Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranypart - 1x09

2011. szeptember 06. 06:46 - sixx

A tévében két hét telt el a balatoni nyárból, a valóságban az isten tudja mennyi, mert egy rész nem egyenlő egy nappal, és ugye hétvégén nincs adás, szóval kábé nyolc-kilenc napja lehetnek összezárva az Aranypart lakói egymással, és ami sokkal súlyosabb, saját magukkal. Niki, akinek eddig két farkat sikerült magába húznia, a nyitójelenetben nem Alfát cibálja magára, hanem egy rettentő szűk gatyát, amit csak fura, a maori táncosok törzsi táncát felidéző guggoló mozdulatokkal lehet felhúzni, ribancrendszám és méretes picsa villan a kamerába lustán.

Korvettádám egy fogmosással tudja le a buliba készülődést (ezek szerint este van), de csak addig, míg Csonti kissé arrogáns hangon meg nem kérdi tőle, hogy menni akar-e egyáltalán bulizni, és a kérdésben ott a ki nem mondott felhang, ha te most elmégy, az én piercingelt pinámba pompás pélót passzintani pláne nem fogsz, így Korvettádám a visszavonulás és a várható baszás mellett dönt, nem megyek én sehová, ugyan. Csonti tervet eszkábál hirtelen, kettesben maradunk, a többi gyökeret elpateroljuk. Levinek nem kell kétszer mondani, a viszkivel birkózik a konyhában, és egyelőre nyer, de egy ponton meginog, azanyádat, néz az üvegre szemrehányón, ismerős érzés, egyszer engem egy újságosbódé támadott meg a Videó presszóból hazafelé menet, de legyőztem.

Csonti a budin ülve kérdi Mellit, hogy ha ő mostan kettesben marad Korvettádám meredt farkával, akkor kurvának nézik-e, Melli taktikusan visszakérdez, rólam meg azt hiszik, hogy szerelmes vagyok Korvettádámba? Abba a Ribancfiúba? A teraszon a készülődés egészen furcsa fordulatot vesz, Niki és Levi számunkra hallhatatlan zene ütemeire táncol, Korvettádám meg azt kérdezi Alfától, hogy a Csontinak vett fülbevalót elég romantikus-e úgy átadni, ha ráakasztja a farkára, és úgy megy be a szobába. Szerintünk nagyszerű ötlet, lokalizált verzióit kötelezővé tenném minden nyilvános leánykérésnél.

Melli a közös szobában azzal hagyja ott Csontit, hogy ne basszátok össze a lepedőmet, és csak egy füstölőt használjatok el, mire a piercinget vulvát majd csak valami férfimagazinban villantó Csonti műfelháborodik, de közben vigyorogva szépészkedik. Melli követező áldozata Pitta, aki éppen szívószállal iszik viszkikólát a pultról, hátratett kézzel, na, ebből elé, mondja 95D, aszontad elviszel vacsorázni, nem fogsz belehányni a hekkes papírtányérba, mozgás. Pitta annyira nem akar menni, de az adott szó, ugye, így viszi. A randi azzal indul, hogy Pitta benyögi, mennyire tetszik neki Csonti. 95D eddig is féltékeny volt, innentől Csonti életére egy lyukas garast nem tennék.

A többiek elindulna, mínusz BeckyStevens, akit sehol nem látni, tán ma van nyílt nap a nemibeteg-gondozóban? Három szálom fog futni a ma este, nagyon izgalmas lesz, már látom. Korvettádám a haját igazgatja, Csonti felszív valami cuccot a pásztoróra, oppardon, masszázs előtt. Odalent 95D kiönti a szívét Pittának, közeledni akarok Korvettádámhoz, de mégsem, mert nem érdekel, de bejön, bazdmeg, ebben a villában csak ilyen határozott nők vannak? Pitta sem tudja már hová tenni a dolgot, ha kell a tetovált, szólj, beszélek vele. A kamerába azt mondja, 95D-nek annyi esélye van Korvettádám farkára, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. 95D és Pitta szövetséget köt, legalábbis úgy tűnik, a cél összehozni 95D-t Korvettádámmal, Pittát meg Csontival, DE ez csak egy álca! Pitta arra kíváncsi, 95D elpofázza-e a hallottakat Csontinak.

A házban Csonti hárpia üzemmódba kapcsol, és bicskanyitogató hangon vonja felelősségre a viszkisüveggel szemező Korvettádámot, te meg iszol? Nem, dehogy is, mondja a srác megszeppenve, miközben folyamatosan tölti a viszkit, király. Csonti nem érti, miért nem közeledik hozzá Korvettádám józanul. Biztos vagyok abban, hogy a kommentelőktől választ kap a kérdésére. Korvettádám egy üveg pezsgőt kap elő, kinyitná, de Csonti leoltja MAJD BENT, és vonul is befelé, de Korvettádámot megbabonázza a pezsgősüveg dugója, amivel majdnem kilövi a saját szemét. GRATULÁLOK, jön jeges hangon a reakció, most, ebben a másodpercben kellene Korvettádámnak felvennie az izompólót és elhúzni a picsába.

