Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X126

2011. április 22. 15:30 - Hódos Hajnalka

Hát VV Olivérnél nagyobb zsigeri tahót keveset láttam, pedig Ibrát is elég sokszor láthatjuk a képernyőn, na. Remélem, mindenki lelkiismeretesen böjtöl, én is, hogyne, de az milyen már, hogy négy órával ezelőtt kaptam egy telefont, levágtuk, mesélj, mi kell, most meg negyed marha van az étkezőasztalon? A nyelv is meleg volt még, hihi, azóta is transzállapotban vagyok. Barbár vagyok, tudom, majd vasárnap lesz kispipi, meg kiskacsa, meg a kisnyuszi meg kisizécske. Barika. Éjszakai képekkel kezdjük az öfit, Jerzsi és Gigi alszanak a hitvesi ágyban, baldachin nincs. Nem tudom, ki találta ki, hogy a szerelmespároknak a Laokoón szoborcsoport mintájára kell aludni, nekem volt olyan pasim, akivel soha nem aludtam egy ágyban, mert azt az elvet vallotta, nemhogy a párna meg az ágy nem közös, még a szoba se, így utólag azt mondom, nem is akkora hülyeség. Anikó és Gigi reggel egyből levették, hogy valami nem stimmel, Jerzsi kifordította magát az ágyon.

Jerzsi a fürdőszobában dohog Évának, csípején az elmaradhatatlan törölközővel, azért a tegnap este durva volt, kikötözni Alekoszt, nem tudja, mit szólna a Gigi, ha ő ugyanezt csinálná Évával és közben jégdarabokat dobálna a bugyijába. Én azt, hogy elég fantáziátlan dolog, de hát nemcsak barbár vagyok, khm. Éva hajhabbal kazlasítja a kazlat és mintegy mellékesen megjegyzi, hát igen, Gigi milyen féltékeny pillantásokat vetett rá, mikor Jerzsi őt dicsérte. Jerzsi bele sem mer gondolni, hogy egy másik lánnyal így szórakozzon. Gigi meg is kapja a magáét, körömvágás közben Jerzsi rákérdez, hogyhogy lekötöztétek? Hát a Giginek jött egy ilyen gellerje. A lényeg az volt, hogy meg akart minket egyesével csinálni. Megbüntettük, kenyegeti magát Anikó naptejjel. A te ötleted volt? Gigi vigyorogva bólogat. Nemtom, te mit szólnál, csattogtatja a körömcsipeszt Jerzsi. Kicsit neki furcsa, hogy Gigi benne volt a lekötözésben. Nemhogy benne volt, ő találta ki, néz fel Anikó. Gigi szerint tök poén volt, Jerzsi fordított esetben nem csinálna ilyet. Gigi forgatja a szemét és megjegyzi, tudna ő is olyan dolgokat mondani, amiket meg ő nem csinálna. Majd akkor később beszélünk, fejezi be a pedikűrt Jerzsi és bevonul, a két lány néz egymásra, mindkettejük tekintetéből a következő olvasható ki: ez egy faszbazmeg.

Zsófi már megint a habüsből zabál, én nem tudom, hol szocializálódott ez a kis liba, mondjuk én tudok bicskával enni úgy, hogy egy kezemben tartom a kinyeret , a szalonnát és a hajmát, mert a papa ebből presztízskérdést csinált, és abban is nagy volt az egyetértés köztünk, hogy a hajába krumpliból csak az a jó, amit a kotlában a disznóknak főz, a mama meg óbégatott, hogy hát nincs mit enni itthun, de ettől függetlenül már van itthon halkés, halvilla is, meg asztali szemetes is. A téma Jerzsi kapcsolata Évával, Gigi egy darab hatalmas nagy kiakadás, Zsófinak elég volt az, hogy lepatkányozta, úgyhogy két lépés távolság. És még Gigi ugatott a párbajon Évának a Jerzsi miatt! Egy ország előtt! A tegnapi mondatával meg Jerzsi betette a nagykaput. Hogy idilli, családias a hangulat. Ezt mondta. Most meg itt van talonban és arra vár, hogy Jerzsi mikor óhajt beszélni vele. Hát a fasz kivan. Ja, ezt nem Gigi mondta, csak nagyon beleéltem magam a történtekbe.

Hájcsajok, lép be Jerzsi, ha Giginek van egy kis ideje, akkor beszélgethetnek akármikor. Zsófi lelép, a maradék zabálnivalót nem viszi magával, ott egye meg a fene. Nézzük a jelenetet, amit Lilu úgy aposztrofált, a Villaszerelem nagyon-nagyon szép lezárása volt. Szerintem Jerzsi egy segg volt, de nem vagyunk egyformák. Jerzsi agya egyébként néha elnyomja az érzéseket. Ha beszél az érzéseiről, akkor jön rá igazán, hogy mi is van benne. Azokat a dolgokat nem felejtem, amit köszönhetek neked. (fordítás: nem voltál rossz az ágyban) Általad rájöttem magammal kapcsolatban sok mindenre. (fordítás: ha te is megálltál nekem, akiről azt gondoltam, sokkal jobb csaj vagy, minthogy szóba állj velem, akkor kinn szétkúrhatok mindenkit) Az emberek, a nézők semmit nem láttak volna belőlem, ha te nem vagy. (fordítás: baszki husom, az ötödik héten úgy kiesek, mint a huzat, ha te meg a köcsög tesód, akit kiejtettem a párbajon, mondom kiejtettem a párbajon, vágod, nem vagytok.) Nagyon jól éreztem magam veled. Ritka jól. (fordítás: nem semmi, ahogy furulyázol, öcsém, azt hittem, kiugranak a szemeim, mint a fiók) Nagyon fontos pontja vagy az életemnek (fordítás: na most rátérnék arra, hogy lapát, csak még nem találtam ki, hogyan.)

