Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x34

2012. május 02. 04:00 - sixx

Tegnap a Brokit és Hipert istenítők is kaptak egy adagot kedvenceik igazi énjéből, az egyik a csaján vezeti le a lelkiismeret-furdalás miatt érzett frusztrációját, a másik meg a papuccsá taposott lakótársba rugdosott bele lelkesen, sokszor, miközben úgy rázta be a picsáját Félikernek, mint egy sárló kanca. Pinokkinát szadomazo napjait visszasíró nyugdíjas balettoktatónak öltöztették, a szoknyát a biztonsáég kedvéért a lába között összetűzőgépezték, nehogy elbotoljon benne, gondolom, a pórázt viszont hosszúra hagyták, lehet az a két lépés már nem oszt nem szoroz, amit magától tesz meg. Ma a lakók fejiben kérdések lesznek, tippelek: hol van Mexikó?

Naomi honvággyal ébred, már el sem tudja képzelni, milyen lehet Pozsonyban most, megmondom én, szürke és nyirkos. A stabil csöcsvillantók nem aktivizálják magukat, Roli és Bettina a budiban társalognak a kibaszott védettségről, itt ez olyan, mint idekint mostanában a gyurcsányozás. Bettina sóhajt egy nagyot, kezében a hajsütővas, mint Hamletnek Yorick koponyája, Bettike, Bettike, mire vállalkoztál, teszi fel a költői kérdést, csak azt nem tudni, hogy most éppen a hajsütésre, a Rolival való társalgásra vagy az Éden hotelre gondol-e. A kamerába azt mondja, Roli buta, mint a tök. Papucs és Csíra a nappaliban tárgyal, Papucs beszámol Hiper tegnapi hisztijéről, amit most megmutatnak nekünk megint, basszameg.

Hiper csak nem nyugszik, és van pofája azt állítani Brokinak, hogy Papucs volt a paraszt tegnap és nem ő, megáll az ész. Ha ez a nő az életben is ilyen, csoda, hogy nem verte agyon valaki eddig. Úgy beszél velem, mintha a seggéből rángatott volna elő, ez jó, mármint akkor helytálló, ha Hiper faszverés közben feldugta volna az ujját Papucs seggébe. Már elnézést. Broki halkan megjegyzi, hogy a tegnapi tetemre hívás alatt Hiper elég keményen szólt be, azt amaz nem is tagadja, sőt, még ma is tartja magát hozzá, nem bízik Papucsban. Broki színjátékot sejt az egész mögött, rosszul. Féliker a szobában lekurvázza Csírát, szerencséjére a nemzetiséget nem tette hozzá, illetve a faszszopót sem, csak szimplán egy műszak után az ágyban heverő prostihoz hasonlítja párját, igaz, mosolyogva. Csíra új csöcsöket akar. Broki viszi a szót Papucsnak, és elmondja, miket mondott neki Hiper, Papucs röhög, mert egy szó nem igaz abból, amit hall, aztán meg nem röhög, mert kint sem talál egy normális csajt, és még Mexikóban is ez a szopás van, hihetetlen.

Löeveeeeeel, Carlos hozza Bettinának, újabb analfabétát ödvözölhetünk a hotelben? És nem, hiba nélkül megy a hat szó, mennek Rolival randira. Rolit leveri a víz, és búcsúzik, mert attól fosik, hogy nem jön vissza. Hiper gusztustalanul puncsol Bettinának, ki ne ess nekem, úgy megkedveltelek. Az öltözködés előtt divattanácsokat ad a csajnak, aki nem hülye, és átlát az álkedvességen, nem bízom benne, kétszínű kígyó. Végre egy újonc, aki nem teljesen hülye. Roli sem az, és megy hallgatózni. Broki, Hiper, Naomi és Naiva tárgyalnak az újakról, és mivel egyikük sem sejti, hogy Roli ott áll kint, mit a közhelyes öregasszony a hatodikról, szépen mindennek lehordják, Naiva szerint Roliról süt a butaság. Ez azért szar lehet, na. A kamerába Roli ki is mondja, hogy ha nem kap védettséget, megy a levesbe. Bettina szerint a többiek azt hiszik, ők ketten egy pár. Muhaha, senki nem hiszi ezt.

Míg az újak randiznak, Papucs pontot akar tenni a tegnapi vita végére, miért nem cserélsz re Félikerre, Hiper? Az persze visszavág, mi van, megfűzted a kis Csírácskádat? Lófaszt cseréllek, utállak, mint embert, de együtt játszunk. Én nem te vagyok, te szar. És Papucs még ekkor sem veszti el a fejét, pedig kap hideget-meleget, mit ölelgeted az új lány derekát, kérdi Hiper, miközben ő meg a medencében csak azért nem szopta le Félikert, mert részegen nem tudja sokáig bent tartani a levegőt. Papucs szerint vele még ember nem beszél így, ha lenne egy kis kurázsi benne, lerúgná Hipert az ágyról a gecibe. Hiper még azt sem hallgatja végig, amit Csíráról mondana neki Papucs, menjél innen a picsába, hánynom kell tőled. Esküszöm, remegek az idegtől, ez a nő sokkal gyökerebb, mit Pókmajom Szandra volt az első évadban, pedig az még pofán is vágta az egyik játékostársát. Mivel Papucs nem megy sehová, Hiper felpattan, kimegy a szobából és bebassza az ajtót.

