Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4x122 és 4x123

2011. április 19. 15:00 - Hódos Hajnalka

Reszkető kezekkel nyúlok a billentyűzethez, fél füllel hallottam valamit arról, hogy jártak anno azok, akik rossz híreket hoztak, mégis le kell írnom, Olivér visszaköltözött a Villába. Fejet hajtok Isten (és a király) akarata előtt és emelt fővel viselem a nép haragját. Na most már ne mocorogjon senki a hátsó sorokban sem, sok a dolog, jut eszembe, a Balázs derekára tekert bicikliláncot, amit a párbajon viselt, majd valaki magyarázza meg, Lilu cipzárjait fel tudtam dolgozni egyedül is, csoportterápia nélkül. Mielőtt Jerzsi önállóan, egyedül megvilágosodna, Alekosz bogarat ültet a fülébe. Gigi már vár. Már készül. És Alekosznak az a megérzése, hogy Jerzsinek fog kampányolni a párbajon. Jerzsi számára meg teljesen nyilvánvaló, hogy a testvérének.

Az apró kis közjáték után egy másik következik. Béci beszól a konyhában szorgoskodó Bécinek, hát ha másban nem is vagy jó, ebbe ott vagy! Dehogyis, csak hülyéskedek! Béci eldicsekszik Anikónak, micsoda faszagyerek volt most ő. De bunkó vagy! Nem, Béci egy zen mester, aki koant adott tanítványának. Jerzsi megvilágosodik, még jó, hogy Béci nem az egy tenyér csattanásáról beszélt neki, mert még mindig a dzsakuban ázna. Éva még mindig Újpest drukkernek kénytelen öltözni, odahúzza a hokedlit a jacuzzi mellé és bólogat Jerzsinek és megint megérzései vannak. Szoros párbaj lesz, 45-55-ről indul. Jerzsi valahogy nem tart a párbajtól. Fú, Éva nagyon boldog lesz, ha legyőzi a Bécit! Jerzsi megosztja satori élményét Évával. Béci egy érzéketlen muki. Ilyen hideg. Nem mindig, de az utóbbi időben előveszi ezt az énjét. A paraszt énjét. Ma, amikor beszólt, Jerzsi kedveskedni akarta. Hát mennyibe telik feltörni plusz négy tojást? Fasz kivan az utóbbi időben. Kajak hülyegyereknek néz engem, és olyan dolgokat enged meg igazából, hogy le kéne magát állítani, de nagyon! Elfogadhatná, hogy nem mindenki olyan tökéletes, mint ő.

Jerzsi nem csinál magából hülyét, és nem fogja azt mondani, hogy Béci gyáva és azért viszi őt párbajra, mert őt tartja a leggyengébbnek, pedig Éva lelkesen háromszor is eztmondjadozik. Jerzsi bezzeg mindig arra rakta a jelet, akivel abban a pillanatban konfliktusa volt, vagy lezáratlan ügye! Lehet taktikázni, de az emberségem meg akarom tartani! Azért valamiféle családi kötelék csak van. Milyen, nézek bambán, de hát én nem is vagyok megvilágosodva. És hogy jön Béci ahhoz, hogy szurkálódjon, mikor jóban vannak? Olyankor köpni-nyelni nem tud! A tisztelet hol marad? A béka segge alatt? Kár, hogy nem hamarabb vetted ezeket észre! Jerzsi tudatosan kizárt mindent, hogy ne rontsa Béci imázsát. Mert a párom testvéréről van szó. Jerzsi sajnálja, hogy ezek a dolgok most estek le neki. A beszélgetés tovább folytatódik, a nyugiban, Anikóval kiegészülve, aki kiakad. Erre ma döbbentél rá? Éva, téged kérdeztelek? Mi volt az, ami rádöbbentett erre? Kíváncsi vagyok, mert van egy tippem. Anikó tippje Éva, Éva kikéri magának, fogalma sincs Anikónak miről beszél. Anikó nem érti, eddig tök normálisan álltál a Bécihez. Eddig váltig állítottad, hogy nem haragszol! Jerzsi erősködik, magától jött rá, nem Éva hatására, úgyhogy ez hiteles. És vissza fog jönni. De először megeszed, amit Béci főzött. Másodszor is.