Nagyon boldog voltam veled. (fordítás: tényleg kurvajól furulyázol, anya, huhh, felállt a farkam, ahogy visszagondoltam) Szeretlek ugyanúgy tovább, mint embert. (fordítás: na tipli a picsába, Gigikém) Azt éreztem, hogy olyan könnyen el tudlak engedni és hogy van ez, hogy van ez? (fordítás: most mit nézel ilyen értetlenül, nem is szerettelek sose) Rájöttem arra, hogy megerősödtem belül. Lelkileg. (fordítás: már most kolonc vagy a nyakamon) Nekem most arra lenne szükségem, hogy egyedül legyek, hogy függetlenséget érezzek. Hogy ne kötődjek senkihez és semmihez. Hogy ez a megerősödött állapot még jobban megerősödjön. (fordítás: figyelj Gigi, kinn hagytam a Bécit, aki lássuk be, akkora paraszt, hogy csorog a búza a zsebéből. Faszagyerek vagyok, meg akarom nyerni a VV4-et. Szeretnek az emberek, élni akarok, bulizni, dugni, sajnos te ebbe nem férsz bele, csőváz.) Az eszem viszont azt diktálja, hogy melletted akarok állni, meg akarlak védeni mindentől és mindenkitől. (fordítás: tisztában vagyok vele, hogy egy önző geci vagyok) Nem akartam játszani az érzéseiddel, nem akartam húzni ezt a dolgot. Ez az egész nem indult volna el, ha nem látom azt a Gigit, akit most látok. (fordítás: kibaszottul nem érdekel, hogy te most hogy vagy, mit érzel, a fasznak jöttél be a Villába, most mekeghetek itt neked még vagy fél órát) Nem merek neked olyat ígérni, hogy ha kimegyünk a Villából és…és akkor megkereslek (fordítás: azért kinn még egyszer dughatnánk egyet, kíváncsi vagyok, mit tudsz, ha nincsenek kamerák)

Újból meg kellene ismerkednünk, viszont nem biztos, hogy én bele akarok menni egy kapcsolatba. (fordítás: olyan kurvajól eladtam magam ezt az állami gondozott gyerek vagyok, akit mindig mindenki bántott szöveggel, ha kimegyek, én leszek az élet császára, bulizni akarok, élni, dugni, belehugyozok a trambulinról a medencébe érted, mert megtehetem, nem az ölebedként akarok innen kivonulni.) Gigi akkor ezt egy szakításnak veszi. (mit gondolt ekkor Jerzsi fordítás: na, nem is vagy te olyan hülye, azt hittem, nehezebben megy) Csak nem akarom, hogy azt érezd, hogy eldoblak, mint egy rongyot. (fordítás: faszom, lelkifurdalásom van, a picsába, tényleg egy geci vagyok, bocs.) Neked sok mindent köszönhetek, de.(fordítás: na most mindjárt bőg bazmeg, hogy utálom ezt.) Bocsi… Gigi végre feláll és kimegy a nyugiból. Lilu szerint évek múlva csak ezt a jelenetet fogjuk emlegetni. Gigi tusol, sír, az arcán érzelmek garmada, jóvan csajszi, elmúlik ám ez is.

Ki kit nem látna szívesen a döntőben, valljanak a visszaköltözők. Olivér kezd, Anikó az, akit legkevésbé szeretne a fináléban látni. Azért, mert az előző szériában volt már második helyezett Anikó és mivel nem lehet kiszámítani ezt a játékot, úgy vélem, mivel második nem lehetsz, pont azért, mert az előző szériákban már volt egy második Anikó, ezért első, harmadik vagy negyedik lehetsz. Én már itt elveszítettem a fonalat, ha rajtam múlna, ott dögölnék meg a Minótaurusz vendégszeretetét élvezve. Olivér meg sem szeretné reszkírozni, hogy esetleg Alekínnyót magad mögé utasítod, és ezért nem szeretnélek ott látni. Anikó elszámol kilencezer-hatszáznegyvennyolcig, aztán véleményezi a hallottakat. Ettől az arckifejezéstől én Olivér helyében nagyon szarul érezném magam a bőrömben. Baromság, amit mondtál, az Anikó a második helyen, hülyeségnek tartom. Tudom, hogy az Alekosznak szurkolsz. (hatásszünet) Rengeteg mindent mondanék, de nem teszem.

