Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X157

2012. február 22. 22:00 - Hódos Hajnalka

Az van, hogy nem szabadulunk a Hutyutyutól. Nem és nem. Akkor sem, ha a fene fenét eszik. A nap kérdése mégsem az lesz, készült-e kompromittáló videjó (he?) Hutyiról, hanem az, dugott-e csütörtökön Peti és Veronika. Pötyi új helyikét kapott, csak mondom, maradtunk a férfias vonalnál, kék, sárga és narancs csíkok, rajtuk zöld négyzetek, világoskék csigavonalak és piros margaréták, valamint kettő újabb lyukat ásott a kertben, azon túl, hogy mostanában kaukázusi farkasölőnek képzeli magát, ez nem újdonság, azaz ugyanúgy nem szabad(na). Szóval, visszaette őket a fene. Mindet. Bandikát és az Amandalír hangú csajt kivéve, akinek már a nevét is elfelejtettem, ők azért nem, mert nem párbajon estek ki.

Mikor bezúdulnak, mint tömeg, Csaba éppen a szomszéd óvodából kölcsönkért locsolókannával öntözgeti a havat, ennyi erővel rá is pisálhatna, a tevékenység célja a hót gyorsabb olvadásra bírni. Ződ a lámpa, visítva berontanak a Kiesettek, nagy az öröm, úgy tesznek, mintha szeretnék egymást, ölelkezés, puszipuszi meg ami ilyenkor szokásos. Seri úgy érezte, hogy Urisssten, Fecó meg egy életre belopja magát a Hisztérika szívébe, mert azt hazudja neki, vékonyabb a dereka. Elhiszi, persze, hogyne hinné. Volt szoliban is, azért vörös középen a feje, mert ilyen csőszoliban volt, és Attila már idegesíti. Viccen kívül mindjárt elborul az agya, nahálistennek, ott vagyunk, ahol a part szakad, kinek hiányzott ez? Vera szembesült a botlásával is, ezért úgy dönt, bevallja a nagy titkot. Fecónak.

Volt egy elég nagy törés az életében, és tökmindegy, a lényeg, arra adta a fejét, hogy elkezd az erotikus iparban (hagyok időt) izé... mozgolódni. És kint úgy híresült el, hogy a Pornósvera, pedig nem az. Van egy nagyon kemény videó, ami a belépő volt ahhoz, hogy ő ezzel foglalkozzon. Ebben látta a kiutat, hogy teljesen más életet kezdjen. Mert összeomlott körülötte minden. Csak a pénz miatt, igen. Másnap lelki töréssel kelt és hátat fordított, de szembe kell vele nézni. Kurva nagy szerencsém van, hogy amikor nekem omlik össze az életem, akkor nem az erotikus iparban kezdek mozgolódni, hanem csak megzuhanok, mint a forint, különben nemcsak több pornóoszkárt kaptam volna, mint Adele Grammy-t az utóbbi pár hétben, de még a minap született kiszsiráfocska is meglett volna. Sírásig. Abba bele se gondolok, hogy milyen Pötyi videók keringenének a jútyúbon. Fecó nem nagyon csalódott, mert ez Vera kis keresztje, az ő kis saját lelkivilágában kell ezt elintézni. Ölelkezés után Fecó rí a retyóban, mit kell még megérnie? Hát mit kell még itt átélni a Zembernek? Hát ez a ValóVilág?

Fecó gyorsan el is meséli, milyen durva ez, Kinga fröcsög, na, az erkölcscsősz, mi? Ne csillogjon itt senkinek a szeme, mi? Csaba szerint is nagyon erős, de ő a két szemével látni akarja. Kinn a nappaliban Csaba már pornó dévédéről beszél, röhögök, hogy születik a pletyka, ugye. Várom, hogy mire Eszterhez ér a hír, már pornó életműdíjról legyen szó, de nem. Attila mostantól büszke rá, hát ilyen masszívan beállítani egy erkölcsi színvonalat hónapokon keresztül, az menő! Cristofel kiáll Veráért a maga módján, mert értse meg, hogy mindenki úgy néz rá, mint egy szardarabra. Mire oda jutunk, hogy Vera Serinek is elmondja, már kompromittáló videónak hívják a botlást, Attila meg jön a szauba, mint az erkölcs szobra, nem is értem, tán a párbaj után volt egy gerincbeültetése, amit nem raktak be az öfibe? Kurvára utálja és le is nézi, de gusztustalan és undi, amit a többiek csinálnak, mert emberileg nem alázunk senkit. Mondja ezt Attila. Mikor Vera megkérdezi, szivarozol egyet, felröhögök, a régi Attila erre azt válaszolta volna, én nem, de benne vagyok, de hát Attila most éppen a földre szállt angyal, és csak annyit mond, ühüm.

