Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 2x07 - A becstelen ember

2012. május 15. 13:00 - sixx

A múltkori helyszínekre bontott hogyvoltozás nagyon bejött a nyájas hallgatóságnak is, így most is ezt a módszert követjük - egy kis csalással, de ez majd csak a végén derül ki (és üt majd nagyot remélhetőleg).

Deres

Ott folytatjuk, ahol abbamaradt a történet, Theon arra ébred Ned Stark egykori ágyában, hogy az ágymelegítő sehol, kicsit kümás ugyan, de arra csak emlékezett, hogy egy vadnő tolta a farát ágaskodó férfiasságához nemrég. A következő snittben a macskabajuszos hülyegyerek már korántsem ilyen vidám, hanem idegbeteg, az orrod előtt lógott meg egy nyomorék kisgyerek, te szar, tolja le az egyik emberét, aki azzal védekezik, hogy a) vele volt az óriás is (gyk: Hodor), meg b) az a kurva, akit dugtál tegnap. Theon erre nagyon felkapja a vizet és két percig rugdossa a tiszteletlen katonát, hát igen, tekintélyt kell parancsolni, nincs mese. Hozzátok a lovakat, kutyákat, megyünk utánuk! Mennek.

A vadászatot Theon nagyon élvezi, itt van ő elemében, az erdőben, lóháton, nem a Vas-szigetek kopár sziklái között, ahol csak algás kenyeret kap reggelire, ha jól viseli magát. Luwin mester elég savanyú képpel konstatálja, hogy ez a vadászat dolog pont olyan, mint a délutáni sétalovaglás, mire Theon megint idegbeteg lesz, mert neki ez ilyen védjegye, és megígéri, hogy nem öli meg a két kiskölyköt (Osháról és Hodorról nem esik szó), csak megveri őket egy kicsit, mármint ha rájuk akad. Luwin kicsit elszontyolodik, Theon vaslogikája sem hat rá különösebben (ő sem lógott meg Ned Starktól, amikor a túsza volt, mert böcsület is van a világon).

Rickon, Bran, Osha és Hodor közben egy udvarházhoz érnek, ahol két árva lakik, Jack és Billy, őket Bran küldte ide még Deresből. Majd ők adnak kaját, mondja Rickon, de Bran nem akarja a szerencsétlen háziakat bajba sodorni, mert ugye ha Theon rájön, hogy segítettek nekik, akkor itt mindenkinek régen rossz. Hodor csak annyit mind, hogy Hodor, ezzel általános döbbenetet okozva, ne már, tényleg? HODOR? Theon kutyái szagot fogtak a patakparton és kicsivel később megérkeznek a birtokra, feltúrják az udvart (kétszer) de sehol nincsenek a szökevények. Luwin bátortalanul azt javasolja, hogy akkor talán haza is lehetne menni Deresbe, de Theon inkább a helyi lakosságot vegzálja, és toporzékol. Degmar odainti egy szénaboglyához, aminek tövében dióhéjakat találnak (Hodor ezzel eteti Rickont), és halkan odaszól Theonnak, hogy Luwin mestert haza kéne küldeni talán.

A Falon túl

Havas Jon meredt farokkal ébred a sonkává kötözött Ygritte mellett, a nő ezt azonnal ki is használja, mi van, kisfiam, tán belém raknád? Jon úgy ugrik fel a jeges szikláról, mint akit skorpió csípett meg, neki ilyet nem lehet, mert esküje van. Az Ygritte szája sarkában játszó félmosolyból arra következtetek, hogy ez még csak az első menet volt. Jézusom, mondja a nő, te még nem voltál nővel, te, nem szokott fájni a golyód ilyenkor? Havas Jon ettől nagyon zavarba jön és ideges lesz, inkább menjünk, rángatja talpra Ygritte-t, és elindulnak. Menet közben a nő arról érdeklődik, hogy akkor ez most hogy is van egészen pontosan, vannak nők a falon? Nincsenek. Akkor egymást analizáljátok? Nem. Birka van? Az sincs. Ah, akkor kiveritek? Nyomorult népség. Itt térnék ki arra az apró finomságra, hogy a Vadak értékrendjében az önkielégítést megelőzte a szodómia és a zoofília.

A kellemes kis társalgás során Jon elmondja, hogy esküt tett és passz, nem lesz szex se nővel se állattal, se kerek férfiseggel, ez egy ilyen élet. Én meg szabad vagyok, mondja Ygritte, szar neked. Szabad a lófaszt, a foglyom vagy, mutat rá a kötelékekre Jon, mire Ygritte azzal vág vissza, hogy miért, te szabad vagy? És eleve, milyen már, hogy ahelyett, hogy dugnál valami nővel, lerohanod a földjeinket? A földjeiteket, kérdez vissza Jon idegesen, ti törtök be a mienkre állandóan, ha jól tusom. Rosszul tudod, mondja Ygritte, mi itt éltünk az Első Emberek óta, ti húztátok fel a hülye falatokat a jégmező közepére. Jon kissé pikírten megjegyzi, hogy ő Ned Stark leszármazottja, és pont az Elsőktől származik, szóval kuss.

Mennek tovább, Havas Jon láthatóan eltévedt, Ygritte meg folyamatosan baszogatja, nem kell neked idióta fekete ruhában parádézni állandóan, állj be közénk, és élj szabadon, Mance Rayder is ezt tettem, pedig az Őrség tagja volt. És ha beállsz, lép közelebb Jonhoz, akkor ezt is megkapod, nesze, félrehúzza a ruháját, és a csúnyájához nyomja Jon kezét, érzed, milyen meleg és nedves? Aztakurva, mi ez, a Káma Szútra téli, bővített kiadása? Jon közelebb lép, Ygritte meg szépen felborítja, kirántja magát a kezei közül és elrohan, Jon persze utána, de ez csapda, mert amikor pár perces üldözés után felnéz, azt veszi észre, hogy körbevették a vadak. Ygritte leszól neki, hogy látod, látod, akkor kellett volna megdugnod, amikor lehetőséged volt rá, most megszívtad.

Harrenhal

Gregor Clegane, a Hegy, Tywin parancsára már a huszadik ember akasztja fel, mert úgy véli, így rátalálhat a bérgyilkosra, vagy ha közvetlenül nem is, addig ritkítja a népet, mire a végén csak ketten maradnak Tywinnal, Tutira megy, na. Harrenhalt mellesleg szenzációsan megcsinálták, a feketére égett romos tornyok félelmetesen néznek ki. Tywin szerint a méreg, amivel kinyírták Lorch-ot, nem közönséges anyag, és arról is meg van győződve, hogy neki szánták a nyilat. Clegane szerint a Testvériség a tettes, Tywint ez nem nagyon érdekli, tessen kinyírni mindet.

Arya mindeközben csendesen elpakolgat a teremben, és megterít, birkát, amitől Tywinnak hányingere van, de amikor Arya felajánlja, hogy visszaviszi a konyhába, int neki, hogy inkább egyen. Arya felkapja a kést, és miközben Tywin arról beszél, milyen hadvezér, és miféle örökséget hagy maga után, Arya a nyakszirtjét bámulja, és szeretné leszúrni. Nem jön össze hálistennek, a két karakter közös jelenetei ebben az évadban messze viszik a prímet. A beszélgetés átmegy történelemórába, megismerjük Fekete Harren történetét, aki ezt a várat is felhúzta, csak éppen azzal nem számolt, hogy a Targaryeneknek légiereje is van, jöttek a sárkányok és felégették a picsába az egész kuplerájt. Arya kiesik a szerepéből és lelkesen felsorolja a sárkénylovasokat meg a Targaryen klán tagjait, mire Tywin már csak megkérdezi, hogy ezt meg honnan tudja.