És Béci itt van, az ágyon bazár. Eléggé sok minden felhalmozódott. Maci Adritól. Maci nyakában rózsafüzér hülye nevű haveroktól. Jerzsi ajándéka. A póló a saját aláírásával. Még mindig nem érti, de jókat röhög rajta. Kristóf aláírása narancshéjon. Még nem tört szét. Szeretne egy nagy vitrint és belerak minden emléket, ami itt történt, mert élete meghatározó része ez az egész show. További szép napot, megyünk főzni. Meg vásárolni. Az én alkoholista lakájommal. Na, hol a lista? Hát itt van fejbe’. Amerika est lesz egyébként. Úgy néz ki, van a hot-doghoz egy kis virsli. Az oldalasokat ki fogja sütni, le lesz bárbekjú szósszal öntve. Itt a kakaó, ez is kell. A máffinhoz. Hú, jó sok minden lesz, sose végzünk! Kicsit ijesztő párbeszéddel kezdődik a főzés. A hagymát vágd fel, karikákra. Tehát karikákra? Karikákra. Hogy mi a frásznak kell tojás a darált marhahúshoz, ha hamburger lesz belőle, fogalmam nincs. Béci otthon úgy főz, hogy bekapcsolja a rádiót, bömbölteti a zenét, énekelget. Nem énekelsz nekem valamit, Alekosz? Egy kettő három négy de öt hat hét, hogy a fene egye meg, már megint üres minden pohár, hej pedig úgy ihatnék. Hogyne innának, minőségellenőrzést tartanak a finom italból, aminek nem tudtak ellenállni. Elég jó hangulatba kerültünk, értékel Alekosz, aztán, mintegy mellékesen megjegyzi, megállapította, Éva fölöttébb csúnyán iszik. Még azt a keveset is, csúnyán issza. Nem áll jól neki az ital. A Jerzsit meg inkább hagyjuk, az egy külön kategória.

Szegény, ma ráoltottam egy kicsit. Béci Alekosznak is elmeséli a reggeli parasztkodást, Alekosz nem véleményezi. Hát ő kétség kívül az ételek szakértője. Fölső szinten. A legfölsőbb szinteken. Közben kenyegetik a húsra a bárbekjú szószt, a desszertnél Béci inkább rámegy a látványra, mert a máffin fel sem emelkedett. Na, Alekosz elhagyja most a házat. Kösz a segítséget. Béci morog, most mennyit dolgozhat, de hát Alekosz az Alekosz. Béci sztárjai megérkeznek a vörös szőnyegre. Lufik, Béci amerikai zászlónak öltözködve. És hol a limuzin, amelyik kitesz bennünket? Alekosz el van varázsolva, Anikó Amerikában érzi magát. Hát úgy érzem magam, mint Holi Vúdba, rikkant Alekosz! A Mariahilferstrassén vagyok! De az Bécsben van! A hamburgernek és a hot-dognak úgy örülnek, mint aki most eszik utoljára, Béci kedveskedett Jerzsinek pirított hagymával és mindjárt hoz kanalakat, csak a hamburgerbe tett egy kis kecsöpöt. Meg Erős Pistát, az köll. Mindenbe. Fogadjunk, a máffinba is rakott.

A sült krumpli nagyon jó. Jó a hőmérséklete, állaga és sótartalma. A sült krumpli első osztályú! Anikó ezért a kajáért a dzsungel héten eladta volna az ágyát. Jerzsi Anikót. Alekosz még a szüzességét is! Krumpli után kapnak még egy kis krumplit és tűzről pattant égetett sztéket. Nem bírok enni! Szexelni akarok, nem enni! Ha tudtam volna, hogy ez Amerika, három napig nem eszek! Béci tudta, hogy túlzásba fog esni, de próbálta mindenből Amerikát hozni. Mindenből nagy dögöket. A vacsorát freeestyle buli zárja, a saturészeg Alekosz is magához ragadja a mikrofon és arról szövegel, Anikót fejkendő nélkül teszi az ágyba. Hogy ehhez miért kellett felhúzni a számozott mezeket, sem Alekosz, sem én nem értem, már Anikó kanárisárga blúzától kiégett a szemem. Az eredményhirdetés hisztibe fúl, vagy ahogy Balázs megjegyezte, Éva finoman tönkrevágta a bulit. Ki lehet a negyedik helyezett, tippeljetek, bontogatja a borítékot Éva. Mikor kiderül, hogy ő, bőgni kezd. Alekosz megereszt egy együttérző hajrá Olaszországot. Annyira elegem van ebből az egész Való Világból, tudom, hogy semmit nem nyerhetek itt, komolyan mondom! Mit nyugodjak meg, Anikó, a párbajomon is ki fogsz verni! Éva eltorzult arccal, bőgve jár-kel a nappaliban. Sose nyerhetek, ez fáj a legjobban! Tudom, hogy a párbajokat én nyertem, de itt mindent te nyersz meg! Nincs kedvem felkelni! Te leszel a műsorvezető, te tudsz szinkronizálni! Nincs kedvem csinálni a feladatokat! Ha az életem múlna rajta, akkor sem ülnék le Évával Ki nevet a végén-t játszani, esküszöm. Alekosz végignézi az újabb kirohanást, és felemeli a sörösüveget. Na, egészségünkre!

