Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 3x08 - Második fiak

2013. május 21. 10:00 - sixx

Ami korábban történt, az itt elolvasható, a mostani részről elöljáróban csak annyit, hogy ez a jelentőségteljes pillantások epizódja volt, Tyrion, Tywin, Cersei, Shae, Sansa, Arya, Stannis és Dany is nézett olyanokat, hogy csak lestünk, a Ser Davost alakító Liam Cunningham pedig nyugodtan benyújthatja az olvasós jelenetét a legjobb drámai mellékszereplő Emmy-díjára.

Screen Shot 2013-05-21 at 5.41.49.png

Valahol Westerosban

Arya egy követ fixírozva ébred, és mivel a Véreb még alszik, gyászkeretes körmeit a kamerába villantva (hitelesség, oh) felkapja, odasettenkedik, és már-már lesújt, de Sándorunk észnél van, és félálomban odaveti neki, hogy egy esélye van, de jól gondolja meg a dolgot, mert ha nem öli meg, akkor kezit-lábát összetöri. Arya inkább nem emberkedik, és milyen jól teszi, hiszen a Véreb később elárulja neki, hogy nem Királyvárba viszi, mert Joffrey bekaphatja az összes faszát, hanem az Ikrekhez, ahol majd Lord Edmure Tully házasodik össze az egyik Frey-lánnyal, és ahol Robb Stark és Mama Stark is ott lesz, és majd fizetnek egy tudományosabb összeget Arya koszos, de egyelőre hiánytalan testéért. Ezt Arya egy félmosollyal nyugtázza, pedig az infót a Véreb egy olyan monológba ágyazva adja át, amiben arról van szó, milyen sors vár a westerosi vidéken egyedül kóborló fiatal lányokra (megerőszakolás, kardélre hányás, nem feltétlenül ebben a sorrendben).

Screen Shot 2013-05-21 at 5.50.03.png

Yunkainál

Mivel a nyolcezer Makulátlan nem lenne elég bevenni egy falakkal rendesen körbevett várost, Dany kénytelen egy egy zsoldossereg három vezetőjével tárgyalni, bár erről Ser Jorah igencsak szeretné lebeszélni. A Második fiaknak nevezett, kőkemény és kőbunkó zsoldossereget képviselő trióból van egy érdektelen csávó, egy nagyon alpári gyökér és egy hosszú hajú harmadik, akiről kiderül hogy csak hadnagy, de már részt vehet az ilyen súlyú tárgyalásokon, biztos azért, mert olyan a feje, mint egy elbaszott férfi modellnek. A tárgyalás nem egészen úgy zajlik, mint gondolnánk, Mero, a Titánok fattya nevű braavosi katonaember először is lekurvázza Dany-t, majd amikor az azt kéri, álljanak be hozzá és gyilkoljanak yunkaii rabszolgatartókat, kijelenti, hogy majd ha Dany megmutatja a pináját, akkor. Amit, már elnézést, de a csata után így is, úgy is rojtosra kúr majd. Kedves ember.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.17.45.png

Dany nem kapja fel a vizet és hozatja be a sárkányait, hogy égessék el elevenen a nagypofájút, mert kellenek neki, inkább birtokot, várat, kincseket, kocsit, lovat, mindent ígér nekik, de Merót jobban érdekli Dany tolmácscsaja és Dany pinája. A hosszú hajú nyikhaj, akit mellesleg Daariónak hívnak, egy fokkal értelmesebbnek tűnik, és felhívja Dany figyelmét arra a tényre, hogy hőzöngésével ellentétben csak 8000 és nem 10000 Makulátlanja van, és ha ők, mármint a Második fiak nem állnak be melléjük, bukják az ostromot. Dany erőltetett mosollyal ad nekik két nap gondolkodási időt, majd odaveti Ser Barristannak, hogy Mero legyen az első, akit a csatában derékban kettészel.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.17.25.png

És ha már kettészelésről van szó, a három zsoldos a táborba visszatérve egy kurva társaságában beszéli át a javaslatot, a konszenzus meg az, hogy Dany-nek vesznie kell, mert idegesítő, de hatalmas, és a Második fiaknak esélyük nincs 8000 Makulátlan ellen. A nyílt támadás öngyilkosság, egyikük viszont simán belopózhat a táborba és elvághatja a torkát, de jó ötlet. Sorsot húznak, Daario, a fonott hajú Vogue-címlapfiú megy gyilkolászni.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.37.39.png

Dany táborában Daario a főnökasszony sátra felé halad határozott léptekkel, amiről Dany nem tud semmit, mert éppen fürdik és a tolmácscsajjal dumál, aki 19 nyelven beszél, helló. És szerinte Dany dothrakija nem is olyan fasza, mint gondolja. Dany a kádban becsukott szemmel hentereg, amikor a csaj felsikolt picit, Dany szeme felpattan, és hoppácsak, ott áll Daario, a tolmács nyaka körül meg kés. Dany kérdezi is, hogy ezt meg így hogy, Daario elereszti a tolmácsot és közli, hogy Dany-t megölni küldték, DE neki más ötlete támadt, és ezzel kinyitja a zsákját és kiveszi belőle a két zsoldoskapitány fejét, mint egy középkori Jack Bauer, és vigyorog hozzá. Mert Daariót annyira elbűvölte az ekkorra már egy szál semmiben előtte álló Dany szépsége, hogy inkább beáll hozzá. Na, ez is megoldódott.

