Ez már a harmadik válogatója a 2011-es X-faktornak, a tömeg a Campona előtt nem lett kisebb, és a hangulat is pont olyan felfokozott, mint az első 2 adás elején, a négy mentor DRÁMÁT ígér, de olyat, mint amilyen még soha sehol semmikor. „ Ma este TÉNYLEG felrobban a stúdió!” – hangzik el a kötelező klisémondat, Feró nyelvújít egyet az őstehetségtelenség szó magyar nyelvbe integrálásával, és ezek után már semmi nem ment meg minket az első produkciótól.

Versenyzőnk hetykén félrecsapott kalapja (köszi Nicolas, ettől már soha nem szabadulunk) árnyékában álldogál, és bejelenti, hogy Tóth Gabi Elég volt című számát fogja énekelni. „Nem sok esélyt adtál magadnak”, mondják a mentorok, de hadd szóljon. Az énekes visító herélthangja olyan magas frekvencián szólal meg, amit valószínűleg már csak a denevérek tudnak értékelni, és ennek megfelelő hangulat uralkodik el pillanatokon belül a stúdióban. Ítészek az „ezt nem hiszem el!” –érzés teljes metanyelvi eszköztárát felvonultatják, torzuló arcok minden mennyiségben, közönségben teljes az anarchia. Mentorokat sokkolta a produkció, MalekMiki az Ördögűzőt emlegeti, és ezzel útjára is bocsátják. Versenyzőnk a backstage-ben „ezek csicskák” kijelentéssel összegzi az eseményeket. Nóri valamilyen vigasztaló szöveget tartogat neki, de nincs rá alkalma, hogy felhasználja, mert emberünk sértetten kiviharzik, útját tompa puffanások és szeméremsértő szavak kísérik.

Menetrendszerű rémálom próbálkozások következnek ezek után, szerencsénkre letudják őket fejenként másfél másodpercben, ez egy üdvözölendő szerkesztői döntés volt. Utánuk egy jól megkomponált kisebb blokk kezdődik, értem már, jön az első vállalható versenyző. Gyurcsík Tibi egy ravaszul mosolygó fiatal srác, aki saját bevallása szerint eddig csak otthon suttyomban, behúzott függönyök mellett űzte az éneklést, szigorúan a család távollétében (mások egész más jellegű tevékenységet művelnek hasonló körülmények között), addig a pillanatig, amíg egyszer le nem bukott, és anyukája nem szembesítette vele, hogy egész hallgatható, amit csinál. Nórinak és mentoroknak magabiztosan jelenti, hogy a Spiderman betétdalát fogja énekelni, és nem hogy elég lesz az X-faktorba, de itt pontosan erre van szükség. Helyes. Némi bizonytalan kezdés után hamar belejön, olyannyira, hogy a végére kimondottan jó buli alakul ki a stúdióban, és kellemes swinges hangja van a srácnak, jól szólt, ez van. MalekMiki érzi a hangján, hogy hosszú és kemény (That’s what she said) zeneiskolai évek állnak mögötte, majd mereszti a szemeit, amikor kiderül, hogy szó sincs róla. Ha képzetlenül is ilyen jó vagy, akkor csont nélkül továbbjutsz, mondják a mentorok, négyes igen a végeredmény.

„Malek a szőrösszívű mentor, akitől még saját mentortársai is félnek” című blokk következik. Kb. 6-7 versenyzőnél ugyanaz a forgatókönyv: nem halljuk a produkciót, csak azt, hogy Geszti, Ildi és Feró éltetik őket, és dobálják utánuk az igeneket, Malek meg megmakacsolja magát, és mindegyikre nemet mond. Szerkesztés persze úgy állítja be a dolgot, hogy Malek Miklós lett Dr. Genya magyarországi megtestesülése, de az az igazság, hogy én meg tudom érteni. Ami csak szódával megy el, azt minek erőltessük? Igazsághoz hozzátartozik, hogy a továbbjutáshoz 3 igen is elég, így GenyaMiki keménykedése max. intő jel ezen a ponton.

Egy zakkantnak tűnő csajszi érkezik szökellve, Tóth Gabi, ami szerinte nagyon vicces, mert ha megkérdezik, te vagy-e az énekesnő Tóth Gabi, őszintén mondhatja, hogy igen. Szándékosan flúgosnak adja magát mentorok előtt, majd Hungáriát nyom úgy, hogy közben helybenfut, szemüveget hajigál, majd rugdos (rock and roll!), közönséget énekeltet, éppen csak nem zsonglőrködik meg dobál hátraszaltókat. Hallgatható volt egyébként, és a buli-jellege is tagadhatatlan, mentorok felpattannak és csörögnek, de nem Miki! Nem holmi BunkóPista ő, hogy szöcske módjára ugrándozzon, még csak azt kéne. Egy rendes mentor fegyelmezetten, egyenes háttal ül a székén, és nem tesz hirtelen mozdulatokat. Lényeg, hogy a lányt a zsűri megzabálta, jöhet őrültködni legközelebb is.

Egy kisgyerekes apuka jön most, akinek szenzációs a foglalkozása, karaoke műsorvezető. Vagyis ő az, aki lehalkítja a már kínosan hangosan vonyító részegek mikrofonját az ötvenedik óóóóóafrikánál? Versenyzőnk hozott egy cuki kisgyereket és egy Summertime feldolgozást. Produkcióját hangos berregéssel kezdi (nem vicc!), majd hatásszünet, hogy a mentoroknak legyen idejük megfelelő pofákat vágniuk a vágóképekhez, és elkezd énekelni. Ki is alakul valami produkcióféle, ami nekem mondjuk nem tetszett, de nincs is olyan széken, aminek a háttámlájára piros betűkkel rá van ragasztva a vezetéknevem, úgyhogy erről ennyit. Zsűri szerette, mert megmozdította a közönséget is, és négy igennel engedik tovább.

Axl Rose imitálni akaró figura következik, aki a Sweet Child O’Mine alatt pont olyan mozdulatokkal lóbálja a mikrofonállványt, mint víg kedélyű takarítónő a partvist, ha a Gedeon bácsi szól a rádióban. Énekesünk nem szól jól, ezért a mentorok -akiknél nyilván nem ez volt az aznapi első szar produkció- lelövik még az első refrén előtt, amit a színfalak mögött várakozó család hangos méltatlankodással fogad. Miféle hely ez, ahol még a refrént sem engedik elénekelni szegény gyereknek, ide se jövünk többet. Geszti azt mondja, ez csak egy szimpla Axel volt, ez a beszólás nekem tetszett, csalódott rockerünknek kevésbé, kiront a stúdióból, és izomból hozzávágja a mikrofonállványt az első útjába kerülő hangfalhoz. Hiszti! Dráma! Könnyek!!! Rock and Roll! Anyuka vigasztalni próbál, de versenyzőnk hamisítatlan sértett rocksztár attitűddel lerázza: „hagyjatok!” Nórinak már könnyek között mondja, hogy erre koncerten tombolni szokott a közönség, csak éppen azt nem teszi hozzá, hogy ez általában Guns N’ Roses koncerten történik, nem az övén.

Újabb szörnyűségek következnek, zsűri egyre nehezebben bírja füldugó nélkül. Jön egy forradalmár „Zsolti vagyok!”- felkiáltással, saját készítésű zászlóval, és lehengerlő dalszövegekkel („arra gondolok, amire akarok”). Éneklés helyett inkább üvölt, az ének már olyan unalmas, mindenki más azzal próbálkozik – mondtam, hogy forradalmár. Őt egy kissé tokás-pocakos Elvis-imitátor követi, akinek zenekara van, sőt dobolt már a Hungária meg a Dolly Roll mögött is (bár azt nem mondta, mekkora távolságból), és most egy nehéz dallal készült, de neki az kisujjból menni fog. Befogott füllel indít, nem veszem ezt túl jó előjelnek, és ennek megfelelő a folytatás is, „bjútifful gööööörl” vonyítja, majd a szöveget egy ponton elfelejti, de ez már mindegy is, az eredeti dalra képtelen lennék ráismerni akkor is, ha perfekt szöveggel és kiejtéssel nyomná. Ferónak fogy el a türelme a leghamarabb, önkényesen kihajítja versenyzőnket, amiért mentortársai imába foglalják a nevét.

