Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1 x 08

2011. május 18. 19:50 - Hódos Hajnalka

Szívem szerint hagynám a francba az öfi elejét és rögtön az utolsó blokkal kezdeném, olyan forgalom volt tegnap a rötyiben, mintha vérhas járvány tört volna ki a Villában és még ma sem világos előttem, a Pajkos Póni hol volt, mikor Brigitta és Alekosz négyszemközt bazsalyogtak a fürdőben, és félek, sosem kapok választ arra, ismer-e engem valaki annyira, hogy még azt is tudja, hova esett a szempillám. A tegnapi smármaratonból azért én is kivettem a részem, csak én a nappaliban, térden állva, a tévéképernyőre tapadva vákuumoltam Angust. Az öfi címe sokat sejtet. Szerelem, sötét F8. A következő pillanatban már visítok, sakktáblák sorakoznak az asztalokon, tudtam, tudtam, visítom!

Jézusom, Beatrix nem tud sakkozni, csak azt tudja, hogy kell a lóval lépni. Meg a paraszttal. A két ember közötti legmagasabb szintű agyi kommunikációt sakknak nevezzük. Lehet, hogy bonyolultan hangzik, de így van. Ez egy elég kemény téma. Na, kezdjünk, E4. Olga magasról tesz a legmagasabb szintű agyi kommunikációra, ő most nem fog játszani, először elolvassa a könyvet, amit Alekosztól kapott, mert ezt érezni akarja. Rövidesen ki is megy cigizni, benn gyilkos stratégiák feszülnek egymásnak, ütöm a gyalogot. Látom, gondolkozol. Miért, az baj, kérdezi Veronika. Számomra inkább ijesztő. Alekosz egyébként meg van elégedve Veronikával, szép, összeszedett játékot játszik. A leggyengébben teljesítő játékost Alekosz elragadja korrepetálásra, de előtte szeretne Olgával beszélni. De Olga nem szeretne vele beszélni. Ha Alekosznak van mondanivalója, akkor kimegy, de ő nem mond semmit. Tényleg nem, annyit válaszol a mi a baj kérdésre, te szoktad azt mondani, néha nincs szükség szavakra.

Brigitta bepillantást nyerhet a rezidenciába, na kérlek szépen, ott benn lakom. Mire vagy kíváncsi? Mire van szükséged? Egy jó játékosra, egy sakkpartnerre. Brigi mosolyog, betölthetné ezt a szerepet. És mi a következő lépés? Még gondolkodik. Rendben, Alekosz is gondolkodik. Úgyhogy….. a játszma elkezdődött. Csak szólok, Játsz/Ma c. film, a főszerepben Michael Douglas és Sean Penn, onnan tudom, hogy százszor láttam, és amíg volt vonalas telefonunk, ez a mondat volt az üzenetrögzítőn. Helyesebben, ez is. Ugyanebből a filmből. Ja, Brigi ölelése beszél. Ma a gógyit fogják felmérni, úgyhogy a VV4-ben már megismert tanár úr és Olivér vezetésével kőkemény irodalmi műfajban mutatják meg magukat a lányok. Ez a pamflet. Sajnálom, hogy nem látom az arcokat, de az sokat elárul, hogy a következő hat percben a tanár úr vért izzadva próbálja megértetni a lányokkal, mi az. Mindenki mindenkiről, három mondatban. Olgának most ez nem megy. Olivér mi a búbánat van kérdésére sírva fakad, gyere Olgácska, elszívunk egy cigit. Mi a baj? Az, hogy a tegnapi randin túlságosan őszinte volt Alekosszal. Alekoszt is őszintének gondolta, voltak olyan pillanatok, mikor annak látta és ezeket nagyon élvezte, de most nem tudja eldönteni, valóban őszinte volt-e Alekosz. Reggel jókedve volt, és ha nem látja, akkor jól van. Hát ezzel speciel én is így vagyok. Szerelmes vagy? Nem. Ha ez nem szerelem, akkor mi? A dolgozatok közben elkészültek, korrektek és elfogadhatóak lettek ahhoz képest. Veronika bizonyult a legjobbnak, mehet privizni Alekosszal.

