Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x38

2012. május 09. 06:00 - sixx

Nem sok történet tegnap az intézményesített csöcsvillantáson no meg a Naomi-Naiva saga újabb hisztis fejezetén kívül, ma abból a szempontból tuti jobb dolgunk lesz, hogy lehet találgatni: nyakig vagy csak derékig lett hugyos Broki, az ember, aki szereti az alkoholt, de nem nagyon bírja. Ide lehet kérdőjelet kellene tenni, de mindegy. T69.2 az erre a hétre rendelt vasalt háréval, talpig Vasasban nyit, megint két luvnya jön, Hiper ki fog térni a hitéből, de ez nem baj, sőt. Ami a legszebb az egészben, annyi mellélövés után most mindkét újcsajnak titkos küldetése van, nahát, vajon most fognak-e gyanakodni az agyhalottak? És persze a titkok kifürkészése lesz a feladat, mi más, itt mindennek oka van, kérem szépen, nem a szerkesztők akarják zsarolni a játékosokat a borítékokba rejtett infókkal.

A reggel HülyeRoli egy laza faszvakarással kezdi, Naiva meg nyíg, mert neki ez a természetes állapota, most éppen az ágyból sem akar kikelni, Nem tudom, benne van-e a szerződésükben, hogy kötelező-e a mozgás, talán csak a levelekhez kell lemenni, oszt kalap, utána mehet a szundi megint. HülyeRoli folyamatosan a farkát vakargatja a takaró alatt, miközben Naiva hason fekve társalog vele, ez nekem kicsit meredek. Bettina és Féliker a nappaliban ülnek, a csaj feje a srác ölében/mellkasán, egy apró biccentésre a bránertől, de hiába, mert Féliker folyamatosan Csírára gondol, akit a jóindulatú szerkesztők nem színesben, hanem fekete-fehérben vetítenek mögé. Féliker már bánja, hogy a terhes hattyú helyett Bettinát tartotta bent. Féliker feje zöld, mint kiderül, ennyire nem hiányozhat Csíra, baszki.

HülyeRoli és Naiva beszélget az ágyban, immáron ruhában, Naomi erős egyéniség, ez a téma, illetve a párok összetétele a végjátékban. HülyeRoli elveszettnek érzi magát és nincs neki stratégiája. Naiva attól tart, Broki komolyan veszi az adott szót és viszonozza Naominak azt a szívességét, amivel megmentette a seggét, azaz ha Naiva és Naomi is mögé áll be, akkor kihajítja a kúrópartnert. Naiva a kamerába azt mondja, nem nagyon van közös téma HülyeRolival, de ha lenne, akkor sem lenne kíváncsi rá, bár az őszintesége imponáló. Zabálnak, ezt is régen láttuk, mondjuk pont olyan izgalmas, mint eddig volt, kivéve ÚjPéter beszólását arról, hogy a két takarítónő tulajdonképpen Rita és Zuzsi, a pultos Elias meg Lajos, és most beköltöznek. Mindenki röhög. Broki leszarja, milyen nemű a beköltöző, a többiek forgatják magukat és unatkoznak, Naominál ez üveghangú sikolyban merül ki, ÚjPéter csak azért nem veri agyon, mert volt gyerekszobája.

A beszélgetés egy fokkal feszültebb azért, mint kellene, Naiva és Naomi folyamatosan szurkálják egymást. Naiva pedig próbál jó kapcsolatban lenni Naomival, mert ez fontos neki, az nem világos, hogy önzetlenségből vagy azért, mert fél, hogy kibasszák a hotelből. Mondjuk ezért nem nagyon kell aggódnia, a szerkesztők láthatóan imádják a Brokival alkotott párosukat. Már mindenki csak arra vár, mikor jönnek be az újak, Andor elárvultan ücsörög a mödansziéban, HülyeRoli gyúr, Broki meg lábtengózik valakivel. Naiva a szobában faggatja Naomit, hogy miért szurkálja folyamatosan, a pozsonyi rúdtáncos csípőből hárít, már nem is emlékszik arra, amit mondott. Valami hülyeséget, mondja. Naiva rákérdez, hogy ezt direkt csinálja-e, hát persze, mert húzom az agyadat, mondja Naomi, majd a kamerába vastagon kihúzott szemmel azt mondja, megérti, hogy Naiva féltékeny, de ez nem hatja meg. Szemét szuka, vág hozzá egy párnát Naiva a másikhoz az ágyon fekve, hol van Kovi, amikor igazán szükség lenne rá? Megharapom a másik combodat is, fenyeget Naiva, mi az isten, én az elsőről is lemaradtam.