Zsófi Anikónak drukkol, és Jerzsit szeretné még a fináléban látni, bár bántotta a barátnőjét, de az amit az elmúl két hétben saját magában csinált, egy tök nagy dolog. Anikó, azt látom, hogy erős vagy és ezt nagyon jó látni, kezdi Gigi. Van egy-két negatív tulajdonságod is, azokkal tisztában is vagy, viszont ezek a negatív dolgok néha nagyon jól jönnek. Jerzsi ne haragudjon, de őt most nem tudja elemezni, akit nem akar a fináléban látni, az Éva, a viselkedési morál miatt. Éva, aki ma a talajgyakorlatos párbajruhát öltötte magára, gondolom, azért, mert azt hiszi, hogy ebben jól néz ki, felszívja magát, leszarja amit mondanak és nem véletlenül nem keresi a társaságukat. Kimegy cigizni. Nem is érti, minek jöttek ide be. A Zsófién háborog, nem a Gigién. Anikó meg Olivérén, ez milyen indok, Olivér hagyjad már! Benn is feszkó van, Jerzsi kérdőre vonja Zsófit, hol a diszkréció? Zsófi bután néz, ő nem akart konfliktust meg nem mondott semmit. Jerzsi nem mondta el, hogy mi van Gigivel és most kiderült, nem kellenek konkrétumok, hogy lejöjjön. Az első csókot, meg az intim kapcsolatot sem árulta el (Emlékeztetőül, a szállodás randi után a kertben: Olivér, volt minden.) Mikor Jerzsi azt mondja Zsófinak, gondolkodj felnőtt módra Zsófika, felröhögök, majd kis gondolkodás után tépni kezdem a hajam. Van elég. Igazad van, mondja Zsófi és otthagyja Jerzsit, az félhangosan utána szól, kislány, Zsófi visszanéz és nem mondja, hogy te meg egy segg vagy, hanem odamegy Gigihez, jobb, hogy vége van.

Olivér eközben azt ecsetelgeti a kertben, hogy neki meg Anikónak nincs keresnivalójuk még egy légtérben sem. Még vitázni sem akar. Éva tovább dühöng, bejött ide díszelegni meg mutogatni magát, négyszer öltözik át egy nap! Jerzsi az már nincs sehol, itt díszeleg. Két hete volt a párbaj, most megint itt ül az én konyhámban. Nem egy jó érzés. Gigi tele szájjal fröcsög Anikónak, szedje össze magát, vigye ki Évát, hagyja kinn a faszba, különben leszopja magát. Éva most már annak örülne, ha Anikó Jerzsit vinné, de az most már nem jöhet el. Ha csak össze nem ugrasztod őket, néz jelentőségteljesen Olivér, Éva pillantásából és a hihihi juuuujból arra következtethetünk, termékeny földbe hullott Olivér magja.

Gésaparti van, a fiúk a redőny előtt várakoznak. A lányok gésának vannak öltözve, mert gésaparti van. Lassan felmegy a redőny, az ki? Na, az a sonkás az Éva! Hallod, most úgy érzem magam, mint Amsterdamban! Őrült röhögés, szégyellem bevallani, de én is nevettem. Anikó a buli elején megsértődik Alekoszra. Nem tudok főzni, sem mosni. Takarítani sem szeretek, de a szexben olyan vagyok, hogy megőrjítelek benneteket. Szerintem nem, válaszolja Alekosz, Éva a háttérben huhuhúúúzva röhög. Alekosz most ezt játssza. Csak nehogy ennek a játéknak a végén én nevessek, mondja Anikó. Gigi táncol a fiúknak, legyezget a legyezővel veszettül. Minden egyes legyezésnél elönti az arcomat a pálinkaszag. Éva mintha egy kicsit izzadna. A szaké megtette a hatását. Gigi kiborul, durvus, hogy táncolni meg jópofizni kell Neki, Anikó gyorsan beletölt egy pálinkát, közben Éva visong, mert Alekosz a seggét fogdossa.

Gigi belekeveredik egy szerintem teljesen felesleges párbeszédbe Alekosszal, akit valamilyen oknál fogva Uramnak meg Gazdámnak szólít. Szerelmes vagy? Lehetséges. Mióta? Négy hónapja. Mesélj róla! Gigi egyszerre érez bűnt, vágyat, csalódottságot, szrelemet, ármányt, magányt. A szerelem egy ambivalens érzés. Ó, szépen megfogalmaztad. Nézd meg a barátomat. A barát – Jerzsi – pálcikával zabál és úgy néz Gigire mint egy kivert kutya. Gigi elmondja, a barát hasonlít valakire az életéből. Nem régóta ismerem, válaszol Alekosz. És mit tud róla? Lehet rá számítani, helyén van a szíve. És van hozzá esze is. Ezért van velem. Egyszer ez az ember szerelmes volt egy nőbe. Nagyon sokat jelentett neki az a lány, sok évvel ezelőtt. De még mindig beszél róla, benne van. Hát igen, az emberek meg az érzések percről percre változnak, bölcselkednek még egy kicsit, aztán Gigi megszólal, a folyó folyik tovább.

Az öfi végén Gigi felolvassa a nézői kívánságot, Olivér és Anikó vonuljanak be a nyugiszobába egy órára, hogy megbeszéljék a megbeszélnivalót. Olivér sörösüveggel a kezében egyenesen a kamerába nézve közli, nagyon szépen köszöni a kedves nézőknek, de ezt a feladatot nem hajtja végre. Ez van. Mindenben benne vagyok, de ezt nem hajtom végre. Nincs mit megbeszélnem az Anikóval. Ha tetszik, ha nem, egészségünkre. A kertben Évának hőzöng. Ő se akarná, tuti! El tudod képzelni, hogy esne a kedvesemnek? Oké, gyere be bazmeg, menjünk be a nyugiba, de az kurva élet, hogy csakazértis, hogy még jobban a saját igazamnak szerezzek érvényt, csúnyán beszéltem volna neki.

Nem az, hogy elküldtem volna a picsába, hanem, figyelj, nekem kurva kényelmetlen itt veled ülni, te nézz arra, én meg nézek erre és akkor sírás-rívás lett volna három-négy napon keresztül! És az senkinek nem jó. Abban a meghitt kis likban, azzal a nővel, akivel bántottam a szerelmemet, dehogyis! Isten őrizz! Anikónak lejött ezek után, hogy Olivér milyen ember. És neki ilyen embernek a társaságára nincsen szüksége. Jó reggelt kívánok, Piszi. És Pocok.