Veronika nem arra figyel, amit mondanak, hanem ahogy, Alekosznak tetszik ez a gondolkodásmód. Veronika szépsége párosul egy nem mindennapi humorral és szereti, hogy ilyen pici. Megpróbáljuk újra azt a csókot? Megpróbálják, elég sokkoló, Veronika úgy csókol, mintha egy legyengült, néhány hetes kölyökkutya kapkodna a csecs felé egyre kétségbeesettebben. A cuppogás meg egyenesen fülsértő, röhögök. Jézusom, kiált Alekosz, menjünk, meneküljünk! Itt már nyolcvan fokos a levegő! Olivér rossz hírrel érkezik Alekoszhoz, lobogtat egy újságot, nem fogsz neki örülni. Egy Attila nevű pasi állítja, Beatrix átveri Alekoszt, a testvérek csak a hírnév miatt költöztek a Villába. Beatrix nem szingli, két éve párkapcsolatban Attilával, és nem is modell, dolgozott már prostituáltként is. Alekosz műmegdöbben és nem azt kérdezi Olivértől, hogy hát te meg hogy a faszba válogattál apukám, baszom a szád, hanem bölcsen figyelmezteti Olivért, nem biztos, hogy mindent el kell hinni, amit az újságok összeírnak, majd ő a maga módján rendezi a dolgot. Be is megy a Villába, privizni hívja Beatrixot, aki jaj most éppen hótideg, de Alekosz mellett mindig megnyugszik. Majdnem beesik a nyugiba, amit akkor innentől kezdve most priviszobának fogok hívni, mert Alekosz rálép a papucsára, és nézőpont kérdése, hogy ő hogy van.

Alekosz sóhajtozik, ma szívceremónia lesz és egyre nehezebb, Bejával kapcsolatban mindig is bizonytalan volt, valami furcsa érzése van. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy mikor meglátta, nem hitte el, hogy miatta jött a Villába. Hát igen, Beját mindig a külseje alapján ítélik meg, felröhögök, ez tényleg azt hiszi magáról, hogy bombanő! Ő már kibulizta magát, mindene megvan, a boldogságot keresi, azért jött be, mert látta a közös vonásokat. És mi állhatna a boldogságuk útjába? Hát a tesója, de ezt majd neki kell kezelni. Nem, más nem. Nem, nincs semmi, amit Alekosznak tudnia kéne. Nincs párkapcsolatom, van kutyám (a kutya rossz, de be van nevelve). És Beja, ne feledd, nincs jobb fölső négyesed sem.  Nem, a szerelmét sem csapná be soha, mert a saját bőrén megtapasztalta, milyen az, ha megcsalják. Tán a nyilatkozós Attila félrekúrt? Ő mindig őszinte, és mindig az igazat mondja, mert ő túl őszinte. Alekosz bólogat, sóhajtozik, hát igen, egy kapcsolat alapja az őszinteség, a hűség és a bizalom. Na jól van Beatrix.

Minden elismerésem Lilué, egyszer sem kapott röhögőgörcsöt Alekosz minimonológjai közben a fotószobában, én többször is. Nézzük. Briggitta szimpatikus. Olyan, mint a tajgai táj naplementekor. Az milyen, kérdi Lilu. Sivár. De a lemenő nap megszépíti. Alekosz a nap. Tényleg, most mit néztek így rám? Brigitta ma is megkérdezte Alekoszt, hozzon-e neki egy italt és nem ujjnyomozta össze a poharat. Figyel a részletekre. Magdi hangos. Alekoszt zavarják a hangos nők. Olgának sajátos érzelem kinyilatkoztatásai vannak, kicsit olyan, mint ő. Pontosan azt várta tőle, hogy elutasítsa a randin a csókot. Ilyen lányok nem szoktak az első randin csókolózni. Veronika. Igen, ő szép. És lehet, hogy rájátszik, sokan azt hitték, buta és megedződött. Mint egy pontyos tóban a pontyok, akiket már sokszor kifogtak és visszadobtak. Pontyostóbazmeg. Alekoszt meglepte, hogy a Pajkos Póni szeretne az alázatos rabszolgája lenni, mert ilyen beosztásban még nem volt senki az életében. Dörzsölöm a halántékom és nyüszítek.

A szívceremónia miatt előre forgatom a szemem, de ez most valami más. Ma újra kellett néznem, mert még a nyálam is folyt röhögés közben, mindent értek, MegLepke. Kedves Hölgyeim, Drága Lányok, bámulatos egyben látni ennyi női agyat! Felizgat a fejetekből áramló erotika! Erős kezdés, a következő mondatokat megpróbálom szó szerint idézni, higgyétek el, megéri. Ma azt a lányt küldöm haza, akiben a legkevésbé bízom. Lehet, hogy kegyetlennek tűnök, de a szerelem dzsungel, amit csak a megérzéseiben bízó rambók élhetnek túl. A szerelem dzsungel, rambók, sírok. Az első kulcsot egy olyan lány kapja, aki sokszor kiszámíthatatlan, de ma, mikor az ajkuk összeért és heves csókban forrtak össze, már tudtam, maradéktalanul bízhatok benne, Veronika. Most is összeforrnak, ennek a ceremóniára nézve pillanatokon belül beláthatatlan következményei lesznek. A következő lány olyan, mint egy rejtvény, de Alekosz megfejtette. A csodálatos Olga. A csodálatos Olga ölelése közben Olivért mutatják, aki rázkódik a röhögéstől és nyüszít is hozzá. Olivér! Ha nem bírsz magaddal, kiküldelek! Elrontod az ünnepi hangulatot. Olivér rázkódik a röhögéstől, a lányok is elröhögik magukat. Olivér nyög, elnézést…. Tiszta szájfény a szád! Alekosz kibírja, és ő nem röhögi el magát, folytatja.