Andor bemegy Papucshoz, gondolom az üvöltözés miatt nem tud pihenni, mi van? Semmi. Erre Hiper visszajön, nem én leszek az, aki a saját szobámban távozni fog, esküszöm ezt mondja, elképesztő ez a nő. Visszafekszik az ágyba, Andor csak néz, majd inkább kimegy, mert nem akarja, hogy Hiper a fejébe húzzon egy műdelfint a falról. Na tessék, mondja a kamerába Hiper, Andor és Csíra is rákapott a csávómra, mint gyöngytyúk a meleg takonyra, TESSÉK, ITT VAN, ROHADÍK EZ, MONDOM. Ezt a nőt kezeltetni kellene, a Száll a kakukk fészkére jó kiindulópont, és nem, nem a gyógyszeres jelenetekre gondolok. MIT KERESETT ITT ANDOR? ELŐSZÖR ÉRTELMESEN KÉRDEZEM! Térj már magadhoz, mondja Papucs, és lassan öltözni kezd, ennyire higgadtan et elviselni nem tudom, hogy lehet. Hiper megint kirohan, és bebassza az ajtót, MOST LETT ELEGEM MINDENBŐL BAZDMEG. Papucs csak a fejét rázza, a fasznak öltöztem akkor fel? Priceless.

Andor már robbantaná a veszekedős párost ÚjPéterrel egyetemben, mert full bolondnak tartja Hipert. Újpéter csak bólogat, jaja, ez egy totál idióta. Bettina és Roli lovagolni megy, egyik sem ült még lovon, élvezik. Juan otthon löeveleeet hoz, nem is akármilyet. Az van, hogy vagy Roli, vagy Bettina védett lesz a párválasztón, és aki a védett játékos párja lesz csütörtökön, az meg a jövő hétre kap védettséget. Nabazdmeg. Aki átáll, az kibaszik a jelenlegi párjával, ez asszem egyértelmű. Azt, hogy ki lesz a védett, és hogy lehet párt cserélni, az még nem derül ki. Hiper persze egyből lecsap, védettséget kapni jövő hétre, az fasza lenne, amúgy is fasírtban vagyunk Papuccsal. Féliker és Csíra a szobában nem a levélről társalog, mert Csíra egyből nassolna, amin Féliker kiakad, baszod, azért nyomogattam össze azt a szart, hogy ne edd meg. Csírát ez kurvára nem zavarja és zabál. Olyan vagy, mint egy négyhónapos terhes. Csírának a fasza kivan azzal, hogy minden új beköltözőnek nagyobb esélye van a bennmaradásra, mint neki.

Roliék is megkapják a levelet a parton, a tartalma ugyanaz, illetve annyi még áll benne, hogy amelyikőjük nem védett, az mehet a picsába. ki dönti el a védettséget? Sík ideg mindkettő, Bettina örül annak, hogy valamelyikőjük kiesik. Izé, ez így azt jelenti, annak is örülne, ha ő esne ki, csak szólok. Naiva és Andor fitnessedzést tart, Hiper Papucsot baszogatja, az viszont még mindig nem hajtja el maga mellől, MERT EGY VAK FASZKALAP, de ezt ő maga is beismeri. Hipernek nagyon kell a védettség. ÚjPéter, Broki és Dávid a mödanszié mellett villámgyorsan úgy dönt, hogy amint visszajönnek az újak a randiról, ÚjPéter közli Rolival hogy védettséget szavaznak neki, de azzal a feltétellel, hogy az ő párjaikat, azaz Andort, Naivát és Naomit békén hagyja. Deal, bólintanak a többiek, a tervnek egy szépséghibája van csak, ha tényleg hamarabb kell megszavazni a védettséget, mi akadályozza meg Rolit abban, hogy beálljon Naomi mögé???

Este Csíra nagyon bedurvul fogyásislag és folpackba csavarja a combját, a seggét és a hasát is, majd pingvinjárásban indul a napra, priceless. ÚjPéter este elővezeti a tervet Rolinak, vagy te vagy védettséget, vagy a Bettina, kezdi, mire Roli, aki valóban nem egy nagy észkombájn, visszakérdez, hogy tényleg? Jézusom. Roli belemegy az alkuba, és szerintem van annyira hülye, hogy be is tartsa a fogadalmat. Bettina közben Brokival és Naivával beszélget a nappaliban, már felszabadultam, tegnap viszont be voltam szarva. Broki a hajával húzza Andort, de nem komolyan, vagyis fasz se tudja, mindenesetre Naiva a szobában azt mondja neki, hogy míg ő vigyáz minden szavára, Broki úgy incselkedik a nőkkel, hogy az valami hihetetlen. Megzabálja őket a szemivel, mondja, bezzeg ő meg lesütött szemmel közlekedik. Broki ezt nem veszi észre, Naiva viszont erősködik, dede, én akár másodjára is szerelmes tudnék lenni beléd. Broki a kamerába azt mondja, nem fejlesztett ki semmiféle nézést.

Naiva nem tud leszakadni a témáról, és Andornak is ezt hajtogatja, akivel nem mellesleg nagyon jól kijön. Naomi is nagyon frusztrálja, mert az meg Brokinak riszál, és hiába kérte már Naiva többször is, semmi hatása nem volt. Ez a beszélgetés titokban zajlik, mert Andor nem akarja, hogy Naomi rájöjjön, milyen jóban lettek. Naiva szerint Naomi úgy kelleti magát, mint egy koszos kurva a négyes úton. Kis táncikálás kezdődik, se Hiper, se Csíra nem rázza a ráznivalót, így Bettina és Andor kénytelen, de persze elmaradnak Naomi mögött, aki hiába tagadja, tuti, hogy ezzel keresi a kenyerét valami pozsonyi kuplerájban. Hiper is előkerül, de csak azért, hogy bebizonyítsa: nála ordenárébb ribanc nincs az Éden hotelben. Animgiffel illusztráljuk a pucsítós seggtáncot.

