Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Downton Abbey 2x02

2012. október 02. 13:00 - Eurydice

1917 áprilisában járunk, ismeretlen férfi rendezgeti idegesen a Lord ruháját, ő Lang, aki a katonaságból érkezett a családhoz Bates helyére. A postás gurul bringával a kastélyhoz a reggeli leveleket hozza, Will végre kézhez kapja a behívóját és Mrs Patmore is épp híreket kapott, de ő nem tűnik túl boldognak.

Jenki és Kakastaréj azon agyalnak, hogyan lehetne a frontról hazakerült Thomast áthozatni a helyi kórházba, talán sok követ kell megmozgatni hozzá, de meg kellene próbálni. Matyi persze még mindig a fronton van, igaz, hogy toborzás céljából ismét Angliába kell utazzon. Will nagyon készül már a katonáskodásra, a Lord nem túl boldog ennek hallatán, mert ezzel a második inasát is elveszíti, miközben ő még mindig otthon ül. Az szolgálóknál Lang pucolgat valamit elmélyülten, Molesley érkezik és már a szemén látszik, hogy legszívesebben kitúrná az új komornyikot, hogy a helyére kerüljön. Matyiék inas-komornyikját azonban elsősorban Annuska érdekli, akit mindenfajta könyvekkel áraszt el. Nem tudom egy szobalánynak mikor lenne ideje olvasgatni. Jenki a kórházban járva próbál tenni valamit azért, hogy Thomas érdekében, sajnos a Doki nem sokat tud segíteni ebben az ügyben.

da202_01.JPG

Az esti vacsora olyan, mintha nem dúlna háború pár száz kilométerrel keletre. Szerencsére megtudjuk a főbb híreket az uraknál is, Matyi hazajön pár napra és Szőr-Ricsi, Méri kvázi-udvarlója is látogatóba érkezik. Edith továbbra is szorgalmasan sofőrködik és úgy gondolta besegít a Drake-tanyán mint traktorista. Nagyiban a vér is meghűl ezt hallva, de ez sem tántorítja el a lányt, hogy másnap máris a farmon teremjen. A konyhában Mrs Patmore még mindig a napokban kapott levélen rágódik, az unokaöccse ugyanis eltűnt a fronton, nem tudni róla semmit. Annuska azt ajánlja, hogy kérje a Lord segítségét, akinek meg vannak a maga kapcsolatai a hadseregnél. Lang most meg varrogat az asztalnál, Ethel dicséri milyen ügyes a keze, talán máshoz is ért, persze egy nagy pofont lekenni - mondja O'Brien. Nem is csoda a kézügyesség, mert Lang anyja is komorna volt, tőle örökölte a szépérzékét. Ezzel máris van egy jó pontja Kakastaréjnál. Carson Papa berobog és megkéri Langot, inaskodjon a mai vacsorán, mivel nincs más megfelelő ember a házban

da202_02.JPG

Molesley megint a kastélyban sertepertél Annuska után, azt hitte, hogy egy nap alatt végigrágta magát a lány az Elizabeth és a kertjén. Kár, hogy a szobalány nem mutat sok érdeklődést ezek után a kétszemélyes olvasóklubbok iránt. Lord robog be Jenki szobájába, megkente kicsit a Dokit a kórházban, és így már valószínűbb, hogy Thomast áthelyezik ide, ennek a hírnek az asszony meg a komorna is nagyon örvendezik. Edith nagy fába vágta a fejszéjét, vagyis nem vágta, hanem nagy rönkhöz kötötte a traktorját és csörögve feszül a lánc, de siker koronázza a fáradozásukat. Gyorsan kapnak magukhoz egy kis harapnivalót a csűrben.

da202_03.JPG

Egy katona tart a kastély felé, Drakulaképű Thomas az, természetesen cigizik az udvaron, míg barátnője kiér hozzá. Végre újra együtt az Ördögi Duó! Már hiányzott egy kis alattomos összeesküvés és cselszövés a kastélyban! Odabenn a volt inas számba veszi a változásokat: mínusz Gwen, plusz Vörös Ethel, mínusz Bates, plusz Lang. Sok a változás, csak Thomas hozza a szokásos genya formáját. Ekkor toppan be Carson Papa a hírrel, hogy a vendégek megérkeztek, így a szolgák azonnal szétszélednek. Rosamund néni és egy középkorú sunyiképű úr, Szőr-Ricsi száll ki a kocsiból a kastély előtt. Kölcsönös örvendezés, pukkedli, de azért a családtagok gyanúsan méregetik Méri udvarlóját. Jenki még üzen gyorsan Sybilért, hogy jöjjön haza a kórházból vacsorára, aztán a vendégek után beveti magát a házba. Hamvaska persze nagyon elfoglalt az ispotályban és nincs kedve estélyeken részt venni, azonban Matyianyu tanácsára mégis hazamegy, addig Thomas helyettesíti a betegek között.

