Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranypart - 1x08

2011. szeptember 02. 06:11 - sixx

Lassan a végére érünk a második hétnek is, még több réteget lehántottunk a lakók bonyolult személyiségéről, ki tudta például a casting idején, hogy a térdzoknis Csonti ennyire határozott, karakán nő, aki, foggal-körömmel ragaszkodik döntéseihez legalább négytized másodpercig? Szeles, esős reggel várja Alfa népét, aki Levitől és Korvettádámtól kér élménybeszámolót ez előző estét illetően, érthető, kúrás közben az ember nem a többieket kagylózza, ráadásul Niki fingása amúgy is elnyomta a zajokat.

Korvettádám azt mondja, volt egy kis lukapiszka Csontival, ez asszem a fingerlizés szinonimája. Én nem emlékszem ilyenre, de az is igaz, hogy nem is aludtam Korvettádám mellett, szóval akár még igaz is lehet. Alfa zavarba ejtő kérdéssel kontrázik, megnézted, hogy a piercing rendben van-e, ezek szerint Csontinak vas van a pinájában??? Ez nem derül ki, mert Korvettádám Mellit kutyázza megint, nem hagyott se aludni, se baszni, a kurvaéltbe, féltékeny. Nem bírom már ezt, mondja Levi is, faszkivan. Alfa nem áll be az asszonykórusba, inkább a kamerába mondja, hogy az lenne az igazi, ha mindenki kúrna mindenkivel, és akkor eldönthetnék, ki kivel csinálja végig a műsort, tényleg, nem is értem, miért nem így csinálják.

Niki és Beki is a tegnapi estét taglalja, szexeltünk, mondja lemondó hangon Póthaj, nem hagyott békén, csókolgatott, nem tudtam mit tenni. Beki megértően bólogat, valóban nehéz olyankor bármit is mondani, Alfának meg különösen nehéz lehet ellenállni ugye. Aludni akartam, folytatja Niki védekező hangsúllyal, és ha nem fetrengene éppen Levi ágyában, biztos széttárná karjait, mint a Riót oltalmazó Jézus, DE HÁT CSÓKOLGATOTT. Oszt legalább jó volt? Jó hát, megcsinált, mint Pollner Ferit a HVG, alaposan, erősen, gondosan. A fiúknál új terv születik, be kéne osztani, melyik héten, ki, kit kúr le, mert ez így nem állapot, hogy mindenki összevissza baszik, teljesen igazuk van.

Alfa akár naponta is cserélne, ami Korvettádámnak is bejön, viszont kér is valamit az ötletért cserébe: valaki vigye el a házból Mellit, mert csak úgy tud kettesben lenni Csontival. Menj már a faszomba, mondja erre Levi, a következő képen meg a csipás szemű Pittát látjuk, ahogy Alfát hallgatja, megdumáltuk a párcserét, kezdi Alfa, mármint a nőket. Megbaszni, kérdez vissza Pitta, igen, arra, folytatja Alfa egy fokkal lassabban, neked Melli jutott első körben, beszélj bele a csöcsös mikrofonba. Üríteni előbb-utóbb muszáj, zárja le a nagyívű gondolatmenetet Alfa, pedig igazán elhallgattuk volna még, ejnye. Pittától ilyet még nem kértek, de feláldozza magát a közügyért, mert őt ilyen fasza fából faragták, facér faunként fog fájó falloszt formázó fáklyát falusi fatündér feje fölé felemelni, fantazmagóriáit fáradt faragványként feldolgozni.

Levi, ki tudja miért, Mellinek öltözik a nappaliban, ehhez egy kitömött melltartó kell csak és egy szürke bemcsimackóalsó, gyere Korvettádám, basszál meg, pucsít be kicsit, ha kívánsz, ha nem. Mindenki röhög, egyébként tényleg vicces volt. Korvettádám egyre jobban belelendül a Melli-gyűlöletbe, és Levi segítségével megtréfálja, valami krémet kenve a talpára. Majd faszán égeti a talpát, bólogat Levi, biztos valami sportkenőcs az, amit sérülést szimuláló labdarúgókra kennek, hogy felpattanjanak hirtelen. Igen, izomlazítót kentek rá, aminek Melli nem örül, bár borotvahabnak nézi a cuccot. Beki nagyon szereti az ilyen típusú játékokat, a tangára nem kentetek? Melli a fiúkat faggatja, melyik idióta volt? Biztos a Pitta spriccolt rád, segít Korvettádám készségesen, najólvanakkor, lesz még ennek böjtje. Az a bajuk, mondja Melli, hogy kicsit kijjebb keltem magamból. Bosszút fogad, de ez senkit nem hat meg.

A következő snittben kajálnak, dobozból, ezek szerint felesleges volt Csonti aggodalma az elmúlást és a lassú éhhalált illetően, csak jut valami szilárd cucc is a belükbe, nemcsak vodka meg szőlőízű Hell. Az ebéd nagyszerű alkalom kibeszélni a Levi-Melli viszályt, hogy álltok egymással, kérdi Niki üvöltve, megbeszéltetek mindent? Nem leszünk puszipajtások, ez a konszenzus, sőt, Levit idegesíti, hogy Melli a házban van. Bekinek az a baja, hogy ő bizalmasan szokott bizalmas dolgokat elmondani bizalmasainak, akikben bízik, mint például Levi vagy Alfa, de Melli az olyan, mintha a Subbára írná ki a magánélete részleteit napi hat posztban. Közben a (mű)haját tupírozza, hát, szarból nem lehet ostort fonni, de ha mégis, nem lehet vele pattogtatni, mondja a mondás. Melli kiközösítve érzi magát, ezzel zárjuk is le ezt a szálat, mert unalmas.

Pitta elkezdi a "vigyük el Mellit a házból, had kúrhassa le Csontit Korvettádám 2011" nevű művelet előkészítését, és a bögyös maca verbális puhításába kezd, meg kéne nyílnod, nem feltétlenül pinából, hanem amúgy, de ezt neked is akarnod kell. Na, megjön MarciGold, és az eddigi melót értékeli, már ha lehet egyáltalán ugye. Beki már várta, hogy a főnök kiakadjon, mert erőteljesen feszegették a húrt. Munka és pia együtt nem megy, mondja MarciGold, dehogynem megy, Levi és Korvettádám is vígan elvolt a pultban, mondom én. Elmondja megint a szabályokat, nincs pia a pultban, részegen nem megyünk dolgozni, a következő ilyennél lehet Pókmajomhoz költözni. Pitta szerint ez így van rendjén, ez munkahely, nem játszótér. MarciGold hozta a fizut is, amiből levonták az előleg hatvan rugó egy részét, illetve a pultban fogyasztott piát, no meg 30 százalék büntetést a piálásért, és még így is maradt 60 000, mennyit kaptak volna ezek egyébként?

A pénz láttán mindenki ujjong, megmenekültünk, nem kell megenni Mellit reggelire. Osszuk is el nyolcfelé, javasolja Beki, aki még soha nem élt ezek szerint kollégiumban, és használt közös hűtőt húsz másik emberrel, és még soha nem kellett belevésnie a Ráma margarinba, hogy ne edd meg, mert leszakítom a pofádat. Mondjuk Bekit nem zavarja a pénztelenség, eddig is megoldotta, most is meg fogja, értjük, csak forgatnak valami leszbipornót Siófokon is. A végén két részre osztják a pénzt, Alfa, Korvettádám és Levi edzőterembe megy hússzal, Csonti, Melli és Pitta közértbe negyvennel, Niki és Beki meg sehová. Pitta koszos cipőben nem indul el sehová, ez egy kis feszültséget szül, de túlesnek rajta valahogy.

Pittáék Royal vodkával kezdik a vásárlást, Melli dinnyét vesz, Csonti okoskodik, a macsók edzenek. Alfa és Korvettádám azt találja ki, hogy a turul Shiltont húzzák egy kicsit Bekivel, hátha kiderül, mit is akar tőle, de Levi átlát a szitán, és ugyan a fejére van írva, hogy idegesíti, amikor arról beszélnek, hogy kellene megdugni a csajt, úgy tesz, mint akit ez nem zavar. Azért Szara fejét megnéztem volna az epizód közben. Bekiék pizzát sütnek otthon, oszt alapanyag az honnan van? Tán Pörköltöt darabolták bele? A közértesek Melli javaslatára elteszik a visszajárót, és magukra költik majd, igen, ezzel valóban vissza lehet kerülni a pikszisbe, bár ha jobban belegondolok, Melli akár pucéran is rohangálhatna a házban, az sem érdekelné Leviéket. Bekit felhívja az apja, akit ő Józsinak szólít, az meg "szia drága kis kurvámmal" köszön be a tűsarkút formázó telefonba, ez sem mindennapi. Beki nagyon jóban van az apjával, amit Niki irigyel, ő csak a kuncsaftokkal tud ilyen közvetlen lenni. Jesszumpepi, most veszem észre, micsoda műanyag macska figyel a komódon.

Megjönnek Pittáék, tényleg vettek kurva sok mindent, de ránézésre nincs negyven az értékük, ami meg ugye Beki és Niki közös IQ-ja. Melli még műfelháborodik is egy sort, Leviék úgyis elköltik a húszast a kondiba', mondja, olyan hangsúllyal, amitől a bicska kinyílik a zsebemben. Igaza van, Alfa és a mókusőrs gagyi szarokat vesz, Playboy-nyuszis gyűrűt Bekinek, napszemüveget és így tovább, és a visszajárót ők is lenyelik, fő a bizalom, ugye. Na, akkor hivatalosan 500 forint maradt a házban, erre Niki azt mondja, hogy tök jó, hogy a fiúk elköltötték a pénzt, mert kezd elege lenni abból, hogy mindig valaki elveri a pénzt. Igen, ezt így mondta, okos tekintettel. Alfa felhúzza Beki ujjára a gyűrűt, Levi feje egy tanulmány közben. Alfa csak visszaadja a maradék lóvét, 11 000 forintot, ebből kel egy hétig nyolc embernek buliznia, szép lesz.

Pitta viszi Mellit romantikázni, Csontinak ez nem tetszik, mert nem bírja felfogni aggyal, hogy Korvettádám kettesben akar vele maradni. Melli menten megtorpedózza a tervet, mert ő már csak ilyen féltékeny hárpia, aki még saját maga előtt sem meri bevallani, hogy hóttszerelmes az autótulajdonosba. Korvettádám Csontinak akarná elmondani, mit tervez estére (pinapiercing-nyalogatás) de ez nagyon nehezen megy, mert Csonti a körmét festi, és olyankor nem lehet zavarni. Valahogy csak berángatja a budiba, na, nem arról volt szó, hogy itthon maradunk ma este? Csonti, a határozott nőtípus élő szobra a sarkára áll, a múltkor is merev részegen jöttél haza, nem érdekelsz, megyek Pittával vacsizni. És egyébként is ki akarok mozdulni, ja nem is, nincs rendben a körmöm. Majd holnap, mondja Korvettádám, de Csontinak erre is van kifogása, mire a másiknak felmegy az agyvize, jólvanbazdmeg én nem fogok neked könyörögni, és rábassza a budiajtót, akkor menjél. Csonti azt mondja a kamerába, hogy vonzódik Korvettádámhoz.

Odakint Korvettádám már dinnyét zabál, és olyan elmés kiszólásokkal szórakoztatja a ház népét, hogyaszongya, nincsen nekem bajom veled, Melli, csak a faszom van tele veled. Melli odabent a körmét reszelgető Csontinak panaszkodik, aki kijelenti, hogy ő bizony nem lesz a ribanca Korvettádámnak. Na, majd meglátjuk jövő héten.

Ha tetszett a hogyvolt, lájkolj minket itt

Címkék: aranypart
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

~XYZ~ 2011.09.02. 10:04:28

@fraulein praxa:

Ebbe most te is belenyultál. :)

~XYZ~ 2011.09.02. 10:05:03

Nyúltál...bocs. :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.09.02. 10:06:14

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: nem ciki, hogy nem tudod. Az a ciki, hogy nem tudod ÉS idejössz róla okoskodni fölényeskedve. Égéskirály.

fraulein praxa 2011.09.02. 10:09:45

@~XYZ~:

:-DD hát jó, lehet, próbáltam minél egyszerűbb példát hozni..
bár tényleg nem (csak) az a baj, hogy nem tudja melyik csatornán megy a műsor.
nem bírom, amikor önmagukat okosabbnak gondoló emberek magas lóról fikázzák azokat, akiknek eltérő dolgok jelentik a szórakozást.

2011.09.02. 10:15:44

@galamb01: "nagyon nem vagy képben, mert a sorozat is jó. és a hv is."

Bizonyos intelligenciaszint alatt, a fakocka is baromi izgalmas tud lenni, ez tény. Egyébként egyetértek az előtted kommentelővel. Kell egyfajta torzult személyiség, egész álló nap ilyen szarságokat lesni a tévében, majd álnok módon leírni a történteket azoknak is, akik többekközött ezek miatt nem néznek már egy ideje tévét...

HúszTíz 2011.09.02. 10:18:38

Csak ezt a "fingerlizést" lehetne már hagyni a francba, no. Van arra szép magyar szavunk is. Ettől mondjuk ugyanúgy falra tudok mászni, mint a "szingli" szótól. Ja, hogy az "egyedülálló" nem jó, mert túl hosszú és nehéz kimondani... Há', e' van.

fraulein praxa 2011.09.02. 10:18:57

ma van a nemzetközi trollnap, vazz? :-DD

Bubba Rogowski 2011.09.02. 10:19:06

"lukapiszka"?? ŐH!! Ez már annyira közönséges, hogy nem is vicces. A "beszélj bele a csöcsös mikrofonba" viszont az, nevettem.
Az alliteráció gyönyörű lett, megint.
Ja. Aranypart facebook-os oldalon jártatok már? Igazi aranybánya. Na jó, nem az, de vicces, mert azt tárgyalják ki, hogy kövér-e a Niki vagy sem, meg hogy miért ilyen rövid a műsor, meg királyság, és mindenki partiarc. Aranyos kis gyerekek, és onnan tudtam meg, hogy milyen zene ment Levi bőröndös videója alatt.

Hang Ember 2011.09.02. 10:23:23

Sixx, az alliterációid ütnek. Meg az egész poszt is. Ahogy a reklám mondja: Kúl vagy Mari...:)

Rélvélysztésön kollega, minden bántó szándék nélkül mondom, hogy kissé elébe mentél a pofonnak.

~XYZ~ 2011.09.02. 10:23:38

@Jankove:

Beáldozza magát értünk! :)

kolbász józsi 2011.09.02. 10:27:20

Én a nagyon hosszú nevű kollégát beszavaznám a "villába", szerintem nagyon jól ellenne a sok agyhuszárral.

... és ahogy mondani szoktam: nálunk ilyenért falun verés jár!

kumm 2011.09.02. 10:28:52

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Őszintén megmondom én is azért néztem be ide még az ÉH idején, mert felkeltették az érdeklődésemet a címszavak, és végül itt ragadtam. És nem azért mert hogy milyen über szuper maga a műsor, hanem azért, mert legalább míg ezeken a hülyeségeken röhögök nem gondolkodom azon, hogy épp hol tart a svájci frank szárnyalása. Ez is egy fajta kikapcsolódás. Akinek nem tetszik, nem kell olvasgatnia és kész. Nem kell állandóan a magukat felsőbbrendűnek érző embereknek ide jönni és osztani az észt. Bár legalább feldobják még jobban a napunkat.

Blogerovac 2011.09.02. 10:48:56

sixx, neked mekkora chf-es kölcsönöd lehet, hogy ilyen alja munkát csinálsz folyamatosan a megélhetésért!? :)

Jozeph Pelikahn 2011.09.02. 10:52:46

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Hogy neked mennyi feleslegesen eltölthető szabadidőd van!? Család nincs? Barátok?

sélli_ 2011.09.02. 10:53:05

Pitta! Pitta! Pitta! Egyszerűen imádom a csávót! Amekkora gyökér volt az Édenben, most a legnormálisabb az összes közül. Hihetetlen. Agymosták a kolumb gerillák, most már tuti!

Nikinek egyre buflákabb a feje... Hízott vagy 5 kilót pedig még csak 1 hete vannak ott.

mex18 2011.09.02. 10:56:13

Ja, tényleg Pitta, abban a félrecsapott rózsaszín szürke baseball sapkában osztja a komolyságot, meg az észt, nagyon nagy.

Egyébként, nem volt gyökér az ÉH ben sem, ilyeneket minden pasi mond baráti körben, vagy még cifrábbakat, csak most tudatosult benne, hogy a kamera nem csak a haveri körnek szól.

kisflegma 2011.09.02. 11:07:25

Pitta már akkor is nagy arc volt, csak még akkor nem szoktunk hozzá a nyíregyházi style-hoz. :)

Málnalekvár 2011.09.02. 11:07:42

Még csak negyedéig értem a kommenteknek, de már megint van egy okostojás :D Minden napra jut egy? Javasolnám, hogy mielőtt benyögik a felsőbbrendű hülyeségüket olvassanak vissza pár napot, ott a hasonló hülyéknek adott válaszokat érezzék nyugodtan a magukénak, minket meg ne fárasszanak.

agatsu 2011.09.02. 11:11:11

Józsi nem az apja, hanem a srticije...

kisflegma 2011.09.02. 11:14:07

@agatsu: Az valóban fura ahogy beszéltek. Mikor Beki azt mondta, hogy az apja, azt gondoltam csak "úgy" hívja...poénból. Bassz...el sem tudok képzelni az Apámmal egy ilyen beszélgetést....Beteg világot élünk na!

M. Bertalan 2011.09.02. 11:23:06

@Blogerovac: Hát, gondolom inkább ezt választotta, mint hogy a randiszoba.hu-t reklámozza.

ZBR 2011.09.02. 11:25:51

Na, most, hogy a második ilyen príma irodalmi remekművet elolvastam, elkezdtem hozzá nézni a műsort.
Mert azok a szép szavak, amik itt vannak és a hideg, póthajas, jászkarajenői, melletlen és melles valóság együtt ad egy élményt.

Most tartok az Ada, aka Csonti E07-ben látható flörtölési technikájánál, azaz: "nem. De, csináljuk." Ez kurvajó pl. Sosem találkoztam, láttam még élőben ilyen lányt. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen létezik. Jó, persze, én nem vagyok egy Korvettádám, de hát mondom, ilyesmiről még csak mással összefüggésben sem hallottam. Ha nincs ez a sorozat, soha nem tudom meg, hogy ilyen emberek léteznek.

B-rocker (törölt) 2011.09.02. 11:29:06

Az az alliteráció büntet. Részvétem, én ezt pénzért se tudnám nézni, nemhogy írni róla.

békeangyal 2011.09.02. 11:29:07

Ebben a nagy dugási lázban csak nyulat féltem...!

M. Bertalan 2011.09.02. 11:30:11

@ZBR: Ugye az a baj, hogy ez egy ilyen félirányított reality, ahol nem kötelező a dugás, hanem csak elvárt. Viszont CKM-címlap nem lesz dugás nélkül. Na, most képzeld magad szegény lány helyébe.

Seang Lee 2011.09.02. 11:37:18

@Gradoran: osztom. nekem nincsen itt kulhonban madzsar tv-m (online meg nem szarakodok mire letoltene barmit is,habar nem is tom melyik csatornan megy ez a csoda) nade a lenyeg: ezt a postot minden nap olvasom. hilarious!

f.fredericks 2011.09.02. 11:41:12

Elkövettem egy hibát. Nem tegnap este néztem meg fáradt kiégett aggyal, hanem ma délelőtt, frissen kipihenten. Hát így nagyon büntet. :)
Mindig is szerettem volna egy olyan fasza Spurs-ös felsőt, de így hogy Levin megláttam letettem róla.
Amúgy ez a Bones-KorvettÁdám szál érdekes lesz, ha a Sajó-völgyében ilyen határozott lánykák teremnek, érdemes lenne ellátogatni arrafelé.

ZBR 2011.09.02. 11:43:56

@M. Bertalan:
Tudod, ez olyan, mint az egyszeri viccben:
Pasi a csajnak:
- Adok két millió dollárt, azért hajlandó vagy dugni velem?
- Na jó, annyiért igen.
- És ötezer forintért?
- NEM!
- Már megállapodtunk, most csak az árról vitatkozunk.

Nem kell ahhoz nagyon okosnak lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy a kamera jelenléte némileg befolyásolja a kedves hölgyemények viselkedését. De akkor is meghökkentő ezzel egyensben, élőben szembesülni. Ahogy én - ártatlanul - de a penzertmindent.blog.hu/-n is lepődtem.

kolbász józsi 2011.09.02. 11:43:58

@sélli_: állítólag Istvánunk mindig is ilyen jó arc volt. Ha jó ltudom harcolt is az ÉH ellen, amikor hazajött, hogy milyen szarul vágták össze a műsort, és ezért milyen kép alakult ki róla. Mondjuk azt nem értem miért zuhant meg ennyire testileg. Ez már biztos csak az utolsó (harmadik) helyhez lenne elég Nyíregyházán.

sélli_ 2011.09.02. 11:54:32

@kolbász józsi: Vagy elfogyott a koksz :) Mert a kolumb gerillák megették előle a pirulákat :)

Tényleg messze a legnormálisabb mind között: a meló azért van hogy pénzt keress, nem azért hogy szórakozz, és most őszintén, az a pár óra amit ott bohóckodnak a pultban barokkos túlzással sem nevezhető munkának. Mégsem szenet kell lapátolni a tűző napon a Balatonba. És Ő az egyetlen, aki a közútálatnak örvendő Mellivel egyáltalán szóba áll... spec fogggalmam nincs, hogy Ada miért pikkel rá. Vagy Gábor.. hozzájuk sem szólt egy mukkot sem. Ezért nem is értem mire fel ez a kiközösítés.

deltaTheEnd 2011.09.02. 11:58:16

@ZBR: na igen, engem nem zavar hogy előre meg van írva, csak akkor mikor elbasszák a jelenetet ezek a gyökerek, igazán felvehetnék újra... egyik ez az Adás nem-demégis ilyen nő a világon nincs, főleg ha van pasija, másik meg a pia keresése kukában, beépített szekrényben, majd megtalálása, kibaszott erőltetett volt mindkettő

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 12:13:45

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:

te, én nem vagyok üzeletember, igaz bennfentes se, de nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az RTL fizetne azért, hogy egy konkurens csatorna műsorát címlapozzák.

De ne is mondd, neked nincs tévéd, pont mint a bercinek :-), illetve van, csak előszőr levitted a pincébe, de ott valaki egyszer véletlenül bedugta a flex helyett (pont RTL ment, innen ismered), te ezt meghallottad a földsziten, így megkérted a Simonyit, hogy a legutolsó űrutazása során vigye ki a világűrbe, és bassza ki.

Jól tudom?

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 12:22:44

@fraulein praxa:

Jó hasonlat volt. :-) Gratulálok....

pöffeteg 2011.09.02. 13:09:09

@~XYZ~: Csatlakozom! Mindig elolvasom, ha tehetem. És a kommenteket is. Az Édennek a végét láttam csak(a Hv hatására) ebből még semmit, de sixx elmésségén igencsak jól szórakozom és vihogok rajta!

fraulein praxa 2011.09.02. 13:12:33

@derelyegrádi szellem:

fikázhatja ott is, de a sajátjai között csak jobban üt..:-DD

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 13:26:15

@fraulein praxa:

ja-ja, csak a párhuzam nem vonódik...:)

Eruka 2011.09.02. 13:27:59

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: 1. nem ciki, ha nem tudod, hol megy milyen műsor. nem gáz, ha nem nézed! az a gáz, hogy anélkül, hogy bármiről fogalmad lenne, ide jössz okoskodni, mintha te fingnád a passzát szelet!
2. a "zsidós baromság" irónia volt, te kis gyámoltalan, eccerű lélek!

Bubba Rogowski 2011.09.02. 13:38:43

@kolbász józsi: Szerintem jobb így Pittánk, ilyen kis filigrán kinézettel, csak így már nem ő a "szegény ember Taylor Lautnere,(a csávó az Alkonyatból, nem az, hanem a másik)". ÉH 1*06 Istenem, mekkorát röhögtem ezen akkor!

kumm 2011.09.02. 13:44:49

@Eruka: "Szegény" nem tudta milyen társaságba írogat, annyit osztották, hogy végül elkullogott szépen csöndben.

sunblind 2011.09.02. 13:46:31

@sixx: pedig simán felköhöghetne a viaszhárom egy ajándék öddolláros turmikszot, vagy egy hatszázötvenes sel mercit, mert szerintem nem egy ember van, aki tényleg csak a hogyvoltok miatt nézi ezt az gyogyifogi infernót.

_té 2011.09.02. 13:49:09

én úgy láttam, hogy 65000 Ft-ot kaptak, és mintha a tulaj azt mondta volna, hogy ez a pénz kb. 30%-a, nem pedig 30% a bünti levonása. Aztán Korvettádám is mintha ezt mondta volna a kamerába és gyors fejszámolással már ki is derítette, hogy kb. 210ezret kaptak volna rendesen.
Bazeg, én is egy üres, vendégek nélküli siófoki pultban akarok dolgozni!!!!!

fraulein praxa 2011.09.02. 13:52:11

@derelyegrádi szellem:

"mekkora szar nálatok ez a rooney, miért nem adja már el abramovics a p*csába? ti meg minek veszitek a tetves mezét? szerintem tök égő a neve a hátatokon." így értettem..;-) nem volt egyértelmű valóban, elnézést.

Eruka 2011.09.02. 13:57:29

@kisflegma: ha tényleg az apja, akkor tudjuk mitől lett ilyen a kislánya...
bocs, a kis kurvája.... khmmm

HúszTíz 2011.09.02. 13:57:52

Azoknak, akik mindig lemaradnak az adásokról -->

www.viasat3.hu/musor/aranypart/adasok.html

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 14:02:14

@sunblind:

Ja, most egy kicsit bánom, hogy nincs tévém.

De nem baj, megvettem Johnson tiszteletes művét a lelkierőről, így egyrészt könnyebb túltenni magamat rajta, másrészt el is ütöm vele az estéket, mert 17 kötetes.

@fraulein praxa:

hááááát így se, mert ugyan meccset se tudok nézni (a tv-m képernyőjére az Eszterházy Madonnát festettem), de én úgy tudom Rooney a MU-ban játszik, és az nem Abramovics csapata. Persze lehet, hogy ő olyat is el tud adni még Angliában is, ami nem is az ővé. Otthon offkorsz, de hogy Angliában is...ki gondolta volna....

kerdesek05 2011.09.02. 14:02:25

MELLIről mit lehet tudni?
infókat kérünk!:)

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 14:07:35

@fraulein praxa:

Várjál várjál, most már így vonódik párhuzam, csak mióta nem tudok tv-t nézni, egy kicsit lassabban fogok fel dolgokat...

Lehet jeletkezem a következő Aranypartra...

fraulein praxa 2011.09.02. 14:07:59

@derelyegrádi szellem:

emberünk konkrétan úgy tudta, h rooney a chelse-ben nyomja, de mi világosítottuk fel, hogy jó lesz az MU-nak is.;-)

Eruka 2011.09.02. 14:10:45

@_té: 60e,-t kaptak, és MarciGold a be nem tervezett fogyasztást és 30%-nyi büntetést vont le.
K.Ádám pedig azt mondta hűűűű akár 200e,-t is kaphattunk volna.... szal csak a hasára ütött szvsz. nem hiszem, hogy kiszámolta volna :)

mondjuk pl nem tudjuk, hogy MarciG. menniyt húzott le a pultban-piálás miatt (ugyanúgy lehett 2e,-, mint 15000,-)

fraulein praxa 2011.09.02. 14:15:28

@derelyegrádi szellem:

:-D ááá ne szerénykedj, éden hotel 2-be simán beférhetsz.;-)

iliaz 2011.09.02. 14:15:32

Természetesen nem nézem a műsort, nyúltenyésztő vagyok, azokat bámulom egész nap.
De Adáról kiderült-e már, hogy sosem járt Dubajban, vagy ha mégis, akkor csak táncolni? Szerintem jó nő!

kisflegma 2011.09.02. 14:18:56

@derelyegrádi szellem: Én is! Hogy ennyi munkával, ennyit lehessen keresni Magyarországon....ritka. Na és akkor pluszba a kéró+kaja is ingyé van. Sztem a pia is de mindegy...Szóval ha mindent összeadunk heti szinten ha mindent olcsón megszámolok közel 300 e. forintot lehet keresni. Aztaaaa és a szex is opcionális! Hova küldjem a CV-t? :)

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 14:18:58

@fraulein praxa:

köszi, köszi, de már megvan.

Hááááát, most akkor elveszem Bekit, de csak akkor, ha az apja is ott lesz, és ő konferálja fel a frigyet, és a lányát. @vernal: szemlétető videói segítségével.

Vagy a fingósat, de annak lehet, hogy az apja nem ennyire jó fej...így maradok bekinél

kisflegma 2011.09.02. 14:21:10

@derelyegrádi szellem: Ja a Bekivel jobban jársz, partiba csinálhatjátok az apjával! Családba marad......:)

kisflegma 2011.09.02. 14:23:30

Áááá, most kapcsoltam, van egy kizáró ok nálam. Nincs pornós/rúdon forgós múltam...:(((

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 14:26:29

@kisflegma:

Tényleg. Csak össze ne vessszünk a szopóálarcon..

kisflegma 2011.09.02. 14:29:14

@derelyegrádi szellem: :))
Attól nem félek.
Én Neked adom....vagy inkább nem..!?!
Ada vagyok ..vagy inkább mégsem. Mindegy, gyerünk csináljuk!:)

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 14:37:23

@kisflegma:

Én úgy gondoltam Beki apjával ne vesszünk össze. Azért apóssal, bármiylen jó fej, nem jó haragban lenni, pláne ilyen kicsinységek miatt.

kisflegma 2011.09.02. 14:44:53

Basszus, nagyon péntek van. Így érthetőbb is. :)Biztosra kell menni igazad lehet! Jobb a békesség!

Styxx 2011.09.02. 15:10:01

Bocs, kicsit lemaradtam a HV-val, az Aranypartból meg az első részt néztem csak meg, hogy képbe legyek. Csonti = Lófej vagy Lópofa, vagy ilyesminek hívták régen?

kisflegma 2011.09.02. 15:22:03

Most is úgy hívják. :)

kisflegma 2011.09.02. 15:28:33

Ez is ékes bizonyítéka, hogy Pókmajom valóban nem szegény, mert nem volt ott. Hisz dolgozni és kínai piacra is csak a szegények járnak ugye....

fraulein praxa 2011.09.02. 15:33:53

@kisflegma:

korvettádám apu most még finanszírozza szandikát, de szerintem már nem sokáig, mert ádámka elkezdi majd hazahordani a frissebb, ropogósabb husikákat..;-) :-D

kisflegma 2011.09.02. 15:37:59

@fraulein praxa: Meg talán a jóval igényesebbeket is. Az lett volna csodaszép, ha Pókmajom marad még egy kicsit, és Ádámka levarrja a Szandrát aztán repül apu farkára....
Esküszöm kíváncsi vagyok az Ádámka apjára, hogy nézhet ki, hogy egy ilyen bánat nőt választott magának! Még ha maga az ördög, akkor is valószínűleg lóvé van, így igen sok nőt megkaphat(na)Szandra helyett....

kisflegma 2011.09.02. 15:38:52

Bár tudjuk, sokan szeretik a sz..t...:)

fraulein praxa 2011.09.02. 15:47:37

@kisflegma:

gyúrós 40-es, maori tetkóval.

kisflegma 2011.09.02. 15:52:09

Aha, akkor nem az Auchanban polc szervizes ez már biztos. Na de abból nem is lehet "hirtelen" meggazdagodni.
Egyébként akkor pláne nem értem, hogy miért ez a nő kell neki. Értelmi szintje valószínűleg nem szárnyal túl nagy magasságokban. Legalábbis más magyarázat nincs. Nekem egyébként bejön a mauri tetkó....:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:02:08

ha valami gyokeres valtozas nem tortenik, Magyarorszag eltunik a terkeprol

petbecks 2011.09.02. 16:03:07

@sixx:
"elég ostoba vagy ahhoz, hogy ne töröljelek, hadd szórakozzanak a többiek veled egy kicsit. "

eléggé bizarr a te billentyűzetedről az "ostoba" szó mások felé címezve.

a létező legigénytelenebb műsorok szereplőinek kalandjait meséled el meglehetősen primitív stílusban rendszeresen ezen a blogon.
és ebből keresed a pénzed.

ha létezik felesleges ember a világon, akkor az te vagy.

ez egy rakás szar.
ne tévesszen meg a látogatottság.

bár úgysem valószínű, hogy valaha ide írok még egyszer, de remélem kitiltasz, és akkor amit írtam az nem is lesz igaz.

fraulein praxa 2011.09.02. 16:05:30

@kisflegma:

ádámkán keresztül megtalálod őt is az arckönyvben.;-)van róla pár kép fent.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.02. 16:06:42

@petbecks: ajaj, hivatásos troll, ha jól látom, megkeseredett orvos, halmozottan hátrányos helyzet, akarsz róla beszélni?

kisflegma 2011.09.02. 16:09:37

@sixx: Csak fikázik az összes létező bejegyzésében. Valószínűleg ő ezzel keresi a pénzét.... Hülyék voltak, vannak és lesznek is! Sose értettem, ha valami nem tetszik akko' mé' nem tolja arrébb a bringát???

kerdesek05 2011.09.02. 16:30:14

MELLIRÓL adjatok infókat!

derelyegrádi szellem 2011.09.02. 16:39:44

@kerdesek05:

melliről minden olyan infó, ami érdeklődésre számot tarthat, a pólójában van.

De én ezt is csak a rádióban láttam, mert nincs tévém.

kisflegma 2011.09.02. 16:45:45

@fraulein praxa: Megnéztem...Áldásom rájuk. :)

Smileykaxx 2011.09.02. 17:17:14

Reméltem, hogy a "kijjebb keltem magamból" gyöngyszem benne lesz a hogyvoltban és igen!:))
Én a tegnapi részt baromira untam, úgy tűnik nekem az kell, hogy atom részegek legyenek és műsorozzanak.

petbecks 2011.09.02. 17:20:05

@sixx:
"ajaj, hivatásos troll, ha jól látom, megkeseredett orvos, halmozottan hátrányos helyzet, akarsz róla beszélni?"

oh. minek beszelni rola. rolam mar elolvastal mindent.
ettol meg en embereket gyogyitok, te meg szarrol irsz penzert, szart.

a trollnak ugy egyebkent mi a pontos definicioja?
"Aki olyat ir, ami nekem nem tetszik, ezert le lehet trollozni."?

Raspberry 2011.09.02. 17:28:41

A troll olyasvalaki, aki előre megfontoltan, rosszindulatból megpróbálja megzavarni a jelen esetben egy blog működését, zökkenőmentes áramlását.
De ha jobban tetszik:
Olyan hozzászóló a fóruméletben, aki csak zavarkeltésre és további reakciók provokálására törekszik.

Na kielégültél???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 17:51:19

@Raspberry: lassan az lesz a troll aki le meri irni, hogy valami fos, es kar a fosrol meg egy fost irni, mert meg budosebb lesz

petbecks 2011.09.02. 17:53:43

előre megfontoltan (?), rosszindulatból
megpróbálja megzavarni a jelen esetben egy blog működését, zökkenőmentes áramlását (?).

hát nem tudom, hogy megzavartam-e..? tekintve a blog, és a hozzászólások értéktelenségét.. talán ez nem lesz nagy veszteség, ha ez a trollkodás, vállalom. a rosszindulat relatív.

"Olyan hozzászóló a fóruméletben, aki csak zavarkeltésre és további reakciók provokálására törekszik. "

vagy csak elmondja a véleményét? ha nem tolnák elém, akkor nem mondanám el. (főleg meg sem szólaltam volna, ha az "ostoba" szó el nem hangzik, ami a blog témájára, tulajára, meg a hozzászólók nagy többségére ráillik..)
ja, hogy nem kell ráklikkelni. na és honnan tudjam, hogy mire nem, hogyha nem klikkelek rá?
unom már, hogy a szemetet kell tálalni főoldalon.
ez persze az én bajom..

Raspberry 2011.09.02. 18:18:38

@petbecks: Mit mondhatnék, hisz mindent leírtál. Én sem nézegetek olyan tartalmú oldalakat, amelyek nem érdekelnek/hidegen hagynak/feldühíthetnek. Pláne nem írogatok rosszalló véleményt. Nézd, nem tetszik, semmi gond, vagyunk itt néhányan akiknek igen. De a legnagyobb problémám a hozzászólásaiddal személy szerint az, hogy egy ember hobbiját/munkáját becsmérled.
Nem tetszik? Semmi gond! Mond el a véleményed, de úgy tedd, hogy NE BÁNTS VELE MÁST! Te örülnél, ha valaki csak úgy, mert nem tetszik az arcod az utcán szembe köpne?? Csak a véleményét nyilvánította ki...Persze a vélemény lehet negatív, de moderáljuk magunkat és tényleg ne "troll"-kodni, mást sértegetni járjunk ide!
Ha valóban orvos vagy, akkor tanult, intelligens embernek gondolnálak, ahogy az orvosok nagy többségét. Persze szar a helyzet, de mit gondolsz ebben az országban az orvosok szívnak egyedül?Nem! Én is azt teszem. Bár nincs orvosi diplomám, de van helyette másik kettő, ami mellett megnyugtatlak, anyagilag én is szarul élek. Mégsem bántok meg másokat szánt szándékkal! Remélem kellemesen telik a délutánod hátralévő része, és egy pillanatra átgondolod, amiket egy "málna" leírt! :) Mosolyogj! Hidd el, nem is olyan nehéz! ;)

Raspberry 2011.09.02. 18:21:51

@hagyma: Drága Hagyma! Ajánlom figyelmedbe az előző bejegyzést Neked is. De tudod mit? Még egyszer leírom a lényeget, mert nem vagyok lusta és hogy azt ragadd ki ami Rád vonatkozik:

Mond el a véleményed, de úgy tedd, hogy NE BÁNTS VELE MÁST!
Persze a vélemény lehet negatív, de moderáljuk magunkat és tényleg ne "troll"-kodni, mást sértegetni járjunk ide!

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.02. 18:27:22

@hagyma: nem az. ha valakinek nem tetszik, azzal semmi baj nincs - azzal van, ha valaki csak azért jön ide, hogy az eszet ossza, mint a kolléga itten felettem, aki nem mellesleg minden szaros kommentjében ezt csinálja bloghu szerte, nézz utána. márpedig ha valaki kényszeresen azért olvas blogokat, hogy beszóljon, az vagy troll, vagy egy komplett idióta faszkalap, és igen, ez neked szólt petbecks bazdmeg, sikerült felkúrnod az agyamat.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.02. 18:33:12

@petbecks: hú, bazdmeg, tényleg súlyosan el vagy tévedve. lássuk csak.

"tekintve a blog, és a hozzászólások értéktelenségét..."

majd pont te fogod megmondani nekem, mi az értéktelen.

"ha nem tolnák elém, akkor nem mondanám el." "unom már, hogy a szemetet kell tálalni főoldalon."

nem kell elolvasni. nézd, a címből és az ajánlóból egyértelmű lehet még egy komplett idiótának is, hogy itt nem szépirodalmi elemzéseket olvashatsz. gondolom, ezt megértetted, mégis bejöttél elmondani, hogy szerinted ez értéktelen fos, és amikor erre valaki reagált, akkor felültél a magas lóra.

ha a címből nem derült ki, akkor nem igyekeztem eléggé, majd kedden odateszem magam, hogy még VÉLETLENÜL se tévedj ide, mert nem vagyok rád kíváncsi.

kerdesek05 2011.09.02. 19:34:19

jó lenne MELLIRŐL infó mert nagy kedvenc, és alig van róla hír: ))

GEORGE 2011.09.02. 19:44:42

@Bubba Rogowski:

Zsír.Én is néztem, kb 20 perce keveredtem oda valami félrenyomott link miatt.De jókat röhögök itt is ott is.Amúgy akinek nincs nagy segge annak szúrja a lába a seggét.Bár ebből nincs sok(1).

NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2011.09.02. 21:26:27

21:21 van. Fellőtték a pizsit?
váááá ahogy Niki a loboncával ételszerűséget próbál összeeszkábálni. Miért van az, hogy a tv-ben főző-sütő hosszú hajú lyányok java része soha nem köti fel a haját? Sőt, szépen oldalra lelógatva hordják. Brrrrr az életbe nem ennék ilyen nő főztjéből.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.09.02. 21:27:05

Érdekes, hogy pont a csöcsinek nincsen párja. Kellemsen butus feje van, meg hát jó nagy természetes van neki, jól bele lehet fulladni. Én őt vinném, ha ebből a brancsból kéne választani.
A többiek ronda leharcolt odvas feje van.

NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2011.09.02. 21:27:48

@NewBornLOver: 21:27 .....nyugovóra kéne térni:) jóccakát :)

f.fredericks 2011.09.02. 22:08:59

Mi van veled sixx? Puhulsz?! Anno engem sokkal kevesebbért tiltottál le comment.com-ról. :)

Megdobbent 2011.09.03. 06:11:18

@hagyma: mar eltunt. Halistennek, mert a pofam egett.

makijoe 2011.09.03. 17:38:23

@Jankove:

"bizonyos intelligenciaszint alatt a fakocka is baromi izgalmas tud lenni"

meg fölött is. már nem azért.

kozi001 2011.09.06. 20:22:41

"Szia Józsikám!"
Azon a reszelős hangon!

Vannak pillanatok, amikor csalódik az ember a női nemben...! :)
süti beállítások módosítása