Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1x57 - 1x61

2011. november 14. 21:15 - Hódos Hajnalka

Szívem szerint meghogyvoltoznám a hétvégét, halastul, birkástul, bucsustul, mindenestül, kezdve ott, hogy tényleg két kiló ponty van-e a FILA táskámban, folytatva a „kiborult, mint Hajni pálinkája” közmondás megszületésén át a „fényképezd le a kis picsáját, bocs, nem rád, a kutyára gondoltunk” gyönyörű mondatig, de a nagyérdemű sajnos nem rám, hanem – érthetetlen módon – a VV5-re kíváncsi, ezért csak annyit mondok, egy dolgot feltétlenül tartsanak be azon túlmenően, soha ne hagyjuk, hogy egy vogon a jelenlétünkben olvassa fel a verseit. Az új ökölszabály szombattól: ha vendégségben vagyunk, és a házigazda felesége gobelinezik, soha, soha, de soha ne mondjuk udvariasságból, hogy szeretnénk látni az elkészült műveket, mert olyat látunk, amilyet Attila még a zuhanyzóban sem. (puszi Szilvike, szerivan!) Érdekességként még megemlítem, már csak egyszer tévedtem el, igaz, akkor kénytelen voltam úgy feltenni a kérdést a szemmel láthatóan riadt középkorú hölgynek, elnézést, asszonyom, még a fővárosban vagyok? Határozott fejlődés ez ahhoz képest, hogy pár évvel ezelőtt még multireklámok alapján tájékozódtam és személyes sértésként éltem meg, ha lecserélték őket. Igaz, nem is mondják már a telefonban, „ha ideérsz, megütlek ököllel” meg azt sem, hogy „nem lehetsz ennyire tanyasi bazmeg, nem Ferenc körút, hanem Ferenciek tere”. Nahh, csapjunk bele, sok a dolog, ráadásul az első pillanatok rögtön odabasznak, Veronika rádöglik Péterre és kőolajszármazékokkal kenyegeti a hátát, amit a köznyelv testápolóként ismer, csak az én rögeszmém egyébként, hogy a sampon és a mosogatószer ugyanazon gépről csordogál a flakonba, csak tekernek egyet a bűzcsapon?

Vera ki is akad, szíve szerint már Péter farkába szopta volna a magántulajdon szót, ha módja lett volna rá, a seggébe meg a saját monogramját harapta volna, lehetőség híján puffog, ha csak barátság van köztük, miért fogdossák egymást? Ráadásul ezt neki végig kell nézni! Elindult a Villarádió, Attila, Veronika és Kinga dolgozni indulnak, jé, Attiláról még nem rohadt le a kék köntös, mindenkit üdvözölnek a munkahelyeken két ellipszilonnal, sőt, hárommal, a pékeket, a kovácsokat és a postásokat is, utóbbiakat rövid óval, én a Tibortól kapok agyfaszt hosszú ível. Attila kicsit baszogatja Kingucit, nem olyan sokáig, mint szeretné, mert érkeznek az interjúalanyok, BTA és Vera. Mi a probléma ezzel a remek frizurájú nővel, Annamari? Már a kérdést sem értem, az én hajam ugyanígy áll reggel, mint Veráé, csak én még nem festem, a poszt megírása után valószínűleg erre is sor kerül, úgy éjfélre tippelem a megjelenést, pedig tíz ujjal, vakon. A lányok ekézik egymást, unom a sztorit, ugorgyunk, nagyon gáz, hogy Veronika és Kinguci össze-vissza beszélnek. Kinguci rikácsol, mert ő belekezd a mondatba a Veronika meg beleugat, szóljál már bele Attila, bazmeg! Kicsit drukkolok, szeretnék egy Kazal-féle hagymongyammáelt hallani, de nem. VV Gergő a stúdióban, mikor várható a huszonharmadik epizód a szerivan sztoriban? Apuci nem szeretne békülni, egyiküknek sem lenne jó, Seri morog a kanapén és a szemeit forgatja. Attila is, mert Veronika számot küld Krisznek, hát ott van, hogy szív küldi és bárkinek! Erről jut eszembe, egyszer én is kaptam a mamámtól szívküldit, annyit írt a rádióba, az onokájának születésnapjára egy szép magyar nótával szeretne kedveskedni, hát nem volt őszinte a mosolyom, mikor meghallottam, hogy „kedves édesanyám, miért szültél a világra, inkább dobtál volna, inkább dobtál volna a zavaros Tiszába”. Azóta is azon gondolkodom, nekem nincs humorom, vagy a szerkesztőknek volt.

Mikor megszólal az Arénába hívó sziréna hangja, Vera nyíg, Péter a Tökéletes Férfiú akit nem kap meg, Veronika és Seri a kerti asztalnál a vállukat vonogatják, Petinek kéne megmondani a frankót az Érzékeny Lelkületnek, hogy nem lesz köztük semmi. Beöltözés, mindenki elmondja, miért küzd, ez engem nem különösebben érdekel. Az első játék neve: harc a labdákkal. Fizikai erőre, csapatjátékra és taktikára lesz szükség, Serinek akkor talán be se kéne állni, tudom, egy dög vagyok. A játék célja a baszott nagy fa labdát az ellenfél gólvonalán túlra juttatni, ugyanakkor megakadályozni ugyanezt. Három fős csapatok, Zöld Sasok és Lila Libák, ütni, rúgni, harapni, könyökölni, fejelni nem szabad, minden mást lehet. Lilu lehetetlent kér, a lányok beszéljék meg a taktikát. A taktika megszületik: Veronika viszi a labdát, mert ő kicsi. Megkezdődik a küzdelem, az teljesen szabályos, hogy Veronika a lábánál fogva húzza Serit. Nem sokáig, mert Eszter fogja, és levágja a homokba, mint a szart, kicsit később Kinguci és Eszter összeverekednek a pálya közepén, hogy miért, ők sem tudják, Veronika kicsit picsog, aztán úgy két mázsa homokkal megkínálja Serit. Lila győzelem, Veronika, Vera és Kinga pihi, jöhetnek a fiúk.

Attila a játék előtt megkérte Gergőt, veszítsenek, hogy Shadi már az első körben kiessen és esélye se legyen a lila kendőre. Gergő belement, mert ő sem akarja, hogy Shadi védettséget szerezzen, de Attiláék csapata annyira szerencsétlen volt, hogy Gergőék még negyed gázzal is nyertek. A nagy manipulátorok ismét mellényaltak a dolognak. A második fordulóban eldől, ki milyen űrhajós lenne. Sajnos nem lövik ki őket, fel kell kuporodniuk egy kör alakú izére, aminek az aljára egy kötél van tekerve. A segítők elkezdenek ezzel rohanni, az izé forog. Az alkotó pihen, a játékosok pedig, miután a pörgettyű megállt, lepattannak róla és végig kell futniuk egy lécen. Ami kicsit később már deszka. Mondjuk én tudom a különbséget, de hagyjuk. Aki lelép, újra. Kisorsolják a párokat, Veronika és Gergő kezd. Van baj, hogyne, Veronika a Vidámparkban is mindig hány. Az hagyján, úgy fejezi be a pörgést, mint a viccben az agresszív kismalac a biciklizést, mielőtt azt mondja, kuss, én így szoktam leszállni. Nem volt egy véres küzdelem, mert Veronika el sem indult. Bezzeg Csabának elsőre sikerült. Shadit kedvesen biztatja Attila, hogy mennél haza, te rohadék! Esélye sincs, mert Kingucikirálylány végigszalad, juj! A győztesek újra megküzdenek, jézusom, Veronikának nem is kell a védettség, ha megint fel kell szállni! Pedig fel kell, ráadásul már időre megy. Csaba és Kinguci marad a végére, na, most megmutathatja, mennyire szerelmes, átengedheti a kendőt! És ha Csaba a lila kendőbe szerelmes, akkor mi van? Ééééés Csaba! Harmadjára is megszerezte a védettséget, hát, Lilu gratulál. Nem uncsi? Nem, Csaba imádja ezeket a játékokat, ezért ad bele mindent. A riportszobában Péter dörzsölgeti a tenyerét, ő megmondta, legalább most már a többiek is felfogják, hogy Csaba az Arénában valós veszély.