Hát apámtól, a kőfaragótól, válaszolja Arya, és közben már remeg, mert nem akar lebukni. Tywin arca kifürkészhetetlen, de amikor Arya kicsit arcoskodik az egyik magjegyzésével, elkomorul, és int neki, hogy vigye a maradékot a konyhába. És ha már itt tartunk, mondja, ha tényleg el akarod adni magad közrendű lánynak, akkor nem uramozzál itten, hanem mondd, hogy uraság, mert azok úgy szokták. Arya hazudik valamit egy úrnőről aki mellett az anyja szolgált, de Tywin arcán látszik, hogy őt nem lehet ezzel megvezetni.

Királyvár

Sansa a másik Clegane-fiúnak, Joffrey összeégett arcú testőrének köszöni meg, hogy megmentette az életét, mire az csak annyit mind, hogy nem volt nagy megerőltetés, mert szeret gyilkolni, és ezzel mindenki így van, mág Ned Stark is, bármit is mondott erről annak idején. Sansa erről nagyon szarul érzi magát, lefekszik aludni, és arra ébred, hogy menstruál. Ez nagyon nem jó dolog ám, mert Joffrey így rámászhat, és gyereket csinálhat neki, ezt meg az ellenségének sem kívánja az ember, ugye. Előkap egy tőrt és kivágja a véres foltot a lepedőből, de szívás, mert az átázott, meg kellene fordítani a matracot. Egyedül nem megy, de pont jókor jön Shae, aki beront felméri a helyzetet nagyjából 2 másodperc alatt, és segít fordítani - pont ekkor toppan be egy másik udvarhölgy is, szívás.

A csaj sarkon fordul, és már menne is Cerseihez, de Shae utána rohan, és kést tart a nyakához, nem pofázol, bazdmeg. Mire visszaér, hogy a matrac végre megfordulhasson, Sandor Clegane már ott áll a szobában és a véres foltra mered. Sansát Cerseihez viszik, ami a kisebbik rossz, hiszen kerülhetett volna Joffrey pöcsfeje elé is. Cersei meglepően emberi és őszintének tűnik, nem kell szeretned a királyt, majd fogod a gyerekeit, én sem szerettem Robertet, mert elment vadászni feszt, miközben három gyereket szültem neki. Bezzeg Jamie, ő ott volt velem végig, még akkor is, amikor másfél napig kínlódtam Joffreyval.

Este Cersei és Tyrion egy meglepően bensőséges beszélgetést folytat, amiben a két színész szemvillanásokkal többet közöl a nézővel, mint egy átlagos társuk egy filmnyi gesztussal és dialóggal. Cersei érző oldala valahol félelmetesebb, mint a rohadék, Tyrion pedig nem tud mit kezdeni azzal, hogy a nővére ennyire el van anyátlanodva Jamie nélkül - legszívesebben megölelné, de nem meri. Zseniális jelent.

Qarth

Dany idegbeteg, hol vannak a sárkányaim, kérdezi Daxost, aki csak éppen a ruháit nem szaggatja meg nagy igyekezetében, hogy elhitesse vele, nem ő áll a tolvajlás mögött. Dany nem hisz már neki, meg úgy senkinek sem, még Ser Jorah-nak sem, aki pont most tér vissza a palotába, és megígéri, hogy előkeríti a sárkányokat meg a tolvajokat is. Ser Jorah olyan szerelmes Danybe, mint az ágyú, aki viszont nem így érez iránta, és az újabb közeledést (vállra tett kéz) leseper magáról. Eredj, találd meg a sárkányokat. A lovag egészen addig a nőig jut, akinek két résszel ezelőtt kis falapocskák vagy mik fedték az arcát, boszorkány, hát persze, hogy az, és pontosan tudja, hogy a) Jorah egyszer már elárulta Danyt, és b) a sárkánytolvaj most pont Danyvel van.

Jorah beront egy terembe, ahol körben ülnek a Tizenhármak, Qarth vezetői, középen meg Dany könyörög hogy adják vissza neki a sárkányokat, mert a kicsik elpusztulnak az anyjuk nélkül. WTF? A Fűszerkirály erre jó nagy geci lesz, és csak annyit mind, hogy lófaszt, egyrészt nem nála vannak, de ha mégis ott lennének, hagyná őket elpusztulni, mert haszontalan jószágok, kismacska nagyságú makettsárkány mind, mit kell ennyire hullámozni tőlük. Dany a sírás szélén éppen, amikor Pyat Pree, a kék szájú mágus bejelenti, hogy a sárkányok nála vannak, az Élőholtak házában, na ne már, mondja Dany, oszt ezt így hogy?

Daxos a király mostantól, folytatja a rémes öregember, és majd ő visszaadja neked mindet. A tanács kiröhögi, hagyjuk már, milyen király, hát olyan, int Daxos, aki elveszi, ami neki kell, és erre Pree megsokszorozza magát és klónjai (?) elvágjék a tanács tagjainak torkát, egyszerre. Dany köpni-nyelni nem tud, Ser Jorah bizonytalanul leszúr egy klónt, de az, mint Ben Kenobi, eltűnik a köpenyből és csak a rongyok maradnak utána. Asszem Danynak el kell mennie az Élőholtak házába, ha a sárkányokat vissza akarja kapni.

Robb tábora

A Lannister-rokon visszatér, és meghozza Caresei üzenetét, hát széttépte a papírost, ez van. Jó, mondja Robb, tessen visszavinni a cellájába. Nincs neki olyanja, mondja Ser Karstark, egy ősz szakállú csávó, jól van akkor, zárjátok össze a Királyölővel, és a fiad figyeljen rájuk nagyon. Oké. Jön a csaj, aki a harcmezőn felcserkedett három résszel ezelőtt, királyom, kéne kötszer, adsz? Momentán nincs nálam, de pont megyek a Szirtre, gyere velem, majd ott adnak. A csaj rábólint, szikrázik a levegő közöttük. Robb mellesleg előadja a nemes királyt is, és engedélyt ad az ellenséges sebesültek gyógyítására is.

Ser Alton, a követ este már nyakig szaros Jamie ketrecében, és lelkesen mesél neki arról, fiatalkorában az volt neki a legnagyobb élmény, amikor Jamie apródja lehetett. Nahát, kicsi a világ. Jamie szökne, de mint mondja, eddig nem volt rá lehetősége, de most, hogy a rokon itt van (akinek az anyját ledagatkurvázza), sokkal könnyebb dolga lesz. Ser Alton kíváncsi a tervre, illetve saját szerepére benne, közelebb húzódik Jamie-hez, aki a megfelelő pillanatban a fülébe súgja, hogy te, öcsém, te meg fogsz most halni értem, majd agyonveri a láncos kezével. Torren Karstark, a börtönőr már későn ront be, és meglehetősen óvatlanul, mert Jamie legyűri, megfojtja, elveszi a kulcsokat tőle és lelép.

Másnap reggel persze elfogják, ami annyira nem jó hír neki, mert a felbőszült északiak a szírt is kirugdossák belőle, most, hogy Robb és s csaj elment a Szirtre hetyegni. Cat próbálja menteni a menthetőt és hosszas könyörgés után ráveszi az öreg Karstarkot, hogy ne ölje meg Jamie-t, csak majd ha Robb visszatér. Nem megy könnyen a dolog, de a felbőszült tömeg valahogy lenyugszik. Jamie-t nagyon sok lánccal erősítik a póznához ismét. Cat este bemegy Jamie-hez, mert nem úgy tűnik, hogy megússza az éjszakát. A beszélgetés nem alakul től jól, mert Jamie egy arrogáns gyökér, és amikor Cat becstelennek nevezi, megemlíti Ned Starkot és azt, hogy Havas Jon vajh hogyan is fogant, kedves Starkné? Cat erre elkéri Brienne kardját.