Ugye. Andornak nem ezzel van baja, hanem Naomival, a másik feltűnési viszketegségben szenvedő luvnyával, akit Broki a pultnál fűz egy kicsit, kint is fogunk találkozni? Persze, mondja Naomi. De nem szervezett programon, hanem csak mi ketten, érted, fűzi tovább Broki a beszélgetést. Meglássuk mennyit leszek Pesten, mondja erre Naomi, Broki viszont nem zárkózik el egy pozsonyi úttól sem. Ha ezt Naiva hallja, a tökét leszakítja. Nemsokára körtánc alakul ki, és egy vita, mert Naomi ezt mondja, hogy Naiva a cuki lánynak tűnő cuki lány, és ezt valamiért nem lehet mondani Bettina előtt. A beszólásnak lesz folytatása, Naiva lebassza Naomit, normális vagy bazdmeg? Nem láttad a fejét? Kinek? Hol? Mi az a fej? Naomi, te agyatlan vagy, csóválja a fejét Naiva, miközben a háttérben Hiper és Broki zombitáncot lejt, a világ megérett a pusztulásra, én mondom. Még egy kicsit civakodnak a biztonság kedvéért, hadd tudja meg Bettina is, hogy mi is a helyzet egészen pontosan.

Naiva bevonul a szobába bőgni. Naomi meg Hipernek panaszkodik, kinek másnak. Csírának hiányzik az olvasás, így felolvassa a szponzortermék használati utasítását. Kint a pultnál Broki vesz egy nagy levegőt, és aszongya Naivának, hogy van pár dolog, amit nem tud, például azt, hogy mennyire hiányzik neki a nője. Teccik tudni, az, amelyiket az anyjának néztünk. És nem Naiva sír jobban hanem Broki. Közben Papucs kijelenti, hogy nem tud így együtt élni senkivel, mint Hiperrel, amire a nő megint megemlíti, hogy hánynia kell Papucstól, és odaveti neki, hogy akkor adassa neki a védettséget és szevasz, menj a faszomba haza. A nappaliban Broki vesz egy nagy levegőt, még van itt valami, hát ez a nő, mármint a csajom, bent járt, amikor kint voltunk randizni, akkor. Na, ezt a fogkrémet már nem lehet visszatolni a tubusba. Naiva ilyet még soha nem érzett, azt mondja. Broki azt mondja még, hogy pont úgy érez Naiva iránt, mint eddig és nem fogja átbaszni. Mostantól mármint?

Naiva nem haragszik, mint mondja, és bazdmeg lesmárolja Brokit a pult mellett, ez a nő nem lehet ennyire hülye. Vagy kibaszott profi, és a döntőben úgy elhajítja az Egymás Iránt Érzett Bizalom Aranyozott Labdáját, mint a szart, amint 22,5 millióhoz ér T69.2. A smárolás végén Broki baszni akar, amit Naiva azért elég meredeknek tart, csak most vallottad be, hogy a) szereti a csaját, b) itt volt a csaja, miközben Naivát kúrta. Holnap a Pandorán dráma lesz, Broki meg Naomiba gabalyodik Naiva szeme láttára.

 

Címkék: éden hotel
731 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Móka na 2012.05.02. 13:46:08

@riverblue: egyetértek azzal a felvetéssel,hogy a résztvevők korátlaga és kiválasztása is el bagatelizált..
sajnos..kevés az a 20-23 éves aki a primitívségen kívül más "színt" is a képernyőre tudna vinni..
hasonló külföldi műsorok átlagéletkora magasabb..tán nem véletlenül.
ha a szerkesztők pedig ráerősítenek erre az "egyagysejtes" szereplőválogatásra ill.a műsor részek manipulálása is erre erősít rá..úgy az (értelmesebb) nézők is elpártolnak majd,a sikeresnek indult szériától.

Teljesen egyetértek, főleg a végével. Ezt már többször ki is fejtettem, de te új vagy ha jól látom. :)
Ha rákattintasz a nevedre a válaszban, akkor kiderül melyik irásodra nyomtak válasz erre-t. :)

Zafír333 2012.05.02. 13:47:13

Sziasztok!
Úgy tűnik, az "Éden" csak reklámfogás, amely a poklot hivatott elfedni .
Hiper kifordult önmagából, egy kis idő múlva vérre megy.Csak a 25 millió lebeg a szemei előtt,ahogy a hiéna fókuszál a zsákmányra,a pusztító vágy egyre jobban kiül az arcára. A legjobb lenne számára, ha kiesne, különben megkattan( ezt komolyan gondolom)
Broki viselkedését egy szóval lehet jellemezni: hányás. Mellesleg bármikor képes sírva fakadni, nem hat meg. Gyenge( de nem a könnyei miatt)Ennyi elég is róla...
Márk, Kíra, Edina és Elemző, aki még tudja, hogy kicsoda.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 13:56:03

@Mrs. Jackman:
Meghajolnék a dicséretedre, de épp bokától nyakig be vagyok fóliázva, így ez esélytelen. Mellesleg pokolian tépi a szőrömet, de gondolom jól van ez így:)

mangalor 2012.05.02. 13:56:05

@cézé: biztosan vannak ilyenek is:) Nem azt mondom, hogy minden szereplőnek 30+-osnak kellene lennie, de hogy csupa tapasztalatlan, 20 éves, imádom a kerekposit és a nagymelleket típusú fiú, és a táncommal akarom meghódítani a fiúkat lány szerepeljen, sztem kevés egy egy ilyen műsorhoz. Pít nem hiába tud jól lavírozni, nem hiába választotta a múltkor 3 lány is. Arról volt szó, hogy jól terelgette a csajokat, MEGHALLGATTA ŐKET ÉS A BIZALMUKBA FÉRKŐZÖTT (bocs.CL) mert tudta, hogy a 20onéveseket hogyan lehet befolyásolni, és nem félt kicsit belehazudni a szemükbe:) Nem hiába volt remek játékos Pocahontas is, 28 évesen volt már mögötte annyi, amivel egy 19 éves Melákot az ujja köré csavart, de az első alkalommal le is cserélte lelkifuri nélkül Mátéra.
Én úgy gondolom, hogy ha lenne egy alap 30-as csoport és bedobnának hol csábító fiatal csajokat, hol karakteres pasikat, és rengeteg párcserés feladat lenne, sokkal pörgősebb lenne a műsor. És ki is derülne, hogy a sok megpróbáltatás mellett ki az, akiben tényleg megbízhat az ember. a dugás persze jó lánc egy darabig, de nem életbiztosítás, és valljuk be, uncsi az évődés is, és az egész párkapcsolatosdi, ahogy valaki találóan megfogalmazta, nem ezért fizettünk:)

kovácspéterke 2012.05.02. 14:01:12

@cézé: hát, én már gondolkodtam, h jelentkeznék-e, de nem tudom, nincs bennem annyi feltünési viszketegség, h éjjel-nappal mutasson a kamera.