Halkan nyüszítek, mert Kinga lehetőséget kap, hogy új öribarinőt válasszon magának. Serit, Verát, vagy Veronikát. Az első forduló a pletykálkodás. Vera bevallja, őt is kurvára idegesíti Seherezádé, ennek ellenére elviseli a hülyeségeit, mert nem kerültek még olyan közel egymáshoz, hogy ezt megmondja neki, de a kellő időben tálalni fogja. Seri sajnos nem jó pletykálkodásban, nem tud ilyet kitalálni. Ha Kinga feldob egy témát, áll elébe. Sajnos Kinga feldobja a mi van a Dyussal témát, Seri meg a maga stílusában fosni kezdi a szót, én nem tudom, de amikor ez a csaj megszólal, csak arra tudok figyelni, úgy beszél, mintha egy szilvásgombóc lenne a szájában. És nemcsak emiatt nem értem, de javaslom, ne a Baló Györgyhöz küldjék oktatásra, ha valakinek az a merész gondolata támad, hogy képernyőre biggyessze. Jaj, Veronika legyen izgalmas, mert Kinga majdnem bealudt, és azt vágja, hogy Kinga kivan Seritől? Azt is vágja, hogy milyen képmutató? Veronika annyi pletykát tudna, hogy itt ülnének reggelig és Kingának kettéállna a füle. Ennél jobban? Seri ne haragudjon, de nem lesz öribarinő, úgyhogy a maradék mondja el, miért akarnának azok lenni. Vera rohadt őszinte, amúgy is megkörnyékezné, most, hogy az Ikertesó már Villán kívül ráng, mélyen megváltozott a véleménye és Kinguci nagyon szimpi lett. Attilától kap is seggnyalásból egy csillagos ötöst. Veronika is őszinte lesz, nem szeretné, ha Kinga őt választaná, nem tudja és nem akarja Dyát pótolni, és teljesen megváltozott róla a véleménye. Ennek ellenére Kinga őt választaná. Veronika magasról leszarja, jól van, az én nevelésem! Büszke vagyok rád!

A szenvedéseink fokozódnak, elindul a háziasszonyok versenye a Villában. A lányok párosával látják vendégül vacsorára a Villa férfi (he?) lakóit, azok pontoznak, a fődíj nem más, mint valamelyik farokverésre alkalmas magazinban való pózolás. BTA és Eszter az első páros, fantasztikusan össze tudtak dolgozni. Remélem, senki nem az után a recept után fog lázánnyát készíteni, ami a VV hivatalos oldalán van, mert én olyat még nem hallottam, hogy a vákuumcsomagolt darálthús és a lábosba hörrentett kecsap (vidékieknek kecsöp) szerves részét képezte volna a szósznak, amit ráadásul fel is szívódik, de hát. A meleg előétel jó híg fokhajma krémleves, parmezán chipsszel, a desszert csicsapalacsinta. Börbönvaníliával, az, börbönvaníliabazmeg, mert annyi eszed nincs, hogy kikaparj egy rudat. A vendégek nem lelkesek, a lázánnyának nincs íze, a rakott palacsintában kevés a töltelék és gumiszerű, a legyeket lehetett volna vele csapkodni az asztalról. Eszter azért szeretné megnyerni a versenyt, mert tudja, hogy egy elhízott tehén, de vannak olyan férfiak, akiknek ez bejön és szeretné elfogadni magát. Hát igen, a lehető legjobb megoldás erre egy agyonretusált fotó levékonyított sonkákkal, jégkockákkal felállított mellbimbókkal és brazilgyanta sejtetve, ribancbugyiban. Az est további adaléka, hogy Shadinak ezentúl Kis Kullancs lesz a neve. Attila, há, kellett volna mondanom?

Új napra és új rádióműsorra ébredünk, ez utóbbi döcögősen és Seri vonaglásával indul. Nézői sms-ek, háháhá, gratula Eszternek a hetven százalékhoz, szóval mégsem hetvenöt, mintha számítana. Gergő felbassza magát, mert megint Seri tartásával jönnek, mit is értenek ez alatt a kedves nézők, hogy nem adta be a derekát és nem feküdt le vele? Jó, jöhetnek a vendégek, Kinguci és Seri. Vera direkt hívta meg őket, hogy felszínre jöjjenek a problémák. Össze is ugatnak, a fő ok a ki hányszor mondja, hogy távol állnak egymástól, Kinga kezdte ezt mondani, bibibí. A többi a szokásos, Kinga nem fejezte be a mondatot, rikácsolás, jó, akkor kinyomlak megint és én beszélek, Seri meg próbál fölényesnek tűnni, ez bébibogyózásban és kínvigyorban nyilvánul meg, és könyörgöm, csavarják ki a kezéből a kék szemhéjfestéket, hányszor mondjam még! Hogy az ő nyihogása, vagy Kinga hisztije nyerte el jobban a mi tetszésünket, az majd egy párbajon kiderül. Lányok, rossz hírem van, mindketten idegesítő luvnyák vagytok. Óbazmeg, szerelmi jósda. Veronika be is szarik, ahogy cipeli be a lufikat a raktárból, remélem, nem a súlytól. Mit mondjak, én is. Én sem attól. Kinga már jön is, igen, hiányzik a bújás. Attilát ölelgetné. És mit érzel iránta? Hihihi. Juj, Kinga elpirult! Veronika jóslata az, bele fog szeretni Attila, na durrantson. Minden kurva lufiban van ugyanis egy üzenet. Ő többet akar, hihihi. BTA-nak jó a sminkje és olyan pasi nincs a Villában, aki maxgyerebe. Aki hasonlít az elvárásaira, az Csaba lelkileg. Egy tündérfalat és már azon is gondolkodott, milyen lehet a csókja. Na, pukkasszunk. Fetrengéses röhögés, mert a cetlin ez áll: ennek szerelem a vége. Veronika tanácsára Annamari fel is teszi Csabának a kérdést, miután biztosítja róla, nem bolondult meg. Csaba csókja szenvedélyes és izgató, még nem panaszkodott rá senki. Persze, mert elaludtak közben, gondolom. Csaba nem csókolózna Annamarival. Nem tartja lehetetlennek, de nem tudná elképzelni. Ezt BTA úgy fordítja le magának, hogy van esélye, nekem meg megint a Dumb és Dumber jut eszembe: egy magamfajta fickónak egy magadfajta nőnél mennyi esélye lehet? Egy a millióhoz. Tehát VAN esélyem!

Attila a jósdáról nyaggatja Veronikát aki olyan módon eszi a zsemlét, ahogyan még életemben nem láttam, nem mond semmit, mert akkor elmondja az egész sztorit, jó, menjen Attila edzeni, de úgy csinálja, hogy egy csaj erre gerjed. Attila meg is sértődik, úgy már nem is. Aztán mégis nekiáll az ironman projektnek, fut négy métert döngve, aztán kétszer megemeli a kézisúlyzót. Ebben annyira elfárad, hogy megint Veronikát basztatja, jaj, dehogy kattog, csak. Veronika nám másééééél, csak annyit árul el, a lány, akinek azt jósolta, szerelmes lesz, örült, mint majom a farkának és halál elvörösödött. Ez full szerelem lesz. Nehéz a Villában Nagy Manipulátornak lenni, ez a Péter gyerek egy pillanatot nem pihenhet, hát BTA nem meggondolta magát és mégsem akarja a jeleket magára rakatni? Márpedig amit megfőzött, most meg is eszi! Nem kéne szétszórogatni a cuccot. Be is ülnek a szaunába, ezt most már ne basszák el, mert Péter megőrül. Beszélni kell a Shadival. Az ok: mégis Annamarira rakják, hogy kivigye a Kullancsot. Jön Shadi, nyugodjon meg, nem őt, a Verát fogja vinni Annamari, csak kíváncsiak voltak, ő kire rak. Hogy Shadi megnyugodott-e, nem tudni, de készül a terv, Shadit leitatják, felhergelik, BTA-nak eldurran az agya és viszi! És ha ezt nem tudják megoldani, akkor mennek innen. Akkor futópad bazmeg. Kicsit röhögnek a Tuján, én meg rajtuk.

Este Vera és Kinga főz, Vera mindjárt megmutatja, hogy kell felvágni a lila káposztát. Kétlem, hogy azt is Vera mutatta volna, a kavargatásához elengedhetetlen, hogy felüljünk a konyhapultra és közvetlen közelről bámuljunk a lábosba úgy, hogy a lobonc hajunk bele is érjen, de mindegy, ezt így kell és kész. Almát reszelni meg vállból, és közben nyavalyogni, hogy elfáradt a kezünk. Vacsora előtt Attila megkéri Pétert, Kinga miatt adjon max pontszámot, hadd menjenek arra a fotózásra, Fecó is maxot fog adni. Péter kilencet ígér. A lányok nem adják könnyen a vérrel-verejtékkel készített ételeket, játszani kell érte. Mivel Csaba motyog, nem értettem, mi a feladata, Shadiét igen, ő a kis éhenkórász, akinek ma nem jut vacsi, neki lopkodni kell mások tányérjáról a falatokat úgy, hogy ne vegyék észre. Trükközhet is. Shadi felháborodik, tehát ő most nem kap kaját? Eljövök enni és lopnom kell magamnak? Igen, valami olyasmi. Shadi háborog, Attila leoltja, ne legyen már rosszfej, nem érti a szívatást? Shadi mondja a magáét, ő nem ezt várja egy vendégségtől és Attila ne ugasson bele, ha ő húzta volna ezt a cetlit, felállt volna az asztaltól és elmegy. De nem. De de. De nem. Nem lopkodott volna, de nem is hisztérizázott volna, mint egy hülye picsa. Ez még folytatódik vagy öt percig, a csajok duzzognak, mert három és fél órát gályáztak a konyhában, Shadi meg elkúrta a vacsorájukat. Kinga visít, öt percig tartott volna az egész, te marha! Mikor Shadi megkérdezi, és oda volt írva a cetlire, hogy öt percig tart, akkor átugrottam a következő blokkra, mindennek van határa.