Deres

Theon visszatér a várba, összehívja a jónépet és tart egy kiselőadást arról, micsoda botorság vele baszakodni. Mert nem lehet csak úgy elszökni tőle, ezt tanulja meg mindenki egyszer és mindenkorra. A népek csak nézik fáradt arccal, sokáig tart még ez a faszság, látszik az arcukon, mire Theon int, és az emberei leeresztenek a várfalról két levágott karú, összeégett gyerektetemet. A büdös kurva anyádat, Theon, azt.

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Trónok harca a comment:com-on:

Címkék: trónok harca
92 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiona_kedvence 2012.05.15. 13:09:27

nem tetszett ez a rész
annyira eltérnek a könyvtől, hogy az már zavaró, nem is értem hogy a szerző miért engedte

elég csak Havas Jon és Ygritte kapcsolatára gondolni (de legalább a "Nem tudsz te semmit Havas Jon benne volt, igaz csak 1x), nem is értem hogy gondolták, a könyvben simán szabadon engedte, itt meg együtt alszanak, kétszer elszökik előle, majd csapdába csalja szegényt

vagy Robb "feleségére"
vagy Jaime szökésére
gondolni

teljesen más lett a film mint a könyv

Felagund 2012.05.15. 13:17:06

Szerintem (meg) magasan a legjobb rész volt eddig, szeretem ezt a beszélgetéses karakterexpozíciót, meg a mini-kamaradrámákat.
Egyedül az volt fura, hogy az eddigi feszes, max fél-egyperces jelenetek helyett inkább kissé "szétfolyós", ráérős volt a történetvezetés...

cyd 2012.05.15. 13:17:37

Jajjajjjaj! Annyira más volt mint a könyv. meg nem is így volt. És egyébként is most mi lesz? Ez így tök szar!

Remélem ezzel letudtuk a kötelező nyüffögéseket és rátérhetünk, hogy aktuálisan - a quarth-i szenvedést leszámítva - az évad legjobb részét láthattuk.
A Tyrion-Cersei páros csuklóból lenyomta most az Arya-Tywint is.

Felagund 2012.05.15. 13:18:26

@cyd: Qarth! - hogy a klasszikust idézzem :D

cyd 2012.05.15. 13:22:23

@Felagund: Ehh! Tökéletes riposzt, mint mikor valaki a múltkori résznél hiányolta a "Nem tudsz te semmit Havas Jon"

cyd 2012.05.15. 13:24:28

@cyd: ...mondatot.
Harrenhal meg gyönyörű volt fentről.

sirarcheer 2012.05.15. 13:25:02

@nemethv: A második könyvet én sem olvastam, de Luwin elküldése, és karok levágása miatt tutti nem a starkokat kapták el.

Tóthi 2012.05.15. 13:27:11

@Fiona_kedvence:
Szvsz az itt a gáz, hogy ha (itt jó pár sor törölve) bármit is leírnék abból, amit szeretnék, akkor gyönyörű ívben repülnék innen örökre spoilerezésért. :-S

A Robb-Jaime vonalat még vissza lehet hozni, legfeljebb itt néhány mellékszereplő hangsúlyosabb lesz. Nekem Havas Jon kezd nagyon más irányba menni a könyvhöz képest, nem tudom, ezt hogyan fordítják vissza.

Tájfájter 2012.05.15. 13:29:01

A könyvtől való eltéréssel nincs bajom, érthető, ha rövidíteni akarnak, vagy kevesebb szereplőt fizetni, de lassan kezd szétesni logikailag a sorozat és ez bosszantó.

Hiába vannak benne jó jelenetek, Tywin-Arya páros, stb, ha pl:

- John Snow-t csak úgy elhagyja a többi társa és nem is keresik. Meg a farkasa is eltűnik...
- Dany-nak több emberét ölték meg az előző részben ( a hullák száma alapján), mint amennyi a khalassarjában volt a sorozat elején láthattunk.
- Theon maroknyi emberével vadászik Bran-ékra, akiknek a két farkasa simán szétszedné az egész vadászcsapatot lovastól-kutyástól-emberestől.

A kimaradt-átírt részek miatt hiányozni fognak olyan momentumok, amik a folytatásban eléggé fontosak lesznek, és csak még több eltérést fognak eredményezni a könyvhöz képest, amiben még logikai baki lesz szerintem.

Tóthi 2012.05.15. 13:30:21

@cyd: Zseniális volt mindkét páros, de most tényleg jobban megérintett a testvérek közti "elszalasztott pillanat".

cyd 2012.05.15. 13:32:05

@Tóthi: "...nem tudom, ezt hogyan fordítják vissza."
Simán.

cyd 2012.05.15. 13:34:48

@Tóthi: Mondjuk én simán vártam, hogy megpróbálja megérinteni/megölelni Cerseit és megtörik a varázs és a királynőből újra előjön a genya, de épp ezért volt ez így jó.

Tóthi 2012.05.15. 13:36:51

@cyd: Úgy legyen! :-)
Engem amúgy nem zavarnak az eltérések a könyvhöz képest, amíg nem bukfencezik miattuk egy-egy szál. (Egyelőre szerintem itt konkrétan kár volt eltérni a könyvtől, az eredeti verzió elég látványos és hatásos, pluszban logikailag is meggyőző, de kíváncsian várom a fejleményeket.)

Tóthi 2012.05.15. 13:38:46

@cyd: Ez volt benne a zseniális. Ez a pár másodperc mindent elmondott Tyrion és Cersei kapcsolatáról.

cyd 2012.05.15. 13:39:03

@Tóthi: Az kétségtelen, hogy ezzel semmit nem nyertek, sem szereplőben, sem időben szóval fura ja, de majd meglássuk.

Felagund 2012.05.15. 13:41:12

Egyébként ezúton ajánlanám minden könyvfetisiszta figyelmébe, hogy alsó hangon 75-80% a nézők közül az, aki nem olvasta a regényeket a sorozat előtt, szóval szerintem természetes, ha a sorozat készítői elsősorban őrájuk próbálnak hatni, azzal, hogy bevált filmes módszereket használnak, még akkor is, ha ez esetleg a történethez való hűség rovására megy egy kicsit...

Szóval szerintem legyen az eszünkben, hogy mi, "könyvesek" alapvetően egy törpe kisebbség vagyunk és igazából hálásak lehetünk, hogy az alkotók ennyire hívek az eredeti sorozathoz ;)

Tóthi 2012.05.15. 13:41:38

@Tóthi: Most nézem, hogy ismételgetem sixx jelzőjét, de tényleg nem tudok rá jobbat. Legfeljebb a tökéletes illik még ide.

W Joe 2012.05.15. 13:44:14

Nekem nincs bajom azzal, ha kicsit eltérnek a könyvtől, ha azt jól csinálják. Az előző részben jók voltak a változtatások, ebben volt néhány szörnyű.
Az a baj, hogy a karaktereket változtatták meg. Jamie nem ölte volna meg a saját unokatestvérét, pláne nem így hogy semmi oka nem volt rá. Ennyi erővel mondhatta volna neki azt is, hogy rángatozzá' a földön, csinálj úgy mintha meghaltál volna. A sorozatbeli Jamie is lekevert egyet a saját emberének, amikor hátulról lábon szúrta Ned Starkot (mondjuk azt speciel lehet, hogy azért mert elrontotta a játékát). Ráadásul a család mit szól, hogy megölt egy Lannistert? Akkor most ezt a szálat is tovább kell vinni.
Egyébként jó jelenet volt, csak teljesen karakterigen, és ebben a formában baromság. Miért egy ember őrzi, miért kellett megölnie ehhez, már az is erőltetett volt, hogy bezárták vele egy cellába.