Andrea olyan, mint a legnemesebb pálinka. Először gyümölcsízű, aztán éget, végül szétárad bennem a forróság. Másnap pedig iszonyatos szájszaggal ébredek, miután egész hajnalban rókáztam, ezt már én teszem hozzá. Alekosz hosszan öleli és most rendhagyó lesz. Kiküldöm Olivért. Mert Olivér folyamatosan küzd a röhögőgörccsel, de minden pillanatban ő marad alul, már én is röhögök. Barbarában Alekosz tökéletesen megbízik. Ha egy nap megírja valaki az Alekosz lexikont, őt bízom meg a szerkesztésével. Ismeri a mozdulataimat, a hangulataimat, még azt is, hová esett a szempillám…..Na ez volt az a pillanat, mikor eldobtam kaszát-kapát és üvöltve átadtam magam a percekig tartó röhögésnek. Nem láttam és nem hallottam semmit, ráborultam a fotel karfájára és artikulátlan hangokkal, minden nőiességet nélkülözve, ordítva röhögtem, így csak ma tudtam meg, hogy Brigitől béke költözik Alekosz lelkébe. A két tesó úgy áll, mintha pofán rúgta volna őket a ló. Beatrix olyan nemes, vad, hogy a legtöbb vadász azonnal puskavégre kapná. De elhibázná. Nem tudnék bízni benned. Mielőtt a testvérednek adnám a kulcsot, kérlek, távozz a Villából. Beatrix bőgve ki. Magdi, így is szeretnéd ezt a kulcsot. Igen, Magdi bőg Alekosz vállán. Nincs semmi baj. Nincs nálam zsebkendő. Adnék. Újra üvöltve felröhögök, én ezt nem bírom. Olivér most már visszajöhet, ha Olivérnek hat pitvar lenne a szívében, mindegyik lány egy-egy lenne. Na menjünk be és lazítsunk.

Azt hittem, ez Alekosznál ez egy sima bebaszást jelent, de nem. Fél óra alatt végigsmárolta a csapatot. Kivéve Olgát és a Pajkos Pónit, akinek a későbbiekben még fontos szerep jut. Olga a fürdőszobában törölgeti Alekosz válláról a taknyot, amit Magdi rábugyborékolt bőgés közben. Mesélj nekem, milyen volt a csók? Ki akarod próbálni? Nem, nem akarja, de majd egyszer megmutatja, milyen érzés ez, kíváncsi, mit fog szólni Alekosz. Mit érzel, mikor látsz engem csókolózni mással? Utállak. Csillagos ötös Olgának. Hopp, máris Barbi, úgy látszik, Alekosz ma minden csajjal a fürdőben privizik. Most éppen arra kíváncsi, milyen az, mikor Barbi ideges, aztán csőröznek, Barbi úgy közelít, mint egy úthenger, és amikor azt mondja, de most valami normálisat, megint felröhögök, ki tudja hanyadszor. Mmmm…. Elképesztő vákuumod van! Most mennem kell, mert dolgom van. Igen, kérdez Veronikától valamit. Itt lett végem. Van egy evezőlapát, az egyik felén egy párduc, a másikon egy nyúl. A nyúl nem reszelgeti a körmét, hanem pipázik. A kérdés pedig a következő: miért nem fél a nyúl? Mert a párduc elsüllyed. Mert nehezebb, mint a nyúl. A válasz nem jó. El se bírja őket az evezőlapát! Alekosz nem visít, én igen, elárulja Veronikának a választ. Négyszemközt. Ide, a rötyibe? Ez az a pillanat, mikor azt akarom, hogy ennek a műsornak sose legyen vége.

