Ugyanott indítunk, ahol az előző részt abbahagytuk, de néhány (pontosan inkább csak tippelhető) nappal később – John betegágyánál. Az ágy azonban üres. Főncsi Medvével sétál az utcán, amikor Rico hívja azért, hogy kaptak-e már új számot? „Nem" a válasz. A nő ettől meglehetősen morcos lesz, azért szegődött el Főncsihez, vagy akár a korábbi munkáltatójához, hogy ne kelljen tétlenül a valagán ülnie. Erre a kijelentésre Harold is morózus lesz, és kikéri magának, hogy a nő egy kalap alá vegye őt és korábbi munkáltatóját, főleg, hogy azok simán eltették volna láb alól Ricot. Ő erre témát vált, és Johnról kérdez, de Főncsinek nincs új infója: felkelt, amint lábra tudott állni, most nem tudom hol van, és azt sem, mikor jön vissza. Ezzel befejezik a nem éppen emelkedett hangulatú megbeszélést. Ekkor szólal meg Főncsi mellett az egyik utcai füle készüléke, de ő ügyet sem vet rá. Szó nélkül baktat tovább az ebbel, hiába kezd csörögni sorra egymás után a többi készülék is. Hm.
Coloradoba váltunk, végre megvan hősünk – stoppal érkezett egy város széli lepukkant kricsmibe. Öltöny sehol, úgy nézem most bőrdzseki és borosta az ismertetőjele. Bebattyog a „vendéglátóhelyre", whiskeyt kér, és utasítja a csapost, hogy soha ne legyen üres a pohara. Egykedvűen nézi a helyieket, nem úgy néz ki, mint akit bármi ki tudna zökkenteni a közönyéből...
Az irodában Főncsi Forrás „cellájába" lép, és közli, hogy megy vásárolni, a nő rebegje el, ha szüksége van valamire. Nos van, egy könyvre a rácson kívülről. Harold meglepődik a választott művön, de Forrás nem olvasni akar. Arról beszél, hogy tudja, milyen nehéz most Főncsinek, és még Johnt is elvesztette, de azért a géppel illenék szóba állnia – azzal három könyvet tol a férfi elé: új szám érkezett. Haroldnak leesik az álla: te kommunikálsz a géppel? Nem kap egyenes választ, Forrás inkább arról zagyvál, hogy a gép azt akarja, dolgozzanak össze. Főncsi értetlen, űzött vad fejjel les körül a kalitkában, majd sietve távozik (a könyveket persze viszi). Aztán már az asztalánál ülve látjuk viszont, ahogy a könyvek fölött mélázik – ekkor lép be Shaw, és kérdi, kié az új szám? Főncsi még nem döntötte el, hogy tudni akarja-e a választ, de végül vesz egy nagy levegőt, és munkához lát. Legújabb célszemélyünk Arthur Claypool (Harold olyan megdöbbent arccal nézi a monitoron megjelenő adatokat, hogy még Shaw is meglepődik, de a férfi terel, és terepre küldi exügynökünket).
Kórházra váltunk, ide érkezett Shaw, mint doktornő (még jó, hogy konyít valamit a szakmához, ugye), merthogy Arthur itt lesz valahol. A tag a Runyon Technology Solutions IT-se volt nem sokkal ezelőttig, most a kórházban van (mármint a bankkártyája szerint), viszont betegként nem szerepel az adatbázisban. Shaw szerencsére kiszúrja – tényleg itt van, tényleg beteg. Főncsi tovább hekkel, és megtalálja célszemélyünk leleteit, a férfi agydaganatban szenved, és menthetetlen. Exügynökünk felteszi a logikus kérdést: mégis ki akarhat megölni egy haldoklót? Így hát akcióba lendül, Arthurhoz lép, és beszélgetést kezdeményez vele. A férfi épp gépekre van kötve, kezelést kap, de azért lehet vele beszélgetni.
Eléggé zavart: először arról motyog, hogy az agya nem működik megfelelően, gyakran nem emlékszik dolgokra; aztán egy pillanatra a semmibe réved, és mintha rebootolna, teljesen másról kezd hadoválni – Shawt az alkalmazottjának hiszi, kérdi, hogy ellenőrizte-e az adatokat? A nőnek meglepődni sincs ideje, mert egy ügynök kinézetű tag lép hozzá, és érdeklődik, mégis miről beszél a beteggel? Ennyire könnyen persze nem lehet őt zavarba hozni, faarccal kivágja magát, és távozik. A folyosóról megtanácskozza az ügyet Főncsivel – valami nagyon nem stimmel Claypoollal.
