Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x39

2012. május 10. 06:56 - sixx

Két új csajjal lettünk többen, Bogival, a tetovált vízilabdázóval és a műcsöcsű, műszemöldökű Szöcskével, Broki meg saturészegen beleesett a hortenziába, majd megküzdött a rózsabokorral is, közben végig a farkát szorongatva persze, nehogy csak úgy lógjon a testrész magában, bele a vakvilágba. Ja, és Naomit is lesmárolta, ha már arra járt. Van egy olyan érzésem, hogy T69.2 felkonfjait egyszerre veszik fel egy-egy hétre, reggel kitolják a teraszra, a haját kivasalják, oldalt meg állnak a karbantartók a rettentő göncökkel, és egy délelőtt alatt meg is van a négy, egyenként 10-15 másodperces felszopás. Ma rettentő Pandora lesz, felkavarodnak az érzelmek, azaz üvöltözés lesz megint.

Screen Shot 2012-05-10 at 4.56.16 AM.png

Partysláger, diszkóritmus, zöldes kameraképen ébredező zombik, ÚjPéter skótkockás alsógatyája legalább olyan ikonikus ruhadarab lehetne, mint Éden1 Levi párducmintása, amit Pókmajom egy laza szopás ígéretével(?) csent el tavaly. Papucs a fürdőszobába menet majdnem elcsúszik, Broki úgy alszik, mint minden rendes másnapos ember, Szöcske pedig a haját vasalja már kora reggel, ez tökéletesen értelmezhetetlen tevékenység számomra. Naomi a nappaliban HülyeRolival, (na jó, átnevezem akkor, mivel felsőtestéhez képest rettentő vékony a lába, Csirkeláb lesz, oszt kalap) szóval Csirkelábban beszélget, hogy hoztátok haza Brokit tegnap? Tiszta vér volt a háta, a feje, baszki, nem vigyáztatok rá? Hiper is beszáll a kesergőbe persze, igen, miért hagytátok inni? És bazdmeg ezt a kamerába is elmondja, ez a nő még soha nem látott részeg embereket?

Screen Shot 2012-05-10 at 5.06.34 AM.png

Csirkeláb Naivát felkészíti a tragédiára, most ha felmegyünk, meg fogsz lepődni. Naivába beleáll az ideg, miafasz? Broki kicsit ittas állapotban beleállt a betonyba, de semmi komoly. Naiva feje egy nagy kétségbeesett kérdőjelbe megy át szemvillanás alatt, MIAFASZ? Nyugi, nem halt meg. Naiva sóhajt egyet, és nem hiszi el Csrikeláb történetét, mert tényleg, hihetetlenül hangzik, hogy a faszija bebaszott és a faszfogásos tántorgás közben a vegetációval hadakozott, mi? Lemennek Naomiékohoz, Broki még alszik, és tuti féj a feje, de nem hagyják, mert aggódni kell érte, jól vagy, Matcsi, mondj valamit! A kiszáradt és vélhetően pállott szájú Broki csak annyit bír kinyögni, hogy jól van, Naomi meg kissé érthetetlenül Naivát kérdezi, hogy Broki vajon összehugyozta-e a szobát, ezt nem értem teljesen, hát nem egy ágyban alszanak?

Screen Shot 2012-05-10 at 5.30.17 AM.png

A mödanszié mellett Andor górja Naivát Szöcskének, ez veszélyesebb, mint Hiper, baszki, szomorú kutyafej, de csak a szemedbe, a hátad mögött viszont áskálódik, szippantógép. Ezt nem értem teljesen, mint ahogy azt sem, amit Hiper mond Naivának ezzel párhuzamosan a delfines szobában: azért lenne jó, ha Naiva kapna védettséget, mert a saját párja mögé nem állhat. Ez nekem új, tessen már felvilágosítani a kommentekben. Hiper kusza szálakat bolygat, mint mondja, és a saját seggét védi, de hogy kitől, azt nem tudom, ha minden igaz, csak Papucs akarta eddig análisan inzultálni, annak meg ő maga rángatja a zsinórjait. A lakosság a mödanszié mellett mulat, Naomi kétségbeesetten keresi a napot, de az csak nincs meg, a napozás nem fog ma menni.

