Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x13 - Iza bekurblizta az eszelős féltékenykedést

2014. január 24. 21:00 - Chat Géza

A rettentő izgalmak úgy tűnik ma is messziről elkerülik a villát, de azért így se kell mélyen belevetni magunkat az agyhalottak parádés dialógusaiba, hogy jót szórakozzunk. Istenes Bence sincs a toppon, lélekben mintha már a pesti bulinegyed egyik primőr klubjában tolná az arconpörgést. Az első blokk szóban elmondva is rém unalmas. A frissen beköltözött jó madaraknak kell megmosni a már 12 napja bent büdösödő emberek hátát, mert a nép így szavazott a VV appon. Traktoros Krisztyiján nem bassza földhű magát a dologtól, de vót má’n rosszabb is, elvégre nem kellett fülig szarosan inszeminátorkodni - lovakat megtermékenyíteni, mondjuk. Debilió oda meg vissza van Pink Barbie érzéki érintésétől, ezt részletezi is a vallató szobában, ami summázva csak annyi, hogy: Köszi Istenke és drága RTL szerkesztőség, hogy beküldtetek egy ilyen csajét, akit több eséllyel megtöfködhet, mint Bugyitlan Teót valaha.

vv1_1.jpg

Mivel VV szerkesztés alapelve az, hogy az erőltetett faszságot tövig kell tolni, ezért csapatépítő játékoknak hazudva kell egymást cipelniük a piszlicsáré udvaron, ami leginkább egy elbaszott low budget, suttyó stage diving versenynek hat. Traktoros Krisztyiján erről is mond pár mondatot, de csak úgy fröcsög kifelé a galuska a pofájából. Vó’t egy feladat, megcsináztam, oszt annyi. Erre jön az agyzsibbasztás második etapja: összesen 12 pingpong labdát kell szájról szájra adni, a gusztustalansági faktort Simon pofája adja. Jó dolguk végeztével mennek is kihipózni az arcukat. Simon persze nem a baciktól nyüsszög, hanem attól, hogy más is rámart a nőjére. De mindegy lófasz mert máris ráállunk a dráma biturbóra. Jön Iza és Zsóti kanosszája meg egy kis bünti Teónak, amiért szétütötte a zuhanyt.

vv2_1.jpg

Utóbbival kezdünk, hogy legyen kifutása a megbrutál szerelmi beteljesülésnek. Szóval Bugyitlannak törött kézzel élő szoborként kell léteznie egy rövid ideig –gong az eleje, gong a vége – és csak akkor mozdulhat meg, ha a többiek dobnak neki egy kósza pengőt. Ezen Zsóti jól szórakozik, amit a leány egyből mellre szív, mer’ ő lássa, hogy Zsóti nem papírból bunkó gyökér állat, hanem zsigerből tősgyökeres kispesti fasz. Ő mondja, nem én. Közben, na nem szimpátia fájdalomból, vagy mi faszból – de Gyurma is büntiben van, amiért a csont nélkül kihullott Alexával üzent kinti nőjének, ezért százszor kell leírnia egy mondatot, amit emberünk hatszáznak olvas, vagy valami ilyesmi az értetlenkedés tárgya. Erre Istenments Bence is ráfűz egy poént, hogy mekkora kis matektudós ez a Gyúrós Józsi, nem is, merthogy egy gyökér, és kikacsint, hogy a csökkent képességűek is értsék a humort.

vv3jpg.jpg

Végül! Iszonyat buli van a villában, aminek okán mindenki talajrészegre issza magát. Leginkább Zsóti és Iza hót alpáré egymással, mert túlságosan is beittak, ugye. Előbbi Dorkát basztatja, hogy az biztos Krisztián alatt nyühögne már, utóbbi pedig azon puffog, hogy Zsóti le se szarja őtet, pedig. És itt jön a shakespeare-i értelemben vett nagybetűs dráma. A fiú, aki szerint érdemben nem érhet fel álmai nőjéhez és a lány, aki most lejjebb adja a szintet, faszba az eddig tartott adoniszi etalonnal, mert minden hibája ellenére, neki most ez a kispesti paraszt kell, más senki. Ennek a villaváltozata sokkal bonyolultabb, mivel az érintettek atomrészegen társalognak, majd megeszik egymás arcát, és bánják meg az egészet a picsába és verik szét a házat. Zsóti simán lebokszol valami képet a falról, majd zokni+papucsban becsattog a nappaliba tovább bulikázni, míg Iza a konyhapultot küldi meg tűsarkúval. Ha az így megy tovább, nem is kell kiválasztás, simán megölik egymást, vagy pikk-pakk lebontják a kecót a picsába.