Alekosz nem azért hívta ide Veronikát, hogy elmondja neki, azért nem fél a nyúl, mert okosabb, mint a párduc és el is felejtette, hogy azt ígérte neki, hogy azt is elmagyarázza, miért lóg a cipőfűző. Alekosz csak egyvalamit tud, hogy Veronika csókja ellenállhatatlan. Smár. Majd rögtön utána Veronika: kicsit mogyis volt a leheletem. Végem van. Akarom ezt a nőt. Adoptálni fogom. Hazahozom és vele akarok lenni a nap huszonnégy órájában. Utána még kis combsimi, Alekosz gonosz. Azért, mert Veronika ki van éhezve. Kérdezhetek valamit? Most akartam menni. Már le sem írom, hogy zokogok a röhögéstől. Jön a Pajkos Póni pisilni, hihihi. Alekosz őrület felkiáltással végigsétál a nappalin, odalép Brigihez. Szeretne neki valamit elmagyarázni, amit bizonyára nem tud, és egyben lesz egy kérdése is. Gyere. Pont ide? Négyszemközt akartam veled lenni. Na most Pajkos Póni már nem pisil, mert nem hallani csurgást, vagy kakil, akkor meg Alekoszék nincsenek négyszemközt, de mindegy. Elgondolkozom, csókolóztam-e már úgy, hogy mellettem két méterre valaki éppen… nem is gondolkozom ezen, mert belegondoltam a kommentekbe, mi lett a lepényhalból is, ugye. Csók Brigivel is, hogyne, kezdem félteni Alekoszt, még összeszed egy szájpenészt itt nekem. Nem kell mondanod semmit. Tudom. És én se mondok semmit. Megbeszéltük. Alekosz! Brigitta! Meg akarok élni egy ilyen beszélgetést. Úgy, hogy közben mogyis a leheletem. 

Köszi, Sigis, izé, írhatnál tárgyat :D
 

Címkék: alek
635 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.19. 23:44:35

@lami83: tök jó?? Rendkívül kínos volt: összevissza beszélt, okoskodott, fontoskodott, nyalt mint a kisborjú (tudja mélyentiszteltfábriúr, én a médiában szeretnék dolgozni, ezért szeretnék kérdezni valamit Öntől,stb.), közönséges volt, izgága, ellenszenves, tolakodó, tapintatlan és indiszkrét. Unalmas, kb. tinilányos sztorijai voltak és volt olyan ostoba, hogy elmesélte, milyen megbízhatatlan munkaerő, hiszen a nagy hajtás közepén ott hagyta a melót (gondolom ő ezt úgy gondolja, tökös, jófej dolog volt). Soroljam még?
Fábry is unta, kényszeredetten nevetgélt és egyre mélyebb ellenszenvvel nézte.
Igen, a legnagyobb sztárok a végén vannak, jó is volt az Ismerős arcok. :D

Albino Vernyul 2011.05.19. 23:46:50

@lac64: Elkezdett valami tortenetet, hogy milyen nehez a hosteskedes, es hogy egy pasival osszezordult, aztan lehetett kifutyulni amit mondott, atment egyszeribe.. Van az a bajolgos stilusa, azt nyomta az elejen, de itt kiesett belole.. Es megtudtuk, hogy 240 negyzetmeteres hazuk van/volt... Felhordules, erre, hogy az videken kicsi.. Juj...

Thulea 2011.05.19. 23:49:03

@pushpang: Nekem némítva ment... mit tett ez a némber? Az affektáláson kívül? :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.19. 23:49:44

@csicserierika: most már csak azt nem értem, vajon miért mesélte el ezt a hihetetlenül megdöbbentő, óriási sztorit? :D
Na meg a piros ruhája, az is micsoda téma, aminek 2x is nekifutott, belebeszélve Alekosz videójába, pedig Fábry le is keverte.
Tényleg ciki volt.

Albino Vernyul 2011.05.19. 23:50:05

@lac64: Visszavedlettem egyszeri vernyulla, mar nincs haboru, jonnek a sima hetkoznapok.. Tudod, mikor elassak a csatabardot..;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.19. 23:52:49

@Albino Vernyul: az hagyján, de a végén el kezdte vizsgáztatni Fábryt, hogy mikor volt ez, meg az (évszám), ki volt az első női Nobel-díjas, stb. És hogy megdicsérte mindig a F.-t, aki mindent tudott. :D
Mégis mi a faszt gondolt, kivel beszélget, Gombival?

lac64 2011.05.19. 23:53:57

@Albino Vernyul: Azt hittem, hogy Ani kegyvesztett lett ;)

_most_ 2011.05.19. 23:53:58

@pushpang: nekem tetszett, nem beszélt összevissza, végig lehetett követni, a sztorik tényleg nem a legjobbak voltak, de hát gondolom ez volt megbeszélve. Ja szar volt a meló, otthagyta ebben mégis mi a kivetni való. Fábry minden vendégét unja, szerintem Évát annyira nem unta.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.19. 23:55:04

@Albino Vernyul: kár, nekem az egyik kedvenc szavam lett a kalazsnyikov, úgy, zs-ével. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.19. 23:58:49

@lami83: hát, te tudod... :)

Szerintem, amit előadott, az tök jó lehet borozgatás közben a haverokkal, oldottan, de nem egy elég nagy nézettségű tv-músorban, ami akár az előmenetele, hőn áhított médiakarrierje(?) szempontjából is fontos lehet. Ennyi esze sincs és ennyi önkontrollja se.

