Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X42

2011. október 24. 15:55 - Hódos Hajnalka

Vigasztalhatatlan vagyok. A Tuja marcangolta szét tegnap este a Pitbullt. Soha többé nem hallhatjuk a Villa falain belül, „namivanöccsém”, vége a fingolászásnak, nem születik többé olyan műremek, mint a „csicskacsicskacsicska”, és nem kell olyan sűrűn cserélni a medence vizét sem. Nonszesz. Non-szesz, na. Az is nonszesz, hogyan tudják három órásra nyújtani a párbajt, tudom, az idő relatív, mégis mindig meglepődök azon, ertéelül a rögtön minimum 27 percet jelent, a néhány pillanat meg negyed óra. A műsor elején lássuk a táblát (60-40) meg azt is, mi történt a Villában. Rínak a lányok, nem ilyen lovat akartak. Először Vera nyíg Eszternek, borzasztóan zavarja, hogy Péter minden este bepróbálkozik nála, pedig egy héttel ezelőtt megbeszélte vele, hogy na jó, volt egy kis csókolózás meg egy kis izé, de ő nem az a fajta lány. Verát az nem zavarja, hogy Péter hülyének nézi, az oké. De hogy ez a fasz azt higgye, hogy minden este bepróbálkozhat, abban rohadtul téved. Vera nem egy ötforintos csaj, úgy elköltözik Péter mellől, mint a picsa. Serinek se könnyű, az Alfafarkas nyomorgatja a falnál, nyifinyifi, Claudio nem volt ilyen durva, Geri néha túl sok. Virágnyelven azt is elmeséli BTA-nak, Gerinek állt a farka is, igaz, ruhában voltak. Se én, se BTA nem csodálkozunk ezen, há’ nincs fából az a nyomorult. Serit ez kellemetlen helyzetbe sodorja. Te nagyon prűd vagy, kap be egy negyed zsemlét egyszerre Annamari, Seri nyafog, neki elég lenne a puszi, az ölelés, nem kell ez a nyálcsata. BTA kicsit kiröhögi, én vállat vonok, ki milyen virágot szakít, olyat szagol.

A két hős erőpróbán vesz részt, a zsűri tagjai Seri, Shadi és BTA, a bátorságpróba abból áll, hogy piros bugyogóban, vízisiklóval a gatyájukban csípőtáncot lejtsenek tarkóra tett kézzel. Krisz bevallja, becsokizott. A pöcsömre vigyázz felkiáltással a gatyiba szuszakolja a siklót, Csabának nehezebben megy, aztán meg is őrül a kígyója. Krisz eldurran, összeesik, aztán puszit ad a siklónak, Csaba nyer. A szumóbajnokságnál én is attól félek, mint Péter, ez eltart hajnalig. Egy átlátszó gömbbe bújva kéne fellökni az ellenfelet, ha bírnának egymással. Nem sokat kínoznak minket, Krisz egy elegáns mozdulattal belelökte a medencébe a Csabigyereket, hálás sóhaj szakad ki belőlem. A harmadik feladat a Toldi-féle héparaszt, azaz egy lécet kell vízszintesen, kinyújtott kézzel tartani. Krisznek már fáj a keze, Csaba vicsorog, a közönség „Hercules vagy!” kiáltásokkal buzdítja őket. Krisz a földre rogy, Csaba rá, ölelkezés a földön, eredményhirdetés, a próbák győztese Csaba lett.

A stand up est helyett még Attilát is szívesebben néztem volna, és nemcsak azért, mert Gergő úgy hadart, hogy újranézve sem értettem egy mukkot se az egészből azon kívül, hogy Krisznek négy személyisége van, sorolom is, hátha egyszer felvételi kérdés lesz pszichológia szakon: a kubai macsó, a kubai humoros, a kubai érzelmes és a hívő. Csaba kicsit vézna, kicsit szürke, figyel a kényelemre, eszikiszikalszik, sportol, őszinte, kedves, de számára a szórakoztatás felesleges. Túl normális a ValóVilághoz, tornázni a Villán kívül is lehet. Szétszórt, erős, az Arénában veszélyes lehet. Aki felfedezett ebben egyetlen rímet is – merthogy kellene – annak innen gratulálok őszintén. Kőhalmi Zoltán megnyugodhat, Shadi nem jelent neki túl nagy konkurenciát, ő Attiláról írt. Attilának egy barátja van a fészbukkon, ArtúrBandi, de ő sosem válaszol a leveleire, ezért Attila gyakran Kozmix cédéket hallgatott. Járt koncertekre is, ahol annyira csápolt az első sorokban, hogy bevették az együttesbe, de hamar kizárták, mert nem fért bele a kameraállásba. Beküldték egy valóságsóba, ahol rendszeresen énekli kedvenc dalait. A homloka megvédi az esőtől, kedvenc filmje a 101 kiskutya, mert kutyák nevelték fel. Péter arról mesél, hogyan NEM dugta meg Kingát, Dyát és Veronikát, akkor megragadnám az alkalmat és megint üzennék, kedves stáb, az rajtam nem segít, ha az egészségügyi határértéken túl ordít a tévé, ameddig a T. Villalakók a mikroportot hanyagul a seggükre vetve hordják, lassan olyan füleim lesznek, mint Kukának a Hófehérkéből. Apropó fülek, Kinga arca elsötétül, mikor Péter célzást tesz rájuk, Veronikát pincsikutyához hasonlítja, a többit nem értettem, de valószínűsítem, hogy ezen a produkción sem röhögtem volna könnyesre magam.

