Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1 x 15

2011. május 25. 15:00 - Hódos Hajnalka

Nem véletlenül nem nézek híradót a tévében, tegnap megint bebizonyosodott, jól is teszem. Ha elmagyarázná valaki, egyáltalán bír-e hírértékkel az, hogy egy szerencsétlen hülyét görénnyel együtt kellett kimenteni a Tiszából, ráadásul tutajjal nyomult a barom, már hálás lennék. De hogy miért kell ebből még riportot is készíteni, örök titok marad számomra, igaz, nem röhögtem volna magam könnyesre, mikor az intézkedő rendőr azt válaszolta a milyen intézkedéseket tettek kérdésre, a görényt biztonságba helyeztük. Szóval, remek hangulatban vártam az öfit. Megérte. Barbinak szarul indult a napja. Mivel a RTL-nek nagggyon fontos Alekosz boldogsága, felhívást intéztek, ha valamelyik Menyasszonyról van olyan információ, amit eddig nem vallottak be, osszuk meg velük. Megtörtént. Gyere, Barbara.

Barbinak volt egy nagyon rövid életszakasza, egy másfél hónapos dolog. Eszkortozott. Nagyon bánja és megérti, ha emiatt Alekosz hazaküldi. Alekosz bármit megért, mindent el tud fogadni, az égvilágon mindent, csak tudjon róla. Barbi összeomlik, bőg, nem tudtam, hogy nem tudod! Mi vitt rá? Fiatal voltam, kellett a pénz. Az összes pasi megalázta és kihasználta, nem becsülték meg a munkáját, ahol 16 órákat dolgozott, volt, hogy két hétig. Akkor legalább érje meg, de ezt most rosszul fogalmazta meg és nem is bír Alekosz szemébe nézni. Eddig bírt, mert azt hitte, Alekosz tudja. De, nézzen a szemébe. Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Alekosz átöteli, hátsimi. Barbi bevallja a lányoknak is, Veronika kiakad.

Barbi lett volna az utolsó, akiről ezt gondolta volna! Vercsi, ezzel én is így voltam. Veronika kivan és bevonul bőgni a szobába. Legalább szégyellné, vörösödne el, ha szóba kerül, de nem szégyelli! És ő kiállt mellette! Pedig az Andi…..lehet, hogy egy takarítómániás szörnyszülött, de akkor is, ő kiállt mellette! A lányok együtt bőgnek, Veronika ne higgye, hogy erre ő büszke, legszívesebben kitörölné az egészet az életéből! A Görög Hős azonban kegyes és megbocsátó, randevúzni viszi Barbit. Nem mondja meg, hova mennek, de különleges élményekben és örömökben lesz része, én ettől a mondattól Barbi helyében már síkideg lennék. Ajj, Alekosz de régen volt már itt! Kíváncsi lennék, Alekosz hol nem volt még. Jaj, ne. Hát most Barbiban egy egészen érdekes adrenalin kezd úrrá lenni. Na, drágám. Ez egy katapult. Itt a lehetőség, megszabadulhat a démonaitól és a félelmeitől. Kilőjük az űrbe. Barbi abban biztos, hogy fönn nem marad, három-négy gét fog érezni.

