Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X55

2011. november 08. 17:30 - Hódos Hajnalka

Tegnap, mikor Kinga azt sikítozta a nyugiban, „miért ezt az idióta dagadék kurvát küldték vissza bazmeg, miért?” gonosz vigyorral arra gondoltam, elég sokan azért, te hisztis picsa, mert pontosan ezt akarták látni. Aztán elégedetten rágyújtottam, hosszan kifújtam a füstöt, hátradőltem és reméltem, apám látta ezt a jelenetet. Amennyiben igen, a hiszti szó velem kapcsolatban többé fel sem merül benne. Aki nem érti, miről beszélek, olvassa el a VV4-1x71 poszt első bekezdését, illetve a cím ellenére szorosan a témakörhöz kapcsolódó A szexmentes éjszaka titka c. írásomat. Dyából még kapunk egy adagot, Verából többet is, még mindig ő a Villamester és még mindig a takarítás a vesszőparipája, neki is áll baszogatni a pinklédit, aki éjjel úr, legyen nappal is, száradjon fel az ágyból és takarítsa el maga után a ganét. Nem ér rá, mert tiszta szar a padló. Miután Dya arra sem kel fel, hogy az ágya mellett lufikat durrant szét, csak egy enyhe hisztériába hajló normális vagy bazmeggel veszi tudomásul a történteket, Vera keménykedni kezd és elkezdi kipakolni a raktárba a kajátpiát és addig nem hagyja abba, míg valaki neki nem áll valaki takarítani. KinguciDyuci erre is baszik felkelni, Csaba a tejet félti, Gergőnek tetszik, hogy Vera ilyen módszerekhez nyúlt, Péternek már nem annyira. Ha nem áll le a csaj, hideg zuhany, apukám!

Vera elkövet egy végzetes hibát. Nemcsak az alapvető élelmiszerekhez ér hozzá, de Péter fűszereihez is. Hánemtom, akárhogy erőlködtem, se sáfrányt, se vaníliát, de még egy kurva piemonti szarvasgombát se láttam a két műanyag kübliben, pedig Péter ezt úgy adta elő, mintha. Az ízvarázs kockát csak nem féltené annyira, ugye. Mivel ezzel Vera túllépte a hatáskörét, megfogják és bevágják a medencébe. A Villamester kicsit értetlenkedik, miért nem azt vágják be a vízbe, aki benn döglik. Péter sztoikus nyugalommal rágyújt, mert nem tudod a határokat, Vera. Kurva sokat leszel abban a medencében.

A következő blokk a valaki mondja már el azt a szájbakúrt kortest címet viseli. Eszter először Serit kéri meg, de ehhez minimum semlegesnek kell lennie. Szerivanné beleegyezik, de beszél a Dyussal is, hogy megértse a szitut. Dyuci megérti, nem bántja a dolog, csak egy kicsit fura. Ettől Seri annyira elbizonytalanodik, hogy rögtön szalad a gazdatesthez, aki a tőle megszokott kedvességgel kifejti véleményét. Ez egy idióta húzás volt a részedről, baszki! Nem kell Esztert sajnálni, egyébként is, kit szeret jobban, őt vagy Dyát? Seri megint elbizonytalanodik, az a baj, hogy nem akar Dya ellen fordulni, még akkor sem, ha most ilyen szar a helyzet. Peti nem szaladgál és nem lelkizik ennyit, kerek-perec nemet mond, tudod jól, mikor álltam volna ki melletted. A visszautasítás Esztert megacélozta, vagy ahogy ő fogalmazott, ez rátett még egy kanállal. A párbajhősök elbúcsúznak, Dya mindenkitől, Eszter egy üveg fehérbor társaságában Pétertől. Kinguci picsog és búcsúzás gyanánt önmagával foglalkozik, mi lesz vele, ha Dyuci kiesik? Péterék a párbajról beszélgetnek, ha Eszter jön vissza, az Péternek szuper, mert Kingáék gyengülnek egy emberrel, egyébként is, mi várható Dyától? Olyan viták, amik arról szólnak, ki vette el a kézkrémét? Esztertől fordulatos játék várható, folyamatos botránysorozatok vannak körülötte. A lányok megírják a Titkot, amit még nem árulok el, de ne várjon senki olyasmit, hogy Eszter bevallja, orálszex volt közte és Fecó között.