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tim28 2014.01.25. 18:26:07

miért a párjának (fiú) nem lehet lánytestvére? mint kiderült, kettő is van.
Ez nem túl bonyolult :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.25. 18:26:19

@beacska: a pasim nővére :) de meg lesz ajándékozva, csak beletiport az érzékeny lelkembe és most ezt igyekszem nem elfelejteni.

azzal meg, hogy lusták és laci a kezükbe adja a megoldást, full egyetértek.

@Tim28: node ők a fáma szerint egy szobában aludtak egy szépségkirálynő-választáson. állítólag nem volt más üres szoba. persze pákó zsűritag volt (milyen zsűrinek van szüksége rá, te jó ég), ő meg versenyző, de természetesen nem történt semmi közöttük.

malevil2050 2014.01.25. 18:26:55

@Tim28: Látom nem volt jó szél még nagyon sok a viharfelhő :)

Tim28 2014.01.25. 18:29:15

@ミラ: ebbe inkább bele se gondolok :D
de jót tett a kép az önérzetemnek :D

malevil2050 2014.01.25. 18:30:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Igen szájmon visszavonulása után tőle vártam egy kis keverős kombinatorikás csavart.
Egy kis kavicstologatást kivel , ki ellen de hát ez sem jött össze.

Tim28 2014.01.25. 18:30:37

@malevil2050: ha még csak viharfelhő lenne :) be is havazott rendesen itt nálunk ;)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.25. 18:30:58

@Tim28: nem hittem, hogy pákó jót tesz majd akárkinek :D

beacska 2014.01.25. 18:31:46

@ミラ: bocs, lassabban olvasok vissza, mint te válaszolsz ;)

malevil2050 2014.01.25. 18:32:19

@Tim28: Ez nincsen feltüntetve a képen :) behavazott az egész országnak így van.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.25. 18:33:02

no leléptem a tollasbálba, majd meséljetek, mi volt. bár erre biztatni se kell titeket :)

Tim28 2014.01.25. 18:35:21

@ミラ: fujj ez gonosz volt :DDD
az összehasonlítás tett jót max :P

Tim28 2014.01.25. 18:36:35

@malevil2050: Itt délnyugaton kicsit jobban :P Gondoltam rá, hogy lövök egy fotót, de hát elmaradt :)

Shoyu 2014.01.25. 18:40:04

Ez a videó annyira jó lett:
www.valovilag.hu/video/235919
konkrétan egy büdös szót nem hallok abból, amit Dorka beszél.
Azt észrevettétek, hogy a Zsolt-Iza csók a hosszú videóban sokkal kevesebb ideig tart (és nem is annyira szenvedélyes), mint a 40 másodpercesben. Ez, hogy lehet, újra felvették a jelenetet :)?

malevil2050 2014.01.25. 18:40:40

@Tim28: Az a rész mindig többet kap a hóból.

Shoyu 2014.01.25. 18:42:52

Utálom Zsoltit, de szerintem Iza alázta meg saját magát, azzal, hogy nem képes elviselni, hogy valakinek nem kell. Az már full gáz volt, hogy még a nyugiszobába is berángatta Zsoltot, miután meg lett neki mondva, hogy inkább Dorka a nyerő. Bár ha Zsoltnak lenne egy kis esze nem hagyta volna meg ezt a kiskaput sem, hogy Iza annyira tökéletes, hogy nem ér fel hozzá, ami szar kamu duma, hanem nyíltan megmondta volna, hogy Dorka jobban bejön.

malevil2050 2014.01.25. 18:43:53

@Shoyu: Aszonta a dorika h nem karja magát nevetségessé tenni már így is az,befejezzük.

Erre monnyák hogy matt leütötták a királyt :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 18:48:52

@Shoyu: Szerintem is azért gáz Zsóti, mert nem merte azt mondani, hogy Iza nem kell neki, mert Dorcit akarja. De hát a mai előzetes szerint a Szőke Tuja is berágott rá, úgyhogy lehet, hogy Tetkós Zsóti két szék között a földön találja magát.