Fredo78 2012.05.02. 14:01:51

Belegondoltam hogy mondjuk a játék végén Anikó áll ott valakivel... HÉ elkezdi mondani: -2,5 millió forint. A pasija gömb ledob és vége :)

2012.05.02. 14:02:21

Király a poszt, fasza tényleg, de nem tudom ki kicsoda benne.

Miért nem lehet a szereplők rendes nevét leírva publikálni a posztot?

Valahogy nem értem miért kell címkézni őket. Szerintem az is elég gáz nekik, hogy ilyen műsorra adták a fejüket.

Legalább a "Broki" után, oda lehetne biggyeszteni hogy Máté. Broki Máté vagy Máté Broki. Amúgy is egy címeres fsz az a gyerek.

Vagy Naiva Edina, vagy Edina Naiva, ez még művésznévnek is elmenne. Köszi!

2012.05.02. 14:07:00

@kerdesek05:
Bocsi: "Kicsit felnőtt?"
Ez a gyökér?!

Sajnálom, de ahogy ez a srác viselkedik, az kb. olyan felnőtt mint az ötéves duzzogó szomszédki'csávó az oviban, amikor a csoport szépkislánya elveszi a játékát.

Rá nagyon igaz az a mondás, hogy ne ítélj a külső alapján mert csalódni fogsz!

Vadkörte82 2012.05.02. 14:21:25

@Cathcart_ezredes: 'ég a zsír' jeeeee :) állj ki a napra akkor hatásosabb!

2012.05.02. 14:23:00

@ő-szinte:

Köszi!

Csak nekem tűnik fel, hogy az első évados játékosokban még volt tartás a mostaniakhoz képest?!

Banyus83 2012.05.02. 14:34:07

@riverblue: Azt, hogy egyetértek..nem kicsit, nagyon :-)

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 14:34:11

Hiperen elég durván látszanak az x hetes bezártság tünetei, egészen elképesztő amit ez a muff megenged már magának, kajak bolond. De a halvérű LMZő sem sokkal különb,csak ő a másik véglet, ami ugatást ez eltűr a ribanctól, hihetetlen. Úgy basztam volna már ki Hipert a szobából, mint macskát szarni...

virus 2012.05.02. 14:40:39

Szerintem Anikót ki fogják tenni a többiek nemsokára.Tuti befutó lányként Naiva, és Fszk Naomi.

Elemző tényleg Csírával képes folytatni ezt a játékot.

Én Naivából azt nézem ki, hogy álszent K-va, mert valaki már nem lehet ennyire hülye...vagy igen?
Szerintem sunyi...és ugyanez a véleményem Naomiról is....

De nem baj lassan úgyis elindul a pokol a lóvéért.
Gondolom ma megint ajánlanak fel fix lóvét..

Sziporka 2012.05.02. 14:41:55

jaj rég röhögtem ennyi, köszi sixx!! Főelg a hiperes részeken..de komolyan, ez a nő mit vállal?
én is néha azt éreztem amit sixx, remegek stb pedig nem is láttam, csak olvasom:)

De nem értem, most hogy jött neki, hogy hánynia kell Leventétől?? Egyik pillanatról a másikra?? Pff..

Naiva meg eddig csak naiv volt, mostantól meg buta p csa.

Egy normális hő nincs benn baze a Csírán kívül.

virus 2012.05.02. 14:43:30

Anikónak azért van hányhatnékja,mert már jól +b.szták és ennyi, neki az elég volt.

Amúgy szerintem személyiségzavaros kissé, én orrba rúgnám ha így beszélne velem.

tomfree 2012.05.02. 14:47:56

Egyetértek az előttem szólókkal, akik kritizálták a szereplőválogatást. Kicsit érettebb korosztály vagy értelmesebb emberek kellettek volna ide megfelelő feladatokkal. Abból, hogy sok eszetlen ül a kanapén/medenceparton egész nap, nem sok mindent lehet kihozni. Elég gáz, ha a műsort csak vulgáris beszólásokkal és elmebeteg szereplőkkel lehet eladni a közönségnek.
Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy a tegnapi előzetesben az új csaj van benn este (ergo nyilván a dunai gyerek :-) esett ki?

Sziporka 2012.05.02. 14:49:33

@beacska: Te miért kacsingatsz folyton? úgy érzem, mintha valamiről le lennék maradva :D

virus 2012.05.02. 14:52:14

@tomfree: Szerintem semmi baj a szereplőkkel, ez így jó megbotránkoztatónak, helyenként alpárinak,fiatalosnak, szex-szel telinek kell lennie.

Korhatárt illetve 37 volt a maximum nem tudom mi ezzel a baj.

Nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lett volna egy olyan műsorra ahol 30-40 es emberek szám háborúznak, vagy kincskeresőst játszanak, é megvitatják mai gazdasági viszonyokat :)

beacska 2012.05.02. 14:59:31

@Sziporka: mittudom én, mert kisebbet kell fogni a ;)-hoz, mint a :)-hoz?...;)...:)

beacska 2012.05.02. 15:03:38

@jo.e: hát sok értelme nem lenne fogadni, lévén, csak Anikó v. Levente tudná eldönteni, bármilyen sok tanú is van rá....már ha még mindig arról van szó, miben egyeztek meg előre

mangalor 2012.05.02. 15:11:48

@virus: "30-40 es emberek szám háborúznak, vagy kincskeresőst játszanak, é megvitatják mai gazdasági viszonyokat" Nem erről van szó, és durván sarkítasz, mellesleg ehy számháborúzás is lassan érdekesebb lenne, mint a mostani kanapéntespedés, medencézés, ágyonheverés, mert maguktól semmit nem csinálnak. nem minden 30-40-es ember érdeklődése gazdasági. Mutatok neked 40-es nőt, aki mind alakban, edzettségben, szépségben veri az összes 20onéves bent lévőt, és aki minden ujjára kaphatna egy huszonéves fiút/lányt, mikor mihez lenne kedve. De most nem is ezt akartam mondani, hanem azt, hogy egy harmincas még mindig szexuálisan aktív, még mindig vonzó, még mindig benne van őrültségekben is... nem mintha marha őrült dolgokat csinálnának bent a résztvevők:o Hidd el, ilyen beszélgetéseket, amit nap mint nap látunk, a harmincasok is simán produkálnak:) A különbség annyi lenne, hogy olyan emberek kerülnének be, akik nem hiszenk el rögtön mindent a másiknak, és pl. egy ilyen Mátét úgy csap nyakon egy tízessel idősebb nő, ha kamuzik, hogy nyekken. Meg persze a szerkik se állnak hivatásuk magaslatán. Hol lehet jelentkezni szerkesztőnek?? mennék szívesen!

foxglove (törölt) 2012.05.02. 15:12:23

"ez a nő sokkal gyökerebb, mit Pókmajom Szandra volt az első évadban"

na erre a mondatra vártam, sixx:D

riverblue 2012.05.02. 15:20:49

@virus: tudod izlések és pofonok..
nem tudom hány éves lehetsz..igaz nem is ez a lényeg.hanem az igényszint;)
ha neked elég az alpáriság,akkor sok műsor közül válogathatsz.
itt volt egy koncepció,ezt sikerült magyarosítani üresfejű ,stílustalan emberkékkel..
az első évad sem volt egy fáklyás menet,de volt pár karakteres arc.
itt eddig nem sok.(2-3max)

egy épkézláb csapat Hipert már rég kivágta volna a francba!

kerdesek05 2012.05.02. 15:45:36

@vágtázó halottkém: igen ezért mondom, kicsit felnőtt, de még nem egészen!
Matcsi még fiatal és siheder, milf barátnővel.
rájött, hogy mindennek ára van:)

kerdesek05 2012.05.02. 15:47:58

@riverblue: Hiperről csak LMZ tudja ezer százalékig, hogy nyomi,a többieknek nem árt, ráadásul mindenkivel eljátssza a nagy barátot.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.05.02. 15:57:18

Remélem, akik annyira védték Brokit még most is így gondolják...

Edinát még húzni fogja, azt mondom.

Hiper meg a női nem szégyene. Az ilyen picsák miatt szégyellem,hogy nő vagyok, komolyan.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:02:26

@Sziporka: sztem az van, h az elején kapta a cuccot a szerkiktől, aztán meg nem. és most megnézik, mit csinál :D

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:06:46

@Mrs. Jackman: Úgy örült a múltkor annak az öregnek a szatyrokkal, hogy azt hittem az hozza az anyagot. Azután kiderült, hogy csak a fodrász. :-)

kovácspéterke 2012.05.02. 16:09:39

@kerdesek05: 25 évesen sztem már nem pardon az életkor egy ilyen szituációban...

tomfree 2012.05.02. 16:16:42

@virus: Ha ezt gondolod a szintnek, hogy megbotránkoztató ill. alpári legyen, akkor nem tudok mit mondani erre. Tudod vannak értelmes huszonévesek és nem csak gazdasági érdeklődésű harmincasak is. Még a számháború is érdekesebb lenne ennél az alja stílusnál, amit egyes szereplők benn művelnek vagy a negédes butuska szerelmi vallomásoknál. Ez egy taktikai játék, de úgy tűnik, hogy ezek a játékosok (tisztelet a kivételnek) nyaralni meg piálni mentek be a játékba.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:17:41

@kerdesek05: Azért Reni se sokat mesélhetett a hotelbeli élményeiről, Pedro meg a rendezvényeken ismerte meg, hogy ki volt bent még.

szepi79 2012.05.02. 16:20:55

hoppáhoppá!!! most gondolok csak bele!

mi van akkor, ha edina és broki leültek a bárhoz dumálni, elkezdtek smárolni, és brokinak EZUTÁN lett hirtelen lelkifurkája, és kezdett el bőgni? a trükkös vágó bácsik meg úgy állították be, mintha a nagy kinticsajos vallomás után lett volna a smár, pedig lehet előtte volt... ez csak nekem jutott eszembe?

szepi79 2012.05.02. 16:26:02

@Pácsó Ármándó: hogy edina naivabbnak tűnjön a sokéves átlagnál. mert ha megnézzük a reakciókat, úgy látom mindenki a virtuális homlokára csapott annál a jelenetnél, hogy mekkora liba ez a csaj (én is, többek között, de akkor még friss volt az élmény.)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:29:40

@szepi79, első ezen a néven: Szerinted Edina még robbantani fogja a naiva imidzsét és ehhez altatnak a szerkik?

riverblue 2012.05.02. 16:29:45

@kerdesek05:
szerintem Ostobenkó Noémin kívül szinte mindenki
rühelli Anikót,csak éppen nem lépnek fel ellene,mert tartanak tőle.
lásd: Kíra,Pít is fújnak rá,csak épp
fű alatt mindeddig..
LMZ pedig egy igazi puhapöccs!

szepi79 2012.05.02. 16:31:47

@Pácsó Ármándó: akár ez, akár csak enélkül unalmas lett volna a mai adás, mert az LMZ+hiper konfliktust nehéz lett volna 40 percre kitolni.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 16:35:55

@szepi79, első ezen a néven:
Biztos sokszor vágnak hasonló módon, de sztem ebben az esetben (még ha nyilván maradtak is részek, amit nem vágtak be) a sorrenden nem változtattak. Ha a csók után jött volna a lelkiismeret furdalás, akkor utána hogy mászott volna rá Broki vigyorogva a hálóban? Nekem úgy tűnik logikusnak, ahogy leadták, persze lehet bármi.