Címkék: vv4
836 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albino Vernyul 2011.04.24. 01:19:05

@sogeking: Nyami..;)
Az alabbi ajanlva a villalakoknak a ma esti bulihoz..:
www.youtube.com/watch?v=7xk_k64x7_k

pojaca 2011.04.24. 01:33:04

Ezt az onlájn közvetítésnek küldöm: www.youtube.com/watch?v=PGoaETiQPVc

Ezt meg a buli végére:
www.youtube.com/watch?v=04F4xlWSFh0

Albino Vernyul 2011.04.24. 02:40:06

A TIGRIS

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily müvész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pőröly? mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
Törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

Drótos Pipacs · http://drotvizsla.wordpress.com 2011.04.24. 06:53:47

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Ennek a versnek véletlenül tudom az első sorát eszperantóul(mert egyébként nem tudok eszperantóul):

Tigro, tigro brile brula

dr. gernika 2011.04.24. 08:23:35

@vitek: :DDDD Zseniális, én is Dezsőmél függő voltam,a szívem szakad meg, hogy már nem ír többet.

lac64 2011.04.24. 10:04:54

Szép napot mindenkinek.

A villalakók záróbulijáról:

www.youtube.com/watch?v=A671pbRTBuk

Böbe:) 2011.04.24. 10:23:23

@lac64: csak bele néztem...
de ez a Zsófi,tényleg egy kislány....
még csak azt sem mondanám rá,hogy nő...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 10:24:18

@Hódos Hajnalka: nono, ezt utoljára Trixi mondta, az Xfaktorban, úgy vigyázz! ;)

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 10:25:30

@sogeking: muzsika hagjai és ki is nekelem neked a magas szólamot ;P

vitek 2011.04.24. 11:03:22

@hullámpapír: neked is jó reggelt. Hajni duplázást ígért mára.

vitek 2011.04.24. 11:04:12

Nocsak, nocsak, miket nem írnak az Alekosz-Olivér-Vája háromszögről:

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/04/24/alekosz_szulei_feltik_fiukat_olivertol/

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 11:08:18

@vitek: reggelre, hogy pontosak legyünk! ;P

vitek 2011.04.24. 11:12:49

Ezt meg már többen is fejtegették itt a HVn:
www.stop.hu/articles/article.php?id=864218#null

Érdekesek ezek a dolgok, mintha a Retek ki akart volna szúrni Olivérrel, beküldték és most lejáratják a bulvárban. Mintha a fejükre nőtt volna, aztán most kicsit nyesegetik a szarvait, milyen finom megoldás.

Trevlovics 2011.04.24. 11:27:35

@vitek: hogy tessék? alekosz állatmentő műsorban? akkor most éva lesz a referencia anyaga? :)

ruzs54 2011.04.24. 11:28:46

@vitek: én is ugy vettem észre, hogy a tréfakapitányt a héten cserben hagyta a humorérzéke.inkább olyan erőltettre sikerült neki a bent lét.megpróbálta de olyan feszélyezve érezte inkább magát,és unalmasra sikerült olika nagy visszatérése.

Trevlovics 2011.04.24. 11:30:13

@vitek: a merev elzárkózás azért nem feltétlen a titkolt szerelem miatt lehet, az ananász másik fele (megvan, enikő) valószínűleg nem örült a bejövetelnek, olivér biztos megígérte neki, hogy egészen apró okot sem szolgáltat majd semmiféle cikkre meg szóbeszédre, szóba se áll vele, stb... más kérdés, hogy látjuk most ennek a kontraproduktivitását, illetve azt, hogy bármit meg lehet magyarázni ha szeretnénk úgy látni.

Trevlovics 2011.04.24. 11:32:19

@ruzs54: na, de itt nem olivérnek kellett szórakoztatónak lenni elsősorban. viszont nézd meg alekoszt, 2-3 hónapja egy teljesen unalmas megmondóember lett belőle, olivér visszatérésével meg ismét szórakoztató, illetve eddig tőle sehol nem látott emberbaráti erényeket és önfeláldozási hajlandóságot csillogtat. persze lehet a véletlen műve is, hogy pont most.

Albino Vernyul 2011.04.24. 11:33:18

@ruzs54: Viszont a benti viszonyokat eltorzitotta teljesen.. Gyakorlatilag a bentiek a bujtatott szovegeinek koszonhetoen alakitani tudjak a taktikaikat.. Foleg Alek... Elegge unfair volt ez az RTL-tol..

vitek 2011.04.24. 11:35:51

@Trevlovics: ja hát ez is benne van, az egészen biztos, de azért tényleg kicsit furcsán kezeli a helyzetet. Ez nem egy higgadt távolságtartás, láthatóan nyugtalan Olivér.

vitek 2011.04.24. 11:37:30

@Trevlovics: :)
amúgy az a vicc, hogy a bentiek közül köztudottan Anikó a nagy állatbarát, szóval abban a műsorban neki lehetne szerepe

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 11:38:48

@Albino "karazsnyikov" vernyul: hát, ezt a küszöböt a retek már réges-rég megugrotta sajna

vitek 2011.04.24. 11:47:30

@Trevlovics: annyi véletlen egybeesés még a világon nem volt mint ami ebben a műsorban van. Meg médiatörténelmi pillanat sem. Hihhhetetlen kérem, ami itt folyik!