Balázs, Lilu, a zenekar és Janicsák Veca a stúdióban, a nagy kérdés, hogy Béci vagy Jerzsi, Jerzsi vagy Béci? A stúdióban szokatlan csönd, ezek szerint Olivér és Szandika nincs ott, nem is bánom. Rögtön megmutatják az állást, 37-63. Valaki tehát mondhatni vezet. Igen, ez valószínű, röhög Lilu. Kapcsoljuk a Villát! Éva suttog, megbánta, a köpést nem, vagyis nem úgy érti, azt is, de amit mondott. Jó estét, heló Alekosz. Ki hogy van? Jerzsi nagyon izgatott, nagyon érdekli, milyen érzés a párbaj. Nagyon várja, hogy kinn legyen. Vissza akar jönni. Béci, te már hazajársz. Ez egy érdekes párbaj lesz, kinek mi a véleménye? Éva szerint azért Jerzsi a kihívott, mert Béci úgy gondolja, ő a leggyengébb láncszem. Ő nem hívná ki a barátait. Kiket? Ő nem ezt lépte volna. Úgy látszik, rajtam kívül mindenkinek nagyon szelektív a memóriája, mert Alekosz vacsoráján, az asztalnál Éva szentül állította, ugyanezt tette volna, mint Béci. Mindegy, az a lényeg, hogy ne ő menjen a Bécivel. Alekosz hablatyol, biztos megvan rá az oka és örül annak, hogy azt nem vihette, akit a legjobban szeretett volna. Anikó nagyon örül, hogy nem ő megy most a stúdióba. Ki várja jobban Gigit? Jerzsinek nagyobb szüksége van rá. Jerzsi nagyon szeretne találkozni Gigivel, de négy hét múlva.

Béci, búcsúzz el. Annyiszor búcsúztamt már, lehet hogy most tényleg el fogok. Mindenkit futtathatnék, de sablonosnak tűnnek már ezek a dumák. Kint sokkal szebb lesz és jobb lesz. Az elmúlt hetekben jól alakultak a dolgok, de látszik mindenkin, hogy ez egy egyéni játék. Hogy egyének vagyunk. Szeretlek benneteket, egy élmény volt. Gong. Béci egy lufival kivonul, legszebb pillanatok, a stúdióban a VV4 táncoslábú Bécije. Tánci-tánci. Mi az oka, hogy harmadszor vagy itt? Az Éva és az Alekosz megtárgyalhatták. Az is lehet, hogy esélyesnek tartanak, de Béci már irtózik ettől. Ha sokáig mondjuk az embereknek, elhiszik, és egy játékos nevető harmadikként elmehet. Bárki lehet nevető harmadik, aki benn van a Villában. Tényleg, hol a húga? Muszáj volt ezt meglépnie. Jerzsi búcsúzik. Nem gondolta, hogy ilyen későn jön el ez a pillanat. Nem szeret búcsúzni. Igenis voltak köztünk konfliktusok. Az ember csak a hibáiból tud fejlődni. Anikó érdekes személyiség, elkerültük egymást. Alekosszal átélt pozitív és negatív dolgokat is, gong, Éva, elszámoltam magam. Jerzsi legjobb pillanatai. Érkezik a stúdióba a bámulatosan jól ápolt Jerzsi! Ekkor két dologra döbbenek rá. Az egyik, hogy Jerzsi kifejezetten ijesztő, ha mosolyog, mintha az alsó és a felső fogsorába is beleszuszakoltak volna plusz négy fogat. A másik, hogy Veca az általam kedvelt Crazy c. számot gyalázza a felismerhetetlenségig.

Jerzsi, gondoltad volna, hogy pont Bécivel kell itt ülnöd? Nem. Kivel párbajoztál volna legszívesebben? Gombival és Évával. Picit neheztel. Rendhagyó módon meg is mutatják, mennyire. Újra megnézhetjük a satorit a dzsakuban. Béci felhúzza magát. Eddig is oltogatott mindenkit és a barátság nem itt kezdődik, itt egyéni dolgok vannak. Jerzsi véleménykinyilvánításai el voltak fojtva. Most nyílt meg. Szandika, Olivér és Gombi skálája lefelé ment, az övé pont felfele. Jerzsi véleménye Béci döntéséről nem változott, megint elmondja, hogy taktikázni lehet, de az emberségünket tartsuk meg, és hogy Béci azt mondta, ő lenne az utolsó ember, akit kihív. Jerzsi, szoros az állás, hogy érzed? Reménykedem abban, hogy vezetek. Béci is ebben reménykedik. Arcostul 45-55-re Béci vezet. Miközben mi ezt nézzük, Béci hadonászik és vigyorog. Jerzsi telefonálásra buzdít és vigyorog. Kisfilmek, kapcsolatok a Villában. Béci és Éva kapcsolatát Lilu példa értékű barátságnak aposztrofálja, de nem érek rá nevetni. Majd holnap. Béci? Ez már a kezdetektől így meg. Lilu kihúzza belőle azt is, hogy Éva a legelviselhetetlenebb a Villában. Jerzsi és Éva kapcsolatában is vannak neuralgikus pontok. Azért nem működik ez a kapcsolat, mert a Villában felerősödnek az érzések. Béci sajnálja Jerzsit Éva miatt, és még mond valami értelmetlenséget, ami Balázsnak nagyon tetszik és sportszerűnek értékeli.

