:02:04

@CukIság: "akkor nem jelentkezett volna a játékba és nem feküdt volna le 501 pasival. Egy buliba egy fiúval ment és két másikkal távozott - ezt nem lehet befelé forduló személyiséggel megcsinálni. "

Hazudott a kisfilmjében, és nem volt semmilyen félezer pasi...

beacska 2014.02.11. 18:06:08

@King of Shadows: :) akkor át is adom neked Chárli jóhírének visszaszerzését ;)

Szentpeter 2014.02.11. 18:09:07

@King of Shadows: Igen, ez is felmerülhet hogy nem volt 500 pasi, csak mivel sokan ugrottak erre ( én is ) azt hittük hogy igaz..

De sárlott szerintem értelmes csaj, legalább is ahogy kifejezi magát..
Nem ordibál, nem kaparja a falt, nem sír hanem taktikázik.. akár meg is esküdik egy hazugságra hogy igaz..

tena_lady 2014.02.11. 18:10:30

@CukIság: Amikor Simon bent volt, akkor látszott. Most meg nincs, ami kiváltsa. A gondolatait nem látjuk. De mióta Simon nincs bent alig szerepelt, akkor is csak néhány mondat erejéig. Én ebből nem tudnék leszűrni semmit. Zsolt és Dorka érzéseit se tudnám atombiztosan megmondani, mert belőlük is csak napi pár percet látok, de ott nincs olyan nagy szerelem.

"Másrészt az számomra még nem a szerelem jele, ha beszél róla. Például az emberek folyton emlegetik a politikusokat, de attól még nem szerelmesek beléjük, csak úgy vélik, hogy a politikusok erősen befolyásolják az életüket."
Dehogy! Az emberek többsége érzelem vezérelt, ezért arról beszél, ami érzelmileg érinti. Negatívan vagy pozitívan. A politikusokat a legtöbben szidják. A pasijukat meg a legtöbben szeretik. :D

Mellesleg Zsolt és Dorka. Mindkettő tuja, ezért nem is nagyon érdekeltek eddig...sőt most se, csak bent a villában gyakran előkerült, mint téma az ő szent és sérthetetlen kapcsolatuk. Szerelemről saját bevallásuk szerint nincs szó. Oké, nekem ez mindegy, viszont se szerelemmel, se anélkül nem látok perspektívát a kapcsolatukban. Őket ezerszer biztosabbra mondanám, hogy nem fogják folytatni a VV után, mint Simonékat. Nem azt mondom ezzel, hogy ők fogják, csak Dorkáék kevésbé valószínűbbek. Zsolt kizárt, hogy valaha kitörjön, vagy egyáltalán ki akarjon törni a kispesti proli létből, Dorka viszont nagyravágyó. Dorka biztos meg fog próbálkozni az énekléssel, esetleg kap egy állandó szerepel az ÉNBP-ben, és persze tuti, hogy összejön egy olyan pasival, aki majd kitartja. Zsoltból semmi ilyet nem nézek ki. Nem fogja tudni tartani a lépést Dorkával. A villakapcsolatukat én olyannak látom, hogy a korlátozott lehetőségekből kihozták a legtöbbet. Dorka hisztijei meg a felségterülete védéséről szólnak. A birtoklási vágy és a szerelem nem ugyanaz.

CukIság 2014.02.11. 18:12:51

@csiberibe: az a baj Józsival és Zsófival, hogy nemcsak buták, hanem magányosnak is érzik magukat bent. Emiatt az ellen sem tiltakoznak, amit esetleg kint visszautasítanának. Ők sem akarják elüldözni maguktól Dávidot, így aztán nem lehet tudni, mi az, amit ráhagynak, és mi az, amit valóban elhisznek neki. Sajnos ők maguktól nem nagyon kezdeményeznek beszélgetést, megvárják, hogy valaki nyisson feléjük, és ez ott bent nagy hiba.
Dávid pedig ugyanennyi erővel kötődhetne Zsolthoz, Vikihez, Dorkához is. Mivel inkább a butább játékosokhoz húz, és a saját szintje alatt választja meg a társaságát, az azt jelenti, hogy fél a vele egyenrangú partnerektől. Viki bármit mondhat, azt fix rosszindulatként értelmezi, mert abból indul ki, hogy okos, ezért ártalmas. Őt csak az nem bánthatja meg, aki sokkal butább nála.