Barbarát kilövik az űrbe, a következő négy percben konstans sikoltozás, úristenezés, jézusomozás, nemcsak Barbi részéről, Alekosz a puszta látványtól rosszul van. Hát még ha tudná, hogy kedves kommentelőink közül volt, aki megjegyezte, őt lőtte volna ki, gumikötél nélkül. Barbarának ez az élmény a rettegés foka volt a legfölsőbb szinteken, de bugyit se kell cserélni, mindene megvan. Alekosz nagyon büszke rá, nem, ő nem ült volna föl rá. És a szerelmünk kedvéért? Még azért se! Na, ezért most elviszi Barbit egy nem mindennapi helyre. Egy nagyon bensőséges, bizalmas szférába. Tudod, hol vagyunk? El tudod képzelni? Egy kurva nagy, bevakolatlan ház előtt. Húúú, Barbi most jött rá. Alekosz otthona előtt állnak, na erre én is kíváncsi vagyok. Vája talpig aranyban, ordítva fogadja őket, na, puszi? Milyen érzés itthon lenni? A rezidenciád, édes fiam! Puszi, puszi, Barbi ájuldozik, itt az egész család, apu, öcsi. A kutya is ott volt, de őt nem mutatták. Alekosz körbevezeti Barbit, kevés könyve van, de azoknak mind jelentősége van. Ezek itt például 2004-es kiadásúak, még nem is lapozott bele, csak megvette. És a legnagyobb. A Ben Hur dvd. Barbi kipróbálja a kanapét, nagyon jól érzi magát, olyan boldogság van benne! Szereti az ilyen helyeket. Én nem, sötét van és nem látok ablakot, már a látványtól előtört a klausztrofóbiám, a lambériától meg egyenesen viszketni kezdtem. Pezsgős koccintás, Alekosz mondana valamit, de Vája asszony közelében ez lehetetlen, ráordít, hát hogy érzed magad itthon? Mondj valamit, csesszél le minket, hogy bejöttünk cipővel! Tényleg! Hol az ominózus szőnyeg?? Érintetlenek a vonatok, Alekosz! Igen, a vonatok, Alekosz legféltettebb kincse. Rákészülök egy több milliós makett látványára, nem, játékvonat, sírok. Barbi megnézheti, de nem nyúlhat hozzá. Vája kihívja Barbit a konyhába, hogy megmelegítsék a vacsorát. Apa és fia a vonat előtt beszélget, a tízes skálán tízesen zajlik az élet. Apu szerint sok minden vár Alekoszra, ha kijön a Villából, nem hiszi, hogy biztonsági őrként vissza kell menni dolgozni, nem lesz rá idő. És nézzen körbe, csak egyvalami hiányzik. Az óvszer. Szükség volt rá.

Na, hát Barbi meg meséljen a konyhában! Mesélne szegény, de nem tud, mert az anyósjelölt közbevág, közbekérdez, nem hagyja végigmondani, hagymongyamáááel!! A vacsora Alekosz kedvence, marhalábszár pörkölt, ez meg a nagymama nokedlija. Magukra hagyják őket, nem is bánom, bár innentől kezdve kíváncsi lennék egy Magdi Vája veszekedésre. Barbi itt van és úristen. Hihihi. Úristen. Hihihi. Tiszta zavarban van, meg van illetődve és nagyon értékeli, hogy itt van, mert ez hatalmas dolog. És úristen. Aztán be nem áll a szája, Alekosz öccse mondta neki, hogy szép és csinos, az ő szobája is tele van emlékekkel, mert azok fontosak és ezért őt mindig kinevették meg hülyének nézik, blablablabla, ja és hihihi és úristen. Alekosz kíváncsi még valamire. Hátradőlve fixírozza Barbit és megszólal: hogy mi vagyunk-e már azon a szinten, hogy telepatikusan kommunikáljunk? Felordítok. Nem úgy tűnik, hogy Barbira megnyugtató hatással van ez a hely. Tényleg nem, én is szoktam zavaromban viháncolni, de ez már nekem is sok. Most miért nevet folyamatosan? Fú, én nagyon, fú, de ez, hogy itt, itt, itt, én, fú! Kemény egy nap volt ez neked, megjártad a mennyet és a poklot! Alekosznak meg kemény éjszakája lesz. Most először tölti a Villában a lányokkal az éjszakát. Magdi és Veronika feladatot kapnak, ágyazzanak Alekosznak. Magdi nyugodjon meg, Veronika kreatív. Magdi fehér lepedőben és vörös rózsaszirmokban gondolkodik, Veronikának egészen más ötletei vannak. Mindjárt megszületnek.

Bizti, hogy több párnát raknak az ágyra, hihihi, kicsit veszekednek, ki aludjon Alekosz mellett aztán lázasan ötletelnek. Az éjjeliszekrényen legyen konyak és szivar. Gyertya! Gyertya! Gyertya! Meg valami szerelmes lámpa! Lufi, lufi! Pezső, csoki, eper! Kaviár! Velkám felirat, hogy újra a kulipintyóban! Húbazmeg, mi lesz ebből. Sietni kell, negyven percük van. Magdi ne dirigáljon, na most Veronika elmaszatolta a feliratot, ne nyavalyogjon, csinálja! Érkezik Barbi, hát, Alekosz hazament. Csalódottság, élménybeszámoló, Magdi feje, mikor Barbi elmeséli, hogy a családdal voltak, leírhatatlan, sőt, meg merem kockáztatni, kihagyhatatlan. Olivér a buszban várja Alekoszt és betermelt valami fekete dobozos italból, amiket prosztó módon ledobált a szőnyegre. Kilőtted csúzlival? Valami nem stimmel Barbarával, de a többi lánynál sem. Nem kérdeznek, nem tesznek fel kérdéseket. Amúgy elég jó hangulatú este volt, Barbi még a kutyát is megsimogatta. Hát szép lett az ágy, na. Van ott minden. Rózsaszirmok, lufik, még tangabugyival is teleszórták a lányok, ízléses és kimondottan hívogató.

