Máté múlt héten itt.

Kedd van. Máté ma egy hete katartikus élményt élt át itt, a Terápiában. Sírva törtek elő belőle olyan érzések, amelyek létezéséről eddig mit sem sejtett. Akkor úgy érezte nem akarja ő ezt, nem bírja elviselni ezeket az intenzív élményeket, nem jó felé haladnak a dolgai, nem jön többet ide. Lássuk tiszteletét teszi e mégis és merrefelé haladnak tovább a dolgai.

Ma – úgy tűnik - egy elégedett, energikus Mátét láthatunk, aki duzzad az életerőtől. Ruházata hű lenyomata a sugallni kívánt érzéseknek. Boldog. Mert meggyógyult. Ahhoz képest, hogy eddig nem is hitte magát betegnek ez azért nem biztos, hogy nagy teljesítmény. Máténk happy, újra dolgozik, hasznosnak érzi magát. Most épp Zágrábba készül, nyélbe ütni a szerinte elcseszett fúziós üzletet. Nélküle azért nem mentek túl jól a gyár ügyei, de majd ő jön és a régi-új lendületével kiosztja az észt és minden visszakerül a normál kerékvágásba. Miközben beszél, nyakkendőt köt, felvillan a nyakában egy aranykereszt.

Dargay szkeptikus. Próbálja finoman árnyalni a páciens által hangoztatott világmegváltós hangulatot. Egy hete még nem épp itt tartottak, sőt egy egész más irányba haladtak. Máté a szokásos ellentmondást nem tűrő hangnemben bizonygatja, hogy újra tudja merre áll a farka, minden nagyon szép, minden nagyon jó. Tessék örülni, mert ő is örül. Két lendület között elmeséli, hogy hazaköltözött az asszonyhoz, újra ő lett Kinga kicsi POCOKja. A nő szerint is neki ott a helye az ő lábánál és a céges csapat élén. Végre megjött az esze. Máté még a Laurás sztorit is bevallja, de ez sem okoz nagy törést a felesége lelki világába. Legalább egy kis kurva kielégítette az alantas vágyait (még mindig jobb, mintha Gabibarát avatta volna be) és most már ezen is túl vagyunk – nyugtatgatja a feleség.

Viszont Dargayt és a terápia-látogatást tagadja a feleség előtt, mert ha MINDEN SZÉP ÉS JÓ, akkor ugye nem is kell agykurkász. Különben is: nem kell mindig mindent kibeszélni. Nem egészséges – mondj Máté. Dargay szerint meg pont ez a titkolózás a jele annak, hogy kaki van a palacsintában, de Mátét lehetetlenség meggyőzni. Azt mondja, a múltkori katarzis épp azt értette meg vele, hogy véget kell vetnie a töketlenkedésnek, vissza kell szereznie a saját, régi életét. Szerintem, ha van díja a „HOGYAN ÉRTSÜK FÉLRE A PSZICHOLÓGUSUNKAT?” című életérzésnek, akkor Máté esélyes egy ilyenre.

Máté ezen reakciója egyértelműen a félelem szüli: a múlt heti ülésről azt mondja, ha még egy centit mélyebbre ás a lelkében, abba ő belehal. Ez nagyon őszintének tűnik. A korábbi Máténak, a korábbi beidegződéseinek meg kell „halnia” ahhoz, hogy egy új, egészséges lelkű Máté születhessen. Ez a múlt hét üzenete. De a helyett, hogy Máté bevállalná az ezzel járó szenvedést, inkább visszamenekül a régi életébe. És mivel magyarázza mindezt? Azzal, hogy a cégének, a családjának szüksége van arra régi, oltalmazó, „erős” Mátéra. nem hagyhatja őket cserben azzal, hogy ide jár sírni a pszichológushoz, mint egy nő vagy mint egy buzi.

Dargay nem osztozik Máté hurráoptimizmusában. Próbálja megérteni a férfit, de szkeptikus. Máté egyre idegesebb, amiért nem hatnak az érvei és a pszichológus nem simogatja meg a buksiját, hogy jól van fiam, meggyógyultál. Pedig úgy érzem, valamiért ez fontos lenne Máténak. Mint ahogy fontosnak érzi elmondania, hogy pl. az elköltözése is Dargay ispirálására történt. Holott mi vagyunk a tanuk rá, hogy a doki lepődött meg a legjobban azon, hogy két félmondat után, Máté az elköltözésben találta meg a megoldást minden bajára. Továbbra sem egyeznek. Dargay a múlt heti előremutató lépéseket dicséri, Máté szerint ugyanakkor ezen lépések egy szakadék felé irányultak. Szemléletes kép, jó replika. Nem nyavalygunk, megyünk és élünk: mint felelős gyárvezető és mint felelős családapa. (Mert ezt KELL tennie, ezt várják el.)

Aztán, hogy ez utóbbit magyarázza, mintegy dicsekvésképp elmesél egy sztorit a fiáról (Márk). A gyermekéről már korábban is beszélt: csendes, okos, visszahúzódó kiskamasznak írta le, aki boldog a maga kis világában. Ő, mint apa, korábban aggódott, de rájött a gyerek egy más világ, önálló személyiség, nem szabad ráerőltetni az ő saját elvárásait. Nem lesz a gyerekből parti-man, de ez legyen a legnagyobb baja. Na most, hogy hazaköltözött, a mi Máténk mintha elfelejtette volna ezt a már megtapasztalt tényt és mint elefánt a porcellánboltba belemászott a gyerek magánéletébe. A fiú ugyanis „szerelmes” egy nálánál nagyobb lánykába, de bártortalan lévén, apuka „segítségére” szorult. A gyerekből szinte erőszakkal húzta ki a vallomást. Apuka – persze csakis a fiú érdekében – szó szerint rákényszerítette a gyereket, hogy egy, általa vásárolt virágcsokorral valljon színt és szerelmet, mindezt a lány barátnői előtt, az iskola kapujában. Hogy érte el, hogy a gyerek nyilvánosan hülyét csináljon magából? Megzsarolta, hogy lemondja az internet-előfizetést…. Elvégre egy kis ráhatás sose árt. Így tanul a gyerek, még ha ez a „szerelem” soha nem is fog kiteljesedni, mert a fruskák még azóta is nevetnek. És, hogy mit tanult ebből Márk? Hogy soha a büdös életben semmibe nem szabad édesapát beavatni, ami számára fontos….

