Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X31

2011. október 13. 15:45 - Hódos Hajnalka

Sigismundus szerint a tegnapi öfi volt a legjobb, hát nem tudom, én a mai délelőttöt egy barkácsbótban töltöttem, esküszöm, ácsolok két kurva ágyat, és az Opel tetejére pókozva viszem fel a Villába, talán akkor vége lesz ennek a rohadt vitának egyszer. Nyolc perc. Nyolc perc ment megint rá az életemből. A kinek legszarabb ma VillaLakónak lenni verseny egyértelmű győztese Fecó, megkapja a magáét Shaditól is, meg Gergőtől is. Azért, mert ők nem tudtak aludni, jól kibasztak a többiekkel. Halál flegmán. Tenyérbemászó stílusban. Pedig szeretik Fecót. Tó-lerálják is. De a stílus mindenkinél lebaszta a biztosítékot. Mondjuk ki, Attilát megutálták emiatt a mindent túlgondolok, titokzatos vagyok, manipulálok viselkedés miatt. Fecó csalódott, azt hitte, itt vannak barátai, ezek szerint nincsenek. BTA is elkapja a kertben, az ő Fecóját akarja, akit tizennyolcadika óta ismer, ha jól számolom, az Villaidőszámítás szerint már két örökkévalóság, nem ezt a szörnyet, amit Attila kreált belőle.

Dr. Frankeinstein a nyugiban döglik, fejére húzott kapucnival, Fecó panaszkodik neki, azt mondják, hogy te befolyásolsz engem. Hogy a kutyád vagyok! Attila sóhajtva jézusomozik, aztán megnyugtatja az Agymosottat, tök tipikus reakció, összetartja az őket, hogy most van egy közös ellenség. Krisz örül a szaunában, ő vágta bele a kézigránátot a pöcegödörbe, és mégse veszik elő! Aztán megbeszélik GKKT-vel, még jobban kibasznak Attilával, úgy fogja érezni magát, mint egy hajléktalan!

Megszólal a sziréna, lázas készülődés veszi kezdetét, térdvédő és szilikonfröccsenés elleni cicivédő, Attila egykedvűen zabál tovább. Az első játék szumóbajnokság lesz, párosával, külön a lányok, külön a fiúk. Egy zsákból színes rudakat kell húzni, aki feketét húz, nem küzdhet, rohadjak meg, az a zöld rúd akkor is sárga volt, akárki akármit mond. Megvannak a párok, Veronikának a faszát már, miért pont ő, harc! Verának könnyű dolga van Dyával, szerintem biztonság kedvéért még rá is fújt egyet, Sehere nekiesik Kingának piszkosul, aki nyavalyog, homok ment a szemébe, meg ilyenek. Eszter Annamarival küzd, és nyer. A fiúk közül Shadi nem játszhat, Fecónak meg megrottyan és fáj. A lelke is, mert fel kellett adnia a küzdelmet. A selejtezők után körmérkőzések következnek, ekkor hangzik el az első pibull vagyok Krisztől, Péter röhögése a háttérben eddig az egyetlen szórakoztató momentum az öfi alatt. A lányok küzdelme elég vehemens, várdmámeg, míg fölállok és nefogjáanyakamra! A Pitbull szétmarcangolja Csabát, a két győztes, aki a lila kendőért szállhat harcba: Eszter és Krisz.

Logikára és gyorsaságra van szükség az utolsó feladathoz, hungarocell elemekből kell kirakni egy kockát. A kocka minden oldalának színesnek kell lenni, időhatár nincs. Krisz, itt, az asztalon kell, hogy legyen egy kocka, ami kívül mindenhol zöld! Belül fehér, igen! Krisz, az a szabály, hogy kívül mindenhol zöld! Krisz, három szintes a kocka! Krisz, a kocka aljának is zöldnek kell lenni! Gonoszkodok itt, pedig én az éjszakát is az Arénában töltöttem volna, a bűvös kockát se raktam még ki életemben. De ismerek olyat, aki lehúzta a színes matricákat és átragasztotta őket, neki úgy sikerült, én ilyen mélyre sosem süllyedtem. A védettséget Eszter szerzi meg, a Lakók rossz hírt kapnak, a sorozatos fegyelemsértések miatt két napig nem lesz meleg víz a Villában, pedig az igazi bünti az lenne, ha a hajvasalót vennék el a csajoktól. Attilától a köntöst, az Agymosottól a cipőkefét, Krisztől a fülbevalót, Csabának meg meg kéne borotválkoznia. Az aréna után kiderül, napok óta meg volt beszélve, ha fizikai erőpróba lesz, az Erőt küldik Csaba ellen, mert nem kell a Villába. Amennyi esze van, ezzel Krisz dicsekszik is, de Vera hálás lehet neki, mert legalább arra a két pillanatra bevágták az öfibe.

Megint ármányésszerelem van, a fiúknak szerelmes verset kell írni. Attila küszködik, ő nem tud. Nem a faszt, csak megint produkálja meg sajnáltatja magát. Na meg jól jön az a kis energia is, amit ilyenkor a többiektől elszív, ugye. Most éppen figyelem formájában. Meg is kapja, Veronika szerint aranyos, amikor a szeretet meg a szerelem kerül szóba, akkor leblokkol, Péter érdekes pszichés blokknak nevezi a nyűglődését, Krisz segít neki, írjon ilyeneket, hogy gyönyörű nézésed, tekintélyed…mosolyod szívdobogtató. Attila sajnáltatja magát a riportban is, kényszeresen menekül a szerelmes helyzetek elől, és akikbe ő szerelmes volt, azoknak sosem kellett. Nem is értem, tényleg, vajon mi lehet az oka? Hát szépek a versek, na. Kinga egy termálforrás. Épp csak csepeg. De Csabát az a pár csepp lágyan csöpögő méreg is élteti. Az óda végére azért odabiggyesztett ám még két sort is: oly sokat gondolok rád, remélem, hogy fazonra van nyírva a …. Csaba első piros pontját akkor be is véstem. Krisz különleges lesz, már fogom a fejem. Veronika gyönyörű, tekintélye szívremegtető. Szív, szív, szív – nem, majd este fog – ne feledd, érted élek. Ha nem sikerül e érzelem, legalább megpróbáltam úgy, hogy a tükörrel szembe nézek. Látom lelki szemeim előtt az antológiát, ami a 2012-es év sikerkönyve lesz, Na mi van öcsém?! címmel. Gergő speciális lesz. Gergő egy padon ülve kinyitotta a szívét, de a sors elkezdte húzni, rángatni, de úgy, hogy még a spórái is szanaszét szálltak, annyira. Nincs az a nő mellette, akivel egész, úgyhogy kösz Seri, hogy itt vagy bazmeg, mert tudok kin dögleni egész nap. Csilla és Sehike elférnek. Gondolom, a padon is. Attila elnézést kér, nem tudta végrehajtani a feladatot. Kinguci szerint nincs felmentve, de hát, Seri meg nem akar köcsög lenni, milyen Csilla?! Ha azt mondaná Gergőnek, meggondolta magát, már ugrana is, hihihi, ez így lenne!

Sor kerül a Keresztapák első találkozójára, felosztják maguk között a dolgokat, Pepe az érintést választja, Gergő a konyhai eszközöket, Fecó a fürdőt. Persze mindenki baromi elégedett magával, Péter a leginkább, tudta, hogy a másik két don hibázni fog és nem ismerik fel az igazi hatalmat. Három hiba után nem Zizi feje kerül az ágyba, hanem a halakkal fog úszni a bűnös. A javak felosztása kihirdetése után másfél másodperccel Veronika már be is szerez két hibapontot, micsi? Micsinál a mikróval? Na lesz itt még cirkusz, csak azt nem tudom, ki fogja kiköpni a vajkrémet nagy ívben az udvarra, Olivér ugye nincs benn a Villában. Az öfi végén románckodunk, újra, Krisz igényli a D-matracot. A használat célja: masszázs, beszélgetés. És szex! A romantikus hangulatú, érzékiséggel és vad szenvedéllyel átitatott éjszaka előtt Veronika visítva zuhanyozik a hideg vízben, és fogadkozik, egy kurva mondatot nem fog többet mondani! És fél, hogy Krisz nyomulni fog, ami végül így is lett. Micsinááááász? Nem lóghat ki semmink! Krisz takarja le a fejét a párnával, mert már így is levágós! A hülyeeeee, kilátszik még a seggem is sivalkodás után Shadi beront, rájuk ugrik, aztán röhögve sóhajtozik, ez milyen jól esett neki. De Pitbulléknál nem szállt el az ihlet. Veronika teste olyan volt, mint egy gitár és Krisz egy klasszikus művet játszott rajta. Jahh, láttuk, ahogy középen pengette.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
584 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 09:56:34

@avanivi: jó reggelt :)
basszus, egyre nehezebben tudok felkelni reggel 6-kor, mióta éjfél körülig még itt esz a fene esténként..:S
@Lasombra: a kérdés az volt, hogy Attilán és Csabán kívül ki akarja még megdugni Dyát.. erre válaszoltam, hogy te..:D
@gyvy: hát,először igen bambán nézegettem ezt az új avatart, aztán csak felfogtam..:DDD

capa05 2011.10.14. 09:57:12

fkangi! Sajnos nem kaphatsz Oscart!Így hiába írtam volna beszédet.. pedig szerettem volna!