Alekosz jön, csak lerakja a pizsamáját. Melyik az én helyem, ez? Jézusmária! Veronika kicsit csalódott, mert nagyon igyekeztek. Alekosz bort hoz a lányoknak, Magdi halk, csilingelő nevetésétől csoda, hogy nem robbantak fel a poharak és ezentúl a bebaszásra én is a nagyon jól éreztük magunkat, boldogok voltunk, szerettük egymást mindannyian mondatot fogom alkalmazni. Barbi sipítozik és választaná szét a lassúzó párt, mert nagyon beindultak a dolgok, Veronika nyafog, már két napja nem kapott puszit. Nem is fog, megvan az oka. A háttérben ordít az Utolsó érinté, Barbi üvöltve énekel, aztán Alekosz fekszik a kanapén, mozdulatlanul. Veronika rátekeredik, Barbi odalopózik és egy puszit ad Alekosz szájára, a BNM csivitel a kalitkában.

Köszipuszi, S.

Címkék: alek
409 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.25. 23:52:50

@buppi: én úgy tudom/-tam, hogy már egy ideje nem működik, de a családlátogatás során ez egyértelműen ki is derült. A kocsmapultból könyvespolc, meg vmi tálaló-féle lett, előtte meg ott volt a nagy ebédlőasztal, ahol ettek.
Fogalmam sincs miből élnek, de ha jól rémlik, volt szó róla még a vv alatt, hogy nem megy vmi fényesen a soruk mostanság, viszont fontolgatják, hogy esetleg megint megnyitják a kocsmát, ha Alekosz nyerne..

Hurri Kán 2011.05.25. 23:54:25

@pushpang:
Mongyák :)))

@buppi:
hamarosan zarándokhely lesz. fülszexre vágyó, felajzott nőstények Mekkája válik belőle :DDD

penelope garcia 2011.05.25. 23:55:33

@pushpang:

Társnak való = tud kussolni :)

Hurri Kán 2011.05.25. 23:57:53

@penelope garcia:
Én kérem a terápia eredményességéért mindent megteszek :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.26. 00:01:13

@penelope garcia: Csakis! :D
Csak hát Olga a titokzatos fekete ló, aki hallgat, hallgat, mosolyog sejtelmesen, majd egyszer csak egy langy nyárestén feláll a hintaszékből és szép csendesen kibelezi Alekoszt.

kitikati 2011.05.26. 00:10:46

"Olga egy különleges tartású nő" mondá Peti.
-akkor mit keres itt?

"Társnak való" mondá Peti.

-akkor mit keres itt?

Semmmiben nem különbözik a többiektől, csak kihasználja az anyanyelvéből és a nemzetiségéből bennünk élő sztereotípiákat. A külső megjelenésével (haj) még rá is tesz egy lapáttal.
Mi meg benyaljuk a figurát.

Zelefánt 2011.05.26. 07:13:19

Két nappal ezelőtt olvastam valahol -- a szerző egy félig-meddig bennfentes ismerősére hivatkozott -- hogy Olga visszamegy, és ő lesz a favorit.
Akkor azt hittem, valami halluciogén gombát evett, de ma már inkább magamban kételkedem: állat-e vagyok, hogy ezt az ocsmány szarkavarást még nézem?...

avanivi 2011.05.26. 07:36:27

@Zelefánt: Jó reggelt!
Tegnap merre jártál ? Nézd meg az öfit ha bírod idegileg.A megalázás magas iskolája amit ez a félnótás pöcs művel,akármilyenek is a nők.Kivánom neki az Olgát, jó is pincsit csinál végre ebből a majomból ,remélem apénzét is elszedi.
Az nagyon elszomorít ,hogy vége a hétnek és nincs hvöfi.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:14:10

@pushpang: @buppi: Olga feladatokat tagadott meg, ellenszegült egy-kétszer Alekosznak, a többiek meg birka módra kapaszkodtak. Tehát GONDOLKOZIK!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.26. 08:23:40

@Peter_Cs: ahha. És ettől ismerszik meg az igazi társ?
Fasza lehet egy olyannal együtt élni, aki megtagadja a vacsorafőzést vagy ellenszegül a hétvégi családi programnak. :)

Mellesleg a feladatmegtagadás és ellenszegülés már Évádnak se jött be, jó úton is van a süllyesztőbe.