Screen Shot 2012-05-10 at 5.20.54 AM.png

Kicsivel később a pultnál csöcspróba van, Bettina tapogatja Szöcske gumilabdáit, de nem leszbikusságból, hanem kíváncsiságból fakadóan, ez még a jobbik program, mert a mödanszié mellett Andor A börtön ablakában című szerzeményt énekli iszonyú hamisan a végtelenül elkeseredett ÚjPéternek. Iszonyú. Vissza Szöcskére és a csöcsre, a műtét után nem volt érzékeny a bimbesz, pedig ecsettel is simogatták. Andor a parton nem tud különbséget tenni a strucc és a gyalogkakukk között, és újabb nótákkal táncol ÚjPéter zilált idegrendszerén, aki a kamerába töredelmesen bevallja, hogy nem tudja kezelni a nyomorultat, és kész, ez van. Ugrunk Hiperék szobájára, ahol Andor tűnik fel, de nem énekel, hanem Hiper önfényezését hallgatja, aki megint (még mindig?) attól fosik, hogy kibasszák a hotelből, pedig ő nem szarember. Andor erre úgy tesz, mint aki ezen megdöbben, téged? Kirakni? Innen? Bárki? Na neeee. A szerkesztők készségesen megmutatják a tegnap este egyik jelenetét, amiben Andor pont azt taglalja Szöcskének, hogy Hipert kéne innen kibaszni a picsába. Most bezzeg nem ezt mondja, ez a férfiarcú nő sokkal többet hazudik, mint bárki ebben az évadban.

Screen Shot 2012-05-10 at 5.21.12 AM.png

Löeeeevél, Bogi olvas, majd ha mindenki előkerül, például a lassan magához térő Broki is, akit Féliker és ÚjPéter vonszol le a mödanszié mellé, de csak játszásiból, nincs baja, nyugi, ezt csak Naivával tudják elhitetni. Mondjuk Broki úgy hörög közben, mint aki éppen meghalni akar, az öklendezés hangjait pedig akár egy hangeffektus-adatbankba vagy mibe is el lehetne adni. Pandora lesz, micsoda meglepetés, ugorgyunk. A jeles alkalomra Bogi fülébe kis csilláralakú baszokat aggatott a gonosz sztájliszt, mintha a természet nem tolt volna ki vele eléggé. Az első kérdést is ő kapja, miért Hipernek adnád a védettséget? Mert kajakra megbízom benne, azért. Hiper erre rettentő műszempilláit rebegteti és mosolyog. Csirkeláb, nem félsz attól, hogy Naiva visszamegy Brokihoz? De. Papucs a kamerába a Hiper féle mantrát mondja, miszerint Naiva egy szaralak. Szöcske, kivel akarod folytatni a játékot? Csirkelábbal.

Screen Shot 2012-05-10 at 5.45.57 AM.png

Bogi, miért bízol meg Hiperben? Mert őszinte vele, és én ezt tudom. Vagy nem. És akkor megszívom. Naiva, nem érzed, hogy sok vagy azzal, hogy mindenkivel beszélgetsz? Hihihi, jön a műnevetés Naivától, szerintem én nem töltök sok időt senkivel. Az ünnepi sminkjét most próbálgató kezdő transzvesztitára hajazó Andor a kamerába azt mondja, ez fasza kérdés volt. Bettina, szerelmes vagy Félikerbe? Igen. Féliker arca egy tanulmány, nagyjából az olvasható le róla, hogy legszívesebben ott a helyszínen ölné meg a párját. Broki, holnap is fogsz inni? Igen, ma is, holnap is. Ennyi volt, nahát, egyre rövidebbek ezek a Pandorák. Mondjuk nem is bánom. Naiva szobájában Andor mosakszik, nem én tettem fel azt a geci kérdést, csak mondom. Nem, kérdez vissza Naiva, pedig úgy nézel rám, mint a véres ingre. Bettina a nappaliban mászik Félikerre, és baszki tényleg beleesett ebbe a meztelen csigára emlékeztető nyikhajba, aki viszont csak Csírára gondol.