Fiona_kedvence 2012.05.15. 13:45:26

@Felagund: ebben abszolút igazad van, és egyet is értek vele, de azért vannak olyan részek, amik egyszerűen kihagyhatatlanok lennének a könyv alapján

ilyen Havas Jon "elfogása" is, ami itt a film alapján Ygritte "érdeme", míg a könyvben teljesen más volt - nem is értem, hogy ezek után hogyan fognak megtörténni azok az események, amik a könyvben jönnek majd (a félkarú, Mance stb), nem akarom leírni, hátha valaki nem olvasta (tényleg hová tűnt a rémfarkasa, annak is eléggé jelentős szerepe volt az elfogásnál)

meotisz 2012.05.15. 13:45:58

Előre bocsátom, hogy nem olvastam a sorozat könyvveit, ahogy a Gyűrűk urát is csak filmen láttam.

Tetszik meg minden. De remélem egyszer lesz egy olyan író is, aki a stratégiával is foglalkozott valaha életében.
- Mégis mit csinál Robb Stark a táborával?
- Mit csinál a Lannister fater Harrenhall-ban?
Mire várnak? Mennyire vannak ezek egymástól? Egy sereg élelmezése nem kis feladat, főleg ha egyhelyben áll. Akkor nem csak a kötszer fogy el a környéken.
- Jelenleg mozgást csak annyit látok, hogy Stannis megindult Királyvár felé.
- Mi lett azzal a 200 emberrel, akit elcsaltak Deresből?

- Hogyan jutnak át vadak, farkasok meg mittomén mik egy 213 méter magas Hadrianus-falon?

Tóthi 2012.05.15. 13:46:22

@cyd: A többi változtatás tökéletesen indokolható a megfilmesítéssel (sőt, nagyon bejön, ahogy adaptálták), nekem eddig ez és a békaemberek hiánya kérdéses, de a kritikai megjegyzésekkel megvárom az évad végét. :-)

Tóthi 2012.05.15. 13:51:32

@meotisz:
Robb és Tywin harcolnak, csak mi ezt nem látjuk. (Vagy nem fért bele a költségvetésbe, vagy unalmas lenne ennyi csatajelenet.)
Az átjutás kérdése később lesz aktuális, ez már a Falon Túli Király stratégiájához tartozik.
A készítők jönnek neked 200 emberrel.
;-)

Neoprimitív 2012.05.15. 13:51:51

@Fiona_kedvence, @Tájfájter: Én nem félek, attól, hogy szét fog esni, pont azért nem, mert Martin elég nagy beleszólással bír a forgatókönyvbe. Az mostanra látszik, hogy a könyvek szerteágazó, kismillió szereplős világát nem is akarják egy az egyben átültetni, de ez szerintem jó. Martin-nak - gondolom és remélem - van elképzelése arról, hogy a megváltoztatott szálak hogyan futnak majd össze újra a fontosabb csomópontokon.

Szerintem mostantól nyugodtan abba lehet hagyni a könyvvel való összevetést, mert úgy csak folyamatos nyafogás lesz. A könyv alapanyag, ez pedig egy más műfaj. A könyvek hangulatát, az intrikákat, a váratlan és sokszor durva fordulatokat, az állandóan változó szövetségeket és mindenek előtt a főbb karakterek egyéniségét tökéletesen hozza a sorozat.

Ezzel együtt bizonyos forgatókönyvi slamposságokra (mint pl. Dany embereinek lemészárlása, amit Tájfájter is említett) valóban illene figyelni. Ezek nem a könyvektől való eltérés, hanem a korábbi epizódokkal való ütközés miatt zavaróak.

Felagund 2012.05.15. 13:52:20

@meotisz: Lannister fater rendkívül okosan - kivár. Rájött, hogy Robb taktikailag talán jobb még nála is, ezért stratégiázásra állt rá. Letáborozott Harrenhalban, a Folyóvidék kellős közepén, így simán védve van a direkt támadástól (mint azt Aryának említi is), ellenben épp eléggé fenyegető ahhoz, hogy Robb csak úgy elvonuljon, az állóháború meg a Lannistereknek kedvez, mert Robb van messzebb otthonról, és az urai már - mint szintén látható volt - lázadoznak...

W Joe 2012.05.15. 13:55:37

@meotisz: Ezek egy rész a könyvben máshogy van, vagy jobban van részletezve :)

Ezek mondjuk annyira nem zavarnak a sorozatban, de azért jó lenne, ha a sorozat is olyan logikus lenne mint a könyv.

Az a baj, hogy beleírnak apró módosításokat, de a következményeivel nem foglalkoznak. A könyvben az a jó, hogy minden apró dolognak jelentősége lehet, és minden karakter abszolút hihetően cselekszik a személyiségének, motivációinak, és a körülmények függvényében.
Ez sajna a sorozatban néha nem jön át, mert nem mindegyik forgatókönyvíró érzi annyira a karaktereket. Nem néztem utána melyiket ki írta, de érezhetők a különbségek az egyes epizódoknál.

Felagund 2012.05.15. 14:00:57

@meotisz: A 200 embert meg szerintem csapdába csalta és felmorzsolta Asha a maga 500-ával, de ez még pontosan nem derült ki.
Robb kínlódik, mert nemigen tudja, hogy mit is kéne csinálnia, ezért igyekszik minél gyorsabban békét kötni, hogy hazamehessen

A vadak meg... leginkább sehogy. Ezért épült a Fal :D
Illetve egy-egy ember át tud surranni a Fal kevésbé őrzött részein (egy háromszáz mérföldes szakaszra van három darab működő helyőrség...), de komplett seregek azért nem annyira...

W Joe 2012.05.15. 14:04:29

Harrenhall nagyon jól nézett ki, meg a Tywin - Arya részek is jók voltak, ahogy Tyrion majdnem ölelése is :)

Neoprimitív 2012.05.15. 14:04:43

@meotisz:
- A két sereg a könyvben is főleg vár, a másik hibájára. :)
- A falon átjutásra megvan a terv. Vagy úgy lesz a filmben is, vagy másképp, most spoileres lenne.
- A 200 embert már az előző részben hidegre tették. (Forgatókönyvi baki, elvileg csak egy kisebb elterelő csapat állt velük szemben. A könyvben máshogy, logikusabban történt, az időrend is változott, csak a végkimenetel maradt meg: a 200 ember meghót, a parancsnokuk szintén.)

@Fiona_kedvence: Nem fognak megtörténni vagy nem úgy, ilyen egyszerű. A főbb karakterekkel megtörténnek a legfontosabb, meghatározó könyvbeli események, mert ezek jelentősek a személyiségük alakulása miatt. De nem biztos, hogy pont ugyan úgy vagy olyan környezetben, mint a könyvben. Theon pl. kivégzett valakit azért, mert elvárták tőle - ez volt a lényeg. Az, hogy ez nem volt azonos a könyvbéli szereplővel, már nem érdekes.

Eddig az egyetlen érdemi (a karakter könyvbéli személyiségétől nagyon elütő) változás valóban Jamie mostani szökése volt.