Párbaj közben Veronika kiakad Cristofelre, azt sem tudja, hányadán áll. Majd akik szeretik őt – Péterről és Attiláról van szó – segítenek neki: szarik a te fejedre, kint csinálja magának a showt! Hidd el, hogy átbassza a fejedet! Amennyi esze van, Veronika el is hiszi. Amennyi esze van, Cris át is bassza. Az Rtl kegyes, újra megnézhetjük Kinga hisztériázását, amire jó előre rákészül, úgy hergeli bele magát, hogy öröm nézni. Amíg faszombazmegezik a nyugiban, Eszter elmondja Seriéknek, mennyivel jött vissza, olaj a tűzre. Hazudik, sipít Kinga, és csapkodja magát a rácsos ágyhoz, remélem, mindenki érti a finom célzásomat. Nem hiszi el, basszuk meg. Miért? Miért? Miért? Ki szavazott rá? A sok dagadt? Én már rég nyakon öntöttem volna egy kancsó vízzel, de Attila és Fecó sokkal türelmesebb, pedig tudhatnák, ha nincs közönség, nincs produkció. Már-már azt hinnénk, Kinga lenyugodott, mikor újra felvisít, minden lányt utál itt, idegesíti mindegyik, így van! Még most se vágja nyakon senki, én már a hajánál fogva húznám ki és taposnám bele a medencébe. Mivel azt könnyebb elhinni, hogy Eszter hazudik, mint azt, hetvenöt százalékkal jött vissza, megegyeznek, azért mondja, hogy ne merjék kivinni és a jelet se rakják rá. Mialatt FaszomBazmeg őrjöng és visong a nyugiban, Veronika Eszteren veri el a port, mivel Cris nincs a Villában, nehogy azt gondolja, hogy állandóan vissza fog jönni, most is csak azért, mert mártírt csináltak belőle! Meg mi az, hogy ne rontsa el a pillanatot, úgy elrontja, ahogy akarja! Eszter intelligens nő, nem ordít vissza, hogy kabbefaszom hülye kacsaszájú ribanc, hanem kivonul a szaunába Péterhez és Verához. Péter fel is pattan egyből, mert kínos és kompromittáló számára a társaság, úgyhogy átnéz a többiekhez.

Faszombazmeg megnyugodott végre valahára, úgyhogy el is kezdenek rögtön ármánykodni. Először is öljék meg Esztert úgy, ahogy a Csabát is. Hagyják figyelmen kívül. Péter nem akar beleszólni, de Shadira kéne tenni, nem történik vele mostanában semmi, mellesleg idegesítő. Annamari is az, ja de az Verát vinné, bocs, Peti. Péter leszarja a labilis nőszemélyt, neki Veronika lenne fájó pont. Akkor legyen Annamari és az viszi Verát. Összülnek és értékelik Esztert. Természetesen rohadt objektív mindenki, Eszter négy pontot kap a párbajon nyújtott teljesítményért. Azért ilyen magas a pontszám, mert végül is győztesként tért vissza. Fény derül a titkokra. Eszter titka, hogy Vera ugyan teljesen odavan Péterért, az viszont egy bármikor felfújható guminőnek tartja. A kapcsolatukból nem lesz semmi, hacsak jól be nem basznak és Péter véletlenül meg nem dugja. Attilának unalmas a téma. Vera pont leszarja és szeretné megragadni az alkalmat, hogy beszéljenek erről a témáról. Péter elkezdi magyarázni, hogy minden nap küzd azzal, hogy kizárja az érzelmeit, közben Eszterről azt gondolja, köszbazmeg, Vera is menjen a pokolba, ilyen dolgokról négyszemközt se, nemhogy nyilvánosan.