Screen Shot 2012-05-10 at 5.43.23 AM.png

Csirkeláb a mödanszié mellett Szöcskével igyekszik közelebbi kapcsolatba kerülni, és a tegnap elmondott titokhoz már nevet is párosít, Dávidért akartam beáldozni magam, mondja. Ezzel már tuti, hogy mindkét újcsajnak sikerült a küldetése, izgalmas lesz a párválalsztó. Csirkelábat mondjuk megértem, Naiva mellett nem egy életbiztosítás a játék, Szöcskének meg szüksége van egy párra. Naiva a szobában Brokinak nyíg egy kicsit Andor geciségéről, de szerencsére nem tart sokáig a kínlódás, mert EliasLajos löeeevelet hoz, este fordított nap lesz, azaz a nők faszinak, a faszik nőnek öltöznek és úgy buliznak majd, mindenkinek a saját párja gönceit kell magára vennie. Hiper ennek jobban örül, mint Papucs farkának, pedig azt is szereti.

Screen Shot 2012-05-10 at 5.59.45 AM.png

Kapnak parókákat, és kezdődik az öltözködés, bár Papucs első gondolata az, hogy na akkor most kell hazamenni. Naomi ÚjPétert, Andor Brokit sminkeli, ezt nem értem, de mindegy. Papucs Hiper egyik szoknyájába lép bele izomból, mire az felsikolt, óvatosan bazdmeg. Miért, drága volt? - kérdez vissza Papucs, ez jó volt, de a legjobb messze Féliker, aki Bettina egyik ruháját magára öltve belenéz a kamerába és bocsánatot kér a szüleitől. Papucsból kibaszott ronda nő, vagy inkább ősember lett a barna parókában. A nők is felöltöznek, szemceruzával rajzolnak bajuszt, és így tovább, de a faszik persze sokkal viccesebbek, különösen ÚjPéter és Broki, akik nagyon élvezik a helyzetet, mutatunk egy galeszt legott.

A buli egyébként pont olyan, mint amilyenre lehet számítani ebben a helyzetben, a "faszik" a "nőket" akarjék felszedni, de a lehető legbunkóbb módon, mint ahogy azt ÚjPéter kifejti, talán túl jó tanítómester voltál, barátom. Csirkeláb nem vett bugyit Naiva egyik ruhája alá, így kivillan a zacsi az egyik mozdulatnál, ezen majd beszarnak a röhögéstől. Hiper a kamerába azzal összegez, hogy nagyon lelkes volt, de amikor mindenki elkészült, és ment a buli, akkor ledöbbent, és lehet traumája van. EliasLajosnak tuti, hogy az lett, a pultban álldogálva csak a homlokát törölgeti és a fejét csóválja, lesz mit mesélni a kollégáknak az ültetvényen odakint. A buli lecsengésével Andor óvszereket fúj fel, mint egy hatéves, Szöcske meg azt nyilatkozza, hogy tőle nem áll távol a fiús ruha és viselkedés. Féliker szétszaggatja véletlenül Bettina ruháját, mire az lesmárolja Andor, Szöcske és ÚjPéter előtt, utóbbi sokkot kap, és azt mondja, hogy a csaj piócaként viselkedik.

Screen Shot 2012-05-10 at 6.09.46 AM.png

A nappaliban a még mindig női ruhában pompázó Broki-Papucs páros a védettségről dumál, az gáz lenne, ha Bettina kapná vagy Andor, mondja Papucs, mert Andor például tuti kibaszná Naivát. Andor közben Naivát osztja, te akartál Csirekeláb mögé állni, akkor most ne sírj, mint egy fürdős kurva, ez egy ilyen játék, Broki meg Naomi jóban van egymással, és ez neked szar, hát akkor szar. Bazdmeg. Naiva csak néz maga elé meredten. Broki lefekvés előtt masszírozza Naomit, ha van isten, Naiva most ront be a szobába, és lesz egy fasza csajbalhé, de nem lesz. Bettina dugna Fékikerrel, de az egyre csak Csírára gondol, így ez a projekt befullad. Csirkeláb azt mondja a sötétben Naivának, hogy semmi esélyt nem lát arra, hogy együtt vigyék végig a játékot, Papucs és Hiper pedig megbeszélik, mekkora geci Broki meg Naiva, hogy a következő párválasztón összeállnak és szarban hagyják Naomit.  