Albino Vernyul 2011.05.20. 00:03:18

@lac64: @pushpang: Nem lett.. Amugy "karazsnyikov", ahogy csicseri emlitette.. Meg a vegen vissza kell irom...;)

www.youtube.com/watch?v=DZZxsIWO4KM

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.05.20. 00:06:08

@Albino Vernyul: természetesen r-rel szándékoztam írni, de a régi beidegződések ugye.. :)

Albino Vernyul 2011.05.20. 00:11:09

@lac64: Ja tenyleg, es mit alkotott picinyke kedvencunk..? Ugy hallottam Tordas pusztitotta az agysejteket..;)

_most_ 2011.05.20. 00:16:33

@pushpang: hát én eddig is bírtam Évát, így nyilván a Fábryban lévő viselkedése is tetszett, mivel hozta önmagát, amúgy nem szoktam nézni a Fábry showdert, mert rám unalmas és Fábryt ki nem állhatom.

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.20. 00:20:44

@lami83: a legnagyobb sztarok? Van humorerzeked, apam! :))

lac64 2011.05.20. 00:23:40

@Albino Vernyul: Igen Tordas, VV Ági és Gombi volt a vendég. Ani nem volt rossz, bakit nem vettem észre, nagyobb nyelvtani hibát sem. Viszont most nem annyira tudta követni a dolgokat, a váratlan helyzetnél (elment a skype) kicsit tanácstalannak éreztem, mintha fáradt lett volna.
Tordassal nem volt baj, normális volt.

kitikati 2011.05.20. 00:29:46

@lac64: én is azt vettem észre, hogy Gigi, bár nem olyan szép, mint Anikó sokkal talpraesettebb, váratlan helyzetekből jobban ki tud jönni.

lac64 2011.05.20. 00:45:24

@buppi: Nekem az az érzésem, hogy Gigi régebben van kamerák előtt, illetve voltak fellépései, emiatt kevésbé lámpalázas. Majd Ani is belejön. Egyébként ahhoz képest, hogy műsorvezetés terén mindkét lány nyeretlen kétéves, nagyon jól megoldják.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.20. 02:34:11

@pocokpocok: @bimmer: @sirokkó: Olga volt a legszexibb és a legcsinosabb. Kibújt belőle a vadmacska.

Spéter46 2011.05.20. 05:15:34

@Peter_Cs: Nem a "vadmacska" hanem a vasmacska!

avanivi 2011.05.20. 07:30:23

@bimmer: Megnéztem,nagy hiba volt.
Szeretném a férfi kommentelőktől megkérdezni, hogy ilyen esetben lehet , kontrolálni az agyat, hogy a test nyugodt maradjon?

Soror Formoza 2011.05.20. 08:01:57

@avanivi:
Akinek van az tudja kontrollálni, bár a fontos döntéseket nem az agy hozza meg. ;)

pocokpocok 2011.05.20. 08:10:45

@pushpang: a Fábryshow-ban ismét bebizonyította, hogy még vendégként is problémás..

pocokpocok 2011.05.20. 08:11:59

@avanivi: háát, szerintem ha vki fél éve nem szexelt már, képtelenség, ha egészséges férfi, hogy erre ne álljon fel..

avanivi 2011.05.20. 08:41:39

@gyvy: nézd meg amit bimmer linkelt!

Hurri Kán 2011.05.20. 08:42:32

@avanivi:
Ok. De mi lesz, ha nem tudom magamat kontrollálni?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.20. 08:55:07

@pocokpocok: Nem hinném. Vicces és szórakoztató volt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.20. 08:55:49

Szerintem az este
Marad: Barbara, Brigitta, Olga, Veronika;
Megy: Andrea, Magdi.

avanivi 2011.05.20. 09:02:35

@gyvy: Hát figyi ! Gondolom feláll!!
De lehet, hogy a csodálatos gatyó mindent takar.Nem akartam, de kényszeritettél,hogy leírjam, de @Soror Formoza: leítra, hogy nem az agy hozza a döntést,tehát a helyzet rosszabb,mint gondoltam.