Dya belefingott a nullás lisztbe, az ő titka nem más, Gergő bevallotta, hogy Seri egyáltalán nem az esete, és kinn első dolga lesz megkeresni Csillát. Seri bevonul dühöngeni a hálóba, ez a féreg, még hogy nem az esete, már első nap a vibrálással basztatta! Már megint ő szív, mert nyitott egy olyan ember felé, aki felé nem kellett volna! Seri szerint az a legnagyobb probléma, hogy érzelmekkel nem szabad játszani. Isten hozott a ValóVilágban, bazmeg. Vera picsog Eszternek, mert akkor se tud elmenni Péteren, ha az elé fekszik. Gyűlöli, mert gyáva. Pedig Péterben megvannak azok a vonások, amiket ő keres. Szüksége lenne rá. Úgy kell neki, mint egy pohár víz a sivatagban. Van ez így csajszi, ne picsogjál azzal az érzékeny lelkeddel, még senki nem döglött bele. Jó, Madame de Tourvel többek közt erősíti a szabályt.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
752 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nowo 2011.11.09. 12:35:42

@beacska: nem hiszem,hogy hamisítanának.
A kiesett lenyilatkozza valamelyik szennybulvárnak és ott a balhé.

nowo 2011.11.09. 12:37:28

@Spéter46: amíg bent vannak a villában,senki nem jön elő vele,mert a bentlakók nem tudnak róla.
Ha majd kiesik Vera,akkor fog szembesülni vele,hogy kint tudtunk róla.

shc 2011.11.09. 12:39:40

@Lotyóbridzsida: hát azt én sem mondtam, hogy nem tűröm odébb, ha éppen útban van, de én arra értettem, hogy állandóan non-stop dobálja meg tekergeti. Persze a haj is hozzánk tartozik egyértelmű, hogy hátratesszük, előrerakjuk, megigazítjuk néha, pláne mert nők vagyunk, de a hangsúlyom még mindig ott van, h állandóan??

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.09. 12:44:16

@genevieve:

mind a ketten arra használták egymást, hogy hozzá lehessen bújni valakihez, egyikük részéről se volt komoly, viszont segítség lehetett volna mind a kettőjüknek, hogy kibírják a stresszes napokat, Gergőnek óvatosabban kellett volna fogalmaznia mások előtt, most őt is veszteség érte, tudnia kell, hogyha Kingával próbál kezdeni, akkor rálép a sötét erő tyúkszemére, és abból komoly konfliktusok lehetnek a házban, tehát okosabb megtartani a három lépés távolságot...

Sherivel kényelmesebb lett volna kihúzni végig... Gerry most csak egyik a sok magányos macsó közül a villában, nem tudja megmutatni, milyen az amikor simogat, ölelget valakit, meg kellett volna jobban becsülnie, hogy Sheri az elején belement a játékba...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.09. 12:49:08

@Lotyóbridzsida: @shc: Az Annie Lennox fazont nem próbálnátok ki? Vagy Nena új hajzatát 3.bp.blogspot.com/_GtpwmA_3Uqc/S6zly9eZIlI/AAAAAAAAB04/LpTWDK8qD-E/s1600/nena2.jpg ? Nekem inkább bejönnek ezek a hajzatok nőknél, mint hosszú fazonok.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.09. 12:50:47

@nowo:

nehezen hihető, hogy nem tudja, hogy mialatt ő a házban van, valaki előhozakodik vele...

Matrix_ 2011.11.09. 12:51:15

@Brr: pedig ha igazi alfahím lenne, akkor leszarná a setét erőt meg az ő tyúkszemét is, és azzal próbálna meg show-t csinálni, hogy rámoccan BazmegKingára! mekkora lenne :))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.09. 12:53:53

@shc: @Spéter46: Eszter nagyonis jól játszik és olyan játékost vitt ki és hagyott kint, akinek a karaktere kifulladt, egy eléggé üres nő Dya. Bent másnak érzik az erőviszonyokat, mint kint. Esztert a kihívás miatt nem ér savazni, bent az ellenfelét erősebb játékosnak érezték.

Spéter46 2011.11.09. 12:58:14

@Peter_Cs: Teljes mértékben osztom az álláspontodat!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.09. 12:58:24

@Brr: @Matrix_: Ezzel gyengólt Gergő és Seherezádé is sokat, ha így folytatódik, a középjáték eleje körül biztos kiesők lesznek.