Hódos Hajnalka 2011.10.14. 09:57:34

@kamionsofőr: ó, köszönöm. :)

@biohazard: a hogyvolton uralkodó mindent a kommentelőkért mentalitást szem előtt tartva, hogyne. :))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 09:59:29

@capa05: de miért???????????????????:(((((((( Bástya elvtásat le se szarják?? már egy nyomorult kis Oscar sem...???:((( :DD

Hurri Kán 2011.10.14. 09:59:39

@avanivi:
Sokat ittál? :DDD

@fkangi:
Ügyes vagy. :D

capa05 2011.10.14. 10:01:38

@fkangi:
Egy uszkárt azért ki lehetne járni...de annak elég annyit mondani, hogy "gyere" vagy azt hogy "hozzám"!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 10:02:58

@capa05: tudtam, tudtam, csak nem nem sejtettem..:DDD

@gyvy: kezdesz elszemtelenedni.. vagy ahogy anyám mondja: elmérni a farkadat! :P:DDD

Lasombra 2011.10.14. 10:06:20

@fkangi: a világért sem vitatkoznék veled még így első kávé előtt, de ezúttal lelkesen visszaolvastam, és bizton állíthatom, hogy Kingáról volt szó. (itten e @gyvy: )
persze vele is meg bírnék állni egy interkurzust hiszti és zokogás nélkül, de alapvetően hűséges típus vagyok. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 10:06:23

@avanivi: Vera+Péter? Annamari+Fecó? :D
Esetleg Sádi+Dya?

capa05 2011.10.14. 10:06:27

@fkangi:
De ez ugye nem az a kapu amin Attila nem enged be senkit?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 10:10:32

@Binbir gece: a fekvőtámasz nem elég, attól még nem lesz bájos lóarcod. Ne a tükörnek higgy, nekem! :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 10:13:05

@fkangi: mivanmivan?? Attila is meg akarja dugni Dyát?! Bassza meg, egy este nem látom ezt a szart és mikről maradok le.

kemény keleti kommentelő 2011.10.14. 10:14:00

@pushpang: Rózsi, te vagy az? Elsőre nem ismertelek meg.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 10:16:23

@gyvy: nahát! de rég láttam már azt a képet, ami az avatarod most. Az egyik kedvencem abból a sorozatból, van egy rakás az otthoni gépemen.
Régi szép idők... :D

Müszélia 2011.10.14. 10:16:26

ezt a "játékot" az attilával akarják megnyeretni. azt hiszem, van itt valami szabály, hogy csak autista-aspergeres vagy láncfűrészes-darabolós pszichopata lehet a győztes. normális ember nem ér.
úgy mellékesen, nem értem, miért haragszik mindenki kingára. én inkább sajnálom, amiért rácuppant a dilis.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 10:16:43

@Lasombra: bocsi, úgy látszik tegnap este MÁR, ma reggel meg MÉG nem boot-olt be az agyam...
@pushpang: félrebeszéltem....:D
@capa05: de, az lehet...:)

Lasombra 2011.10.14. 10:16:45

van az az okos mondás, hogy "Régen bélyeget gyűjtöttem. Egyszer apám hozott 5 kilót. Azóta nem gyűjtök."
na kb így vagyok én az RTL műsorszerkesztésével.

kellenek jócsajok-jópasik: -> copypaste plázacica hegyek (kiv. Dyát, aki magasan kiemelkedik ofkorsz), alfahímek, macsópasik, skalpvadászok

kell románckodás. -> egy héten 25 randi. ugyanott ugyanúgy.

kellenek szerelmi kapcsolatok. -> mindenki jöjjön össze valakivel. kötelezően.

hát hagyják má hát má!!!
annyi mindenből lehet műsort csinálni a dugáson kívül. ráadásul a dugás pont nem érdekes, mert nem adják le úgyse. de ha le is adnák, akkor sem érdekes stírölni egy mozgó takarót a sötétben. ha dugást akarok nézni, akkor biztosan nem az RTL-t nézegetem.

na most jól odamondtam a Reteknek. tudom, hogy olvassátok sutyerákok! :)
és Shadinak is üzenem, hogy gondoljon a saríára mielőtt meggondolatlanságra vetemedne!

Lasombra 2011.10.14. 10:18:21

@fkangi: noproblémó. mondom, Kingával sem állsz nagyon távol az igazságtól. csak megijedtem, hogy távollétemben megcsaltam D-t. :D

Hurri Kán 2011.10.14. 10:19:45

@fkangi:
Velem ilyen nem fordulhat elő. Illemhelyen nevelkedtem. :D

@Lasombra:
Hűséges, mi? :DDD

avanivi 2011.10.14. 10:20:05

@pushpang: Vera -Péter . Péter egy lepedőakrobata, a Vara csak feküdt mozdulatlan ,és nagyon jó volt neki. Mondta.Annamari pedig vasárnap valszeg darccal fogja megjelölni Verát.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 10:20:41

@Lasombra: végülis előfordul, hogy valaki transzbaesik és kilép a testéből..:D

Hurri Kán 2011.10.14. 10:21:25

@Müszélia:
Én nem haragszom rá, de nem is sajnálom. Magának keresi a bajt.

Lasombra 2011.10.14. 10:23:00

@gyvy: fejben mindent szabad. és itt nem az orális szexre gondolok. :)

Hurri Kán 2011.10.14. 10:24:23

@Lasombra:
Persze, de úgy nem olyan szórakoztató. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 10:24:26

@avanivi: nemár, vera meg péter dugtak? Beszarás.. végülis V. már mindenkit lecsutakolt, muszáj volt lépnie valamit.
Szegény Annamari. Remélem ki fogja készíteni azt a Megélhetési Verát.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 10:25:40

@gyvy: ez sok kindent megmagyaráz...:D
@Lasombra: ja, csak az, hogy minden az agyban kezdődik, azért veszélyes, mert becsúszhat egy ékezet..:DDD

Hurri Kán 2011.10.14. 10:28:09

@fkangi:
Nekem sem könnyű ezzel a múlttal, elhiheted. :D

avanivi 2011.10.14. 10:29:26

@pushpang: még nem dugtak, de fognak. Megélhetési dugás lesz.
Tantra masszázst adott a Péter Verának.
A lábára.

nowo 2011.10.14. 10:39:51

Sziasztok!
Tegnap nagyot csalódtam Kingában!
Képes lesz rátenni a jelét Csabira???
Na ez egy olyan pont volt,amikor megkérdőjeleződött számomra,hogy egyáltalán érdemes-e nézni ezt az egészet...
Akkor már miért nem a "patkány" Shadira teszik,az kinek fájna???Dyának?Ugyan már!!!Vagy Krisznek,akivel újabban nagy haverok?Ugyan már!!!
Vagy miért nem Esztikére?Az ő kiesése kinek fájna?Ő egyáltalán mit csinál?Azon kívül,hogy időnként fejhangon rikácsol a rossz oldalon (Attila ellen)?
Attila miért nem őt akarja kiszavaztatni?Tudja,hogy utálja.
Remélem,legalább annyi haszon lesz Eszterből,hogy kigolyózza majd egyszer Attilát.
Attila egyébként szánalmas volt,ahogy tegnap rohangászott az udvaron keresztül-kasul,mint egy mérgezett egér,hogy megdumálja Csabi kiszavaztatását.
Most már csak abban bízom,hogy Csabit visszaszavazzák a nézők!!!!!!!!!!!!!!!
Attila a saját ágyneműjére milyen érzékeny,ugyanakkor Csabi matracát az összes cuccával,szó nélkül kihajította a hálóból.
Attila egy kretén!

Dragonair 2011.10.14. 10:46:45

VVSeherezádé expasija megdöbbentő bejelentésre készül

newsee.hu/tartalom/vvseherez%C3%A1d%C3%A9-expasija-megd%C3%B6bbent%C5%91-bejelent%C3%A9sre-k%C3%A9sz%C3%BCl

-_- ez komoly? mit keres itt? :O

nowo 2011.10.14. 10:47:29

@capa05: ja,bocs!tényleg!!!:D

capa05 2011.10.14. 10:52:07

@Dragonair:
Mi lehet megdöbbentő?
Max hogy She transzi.. vagy átoperált férfi..

nowo 2011.10.14. 10:55:46

@capa05: biztos majd az lesz,hogy kurválkodott,és ő mentette ki a mocsokból.

Dragonair 2011.10.14. 10:57:21

kurva volt és ő meg a striciJEEEE ...jah h ez nem lenne szintén meglepő

capa05 2011.10.14. 11:02:32

@nowo:
Még az (persze elvi síkon, mert annyi észt nem látok) hogy orosz kém.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 11:07:37

@capa05: de lehet, hogy ez csak az álca és közben meg 150 fölött van az IQ-ja, csak államérdekből kell játszania a buta picsát..:D

Lasombra 2011.10.14. 11:08:25

@nowo: Csabit nem kell félteni. Ráteszik a jelölést, és akkor mi van? Semmi.
Simán kint hagyja Annamarit, Shadit vagy esetleg Verát, de Seherezádén sem lepődnék meg, ha nem jönne vissza. (nem, Dyát le sem írom. :D)

capa05 2011.10.14. 11:10:33

@fkangi:
Te milyen megdöbbentőt tudnál elképzelni??? Az fk ból itélve talán egy megrontást...

capa05 2011.10.14. 11:15:44

@Lasombra:
Hát pedig tuti vesztes lenne egy párbajban (Dya)
Nem is tudnék olyan versenyzőt akivel szemben ne maradna alul.

Lasombra 2011.10.14. 11:36:14

@capa05: lehet. lehet, hogy nem.
mindenesetre nem hiszem, hogy őt vinné Csaba.
akkor genevieve is szorulna itt. :)

avanivi 2011.10.14. 11:37:08

@Lasombra: Szerintem Verát többen jelölik majd, mint Csabát.Vera kiviszi Dyát, és Dya visszajön :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 11:39:48

@capa05: rég voltam fk..:DD
@Lasombra: végülis észre sem vennék a különbséget, ha a négy bármelyike kiesne..

mézescsók 2011.10.14. 11:41:08

@gyvy: Még aznap este, amikor Krisz leüvöltötte valakinek a fejét, volt egy beszélgetés köztük, amikor Seri mondta, hogy távolodjanak kicsit, legyenek többet külön, mert aznap is milyen jó volt nem együtt. Meg valami olyasmit, hogy csókolózni sem fog vele, még nincs túl a megszakadt kapcsolatás, stb. Gergő megkérdezte, hogy "de szeri van?"
Ölelés. Nem mindig értem, hogy mit jelentenek a rövidítések. Csak eztán következő napon volt a szerelmes verses feladat. Szóval akkortájt kezdődött a leválás. Bölcs dolog volt egyébként.
@Lasombra: Dya legfeljebb a magasságával emelkedik ki, mert pont olyan műnő, mint a többi. Veronika, Vera, Annamari csúnyácska picit, a többi kevésbé picit. Az én női szememmel. A külseje alapján egyébként nem cikizek senkit, kivéve, ha tehet róla, hogy úgy néz ki, ahogy.
@Dragonair: Szánalmas a pasi. Vagy Seri megy ki. A lejáratósdi kampányok a Vv4-ben mindig a kiszavazások előtt voltak.

Dragonair 2011.10.14. 11:44:29

lehet most is vmi ilyen a cél, csak itt egyre többen csatlakoznak a csajhoz.. gyanús így nyerik meg a gémet ,) :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.10.14. 11:45:16

@Lasombra: Annamarit nem biztos, hogy kinn hagyná Csaba. Vannak még a lányban rejtett indulatok, meg komolyan mondom,néha jól esik rá nézni a sok felfújt száj, tetovált szemöldök és szilikonos csöcsök között.
Azt hiszem, Zizi egyelőre jó hatással volt rá, nem folyt bele annyit a balhékba.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.14. 11:46:36

@Müszélia: Lassítsunk egy kicsit! Gyakran látni, hogy Kinga magától megy oda Atihoz és Fecóhoz... :)

Lasombra 2011.10.14. 11:53:14

@avanivi: úgy legyen. cheers! :)

@mézescsók: de gustibus non est disputandum.
egyébként pont a természete az, amivel fényévekkel a többiek előtt jár Dya. (tisztelet pár kivételnek.)
egyszerű lélek? igen, az.
rosszindulatú, baszogat, áskálódik, hisztériázik? nem. a légynek sem árt, mindenkit meghallgat, ha tud segít (ld 2 kilós játék. :DD szegény.)
és a vicc az, hogy ha a lebontanánk róla a műanyagot, hülyesminket, hülyeszemöldököt, még a javára is válna. sok nő azt hiszi, hogy javít magán ezekkel a xarokkal, közben ellenkezőleg.

@pushpang: ezzel az a baj, hogy aki van annyira értelmes, hogy a külsőségek mögé néz (és lát is), az nem feltétlenül az a lelkes sms-küldő típus. plusz Annamarinak, amennyire tudom szervezett tábora sincs (mint pl Kiszop Gombi spanjai.)
amúgy különösebb bajom nincs vele. felőlem épp úgy maradhat is, mint ahogy ki is eshet.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.10.14. 11:54:12

@mocskosmacska: Úgy néz ki. Vagy már ő sem tudja, hogy mit akar. :D

@capa05: Te is Békási vagy? :O Dya is Békási, én is az vagyok... Idegyűlik a fél paneltelep? :D

avanivi 2011.10.14. 12:04:40

Fecó és Kinga sem fog Csabára szavazni, ezt a Veron megtudja és ő sem.Fecó Petire, Veron Verára, Kinga bárkire a Csabán kívül, mert mindenkit egyformán utál. Csabára Attila, Peti, Krisz és talán Gergő. A Shadiról most fog kiderülni ,hogy mennyire befolyásolható.

capa05 2011.10.14. 12:11:04

@King of Shadows:
Igen, de Dya a bemutatkozón mintha üröminek mondta volna magát.
@fkangi:
ÁÁÁÁÁÁ nem hiszem!

Dragonair 2011.10.14. 12:11:05

Jó étvágyat! :P Csirke Puttanesca ,) ha már megint előkerült az olasz macsónk...

newsee.hu/tartalom/csirke-puttanesca

capa05 2011.10.14. 12:20:07

@Lasombra:
Szerintem sem őt viszi.
Tekintettel arra, hogy nagy ellenfelet akar ,akkor Attilát viszi..
Ha ki akar szúrni vele, akkor Fecót vagy Kingát.

Lasombra 2011.10.14. 12:20:56

@avanivi: annyira vicces, hogy a nagy taktikus lángelmék már egy olyan szavazáson -konkrétan az elsőn- kimutatják a foguk fehérjét (mennyire megbízhatóak, beszervezhetőek, öntörvényűek, érzelem- v észvezéreltek stb.), aminek még SEMMI tétje nincs.

súlyosbító körülmény, hogy teszik mindezt egy olyan atmoszférában, ahol az elsődleges indok a jelrakásra, hogy csapatban vagy-e vagy a kutyának sem fogsz hiányozni.

ilyenkor a logikus lépés az volna, hogy ha ez a szempont, akkor csapattagnak mutatom magam. teszem, amire megdumáltuk, úgyis egyfaszmindegy. hisz a jelöltnek még ott van mindenki a merítéshez. majdhogynem szívességet teszünk a neki, hogy azzal mehet párbajra, akivel csak akar.

a középjátékban kell a sarkunkra állni, amikor már a bent maradtak bármelyike életveszélyes ellenfél. ott kell tudatosítani, hogy ez szóló játszma. nem most izmozni az elején.

szerintem. :)

jó étvágyat, lépek én is burkolni.

capa05 2011.10.14. 12:23:22

@King of Shadows: Ok , akkor én emlékszem rosszul.

beacska 2011.10.14. 12:34:34

@avanivi: én meg lennék lepve, ha Peti és Cris Csabára szavazna, jelenleg az ő családjuk tagja!!!
Szerintem ők Shadira, v. Fecóra szavaznak. De inkább az első. Vera semmiképp, ő most becserkészés alatt van ;D

beacska 2011.10.14. 12:36:17

@capa05: de vki szerintem is ürömi...bááár, olyan sok volt a jelölt, hogy lehet, hogy az be sem jött...

pp's wifey 2011.10.14. 12:40:21

sziasztok!
az csak az én fejemben fordult meg, hogy attilára csak ráhagyják, hogy csabára szavaznak, majd szépen attilára rakja mindenki a jelet?

lehet túl sokat nézem a vv-t és kombinálok? :)

azt hiszem én attilának drukkolok

capa05 2011.10.14. 12:40:45

@beacska:
Ma már vége a családosdinak,párocskák lesznek...

beacska 2011.10.14. 12:46:06

@pp's wifey: erre már én is gondoltam. De Attila MOST nem kap jeleket. szerintem, ha van eszük, Csabát bent tartják, és ő Kingával szépen kikészíti Attilát, aki durvaságért kizárja saját magát...én erre tippelek. Ez lenne a jó "taktika" Attilával szemben

beacska 2011.10.14. 12:47:16

@capa05: vééégeee??? hát akkor minek törték magukat a 100 villapénz számolgatásával? 5000 VP elég lett volna nekik 5 napra...mekkora baromság...(nagy legyintés)

capa05 2011.10.14. 12:48:20

@avanivi: Ahogy a védettség miatt "összeálltak" most is megteszik.(szerintem) Csaba lesz itt a kiválasztott.
Jővő héten meg "learathatja"(fkangi figyelsz?) a gyümölcsöt, Kingát, mert ő félni fog a kihívástól.

capa05 2011.10.14. 12:49:43

@beacska:
Balázs mondta az Öfiben...

beacska 2011.10.14. 12:50:58

@capa05: jaaa, a tegnapit nem láttam...de akkor is baromság

nowo 2011.10.14. 12:51:27

@avanivi: Fecó és Kinga nem lesznek annyira gerincesek,hogy meg merjék tenni Attilával szemben,hogy NE Csabira szavazzanak...

Dragonair 2011.10.14. 12:52:28

Lady Gaga nem adja magát az első randin!
www.newsee.hu/tartalom/lady-gaga-nem-adja-mag%C3%A1t-az-els%C5%91-randin

Szerintetek ez miről beszél?:O vagy ennyire másmilyen, ahhoz képest, amit mutat a külvilágféle ?:O nem értem...

pp's wifey 2011.10.14. 12:58:41

@beacska: de én nem akarom, hogy Attila kiessen akár így, akár úgy :)

sajnos este elkövettem azt a hibát, hogy az öfi közben vacsiztam ... az újvera-peti összeborulás eléggé felkavarta a gyomrom. annyira undorító az a lány brrrrr ő az a tipikus b*szatlan okoskodó vén fapina típus

capa05 2011.10.14. 13:01:57

@pp's wifey: Akkor te kapsz ajándékot majd Nathalie tól.(ö sem szeretné..,) de nem vagytok túl sokan.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 13:04:15

@capa05: hazudj még, Pinokkió! :DDDD
@pushpang: AM-re esetleg annyiban esik jól ránézni, hogy nem műnő.. de amúgy...

mézescsók 2011.10.14. 13:26:15

@Lasombra: És, ha lehántanád róla a műanyagot, akkor mi maradna? Ha azt a nevet hallom vagy olvasom,hogy Dya, akkor csak a fejrángatózásai és a hajcsavargatása ugrik be és semmi más. Én nagyon jellegtelennek látom, de hát Te írtad, hogy "de gustibus..." és ezzel egyetértek.

busifa 2011.10.14. 13:32:44

@pushpang: AM arcáról és viselkedésében eltűnt az a pökhendiség, ami beköltözéskor jellemezte, csak most már nem mer nagyon konfliktusba keveredni. A bekómázott arcot a paródia is jól hozta :-)

csak magamat képviselem 2011.10.14. 14:24:42

@nowo: akció-reakció. 8P
Az időrend fontos!
2 "haverom" összekeféli az ágyamat- én is szarnék a masszázs, dugás megkülönböztetésén- kilátásba helyeznék konkrét retorziókat, ahogy szerintem itt sokunk.
ha olyan helyzetben van (mer'ez tény és nem vélemény), hogy egy nyomorult kis zug a birodalma, hadd védelmezze bármi áron. Persze a GKKT és II. Vera hercegnő feladatba kapták, ez is tény. Röhögtem is, mekkora kiborulást rendez Attila, de a szituban az ő reakciója volt őszinte és logikus. Petike már a tantra utáni pillanatokban röhögött, hogy vicces lesz, mikor kijönnek. Na ez nem őszinte, ez a kamerának ment. Attila rájuk nyitott, Petike meg egy szál pendelyben vigyorgott vissza rá..

csak magamat képviselem 2011.10.14. 14:26:02

anyád Peti, ez lemaradt a végéről. 8)

capa05 2011.10.14. 14:26:50

@fkangi: Az a 4 évet igazán letagadhatod

capa05 2011.10.14. 14:38:04

@csak magamat képviselem:
Ezért szeressük meg?
Amit kevert eddig ... most annak fütyinek a rosszabbik végén volt

capa05 2011.10.14. 14:38:55

@fkangi: akkor viszont gykangi!?

genevieve 2011.10.14. 14:39:45

@Lasombra: kedves elv-társam:-)

veronika a tegnap előtti randiján nagyjából ugyan ezt mondta krisznek, azért szavaz most csabára, mert a többiek úgyis ráteszik a jelüket és az övé már nem változtat ezen, viszont most még korai lenne feszültséget generálnia és kimutatni mit is gondol valójában...

fog még ő is meglepiket okozni..

Tjuca 2011.10.14. 14:42:40

@genevieve: ugye tegnap te válaszoltál nekem? mivel nem töltök fel képet nem tudok olvasni. :-( na de, minden jó, ha jó a vége, túl vagyunk rajta remélem kilábalt végre.:-) ha mégsem te voltál, akkor ennek így nincs értelme. :-O)

Tjuca 2011.10.14. 14:43:09

@genevieve: ha te voltál, köszi, bármi is állhatott benne. :-D

csak magamat képviselem 2011.10.14. 14:51:43

@fkangi: szerintem egyenesen szexepil, hogy nem műnő. az első hete óta egyre szociábilisabb. ezért is szerepel már keveset, most eccerűen naiv volt, hogy szétlicitálta magát Petiért.
Jó, hogy nem ő nyerte a főnyeremény GKKT kegyeit, mert az rohadt kínos lett volna, és csalódás neki. bár Peti bevállalta volna ezt a tantra-kört, de csak mintha a fogát húznák.

beacska 2011.10.14. 14:52:06

@csak magamat képviselem: szerinted a dühöngés az őszinte és a röhögés meg nem...hmmm...ez fura...

genevieve 2011.10.14. 14:56:45

@Tjuca: mármint, hogy én linkeltem be a tegnap előtti onlányt? többször is megtettem valóban

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 15:02:27

@capa05: max. gyengébbek kedvéért...:DD
@csak magamat képviselem: persze, az oké is, hogy nem műnő, de engem - nőként - annyira taszít, hogy szinte nincs szeme..:S egyetlen vonással egy szemceruzával igazán szalonképessé tehetné magát.. kellemesebb lenne a szemnek, mármint a nézőkének :)
@genevieve: Veronika a fekete ló :))))

Tjuca 2011.10.14. 15:09:28

@genevieve: nem. a kórsággal kapcsolatban kerestelek magán, aztán kis idő múlva jött egy ismeretlen üzenet, amit nem tudtam megnyitni.

capa05 2011.10.14. 15:10:57

@fkangi:
Veronika csak lázadozik, amíg megkapja a kubaitól a betevőjét, addig azt fogja csinálni amit az kér tőle.

genevieve 2011.10.14. 15:11:37

@Tjuca: akkor az nem én voltam...

genevieve 2011.10.14. 15:15:20

van új poszt:-D

@Tjuca: most nézem, mégis nekem irtál..csak most olvastam a levelet (ritkán nézem azt a mail cimet) viszont akkor nem tudom ki válaszolt neked???

most irok majd egy választ!

Tjuca 2011.10.14. 15:16:53

@genevieve: ó nem baj, minden oké, már itthon mindannyian, és tegnap óta semmi. csak lemond már a fosóshányós! :-) akkor nem tudom ki keresett. :-P

nowo 2011.10.14. 15:38:13

@csak magamat képviselem: ilyen alapon Csabi vissza kellett volna helyezze a matracát oda,ahol volt,és össze kellett volna göngyölnie Attila cuccait és kicsesznie a hálóból,merthogy őt is ugyanúgy zavarják Attila "szagos" cuccai az saját fekhelye mellett.
Ilyen alapon ne kérje számon Gergő és Krisztofel agresszióját,amikor ő egy NŐVEL szemben képes agresszív lenni.(melltartószéttépés)

Attilának néha igaza van,és akkor gondolatban mellé állok (D-matrac ügy),néha pedig aljas provokátornak tartom (amikor Kriszt direkt hergelte),illetve kettős mércével mérőnek (neki lehet agresszornak lenni,másnak nem,neki hozzá lehet nyúlni más privát szférájához,másnak az övéhez nem).
Amikor pedig kihúzza a gyufát,akkor elővesz egy ájtatos manó stílust,amivel mindig kibeszéli magát-de csak a gyengébb játékosok előtt...

csak magamat képviselem 2011.10.14. 16:25:39

@nowo: ez tagadhatatlan. :) Ab ovo: Attila kezdettől Villarendőrnek osztotta be magát. Kapitány, hadnagy és közlegény: 3 az egyben.
És még sokkal durvábban, mint Énlázárlászló. ;)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.10.14. 19:57:19

@nowo: a gyengébb itt értelemszerűen csekélyebbértelműt jelent, ha nem tévedek?:)
süti beállítások módosítása