Az egészben az a legdurvább, hogy Máté ezt a sztorit, mint az IGAZI apa-fiú kapcsolat mintapéldáját mesélte el. Mert milyen is az? „Tudunk egymás dolgairól.” De amikor a terapeuta azt kérdi: ez azt jelenti-e, hogy Máté beavatta valamibe a fiát, akkor a férfi rögtön hárít. Itt nem az ő titkáról van szó, „csak” a fiáéról….

Máté végig önelégülten mesél, egy szemernyi kétség sincs benne, hogy mindent jól csinált. A párhuzam duplán ül: egyrészt a Máté és a saját apja vonatkozásában (valószínűleg a nagypapa is szentül hiszi, hogy ő a legjobbat tette mindenben a fiával, amikor nem akart egysíró-pityogót nevelni és egy jól irányzott pofonnal elzárta a könnyek útját ott, a Mikulásünnepségen); másrészt Dargay és a gyerekei vonatkozásában (mert ugye Dargay is jól teljesít e téren, vagy nem).

Most hitkérdések kerülnek szóba… Tudjátok: nyakkendő-kötögetés közben látszódik Máté nyakán a kereszt. Pedig a férfi már nem tud hinni Istenben. Édesapja nem tud arról, hogy a fia ateistává vált, Máté sose merné ezt megmondani neki (nem is kell, szerintem). Máté mindkét szülője hithű katolikus, de míg apja a szigorú, ítélkező Istenben, addig anyja a szelíd, megbocsátó Istenben hisz.

Dargay arról kérdezi a férfit, mikor tért le a keresztény útról, mikor veszítette el a hitét? Máté gyerekkorában, a szülői házban rettegett Istentől, nem akart bűnt elkövetni, nehogy bűnhődnie kelljen. Aztán a bencéseknél tanult, ahol már annyi volt a szabály, olyan nagyon meg kellett volna felelni, hogy az teljességgel lehetetlen volt. Az esélytelenek nyugalmával hol itt, hol ott vétkezett. Az átlagember úgysem tud maradéktalanul megfelelni a követelőző istenségnek… Ezért fokozatosan eltávolodott a hittől. De nem csak a szigorú istentől, hanem az édesanyja által rajzolt kegyelmes isten-képtől is. Ezeket az Isteneket kidobta ugyan, de a lelkében a megüresedett helyre semmi és senki nem került be…. (Nem igazán értem merre haladunk, miért erőlteti a terapeuta ezt a vallásos vonalat, nekem hajánál fogva előrángatottnak tűnik, mintha csak benne maradt volna az amerikai vagy az izraeli változatból….) Az azonban biztos, hogy Máté egyre szarabbul érzi magát, testbeszéde sok mindent elárul:

Dargay, hogy megerősítse elméletét, előveszi a Bibliát és olvasni kezdi. Néhány sort idéz, azokat, amelyek egy korábbi ülés alatt már elhangoztak Máté szájából, legalább is részben. Jézus szavai a bűnösökért szólnak, akik irgalmasságot nyernek hitük által. „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!” Máté az idézet ezen részét nem mondta ki akkor, mert nem mondhatta. Irgalmasság ugyanis gyengeség, női szeszély és mint ilyen Máté lelkében mélyen el van nyomva. Nem törhet elő, apuka nem engedi. Lám mégis vezet valahová a vallási félóra, a végére talán megvilágosodok én is….

Máté feszeng, talán a múlt hetinél is rosszabbul érzi magát, hol van már az a felhőtlen bizniszmanus, aki belépett azon az ajtón… Dargay tovább magyaráz: senki sem akar Mátétól áldozatot, lehet, hogy bűnös, de ki nem az? Létezik megbocsátás, létezik irgalom. Az embernek meg kell tanulnia megbocsátani – még saját magának is. A pszichológus kimondja az ítéletet is: ennek a terápiának bezony nincs vége, sokat kell még Máténak tanulnia önnön lelkéről.

Máté még pár pillanatig meredten bámul maga elé, majd öltözik és indul. Ő nem ér rá erre, neki menni kell, dóga van. Dargay tovább győzködi, kimondja azt, ami a mai ülés első percétől nyilvánvaló: Máté még nincs kész visszalépni a dolgos hétköznapokba, rosszabb állapotban van, mint volt. Most, hogy lassan már nemcsak ösztön-szinten, hanem félig meddig tudatos szintre emelték a bajt, talán még ijesztőbb lehet a saját élete – saját maga számára. És a makacs tagadással ezt még tovább súlyosbítja.

Máté rohan (indul Zágrábba, ebbe a fasza lelkiállapotban...), fizet, kifizeti a jövő hetit is, mintegy nyitva hagyja maga előtt a kaput, hogy talán még jár erre…. Dargay az ajtóban belőle is zsófis ígéretet akar kicsikarni, mi szerint tuti visszatér, de ezúttal nincs becsszó. Majd meglátja…. És mi is.