Na, jön az első beköltöző, Bogi, aki nagyobb darab, mint Andor, a háta akkora mint egy Zil-plató, a csajos dolgokat nem szereti, viszont valaki alaposan összefirkálta a testét ad hoc jelleggel. Nem akar tipptopp lenni, és nincsenek rajta műdolgok. Az igazságtalanság felbassza, de bárkit képes lenne átverni a cél érdekében, márpedig itt a cél kézzelfogható, 25 millió forint. A másik beköltöző Szöcske, a Éden műcsöcsbajnokság második helyezettje, az arca kísértetiesen emlékeztet megboldogult Denáséra, neki is csak úgy felhajigálták az alkatrészeket a fejire. Neki nincs tetoválása, ha a szemöldökét és ajakkontúrt nem számítjuk, ha jól látom, van még olyan kerülete a fővárosnak, ahol a kilencvenes években oly népszerű épp most szoptam szájfestés divatosnak számít. Nem viseli el, ha valami nem úgy van, ahogy ő elképzeli, bulis, extrovertált típus, de ez asszem minden ilyen műsorba jelentkezőről elmondható simán. Na, ők ketten gyönnek, a titkos küldetés pedig a borítékba tett titkok közül egyet megtudni, erre van két nap, pofázni róla nem lehet.

A bejövetel ceremóniamentes, hol van már a friss húsokat lelkesen köszöntő fogadóbizottság, mi? Elég gyorsan kiderül, hogy Andor és Szöcske ismerik egymást, de nem tudni honnan. Hiper és Bogi is rádöbben, hogy egy buliban találkoztak, a kulcsszó Boston, ami most nem tudom, hogy a város-e vagy egy kocsma, vagy ez csak kulcsszó egy szvingerpartira, amiben összegabalyodtak, mindenesetre ez így elég unfair, mármint ha Andor és Szöcske nem ismerik egymást, csak mondjuk a gépen találkoztak idefelé jövet, Bogi viszont Hiper titkáért fórral indul. Hiper úgy tesz, mint aki annyira, de annnnyira örül Boginak, mint proverbiális majom a farkának. Gyertek hotelt nézegetni, mondja, és indul is. Andor kicsit kibukik, hogy kettesével jönnek a nők a hotelbe, van ez így. ÚjPéter szerint két fiú még jön később. Naiva szerint Bogiéknak is van feladata, és máris ráparázik, hogy Brokinak melyik jön majd be.

A nappaliban Szöcske a téma, jól láttam, hogy nagy a csöcse, kérdi bizonytalanul, Broki, az, de mű, válaszol ÚjPéter. És te, Féliker? Műcsöcs bejön? Nem, én a természetes nagyot szeretem, meg a kicsit. ÚjPéternek konkrétan Bettina meggymagjai fekszenek, papucs meg vagy kicsit, vagy műanyagot favorizál. HülyeRolinak a kis formás mellek tetszenek. Brokinak Szöcske nyilván jobban tetszik, mint Bogi, mondja. Andor szerint az, hogy Bogit Hipert azonnal elvitte magával, az gáz, és ő már nem is akar vele beszélni sose, mert megpocsíkolták. Ezt látjuk is, mármint a pocsíkolást, mert Hiper elviszi egy körre, beszélni. A szokásos stílusban megy a fejtágítás a mödanszié mellett, ahol Hiper úgy adja elő, mintha ő lenne a helyi Óz. Bogi nem kezdőt akar robbantani, ugyan már, mondja, ki a leggyengébb? Bettit és Andor említi Hiper, és a kamerába megjegyzi, hogy talán ez lesz az a ceremónia, amin nincs félnivalója. Mert egy nő, akivel egyszer bebaszott, az majd tekintettel lesz rá. Csak akkor leszel biztonságban, ha védett leszel, figyelmeztet Hiper, Bogiban a szar is vigyázzban áll.

Andor pont azt csinálja Szöcskével, amit Hiper Bogival, sőt, még a segítségét is felajánlja a feladathoz, ha van, persze csak emberbarátságból, nem érdekből, ugyan már. Hiperrel meg Naivával vigyázz, mert gusztustalan színészek. Szöcske a kamerába máris megemlíti, hogy ő akkor most Andor titkára ficcen rá, oszt majd látjuk. Löeveeeeél, ÚjPéter olvas, kedves lányok, Bogi és Szöcske védettséget adhat az egyik lánynak, de hogy mikor és hogyan, azt most nem mondjuk el, mert látnia akarjuk, ahogy főttök a saját levetekben. Hiper erre megkérdi, hogy a fiúknak vagy a lányoknak, Andor meg rátesz egy lapáttal, egyet egyet adhatnak, vagy egyet ketten? ÚjPéter sóhajt egyet és lassabban, tagoltabban felolvassa a levelet. Nehéz mesterség ez a reality-szereplőség, na. Szóval akkor egy védettséget kaphat egy lány és ketten adják.