CukIság 2014.02.11. 18:15:50

@King of Shadows: bocs, nem ismertem ezt a szót, és most is csak gyorsan belepillantottam ebbe a linkbe: www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=67547 - ez írt az antiszociális magatartásról.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 18:17:44

@Szentpeter: Annak idején (még DJane-ként) öt pasit említett, hogy mindegyik otthagyta, mert "túl gondoskodó volt", és "barátnőt szerettek volna, nem egy pótanyukát". Az alapján, amit a villában Simonnal csinált, szerintem igazuk is volt...

tena_lady 2014.02.11. 18:18:19

@CukIság: "Ráadásul állítólag Simonnak bevallotta az igazat, ezek után elvileg nem kellett volna szégyellnie, és Simonnak sem kellett volna emiatt hőbörögnie."
Nem vallotta be. Simon rájött az 500 pasis sztoriból és a takaró alatt történtekből. De hát ki nem?

"Azt nagggyon megnézném, hogy Dávid Sárlottnak csapja a szelet."
Nem fogja, mert tudja milyen visszhangja lenne odakint. Mivel tud ilyeneket, ezért akarja Vikit kihívni.

"akkor nem jelentkezett volna a játékba és nem feküdt volna le 501 pasival. Egy buliba egy fiúval ment és két másikkal távozott - ezt nem lehet befelé forduló személyiséggel megcsinálni."
A boldog, lelkileg kitárulkozó prostituáltak! Hát igen, mind ilyen. Egy se a pénzért teszi, hanem mert extrovertált és szeret minden pasit. Te jó ég! Csak mondom, hogy ironizáltam.

Szentpeter 2014.02.11. 18:19:45

@CukIság: Attila, vagy Alekosz is befolyásolta a játékosokat.. mind a ketten a befolyásolható játékosokkal taktikáztak.

Én a befolyásolható embert nem hülyének nevezem, hanem naivnak..
De egyébként meg mindenki befolyásolható..

CukIság 2014.02.11. 18:21:09

@King of Shadows: @beacska: gondoljátok? Én elhittem. Ha hivatásos volt, akkor ennél több is összejöhet.

beacska 2014.02.11. 18:25:18

@CukIság: Ch. diploma előtt állt. még ha a tandíjra is kéne neki a pénz, akkor sem hinném, hogy ordas lett volna.

Szentpeter 2014.02.11. 18:26:08

Az mindenesetre elgondolkoztató hogy a valóvilágban ritka hogy egy hét után bevállalja valaki a dugást..

Én se Sárlottból, se Simonból nem néztem ki..

Zsoltot és Dorkát abszolút nem értem, mert Zsolt tényleg ki van a sexért, és Dorka csak egyszer segített rajta

Egy férfi tesztoszteronja tényleg felmehet a plafonig, főleg úgy hogy egy nő hozzáér ebben a feszült állapotban...

beacska 2014.02.11. 18:38:26

blikknéééépeee!!!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.11. 18:53:29

@Szentpeter: Igazad van, tényleg sok a befolyásolható ember. A többi bejegyzéseddel is mindig egyet tudtam érteni.

tena_lady 2014.02.11. 18:55:27

@Szentpeter: "Az mindenesetre elgondolkoztató hogy a valóvilágban ritka hogy egy hét után bevállalja valaki a dugást.."
Az ő korosztályukban nem az. Láttam én már egy éjszakás kalandból kialakult 10+ éve tartó házasságot két gyerekkel! :D