Jóóóóreggelt ValóVilág! Eszter, Shadi és Csaba rádióznak ma reggel, erős kezdéssel, Attila féltékeny Csabára, elszerette tőle a futópadot, egyre több időt tölt a monstrummal. Fuss, Attila, fuss! Attila a fejét fogja és bazmegol, Kingus nem megy tisztázni Veronikával az öribariságot, inkább döglik az ágyban és pofákat vág, mert Veronika újra kijelenti, esze ágában nincs barátkozni vele, nem kíváncsi rá. Eszterék műsoráról akkor ennyit, Lilunak úgyis fontos bejelentenivalója akad, a VillaLakók ezentúl a Villa falain kívül is randizhatnak, ezt a Jerzsi és Gigi hotelrandijáról szóló cikkben sixx kúrótúrának nevezte el, akkor a keresztelőt meg is ejtettük, köszönöm. Az első kúrótúrára Kinga mehet. Gergő és Attila közül választhat. Péter segíthet neki. Tanácsokkal. (vö. Júdás csókja) Kingának nehéz a döntés, nem feltétlenül evidens. Attilával már volt randizni, kurva szarul sikerült, Gergővel jobban érezné magát. Péter Kinga helyében Gergőt választaná, akkor ez el is dőlt. Eredményhirdetés után sajnálkozás Attilán, Veronika szeretgeti, dehogy van megsértődve, Kinga dóga, micsinál. Márpedig Attila meg van sértődve, úgyhogy üljön fel és nézzen Kingára! Kurvára nem volt evidens döntés, és ez most Attilának fáj? Nem. De. Azt hagyják, hogy miért. Seri gyárt egy elméletet arról, Kinga így akar neki visszavágni, mert egyedül ő szólogat vissza neki, ez a nő hülyébb, mint hat pár rendőrcsizma, komolyan mondom. Gergőék el, Attiláék be a szaunába. Attila újra teátrálisan nyíghat az ő érzékeny lelkén, ami hirtelen lett neki valahogy, biztos kinőtt, mindig is az érdekelte, hogy őt ne bántsák, ne rúgjanak belé. Ez az, ami a legjobban padlóra tudja tenni… kilátásba van, hogy valaki szeret, aztán… és akkorákat sóhajt, mintha tüdőröntgenen lenne.

Megfigyeltem, minden vámpíros filmben van a grófnak egy kissé együgyű inasa, nincs ez másként ezek szerint az energiavámpíroknál is, Attila biccent a csicskájának, hívja be a Pétert. Fecó ugrik, Péter elmondja, mi volt. Az, hogy Kinga félt Attilával menni. Igen, kimondhatjuk azt, örül, hogy az Analfával randizik. Attila felelősségre vonja Pétert, miért nem védte őt meg és miért nem mondta Kingának, hogy indokolatlanok a félelmei? Mert Kinga hozta fel az érveket és ő döntött. A kúrótúra pezsizéssel és vihogással indul, ne foglalkozzanak azzal, kinek tetszik, kinek nem, érezzék jól magukat, aztán kész. Hát nem vártam túl nagy kreativitást, de felröhögök, ezeket megint zabáltatják, ehhez kellett kimenni a Villából, minek? A randiból egyébként kerek kettő percet láthatunk, ebből hét másodpercig a felszolgálót mutatják, hihi, Kinga nem akarta Attit, a szívére hallgatott és kész. Mit várna Attilától? Jólesik, hogy ölelgetik meg odabújhat, de nem akar tovább lépni. Lilu kartonpapírjából megtudhatjuk, hogy Attila érzelmei igenis valódiak és egy szerelmes férfi első gondolata a bosszú, mondhatni, ma sem keltünk fel hiába. Attila mindenesetre két dolgot elintéz: megint róla szól az öfi, az Alfa és Kinga randijára innentől kezdve a kutya nem kíváncsi – azt meg sem merem kockáztatni, hogy olyan unalmasak voltak ezek ketten, hogy direkt örültek Attila ötletének, legalább valami lesz az öfiben - és még el is bassza a kis ribanc kedvét, nehogymá’ jól érezze magát. Nem jó, az, hogy kizárták, míg Kinga Alfázott, nem jó, mert az élő adásban történik! Az lesz, hogy feladta a játékot! A terv beválik, Fecó úgy beleéli magát a szerepébe, hogy sír, csapkod, hisztizik és őrjöng, Kinga riadt fejjel könyörög és esdekel Attilának, bőg, mi az hogy itt a vége? És Attila értse meg, néma kutyának anyja se érti a szavát! A fürdőben lezavarják a belém-szerettél-nem-értsd-meg-hogy-itt-tönkremegyek nagyjelenetet megfűszerezve a nem-akarlak-megölelni és a kihagyhatatlan miért-csinálod-ezt triót, amit ilyen vagy olyan formában minden nyűglődéses párkapcsolatban élő ember, életében egyszer már lejátszott, érzelmi zsarolókkal, mártírtípusokkal együtt élők előnyben. Gergőt nem hatja meg a sztori, a kislányok menjenek haza! Ha ő úgy jött ide, hogy mindenkivel játszani akar, mindenkit manipulálni akar és közben ő dől össze, akkor viszlát. A szánalmas jelenetnek gong vet véget, Kinga igenis cirkuszol tovább és nem engedi el azt a geci bőröndöt, könyörög, bőg, Attila és Fecó kimennek az ajtón, aztán pezsgővel vissza.

Taps, röhögés, Kinga berohan a mosókonyhába, Attila utána, ránézek az órámra, nahh, még tíz perc szánalmas picsogás és demécsinátadezt. Jól saccoltam, Kinga hozza a koreográfiát, először a deszemétládavagy, utána az értetlenkedés, és mindenki benne volt, tényleg? Utána következik a demijé? Végül Attila, mint a jóságos és oltalmazó hím, na látod, te bugyuta, majd ha igazán elveszítesz, ezt fogod érezni. Kinn Kinga már vihog, teljesen úgy érezte magát, mint a Kész átverésben, juj. Kicsit később Attila büszkélkedik, háromszor hangzott el a szemébe nézve, hogy miattam, meg Gergőt ekézik, mekkora egy tuskó volt. Kár, hogy Kinga akkora segg, észre sem veszi, hogy lassan az is Attilától fog függeni, mikor vehet levegőt. Nekünk meg azt kell hinni, Attila fülig szerelmes a lányba és levette az álarcát. Biztos van olyan, aki ezt el is hiszi, ahogy abban is hisznek töretlenül emberek, lesz még háromhatvan a kenyér. Seri és Veronika főznek ma, legalábbis úgy csinálnak, mindenesetre a szagold meg, ezt is elbasztuk nem túl biztató. A trutyi is kifutott, de azért kicsípték magukat, mert ez egy ilyen csajos este lesz. Ööö…pasis. Kinga és Vera már köpködnek a hálóban, mondták, hogy lesz itt két olyan lány, akik eljátsszák a ribancot, álló dákóval fogják nekik nyomni a tíz pontokat! Seri büszke, mert finom lett a saliiii, pedig utoljára júniusban főzött. Teát, gondolom. Veronika meg még soha, úgyhogy kösziiiii.

Van tombola is, gyűlölöm a tombolát, elvből nem megyek olyan bálba ahol van tombola és aki kitalálta a tombolát, szarjon sünt, elnézést, de ez most kikívánkozott belőlem. Shadi nem nyert, Csaba igen, Seri go-gót táncol neki, a csajok tovább puffognak a hálóban, így nem lehet versenyezni, hogy valaki mindent megmutat! BTA menjen és nézze már meg, mi van, kúrnak már? Attiláé a főnyeremény, erotikus masszázs. Most. Mindenki előtt. BTA jön és megy, hallottátok ezt? Adjatok bele apait-anyait, mert ennek újság lesz a vége! A lányok ítélete egyhangú: a fiúk kapják be. Nem, a lányok kaphatják be, a fiúk csillogó szemmel mutogatják a tíz pontokat. Veronika és Seri a maximális, hatvan pontot kapják. Attila mindig azt mondja más pasiknak, hogy nő meg hisztis picsa, ha ez így van, akkor ő meg egy érzelgős, nyavalygós, picsogós tizenéves kislány, a nagymonológjaival meg tele van a púpom. Most éppen az van, hogy egymás mellett alszanak Kingával mégis olyan távol vannak egymástól. Néha megölelné, magához húzná, de nem teheti, ezért sokszor csak nézi. Még jó, hogy Kinga tálcán szállította neki az Analfát, akit most valamiért gyengíteni akar, és erre Kingát fel is használja eszközül. Most éppen a zuhanyzóban. Te Gergő, mennyire jön be neked a Kinga? Igen, féltékeny. Jó, mégsem, csak érdekli. Gergő megdugná, de nem járna vele és nem érti, Attila miért nem mondja meg, mit érez. (Természetesen most is van hatalmas sóhaj, hogyne.) A zuhanyzós jelenet arra jó, hogy Attila a riportszobában elmondja nekünk, látja Gergőn, hogy élvezi az ő kiszolgáltatott helyzetét és biztos benne, hogy azért is rámenne Kingára.