Érdekes figura érkezik, egy Beuka nevű lány, akinek a nyakában az Esztergomi Bazilika főoltárának a feszülete lóg, Jézus konkrétan életnagyságú rajta. Beuka a Zene nélkül mit érek én? című örökbecsűt kezdi el énekelni, de már a második sornál elakad, sűrűn bazdmegol és pofákat vág. Normál esetben ezen a ponton zavarná haza a zsűri, hogy gondolkodjon el egy kicsit az életén, de valami érdekes lehet felírva a papírjukra, mert a jegyzeteit rendezgető Feró azt mondja, hogy tudom, hogy te nem ilyen stílusban szoktál énekelni. Ez van én rockot nyomok, csak azt hittem, ide Máté Páter kell, mondja Beuka, úgyhogy kérnek tőle még egy A Cé Villám Dé Cét is. Ezt már jól nyomja, nyilván ez az elsődleges produkciója, és kisebb lecseszés után három igennel (na vajon kié volt az egyetlen nem szavazat?) küldik ki a stúdióból. Backstage-ben Beuka arca nagyon nyúlik, DevilNóri szó szerint megrázza, „Fogd már fel, hogy továbbjutottál!”, de ő elégedetlen, mert beégette magát. Nem baj, majd javítasz, találkozunk a táborban, búcsúzik Nóri, Beuka meg olyan fejjel köszön el tőle, mint aki most hallotta életében először a „tábor” szót.

Őt egy afrofrizurára távolról emlékeztető hajszerkezettel rendelkező apuka követi, Fehér Zoltán, akinek butikja van, de inkább énekelni szeretne. Méghozzá a „Venájt ónli”-t, én legalábbis ilyesmit hallottam. A kiejtése éneklés közben sem javul, de pár sor után eljutok oda, hogy a legkevésbé sem érdekel, mert a hangja meg úgy ahogy van, bitang jó. Könnyed, laza, jól szól, és buli, bár a mulatós gesztusokról le kell szoktatni sürgősen. Mentoroknak is nagyon tetszett, és alig várják, hogy újra lássák és hallják, mert természetesen egyértelmű továbbjutás. És itt jegyezném meg, hogy ez egy csillagos ötös dalválasztás volt, nem hatott furcsán tőle a Dreamgirls, mert újszerűen szólaltatta meg, és illett is a hangjához.

Most egy igazi egzotikum következik, akinek legszívesebben minden mondatát idézném szó szerint, mert ilyen a világon nincs még egy. Nóri a felvezetőben sámánnak titulálja, a Csillag Születikből már kivágták ugyan, de annyian kattintottak rá a jútyúbon, hogy az mindenképpen azt üzente számára, hogy kíváncsi rá a közönség. Hiánypótló volt az érkezése, ezt ő maga mondta, meg is nyílik előtte a tömeg, mint Mózes előtt, ahogy a táncmozdulatokat gyakorolja az előtérben. A színpad felé a következő monológgal indul el: „most nem az egyéniséget és a hetes szám misztériumát szolgálom, hanem az egyes szám misztériumát célzom meg.” Pólóra vele, de rögtön. Társadalmi gyógyítást akar megvalósítani, ezt is ő mondta így, ebben a formában, minden szava arany ennek az embernek. A zsűri kér tőle egy bemutatkozást, na ez sem egyszerű, így hangzik: „Szeretek énekelni, szeretek táncolni, szeretem a jó hangulatot, szeretem Michael Jacksont” Ennyi. Ezek után a produkciónak is fergetegesnek kell lennie, mert ekkora verbális brillírozást űberelni, hát az nem egyszerű feladat. Becsületére legyen mondva, sikerül neki, mert olyan higanymozgást tesz a Black or White alá, amitől konkrétan leesett az állam, meggyőződésem, hogy egy új táncstílus születésének lehettünk itt és most szemtanúi. Sajnos ez egy énekverseny, és hangja még annyi se volt, mint most nekem, és én ma reggelig üvöltöttem a New Orleansban, hogy „and I feel like I just got hooooome”. Gesztin és Ferón kívül a másik kettő megválna tőle, Geszti látja benne a szórakoztatóipari potenciált, de az is lehet, hogy csak kellemes nosztalgikus bizsergés járta át a daltól, mert a rapbetétet szerintem anno rendszeresen nyomta fordított baseballsapkás kiskölyökként a grundon. Sámánunk magvas gondolatokkal búcsúzik: „a zsűri két tagja úgy döntött szabad akaratából (???), hogy nekem nincs énekhangom.”