Screen Shot 2013-05-21 at 8.05.25.png

Screen Shot 2013-05-21 at 8.06.06.png

Screen Shot 2013-05-21 at 8.07.25.png

Sárkánykő

Gendry és Melisandre megérkezik Stannishoz, aki, mintha semmi nem történt volna az elmúlt két hétben, továbbra is Westeros Legfaszább Terepasztala mögött áll és fogát csikorgatva tervezgeti, hogyan nyírja majd ki az összes trónbitorló nyomorultat. Melisandre beviszi hozzá Gendry-t, nézzed csak mit találtam. Stannis nemcsak királynak, de genetikusnak is elsőrangú lenne, Robert az apja, az anyja meg egy kurva valami kocsmából, mondja, és még csak DNS-vizsgálat sem kell a megállapításhoz. Gendry nem nagyon érti mi az isten történik vele, szerintem addig jó. Amikor Stannis kettesben marad a vörös rébékkel, megkérdezi tőle, hogy miért játszik az áldozati báránnyal, mire a banya megjegyzi, hogy azért, mert ha látja a kést, megpimpősödik a vére, és oda a varázslat.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.31.52.png

Ser Davos továbbra is a sitten, ahol jobb híján olvasgat, mert Stannis beteg lánya megtanította neki a betűket, ami igazán rendes dolog, ugye. Az olvasás nem megy könnyen, de amikor egy passzus végére ér, akkor olyan őszinte és diadalittas mosoly ül ki az arcára, hogy már ezért az egy jelenetért érdemes volt leforgatni ezt az epizódot. Stannis nem nagyon hagyja olvasni régi harcostársát, mert baszkurálja ám a lelkiismeret, egyrészt Ser Davos, másrészt Gendry sorsa miatt, te Davos, visszatért Melisandre, mondja neki.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.32.59.png

Azt sem tudtam, hogy elment, felel Davos őszintén, majd Stannis elmeséli neki hogy fattyat hozott neki, Baratheront, akinek kell a vére, mert az varázslatot tud. Davos menten ráérez, hogy itten ő lesz a király hangos lelkiismerete, és szépen rávezeti, hogy az unokaöccsét, aki nem mellesleg ártatlan, nem kellene kivéreztetni hangos muzsikaszó mellett. Stannis a fogát csikorgatja, és odaveti, hogy Davos is látta a feketeséget, amit Melisandre szült, szóval a nő hatalmát nem lehet nagyon megkérdőjelezni, a Fény Istene benne van, na. Davos meg kijöhet a sittről, ha megígéri, hogy nem akarja megfojtani a rébéket menten. Nem fogom, mondja Davos, de beszólni, azt sokat fogok neki.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.33.21.png

Gendrynek első ránézésre nincs nagyon szar napja pedig, kap egy szobát a várban, ami szebb, mint bármi, amit látott, Melisandre meg borral kínálja, finommal, és közben elkezdi csókolgani, majd vetkőztetni, a végén meg egy szál pinában ráül és elkezdni megdugatni magát a szegény kovácslegénnyel, aki ekkor még azt hiszi, hogy ez élete legjobb napja. Nem az.

Screen Shot 2013-05-21 at 7.05.43.png

Screen Shot 2013-05-21 at 7.06.25.png

Melisandre kúrás közben ügyesen kikötözi, először a kezét, majd a lábát, leszáll a farkáról, és a testére három piócát tesz - egyet például a meredt farkára, amitől én is összerándultam a tévé előtt. Stannis és Davos jön, Melisandre nagy morogva felvesz magára egy köntöst, majd lekapja a piócákat Gendry-ről, és megjegyzi, hogy Davosnak kellett a bizonyíték a királyi vér hatalmára, hát tessék: Stannis egyenként tűzbe veti a három piócát, és közben megnevezi három ellenfelét a trónért, Robb Starkot, Balon Greyjoyt és Joffrey-t, a pöcsfejet. A piócák nagy lánggal elégnek, de ez mit is bizonyít???

Screen Shot 2013-05-21 at 7.06.56.png

Királyvár

Tyrion és Sansa esküvőjének napja egy kínos beszélgetéssel indul, Tyrion igyekszik elmagyarázni jövendőbelijének, hogy ez neki legalább annyira kellemetlen, kínos és szörnyű, mint Sansának, de a végél megegyeznek abban, hogy kurvára nem, Sansa talpa sokkal inkább rá lett ragasztva a szopórollerre, mint a törpéé. Shae közben olyan pillantásokat vet Tyrionra, mintha most vert volna agyon hatvan csecsemőt, pedig szerencsétlen csak az apja parancsának engedelmeskedik. Szoktál bort inni, kérdezi a boldogtalan arától Tyrion, hát, ha muszáj, felel Sansa, mire Tyrion bólint, ma muszáj lesz, hidd el nekem.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.41.10.png

Az esküvő helyszínén Margaery igyekszik jóban lenni Cerseivel, bókol neki és úgy általánosságban körbenyalja az ánuszát, de hiába, Cersei kiborul, amikor Joffrey jövendőbelije tesónak szólítja, és elmeséli neki egy westerosi dal, a Castemere-i esők történetét apjáról, Tywinról, aki nagyapja parancsára irtotta ki a Reyne-házat, mert azok fellázadtak ellene. A pogrom végére minden gyereket, nőt és férfi lemészároltak, a kastélyt felégették és az akkori második legerősebb ház, a Reyne, megszűnt létezni. Margaery bólogat, ja, ösmerem a nótát, Cersei meg ránéz, de úgy, baszki, hogy az ereimben megfagy a vér a tévé előtt, na, a Tyrell-ház most éppen a második leghatalmasabb a Lannisterek mögött, csak aztán nehogy csúnya vége legyen a dolognak. Ja, és ha tesónak szólítasz még egyszer, megfojtatlak álmodban. Aztakurva.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.51.30.png