Ahogy néhány hete a randiknak, most a vendégségnek nem akar vége szakadni, Péter és Vera – bár hivatalosan ugye ők nem egy pár – a mai vendéglátók. A meghívás nem puszta meghívás, hanem politikai döntés is egyben. Shadi és Eszter szóba sem jöhetnek, mert őket akarják kiejteni. SeriGeri azért, mert Péter közelebb akarja húzni őket magához, Krisz és Veronika a másik páros. A meghívás indoka a piálás és a közös bebaszás. DrEszti a riportszobában normál hangon közli, nagyon bántja, hogy őt nem hívták meg. A következő percekben ugyanennek eredeti verzióját nézhetjük és főleg hallhatjuk végig, a csukott fürdőajtót nem értem, mert Eszter úgy ordít, hogy a nyugiban, füldugóval is lehet hallani. Ezután nem lesz megértő senkivel és mindenkit le fog szarni! A többiek roppantul megijednek ilyen kemény fenyegetőzés hallatán. Vera számított rá, hogy Eszter kiborul. De akkor magyarázza meg! Eszternek az a problémája, miért nem lehet másfél órára félretenni a taktikát, és pont Pétertől és Verától nem várta volna. Miután kicserélték a megrepedt tükröket és egyéb üvegtárgyakat, kezdetét veszi a vacsora, Péter a biztonság kedvéért mutatja a mozdulatot, hogy kell inni a tequilát, és mexikói kaja van, meg játék. A vendéglátók kérdeznek a kapcsolattal kapcsolatosan, a kapcsolatban levők a kapcsolattal kapcsolatos kérdés feltevése után választhatnak, hogy felelnek-e a kapcsolatukkal kapcsolatos kérdésre, vagy inkább csókolóznak. GeriSeriék között nem lesz szex a játék alatt, Krisz pedig megvárja Veronikát, mert van egy érzése vele kapcsolatban. Szereti, mert Veronika nemcsak szép, de lelki csaj is.

A vacsora nem várt fordulatot vesz, Apuci és a Prűd bajszot akasztanak. Serinek ma Gerike mellett kell aludnia, azt tudja? Seri húzódozik, lehet, hogy jobban járnának egy haladékkal, mert mindketten ittak. És attól félsz, hogy beleülsz a faszba? Mindketten megkérdezik egymástól, mit bunkózik vele a másik, az Alfafarkas tetézi ezt egy nem a seggedből rántottál ki, bazmeggel. Nem, nem játssza az agresszort, nem játszik semmit. Próbálja erőszakos módon lesmárolni Serit, aki azt sziszegi, tűnjön el és eressze el. Péternek tényleg nem kell könyörögni, a stílussal van baj. Paraszt a stílus. Péter kiosztja, ne haragudjál már, de nem egy angol lord a srác! Apuci, aki innentől kezdve Az Agresszor Paraszt odafordul Serihez, ha micimucit akarsz, tudod, hova kell fáradnod, ilyen vagyok, tetszik, tetszik, nem tetszik, nem tetszik! Hát, ha szakítottál, akkor le kell ülni tölteni a haverokkal, zárja rövidre a jelenetet Péter. Seri a fürdőben panaszkodik a lányoknak, micsoda egy kőbunkó Apuci. Az van, hogy Seri nincs tisztában a megítélésekkel. Eszter meg is mutatja: ha így tekergeted a csípőd és ezt csinálod a melleiddel, egy pasi erről azt gondolja, hogy hát ki akarom próbálni, most! Pont ezzel tudod felhergelni úgy, hogy nem bír magával! Vera és BTA bölcsen bólogatnak, majd leesik a fejük.

Tegnap Csaba randizhatott, ma Kriszen a sor. Autósmoziba mehet Veronikával. Egy kubai kocsin, ami annyira kubai, amennyire én eszkimó vagyok. Van pattogatott kukorica is, és ez a Steven Segal film nagyon-nagy, igaz, Krisz még nem látta. Romantikus pillanatok jönnek, a Kubai Veronnak ajándékozza a sálat, ami már nem tojásos, mert kimosta. A mesebeli randi pokolbéli randivá változik, mert Veronika szerint az egyik szereplő hályás. Krisz teátrálisan megsértődik, szipog és nagy nehezen kivajúdik magából egy könnycseppet, egészen konkrétan a bal szeméből, kicsit rásegít kézzel, hogy végigfolyjon az arcán, ezt követően jöhet a fájdalmas hangon feltett kérdés: miért kell megsérteni? Veronika üveges tekintettel és kukoricával teli szájjal csodálkozik, mosmiva’? Az, hogy Krisz szereti. És először sír. Megyek utánad, mindent megteszek érted, és te megy ilyen vagy? Sírok, mert itt vagyok veled és szeretlek! Mindent meg akarok tenni, hogy visszajöjjek! Nekem ez egy álom! Lehet, hogy nem nyerem meg, de itt akarok lenni a közepéig. És itt vagy te is! Jaaaj, Veronika száráti, imádja Kriszt, össze is csókulgatja, lemegy a függöny, a közönség megőrül, álló ováció, tinilányok dobálják a bugyijukat a színpadra, anyukák szorítják ökölbe szorított kezüket a szívükre, meglett családapák morzsolnak el egy könnycseppet a szemük sarkában úgy, hogy senki ne vegye észre.

Most már valóban vágjunk bele. Csaba, Krisz középre, csücs le. Csaba annyira izgatott, hogy igazából most sem tud kinyögni egy épkézláb mondatot se, vissza kell jönnie, mert még van itt helye és már ágya is van. Krisznek vannak barátai, és a tévén keresztül nagyon féltékeny lenne Veronikára. Nem akarja elveszíteni. Nagyon-nagyon izgul és szepeg is. Miután végignéztük a Csaba és Krisz kapcsolatáról szóló kisfilmet, rövid magyarázkodás kezdődik a pacsiról, ami Csabának sokat jelent, Krisznek meg nem annyira, mert ő olyan közegből, hogy szevasz, pacsi, mivanöcsém. Nem hitt a szemének, mikor Csaba rákötötte a kendőt és szerinte nem nekik kéne párbajozni egymással. Csaba búcsúzik, két perc, gegv. Lilu a gong, aztán a gong a gong. Csabát így vagy úgy összehozta a sors mindenkivel, alakultak a szálak. Pacsik. Dya, Kinguci és Fecó nagy ölelést kapnak, Csaba ki, legjobb pillanatok, Csaba a stúdióban, namizu? Utolsóként érkezni nem a legbiztatóbb, és ő nem az a típus, aki egyből puncsol, lehet, hogy ez sokaknak úgy jött le, hogy nem közeledik, plusz riválisként tekintettek rá az Aréna miatt. Dehamostmajd! És eddig miért nem? Nem kell egyből minden petárdát eldurrogtatni. Ha visszamenne, az felbolygatná az erőviszonyokat és megtorlás következne. Lilu kibírja röhögés nélkül és anyukák álmának titulálja Csabát.

Kriszen a sor, nyugi, ne pörögjön, búcsúzzon, gong. Krisz mindenkitől nagyon szépen szeretne elbúcsúzni, mond egy csomó közhelyet, puszit is akar adni, Veronikát szereti. Érti Veronika, hogy szereti? Kis provokáció hatására mindenki megölelgeti, legjobb pillanatok, Lilu megköszöni a lépcsőn lejövetelt. Krisz megint elmondja, hogy nem nekik kéne párbajozni, megint elmondja, hogy hibázott a pacsinál, de náluk a hétkerben ez nem így megy. Csaba erős ellenfél, intelligens srác, már első este kifigyelte magának, gondolt rá. Azért szeretne nyerni, mert amit eddig láttunk, az csak a kezdett, bevallom, itt azért felnyögtem. Eljátssza a négy személyiséget, a ráadás a Maszk, eldurranok! Csaba nem szeretné kommentálni a látottakat, mert ő ezt látja nap mint nap. Az állás 63-37, ez ertéelül azt jelenti, valaki picikét jobban vezet, mint fél órája. Megpróbáljuk feldolgozni a nőkhöz való viszonyt, azt már csak én teszem hozzá, hogy idegileg. Csaba flörtölős. Hát ugye, Dyus egy playmate, toptízes csaj, csak szuperlatívuszokban tud róla beszélni. Kingus átlagosabb kategória, de pont ez a varázsa, és Csaba sem egy csúcs-csávó. Vele el tudná képzelni, de a sors és az idő majd eldönti, kialakul-e valami komolyabb. Krisz, miért pont Veronika? Mert ez Krisz anyjánál is előfordult, a nagybátyjával, de ezt Lilu nem akarta tudni. Mert Veronika utálta, és innen szép nyerni. Ha nem menne vissza, Krisz biztos hogy sírna Veronika miatt és féltékeny lenne. Ha valaki hozzáérne Veronikához, azt kérdezné, mi ez? Lilu ennek nagyon örül. Konfliktusok. Csaba apróságokon nem akad fenn, azért tűnt úgy, hogy eleinte nem áll ki magáért. Krisz konfliktusai és a kubai temperamentum definíciója. A kubai temperamentus arról szól, hogy ha ideges, nagyon fölpörög és nagyon ordibál, azaz próbálja torolni magában. Krisznek egy jelkép az, hogy ne hazudtolják meg és neki ne pofázzanak. Csaba szerint ne a hangerő döntsön, Krisz szerint Attilával csak így lehet, mert van neki egy jó szókincse. A két párbajozó vihog kicsit a csicskacsicskacsicskán, fantomképes állás, 60-40.

Nézzük, kinek szurkolnak az ex-Villalakók, Évát látva megint leteszek arról, hogy megnövesszem a hajam. A kortesbeszédek előtt Krisz fogadkozik, Veronika pincsikutyája lesz és tetováltat is, mindent a nőkért! Sőt, azt is megígéri, hogy meg fogja gondolni a gondolatait. Fecó érzelgős kortesbeszéde következik, megtisztelve érzi magát. Csaba azért jöjjön vissza, mert a puszta jelenléte megváltoztathatná az erőviszonyokat. Ez visszaadná a játék élményét és kiszámíthatatlanságát. Csaba magatartása példaértékű. Lehet emberként bejönni és embernek maradni. És van e bárkinek joga arra, hogy ööööö…. Veronika kiveszi a haját, felvesz egy másik mikroportot, Krisznek jó a humora, vidámságot hoz a mindennapokba, ha kiesne, elszállna a jókedv. Nagyon szereti, már most nagyon hiányzik neki, akkor is hiányzik, ha elmegy wc-re, Veronika nem bírja nélküle. Még egyszer megnézzük a szavazást, 61-39. Hogy érzitek, hogy sikerült az este? Csaba az volt, amit a kérdésekre válaszolt, Krisz most megmutatta az országnak, hogy tud nyugodt is lenni. Kapcsoljuk a Villát, kit várnak vissza a Lakók? Nem írtam fel, csak annyit, Dya puszilja Bogyót. Krisz ötvenötven százalékot érezt, Csaba azt, ha izzadtságban lehetne mérni, ő menne vissza. Lilu megkéri a kollégákat, hogy tegyék ki. A táblát. 59-41, Csaba! Lilu visszaráncigálja Csabát a közönség soraiból, Csaba a lelke mélyén elhitte, hogy nyerhet, a racionalitás talaján nem. Szaladj, szaladj!

Krisz maradjon ott, csücs le. Na mi van, öcsém, kérdezi Lilu. Krisz ezt nem hitte volna, mindent letett az asztalra. Ez egy álom volt, most visszatérni a kerékvágásba, nagyon rossz érzés. Krisz sírva fakad, Lilu anyai hangon búgja a fülébe, egy élmény volt téged nézni, rengeteget nevettünk. Mi lesz most? Semmi, Krisz befejezi amit elkezdett, el fogja érni hogy anyuék kimenjenek Kubába (he????). Legszebb pillanatok, közben Csaba benyit a Villa ajtaján, megjöttem, de ezt még négyszázszor fogjuk látni az elkövetkező két napban. Krisz sír Lilu mellett, üzenhet. Szerettem itt lenni. Anyu vagy Kubába, vagy Miamiba fog menni. Veronikát szereti, de sajnos ez van. Kinn meg fogja várni. És ne aludjon egy fiúval sem! Nyugodjon meg, jó? Nonszensz! Lilu egy welness hétvégével búcsúzik Krisztől, az halkan megkérdezi, megölelhetlek? Lilu simizi a karját, szia Krisz, vigyázz magadra és minden jót neked! Cristofel 32 napot töltött a Villában. NAMIVANÖCSÉM?!

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sandokan 2011.10.25. 16:39:33

@nathalie: igen, de a csabika fan klubnak bent és kint, ez valamiért nem ment át. attila helyében, azért többször oda mondogatnám a két árulónak.

mondtam neked korábban, hogy fecót nem tudom még olvasni, most már látható, hogy miért.

traff 2011.10.25. 16:45:23

ez vótmá?

"Médiapletykák szerint az RTL tervbe vette, hogy a sokakat szórakoztató szereplőt visszajuttatja a műsorba, méghozzá egy utólagos beszavazóshow során, ahol a kiesett Melinda, Bandi és Cristofel küzdene (ilyen trióból jó eséllyel menne vissza utóbbi). "

origo

genevieve 2011.10.25. 16:47:08

@szőkecigány: kinga nem is pátyolgatta:-)

nathalie 2011.10.25. 16:47:41

@sandokan:
utálom fecót. sztem egy totál kétszínű faszkalap, aki egy országnak fogja beadni, hogy a jók megsegítője, a síró, érzékeny férfi. közben meg sztem nyomja a színházat.

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.25. 16:49:01

Nem tudom melyik lett volna a rosszabb választás, Csaba semmit sem tud értelmesen mondani, a Cristofel nevű meg aztán, inkább hagyjuk :-)
goo.gl/iXXAu

nathalie 2011.10.25. 16:49:02

@traff:
na az lenne a szép, ha valami csoda folytán csabi kijönne, ebben a beszavazó showban meg visszaszavaznák :D akkor tényleg megnézném péter és attila fejét, és a sajátomat is :D

lucc.gizi 2011.10.25. 16:49:52

@nathalie: annyira odavagy attiláért, ha találkoznál vele mondjuk röpke 3 percre mit kérdeznél tőle? :-)

nathalie 2011.10.25. 16:51:31

@lucc.gizi:
bebaszunk?

teljesen egyértelmű! :D:D

nathalie 2011.10.25. 16:55:20

@lucc.gizi:
az tuti. rokonlelkek vagyunk. érzem :D soha életemben egy médiában szereplő személynél sem csodálkoztam el azon, hogy jé, ez olyan mint én, vagy jé, ez olyan mint a haverjaim stb. most először :D:D
lassan tényleg itt az sms ideje :D

Tjuca 2011.10.25. 16:56:07

@sandokan: de teljesen átjött. csaba a versben tökéletesen megmondta (csak kingával együtt mások sem értették ezek szerint), hogy maximum hetyegés lesz köztük más nem, de ezt sem erőltetné, hanem muszáj. és csicskázás meg tényleg nevetséges volt, egyrészt az a szellemi mélység, amit cristofel produkált, másrészt a hiszti, amit kinga csinált.

bezzeg, ha utána szalad, akkor meg az a bajotok, hogy na megy a pincsikutya törölgetni a műkönnyeket. kinga elég ostoba, nem csodálom, hogy kellemetlen vele lenni. cristofel is az volt, de ő máshogy, ő egy hülye bolond volt, nem egy hp.

amúgy mint írtam én értékeltem attilát, meg jól szórakozok péteren, de attila színtelen lett. semmi. sajnos. péter még spontán, de sajnos attilával rossz lóra tesz, mert el fog veszni a friss lendület, nem mulatságosak lesznek, hanem főnököt játszó törpék. jobban tennék, ha kicsit lelazulna attila és elkezdene játszani, nem pózolgatni.

Tjuca 2011.10.25. 16:57:42

@nathalie: ő legalább játszik. vagy nem ez a játék értelme? :-D

ha van taktika/színház az a baj, ha nincs, akkor meg az? hát itt már semmi sem jó??? ez NONSZENSZ!

nathalie 2011.10.25. 16:58:26

Nekem az az álmom, hogy főszereplő legyek, ne egy statiszta. De minden egyéb érdekel, fogkrémet is reklámoznék a szép fogsorommal, vagy sportruhákat a kidolgozott testemmel, de még a chippendale táncoláson is rajta lennék. Gombi jó barátom, ő segítene elindulni ezen a pályán, de a színészkedés az igazi álmom. Vígjátékban bármilyen karaktert, szerelmes filmben a hőst, de még egy degeneráltat is gond nélkül el tudnék játszani, mert ebben profi vagyok. Csak mellékszerepre nem vagyok alkalmas. De az sem rossz ötlet, hogy az Álljunk meg egy szóra felfrissített változatának legyek a műsorvezetője. Nincsenek tisztában az emberekkel azzal, hogy mennyi mindenben vagyok jó, ezzel a megjelenéssel, beszédstílussal és kiállással egyszerűen egy mutatós srác, egy ász vagyok" - szerénykedett Cristofel

sírok :D Álljunk meg egy szóra :D:D:D:D

sandokan 2011.10.25. 16:59:04

@nathalie: figyelitek, milyen okosan csinálja.
erre most nekem azt kell mondanom, hogy igen, attila azt bizony jól csinálta, amikor a volt barátját lekoptatta. csak ezzel nagyon egyedül maradt. péterben és verában meg nem lehet ás nem is érdemes megbízni.

fecó féltérdes fürdős alakítását meg ezennel Arany Hogyvolt díjra (AHV) jelölöm, a giccs kategóriában.

TapOut 2011.10.25. 16:59:40

Na lassan sikerül felzárkóznom az eseményekhez, örülök, hogy Csaba visszament, annak nem, hogy a kubai ellen, mehetett volna más.
Annamari továbbra is toronymagasan a szívem csücske, Fecó is kezd felzárkózni, szimpatikus még Shadi, Dya, Csaba. Kingát sokat ekéztem, de a róla kialakult képem is kezd megváltozni. Igazából mindenkiben (1 embert leszámítva) fedeztem fel olyan vonást, ami szimpatikussá teszi, így összességében elmondhatom, hogy ez a széria sokkal jobban bejön, mint az előző.
Az egyetlen ember, akiben semmi jót nem fedeztem fel, aki minden megnyilvánulásával irritál, az Eszter. Fúj

nathalie 2011.10.25. 16:59:52

@Tjuca:
ááá, akkor is rosszul vagyok tőle.

nathalie 2011.10.25. 17:01:29

@sandokan:
az a könny nélküli, megrogyott térddel zokogó, ököllel a mosdókagylót csapkodó jelent tényleg ütött. :D

genevieve 2011.10.25. 17:05:42

@nathalie: hmmm, nem is olyan régen még azt mondtad, hogy elvonatkoztatsz a játéktól és csak bent szimpi attila, az életben nem bírnád elviselni:-))

sandokan 2011.10.25. 17:06:18

@nathalie: valószínűleg délutáni brazil szappanoperákon szocializálódott. (talán olvassa az éjszakai barátunk is)

vajon, akik az ehhez hasonló szánalma alakításokat a kamera másik oldalán felveszik, hogy bírják ki röhögés nélkül? nekem nem menne.

Hurri Kán 2011.10.25. 17:06:32

Édesapám 50 évesen elkezdett napi 4 kilométert sétálni. Most 67 éves, és fogalmam sincs, hogy hol van. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.25. 17:07:16

@avanivi: Vera csak maradjon bent!

@Brr: Remélem a következő párbajon nem lesz se kiválasztott, se kivívott Vera! Nagy szám lenne, ha a védettséget másodszorra is megszerezné! Shadi, ha jót akar, Attilát segít kitakarítani a villából!

Tjuca 2011.10.25. 17:10:53

@nathalie: akkor írd azt, hogy zsigerből. nem kell unalmasozni, mert unalmas. :-DDDDD

lucc.gizi 2011.10.25. 17:10:58

@nathalie: Nati, ha attila kijön párbajra, te lehetnél a 3. szurkolója kozmix lala + az 1. darab barát után (aki remélhetőleg kihúzta a mosógép dugóját...)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.25. 17:11:06

@traff: Én Melindát raknám vissza!

@nathalie: Fecó egy szélkakas, a villa napraforgója!

@TapOut: Eszter sajnos nem elég jól reagál le sok helyzetet.

témázgató 2011.10.25. 17:11:42

"Üzemszerűen kiöntik Cristofel férfiasságát. Alighogy kiszavazták a Való Világból máris különös ajánlatot kapott a hiperaktív kubai nőbolond.
Ugyanaz az amerikai cég kereste meg magyarországi képviselete révén, amelynek őrült termékéről a Szex és New Yorkból értesülhettünk. A sorozat rajongói jól emlékezhetnek arra, amikor Samantha egy pikáns termékbemutatón megszerzi magának a gyönyörű modell férfiasságát. Azaz annak szilikonból kiöntött élethű és életnagyságú mását. Hogy aztán a kegytárgyat napról-napra körülrajongja. Nos az ilyesfajta fétistárgyakat gyártó amerikai cég kinézte magának a narcisztikus kubait, aki korábban gipsszel kísérletezve, hasonló dologra vetemedett már odabent a villában is. Nagy az isten állatkertje mondhatnánk, de hát, ahogy a Való Világ régi dalában éneklik, itt a lét a tét. Vagyis inkább a lé a tét!"
storyonline.hu

TapOut 2011.10.25. 17:15:13

@sandokan: Fecó alakítása ütött, ment a melodráma ezerrel, becsiccsentve, szerintem hatalmas volt :-))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.25. 17:15:16

@capa05: türelem...:) jó az új avatarod is :)
@traff: na ez, szerintem marhára nem lenne korrekt. kiszavazták, akkor kint a helye. ennyire nem lehet szarban anyagilag az RTL Klub, hogy még egy beszavazó+kiszavazó show dobja meg a kötségvetését!

lucc.gizi 2011.10.25. 17:15:57

@témázgató: és az lesz a termék neve, hogy "17cmnamivanöcsém"

TapOut 2011.10.25. 17:16:31

@Peter_Cs: nekem irritáló az egész személyisége

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.25. 17:16:34

@gyvy: ez olyan Woody Allen-es..:)véletlen??:P:D

Hurri Kán 2011.10.25. 17:19:15

@fkangi:
Nincsenek véletlenek. :DDD

Tjuca 2011.10.25. 17:19:27

@TapOut: nem az a művészet, amit csinálnak, hanem, amit zabálnak. ezt pedig sokan falják... :-D ez a játék emberek. :-P (szerintem jobb lóra tett, mint pszichopatát játszani. :-DDD) emlékezzetek vissza, mikor volt valami bárgyú feladat, hogy ittas hölgyet kell hazavinni, ágyba tenni, és bókolni neki. a csajok zabálták, mint a cukrot. ugyanígy zabálja a közönség is. ez a játék pedig a közönségnek szól. :-))) ez a taktika, nem a manipulálgatás meg kockásfüzet. na mi van ecsém! :-PPP

capa05 2011.10.25. 17:23:12

@fkangi: köszi!
Vagy én vagyok vak, vagy nem írtál a műsorról?