Naomi, Naiva és HülyeRoli arra tippel, hogy Bogi miatt Hiper kap védettséget, ettől lefőnek, mint a kávé, de Naiva megnyugtatja Naomit, hogy nyugi, Hiper nem akar veled kibaszni. Naominak nem áll össze, hogy miért adnak az újak védettséget és nem kapnak, mert ez az Éden hotel, ahol bármi megtörténhet, mondja a mikrofonként maga elé tartott hajszárítóba komoly arccal. Hiper Andorral bandázik, ha Andor kapja a védettséget, nem bassza ki Hipert, de közben attól tart hogy Hiper meg őt tenné ki, fordított esetben. Őrület! Az a terv, hogy rádumálják Bogiékat, hogy Hipernek adják a védettséget és cserébe bent tartják mindkét újat. Ahhoz képest, hogy Andor nem bízik Hiperben, simán belemegy az alkuba, de NEM IS, ez csak álca, HAZUDOTT, baszki, ezt a meglepetést, ilyen még nem volt ebben a játékban. A szarkavarásból mára nekem ezzel elegem van, de Hiper utolsó megjegyzését még azért leírom: Bettinát és Naivát kell kibaszni innen, mert gyenge párjuk van.

Jézusom, még csak az epizód felénél tartunk, én ezt a szenvedést nem bírom idegekkel. Bogi megbízik Hiperben, mert nem tehet mást. Andor Szöcskének azt mondja a mödanszié mellett, hogy az lenne a legjobb, ha Bettina kapná a védettséget, mert akkor egy régi játékos esne ki, és ez a végső cél. Ja, és Hiperbe bele ne menj, mert akkor itt nagy baj lesz. Szöcske régi játékosnak nem ad védettséget. Hiper megfogalmazza az én kívánságomat is, bárcsak már túl lennénk ezen a két napon. És akkor, mi lenne itt! Szétnyomnánk, mondja Boginak, megcsináljuk a sót, baszod. Hiper őszintén érdeklődik Bogi iránt, tiszték a szándékok, nemcsak egy numera lenne. Naiva most Andorral dumál, szomorú kutyafej, mondja Andor, nem bízom Naivában, mert hazudik. Naiva közösen okoskodna, igaza van, négy agysejt több, mint kettő.

Bogi megindítja a titokszerző offenzívát, és Hipernek azt hazudja, hogy neki volt egy olyan feladata beköltözés előtt, hogy egy titkot írjon le, a többieknek is volt ilyen vajon? Nem csinálunk bizalomtesztet? És Hiper, aki akkora májernek képzeli magét ebben a játékban, simán elmondja a titkát, azt, hogy Alexandrát két napon át beszélte rá arra, hogy ne Naivát ejtse ki. Bogi szerint Hiper annyira gyorsan elpofázta a dolgot, hogy eszébe sem jutott, hogy netán hazudik. Andor Bettinával beszélget, benned mennyire lehet bízni? Eléggé. Na, akkor tessék: Hiper ki akar ejteni. Azt a büdös kurvát, olvasható len Bettina fejiről, megölöm bazdmeg. Andor szól neki, hogy pofa súlyba, nem mondhatod el senkinek. Bettina csalódott Hiperben, amit Andor nem nagyon ért, miért, eddig nem láttad, milyen gyökér? Bettina erre természetesen mindent elmond Félikernek, aki megöleli, a háttérben egy csomag vatta figyel csendben. Féliker megígéri neki, hogy mindent megtesz azért, hogy a szerelmes Bettina maradhasson.

Este ivás van, mi más, Hiper és Féliker táncol, közben a faszi megkérdi, miért akarja Hiper kibaszni Bettinát. Éééén? ÉÉÉÉÉN???? Na, gyere csak, kis barátom, és mondd el, mi van. Honnan tudtad meg? Kitől? nem mindegy? NEM! Hiper, bazdmeg, te itt a hátam mögött akarod kirakni a páromat és még neked áll feljebb? Hiper klasszikus ellentámadásba megy át, hülye vagy Féliker, Bettina kapja a védettséget, én már tudom. Honnan? Mert én mindent tudok, onnan. Mint a vízfolyás, bazdmeg, úgy hazudik, Féliker persze lebuktatja Bettinát, ő mondta, hogy ki akarod ejteni. Hiper erre megismétli a védettséges kamut, amit viszont Féliker nem vesz be, inkább feláll, és villant egy kőműves dekoltázst, köszi. Hiper nem hagyja elmenni, és odaparancsolja Bettinát is, oda ülj le, mutat egy székre, arra, amit úgy lendületből rúgtam volna rá ebben a pillanatban. Te honnan veszed, hogy ki akarlak rakni? Sehonnan. Gondolom. Logikus. Hát nem az! Mert te nem tudod! Azt, hogy én mit csinálok! Itt! És bazdmeg a beszélgetés végén még Bettina érzi magát szarul, mert Hiper lehengerlő stílusával szemben nem tud mit tenni, sőt, mg azt is elhiteti a gerlepárral, hogy ő van a legnagyobb veszélyben. Nagy spíler, na.