da202_04.JPG

Kulcsos vigasztalgatja Annuskát a vacsora előtt, azonban nincs sok idő a kesergésre, hiszen mindjárt tálalnak.  Szőr-Ricsi inna egy koktélt az összeismerkedés örömére, de itt vidéken ez még nem divat, anyám, hova jöttem, gondolhatja magában. Matyi szokás szerint a hölgyei társaságában bevonul, majd kiderül Szőr-Ricsi ismeri Lavina rokonságát. Kicsi ez a világ, pedig még Fészbuk se volt. A családban máris megy az agyalás, mit eszik Méri az újságtulajdonoson, talán a sok pénzét? Lord azonnal kifaggatja Matyit a frontvonalról, és sajnálja, hogy ő maga nem lehet ott. Nagyi megismerkedik az unokavő-jelölttel, és nincs tőle elragadtatva, kicsivel több hazafiságot és kevesebb  pénzimádatot várt. Lang nagyon ideges az inaskodástól, ki ki után következik, ráadásul ezek az angolok nem követik a kontinens szokásait... elképesztő! Na végre asztalhoz ülnek, alig melegednek bele a témázásba és Szőr-Ricsi szakavatott vizslatásába, mikor Edith-en landol a mártás és Carson papa összecsuklik mint a colstock. Persze azt is maximális méltósággal. Mindenki azonnal intézkedik, orvosért futnak, csak Nagyi ül nyugodtan sokatmondóan nézve Szőr-Ricsire, hogy itt vidéken se koktél, se unalmas esték nincsenek. Ezek után kénytelenek lesznek a szobalányok tálalni, amint sikerült egy kicsit összekapni az asztal környékét. Clarkson doki szerint szerencsére csak megerőltette magát az öreg, aki szinte feláldozta magát a háború miatt. Csak a Lord nem áldozhatja fel magát. A kutyafáját.

da202_05.JPG

Lang szomorúan áll a szekrénye előtt, O'Brien megy vigasztalni, a tesója is ilyen idegileg ingatag lett a háború után, ez azonban kevés vigasz a férfinek. Méri keresi fel komornyikot a betegágyán, nemhiába ő a kedvence - Carson Papa azonnal haptákba akarja vágni magát, de nem megy. Az öreg nem szívbajos, hanem egyből rákérdez Méri szerelmi életére és tanácsokat osztogat: elmondani az igazat Matyinak, ha még szereti, és magasról leszarni, hogy Lavina egyáltalán a világon van. Méri köszöni és lép is, mert Kulcsos épp valami szívmelegítővel érkezik a Főkomornyikhoz. Thomas ezalatt egy látását vesztett beteget vesz gondozásba, és rá kell döbbennie, hogy az átlőtt kezével, még mindig elég olcsón megúszta a háborúsdit.

da202_06.JPG

A lordék és vendégük sétálgatnak az erdőben, se Jenki, se a Házura nem túl lelkes Szőr-Ricsitől, aki mint kiderült a hétvégén vadászatra készült, nem sétálgatásra. A férfi szemmel láthatólag nincs tisztában a főúri etikettel, igaz nem is nagyon érdekli, aminek hangot is ad. Talán azért is érdeklődik Méri iránt, hogy majd az ő segítségével kicsit otthonosabban mozogjon az ilyen dolgokban. Ez idő alatt Rosmund néni Halszemmel témázik ugyanerről, nincs mese nem kell a romantika, csak valami elfogadható pozícióval rendelkező ürge, aki elveszi a lassan vénlánnyá öregedő Mérit. Rosamund csak tudja már, ő is egy gyáros unokájához ment hozzá... A kórházban Thomas összebarátkozik a vak katonával, levelet olvas fel neki és azt tanácsolja, hogy ne hagyja, hogy áldozattá tegye a családja, hanem harcoljon. Milyen bölcs ez az inas! Ő már csak tudja, hiszen ő is MÁS...

da201_07.JPG

Rosmund a parkban őgyeleg, amikor Lavina és Szőr-Ricsi beszélgetésére lesz figyelmes, főleg akkor kapja fel a fejét, amikor fenyegetést vél kihallani a szavakból. Nem elég, hogy ezek ketten ismerik egymást, de még ez is? Gyorsan le is lécel inkább levelet írni... Edith továbbra is segít a farmon, láthatóan jól érzi magát a Gazda társaságában, sört (na jó, lehet hogy valami málnaszörpöt) vedel üvegből és Edithnek hívatja magát. Csak Nagyi meg ne hallja! Elég ha a gazdasszony rossz szemmel nézi, hogy a csinos, okos kisasszony jót röhögcsél a férjével... A vak katona megfogadva Thomas tanácsát a kórház kertjében tanul bottal közlekedni, itt az ideje a Doki szerint, hogy elhagyja a kórházat és a lábadozóban folytassa a felépülést, úgyis kell a hely másoknak is. Ebből aztán később a doki irodájában még nagy vita támad a Doki, Hamvaska és Drakula között.