Captain Awesome 2012.05.15. 14:28:32

@Fiona_kedvence: a sorozat bevallottan adaptáció, nem 1-1 megfelelésű átirat. Ettől függetlenül messze a legjobb sorozat évek óta.

Széll Kálmán 2012.05.15. 14:54:49

Sansa első vérzésével azért rendesen beleszaladtak a könyvtől való eltérés által alkotott egyre nagyobbá és nagyobbá váló kásahegybe. A könyvben Sansa 13 itt meg 15-16 (ránzésre még több, de ez most nem érdekes) ami érthető dolog, a könyvben tényleg túl fiatalok a gyerekek, de 15 évesen első menzesz, jó jó, elvétve van akinek ekkor jön meg, de akkor is furcsa

Dallas (a kitiltott) 2012.05.15. 14:57:39

Hát én nem tudom, de kezd untatni a sorozat, amit nagyon sajnálok. Elpazaroltak kb negyed órát azzal, h megtudtuk Havas barátunk szűz még. Köszi. Mindenki sejthette, h előbb utóbb belesétál a csaj barátaiba, nem értem a hosszú vergődést, nem volt benne semmi mondanivaló. És tényleg. A többiek? A farkasa? És unom már, h mindenki folyton lehülyézi, lefikázza havast, pedig ő az egyik szerethető figura. Majdnem az összes helyszínen ment a semmitmondó időhúzás, ez nagyon idegesít. Úgy érzem üresjárat van, a részek fogynak, nem akarok egy unalmas sorozatot 2 jó befejező résszel...

Llew 2012.05.15. 15:08:46

@Felagund:
"A 200 embert meg szerintem csapdába csalta és felmorzsolta Asha a maga 500-ával, de ez még pontosan nem derült ki."
Hát ez ugye már csak azért is sántít, mert Yara egészen máshova ment, de legfőképpen, mert a 200 ember Theon parancstól eltérő akciója kapcsán került képbe. Tehát a nővérke nem nagyon tudhatja, hogy merre lehetnek, és hogy neki a saját dolga helyett csapdába kéne ejteni őket.
Szóval elég valószínűen eltűntek a balfenéken.
Vagy elvitte őket a tél, ami váratlanul megjött .:D

zumm 2012.05.15. 15:23:51

@Tájfájter: @Neoprimitív: Most direkt visszanéztem, konkrétan 2 férfi és 1 nő hullát mutatnak Dany embereiből, a többi a qarth-i testőrségből származó rövid hajú, egyenes pengéjű tőrrel vagy mivel felruházott katona.

cyd 2012.05.15. 15:24:11

@Neoprimitív: @Kingstone:

SPOILER(féle)

Jaime jellemébe még bőven belefér ez a szökés. A könyvben is igazából az ezutáni eseményeket követően ismerjük meg. Nincs itt semmi nagy eltérés.

Számomra ezért egyátalán nem zavaróak az eltérések, mindegyik azon az úton vezeti a szereplőket, mitn az eredeti történet is. A világképük/jellemfejlődésük ugyanazt az utat járja.

cyd 2012.05.15. 15:28:39

@zumm: A másik szolgálólánya eltűnt, legalább is a beszélgetésből ez derül ki és ha megnézzük az éved elején, hogy a khalassar állt kb. 30-50 főből ez nem akkora veszteség.

cyd 2012.05.15. 15:35:44

@Tóthi: Békáék sem hiányoznak. Így is működik az a rész.

Ténsasszony 2012.05.15. 15:35:56

Dany a sárkányok nélkül csak egy toporzékoló kislány. A Qarthiak helyébe én már árulnám a pereputtyával együtt a rabszolgapiacon

Felagund 2012.05.15. 15:40:03

@Kingstone: @Neoprimitív: Egyébként szerintem se nagy változtatás Jaime jellemében ez a fajta szökés.
Egyrészt lehet róla tudni, hogy meglehetősen pragmatikus illető, akinél maximálisan a cél szentesíti az eszközt, másrészt azért az is kiderült, hogy kb le se szarja, hogy ez a huszadrangú, oldalági kis Lannisterecske él-e, hal-e, kb ugyanannyira nem, mint ahogy Cleos Frey halála se rázta meg kb semennyire, sőt...
Szóval összességében szerintem nemhogy nem drasztikus, de még csak kicsi változtatás se a könyvbelihez képest...

@Llew: Ez mondjuk jogos :)

Felagund 2012.05.15. 15:42:50

@Ténsasszony: Szerintem már tervezgetik, csak épp az tartja őket vissza, hogy úgy tudják, hogy Dany az egyelten, aki ért a sárkányneveléshez, és nélküle oda a jó kis nukleáris potenciál (ai ugye nem igaz, de ezt ők nem tudják :))

Tóthi 2012.05.15. 15:44:04

@cyd: Most még. Remélem, a későbbiekre is vannak ötleteik. A jelenlegi állás alapján azt mondanám, ez is inkoherens irányba megy, de szerencsére láttuk már, hogy vannak nálam kreatívabb lények is az alkotógárdában. :-) (Na, ez az a rész, ahol minden további mondókám spoiler lenne, úgyhogy inkább nem feszegetem.)

Kingstone 2012.05.15. 15:53:21

Engem azért így is zavar Jamie, de mindegy majd megszokjuk:)
Én hiányolom egyébként Vargo Hoat-ot, nem tudjátok, szerepelni fog a későbbiekben?
A Harrenhall-os részek egyébként így sokkal jobbak a könyvhöz képest, ott vagy 3x cserél gazdát.

cyd 2012.05.15. 15:56:54

@Kingstone: A gazdacsere itt is megvolt :)
Janos Slynt
Kisujj (na jó őt még széljegyen se jegyezték be a tulajdoni lapra)
Pöcsfejhez hű seregek előbb Ser Amory Lorch, majd Tywin vezetésével

Llew 2012.05.15. 15:57:47

@Felagund: az a három füstölő csirke nukleáris potenciál helyett egyelőre max egy marék uránérc

szepi79 2012.05.15. 16:47:35

@Kingstone: ne spoilerezzél már, baszod. még úgy se, hogy kiirod előre.

seamus gonzalez 2012.05.15. 17:03:22

Én is fanyalognák egy csöppet:
télleg gyengusz volt ez a rész, tekintve hogy az előző kettőben mintha végre meglódultak volna az események, most meg újra folyik minden széjjel. Sok az az 5-6 cselekményszál 50 percre,
még az Arya-Tywin-Cersei-Tyrion dramaschool dacára is.
Továbbá a nagy erőkkel beharangozott fantasztikus akciójelentek se következtek még be eddig - nagyon ajánlom, hogy a Blackwatertől (upsz...)lehidaljunk végre amúgy emberesen.
Btw: feltűnt nektek hogy a "Ser Jorah" majdnem úgy hangzik mint a "Szerjózsa"?
Komoly orosz vonal, pláne hogy a Medve-szigetre való :))

LEGOlas 2012.05.15. 17:16:35

Pont azért jó, hogy a sztori nem tükörmásolat, mert így azoknak is van benne újdonság, akik olvasták a könyvet. Nekem tetszik ez is az is - mint ahogy Ygritte és Dany is.

chrisred 2012.05.15. 17:27:12

@meotisz: Tywin hadserege a Folyóvölgy környékén van, ezért pont az ellenség készletein élnek, a falvaikat gyújtogatják, a lakosságát terrorizálják.

Robb hadserege meg kisebb, ő arra vár, hogy valamelyik Baratheon (most már tudni, melyik) megtámadja Királyvárt és kimozdítsa Tywint a biztos állásából.