Levi, Niki meg Alfa egy töküres bárban nyomja ezerrel, ami annyit tesz, hogy tétova mozdulatokkal táncot imitálnak, Alfa eközben letépi magáról a galléros pólót, és a seggét felkínálja Nikinek, hátha van nála egy felcsatolható műpénisz, de sajnos nincs. Előkerül a randiból 95D és Pitta is, mindenki üvölt, és megrendezett örömmel ölelgeti egymást, kíváncsi vagyok hanyadjára sikerült felvenni a jelenetet. 95D Alfa dereka köré fonja a lábát és szárazbaszást imitál, nagyszerű látvány, megosztom legott, bár a vízvezetékszerelő-dekoltázsról nincs jó képünk. A kamerába 95D elárulja, hogy szeretne most légy lenni a hálószoba falán, mert jó lenne tudni, mi történik Csonti és Korvettádám között.

Nem sok minden, mert Csontinak holnap reggel korán borotválkoznia kell, hiszen megy dolgozni. Korvettádám ezt nem érti, te vagy a szakállas nő a szomszéd vándorcirkuszból? A lábam szőrös, mondja meglepő őszinteséggel Csonti, de azt nem most kellett volna leberetválni, kérdez vissza Korvettádám, aki már sejti, hogy a ma esti kúrás kezd egyre inkább a sci-fi világába veszni. A szőrös lábadat simogassam, üti a vasat egyre, nem kell simogatni, csattan fel Csonti. Korvettádám, aki egyszerűbb, mint egy sárga bögre alakú faék, azt mondja a kamerába, hogy szeret Csontiva kettesben lenni, mert összehangolódnak és ez elmondhatatlan. Ő ide is azért jött, hogy lekúrjon minden keletnémet túristanőt, erre nem szerelmes lesz? Te, fiam, nem szerelmes vagy, hanem hülye.

Miközben Csonti masszírozza Korvettádám tetoválását, a bulizók beszereznek két nőt maguknak, nem szépet, de készségeset, legalábbis első blikkre annak tűnnek. A műszempillás ráveti magát Pittára, a másik meg csak áll, kicsit kínos a jelenet. Az meg méginkább az, amikor a három faszi lehányja magáról az inget és egymással táncol, miközben a két újnő kínosan feszeng oldalt. Pitta a kamerába egy számomra értelmezhetetlen mondattal foglalja össze a látottakat: "kezdett minden kialakulni, de egy a lényeg, fröcsögjön a kula!" Kulabácsi? Kakaszexben utazik Nyíregyháza második legszebb férfi felsőteste? Táncolnak, Levi szerint annyira keményen, hogy már oda sem mert nézni.

A masszázsnak vége, Csonti sóhajtozva nagyobb csöcsökről fantáziál, és irigyli BeckyStevenst, akinek nincs kislányos külseje, ezzel szemben leginkább egy lerobbant pornós ribancra hajaz. Korvettádám szerint a kislányos külső menő, de Csonti továbbra is meg van győződve arról, hogy nagy csöcs kell a nőnek, mert azt nézik a faszik. Nem azt nézik, mondja Korvettádám, de hiába. A buliból Pitta lelép a két csajjal, de csak a kocsma budijáig jutnak, Levi alsónadrágra vetkőzik a nagy bulizásban, teheti, mert a szórakozóhelyen egy vendég sincs, csak ők. Niki térdig érő szterccsfarmerje momentán a legkínosabb viseletet az Aranyparton, de nem veszi le magáról. Pitta a női budiba is bemegy, smárolni a műszempillás ismeretlennel, majd mennek vissza táncolni.

Korvettádám és Csonti a takaró alatt maszatol, van itt egy meglepetés, mondja egyszer csak a srác, amit Csonti félreért, és azonnal a meredt faszra gondol, pedig csak a fülbevalóról van szó, ugye, aminek hálistennek örül. Az utcán hazafelé tartó elmebetegek üvöltenek, mint a sakál, Niki és Alfa egymás száját harapja éppen ketté, soha nem hittem volna, hogy egy csók látványa undort vált majd ki bennem, erre tessék. Csonti a kinti üvöltözés hangjára úgy pattan le Korvettádámról, mint egyszeri index-publicista az anyacégről, még az éjjellátó kamera képén is látszik, hogy zavarban van, vagy csak fél 95D-től? A horda átrobog a szobán, ja, értem már, ez egy olyan lakás, hogy az egyik hálóba nyílik a bejárati ajtó.