Aztán meglepő dolgot lát, Arthurt ugyanis három testőr kíséri jellegzetes alakban: ezek bizony a titkosszolgálat emberei. Célszemélyünk tehát olyan információk birtokában lehet, amiért el akarhatják hallgattatni (főleg most, hogy az agyát a betegség miatt nem tudja kontrollálni).
Múltba pillantunk, 1969 van. Egy tanyán járunk, férfi és fia javítgatják a család autóját, ami egyenlőre ismeretlen okból nem akar beindulni. Apu megengedi a fiúnak, hogy ő is babráljon a motortérben, amikor megszólal a telefon. Mikor később visszatér a garázsba, meglepődve látja, hogy a gyerek kiszedte a porlasztót (köszi, Neo), elemeire bontotta, és ezzel meglelte a hibát. Látszik, hogy büszke rá, de azért óva inti attól, hogy apró darabokra szedje a kocsit. A fiú azzal válaszol, hogy ha nem akarták, hogy hozzáférjen, jobban meg kellett volna építeni. És hogy a mai első álleesésünk is meglegyen, a kisfiút Haroldnak hívják. Bezony.
A jelenben Főncsi nem tudott kideríteni többet Claypoolról, így osztja exügynökünk véleményét, miszerint a férfi a kormány valamely titkos projektjén dolgozhatott. Rico az őröktől nem tud a célszemélyhez férni, ezért tüzet okozna, hogy elterelje a figyelmüket, de Főncsi utasítja, hogy vegyen vissza a vérmérsékletből. Oké, akkor segítségre lesz szüksége, Harold talán fáradjon be a kórházba. Elutasító választ kap, most Forrásra kell fokozottan vigyázni (na ja). Shaw ekkor kiszúrja, hogy Arthurhoz látogató érkezett, akinek a személye némi hekkelés után nyilvánvaló lesz: a felesége az, Diane.
Amint belép a kórterembe, Arthur üvölteni kezd, hogy menjen onnan, hagyja békén, mire Shaw is megindul a szoba felé, de hiába az orvosi álca, az őrök elküldik azzal, hogy a betegnek semmi baja, csupán zavart. Kintről hallgatózik, de így is mindent hall a jelenetből: a férfi nem ismeri meg az asszonyt, azt hiszi a munkahelyén van, és arról beszél, hogy meg kell javítania a „Szamaritánust". Felesége döbbenten les, az ajtóból viszont berongyol az egyik ügynök, és utasítja a férfit, hogy fejezze be a beszédet, de ő még zagyvál egy kört, miszerint tudja, hogy el akarják pusztítani, de ő nem hagyja, és tett is óvintézkedéseket ennek érdekében. A jelenetnek a feleség vet véget, aki elkeseredetten elkullog, Shaw pedig megbeszéli a hallottakat Főncsivel, aki már hallotta a Szamaritánus nevet, utána is néz – addig exügynökünk betámadja az üres váróban magába roskadtan üldögélő feleséget.
Némi empátiát mutat, bár különösebben nem kell megerőltetnie magát, az asszonyból dől a mondanivaló: egy éve diagnosztizálták a férje betegségét, ami egyre súlyosabb lett, mintha nem lenne önmaga. Rico gyorsan előjön a témával, és rákérdez, ki akarhat rosszat a férjének? Az asszony totál meglepődik, neki az őrök jelenléte természetes a férje munkája miatt. Ami mi is – jön a következő kérdés? Az NSA-nél dolgozik (dolgozott), mondja a feleség, nekem meg szalad felfelé a szemöldököm, hogy lehet ennyi esze a nőnek, hogy egy vadidegen orvosnak ilyesmiről dumál. Amikor nagyon érzelgőssé válik a beszéd a beteg férjről, és előjönnek a krokodilkönnyek, Shaw olajra lép (naná).
A folyosón konstatálja, hogy Arthur a biztonsági őreivel együtt eltűnt, egy nővér világosítja fel, hogy vizsgálatra vitték. Miközben oda igyekszik, megtárgyalja Főncsivel az eddigieket, aki időközben kerekebbé tette a képet: NSA + Szamaritánus = valamiféle titkos projekt, amit a kormányzat 2005-ben leállíttatott. Eközben nyilván bizalmas adatokhoz fért hozzá, amit most betegként kifecseg – akarhatják ezért páran a halálát, akár a saját védelmezői is.