Neoprimitív 2012.05.15. 17:51:39

@Felagund: Ez a fajta "pragmatizmus" a könyvben nem jellemző Jamie-re. Nem megyek jobban bele, mert spoilerek nélkül nehéz lenne, de nekem nem passzol. Nem emlékszem, hogy Ser Cleos egyáltalán előkerült-e a sorozatban, de IMHO elég nagy különbség nem meggyászolni vagy megölni valakit.

W Joe 2012.05.15. 18:06:37

@Neoprimitív: pláne előre kitervelten, orvul. Meg ha lett volna értelme.

hajdiho 2012.05.15. 18:22:09

eddig tetszett a season2 de ez most unalmas rész volt, főleg a Havas Jon féle faszkodás, szűz vagy bazmeg! 3szor előadva

Tóthi 2012.05.15. 18:28:04

@hajdiho: Most azon gondolkodom, mennyire volt hatékony dolog Ygritte-től, hogy Jont csak korlátlan szexszel próbálta átcsábítani. Esetleg érdemes lett volna a szabadság más aspektusait is ecsetelni, elvégre a fiatalok könnyen lelkesednek. :-)

mojza09 2012.05.15. 19:02:56

@Felagund: Igazad van, de azért a jobb részeket se hagyják ki!

Alhazred 2012.05.15. 20:11:18

olyan kurvajó lenne néha belefutni olyan kommentekbe, amiben nem a könyv-film relációról megy az ajvék. a hogyvolt tudtommal a sorozatról szól, nemdebár?

rowi 2012.05.15. 21:12:17

az akció jeleneteket hiányolóknak jelezném, hogy ez kb a könyvben is így volt. Catelyn fejezete: Robb ül a táborban magyaráz, anyjával dumál, nőzik, készül a csatára, esetleg el is lovagol a csatába, de snitt, majd a többi szereplő fejezetei után, újra visszaérünk, és mit olvasunk, Robb ül a táborban, de már a vért rázza le a kardjáról.

rowi 2012.05.15. 21:15:16

másrészt, Tywin szépen elmagyarázta a történelemóra keretében, hogy Harrenhalt szárazföldön megtámadni elég merész kísérlet volt, csak sárkányokkal sikerült bevenni. jó, hogy most se sárkány, és még a vár is le van égve/félig rombolva (úgy egyébként sztem zseniális, hogy az intróban a harrenhalli vár se "él"), de akkor se kell megtámadni

Farkos Tsapó Gyurka 2012.05.15. 21:18:11

Mámeg sehol egy csupasz csaj. Csak nem buzik lettek a készítők?

nyílméregbéka 2012.05.15. 21:19:53

Hú basszus, mikor ezt a részt olvastam (utolsó bekezdésre gondolok), akkor konkrétan be akartam lépni a regénybe, hogy saját kezűleg szedjem szét a tetves, rohadék, büdös köcsögöt!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.15. 21:45:43

Gratula! Csak sikerült posztban visszaadni az epizód legfőbb WTF pillanatát.

A készítők meg kapnak tőlem egy irdatlan nagy kokit. Az első 30 perc annyira vontatottra, unalmasra sikerült -igen, még a Tywin vs. Arya szövegelés is- Jaimie szökését rendesen áttekertem az idegtől, erre a második 30 percben meg kapkodtam a fejem össze-vissza! Jobban tetszett a dinamika, mikor az érdektelenebb szálakat követte egy-egy Tyrion-móka vagy épp akció.

Theon pedig megkapja tőlem a tiszteletbeli Criminal Minds Unsub klubkártyát. Még egy ilyen elborult agyú, pszichopata állatot... középkor ide vagy oda.

Bikli néni 2012.05.15. 22:19:30

"Arya mindeközben csendesen elpakolgat a teremben, és megterít, birkát, amitől Tywinnak hányingere van, de amikor Arya felajánlja, hogy visszaviszi a konyhába, int neki, hogy inkább egyen." --> ennél a résznél erősen az volt az érzésem, hogy Tywin inkább amolyan előkóstolónak használja a csajt (ahogy néz és várja a hatást!). Mert ugye előtte azon majrézik a Lovagló Borzalomnak (a.k.a. Clegane, a Hegy, a könyvben szakadtam ezen a néven), hogy őt itt valaki ki akarja nyírni. És mikor látja, hogy Arya nem fullad meg, elkezd megnyugodva magyarázni Fekete Harrenről. Ez a jelenet szokás szerint tök jó volt. Kíváncsi vagyok (és ez nem spoiler, merthogy ők a könyvben nem is találkoztak soha), Tywin mikor nyögi be, hogy tudom ám, hogy te vagy a Stark-lány :)

Cersei amúgy egy hp, de ezt meg kifejezetten díjazom, ilyen hozzáállással a mai világban kb. anyósok gyöngye lehetne, ahogy Sansával beszél, aztán ahogy Tyrionnal osztja meg a bánatát (tudom, hogy a fiam is tud hülye lenni, nem csak mindenki más, így nem is muszáj szeretned leányom).

Azért Theon arca a végén nem tudom, mitől olyan meglepett, nem ő rendelte el? Mondjuk ez a megégetés durvább megoldásnak bizonyult a könyvbéli lefejezésnél, de a végkimenetelen nem változtat :)

Ygritte engem már a könyvben is idegesített (meg őszintén szólva az egész Mance Raider-vonal), de itt kissé túlzásba van víve. És itt azért ciki, hogy eltértek a könyvtől, mert amit Havas Jon ezt követően tenni fog, és ami a további sorsát alakítja, ahhoz a Félkezű Qhorint az utasításaival baromira nem kellett volna (idő előtt) leradírozni a vászonról...

Bikli néni 2012.05.15. 22:21:38

Ja igen, Jaime monológjánál én is téptem a hajam. Ezt most felesleges volt, mert a Királyölő jelleme nem itt kell, hogy kibontakozzon, de nem spoilerezek.
Tényleg, a Tullyknak amúgy nem kellene már bejönniük a képbe?

Asszem 2012.05.15. 22:54:54

Na, tulajdonképpen ez volt az a rész, amit a kezdetektől vártam, mert szerintem Cersei és Tyrion párbeszéde a teljes könyvsorozat egyik legjobb jelenete, egy percig sem aggódtam, hogy fogják visszaadni de a jelenet még így is felülmúlta a várakozásomat.

A Tywyn-Arya párost imádom, kicsit itt talán egy lehelletnyivel hosszabb volt a jelenet, mint kellett volna, de a zseniális szinészeknek hála, nem probléma. Ezek lesznek az évek múlva is újranézős jelenetek.

Daenerys nekem még mindig vegyes, próbálom úgy felfogni, hogy azért viselkedik dacos kislányosan, mert az is.

Theon telitalálat, nem hittem volna, hogy Joffrey méltó versenytársat kaphat a leggecibb karakter címéért folytatott harcban, de igen, fej-fej mellett haladnak.

"Nem tudsz semmit Havas John" - jó lesz az.

DominoFX 2012.05.15. 22:58:31

Nekem tetszett, hogy eltértek a könyvtől. Ugyanis azt már olvastam, és ez az előző részek élvezeti értékét sajnos eléggé lecsökkentette. Így mintha egy másik történet lenne, persze a fő szálak megmaradtak, szóval nem rágom le a körmömet azért, hogy melyik főszereplő marad életben és melyik nem.