Spéter46 2011.11.09. 12:59:43

@Peter_Cs: Bár már látnám! Főleg a Gergőét!

shc 2011.11.09. 13:01:02

@Peter_Cs:Vannak nők akiknek a rövid tényleg nagyon fasza, és vannak akiknek nem. Én az utóbbiba tartozom.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.09. 13:01:25

@Spéter46: @nowo: @Brr: De ki volt olyan iszonyú gyík, aki ilyenre rákeresett? Lehet, hogy valami haragosa élt ilyen gerinctelen húzással? Remélem, nem lesz kihatással ez Vera jövőjére!

shc 2011.11.09. 13:03:21

@Peter_Cs: én nem is savaztam, nem is védtem. Csak kifejtettem, hogy én, hogy az én véleméynem szerint mit miért tett, és nem ítélem el egy oylan taktikai húzás miatt amit a bentmaradásért tett. Végülis a játékot megnyerni mentek be nem? Más kérdés, hogy kinek hogy vezet oda az útja.

Matrix_ 2011.11.09. 13:10:47

@Peter_Cs: Eddig sem voltak hűdeizgalmasak a nagy szerivan-ölelkezés-smárimitáció kombóval, de most mit tudnak majd nyújtani egymás nélkül, az lesz a nagy kérdés. Max ha állandóan veszekednek, az talán még érdekes lehet, bár személy szerint én hidegrázás kapok ha megszólal a Serehezádé... :) Illetve Gergő szerintem egy Kinga megcsinálással még felhozhatja magát... :)

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.09. 13:22:46

@Matrix_:

Kinga csak szimbolikusan akar szexelni Gergővel (lásd a "termékenyítő anyag" ráfröcskölését a zuhanyzóban), de azért tudja, hogy nem nyerő élőben szexelni a házból, és erre vigyázni fog. Azért a flörtölés belefér neki minden mennyiségben. Jól láttam, hogy valamelyik éjszaka a setét erő egy kéken világító önkielégítő szerszámot mutatott neki a közös ágyukban?

Spéter46 2011.11.09. 13:30:01

@Brr: Jól láttad bizony!:)

Matrix_ 2011.11.09. 13:30:07

@Brr: Az ilyen szimbolikus szexből szoktak mosókonyhában bekövetkező folytatólagos dugások kibontakozódni! :)))
Itt most nem azon van a hangsúly, hogy a Kinga mit enged/akar/mer/tud, hanem, hogy a Gergő mit tesz annak érdekében, hogy
1. méltó legyen az alfahím kategóriához, és ne csak egy kis nyálas kiskötsögnek tűnjön
2. érdekes maradjon (vagy inkább legyen) és egy esetleges párbaj során ki ne szavazzák a nézők mert unalmas...
3. csipkebokor vessző.... :)

Spéter46 2011.11.09. 13:32:49

@Matrix_: Gergőt ha valaki kihozza, akkor neki is fogja mondani Balázs - mint szellemesen Dyának - "Te pedig mehetsz az utcára":)

Tjuca 2011.11.09. 13:49:00

@never again: ???

ha nekem valaki nem szimpi, nem kezdek vele csak azért barátkozni, mert ő talán barátkozik velem. akkor már inkább egyedül.

Tjuca 2011.11.09. 13:50:50

@never again: szerintem meg nem kell fűfavirággal barátkozni...

nosce 2011.11.09. 13:51:30

@mocskosmacska:
"Szerintetek kitől mi várható még? Azaz fog -e valaki valami meglepetést okozni? "

szerintem az még dob egyet a helyzeten, ha Gergő megcsinálja Kingát. Ehhez mondjuk elég a napi italadag dupláját tolni Kingának, meg eljátszani háromszor valamelyik Béci gigaslágert... De ezt láthatóan a retek is tudja nem véletlenül erőlteti a Gergő Kinga randit és tudja Attila is nem véletlenül savazza analfahímet Péternek, Feconak, Kingának (kevés sikerrel)

genevieve 2011.11.09. 13:53:28

@Brr: ez a termékenyitő anyag halál komoly?:DDDDD

nosce 2011.11.09. 13:54:50

@gyvy:
"Meg a rikácsolást is. :D"

a rikácsolás akár maradhat is, hagy irigykedjenek a szomszédok :)

genevieve 2011.11.09. 13:59:23

@Spéter46: tudom, hogy testápoló:-DDD

csak ezen a szimbolikus megtermékenyitésen röhögök:-)
még ha gergő locsolná kingát vele:-DDD

Líder Máximo 2011.11.09. 14:00:11

@nosce: A kisollónál már egyszer összecsaptak (gerő és attila), akkor gergő elég rosszul jött ki belőle...

nosce 2011.11.09. 14:02:19

@Brr:
"Kinga csak szimbolikusan akar szexelni Gergővel (lásd a "termékenyítő anyag" ráfröcskölését a zuhanyzóban), "

Sztem annál a fürdőszobás fröcskölésnél Gergő akár meg is csinálhatta volna kungucit, azért meztelen pasi előtt arcbamászva ugrálni több mint flört...és hát Gergő se véletlenül levegőztette a bránert...