Shaw nem lát jobb megoldást a célszemély közelébe jutáshoz, mint bemegy egy üres helyiségbe, és az álmennyezetet megbontva mászik át a vizsgálóba. Pillanatok alatt levágja, hogy ott nem Arthur vizsgálata, hanem kihallgatása folyik, persze tudtán kívül kapott olyan injekciót, hogy a benne lévő szer hatására információkat ad át. Shaw közbelép, mire a kihallgató nő eltűnik, a kint lévő ügynökök viszont berontanak, és lekapcsolják Ricot.
Ismét múltba nézünk, 1971-be, hogy pontos legyek. A kis Harold cefet bütyköl valamit, és amikor apja rákérdez, hogy mi az, készségesen bemutatja működés közben: egyfajta kezdetleges memóriarendszer, ami megismétli a betáplált jeleket – azért csinálja, mert apja meglehetősen feledékeny, és ha megfelelően továbbfejleszti, képes lesz az öreget a dolgaira emlékeztetni. Fater persze büszke, az látszik, de azért óva inti a gyereket, nehogy túlzásba essen. Mert Harold már egy olyan gépen agyal, ami apja helyett emlékezne, gondolkodna – az azonban eltanácsolja ettől, hiszen embert nem lehet a géppel helyettesíteni, még ha megtöltik annak emlékeivel akkor sem.
A jelenben Főncsi megjött a kórház parkolójába, bemérte Shaw helyzetét (egy irodába zárták be az ügynökök) – és az iroda egyik fiókjában lévő mobilon felhívja őt. A nő kéri, hogy jöjjön és tartsa szemmel Arthurt, míg ő megpróbál kijutni, de Főncsi még mindig nem akar terepre menni (mi lehet az oka?), inkább innen dolgozik tovább az ügyön. Arra már rájött, hogy a nőt, aki vizsgálat helyett vallatta a célszemélyt, Elizabeth Rossnak hívják; Shaw pedig elmondja, hogy a Rudy nevet hallotta Arthur szájából. Tovább nem tudnak eszmét cserélni, mert bejön az irodába Rico elfogója, de a nőnek van annyi sütnivalója, hogy a telefont vonalban tartja, így Főncsi odakint hallgatózik. Az ügynök nyugodtan kezdi kérdezgetni Shawt, hogy mégis ki ő, és mit akar Arthurtól, közben még hamit is hozott, amit szorgalmasan túr befelé a buciba.
Többet most nem tudunk meg, irány John és az útszéli csehó. Amikor belép, újságot olvasható, magát baseball sapkával eltakaró tagot szúr ki, hozzá lép, leszedi a satyit, és már meg is van a megoldás: Fuszkó érkezett. Hát ez gyors bukta volt. Kérdi tőle, hogy találta meg, mire Lionel visszavág: gondolod, hogy pókeren nyertem a nyomozói jelvényem? John arca meg sem rezdül, erre nyomozónk kiböki: oké, Főncsi segített. Hatalmasat vigyorgok. Hősünk utasítja, hogy húzzon a retekbe, de Fuszkót nem ilyen könnyű lerázni. Leül John mellé a bárpulthoz, mire az morcosan odakaffogja, hogy maradhatsz, de akkor kussolj és igyál, erre Lionel rendel egy whiskeyt szódával whiskey nélkül. Hehh.
Visszaváltunk Rico kihallgatására, a nő persze nem mond semmit, inkább arra hívja fel vallatóját, hogy Arthurra kellene vigyáznia. A beszélgetés ekkor váratlan fordulatot vesz, a vallatónak kigúvadnak a szemei, majd nyikkanás nélkül összeesik. Rico is meglepődik, előkapja a mobilt a fiókból, és kérdi Főncsit, hogy ő mérgezte-e meg az ügynök kajáját, de nemleges választ kap. Akkor bezony szarban vagyunk. Rico elveszi a férfi minkét fegyverét, egyiket az övébe dugja, a másikat a lábszárához erősíti, gondolom tartaléknak.
Főncsi közben meredek dolgokra jött rá: a nő, aki Arthurt ki akarta hallgatni, Elizabeth Ross, de ha úgy nézzük a nevét, hogy Betsy Ross, akkor már megkapjuk a függetlenségi háború egyik hősének a nevét – azt a csoportot pedig, akik ilyen nevekkel dobálóznak, ismerjük több korábbi részből is, az „Éberség" tért vissza. Már látjuk is, furgon kanyarodik a kórház elé, maszkos fegyveresek nyomulnak az épületbe, odakint pedig egy ismerős arc irányítja őket: Peter Collier.