2011.05.26. 08:32:12

@Zelefánt: én már kiszálltam!!! Minimális élvezhetősége nincs ennek a szarnak, szerintem ez már a mélypont kell hogy legyen. Nem hiszem, hogy ennél rosszabbat valaha össze tud dobni az RTL.

Inkább azt mondja meg valaki, hogyan tudnék konvertálni pdf fájlt doc-ba úgy, hogy a pdf-ben elrejtett feltételes kötőjelek ne szóközként jelenjenek meg. Ezzel szívok egész éjjel..... :((((((

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:35:27

@pushpang: Olga nem ugrik bele a kútba, ha azt érzi, hogy van értelme és őszinteségből ered valami, akkor nem tagad meg feladatot, dolgokat. Kellően öntörvényű szerencsére.

avanivi 2011.05.26. 08:38:23

Vája mama és Olga szépen fog mutatni egymás mellett, remélem hazaviszi és láthatunk róla képeket . S biztos megmutatja nekünk.Lehet nem fognak csak kettő képre férni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.26. 08:39:13

@beebeer: Olga újra bent van, érdemes nézni!

PDF to DOC: próbáltad OpenOffice-szal, vagy LibreOffice-szal?

2011.05.26. 08:52:05

@Peter_Cs: Adobe Acrobat 9 ProExtended programom van, elvileg simán tudja konvertálni a pdf-et doc-ba, csak ezek a kurva feltételes kötőjelek space-ként jelennek meg, bármit is csinálok. :(((
Nagy szívás lesz a vége, ha a word-ben végig kell vizslatnom a szöveget, többszáz oldal. :(((((

De hol van az én bánatom Barbara boldogtalanságához képest! Kicsit még sajnálom is ezt a lányt, számomra érthetetlen okokból tényleg érzelmeket mutatott Alekosz felé.

Az egész műsorral az a legnagyobb baj szerintem, hogy az ilyen trash cuccoknál az egyetlen élvezhető, hogy kívülállóként jót röhögsz a szereplők primkóságán, de ez a "nemtudomminekhívjam" förmedvény egyszerűen igénytelen, gondolom pont annyira, mint a készítői. Ja és mellesleg halálosan unalmas. Olga ide vagy oda.
Nem szeretem a szánalmas szót, de ez a forgatókönyv, amit tegnap odabasztak, ez tényleg szánalmas.

Vamp-ír 2011.05.26. 09:01:35

@avanivi: hát ezen kiköptem a tejeskávémat! :DD

csicserierika 2011.05.26. 09:11:28

szerinetm azért vitték vissza Olgát, mert a másik kettő kiesővel nem akart Alek álomrandizni, a sónak pedig mennie kell.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.26. 09:21:03

@avanivi: @Hódos Hajnalka: igyekeztünk, na; de ezúton is köszönöm a sok izgulást, érzelmi kiborulást, h sikerül-e összehozni vmit! Megtiszteltetés, h ilyen sokan aggódnak a boldogságomért (zokog a szeretet túltengéstől)

Norcsesz 2011.05.26. 09:39:35

Hát, micsoda "meglepő" fordulat volt Olga visszahívása... Virslin hangosan nevettünk otthon, ahogy a maga bugyuta módján ismételgette hogyaszongya: "hát én ezt nem értem,te érted?"

mézescsók 2011.05.26. 09:46:25

Hajni hv-ja nyomán megnéztem a tegnapelőtti műsort, először, amióta megy. Főleg a vonatok miatt. Hát mondjuk nem a Keleti pu. makettjére számítottam, de arra sem, hogy látok 3 db sínt, 1 mozdonyt, 4 vasúti kocsit, mint legfőbb kincset. Ez viszont csak dobogós volt a 2004-ben megvett, azóta ki sem nyitott, tehát nem is olvasott könyvekhez képest, mert nekem ez vitte el a pálmát.Bár utána gondolva nem is olyan meglepő. Ja, és a Ben Hur, ami persze jó, de hogy a legjobb lenne?

A házról nem tudtam eldönteni, hogy lakás-e vagy kocsma, az a pult teljesen megzavart, de most már látom, hogy ez lakberendezői lelemény. Az ebédlő/nappali (?) zsúfoltságához képest a konyha úgy nézett ki, mint ahol sohasem főznek.
Az ablakok hiánya nekem is feltünt.
Hát, ha ők ott érzik jól magukat, akkor legyen, de nekem nem tünt otthonosnak az egész.

A tegnapi kivételével nem láttam az öfiket. Amennyiben Olga az a magas, fekete, nem kicsit dominaszerű, mosolytalan nő, akkor inkább sajnálom Alekoszt.(Sigismundus képeiből és a belinkelt dolgokból következtetem. Ja, és bárhol bármit nyilatkozott is arról, hogy tovább fog küzdeni, azon a képen, ahol a pasast masszírozzák a csajok, kifejezetten undor látszik a fején.) Bár ez a vérkeveredés még érdekes eredményt is produkálhat.

Beebeer utolsó bekezdésével csak egyet tudok érteni.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.05.26. 09:53:04

@Peter_Cs:

"S A VASTAG FARKÚ HOVA LETT?"

- Kiss Judit Ágnes, Ballada a tűnt szeretőkről...

további részletek:

mindenamino.blog.hu/2011/05/26/s_a_vastag_farku_hova_lett_kiss_judit_agnes

Albino Vernyul 2011.05.26. 10:02:41

@mézescsók: Ooo, ebben mi volt a meglepetes..?! Miota anno vegeghallgattam azt a vegtelen beszelgetest, amit Anikoval lenyomott, es meselt a szefben tartott, es bamult penzrol, a sterilizalt lakasrol, a szonyegeirol, a szamlas bohockodasokrol, es a tobbi, en mar semmin nem lepodok meg..:)

nancsi 2011.05.26. 10:45:58

Jól láttam, hogy Alekoszéknál műanyagflakonból öntötték a bort?

mézescsók 2011.05.26. 11:05:14

@nancsi: Jól láttad!

@Albino Vernyul: A következő mondatban korrigáltam is, csak lusta voltam törölni. Ismerve A. előéletét, megszólalásait, stb. inkább az lett volna a meglepő, ha ez a 34 éves férfi komoly makettet félt, ha elolvassa a könyveket, amelyek annak ellenére rettenetesen fontosak, hogy ki sem voltak nyitva. Tökéletes jellemzői az istenadtának. Miről is beszélek?

nancsi 2011.05.26. 11:08:10

@avanivi: azért ez nagyon mély, egy álomrandin. Szépen bemutatkoztak a szülők is. Ha már olcsó bort isznak, legalább egy üvegbe beletölthették volna.
Bár utána a villában is Coop Colát ittak :)

A 2004-es "mégkisemnyitottam" könyvek pedig nem Nat Geo újságok voltak?

fairytale 2011.05.26. 11:12:20

Véletlenül tegnap nem az a csaj esett ki a sóból, aki legalább tényleg érzett valamit is Alekosz iránt? Csak hébe-hóba kapcsoltam a műsorra, de nekem ez jött le.

avanivi 2011.05.26. 11:33:02

@nancsi: A férjem is vásárol termelőtől NAGY mennyiségű jó bort, kizárólag egészségmegőrző célzattal, de nem műanyag flakonban tárolja ,és kancsóból kinálja, de mi messze vagyunk a fölső tizezertől.

nancsi 2011.05.26. 11:34:37

@Albino Vernyul: amióta olvastam az elemzést az Alekosz feltételezett Asperger-szindrómájáról (jópár helyen volt már, de ha valaki még nem olvasta, érdemes: livewithit.blog.hu/2011/05/16/egy_asperger_szindromas_ember_furcsasagain_rohog_az_egesz_orszag), egyre inkább sajnálom a srácot. Kíváncsi leszek hogy fog reagálni, ha szembesítik majd a betegségével.