Béci és Alekosz kapcsolata, a kisfilmben először nem láthatjuk az Isten farkán a forgós stanecli részt. Ha Béci kint lenne, Alekosz nagy kedvence lenne, de benn sok. Béci már belelát Alekoszba és most már ő játszik vele. Jerzsi, Béci helyébe mit csináltál volna máshogy? A kihíváson kívül senkit, ő Anikót választotta volna. Szerintem már Béci is. Mit érzett Jerzsi, mikor Alekosz retardált légpisztolynak titulálta? Utólag bóknak veszi, de akkor olyan gúnyt kapott, azért is vízipisztolyozott vissza. Béci és Anikó kapcsolata. Nehéz volt lereagálni a szerelmi vallomást, hogy jól jöjjön ki, de jó legyen kifelé is. Anikó erős ellenfél, nagy esélyes. Jerzsi kapcsolata azért ilyen vele, mert az elején nem beszélték meg a konfliktust, három méter lépést tartottak. Hát Gigiről van szó. Én nagyon szeretem a Jerzsit, de úgy gondolom, a húgom jobban szereti. Nem látom a közönség soraiban! Lilu és Balázs vigyorog, és érkezzen Gigi!

Hajlobogtatás, ölelkezés, puszi, ölelkezés, a visítás elmaradt. Jerzsi mindenre gondolt, csak azt nem, hogy közéjük ül. Giginek remeg a gyomra, nem tudja, kinek szurkoljon, Béci döntését korrektnek tartja és teljes a káosz. Gigi álljon csak ki a testvéréért. Bécinek nagyon hiányzott Gigi, Gigi úgy látta, mindkét fiú megerősödött, miután ő kijött. Az ex-villalakók elmondják a véleményüket, Milo még mindig nem tudta megemészteni, hogy Béci nem tudja, ki ő, Szandika feje meg ötkilós parasztkenyér nagyságúra van feldagadva. Ejött a kortársbeszédek ideje. Anikó hebeg, dadog, nem véletlen, hogy Béci potenciális nyertesjelölt, minden megvan benne. Kimondja az igazságérzetét. Amit a legjobban tisztel benne, a barátnője iránt érzett szerelem és hűség. A beszéd végén a csatornán keresztül elnézést kér Adritól. Alekosz hozza a formáját. Nagyon sokunknak nehezére esik beszélni arról, ami belül van. Az idő múlásával ez a hely Jerzsit megtanította beszélni arról, ami belül van. Sosem késő megtanulni. Szeretném, ha visszajönne. Újra mutatnak nekünk egy állást, 54-46, aztán a reklám után megint mutatnak nekünk valamit, 54-46. Anikó Bécit várja vissza, Éva és Alekosz Jerzsit. Béci szeretne visszamenni a Villába, hogy Alekosz tökeit megszorongassa. Jerzsi nagyon izgul, akkora inger ez az egész! Mindketten úgy érzik, hogy nagyon szoros az állás. Béci szeretné megvalósítani az álmát. Jerzsinek a főnyeremény maga lenne a megváltás. Megérdemli és képesnek érzi magát arra, hogy elvigye az összes ajándékot!

Lilukám örül, hogy végre itt a tavasz és kiskabátban mehet ki, Balázs kiröhögi, milyen szolid kis tapsot kapott. A barátság folytatódhat, mert ez csak egy párbaj. De nincs több idő. Béci, utolsó mondat Jerzsihez. Rengeteget fejlődött a Villában. Ha kint ezt folytatod, nagyon nagy dolgokat tudsz megvalósítani. Úgy gondolom, barátok leszünk. Jerzsi egy nagyon jó embert ismert meg Béciben. Kérjük a táblát, arcokat még nem láthatunk. 54-46. Jerzsi! Jerzsi felugrik, örül, ölelkezés. Mertél erre gondolni? Nagyon bíztam magamban, nagyon akartam. Béci számított arra, hogy visszakerül, Balázs a drámaiságról kérdezi. A sors akarta így, én megértem ezt. Nem fújolok Jerzsire. Sok sikert kívánok neki, aztán beszél még hülyeségeket arról, hogy a születésnapját nem cseréli le, de ezt a napot is minden évben ünnepelni fogja. A búcsúfilmután Lilu elárulja, Jerzsi kétszer is kérte, csípje meg. Talán azért van ez így, mert az emberek látták a fejlődést és megszerették őt. Jerzsi hosszú sóhajok után benyit az ajtón, Anikó feje egy tanulmány, a leesett az álla és a hitetlenkedés nem fejezik ki, ahogy néz, Éva ordenáré sikoltozásba kezd, aztakurvázik és beleugrik Jerzsi nyakába, Alekosz előre hajolva röhög. Nagyon büszke vagyok rád! Aztakurva! Anikó döbbenten néz, mintha kísértetet látna, aztán bevonulnak a nappaliba. Béci Jerzsitől búcsúzik, tesó, ez nem taktika volt. Ha végigcsinálod, leverheted az Alekoszt! Javulj meg! Igyál egy picit, akkor el tudsz lazulni!