Rico Arthurért üget, a szobája előterében látja, hogy a többi kormányügynök is kiütve hever, ugyanúgy a kajától purcantak ki. A férfi szerencsére az ágyában pihen, majd belép a felesége is, akinek nem kicsit kerekedik el a szeme a fegyveres „doktornő" láttán. De nem lacafacázik, mikor Shaw elmondja, hogy szorult helyzetben vannak, minden további nélkül segít: ébresztgetni kezdik Arthurt, de a zavart férfi egyáltalán nem akar velük tartani. Exügynökünk kétségbeesetten szólítja a fülesén át Főncsit, az azonban az ajtóból válaszol: a keresztnevén szólítja a zavarodott Arthurt, ő pedig azonnal felismeri: Harold! Na baszki, most már értem miért kerekedtek el Főncsi szemei, amikor meglátta a célszemély adatait, ezek ketten ismerik egymást!
Visszatérünk a múltba, 1979-be, és most már a pontos helyszínt is megtudjuk: Lassiter nevű városkában vagyunk, Iowa államban. Harold és két cimborája kedélyesen beszélgetnek egy épület előtt, majd kisfőncsi vicces mutatványba kezd a haverok szórakoztatására: felemeli a kagylót a nyilvános fülkében, belesípol majd beüt pár számot, és a túlvégen egy hang franciául szól bele – valahogy kibűvészkedte, hogy ingyen telefonáljanak külföldre. A cimbik hatalmasat röhögnek, a tini csínytevésnek azonban rendőrautó érkezése vet véget: a hátsó ülésen Harold apukája, a járőr pedig a fiút szólítja, hogy menjen velük, mert gond van. Nincs tovább mozizás, irány a jelen.
Arthurt sikerült szállítható formába rendezni – felöltözött és önként követi Főncsit, aki mellesleg Shaw kérdésére elárulja, hogy még az egyetemről ismerik egymást. Gyorsított ütemben próbálnak kiügetni a kórházból ők négyen (Arthur felesége természetesen jött velük), közben a férfiak a régi időkről anekdotáznak. Harold persze kummant, amikor célszemélyünk megkérdezi, hogy most mivel foglalkozik: biztosításokkal, jön a laza hazugság. A kedélyes múltidézésnek az Éberség tagjainak érkezése vet véget, kettejüket Shaw kénytelen térdlövéssel illetni. Odakint benyomulnak Főncsi kocsijába, Rico mint a B-kategóriás hálivúdi akciófilmek főhősei, menet közben, ablakon félig kilógva tüzel az ellenségre (Collierre + az idekint maradt embereire), miközben elszelelnek (őszinte leszek, ettől a jelenettől kicsit megszaggattam a hajam, de haladjunk).
Egy órával később megérkeznek egy rejtekhelyre (nem a szokásos titkos lakásba, hanem egy másikba). Arthur kérdi, hogy miért támadták meg őket, mire Főncsi azt feleli, hogy a munkája miatt, úgyhogy legyen kedves a férfi erről többet mondani. Ő hajlik is rá, de nem a felesége előtt – a nő ettől jól kiakad, de szótlanul elkullog, bár a kis térben nyilván így is mindent hall. Főncsi szerint támadóik információt akarnak Arthurtól, de ő egyenlőre nem mond érdemben semmit a munkájáról. Felesége eközben Shawt kérdezi, hogy mégis mi ez az egész, de nem kap egyenes választ, csak annyit, hogy a férje melója miatt kerültek veszélybe, de itt biztonságban lesznek, csak maradjanak veszteg.
Pár órával később, immár kora este egy tea mellett Arthur és Főncsi beszélgetnek. Illetve először nosztalgiáznak egy kicsit, egy MIT-s dalt énekelnek el ők ketten (iszonyú cukik). A végén Shaw faarccal megjegyzi, hogy John mennyire fogja sajnálni, hogy lemaradt erről, én meg csendben felvinnyogok. Aztán Főncsi a lényegre tér, és a Szamaritánusról kérdezi célszemélyünket, és a válasza hallatán földig koppan az álla az enyémmel együtt: a Szamaritánus gyakorlatilag ugyanaz a projekt, mint a Gép építése volt, tehát iszonyú adathalmaz beömlesztésével egy mesterséges intelligencia létrehozása, mely előre jelzi a terrorcselekményeket – lényegében a gép leírását adja meg. Na bazmeg!
Mielőtt többet megtudnánk, utoljára mozizunk egyet, irány 1979. Az előbb ott váltunk meg a fiatal Haroldtól, hogy beült a rendőrautóba, most látjuk, amint hazaviszik őt és az apját. Közben a rendőrtől megtudjuk, hogy a fater a háziktól totál messze kóborolt – nem jó ez így, vszg kezd agyilag nagyon leépülni az öreg. Mikor apa és fia kettesben maradnak, előbbi elnézést kér az állapotáért, mert szerinte a fiának egyetemen a helye, nem mellette, hogy rá vigyázzon. De a fiú kontráz, épp most épül egy iskolákat összekötő hálózat, ha ő nem mehet a suliba, hát majd a suli jön el hozzá.
A jelenben Arthur tovább beszél a Szamaritánusról – a programot 2005-ben a kormány leállította. Azt is elmondja, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen program, a sajátján kívül még vagy ötöt megemlít, amelyek készültek, de nem fejezték be őket (baszki, a kormány aztán tutira ment, ezek szerint több szakival is gépet építtetett). Szerinte azért állt le minden egyszerre, mert valaki célba ért, és mindannyiukat megelőzve készítette el a Gépet; Főncsi pedig eléggé jelentőségteljes fejet vág – ő tudja a választ, amit Arthur nem: az ő gépe lett a befutó.
Helyszínt váltunk, az útszéli kricsmiben is este van már, John és Fuszkó ücsörögnek a bárpultnál, előbbi meglehetősen morcos, hogy nyomozónk nem iszik alkoholt. De Fuszkó elmorogja, hogy két éve nem iszik, mióta John a hátsó ülésére csüccsenve rákényszerítette az együttműködésre, és egyben a szembenézésre önmagával. Hősünknek füle botja sem mozdul a kirohanásra, ezért nyomozónk nekitámad: miért gondolja, hogy csak ő bánkódik egyedül, és mégis miért bujkál a faterja egykori kocsmájában? Johnnak erre elkerekednek a szemei – hát igen, Fuszkó tényleg nem pókeren nyerte a jelvényét.
Rájött a falon lévő képeket nézve a hasonlóságra, mire John elrebegi, hogy apja Vietnamba vonulása előtt időzött itt, mielőtt háborús hős lett. Végül azonban nem ott halt meg, hanem munkahelyi balesetben kevéssel az utolsó hazatérése után. Ebből hősünk arra a következtetésre jutott, hogy bármi jót teszünk is az életben, rossz dolgok akkor is megtörténnek, és kész. Önsajnálat rulez! Fuszkó ettől a dumától egyre jobban behergeli magát, mert John igenis rengeteg embert megmentett, őt is, és ez egyáltalán nem volt hiábavaló! Aztán elege lesz, ideje indulni. John nem akar menni, de Fuszkó sem a két saját lábon távozásra gondolt... a jelenet többi része alább a videóban:
A biztonságos lakásban eközben Harold Arthurék hamis iratait és új lakhelyét készítené elő éppen, amikor célszemélyünk újra összevitatkozik az asszonnyal. A zavarodott férfit Harold próbálja nyugtatni, hogy ő csak a feleséged, Diane, mire Arthur közli, hogy emlékszik a feleségére, aki két éve halott, és fogalma sincs ki ez a nő. Az pedig, konstatálva, hogy bukta van, az órájában lévő adóvevőbe egyszavas parancsot ad a behatolásra – azzal fegyveresek rontanak a szobába, hatástalanítva Ricót. A nyomukban pedig komótosan, faarccal Hersh lépdel a szobába, bazmeg!! A kurva életbe, ezt nem hiszem el!
Gyilokunk „Asszonyom"-nak szólítja az eddig Arthur feleségének vélt nőt, ő tehát az Irányítás vezetője, Shaw egykori munkaadója, akinek eddig csak a kezét láttuk és a hangját hallottuk – most már arc is társul az ismereteinkhez. És hogy mit akarnak ők itt? Információkat Arthurtól, hogy hol vannak a Szamaritánus megmentett merevlemezei, és ha már erre járnak, örülnek, hogy megismerhetik Főncsit, a Gép készítőjét, aminek mostani lelőhelyét szintén ismerni akarják. Szóval valamelyik informatikus zseni szíveskedjék együttműködni – aki így tesz, életben marad.
Facebook kommentek