95D berág és irigy a turbékoló párra, nem megy ki a szobából az istennek sem, és olyan hülye kérdésekkel zaklatja őket, hogyaszongya Miért kitüntetett operátorok a Hamilton-operátorral felcserélhető operátorok? Egy hullámfüggvény normalizálással tényleg hozzárendelhető egyetlen fotonjához? Korvettádám szeretné nagyon megverni 95D-t, de inkább kimegy a nappaliba, ahol Levi és Pitta megint keményre itta magát, Alfa meg Niki pedig továbbra is egymásba van borulva. A két vendégnő meg ül és néz, izgalmasabb estére gondoltak ők, amikor a stáb vad bulizás és ingyenpia ígéretével szédítette őket a sétányon. Fröcsög a kula, kiált fel Levi is, ő sem látta a South Park releváns epizódjait? Megcsináltad Csontit, kérdezi Korvettádámtól, nem még, bazdmeg, hazajöttetek. Levi a két jövevényt is bemutatná neki, ha tudná a nevüket. Nem is lényeges.

Korvettádám és Csonti szeretne lefeküdni, de 95D nem tágít a szobából, eriggyetek innen másik helyiségbe kurelni! A nappaliban minden a rendes kerékvágásban folyik tovább, Niki és Alfa egymással van elfoglalva, Levi és Pitta a két újnő előtt tántorog, BeckyStevens meg sehol. 95D aknamunkája közben célt ér, Korvettádám berág, mert 95D csak tovább pofázik, és bosszúból leönti az ágyát kólával, ügyes. Ebből lesz egy heveny üvöltözés, Csonti átmegy a másik szobába, de Korvettádámnak már nem ilyen egyszerű a dolga, mert a részeg többség nem ereszti át a nappalin.

Haggyadmán, kislány, üvölti Niki az arcába, itt van két másik, neked hoztuk őket. Csonti a kamerába elmeséli, hogy 95D és Pitta miben egyezett meg, oppardon, az ő szavaival élve "szövetkezet van most itt". Segítünk, Csonti nézd csak: szövetkezet - az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése. Nem kell megköszönni. Niki és Pitta lecsicskázza Korvettádámot, ha Csonti után rohansz, köcsög vagy.

Pedig rohan, mert Csonti közben visszament 95D mellé, aki a szobába belépő Korvettádámot elzavarja a búsba, húzzál innen, de hirtelen, mondja, mire az meg a diplomáciai alapfogásnak számító, "téged meg ki a faszom kérdezett?"-tel vág vissza, hiába no, nagy elmék ha találkoznak. Pitta, aki saját bevallása szerint nem nagy puncivadász, az egyik újnőnek csapja éppen, te, ahogy táncolsz, rád áll a farkam. Naccerű, erről álmodik minden nő szerintem. Ezerből egynél, ha, teszi hozzá Pitta, de nem folytathatja, mert elkezd fröcsögni a kula, és ezért hazaküldik a nőket. Ezt továbbra sem értem. A két nő távozásával mintha valami láthatatlan gyökérség-zsilip emelkedett volna fel a lakásban, kezdődik a hajigálás, pezsgő szétlocsolása (pedig Nikinek, basszátok meg, a száját is össze kellett egyszer varrni egy eltévedt pezsgőskupak miatt), Pitta most lendül igazán formába, úgy látom.

Alfa lesz az, aki elejét veszi majd az éjszakai randalírozásoknak, legalábbis ezt nyilatkozza a kamerába, és önkéntes rendőrként védi a szárítóra kitett ruhákat az egyre jobban begőzölő triótól. Tart egy horrorisztikus kiselőadást is a szekrény sarkába gerinccel beleeső, majd tolószékbe kényszerülő fiúról, mire Korvettádám felpattan, az én gerincem mindent kibír, geci, és elkezd négykézláb mászkálni, Pitta meg szöcskemód ugrál fel s alá, és persze, hogy beleugrik gerinccel az asztalba, de ez nem árt neki, és bónuszként még egy doboz sört is kiharap, egyem azt az okos fejit. Niki erre már kiakad, kiront a hálóból, és szívdobogásról üvölt repedtfazék hangján, Alfát bassza le, miért nem figyelsz ezekre az idiótákra bazdmeg, harmincévesen ilyen hülye legyen valaki. Nahát.

Korvettádám bemegy Csonti mellé, mert imádja a csókját, Pitta és Levi közben rendet tesz a nappaliban és feltakarítanak mindent. Ez nagyon rendes dolog tőlük, komolyan. Odabent közben eszkalálódnak a dolgok szerelmi téren, Korvettádám és Csonti valamit elkezd a takaró alatt, amihez innentől óvszer kell, így a srác kikel az ágyból, meredt hímtagjára egy pólót borít, és kimegy a nappaliba gumiért / eldicsekedni a hódítással. Kicsit gyerekes dolog, és böjtje is van, mert Csonti kiakad, engem te nem alázol meg, kis gyökér, ország-világ előtt mutogatod a merevedést, mitképzelsz, kisgeci? Aztán kimegy a teraszra és sír. DRÁMA.

Címkék: aranypart
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2011.09.06. 07:33:28

Nem ertek hozza, de volt mar hogy eladtak valamit? Mar ugyertem legalabb a seged-operator asszisztensenek a kisfianak egy lufit vagy ilyesmi?

dhp 2011.09.06. 07:42:27

Niki kézenfoghatná Mellit, oszt' elhúzhatnának a picsába, meglátogatni Pókmajom barinőjüket. Elcseszik a műsort. A sok állaton való röhögés után annyira elveszi ez a két szerencsétlen a kedvemet az egész műsortól...

petya.bacsi 2011.09.06. 07:44:39

"ribancrendszám és méretes picsa villan"

:D Sírva röhögős megint a tartalomismertető :D

Princessbora 2011.09.06. 07:46:50

Mélypont: Niki és Alfa smárolásnak szánt marcangolása. (1 másodperc elég volt belőle, párnába kellett fúrnom a fejem.)

Csúcspont: Ádi dákóra akasztott törölközőben flangálása.

Mindenesetre Pitta for president!

MissX 2011.09.06. 07:56:34

tegnap is elaludtam mire kezdodott. hulye allergiagyogyszer. :(

ez a levi azon tul, hogy pial es hany, csinal meg valamit? es szara hazament mar? egy kicsit levagyok maradva az Aranypart csaladrol.

Princessbora 2011.09.06. 08:01:21

@MissX: Mit csinálna még? Ennyi a feladata és becsülettel el is látja.

Szara meg másnap reggel tiplizett, amit - ha hihetünk Bekiknek - jól is tett. Ugyanis Bleki nagyon durva megalázást és/vagy verést helyezettt kilátásba, nyúl-molesztálás miatt.

EhesMunkas (törölt) 2011.09.06. 08:03:29

Reméltem, hogy a "szövetkezet" részt elmagyarázzátok Adának :) Remek az írás :)

Wakka 2011.09.06. 08:03:43

A tegnapi nem a 9.rész volt?
"The Event" hv.lesz-e?

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.06. 08:14:16

@Wakka: de, kösz, jav. megírod a The Eventet?

Wakka 2011.09.06. 08:16:46

@sixx: a sok flashback miatt követni alig bírom.

zaphodbeeb 2011.09.06. 08:21:58

Az Éden után sose gondoltam volna, hogy Pittát látjuk még valaha is a képernyőn, azt aztán meg végképp, hogy bármilyen társulatban a legnormálisabbak között masírozzon. De Murphy óta tudjuk, hogy az elfajulásnak nincsenek határai, így hát nyugodjunk bele: mindig van lejjebb. A tegnapi ivós, légyottmegzavarós, nőfelcipelős majd lógvahagyós jelenetek régebbi kollégiumi bulik hangulatát idézte. Aki volt egyetemi kollégiumi bulikban az tudja miről beszélek (az irodalmi felolvasás az másik buli).

kumm 2011.09.06. 08:38:30

A tegnapi részben a legnagyobb az volt, mikor Ádika egy szál törölközőben rohangált gumit keresve :D És ahogy a szűzkurva lereagálta a dolgokat, ááááááá, kb. egy kis tizenéves csinál ilyen hisztit. Simán lefeküdne Ádámmal már az első alkalommal, de utána meg úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. Már kezdem sajnálni Ádámot, pont egy ilyen hülye csaj után kezd el futni. :D

rossztanár 2011.09.06. 08:40:28

A Hamilton-operátorral felcserélhető operátorok tehát kitüntetett operátorok, mert megmaradó fizikai mennyiségeket írnak le.
www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/modern1/12.htm

kung - fúj (törölt) 2011.09.06. 08:41:18

"engem te nem alázol meg, kis gyökér, ország-világ előtt mutogatod a merevedést, mitképzelsz, kisgeci? "

Én meg azt hittem hogy ezeknél ez a bevett párzási módszer.:-)

Kabarészínész 2011.09.06. 08:41:23

amikor pitta szöcskét játszott és helyből megugrotta a kétlépcsős kanapét, hát uramisten, sírva röhögtem, de még most is bugyborékol a vicc...

mandruc 2011.09.06. 08:41:58

Nem láttam a tegnapi részt, Niki nem is fingott?

gastro, missing in action 2011.09.06. 08:42:03

KorvettAdam tegnapi polosfasz jelenete epic, mar-mara Skin Deep cimu film vilagito ovszeres jelenetere hajazott, ha valaki ismeri...:)
Beckisti meg nem hianyzott tegnap azzal a Judy Nero sr. fejevel..

Princessbora 2011.09.06. 08:47:04

@mandruc: Bizonyára volt puki, csak sunyi, alattomos, így nem kapott akkora visszhangot.

Nagroth 2011.09.06. 08:47:51

Az láttátok mikor Melli SMS-zet, vagy valamit babrált egy mobillal az ágyában?
úgy tudtam nincs náluk..
a "Kula" szerintem a cool and the gangből a cool, csak elferdítették..