Az esküvőre Tyriont Tywin vezeti az oltár elé, Sansát meg Joffrey, a pöcsfej, aki nem bírja ki, hogy ne jegyezze meg a szerencsétlen csajnak, hogy az apja ugye meghalt, így ő adja férjhez, mint a birodalom apja, és Sansa csak azért nem hányja le ott helyben, mert volt gyerekszobája. Az oltárhoz lépve Joffrey meglátja, hogy Tyrionnak be van készítve egy sámli, hogy a nálál jóval magasabb Sansával egy szintre kerülhessen, na azt egy sunyi mozdulattal eltökíti, mert egy nyomorult szemét állat. Tywinnek megrebben a szeme, de nem szól semmit, legalábbis egyelőre, mert amikor a ceremóniában oda ér a pap, hogy Tyrionnal az arája hátára kell teríteni egy köpönyeget, és a sámli KURVA JÓL JÖNNE, akkor mindenki elkezd kuncogni (Joffrey meg nyíltan röhög) szegény Tyrion kínján, ahogy pipiskedik, na akkor Tywin megfordul és néz egyet a násznépre, és hirtelen kuss lesz. Sansa letérdel, megkapja a köpenyt, és kész, máris egybekeltek.

Screen Shot 2013-05-21 at 6.58.18.png

Screen Shot 2013-05-21 at 6.58.26.png

Screen Shot 2013-05-21 at 6.58.37.png

Screen Shot 2013-05-21 at 6.57.50.png

A lagzi nagyjából úgy zajlik, mint sejthetük előre, Tyrion merev részegre issza magát, Sasa feszeng, Joffrey meg nagyon élvezi az egészet, mert egy szadista pöcsfej, és hiába szól rá az anyja, hogy beszélgessen Margaery-vel, inkább a főasztal mellől felálló Sansa után megy, hogy egy kicsit még kínozza. Nagybátyám nemigen lesz képes meghágni, mondja neki perverz vigyorral, de majd én bemegyek hozzád éjjel, be bizony, Ser Boros meg lefog és megpocsíkollak, de nagyon. Sansa arcára kiül a rettegés, ezt Joffrey nagyon évezi.

Screen Shot 2013-05-21 at 7.41.37.png

Margaery és a nagyanyja jobb híján egymással beszélget, a Töviskirálynő vigyorogva igyekszik számba venni, milyen családi viszonyok alakulnak majd ki a három mennyegző után, Ser Loras például egyszerre lesz Margaery testvére és gyermeke nagyapja, vagy valami hasonló, szóval elég bonyolult a helyzet. Ser Loras undorodik az egész színjátéktól és felmegy az emeletre, hogy keressen valami fiút magának, de csak Cerseit találja, akihez odalép, és igyekszik valami kedveset mondani neki, de hiába, Cersei leállítja, ki a faszt érdekelsz, te buzi, és lelép.

Screen Shot 2013-05-21 at 7.40.55.png

Tyrion közben már egyre részegebb, Tywin oda is lép hozzá, és nagyon idegesen igyekszik emlékeztetni arra, hogy neki itten kötelezettségei vannak (értsd: megdugni Sansát, és fiút nemzeni, de sietve), mire Tyrion visszaszól, hogy inni meg kúrni nagyon tud, nyugi. Tywin arcáról nyilvánvalóan leolvasható a megvetés. Joffrey ezt a pillanatot választja arra, hogy jó hangosan bejelentse, ideje elhálni a frigyet, és tessen vinni Sansát a hálókamrába, lehetőleg letépett köntösben, ugye, és addig stuffolja a részeg Tyriont, mire az megfog egy kést, és belevágja az asztalba, és beszól, hogy ha így folytatod, fából faragott fasszal dugod majd Margaery-t, azaz kiheréllek, baszki, ha nem kussolsz.

Screen Shot 2013-05-21 at 7.42.03.png

Na, Joffrey ezen nagyon megsértődik, és ha Tywin nem menti a helyzetet egy gyors "részeg a nagybátyád, uram, nem úgy gondolta" mondattal, ott helyben levágatná a törpét. Tyrion is rájön, hogy ez így nem lesz jó, így rögtönöz egy önmagát gúnyoló beszédet, kicsi a farkam, csak arra céloztam, a királynak ilyen hatalmas és erős, stb., de Joffrey-t ez nem nagyon hatja meg, őszinte gyűlölettel bámulja Tyriont, akinek napjai szerintem meg vannak számlálva. A törpe mindenesetre annyira még nem részeg, hogy ne lássa, az egyetlen kiút egyelőre Sansa öle, így arájával együtt távozik.

Screen Shot 2013-05-21 at 7.54.30.png

A hálókamrában Tyrion tovább iszik, majd amikor Sansa elkezd vetkőzni, megkérdezi tőle, hogy hány éves. 14, mondja a csaj, és Tyrionban elpattan valami, én nem fekszem le veled, sőt, inkább a kereveten hálok, az apám meg bassza meg, tudom is, hogy kit. Másnap reggel Shae nagy dérrel-dúrral jön be a szobába, de kicsit megakad azon, hogy Tyrion nem az ágyban aludt, amikor pedig meglátja, hogy a lepedő nem véres, elmosolyodik.

Screen Shot 2013-05-21 at 8.08.38.png

A Falnál

Samu és Szegfű a Falhoz közelít, hiszen már annál a fánál járnak, aminél az Őrség tagjai felesküsznek. Van ott egy kunyhó is, ahová bemennek melegedni, de a tűzrakás megint nem megy szegény Samunak, akit a Survivorból elsőként szavaznának ki, ez már biztos. Viszont nagyon választékosan beszél, ami Szegfűnek nem kis nehézséget okoz, hiszen ő csak Crasterrel és annak beteges háremével kommunikált, nem sokkal több szóval, mint egy ősember tette a kollégákkal.