Gergő fürdőszobai szereplése nem ér véget, Seri ne ugasson, inkább köszönje meg, hogy szedegeti a hajakat, tele van minden hajjal. Seri nem ért a szép szóból, visszaszólogat a maga egyszerűke módján, nahh, Gergőnek se kell több, a kurva nénikédtől az ostoba kurván keresztül az idióta picsáig mindennek elhordja. Hogy Seri ennyire bátor, vagy szereti, ha szidják, nem tudni, de ki nem menne a fürdőszobából, ha mégis, vihogva hallgatózik az ajtóba és a vita erkölcsi győztesének érzi magát, pedig. Bekeményít piszkosul, ő semmit nem hagy büntetlenül! Lesz itt nemulass! A családja erkölcsi moráljába nem fér bele a ribancozás. Egy ilyen agresszív, börtönből sérült ember! A mondatot nem én felejtettem el megírni, Seritől idéztem. Balázs is nagyon kíváncsi, hogyan fog Seri bosszút állni a tíz szavas szókincsével. Én is, Bazsám. Sosem derül ki, annyit értek, hogy Dukai Gergő, mi történt Kingával a randin, elcsattant az első csók? Voltak érzéki pillanatok? A többit a szilvás gombóctól nem értem. Dukai Gergő bitangul meglepődött Kinga döntésén és romi randi volt. Az interjú alany ezután tíz percig morog a Villában, a kis idióta minden nap belebassza az ideget. A Kis Idióta valami bástya akar lenni, a többi mondaton még dolgoznak a logopédusok és a szájról olvasók, akiknek kiadtam a feladatot. Kihirdetik a háziasszony verseny győzteseit, Vera háborog, bezzeg az ő estéjüket Shadi el is kúrta!

Nemcsak győzteseket hirdetnek, káromkodásmentes napot is, amiről Attilának rögtön az jut eszébe, hát bazmeg! El is határozta, hogy lenullázza a büntető urnát, de Péter pácban hagyta és nagyon szívott. Attila vidéki, és vidéken, ha valaki nem beszél csúnyán egy mondatban, azt meg sem értik, azt hiszik, hogy néma. Gyomaendrődön se, drágám, legalábbis az én volt főnökasszonyom még a szart se ejtette ki a száján és nem feltétlenül azért, mert orvos. A büntetésekből megint cirkusz lesz, Shadi nem bírja megenni az egész teavajat. Péter kikel magából, mi tudsz te? Egy rakás szerencsétlenség vagy! Aztán bazmegol, húz egy cetlit, feltépi az ajtót és beleugrik a medencébe. És még mindig nincs vége az Attila-Kinga végeláthatatlannak kínlódásnak, ha beledöglünk se. Fecó mérges Kingára. Mert. Jogtalan volt az Attilával. Ja nem, akkor izé, szemét volt. Az Attila halál szerelmes beléd! Lehunyom a szemem és arra gondolok, ha ezt a párbeszédet bármelyik óvoda homokozójában hallanám, teljesen rendben lenne, de ott a következő mondat az lenne, hogy és az Attika azért csinálta azt is, hogy kiszurkálta a menyasszonybarbid szemét és azt is mondta, hogy cserébe majd szerdán játszhatsz egy kicsit a dzsíájdzsójával. Kinga nem vette észre, hogy Attila szerelmes belé. Jól akarta érezni magát a randin, és ez Gergővel lehetséges. Attila mellett feszeng, szarul érzi magát. Fecó Armageddont jósol, ha nem tisztázzák a dolgokat, a legnagyobb ellenségekké válhatnak. Mintegy végszóra Attila beül közéjük, hol járunk? A Csekonics Báró kutyafasza ehhez a gyerekhez képest, komolyan. Hogy te szerelmes vagy belém! Ezt nem Fecó mondta egyébként, hanem Kinga. Nem! Hát akkor? Hogy szeretsz? Mint embert? Mint nőt? Legalább bólogasson, bassza meg. Kölcsönösen kinyögik végre, hogy gondoltak arra, több lehet közöttük, aztán Attila gyorsan Analfára tereli a szót. Direkt húzza az agyát! Még a testbeszéde is az, hogy látod, engem választott és megkúrom a nődet! És agresszív! De Attila, a faszagyerek fél mondattal kiborítja, ami később nem is lesz majd rossz. Egy állkapocs törést is bevállal, csak hogy az Alfa kiessen. Aztán jön az érzelmi zsarolás: Kinguci, te vagy itt nekem a legfontosabb, de ha ilyen egyszerű vagy, hogy ilyenek befolyásolnak, akkor elmehetsz te is a picsába! Attila már azt sem akarja, hogy jóban legyenek. Az a recept, hogy el kell távolodni. Kinga hisztizik egy kicsikét, a fasza kivan, hogy Attila és Fecó támadják és ő nem érzi úgy jól magát itt, hogy nincs jóban Attilával, én kibaszottul unom ezt az egészet, ha Attilának így könnyebb, akkor jó, Kinga kezd magával valamit azt’ csá. A beszélgetés után a kötelező nagymonológ a riportban, Attila most elhitette Kingucival, hogy, pedig dehogy. Attila és Seri már a Gergő-Kinguci randin egymásra találtak a medencénél, most is együtt keseregnek, Attila szíve leszakadna a gyomráig, ha Gergő és Kinga összejönnének. Ez ám a zigazi szerelem, mikor dögöljön meg a másik, rohadjon szét, de nélkülem akkor se legyen boldog, másé meg pláne ne legyen! Végül, az egész rohadt blokk megkoronázásaként Seri bőg Petinek azért, mert nem akar bőgni. Ja, meg azért is, mert nem tudja, mit akar.

Shadi valamilyen rejtélyes okból vacsorát tarthat. Kóbász-sajt-pálinka partit, fojtott aztakurva hagyja el a számat, ez úgy kábé olyan, mintha piros pöttyös gumicsizmába, kék csíkos selyemszoknyába és zöld alapon halványrózsaszínű hímzett rózsás kötött garbóba öltözne fel valaki, aztán magára dobna egy citromsárga ballonkabátot, remélem, senkinek nem adtam ötletet. Egyébként van piros pöttyös gumicsím, csak mondom. A többiek tévén nézik a vacsorát. Attila végig fikáz, alap. Shadi hozza Shadit és ő jár ilyen fesztiválokra. A pulykakóbásznál már hörgök. Köszönhetően a pálinkának, azért nem volt olyan szar az este. Még táncoltak is egy kicsit, haladjunk. Ismét Veronikával és Péterrel vagyunk egy ágyban, igen, az egy jó politika egyelőre, hogy mindenkivel jóban vannak, de amit Veronika csinál, azt bizonyos értelemben szar. Mert olyan emberben bízik, aki átkúrja. Péter kéjjel vázolja, Krisz kinn halomra kúrja a nőket, ráadásul még Kingát is meg akarta dugni. Ez egy szar vonal, egy kiesett játékos után epekedni szánalmas. Ráadásul nyilvánosan meg is akart csalni téged. Péter azt elfelejtette hozzá tenni, hogy az én támogatásommal. Megint rádiózunk, Shadi a Mosom kezeim rovat vendége. Elég sok konfliktusa van, oszt mér? A többiek röhögnek benn, mert Shadi szerint csak két-három emberrel van konfliktusa. Próbál magáról negatív kritikát megfogalmazni, Attila véleménye erről, hogy se önképe, se önkritikája. Nem szórjuk meg, hogy takarodjon innen? Péter költői kérdése megválaszolatlanul lebeg a nappaliban. BTA fantasztikusan aludt, főleg a műsor előtti öt percben. Mivót a jósdában, he? Eszter szerint a hölgy hallgatókat az is rohadtul érdekli, mi volt a szobabiciklinél. Az nem ott volt. Nem, nem tervez Csabival, mert túl fiatal még. A papírszíves feladatnál már úgy érzem, kirohanok a Tejútrendszerből is. Adjanak papírszívet annak, akit igazán kedvelnek. Gergő csak egyet ad, Serinek, mert szereti, mint embert. Az ostoba kurvát. Seri nem állt ki Eszterért, egyértelmű, mint az állat, hogy neki jár a szívecske. Péter Attilának ad szívet, mert szereti, Kinga Attilának és Fecónak, Attila Kingának és Veronikának, Veronika nem ad senkinek, mert nem érez közel magához senkit, aztán Attilának bőg a szobában, mert a Peti olyanokat mondott. Persze, hogy elhiszi neki, miért hazudna? Attila megvigasztalja, Krisz egy degenerált barom, akivel nem kell foglalkozni, szarja le a hülyegyereket. Veronika kezdjen el pakolászni az agyában. Dobozokat.