Az öfi hátralevő részében a hősszerelmeseké a főszerep, próbálom rövidre fogni, mert fáj. Krisz rohadtul szereti Veronikát, de az nem elég, mert Veronika kivan és idáig van. Pedig Krisz rohadtul szereti. Meg az is fontos, hogy vele lakik. Kriszben tüskék vannak, ezért tegnap olyanokat mondott neki, hogy nem szereti, boldogtalan vele és nem bízik benne, mert meg akarta bántani, pedig nem akarta bántani. Hápedig a nő az nő, kéne vágni, hogy ez mit jelent! Attila nemcsak mint az Erkölcsi Magasság, de mint Párterapeuta is bemutatkozik ma, úgy látszik. Amíg Krisz neki nyíg, Veronika és Péter vihogva arról beszélgetnek, jó volt-e. Nem, szar volt. De akkor miért írta, hogy jó volt? A jóvót-e a fürdőben folytatódna, de Eszter rájuk ront, hát az biztos, hogy nem tele hólyaggal érkezett, mert ötperces fodrászpletykálkodás, a téma, dugott-e Veronika Petivel csütörtökön, mert Peti mondta, hogy igen. Veronika bazmegol meg vihog, be vannak kamerázva, ne hozza már ilyen helyzetbe, hihihi. Egyébként nem, de a Peti olyan okos, a Cristofel meg olyan gyerek! Krisz Krisz egyenruhában van, azaz félmeztelenül és szerint Ronika nem szopatja, hanem rohadtul szereti, mert minden nap együtt vannak. Peti vigyorogva bevallja Verának, dugja Veronikát, abba meg szerintem a gyerek se fog megmaradni, nemhogy titok, odavet két mondatot Krisznek a nyugiban, több se kell a Kubai Macsónak, na majd ő!

Eljött az idő, hogy ők hárman megbeszéljék a szituációt, mi is történt odakint. Dugta-e Peti Veronikát négy héten keresztül? A maga tapintatos módján Veronikának is felteszi a kérdést, MEGKÚRT?! Peti szerint nem kéne belemenni a biológiai részletekbe, az meg, hogy őszintén ne hazudjon, egy oximoron. Veronika nem fog magyarázkodni és kibaszottul elege van Kriszből, egyébként is, egy hónapja minden nap szakítanak és boldogtalan. És álágá is van. De Krisz megbocsát, különben mehet vissza az anyjáékhoz lakni. Igen, ennyi volt az öfi, hát én se röhögtem szénné magam, pedig bevallom, szoktam a saját poénjaimon, ha nem lennék egy önimádó exhibicionista állat, nem hogyvoltoznék, ugye. Balázs ma különösen figyelmes, észreveszi, hogy Krisz hajfestéket váltott és élénken érdeklődik, hogy érzik magukat a Kiesettek. Sőt, hallja azt is, hogy Fecó izgul, mert liheg. Utolsó kiválasztás, Attila dönt szavazategyenlőség esetén, és az a csavar, hogy önmagát is mondhatja. Fecóval kezdünk, a róla szóló kisfilm arról szólt, hogy párbajszűz és Fecó természetesen nem tudja, minek köszönhető ez. Lehet, hogy ő egy kakukktojás itt bent és ki fog kelni a tojásból. A pulzusa egyébként ötszáz. Seri következik, aki Fecó szerint már visszavett az arcból. Jól van, Csaba. Látványosan átalakult a viszonyuk Attival, hogy a faszba? Hát kiesett a Kinga, hehehe. Attila szerint azért, mert eltelt az idő, és a Tuja, aki fikát evett, leverhetetlen riválissá vált, úgyhogy fel is adta vele a harcot. Csaba azért nem konfrontálódik, mert a konfliktusok nagy része sajtreszelő szintű, úgyhogy na ne. Egyébként meg itt a vége, minek öljék még mindig egymást? Volt, ami volt. Elmondják, ki hogy látja az esélyeket, aztán Seri Fecóra rak, mert mint Makó Jeruzsálemtől, Fecó Attilára, mert amikor lila kendő volt rajta, kimutatta a foga fehérjét és a bari elúszott, de az okokat majd elmondja. Csaba Serire rak, mert Attilával szerivan, a Fecó meg a barátja. Attila rakja az utolsó kiválasztás utolsó jelét, Fecóra, mert nem Serikére. Fecó érzi a harci indulót. Én azt, hogy kurva kemény napoknak nézek még elébe.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
914 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genevieve 2012.02.23. 23:15:13

