Előző péntek itt.

Péntek van, de a szokásostól eltérően már délelőtt Andrással vagyunk. Ül azon a bizonyos kanapén és telefonálgat. Igen, kitaláltátok, még mindig Laurát hivogatja. (Vajon Judittal is próbálkozott beszélgetni ennyiszer az elmúlt egy év alatt?) Viszont ő lepődik meg legjobban, hogy a nő fel is veszi a telefont. Dargay gondolkodott (na az mindig veszélyes) és randit kér, nem a rendelőbe, valamilyen civil helyre. A nő rááll, sőt meginvitálja a zaklatott pszichológust az otthonába. Szerepcsere?

A pszichológusunk készül lelépni otthonról, titokban, kulcsot elcsenve. Azt persze – ahogy ilyenkor az lenni szokott – hangos csörömpöléssel leesik. A távolból egy boldog család nappali zaja hallatszik, Judit is otthon van (még nem talált lakást?). Kedvesen kérdi az urát, hova-hova? Épp főz, elfogyott a tejszín, kéne hozni. Dargay hazudhatna, megy a gyógyszertárba, fodrászhoz, de ő közli, nem ér rá tejterméket venni, Laurához megy. Ha fáj, had fájjon nagyon. Judit arcáról leolvad a mosoly.

A következő képen a doki már egy lepukkant gangon ácsorog. Becsöngetve egy hasonlóan lepukkant Laura nyit ajtót.

Mókás, ha házhoz megy az agykurkász. Laura azért ilyen megviselt, mert megtámadtak a vírusnyokok, napok óta fekszik. A lakás elég minimálkészletes, mintha nem futotta volna tárgyakra, minden, csak nem otthonos. Viszont a háttérben feltűnik egy dobszerkó. Túl kevés a fantáziám ahhoz, hogy mögé képzeljem Laurát. De szerencsére nem ennyire félreismert a nő jelleme, a cuccot még az ex hagyta itt, jöhetne már érte, útban is van. Csak azt nem tudom mi miatt… Ja, meg van egy narancsfának látszó tárgya is, ez most mű vagy komolyan elhiggyem, hogy terem a 3. emeleti lakásban? Mindegy, hagyjuk. Valaki majdcsak leírja, mit jelképez ez az idióta berendezés vagy csak ilyen egy átlagos magyar orvos lakókörnyzete? Úgysincs otthon, folyton ügyel. Oké, lekattantam a témáról.

Szóval ott ülnek egymással szemben, zavarban vannak, nem kicsit. Dargay próbál bátor lenni, rögtön kérdi: mi ez az új módi, hogy nem veszi fel a csaj 1 hete a telefont. Laura enyhén mosolyog, semmi érdemi magyarázatot nem ad. Megmondom én helyette: most, hogy már le van terítve a vad, telefonálgat neki, sőt házhoz megy, már nem érdekes, már nem kell. Pont, ahogy nem kell már Bálint meg az a bárban-dugni-akaró valaki.

Miközben Andrásunk lelkizni próbál, Laura meg főzőcskézni kezd: húslevest, takonykór ellen. És mit csinál a pszichológus? Leül mellé, krumplit pucolni. Imádtam a főzős párhuzamot Judittal. Laura beszámol arról, hogy épp azon dolgozik, leváljon Dargayról egyszer és mindenkorra. A férfi azonban nem épp ezirányba akarja terelni a dógokat. Vallomással indít: elmondja, nem a nő érdekei miatt kellett abbafejezni a terápiát, hanem az ő saját érzelmei miatt- mert ő nem volt képes ellenállni a csábításnak. Hiányoztál, mondja a nőnek. Az rezignáltan pucolja tovább a répát. Szép páros. A férfi már majdnem könyörög, a nő épp a kezét égeti oda…

Laura hisztis: oké, itt vagy. De nekem nincs kedvem pszichológusosat játszani. Mondd meg nekem, ki vagyok én neked: a szeretőd (még) nem, a páciensed (már) nem, a barátod nem (sosem)? Akkor? A férfi elszánt: itt vagyok, határozzuk meg most a státuszokat. Ja és nem mellesleg, most, hogy végeztek a zöldségekkel, közli a nővel, hogy SZERETI. Én miért nem érzem, hogy ez tényleg így van? Homályos vágyak, oké, de szerelem? Laurának új az info, ezért már érdemes volt találkozni, mondja. De az ő lelkesedése is véges. Nem ugrik a férfi nyakába, nem sugárzik a boldogságtól. Egyszerűen csak bekönyveli. S talán igazából el sem hiszi. A férfi tovább bizonygatja, hogy komolyan beszél, akarja a csajt. Nem változott semmi, csak rájött, elveszítheti Laurát és ezért inkább egészen akarja.