ruzs54 2011.04.24. 11:48:34

@Trevlovics: a bemenetele előtt olyasmit mondott hogy felviditja a benti életet, ami ugy leült,ezzel szemben,én ugy láttam alekosszal is inkább csak nosztalgiáztak,hogy milyen volt anno.én mindvégig unalmasnak,és idegesítőnek állapítottam meg alekosz figuráját.kivéve akkor amikor most legutóbb megkötözték a csajok,és végül sikeresen landolt a tökein.-)az hogy önfeláldozónak adja most elő magát,az előző őfi-ben a hintába meg olyasmit mondott olivéréknek,hogy éva nem is lelkitársa,mert azt másképp gondolja,

ruzs54 2011.04.24. 12:00:23

@Albino "karazsnyikov" vernyul: igen ,volt egy pár unfair megoldása a szerkesztőknek a műsor folyamán,meg még lesz is a hátra levő időben bizonyára.csak azért,hogy semmi ne legyen unalmas,csak beszéljenek róla országszerte.

Albino Vernyul 2011.04.24. 12:38:30

@vitek: En ugy latom, Oli 3 dolog miatt ment be.. Erositeni Aleket, illetve infot juttatni be neki, es gyengiteni a tobbit.. Az erosites/info atadas megvolt, Jerzy elintezte magat, arra csak kicsit ra kellett segiteni par tanaccsal, Eva gyakorlatilag futottak meg kategoria.. A sotet lo Aniko.. O a veszelyes egy dontos egy az egyben osszecsapasnal, a kiszamithatatlan Alek ellenes szavazatok miatt, es mert eddig nem volt parbajon.. Ellene szerintem az volt az elkepzeles, hogy nem beszel vele, atnez rajta, stb, ezzel idegesiti.. Mivel Aniko ezt a tipusu feszultseget nem birja, ugy gondolta, elobb-utobb szep kis hisztik, bogesek, meg veszekedesek lesznek, ezek meg gyengitik a csajt.. Ilyen hatter dumakat is eresztettek meg Alekkal.. Ehelyett kapott egy koncentralt, es magat kemenyen tarto holgyemenyt, aki eddig az ossze kritikus helyzetben rakoppintott az orrara.. Es en nem mast latok Oli fejen ilyenkor, mint zavarodottsagot, hogy nem ugy megy, ahogy gondolta.. Az RTL altal eroltetett "megbeszelest" is azert tagadta meg, mert nem erdeke a helyzet konszolidalasa..

Zelefánt 2011.04.24. 12:44:00

@norah01:
Én Igazmondó Hintát szeretnék, belelültetném sorra a hozzám tartozókat, aztán vélhetően elvonulnék egy fa odvába remetének, évszázadokra.
Olyan nincs a raktárkészletben?

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 12:47:31

@Trevlovics:

Ha nem csinálja valóban meg, hogy kockára teszi magát Éváért, akkor csak duma a közönségnek, az önfényezés része.

De amivel gondom volt, az az, hogy utána azt mondta, a két csaj csak vívjon meg most a bekerülésért a fináléban...

Milyen lenne egy fordított beszélgetés, mondjuk Éva és Anikó arról beszélgetnek, hogy a két fiú, Alek és Jerzy inkább most vívjon meg a fináléba való bekerülésért, ezzel mintegy magától értetődőnek tekintve, hogy a nyerés nem lehet másé csak a lányoké, mindig minden körülmények között, és a fiúk csak kellék, támaszték ebben a a versenyben..

Alek eleve feltételezi, hogy a lányok szerepe itt csak másodlagos lehet, meg azért persze lehet, hogy be van tojva, hogy Anikó megnyerheti a finálét, ha bekerül, vagy pláne, ha a fináléban Éva, Anikó és Alek van..

Mindegy, mert bár Anikó a tehetség, a szépség és okosság maga (ami némi viperasággal párosul), én a nehéz eset, problémás Évára voksolok. Anikó meg fogja állni a helyét a nagybetűs életben, Évában nem vagyok biztos, ő túl önpusztító.

sogeking 2011.04.24. 12:50:44

@Zelefánt: azt hittem fántikát szeretnél:)

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2011.04.24. 12:52:45

Részlet Gigi fétis filmjéből
valovilag.postr.hu/gigi-fetis-filmje/

Fotók Gigi fétis filmjéből
valovilag.postr.hu/a-lakok-kompromitalo-kepei-videoi-18/

Béciről pedig egy elgondolkoztató videó válogatást. Ajánlott a megnézése.
valovilag4.postr.hu/beci-kicsit-maskent-video/

Albino Vernyul 2011.04.24. 12:55:53

@Trevlovics: Na nezzuk.. Ez az onfelaldozas kamu szoveg, Eva nem er annyit Aleknak.. A hatterben az van, hogyha most kimegy Aniko-Eva, es Aniko megy vissza az utolso parbajrol, akkor nagyon megerosodik.. Mint Alek koron kivuli, elolep elso szamu kihivova, ami valoszinuleg a dontoben olyan szavazok begyujteset is jelentene, akik nem szivesen szavaznak, de ha latjak az eselyt a nagy favorit Alek megbuktatasara, akkor Ok is leszavaznak.. Ugyan ez igaz a Racz testverek eddigi szavazoira, Ok is eselyet latnanak egy visszacsapasra.. Ez meg mar elerhet egy kritikus tomeget.. Raadasul, ha Eva kiesik Aniko ellen, az kozvetlen csapas lenne az Alek szurkolotaborra, hogy verhetoek.. Ezert merult fel Alekban egy megelozocsapas otlete, meg ha kockazatos is, mert meg most konyebb gyozelmet arathatna egy normal parbajban, es onnet sima lenne az utja a dontoben..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 12:57:47

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Tényleg gyengéje a csaj, egyértelműen vonzódik hozzá, mint eddig mindenki, aki bement a házba, Norbit kivéve.