Szöcske és Andor HülyeRolit hallgatja, aki a régiek brutális összetartó erejéről beszél. Szöcske csak hallgat, HülyeRoli meg elkezd keseregni, hogy miért nem tartotta bent Dávidot. A titokra terelődik a szó, HülyeRoli szerint az övé annyira súlyos, hogy simán kibasszák a hotelből, ha kiderül. Ééééés elmondja az egészet. Szöcskének. Bravó, 48 óra helyett 6 óra sem kellet ahhoz, hogy az újak teljesítsék a küldetést. Broki kezdi a rendes esti piálást, a szerkesztők zenés montázsban mutogatják, mit és mennyit vedel, hát termel rendesen, főleg sört, tequilát és vodkát. A végén EliasLajos már nincs a hotelben, biztos menni kell valami szomszédos kartell ellen hadakozni, vagy mittudomén, Lucho Libre birkózó civilben. Brokoit ez sem lassítja le, HülyeRolit befogja mixernek, aki decivel tölti neki a vodkát, ennek nem lesz jó vége ugye. Lassan mennek lefeküdni, de nem mindenki persze, Féliker, Broki és HülyeRoli marad, hogy a V' Moto Rock Jégszív című nótáját elénekelhessék.

A gajdolás közben Broki már alig áll a lábán,de annyira nincs bebaszva, hogy ne tagadja le a baszást, amit Naivával abszolvált. Kaktuszt nyalogat a másik két agysebésszel, majd megyek hugyozni felkiáltással megindul a bokrok felé, most jön a dráma, baszki. Előkapja a csudafaszt, majd meginog, tesz egy lépést balra, megbotlik és fejjel leesik a nappali szintjéről, bele a széthugyozott bokorba, közben kényszeresen szorongatja a farkát. Ezt akkor egy animgiffel illusztrálnám is, tessék:

HülyeRoli és Féliker azonnal rohan, de részeg emberre vigyáz az isten és Broki pár karcolással megússza. HülyeRoli talpra rángatja, jól vagy? Jaulhátja. Úgy döntenek, az lesz a legjobb, ha beviszik a szobába Naomi mellé. A hazamenet nem egyszerű persze, Broki kileng, mint egy inga, majd a lépcsőn lefelé olyan lendülettel indul meg, hogy meg sem tudják fogni és beleesik a rózsabokorba és közben röhög.

Kiszedik innen is, és betaszigálják az ajtón, szívjon mostantól Naomi is felkiáltással. A csaj megnézi a fejét, mert vérzik kicsit, sőt, a háta is, de ez Brokit nem zavarja, és lendületből lesmárolja Naomit, amihez csak gratulálni tudok, és igen, szarkazmust tetszik kihallani a a bitekből.

 

Címkék: éden hotel
1061 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beacska 2012.05.09. 14:58:01

@fl3sli: :)) kb. másnap rohant ki rókázni ebéd közben. "rossz volt a meggymárka":))
tudod, ő viszonylag okos gyerek, meg is beszéltük, hogy a kontrollról szól az egész. és igen, a hányásról is. NYILVÁN meg kell tanulnia mindenkinek, hogy hol van nála a határ, és NYILVÁN ez a határ évek alatt tolódik felfelé, aztán meg lefelé :DDDD

Joey Tribbiani 2012.05.09. 14:58:26

@nosce: Hogy erre nem gondoltam! Taktikai ivás!

jo.e 2012.05.09. 15:00:03

@LoveMy: szöcske a fűben :))) Bazzzz, de hülye vagyok! Jó poén volt!!!

beacska 2012.05.09. 15:00:10

mondjuk ezekben a tántorgós történetekben az a jó, hogy mindig mással esnek meg :)))

Joey Tribbiani 2012.05.09. 15:00:32

@beacska: Te jársz közönségtalálkozóra? Mi történik ott?

tomfree 2012.05.09. 15:03:14

@beacska: azért az durva lenne, ha igaz lenne. Ha elküldik castingról részegség miatt, akkor nem értem, hogy miért hívják be másodszor még egyszer? Ennyire gyenge lehetett a többi jelentkező vagy hátszele van a srácnak?

fl3sli 2012.05.09. 15:04:25

Egyébként szerintem az emberek 90 % nak volt ilyen időszaka mint a Máténak most amikor buli piából állt az élet. Aki fősulira vagy egyetemre jár tudja miről beszélek, de például régebbi generációknál is meg voltak ezek az időszakok, csak akkor nem discoba jártak, hanem borospincékbe :D

almafa5555 2012.05.09. 15:05:26

Nem értem Edinát!Már nincs olyan, hogy "MI" Mátéval egy pár vagyunk!!!
Jobban járna, ha megegyezne Robival, hogy legyenek együtt a finishig, mert Máté neki már veszett ügy

fl3sli 2012.05.09. 15:05:33

@tomfree: Ha hátszele van akkor meg minek visszahívni. Repjegyet a kezébe és indulj fiam arra van a reptér, el ne késs :D

Banyus83 2012.05.09. 15:07:01

@Joey Tribbiani: Szerencsére még messzebb van... :-D

Én azért nem vonnék le olyan messzemenő következtetést, hogy Máté alkoholista...