A két Önjelölt Hadvezér úgy dönt, megbeszélik a dolgokat. Shadinak kiválasztottnak kell lenni! Kis para, lehet, hogy Veronikát viszi, de nem lehet úgy játszani, hogy folyton a kiscsajt féltik. Péter fejéből kipattan az ötlet, csináljanak mártírt Eszterből. Ő Attilának is izgalmas, betartja-e az ígéretét? A lényeg, hogy más faszával kell verni a csalánt. Hadd vigye a rohadt Shadit! Megszóratják Esztert, de ők nem tesznek rá! Be is hívják a szaunába, és rövid úton közlik vele, hogy lenyomják a torkán a békát, ha tetszik, ha nem. Kicsit meg is zsarolják, ha Shadit viszi, megszűnik körülötte az őrület, és értse meg, máshogy nem tudnak a Kullancstól megszabadulni. Eszter bőg, alighanem felfogta, hogy már megint ő van a farok rossz oldalán. Újabb kis játék, mondják meg egymásnak a hiányosságaikat. Vera türelmetlen, ha hatalmat kap, visszaél vele, dacos, kislányos. Fecó indokolatlanul elvicceli a dolgokat és idegesítő a kényszernevetése és beleugat a másik mondókájába. Shadi nem veszi észre, mikor kell kiszállni szitukból tudálékos, önző, nem érzi a határokat és szembemegy saját magával, na akkor erről ennyit, este romabuli, Fecó, te nem öltözöl át? Csabi úgy néz ki, mint egy Kolompár gyerek! Vendég is érkezik hozzájuk, ha keresztre feszítenek se tudom ki, nem is ez az érdekes, hanem az, Verának most már a pofája leszakad, mert Peti ölelgeti Veronikát, aztán a kis törpe még ölbe is veszi! Veronika megkapja az olcsó szajha jelzőt! Undorító! De a Peti is az, mert adja alá a lovat! Saját magát járatja le! Seri meghatódik a cigánynótától, Veronika egyébként mindenhol csupasz, de a lába most szőri. Kinga BTA-ban is lelki társra talál Veronika pocskondiázásában, még ki se hűlt az egyik pasi helye, nahát!

Kezdődik a kiválasztás, kapcsolunk a Villába, éljen, Balázs! Balázs lenyeleti Fecókával az utolsó falatot, aztán megérti, hogy senki nincs a budiban. Egyharmadhoz érkeztünk. Gergőnek gyorsan elment. Veronikának is. Én nem mindig megyek el gyorsan, attól függ. Nyereménymuti, tábla be, Dya sötét, Krisz még sötétebb, nézzük a szabályokat. Ott a bőrönd, tudják a dolgukat, egy perc, gegv, hajrá! Az elmúlt két hét eseményeit fogjuk áttekinteni, sírok. Krisz visszatérése. Mikor belépett, Veronika nagyon boldog és nagyon mérges volt egyszerre és igen, meghatódott a kisfilmtől, az nagyon rosszul esett neki, hogy kiutálták a többiek, de megérti az indokokat. Péter? Keményen melózunk, hogy egyre kevesebben legyünk és jönnek vissza a játékosok…nem kéne. Eszter és Dya párbaja és a következmények. Kingát még mindig nagyon megviselik a látottak és legszívesebben megtépte volna Esztert. Kicsinálni nem csinálta ki, elélnek egymás mellett. Eszter megérti Kinga haragját, bár attól tartott, hogy a fejébe veri a tűsarkúját. Veronika furcsállja, de változott Eszterrel a kapcsolata, pozitív irányban halad. Jajnekem, Szerivanék. Balázs Serit kérdezi Fecót idézve, akkor most the end van? Igen, de a kapcsolat normalizálódik, túl lett a kis sérelmein. Vannak kulcsmondatok, amire Gergő ugrik, de nem gondolja komolyan ilyenkor az ostoba kurvát és az idióta picsát sem. Vera, aki átszellemül, ha Villamester. Balázs hüledezik azon, milyen trágyadomb az egész Villa, milyen elképesztő kuplerájban élnek és igazat ad Verának, aztán megkérdezi, Shadi sosem értette a viccet, vagy csak itt, a Villában? Éhes emberrel ne viccelődjünk, direkt egész nap nem evett. Miért nincsenek női barátságok a Villában? Eszter? A rivalizálás miatt. Veronika? Kinga sokszor megbántotta, szurkálódik és beszél a háta mögött. Kinga kíváncsi, ki mit mondott.

Végre belevágunk, Veronika az első. Kinga, mert nem tud vele együtt élni. Kinga Veronikára rak, tűz és víz vagyunk, nagy mellénnyel járkál, mióta jóban van Péterrel és Attilával. Fecó Eszterre, mert ő áll a legtávolabb. Ennél többet még Balázs sem tud belőle kiszedni. Attila Eszterre rak, mert annyira távol vannak,. Eszter ekézi Csabát valami kritika miatt, de rá nem rakhat, ezért Shadi, mert nem bírja elviselni. Shadi BTA-ra, mert megsértette. BTA megunta, hogy Attilára rakja, Shadié a jel, mert lekurvázta valakinek az anyját, és az is poén számára, ha a másikat elküldi a picsába. Gergőnek aránylag jó kapcsolatai vannak, ezért Eszter mert a legtávolabb áll tőle. Seri háza táján csoda történt, megvan az embere: Kinga. Vera üzen Péternek, és Veronikára rakja, mert minden nap emlékezteti arra, milyen valakihez hozzábújni. Mellesleg Veronika nem tesz semmit azért, hogy játékban maradjon. Nem, nem féltékenységből rakta, de ez nem welness, se nem borbélyház. Veronika viselkedése kevés, sőt, felháborító. Csabának az egyetlen jó dolog abban, hogy Eszter visszajött az, hogy most rá rakhatja Eszt-it. Megjelöli Esztit. Balázs meg is dicséri, hogy mondott egy poént. Péter nagyjából úgy rakja a jelet, hogy nem akar beleszólni a játék menetébe. Eszter, hajrá! A VillaLakók úgy döntöttek, hogy Esztert küldik párbajra. Eszter úgy döntött, hogy bőg. Én úgy döntöttem, iszom egy pohár bort. Mert megérdemlem.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
548 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genevieve 2011.11.15. 14:29:15

@nathalie: látod abban biztos vagyok, hogy nálam sokkal jobban értik mások a világ müködését:-)

viszont a sajátomét azt legalább én értem a legjobban:-)

genevieve 2011.11.15. 14:29:52

@pushpang: túúúúúúúúúúúdom:-)

genevieve 2011.11.15. 14:31:38

@pushpang: ha bent lennék én táncikálnék csabival:-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 14:31:48

@beacska: Az egy dolog, de a döntőben mi lesz? Ott MUSZÁJ párbajozni, mert nincs proxy...

van-e szándék 2011.11.15. 14:32:15

volt már?

"Egyik online VV szavazáson épp unatkoztam és eltoltam a szavazatok arányát drasztikusan, semmi bot vagy hekkelés, sima kattintgatással sikerült elérni az eredményt. A mai este szintén nem lévén egyéb dolgom, gondoltam a kedves szerkesztők nyúljanak bele a zsebükbe és külföldre száműzöm vmelyik aljáték nyertesét. Sikerült szinte bebiztosítani a külföldi utat, ám egyszercsak megfordult a szavazás aránya :) Ismét szorgosan kattintgattam, ismét elértem a kívánt eredményt, de mostmár bizonyos időközönként képernyőfotókat készítettem. Íme időrendi sorrendben, az óra a jobb felső sarokban. 10 perc alatt sikerült módosítani 2,2%-ot a külföldi utazás javára aztán 2 perc alatt drasztikusan megváltozott az állás. Gondolom így olcsóbb a műsor és nagyobb a haszon :) Csak éppen nem értem, akkor minek szavaztat, miért nem mondja be hogy a nyertes jutalma családi látogatás. Az tisztán látszik, hogy gyakorlatilag nem szavaz szinte senki, egyedül tudtam tologatni a számokat.