@Vadkörte82: @Mrs. Jackman:
Ez most komoly, hogy a fólia-múmia fogyásra van?! Csíra hova akar még fogyni? Én úgy értettem tegnap, hogy valami krém beszívódásához kell ez a hülyeség. Ebből is látszik, hogy sok mindenhez vagyok konkrétan ostobább még Naominál is, de a női szépségápolás majdnem mindet üti:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:36:17

@riverblue: Szerintem Levi abba is belegondolt, hogy túl sokáig "aludt" Hiper mellett.
Anikó két barinője az ostobenkó és a naiva, talán nem véletlenül. Szerintem simán érződik a hangsúlyából mikor barátságos érdekből. Persze én innen könnyen okoskodok, de látszik, hogy kiket tud megvezetni.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:40:06

@szepi79, első ezen a néven: Lehet.

@Cathcart_ezredes: A krém is a fogyáshoz kell, állítólag. Csíra azért most sokkal inkább terhes hattyú mell nélkül, mint az elején.

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 16:41:56

@szepi79, első ezen a néven: Nem hiszem, hogy összevágták volna. A végeredmény tekintetében pedig tök mind1 lenne. Mielőtt Broki őszintére itta és vallomásra szánta el magát, Naivát három méternél közelebb nem engedte magához...

Bar Kochba 2012.05.02. 16:42:34

"Csírának a fasza kivan azzal, hogy minden új beköltözőnek nagyobb esélye van a bennmaradásra, mint neki."

- Pláne, hogy neki volt egy "Vissza a játékba miután kiestél" kártyája.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:48:35

@Cathcart_ezredes: ja, meg narancsbőr ellen, mondjuk tiszta hülyeség jégzselét erre használni, ott pont a dunszt a lényeg. csíra ettől nem fog fogyni, max hasból, ha egy héten háromszor betekeri magát vmi fogyasztókrémmel

kovácspéterke 2012.05.02. 16:50:27

@Mrs. Jackman: mondjuk egy hónapon keresztül.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:53:16

@Cathcart_ezredes: egyébként olyanra jó, amire használja, mert nem akar koplalni gondolom, de a hasából szeretne leszedni. mondjuk a csokika nem sokat segít rajta.

kerdesek05 2012.05.02. 16:53:38

@nyílegyenes labirintus: igen, teljesen mindegy hogy volt, a lényeg, Matcsi 10 sörrel meg rövidekkel a fejében lámpavilágosságban akarta magáévá tenni Edinánkat, amihez Edinánk nem játszott partnert az Edina Fanclub legnagyobb örömére:)

kerdesek05 2012.05.02. 16:54:24

@Cathcart_ezredes: hasa lett Kyrának és a 40 kilos tömegéhez az a 2 kiló nagyon kiütkozik:)

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 16:57:36

@Alfonzina, aki tudja..: Mi bajod Borokival?
Csak egy abszolút életszagú szappanoperát nyomnak a játékon belül. Ráadásul ez nem befolyásolja (egyelőre) a taktikáját, tehát ügyes. Hogy erkölcsös vagy etikus-e, az más kérdés.
Inkább így játsszon, mint hogy a bezártságtól Hiper-szindrómát kapjon...

riverblue 2012.05.02. 17:03:08

A végjáték még csak most kezdődik majd..:)tehát még lehet pozitív a dolog.
A műsor készítők tavaly is megkeverték a
kártyákat a végén kissé..lásd.Ádám és
colos haverja reload ill. Alíz szopása
a gömb ceremónián.(igaz erről a "focista Banderas" tehetett)de volt két majdnem friss játékos aki szintén lóvéval tért haza..

Kérdés,hogy ebből a brigádból mit sikerül kihozni,mert eddig az igazi taktikai rész az inkább háttérbe szorult..
kész szituk voltak..és sértett egók,sablonos kijelentések és bugyuta érzelmi szálak.

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 17:03:22

@kerdesek05: egyelőre nem sikerült, de nem hiszem, hogy sokat kell várni, hogy ismét hódítóra igya magát. És akkor mi van, ha ismét "magáévá teszi Edinát" ,hogy a te szavaiddal éljek? Semmi.
Sixx azért nem hülyegyerek, na.
Most már mindenki láthatja, mitől lett Edina-Naiva, Máté meg Broki.
Nomen est omen. :)

Müszélia 2012.05.02. 17:16:58

lehet, hogy néha okos dolgokról is beszélgetnek ezek az emberkék, csak azt mind kivágják. a nézőközönség szellemi színvonalának megóvása érdekében.
ja, és én vagyok az egyetlen, aki NEM nézem. én csak kommentelgetek...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:17:53

Nekem meg ez villant be:
A mai részben, mikor leszáll az éj és a skorpiók sem kergetik már a nagylábujjakat, hirtelen - mintegy varázsütésre - csend borul a tájra. Az
Éden Hotel felett fekete fellegek gyülekeznek és az ormányos medvék riadtan bújnak össze Oreo keksszel bélelt apró odvaikban. Levente hosszú fekete reverendát ölt az alaksorban, nyakába akasztja a Guadalupei Szűzanya
Mellkeresztjét, laposüvegébe szentelt vizet tölt és rojtos, sokat látott
bibliájával belép a Szobába. A Szobába ami szörnyű titkot őriz! Egy démontól megszállt nő rángatózik az ágyon és hisztérikus kacagás kíséretében ezt fröcsögi habzó szájjal: Ez az én szobám! Ez az én ágyam! Ez az én testem!! Ez az én pénzem!! Az ÉH felett a villámok csapkodnak és kísérteties fényük a medence szélén ülő dögkeselyűk kegyetlen szemében tükröződik vissza. Levente rezzenéstelen arcán nyoma sincs érzelemnek. Idegei közé rózsafűzért font a böjttel töltött vatikáni évei alatt. Jobbkezének mutatóujját felemelve dicsfénybe vont szent szavak hagyják el szigorú száját: "In nomine Patris et Filio et Spiritio Sancti!!"