Címkék: éden hotel
1269 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fl3sli 2012.05.10. 17:06:32

@Pácsó Ármándó: Viszont ha Andor kapja a védettséget akkor és ki akarja rakni Edinát akkor nem lesz párja pitnek, és akkor mi lesz Piti boyjal?

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:07:37

@vécés jóska: Én nem olvastam spoilert, úgyhogy ...
Roli kicsit Matyesz ellentéte. Lelkiismeretes, komolyan veszi a dolgokat. Most se vett fel más tangát az átöltözésekhez, csak Ő.
Lehet, hogy csatlakozom hozzád :-)

sierrahun 2012.05.10. 17:08:35

@Pácsó Ármándó: A tegnapi beharangozót elnézve, ahol Edinka és Noémi összezördült, sztem kettőjük Mátéproblémájára nem sikerül megoldást találni, ergo én kettőjük valamelyikére tippelek. Legalábbis nagyon esélyesek.

A fentiek szellemében Andit értelmetlen védettséggel ellátni. Őt egyvalakitől kéne védeni, Noémitől. De ha Noémi (a teória szerint) Máté kegyeiért versenyez, akkor Andi biztonságban van. Hiper a büdös életbe nem adna Andinak védettséget amúgy, maximum, ha heveny napszúrás éri. Nem hülyült meg, hogy a nagy kombinátorellenfél, ÚP csaját védesse le. Adna Boginak, adna Edinának; Andinak lópikulát adna. :)

genevieve 2012.05.10. 17:09:38

@fl3sli: kezd már beilleszkedni és az utóbbi pár napban már tud normálisan, összefüggően beszélni:-)

fl3sli 2012.05.10. 17:12:43

@Pácsó Ármándó: Rolcsi-Bolcsi még csak most jött. Bár valóban normálisnak tünik, kicsit egyszerű. Amit nem értek, hogy miért hibáztatja magát Dávid miatt. ő megtette amit D kért tőle és bement Edina mögé

vécés jóska 2012.05.10. 17:15:44

@Pácsó Ármándó: Na hajrá, a segítségünkkel talán megnyerethetjük Rolival a játékot :D küldd az smseket is :)
@genevieve: csak ilyen lelkesedéssel szabad nézni az ilyen népbutító műsorokat :)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:15:51

@sierrahun: Nem mindegy, hogy akkor már kiderült-e ki kapta a védettséget vagy csak a párválasztón derül ki. Andi maga akar védett lenni, ezért dolgozik mindkét oldal felé, mert Edinát akarja kirakni.Nem Hiper adja a védettséget, mint te is tudod, hanem a Csöcske-BostonB duó és Andor most nyal Anikónak, hogy Bogin keresztül jóváhagyja Edina kirakását.

fl3sli 2012.05.10. 17:16:35

@Pácsó Ármándó: ehhez kell a Noé is, de könnyen lehet, hogy Máté is fog szervezkedni.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:18:51

@fl3sli: Azért ment be Edina mögé, mert Broki megkérte rá és ezzel közvetve kirakta Dévidet.

Kallisztó 2012.05.10. 17:20:56

@vécés jóska: ez a Roland tényleg egy rendes gyerek, szerinem még izgul a kamera miatt, nem biztos, hogy buta, de tuti, hogy rendes és jószándékú. Szerintem nem is kellene a hogyvoltban hülyézni vagy csirkelábazni.
Legyen a neve inkább Jófiú.

fl3sli 2012.05.10. 17:25:20

@Pácsó Ármándó: De Dávid is u.a mondta neki,hogy álljon Edina mögé. Szerintem mindkét játékos kell ahoz, hogy Andor védett legyen az meg nem lesz egyszerű. Egyébként Andor most volt két hete védett sok lenne a jóbol ha megint ő kapná

sierrahun 2012.05.10. 17:25:57

@Pácsó Ármándó: Oké, teljesen igazad van. De szerintem
1) Andi és Hiper messziről utálja egymást
2) Megjátszva magukat mégis nagy kamuparádéval etetik egymást
3) De közben mindkettőjük érzi, hogy ezzel nem tudja átverni a másikat. Reméli, hogy át tudja, de egy lukas fillért nem adna érte, hogy tényleg sikerül.