Tjuca 2011.11.09. 14:03:08

@nathalie: azért annyira nem volt kivételes ugye. :-P

nosce 2011.11.09. 14:05:15

@Líder Máximo:
"A kisollónál már egyszer összecsaptak (gerő és attila), akkor gergő elég rosszul jött ki belőle..."

az lehet, de Kinguciból sztem jól fog kijönni :)

milkacica 2011.11.09. 14:15:32

@Matrix_: Hát sem Geri, sem Sehi nem hozza a kategória-nevüket...lapoasak voltak es most is azok.

csicserierika 2011.11.09. 14:19:17

@nosce: "hát Gergő se véletlenül levegőztette a bránert... "
MindÉg az a kombinálás....csak vizes volt a háta, és az következett a törülközésben :) :)
Kingunak éppen akkor volt "gáz" az arca, hogy gyorsan meg kellett mosni. Ejnye mán..:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.09. 14:21:12

Jónapot.
Ki a tököm az a Garami Gábor? Oké, hogy valami rádiós lehet, meg hogy nem titkolja, hogy kurvázott (ezt valami címsorban olvastam róla), de amúgy???

nosce 2011.11.09. 14:23:55

@pushpang:
"Ki a tököm az a Garami Gábor? Oké, hogy valami rádiós lehet, meg hogy nem titkolja, hogy kurvázott (ezt valami címsorban olvastam róla), de amúgy???"

Nem mind1 ? A lényeg h nem ő Morovic István :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.09. 14:24:09

@nosce:".. levegőztette a bránert..."
Napokig kinn úgy olvastam az index címlapján, hogy "Gergő méteres farkat villantott".
Meg is voltam botránykozva :D

nosce 2011.11.09. 14:25:32

@csicserierika:
"MindÉg az a kombinálás....csak vizes volt a háta, és az következett a törülközésben :) :)"

Sztem Gergőnek izzadhat a háta, mert akkor annyit törölgette h másnak már tüzet fogott volna :)

nosce 2011.11.09. 14:28:39

@pushpang:
"Napokig kinn úgy olvastam az index címlapján, hogy "Gergő méteres farkat villantott".
Meg is voltam botránykozva :D"

Hát aki írta az is rég láthatott már faszt, ha az neki méretes volt (nem hogy méteres ) :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.09. 14:38:34

@nosce: na, most nem írom le, ami erről az eszembe jutott:)

@pushpang: Danubius rádió egykori műsorvezetője!:) Ezt illene tudni:)

beacska 2011.11.09. 15:02:06

@ladyandhenk: egyébként nem az volt vicces, milyen hülyére vette őket, hanem, ahogy a többiek hagyták. Aztán még Shadi ki is oktatta Pétert, hogy mennyivel le van maradva hozzájuk képest, mert nem csinálta...nagyon komolyan vették magukat :DDD

Anselmo 2011.11.09. 15:09:55

@nosce: Gergő védelmében írom, hogy "az" hidegben összemegy.

Anselmo 2011.11.09. 15:10:59

Egyébként tényleg el kellett volna kapnia Kingucit.

Anselmo 2011.11.09. 15:16:49

@mocskosmacska: "Ízlés dolga, nekem gusztustalan, ha valaki annak aki szívatja benyal és azt bántja, aki nem ártott neki."

Egyet értek, ez zavar Eszterben. A nézők most hőüst csináltak belőle (test ész ellen), amiről Eszter ugyanúgy nem tehet, mint ahogy arról sem, mikor a többiek igazságtalanul nekirontottak. (egyébként Eszternek is van teste, nem is kicsi - muhahaha )

Tjuca 2011.11.09. 15:26:53

@beacska: menjen attila párbajozni, osztan mondja már meg neki valaki, hogy váffánkúló. idegesít, hogy klasszisokkal mások fölé teszi magát, csak tudnám mire... jár már neki a bünti, ha az a feladat, hogy rrrépppaaarrretttekkkmogyorrrózzál, akkor réperetekmogyorózzon.

annyira unom, hogy ignorál mindent és mindenkit, és SOHA nem kap büntetést.