TapOut 2011.10.25. 17:23:58

@Peter_Cs: Fecót nem mondanám szélkakasnak, az ő szerepe ennél bonyolultabb. Ő úgy tűnik, a gyengék, kiközösítettek segítését vállalta be, ezt tette, mikor Attila volt a közutálat tárgya, ezt tette, mikor a többiek Csaba ellen fogtak össze, és várhatóan minden alkalommal amellé fog állni, akit éppen kipécéznek. Próbál a szívére hallgatni, és ugyan Attilával a kezdetektól fogva jól kijön, nem fogja a személyiségét feladni a taktika oltárán. Szerintem jól csinálja.

MagasMacska 2011.10.25. 17:25:03

@TapOut: Akkor most Esztert fogja pátyolgatni?

genevieve 2011.10.25. 17:25:28

@témázgató: akkor krisz a sok rajongóhoz testközelbe kerülhet:-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.10.25. 17:25:35

@TapOut: Elég sokat bénázik! Annamária és Vera a két legjobb!

capa05 2011.10.25. 17:29:46

Az online végig pörgetve, az jutott eszembe, hogy amikor a riport szobában a Kiszopot megtestesítő bábuhoz beszéltek, elég lett volna ha kiteszik a gipszminta alapján kiöntött péniszét.
Úgyis tudták volna kiről van szó.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.25. 17:30:38

@capa05: de, akkor este két mondatban összefoglaltam, kb. ennyire volt érdemes a dolog.:D nem gondoltam, hogy nagydoktori disszertációt vársz :P:DD sosem ígérek olyat, amit nem teljesítek. ha nem vagyok biztos a dologban, inkább meg sem ígérem :P:)@gyvy: állítólag boszorknyok sem :P:DD

TapOut 2011.10.25. 17:30:47

@MagasMacska: ha a szíve azt súgja, talán (brrrr)
De valahogy nem hiszem, hogy Eszter ellen olyan mértekű hadjárat fog folyni, mint Csaba ellen. Azért a "vezérek" okultak az eseményekből (talán)

Tjuca 2011.10.25. 17:31:04

@TapOut: jól, és remekül szól az ő szavazóihoz. valamint, ha megnézzük péter kivel nem húz ujjat, és kit akar kinn látni, az fecó. pontosan azért, mert igen nagy a biztosan mmkk fecóra szavazók szegmense akiket péter nem tud megszólítani. (és ha csaba tudatosan -úgy tűnik, mert ugye 0. másodperctől- él ezzel, hogy fecót barátjának bírja, viszont ez nem volt így az elején fecó részéről- az egy baromi jó taktikai húzás. a fecó szavazói és a jó fiút kedvelőket lehet egyesíteni)

péternek nem jött össze a fecó megnyerése, és pontosan tisztában van ennek a következményével. lásd gyónás.

beacska 2011.10.25. 17:31:07

@szőkecigány: nézd meg Gergőt az éjszakaiban, a felkészülésnél. Ha én ennyire NEM tudnék énekelni, nemcsak a dugóban ereszteném ki a hangomat ;D

témázgató 2011.10.25. 17:31:32

"Veronika kacsacsőréről úgy tudni, hogy nem hogy az új hyaluronsavas eljárással készült, hanem még a régi szilikonnal. A látványos kacsacsőr a veszélyes szilikonra utal, beleértve a lány szájának két oldalán látható természetellenes vágást, és a túl vastag ajakkal járó enyhe selypítést is. Ez az elavult és veszélyes eljárás nem több mint 40 ezer forint, viszont ma már tudni, hogy akár életveszélyes is lehet. Az sem kizárt, hogy örökre ilyen kacsacsőre marad annak, aki ezt választja, nem beszélve az esetleges rákos folyamatokról. A szilikonból nagy baj lehet, csomók képződhetnek, szivárgás kezdődhet, de ez a szerencsés eset. A szilikon száj akár fel is robbanhat! Ezért ma már a legkevésbé sem ajánlják, sőt több országban be is tiltották, ezt a veszélyes plasztikai műtétet." storyonline.hu

TapOut 2011.10.25. 17:32:39

@Peter_Cs: Annamariban egyetértünk!

capa05 2011.10.25. 17:32:56

@fkangi:
Egy akadémiai árnyékszékfoglalóra gondoltam... de visszaolvasom!

beacska 2011.10.25. 17:33:45

@traff: Melindát vissza a villába!!!!

MagasMacska 2011.10.25. 17:34:52

@TapOut: Ellene nem a vezérek fognak indulni, hanem a csajok. Rosszabb. (Bár talán ez a csapatjáték elveszik a búcsúlevél élét.)

Tjuca 2011.10.25. 17:35:04

Kedves Cápa, én úgy szerettem a másik fotódat, az a sok fog, széles mosoly. :-)

capa05 2011.10.25. 17:37:08

@Tjuca: keresem! Amikor váltottam, kitörlődött és így kutatom honnan vettem le.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.25. 17:37:47

@capa05: biztos volt már olyan is,a szükség nagy úr! :D
@Tjuca: 68 fog és mind felül??:DD

Tjuca 2011.10.25. 17:38:32

@capa05: oh, megható, bárcsak minden kívánságom így teljesülne. :-)

nathalie 2011.10.25. 17:38:47

@genevieve:
hát nehezen feledem, mert Te mindig emlékeztetsz rá :D:D
De már mondtam,hogy attila esetében nem tudok :D igazi kis rajongó lettem. remélem lesz pószter is róla, amit fogkrémmel fel tudok nyomni a szobám falára :D

beacska 2011.10.25. 17:39:19

@capa05: nekiálltam, de takarítanom kellett..:((

nathalie 2011.10.25. 17:40:00

@lucc.gizi:
pontosan erről fog szólni az sms, hogy majd én leszek a barátod :D

beacska 2011.10.25. 17:42:04

@nathalie: a tegnap éjszakaihoz(főként neked):
Attila kifejezetten fejlődőképes! Csak 20 perc udvarlás után, csak elénekelte kis segítséggel a Törpök dalát (miután megesküdtek rá a többiek, hogy nem megy a kamera:DD). Szerintem kezdi biztonságban érezni magát, kezd megnyílni a társaságban. És ez jó!! Még a végén "ember" lesz belőle? ;DDD

