DevilNóri idén is elmondja, mint eddig minden alkalommal, akár Csillag, akár X, hogy most még SOKKAL többen jelentkeztek, mint eddig bármikor, ezt illusztrálandó visításokat és könnyeket vágnak be gyors egymásutánban, egyikből sem lesz kevés, azt hiszem. Van új szlogenünk is: „A hangerő velünk van", érezzük az éles váltást a tavalyi „A zene jövője" után, ezt lehet, hogy intő jelnek kéne tekinteni? Simon Cowell is beköszön, sok sikert kíván az ÁrTíEll Klábbnak, majd jönnek a pompás X-faktor rendszámú szponzorkocsik a mentorokkal, idén sem a hetes busszal, ejtőernyővel,  autóstoppal, vagy a BKV hajóval érkeznek, csalódott vagyok.  Geszti annyit mond, hogy nem akar idén unatkozni, majd megnézzük a mentorok új ültetési rendjét, és Nóri kiválaszt egy random (nem!) produkciót a kordonok mögött, ma ők lesznek az első színpadra lépők.

Két kicsit izzadságszagúan rapperesre fazonírozott fiúka érkezik, ők egy nagy család, mondják, és igen, ketten vannak. A gettósabb fazonnak minden mondata aranyköpés egyébként, a hiphop és a rap között az a különbség, hogy a rap gusztustalanabb. Kaptak a versenyzők egy öltözőt is, aminek első és egyetlen célja, hogy az énekesek totál hülyét csináljanak magukból színpadra lépés előtt, ahogy a tükörbe rejtett kamera rögzíti, hogy a hónuk alá kenik az alapozót, meg a szemükbe fújják a hajlakkot. Nagy család nem sokat igazít magát, színpadkészek voltak ezek már akkor is, amikor Nórika beterelte őket, na halljuk.

Mentorok mindenáron beszéltetni akarják őket, és mivel a magasabb olyanokat mond, hogy „nagyobb a szívem, mint az agyam"', ezt nem is csodálom. Kiderül, hogy a duó tagjai Facebookon ismerkedtek meg, azóta pedig közös Tom és Jerry nézéssel meg lekvároskenyér evéssel mélyítették a barátságukat, és dolgozták ki a művészi irányt, amit követni fognak. Simán vannak ennél unalmasabb standup comedy produkciók. Mentorok is röhögnek, de már készítik elő a füldugót. Tehetségkutatós hagyományok szerint a „saját dallal készültünk" mondatot az esetek 99,9%-ában nem követi semmi jó (köszönet Caramelnek a statisztika javításáért), na ehhez képest mindenki meglepődik, hogy nem kell lelőni a produkciót az első két hang után. Hallgathatóbb, mint azt az előzetes várakozások alapján sejteni lehetett, mentorok nagy szemeket meresztenek. Rapet is sikerült káromkodás nélkül megoldani, azt a mondatot meg, hogy „sokkal könnyebb egy full káromkodós dalszöveget megírni, mint egy olyat, ami tiszta érzésekről szól", Geszti egy teátrális öleléssel jutalmazza. Keresztanyu azt mondja, majdnem elbőgte magát, és mindezt vérkomoly fejjel, imádom. Geszti annyi tanácsot ad még, hogy rappelés közben a farokverős mozdulatokat hanyagolják, valóban kellemetlenül elvonta a figyelmet. Négy igennel távoznak a srácok, és ami a legjobb, hogy a szokásos visongós-bőgős, csoportos ölelkezős reakciók helyett a magasabbik csak ennyit mond: „anyu, akkor csinálsz mákos gubát?" Epic.

Most sok olyan próbálkozó jön, akik az esélytelen kategóriát gazdagítják újabb színekkel, lapos, hamis, hallgathatatlan, heréltmacska, lapozzunk. Van itt egy buggyos gatyás, Hello-feldolgozást hozó próbálkozó is, aki annyira borzasztó, hogy a szerkesztők le is keverik a hangot, épp elég pusztító szőnyegbombázás a jóízlés ellen a higanymozgása is, igazuk van. Jön egy újabb hosszabb blokk, egy Axl Rose hasonmásversenyről vigaszágon továbbjutó illető érkezik, akit eleve csak a kockás ingje, a kendője, meg a modellcsaj az oldalán kvalifikált a versenye, mert egyéb hasonlóságot egy vak sem fedezne fel szürkületben. Ennek megfelelően Sweet Child O' Mine-t tol, borzalmasan, kár is erről beszélni, ehhez képest a mentorok mégis megteszik. Sőt, még egy Queen-nel is próbálkoznak, ami igazán érthetetlen, hogy minek erre értékes perceket pazarolni a műsoridőből, egyértelmű, hogy rossz, de ilyet már annyit láttunk, ennyire lapos volt az idei felhozatal? A kamerák persze elengedhetetlennek tartották a kiesést követő drámát is felvenni, barátnő szemében könny, meg nem értett művész siráma, jaj.

Most kapunk egy kis összeállítást a sminkszoba pár jobb pillanatából, ami alapján csak ez elvinne egy teljes műsort, ezt megfontolásra bocsátanám a szerkesztőségnek. Csak egy elkapott beszélgetés egy fiú és egy lány között illusztrációként: Fiú: Nagyon feltűnő a rúzs? Lány: Jézusom!!! Olyan képek következnek, amik örökre beégtek a retinámba, Elvis fazon izomból az arcába fújja a hajlakkot, és kenik az alapozót a fejükre ipari mennyiségben olyanok, akik életükben nem láttak még ilyet, de kiderül az is, hogy a sminktükör koreográfiák elpróbálására is tökéletesen alkalmas.

Megkapjuk az első Spar reklámot is arcunkba (később, mint vártam), majd egy újabb hosszabb blokk következik, egy széplány indul a nagyvárosba szerencsét próbálni. Ezeket az otthoni készülődős felvételeket mondjuk nem értem, legalább a látszatát fent lehetne tartani, hogy nem kell még tudnunk ezen a ponton, hogy kikre kell nagyon odafigyelni, mert nyilván nem kellett minden versenyzőnek fogmosós meg táskapakolós kisfilmmel készülnie. Na mindegy, lássuk ezt a babarózsaszínben pompázó mosolygós lányt, aki bájosan válaszol a mentorok minden kérdésére, emelkedik a cukiságmérő szintje, ahogy kell. Amikor bejelenti, hogy AC/DC-t hozott, szaladnak fel a szemöldökök rendesen, pedig láttunk már ilyet ugye. Zseniális zene a You Shook Me All Night Long, ez vitathatatlan, jól is tolja a lány, de azt a szintű beájulást nem értem, amit kap, mert annyi erő nem volt benne, hogy ne fenyegetne az unalmassá válás esélye 2-3 adáson belül. Meglátjuk, egyelőre négy gigantikus igent kap, meg Ilditől azt a bókot, hogy csaj még rá nem volt igen hatással, jöhet  a grouphug és az össznépi bőgés.

Újabb otthoni készülődés képei, úszógumis has villan a kamerába, legközelebb írják már ki, hogy a műsör a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tartalmaz. Egy kicsit Takács Nikolaszosra fazonírozott fiúka jön, akinek ha nem jön össze az X-faktor, javaslom a szinkronszínészi szakmát, mert ha Hevér Gábor pont nem ér rá, simán leszinkronizálhatja ő is DiCapriót, tisztára olyan a beszédhangja. Produkció, You Can Leave Your Hat On lesz, és a dal minden egyes szavát parancsnak tekinti, dobálja le magáról a textilt ütemesen, de olyan határozottsággal, hogy folyton az jár az ember fejében, hogy megáll-e alsógatyánál, vagy megtörténik az X-faktor első faszvillantása? Mennyire hálás lehet a szerkesztőség, amikor befut egy ilyen figura a válogatóra, 6 perc garantált szórakoztatás a műsoridőből. Ildi már az inges-gatyás résznél elfordul, az a kinyúlt szürke alsógatya tényleg erőteljes merénylet az ember szépérzéke ellen, és azt még követik a rángatózó hájpárnácskák is a biztonság kedvéért. Gatya marad hála a magasságosnak, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a zokni is, kell még értékelni ezek után? Geszti persze szarozza, Feró meg értetlenkedik, tán nem erről szól a szórakoztatás? Egyikünk sem tudott sehova máshova nézni, akkor meg ne pofázzatok! Csúcs az, hogy a srác láthatóan baromi büszke magára a produkció után, és csak úgy fürdik a közönség határtalan imádatában. Feró és Ildi ennek örömére ad egy-egy igent, majd Miki és Geszti rendet teremt a káoszban, versenyzőnk meg igazi gatyaszedős-ablakon kiugrós manőverre emlékeztető mozdulatokkal távozik.

Következő blokk elején megnyugszom, hogy rend van még az Univerzumban, pár percet szentelünk a műsorból Az Csudálatos Táblagépek dicsőítésére. Idén lehetőségük van a versenyzőknek üzenni a mentoroknak, de a legfontosabbat pont nem tudjuk meg, hogy a megmérettetésük előtt vagy után? Nagyon nem mindegy. Jön egy kétméteres fiú, aki elsősorban Ferót szeretné lenyűgözni, hogy miért, arra nem derül fény, és tovább dagasztja a rejtélyt, hogy Demjént hozott. Feró valahogy érezte, hogy szar lesz, a produkció igazolja is a várakozásait, egy hang nem volt a helyén, ha jól figyeltem, Miki meg fahangon elereszti a nap beszólását: „magasan veri a mezőnyt." Ha már Ferónak szólt a produkció elsősorban, akkor leszinkronizálja mentortársait is, mindenkit elég hitelesen egyébként, és az ő szájából hangzik el a négy egységes nem szavazat is.

Ha már így belejöttünk, Feró őszinte percei következnek, vagyis most megtanulhatjuk, hányféleképpen és milyen választékosan tudja a magyar nyelv kifejezni az „ekkora szart még életemben nem hallottam" –jelentéstartalmat. Csak a legjobbak: „ne rontsd el a csöcsrázást énekléssel" vagy „ez olyan volt, mint a bánatos libafing." Ezek közé a szerencsétlen céltáblák közé vegyül egy színjátszásból kiábrándult hölgy is. Azt mondja, hogy az a szakma erkölcstelen, mert térdelni kell, hogy bejuss, hát nem biztos, hogy a popszakma az a terület, ahol ezt a csalódást fel kéne dolgozni, de ő tudja. Az a veszély mondjuk nem fenyegeti, hogy messzire jut ezen az úton, mert hallgathatatlan, nincs az a szereposztódívány, ami ezen segítene, mondják a mentorok, azt hiszem, ez az a kritika, aminél már nem nagyon van keményebb.

Ismerős arc jön, Barna Gergő, ő volt az a srác tavaly, akinek nagyon szép hangja van, de a könnycsatornái kontrollálása terén van még mit tanulnia, és tavaly a mentorházból bocsátotta el Keresztanyu  -  könnyek között természetesen. Állítása szerint most már sokkal magabiztosabb, az egyetem első éve van mögötte, az sokat tud segíteni egy ember jellemfejlődésén. Ildi egy nagy ölelgetéssel-puszilgatással üdvözli, „nézd már a két síróst" – így Feró, ez talált. Bazsalyognak a fiúk is a viszontlátás örömére, halljuk, tud-e most is olyan nagyot énekelni. Azt mondja, hogy egy Amy Winehouse medley-t hozott, az mondjuk nem medley, ami két dalból áll, és a kettő közt van egy fél perces hatásszünet, de majd megtanulja ezt is egyszer. Jól szól, de hogy hogy tudott két ilyen érfelvágós dalt beválasztani, és még azokat is extra siralmas hangulatban előadni, az teljesítmény, be is vágnak ebben a pillanatban egy ásítós arcot a közönségből. Mentorfiúk látványosan szenvednek, Miki már nem bírja hallgatni, ez nem néz ki túl jól Gergő számára. Kemény percek következnek, Gesztinek csalódás volt, Ferónak öncélú művészieskedés, Mikinek meg erőtlen és unalmas. Az igazán durva az, hogy Keresztanyu az egyetlen, aki igent mond neki, a fiúk kivágják, csak így, az első rostán. Ezek után Ildi puffog, Geszti meg értekezést tart az X-faktorba többször jelentkezők és első próbálkozók közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól, és igaza van, hogy nehezebb annak, akit ismersz, mert azzal szemben már van egy elég nagy elvárásod. Eddig csak Murinak sikerült újrázni, ami mondjuk nem túl meggyőző példa, jegyzem meg.