Iza meg valóban megalázta magát - hacsak ez nem egy never-ending szappanopera egyik jobban sikerült jelenete volt.

beacska 2014.01.25. 18:56:25

@Haynau: szerintem ez még nem lejátszott meccs. (ha van ilyen.)

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.01.25. 19:02:25

@Shoyu: vegyél egy rendes hangszórót a géped mellé! :P
Teljesen érthető volt a csaj "okfejtése"...

Tim28 2014.01.25. 19:07:15

@Shoyu: +1
ám az is lehet hogy biztonsági játékos, ha dorkával mégse jönne össze, még mindig ott lett volna szamárnak izuka.
na már most úgy tűnik ez a taktika nem vált be :)

Cave Nick 2014.01.25. 19:10:45

@Shoyu: ezt beszéltük itt du. hogy az a jelenet gyanús. Ha meg a kétféle videóban kétféle csók látható, akkor lebuktak, amolyan Columbo-s módon. Valaki szakértse már meg.

nosce 2014.01.25. 19:10:59

@Shoyu:
"Azt észrevettétek, hogy a Zsolt-Iza csók a hosszú videóban sokkal kevesebb ideig tart (és nem is annyira szenvedélyes), mint a 40 másodpercesben. Ez, hogy lehet, újra felvették a jelenetet :)?"

mert megvágják az összes vidcsit, még az éjszakai onlány közvetítést is. Hogy melyik az igazi ? azt nem lehet tudni, ha nagyon befeszülnek még azt is belevághatják h nem csak csók volt, hanem Iza le is pippantotta Zsótit :)

Deutsche Gabbana 2014.01.25. 19:11:56

@Haynau: ezzel a viselkedéssel pedig több feszkót generált, mintha szépen elsimította volna az Iza-ügyet úgy, hogy "barik maradjanak". ebből így csak vicsorgás lesz minden oldalról.

nosce 2014.01.25. 19:13:40

@nosce:
de elviekben, ha csak (ki)vágás volt és sztem általában csak az van, akkor mindig a hosszabb a teljesebb

Tim28 2014.01.25. 19:31:44

ma este csak 40 perc lesz az öfi?
istenverte és reklám nélkül legalább?

Szentpeter 2014.01.25. 19:38:00

..mi van ha Simon nyeri a lábszépségversenyt ?
Megrendülnék az biztos..

Szentpeter 2014.01.25. 19:39:43

@nosce: Kezdj el gyanakodni-...

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 19:39:51

A SZERELEM CSAPDÁJÁBAN (mexikói szappanopera, 4956. rész):

Donna Isabella szeretné, ha Don Zoltanho őt választaná szerelmesének, de a magát egyszerűnek valló földesúr nem tudja felejteni, hogy Donna Isabella egy nagyvilági nő, aki fényes bálokba jár Centro de la Ciudad-ban, míg ő maga soha nem lépte át Cörruto határát, inkább saját szerény haciendáján múlatja az időt, Baja Pestino-ban.

Don Zoltanho belehabarodik a szőke és hallgatag Senorita Doritába és saját érzelmei csapdájába esik: nem tud dönteni élete két asszonya között.

Donna Isabella felkeresi Don Zoltanhót haciendáján és ultimátum elé állítja: döntsön közte és Senorita Dorita között. Don Zoltanho nem tud dönteni, marcangolja a kétely: nem bízik benne, hogy megfelelő társ lenne egy nagyvilági nő mellé. Donna Isabella csókjával róbálja elcsábítani Don Zoltanhót, de az csak zavarodottab lesz ettől és kijelenti: inkább Senorita Doritát választja. Donna Isabella zokogva távozik a haciendáról, Don Zoltanho pedig csalódottságában és dühében tombolni kezd és tör-zúz a szalonban.

Az események tanúja lesz Senorita Dorita is, aki barátságban van Donna Isabellával, és a történtek után meg szeretné szakítani a kapcsolatot Don Zoltanhóval, amit röviddel találkozásuk után közöl is vele. A hősszerelmes férfi összetörten veszi tudomásul, hogy nagy valószínűséggel élete mindkét nőjét egyszerre vesztette el.

(A folytatást holnap, ugyanebben az időpontban láthatják.)