CukIság 2014.02.11. 19:02:23

@tena_lady: "Amikor Simon bent volt, akkor látszott." - amikor Simon bent volt, akkor én egy felvett szerepet láttam. Nem önfeledt örömöt, játékosságot, bohóckodást, hanem egy gyönge, szipogó kislányt, akit folyton vigasztalni kell, és amilyen Sárlott a valóságban biztosan nem. Mondjuk ezzel biztosította Simonnak, hogy "felnőttnek" és erősnek érezze magát hozzá képest. Ha szipog és összehúzza magát, akkor Simon átkarolja és vigasztalja és gügyög neki.
Amikor Simonnnak konfliktusa akadt, Sárlott elviharzott. Amikor pedig még nem jöttek össze, egyfolytában röhögött rajta, például első este Zsolttól ezt kérdezte: "És velem ki fog aludni? A Simon?" Zsolti: "A kettyust majd befektetem neked." Sárlott: "Neee mááár! Neeeem! Na jó, ő is jobb, mint a semmi!"
Már épp elég dolga akadt férfival ahhoz, hogy felmérje, Simon az ő esete-e vagy sem, vonzónak tartja-e vagy sem. Simon napokig röhögés tárgya volt a számára, aztán amikor Simon kijelentette, hogy beleszeretett, akkor persze hirtelen, egy pillanat alatt ő is rájött, hogy Simon a Nagy Ő. Hát ha te ezt elhiszed, akkor egészségedre.
"Zsolt és Dorka ... ott nincs olyan nagy szerelem." - tudom, ezért írtam, hogy nem a "nagykönyvi példa". Viszont őszintébb (mármint Dorka őszinte, Zsolt kevésbé).
"Az emberek többsége érzelem vezérelt, ezért arról beszél, ami érzelmileg érinti." - lefogadom, hogy Izának a leginkább Zsolt tetszik, de nem beszél róla, mert nem lehet. És szerintem Zsoltnak is Iza tetszik a legjobban, de nem beszél róla, mert nem mer (vagy ha Zsófika tetszik neki inkább, nekem mindegy, arról sem beszél). Ha Dávid valóban homár, az nagyon mélyen érinti érzelmileg, de nem beszél róla. Ha Sárlott kurva, az is mélyen érinti érzelmileg, de letagadja. Ha Theo neadjisten tényleg kötődik Aureliohoz, akkor azt tagadnia kell, hiszen Aurelio megbízhatatlan, és nagy hangon Szabinát kell hiányolni, hogy Aurelio nehogy azt higgye, elgyöngül tőle. Arról nem is beszélve, hogy Viki is titkolja azt, amit a gyönge pontjának tart, mert az érzelmi dolgok nagyon kiszolgáltatottá és sebezhetővé tehetnek bárkit. Pláne ebben a játékban. Úgyhogy nem biztos, hogy arról beszélünk, amit igazán fontosnak tartunk, vagy a játékosok arról beszélnek, amit fontosnak tartanak. Az pedig éppen Csárli részéről kétségtelen, hogy magabiztosan hazudik.
"Őket ezerszer biztosabbra mondanám, hogy nem fogják folytatni a VV után, mint Simonékat." – ebben egyetértünk, szerintem sem lesz hosszú életű ez a kapcsolat.
"Zsolt kizárt, hogy valaha kitörjön, vagy egyáltalán ki akarjon törni a kispesti proli létből" – igen, ehhez nagyon össze kellene szednie magát, ami nehezére esik.
"tuti, hogy összejön egy olyan pasival, aki majd kitartja" – ezt miből gondolod?
"Dorka hisztijei meg a felségterülete védéséről szólnak." – nem kifelé hisztizik, hanem Zsoltnak, és a problémája abból áll, hogy Zsolt nem tartja őt elég értékesnek (ez valóban így van). Gyakran kineveti (például az erotikus fotóján nagyot röhögött), megsérti, megbántja, mások előtt nevetségessé teszi (ez kölcsönös, mert Dorka is hajmeresztő módon égeti Zsoltot). Ha birtoklási vágyról lenne szó Dorka esetében, akkor mások felé megjátszaná a hősszerelmest (mint ahogy Csárli megjátssza); nehogy bárkiben is felmerüljön, hogy megközelítheti azt, aki "az életénél is jobban imádja őt". De mivel Dorka kifelé nem titkolja, hogy sokszor elege van Zsoltból, és azt is felajánlotta neki, hogy cseréljenek Zsófikával, az feküdjön Zsolt mellé, ő meg Zsófika helyére költözik, ezért én a magatartásában nem látok birtoklási vágyat.

beacska 2014.02.11. 19:13:56

@CukIság: én még nem láttam, hogy Zsolt sértő módon bánt volna Dorkával. Bizti betették volna, ha bunkó, de én még nem láttam olyasmit. vaaagy, amit Dorka az elején jópofának tartott (köpködés, birkózás), most, hogy már nyeregben van, nem akarja eltűrni. Zsoltink meg csak pislog, mint hal a szatyorban

tena_lady 2014.02.11. 19:17:23

@CukIság: "Viszont őszintébb (mármint Dorka őszinte, Zsolt kevésbé)"
Szerintem fordítva. Zsolt ugyanolyan egyszerű, mint Józsi, csak többet beszél.

Ami meg a többit illeti, szerintem alapvető félreértéseid vannak az emberi viselkedést illetően. Például miből gondolod, hogy Charlotte most önmaga, Simonnal meg nem volt az? Lehet, hogy egyedül vele volt csak őszinte, mindenki másnak játszik.
Engem próbáltak már durván megalázni pusztán az arckifejezésem félreértelmezése miatt. Meglepődtem, hogy díjaznak, nem akartam szerepelni és átvenni az ajándékot egy önkéntes munka után, erre vágtam valamilyen arcot, amit más úgy értelmezett, hogy lenézem, semmibe veszem az egészet és elkezdett szapulni. Hogy az arckifejezéseket ki mennyire nem tudja értelmezni, arra ott jöttem rá. Persze az egészhez kell alapvető rosszindulat és ellenérzés az emberrel szemben. Nyilván te nem szereted Charlotte-ot, és ezért hozol fel ennyi "indokot" ellene. Mondd csak egyszerűen, hogy nem szereted. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.02.11. 19:17:39

@beacska: ez jó, ezen nevettem :)
HalZsóti :)
De kb helyes a jellemzés...

CukIság 2014.02.11. 19:20:05

@tena_lady: "Nem vallotta be. " - Simon azt állítja, hogy bevallotta neki, tudott róla.
"Nem fogja, mert tudja milyen visszhangja lenne odakint." - milyen visszhangja van annak, ahogy Zsófikával szerencsétlenkedik? Sárlott Simon nélkül sem jöhetne szóba a számára, mert vele nem lehetne kamuzni, gyorsan napvilágra kerülne az igazság.
"Mivel tud ilyeneket, ezért akarja Vikit kihívni." - és mert Vikit valóban nem bírja elviselni. A ruháival páváskodó, affektáló, folyton kamuzó, tanulásban link Dávid és a mackónadrágos, dagadt, csörtető, kőbunkón őszinte, önfenntartó, keményen küzdő Viki tényleg tűz és víz, nem sokáig bírják ki egy légtérben.
"A boldog, lelkileg kitárulkozó prostituáltak!" - szerinted az extrovertált szó azt jelenti, hogy boldog? Az 'extrovertált' jelentése: érdeklődésével a külső világ felé forduló, aktív (személyiség). Egy introvertált is lehet boldog és egy extrovertált is lehet az öngyilkosságig boldogtalan. Sőt, egy extrovertált is elbújhat a világ elől, és élhet remeteéletet. Például Dávid is extrovertált, mégis azt állítja, egyedül, magányosan él egy faluban, nincsenek barátai. De ettől még extrovertált a személyisége. És nem mondható rá, hogy boldog. Viki is extrovertált; nem boldog, és magányos, folyton konfliktusai vannak a külvilággal. De nem befelé fordul, hanem kifelé, tehát extrovertált.
Aki itt a leginkább introvertáltnak mondható, az Józsi, mert ő kezdeményez a legkevésbé mások felé. Zsófika is inkább csak elüldögél és várja, hogy valaki megszólítsa.
De Sárlott nem ilyen, első este rámászott Zsoltra, annak úgy kellett rászólnia, hogy "Tartsd be az egy méter távolságot!"

CukIság 2014.02.11. 19:22:35

@Szentpeter: Attilát nem láttam, Alekoszt nem tartom valami nagy észlénynek. :) Neki az volt a szerencséje, hogy összejött egy piás banda, akik támogatták. Éva a végsőkig ott volt mellette. Innen az első körben kihullott volna.

CukIság 2014.02.11. 19:32:24

@King of Shadows: Ó, bocsánat, egy bonyolultabb szót kiolvasni sem tudok :)
Ez ugye azt írja, hogy hasonlít az instabil személyiségre; ha van ennek valamiféle alapja Sárlott életében, azt nem tudom, annyi biztos, hogy nem beszél a családjáról (mármint nem csak az öfikben nem beszél, újságcikkben olvastam, hogy családjáról, barátairól nem nagyon tudtak kideríteni semmit). Szóval esetleg lehet valami gyerekkori trauma a hátterében. (Már csak a prostitúció miatt is valószínű a gyerekkori bántalmazás).

CukIság 2014.02.11. 19:33:41

@beacska: tényleg? Én erről nem hallottam. Mit tanult? Úgy tudtam, DJ szeretett volna lenni, így került UFO Zsolti látókörébe.

tena_lady 2014.02.11. 19:35:19

@CukIság: "milyen visszhangja van annak, ahogy Zsófikával szerencsétlenkedik?"
Inkább pozitív, mint negatív, mert Aurelio nem vette komolyan, ő meg vigasztalja.

"szerinted az extrovertált szó azt jelenti, hogy boldog?"
Nem, de ezt nem is írtam. Két külön mondatban szerepelt ez a két szó. Az extrovertáltat a lelkileg kitárulkozó szinonimájaként írtam, elkerülvén a szóismétlést.

tena_lady 2014.02.11. 19:36:41

@CukIság: ZSKF-en volt állítólag Kommunikáció és médiatudomány szakon.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 19:38:15

@CukIság: Belinkelem ide is: www.valovilag.hu/video/237947 . Szerintetek Sári pupillái összehúzódnak, amikor a tévébe néz?

CukIság 2014.02.11. 19:43:26

@beacska: "én még nem láttam, hogy Zsolt sértő módon bánt volna Dorkával." - egyrészt ugye nem mindent látunk, és a szerkesztőknek is lehetnek kedvenceik, akivel nem akarnak kibaszni. De amikor volt a "milyen leszel 10 év múlva"-jelenet, ott is a másik savazását jelenítette meg Aurelio és Theo. Másrészt nekem elég volt látni az első közös porszívózást, hogy el tudjak képzelni hasonló kis afférokat. Ez már előszörre se vicces; viszont valószínűleg Dorkának még nem volt olyan jó pasija, mint Zsolt, és ezért eleinte elnevette. De aztán minden továbbit is eltűrt, mert ugyebár nem költözött el Zsolttól, sőt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.11. 19:45:22

@szerivan: összefekszünk, így próbáljuk bedugni magunkat a döntőbe.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.11. 19:46:58

Te Jó ÉG, ma eltűnik a maci??????? Mi vár még???

Schlomo Goldberg 2014.02.11. 19:48:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát ezen a én is ki vagyok borulva de igen erősen. ebből még maci-gate lesz.

Szentpeter 2014.02.11. 19:49:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Tegnap a Józsival voltál... nézd meg a párna alatt.. ( mosolygok )

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 19:54:07

@karev: mennyi faszt szophatott cuccért te úristen :)

@szőkekóla: fú te gyalázatos antiszemita :D
csak nem te is úgy véled, hogy a korral egyre inkább meglátszik a fajtajelleg?

@Haynau (Sons of Monarchy): ha egyszer igaza van :)

@CukIság: hát igen, a koch majdnem annyira sváb, mint a fleischmann :)

na de nem mind1 milyen? takaros leány és egy csíkért szopik, kettőért már partyba is lehet vágni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.11. 19:57:47

@szerivan: már miért ne lenne? Ha kiesne fény, akkor csendben lapítok.

@Schlomo Goldberg: neked mid tűnt el?

@Szentpeter: megnéztem. Ott sincs:OOOOO

@blikknépe: ez az igazi csaj, mi?:P

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 19:59:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: na na

még mi vár az helyesen :p
"mindenki hülyének fog nézni, ha rosszul mondod" Biff Tannen

2014.02.11. 19:59:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Aki dugott kiesett és nem a dugás miatt, hanem a bepunnyadt kapcsi végett.

nosce 2014.02.11. 19:59:36

@szerivan: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
"Ez nem bejövős taktika."

dehogynem, csak kisértetpózban kell csinálni :)

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:01:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
volt. 16 körül. talán még van 1-2 jó éve aztán eldobandó.

amúgy ez már annyira szar. józsi 1000 év alatt nem tudna összerakni egy ilyen sztorit, tehát forgatókönyv alapján megy az egész.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.11. 20:02:24

@szerivan: akkor utána belekötök mindenkibe.