Screen Shot 2013-05-21 at 8.38.35.png

Samu nevet keres a gyereknek, Szegfű meg tüzet rak, mert nem akar megfagyni. Odakint meg varjak gyülekeznek és egyre hangosabban kárálnak, mire Samu kimegy, hogy megnézze, mi van. A kezében egy kard, ami csak a vakokban kelthet félelmet. A fák között erre megjelenik egy Más, mert jön a neki járó gyerekért. Samu megretten, de felemeli a kardját, amit a zombi simán elporlaszt, és megy Szegfű felé rendületlenül. Samu ekkor előkapja az Ősök Ökléről csaklizott obszidián kést, és belevágja az élőhalott (???) hátába, aki menten megfagy tőle és atomjaira hullik. Samu meg fogja Szegfűt és a gyereket és rohan a Fal felé, mögöttük kismillió varjúval. Két hét múlva újabb epizód.

Screen Shot 2013-05-21 at 8.39.16.png

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Trónok harca a comment:com-on és az Indexen:

Címkék: trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Altero 2013.05.21. 11:27:21

A piócákkal csak be akarta bizonyítani a banya a két bámulónak, hogy milyen ereje van a királyi vérnek (majd a következő részben kiderül, hogy mi lesz a piócákkal). Ettől még marad a cél, hogy a gyereket áldozatként levágja a banya. Hozzátenném, hogy nem olvastam a könyvet, csak a sorozatot nézem, így az is simán lehet, hogy hülyeséget írtam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 11:32:06

sixx olvasd már át, mert tele van elgépeléssel!

buranyl 2013.05.21. 11:38:17

@Elanor_: Mert elege lett a pöcsfejből és abból, hogy úgy bánt vele mint egy kutyával. Valamint abból, hogy a Sansát, a szívszerelmét verette a testőreivel. Ő soha nem ütötte meg.

Leadfoot 2013.05.21. 11:40:29

@doggfather: Ez azért van, hogy sixx írása felismerhető legyen. Ha nem lenne benne ennyi elgépelés, még azt hinnénk, hogy valaki lenyúlta a nickjét, és a nevében ír. :-))

R.T. Flakfizer 2013.05.21. 11:41:24

" aki 19 nyelven beszél, helló. És szerinte Dany dothrakija nem is olyan fasza, mint gondolja, helló. Dany a kádban becsukott szemmel hentereg, amikor a csaj felsikolt picit, Dany szeme felpattan, és helló, ott áll Daario, a tolmács nyaka körül meg kés"

sixx! kicsit sokat szólt nálad tegnap a shyguys, nem? :D
az írás egyébként remek - ahogy szokott!

és Daario telitalálat lett!

cyd 2013.05.21. 11:41:33

@doggfather: Egy kupacot találtak emlékeim szerint, ami kb 10-15 db lehetett. Jon meg talán ezt az egyet nyomta Sam kezébe vagy valami. De Sam persze a nagy pánikban ezt most otthagyta, ami akárhogy is nézzük "érthető"

Link elek 2013.05.21. 11:43:41

nem obszidian tőr, hanem valeriai sárkányacél, és itt az derult ki, hogy a sarkanyok ellen a tűz varázslattal edzett sárkányacél a nyerő

Hori1 2013.05.21. 11:48:27

@cyd: A sorozatban Sam találta.
@Link elek: De, obszidián, vagy sárkányüveg. Nem varázslattal edzett, hanem vulkanikus.

cyd 2013.05.21. 11:53:38

@Hori1: Passz. Lehet. Annyi maradt meg, hogy ott térdelnek egy kisebb halom rongyba csavart cucc felett.

@doggfather: Semmi. Hülyeséget beszél. Obszidián. Pont.

sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.21. 11:54:52

@Link elek: ó, te buta fiú, de rossz napod lesz neked most baszki.

sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.21. 12:03:57

@doggfather: még van benne??? írd ide, javítom.

Leadfoot 2013.05.21. 12:07:36

A - már kijavított - "olyan a fejem, mint egy elbaszott férfi modellnek" szerintem inkább freud-i elírás volt. :-D

Blobov 2013.05.21. 12:27:29

Az a zombi nem zombi, hanem egy Más, azaz nem élőhalott, hanem akik csinálják az élőhalottakat. Mondjuk az obszidiántőrnek inkább elolvasztania kellett volna, nem még jobban megdermesztenie, de hát van ilyen baki.

cyd 2013.05.21. 12:35:58

@Blobov: A lényeg átjött. A megölhetetlen lény ellenszere az obszidián.

Gilinggalang 2013.05.21. 12:40:32

@cyd: meg elvileg a Valyriai acél is sebzi őket.

Meth, Not even once 2013.05.21. 12:58:42

A Másokra legtöbbször jégdémonként szoktak hivatkozni, a könyvben le is írják, hogy hihetetlenül hideg lesz ahova mennek (vagy oda mennek, ahol hihetetlenül hideg van) stb.

Leadfoot 2013.05.21. 13:02:01

@Gilinggalang: Tök mindegy, ameddig ezek a kékszemű köcsögök a fal jó oldalán vannak. :-)
Viszont amint a mellékelt ábra mutatja, már elég közel járnak, plusz Rayderék is izmoznak, kinéz lassan valami elég szép hírig a fal környékén.