MagasMacska 2011.11.09. 15:42:40

@Tjuca: "...annyira unom, hogy ignorál mindent és mindenkit, és SOHA nem kap büntetést."

Hát bizony, ez engem is idegesít már egy ideje.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.09. 15:45:23

@nosce: Nem ő a Степан Мотовић!

Tjuca 2011.11.09. 15:46:20

@MagasMacska: bár mondjuk az önmagában büntetés, hogy kinga tetszik neki. :-D

nowo 2011.11.09. 15:54:03

Most néztem a Neked Valót,és abban Dya,az észkombájn,élő,egyenes adásban adta át Annamari üzenetét a legjobb barátnőjének,ami annyi volt,hogy:matcbox.
Annamari legjobb barátnője,aki a műsor vendége volt,közölte,hogy ez az üzenet azt jelenti,hogy AM ki akar jönni,valamint,hogy Annamari,mielőtt beköltözött volna,mondta neki,hogy ha magára pakoltatja a jeleket,az azt jelenti majd,hogy ki akar jönni...

Ezek után kérdem én,akár Dya,akár Annamari legjobb barátnője,nooormálisak???!!!

Annamari bizalmasan üzen valamit,erre ez az agyatlan élő-egyenesben adja át,valamint nem hiszem,hogy a barátnőt megkérte,hogy majd ezeket a kis titkait közölje a nagyérdeművel.

nowo 2011.11.09. 15:59:21

A játék "tisztasága" miatt tulajdonképpen ezekért az infokért ki kéne zárni szegény Annamarit,mert akkor ne párbajon essen ki,hanem akkor gyalogoljon ki a villából.
Valszeg azért nem teszi ezt,mert az előbbi ingyen volna,az utóbbi szerződésszegésnek minősülne,ami pénzbüntetéssel járna...

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:02:03

@nowo:

Ez az.
Ha ki akar jönni, akkor szépen mondja bele a kamerába, hogy "ezennel feladom a játékot!" és sétáljon ki.

Tjuca 2011.11.09. 16:05:22

@Lotyóbridzsida: szar ügy, mert történetesen, ha verával jön ki, nagy eséllyel visszamegy. de, hogy így hisztizik, már csakazértis visszaküldik szenvedni. :-D (ha taktika, akkor nagyon ügyes!!! :-DDD és merész. és mivel nem úgy néz ki, mint aki most készül összeroppanni, ez szerintem taktika, mer' ilyet még úgyse csinált senki. :-D

Tjuca 2011.11.09. 16:06:45

ha ez előre eltervezett "poén", ez 10 pontos. le a kalappal.

Tjuca 2011.11.09. 16:08:58

a leghülyébbel üzent, és barinő nem lehet annyira hülye, vagy ha igen, akkor jóra bízta a dolgot. na ez a médiahack. úgyis tudja, hogy kizárni nem fogják. :-P

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:09:06

@Tjuca:

nemtom, olyan tök mindegynek látom, mert úgysem nyeri meg nő, főleg nem ilyen semmilyen, amilyen AM. szerintem én már kijönnék a helyében, mert minek ott szenvedni a sok hülye között a semmiért? inkább jöjjön ki, és csináljon gyorsan lóvét haknikkal.

nowo 2011.11.09. 16:09:18

@Lotyóbridzsida: pontosan.

Bár,ha belegondolunk,Szandika és Gombi is fennen hirdette,hogy elegük van a játékból,és ki akarnak menni,majd ki is választottak maguk mellé két olyan erős párbaj-ellenfelet,hogy vígan kint is maradtak.
A retek meg hagyta...
No comment!

Ha Annamarinál ez taktika,és bejön,akkor oké.

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:12:54

@nowo:

Hát kihívhatja Pétert is, gondolom a sok "okos" pétert tartja bent, és akkor bejön a taktika.:) Nem köteles a Verát vinni.
Őszintén el sem tudom képzelni, hogyan lehet ilyen agyhalott brigádban egy hetet is kibírni.:)))

Tjuca 2011.11.09. 16:13:04

@Lotyóbridzsida: nem tudom, én benne látok "tartalékot". persze lehet tényleg csak ki akar jönni, de arra az esetre pont nem modoros vera alkalmas.

hívja ki attit, és hagyja kinn. :-D

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:15:25

@Tjuca:

A műsor szempontjából vera sokkal érdekesebb, mert meri vállalni a véleményét és konfrontálódik is akár 400x/nap. És egyébként sokszor igaza is van.