@blikknépe: te milyen néven futottál korábban?

@nosce: az milyen?

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:05:52

@beacska: szólítottál? :)

amúgy sárlott láthatóan enyhén értelmi fogyatékos. sokmindent elmond a magyar oktatásról, hogy ez a csaj fősikolára járhatott.
bár mit csodálkozom. anno én is olyan emberekkel érettségiztem,államvizsgáztam, akiknek a 8 általánost sem szabadott volna elvégeznie.

CukIság 2014.02.11. 20:06:40

@tena_lady: "Zsolt ugyanolyan egyszerű, mint Józsi, csak többet beszél." - egyrészt értelmesebb Józsinál, másrészt Józsi sem őszinte érzelmi téren. Állandóan a szerelmét emlegeti, holott a bemutatkozó kisfilmjében szó sem esett szerelemről, hanem arról, hogy majd bent valakit "ráraboltat a harcsájára", ezt mondta még Istenes Bencének is a villa kapujában. Aztán bent hirtelen eszébe jutott, hogy ő nem szingli, mert várja kint a szerelme. Muhaha. Ha Zsolt hasonlít Józsira, akkor ő is kamuzhatja azt, hogy szereti Dorkát, nem?
"Például miből gondolod, hogy Charlotte most önmaga, Simonnal meg nem volt az?" - nem gondolom, hogy most önmaga, szerintem rajta ragadt a maszk, tovább játssza ugyanazt a szerepet, csak most "özvegy".
Amikor bement, teljesen másképp viselkedett, a mostanihoz énjéhez képest mintha egy másik személy lenne ebben a videóban: www.valovilag.hu/video/234351
Persze ebben is csak egy szerepet játszik el, miért ne lehetne a "vamp" is csak egy manír?
Azt hiszem, akkor volt a leginkább őszinte, amikor Dáviddal tárgyalt az összeesküvésről, és hogy Aurelioban nem lehet megbízni, meg hogy Viki sejt valamit stb.
Azért gondoltam, hogy még szívesen nézném tovább, hogy ők ketten közelebb kerüljenek egymáshoz, mert Dáviddal a legőszintébb. Szóval emiatt nem bánnám, ha Dávid menne vissza a villába. Dávid nélkül Sárlott még szótlanabb lenne, észre sem lehetne venni. Ha nagyon rühellném, akkor nem nézném. Vagy legalábbis nem így írnék róla, hanem mondjuk úgy, hogy tuti értelmi fogyatékos, defektes, biorobot, hánynom kell tőle, be van kábulva, be van szíva, szifiliszes, kaposi szarkómás, elsötétül tőle a képernyő stb. Én inkább kíváncsi vagyok rá. Ha utálnám, nem akarnám megérteni, pedig szeretném megérteni.
De nem kedvelem és nem szeretem. Ez pedig nem bűn, ugyebár. :)

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:07:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ki emlékszik arra már :) 2 éve volt, amúgy nem kommentelek, most is megbántam már, hogy megint regisztráltam :p raboljátok a drága időm

Schlomo Goldberg 2014.02.11. 20:10:41

@szerivan: Báttya plussmacija amit a barátnőjétől kapott, na az tűnt el

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 20:12:20

@CukIság: Nekem egyre inkább van egy olyan érzésem, hogy nem szerepeket játszik, hanem vált, tehát olyan, mint én. Mit fogok én kapni, ha ezt Sári esetleg meglátja... :S

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:13:10

@szerivan: hogyhogy hogy? kromoszómahiba, vagy elakadt a szülőcsatornában, nem tudom, de látszik azon, ahogy beszél, hogy 30 éve simán kisegítőiskolába tanácsolták volna.

érted, nem down kóros, nem totál hülye, hanem enyhén szellemi fogyatékos. IQ megáll vhol 70-80között, oszt jónapot.

2014.02.11. 20:13:27

@Schlomo Goldberg: Archibalddal héderel a tetőn.

2014.02.11. 20:14:33

@blikknépe: Nem látom rajta oligofrénia jelét.