AkosJaccik 2013.05.21. 13:31:57

@doggfather: "nem túl lovaghoz méltóan" - így van, ugyanis nem is felkent lovag! :) Tudom, itt nem könyvezünk, de ez (már) nem spoiler a sorozatban sem, és ez dióhéjban a Véreb véleménye a dologról (Dondarrionékat osztja, amikor az elfogta):
"A knight's a sword with a horse. The rest, the vows and the sacred oils and the lady's favors, they're silk ribbons tied round the sword. Maybe the sword's prettier with ribbons hanging off it, but it will kill you just as dead. Well, bugger your ribbons and shove your swords up your arses. I'm the same as you. The only difference is, I don't lie about what I am. So kill me, but don't call me a murderer while you stand there telling each other that your shit don't stink. You hear me?"

redwolf 2013.05.21. 13:41:37

Tyrion az előző évadokban egy nagyon okos, taktikás játékos volt, most meg pitizik a Shae-nek, aki úgy viselkedik, mint egy feleség. Ezt a szálat nem értem, egyszer már megjárta a törpe ezért. Az viszont szép jelenet volt, ahogy Sansa vetkőzik, és férjura a rács mögül leskelődik. Cersei is egyre furább, bár az eddig látott királynők közül ő a legveszélyesebb: egy Alien királynő hozzá képest tündi-bündi. Ez a nő gyönyörű, de halálosan gonosz. Meronak röpke szerep jutott, ezért túl is játszotta a kőbunkót. A végén a kis pólyás nagyon bírta a hideget, a kis feje végig kint volt. Most rengeteg szál van a csúcson, le tudják-e zárni az utolsó epizódokban? (Az külön bájt ad a zanzának, amikor elgépelések vannak benne, biztosan erős felindulásból íródott, sietve, hogy mi ki legyünk szolgálva a mindennapi hogyvolttal).

Blobov 2013.05.21. 13:56:24

@cyd: Csak mondjuk nem véletlenül hívják Dragonglassnak is az obszidiántőrt.

gabás 2013.05.21. 14:00:41

@Blobov:
és a tőr sem tőr, hanem lándzsahegy :)

Oktogon8 2013.05.21. 14:03:10

@sixx:
"Ősök Ökle" az Elsők Ökle
Nem élőholt, hanem Más / White Walker. Az élőholt az a Wight.

Amúgy nagyon jó összefoglaló :9

fran7 2013.05.21. 14:07:13

Ebben a részben Cersei bizonyította a rövidlátóságát. Magára haragítja egy este a leendő mennyét és annak tesóját. S miért? mert testvéremnek szólították. S nem érti, hogy az apja miért nem látja benne a potenciált a család vezetésére. Ráadásul azzal a családdal keménykedik, akik nélkül a Lannistereknek egy háborúban esélyük sincs. Ráadásul bár Joeffrey Barratheonnak van elkönyvelve. Onnan soha nem fog segítséget kapni. Így kell tönkre tenni egy családot.

zizi77 2013.05.21. 14:09:04

Szerintem Tyrion pont ettől szerethető, hogy vannak pozitív érzései, és nem olyan mint a kedves rokonság.:-)

zizi77 2013.05.21. 14:15:13

Cersei meg van győződve róla, hogy most, hogy Apuka jelen van, már nagy baj nem lehet, attól függetlenül, hogy eléggé zabos az öregre a házassági tervek miatt.

cyd 2013.05.21. 14:31:04

@Blobov: És annyira fontos momentum, hogy a CGI csapat nem meltdown feature-t dobott a white walkerre, hanem frozent? :)
Értettük a legelső részből is és a mostaniból is: hőkezelt fém rossz, hőkezelt kőzet jó.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 14:40:22

@fran7: hihetetlen, hogy ő tényleg úgy éli/élte az életét, hogy neki dolgok JÁRNAK. Aztán ha valami nem úgy van akkor megsértődik?!?!

Annyira valóságos ettől, hogy az nem kifejezés. Ezért jó ez a sorozat, hogy valósak a szereplők.

Euron Greyjoy 2013.05.21. 14:50:54

@doggfather: Rengeteg ilyen obszidián lándzsahegyet (nem tőr) talált Samu az Elsők Öklénél, úgyhogy nem hinném hogy az az egy majd hiányozna neki :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 14:53:07

@Tom the Crow: és hol van a többi? A ruhája alatt azok is?!

fran7 2013.05.21. 15:07:34

@doggfather: Mondjuk szerintem Martin a tipikus nőgyülölő figura.Csodálkozom, hogy a feministák még nem perelték be.;) Sam ruhája alatt sok obszidián tőr elfér.

Felagund 2013.05.21. 15:10:52

@fran7: Jézusom, mi a csudáért perelnék be? :D (jó, tudom, beperelnek azok mindenkit mindenért...)

bigél 2013.05.21. 15:19:57

@fran7: nekem nem jött le, hogy nőgyűlölő lenne. Miből gondolod?

XocoLatte 2013.05.21. 15:25:08

@fran7: igaz, de hát egyrészt öregszik, másrészt apuci árnyékában már ő sem a régi, harmadrészt kezd bedilizni szerelmi magányába (mióta nem kúrta meg valaki hátulról, hogy Jaime-ről ne is szóljunk?) És a Tyrell-nőcikben méltó ellenfelekre akadt.

Meth, Not even once 2013.05.21. 15:27:40

@fran7: Ahoz képest, hogy nőgyűlölő talán a legnagyobb szerepet egy nőre osztotta (Daenerys). Az, hogy Cersei-nek ilyen karaktert írt, nem jelent semmit, sok más nő a regényben teljesen normálisabb sokkal (Ygrette, Yara/Asha, Arya).

Varbaro 2013.05.21. 15:45:42

Egyébként a könyvben még akkor használja az obszidiántőrt mikor mennek Crasterék-hez (használat közben eltörik), és a többiek is látják és úgy tudják meg milyen ereje van a sárkánykőnek. (innen kapja Sam a "Gyilkos" becenevet btw).