beacska 2012.05.09. 15:10:16

@Joey Tribbiani: :)) nem járok, csak a cikkekből jött le, hogy Máté ott is tajtrészeg szokott lenni.
@tomfree: ...vaaaagy, látták benne a "lehetőséget"....cirkusz kell a népnek ;D

almafa5555 2012.05.09. 15:13:28

@beacska: nem, pedig én is néztem

Joey Tribbiani 2012.05.09. 15:19:02

@beacska: Lehet, hogy már a castingon dobott egy fejest a bokorba és utána megd@gott valakit.

raspberrypie 2012.05.09. 15:21:45

@Stipistopi: akárhogy bűvölöm, roland nincs benne az elején www.youtube.com/watch?v=ZcZ_sbdoV-k

raspberrypie 2012.05.09. 15:24:11

@Stipistopi: oké, a linkem felszívódott, szóval youtube-ra feltöltött videóban nincs benne az elején roland

beacska 2012.05.09. 15:26:39

@Joey Tribbiani: :DD lehet :DDD
most olvasom az Éhezők Viadalát, ott is be kell mutatni valamit a rendezőknek, ami alapján rangsorolják a játékosokat...:))) vajon Máté bemutatója hány pontos lehetett? :DDD

tomfree 2012.05.09. 15:31:09

Ahhoz képest, hogy valami 3000 jelentkezőből halászták ki ezt a 30-40-et, sűrűn érzem, hogy lehetett volna jobb casting is...

kovácspéterke 2012.05.09. 15:33:21

@Banyus83: hát sztem két napnál többet nem volt józan idebent, szóval biztos van ilyen problémája.

VR6 2012.05.09. 15:37:21

Az RFSzK-ban mi az "R"? :-)

raspberrypie 2012.05.09. 15:44:12

@Stipistopi: az oldalon is ugyanez a videó van, játszd le... youtube-ról van belinkelve

Joey Tribbiani 2012.05.09. 15:45:09

@tomfree: Képzeld milyen lehetett a többi!

ő-szinte 2012.05.09. 15:46:48

@pushpang (univerziális határeset): össze kéne hozni hányós levivel, igazán szépek lennének...;DDDD

Stipistopi 2012.05.09. 15:48:31

@raspberrypie: Negyed órája néztem azon az oldalon, amit belinkeltem. Benne volt. Szerintem ne pörögjünk már ezen.

kerdesek05 2012.05.09. 15:49:31

@beacska: Matcsi, Levi, Edina kaszting filmjét megnézném!

kerdesek05 2012.05.09. 15:53:21

@gastro, missing in action: szóval esélyes MOM-ba Edinával találkozni?:)

Joey Tribbiani 2012.05.09. 15:53:24

@beacska: Amennyi a piros tipegőidé: 10-es. :)

gastro, missing in action 2012.05.09. 15:54:29

rohadt idegesítő, hogy jön itt a sok fanyalgó a castinggal.. Bazdmeg, nézed vagy nem?! akkor meg mi bajod vele? Ha szar lett volna nem néznéd. nem? de.
2. ismerek egy csoportot, ahonnan sokan jelentkeztek az ÉH2-re és most azok is szidják a castingot, hogy bezzeg őket be sem hívták 2. körre, pedig ők aztán sokkal jobbak lettek volna, mint ezek...
Hát....láttam a profilképeiket..az a baj, hogy sok embernek TÚL nagy az önbizalma.
De ezt le lehet szűrni a mindenféle tehetségkutatókra jelentkező hordákon is.

Joey Tribbiani 2012.05.09. 15:55:39

@kerdesek05: Szerintem LMZ-őt azért választották be, mert a castingot úgy végigcsinálta, hogy a szeme sem rebbent az ott megjelent másik 2999 jelentkező láttán.

gastro, missing in action 2012.05.09. 15:56:24

@kerdesek05: ismerek mást is, aki ott találkozott vele. De rendes volt, nem köpött el semmit, még akkor sem, amikor rákérdeztem nála, hogy tényleg az nyeri-e meg az Édent, akiről én tudok.
Mátén túl van ("jajj , miért mindenki ezt kérdezi tőlem?"), beszélőviszonyban vannak, de nem jóban.
És azt mondta, hogy nagyon nehéz volt ott bent lenni 2 hónapig

Joey Tribbiani 2012.05.09. 16:03:28

@gastro, missing in action: "Bazd meg" nézzük. Ne feledd kétféle fanyalgó van. Az egyik, aki a külső miatt kesereg. A másik pedig a teljesítmény miatt. Én inkább a második lennék (bár eddig még nem fanyalogtam), mert sok olyan volt itt, akire csak rácsodálkozunk, hogy mit keres itt. Lásd Műanyagot kivágó Reni (az volt a neve?), vagy az a másik kis csendes csaj, akinek már a nevére sem emlékszem, mert olyan volt mintha ott sem lett volna. Talán az ilyen befelé forduló embereket ki lehetne szűrni. Gondolom van ott egy pszichológus és nem bemondásra megy a kiválogatás ("igen, bulizós és érdekes vagyok").

Pácsó Ármándó 2012.05.09. 16:06:44

@Joey Tribbiani: Lásd Műanyagot kivágó Reni (az volt a neve?) Nikolett volt a neve

Joey Tribbiani 2012.05.09. 16:10:10

@Pácsó Ármándó: Köszi! Ő sem hagyott bennem mély nyomot.

kovácspéterke 2012.05.09. 16:15:46

@gastro, missing in action: hát azért, mert mindnki azt nézi, ahogy ezen szenved :D.

de remélem, h jót tesz neki, h visszanézi magát, illetve esetleg elolvas néhány olyan kommentet, ami segít neki, h normálisabban viszonyuljon a pasikhoz.

Joey Tribbiani 2012.05.09. 16:20:54

Az esti viszontlátásig! Mindenkinek további szép napot!

jóképűkirály 2012.05.09. 16:23:04

@gastro, missing in action: persze ,hogy nézzük, mert a műsor alapötlete jó, helyszín szép bla bla bla. DE! Ettől még klasszisokkal jobb lehetne a műsor ,ha a castingon A helyett B -t küldik be.Volt itt 2 olyan csaj is aki bevallása szerint is visszahúzódó!! Erre beküldik egy vadidegen társaságba hódítani.Na ez a nem mindegy.Sokkal több vitát , érzelmet bele lehetett volna vinni , ha a megfelelő személyt küldik be.Nem hiszem el, hogy a válogatáson nem volt ezeknél belevalóbb, nagyszájúbb (szebb)gádzsi.Ettől még nézzük a fentiek miatt, de többet ki lehetett volna hozni.Tehát abszolút jogos a fanyalgás a beválogatás miatt.

kerdesek05 2012.05.09. 16:31:18

Edina budai?:) CsepelPláza, MoMPark, SparKaszásdűlő

tomfree 2012.05.09. 16:31:53

@gastro, missing in action: nem nézem már, csak itt olvasom az összefoglalót. Mi a bajom a castinggal? A casting videójában annak idején azt mondta egy szerkesztő, hogy értelmesnek és extrovertáltnak is kell lennie a játékosoknak, amellett, hogy külsőre nem lehetnek rondák. Ehhez képest eddig mennyi olyan játékos volt, akiknek a nevére már alig emlékszik itt valaki? Denás, Petra, Újniki? Ők mind extrovertált emberek? Akkor most jó volt a casting? Az észbeli képességek megítélését meg mindenki maga döntse el egy-egy epizód után. (Itt csak a blog szerzőjének egyes névkreálmányait sorolnám: HülyeRoli, Ostobenkó stb). Vágod, hogy miről beszéltem? Nem volt 3000 jelentkezőből jó külső-belső adottságokkal rendelkező 30-40 ember (tisztelet a kevés kivételnek ebből a szériából)???

videa.hu/videok/vicces/eden-2.-ben-inkabb-ertelmesek-zOU6weS8wuzjEgm5

avusaskiv 2012.05.09. 16:35:25

Nekem is írja meg valaki a győztes-spoilert privátban plíííííz :-)

LoveMy 2012.05.09. 16:38:28

www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_forum_kira_david

Csíra:
"Márkra pedig nem haragszom, valójában ezzel vívta ki a tiszteletemet, megértem őt"
Na, még a végén Csíra lesz a naiva? :)

kovácspéterke 2012.05.09. 16:47:43

@LoveMy: dávid nagyon vicces, ahogy edinát akar menteni, kár, h ezt odabent nem mondta, mert csak utólag tudta meg...

raspberrypie 2012.05.09. 16:57:26

amúgy...egyedül máté nincs fent fb-on O_o ha jól tudom... vagy vki megtalálta?

raspberrypie 2012.05.09. 17:04:51

@kerdesek05: jaa, olyanom már rég nincs :D

raspberrypie 2012.05.09. 17:05:32

@Mrs. Jackman: de ha edinát akarta menteni, akkor miért bettinek mondta, hogy robbantsa az edina-máté párost?...

LoveMy 2012.05.09. 17:07:24

@raspberrypie:
Éden Máté

@Mrs. Jackman:
ez így szebben hangzik, ő a hős lovag.
De még szebb lett volna, és talán eredményesebb, ha ezt megteszi ott bent. :)

kovácspéterke 2012.05.09. 17:14:28

@raspberrypie: mert ő volt védett, illetve asszem akkor még nem lehetett tudni, h melyik új lesz védett, már nem emlékszem.

kerdesek05 2012.05.09. 17:17:00

@Mrs. Jackman: Dévid pedig Rolival elboltholhatta volna Edinát, de ugye a szerkik belenyúltak a sorrendbe:)

raspberrypie 2012.05.09. 17:17:27

@Mrs. Jackman: igazából mindegy volt, hogy védett-e... ha csaj állít oda mátéékhoz, akkor edina repül, ezért nem értettem a dávidot... a srácot kellett volna rávennie, ha meg akarta volna menteni edinát..

gastro, missing in action 2012.05.09. 17:22:56

@tomfree: ezek szerint nem. Ritka, hogy valaki elfogadható külsővel rendelkezzen . Nálam a ribancrendszám, csodálkozó húzott szemöldök, párizsi boka, formátlan rövid láb, nem guszta túlsúly, formátlan test eleve kizáró lenne caSTINGNÁL, utána nézném az agyi kapacitást..

@kerdesek05: hülye vagy?:)))

@foxglove: nézi gondolom, de ezt olvassa az tuti, mert tényleg mondta. sőt mindegyikük olvassa
@Joey Tribbiani: simán lehet, hogy bemondja, esetleg a válogatáson letesztelik és jól reagál adott helyzetekben, aztán bemegy és megkukul, látva a már kialakult csoportokat érdekszövetségeket stb.. Én bírtam nagyon a Királyt is, de emlékezzünk vissza, hogy milyen terrorban fogadott minden beköltözőt . Azért a Királyt hozom példának, mert a másik örök fanyalgás, amitőkl rosszul vagyok: az Éden Hotel 1. évada sokkal jobb volt, bezzeg! Hát a faszomat volt jobb! Más volt, kevésbé trash, de nem mondanám, hogy jobb volt, sőt, ha nincs Szandra akkor egy unalmas szar, engem nem köt le, hogy karaokéznak Eddára a jó haverok...

vécés jóska 2012.05.09. 17:45:28

@gastro, missing in action: Jaja, egy csomóan ezzel jönnek hogy az ÉH1 sokkal jobb volt. Szerintem bőven nem, Ádámon meg Szandrán kívül nem is emlékszem emlékezetes emberkére. Kristóf jófej volt, de ő is ilyen langyos víz volt. Itt azért van bőven szerintem karakteres játékos, ha a végjátékot nem kúrja el a Viasat, akkor szerintem ez egy fasza évad volt.

sogeking 2012.05.09. 17:47:21

@vécés jóska: azért Levi kiesése komoly volt

fofofo 2012.05.09. 17:54:16

@gastro, missing in action: ja, rájöttem hogy a felvágottra gondolsz, nem a városra:)

vécés jóska 2012.05.09. 17:54:39

@sogeking: Ja igaz, én neki is szurkoltam eleinte.

ő-szinte 2012.05.09. 17:57:52

@vécés jóska: sztem meg az egy igen is jobb volt ;-) ezek kozul nem tudom kire fogok emlekezni?:-O talan senkire :-DDDDD mig ott ugye korleone vitte a sot, de hanyos levi, zsinortangas niki, rem buta kristof, pokmajom, bunko pitta azert meg mindig ok jutnak eszembe az EH-rol... Onnan meg aliz is jelentosebb volt,mint ezek:-O pedig anno azt hittem, hogy az nonszensz;-DDDDD

vécés jóska 2012.05.09. 18:05:59

@ő-szinte: hányos levinek ott van most Matcsi, zsinórtangás Nikinek Hiper, rém buta Kristófnak Melák, pókmajomnak Csíra, Alíznak FSZK, bunkó Pittára pedig hasonlít Roller. :) Annyi a különbség, hogy ott volt egy Korleone, amilyen ember talán soha többé nem lesz realityben :(

gastro, missing in action 2012.05.09. 18:26:06

@ő-szinte: Nincs igazad. Csak annyit mondok Melak...
Azt szoktak mondani meg kritikakent, hogy bezzeg az EH1-ben milyen jo volt a hangulat, keveset agyaltak. Kerdem en: ki nem szaja le, hogy jo-e a hangulat vagy sem? Legyen esemeny.. Az 1-ben meg nem lett volna, ha nem kuldik be Szandrat a megfelelo idoben, legyen barmekkora szarember is az a pokmajom...

Ez ugyanaz a nyigas, mint a Survivor eseteben, bezzeg a tavalyi evad duma...

nosce 2012.05.09. 18:27:49

@vécés jóska:
de a korleone akkora különbség ami már vízválasztó a jó és a szar között :) És Csira messze nem volt pókmajom...

Pácsó Ármándó 2012.05.09. 18:31:37

@Cathcart_ezredes: Jó lett ez az ajándékcsomag :-))
Asszem lehet választani a Collectors Edition változatot is:
- kis tubus orvosi szilikon by Niki Cozmetics
- Noé másik könyve: A legjobb slovak Csák Norrisz és Szupermán viccek
- Melák titkos pillantásai artbook
- kis Hiperfigura, amely elem nélkül is rángatózik
- fél éves előfizetés a Muzsikus TV-re
- Kíra meggymag desszert vasalt dobozban
- Edina&Máté kifesthető esküvői meghívó tervek
- egy unisex vacsora meghívás Píttől
- egy órás stresszoldó Levi-Yoga

nosce 2012.05.09. 18:32:26

@gastro, missing in action:
" hogy bezzeg az EH1-ben milyen jo volt a hangulat, keveset agyaltak. Kerdem en: ki nem szaja le, hogy jo-e a hangulat vagy sem? Legyen esemen"

De esemény csak akkor van ha nem agyhalottak kerülnek be. Leszarom h hogy néznek ki, nem a faszomat akarom kiverni rájuk hanem nézni hogy játszanak ahhoz meg nem 19 éves kigyúrt faszokat meg picsákat kell berakni, illetve csak módjával...

jóképűkirály 2012.05.09. 18:43:29

@gastro, missing in action: "Az 1-ben meg nem lett volna, ha nem kuldik be Szandrat a megfelelo idoben, legyen barmekkora szarember is az a pokmajom..."