LoveMy 2012.05.02. 17:19:21

Edina-FSZK veszekedés kapcsán jutott eszembe, hogy FSZK panaszolta a Hiénának: nem érti, miért háborog Edina, mikor ők csak barátilag tapadnak Mátéra (vonaglással, szendvicstánc stb)
Amikor FSZK még Pít párja volt, féltékenységi jelenetet rendezett, mert Pít minden lánnyal jóban volt!
Régebben egy párcsere kapcsán Edina lett LMZ párja, mindig kérdőre vonta a Hiéna a pasit, hogy mi volt. Az utóbbi időben szegény LMZ, ha már 90fok helyett 45fokban próbált nézni, már üvöltött vele (hova nézel?)
Vagy csak minden nézőpont kérdése?

LoveMy 2012.05.02. 17:21:12

@Pácsó Ármándó:
nem volt jó az éjszakád? ;)

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 17:23:34

@Pácsó Ármándó:
aztarohadt:))) Nem vagy normális:))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:24:57

@LoveMy: Az Ezredes küldött egy üveg italt, azt ittam meg lefekvés előtt. Kicsit furcsa íze volt...

Kallisztó 2012.05.02. 17:34:03

Alapból nem értem Naívát, de hogy kiborult Noémire, mert elrontja amit eddig felépített? Ja, jogos elvárás, hogy a végjátékban a másik inkább az ő jól felépített színjátékát védje...
És ezzel kb. el is ismerte, hogy egy sunyi megjátszós csaj, aki cukinak akar látszani, Noémi meg erre rájött és kimondta. Nem is annyira buta, mint amilyennek látszik

kovácspéterke 2012.05.02. 17:34:57

@LoveMy: de nem a csajoknak mondta, sztem itt ez a lényeg. plusz, nekem úgy jött le, h tényleg nem nagyon vágják a többiek, h van vmi kettőjük között, így ergó féltékeny nem lehet. mondjuk azon megsértődni, h nem is olyan rendes kislány, tiszta hülyeség. egyébként meg noémi mindenkivel táncol, píttel is.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:41:49

@Mrs. Jackman: Edina azért sértődött meg, mert taktikai barátkozásba kezdett Bettivel és szerinte Noé ebbe rondított bele.

kovácspéterke 2012.05.02. 17:43:24

@Pácsó Ármándó: jó, hát nem figyelhet mindenki oda rá, noéminak miért kellene tekintettel lennie edina taktikájára, plusz, ha egy viccel elüti, akkor jobban jár, minthogy hisztizni kezd.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 17:49:14

@Pácsó Ármándó:
Ne az italra fogd: mindenki tudja, hogy bélyeges vagy:)
@Mrs. Jackman: már kicsit kevésbé hülyén fogok meghalni, köszi:)

2012.05.02. 17:50:59

Tavaly azt ígérték, hogy idősebbeket válogatnak be, nem sikerült.

2012.05.02. 17:51:44

@Pácsó Ármándó: Hogy néz ki egy alaKsor???

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:51:44

@Mrs. Jackman: Edina eddig is rossz szemmel nézte Noé viselkedését, ez csak az utolsó csepp volt neki a pohárban, most tört ki az eddig visszafojtott rosszallása. Szerintem is eltúlozta a konkrét dolgot, de már gyűjtögette egy ideje a mérgét.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:54:22

@szerivan: Sötét alakok álldogálnak benne vagy csak elbaxtam :-)

@Cathcart_ezredes: Még van az üveg alján néhány korty. Folytassam a sztorit?

LoveMy 2012.05.02. 18:00:38

@Mrs. Jackman:
Csak azt felejted el, hogy nem most figyelmeztette először Edina ezt kotnyeles, mindenbe beletrafáló FSZK-t. De hogy ha viccel, akkor miért csinált a Péterféle FSZK-zásból tömeghisztériát?
Ott is ő volt aki megint csak nem tudta hol a határ!
Ja, vagy tényleg minden nézőpont kérdése?

LoveMy 2012.05.02. 18:03:05

@Pácsó Ármándó:
Akkor értem már miért voltál @-ben olyan morózus, de azért köszi a kényszerítőzést! És mindamellett rafkós módon úgy állítod be, hogy én tehetek róla! Öcccccccsém!
Nem vagy te Máté?

kovácspéterke 2012.05.02. 18:27:33

@LoveMy: most vagy mindkettő hülye, mert felvettték a beszólást vagy egyik sem. sztem az előbbi, bár a kurvázás kicsit erőteljesebb, mint a tegnap esti szöveg.

Pokróc 2012.05.02. 18:44:54

Azt lehet tudni, hogy a Hiénát kicseszik a következő párválasztón?