Itt nem látta őket senki, kérdés, hogy fogják a többiek mindezt tudni? :P Meg az obszidián erejét? :P

fran7 2013.05.21. 15:54:18

Ezt a nőgyülölő dolgot, a női sorsok megformálásában látom. Gondoljátok végig a női sorsokat a sztoriban. Tele vannak fájdalommal, veszteséggel, őrültséggel, erőszakkal és gyűlölettel. Tudom, hogy az élet ilyen, de nem ilyen tömör mennyiségben.
S mondjuk megalkotta Martin az általam leginkább gyülölt női figurát a világirodalomban.

Felagund 2013.05.21. 16:09:49

@fran7: Mert a férfiak sorsai annyival jobbak? :D

Az meg, hogy te kit utálsz legjobban - köteles tisztelettel - a magánügyed, ettől még Martinbá se nőgyűlölő nem lesz, se az emancipáció élharcosa :)

mojoking77 2013.05.21. 16:12:30

@fran7: Oooo, mielott megzavarnalak. A ferfi szereploknek mennyivel is van pozitivabb sorsuk a sorozatban?

fran7 2013.05.21. 16:48:46

@mojoking77: Nem zavarsz meg, amit írtam erről a nőgyülölőségről, egy érzés a részemről, semmi más. Nem akarok erről senkit meggyőzni, csupán ez a megérzésem és véleményem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 17:05:43

@fran7: inkább embergyűlölő, nincs egy "rendes" ember se a szereplői között.

XocoLatte 2013.05.21. 17:07:15

@WhyCantITouchIt?: Ha teret kap a hatalom mellé, azért Joffrey-t sem kell nagyon félteni...

szepi79 2013.05.21. 17:20:09

@fran7: milyen nőgyűlölő? ned stark, theon, mormont papa, craster, jaime, ők aztán kurva jól jártak.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.05.21. 17:51:27

megj: Castamere
(a következő rész címe egyben a dal címe: The Rain of Castamere, csakúgy, ahogy az előző a The Bear and the Maiden Fair volt)

viszont ez a harmadik évad a lassú indítás után nagyon odavág, gyönyörűen bonyolódnak a szálak és most már harmadszor érzem úgy, sikerült még jobban feszíteni a húrokat.
szerencsére a könyvhöz képest már számos eltérés van, kb. mostantól nem is érdemes nagyon hasonlítgatni, számos szál másképp csavarodik már.

a Cersei-Margaery, valamint Tywin-Tyrion-Pöcsfej dialógusok bámulatosak, valamint Olenna Redwyne rokonboncolgatása is. remek!

random guy 2013.05.21. 18:13:32

@fran7: Butaság, ennyire sokféle női karakter szerintem még nem volt történetben, a legtöbb könyvben, filmben a nők 1, maximum 2 dimenziósak, itt pedig mindegyik más és más, saját célokkal, tervekkel, személyiséggel.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.05.21. 19:24:14

@Felagund: Utánanéztem ennek a Memorial Day-nek, mert nem ismertem - mindig tanul az ember - de ez elvileg hétfőn van, az epizód meg vasárnap. Akkor meg? Vagy elutaznak három napos hétvégézni?

Felagund 2013.05.21. 19:25:24

@Yooha: Jepp, ilyenkor a családok kimennek kempingezni, tópartra, illetve elutaznak a család itt-ott eltemetett katona tagjait meglátogatni.

renard 2013.05.21. 22:09:07

azt lehet tudni hogy hány évad lesz a sorozat?én mondjuk 20 évadot is elnéznék annyira jó. :)

silberstein 2013.05.21. 22:13:53

Daario nekem csalódás volt, sokkal markánsabb alfahímet képzeltem volna el a szerepre :(

Szép a Rains / Reynes of Castamere szójáték.

Felagund 2013.05.21. 22:34:29

@silberstein: Tessék, ez egy Martin mester által kvázi jóváhagyott kép Daarioról (a fickó konzultált Martinbával a képei elkészítésénél)

awoiaf.westeros.org/images/thumb/1/1f/Daario_Naharis.jpg/250px-Daario_Naharis.jpg

Na, milyen lenne képernyőn? :D

Felagund 2013.05.21. 22:35:06

@renard: A sorozat készítői per pillanat hét évadot tartanak reálisnak (vagyis erősen húzni fognak)

morbiczer 2013.05.21. 22:36:57

@renard: hát mivel még a könyvsorozat sem ért véget, ezért ez megválaszolhatatlan.

Minimum 2-3 évad kell még ahhoz, hogy utolérjük a könyveket, és GRRM még két könyvet tervez (aztán simán lehet több is).

Nagyobb baj, hogy még két év, és a sorozat utoléri a könyveket. A hatodik kötet elvileg még megjelenhetnek időben, hogy ne okozzon fennakadást, de a hetedik már tutira nem. Finom sincs, hogy mit csinálnak itt majd.