M. Bertalan 2011.09.06. 08:50:46

Nekem nincsen tévém. Nem is értem, hogy másoknak miért van. Itt az internet, ahol azt nézek, és FŐLEG AKKOR amikor amikor akarom. Most például a munkahelyemen vagyok, és a Feeding Sperm Chicks 3-at nézem. Na, ezt hogyan tudnám megcsinálni tévével?

betm3n 2011.09.06. 08:51:39

mostmár tényleg meg kellene néznem egy részt, mert ezeken az összefoglalókon mindig vigyorgok mint a vadalma :)

nemvicces név 2011.09.06. 08:57:52

"mint egyszeri index-publicista az anyacégről"

Na ez gyönyörű volt, az aktualitás becsempészése, felkacagtam.

Mérges 1234 2011.09.06. 09:06:17

@M. Bertalan:

Ok, de nem dolgozhat miondeki a minisztériumban.

Eruka 2011.09.06. 09:06:48

de most komolyan...hova tűnt Breki? nem most törte a hátát...szal v.mi más oka lehet. nyilván nem is dolgozott, hisz más nem hiányzott, azt meg párban szoktak.

Ez a "ha most odamész, csicska vagy!" már az Édenben is elhangzott, és már akkor jókat derültünk rajta, hogy most akkor mikor is csicska az illető? :)))

és kövezzetek meg, de én megértem Csontit... menjen már a 'csába ez a kis gyökér!!! szerelemről papol, aztán kimegy kiverni az emberek szemét a pöcsével? mi volt ez bakker??? óvoda????
mondjuk Csonti meg hülye, és ha lehet fokozni, mégóvodásabb... :)))) De ilyet akkor sem lehet csinálni. ejnyemá'

Mérges 1234 2011.09.06. 09:07:06

Csontiban azért van tartás. A többi egyed, simán cuppant volna, így is úgy is.

De ez, nem ennek lelke van.

Bubba Rogowski 2011.09.06. 09:14:11

Nem hiszem el, hogy fontos médiatörténeti eseményeket hagyok ki folyamatosan! Először finganak-dugnak zsinórban, most meg egy fasz himbálózik el a kamera előtt, egy pólóval megszelídítve? Én meg alszok?! Eh, mindegy már.
"..., azanyádat, néz az üvegre szemrehányón, ismerős érzés, egyszer engem egy újságosbódé támadott meg a Videó presszóból hazafelé menet, de legyőztem." - ezen röhögök tíz perce.
Ja, alliterációt asszimiláltam....ehehe

Frucsasz 2011.09.06. 09:19:17

"úgy pattan le Korvettádámról, mint egyszeri index-publicista az anyacégről" LOL :D:D

Pávor Jál 2011.09.06. 09:24:19

Ez nagyon szétcsúszott :D

Bubba Rogowski 2011.09.06. 09:24:31

Sixx, tényleg odatetted magad az ajánlóval, ahogy ígérted ;) tuti elriasztod a szépirodalomra éhezőket, viszont aki stilisztikáról szeretne vitatkozni, még betévedhet! :DD

kumm 2011.09.06. 09:30:37

@Eruka: Lehet, hogy nem volt szép Ádám húzása, de nem értem min akadt fenn igazán Csonti? Azon, hogy meg tudják a többiek mi történt? Anélkül is kiderült volna, hogy Ádám egy szál f...ban rohangált. És a kamerák nem zavarták? Egy kicsit álszent a kicsike. Szerintem.

ginny03 2011.09.06. 09:31:37

na hát ismét bebizonyosodott, hogy Ada egy szűzkurva. De utálom az ilyen csajokat... áááá ez nem is csaj. De hova tűnt a mi kedvenc bestiánk BekyStevens XD? Niki mellé kell egy másik vastag szájú - póthaj aki ha táncol, még a végén leszerződtetik. XD ez mekkora duma volt. Hiányzik az ő magasröptű dumája na. XD LOL

Lovelyblue 2011.09.06. 09:34:23

Sixx: szeretem olvasni az írásaidat, már az Éden összefoglalókon is jókat derültem, néha most is visszaolvasgatom rosszabb napjaimon :)) Ezt az Aranypart féle mocskot nézni már nem bírom, de az összefoglalókat ki nem hagynám, mert szuperek!

EGy apró korrekció: 95D szerintem keményen 95F inkább :)

Duke64 2011.09.06. 09:55:19

Nagyon remélem,hogy a műsor szereplői olvassák Sixx veretes sorait és egyben elmeorvosi diagnózisait önmagukról.Lehet,hogy nem megy át az üzenet nekik,mert még sehol nem panaszkodtak,hogy méltánytalanul bántja őket egy újságíró HV oldalán.
Dr. Sixx köszönjük és továbbra is várjuk a HV szereplőinek verbális ostorozását.Még akkor is,ha ez csak egy szerep nekik.Ha mégsem az,akkor meg különösen megérdemlik.
Számomra továbbra sem tiszta,hogy ennek a műsornak mi a célja?Látlelet erről a generációról(ezt azonnal kikérik maguknak sokak),példa állítás (csak nem a gyökérség a követendő),szórakoztatás (annak gyenge,mert eléggé zsibbadtak az alanyok,hogy kitöltsék a szerepüket)?
Nem kell kormányprogram ide,ezeket a szereplőket látva,biztosan aggódhatunk a nyugdíjunk felől Sixx!

k.o._laci 2011.09.06. 09:58:31

Egyre szarabb ez a musor, de egyre jobbak a postok ... szakadok minden reggel melo kozben:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.09.06. 10:04:23

@MissX: szedjél Allegrát az nem álmosít így tudod az Aranypartot nézni este fél 10-kor :D

Egyébként mi történt Ada hároméves kapcsolatával? Vagy majd a csávó telefonálni fog a fejleményeket látva? Esetleg meg is látogatja őket és összeveri ezt a szerencsétlen szarjankó Ádikát?