Azért az nem ritka eset férfiaknál, hogy van egy stabil csajuk, akihez ragaszkodnak, de emellett szeretnek kalandozni is, viszont Oli tudja, hogy bármennyire is vonzó Anikó, kapcsolatra nem jó, túlságosan kikészülne tőle, Olinak a mindennapokra egy megadóbb, alárendelődőbb, engedelmes nő kell, Anikó viszont a sírás mellett nagyon kemény és kegyetlen is tud lenni, tulajdonképpen erősebb Olinál, erre érzett rá Oli, nem bírna vele, csak egy elszabadult szenvedély lenne, kilátás nélkül, ami alkalmatlan a hétköznapokra, oda nyugalom kell és stabilitás a háttérbe, gondolom Enikő ezt biztosítja.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 13:05:27

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Viszont közben beindult a Csillag születik, az is egy szavazós show, mindenkinek be kell osztani a pici pénzit, és azért lehet, hogy a Béci és Gigi szavazók már nem áldoznának egy bosszúra...

Abban egyetértek, hogyha Anikó kerül be a döntőbe, akkor nagyon erős lesz, és komoly kihívója Aleknek, de azért Oli egy elég nagy és stabil szavazótábort épített fel három hónap alatt Aleknek és tkp Évának is,

meg Alek benyomta, hogy mennyire szeretné, ha ketten lennének ott a végén Évával a fináléban, hogy a fanok is értsenek a szép szóból, hogy Aleknek az a kívánsága, hogy Évára szavazzanak egy Anikó-Éva párbajon..

MegLepke 2011.04.24. 13:11:58

Én azt várom már, hogy vége legyen végre. Hajni, bazz, ez a kitartás nem semmi!:D

Jah, és sonkás-kalácsos-tojásos szép napot mindenkinek!

az én rózsám vasutas 2011.04.24. 13:13:30

Ez nem a mi hétvégénk. Tegnap kikaptak a hokisok, ma hazamegy Gigi, előre félek a holnaptól. Ezek a katasztrófák hármasával jönnek. Remélem csak szimpla földrengés lesz és nem Béla megy vissza a villába.

A srácok remekül viselkedtek tegnap a búcsúpartin. Nem énekeltek, nem sóhajtoztak és nem járták el a csábtáncot. 9 pont, csak egy a minusz, Alekon nem volt nyakkendő.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 13:27:39

@ruzs54: mondjuk, amikor meglett 30 éves emberek jönnek ezzel a lelkitárs szöveggel egy olyan meterséges környezetben (de bárhol máshol), ami rákényszeríti őket szoros érdekszövetségek megkötésére a fennmaradás érdekében, akkor azért fognom kell a fejem

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 13:31:51

@MÁRIA TERÉZIA: zerintem a Csillag születik által elszipkázott szavazók nem képviselnek jelentős menyiséget
Valamylest más is a (szavazó)célcsoport, meg az a műsor még csak most indult be, még kell pár hét, mire az elmebeteg rajongásfüggő csőcselék úgy dönt, hogy az orra hegyén kisautókat egyensúlyozó jocikára költi a fél fizetését

sogeking 2011.04.24. 13:45:50

@nyuszómuszó: jöhet, hegyezem a fülemet :)

lac64 2011.04.24. 14:09:52

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Ejnye- ejnye, csak megírtad azt a scriptet? :))

Albino Vernyul 2011.04.24. 14:19:57

@lac64: Nem tudok scriptet irni..:)

Albino Vernyul 2011.04.24. 14:34:43

Durvus, jel pakolo feladat a regieknek, avagy befolyasoljuk csak oket tovabb..:
www.valovilag.hu/video/126417

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 14:36:52

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Hát estig még Anikó és Éva is meggondolhatja magát, lényegében azon múlik, hogy ők kikre rakják...

Én örülnék egy Alek, Anikó Éva finálénak...

sogeking 2011.04.24. 14:46:42

@Albino "karazsnyikov" vernyul: azért ott eléggé borul a dolog, hogy ők csak hárman vannak, nem négyen :)

zoxó 2011.04.24. 14:47:11

@Morci úr: 1. döglött oroszlánt nem rugdosunk, mert még feléled. 2. Miből gondolod, hogy még nem láttuk????

Albino Vernyul 2011.04.24. 14:54:49

@sogeking: Nem a darabszam a lenyeg, hanem, hogy kulso forrasbol szarmazo ismeretanyaguk is van, es ugy pakolgatnak..

sogeking 2011.04.24. 14:57:41

találtam egy érdekes cikket a Velveten:

Most kaptuk az információt, mely szerint a Balettcipő kávézóban enyhe alkoholos hatás alatt álló hölgyek csoportja elbarikádozta magát, és egy Csaba nevű férfit követel. Amennyiben a rendvédelmi szervek nem teljesítik ezen kérésüket, minden órában megkötöznek egy felszolgálót, és elfogyasztanak egy csésze madártejet.

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:01:55

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Azaz multkor Oli Anikot kijelolte Alek ellenlabasanak, most meg Jerzyt a leggyengebbnek.. Semmi kulso info nem kerul be a'la RTL..

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:03:31

@sogeking: Hahaha... A legfrisebb hirek szerint Lacit kuldtek tusztargyalonak..;)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 15:12:54

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Szigorúan elvileg nézve egy Jerzy Anikó párbaj volna "jogos"..