Meth, Not even once 2013.05.21. 23:19:52

@morbiczer: Szerintem amilyen hosszúságú a 4-5. könyv, és tekintve, hogy a 3. könyv negyede is át fog lógni oda, simán el tudok képzelni 4 évadot is, az meg még 5 év. Szerintem akkor még a 6. könyből csinálnak 2 évadot, és addigra talán az öreg is befejezi a könyvírást :D

genevieve 2013.05.21. 23:55:12

amikor sorsot húztak, Daario nem azt mondta, hogy: valar morghulis?

nincs ennek valami jelentősége?

cyd 2013.05.22. 00:23:04

@genevieve: De, azt mondta. Spoiler, nem spoiler... inkább keress rá a kifejezésre, google második találata pl.

mojo jojo 2013.05.22. 00:25:07

Ser Davos Stannis Tücsök Tihamérja =D
Samu balfaszságán meg én is kiakadtam...

bög 2013.05.22. 00:51:17

@genevieve: nincs különösebb jelentősége, a braavosi érmét húzta, ez egy braavosi mondás (mindenki meghal). Sokszor elhangzik mások szájából is.

orgyen 2013.05.22. 01:43:14

@Link elek: Sárkány ellen sárkányfű! :)))

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.05.22. 01:47:24

@Varbaro: így van, csak sejtem hogy ez majd valami más módon derül ki a Watch többi tagja számára - eléggé elvált már a könyv a sorozattól.

sajnos Bran és Arya szála eléggé üres már most is, pedig még folytatódik mindkettő - unalmasak, még Theoné is feszesebb.

vargatom 2013.05.22. 05:04:20

@adamskij: Nem akarok nagyon spoilerezni, de Bran későbbi dolgai elképesztően hangulatosak és nagyon, nagyon erősek.

Daariot nyilván az átlag (női) néző számára vonzó külsővel kellett bemutatni, a könyvekben leírt kékre festett szakállú, aranyfogú figura inkább egy bohócnak látszott volna. Igazából már Illyrio első epizódbeli megjelenése is előrevetítette ezt, hiszen neki meg sárgára festett arcszőrzettel kellett volna megjelennie.

A tervezett évadok száma legutóbb még 8 lett volna, szerintem továbbra is ez a cél. A negyedik kötet jelentős része a világot építi és így a cselekményre fókuszáló sorozat sokat vághat belőle, ami egyébként a nézettségnek inkább használni fog szerintem. Ráadásul Martin ugye sok fő karaktert végül teljesen kihagyott és az ötödik kötetben folytatta csak a történetüket, ezt a fennakadást így utólag elkerülheti a sorozat. Plusz a harmadik kötet maradéka szerintem nem adna ki egy egész évadot.

Az ideális megközelítés tehát az, ha a negyedik évad befejezi a harmadik kötetet; aztán egyszerre, párhuzamosan kezd bele a negyedik és az ötödik kötetbe is még az évad vége előtt.
Akik pedig olvasták már az ötödik könyvet, azok nyilván tudják hogy pár fontos esemény átcsúszott a hatodikba, szóval teljesen reménytelen lenne ragaszkodni az egy kötet, egy évad megközelítéshez... És a producerek nem is akarják erőltetni a dolgot tovább.

SziszkAnya (törölt) 2013.05.22. 06:44:26

A modell srac azt mondta amikor kihuzta a nyero kovet:" valar mirgulis" ezt az az arcvaltos kocsog mondta, aki Aryanak kinyirta a 3 rosszarcot. Ezek szerint a modellsrac az A bergyilkos?

SziszkAnya (törölt) 2013.05.22. 06:46:37

@genevieve: szerintem van. O lesz az arcvaltos faszi..

Krogshöj 2013.05.22. 06:48:43

Szerintem Sam azért hagyta ott a tőrt, hogy amikor legközelebb ilyen helyzetbe kerül, ne találja meg, és másnak, mondjuk egy új karakternek kelljen megmentenie őket.

vargatom 2013.05.22. 07:08:18

@SziszkAnya: Melissandre és Thoros is mondott ilyet, a logikád szerint tehát ők is Jaquen kell legyenek...

Vagy, rossz a logikád, pontosabban hiányosak az ismereteid; és ez egy olyan mondás amit a keleti kontinensen mindenki ismer.

Meth, Not even once 2013.05.22. 09:07:26

@vargatom: Szerintem Bran részei később sem jók, de lehet egyedül vagyok a véleményemmel :D

Többieknek: A Valar Morghulis (mindenkinek meg kell halnia) (és az erre jövő válasz a Valar Dohaeris (mindenkinek szolgálnia kell)) szinte hétköznapi szófordulat a keleti kontinensen. Pl. Dany is használta, amikor azt mondta, hogy "All men must die, but we are not men". Szóval ezt nem csak az Arcnélküli bérgyilkosok használják, eléggé elterjedt.

genevieve 2013.05.22. 09:12:19

@SziszkAnya: én is erre gondoltam, de most utána olvastam kicsit és valóban ez egy kifejezés...az más kérdés, hogy a film alapján ezt nem lehet tudni, csak azoknak akik a könyvet is olvasták...

bgandalf 2013.05.22. 09:15:48

@vargatom: szerintem is Jaquen lesz. A kardja alapján dothrakinak néztem és egész idö alatt zavart a beszédstílusa. Drogóék nem éppen a cizellált beszédstílus és a nők iránt táplált plátói szerelemről híresek. A másik kettő lényegében meg akarta öletni Daariot. Mikor a pénzérméket osztották a a braavosi jutott neki. A furcsa az volt, hogy nem húzták az érméket hanem a kicsit hiányos öltözetű hölgy potyogtatta a kezukbe. És a braavosi négyszögletes volt a másik kettő kerek tehát meglehetett bundázni. Daario mondta is hogy a hölgyike azt mondja amiért fizetik. Tehát a másik kettő elkuldte egy öngyilkos küldetésbe. És éppen egy makulátlannak álcázza magát? Miért nem kúszott oda sátorhoz vagy valami más módon.

genevieve 2013.05.22. 09:18:32

@Meth, Not even once:

azért félreérthető ez az egyszerű nézőnek mert, amikor a Jaquen a filmben ezt mondja a Aryanak, mielőtt átváltozik az arca: "ha ezután találkozni akarsz vele, akkor add ezt az érmét egy braavosinak és mond neki: Valar Morghulis. így fogsz megtalálni." Majd ezután azt mondja "Jaquen meghalt..."