MissX 2011.09.06. 10:06:38

@Benyeszke: allegra nem jó, egyedül a zyrtec hatásos, az is úgy, hogy napi 3szem :( így marad nekem az összefoglaló :)

Sanya23 2011.09.06. 10:13:08

Az megvan, amikor a matt részeg Levi áll házban a szőke vendég csaj előtt alsógatyában, fingja nincs, hogy mi a csaj neve; megkérdezi, hogy le akarja-e pippantani, aztán amikor a csaj azt mondja, hogy nem, Levi visszakérdez, hogy akkor meg mi a f@szt keresel itt?:)) epic

GRX 2011.09.06. 10:21:07

@MissX: 3 zyrtec? Úhhh, szedáltabb lehetsz a nap végére, mint egy szabdnapos koala :-)

Mária 2011.09.06. 10:21:23

Nem az a szabály, hogy pina nem lehet a címlapon?

:)

MissX 2011.09.06. 10:22:20

@GRX: á, az csak a jobb napokon, tegnap 5 volt. este 8kor már aludtam :)

GRX 2011.09.06. 10:22:34

Amúgy hiányoltam Pörkölt hangsúlyosabb szereplését, hagyta magát simogatni, lehet vele is Zyrtecet szedetnek?

Miigeii 2011.09.06. 10:23:49

Az 'fröcsög a kóla', nem?
Pistától ez egészen elmés. ;)

sélli_ 2011.09.06. 10:24:34

Na de hová tűnt Damon Hill? Azaz Becky drága :))) Lehet ottragadt a detoxikálóban, vagy még mindig azon a rúdon táncol, ahová 'pénteken' felakasztották...

Pitta egy állat! :) Sörösdoboz kettéharapás, epic. Lehet hogy a ezekután neki kellene foggal kinyitni minden pezsgőt, és akkor Niki nem kapna szívinfartusos agyvérzést ha meglát egy pezsgősüveget :)

nasie 2011.09.06. 10:31:33

"Niki és Alfa egymás száját harapja éppen ketté, soha nem hittem volna, hogy egy csók látványa undort vált majd ki bennem, erre tessék"

hát igen, bár emlékeztetnék mindenkit a Benkő feleséget keres c. örökbecsű bármelyik "csókjelenetére"... attól méginkább felfordult a gyomrom

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.09.06. 10:35:51

Én azt hittem az elején tisztázták hogy Beki miért nincs adásban és csak én maradtam le róla, de ezek szerint senki nem tudja mi lett vele?! :D

Liller 2011.09.06. 10:50:04

@kumm: az egy dolog,hogy álszent (nem csak kamerák vannak ott,hanem Melli is ott aludt közben a szobában...),de azon sírni,hogy vkinek feláll tőle a farka,nem értem,nem értem...annyira idegesít ez az ostoba óvodás,ááááááá.kívánom,h egyszer jól megcsinálják hátulról és akkor aztán sírhat:)))
@Benyeszke: na ja,3 éve jár vkivel,minden estét Ádámmal tölt az ágyban és még neki áll feljebb?!amúgy villanthatna már vmelyik pasi egy csuda pöcsöt,hiányom van:))

playoff szakáll 2011.09.06. 10:54:11

@Lovelyblue: Láttál már F melleket? Akkor gondolkozz el. Azok ott D vagy E mellek, és 90 vagy 95 a számuk.
Tehát, ha netán nem 95D, akkor 90D vagy 95E.
De szimplán ez az itteni neve a karakternek, ami szerintem pon'jó.

playoff szakáll 2011.09.06. 11:01:08

AdaFej átlagban a párbeszédek 3. sorában felháborodik, hogy ménem térdel előtte mindenki, KorvettÁdi neki teremtetett, mint bünti, hát naná, hogy iszik.
Mikor a brancs visszaérkezett, felkapta a vizet a kúrandó lány sugdolózásán, AZ ANNYIRA JOGOS VOLT!

kumm 2011.09.06. 11:03:37

@Liller: Ez van a forgatókönyvben megírva neki, ő játssza az óvodás kislányt(bár mondjuk ennél többet nem is nézek ki belőle) :D

Végül is a tegnapi adásban félig-meddig láthattunk egy csuda pöcsöt, csak nem úgy ahogy az ÉH-ban. Mindennek eljön a maga ideje. :)

EgyCseppErotika · http://egycsepperotika.blog.hu 2011.09.06. 11:05:06

Köszi Srácok!