ő-szinte 2014.01.25. 19:47:44

izán hogy áll ez a ruha :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
full látszik, hogy nincs melle és vicces ez a melltartó :-DDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.01.25. 19:50:53

@Haynau: hehe ;-DDDDDD
és a sejtelmes zene a videó alatt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.01.25. 19:54:18

én átérzem Izé helyzetét <3

Slano 2014.01.25. 19:54:24

Hát szerintem Iza az eddigiek alapján tárt karokkal várná Zsoltikát, ha Dorka nemet mondana neki. Iza csak játssza a büszke nőstényt, de annyi esze már úgy tűnik nincs, hogy az egész ország nézte ahogyan csúszott, mászott Zsoltiért. Én biztosan nem másznék olyan pasira, aki akár egyszer is azt mondja, hogy egy másik nő kell neki, Zsolt pedig ezt megmondta neki már vagy százszor, a mindenféle hülye indoklást pedig leszarnám. Simonnak sem volt ciki bepróbálkozni Sárinál (pedig ott jobban megérteném, hogy fél attól, hogy túl nagyok a különbségek közöttük) be is jött neki.

ő-szinte 2014.01.25. 19:58:33

@Slano: zsóóóti nem azt mondta, hogy nem kell neki Iza... :-)

malevil2050 2014.01.25. 20:02:38

@Slano: De most képzeld el,magányosan a játékban,társ nélkül a testi kontaktusban és még bent is kellene maradni ez elég nagy falat.Most meg aztán megcsinálta a legrosszabb megoldást semmi nem maradt.

de ott van még az amoroso ő vevő mindenre.

ő-szinte 2014.01.25. 20:03:04

ma mikor lesz az öfiiiiiiiiii?????????????????????????? :-OOOOOOOOOOOOOOOOOOO

tena_lady 2014.01.25. 20:04:59

@Slano: Simonnak az eddigiek alapján semmi se ciki. @_@

@ő-szinte: De azzal, hogy azt mondta, hogy nem való hozzá végeredményben de. Csak Zsolt sose mond ki semmit konkrétan. Főleg akkor nem, ha érzi, hogy sarokba van szorítva.

Slano 2014.01.25. 20:10:35

@malevil2050: Talán most már ő sem vevő rá, amióta ott van Zsófi.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:13:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: És így akarsz bejutni a villába???

@malevil2050: Orálió szerintem fél Izától. Hiszen ő mégiscsak egy nagylány, a srác pedig még csak kisbőgőn játszik. PlasztikCica sokkal jobban passzol, hiszen már le is vetkőztette a fürdőben.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:17:01

Kiváncsi vagyok, a szappanoperának (lásd @Haynau: ) mi lesz ma a folytatása. Vajon végleg elküldi a Szőke Tuja Tetkós Zsótit a búsba?

Szentpeter 2014.01.25. 20:17:16

@Haynau: Vitatkozom veled..
Aurélió nem fél Izától, neki olyan nő kell akit alázni tud..
Akit csicskáztatni lehet, aki igazi plázacica, akin van mit fogni..

malevil2050 2014.01.25. 20:18:27

@Slano: Az nem jelent semmit szerintem még vikinél is próbálkozni fog :)

Tim28 2014.01.25. 20:19:57

@Haynau: szerintem malevil zsoltira mondta, hogy már csak orálió maradt neki és nem izára :)

malevil2050 2014.01.25. 20:20:29

@Haynau: Nem fél ő senkitől és semmitől.De azt hiszem hogy a két "senkineknemkell" össze fog jönni.

malevil2050 2014.01.25. 20:22:29

@Tim28: nem nem ,isaurára gondoltam ő most öngólt lőtt de a villában nagyon gyorsnak tűnik az idő múlása pár nap és új fejlemémyek lesznek ezen a téren.

egyemakisszíved 2014.01.25. 20:23:42

Egy kicsit olyan az idei VV, mint a legutóbbi X-faktor. Nincs benne igazán vonzó, uralkodó típusú, határozott férfi. Lehet, azért, hogy itt is lehetőséget adjanak a nőknek, hogy a nyerés közelébe kerüljenek. Bár az eddigiek alapján nem látszik, hogy ki lehetne az. Mindenesetre megvan a magukhoz való eszük, több kezdeményezőerő van bennük és elég jól helyezkednek. Vasárnap szerintem a legtöbb szavazatot Teó vagy Krisztián fogja kapni.