A következő öfi nem az ébredezéssel, hanem Alekosz részeg udvarlásával kezdődik. Már nem akar egyedül aludni. Anikóval akar, és tegyük hozzá, egyáltalán nem foglalkoztatja, Anikó mit akar. Tartozik egy vallomással is. Jaj, akarom én azt hallani? Az a helyzet, hogy másfél hónapja elkezdtem máshogy gondolni rád. Ne nyúkálj a takaró alá! Te vagy az, aki beteljesíti az én vágyaimat. Beléd szerettem. Anikó ezt balgaságnak nevezi és fürdeni küldi Alekoszt, Éva villogó tekintettel ül az asztalnál és szívószállal issza a sört. Anikó alszik, Alekosz bemászik mellé az ágyba. Takaró sem kell, semmi nem kell. Anikónak nyugalom kell, ezért átmegy a nyugiszobába aludni. Éva bőgve Alekosz mellé térdel, tök szeretethiánya van, gyűlöli magát, csúnya, gyűlöl itt lenni, legszívesebben hazamenne. Ja, boldogtalan is. Alekosz szerette volna boldoggá tenni, de egy bizonyos szint után már tehetetlen. Ahhoz már kellett volna Éva is. Alekosz Anikó után megy a nyugiba, és nagykifli-kiskiflibe mellé döglik. Éva egyedül marad a nyomorával, cigizik a kertben, benyit a nyugiba, jézusomozik, Jerzsi is, csak ő egy ima keretében, rózsafüzérrel a kezében. Leszáll az éj.

Reggel Béci kihúzza a gyufát Alekosznál. Megy fellépni és meg van nyugodva, ő fog visszajönni. Most nem Olivérrel vagy Szandikával párbajozik. Nem becsüli le Jerzsit, nem arról van szó. Miért ne legyen magabiztos? Eddig is az voltam. Min filózol Alek, olyan vagy, mintha egy falhoz beszélnék. Ülsz, mint egy darab szar. És még büdös is vagy. Béci jót röhög a saját poénján, Alekosz feláll és bemegy, a riportszobában pedig kifejti, hogy párbajok előtt Béci tudatállapota módosul, és átmegy egy unszimpatikus figurába. A konyhában Béci és Jerzsi szóváltásba keveredik, pedig Béci nem akar vita tárgyát csinálni. Nem érti Jerzsi változását, eddig sehol nem volt! Mintha most jött volna be a Villába. Eddig téli álmot aludtál! Jerzsi sorolja a sérelmeit, eddig mindenben Béci mellett állt, utólag szarul esik neki, hogy kihívta, a tegnapi beszólás is lealacsonyító volt. Béci nem hatódik meg. Nekem vagy egy tervem, ha ez összejön, nem kellesz sajnos bele. Jerzsi fordított esetben nem hívta volna ki Bécit.

A feszültség fokozódik, mire számítanak a Lakók? Tippeljék meg a párbaj eredményét. Anikó szerint Béci fog visszajönni, 70-30-as korrekt párbajra számít, de lassan már semmin nem lepődik meg. Béci sokkal erősebb karakter és játékos, mint Jerzsi. Jerzsinél megakadt a lemez, megint elmondja mindazt amit már ezerszer hallottunk. Béci oltogatása piszkálta föl az egészet. Béci kezd ideges lenni. Elmagyaráztam, miért téged hívlak ki, most meg te savazol azzal, hogy nem értetted meg. Hidd el, a végén úgyis megpárbajoztuk volna! Miért kell a kapcsolatot ebbe belebonyolítani? Szerinted itt nekem a legjobb barátom voltál? Anikó beleszól a vitába, a hintában Jerzsi még az állította, hogy érti ezt az egészet. Jerzsi érti, csak ez az egész nem tetszik neki. Éva szerint szoros párbaj lesz, de Béci fog nyerni. Jerzsi túl későn nyílt meg, Béci viszont megosztó személyiség és ellenszenvet válthat ki, hogy kihívta a sógorát. Alekosz is Béci győzelmét jósolja, de leírja azt is, ha erre a párbajra két hét múlva került volna sor, akkor Jerzsi nyerne. Béci nem szimpatikus módon lenézi, megalázza, becsmérli ellenfelét. A párbajt nem megmérettetésnek, hanem saját fellépésének tekinti. Béci nem tudja, mi ez az álarc, amit Alekosz felvett, de elég gusztustalan álarc.