Hurri Kán 2011.05.20. 09:05:33

@avanivi:
JAh, értem... :D Közben megnéztem: hát ha rajtam egy ilyen kisbálna kezdene el fickándozni, rendkívül erősen kellene kontrollálni a lábaimat, hogy ne rúgjam le magamról páros lábbal... :D
Balekoszt elnézve, igazából nem tudom, mi az, ami kiváltaáá nála azt a hatást, hogy ne tudjon kontrollálni :DDD

avanivi 2011.05.20. 09:18:07

@gyvy: a pia, de csak az akarat marad. /assssziszem kirakom a 18-as karikát.

Hurri Kán 2011.05.20. 09:19:37

@avanivi:
A hellén alfamén eddigi tevékenységét látva azt kell mondjam, ha nem iszik, akkor se tud kontrollálni :DDD

avanivi 2011.05.20. 09:31:32

@gyvy: Megnéztem a tegnapi öfit, hát katasztrófa!
Bement a villába,tizenhat mindenre képes nő,és ez a fasz pelenkában fürdik velük, és hülyeségeket beszél,ezek a libák pedig vihognak" mint akit b@szni visznek"/ ezt nem én mondtam/
Mikor esik le a tantusz , és melyiknek?

Spéter46 2011.05.20. 09:32:54

A mán biztos, hogy még a hellének sem tudják Alekosznak felállítani.... a figuráit egy játszmához sem!

Hurri Kán 2011.05.20. 09:44:17

@avanivi:
Ebből a jóemberből én azt is kinézem, ha egy nő meztelenül melléfeküdne, azt is bepelenkázná :)))
Lehet, legközelebb egy kórház-realityt szerveznek neki :DDD

Albino Vernyul 2011.05.20. 09:52:20

Nagyon belendultetek..;)

ruzs54 2011.05.20. 10:29:29

a life.hu-n találtam a linket a hozzászólásoknál.veronika sem ismeretlen a show-bizniszben.szerintem már meg sem lepődunk..showmodels.hu/fotok/...a másikon idősebbnek van beírva de nagy a hasonlóság...www.harashow.hu/inc/pornosztarok_pop.php?nev=Nikki_Rider_... épp ezért itt az összehasonlításként a menyasszonyi-show adatlapja is ..alekosz.rtlklub.hu/jeloltek/999

ruzs54 2011.05.20. 10:32:55

showmodels.hu-nál a galériában van a kép róla

ruzs54 2011.05.20. 10:36:11

harashow.hu belépés,pornósztárok niki rider néven

Spéter46 2011.05.20. 11:16:35

Én már napokkal korábban mondtam, hogy Olivér saját vállalkozásába szedett össze kurvákat az ország minden pontján. A bejutás feltétele az volt, hogy a műsor után - ha nem nyer az illető - Olivérnek kell dolgoznia.
Ahogy befejeződik a műsor, Oli soha többé nem dolgozik, csak délelőtt kiviszi a kurvákat az utakra és a kamionos pihenőkbe, este pedig pénzzel együtt összeszedi őket. Párat pedig éjszakai szórakozóhelyeken és kiközvetítés útján fog hasznosítani. Ez az "elit" csapat. Alekosznak, meg mindenki szarik a faszára!

Ayesha (törölt) 2011.05.20. 11:18:58

Szia mindenki, remélem ti jobban vagytok ma, mint én:)

Egyébiránt nagyon tudok kuncogni azon, ahogy Olivér adja a naivat, hogy ő nem tudta a szárcsákról, hogy kurvákok...

rianna 2011.05.20. 11:24:18

@ruzs54: vagy az rtl-nél dolgozol és a megfelelő pillanatban bedobod a frekventált helyekre a linkeket az aktuálisan lejáratandó némberekről:D

Amúgy nekem úgy tűnik, hogy a hárásós csaj csak hasonlít Veronkára.

rianna 2011.05.20. 11:25:50

@Spéter46: a retek válogatta őket, nem olivér, az utógondozást azért lehet, hogy ő fogja végezni.

ruzs54 2011.05.20. 11:30:17

@rianna: nekem is ugy tünik,hogy csak hasonlit.:-)amugy a barbara-samanta oldal már nem található.nyilván megszüntették.meg volt a felhajtás és kész.

Spéter46 2011.05.20. 11:34:22

@rianna: A retek legfeljebb azok között válogatott, amit a rőfös Olivér eléjük vitt. Ezért kampányolta végig az országot, - még Erdélyt is - hogy megfelelő számú kurvát találjon a műsorhoz. Ezzel Alekoszt is magához kötötte, hiszen nem vitásan neki köszönheti a hülye görög a győzelmet, és ezzel a műsorral fizeti ki a Pinainasát, akinek ezután évekre meg lesz a masszív és biztos bevétele!