Éva háromszor volt párbajozni, Alek kétszer, Jerzy egyszer és Anikó egyszer se...

Természetesen nem ezen múlik, de ha a tiszta matekon múlna, és mint a foci vb-n egy bizonyos számú meccset mindenkinek le kellene játszania a döntőhöz, akkor most Jerzynek és Anikónak kellene mennie...

ha viszont esztétikai szempontból nézzük a dolgot, akkor egy két csaj egy férfi párbaj volna a kívánatos finálé...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 15:13:33

Hát, Hajni, drága, hiánypótlok, Holabög Rém helyett azt kell modjam, lóf@sz lesz itt, nem poszt

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.04.24. 15:16:20

@MÁRIA TERÉZIA: szerintem meg egy ÉVa-Anikó párbaj nagyot tudna szólni

Az a baj, hogy annyira le vannak már egy ideje osztva a lapok, hiába rágja a szánkba az aktuális műorvezető minden nap, hogy ITT MÉG AKÁÁÁÁÁÁRMI IS TÖRTÉNHET!!!!!, hogy gyakorlatilag tökmindegy az egész, úgyis Balek nyer

Sem egy Nyalekosz-Anikó, sem egy Erzsy-Ani párbaj nem tudna sem érdekes lenni, sem meglepő - már ha nem csal megint a retek, de már ezen sem háborog senki, megvonjuk a vállunk, nem is várunk mást, az egész műsort szétbarmolták már jó ideje

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 15:18:25

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

valójában Zsófi adott infót Anikónak azzal, hogy Jerzyt jelölte meg, már ha Anikó ebből tud olvasni,

A felszínen az az üzenet, hogy a Jerzy Évát vinné, valójában mivel Jerzy Anikót is kihívhatja, Zsófi azt üzente Anikónak, hogy a külső infók birtokában Jerzy a leggyengébb...

Mme Chauchat 2011.04.24. 15:18:55

@nyuszómuszó: mi ez? (kis) hit és becsület?

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 15:20:50

@nyuszómuszó:

Oli itt azért üzent az Oli-Alekosz tábornak is, hogy mindenképpen Évára szavazzanak, mert Alekosznak ez így lenne jó a fináléban... szemben a Béci-féle elmélettel, hogy Éva szavazatokat venne el Alekosztól...

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:21:19

@nyuszómuszó: Nyuszko teso, nem kell izgulni.. Majd a nyuszi meghozza...;)

Zelefánt 2011.04.24. 15:26:09

@sogeking:
Olyan már van, a tükörben.

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:35:41

@MÁRIA TERÉZIA: Amit Oli mond van sulya, amit Zsofika nem annyira.. De lenyegeben mindketto Jerzyt rakta a legaljara..
Ani meg fafeju, nemhiszem, hogy valtoztatna, marad Evanal.. A tobbi meg eldonti mi, hogy lesz...

Zelefánt 2011.04.24. 15:41:21

A Zsófika típusú beltéri egységet vajon miért is szabadították rá a lakókra?...
Vagy nem találták a bennlévők azt a fémvödröt?...

Talpig Jimmy 2011.04.24. 15:42:47

@sogeking: talán beérik egy Bélával + egy Béla-hasonmással

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:45:46

@Zelefánt: Oli->Alek/Eva, Gigi->Jerzy, Zsofika->Aniko..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 15:45:51

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

estig még van pár óra, hogy leessen nekik, elvégre Éva is meg Anikó is eredetileg Jerzyvel akartak párbajozni, de most azt hiszik erős, viszont talán most leesik nekik, hogy mégsem..

Ami engem jobban érdekel, az az, hogy mennyit fizettek Olinak és Giginek a fagyireklámért, egyértelmű milyen márkáról van szó. Azért remélem nem csinálták ingyen!

Én mindenesetre a feltámadt ingert almadarabokra szórt kakaóporral és fahéjjal próbálom legyűrni..

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:53:33

Nekem Gigi Alkes jelrakasa a talany.. Tudja mi fordult meg a fejeben, megis Ot ajanlgatta.. Most Aniko, vagy Jerzy kiesesere jatszik..?! Mert azt tudjak, hogy Jerzy a leggyengebb, ha Alekra menne a jel, korantsem biztos, hogy felvallalna egy Anikos kockazatot, ha van egy gyengebbnek itelt celpont...

Albino Vernyul 2011.04.24. 15:56:59

@MÁRIA TERÉZIA: Anikonal nem az a gond, hogy leesik neki, vagy nem.. Csak igen becelozta maganak Evat, lesz ami lesz alapon, presztizsbol..

sogeking 2011.04.24. 15:57:28

@sogeking:
folyt.:

Mivel Csaba jelenleg a királyi esküvőt biztosítja, ezért a vezérkari főnök VV Lacit bízta meg a hölgyekkel való tárgyalás lebonyolítására. A hit és becsület bajnoka azonban a feléje zúduló narancsáradat hatására pityeregve futott el. Később úgy magyarázta a történteket, hogy ráéredt, már húsz éve nem evett narancsot, és ezért nagyon elérzékenyült.

vitek 2011.04.24. 15:57:30

@Albino "karazsnyikov" vernyul: ezen én is gondolkodtam, nekem az jutott eszembe hogy ha Alek kiviszi Anikót, akkor Jerzsi marad a fináléban ALek-Éva mellett, és nyerhet. De az is lehet, hogy most már Anikó mellett áll Gigi, és ugyanezt a dolgot fordítva akarja lejátszani (Jerzsit viszik ki, Ani nyeri a finálét). Nem tudom, én már nem tudok kiigazodni rajtuk.