TapOut 2011.10.25. 17:42:14

@Tjuca: Igen, Fecónak az a fontos, hogy a róla kialakult képhez hű maradjon, a csupa szív srác, aki a gyengéket segíti, ez nagyon sok embernek bejön, nekem is, mert én is hajlamos vagyok a kiközösítetteket pártfogolni. Ezzel Attila is tisztában van, tudnia kell, hogy mire számíthat Fecótól, ő volt az egyedüli támasza, mikor mindenki elfordult tőle, de ahogy erőre kapott és Csaba ellen szövetkezett, úgy dobta le magáról Fecót is.

Tjuca 2011.10.25. 17:42:47

@fkangi: hogy én mennyire vagyok fáradt. olvasom, hogy és mind felül... megyek, igen adom a kakaót, felkapcsolom a villanyt, megyek már, ne bántsad, mire leesett, hogy nem felül, hanem felül. :-O) jajj

nathalie 2011.10.25. 17:47:32

@beacska:
igen, láttam.erre írtam hogy aranyos.és nem akarok árulkodni, de olyanok is írták hogy aranyos akik nem bírják :D:D

TapOut 2011.10.25. 17:48:29

@MagasMacska: hát ez nehéz ügy, mert hiába nem bírom a kiközösítést, az igazságérzetem mégsem állítana Eszter mellé, egyrészt az irritáló személyisége miatt, másrészt ezügyben én is Veronika pártján állnék. De ez csak a saját véleményem, nem tudom, Fecót hova húzza majd a szíve, már ha egyáltalán állást foglal az ügyben.

mézescsók 2011.10.25. 17:48:50

@fran7: Szerintem Attilának van egy rohadt nagy felsőbbrendűség tudata és nem hajlandó tudomásol venni, hogy ez ott bent szart sem ért. A vereséget - Csaba visszakerülését - sem volt képes normálisan tudomásul venni. Megjegyezte, hogy nekünk köszönheted, hogy visszajöttél, ami így ebben a formában talán nem teljesen igaz. Az meg sem fordult az agyában, hogy a nézők talán elfáradtak az álladndó üvöltözésben, szerelmi kavalkádban, magamutogatásban, meg a hasonlókban? Én úgy látom, hogy Krisz az előző Vv alapján összeszedett néhány dolgot: szerepelj állandóan, mindegy, hogy mivel, kiabálj sokat, mert az a műsor, nem baj, ha tökhülye vagy, a lényeg, hogy nézzenek és feltétlenül kell egy szerelmi szál. Na, ez az, ami tavasszal elment, de egy évre kétszerre kimerült a nézők kerete. Mondom én, bár nem tudok semmit. Ha szavaztam volna, akkor ezért szavaztam volna Csabára, nem mert borzasztóan érdekes személyiségnek tartom. És még azért is, mert sejtettem, hogy felbolydítja a méhkast. Bárhogyan is tippeltek, szerintem igazából még azok sem számítottak Csaba visszatérésére, akik mellette álltak.
Az előző Vv menetrendjében gondolkodtak és egyszercsak kiderült, hogy nem. Na, ez azért elég megrázó tud lenni. Attila feje kész tanulmány volt.
@szőkecigány: Ja, ja, ja!!!
@Peter_Cs: Azért Annamari Serinek adott tanácsa (jutalomfalat, ha jól viselkedik Gergő) szerintem nemcsak a rejtői jobb körökben érdemelne minimum az szívlapátot. Az egyik legaljasabb trükk, amivel élhet egy férfi vagy nő.

mocskosmacska 2011.10.25. 17:52:38

@sandokan: Tuti brazil szappanoperákon szocializálódott. Kisfilméjben mondta,hogy a nagymamája mondta neki, hogy fiam, nézd a szappanoperákat, azokból sokat lehet tanulni. Meg mondta, hogy azokból veszi az udvarlási technikáit.

mocskosmacska 2011.10.25. 17:53:57

@TapOut: Vezére talán okultak, de a borg nem.

mocskosmacska 2011.10.25. 17:55:35

@TapOut: Eszter nekem sem szimpi, de utálom a kiközösítést. Meg nemcsak őt kellene, hanem mondjuk pétert is, aki minden erejével rá akarta beszélni crist veronika leszarására.

MagasMacska 2011.10.25. 17:57:35

@nathalie: Az egyik én voltam. És addig aranyos is volt, amíg énekelgettek. De már a csapatok értékelésénél nem bírta ki, hogy - egyedüliként - nem szúrjon egy ótvarost Csabába, így visszatértem korábbi ellenérzéseimhez.

mocskosmacska 2011.10.25. 17:57:56

Attilával az a legnagyobb bajom, hogy én azt látom rajta, hogy nem csak egy játékon belül akarja az ellenfeleit kiütni, mint péter, hanem tényleg bántani, megalázni akarja őket.

Ami jó benne, hogy majdnem ő az egyetlen ember, aki egyezik a kategóriájával.