Béci újabb nyomi poént ereszt meg, mikor meg kell nevezni azt a személyt, ki mondja a kortesbeszédet. Alekosz. Dehogyis, hehe, Anikó, egy táncra? Elvonulnak a nyugiba, Béci egyet akar, az legyen benne, hogy ő nem aludt téli álmot, nem a hajrában ébredezik. És mindenki nyomja meg a kurva szavazógombot. Nem érti Jerzsit, úgy csinál, mintha országos barátok lettek volna. Anikó bőszen helyesel. Az az ember a legnagyobb spanja, aki leköpte!Aki kiejtette a barátnőjét! Aki leletardált légpisztolyozta! Jerzsiék is készülnek, Alekosz szerint Béci az csak itt van, mint egy zsák. Jerzsi szórakoztató. Béci jön-megy, edz, de igazából unalmas. Le vagyok döbbenve most, hogy hogy áll hozzám a Béci. Ha ebből ő jól jön ki, én nagyon rosszul járok. Megmutatkozik, hogy egyes emberek mire képesek a pénzért, és ez fáj.

Alekosz és Éva végignarrálják a párbajt, aztán úgy örülnek Jerzsinek, mint majom a farkának. Alekosznak kell két nap, hogy felfogja. Anikó némán maga elé veszi az üveget, a kertben zsibonganak az újdonsült barátok. Jobb lesz a légkör, a hangulat! Ha az Anikót viszi ki, most ő jön vissza! Az igazság mindig győz! Tessék! Föllépett, aztán lelépett! Éva örül, mert most olyan emberek társaságában van, akik előtt nem érzi magát kényelmetlenül. Anikó morog, ő triplán egyedül érzi magát. Megpróbálja Jerzsit meggyőzni, ne forduljon ki magából. Olyan emberben bízol meg, aki leköpött, anyázott, kint hagyta a barátnődet. Azért nem kéne ezt felhoznod, Anikó, mert te is ott voltál, mikor ezek a dolgok történtek! Mit csináltam volna, üljek magamban és beszéljek? Ezt mondtam én is, ezért lettem napraforgó! Alekosz megpróbál napraforgózni, Anikó szemmel láthatóan magasról tojik Alekoszra, aztán később, a kertben, mikor elég erősre és igazmondóra itta magát, beolvas neki. Nem érdemled meg, hogy te nyerd ezt a játékot! De most mi a bajod, Anikó? Nekem te vagy a bajom! Kikerülheted ezt a beszélgetést, én elvisellek, mikor mata részeg vagy és lebüfögsz meg lecsuklasz! Nem baj fiam, nagyon remélem, hogy ér még téged meglepetés az életben! Oszt erre még iszok is! Te szimpatizálsz velem?

Anikó akadozó nyelvvel, cigivel hadonászva nagy igazságokat mond, ő is csak egy sakkbábu Alekosz sakktábláján, de szarik a szisztémára, másokat befolyásolhat, őt nem tudja! És nem állítja le magát. Mi van, nem bírja a kis lelked? Van neked olyan, hogy lélek? Mindjárt megsajnállak! Téged csak a saját önös érdekeid érdekelnek! Alekosz elnyomja a szivart, Éva nem kíváncsi Anikóra, mert jelen pillanatban nem ártott neki. Ja, jelen pillanatban tényleg nem! Ha azt hittétek, hogy kiesik a Béci és itt a családi idill, hát sajnálom, nem úgy lesz! Ez majdnem olyan fenyegetően és félelmetesen hangzik, mint amikor Pötyi úgy morog a másik kutyára, hogy közben a hátam mögé bújik. Főleg, mert az öfi utolsó kockáin azt láthatjuk, hogy a villalakók, akik soha nem térhetnek vissza a Villába, visszatérnek a Villába. Éva visít és talajgyakorlatozik, csimpaszkodik Olivérre, Jerzsi és Gigi langyörömöt mutatnak be, Zsófi ölelgeti Anikót. Alekosz törölgeti a csipáit, hát még nem is látlak! Elhangzik egy bazmeg is, tőlem más is, nabazmeg, már megint itt ez a gyökér!

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genevieve 2011.04.20. 10:45:10

@MÁRIA TERÉZIA: na, kivárom erre a reakciókat:-D

Spéter46 2011.04.20. 10:45:12

@lami83: Arról azért nincsen szó, hogy Béci példakép lenne! Mint minden ez is relatív, így a bent lévő személyekhez képest a "normális" csoportba sorolható.
"Példakép"-t nem sikerült a villába tuszkolni!

_most_ 2011.04.20. 10:46:39

@Szerénke.: Szerintem Alekosz lehengerlő személyisége már önmagában elegendő, hogy nők ezrei versengjenek kegyeiért :)

genevieve 2011.04.20. 10:48:10

@lami83: mint ahogyan azt láthatjuk is a villában:-D

bévé 2011.04.20. 10:48:51

@Trevlovics: vagy Jézus a Family Guy-ból. az viccesebb lenne.

Szerénke. 2011.04.20. 10:50:12

@lami83: Te ennyire naiv vagy, vagy ennyire elfogult? Mert nem tudom eldönteni. A valódi nők (akiket nem vezérel érdek) még bottal sem piszkálnák meg az ilyet. Nem véletlenül nem volt eddig olyan kapcsolata (saját bevallása szerint), ami neki megfelelne, mert csak az idősebb nők jönnek, akiknek mindegy, csak fiatalabb legyen. Semmi pozitív nincs benne. Se nem jóképű, se nem humoros, se nem szórakoztató, se nem intelligens.
Egy film jut eszembe róla, eléggé z kategóriás. Shallow Hal jut róla az eszembe. De nem hiszem, hogy ez az ember valaha ráébred a realitásokra.

Szerénke. 2011.04.20. 10:51:03

@Szerénke.: A vége ingencsak szépre fogalmazódott...:D

Spéter46 2011.04.20. 10:52:39

@Szerénke.: Bocsánat, de Tordas szavalni sem tud! Szavalni Anikó tud!!!

Szerénke. 2011.04.20. 10:54:07

@Spéter46: Mindegy, a lényeget értetted, ugye? Ismeri a verseket, mégis hülye, ergo nem ezen múlik.

genevieve 2011.04.20. 10:57:57

@Szerénke.: már bocsánat én idősebb nő vagyok, és SSKK nem kéne alek:-D

Szerénke. 2011.04.20. 11:00:07

@genevieve: Lemaradt a tisztelet a kivételnek. De asszem úgy kezdtem, hogy valódi nők bottal sem...;)
Szóval maradnak az idősebb és igénytelenebbek.:)
Ezen kívül esetleg, hangsúlyozom esetleg egy igazi szerelem, de az nem képernyőn keresztül alakul ki.

_most_ 2011.04.20. 11:00:53

@Szerénke.: ő, csak viccelni próbáltam Alekosszal kapcsolatban :)

Szerénke. 2011.04.20. 11:02:01

@lami83: Én kérek nagy elnézést.:) Nem értettem az iróniát.:)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:02:20

@Szerénke.:

csodálkoznék, ha egy nincstelen Alekre terveznék a showt, hisz azért önmagában ő nem egy nagy szám.. meg akármerre nézek a nagy Ők mindig gazdag úriemberek voltak..

genevieve 2011.04.20. 11:03:06

@Szerénke.: én egyetlen verset sem tudnék hiba nélkül idézni...de nem tartom magamat hülyének ezért:-)

genevieve 2011.04.20. 11:04:36

@MÁRIA TERÉZIA: nézd, ha benkő dánielhez mint jelentkeztek nők, akkor nincs miről beszélni:-)

és itt nem az anyagi körülményeiről beszélek, vagy arról, hogy elismert lantművész....

genevieve 2011.04.20. 11:05:56

@Szerénke.: de ezért meg majd csicserierika fogja leszedni rólad a keresztvizet:-)

_most_ 2011.04.20. 11:07:15

@Szerénke.: Mármint Béciről kiderült, hogy ismer egy verset, vagyis a címét...

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:07:34

@Szerénke.:

Az Éjféli cowboy című film jobban tükrözi Jerzy Schwarzenegger helyzetét...

sajnos nagyon úgy látom Jerzy már megint Gigit kerülgeti, amivel részben visszanyerheti a gigi-béci vonal szavazóit..

bár jelen pillanatban a Béci szavazók egy részének megnyerésére úgy látom Anikó az esélyes...

Szerénke. 2011.04.20. 11:08:28

@MÁRIA TERÉZIA: Jááááj, de nem érted... Ha most egy csövest raktak volna be a villába, aki körül egy ugyanilyen hype-ot alakítanak ki, akkor arra is mentek volna, mint gyöngytyúk a takonyra. Ezeknek az embereknek teljesen mindegy, hogy ki a műsor főszereplője, hogy mennyi pénze van, hogy hogyan néz ki, stb. Csak benne legyenek a tv-ben. A nézőknek meg nem kell semmit magyarázni. Az Alekosz fanok akkor is nézni fogják, ha megnyerte a VV-t, ha nem. Ha a te elméleted lenne helytálló, akkor a kutya nem jelentkezett volna addig, amíg vége nem lesz a VV-nek és ki nem derül, hogy kié lesz a fődíj. De nem így történt.
A Nagy Ő-t meg pont ezért hoztam fel. Oda is írtam, hogy ez NEM a Nagy Ő lesz.

genevieve 2011.04.20. 11:12:00

@lami83: nem, egy verset biztosan ismer:-)

honnan tudod, hogy többet nem?

mert neked úgy tetszene?:-)

te mennyit tudsz elmondani fejből idézve?:-)

Szerénke. 2011.04.20. 11:12:16

@genevieve: :D
Már várom...:D
@lami83: Szeretek úgy kommentelni, hogy mindent többször kell leírnom, mert nem mindent olvasol el. Mi köze ennek a Bélához? Én arról beszéltem, hogy attól senki nem lesz különb, hogy tud-e verset kívülről vagy nem. És erre hoztam fel példának, hogy én integrálni tudok, Alekosz meg nem, ezért alázzam le? Vagy mert nekem diplomám lesz, neki meg 8 általánosa van? Sorolhatnám ezeket, de az intelligens ember nem ezek alapján ítéli meg a másikat és sosem fitogtatja a szellemi fölényét.
@MÁRIA TERÉZIA: Ki beszélt Jerzy-ről? Én Alekoszra írtam, hogy olyan, mint annak a filmnek a főszereplője.
Azt a Schwarzis filmet meg nem láttam.

genevieve 2011.04.20. 11:12:41

@MÁRIA TERÉZIA: nem kerülgeti, szereti és most meg van zavarodva.....