Norcsesz 2011.05.26. 11:46:50

@nancsi: Elolvastam, és tényleg sok minden stimmel...

csicserierika 2011.05.26. 11:52:43

@nancsi: erre a blogra maga Alekosz válaszolt emilben, az origon volt pár napja.

nancsi 2011.05.26. 11:55:54

@avanivi: én azt furcsálom, hogy valaki, aki számára ennyire sokat jelent "fölső tízezer", akkor az ötmislencsillagos kaviár helyett hogyhogy lábszárpörköltet eszik és flakonból issza a bort. Ez nekem igencsak ellentmondásos.

csicserierika 2011.05.26. 11:56:41

@fairytale: na, akkor én válaszolok.
Igen, az esett ki a Barbi, aki rekedt hangon vihorászott állandóan és rátelepedett Alekra. Semmi nőiességet nem véltem felfedezni mozgásán, gondolom, hogy ez volt a legfőbb érv.

nancsi 2011.05.26. 11:58:03

@csicserierika: tudnál linket küldeni lécci? az origo keresője nem dobja ki, pedig szívesen elolvasnám.

fairytale 2011.05.26. 11:58:22

@csicserierika: miért, a többi szerinted nőiesebb mozgású és normálisabban viselkedik?

csicserierika 2011.05.26. 11:59:57

@nancsi: keresem, de csak egy óra után érek rá.

Hurri Kán 2011.05.26. 12:00:22

@nancsi:
Gondolod, ez lenne nála is?
Ettől függetlenül, mivel szerintem nem beszámíthatatlan, én nagyon továbbra se tudom sajnálni.
Igazából ez a műsor is sajnos egy elég pontos leképzése jelenlegi torz társadalmunknak...

csicserierika 2011.05.26. 12:01:26

@fairytale: női szemmel így látom, meg azt, hogy Verára eléggé gerjedt, vmint Olga finom mozgású, titokzatos. Lehet, hogy vulkán ?

nancsi 2011.05.26. 12:46:40

@gyvy: én ugyan nem néztem a vv-t, csak ezt a műsort, de ami abban az elemzésben van, tényleg nagyon gyanús. Főleg a kifejezéstelen arca, semmilyen érzelem nem látszik rajta. Ahhoz képest, hogy a műsorban lévő nők közül tulajdonképpen bármelyikkel bármit csinálhatott volna (ok, persze, tudom, ezek a nők olyanok amilyenek, de nem hiszem, hogy a való életben jobb női lettek volna), semmit nem tett. Egyetlen mozdulatában, mimikájában sincs semmi érzelem. Sem öröm, sem bánat, sem düh, sem élvezet, hogy csak a legegyszerűbbeket említsem.

nancsi 2011.05.26. 12:51:18

@gyvy: a számfétis meg tipikusan autisztikus tünet

Zelefánt 2011.05.26. 13:07:19

Olgát bírtam, amíg benn volt, bár azon érdemes elgondolkodni, mi a francot keresett ennyi lestrapált, félhivatásos HP között, és hogy mi a faszt láthatott ebben az idiótában, amiért jelentkezett, az is rejtély. (Még hüppögött is egy Volgányit, mikor elhajtották.)
De most, hogy visszament, ezzel lerombolta azt a (nem túl nagy) illúziómat, hogy különb lehet, mint a többiek.
(Tajgetosz tényleg balhézott, hogy hülyének nézték -- no hiszen... -- és csupa bérribit szerződtettek mellé, vagy ez valami pletyka csupán?...)

nancsi 2011.05.26. 13:14:48

@csicserierika: köszi, végigolvastam. kicsit azért szkeptikus vagyok, nekem nagyon úgy tűnik, hogy az rtl mindent megtesz, hogy kirekessze a külvilágot. Furcsállnám, ha pont ezt a blogbejegyzést adták volna neki oda. Szerintem az ő állítólagos válasza is valójában az rtl válasza, a stílus nem mindenhol egyezik az Alekosz stílusával.
És persze ne felejtsük el, hogy az első lépés mindig a legnehezebb: szembenézni a betegséggel. (bár továbbra sem vagyok biztos benne, hogy tényleg beteg, de nagyon gyanúsan egyezőek a tünetek)

csicserierika 2011.05.26. 13:26:31

@nancsi: nem látunk bele, szerintem közel nincs már úgy elzárva, mint a vv alatt.
Lehet, hogy minket is olvas ?
Bár eléggé feszes lehet a tempó a felvételek között.
Nekem hihető, hogy ő írta az emilt eléggé jellemző rá a szóhasználat.
Igaz, már mi is tudunk hasonlóan írni, halljuk eleget :)

nancsi 2011.05.26. 13:28:12

@csicserierika: :))))
Viszont ha olvasgat a neten, akkor már régen tudnia kellett, hogy melyik nő ribanc...

nancsi 2011.05.26. 13:30:25

@Zelefánt: nekem Olga végig olyan volt, mintha valaki pisztolyt szorított volna a halántékához, hogy "akkor is be kell menned ebbe a műsorba" és nem csak tegnap, hanem az egész bentléte alatt...