Ja egyébként egyáltalán nem érdekel mi a szavazás vége, csak ismét megbizonyosodhadtunk, hogy mennyire korrekt a műsor szerkesztője, egyszerűen hülyének néz :)"

valovilag5.postr.hu/botrany-az-online-szavazas-korul

nathalie 2011.11.15. 14:32:39

@genevieve:
hát szívesen segítenék a világ dolgait illetően is, de amíg tart ez a csabaimádat addig nem fogunk tudni eljutni még az alapokig sem... :D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.15. 14:34:53

@capa05: :):) Anya-lánya kapcsolatról nem hallottál?:)

@anica inkognitóban: hááááááááááát, de én csak, mindig, örökké veled, kizárólag:(:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 14:38:47

@ladyandhenk: ezzel csak két baj van: az egyik, hogy nekem 9 éves gyerekem van, nem 25 :P:P:P:P:D
a másik, hogy sosem néznek annyinak, amennyi, úgyhogy nem járkálnék veled kézenfogva, nehogy azt higgyék, a szeretőm vagy :P:P:P:DD

genevieve 2011.11.15. 14:40:21

@nathalie: menthetetlen vagyok:-)

viszont az már biztató, hogy nálad ati kap egyre több fekete pontot:-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.15. 14:41:04

@anica inkognitóban: aham, de engem sem néznek ám 25nek, gyakran csak 16-nak?:D Úgysem férek bele?:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 14:43:06

@ladyandhenk: nem nagyon:P:P:D későn érő típus vagyok..:P:P:P:D meg AMÚGY sem, bármennyire szeretnéd..:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.15. 14:46:38

@anica inkognitóban: de, de, így h ismerem meg azt a helyet? Most egyedül menjek?:O:P Nem élem én ezt túl, megyek, harakirit követek el...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 14:47:51

@ladyandhenk: jól van, na, elkísérlek, de csak a zebráig, ott átengedlek, aztán majd érted megyek..:P:P:DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.15. 14:50:21

@anica inkognitóban: köszönöm, de tényleg! Remélem, h azért útbaigazítasz, megmutatod a helyes irányt!:)

Még a harakiri előtt írok neked, jól kidühöngnöm magam, jó?:) Most megyek, megetetem az ebeket!:D

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 14:50:35

@Brr: Valahol azt olvastam, hogy az egész műsor Alekné körül forog. Végül is, ebben van valami...

Eddig kik estek ki? Azok, akiket Veron utál(hatott) valamiért. :O

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 14:52:49

@ladyandhenk: jó, jó :) enyémet már megkaptad, szerintem délelőtt:)
@King of Shadows: Krisz????

capa05 2011.11.15. 15:03:35

@ladyandhenk: csak most jöttem vissza, azért az anya lánya VVben nem lenne kis mutatvány, de az inkább a Hajdu műsor következő része lesz szerintem.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 15:04:39

@anica inkognitóban: @MagasMacska: Elvileg akkor is felolvasták volna Krisz "végrendeletét", ha ő megy vissza. Ha jobban meggondolom ... meg is köszönhetné a páfránynak, hogy még időben kiejtette...

Diust és a Zügyvédet is utálta, ebből az egyik már kiesett, a másik most megy másodszor is párbajozni...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 15:09:52

@King of Shadows: de ez a szegény csaj annyira buta, hogy kap egy kockacukrot, már hanyatt esik és húzza fel a lábait, abban az esetben, ha Krisz visszamegy, nem lett volna tartós harag.. szerintem másfél nap duzzogás, jópár "micsinááááász??" meg nyafogás és szent lett volna a béke..:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.15. 15:15:32

@anica inkognitóban:
"a szegény csaj annyira buta, hogy kap egy kockacukrot, már hanyatt esik és húzza fel a lábait"
:D ez kurvajó

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 15:18:47

@anica inkognitóban: Ha nem ütötte volna meg lendületből a kubait. Erről jut eszembe: Eszti gyakorlatilag életképtelen. Amikor Roni megtámadta egyszerűen becsukta a szemét. Szerintem azt hitte, hogy ha ő nem lát senkit, őt sem látja senki, tehát nem is tudják megütni.

Ahelyett, hogy mondjuk ... elfutott volna? Kíváncsi vagyok, hogy tudott életben maradni huszonvalahány évig megfelelően működő "harcolj vagy menekülj (menek-ÖLJ?)" reflex nélkül... XD

katorna 2011.11.15. 15:22:35

@King of Shadows: Hú, pont én is erre gondolok! Sőt még azt is el tudom képzelni h ő nem is tud róla! Ezért állították rá Pétert..

Anselmo 2011.11.15. 15:27:55

@pushpang: "Szerintetek Péter megcsinálja Veronikát?"

A tegnapi öfiben mutatták, hogy valakit megcsinált, csak nem lehetett látni, kit (ma este lesz bővebben).

Arra tippelek, hogy vagy Veront, vagy pedig Eszter próbált még jobban beilleszkedni a közösségbe.

Brianna 2011.11.15. 15:29:29

Drukkolok, hogy Eszter Veronikát hívja ki. Ezzel jól felbosszantaná mindkét önjelölt hadvezért. :P

Egyébként szerintetek miért van oda Attila és Péter is Veronikáért? Érzelmek kizárva, fő a taktika, ezt a kacsszájú buta libát meg egyszerűen megszerették? Ez nekem nem tűnik hitelesnek.

kamarti 2011.11.15. 15:34:34

@Turambar: @mann: azért a barátokkal vívott stratégiai játék meg a VV közt óriási különbség, hogy a téged ismerő barátaidnak nem kell elmagyaráznod, hogy akit a játékban mutattál, valójában nem te vagy, hanem csak egy játékos, szóval a vöröslő fejű ordítozás és a hátbadöfés ellenére em változik a megítélésed a számodra fontos személyek esetében.
Itt viszont első körben is téged amúgy nem ismerő vadidegenek döntenek a sorsodról (kiválasztás), meg második körben is (nézői szavazás). Tehát olyan emberek döntenek a sorsodról, akik nem tudják (bár feltételezhetik), hogy te milyen vagy valójában.
És akkor persze még nem vettük figyelembe, hogy a csatorna is manipulál, nézőt is, játékost is. Úgyhogy számomra inkább naivnak, vagy önhittnek tűnik az, aki úgy megy be oda, hogy azt hiszi, ő majd mindenen és mindenkin átlátva megvezetheti a többieket és a nézőket is, plusz nem lesznek rá hatással a körülmények (bezártság, csordaszellem), se az érzelmek-ösztönök

capa05 2011.11.15. 15:35:50

@Brianna: Azért "a meg nem támadási szerződés" még él az első hatosnál.Peti meg simán rárepül, ezzel Verát is eltávolítja.
A Veronikát ki a villából mozgalomhoz én is csatlakozom.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.15. 15:39:16

@kamarti: ez a csordaszellem szó nem jutott eszembe pár óráka...köszi :)
@barakka:elégedetlen voltam a képes felemmel, de mióta látom ezt a huszonéves csajt akkora tokával az arca körül, totál kiegyensúlyozott vagyok:DD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 15:41:59

@katorna: Állították? ÁLLÍTOTTÁK?? Rühellem azokat a k*csög f@ szállítókat (F@szállítókat? F@sz állítókat?)! XD

kamillazok 2011.11.15. 15:42:31

Az éjszakai feladatban Csaba egy percen belül két dolgot sem értett, az egyik, hogy mi az a hütte (oké), a másik, hogy mi az a maszkabál. Ezt azért már csak lehetne tudni...

kamillazok 2011.11.15. 15:46:37

@King of Shadows: Veronika olyan, mint valami fekete özvegy, akihez közel kerül, az repül. Ott volt Krisz, aztán ha Petivel lesz valami - ezt talán Peti is felfogja -, akkor neki is annyi. Mert abból szerelem biztos nem lesz, és Veronika tetszeleghet a többszörösen elhagyott, becsapott nő szerepében.

@nathalie: ez nagyon igaz szerintem, ez lett LLászló végzete is. Túldimenzionálta. És egyébként ez Veronika előnye. Nem okoskodik, nem gondolkodik, sodródik és mindig csapódik valahova. Fogalma sincs, mi van, de mégis olyan természetes.

sandokan 2011.11.15. 15:46:55

@van-e szándék: egy külföldi utazásban semmi különös dolog sincs, a műsor menetéből meg max pozsonyig jutnának.

az viszont már pikáns lehet, amikor sheri szülei találkoznak, a lányukat előbb fojtogató, majd minden jónak elmondó sittes kuktával. miközben kinga sokkot kap, hogy miért nem ő és attila meg megkéri dukai reginát, hogy tegyék már féltékennyé gergőt, ezért legyen már olyan kedves és masszírozza meg.

Virágék 2011.11.15. 15:49:13

@Brianna: Ezt különben én sem értem...
Biztos van oka, csak mi még nem jöttünk rá:)

kamillazok 2011.11.15. 15:49:44

Veronika napok óta nagyon csúnyán, mélyen köhög. Nemrég Péter is elkezdte, most pedig már Fecó is köhécsel. Kíváncsi vagyok, ha valaki súlyos beteg - pl. tüdőgyulladása van - akkor kizárják a játékból, vagy bent kell betegeskednie?

genevieve 2011.11.15. 15:49:51

@kamillazok: miért, mi az a maszkabál?:-)

genevieve 2011.11.15. 15:51:00

na most, ha mondjuk eszti shadit hivja ki és kint is hagyja, akkor ha esetleg shadi és veron párosa nyeri a táncversenyt akkor mi van?