Ha Anikó mégis belemegy egy ilyenbe, akkor nagyon cserbenhagyja az ösztöne. Sztem ez valószínűtlen. De minden további nélkül tévedhetek.

Anikó-Boginak valami irdatlan nagy ajánlattal kéne előállni Csöcske irányába, hogy rávegyék a kooperációra. Nemtom, mi lehetne az, mert Csöcske Andival spanol, nem velük. Jól tudja sztem, hogy az Andi-ÚP-Roli konstellációban több babér terem számára, mint a "másik gárdában". Ha bármiben lepaktál Hiperékkel, akkor sztem nagyon rosszul játssza meg az esélyeit.
De még egyszer: biztosan nem vagyok tévedhetetlen, szóval bárki nem ért egyet, csak nyugodtan.
:)
Én most balra el, halihó.

vécés jóska 2012.05.10. 17:26:03

@Kallisztó: Én is mondtam már ezt hogy nem kéne HülyeRolizni, a Csirkelábat nem is tudom mire vélni. Te voltál ugye, aki Edinkát szidta pár órája? :) Minden tiszteletem, pont nem voltam itt, hogy besegítsek :)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:27:17

@fl3sli: Noé eddig semmit nem tett, hogy a két új csaj neki adjon esetleg védettséget. Gyakorlatilag, ha csak a párválasztón derülne ki, hogy ki kapja és bemondanák Noémi nevét, az csak bámulna, mint borjú az új kapura!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:33:56

@fl3sli: De Dévid akkora gondolt, amikor Matyesz is ott van. Csak hát a választási sorrend változott és Rolandnak kellett menni hamarabb. Én nem gyötörném magam ezzel Roland helyébe.

@sierrahun: 1-2-3, Edina ellen fognak össze, ezért barátkoznak és ez a lényeg

LoveMy 2012.05.10. 17:35:17

Most már csak azt mondjátok, ha már így képben vagytok, hogy ki adná Arnoldnak a védettséget?
Szerintem Hiéna lesz védett Bogi által és az egyik kieső Arnold lesz, a másikat nem tudom!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:38:07

@LoveMy: De Csöcskével kell közösen védettet választania Boginak és a fekete csaj nem egyezik bele Anikóba

LoveMy 2012.05.10. 17:41:47

@Pácsó Ármándó:
Szerinted a Bogi viszont odaadja Arnoldnak? Ugyan már?

tottival 2012.05.10. 17:44:13

@Pácsó Ármándó: BostonBogi bárhova áll, mindenkit kitakar!:)

ő-szinte 2012.05.10. 17:44:29

@vécés jóska: ki fog nyerni? légyszi priviben!:-)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:44:37

@LoveMy: Mér ne adná? Hiper majd ráveszi, hogy Andor ki tudja tenni Edinát

LoveMy 2012.05.10. 17:45:01

@fl3sli:
Pontosan!
Meg amúgy is már letelt az Arnold ideje, túl sok lesz neki már a jóból. Majd haza felé szomikutyafejezhet!

mézescsók 2012.05.10. 17:46:21

@Pácsó Ármándó: Bogit nem sajnálnám különösebben. Nemcsak azért, mert nekem személy szerint nem nagyon szimpatikus, és ez a végkimenetel szempontjából abszulút érdektelen körülmény, de nagyon rövid ideje van bent. Nyerjen olyasvalaki, aki ha nem is végigcsinálta az egészet, de már elég régóta szolgáltatott műsort. Különben tényleg: neki sincs ki mögé állnia.

@Átvitel honvéd: Régi szép idők!!! Adták a műsort Krisztiánnal rendesen és pokolian élveztem. Sajnos csak pár napig tartott. Már nem is emlékszem, hogy melyik lépett le a másik mellől. Mintha Edina váltott volna és nem jól tette, bár lehet, hogy előbb-utóbb kicsinálták volna egymást. Mindketten vesztettek: Edina Mátéval, Kardán Nikivel esett szerelembe. Krisztiánnak sem volt B terve, Csíra kényszerlépés volt. Edinának sincs alternatívája és ennek szerintem ma meg is lesz az eredménye.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:46:25

@tottival: Mert lenyelt egy raklap B30-as blokktéglát. Amúgy nem hülye a csaj.