Tim28 2014.01.25. 20:24:54

@malevil2050: félreérthető volt, pláne hogy sokan mondták hogy jobb ezeknek ha egymásra kattannak :D (orálió és zsolti:)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:25:26

@malevil2050: Apropó szubjektíven nagyon gyorsan múló idő a villában. Ezt írta ma VV Attila a FB-oldalára - ő csak tudja, hiszen maga is átélte a szitut:

"ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS. ( FRISSÍTVE )

Csak azok tudják akik voltak villalakók, úgyhogy most megosztom veletek. A Villában máshogyan telik az idő mint idekint. A kevés alvás, és a szinte folyamatosan történő események, és impulzusok miatt a villalakók az idő múlását sokkal gyorsabbnak érzik. Ezért már pár nap alatt kialakul az a megtévesztő érzés mintha hetek teltek volna el. Én is sokat gondolkodtam ezen, próbáltam soszor meghatározni, a benti kapcsolati, és emberi pszihés folyamatok milyen kinti időszámításnak felelnek meg. Én úgy éreztem, hogy egy átlagos villanap 3 kinti napnak felelne meg idekint. És mivel nonstop együtt vannak az emberek, így az érzések, és a kapcsolatok is sokkal gyorsabb ütemben fejlődnek ki. Szokatlanul gyorsan ki tud alakulni, és ilyen sebességgel tud megszünni is. Azért jutott ez eszembe, mert tegnapi kérdésre, miszerint Aurélió mikor jön össze Zsófival, szerintem túlzás az egy hét, annyi idő alatt simán összejönnek, és szét is mennek 2x. Persze lehetnek kivételek. Ennyit akartam most mondani, kérdés van-e, ha van kommenteljünk..?

FRISSÍTVE: A felgyorsúlt idővel kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés: Ha avillában 1nap 3 kinti napnak felel meg, abban az esetben ha Charlott teherbe esik Simontól a villában a gyerek is megszületik 3 hónap alatt?

Ha érdekelnek ilyen infómorzsák benneteket, lájkokkal tudassátok... van a fejemben kb 200db hasonló."

Szentpeter 2014.01.25. 20:27:28

@egyemakisszíved:

Bárki nyerhet.. ezt abból következtettem ki, hogy Simon vezet a szimpátia listán..

Cave Nick 2014.01.25. 20:27:32

@Haynau: néhány módosításra tennék javaslatot az Iza Ura c. szappanopera pilotjával kapcsolatban:

Don Zoltanho: nem földesúr, hanem saját bevallása szerint is egyszerű paraszt

Senorita Dorita: nem más, mint Donna Isabella egyszerű szobalánya

ő-szinte 2014.01.25. 20:27:50

@tena_lady: nem :-) az, hogy nem való hozzá és hogy nem akarja, az nem ugyanaz :-)
és ahogy láttam, nagyon is akarta volna ;-)))
csak próbálja aggyal csinálni
hogy nem basszon rá

malevil2050 2014.01.25. 20:28:51

@Haynau: Na látod nem mondok én hűlyeséget voltam én " bezárva " :)
Na nem márianosztrán :)

ő-szinte 2014.01.25. 20:29:13

@malevil2050: szerintem nem fog, nincs közöttük kémia

Cave Nick 2014.01.25. 20:29:19

@Haynau: "csak kisbőgőn játszik" MUHAHA

malevil2050 2014.01.25. 20:31:04

@egyemakisszíved: Ha ezt meg lehet mondani /szerintem csak jósolni,kevés idő telt még el/ . szájmon templar még tuti vezet.

malevil2050 2014.01.25. 20:32:53

@ő-szinte: Éppen most tárgyaljuk a gyors időt,még lehet.

genevieve 2014.01.25. 20:34:36

@Haynau: dehogy küldi el:)

érdekes egy vv ez, egy sincs aki klasszikusan játszana, mind azt hiszi, hogy nyaralni van bent:-)

tena_lady 2014.01.25. 20:34:42

@Haynau:
"FRISSÍTVE: A felgyorsúlt idővel kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés: Ha avillában 1nap 3 kinti napnak felel meg, abban az esetben ha Charlott teherbe esik Simontól a villában a gyerek is megszületik 3 hónap alatt?"
LOL
Ezt sajnos nem fogjuk megtudni, mert Charlotte nem lesz benn annyi ideig.