Hurri Kán 2011.05.26. 13:56:05

@nancsi:
Értem....most egy kicsit elgondolkoztam, mert ha elmegyek mulatni, általában páratlan számú becherovkát szoktam inni...lehet nálam is kezdődik? :DDD

nancsi 2011.05.26. 13:59:47

@gyvy: jéééézusom... miért pont páratlant? :DDD

Hurri Kán 2011.05.26. 14:03:00

@nancsi:
Hát mert úgy tudom, virágból is ugye páratlan számút illik ajándékba adni, ebből kombináltam ki, ha páratlan számú italt iszom, olyan nagyon nem tűnhetek neveletlennek :DDD

@ladyandhenk:
Ahh, máris csekkolom :)

nancsi 2011.05.26. 14:08:21

@gyvy: szóval pontosan meg is tudod magyarázni, hogy miért... hm... felettébb gyanús ;)

Hurri Kán 2011.05.26. 14:10:03

@nancsi:
Azt mondod, ebből már nem jövök ki jól sehogy sem? Ezér tart itt ez a világ... A jól neveltség, az illemtudás már nem érték... :DDD

Hurri Kán 2011.05.26. 14:12:28

@ladyandhenk:
Én is mingyár ismétlek :)

Rájöttem sziesztázni kellene...

csicserierika 2011.05.26. 14:21:48

@nancsi: fel kellett építeni a sztorit, ahhoz idő kell, különben is volt pár napig vita a médiában is, hogy akkor Barbara az, v, nem az. Magdit pedig azért hagyhatta a hármasban bent,mert arra gondolt még akkor, hogy őt lehet a legkevesebb szívfájdalommal elbocsátani, csak jött ez az escort téma és Alek szerintem megkötötte magát, hogy jobban nem égeti magát, így jöhetett képbe Olga.

nancsi 2011.05.26. 14:23:11

@gyvy: azért a próbálkozást mindenképpen értékelem ;)

ne most 2011.05.26. 14:23:13

Alekosz takarékos és szeret csak gyönyörködni a sép dolgokban. Az oszloplábúak megmászása energiaigényes Alekosz pedig nem az a sportos alkat.

nancsi 2011.05.26. 14:25:38

@csicserierika: mondasz valamit :)
Jut eszembe én arról lemaradtam, a másik két lánynak is megvolt a privi szobás kényelmetlen beszélgetése, ami Barbarának?

Hurri Kán 2011.05.26. 14:25:40

@nancsi:
Jól esik ezt hallani, hogy van még, akiknek fontosak bizonyos értékek :)))

Ez vigasztalni fog majd, miközben a intézetben bezárnak a kis rácsos ágyamba miközben vigyorgok és csorog a nyálam :D

nancsi 2011.05.26. 14:31:22

@gyvy: :)))

a kis sárga tablettákkal vigyázz majd, azok a leggonoszabbak ;)

Hurri Kán 2011.05.26. 14:32:46

@nancsi:
Olyanokat már nem adnak, amióta múltkor kotkodácsolva felültem az éjjeliszekrényre és ott akartam aludni! :D

nancsi 2011.05.26. 14:35:27

@gyvy: akkor kilátásban van a kényszerzubbony... :D

Hurri Kán 2011.05.26. 14:39:04

@nancsi:
Nem, erre azt mondták, a madárinfluenza utóhatása :DDD

hastáncos · http://www.hastanctanitas.hu 2011.05.26. 14:39:49

"BNM csivitel a kalitkában" :D

meg amúgy az egész! annyit röhögtem! anyám meg leszúrt, hogy miért fikázom Alkeszosz kecóját, sokan ilyen szegények, nem igaz! DE látom TE is így gondolod. eléggé ízlésficamos az egész család (a festett fali okádékokkal egyetemben)

HAJNI, TE VAGY AZ ISTEN!!!