LoveMy 2012.05.10. 17:48:19

@mézescsók:
és milyen meglepi lesz az az eredmény ;)

vécés jóska 2012.05.10. 17:50:11

@ő-szinte: na elküldtem ki nyeri. holnapi ceremónia nem érdekel? :)

kerdesek05 2012.05.10. 17:50:39

Edina Fanclub megtippelheti ma kedvencünk milyen ruhában fog AlkoholMatcsi mögé állni:)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 17:50:40

@mézescsók: "Edinának sincs alternatívája és ennek szerintem ma meg is lesz az eredménye" Ez nagyon igaz.
Annak idején Edina elmenekült Melák rámenős modorától és azt jól tette, mert nem tudta úgy kezelni mint aztán Niki. Máté mellett azért sok kiválasztást átvészelt.

LoveMy 2012.05.10. 17:52:18

@kerdesek05:
nem tudom, de biztosra veszem, hogy most is nagyon szép lesz! :)

@Pácsó Ármándó:
még jó, hogy nem így lesz!

mocskosmacska 2012.05.10. 17:52:18

Újpétert én sem értem. Folyton nyavalyog a jelenlegi párja miatt, lecseréli, aztán az új miatt nyavalyog. Így nagyon hülyének kell annak lenni, ahhoz, hogy végén az arany gömböt nem dobja el még 3 milla előtt, ha ő tartja a másik felét.

ő-szinte 2012.05.10. 17:53:30

@vécés jóska: holnap péntek van, ne szivass;-)

vécés jóska 2012.05.10. 17:56:01

@ő-szinte: ja ma van csütörtök, huh bakker akkor holnap zh-zok, kösz hogy szóltál :))
Amúgy ma a lánykedvencem Andi és BostonBogi esik ki, ez nem spoiler, hanem tipp

kerdesek05 2012.05.10. 17:57:00

@vécés jóska: Andi+BostonBogi kiesik ez tény!:)

kerdesek05 2012.05.10. 18:00:57

mai kiválasztón túl lesz még egy. plusz a döntő.
az 8 adás.
vajon hány új jön be?

LoveMy 2012.05.10. 18:03:11

@Pácsó Ármándó:
hát tudod, ez a blog nem rólam szól!
nem emlékszel?

LoveMy 2012.05.10. 18:05:12

@kerdesek05:
Arnoldban én is biztos vagyok, másik kérdés, de lehet, hogy igazad lesz abban is!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 18:06:32

@LoveMy: Ha itt minden kiválasztás ki lesz spoilerezve, akkor nem fogok idejárni. Ennyi.

mocskosmacska 2012.05.10. 18:09:00

Ennek a matcsinak olyan feje van, amiket az oviban látok, csak azok pöttyös kakaós poharat fognak a kezükben.

vécés jóska 2012.05.10. 18:09:04

@Pácsó Ármándó: Ezek nem spoilerek, csak tippek. ne feledd az ÉH-ban bármi megtörténhet, még az is hogy nem Andi és Bogi esik ki.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 18:10:50

@LoveMy: LoveMy 2012.05.10. 17:52:18
kerdesek05 2012.05.10. 17:57:00

LoveMy 2012.05.10. 18:14:47

@vécés jóska:
köszi szépen, kellemesen csalódtam benned :))
de úgy látszik nem mindenkinek szabad tippelgetni a látottak alapján, mert végig arról tippelgettetek, hogy fixen ki kinek lesz a párja, és hogy ki esik ki: konkrétan Edina!

kerdesek05 2012.05.10. 18:15:10

@Pácsó Ármándó: nincs minden kiválasztás szpojlerezve!:)

mocskosmacska 2012.05.10. 18:15:28

Nem tüncike az egyetlen, aki egy emberre építette a játékot. Anikónak sincsen b-terve, csak neki nagyobb szerencsére van, mint tüncikének.

mocskosmacska 2012.05.10. 18:16:17

@Pácsó Ármándó: Nem, csak a nagyobbik fiam három éves.