@kamarti: én meg bölcsen hallgatok:-))

vallatas 2012.02.23. 23:16:52

@genevieve: @Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
akkor nincs más teendőtök mint ezerrel szavazni rá :-)

én szívemre teszem a kezem, és nem szavazok rá :-)
//a jóságomért//

Zsoofka 2012.02.23. 23:17:39

@beacska: Attilának nem lett volna szabad Kingába bújni. Kihozta belőle az állatot.

kamarti 2012.02.23. 23:17:42

@Tjuca: én ezt arra írtam, hogy Csabi nem nyerhet, hisz műsoridő híján elfelejtik addigra.... szóval rá vonatkozott, nem a tajtparasztra :)

busifa 2012.02.23. 23:17:45

@kárpátia56: önfecósítás=öncsonkítás :-))

genevieve 2012.02.23. 23:17:57

@vallatas: te majd szavazol arra akire nyugodt szivrátétes kézzel tudsz:-)

kárpátia56 (törölt) 2012.02.23. 23:18:15

@sogeking: kis szemét. (bocs) zárnám ilyenekkel a torkos csütörtököt, 40 percre egy szál kakaós csiga maradt. bóti és finom.

2012.02.23. 23:18:23

@nosce: Hogy Dorothy nem Mádai Vivienről beszél hanem Zsemlefejűmókus Lady Gogo Nyehisehi Vivienről.

Zsoofka 2012.02.23. 23:18:32

@A JÓSÁGOMÉRT!?:
Nem tom ki a kisember, én itt vok. :)

nathalie 2012.02.23. 23:19:14

@A JÓSÁGOMÉRT!?:
megtévesztő, de nem Fecó. És nem is Angelina.

vallatas 2012.02.23. 23:19:30

@genevieve:
evidens :-)
segélyből fussa.

foxglove (törölt) 2012.02.23. 23:19:33

@Aludj el, Kisember...: most megdöbbent fejet vágtam, mikor megláttalak, mint seri:D

nosce 2012.02.23. 23:19:50

@szerivan:
Te naon okos vagy puffi -o-

sogeking 2012.02.23. 23:20:03

@kárpátia56: ez a holnapi virtuális párbajmenü :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.23. 23:20:45

No, jó éjt Mindenkinek! Kitartás, nemsokára vége:P

2012.02.23. 23:20:49

@nosce: Te igazándiból az eszemért szeretsz :)

genevieve 2012.02.23. 23:21:25

@anica inkognitóban: tudom, csak megvárom amig mindenki kiéli gyerekes hajlamait az elsőzéssel:-D

nathalie 2012.02.23. 23:21:51

@mokamini:
nem,nem shadi. Fecó van a képen. De csak a képen. Én nem Fecó vagyok.
És nem kárpátia cica.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.23. 23:22:19

@Aludj el, Kisember...: összezavartál :D de már kaptam egy fülest hogy ki vagy :D

busifa 2012.02.23. 23:23:41

Vera és Kinga egy stúdióban lesz majd a Belevalóban!! Lesz ott csapkodás, bár mindketten Fecó mellett vannak, de még ki tudja Vera hátha bevallja h halálosan szerelmes Attiba (csakhogy Kingát kint is bosszantsa) !

genevieve 2012.02.23. 23:23:56

@anica inkognitóban: látom, de még hagyok egy kis időt a többieknek is:-))

2012.02.23. 23:25:22

@nosce: Szóval buta vagyok? (Ezt Veronikás hangsúllyal kérdezem)

genevieve 2012.02.23. 23:25:48

@busifa: felcserélték a gyilkos elméket a belevalóval??