Laura nem akar analizálni, sőt egy életre elege van a terápiákból. Nem érti, hogyan kellhet ennek a férfinak, aki nem egészen 2 hete még azt magyarázta neki, hogy az ő egyetlen kommunikációs csatornája a szex. Dargay szerint ezen egy hét alapján (amikor a nő éretten és felnőtt módjára nem vette fel a telefont a férfi keresései nyomán) bebizonyosodott, hogy Lauránk átlépte a saját árnyékát és végre nem függő módjára viselkedett vele. Hurrá, mondja Laura. Akkor most, ha lakáskulcsot ad a férfinak, akkor megint függővé nyilváníttatik és mint ilyen ismét elveszíti Andrást? Egy kicsit kusza ez így. A lényeg: András szerint Laura gyógyult (mondom, ezt az 1 hét alapján állapítja meg – hiába, jó volt a pszichológusa – ezt meg én mondom, mert gonosz vagyok) és mint ilyen, már alkalmas a vele való kapcsolatra. De akarja-e még Laura a férfit? Sőt! Akarja-e igazán András a nőt? Vagy neki meg csak a csikicsuki izgalom kell. Jó kérdés, Laura. 10 pont. De Laura már se nem kérdezni, se nem válaszolni nem akar. Csak lenni. Nem hiszi, hogy a férfi mindezt igazán akarja. Én sem.

Ekkor feláll a nő és elindul kifelé a nappaliból. Közben fő a húsleves. Közben Andrást bámulja. Most akkor hová megy? András utána fog menni? Ezek most dugni fognak a bacifelhőben? A férfi sem igazán tudja mit akar…. Elindul a csaj után, megáll a hálószoba ajtó előtt, mint egy rakás szerencsétlenség. És közben rájövök, hogy ez egy próba volt. Ha van merszed utánam jönni, dugunk, aztán meglátjuk. Ha nincs, akkor meg már most sincs miről beszélnünk.

András lassan belép a szobába.

És a kép ugrik. András már a jól ismert kapucsengőt nyomja Ágnesnél. Nocsak. Ma repetázunk. Futva érkezett, folyik róla a víz. Valami nagyon félresikeredett Laurával… Most vagy a nő hajtotta el az utolsó pillanatban, vagy ő menekült el egészen Ágnesig.

A férfi a szobába érve is csak két pohár víz után bír megszólalni. Elmentem hozzá, hebegi. Ágnes nem is tagadja, roppant kíváncsi, mondd már, biztatja. Dargay hajából csorog a víz, alig bír megszólalni. Kemény menet lehetett… A férfi panasszal kezdi: az a csúnya Laura egy hete nem akar beszélgetni vele telefonon. Hüpp. Vallomást tettem, kinevetett. Hüpp. Nem hitt nekem. Hüpp. Gúnyolódom, pedig itt már nagyon sajnálom szegényt. Szóval a kinevetés ellenére a hálószobában kötöttek ki. De nem történt semmi. Illetve de. Pánikroham. Az történt. Először azt hitte infarktus, de kiderült még az sem. Egy kocsog pánikroham. Kitántorgott az utcára. (És közben Laura mit csinált? Röhögött?)

Szegény Dargaynak sem a jó kis numera, sem a méltóságteljes és bölcs önmegtartóztatás nem jutott ki osztályrészül. Mert megtehette volna és akkor lett volna egy szép emléke öreg napjaira. Mert ellenállhatott volna a kísértésnek és akkor megmaradt volna a szakmaiság és felelősségérzet fölénye. De nem. Ő bepánikolt. Ciki. Ágnes viszont másképp látja: hisz a pánikroham is maga András volt. Az volt a döntés, hogy ellenáll a kísértésnek csak épp ezt ezen eszközzel érte el.

És ezt a diagnózist nem csak vigasznak szánja. Hiszi, hogy András tudatalattija vagy tudatfelettije így döntött. Dargay Lauráról azt mondja, lám, a csaj már nem akart rögtön a nyakába ugrani (nem, rögtön, csak úgy 13 perc múlva bement a hálószobába némán, közben vigyorgott, mint a tejbetök), mert már nem a kóbor dugás érdekli, hanem a hosszútáv, amitől eddig rettegett! Ez szerintük akár a sikeres terápiáját is jelentheti. Hát nem tudom. Én jobban hiszek a Puma-elméletben, mi szerint Laurának csak addig kell a férfi, amíg vadászni lehet rá. Ha háziállattá avanzsál, már uncsi lesz, kell a fenének. Szavazzunk: meggyógyult a Puma?

András férfiúi hiúsága azonban tuti, hogy a porban hever: egyrészt vajon mit gondolhat róla Laura ezután a műsor után, másrészt a nőtől kapott simogatás épp olyan volt, mintha az egy kisfiút vagy öreg tatát simogatott volna meg. Szegény. Tényleg szánom.

Látja, ő is látja, hogy ez már egy klasszikus kapuzárási pánik, aminek Laura akarva-akaratlan a részese volt. De Ágnes objektív: nem mindegy már mit gondol Laura? Oda már tuti nem kell Andrásnak még egyszer elmennie. A lényeg, hogy Dargay András jól döntött, kisebb-nagyobb kilengésekkel megmaradt úriembernek. Sőt, Laura szempontjából is ez volt a legjobb, ami történhetett. De András gyászol: lehet, hogy Laura lehetett volna élete utolsó nagy szerelme….

"MOST MI LESZ VELEM?"- kérdi a férfi?

"AKARSZ RÓLA BESZÉLNI?" – biztatja a nő.

Remélem igen, mert akkor lesz második évad. Köszönöm.