da202_08.JPG

Carson Papa még mindig az ágyat nyomja, de onnan is irányít Kulcsoson keresztül és Batest hiányolja. Nahát, ezt is megértük! Rosmund a délután hallottakat persze megosztja Mérivel is, akinek ez egy újabb lendületet ad ahhoz, hogy őszinte legyen az érzéseivel kapcsolatban önmagához és talán Matyihoz is. Annuska is az őszinteségi-politika pártján van. Gyors kapcsolás a kórházba, ahol a vak katonára az éj közepén felvágott erekkel találnak az ágyában, aztán már csak a síró Thomast látjuk, akinek nem sikerül megmentenie a srácot. Ez az eset aztán arra sarkallja a kórház vezetését, hogy valamilyen megoldást találjanak a depressziós katonák ápolására. Jó volna, egy közelebbi lábadozóhely. Matyianyu máris látja maga előtt Downton Abbey-t, amint sebesült tisztek fekszenek a szalonban. Persze Hamvaska is azonnal a terv mellé áll.

da202_09.JPG

Szőr-Ricsi tart vissza a városba, így Méri megint búcsúzkodni kényszerül a peronon állva. A férfi biztosítja afelől, hogy feleségül szeretné venni. Ez ám a romantikus lánykérés... Szűr-Ricsi feleslegesnek tartja a madarakról meg alkonyokról szóló szerelmi monológokat, szerinte elég, ha mindketten tudják, hogy jó csapatot alkotnának együtt. A nemesi vér, meg a kapitalista vér egyesülése sokra vihetné még. Persze Mérinek megint időre van szüksége, a lány halogatásban remek. Branson jön a kórházba egy kis ebéddel Sybil számára, annak persze nincs ideje enni sem, mert sebesültek jönnek, lábadozók mennek. Még Matyi is beállít segíteni beteget pakolni. Méri jön Matyiékhoz az őszinteségi küldetésével, Lavinát a kertben találja sírdogálva, nem csoda, az Örökös lassan megint visszamegy a frontra és mi van HA... nem lesz HA... de HA mégis? No ez addig tart, míg a férfi meg nem jelenik, akkor Lavina elvonul. Itt az idő a szerelmi vallomásra, ami aztán végül mégse megy Mérinek, hanem egy szimpla vacsorameghívássá laposodik. Ezt elbaltáztad Mérikém.

da202_10.JPG

Molesley már megint a kastélyban ólálkodik Annuskát keresvei, most nem a könyv miatt, hanem hogy szeretne vele együtt lógni többet, most hogy Bates nincs a képben.  Annuska azonban egy költői képpel megmagyarázza, hogy számára csak a komornyik létezik, az is a Hold túlsó oldalán. Edith és a Gazda épp befejezik a munkákat, már setétedik odakinn. Nagyon jól érzik magukat így minden munkát elvégezve, mert a műszak lezárásaként egymásnak esnek a csűrben, kár hogy mindezt az asszonyka végignézi. A konyhai kavarcolás közben egyszer csak a Lord jelenik meg az alagsorban és Mrs Patmore-ral akar beszélni az elveszett unokaöcsről. Kiderült, hogy a srác meghalt, de nem mint háborús hős, hanem gyávaságért kivégezték. A Lord azonban azt ajánlja, hogy mint hős maradjon meg a fiú a család és az ismerősök körében.

da202_11.JPG

Nagyi az esti szalonban üldögélés közben fortyog a lábadozó kialakítása ellen és máris amputálást meg újraélesztést vizionál az ebédlőasztalon. Jenki is ellene van, de amint a Mama akaratoskodik, azonnal a terv mellé áll. Nehogymár az anyós döntse el mi legyen a kastélyban. Matyi elég lehangoltan szivarozik a Lorddal, úgy véli a kórháznál még egy golyó is sokkal jobb. William visszaér a kiképzésről és katonaruhában állít be a cselédség örömére és Mr Lang bölcselkedésére. Míg a volt második inas a többieknek szónokol, Dézi kissé be van tojva, mert William az udvarlójának gondolja magát ő meg nem. Patmore azt tanácsolja neki, hogy ne törje össze a srác szívét a hadba vonulás előtt, mert mi van HA... nem lesz HA... de HA mégis? Méri azt este után ismét Annuskától fordul tanácsért szerelmi ügyekben, szinte irigyli a szobalányt, hogy az Batest szereti aztán kész. Kár, hogy Bates a Hold másik felén van, mint tudjuk.

da202_12.JPG

A másnapi reggeli immár Carson Papa vezénylete alatt zajlik, szokás szerint családtagok levelet olvasnak, a Lord éppen azt, amelyben a Gazdáné köszöni meg Edithnek az eddigi segítséget, és közli, hogy a továbbiakban nem tartanak már rá igényt. Szegény Ketteske nagyon szomorú, ez a kaland tehát véget ért. Nem baj, a lábadozó létrehozásával majd újabb kezdődik. Ebben biztosak lehetünk!

Címkék: Downton Abbey
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása