Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x44

2012. május 18. 06:54 - sixx

Tegnap jóformán nem történt semmi, mert az nem esemény, ha Hiper valakire berázza az ujját és azt üvölti, hogy bárcáskurvabazdmeg, és az sem, ha öt tequilától beleáll a nappali járólapos padlózatába. Az első széria játékosai közül hárman meleg cowboynak öltözve jöttek be a hotelbe, és megnézték a kérót. Jó, Féliker hazament, de ez nem oszt, nem szoroz. T69.2 talpig vörös nagyestélyiben, kontyban nyit, és azt mondja, elérkeztünk az utolsó kiválasztáshoz. na, az Éden hotelben tényleg minden megtörténhet, hiszen már egyszer ezt elmondta, múlt héten egészen pontosan, ugye, szóval most vagy időgépbe ültettek minket a készítők, vagy hazudtak. Izgalmas végjáték, nehéz döntések, csapassad, Dér Heni.

Screen Shot 2012-05-18 at 5.41.35 AM.png

Hiper nem nagyon várja a végét, valahol érthető, itt csak pár ember akarja kibelezni, ha hazajön, a fél ország. Naomi korán, már nyolckor felkelt, ne bassz, az mikor korán? Broki reggel, mint aki jól végezte a dolgát, visszaszereli a vécédeszka tetejét a helyére, teccik tudni azt, amit azért tett a faszára, nehogy Naiva magába cibálja, miközben ő gyanútlanul alszik. Eszem megáll. Sajnos Naomi és Naiva úgy dönt. énekelni fognak délelőtt, ezt a függőágyban abszolválják általános elképedésre. naiva felelősnek érzi magát Naomiért, aki a gajdolás után leül Broki mellé a pulthoz, és azt mondja neki, hogy Broki az ő biztos pontja. Naominak van egy ötlete, ha Naiva bevállalja a kiesését, akkor a 25 milliót elosztják háromfelé. Naivának ezért kéne mártírkodnia, mert a Naomi-Broki párosnak nagyobb esélye van a döntőre. Broki a kamerába azt mondja, hogy ebben van valami.

Screen Shot 2012-05-18 at 5.43.33 AM.png

Kristóf, a Király és Alíz bevonul a szálloda egy másik részébe, ahol lapostévén lesik a hotel eseményeit mostantól. A Király nagyon élvezi a dolgot. Szöcske és Hiper az esti kiválasztásról beszélgetnek már most, és Szöcske kijelenti, hogy Csirkeláb már jelezte neki, hogy nem cserélné le semmi pénzért, így beleállt az ideg, és azóta kabalából a kurvarratát tapogatja egyre. Hiper erre szarik, és a kibaszott műszempillát próbálja a helyére erőltetni, elég lelakott már ez a díszítőelem is, mint ahogy a feje is. Naiva Brokival beszélget a ma este nagy kérdéséről: ki mellé áll Broki. Már tudja, mondja, de nekünk nem mondja el, de a harmadolós tervet azért közli Naivával, aki mondjuk nem nagyon örül annak, hogy a faszi, akibe szerelmes, éppen azon gondolkodik, érdemes-e kihajítani a hotelből vagy sem. Naominak sürgősen beszélgetnie kell Csirkelábbal, s lőn, megy is hozzá rendesen kisminkelve, szopást éppen nem ajánl fel, de nagyon kacér.

Screen Shot 2012-05-18 at 5.55.07 AM.png

Löeeevééél, amit a Király úgy kommentál, hogy szét van feszülve az összes lakó. Feladatok kapnak, Activity, öt érdekes eseményt kell felírni fejenként. Naiva szerint annyi élmlny és jó dolog van, hogy ez nagyon nehéz feladat. Kristófnak a kémszobában két dolog jár a fejében, az információgyűjtés és még valami, amit nem tudunk meg, én azt tippelem, a futball. Na, Broki kezdi és eljátssza a bokorba zuhanást, amit kivett fasszal abszolvált. A Király és Kristóf közben Alízt szopatja, de nem úgy, hanem szavakkal, te nem is emlékszel az első évados végjátékra, mert sokkban voltál. Csirkeláb egy kaktuszt nyalogat közben. Kristóf szerint Papucs hasonlít Éden1 Szöszire, aki szerelmet vallott Alíznak és virágszirmokból rakott ki szívet az ágyára - a mostani évadban ezt budipapírból abszolválta Broki, ugye.

Screen Shot 2012-05-18 at 5.46.56 AM.png

A nappaliban Szöcske próbál mutogatni, de mivel nem a "felkentem az épp most szoptam szájkontúrt és elmentem a diszkóba" vonalon mozog a feladat, elég nehéz összerakni, mit is csinál, a végén kiderül hogy Andor egyszer beugrott a mödansziébe, és ezt mutogatja el. És ez volt neki a meghatározó élmény. A kémszobában az Alíz-Szöszi románc van terítéken, most is kiráz a hideg az említésétől. Papucs Csírát utánozza, nem egy pantomimművész, mondja Kristóf, pedig csak egy sírós nőt kell mutogatnia. A régiek is kedvet kapnak a játékhoz előkerül Király zakója a kolumb mödanszié partján és Kristóf smárolása a csálécsöcsű Nikivel ugyanott. Naccerű, lapozzunk. Este a pultnál beszélgetnek a zombik, Papucs egy beköltöző faszit vizionál, szevasztok, Józsi vagyok és védett, jósolja meg a belépőt, hát erre azárt most már nem túl sok esélyt látok. És erre Juan löeveeelet hoz, menten kiválasztás, öltözzetek, pakoljatok. Hiper kifele menet felrúgja a kukát, de nem direkt, hanem idétlenségből, mire Papucs beszól, hogy amilyen szerencsétlen vagy, a Bizalom Aranyból Formázott Gömbjét is véletlenül fogod eldobni.

Screen Shot 2012-05-18 at 6.35.19 AM.png

Öltözködnek, Hiper jósol: Naomi vagy Paucs, vagy Broki mögé áll, meglátjuk. Naiva attól tart, Naomi valahogy kiharcolja, hogy Broki őt válassza. Naomi öregasszonynak sminkeli magát és a szponzorvirágot is betolja a séróba, egy lépéssel a főnyeremény előtt aggódik. Na, jön a kiválasztás, Pinokkina drámai hangon felvezet, majd Naomit kezdi baszogatni, szarban vagy? Ja, már megszoktam, hetek óta ez van. Naiva, te vagy itt a közellenség, ez szar? Szar. Broki, te megbízol Naivában? Meg. De leszarod néha, nem? Le. Szöcske, van esélyed a döntőre? Van, és megbízok Csirkelábban. Na, válasszunk, Naiva megy Brokihoz, Szöcske pedig Csirkelábhoz, és útközben nagyon izgulnia kell, hogy el ne botoljon, hát igen, a Naomitól kölcsönvett egy agysejt a lélegzésre elég, a többi funkciót már nem tudni, mi irányítja. Szöcske jól akart mutatni út közben, nem jött össze, csak szólok. Hiper jön, beáll Papucs mögé, és jöhet az izgalom - Naomi vajh mit csinál? Védettséget nem kap - miért is kapott volna? - és beáll Csirkeláb mögé, amit Szöcske kibír röhögés nélkül.

Screen Shot 2012-05-18 at 6.10.44 AM.png

A trió kimegy a placcra, Csirkeláb nagyon tanakodik, Naomi meg azt mondja, nem akarta, hogy Broki és Naiva lelkiismeret-furdalástól baszogatva legyen, Hiperék mögé meg azért, mert nem akarta megadni nekik azt az örömöt, hogy ők basszák ki. Maradt Csirkeláb és a lutri. Na, nem jött be, mert Csirkeláb Szöcskét választja, mert Naomival korábban megbeszélték, hogy lesz egy kacsintás a ceremónián, ha Naominak kell a menekülőútvonal, de nem kacsintott, meg eleve, nem is próbált semmiféle viszonyt kiépíteni Csirkelábbal. Bazdmeg, ha Szöcske döntős lehet ebben a játékban, tükön szúrom magam egy Dolly Roll-jelvénnyel. Amint Csirkeláb kimondja a nevet, Broki és Hiper olyan vádlóm néz Naivára, mintha ők ketten pont nem ugyanúgy védenék a seggüket a 25 millió kapujában, álszent gyökerek vagytok mindketten.

Screen Shot 2012-05-18 at 6.23.17 AM.png

Mondjuk a kamerába Hiper is azt mondja, hogy Naomi nem tett meg semmit a dolog érdekében, hát ez lett belőle. Naomi Pinokkinának Brokit mártja be, az meg hitegetett engem egész nap, én meg vártam rá, azért nem kezdem el bizalmaskodni Csirkelábbal. Broki, te hibásnak érzed magad? Lófaszt, szóltam neki, hogy rám ne számítson, 11 hete van mellettem Naiva, miért döntöttem volna Naomi mellett? Naiva, te hogy érzed magad? Hát, szarul, de ott a 25 millió karnyújtásra, meg ugye kimegy a faszim farkára fájdalmas fanyalgással feszt fogát fenő faszszopó fenevad. Naomi búcsúzik, a hogyvolt nem hisz a könnyeknek. Nem csak egymillót kérek, zokogja Broki nyakába Naomi búcsúzóul. Na, hatan maradtak, a végére kapunk egy Naomi besztofot fürdőruhás táncolásból és picsarázásból. A neheze most jön, figyelmeztet T69.2 és kigurul, lehet menni inni. A Király a kémszobában kijelenti, hogy nem a kommunikációra figyel oda, hanem a párok viszonyára, és menten levágja, hogy Naiva vakon bízik Brokiban.

Screen Shot 2012-05-18 at 6.40.24 AM.png

A pultnál Naivából kijön az állat egy kicsit, lemellellek, mondja Brokinak, aki ettől zavarba jön, mi van, bazdmeg, nem értem. Naiva nyomul, kemény a csöcsöm, lemellellek. Haggyadmár, a melltartó fogja össze a csöcseidet, veti oda Broki, remélem viccnek szánta, mert ha nem, Naiva éjjel levágja a pöcsét. Ez megy egy ideig. A Király szeretné Papucsot és Naivát gatyába rázni, Kristóf meg ismeri a Hiper-típust, mert volt egy ilyen nője és belerokkant. Az agyhalottak közben táncolnak, majd a pult mellett szívószálakat dugdosnak a fejükbe, amit nem tudok hová tenni. Hiper szokás szerint saturészeg és vállalhatatlan, Szöcske a szívószálakkal leírhatatlan látvány. Naivának kicsit szarul esett, hogy Broki haza akarta zavarni, és ezen nem nagyon tud túllépni, ezt most kibeszéli Brokival, illetve ő beszél, Broki meg hallgat, vedel és cigizik. Naiva megkönnyebbül, Broki meg a kamerába azt mondja, hogy neki aztán mindegy volt, de ha Naiva ettől jobban érzi magét, hát legyen.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beacska 2012.05.21. 10:59:52

@Banyus83: senki. de az ő nevét még tudják....a pasik mellé csajt is kellett küldeni

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 11:01:42

@Banyus83: Gyakorlatilag senki. Lehet, megint feldobtak egy kis pénzt neki ha akciózik vagy a másik variáció szerint nem fizetik ki pénzben, hanem leihatja a 850eft-ját :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 11:05:50

Úgy látszik szóltak mindenkinek, hogy a döntő előtt növelni kellene a nézettséget és mindenki lesz szíves meztelenkedni!

LoveMy 2012.05.21. 11:08:59

FB-n indult egy játék:

Egészítsd ki a mondatot!

Az Éden Hotel 2 legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor ...

:)

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 11:34:01

@LoveMy: ... Máté hugyozás közben belebukfencezett a kaktuszokba!

LoveMy 2012.05.21. 11:42:09

@Pácsó Ármándó:

:D
Szerintem mindenkinél ez viszi a pálmát!
:D

Banyus83 2012.05.21. 12:14:30

@LoveMy: Én is úgy láttam, hogy 90 %ban ez a válasz :-)

Sziporka 2012.05.21. 12:20:12

@LoveMy: EZMIIII?:DD

Anikóhoz már nem is tudok mit szólni...

Alexa és DÁVID? hahaha..
jesszus. (de Alexán bugyi van vagy mi?)

LoveMy 2012.05.21. 12:20:20

@Banyus83:

@ ;)

Egy másik FBszavazás szerint, ki fogja megnyerni:
12.20

Máté 222
Edina 130
Anikó 28
Roland 7
Levente 5

LoveMy 2012.05.21. 12:21:08

@Sziporka:

Hát tudod, kell a "hírnév"!
;)

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 12:31:07

@LoveMy: És 29 lájk van az alábbi postnál.... :D

de lehetne már úgy folytatni hogy "amikor az Anikó kiesett" :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 12:32:31

@Sziporka: Papucs végre NEM-et mondott... én is nagyon röhögtem!!! :D:D:D:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 12:34:55

@beacska: :D:D Tudom- tudom...
Csak megjegyeztem melyik post-nál van a legtöbb lájk!! :D:D:D

LoveMy 2012.05.21. 12:38:54

@paranyuszi:

Odaírtam, hogy 12:20 ;)

A legtöbb Máté burkolását írta, de egypáran Anikó kiesésével fejezte be a mondatot, mint ÉH-s legélmény ;D

Már épp ideje volt, hogy Lmz a papucsa sarkára álljon :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 13:17:30

@LoveMy: Itt..itt.. negyven valahány post van... és valamilyen Cucu vizionálta Hiper kiesést... és ott van a legtöbb lájk..
Már 30 db!!! :DDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.21. 13:25:09

@paranyuszi: olo :-)
nyuszikám, érdeklődnél majd, hogy ki akar záróbulira menni? majd jövök még de dógom van, este meg megyek edzeni, csak utána tudok kommentelőket gyűjteni :-)) busifával már lebeszéltük, hogy előtte talizunk vhol és ott bevárjuk akik jönnének, így nem mennek egyedül :-) és ha fátter nem veszi fejünket, helyzetjelentünk is onnan néha :-)

LoveMy 2012.05.21. 13:27:23

@paranyuszi:

A szavazás a mondatkiegészítős játék alatt van, de a szavazásnál egyetlen lájk sincs :D mert anélkül is lehet szavazni! :D

Sziporka 2012.05.21. 14:04:27

@ő-szinte: Én ott leszek, remélem lesz valami egyezményes hogyvolt-jel ami alapján be tudok azonosítani mindenkit :D

ő-szinte 2012.05.21. 14:10:41

@Sziporka: persze, egyezményes jel ;-) figyi, előtte talizunk a Liszt Ferenc téren , van kedved odajönni? :-)

kovácspéterke 2012.05.21. 14:21:13

@Sziporka: tegyetek egy nagy hv monogramot a homlokotokra :D

én nagyon sajnálo, h nem tudok menni :(.

alexa baszki, de édesem veszik a kamerák, ezt hívják valóságshownak.

Sziporka 2012.05.21. 14:24:35

@ő-szinte: Kedvem lenne, de már beszerveztem pár barátomat (akik nem nézik, szóval elég vicces lesz:D), szóval velük megyek, de remélem, valahogy felismerem a HV csapatot..ha nem is homlok monogram alapján, de valahogy :)

ő-szinte 2012.05.21. 14:27:25

@Sziporka: lehet, hogy bebaszok egy nagy szponzorvirágot a hajamba:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.21. 14:29:54

@Sziporka: bár furán néznek majd rád a csajok mikor megkérdezed tőlük: "bocsi, te őszinte vagy?"
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 14:30:56

Tudtok privátban telefonszámot cserélni és úgy már biztos megtaláljátok egymást...

ő-szinte 2012.05.21. 14:31:04

@Sziporka: mondjuk én leszek neten közben telóról, szal össze tudunk futni...:-)

ő-szinte 2012.05.21. 14:32:56

@Pácsó Ármándó: nem mondod! :-OOOOOO
hogy ez nekem mért nem jutott eszembe!?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

gondoltam nem rontok ajtóstol a házba, megvárom a reakcióját;-)

Sziporka 2012.05.21. 14:38:23

@ő-szinte: Azért azt megnézném :D Mindenesetre én PONTOSAN úgy nézek ki mint az avatarom, szóval közelebb vagyunk a dologhoz. :]

Banyus83 2012.05.21. 14:49:00

Viszont, ha ma Anikó LMZvel tér nyugovóra, akkor hol a párcsere??? :-D

Én is kíváncsian várom majd csütörtökön a helyzetjelentéseket a buliból!!!!

busifa 2012.05.21. 14:53:29

@Sziporka: majd elrikkantjuk magunkat, hogy:

Hogyvoltosok gyülekező!!!

busifa 2012.05.21. 14:55:49

@Banyus83: nemcsak helyzetjelentést küldünk, hanem sutyiban fotózni is szeretnénk! :)

AdnamA 2012.05.21. 14:56:33

@ő-szinte: Sziasztok! Ti már ismeritek egymást? Vagy most lesz az első tali? Mert én is beregiztem a bulira és mennék is, persze nem egyedül :-/

Banyus83 2012.05.21. 14:59:20

@busifa: Még jobb!!!!! Aztán majd azokat is tessék megosztani valahogy velünk, itthon maradt kommentelőkkel :-)

LoveMy 2012.05.21. 15:05:29

@busifa:

Dejóóó :) előre is köszönjük, ha megosztjátok! )

LoveMy 2012.05.21. 15:06:28

@Banyus83:

Akkor elképzelhető, hogy csak egy feladat erejéig lesz párcsere?

busifa 2012.05.21. 15:07:17

@AdnamA: Szerintem nem találkoztak még, de Téged is szívesen várunk előtte a Liszt Ferenc téri Cafe Vianba, és onnan együtt mennénk át a záróbuliba! :)

foxglove (törölt) 2012.05.21. 15:15:06

@busifa: ha fotózni és helyzetjelenteni is szeretnétek, akkor létrehozhatnátok egy twitter reget direkt erre a célra, akár közösen. buli előtt bemásolnátok ide a blogra a címet, hogy mi is tudjuk követni, ti meg oda közvetlenül tudnátok rakni a fotókat, jelentéseket. Hm?

ő-szinte 2012.05.21. 15:23:08

@AdnamA: gyere nyugodtan , várunk:-) nem talitunk még, úgyhogy nem leszel idegen:-DDDD

busifa 2012.05.21. 15:24:34

@foxglove: megfontolandó az ötlet, twitter reget hogy kell közösen létrehozni?

ő-szinte 2012.05.21. 15:25:22

@foxglove: nem biztos hogy fátter ennek örülne...;-)
lehet , hogy ő is ott lesz és aztán hogyvoltozza majd, mint a vv-nél...:-)

ő-szinte 2012.05.21. 15:26:03

@busifa: bakker én még egyedül sem tudom nem hogy közösen:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

busifa 2012.05.21. 15:27:26

@ő-szinte: ebben az esetben más lesz a leányzó fekvése... :)

ő-szinte 2012.05.21. 15:28:56

@Pácsó Ármándó: látod éreztem, hogy nem akarja feladni az inkognitóját ;-)
amúgy gyere el szépen te is, ahelyett hogy itt kurva okos dolgokat mondasz :-P :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Banyus83 2012.05.21. 15:30:03

@LoveMy: Még az is elképzelhető... :-)

ő-szinte 2012.05.21. 15:30:43

@busifa: nem tom, csak tipp volt mielőtt beleélnétek magatokat... ki fog derülni, mert ha így van , szokta írni, hogy mire lehet számítani :-)

foxglove (törölt) 2012.05.21. 15:30:46

@busifa: elég ha egyvalaki hozza létre, de az érintetteknek ismerniük kellene a felhasználónevet és a jelszót.
@ő-szinte: fátter is mintha beígérte volna tavaly, hogy twitterről fogja nyomni, de hogy mi lett belőle, arra már nem emlékszem.

foxglove (törölt) 2012.05.21. 15:33:58

@ő-szinte: ja egyébként a közvetítésnél természetesen nem arra gondoltam, hogy a fináléról közvetítsetek, az fátter dolga, hanem a buliról, meg a kulisszák mögötti dolgokról stb.

ő-szinte 2012.05.21. 15:35:15

@foxglove: majd utána kérdezek a forrásomnál a twitter dolognak:-) addig meg csak írja fátter, hogy strandpapucs vagy sem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
amúgy én sem emlékszem, hogy tavaly mi volt a végkifejlett részéről :O :-)

AdnamA 2012.05.21. 15:40:11

@busifa: @ő-szinte: mikor lesz a találkozó és kb. mikor indultok át a Dobozba? Köszönöm az invitálást nagy valószínűséggel csatlakozni fogok! :-))
Kik lesznek még, és...miről ismerjük meg egymást? Szponzorvirág nem hiszem, hogy menne a nagy fejemhez :-D

mimózA 2012.05.21. 15:44:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: én arra gondoltam, h.a ruci jól áll neki, attól még lehet ronda is.

busifa 2012.05.21. 15:58:25

@AdnamA: fél 7-től gyűlünk és akkor indulunk, ha már nem várunk senkire, gondolom 8 előtt nem sokkal. Sziporka csak a Dobozba jön, invitáljuk még Raspberry-t is, ha megjelenik itt vmikor. :)
Az ismertetőjelről még egyeztetünk... :)

mimózA 2012.05.21. 16:00:07

@LoveMy: Akkor most Máté 1.korrekt fiú, 2. így hamarabb túlesett busifán, 3.tudja pár nap múlva itt a vég ?

LoveMy 2012.05.21. 16:09:38

@mimózA:
Máté alapjáraton egy gerinctelen, egoista alkesz, mégis is vannak elismerendő dolgai, és a múlt csütörtök esti extrában látottak, azok voltak!
A Hiénát sem kedvelem az aljassága, önteltsége miatt, de volt egy-két szimpatikus dolga! :)

ő-szinte 2012.05.21. 16:22:36

@AdnamA: átküldöm priviben a számomat, ha az jó:-) eddig akkor 3-an vagyunk, de várunk mindenkit, aki szeretne jönni :-)fél héttől ott leszünk a Café Vian-ban :)

Sziporka 2012.05.21. 16:30:21

@busifa: Írjuk a kézfejünkre tollal hogy HV :D

Sziporka 2012.05.21. 16:30:54

@ő-szinte: van bárki, aki innen feladta az inkognitóját? :))))))

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 16:33:55

@ő-szinte: Hello Béjbi!! :)
Hát kb. 5 percem van utána lépnem kell, azután este tudok feljönni, addig is azt tudom tenni, hogy feldobom a kérdést és hozzád irányítom őket, ha így ok... :)

Én sajnos nemtok menni, de ha majd helyzetjelentenétek azt nagyon díjaznám!! :DDDDDDD Meg egy tockost -bár tudom te neki szurkolsz... :) - adhatnál a nevemben Hipernek :D:D

busifa 2012.05.21. 16:34:09

@Sziporka: igen és fél óra után mindenki ráírja, mivel az biztos nagyon menő! :DDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.21. 16:38:12

Hallo Hogyvoltozók!!! :DD

1/2 7 Café Vian !!!!!!!!!!! :D

Pink Off-ék ott gyülekeznek Éden záró bulira!!!! :DDD

Szerintem ez eléggé expedítív volt.. :D

ő-szinte 2012.05.21. 16:43:05

@Sziporka: van :) es akkor most lehet csodalkozni...

ő-szinte 2012.05.21. 16:45:13

@paranyuszi: ok, koszi :) a cel az lenne, hogy akkor is kampanyolj, ha nem vagyok :-DDDDDDDDD de azert ezt is kocciiiiiii :)

ő-szinte 2012.05.21. 16:46:20

@busifa: igen, az konnyen meglehet :-DDDDDDDDDDDDD

Sziporka 2012.05.21. 16:47:58

@ő-szinte: mi az, hogy "es akkor most lehet csodalkozni..." ???

ő-szinte 2012.05.21. 16:50:06

@Sziporka: hat a kerdesedben benne volt a ketelkedes...:)
Ezert;)

Sziporka 2012.05.21. 16:51:06

Ja hát nem tűnt fel, mondjuk hozzátenném hogy elég új is vagyok itt :)

Sziporka 2012.05.21. 17:08:20

@ő-szinte: Nem is baj, jobb szeretem néha kívülről szemlélni az eseményeket :)

ő-szinte 2012.05.21. 17:11:17

@busifa: soget rad bizom, mert igerhetek en minyomot neki, latod...:-DDDDDDDDDDD

busifa 2012.05.21. 17:14:06

@ő-szinte: én az inkognitó felfedésre értettem, a záróbulira sztem úgy se tudjuk rábeszélni...

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 17:44:09

@Banyus83: Szerintem csak kamu párcsere.

@ő-szinte: Micsoda ragyogó ötlet :-))

@LoveMy: "A Hiénát sem kedvelem az aljassága, önteltsége miatt, de volt egy-két szimpatikus dolga!"
Ööö.. micsoda?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.21. 17:49:52

@Pácsó Ármándó: de azt már elsütötték egyszer:(

Ja, és láttam az előzetesét a NAGY NAPNAK is, semmi kreativitás nincs a szerkikben, nem is bánom, h nem fogom látni:(

busifa 2012.05.21. 17:59:02

@ő-szinte: légyszí nekem is, majd én is átküldöm! :)

LoveMy 2012.05.21. 18:07:00

@Pácsó Ármándó:

Majd ha jössz, ahogy ígérted! akkor 4szemközt elmondom! ;)

AdnamA 2012.05.21. 18:09:53

@ő-szinte: az szuper lenne, előre is köszi :-) itt hol kapok "privit" ? :-D emailcímen keressem amivel regiztem?

AdnamA 2012.05.21. 18:10:32

@busifa: köszi :-) majd figyelek!

busifa 2012.05.21. 18:27:40

@AdnamA: igen, azon kell keresned a privit! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.21. 18:33:30

@AdnamA: Azon, csak kicsit lassú, ha innen megy.

mimózA 2012.05.21. 18:47:58

@LoveMy: Persze, mindenkinek van hibája az Édenben is Máté egoista alkesz, Dinka, ha nem kap betevő falatot, nyavajgó , kámpicsorodott pi.a, Hiper görcsösen játszik, mindenáron nyerni akar, Elemző jóllakott lusta kandúr stb. Mint az életben úgy itt is a szex mindent visz.

LoveMy 2012.05.21. 18:50:56

@mimózA:

Na, akkor ebben megegyezhetünk! :)

LoveMy 2012.05.21. 18:55:28

@LoveMy:

...hogy a szex mindent visz!
:P

ő-szinte 2012.05.21. 18:59:22

@raspberrypie: olo :)
Busi mondta a gyulekezot a zarobulira?

ő-szinte 2012.05.21. 19:03:59

@AdnamA: igen , azt nezd majd :)

ő-szinte 2012.05.21. 19:07:26

@busifa: mert, gondoltad, teged fustjelekkel talallak majd meg? :DDDDDDDDDD

busifa 2012.05.21. 19:21:41

@ő-szinte: hátha azzal is megtalálsz, akkor nagggyyyon ügyes vagy! :)))

Cherie 2012.05.21. 19:31:10

@busifa: buksika itt vagy? mirci vagyok csak most épp másikkal:) szóval nagyon ügyinek tűnsz, ezért kérek szépen majd egy ki zá ró lag os riportot is ok?:)

busifa 2012.05.21. 19:34:54

@Cherie: kivel akarod hogy legyen kizárólagos riport? :)

LoveMy 2012.05.21. 19:37:58

@Banyus83:

Csak Neked :)

www.facebook.com/EdenHotel2

"Ne már csajok és pasik!..."

Cherie 2012.05.21. 19:45:36

@busifa: hát akivel gondolod, majd feltesszük abloggra, de ha megcsinállak (társszerzőnek)akkor te is fel tudod rakni. mindesetre matcsit kérdezd meg, hogy civilben is fehér sapit használ a bokorba dőléshez

busifa 2012.05.21. 20:03:11

A megcsinállak kifejezésnél kicsit megijedtem ! :DD
De semmi baj, jól nyomod. Majd kiadom magam az offashion blog kiküldött riporterének, hátha úgy szóba áll valaki velem! :))

Ja és van új poszt , gyere át! :)

busifa 2012.05.21. 20:05:58

@Cherie: Neked ment az előző! :)

mangalor 2012.05.21. 21:55:37

Roller: rozsomák? Nem, nem mákőrlő... :DDDDDDDDDDDDD
süti beállítások módosítása