CukIság 2014.02.11. 20:14:36

@tena_lady: "Inkább pozitív, mint negatív, mert Aurelio nem vette komolyan, ő meg vigasztalja." - jó, várd meg a végét. Milyen kifutást látsz ebben az udvarlásban? El sem tudom képzelni, hogy megússza komoly lebőgés nélkül.
"Két külön mondatban szerepelt ez a két szó. Az extrovertáltat a lelkileg kitárulkozó szinonimájaként írtam, elkerülvén a szóismétlést." - Nézd csak, egymás mellett áll a két kifejezés: "A boldog, lelkileg kitárulkozó prostituáltak!" Miért került oda az a szó, hogy boldog?

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:15:04

@Schlomo Goldberg: meg ha tudná, hogy a barátnője is eltűnt idekinn egy macival vmi málnásban :D

amúgy józsi csak a testét nézi a tükörben? különben nem értem, hogy hiheti azt, hogy ő jól néz ki. nem látja a saját fejét?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.02.11. 20:18:14

@blikknépe: abszolút nem fogyatékos, max egy kicsi lassabb, de nem az.

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:19:10

@szerivan: annyira nem súlyos, de látható, hogy van vmi.

szakember vagy? mert ha igen, és nem tűnik fel, akkor kókler vagy, vagy charlottán :D

CukIság 2014.02.11. 20:21:09

@King of Shadows: nem tudom, de a szemei rendesen felakadnak.

blikknépe (törölt) 2014.02.11. 20:23:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: de de, biztos, hogy fogyatékos. forrest gump és józsi között vhol. józsi se teljesen egészséges. ők már az a kategória, ahol a primitívség mögött genetikai okok húzódnak.

legalábbi ahogy beszél, ahogy a mondatokat szerkeszti, ahogy mozog a szája, ahogy artikulál, arról mind az jön le, hogy enyhe fokú értelmi fogyatékosságban szenved.

nem okoz gondot az életvezetésben, de mindenképpen korlátozottak az értelmi képességei.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.02.11. 20:29:05

@CukIság: Láttad a blogomat? Abból érthetőbb lesz, hogy mire próbálok utalgatni... :)

CukIság 2014.02.11. 20:41:46

@King of Shadows: akkor már csak azért is jó lenne, hogy minél tovább bent maradna, hogy ezt el lehessen dönteni... olyan szempontból én sem gondolom, hogy szerepet játszik, hogy mindig épp olyannak látja magát, mint ahogyan viselkedik. Tehát amikor azt állítja, hogy ő nem kurva, akkor ezt őszintén el is hiszi magáról. Amikor azt mondja, szerelmes Simonba és hiányzik neki, akkor őszintén elhiszi, hogy ez így is van. Amikor azt mondja, neki a jó szex többet ér, mint a barátság, akkor meg azt hiszi el őszintén. Teljesen tudatosan ritkán hazudik. De szerintem sok ember hajlamos arra, hogy amit mond, azt el is higgye. Ha nem így volna, akkor például a politikusok nem tudnának tükörbe nézni.
De ez nyilván nem az, amire te gondolsz.

CukIság 2014.02.11. 20:42:58

@King of Shadows: most odakattintottam, de majd még belenézek.

tena_lady 2014.02.11. 22:02:12

@CukIság: Mert odaírtam. Felsorolás volt, ezért a vessző a két szó között.

A főiskolát onnan tudni, illetve gyanítani, hogy valaki bemásolt egy fórumos beszélgetést Frei Tamás oldaláról, ahol az eredeti nevét használva írt neki. Nem vennék rá mérget, hogy valóban ő volt, de lehet.

CukIság 2014.02.11. 23:30:33

@tena_lady: "Mert odaírtam." - Miért írtad oda?
"az eredeti nevét használva írt neki." - Mi az eredeti neve? Mit írt Frei Tamásnak? Kíváncsi lennék rá, mi érdekli, hogyan fogalmaz stb.

mézescsók 2014.02.12. 00:57:12

@csiberibe: Tényleg nem változtatna semmin.
@CukIság: Bocs, de délután egyszerűen elaludtam és most, hogy visszaolvastam a kommenteket, elvesztem az érzelmek viharában.A kommtársak kielemeztek mindent, amihez képest én most inkább csak figyelnék.
süti beállítások módosítása