Ayesha (törölt) 2011.05.20. 11:37:04

@Spéter46: etikai szempontból meg emberileg, undorító. Viszont ügyes húzás.

rianna 2011.05.20. 11:41:37

@Spéter46: igen, egészen biztos, hogy a retek egyetlen emberre bízta az egész műsorát, mert ez így szokott lenni:DDD

locsolóember 2011.05.20. 11:44:49

@Soror Formoza:
Bezony. S a (görög) kultúra védelmében gladiátorokkal körülvéve gyújtok soha el nem hamvadó görögtüzet.

ruzs54 2011.05.20. 11:55:37

@rianna: 5.55-nél mondja,kőbunkóolivér hogy ő válogatta a csak a legjobb jelőlteket. alekosz.rtlklub.hu/video/128361

ruzs54 2011.05.20. 12:01:40

nem tudom már hol,melyik kommentek közt olvastam,hogy tegnap azzal a szottyadt koszorúval a fején és a pelenkával a seggén, írtó jót röhögött a görögbikán.DDD

rianna 2011.05.20. 12:02:54

@ruzs54: az lehet hogy ott volt és részt vett, de kérlek, kérlek értsétek meg, hogy nem adták a kezébe a castingot, sem semmi mást.
Az, hogy Olivér Alek barátja, csak egy pluszt adott a műsorhoz, közelebb hozta az egészet a nézőhöz, hiszen ismeri a szereplőket, és nem "arctalan" szerkesztők válogatták kedvencük jelöltjeit. Ennyi, nem nagy ördöngősség.

foxglove (törölt) 2011.05.20. 12:23:54

A Fábryt nem lehet valahol megnézni? Most olvasom, hogy Éva megint adta önmagát, kíváncsi tettetek.

Ayesha (törölt) 2011.05.20. 12:28:59

@foxglove: rtlmost-on fent szoktak lenni a már tévében leadott műsorok.

Albino Vernyul 2011.05.20. 12:32:41

Apropo.. Eva vagdaltat.. Mellet..

Spéter46 2011.05.20. 12:35:02

@rianna: Én azt soha nem állítottam, hogy az egész műsor egy ember kezében volt és van. Ehhez elég elolvasni a stáblistát az egyes részek után!!!
Én csak arról beszéltem, hogy a kiválogatás a Pinainas kezében volt. Azért az nem lehet véletlen, hogy lassan az összes bent lévőről így, v. úgy de kiderül, hogy bárcás! Egyszer menj el egy ilyen "castingra" és megdöbbenve fogod látni, hogy az ott megjelentek mind ismerik egymást, és mindenki valakinek a valakije!
Így volt ez a VV4-nél is!!!!

agatsu 2011.05.20. 12:37:48

@pocokpocok: :DDD Nem volt lelkierőm 300 kommentet végigolvasni...:)))de örülök, hogy más is megjegyezte ezt a filmet, Alekoszon kívül! Így azért megnyugodtam kicsit!:D

csicserierika 2011.05.20. 12:46:37

@agatsu: ez a nyulas téma már a vv-ben is volt említve a lakók között.
Nincs új a nap alatt, csak itt is bevetette.

ruzs54 2011.05.20. 12:51:21

@csicserierika: már fél éve nem tudott uj filmeket nézni,hogy bővítse a szókincsét a szlogenjeit,muszáj a régieket puffogtatni.

Spéter46 2011.05.20. 12:52:31

@csicserierika: Mivel, hogy egy újszülöttnek minden vicc új!:-)

Norcsesz 2011.05.20. 12:54:52

Na, kedves "kollégák", a tegnapi adás is kimaradt... Csúszok le a lejtőn :D Hogy tartsam így a lépést Veletek? :)

foxglove (törölt) 2011.05.20. 13:03:14

Megnéztem, nem akartam lemaradni Éva karrierjének csúcspontjáról. Tökéletesen felkészítettetek rá.

Norcsesz 2011.05.20. 13:05:36

@Spéter46: Szégyellem is magam kellőképpen :) De igyekszem behozni a lemaradást.

csicserierika 2011.05.20. 13:07:07

@ruzs54: spéter megadta a választ.
Veronikának is minden új, még az is, hogy hogyan kell leszűrni vmit.