@ő-szinte: Én értem a különbséget, de nem biztos, hogy Zsolt is. Lásd improvizál. :D

genevieve 2014.01.25. 20:36:34

@egyemakisszíved: uralkodó típusú nő sincs bent:-)

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.25. 20:39:10

@ő-szinte: én azon röhögök, hogy Zsóti simán megkaphatna egy soookal jobb csajt is, mint Iza, vagy Dorka. Majd lesz nagy meKlepetés, ha kijön a vellából, hogy A kategóriás csajok fogják neki dobálni a bugyit. Iza is meg fog lepődni ezen:)

beacska 2014.01.25. 20:39:13

@malevil2050: "de a villában nagyon gyorsnak tűnik az idő múlása" - tyűűű, hol hallottam már ezt a gondolatsort? ;) puszillak

Szentpeter 2014.01.25. 20:39:27

Az idő felgyorsulását nem értem.. még ha VV Attila is mondja..
Mert ugye a logika szerint, reggeli ébresztő csak egyszer van naponta..
Ebből következően lehet tudni hány nap telik el

genevieve 2014.01.25. 20:41:13

@Szentpeter: tudni és érezni két külön dolog:-)

ők össze vannak zárva egy kis helyre, állandóan együtt vannak, tényleg más érzés igy együtt lenni valakivel, mintha valakivel 1 héten keresztül csak 1-1 órát látnád.

egyemakisszíved 2014.01.25. 20:41:49

@malevil2050: Ez biztos, de a furcsa megszokottá válhat, elveszítheti varázsát. A tegnapi Fókuszból ítélve, RTL is törekszik rá, hogy másmilyet, a többitől eltérő ne csak nyerő pozícióban láttassa – Oki, Indián, Annamari, fürdőruhás csóka, aki be sem jutott a VV-be Attila mellett. Meg az appos szavazás is okozhat meglepetéseket a VV lefolyásában.
@genevieve: Ez is igaz, de a közvélekedést tekintve nem is tartozéka a vonzó nőiségnek, ami díjat érdemelne.:D

beacska 2014.01.25. 20:42:14

@Haynau: kolléga, ez király lett!!! gratula!

Szentpeter 2014.01.25. 20:45:40

@genevieve: Kellő tisztelettel..
A katonaságnál is össze voltunk zárva, jó egy kicsit többen mint a VV-ben
Az időérzékelése mindíg köthető valamihez, a villában is van reggel meg este, elég az udvarra menni..

Ahol nem lehet tudni semmit az a sötétzárka, na az kegyetlen..

ő-szinte 2014.01.25. 20:46:31

@malevil2050: a kémia nem idő kérdése, te :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Debílió és Izé között sosem lesz ;-DDDDDDDDD

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:48:02

@Cave Nick: Megszívlelendő, majd mielőtt nyomtatásba kerül, javítom! :)

@malevil2050: Seregben voltam én is, ott tényleg másképp telt az idő. Mellesleg Kőhidán is voltam egy fél napot - igaz a BV által szervezett üzemi látogatáson, a végén mindenki még aznap szabadlábon távozott. De legalább rabszállítóval jöttek értünk... :D

@Szentpeter: zanzásítva van minden, lévén állandóan történik valami, beszélsz valakivel. Tudom, hogy a hasonlat sántít, de én ezt a seregben éreztem így, pláne az első hetekben, amikor egész nap eksön volt.

@beacska: Köszi! :) És becsszó: józanul írtam! :D

malevil2050 2014.01.25. 20:48:13

@egyemakisszíved: Az appos szavazással pont azt a korosztályt akarták megszólítani akik bent vannak - gondolom én.

beacska 2014.01.25. 20:49:00

@ő-szinte: egy ideig benne volt a pakliban (amikor Zsolt is agitálta Auréliót, hogy aludjon inkább Izával), hogy megvigasztalják egymást, de már tutira elment az a hajó.

Szentpeter 2014.01.25. 20:49:00

Azt viszont elfogadom, hogy egy zárt helyen, nincs jelentősége annak hogy hétfő vagy kedd este van...

De a napok műlása érzékelhető

ő-szinte 2014.01.25. 20:49:40

@tena_lady: én úgy láttam, hogy érti ő nagyon is ;-)))))
az, hogy beszélni nem tud róla az nem jelent semmit :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ;-)

beacska 2014.01.25. 20:50:09

@Haynau: vagy legalább is másnaposan ;)...tej...brrr...fene az ízlésed ;)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:52:16

@Szentpeter: Kösz, akkor ezek szerint nem csak én voltam ezzel így. Sötétzárkát mondjuk nem jártam meg.

@beacska: Csak másnaposan jó a hideg tej, akkor viszont lecsitítja a háborgó hullámokat... ;)

malevil2050 2014.01.25. 20:54:18

@Szentpeter: Az más , itt a nem alvás, a pia.szerepelni vágyás, kamerák, itt lányok és fiúk egymás közelségében kötetlenül vannak.Hajnalig lényegében csak bohóckodsz.A lényeg az intenzívebben élsz meg mindent.

Szentpeter 2014.01.25. 20:56:23

@Haynau: Akkor én félreértettem valamit...
Mert az hogy bent gyorsabban telik az idő, ezt el tudom fogadni..

Bár nekem a katonaságnál a hétvégék kurva lassan teltek.. ( mikor nem kaptam eltávot )

genevieve 2014.01.25. 20:57:09

@Szentpeter: kellő tisztelettel...:-)

azt hiszem VVAttila (brrrr), nem a biológiai idő múlására értette amit írt, hanem az érzelmek gyors kialakulására és múlására:-)

ő-szinte 2014.01.25. 20:57:35

@foxglove (igazándiból): hát ez van, mikor az ember nincs tisztában a saját ÉRTÉKEIVEL ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de totál igazad van ;-)))))))))))

ő-szinte 2014.01.25. 20:59:19

@beacska: nem Debílió részéről gondolom kizártnak :-) neki szinte mindegy :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-S
Iza sosem gerjedne rá ;-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 20:59:52

@Szentpeter: Nem, én (is) félreértettelek. Az első pár hetet úgy éltem meg, hogy rohadt sok dolog történt, kb. 6-22-ig minden nap. Az első hét végén meg is lepődött mindenki, hogy "jé, már szombat van"?!?

Pedig csak intenzíven éltünk meg mindent, mert új szituk, új emberek, részben bizonytalanság ("mi a pék faszát kell holnap csinálnunk?").

Hétvégén (meg amikor készültséget kellett adni), akkor tényleg kurva lassan telt az idő.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.25. 21:00:52

@genevieve: "azt hiszem VVAttila (brrrr), nem a biológiai idő múlására értette amit írt, hanem az érzelmek gyors kialakulására és múlására"

Kár - ellenkező esetben már jellöhetnénk is fizika-Nobel-díjra.

egyemakisszíved 2014.01.25. 21:02:37

@malevil2050: Úgy értem, hogy az sms-ekkel az elköteleződés mértékét is lehetett éreztetni. Pl. valaki addig szavazott, míg volt egység a kártyáján, ha kellőképpen beparázott egy párbaj során, hogy kiesik a kedvence. Meg ha olyan ember volt párbajon, aki nem mozgatta meg a nézőket, kevés szavazat érkezett. Itt meg lehet, hogy ha már ott a telefonodon, bár sms-t nem küldenél az illetőre, az appon szavazol, mert éreztetni akarod a hatalmadat, irányítani akarsz, részt venni a játékban. Vagyis a villán belüli ismert szövetségi rendszerek, szimpátiák szerepe vagy a villán kívüli saját ellenszenved szerepe megnőhet. Tehát ha minden párbajon, szinte minden ember szavaz, akinek megvan az app, az jóval több lehet, mint aki egyébként érdekelt lenne egy-egy ember sorsában.

ő-szinte 2014.01.25. 21:02:50

megint van hetihetes?????? vagy csak ismétlés?

ő-szinte 2014.01.25. 21:06:41

@Haynau: köszi, hogy szóltál :-) :*

malevil2050 2014.01.25. 21:09:51

@egyemakisszíved: Ez lehet h így van de a korosztály akkor is maradt.

Szőrös,a szúrós 2014.01.25. 21:14:13

Szegény zsóti!pedig már péhávárd óta tudjuk h az alkohol öl butit és nyomorba dönt.és ha ehhez még két nőt is hozzákeverünk izibe kész a tragédia(habár innen inkább komédiának tűnt).Talán jobban tette volna,ha a buli dereka felé hagyja a két elázott libát a francba és elkéri lacibácsitól a paradicsomos sült keszeg receptjét,majd felidézik az nb1 legszebb góljait.Ám sztem a két hölgyemény részéről lesz itt még vissza(ide-oda)táncolás,hisz taktikai-érzelmi okokból nekik zsóti a célpont,hozzá szeretnének csapódni,őt érzik a legerősebbnek a fiúk közül.
süti beállítások módosítása