Közbiztonság Szilárd 2011.11.15. 15:51:37

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Milyen személyeskedés?
Mindig olyan kedvesen évődöm veled (meg másokkal).
Csak pont úgy vagyok vicces, mint te.
Illetve kicsit visszafogottabban persze.
Olvasd csak el a saját írásaidat, kit hogyan fikázol bennük.
És hasonlítsd össze az enyéimmel. Még az is lehet, hogy valójában én te vagyok, az alteregód, aki akkor működik, amikor alszol, és akkor véletlenül helyesen írsz tudat alól. :-)

A Ferenciek terét ráadásul nem is neked írtam, és utólag visszaolvasva sem tűnik fikázódásnak.

A meztelen képek meg tényleg érdekelnének.
Anélkül sajnos nem tudok senkit imádni.
Ez az alap hozzá. :-)

Talpig Jimmy 2011.11.15. 15:52:13

lehet menni másodiknak :D

nathalie 2011.11.15. 15:53:00

@kamillazok:
sztem azért még túlzás veronikát fekete özvegynek titulálni. csak krisz eset ki mellőle, és ahhoz is sztem veronikának kevés köze volt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.15. 15:53:05

@Brianna: Ez lenne a legjobb húzás, így a két taktikust is megfosztaná egy olyan töltelékjátékostól, akit a későbbiekben maguk helyett akarnának beáldozni.

Hódos Hajnalka 2011.11.15. 15:53:27

@Közbiztonság Szilárd: kedves évődés... hmmm.... :)

meztelen képek vannak rólam, hat hónapos vagyok és kopasz.
így is érdekel?

fuligdzsin 2011.11.15. 15:55:00

Hogy én mi mindenről lemaradtam......

kamillazok 2011.11.15. 15:55:12

@genevieve: Ezt a hatéves gyerekek is tudják, mivel benne van a szóban a jelentése. :P

Ha Shadit kiejti Eszti, akkor csak Veronnak lesz családi találkozó. De mi van Csabával, akit eltiltottak a családjától büntetésből? Ha ők nyernek?

kamillazok 2011.11.15. 15:56:05

@nathalie: A mondandóm lényege az, hogy Petire nézve nagyon veszélyes ez a ciróka-maróka. :P Halálosan veszélyes. De már nagyon izgatja a kiscsaj.

sandokan 2011.11.15. 15:56:47

@Brianna: ezt már valamelyik illetékes stratéga megfogalmazta az adásban. amikor a két srác a padlón volt, akkor veronika ment oda egyedül hozzájuk. benne bíznak meg, még a rosszul sikerült kubai hadművelet ellenére is. folyamatosan megy, bújik, míg a többiek játsszák a mélyhűtőt. azért ennyi idő után, még a kárpátok mészárosának is jóleshet némi emberi gesztus, érintés.

nathalie 2011.11.15. 15:58:35

@kamillazok:
igen, azt már én is írtam, ha megdugja veronikát, akkor pakolhat. Nagyon cukrosbácsis lenne...

kamarti 2011.11.15. 15:59:04

@genevieve: akkor csak Veron kapja ajiba a családlátogatást
de én is remélem, hogy Eszter nem dől be a "barátainak" és másodszor is szembe mer menni velük, a múltkori párbajában számomra az volt az egyetlen értékelhető pozitívum (Dyácska Balázzsal versengő alázása meg a megdöbbentő szó ismételgetése inkább taszajtott)

kamillazok 2011.11.15. 15:59:10

@sandokan: Szerintem a kb. egy héttel ezelőtti szaunás poénkodásukkor indult el ez az évődős-barátkozós viszony. Veron akkor tök jól vette a fiúk poénjait, illendően hárított, de mégis jó fej volt. A többi lány bent erre valahogy képtelen. Ráadásul aznap éjjel Petinek volt egy mély, személyiségelemzős beszélgetése Veronikával. Ott mélyült el a viszony. Atti szerint azóta testvérükként tekintenek Veronikára (bár Péter esetében ebben nem lennék biztos).

kamillazok 2011.11.15. 15:59:46

@nathalie: Bizony. Kérdés, hogy mi győz: az ész vagy a hormonok.

kamillazok 2011.11.15. 16:01:35

@kamarti: Pedig szerintem, ha Eszti fenn akarja tartani azt a képet önmagáról, amit eddig kialakított (hogy szellemi fölényben van), akkor egy butuska játékost fog vinni. Ennek semmi köze se Petihez, se Attilához, se senki máshoz. Eszternek az a fontos, hogy megkülönböztesse magát a borgtól, szerintem így fog választani.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 16:02:48

@Brianna: Szerintem a szavazata kell nekik, ahhoz meg ezt kell csinálni vele (de legutóbb már az is kevés volt).

@kamillazok: Szerintem pont, hogy nem az, aki közel kerül hozzá, hanem az, aki árt neki. És ha most kiesik Kin-Gush, vagy a Zeszter, csak még gyanúsabb lesz az egész.

Anselmo 2011.11.15. 16:04:24

@Anselmo: jobban belegondolva nem valószínű, hogy Veront csinálta meg, mert arra mindenki számít, tehát nem lenne értelme titkolni a kilétét.

MagasMacska 2011.11.15. 16:04:40

@kamillazok: Azért a hatévesek nem tudják, mert ez egy elég régimódi szó, vagy húsz éve nem találkoztam vele. (De aki pl. Jókain nevelkedett, az azért tudja)

kamillazok 2011.11.15. 16:04:56

@King of Shadows: Ártani csak az tud, aki közel van. :)

genevieve 2011.11.15. 16:05:17

@kamillazok: akkor szegény csabi még egy 6 éves értelmi szintjét sem éri el:-)
biztosan ez lehet az oka:-)

rianna 2011.11.15. 16:05:28

@kamarti: ezzel tökéletesen egyetértek. Nem kell elfeledkezni arról, hogy a nézők döntenek el mindent, hiába is intrikál tökéletesen bárki.

kamillazok 2011.11.15. 16:05:56

@MagasMacska: Maszk-bál, tök nehéz. :P
@genevieve: Bevallom, nekem furcsa volt, hogy nem tudta.

sandokan 2011.11.15. 16:07:14

@kamillazok: így van, még talán sheri az aki veszi a poénokat, de ő meg nem elég közvetlen velük. akkor az a jelent végül adásba került? egyébként péter már az elején mondta, hogy az ilyen típusú lányokat részesíti előnyben. ezek szerint, legalább akkor őszintén beszélt. de egyetértek natival, ebből a történetből, a kubai partraszállás után, már nem jöhet ki jól a nemzet hörcsöge.

hosszútávú véraláfutás 2011.11.15. 16:09:57

@Anselmo: lehet, hogy őt csinálták meg, és Akkor Vera. :)

kamillazok 2011.11.15. 16:10:42

@sandokan: Seri tényleg olyan, mint egy 13 éves kislány, valamit félreért, aztán puffogó viperává válik, nehéz vele poénkodni. Veronika sem agyal többet, de legalább nem veszi magát ilyen komolyan.

Nem, az csak az online-ban volt. Bánom is, hogy az ilyenek nem kerülnek be, mert ebből derülne ki igazán, hogy az összes játékosnak, köztük a leginkább taktikusan (érzelemmentesen) játszó Attilának vagy Péternek is milyen őrületesen nagy szüksége van feloldódásra, emberi viszonyokra, jó fej poénkodásra, valamennyire kötődésre, lazaságra. Meglepő.

genevieve 2011.11.15. 16:12:00

@kamillazok: szerintem a maszka azért nem annyira elterjedt szó manapság:-)

kamillazok 2011.11.15. 16:13:00

@genevieve: Tudom, hogy szereted Csabit, de egy huszoniksz éves, tanult ember ismerje már azt a szót, hogy maszkabál.

kamillazok 2011.11.15. 16:16:11

@Anselmo: Annyi biztos, hogy tegnap éjjel Péter a nyugiban aludt Veronikával.

genevieve 2011.11.15. 16:16:15

@kamillazok: oké:-)

fogok irni neki egy sms-t ez ügyben:-D

kamillazok 2011.11.15. 16:17:31

@genevieve: Feltétlenül, bár a többiek már megmondták neki, mi az. ;-)

hosszútávú véraláfutás 2011.11.15. 16:18:02

@sandokan: "amikor a két srác a padlón volt, akkor veronika ment oda egyedül hozzájuk."
Igen, szerintem ez fontos ok. Meg elég tiszta képletnek is látszik, nem kell túl sokat agyalni vele kapcsolatban, kb. úgy működik, ahogy ő maga is mondja, és ahogy kiszámítható.
Azonkívül jóindulatú. Amikor még ordibál valakivel és "gyűlölködik" akkor sem vészes. Sokszor felkelti az ember védelmező ösztönét. S ha nevet, egész megszépül, eltünik a rémes kacsaszája.

genevieve 2011.11.15. 16:19:48

@kamillazok: biztos ami biztos, ráerősítek:-)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 16:20:30