Tjuca 2011.11.09. 16:18:49

aha, csak itt a néző szavaz, és nem a műsor készítői. :-D nem tudom megítélni, hogy vera mennyire kedvelt, de szerintem, ha sms (pénz) számít, akkor inkább annamari a nyerő.

nowo 2011.11.09. 16:21:16

@Tjuca: Én ezerszer jobban kedvelem Annamarit,viszont nem szavazok.

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:22:00

@Tjuca:

nemtom nekem elképzelhetetlen, hogy bárkire is szavazzak, így azt sem tudom elképzelni, hogy kik azok a tömegek, akik akár Józsikára akár Pistikére szavaznak.:)))) ez nekem ilyen szürreális dolog.:D

Tjuca 2011.11.09. 16:22:09

ha rajtam múlna, egyik sem nyer, új gárda be, régi ki. :-D

nowo 2011.11.09. 16:23:01

Ja,eszembe jutott,hogy az egyik vendég a Neked Valóban Gestapos Transzvesztitának titulálta Verát.
:DDD

Tjuca 2011.11.09. 16:23:30

én se szavazok, mint említettem, ez négy túrórudi/sms, és hülye azé nem vagyok, meg sajna krőzus sem.

de ha szavaznék, és lemondanék négy túrórudiról/sms, akkor nem verára nyomnám. :-D

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:25:18

@Tjuca:

á, de látod, hogy egyik gárda rosszabb, mint a másik.
vagy túl szélsőségesek, vagy semmilyenek és akkor unalmasak. vagy pszichopaták és akkor mindenki okádik tőlük...
szóval szerintem simán unalmas egy valóságsó, főleg fél éven keresztül. gyorsabban kellene pörgetni a kieséseket, de ugye az senkinek sem éri meg.

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:26:14

@nowo:

szerintem inkább a Veronika a transzfesztita, főleg, ha agyonsminkeli magát.:D

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:27:18

@nowo:

vagy tényleg: Vera ilyen ostoros domina.:D

Tjuca 2011.11.09. 16:28:41

megyek emberek, feltöltöm a túrórudi készleteimet. :-D

nowo 2011.11.09. 16:31:18

@Lotyóbridzsida: ja,Veron sajnos beállt a feltöltött szájú egy-idióta-kinézetűek sorába.
Na,de legalább nem gestapos.
Verában pont ezt a nagyon találó gestapos vonalat utálom a legjobban.

nowo 2011.11.09. 16:32:43

@nowo: javítás: egyen-idióta-kinézetűek

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:33:25

@nowo:

igen, sajnos hiányzik belőle a nőies lágyság. viszont én bírom, hogy tök jól látja a dolgokat, még ha azt őrmester styleban is adja elő.:)

mocskosmacska 2011.11.09. 16:34:26

@nowo: Nem tudom, hogy jár-e be hozzájuk takarítóbrigád, de vera nagyon furcsán viselkedett garamvölgyivel, amikor meglátta. Innen gondoltam, hgoy ezekhez mások is járnak be, nemcsak a vendégek.

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:36:14

@nowo:

én azt rühellem, ha egy nő túlsminkeli magát és verocska ezt naponta megteszi.

mocskosmacska 2011.11.09. 16:36:58

@shc: Villaszabályzaton és törvényen felül is kell valami gerincnek és erkölcsi tartásnak lenni az emberekben. Az életet sem úgy éled, hogyha valamit nem tilt a törvény, az már rögtön rendben is van.

Lotyóbridzsida 2011.11.09. 16:38:10

@mocskosmacska:

és ez miért olyan fontos momentum, hogy egész nap erről beszélünk?:D

nowo 2011.11.09. 16:39:36

@Lotyóbridzsida: nekem válaszolt még egy délelőtti hsz-omra.

nowo 2011.11.09. 16:41:08

@Lotyóbridzsida: nekem sem tetszik a túl sok smink,pláne fényes nappal,minek?

mocskosmacska 2011.11.09. 16:43:16

@Lotyóbridzsida: Mert valaki mindig válaszol és kérdez, erre én meg válaszok, erre megint kérdeznek és ez így megy.