TapOut 2012.02.23. 23:26:45

@MolnarErik: sokan meg a szájbarágott sablondumáknak dőltek be (hazudsz, ködösítesz, terelsz), csak mert akitől elhangzottak elég sokszor és elég nyomatékosan ismételgette hihetetlen erkölcsi fölényből.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:27:47

@sogeking: nekem olymindegy, melyik...
te mióta vagy pókember????:D

genevieve 2012.02.23. 23:28:49

@TapOut: na majd a nézők igazságot szolgáltatnak:-)

foxglove (törölt) 2012.02.23. 23:29:38

@genevieve: baukó-féle győzött az igazságot?

genevieve 2012.02.23. 23:31:01

@foxglove: valamilyen igazság lesz...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:31:36

@genevieve: Hofi jutott eszembe, meg a kiöregedett vadászkutya dala:
"az igazságból elveszett az i"

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:32:18

@sogeking: akkor elég régen beszélhettünk ezekszerint..nekem te alma maradsz:)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:32:29

@genevieve: Hát az Atti ellenes frontot igen gyorsan összehozta.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:34:51

@TapOut: "elég sokszor és elég nyomatékosan ismételgette hihetetlen erkölcsi fölényből"
Na, pont ez Fecó taktikája :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:35:18

@genevieve: ja, tartalmilag nem függött össze a párbajjal meg a várható kimenetelével, csak ahogy megláttam leírva a mondatot, azonnal beugrott és gondolkodás nélkül leírtam :)

sogeking 2012.02.23. 23:35:43

@anica inkognitóban: olyan is volt, meg még egy rakás (béka, kisegér, tengeri csillag, nyakkendő, banán...) :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:36:54

Egyébként sajnáltam, h Vera klasszikusa Attinak kimaradt az öfiből:
- Kapd be...
...amit én.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:37:07

@sogeking: a banán is jó volt, bár kissé szexista felhanggal, de azért ( azért??:D) jó, az almából a zöld is nagyon tetszett, meg a szeletelt is :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:39:00

@genevieve: Hát a Shadis párbajon már megvolt, mégpedig köré tömörülve. De biztos csak véletlenül tömörültek köré az Atti utálók.

genevieve 2012.02.23. 23:40:31

@MolnarErik: aham, most igy a végére még az is kiderül, hogy fecó az alfahím:-D

tudtam, hogy a héten vera felejtős lesz és más lesz az első számú közellenség:-))

nosce 2012.02.23. 23:40:35

@szerivan:
te naon okos vagy puffika -o- :)

kamarti 2012.02.23. 23:41:03

@szerivan: igen. nem váltottam délután (vagy tegnap?) óta :)

sogeking 2012.02.23. 23:41:56

@anica inkognitóban: a pókembernek is van egy másodlagos jelentéstartalma :)

TapOut 2012.02.23. 23:42:37

@MolnarErik: volt kitől tanulnia :-)

2012.02.23. 23:42:39

@kamarti: Hajrá Fecli!!!!!!!!!!!
@nosce: Úgy örülök, hogy belső értékeim miatt szerizel. Ez így a végjátékban igazándiból megélendő dolog.