A háború stratégiája a könyvből sokkal jobban kiderül, mint a sorozatból. Robb a Lannisterek fővárosát fenyegette, és maga után csalta Tywint, hogy csapdába ejtse egy előre kinézett helyen. Sajnos Cat egyik rokona elszúrta a dolgot, mert ahelyett, hogy engedte volna Tywint Robb után, inkább a folyóvidéken megakadályozta az átkelését, így Robb terve nem sikerült. Ezután vonult vissza Tywin Harrenhalba. Akár Casterly Rock, akár Királyvár felé támadna Robb, onnan mindkét irányba el tud indulni és segíteni a védőket. Nem utolsósorban pedig Királyvárt Stannis flottán szállított serege is fenyegeti, ezért sem tud elmozdulni Harrenhalból. Martin nagyon jól kidolgozott minden részletet.

Tyrion és Cersei kettőse pedig zseniális. Hogy van az, hogy a sorozatokban rendszerint jobb színészeket látok, mint a filmekben?

Kritikájj Mást! 2012.05.15. 23:16:05

Az nem lenne baj, hogy nem egy az egyben a könyv de aki nem olvasta a könyvet annak teljesen logikátlan lehet néhány jelenet. Dany esetében a forgatókönyvírók minden áron akciódússá akarták tenni a 2. könyvben eléggé lagymatag történetszálát. Robb-Catelyn szál esetében a spóroláson volt a hangsúly, elkerülnek minden várat és azzal kapcsolatos cselekményt, mindent a táborba helyeznek. Királyvár nagyjából rendben van és Deres is, itt csak a szereplőkön spóroltak. Havas Jon történetét is jól megkeverték, egyre jobban csúszik szét és a tíz perces "hogyanhasználodamicsodádat" szarakodás helyett a könyv szerint is haladhattak volna és akkor még logikus is lenne. Arya szál egész jó így, csak kicsit túlzó a bizalmasság Lord Tywinnal.

Jokerpofa 2012.05.15. 23:18:42

könyörgöm ne írjátok már be, hogy a könyven ez nem is úgy vót, hanem lefejezték stb.
ez most itt egy sorozat, és nem a könyv hogyvoltozása

Felagund 2012.05.16. 00:45:30

@Bikli néni: Már rég be kellett volna, de a komplett Tully-szálat (Hoster, Edmure, Brynden) kihagyták, érzésem szerint nem csak a második évadból, hanem a komplett sorozatból is...

garnéla mák 2012.05.16. 01:01:25

másnak is feltűnt hogy kevesebb a csöcsfaktor? szoftpornóból vágtatunk a heroes felé:)
remek volt ez a rész, jobban domborítanak a színészek, bár hodor eszmefuttatásait alaposabban kimunkálhatnák a forgatókönyv írók:). persze még mindig tyrion és arya a kedvenc de valahol a dany vonal is érdekes, noha igazán kezdhetne már magával valamit a csaj, mer így csak a szája jár és közben már két nép is elkopott mellőle.

nem olvastam az összes kommentet, pláne, hogy nem szeretnék spoilert olvasni, mielőtt a 2. könyvbe belefognék. viszont azon nyígni, hogy miért tér el a sorozat a könyvtől és a bakikat hogyan fogják kiküszöbölni? hát kérem szépen, martin bácsi instruálja a dramaturgokat, akik meg értenek a filmes szakmához. ha a könyv jó lett, kétlem, h elszúrná a sorozatot (plusz a forgatókönyvíróknak ellőtte a könyvfolyam poénjait is, arra az esetre, ha csatlakozna az égi kórushoz). valószínűleg épp arra megy a játék, h most feszkót teremtenek pl havas jon körül, mert elég unalmas lenne a bóklászását nézni (még ha az izlandi táj kárpótol is) és végén, mikor már a pöcsénél fogva lógatná föl a kis barátnője, megjelennek a spanok meg a farkaskoma, h kirántsák a szarból.

A Tarkabarka Hölgy 2012.05.16. 01:52:25

Az külön aranyos, hogy ez az epizód ideát az USA-ban anyák napján ment le, és így is reklámozták. Ha megfigyeli az ember, volt is benne anyáskodás (és anyázás) rendesen...

Letienne 2012.05.16. 05:04:54

Helló,

Hópihe János csapdába ejtése - Istenem, felesleges, de legalább unalmas kis epizód volt. Nem először lőnek mellé az erotikával. A Trónok Harca az öncélú erotikát odáig nyújtotta, hogy amikor feltűnik egy újabb pár csecs csak a számat húzom, hogy milyen szánalmas stikkli.Heteroszexuális férfiember létemre. Mellek láttán.

Az előző epizód után arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy Leena Headley ilye n egysíkú karaktert alakít. Azt hittem, hogy akkor a felszínre kellett volna törnie a perzselő fájdalomnak amit Cersei 17 éve hordoz. Ezek szerint nem a színész/rendező volt a béna, hanem nem érett még meg a leolvadás. Cersei talán a legérdekesebb karakter az egész sorozatban, csak Hópihe János és Sansa van hasonlóan feloldhatatlan ellentmondásban.

Prophet 2012.05.16. 08:28:31

Szerintem meg fontos, releváns a könyv-sorozat összehasonlítás, aki szerint nem, az valószínű nem olvasta. Csupán a karakterek megjelenése, ábrázolása miatt is: Jon itt egy tutyimutyi szűznek tűnik, a könyvben azért komolyabb feladattal is szembe kellett néznie, mint egy meredező farok. Danaerys hisztije meg enyenesen idegesítő, a történetnek az a szála zavaró. Persze, még nem ismerjük a lezárást, eljuthatunk ugyanoda is, csak más úton. Pozitív részletnek mondható az említett két párbeszéd, de nehogy már meg kelljen dícsérni az olimpiai úszókat, hogy nem fulladtak a vízbe!:) Jól megcsinálták, és előadták.

És ha már itt tartunk, Theon jobban be lett mutatva, mit a könyveben, dilemmái, kihez tartson, stb.. valamennyire érthető a döntése, a kivitelezésbe csúszott csak hiba:)

Cyric25 2012.05.16. 08:50:04

Szerintem is elég gázok az eltérések, már az elözö résznél is gyanus volt, de akkor még letudtam azzal hogy WTF biztos csak régen olvastam a könyvet és kezdek szenilissé válni. De itt tovább folytatódott és szinte mindent átírtak, Jon, a Quarth-i események, egy bizonyos fogoly szökése stb.

Egy bizonyos szinten megértem hiszen ha ezeket a cselekménysorozatokat teljes pompájukban meg akarták volna filmesíten csak a szökés kitett volna 1 teljes epizódot, valamint bevallom motoszkál bennem a kisördög és érdekel, hogy íly módon hogyan fog folyatódni a történet.

Másrészt viszont fáj hogy ennyire eltérnek az eredeti történettöl mert a filmben alkalmazott megoldások nem mßeltók a könyvhöz.

Reméljük így is Happy End lesz a vége.

NZperX 2012.05.16. 08:58:12

"Itt térnék ki arra az apró finomságra, hogy a Vadak értékrendjében az önkielégítést megelőzte a szodómia és a zoofília."
Megjegyezném, hogy ez maximális kurvajó, ezekért érdemes olvasni a hogyvoltot :)

Nevem Earl 2012.05.16. 09:04:28

sixx, nemethv posztját kikúrhatnád spoilerezésért szvsz.