ebből nekem (és másoknak is) az jött le, hogy ezután ez lesz a neve...

mert azért az érdekes lenne, ha egy idegen városban az első szembejövőnek ezt mondja mint kereső szót: mindenkinek meg kell halnia....

gondolom abban a városban nem "Jaquen" az egyetlen arcváltó férfi...

picifaxu 2013.05.22. 09:21:05

Csak a sorozatot nézem a könyvet nem olvasom, tehát nem tudom mik történnek majd, de vki most már spoilerezze el hogy Joeffrey-t hamarosan jól seggbedugják ugye? ÁÁÁÁÁÁ kikészít csávó, amúgy respect a színésznek, óriási!

genevieve 2013.05.22. 09:27:44

@bgandalf: erre én is gondoltam, hogy 3 pénzérméből egy másmilyen, akkor azt könnyű irányítva odaadni valakinek..

Gilinggalang 2013.05.22. 09:59:01

@genevieve: szerintem a Jaqen féle érme nem azonos a Daario félével. Amit Daario húz, az a helyi pénz, Aryáé viszont inkább egy token.

bgandalf 2013.05.22. 10:13:06

@genevieve: az a pénz inkabb ajanlólevél a bérgyilkos iskolába legalábbis nekem ez jött le belőle. Nem Jaquenhez vezeti hanem Arya is bérgyilkos akar lenni ezért adta neki. Könnyeb Jaquennak az iskolában megtalálni Aryát mint Aryának Jaquent akárhol. Gondolom ha ilyen alakváltó biztos nincs a postaládáján kiírva a neve.

genevieve 2013.05.22. 10:49:56

hmm, ezek logikus érvek:-)

meghajlok előttük:-)

zizi77 2013.05.22. 11:04:08

Érdekes ez a Daariot alakító srác. Kopaszon nem egy nagy durranás, de azért ebben a szerepben jól hozza a szívtiprót.:-)

bgandalf 2013.05.22. 11:33:45

@genevieve: majd a 8. évad után meglátjuk:-)

Jizzler 2013.05.22. 11:54:35

Az a más, akibe Sam belebökte a tőrt, nem Benjen Stark volt?

zizi77 2013.05.22. 12:34:08

@Jizzler: Nem hinném, mert max. élő-halott lehet belőle, akit a mások/ami külön faj/ teremtettek.

Jizzler 2013.05.22. 12:53:08

@zizi77: Pedig már a második évad végén is meg voltam róla győződve, mikor vonultak, Sam meg majd berosált, mikor meglátta őket. :)

zizi77 2013.05.22. 13:06:18

Én is besz@rnék, hogy őszinte legyek.:-)

zizi77 2013.05.22. 13:28:21

Arra azért én is kíváncsi lennék, hogy mit csinálnak a kölkökkel, mert nem rémlik, hogy erről lett volna valami konkrétum a könyvekben/igaz már vagy 2 éve olvastam, az utolsót, meg amikor megjelent/

Krogshöj 2013.05.22. 14:22:04

A könyvekben csak Mormont varja idegesít jobban Daariónál, de itt egész szimpatikus.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.22. 14:23:01

@picifaxu: tényleg nagyon jól játssza a kis g.ci királykát!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.22. 16:42:58

@fran7:

Speciel Martinnak Arya a kedvenc karaktere, aki történetesen nő.:P

Stipistopi 2013.05.22. 16:43:24

Egyébként meg igyekezniük kell, mert Sansa már nem 14 évesnek néz ki...

jasszgeri 2013.05.22. 17:20:51

a naszejszakan en azt vartam, h tyrion megvagja magat, bizonyitekul, h elhaltak az eskuvot. vagy legalabbis valami hasonlot. nem lennek meglepnve, ha ebbol meg bonyoldalmak szarmaznanak. (konyvet nem olvasom)

Meth, Not even once 2013.05.22. 17:25:12

@Mj: Ez nem pontos, Martin kedvenc karaktere Tyrion, ezt egy interjúban is elárulta :)

beacska 2013.05.22. 18:36:11

@Felagund: én is ilyennek képzeltem el. nekem is csalódás volt, még aranyfoga sincs :(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.22. 20:46:40

@Meth, Not even once:

Öhh, ezt is pont egy interjúban árulta el.:P Persze miért ne lehetne két kedvence is?:)

Felagund 2013.05.22. 22:23:40

@beacska: Hát, tévében ez szerintem vállalhatatlanul hülyén nézett volna ki, szóval nem csoda, ha megváltoztatták...

(Illyrionak pl sárga hajának kellett volna lennie, Jaqennek meg egyik fele vörös, a másik fehér...)

Meth, Not even once 2013.05.23. 01:13:08

@Mj: Biztos ahogy halad a könyvekkel mindig más lesz a kedvence, ez tök jó persze :D

beacska 2013.05.23. 19:40:13

@Felagund: Jaquen királyul el lett találva! benne nem csalódtam...itt a színek a másik kultúrát is jelképezik

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.05.24. 13:09:36

Az első évad legjobb pillanatait idéző rész, zseniális hogyvolt, mi kell még?

Szerencsére a célegyenesbe fordulva rápihenhetünk egy hetet, tökéletes az időkérés is!

Bakspace 2013.09.27. 15:32:56

eszement „mi-van-ha“ teória:
mágia > királyi vérrel az igazi (lásd Melisandre piócái)
Varys kasztrálása > mágia
ergo > Varys királyi vér lenne?

tudom, tudom… de mégis
süti beállítások módosítása