@kamillazok: Pedig sokkal jobb távolsági támadásokkal bántani valakit, hidd el nekem. Főleg akkor, ha az ellenfélnek csak közelharci fegyvere van. :D

sandokan 2011.11.15. 16:20:55

@kamillazok: pedig többen is reklamáltunk, hogy tegyék be, de ezek szerint nem illik az aktuális forgatókönyvbe. volt már ilyen, lásd a medencés veronika+attila jelenet.

persze, hogy szükségük van, hiszen amit itt mutatnak, azok csak szerepek, amiből egyre gyakrabban kiesnek és ez nem rossz.

kamillazok 2011.11.15. 16:22:09

@nathalie: Péter nagyon belegyalogolt ebbe a Veronika-féle történetbe. Most Veronika már állandóan lelkileg zsarolja ("nem szeretsz eléggé", "nem foglalkozol velem eleget", stb), és már ugráltatja is (éjjel beküldte a hálóba, hogy hozza neki ki a plüssállatkáját, Gusztávkát és Peti azonnal ugrott). Ha nem kedves, nagyon ellenszenvessé válhat, ha kedves, akkor eldurvulhat a helyzet, ami miatt kiesik, így pedig olyanná vált, mint egy folyton epekedő papucsférj.

kamarti 2011.11.15. 16:22:42

@kamillazok: egy ostoba szerencsétlen mellett villogni a szellemi fölénnyel nem nehéz és nem hősies
ellenben a nagy taktikusok eszén túljárni, az a valami
plusz kint a nézők döntenek - sztem a szembemenésben a múltkor is az motiválta, hogy ne tartsák zsarolhatónak kint
de majd látjuk, ő mit gondol, mert ezeket persze csak én gondolom

genevieve 2011.11.15. 16:23:37

@kamillazok: sőt volt olyan is, hogy peti még dumált valakivel és veron odament, hogy jöjjön a hálóba mert Ő!! aludni akar, és peti mondta, hogy ok de előbb lezuhanyozna...de veronnak az késő lett volna, igy engedélyt kért egy fogmosásra és már ment is:-D

kamillazok 2011.11.15. 16:24:55

@King of Shadows: Úgy értem, hogy tudta volna Krisz megbántani Veronikát, ha nem kerülnek egymáshoz közel? Sehogy. Hogyan tudná Péter megbántani, ha nem lennének ilyen viszonyban? Sehogy. Hogyan bánthatta volna Eszter tette, ha nem számított volna neki Krisz? Sehogy. Veronika érzelmi alapon működik.

kamillazok 2011.11.15. 16:25:41

@kamarti: Persze. Nem azt mondom, hogy én mit gondolok, hanem hogy szerintem Eszter hogyan gondolkozik (az eddigiek alapján).

sandokan 2011.11.15. 16:26:58

@kamarti: de miért akarna hős lenni? nyerni szeretne vagy minél tovább a műsorban maradni. az amit írsz egyáltalán nem életszerű, csak a b kategoriás filmekben jelenik meg. a sportban sem a legjobb védekező játékosnál akarok támadni, hanem a gyengébbnél. nem a legnehezebb feladattal kezdem a vizsgát és nem a legmagasabb hegyet mászom meg először. etc.

kamillazok 2011.11.15. 16:27:34

@genevieve: Na, egy újabb adalék, hogy Peti imázsának nem túl jó ez a túlzásba vitt cicázgatás. Ennél még az is jobb az ő imázsának, ha Verával valamilyen felnőttes, inkább testi, kevésbé érzelmi viszonya van. Nem tudom, hogy ebből hogyan fog kijönni, hogy ne bántsa meg Veronikát, ne csináljon belőle áldozatot, önmagából pedig bűnöst.

kamarti 2011.11.15. 16:28:58

@MagasMacska: nana, azért azok a hatévesek (meg a szüleik), akik mondjuk Gryllus Vilmost hallgat(t)nak, ismerik ezt a szót, sőt, most már rajzfilm is van hozzá, ha jól tudom, bár már nem vagyok naprakész, mi már kinőttük, bár néha így is dudorásszuk, péel ezt :)
www.youtube.com/watch?v=v-CfL-HbXMw&feature=related

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 16:32:09

@kamillazok: Kinga is magára haragította valamivel, a másik Verára meg eleve prüszkölt, már csak a neve miatt is...

sandokan 2011.11.15. 16:32:25

@hosszútávú véraláfutás: egyetértek, csak az a hatalmas száj ne töltené be az egész kamerát. valóban egyszerű teremtés, akire ugyanakkor lehet számítani és ez fontos. különösen a két öreg harcosnak jön jól, amikor sebzetten hazatérnek a napi csatákból.

mondjuk arra talán nem lesz nagyon büszke, hogy egy éven belül meg volt neki, alekosz, mr. kuba és péter. fényes névsor.

kamillazok 2011.11.15. 16:32:53

@King of Shadows: Kingával mi volt? Nekem így nem ugrik be, tényleg.

genevieve 2011.11.15. 16:35:31

csak szólok, hogy van új poszt:-)

sandokan 2011.11.15. 16:38:14

@kamillazok: konkrét fájt szerintem nem történt. a csíkos héten kinguci öribarira talált diácskában, míg ők nem is szólhattak egymáshoz és egyszerűen eltávolodtak egymástól. plusz az is kiderült, persze péter jóvoltából, hogy a kubai cseles csávó a szőke démont is akarta.

hosszútávú véraláfutás 2011.11.15. 16:39:19

@sandokan: Tényleg, ez a száj visszamegy majd valamikor? Vagy örökre így marad? (Huh, ez majdnem olyan kérdés lett, mintha ő tette volna fel: neked még nőni fog?)
Szerintem nem fogja szégyellni, az egész élete ilyen lesz, egy hetet nem tud egyedül eltölteni. Talán nem is a szex miatt, hanem mert kell neki a biztonságérzet és az irányítás. Ő pedig mindezt úgy viszonozza, ahogy és amivel tudja.

kamarti 2011.11.15. 16:41:09

@sandokan: persze, szerintem sem hős akar lenni, hanem visszamenni. Én csak arra gondolok, hogy arra, aki szellemileg, észben fölényben van, és erre rájátszik, hamar rásütik, hogy nagyképű, és így a dolog a visszájára fordulhat. És akár ez is az eszébe juthat, mert ahogy a női nézők többsége nem modellalkat, ugyanúgy nem is professzor. Tehát ha a múltkor számolt a nagyseggű háziasszonyokkal, akik majd melléállnak, akkor sztem ezzel is számolnia kell, mert itt végső soron nem Péter és Attila dönt, bármennyire is szeretnék elhitetni vele vagy magukkal. Szóval ha a nézőt megsérti, abból lehet a legnagyobb baj, mert kiesik - míg ha bármelyik bentlakót, de visszamegy, van két hete legalább, hogy fordítson a helyzeten.
És ugyanez áll a zsarolhatóságra is: ha kifelé gyengének, zsarolhatónak látszik, abba belebukhat, de ha mégsem, és bent marad, nagy ára lehet. Ha bent ellenáll, és nyer (mint a múltkor), azon csak nyerhet, kit is, bent is megnő az ázsiója.
Persze az is lehet, hogy nem lennék ideális valóságsó szereplő ezzel a gondolkodásmóddal :), ugyanúgy találgatok, mint bárki más

genevieve 2011.11.15. 16:41:43

@hosszútávú véraláfutás: konkrétan ugyan azt csinálja, mint gergő sehivel:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.15. 16:44:57

@genevieve: hát, nemtom, de a helyi óvodában is maszkabálnak plakátolják ki a maszkabált. :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.15. 16:45:02

@kamillazok: Hőzöngött, hogy Veronék nyertek főzésben, a másik Verával barátkozik (ez már önmagában is párbajindok) és a rádióban is belepofázott az ugatásába. :)

genevieve 2011.11.15. 16:56:10

@pushpang: ugyan az én gyerekeim elég régen voltak ovisok, de már akkor is álarcosbál volt:-)

de ha csak azt kérdezem meg, mit a maszka? tudtad volna?:-)

Közbiztonság Szilárd 2011.11.15. 18:01:45

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Miért, hát nem? :-)

Épp aggódtam a múltkor is, hogy szokj le a cigiről, mert a végén meghalsz tüdőrákban, és kit fogok akkor baszogatni a neten? :-)

Hathónapos kép nem érdekel, még befognak az újpesti pedofilok közé.
De 18 év fölött minden mennyiségben. :-)

Ha nincs, csak szólj, és készítek egy-két sorozatot, segítek a beállításoknál is. :-)

(Szerintem az olvasóid közt is lenne rá tömeges igény, csak ezek olyan félénkek és gátlásosak, hogy nem merik neked mondani így szemtől szembe, ezért vállaltam én a szócső szerepét. :-)

barakka 2011.11.15. 19:36:12

@anica inkognitóban: valami ilyesmit érzek én is azóta:))

2011.11.15. 22:16:50

Maniac ment BTA tánca alatt :DDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 09:03:38

@genevieve: Persze. És nekem az a furcsa, hogy ez a kifejezés másnak furcsa. Vagy ismeretlen. Érted :)
süti beállítások módosítása