Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Halálos fogás 8x02 - Turf War

2012. szeptember 30. 10:47 - sixx

Az évadnyitóból kiderült, hogy már nem lehet annyi rákot lehalászni, mint korábban, legalábbis a vörösből, amit viszonylag könnyebb kifogni, meg minden. Bezzeg a kék, abból most lehet fogni bőven, de északon a körülmények még szarabbak, mintha a hatóságok direkt azt akarnák, hogy a világ eleve egyik legveszélyesebb foglalkozásának tartott rákhalászatba hetente hatvanan haljanak bele. A flotta egyik fele északnak, a másik délnek ment, régi arcok tűntek fel új hajókon, egy halászembert meg majdnem agyonnyomott egy rákketrec. Nyomassad a főcímet, Bon.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.03.03 AM.png

A Time Bandit kapitánya azzal nyit, hogy a narrátor Mike Rowe szavait továbbfűzve kesereg, lehet jövőre már rákhalász idény sem lesz, annyira kevés van belőlük, ez meg ugye a sorozat végét is jelentheti, így mi is komolyan aggódunk. A Seabrooke fedélzetén fent északon vidám a reggel, mert a kapitány a hangosbeszélőn viccelődik a legénységgel. Majd nem fog röhögni, ha az első ketrecben két nyomorult rák vigyorog csak, de várjuk ki a végét. Scott kapitány mellesleg szakember kékrákilag, mert tavaly ő fogta a legtöbbet, szóval lehet az idei év is faszán alakul majd. Idegesnek ideges, a lába önkéntelenül jár, mint egyszeri kelet-európai miniszterelnök szája, a fedélzeten meg viharvert, aggodalommal teli, de egyben bizakodó arcokat látunk lassítva. Na, lássuk, mi van az első ketrecben: jó sok rák, mindenki felszabadultan vigyorog, bazdmeg, lesz pénzünk. 44 rák van benne, ami elsőre nem sok, de mivel a kék rákból kevesebb van és nehezebb is lehalászni, jó eredmény. A folytatás is hasonlóan jó, aki a Seabrooke-nak drukkol, most örülhet, Scott kapitány ilyen jól még nem indította az évadot.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.08.27 AM.png

Megjön a Ramblin' Rose is, aminek egy fiatal nyikhaj a főnöke, és azzal nyit Scottnak, hogy fogadjunk, aki hamarabb éri el a 100 000 fontot (43 000 kiló), az kap ezer dollárt a másiktól. Vajon ez saját ötlet, vagy a producerek súgták a fülébe? Scott kapitány belemegy a dologba persze, legyen érdekes a hónap. Este a Ramblin' Rose is felhúzza az első ketrecet, Elliot kapitány a fogás berántása előtt arról beszél, hogy a kvóta 1,2 millió dollárba került, amit a hajó tulajdonosának akkor is ki kell fizetnie, ha nem fognak annyi rákot, hogy ezt fedezze, szóval van nyomás rajta rendesen. A fedélközben a halászemberek 20-21 rákra számítanak, az első ketrecben ezzel szemben összesen hat darab van, ez szopás eddig, az ezerdolláros fogadást tekintve is. A második ketrecben egy rák sincs, az egyik halászember aszongya, ilyen lehet egy istenes tökön rúgás.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.31.04 AM.png

A Time Bandit a vörös rákokra megy rá, és Jonathan kapitány megváltoztatja a taktikát: tavaly egy 6x8 mérföldes területen emberkedett, most 40x80 mérföldet akar lefedni. A matrózok egy tavaly elhunyt kollégájuk emlékére lehúzzák a Time Bandit zászlóját, és a tengerbe dobják, kár, hogy nem láttam az előző évadot, hogy legyen valami kapcsolódási pontom, de az kiderül, hogy a matróz nem halászat közben halt meg, hanem ágyban, párnák közt. Este jön az első ketrec ide is, és egy nyomorult rák sincs benne, csak egy hal. Jonathan kapitány kurvaanyázik egy sort, ezek a halászemberek nagyon babonások, amikor a második ketrecben csak egy ideges polip van, mindenki hevesen mádöfakörözik, kisípolva persze. A harmadik ketrecben sincs semmi, ez kezd aggasztó lenni.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.37.54 AM.png

A Ramblin' Rose másnap olyan hullámok közt halad tova, amit még nézni is tereh, asszem most döntöttem el, hogy soha nem megyek rákhalásznak. Az egyik matróz arra panaszkodik, hogy másfél napnyi szép idő után máris jött a szopás egycsapásra, és nem lehet kiszámítani, mikor fog megint megváltozni, ami kimeríti a legénységet. Ráadásul ugye eddig mág rákot sem fogtak, ami nem segít a hangulaton - a mai első ketrecben sincs egy darab sem. Húzzunk innen a gecibe, javasolja az egyik matróz, amikor pedig a következő ketrecben sincs semmi, még a narrátor is azt mondja, ideje elhúzni, és az idő is egyre szarabb. A fedélzeten egyre ellenségesebb a hangulat, nem az idő öli meg tengerészt, mondja egy szakállas arc, hanem a kapitány. Na, szépen vagyunk. Az egyik hullám ledöntötte az előbb káromkodó matrózt, kicsit beverte s fejét, amikor a ketreceket pakolta és egy hullám odaverte. A nap végére alig van rák a ketrecekben.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.41.27 AM.png

Elliot átszól a rádión Keith kapitánynak, a Wizard főnökének, hogy vajon náluk is ilyen szar-e a helyzet, mint kicsivel odébb. Ugyanolyan szar, mondja a Wizard. Ettől nem lett jobb a kedve senkinek, Elliotnak attól meg különösen nem, hogy a Seabrooke felől nem hall semmit. Scott hallja pedig, hogy a rádión beszél, csak leszarja, hívja Keith-et, mondja, ha magányos, és vigyorogva kávézik tovább. Elliot a radarképet bámulva arra a következtetésre jut, hogy a Seabrooke-nak jól megy a halászat, márpedig ahol van elég rák egy hajónak, ott kettőnek is kell, hogy legyen - irány a másik hajó területe. Na, ez fasza lesz.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.58.53 AM.png

A Northwestern sem áll túl jól, Sig kapitány azzal nyit, hogy az idegeire megy ez az egész lassan. Eddig nem nagyon fogott semmit, aludni nem tud - míg a legénység lent szunyál, Edgar öccsével beszélget az élet nagy dolgairól, ami nekik érdekes, nekünk, nézőknek már nem annyira. Vágunk, reggel van, a hajó megérkezett a délebbre bedobott ketrecekhez, lássuk a rákot. A láncdohányos Sig arca úgy fel van puffadva, mint a Manchester United idült alkoholista edzőjéé, nem szép látvány, na. A ketrec viszont az, rohadt sok rák van benne, és nemcsak az elsőben, hanem szépen sorban a többiben is. Sig tud valamit erről a szakmáról.

Screen Shot 2012-09-30 at 10.07.30 AM.png

A fedélzeten egy kisebb baj okoz fejtörést, valami szivárgás van, sőt, ez komolyabb, mint emilyennek elsőre látszik, mert a hirdaulikus folyadék vagy mi a fasz szivárog abból a daruból, ami a ketreceket húzza fel - enélkül meg nincs halászat, vagy csak nehezen, mert ha megy a daru, a folyadék spriccol mindenfelé. A problémát tetézi, hogy a folyadék a ráktartályba is beszivároghat, és akkor tényleg annyi mindennek, mert a rákokat így nem lehet eladni. Megpróbálják betömni a lyukat, ha nem megy, vissza kell menni a kikötőbe. A lyukas cső hótt rozsda, ami a javítást nehezíti, mert ha nem óvatosak, a lyuk csak nagyobb lesz. Edgar megoldja a dolgot, ki is próbálják egy ketrec behúzásával, hogy mennyire bírja az átmeneti megoldás - egyelőre semmi gond , a lyukat sikerült betömni. Sig tapsikol, a ketrecben ráadásul megint rohadt sok rák van, szóval a Nothwesternnek bejött az idény egyelőre. Az egyik ketrecben 100 rák is van, ami 5000 dollárt jelent, helló. Hat órával később az utolsó ketrec is feljön, abban is kibaszott sok rák van - a napi bevétel 175 000 dollár, aztakurva.

Screen Shot 2012-09-30 at 10.10.31 AM.png

A Seabrooke kapitánya nem örül a Ramblin' Rose megérkezésének, a legénység is idegbeteg, micsoda geciség már ez, mondják, és igazuk van valahol, mert Elliot kapitány a rákhalászat egyik főbenjáró bűnét követi el azzal, hogy oda teszi le a ketreceket, ahová a Seabrooke. Ezt tessék úgy érteni, hogy közvetlenül melléjük. Scott idegesen magyarázza, hogy Elliot egy faszfej, mert hiába teszi le oda a ketreceket, ahova ő korábban, ez nem garantálja, hogy van még ott rák. Scott felhúz egy ketrecet, amiben kurvára nincs már rák, ezek szerint Elliot taktikája - bármilyen gusztustalan is - bejött.

Screen Shot 2012-09-30 at 10.22.38 AM.png

A tendencia folytatódik, a ketrecekben egyre kevesebb a rák, Scott meg egyre idegesebb és rádiózik a Ramblin' Rose-nak, te Elliot, csak nem oda pakolsz ketreceket, ahova én is? De, mondja a másik, és vigyorog. Scott arra figyelmezteti, hogy nehogy szétkúrja az ő ketreceit, miközben gettó rákhalászkodik (nem én mondtam, az egyik matróz). Elliot azzal védekezik, hogy a tenger mindenkié, nincsenek kijelölt területek, szóval menjen Scott a picsába. És továbbra is oda teszi le a ketrecet, ahová előtte a Ramblin' Rose. Ez érdekes lesz.

Címkék: halálos fogás
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyekmec 2012.09.30. 16:27:21

egy megjegyzés a posztírónak: a " hogy " szócskát többször kellene alkalmazni, akkor értelmesebbek lennének a mondatok
süti beállítások módosítása