2012.02.23. 23:43:58

@sogeking: Szerizem ezt az avatarod, oan ennivaló :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:44:41

@sogeking: most, hogy mondod...:DDDDD
ja, erre is emlékszem... muffin?? végülis ha akarjuk, ennek is...:DDDDDD

genevieve 2012.02.23. 23:47:22

@sogeking: a muffinnak?:)
most viccelsz?:-DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:47:49

@sogeking: nézd már meg leírva mégegyszer...:DDDD
(ugye, a végére kiderül, kinek mi van a tudatalattijában..:P:DDDD )

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:48:30

@genevieve: ugye, hogy kiderül, ki a legperverzebb??:DDD;))

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:49:30

@genevieve: Jó taktikus, ez nem tipikus alfahím tulajdonság.
Jut eszembe, azt is milyen jól összeügyetlenkedte, h pont rátapintson Roni legfájóbb pontjára, amit túl ciki lett volna direktben támadni. Inkább úgy tett, mint aki nem képes felfogni a különbséget az "elzárkóznak a médiától" és az "elzárkóznak tőle" között. Pedig ő ugye milyen hisztiket tudott csapni a családjára történő legfinomabb utalástól is.

kamarti 2012.02.23. 23:50:11

ja, a mai öfi csúcsmondata:
neked legalább van egy kis szobád valahol...

ez sztem minimum pariban van a Még mi vár?-ral....

genevieve 2012.02.23. 23:51:51

@MolnarErik: igen, akkor is milyen jól taktikázott mikor ati csettintett, hogy feco irány kinga és beszéld rólam, győzd meg, hogy én jó ember vagyok...

feco meg ugrott, nem egyszer, nem kétszer:-))

csak ezt valahogy már a legtöbben elfelejtették,

ati bőven csicskáztatta fecót, és igen ő is lenézte és lekezelte...

igazából ebből lett elege fecónak...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:52:15

@TapOut: épp úgy mint Atti, Csabi és Sehi, ő se itt bent tanulta a taktikázás csínját-bínját.
Jobban belegondolva, 4-ük közül Atti taktikája a legkevésbé kifinomult.

genevieve 2012.02.23. 23:53:34

@kamarti: ááá, az nem olyan:-))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:54:03

@genevieve: asszem, hülyére vesz minket ez a fiú, Zsöni :DDDD

@sogeking: á, az már nem divat...:DDDDDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.23. 23:55:12

@genevieve: Az igaz, h az elején Atti lenézte Fecót. Bedőlt az álcának :)
Most már nem nézi le (márpedig ő csak a nagy taktikusokat nem nézi le).

genevieve 2012.02.23. 23:56:21

@MolnarErik: na, ha igy van akkor meg pláne, hogy fecónak kell megnyernie a a vv5-öt, hiszen ő a legnagyobb taktikus és manipulátor, ő játszott a legjobban:-)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.23. 23:56:48

@sogeking: mert senki nem szeretne úgy kinézni mint Kiszel Tünde a Tutti Fruttiban vagy hatszáz éve...:D
@genevieve: nézd már meg, még az avatarja is röhög...:D

genevieve 2012.02.23. 23:58:16

@anica inkognitóban: soge uriember:-)

nem nézi le a női nemet:-)

sogeking 2012.02.23. 23:59:57

@anica inkognitóban: ha nem szőrös, akkor nem melegít

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.24. 00:00:22

Ja, és h hagyjam a ki a jobb taktikus témát. Feltűnt már másnak is, h a zenei szerkesztő nagy Hayao Miazaki rajongó?
Chihiro, Monoke Hime.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.02.24. 00:02:22

@sogeking: kezet ..:DDD
na jó, szalonképtelen válaszok tömkelege jönne csípőből, de nem akarom megrontani a gyermekien tiszta lelkedet...:P:DDDDDD
úgyhogy elviszem a habtestemet pihenni..jó8 nektek, fél szememet rajtatok tartom..:DD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.24. 00:02:49

@genevieve: Hát lehet, mindenesetre én, nememből adódóan, lánynak szurkolok. (Csak akkor nem tennék így, hha Vera lenne az a lány).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.24. 00:04:48

@MolnarErik: Ja, ebből adódóan viszont a párbajon Fecónak szurkolok (bár nem igazán), mivel az ő győzelme Csabit gyengítené, Attié pedig Sehit.

genevieve 2012.02.24. 00:05:15

@MolnarErik: én respektálom a véleményed:-)

sogeking 2012.02.24. 00:07:33

Kingának jó a haja

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.02.24. 00:10:22

Ó, Vera milyen kurvás sminket öltött föl.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.02.24. 10:02:21

@MolnarErik: Vera megérdemelte volna a főnyereményt!
süti beállítások módosítása