csicserierika 2011.05.26. 14:51:51

@nancsi: megvolt nekik is, ha a tegnapi napra gondolsz.

nancsi 2011.05.26. 14:59:41

@csicserierika: a tegnapi öfinek nem láttam az elejét, azért kérdeztem. egyébként az escortozással/erotikus masszázsozással/aktfotózással/kurválkodással való szembesítésre gondolok.

csicserierika 2011.05.26. 15:13:39

@nancsi: ja, az csak Beatrixnél és Barbinál volt. A Magdi pedig szerepelt a beatrixos cikkben, de nem tértek ki rá, de azért képben voltak.

amit még megtehetsz 2011.05.26. 15:15:39

Sziasztok!
Ez a műsor egy rettenet nézhetetlen uncsi valami.
Tegnap belenéztem.
olgával vagy anélkül is annyira uncsi, hogy véleményezhetetlen.
Minden elismerésem Hajni!Ezt szórtakoztatóan megírni nagyon nehéz lehet..

csicserierika 2011.05.26. 15:21:33

most néztem az rtl oldalát. Tordas beszabadult a villába már megint, meg Anikó is. Hol van vérnyúl? Most is bojkottálni fogja a műsort remélem :) :)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:35:45

Anikó mit csinál a villában? ő lesz a menyecske?

Hurri Kán 2011.05.26. 15:37:32

@Ayesha:
Koszorúslány? Siratóasszony? Tésasszony? Csámpás Rozi?

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:40:28

@gyvy: sirató. az kurva jól ment neki.

csicserierika 2011.05.26. 15:46:23

@Ayesha: lánybúcsút tartanak, míg Alek Olgával odavan.

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 15:49:09

@csicserierika: na ahhoz kurvára kell Anikó:):):)

kitikati 2011.05.26. 15:50:29

Anikó olyan, mint az Összeomlás c. filmben a hamburger a képen. A menyasszonyok pedig azok, amit Michael Douglas valójában kapott.

Hurri Kán 2011.05.26. 15:51:32

@buppi:
Ááááá, ez mekkora :DDDDD 10 PONT!!!

neduddki21 2011.05.26. 16:44:57

@csicserierika: Kösz szépen a linket. Szerintem sem Alekosz írta a választ, vagy segítettek neki. Olvastam korábban egy társkereső oldalra írt bejegyzéseit (valahol belinkelték), más volt a stílusa, nagyon terjengős volt és helyesírási hibák voltak benne. Az Asperger gyanúja egyébként a VV alatt is felmerült, ezen a blogon is, szerintem tökéletesen ráillenek az wikipedián olvasott tünetek.

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:26:00

na asszem nekiállok a lepényhal make upnak.

reklám off

Hurri Kán 2011.05.26. 17:28:06

@Ayesha:
:))))) :))))) :)))))
Eredményt megosztod velünk? :)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:35:40

@gyvy: viszont nem úgy kell ám elképzelni hogy halnak sminkelem magam. csupán a LH ihleti a dolgot. És csak a szememet.

Hurri Kán 2011.05.26. 17:36:33

@Ayesha:
Ó, hát hová gondolsz? Miből gondoltad, hogy én képzelek bármit is? :)))

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 17:38:39

*dógozik, alapozza a szemét

Am majd tessék megtekinteni, mert végettetek csinálom ám.:)

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 18:34:05

kész
meg lehet nézni ha érdekel valakit:)

Albino Vernyul 2011.05.26. 18:43:37

@csicserierika: Jaaaaaaaaaaaaaa nekem.... Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaj nekem.. Jaaaaaaaaaaaaaaaaj nekem...

Ayesha (törölt) 2011.05.26. 19:08:20

Olgus visszagyött:D:D:D:D
Virslee maradt.
Rendben van a világ.

Zelefánt 2011.05.26. 21:27:45

@Ayesha:
Olga elqrta, Kacsacsőr lesz a befutó.
Vagy a Kengyelfutó Gyalogbip-bip, ám az is megtörténhet, hogy jönnek a pomogácsok és mindenkit magukkal visznek a festett kék égbe, és már tudom, hogy miért narancssárga az a kurva hepimadár --> hogy látni lehessen, amint elszáll a kék háttér előtt...
Mindenre van magyarázat, csak arra nincs, mivel töltöttünk itt el fél évet?...
süti beállítások módosítása