Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kántor 1x01 - Külvárosi őrszoba

2011. október 18. 10:00 - Gabba

„A természet lágy ölén majd jól esik a sziklatúra, a jó levegőt garantálja a proletárdiktatúra!”

A Hófehérke és a hét elgyötört törpe c. közismert kabaréjelenetből való idézettel kívánok kulturált szórakozást minden kedves olvasónak. Lássuk, milyen gonosz erők fenyegették a ’70-es évek közepén a fent említett rendszert.

Osztott képernyős főcímmel nyitunk, évtizedekkel megelőzve a hanyatló Nyugat „24” c. produkcióját. Kezdő helyszínünk az óbudai piac, de lehet, hogy a csepeli, mindegy, az a fő, hogy széles a kínálat, 8 forint a paprika, tíz forint a forró lángos, éljen soká Kádár János. Tömve a piac, ideális hely a zsebtolvajoknak, máris itt sopánkodik egy középkorú háziasszony Tóti Tibor (becenevén Csupati) rendőrőrmesternek: Egész havi kosztpénzemet csórta el az alávaló, rendőr elvtárs, csináljon már valamit! A központ erősítést küld a helyszínre Sátori nyomozó főhadnagy személyében, aki az előírás szerinti műbőr kabátban vegyül el feltűnés nélkül a piaci forgatagban. Azonban hiába, mert a járőrözés egyelőre sikertelen, a rendőrőrsön Bokor százados elvtárs keresetlen szavakkal le is baltázza a szerencsétlen Csupatit: A maga szeme láttára lopkodnak a piacon, mit csinált maga, biztos ivott, ahelyett, hogy éberen figyelne! Le van váltva, áthelyezem a téglagyár körzetébe, ott majd kártyázhat azzal a Téglagyári Megálló nevű lumpenproletárral, leléphet!

Váltunk a kocsmába, ott van a nagy élet, tompulnak az agyak, élesek a kések, fojikasör, kapar a Munkás és a Kossuth füstje, svejcisapkás melósok lazítanak a nap végén. Az egyik nyilván most kapott darabbért, néhány rosszarcú kiszúrja, hogy van nála vagy kétszáz forint. A Colos nevű feltűnés nélkül int a társának, aki hirtelen mozdulattal leveri a mennyezeti villanykörtét, szabad a csók! Kitör a tömegverekedés, röpülnek a székek, löttyen a sör az arcokba, csattannak a pofonok, azanyád, atiéd, sőt még egy szolid bazmeget is hallunk a háttérben. A csapos igyekszik menteni a korsó- és italkészletet, kevés sikerrel. A négy huligán egy idő után lelép, az arra járőröző Csupatit hangos „jó estét, főorvos úr”-ral köszöntik, de nem beszélgetnek vele sokáig: Késő van, sietünk haza csicsikálni, búcsúznak. A bunyó hangjait végül meghallja az őrmester, elemlámpát szegezve lép be a helyiségbe: Hagyják abba, emberek, ez nem méltó a szocialista embertípushoz!

Újabb jelenés Bokor századosnál, újabb ordítás: Maga alkalmatlan a pályára, a piacon az orra előtt lopnak, itt meg a szeme láttára verekednek, és nem tudja, ki a tettes?! Jelentem, egyedül nem bírok rendet tartani, de ha esetleg kaphatnék egy járőrkutyát..., próbálkozik Csupati. Mit képzel, ez itt nem cirkusz, teremtsen rendet a körzetében, vagy megharapom!, vágja el Bokor a mentegetőzést. Eközben Sátori a róla elnevezett sátorok között cirkál szúrósan figyelő tekintettel a piacon. A bóvliárus nagyon kínálja a portékáját, fején természetesen neki is svejcisapka, pultján kis locsoló, játékpuska, bugyigumi, gumibugyi, a pult alatt okos szemű németjuhász. Az árus egyszer csak halk füttyentéssel jelt ad a kutyának, aki erre eltűnik az asztallábak között, és nemsokára felhangzik egy újabb háziasszony „tolvaj, tolvaj” kiáltása. A főhadnagy észreveszi a szájában az ellopott retiküllel szaladó kutyát, akit azonban az árus még időben elkerget magától, így hiába a rendőrigazolvány, Sátori bizonyíték hiányában nem tudja letartóztatni a fickót. A főkapitányságon elöljárója, egy nyomozó alezredes utasítja Sátorit, hogy azért csak nézzen utána az árusnak.

Az árus dühös a kutyára, aki miatt majdnem lebukott, hazafelé szidja is Hercegnek, az egyik kocsmai verekedőnek, akivel szemmel láthatóan jó viszonyban van. Útközben betér némi kölcsönért Szántai úrhoz, aki orgazda tevékenységét tisztes trafikárusi munkaviszonnyal álcázza. Ma nem ment a bolt, főnök úr, panaszkodik a bóvlis, sőt a kutya miatt majdnem elkaptak a zsaruk. Ez engem nem érdekel, ha nincs áru, nincs pénz, hajtja el az orgazda. A bóvlis hazaér, a csóró kutyus már az udvaron ülve várja a retiküllel, a szokásos jutalom reményében. A gazda azonban mérgében először bottal üti, majd lábbal rúgja, utána fordítva; a megvert jószág nyüszítve elfut.

Éhes szegény, kaja után kajtat, micsoda szerencse, a hentesboltból most lép ki egy házasszony nyikorgó kosárral kezében, amiből takaros pároskolbász lóg ki. Kutyusunk lekapja és elfut, mögötte ismét felhangzik a tolvaj, tolvaj kiáltás. Warszawák, Zsigulik, Wartburgok, Zilek, Barkasok és burkusok közt menekül, szerencsére nem üldözik, így az egyik sarkon végre nyugodtan beburkolhatja a kolbászt. A nyugodt emésztést kutyaszemnek kellemes látvány zavarja meg: egy Kofa nevű csinos németjuhász szuka érkezik, gazdája, Németh tizedes rendőrjárőr karján, illetve pórázán. Kan hősünk a nyomukba szegődik, de a séta vége a közeli rendőrségi kutyatelep, ahol a tizedes bezárja egy ketrecbe a „csavargót”.

Szerencséjére pont akkor jár ott Csupati, aki mindenáron kutyát szeretne magának, a telep vezetője szerint azonban nincs nélkülözhető eb. A tizedes közbeszól: Van itt egy kóborló, bár az olyan vad, hogy szanaszíjjel szed téged. Nem baj, megnézem, mondja az őrmester. Kofát használják fel arra, hogy elcsalogassa az új kutyát a hátsó udvarba, a „cherchéz la femme” igazsága ezúttal is bebizonyosodik, a manőver sikerül. A kóbor kutyának nem nagyon teszik az átverés, hangosan ugat: rászedett az a szuka! Figyeled, olyan érces hangja van, mint egy kántornak, viccel a tizedes. Ez az komám, Kántor lesz a neve, és olyan járőrt faragok belőle, hogy na, örül meg Csupati. Nálatok úgy sincs nyilvántartva, adjátok nekem! Hát, ha sikerül betörnöd, viheted, mondja a telepvezető.

Az első percek bizalmatlanságban telnek, Kántor a kaját sem fogadja el, nőt akarok, hol van?, ugatja és ráveti magát Csupatira. Hörgés, nyögés, közelharc, szakad a kincstári zubbony ujja, de a küzdelmet végül a kétlábú állat nyeri, Kántor lihegve fogadja a vereséget. Besietnek a rendőrbajtársak: Miért nem engedted, hogy adjunk neked egy korbácsot, tessék, ez a vadállat megharapta a karodat. Semmi baj, kutyaharapást szőrével, hárítja el a segítséget Csupati, de végül azért csak hagyja beköttetni a karját. A telepet már két jó barátként hagyja el kutya és gazdája.

Reggeltől indul a kiképzés, Csupati maga tanítgatja Kántort apportírozni, hulahoppozni, feküdni, kúszni, falat ugrani, a kutyának még a nyelve is lóg. A kiképzés napjai alatt az őrmester felvonultatja teljes ruhatárát: civilben, egyenruhában, tányérsapkában, sapka nélkül, pólóban, Trapper farmerban, valamint kertésznadrágban hajtja magát. A kiképzés végén elégedetten mosolyog Kántorra: Nagyon ügyes vagy, holnap bemutatlak az egész őrsnek, de vigyázz, mert a főnök egy morgós medve, viselkedj okosabban, mint ő, és most rágyújtok, te nem kérsz? Aztán az első nap az őrsön, a kölcsönös ellenszenv azonnal kialakul Bokor százados és Kántor között, felváltva ugatnak egymásra. Vigye innen, ez nem a Csinn-bumm Cirkusz!, ordít Bokor. Jelentem, Kántor csak állományon kívüli munkatárs, saját zsebből látom el, védekezik Csupati. Mindegy, a dög nem tartózkodhat az irodában, végeztem!, zárja Bokor a szolgálati lecseszést.

Irány az első járőrözés, Margit-híd budai hídfő. Őrmester elvtárs pár percre magára hagyja a kutyát, aki azonban egy arra haladó csinos kétlábú csinos retiküljének nem tud ellenállni, és a régi beidegződéstől vezetve egy ügyes mozdulattal kirántja a csaj kezéből a minden női titkok hordozóját és elégedetten kocog vele vissza gazdájához. Csupati sietve visszaadja az éppen kétségbeesni készülő szőkének a táskát, szolgálati titoknak minősítve, hogy hogyan sikerült két percen belül eredményesen lezárnia a nyomozást. Közben leszáll az este, a már ismert kocsmánál gyülekeznek a huligánok, a nehézfiúk gúnyos mosollyal köszöntik Csupatit és új társát. Nem harap?, kérdezi a vicces Colos. Majd megtudod, morogja magában az őrmester. Aztán elsuttogja Kántornak a kulcsszót: Ezek csibészek, el kell fognunk őket, segíts.

És itt vagyunk ismét a kocsmában, sűrű a levegő az olcsó sör szagától, eleged van már a ki- világításból: az egyik vagány már megint verné le a villanykörtét, ám ekkor beront Kántor, mögötte Csupati. Az új csodafegyver hatékonynak bizonyul, sorra kerülnek elő a rosszarcúak zsebéből a kulturáltan szórakozó vendégektől elcsórt pénztárcák. Az „Ügyeljünk a tisztaságra!” tábla alatt az őrmester előállítja a galeri tagjait: Colos, Keszeg, Málé, Dzsingisz kán, Picike előttem, a károsultak mögöttem, irány az őrs, lépés indulj! Bokor százados szokásos dühkitörésével fogadja az „esti körmenetet”, de a sikeres akciótól végül megenyhül, és kissé vonakodva gratulál Csupatinak és a kutyának. Kérünk engedélyt örülni!, hangzik el a legendás mondat, és Kántor máris ugrik gazdája nyakába. Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, ami ezek szerint igaz a kutyákra is.

Másnap reggel Kántor a ház előtt vidám farkcsóválással köszönti a közértből szintén vidám farkcsóválással visszaérkező szabadnapos őrmestert, a kéróba lépve azonban Csupatit csupa felfordulás fogadja: fiókok kihuzigálva, nylonzoknik szétszórva, Kékes tévé a fal felé fordítva. A csibész ellopta a gazdi táskáját, miért nem védted meg a házat, vonja kérdőre az őrmester a kutyát. Ezt egyelőre nem tudjuk meg, inkább nézzünk vissza Szántai úr trafikjába, aki éppen a napi bevételt számolgatja, csupa százforintos. (Fiatalabb olvasók kedvéért: abban az időben a legnagyobb címlet az ötszázas volt.) Herceg, a galeri szabadlábon maradt tagja zörög be az uzsoráshoz: Árut hoztam, Laca bácsi! De ez csak duma, mert kés van nála és nem fél használni: Szántai hörögve hanyatlik a kockás függöny mögé.

A kutyás járőr szerencsére épp arra jár, Csupati a trafikból tantuszos telefonon felhívja Bokort, nemsokára hangos szirénázással érkeznek a rendőrök, a nyomozók és nyomukban egy kitűnő rugózású Nysa mentőautó. Sátori fhdgy és Bokor szds most találkozik először, egymást tessékelve indulnak a helyszínt vizsgálni. Ki fedezte fel a trafikost?, kérdezi Sátori. A Kántor, jelenti feszesen Csupati. Melyik templomból?, jön az újabb kérdés, az őrmester meg magyarázkodhat. Végül Sátori engedélyt ad, hogy Kántor elinduljon a tettes nyomán, és ő is elkíséri a járőrt. A nyomok a temetőhöz vezetnek, az egyik kriptából lövés dörren, a rendőrök is pisztolyt rántanak, Kántornak azonban nincs szüksége segítségre: ráront Hercegre, és a földre rántja. Megvagy, te kriptaszökevény! A Herceg a kutyától való félelmében még a bóvliárust is bemártja: Ő biztatott fel, én nem tehetek semmiről! Kántor még érez valamit, ezért gazdája továbbengedi. A temető külső részénél a kutya utol is éri a bóvlist és őt is lerántja a földre, Csupati megtalálja nála a lakásából ellopott táskát. Hát ezért engedted be a házba, mert akkor még féltél tőle, te kis kutyuli-mutyuli, csókolgatja össze az őrmester.

A sikeres akció után Keres Emil ezredes törzsőrmesterré lépteti elő Csupatit, Bokor százados megenyhülten pislog. A dolgozó népet szolgálom!, szalutál a friss törzselvtárs. Az ezredes még arról is tájékoztatja, hogy kutyájával együtt kiképző tanfolyamra vezénylik, amire Csupati a már ismert mondattal reagál: Kérünk engedélyt örülni!

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: kántor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2011.10.18. 11:14:19

Ó, Kántor! Halványabbnál is halványabb filmsorozat-emlékek és a gyermekkori olvasmányélményeim fényében - hej, hányszor sírtam a Kántor visszatér végén :'( - hálás köszönetem ezért!

Bádoer 2011.10.18. 11:49:44

csak annyit mondok, hogy undorodom a rohadt komcsi világtól
mindenhol cigifüst, konyakszag, izzadtságszag, retkes nyakú ingek, besúgók, összakacsintás.
hányok bazmeg

Terézágyú 2011.10.18. 14:30:05

@Bádoer:
"hányok bazmeg "

hányjál és akkor még büdösebb lesz. most.

"Can't Stop The Signal..." 2011.10.18. 14:33:49

@Bádoer: ja és a Kántor is azvolt cigifüstöskonyakszagú izzadtságtólbűzlőretkesnyakú összekacsintósbesúgókomcsi
gratulálok, hozzád képest a faék kvantumelmélet bonyolúltságú

"Can't Stop The Signal..." 2011.10.18. 14:33:49

@Bádoer: ja és a Kántor is azvolt cigifüstöskonyakszagú izzadtságtólbűzlőretkesnyakú összekacsintósbesúgókomcsi
gratulálok, hozzád képest a faék kvantumelmélet bonyolúltságú

Terézágyú 2011.10.18. 14:54:03

Valószínűleg itt volt először rendőrfőnök Szilágyi Tibor... Azóta meg több filmben és sorozatban is, pl. az Európa Expresszben.

A poén kedvéért viselhette volna ugyanazt a nevet :)

Tóthi 2011.10.18. 15:28:43

A filmben összevonták Kántort Luxszal? Még kicsi voltam, mikor ment, csak a nagy izgalomra emlékszem (igazából nem is értem, miért engedték, hogy megnézzem, nem sűrűn tévézhettünk akkoriban még), meg néhány hangulatfoszlányra.

Köszi, jó újra látni! (Időközben nyáron megnézettem a Tenkes kapitányát a hatévesemmel, imádta. :-) )

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2011.10.18. 18:59:12

A retró vonal nevében is szeretnék gratulálni a posztírónak, és nagy érdeklődéssel fogom olvasni a sorozatot 4 merthogy ezt nem ismerem :-)

Gabba 2011.10.18. 21:13:54

@Bádoer: most képzeld, én akkor voltam gyerek, és az a korszak olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy azóta se borotválom se a hónaljam,se a lábam.

Gabba 2011.10.18. 21:19:34

@Tóthi: igen így van, a könyvben Lux volt a kóbor eb, Kántor pedig tiszta fajkutya, neves alomból, anyja Kofa, apja Kormos, testvérei Gazsi, Pepi, Máté és Gömböc.

Rongyosra olvastam anno, és most újra, a hogyvolt miatt.

Üdv a hatévesednek :)

Gabba 2011.10.18. 21:23:31

@Sigismundus: kösz szépen, amúgy tervezek némi crossovert az Egy óra múlva... és a Kántor hogyvolt között ;)

Gabba 2011.10.18. 21:26:00

@Is: az egyik legsikeresebb magyar sorozat volt, és a könyv is jópár kiadást megért.
Amúgy Kántor a nagyvárosban a 2. kötet címe, nem Kántor visszatér, de sebaj.

Gabba 2011.10.18. 22:12:56

@Terézágyú: igen, bár itt még csak kisfőnök, Csupati is így szólítja majd a 2. résztől.

Robinzon Kurzor 2011.10.18. 22:24:49

@Bádoer: "hányok bazmeg"

Hogy egy rendszerváltáskori klasszikust idézzek:

Hát hányjál! Szólj anyádnak is! Hányjatok együtt!

Robinzon Kurzor 2011.10.18. 22:26:06

@Tóthi:

Hatévessel Kántort nézni az álmoskönyv szerint azt jelenti, hogy másnap vehetsz neki egy kiskutyát. ;-)

Persze pont ugyanolyat, és Kántor legyen a neve :D

Acron 2011.10.19. 07:56:22

Köszi Gabba! Olyan jó a régi filmeket újra látni és most olvasni is. A mai gyerkőcöket nagyon sajnálom, hogy olyan magas az ingerküszöbük, hogy egy ilyen filmen már izgulni sem tudnak, csak legyintenek :( Annak idején én a körmömet rágtam, hogy mi lesz a vége. Édes gyerekkor, hol vagy már???

Hű, de szentimentális lettem... :)

Gabba 2011.10.20. 04:14:13

Én kösz : )
Igazság szerint azért kezdtem bele a retró hogyvoltokba, mert kíváncsi voltam, a meghatározó gyerekkori filmélmények mit váltanak ki belőlem ma. És meg kellett állapítanom, hogy ma is tetszenek, azért is nem megyek el a posztokban a teljes cikizés irányába.

Acron 2011.10.20. 20:11:28

@Gabba: Szerintem nem is kell. Aki látta még az első vetítést, annak nem biztos, hogy jól esne, ha cikiznék a sorozatokat, neked meg nem biztos, hogy jól állna. Az a kedves humor és csak a kicsit cikizés pont jó arányban van, ezt így kell csinálni :) Várom ám a többit is!!
Egyébként nekem is tetszenek a régi filmek, már amikor el tudom kapni őket, mert az időbeosztásom katasztrófa egyébként is, szóval még most is tudom élvezni és várni a következő részét. Ha meg kimarad, akkor itt vagy Te, és olvasom a hogyvoltot:)

branyik 2011.10.31. 15:14:25

Egyszer gyerek koromban találkoztam a Csupatival, az igazival nem a színésszel. A Rába paretján volt egy kis háza, mesélt sokat a valódi ebről és a forgatásról is. Legnagyobb sajnálatomra akkor még nem láttam a sorozatot és nem is túl sok történetre emlékszem. A vaddisznó pörkölt amit főzött az viszont finom volt. A színés kutya és az eredeti Kántor a bűnügyi múzeumban megtalálható.

Gabba 2012.01.07. 14:18:13

Aki esetleg újranézné, az M2 szombatonként újra adja, az első rész most indul.
süti beállítások módosítása