Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terepen 2x02 - Butch & Sundance

2011. augusztus 05. 15:00 - szepi79

Újabb Terepen részhez érkeztünk, és úgy érzem, a cím kis magyarázatra szorul: Butch Cassidy és a Sundance kölyökre utal, ami egy régi western film volt, állítólag igaz történet alapján, két banditáról szólt egyébként. Hogy ennek mi köze van ehhez a Terepen epizódhoz, azt viszont nagyon nem értem, gondolom csak simán jól hangzik, vagy esetleg nekem is kinn kéne élni L.A.-ben, hogy értsem. Ami szintén fura, hogy most egy visszaemlékezéssel kezdünk, ez történt az elmúlt részekben, eddig ilyen nem volt. De legalább egy kis adrenalinfröccsöt utána beletolnak az arcunkba, autós üldözés Cooperékkel, ami egy felborult kocsival és a gyanúsítottak halálával végződik, a narrátor belepofázik persze, majd ugrunk vissza 36 órát. (Baszom, döntsék már el, hogy kiírják, mennyit ugrunk vissza, vagy nem.)

Családi idill Bryantéknál, az asszony persze még ágyban, igaza is van, ő úgyse dolgozik, akkor minek keljen korán? Szóval a kedvenc detektív elzavarja a csajt budipapírért, valami áruházba, ahol tudnak a kuponkártyájukkal fizetni, meg egyébként is spórolás van, kibaszott drága volt az a kamera az asszonynak. Ben és Coop riasztáshoz érkezik, egy csávó ki van terülve a saját háza előtt, vérzik erősen, az ajtó meg nyitva. Óvatosan behatolnak, de csak három hullát találnak, a feleséget, meg két kislányt. Ez a nap is szarul kezdődik. Nyomozókat kérnek, megkapják Adamst és Fényesfejűt. Zajlik a fotózás, amikor az egyik áldozat telefonja megcsörren a kanapé alatt, de semmi érdemleges, csak a vízszintes fickó egyik betege érdeklődött. Ben és Coop elhagyhatják a helyszínt, nem is nagyon tiltakoznak.

 

Moretta nyomozónak ismét gondja akadt a lányával, már az idősebbikkel, mert hát megígérte, hogy segít felkutatni anyut, de konkrétan szart bele, a csaj meg nem felejtette ám el. Addig is gyere át, lessed meg az új húgodat, biztos tökjó lesz azt neked látni, hogy mindazt megkapja, amit most te hiányolsz, ugye milyen jó fej vagyok? Hát szerintem nem, de a leányzó is egyetért velem, nincs is puszi apunak, mikor kiszáll a kocsiból. Adams és Fényes közben gyártják az elméleteket, abban megegyeznek, hogy több elkövető volt, de Adamsnek nagyon gyanús, hogy a férj úszta meg egyedül, Fényes inkább védené. Az őrsön az előző részben megismert, nagyon unszimpatikus fekete kábítószeres nyomozó tart eligazítást a kivitelezendő megfigyelésről, lassan kéne már neki valami becenév, ami mondjuk kifejezi, hogy a narrátor és tapló után ő a leginkább köcsög karakter, hm, ez jó is lesz. Szóval Köcsög abszolút nincs tisztában a személyes tér fogalmával, mindenkivel pacsizik, jópofizik, vállba vereget, személyeskedik, Bryant egy kanál vízben meg tudná fojtani, kétszer, csak előbb kilögyböli a felét.

 

Adams és Fényes annak a boltnak a biztonsági felvételeit nézik, ahol az anyuka és a két gyerek aznap vásárolgatott, úgy tűnik, követi is őket valaki. Megpróbálják kibetűzni a rendszámot, végre basszus egy sorozat, ahol nem lehet a végtelenségig nagyítani egy véletlenszerűen fostalikcsa, szemcsés képet. (Intermezzo: Coop hazaérve leissza magát, és Ben se tud túl sokat aludni.) A nyom jónak bizonyul, priuszos volt az egyik követő (a másikról sajnos nincs sok hír egyelőre), és meg is találták az ujjlenyomatait a házban, érkezik is a felügyelőtisztje Adamshez információcserére. Adams tovább dolgozik a "mindig a férj a tettes" teóriáján, épp azt ecsetelgeti, mennyi pénzt keresett a doki a felesége halálán, amikor Fényes kiakad, azért csesztetsz baszod, mert nem vagyok Clarke, Adams tagadja, én inkább úgy mondanám, hogy nem _csak_ azért. Ez az összezördülések napja lesz, Coop látja az újoncon, hogy nem aludt, fel is ajánl egy tablettát, köszi bazmeg, én nem leszek drogos, jön az udvarias válasz, na ezt hamarosan ki kell beszélnünk, látják be mindketten, mély kussba burkolózva.

 

A megfigyelés sem zajlik túl jól, Köcsög elég undorítóan turkál Bryant magánéletében, ennél kevesebbért is kívántam már sorozatszereplő halálát, és nemegyszer be is jött, csak mondom gyerek, vigyázzá magadra. Persze hogy ne unatkozzunk, ide is megérkezik egy priuszos ipse, amint elhagyja a megfigyelési helyszínt, már rá is állítják begyűjtés céljából a Kocsis Elfogó Csapatot, ami áll Szürke Egér3 nyomozóból (emlékezhetünk rá a pucérnős-sikátoros epizódból), meg hasonlóan jellem nélkül született társából, akik el is baltázzák a megállítást jól. A kórházban Adams meginterjúvolja a vízszintes doki egyik kollégáját, hoppá, kiderül a lehetséges indíték, nemrég elvesztett egy drága műhibapert, milyen jól jön most az asszony után járó biztosítási pénz. Aztán puff neki, dobhatjuk ki az elméletet az ablakon, a fickó nagyon őszintén fakad sírva, amikor Adams közli vele, hogy meghalt a családja (hozzáteszem, ritka bunkó módon tette), látszik is a nyomozón, hoppá, mellément.

 

Bezzeg az őrsön Fényes jó hírrel szolgál, lehet mégis ő az emberünk, ugyanabba a rehab kórházba járt ő is, meg az elkövető is, vagyis akár ismerhették is egymást. Ezen elvitáznak egy sort, Adams közben véletlenül még le is Clarke-ozza Fényest, hát nem így fogja meggyőzni arról, hogy elfogadta új társnak. A rehabhoz elmenvén beigazolódik a gyanú, puszipajtások voltak, és még az is kiderül, ki a másik elkövető, felismerik a leírásból. Bryant (és társa!) kocsikázás közben (már megint ez a klisé, szeretjük...) meglátják megfigyelésnél meglógott csókát egy parkban, ők persze már nem olyan fatökűek, mint a KECS, el is kapják az illetőt, aki ugyan a leteperése előtt elhajít egy tárgyat a közeli tóba, de ez nem akadály, a búvárok a felszínre hozzák, egy kecses női stukker az, nem is tudom, azért van-e nagyobb bajban a csávó, mert dutyiba kerül hosszú időre, vagy mert kislánynak fogják csúfolni a sittesek.

 

Ha már Bryant, a neje összevásárol minden szart a hipermarketben, csak hát nem stimmel a kuponkártya, mivel az a férj nevén van, és a HP ahelyett, hogy kiváltana egyet a saját nevére, vagy kifizetné hitelkártyáról, inkább balhét rendez és kidobatja magát. Ez is egyfajta elintézései mód, csak este nem lesz vicces, ahogy Bryant klópapír helyett majd a csak a "holnap veszek papírt szívem" ígérettel tudja kitörölni a seggét. Vissza a megfigyeléshez, Moretta lánya (az idősebb, nem a csecsemő) épp megérkezik a helyszínre, láthatóan nagyon belsőséges viszonyt ápol az egyik megfigyelttel, ami beteszi apunál a kaput. Térjünk vissza a fő sztorivonalra, Coopert és Bent küldik ki a második gyanúsított házához, épp nincs otthon, de nagyon hamar megérkezik, Coop egyből kiszúrja őket, ők azok, de honnan tudod, csak tudom, és bazmeg tényleg, a kis zöld járgányt hirtelen mintha rakétából lőtték volna ki. Lehet, hogy ez a fickó tud néha elmebeteg hatalommániás módon viselkedni, de hogy van érzéke a melóhoz, az tuti. Az üldözéssel pedig visszatérünk az epizód elejére, borulás, robbanás, bennégés, csak narrátor nincs.

 

Moretta bulijára késve érkezik meg a lánya (mármint a nagy, a kicsi ott volt az elejétől kezdve, bár ez nem igazán az ő érdeme), épp illeszkedik be, kezébe veszi a húgát, szigorapu meg közbeszól, késtélholvoltál, épp csak ki nem mondja hangosan, hogy nehazudjbüdösribanc, de a kislányt átveszi tőle, és úgy néz rá (a nagyobbra!), mintha mégis kimondta volna. Nagyszerű, ettől aztán biztos kevesebb lesz a családi dráma, nemám leülni a gyerekkel megbeszélni, elvégre úgyiscsak tini, azoknak sosincs gondjuk, meg hát mi a legrosszabb, ami történhet, ha drogkereskedőkkel bandázik? Bryant is hazaér, nincs budipapír, mi a lófaszt csináltál egész nap édesem, nem akarok beszélni róla, érkezik a válasz, miközben a nő a hülye fényképeit buzerálgatja, arra persze volt ideje. Most komolyan, mi tartja a nő fejét össze, szerintem maximum a vákuum.

 

Adams a kórházba megy, tippem szerint, hogy vallomásra bírja a dokit, ám ez se nem derül már ki, se nem szükséges, mivel Fényes felhívja, megvan a (2es számú, azóta ropogósra sült) gyanúsított lakásán az összes elrabolt tárgy, egy fénykép a doki feleségéről, rajta a doki ujjlenyomataival, meg egy mobil, amit a doki az elmúlt napokban hívogatott sokat. Ezek után sokat pofázni már ugye nem kell, kattan a bilincs. Ben vacsira hivatalos a tesójával, aki össze akarja hozni valami random csajjal, meg akkor már legyen ott a gyorshajtó nyikhaj is az első részből, meg még valami partiribi. És ha már ott van a díszes társaság, nekiállnak faggatni Bent a hármasgyilkosság részleteiről két szusi közötti ínyencfogásként, egyedül a randomcsaj megértő, de a többiek ritka nagy bunkók, beleértve Benhugit is. Én az újoncunk helyében tuti adtam volna nekik egy jó naturalista leírást az eseményről, kb. amíg el nem bőgi magát mindenki az asztalnál, de Ben jobb ember nálam, és inkább csak simán elsétál.

 

Fényes összefoglalja a gyilkosságot Adamsnak: a gyilkosok elmentek a házhoz az előre megbeszélt időben, de ott voltak a lányok is. Követték őket a boltba, hátha az anya leadja őket valahova, de mivel nem tette, követték őket hazáig, és megölték őket. Ekkor már meg akarták ölni a férjet is, mivel nem volt visszaút, na okos-e vagyok? Megjárja, válaszol Adams, ami az elmúlt napok lebaszáshalmaza alapján nagyon is dicséretnek számít. És hogy ne Coop legyen az egyetlen dilis nyomozó, Sal bemászik a lánya ablakán, megmondtam baszod, hogy tartsad csukva, bárki bejöhet így! Coop visszamegy a bárba, ismét veszi a szokásos gyógyszeradagját, a dílere meg figyelmeztetni, hogy apám, te függő vagy. (Azért ha már az embernek a dílere mondja, az simán lehetne egy wake up call.) Ami ugye szöges ellentétben áll azzal, amit Bennek magyarázott egész nap, miszerint ő nem függő. Szerintem az igazság valahol a félút helyett a függésnél van. És ha már Ben, alvás helyett lőgyakorlatozik. Végedal megint nincs, ám ide most nem hiányzik. (Nem azt mondom, hogy nem lehetne ideillő nótát találni, de most nem ordít fájóan a hiánya. vagy csak kezdem megszokni.)

 

Címkék: southland terepen
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szinkrobi · http://iszdb.hu 2011.08.06. 20:56:52

"Hogy ennek mi köze van ehhez a Terepen epizódhoz, azt viszont nagyon nem értem"

Hát hogy bűnöző párost kerestek, nem?
Még a rehabos csávó viccelődött is, hogy az egyik Csőrike és a másik Szilveszter, így hívták őket (a szinkronban legalábbis), sőt mikor jönnek kifelé, még a fényesfejű mégegy poént elsütött, csak arra már nem emlékszem. :-)

Legalábbis szerintem...

szepi79 2011.08.08. 10:12:56

@szinkrobi: hacsak úgy nem. (nemszinkronosban is csőrikéztek.) csak azért nem figyeltem a bűnözős vonalra, mert elvileg Butchék hires bankrablók voltak, a mostani két csávó meg finoman szólva is kisstílű bérgyilkosok. azt hittem, a cím valahogy Coop&Ben párosra akar utalni, de sehogy sem jöttem rá, miként.

Kullancs1983 2011.08.09. 08:42:10

Butch és Sundance Bolíviában halt meg. (Mint annyian. :P) Miután bekerítették őket, ahelyett hogy megadták volna magukat, megpróbáltak lerohanni párszáz helyi katonát. Itt a két bérgyilkos, miután észrevették őket, megpróbált inkább elmenekülni (egy Swift-tel!), de ropogósra sültek. Lehet hogy erre akartak utalni vele?

szepi79 2011.08.09. 10:28:49

@Kullancs1983: na ezért irtam be, hogy jöhetnek kommentben a megfejtések :)

amúgy a kocsi nem pont swift volt, de hasonló kategóriás.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.08.13. 08:09:26

Hali! Ez a Moretti játszotta a múltkor Henriket azt hiszem.
Ez a szőke nő idegesítő, és nem is tűnik vonzónak. Mit esznek rajta?
Amúgy már kezd uncsi lenni, hogy sorban adják a részeket, nem? :)

szepi79 2011.08.13. 13:39:54

@mosoly73: milyen henriket?
hát nem véletlenül utálom én is. mert még ha jó lenne, akkor el lehetne nézni hogy hülyepicsáskodik. illetve azt nem, de megérteni meg lehetne, miért tűrik el. uncsi-uncsi, de ez van :D

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.08.13. 14:39:53

@szepi79 - Harciteknős idomár: "Tudorok" néven futott egy minisorozat nem rég, abban volt. Talán HBO-n.

szepi79 2011.08.13. 15:57:27

@mosoly73: az Jonathan Rhys Meyers volt.
süti beállítások módosítása