LoveMy 2012.05.10. 18:17:34

@kerdesek05:

Akkor így nézve mindenki spoilerezik, ha nevet ír le, nem?

vécés jóska 2012.05.10. 18:21:04

@LoveMy: Na akkor örülök, hogy újra a szeretet dominál :) Ne izgulj Edinka nem esik ki, nem csípem de ő a döntőben lesz szerintem. De jó lenne, ha nem a papír Bogi-Andi esne ki, hanem megkavarnák a dolgokat és mondjuk kiesne Hiper + valamilyen baki miatt Matcsi :)

jóképűkirály 2012.05.10. 18:25:55

@paranyuszi: ismét egyetértés:) ennyi egyetértéssel már rég a feleségemnek kéne lenne te lány:)

mocskosmacska 2012.05.10. 18:29:11

@vécés jóska: Én azt remélem, hogy fszk esik ki végre. Nagyon oda van betonozva a segge, jó lenne egy kis változatosság.

vécés jóska 2012.05.10. 18:34:39

@mocskosmacska: Azt szerintem mindenki szeretné, hogy ő kiessen, már régóta. Én azóta, mióta 'kiejtette' Pedrót és az már jó rég volt.

kovácspéterke 2012.05.10. 18:36:09

@kerdesek05: remélem nem megint vmi térd alá érő borzalomban.

almafa5555 2012.05.10. 18:44:38

@Pilar Ternera: az első szériában egy régi és egy új pár állt szemben, nem?

AdnamA 2012.05.10. 18:46:29

@almafa5555: igen így volt. és meg is kapták a nyeremény másik felét.
Remélem az idei fináléban lesz olyan karakán a két gömbtartó, hogy kibírja a végéig.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.10. 18:47:30

@Pácsó Ármándó: jó:D

Pilarnak:D

Egy ilyen műsorba az első 10-be többnyire a képernyőképes embereket teszik, mint azt tették tavaly is Ádám kivételével, mert a cicikkel, seggekkel lehet promótálni jól a műsort! Nem az ész a lényeg feltétlenül, mint itt is bebizonyosodott. Próbálnak mindenféle karaktert belerakni. Szende, kurva, vörös (itt szlovák is), szőke, harcias amazon; részeges egyetemista, link, magas, bölcs 30-as, stb. Itt az egész a műsor készítőin áll, v bukik, h kit milyen sorrendben raktak be??? Azért ne nyerjek én, mert később jöttem, mint te, pl? Akkor ki sem utazom, mert semmi esélyem. Ennek semmi értelme. Anikón kívül igenis én annak drukkolok, h ne régi nyerjen, persze úgyis Máté fog:S

LoveMy 2012.05.10. 18:58:48

@almafa5555:
ha jól értelmeztem, ha valamelyik új lánynak sikerül kideríteni a titkot, akkor adhat egy védettséget egy lánynak!
De aztán lehet, hogy megint a szerk. különleges értelmezése szerint lesz a védettség, mint a múltkor ;)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 19:00:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: 75 :-)

@LoveMy: @kerdesek05: Majd meglátom estére, hogy mennyire volt találgatás

AdnamA 2012.05.10. 19:04:23

@LoveMy: nem úgy volt, hogy ha kiderítenek egy titkot maradhatnak ?... ? :( *kavarodásvannálam*

Lacka929 2012.05.10. 19:05:35

*** MÁR LEHET ELSŐZNI! ***

LoveMy 2012.05.10. 19:06:33

@AdnamA:
tudod ez éppen annyira nem egyértelmű, mint a múltkori védettség! ki így nézi, ki úgy :)

vécés jóska 2012.05.10. 19:06:38

@almafa5555: Nem lesz védett, csak maradhat szerintem és védettséget adhat Anikónak.

LoveMy 2012.05.10. 19:10:28

@vécés jóska:
hajaj, mi lesz itt a fórumon ha Anikó védett lesz :D

AdnamA 2012.05.10. 19:12:11

@LoveMy: ehhe :-)) végül is a szerkik is rájöttek, hogy mindegy mit mondanak az agyhalottak úgysem fogják fel, nekünk meg érdekesebb, ha csavarhatnak rajta ?:-D

kerdesek05 2012.05.10. 19:13:49

@Pácsó Ármándó: lehet beletrafáltam a valóságba mert ahogy én gondolom annak úgy kell lennie:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.10. 19:14:08

@Pácsó Ármándó: jó van na, a másikban már írtam, h leesett:)

Dolgom volt, na:P

Snoopyzit29 2012.05.10. 19:15:10

Sziasztok!