Csak mert szerintem rontja a nézők morálját és emberiségbe vetett hitét, ha egy ennyire minden emberi mivoltjából kifordult, velejéig elvetemült játékost kell nézniük huzamos időn keresztül...

mézescsók 2012.05.02. 18:46:10

Nyilván egyszerűbben látom a dolgokat, mint Ti, akik pengék vagytok valamennyi adásból, de:
1./ Szerintem Edinát most az ár viszi. Belekezdett ebbe a Mátés dologba és ahhoz késő van, hogy bármin is változtasson. Ha most homlokegyenest másképp viselkedne és Mátét elküldené a búsba, akkor az lenne a baj. Viszi a tehetetlenségi erő, amit maga idézett elő. Annyira nem hülye, hogy ezt ne ismerje fel, de változtatni már nem tud. Vagy: melyik pasi mögé állhatna Brokin kívül? Szóval elcseszte és már tudja.
2./ Noéminek szerintem egyszerűen f...hiánya van. Az illedelmesebben szeretethiánynak is hívhatják felőlem. Amikor még Pít volt a párja, felajánlott neki valami kis laza pettinget, amit Pít hárított, mondván, ezt Ő csak akkor tudja, ha érzelmileg kötődik. Aztán jött Omar, akivel állítólag kölcsönös szimpátia volt, de azzal sem jött össze, pedig Omarnak is felajánlotta. Amikor a srác hárított, akkor azzal mentegette a helyzetet, hogy csak hülyéskedett. Broki viszont alkalmas mind mentálisan, mind potenciálisan az effajta játékokra.
3./ Ha Broki arra gondolt, hogy nagyobb gáz mamika szemében, ha egy nő mellett horgonyoz le az édenben, mintha sok mellett, akkor téved. Mindenesetre a barátnő helyében nagyon meggondolnám, hogy mennyire kell ez a fiú. Amúgy meg, ha csak a szexre kell, akkor mindenképpen meg kell tartani. Gyomra is van, spermája is, mi kell még?

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 18:51:54

@mézescsók: 1, Én nem tapasztalom azt Edinán, hogy váltani akarna, szerintem még szereti Mátét.
2, Ez könnyen lehet, de Noé azért mégse ugrik csak úgy rá mindent kockáztatva Brokira.
3, szerintem Mátét nem fogadhatták vissza kint, vagy legalábbis hosszú mosolyszünet következhetett

Riz Ottó 2012.05.02. 18:55:38

Helló Mindenki!

Én eddig csak leginkább olvastam, de most épp nézem a legutóbbit és nem térek magamhoz. Ez a Hiper...nem térek magamhoz. Levente pedig szerintem nem puhapöcs, élvezi, hogy felpörög Hiper, ő meg röhög rajta.

Most tartok ott, hogy Pít odamegy hozzájuk, Hiper jól elröhögcsél, ha tényleg utálná, nem így viselkedne.

LoveMy 2012.05.02. 19:03:49

@mézescsók:
1-2. Sok igazság van abban amit leírtál, de mindezek mellett Edina tényleg szereti Mátét, ezért bocsájt meg neki, és áll mellette továbbra is, de ha ez kint lenne, Edina sem így döntene, hanem felállna!
Viszont, hogy később mi lesz....?
3. Tuti hogy az ex kiadta az útját Máténak, már csak azért is, mert ÉH2-t elég valószínű, hogy az ex családja és barátai is nézték! :)

inmemancsi 2012.05.02. 19:08:01

@Pácsó Ármándó: ja

és omár ha ott lenne micsinál hippivel

hideg kéz 2012.05.02. 19:29:16

@Pácsó Ármándó: Ez az ördögűzés feldobná az estémet:))

kerdesek05 2012.05.02. 19:29:36

@Cathcart_ezredes: HAHAHA:)
tuti bélyeges vagy duma, top10!:)
Össze kellene szedni az ÉH2TOP10 beszólásait, csinálok róluk egy videot, ha összejön, ha lesz érdeklődés!:)

inmemancsi 2012.05.02. 19:30:00

na gyerekek ki hogy kezelné hippit ha bent lenne - és mondjuk tilos az erőszak és a szóbeli terror

hideg kéz 2012.05.02. 19:31:23

Egyébként, nekem feltűnt már, hogy úgy híznak ezek, mintha valami verseny lenne a háttérben. Elég megnézni Csíra, Broki meg Edinka bemutatkozó videóit. Ijesztő, hogy 20-25 éves embereknek is elég egy hónap punnyadás ehhez.

kerdesek05 2012.05.02. 19:31:43

@LoveMy: igen vége annak, legalábbis volt erről valamiféle nyilatkozat az ÉH2 esemény után

kerdesek05 2012.05.02. 19:32:51

@hideg kéz: teljesen természetes, ilyen az emberi test ha iszik meg nyaral akkor hízik:)

hideg kéz 2012.05.02. 19:36:50

Na, van új?
Nehogy itt ragadjak hülyét csinálni magamból. A múltkor is ellőttem egy csomó okosságot a semmibe:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 19:40:42

@hideg kéz: Még nincs, de már szokott jönni ilyenkor

Vadkörte82 2012.05.02. 19:42:54

@hideg kéz: @Pácsó Ármándó: még nincs :) már várom! ..amúgy az alkohol nagyon hízlal..na meg a punnyadás a medenceparton.

LoveMy 2012.05.02. 19:45:35

@Vadkörte82:
nem baj, majd befóliázzák magukat, aztán primőrként eladják a piacon :D

hideg kéz 2012.05.02. 19:49:04

Bezzeg a jó Melák inkább kirókázta, csak nehogy felugorjon pár köbcenti zsír:)

Hurri Kán 2012.05.02. 19:52:29

@inmemancsi:
Én. Kikötném napra, víz nélkül.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 19:55:07

@hideg kéz: Aki tapasztalt, az tapasztalt! Nincs mese!

inmemancsi 2012.05.02. 19:57:59

@gyvy: szasz csinike, nem rossz, azért kérdeztem, hogy tanuljak, de te voltál az első aki válaszolt:)) - ezt pácolásnak hívják egyébként?:))

Hurri Kán 2012.05.02. 19:59:38

@inmemancsi:
Nem, domesztikálásnak. :D
süti beállítások módosítása