A másik, hogy nem is tudom kinek drukkoljak. Jerzsiben csalódtam, viszont Anikóval szemben is vannak ellenérzéseim, pl amit annakidején a Hatok-Olivér vonalon csinált. Alekosz meg Éva esetleg győzelmétől pedig már most kivagyok.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 16:01:20

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

De azt megteheti a fináléban is, hogy lekörözi Évát, most viszont nem Éva a cél, hanem a finálé..

Zelefánt 2011.04.24. 16:12:59

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
Szegény Ankónak ezzel nem feltétlenül növekedtek az esélyei...

dr. gernika 2011.04.24. 16:15:14

@vitek: Igen, elég valószínű, hogy ez a szitu.

vitek 2011.04.24. 16:17:23

@Zelefánt: én meg úgy látom hogy Zsófi jelenléte nagyon is hasznos, mert ki tudják vele beszélni a dolgokat. A bentlévőkhöz nem igazán tudott Anikó kapcsolódni, pont ezt fejtegette, hogy mi a fene lett volna, egész nap feküdt volna az ágyban. Most meg azért van kihez szólnia.

sogeking 2011.04.24. 16:18:35

@vitek: de az ágyban fekvés is stimmel :)

Kivétel 2011.04.24. 16:21:09

most olvastam, hogy az orosz való világ villában/nál bombát robbantottak... ennyire unalmas volt a műsor? - szegény biztonsági őr megsérült..

Mme Chauchat 2011.04.24. 16:25:32

@Kivétel: miután kitalálták, miből lehet házilag vodkát készíteni - kiüresedtek...

Albino Vernyul 2011.04.24. 16:27:13

@MÁRIA TERÉZIA: Mindig beleestek abba a hibaba, hogy a pore logika alapjan probaljatok kovetni, mit csinal.. Nala olyan nincs.. Nagyon meglepne, ha most valtoztatna..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.24. 16:39:49

@Albino "karazsnyikov" vernyul:

Kiről beszélsz? Én mindig megkülönböztetem a logikai következtetést a zsigeri késztetésektől, de van amikor az ilyesmi sajátosan küzd és kombinálódik egy emberben.

genevieve 2011.04.24. 16:45:34

sziasztok, látom tombol a húsvéti hangulat:-)))

a buliról csak annyi, hogy nagyon tanulságos és mulatságos volt:-)

azok közül akik igérték megjelenésüket, senki nem volt ott....viszont totális meglepetésemre és megdöbbenésemre odajött egy nagyon szimpatikus fiatalember, hogy én vagyok-e a genevieve...nem...ő sose kommentelt még ide, de olvasta a hv-ket...és kiváncsi volt:-)
aztán jól eldumáltunk vagy 2-3 órán át...én irtó jól szórakoztam:-)))

sogeking 2011.04.24. 16:47:20

@genevieve: pedig már olyan jó ötleteim támadtak:)

MegLepke 2011.04.24. 16:59:54

@genevieve: nanebassz!:D Szegény ember, aki még ígérni sem tud:D De legalább jól szórakoztál.:)

sogeking 2011.04.24. 17:01:09

van még egy zenei kvízkérdésem:

szó dó ré mi fá szó dó dó
lá fá szó lá ti szó dó dó...

genevieve 2011.04.24. 17:04:00

@MegLepke: igérni nem tud, de legalább teljesít:-D

Mme Chauchat 2011.04.24. 17:05:42

@sogeking: fá szó fá mi re mi fá mi re do re mi re do ti do!

Mme Chauchat 2011.04.24. 17:08:44

Mozart C-dúr menüett :)

az én rózsám vasutas 2011.04.24. 17:26:03

Idekint nincs új poszt, odabent nincs váratlan fordulat. Nem lesz ez így jó, valaminek történnie kell. Mondjuk a szervezők megint elszámolták egy héttel magukat és Anikó csak fellépni jön ki. Elénekel két Angelina Jolie slágert és visszamegy. Teltház esetén Zsófi megvillantja új kebleit.

2011.04.24. 17:35:01

@genevieve: Remélem azért képeket csináltál, Hajni mintha azzal fenyegetőzött volna, hogy képek hiánya esetén mindenkit kitilt! :)
És miért nem kommentel a szimpatikus fiatalember?

Zelefánt 2011.04.24. 17:38:54

@genevieve:
A sors útjai igen kuszák, mint tudjuk.

Zelefánt 2011.04.24. 17:40:19

@beebeer:
Talán az unnaturális lehet számára.

inmemancsi 2011.04.24. 17:41:45

@genevieve: huu, de jó, hogy nem néztem be, megzavartam volna az idillt:)

sogeking 2011.04.24. 17:48:34

@beebeer: @Mme Chauchat: igen, szerintem is, de a neten nem találom sehol :)

sogeking 2011.04.24. 17:49:07

ja és van új poszt:)

Lencsi Lány 2011.04.24. 20:00:34

@teremtett lélek: Az 5. évad záró epizódja tavaly decemberben már lement Torrentről le tudod szedni az összeset.

teremtett lélek 2011.04.24. 21:27:57

@Lencsi Lány: Köszi, le is jött már! Még nem nézem meg, 2 maratoni napot fogok áldozni rá. :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.25. 13:33:07

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Akkor Anikó lép egy jókora nagy böszmét. Ennyi!
süti beállítások módosítása