Ezek után Nóri spontán (nem!) kiválaszt egy mosolygós lányt a sorban, na így kell megjelenni egy X-faktor válogatón! Lány charlestonos rojtos ruciban érkezett, amit az öltözőben megfejel még egy neccharisnyával, tüllös kis kalappal meg egy csipkekesztyűvel is, helyes egyébként, nem áll rosszul neki a dolog. Mentorok előtt nagyokat vigyorog, Miki oktalanul megkérdezi, hol van Nagykároly, amire egy műfelháborodott „Erdélyben, Miklós!" a válasz, van fogalma a lánynak a szereplésről. Azt mondja, hogy egy charleston számot fog hozni, ha mér így a stílushoz öltözött, és ahogy ő adja elő, úgy biztosan nem lesz unalmas. Az előadás kifejezetten klassz, jazzes és vidám, és a csaj szerethető. Pont egy hajszál választja el attól, hogy túl sok legyen, de még azon a határon belül mozog, hogy megjegyezhető és érdekes, ha meg inkább ripacs, mint jelenség, az nagyon hamar ki fog derülni. A választása mindenesetre újszerű volt, mentoroknak is nagyon tetszett, Geszti megzabálná, de kár, hogy idén tutira nem a lányokat kapja. Ja, négy igennel továbbjut, ha még nem mondtam volna.

Most olyan továbbjutókból kapunk egy gyors vágásokkal szabdalt válogatást, akikre fejenként jut 5 másodperc, na ők lesznek a következő rosta kiesői szerintem. Van egy vegyes csapat is, akik egész hallgatható Moves Like Jagger feldolgozást dobtak össze, ezt akár végig is lehetett volna hallgatni. Utánuk jön egy bácsi, akinek már az interjúja élményszámba megy, ő Johnny Dee (nem ám Kovács Józsi bácsi vagy hasonló), és erőteljes akcentussal beszél. Ő már minden volt, csak akasztott ember nem, még szhájharmóunika szhólista is, az egész életét zenéléssel töltötte, amit amúgy most itt el is mesél a mentorok előtt születése pillanatával kezdve. Geszti alig bírja leállítani, de miután tisztázódott, hogy a Johnny bácsi kezében tartott hangszer nem egy ukulele, hanem egy jukulele, már jöhet a produkció. Bácsi egy vidám songot hozott (ő mondta így), tényleg kedves, meg aranyos, olyannyira, hogy nincs is szívük kivágni, inkább csak udvariasan megmutatják neki az ajtót, és felajánlják, hogy használhatja, ha épp úgy adódik.

Ezek után összedugják a mentorok a fejüket egy kicsit, és parancsra aggodalmas képet vágnak, szarban a haza, alig találtak még használható énekest, fejenként ha 2-3 előadót fel tudnak idézni. Pedig tavaly ilyenkor Ildi fejében már kész Top6-os csapat volt, hát igen, lehet, hogy sok az az évenkénti 3 vagy 4 tehetségkutató az országnak, ez a gondolat persze nem hangzik el. Hogy ne kedvetlenedjenek el teljesen, érkezik Zámbó Krisztián, és persze a név nem véletlen, Jimmy fia áll a színpadon, aki nem a Fásy Mulatóban akar érvényesülni. A fater dalát hozta persze, aki egyben a példaképe is, és próbálja hasonlóan énekelni, van hangja amúgy. Nem tudom, nekem egyrészt nagyon imitátoros volt, másrészt képtelen vagyok a stílustól elvonatkoztatni, de a mentorok nagyon nagy szemeket meresztenek, tehát ez továbbjutás lesz. A gondolat, ami minden értékelésben elhangzik, hogy ne akarj apádra hasonlítani, hanem járd a saját utadat, és ezzel, meg négy igennel útjára is bocsátják, majd a táborban elénekeltetik vele a U2-tól a One-t. Ezzel ér véget az első adag a válogatókből, még három hátra van, részemről jövő héten ugyanitt.