Most az együttesekről jön egy kisebb összeállítás, azoknak is a gázabbik fajtájából, tanulság a követező: ha hárman együtt nem tudtok eltalálni egy hangot sem egy dalban, az pont háromszor olyan ciki, mint ha külön-külön művelnétek ezt. Kiemelnek közülük is egy gyöngyszemet, egy légyszemüveges lazasrác duót, akik énekléssel és kőművességgel foglalkoznak a bemutatkozásuk szerint. One In a Million-t hoztak, Nórinak így nem ugrik be, mi is ez a dal, de anyuka segít a backstage-ben, egy hangon (az az egy is hamis) elénekli neki, priceless pillanat, köszönjük, hogy bevágták. Na, halljuk a srácokat, nagyot alakítanak, azt hiszem, meg is van az idei Arany Ken Lí díjasunk. „Milyen eredeti ötlet, hogy mongolul énekeltétek ezt a dalt!” – így MalekMiki, 32 fogas vigyorral, ott a pont. Srácok zavartan állnak egyik lábukról a másikra, lehet, hogy otthon azóta is ennek a mondatnak a különböző lehetséges jelentéseit boncolgatják.

További próbálkozókat mutatnak, olyanokat, akiktől Feró hasba szúrja magát, de olyan versenyző is akad, aki a Gesztesi nevű zsűritagtól tart leginkább. Na, mutassanak már olyan együttest is, akik szólnak valahogy, most érkezik éppen egy lányduó, Geszti megfogalmazása találó, a Zsiráf és az Antilop, szerintem ezt nyugodtan fel is használhatják együttesnévnek. A lányok az operatőrt állítják a legnehezebb feladat elé, ezt a két méretet egy képben összekomponálni, ahhoz nem lehet eléggé hátrálni. Csajok amúgy nem is rosszak, a Lady Marmelade-ot nyomják, hangjuk jó, csak egy kis kakaó hiányzik a dologból, Ildi is hasonló véleményen van. Na nem baj, az majd meglesz legközelebb, mert a lányok továbbmennek, Miki kimondottan fellélegzett a sok fülsértő önjelölt énekes után.

Őket követi egy szerelmespár duó, engem ugyan egy pillanatra nem kötött le, amit csináltak, de a zsűrinek bejött, meg hát olyan aranyosak, és szeretik is egymást, hadd menjenek még egy kört. Most a magyar Penelope Cruz következik, legalábbis egy bizonyos szögből hasonlít rá, ő már amúgy tavaly is itt volt, és be is jutott a százas mezőnybe, jó lenne most legalább eggyel tovább menni. Sarah McLachlant énekel, nekem egy picit nyikorgós néhány ponton, de alapvetően nem rossz egyáltalán, zsűrinek is tetszett, csak nem élte át eléggé. Továbbjut ő is, és már csak egy versenyző van hátra a mai műsorból.

Múlt hetihez hasonlóan ismét egy ismerős arccal zárunk, Kocsis Tibor már az első Csillag Születikben is próbálkozott, ment is jópár adásig, méghozzá Janicsák Veronkával fej-fej mellett, ez ugyanaz az évad volt. Mindez amúgy 4 éve volt, és ez alatt a 4 év alatt sok olyan történt, ami formálja egy előadó személyiségét, mondja Tibor szép kerek egész mondatokban, köszönöm, hogy végre ilyet is hallhatunk. Mosolyogva áll a zsűri előtt, és olyan körülírással meséli el, hogy a nagy állami, sorsolásokkal foglalkozó cégnél szokta rendben találni a dolgokat, ami engem egy pillanatra a TABU című remek játékra emlékeztet. Halljuk a nótát ezek után, Robbie Williams I Will Talk And Hollywood Will Listent hozott, ez egy olyan dal, ami nagyon nagyot tud ütni egy tehetségkutatón, ha jól éneklik el, mert pont arról szól, hogy ide nézzetek, itt vagyok, meg akarom mutatni magam. Ami azt illeti, Tibor megmutatja, a dal akkorát szól, hogy MOST robban fel a stúdió, amivel sejtelmeskedtek az előzetesben, közönség talpon, mentorok teljes átéléssel hallgatják, és ami azt illeti, én is, ezt úgy tette oda, ahogy azt kell. MalekMiki szerint hit van benne, Ferót elvarázsolta azzal is, amikor éppen nem csinált semmit, Geszti nem akarja lottóhúzás közelében látni Tibort mostantól, Ildi szerint egy angyali hang lengte be a stúdiót. Ilyen magasztos gondolatok után már csak négy igen marad hátra, és ezzel van vége a harmadik válogatónak. Jövő héten jön az utolsó válogató hála a magasságosnak, majd a Tábor következik, akármit is jelentsen az.

Képek most is a hivatalos X-faktor oldalról és Sigismundustól jöttek, köszönet érte!