Spéter46 2011.11.09. 16:53:37

@Tjuca: Nem büntetik, mert a cég embere!

Spéter46 2011.11.09. 16:59:26

@Lotyóbridzsida: Ugyan ki hívná haknizni Annamarit?:)

mocskosmacska 2011.11.09. 17:00:10

Egyébként, ha dreszter annyira gyengének érzi magát, hogy abból a rengeteg emberből, akik rápakolták a jelet senkit sem mert kihívni, akkor mi a fenét keres a villában?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.09. 17:06:31

@Spéter46: Ahhoz képest kizárással fenyegetőztek amikor a Kubai összeugrott a mesterével, pedig ott még ökölrázás sem volt. :)

Spéter46 2011.11.09. 17:06:58

@mocskosmacska: Engedd már meg, hogy úgy játsszon ahogy ő jónak látja! Eddig bejött neki!

Spéter46 2011.11.09. 17:08:28

A "fenyegetettség" is olyan komoly volt, mint az összeugrás:)

Líder Máximo 2011.11.09. 17:10:46

@nosce: ...és látom, ahogy nosce Cukorfalat módján kuncog és sűrűn dörzsöli a tenyerét..:)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.09. 17:19:26

@Virágék: "Remélem, azóta Dyának is leesett a tantusz, hogy ezzel baszta el magát."

Krisz mondta neki tegnap... :)

Akármi Áron 2011.11.09. 17:20:06

Új poszt lakótársak:)

csicserierika 2011.11.09. 17:20:32

@mocskosmacska: ha Shadit viszi, mint ahogy azt el is tervezte, akkor a tréfás nézők csak azért is visszaszavazták volna a kis mitugászt, úgyhogy saját szempontjából mindenképpen a legjobbat hívta, a leggyengébbet, akivel külsőleg, belsőleg a legnagyobb kontrasztban volt.
Nekem tetszett, hogy nem a jelrakók közül mazsolázott.

mocskosmacska 2011.11.09. 17:20:40

@Spéter46: Ja, bejött neki. Tizenöt perc hírnévért tönkrevágta magát egy ideig.

mocskosmacska 2011.11.09. 17:22:46

@csicserierika: Nem szeretem, ha valaki gyáva és gerinctelen. Shadin kívül is rengeteg választása volt. Hogy kit szavaznak vissza a nézők, azt a csaba-cris párbaj óta nehéz megmondani.

kemény keleti kommentelő 2011.11.09. 17:27:12

Nem tudtam meglesni kin van lila kendő, a mostani biztonsági szolgálat sokkal gyorsabban fut az előzőnél. Marad a találgatás.
Az előzetes szerint a nyers fizikai erő döntő volt az arénában, tehát Annamary simán nyert. De ő most inkább az eszére hagyatkozik, így elvetjük az ötletet. Csaba győzelme már unalmas lenne, Veráé bundagyanús. Eszteré meghökkentő, Veronikáé meghökkentőbb, Péteré legmeghökkentőbb. Fecó nem szokta a szántást, Gergő lehet hogy szokta, de tagadja. Kinguci bánatos, Sehi csalódott, magyar focival szólva: fejben fáradtak, így a pályán hagyták a pénzt. És már meg is van a befutó. Shadi kezén lila kendő feszül. Legközelebb már nem kell mennem leselkedni, simán levezetem ezt itthonról is.

kemény keleti kommentelő 2011.11.09. 17:29:41

@Binbir gece: És hova lett Damon Atilka Hill? Az bezony kimaradt. Most újra kell számolnom az egészet.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.09. 17:48:53

@mocskosmacska:
Tudja a faszom.

@csicserierika:
Épeszű férfiakról beszéltem.

jpmjpm 2011.11.09. 22:05:49

khmm....

a múltkor azt találtam írni, hogy birom kingát, mert olyan aranyosan tud dolgokra reagálni. ajjajjjajjjjj

most megyek és hamut szórok a fejemre, és kukoricára térdepelek a sarokban.

Kandabula 2011.11.10. 18:44:06

Azzal lehet nyerni, hogy valaki nyafog?
süti beállítások módosítása