Az eseményeket elnézve , itt is biztos ,hogy volt egy pókmajom kategória csak impotens balfasz brigád a castinggroup.
Az 1.évad pedig élvezhetőbb volt mert ott volt intelligencia.Akár Korleonénál, Kristófnál vagy a Pápánál.Itt idióta mind.Ki a legnagyobb taktikus? Az Anikó! Na ez mindent elmond.Persze nézni fogom, de ez a casting akkor is katasztrófa.

sogeking 2012.05.09. 19:18:01

@Pácsó Ármándó: a Hiper figura zuhanyzós, vagy valami mást csinál?

Pácsó Ármándó 2012.05.09. 19:21:20

@sogeking: Botsáska műrepper póz, de vetkőztethető egészen a foszforeszkáló idegpályákig :-)

sogeking 2012.05.09. 19:23:42

@Pácsó Ármándó: ha nevetni is tud, akkor megpályázom :D

Cathcart_ezredes 2012.05.09. 19:24:50

@Pácsó Ármándó:
:)) Leginkább nekem a Levi-Yoga kéne: abszolút példakép a türelme meg az idegrendszere miatt.

ő-szinte 2012.05.09. 19:30:24

@vécés jóska: a kataktermasolas valoban meg van, ez eddig is tiszta sor volt :) de a "minoseg" ... Tizedet sem hozzak annak, amit az elodeik:(

ő-szinte 2012.05.09. 19:38:01

@gastro, missing in action: nincs igazam? Hehehe, ez jo:)
Melak sem az az igazi fazon. A mimikarja meger egy miset, de az eleg keves;)
A hangulat? Pont leszarom!;-D Azt leszamitva, hogy ne aludjak el rajtuk. De elalszom baszki, mert unalmasak...:)

Pácsó Ármándó 2012.05.09. 19:38:31

@sogeking: Tud! Egy ponton kell hozzá csiklandozni. (G betűvel jelölve a használati utasításban)

@Cathcart_ezredes: Nekem a >"Kíra" meggymag-desszert vasalt dobozban< a kedvencem :-)

beacska 2012.05.09. 19:41:51

@kerdesek05: hol? én nem találtam...csak egy nem élő Éden Anikót....de az szinte nem is létezik. Fotók sincsenek benne

sogeking 2012.05.09. 19:44:51

@Pácsó Ármándó: jó, akkor egyet kérek, plusz egy kétméteres plüss macit

azt hallottátok, hogy Mátét kizárják, mert egy védett növényre esett a tegnapi műsorban??

vécés jóska 2012.05.09. 19:54:18

@ő-szinte: Jaja most néztem meg megint mikor Levi kiesett és mondja Gabi: "miért vagy ilyen hülyyee?" megint sírtam :D

gastro, missing in action 2012.05.09. 19:57:21

@jóképűkirály: Hat a Papa minden csak nem intelligens kombinator, egy buta, csendesen motyogo tok volt.. A Kiraly adta neki mindig a "programot"

beacska 2012.05.09. 19:59:49

@kerdesek05: molnár? bogdán? bognár?...

foxglove (törölt) 2012.05.09. 20:24:35

@gastro, missing in action: azért a Kristóf+intelligencia párosítás sem rossz:)

Proligarcha 2012.05.09. 20:25:28

Édes faszom, napközben a Máté bebaszása feletti hüledezés, most meg a casting kritizálása.

25 vagy hány éves gyerek nyaralás alatt szondarobbantósra issza magát meg fetreng egyet mint zsibbadtlábú kurva a Gubacsi úton, erre jájalkoholista jájelvonó és jájénsosem fújfúj. Concerned mother minek nézi a sót? Tudom persze, amiért én most itt puffogok, azért.

A casting meg szar, mert persze minden résztvevő legyen legalább első helyezett a nyíregyházi szépségversenyen, ne hisztizzen, ne affektáljon, ne legyen paraszt, legyen akkora TAKTIKUS hogy Napóleon sírva vágja le a pöcsét, de mellette legyen emberi, normális, intelligens, és szerethető is.

És persze mindenkinek kapásból van vagy 5 ilyen embere a baráti körében.

jóképűkirály 2012.05.09. 20:53:02

@Proligarcha: nincs egy se, de ha elémbasznának 400-500jelentkezőt akkor kiválasztanám hidd el.

gastro, missing in action 2012.05.09. 20:57:46

@Proligarcha: 10 pont öcsém :)))
ugyanígy látom!

JOKKA21 2012.05.10. 02:32:52

Mátés fejes gif kurva nagy.:DDDDD
süti beállítások módosítása