Tudtok valami jó kis "spoiler"-t ma estére? Ki mit valószínűsít? Mi lesz a párválasztón? Azon kívül, hogy para.

kerdesek05 2012.05.10. 19:15:28

@Mrs. Jackman: miért? te is szeretnéd ha látszódna a lába?:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.10. 19:16:50

@Snoopyzit29: azt tudom, h van új poszt:)

Remélem, h Edina, Noémi esik ki, de nem lesz így:(

kerdesek05 2012.05.10. 19:17:10

@LoveMy: csöcske tuti nem anikónak adhat védettséget:)

vécés jóska 2012.05.10. 19:18:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Én is azt remélem ők esnek ki, de tényleg nem fognak :( van új poszt :)
@kerdesek05: bogi anikónak, csöcsi andinak ad védettséget szerintem

Snoopyzit29 2012.05.10. 19:19:18

Nem tudom mennyire gáz, de nekem HülyeRoli (bocsánat Csirkeláb) egyre szimpatikusabb. Tényleg nem olyan hülye a srác (jó a kaktusz-nyalogatástól eltekintünk...)

vécés jóska 2012.05.10. 19:24:04

@Snoopyzit29: Én vagyok Roli legnagyobb fanja Közép-Európában, örülök hogy te is csíped, már a 4.dik vagy :)

Snoopyzit29 2012.05.10. 19:26:22

@vécés jóska: bírtam ahogy megmondta a tutit Edinának. Remélem a mai párválasztón - mivel a szerkik már tudják majd ki lesz a védett - nem fognak úgy ügyködni, hogy valakit/valakiket megmentsenek!

vécés jóska 2012.05.10. 19:34:42

@Snoopyzit29: jaja azt szeretem benne, hogy ahhoz is túl jólelkű, hogy hazudjon valakinek. Én is remélem, hogy nem mentenek meg senkit, főleg nem FSZK-t vagy Edinkát.

kovácspéterke 2012.05.10. 19:40:36

@kerdesek05: én nem, csak borzasztóan állt rajta.

vécés jóska 2012.05.10. 19:49:20

@Mrs. Jackman: na akkor már 5 ember szereti rajtam kívül :) félek kiesik jövőhéten, mindig a jók mennek el :(

rozsakert 2012.05.10. 20:45:57

@vécés jóska: Szia! Én még most írok először, és látom, tudod ki nyert. Megtennéd, hogy nekem is elküldöd.
cím: rozsakert@citromail.hu
Köszi, köszi!

rozsakert 2012.05.10. 20:53:25

Biztos,hogy Bogi nem jó titkot tudott meg, mert Anikó annyira dörzsölt, hogy nem adta ki a titkát( mármint ő, meg Levente) akkor találta ki éppen az Alexás dolgot, eléggé nyögött. Máskor nagyon jó beszélőkéje van.

A-D 2012.05.10. 21:37:34

@rozsakert: Én is szeretném tudni,hogy ki nyert:)Várom priviben!

aribeth 2012.05.10. 21:44:36

Hát, nem Bogi a legfényesebb égő a karácsonyfán... *facepalm*

rozsakert 2012.05.10. 21:46:30

Mégsem rossz titkot mondott el Anikó, de Bogi jól benézte a dolgot, haza is lett küldve.

GL-581 g 2012.05.10. 21:57:42

Remélem, hogy valamelyik kezdő csaj megy ki. Mondjuk Szomikutyifej! :P

sierrahun 2012.05.10. 22:00:48

Lol, Hiper enyhén túlkombinálta a dolgot.

A-D 2012.05.10. 22:22:20

Én nem értem Noncsi Márk párost..ezt megbeszélték előre???
Szegény szerelmes Betti meg csalódhatott Márkban..
Mondjuk azt sem értem Bogi miért Andinak adta a védettséget..

JOKKA21 2012.05.11. 02:03:20

@Müszélia: Nőket ismerve biztos.:DD Olyan idióta is van, aki téged elvesz vagy elvett..

@C76: Bogi nagyon jó csaj, nem tudom miért osztjátok, jól néz ki.

@pushpang (univerziális határeset): Aki lelépett a pénzzel, egri suna.
süti beállítások módosítása