MagasMacska 2011.10.25. 18:00:46

@mocskosmacska: Igen, ez a "szeretem kínozni a kínozható lelkeket" nálam is kiverte a biztosítékot. Ez nála nem játék.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.25. 18:00:49

@Tjuca:vannak ilyen leamortizáló napok :)
@gyvy: és mindig is létezni fogunk!:P:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.25. 18:05:15

@gyvy: tudom, tudom, a story, bors, blikk és társai MMKK az igazságot írják le:)

Ne haragudj, h kételkedni mertem benne:)

MagasMacska 2011.10.25. 18:05:28

@nathalie: Mindenki dicsérte a sajátját (természetesen) és elismerte a másik teljesítményét, hozzátéve, hogy a saját volt a jobb. Egyedül Attila mondott valami olyan, hogy egy izzadtságszagúan kiötlött hülye háttérzenekar... bocs, nem tudom pontosan idézni. De ez megint egy öncélú belerúgás volt, nem volt semmi értékelhető hozadéka. (Azon túl persze, hogy nekem már megint negatív figura lett, de ez az én egyéni nyomorom.)

Hurri Kán 2011.10.25. 18:07:51

@ladyandhenk:
Így van, ezek teljesen hiteles hír- és információforrások. :D

sihaya 2011.10.25. 18:08:01

most nézem a tegnapit, ez a Sehere maga a szűzkurva definíciója... fú de idegesítő, sajnálom a pasikat akik ilyenbe futnak bele...

TapOut 2011.10.25. 18:09:14

@mocskosmacska: igen, de valahogy Pétertől erre számít az ember, Veronika is fenntartásokkal állt hozzá, jól tudja, hogy a háttérben mindig forral valamit. Eszter azonban sunyi, ahogy pátyolgatta Veronikát azzal az álszent fejjel, miután Cris kiesett, komolyan hányinger kerülgetett.

nathalie 2011.10.25. 18:20:29

@MagasMacska:
most nem fogom visszakeresni, de még attila megjegyzése előtt, amikor csaba bemondja hogy legyünk egy háttérben lévő zenekar, akkor írtam, hogy ez a csaba mennyire hülye, mert már akkor tudtam, hogy ez marha kínos lesz és hát az is volt :D:D:D újra csak igaza volt attilának :D

capa05 2011.10.25. 18:21:15

@MagasMacska: Azért Csaba azt is elmondta, hogy Gergő teljesítménye közelebb állt az énekhez és a dalolt számhoz.
Mondjuk énekverseny volt hírdetve és erre Sehi táncát dicsérték....
A csajos csapat egyébként zeneileg süket.

icegrapefruit 2011.10.25. 18:22:07

@mocskosmacska: "Csaba nem azért jött vissza, mert fecó ingét a pap megáldotta? Akkor már érteném, hogy attila miért fecót hibáztatja."

Nagyon jó! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.10.25. 18:22:40

@gyvy: pedig azt hittem, h te egy elefánt vagy:D (nehezen tanul, könnyen felejt):P

Hódos Hajnalka 2011.10.25. 18:26:08

lécci, hol jelent meg a Kriszfarka hír?
azonnal látnom kell a saját szemeimmel, mert tényleg nem hiszem el :DDDD

ja és van új poszt! :)

MagasMacska 2011.10.25. 18:26:53

@nathalie: Igaza volt. De jobban járt volna, ha ezt kihagyja. Tulajdonképpen ez lesz a veszte, hogy mindig minden találatot be akar vinni. Mániákusan bántani azt, akit nem kedvel. Ettől lesz elege a nézőknek.

Hódos Hajnalka 2011.10.25. 18:27:24

ja, látom storyonline, kösz :)

MagasMacska 2011.10.25. 18:28:20

@capa05: Gergő egyértelműen jobb volt. De Attila ezúttal fölöslegesen volt támadó. El fogja lőni összes puskaporát.

Hurri Kán 2011.10.25. 18:29:10

@MagasMacska:
Lehet. De őt legalább van miért utálni, míg Csabát nincs miért szeretni. Nagy különbség.

csicserierika 2011.10.25. 18:30:39

@gyvy: jaj, de szépen mondtad :)

TapOut 2011.10.25. 18:32:04

@MagasMacska: igen, Attila Csaba fóbiája már már beteges szintet ölt, intelligens ember létére felfoghatná, hogy ezzel pont ellenkező hatást ér el. Péter ezt meg remekül meglovagolja, számára Attila Csaba ellenessége is csak egy eszköz.

nathalie 2011.10.25. 18:50:57

@MagasMacska:
de hát ez volt a feladat, hogy értékeljék a produkciót. És ezt ő gáznak tartotta. tényleg az volt. megjegyzem azért ő volt az aki pl próbált jót mondani seri előadására, mig seri csapat úgy viselkedett mintha süketek lennének.

MagasMacska 2011.10.25. 19:03:43

@TapOut: No igen, emiatt kezdek kételkedni az "intelligens"-ben.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.10.25. 20:19:49

Mi baja van a Mengelének? Először mindenkit belenyomott ebbe a hülyeségbe, hogy Csabára rakják a jelet, majd volt pofája azt mondani, hogy "mártírt csinálTUNK belőle"... így többesszám első személyben. Nem ő verte keresztül az akaratát a többieken, akik közül többen szimplán félelemből "engedelmeskedtek".. de akkor most hirtelen együtt csináltak mártírt Csabából. De akkor most mi baja Fecóval? Hogy Fecó nem csinált mártírt Csabából? Az a baja, hogy Fecónak nem csak saját akarata és elképzelése van, de aszerint cselekszik? Remélem Fecó megnyeri ezt a játékot! Sok oknál fogva remélem ezt. Mindenesetre jó volna, ha Mengele nagyon hamar kiesne, csak kár, hogy annyian félnek tőle, hogy nem merik rátenni a jelet, pedig bárki kinn tudná hagyni ezt az rémalakot. Remélem, hogy Shádiban lesz elég ész, akarat és tisztánlátás, hogy Attilát vigye ki...

allegravelli 2011.10.27. 19:36:23

@capa05:
Igggen:-D Úgyhogy még Se-here-se-zádé is bekaphatja a legyet. Tényleg, VV-ben eddig még nem is volt teherbeejtés...
süti beállítások módosítása