Megint sikerült egy baromi jót röhögni a beszámolón! :))))))

Nagyon jó, ne hagyjátok abba! :)

Liller 2011.09.06. 11:05:33

@kumm: igen,gondolom,h ez a szerep van ráosztva,de túl hitelesen játssza ahhoz,h csak szerep legyen:)
na igen,ez még kevés volt csudapöcsnek...:)bár meg kell hagyni,ilyen kompozíciót még sosem láttam...csudálatos volt a maga nemében:)

kerdesek05 2011.09.06. 11:06:06

a műsor nem sokat ér, tartalma sincs, eladhatóságát a hogy volt blog adja, lényegében ha ez nem lenne nem is nagyon érdekelne a műsor:)

kumm 2011.09.06. 11:24:49

@Liller: Köszönjük meg Csontinak, hogy ilyen csudálatos élményben lehetett részünk :D

Minden a matekon múlik 2011.09.06. 11:29:40

Azért egy törölközőt nem könnyű így percekig megtartani. Korvett kapitányunk jól el van eresztve :-DD

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.09.06. 11:34:47

sixx, nincs kedved a legjobb részeket videoban összevágni, pár jelenet, 30-40 mp/rész. és azt beszórni a hv posztok közé? némely jelenet ká viccesnek tűnik, de egy részt megnézni csak ezekért...
újpéért külön gratula :)

Lovelyblue 2011.09.06. 11:40:57

@prezent fail: köszönöm a kioktatást, de ezek szerint inkább rád férne, mert nem annyira vagy jártas a melltartó méretekben ezek szerint.
Igen, láttam F-eset, sőt még K-s kosarat is, ugyanis addig van a méretezés...
Lásd pl itt:angelinafehernemu.hu/spd/80505Felina/Emma_telikosaras_melltarto_H_kosarmeretig

Egyébként meg tudom, hogy a Melli beceneve a 95D, mivel én is olvasom a blogot kezdetektől, csak megjegyeztem, hogy Melli méretes tőgyei a D-nél sokkal nagyobbak... Ennyit erről, részemről lezártam.

Lovelyblue 2011.09.06. 11:43:38

@Minden a matekon múlik: Hú hát azt én is néztem, h jól el van eresztve a fiú. Kiváncsi voltam, hogy Sixx hogyan örökíti meg azt a jelenetet :D

rumoskola 2011.09.06. 11:46:17

@Lovelyblue: vitátok már szakértőért kiállt!
Melli melltartómérete nem lehet 90-95, max. 80, viszont a kosárméret az valóban F.

húúúú, és ez volt az első kommentem itt :)

Lovelyblue 2011.09.06. 11:54:01

@rumoskola: :D :D Lehet csak 80, a tv mindenkit kövérít :)))

fraulein praxa 2011.09.06. 12:08:38

brekivel mi történt? :-/ most dolgozta le az ingyen piákat?

Peetee 2011.09.06. 12:12:36

Esküszöm,h ez már olyan sz@r, hogy azért nézek bele esetenként. Van az a szint, amibe már bele sem tudok gondolni; na ezek nap-mint-nap megvalósítják a 60as IQ alatti lények show-ját....kész kabaré; de ugyanakkor mélységesen alpári és szánalmas is egyben!

K3rnel 2011.09.06. 12:20:43

Biztos én vagyok tudatlan, de ez a műsor most így fog működni a végéig ? Mert a többiben legalább így vagy úgy, de voltak kiesők, lehetett mitől tartani, de itt az Isten sem dobja majd ki pl. a Melindát akire olyan szerepet osztottak amelyik tőle a lehető legtávolabb áll. Egyáltalán nem tudja azt nyújtani amit el akarnak róla hitetni, bár azt elismerem, hogy azért a legtöbb esetben amikor megszólal azért egy üres pálinkás üveget hozzávágnék, maximum a 95D-ről visszapattanva olyat kapnék, hogy egyből belefordulnék a hányásos bőröndbe álló fasszal...

Amikor még néztem az ÉH-t akkor azt gondoltam, hogy az ottani szereplők voltak suttyók, de, ahogy nézem itt a felhozatalt azért az édenhotel brigádra egy szavunk sem lehetett. Még itt is ők viszik a műsort, Levi nélkül semmi poén nem lenne az egészben, rajta legalább lehet röhögni és szerencsére a legtöbb esetlen ő is röhög magán, tudja és teszi a dolgát, gyanítom a szerződésében meg van határozva egy minimum napi alkohol mennyiség amit muszáj elfogyasztania. Ha igaz, akkor mondhatjuk azt is, hogy ő megdolgozik a pénzéért :D Niki is, mivel rendszeres időközönként tárogatózik az ágyában és olyan fáradt és annyira nincs kedve, hogy hagyja megdugatni magát mindig, pinaautomata. Csoda, hogy akció után nem lehet lekérni az egyenleget róla...