Jokerpofa 2012.05.16. 10:25:40

és nem, és nem értik meg, továbbra is írják, hogy mi volt a könyvben. írjátok egy könyves fórumra bazmeg. nagyon sokan a sorozat után olvassák el a könyvet (tudom, évek óta lehet olvasni, ezért mehet a kibeszélése. igen, a könyves fórumon, nem a sorozat hogyvoltozásakor).
mindig mindenkinek az a a baja egy könyvadaptáció után, hogy az adott film milyen szar lett a könyvhöz képest, ezért sokan megfordítják, előbb nézik, aztán olvassák.
további szép napot

sixx · http://comment.blog.hu 2012.05.16. 11:02:18

A spoilerezésből kezd elegem lenni, a könyvet kibeszélni vágyók menjenek át a sorozatjunkie-ra, ott van nekik egy poszt, ott beszélgessenek egymással. Képzeljétek, én is olvastam mindet, mégis tudok úgy írni, mintha nem így lenne, bassza már meg a büdös kurva úristen.

silberstein 2012.05.16. 12:25:19

Érdekes, hogy a Stark-gyerekek mennyire más jellemek, mintha nem is egy alomból származnának...

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.05.16. 12:44:25

nekem nagyon tetszik a sorozat. és se előtte se utána nem fogom elolvasni a könyvet :) esetleg ha Tyrion élettörténetéből csak könyv lenne, azt elolvasnám :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.05.16. 14:44:15

@Széll Kálmán:

Neked most tényleg az a problémád, hogy a filmben 15-nek tűnő Sansa csak akkor kezd menstruálni, amikor? Ha már középkori ihletettségű a sorozat, hadd jegyezzem meg, hogy csak újabban tolódik át egyre fiatalabb korra a menstruáció kezdete, régebben a jobban táplálkozó főúri családoknál is szokásos volt, hogy 14-15 éves kor után adták csak férjhez a lányt. (Persze volt, aki már 12-13 évesen is asszonynak való volt, csak nem volt jellemző.) Örülök, hogy segíthettem ebben a "rendkívül fontos" kérdésben.:)

Sunday Munich 2012.05.16. 15:50:49

Én is a könyvet olvasók egyre népesebb táborához tartozom, de azzal nem akarok senkit fárasztani, hogy szerintem mi van és mi nincs úgy a képernyőn, mint a papíron. Ez egyéni szoc probléma, aki nem akarja, ne nézze.
És ha már nagyon kötekedni akarnék, annyit elmondanék, hogy a második évadnak nem az a címe, hogy A Clash of Kings, senki sem mondta, hogy a könyvet viszik vászonra 100%ban. Ez egy alap, amiből dolgoznak, vezérszál ami után mennek, ráadásul annyi rossz és félresikerült könyvadaptáció után a két kezemet összeteszem, hogy ők többnyire hűségesek, amit pedig másként mutatnak be, az nem öncélú, hanem valamilyen okból történik. - Akinek nem könyve, ne vegye magára.

Nekem nagyon bejött ez a rész, számomra a legérdekesebb az eddigiek közül, Tyrion zseniális volt, ahogy nem merte megölelni Cerseit, ahogy sixx is írta. A Tywin-Arya vonal teljesen új színt visz a műsorba, nem hittem volna soha, de kezdem megkedvelni Tywint, persze csak óvatosan.
A hogyvolt pedig szintén nagyon tetszett, ötletes a helyszínek szerinti tagolás.

És @Széll Kálmán:
Bőven vannak, akik 15 előtt kezdenek menstruálni, és sokan, akik utána. Ráadásul a sok hormontól a csapvízben meg stb egyre gyakoribbak a szélsőségek.
Ráadásul amilyen stresszben Sansa él mostanság, csodálom, hogy a füléből még nem folyik vér.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.16. 16:38:33

@Kritikájj Mást!:
Én nem tudom. A könyveket (még) nem olvastam, mégis teljesen fogyasztható és érthető az egész. Szép kerek.

Nem lehet, hogy valójában pont azok kavarodnak meg piszkosul, akik végignyálazták a komplett "guttenberg"-verziót? Várva várják mikor jön ez meg az, hogy ábrázolják emezt, erre a forgatókönyvírók gondolnak egyet, és kihagynak szereplőket, oda-vissza ugrálnak, új történetszálakat raknak bele vagy épp még nagyobb hangsúlyt fektetnek egyes karakterek homályosan felvázolt jellemvonásaira.
A film tömegtermék. A tömeg pedig nem réteg, ezért aztán jobban oda kell figyelni, mivel is lehet megfogni. Arról nem beszélve, hogy időnként még mindig felmerül egyes rendezőkben-hála istennek-, hogy a film is a művészet egy ága, így bár az adaptáció szűkre szabott keretei között mozogva, mégis igyekszenek egy új, önmagában is megálló dolgot létrehozni.
És igazából, látva, hogy itt mennyi hardcore fan fanyalog a sorozaton, illetve tudván tudva, hogy előzetes háttértudás hiányában is mekkora kedvvel ülök le hetente az epizódokhoz, elismerően csettintve a színészi játékon, a kivitelezésen, illetve magának a történetnek alapos és többrétegű kidolgozottságán, úgy érzem, ez a készítőknek sikerült is.

panka 2012.05.16. 22:58:37

@seamus gonzalez: hehe :)
Én a wildling-en röhögök mindig, ami meg vájdlingnak hangzik :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.05.17. 03:38:57

Eh, most sikerült végre megnézni.. hát igyekszem mindig a saját szavaimmal fogalmazni, de most csak azt tudom mondani, így friss élményekkel beleégetve a retinámban, hogy a büdös kurva anyád Theon, azt.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.05.17. 10:34:13

@Sunday Munich: "Ráadásul amilyen stresszben Sansa él mostanság, csodálom, hogy a füléből még nem folyik vér."

LOL! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.05.17. 10:37:43

"Itt térnék ki arra az apró finomságra, hogy a Vadak értékrendjében az önkielégítést megelőzte a szodómia és a zoofília."
"félrehúzza a ruháját, és a csúnyájához nyomja Jon kezét, érzed, milyen meleg és nedves? Aztakurva, mi ez, a Káma Szútra téli, bővített kiadása?"
"Sansát Cerseihez viszik, ami a kisebbik rossz, hiszen kerülhetett volna Joffrey pöcsfeje elé is."

Ezeken szakadtam a röhögéstől! :DD

Daenerys 2012.05.17. 21:17:14

Másnak is szokott rendszeresen vírust jelezni az oldal (és a többi indexes oldal)? Hétfőn a programom 10 fertőzött izét talált, miután idejöttem.

klacus 2012.05.21. 07:04:13

Kezd egyre jobb lenni. A sok büdös gyökér előbújik szépen, szerintem jobb mint a könyv....

Letienne 2012.05.21. 13:55:47

@Daenerys: milyen vírusirtó jelzi ezt?

Shaea.. Tyrion barátnéja szerintem ügynök, de legalább is egy kibogozandó rejtély lappang a múltjában.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.21. 13:58:24

@Letienne: Én a "hadjáratban foglyul ejtett királylány rabszolgának eladva" opcióra tippelek.

Sixx, ki ne szedd, ez tipp, nem spoiler!

Letienne 2012.05.21. 14:45:33

@neccharisnyás útonálló: Lehet, de szavakba nem önthető módon az az érzésem, fogott ő már vágó és szúrófegyvert és nemcsak konyhakést.

Először azt hittem Cersei kezd megőrülni, aztán világos lett, hogy miért tette azt amit.. úgy érzem ez csak egy közbelső fázis és egyre gyorsuló ütemben esik majd szét.

Az ostrom lesz az évadzáró? Remélem itt végre lesz egy kardcsörtetés.

+Szerintem Daenerysnewk szép barna szemöldökei vannak.
süti beállítások módosítása