Spéter46 2011.05.20. 13:08:59

@Norcsesz: Biztos vagyok benne, hogy utolérsz minket. Csak szorgalmasan és főleg kitartóan! Mert kitartás az kell hozzá! :-)))))

Spéter46 2011.05.20. 13:12:19

@csicserierika: A "szűrés" az csúcs volt! Üvöltözött a félelemtől, hogy "én nem szűrtem még soha".
Olyan ez az egész mint egy álom.

ruzs54 2011.05.20. 13:17:35

@csicserierika: egyet értek veled.alapjaiban elvannak tévedve a ma tizen-huszon éves lányok.(tisztelet a kivételnek)semmi háziasság nincs bennük.még maguk körüli rendrakás se.nem hogy alapvező konyhai tevékenység.

ruzs54 2011.05.20. 13:19:16

@Spéter46: nyilván még tapasztalatot se szűrt még le soha.DDD

csicserierika 2011.05.20. 13:27:33

tegnap Alek nagyon Barbara hatása alá került, ami nem tesz jó a műsornak.Remélem, hogy korrigálni fog, mert nekem sem tetszett, hogy az erotikus számot illedelmesen és unottan nézte.
Ahogy összenézett Barbival, az mindent elárult. Ha így folytatja, akkor összecsomagolnak a lányok, oszt agyő.
Most vagyunk félidőnél, remélem, ez volt a mélypont.
Nem kérek megjegyzést, hogy az egész az :) Tudom, magas labda volt :)

ruzs54 2011.05.20. 13:33:40

@csicserierika: mindig azt hisszük,ennél lejebb már nincs,és mindig kiderül,hogy de van,de van.

csicserierika 2011.05.20. 13:35:46

@ruzs54: mégis csapkodod azt a magas labdát? :)

csicserierika 2011.05.20. 13:40:19

olvastátok a velveten, hogy Évicica megcsináltatja a melleit?

ruzs54 2011.05.20. 13:51:19

@csicserierika: menj a picsába a hülye alekoszoddal együtt.DDD

csicserierika 2011.05.20. 13:56:23

@ruzs54: most mi van? Látom a három d-t a végén , mégsem értem.

csicserierika 2011.05.20. 14:13:30

@ruzs54: na ,jól van, most dolgom van.
Visszanézek, addig gondolkozhatsz.

pocokpocok 2011.05.20. 14:32:57

levették a virslis adatlapját, szóval ő volt:Erről ennyit!

pocokpocok 2011.05.20. 14:35:18

@pocokpocok: te se fogsz már szoptatni anyukám!

Hurri Kán 2011.05.20. 14:48:13

@csicserierika:
Márpedig nehéz lesz elkerülni :)))

szkeptikus antiszeptikus 2011.05.20. 14:51:28

Levettek a virslis adatlapjat?? Ezek szerint mediatortenelmet csinal/formal ez a blog/kozosseg?
Hajni meg hol a izebe van mar az uj posztjaival? A kotelesseg az kotelesseg... :)

pocokpocok 2011.05.20. 14:54:39

@KancsiPista: le ám, egy fél órával ezelőtt próbáltam mindkettőt, error!

Spéter46 2011.05.20. 14:56:40

@pocokpocok: Szoptatni nem, de szopni...?
Ugyan mán miért nem?

pocokpocok 2011.05.20. 14:57:33

www.harashow.hu/inc/pornosztarok_pop.php?nev=Nikki_Rider_
ez nem ő!
a korábbi link nem tudom mi volt, de nem jön be: ha erre gondoltatok, ez nem ő:de éppoly sz.r a szája

pocokpocok 2011.05.20. 14:59:07

@Spéter46: mellműtét után?
ugyan, már most aggódik, hogy lógnak, azt hiszed, ha lehet is a műtét után(ha nem is szilikon, de egykis felvarrás) majd pont ő fogja kockáztatni, hogy a tej súlya lehúzza?
bocs, nem ő, Ez!

Spéter46 2011.05.20. 15:00:12

@KancsiPista: Hajni szégyelli a bandáját, és a Sugovica partján üldögél egy üveg Sligovicával :D

Hurri Kán 2011.05.20. 15:00:53

@Spéter46:
Ezt mondjuk mélységesen meg tudom érteni :DDD

pocokpocok 2011.05.20. 15:00:56

@pocokpocok: várjunk csak, de lehet:uaz a köldökpiercing, mint amit tegnap este láttunk!

Spéter46 2011.05.20. 15:01:49

@pocokpocok: A szopáshoz nem kell hogy teje legyen!

janeausten 2011.05.20. 15:29:30

Meg kéne kérdezni Hajni szempilláját, hol ejtette el Hajnit...)))))

krj 2011.05.21. 22:41:14

legalább kirúgták azt a lepcsesszájú proliribancot (Beja).
süti beállítások módosítása