Sundance- · http://oravilag.blog.hu 2011.09.06. 12:44:43

Sixx Te beteg vagy :D
Sose láttam, nem is fogom nézni, de ezen zokogva röhögtem végig :D :D Hogy lehet egy ennyi agyatlan hernyóról szóló semmilyen műsorról ilyen faszát írni? Respect!

K0vasz 2011.09.06. 13:05:22

Bmeg, nagyon gáz, hogy magukban táncikálnak egy töküres helyen... akkor menjenek el vmi igazi helyre, és legyen rejtettkamera vagy ilyesmi, ha már reality, ugye...

méregzsák 2011.09.06. 13:12:10

sixx: nagyon-nagyon köszönöm. Az utolsó négyet most olvastam el, és folyt a könnyem a röhögéstől. Óriási!

onderon 2011.09.06. 13:12:38

sixx, helyesírás sem megy már, leépült az agyad, mert nézed ezt a trágyát!

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.06. 13:22:51

@onderon: megköszönném, ha példákat is írnál.

mex18 2011.09.06. 13:24:11

Szerintem is jól jönne egy kis össze vágott video, ahol csak azokat a "bizonyos" részeket meg lehetne nézni.

De túlzás lenne elvárni! Vmit fakultative kéne kitalálni rá.

NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2011.09.06. 13:44:40

megtudná valaki mondani, hogy miért és hogyan került Levi alsónadrágjára egy ruhafogas?

sélli_ 2011.09.06. 13:53:33

@NewBornLOver: szerintem kezdjük azzal, hogy mondja meg valaki, akárki, bárki, hogy az menő-e egyáltalán, hogy alsógatyában grasszálunk a Balaton egyik főutcáján miközben van vagy +10 fok (de ha 30 akkor is)... ez nem is értettem... félmeztelenül rohangálni az utcán ezek szerint 'KULA' :)

mex18 2011.09.06. 13:59:02

@sélli_: fiatalság bolondság, most rohangáljon, ne 40 éves szingliként az elszalasztott alkalmak/évek miatt.

NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2011.09.06. 14:01:59

@NewBornLOver: XD de miért és hogyan került oda az a fogas??? Azon is sokszor eltűnődöm, hogyha ezek a semmi közepén ilyen jól elbulizgatnak akkor nagyon óccsón megússzák. Vajon mennyi pénz gyűlhetett össze Csonti mellműtétjére? Illetve nekem valahogy olyan benyomásom volt mintha a 8. és a 9. rész között pár nap kimaradt volna.

Eruka 2011.09.06. 14:44:31

@NewBornLOver: sztem Levinél nics magyarázat a fogasra. Vagyis nem is kell :)))) alkohol... pl.
vagy a fogasra akarta akasztani a szőkét, hogy helyben legyen, de az nem akarta az istennek sem :D

éseztígyhogy? 2011.09.06. 15:29:12

Levi a személyes tragikus hősöm. Golyózsugorító hidegben alsógatyában visszatárni a buliból, majd a rész közepére már majdnem felvenni egy gatyát, amit aztán egyből össze is csesznek pezsgővel meg kiharapott dobozú sörrel - a széttárt karokban "na jó én megpróbáltam, de le kell venni újra, buli van" benne van a sarokba hányó kapusok teljes biblikus életrajza.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2011.09.06. 17:12:33

Szerintem Bekit beszerződtette a bekeresett főnök, hogy betáncoljon, azért nem sikerült betalálni.

Müszélia 2011.09.06. 18:19:42

@Duke64: a műsor egyik célja, hogy belássuk, mennyire el vagyunk maradva a világszínvonaltól. még sokat kell dolgoznunk azon, hogy ennyire hülyék legyünk. de sixx nagyon állat, imádom.

deltaTheEnd 2011.09.06. 19:01:51

95D az sokkal inkább 85F

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.09.06. 19:09:43

@Twix: De persze az is lehet, hogy eljött érte Józsi.

ginny03 2011.09.06. 21:52:43

six, minden elismerésem, amúgy imádom a HV-idat :):):)

helyesírás témához:
"hátratett kézzel, na, ebből elé, mondja 95D" +g

"A többiek elindulna, mínusz" +k

"Három szálom fog futni" -m +n

és ha jól tudom, "és" elé nem kell vessző

na de befejezem, még azt hiszitek fikázok :)

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.06. 22:10:19

@ginny03: ez nem helyesírás, hanem trehányság, elgépelés és hasonlók. van benne kismillió helyesírási hiba is tutira, de ezek pont nem.

NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2011.09.06. 22:33:41

@Eruka: áááá vizuális vagyok XDDD ezek a partyk egyre durvulnak XD esküszöm néha a vv4-es silent diszkós buli jut eszembe. Csak ugye itt non-stop megy a Kool and the Gang.

kozi001 2011.09.07. 20:04:11

A műsor elején Mr. Nyíregyháza volt a legidegesítőbb fickó, de Korvettádám már bőven átvette a vezetést..!
süti beállítások módosítása