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 11:12:43

Szegény Alek nem kell senkinek? Majd jön hozzám. Minden nap délben áthívom hozzá a szomszédasszonyt, az lerendendezi 10 perc alatt, utána takaríthatja a házat egész nap. Este elmegy haknizni és a napi 70ezret leteszi az asztalra. Egye fene, abból 7ezret adok a Julisnak, de csak ha Alek vidáman, fütyörészve mosogat. Úgyis bolond a nő, nem jön rá, hogy lehetne saját alekje is.

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:13:12

Ani-Oli vegjatek.. Itt is vegig Oli kezdemenyez, illetve az beszedes, ahogy a jel rakosgatas alatt, le se szarja Anikot (pedig egyre jobban odavan), vegig azzal van elfoglalva, hogy jon be a terve, es azon oromkodik..:

www.valovilag.hu/video/117345
www.valovilag.hu/video/117289
www.valovilag.hu/video/117301
www.valovilag.hu/video/117349

Szerénke. 2011.04.20. 11:16:23

@Szerénke.: Már rájöttem, hogy miért undorodok mind az Olivér, mind az Alekosz 'szerelmes' jeleneteitől. Valahogy süt belőlük a nők lenézése, kihasználása. Nem éppen egyenlő félként vannak kezelve.

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:17:14

@lac64: Benne volt, feladat volt Anikonak, hogy irjon levelet Kiraly L.-nek.. Mondjuk ugy, az RTL megadta ra a lehetoseget.. Magatol eszebe se jutott volna..;)

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:22:53

Ja Bela verse... Anikotol kapta... Mennyi ilyen aprosag lehet, ami egy-egy emberrol elmond dolgokat, de nem latjuk, csak veletlenul buknak ki..:)

Szerénke. 2011.04.20. 11:23:15

@genevieve: ;)
Na menni kell főzni.:D
Sziasztok!

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:24:16

@Szerénke.: Az a baj, vannak Alekoszos vonasaim.. Hulye elemzo agyam van..;)

genevieve 2011.04.20. 11:25:51

@Albino "karazsnyikov" vernyul: nekem az volt furcsa, hogy egy összehajtogatott A/4-es lapot kapott elő a zsebéből amin látszott, hogy nem aznap készült,

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:28:04

@Szerénke.:

csak viccből hívom Jerzyt Schwarceneggernek, mert külsőleg hasonlít rá, de az Éjféli cowboyban nem szerepel az eredeti Schwarcenegger

genevieve 2011.04.20. 11:29:15

@Albino "karazsnyikov" vernyul: neked van elemző agyad:-)

a többi felejtős:-)

_most_ 2011.04.20. 11:30:32

@Szerénke.: lol, integrálni mindenki tud, nem kéne erre felvágni :)

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:32:19

Most nem keresem vissza a kommentet hivatkozasnak.. Gigi csapodik Anikohoz.. Igen, az is benne van, hogy alakul a 4-es klikk odaat.. De Gigi a parbaj elott Evat akarta a dontobe, a szavazat megosztas miatt.. Most viszont lathatoan keruli Evat, es huz Anikohoz.. Gondolom Belaval atbeszeltek olyan dolgokat, amit csak O tudott odabent..

dr. gernika 2011.04.20. 11:33:56

@Szerénke.: Nem, mert egyáltalán nem tartom magam rossz indulatúnak. Viszont az ellenkező viselkedés nekem képmutatás lenne, valamint egy olyan játszma, amibe nem szeretek belemenni. Úgy általában a játszmázást nem bírom.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:34:05

@Szerénke.:

Szerénke! úgy beszélsz, mintha átlátnál a falon és tutira tudnád, mire akarja majd alapozni az RTL a műsort.

Nem tudható. nem tudhatod, Most itt mind a ketten csak spekulálhatunk. Véleményünk eltér egymástól.

Szerintem a műsor akkor tud kitartani és érdekes lenni, ha a nagy Ő nem csöves, és nem szegény legény, hanem a dolognak "tényleg" van tétje, vagy úgy látszik, mintha lenne.

Neked erről más a véleményed, amire azt tudom mondani, hogy majd meglátjuk. Az rtl-nek egy ilyen műsor rengetegbe kerül, iszonyatos pénz, ha azt akarja, hogy megmaradjon a nézői figyelem, és megtérüljön a befektetése valódi tétet kell felmutatnia, ehhez mindenképpen jó, ha ott a lakás, a kocsi, meg a havi egymillió... a nagy Ő mögött.

genevieve 2011.04.20. 11:35:17

@Albino "karazsnyikov" vernyul: LOL...kihez csapódjon gigi, alekhoz és évához?:-)

úgy tünik néha nem is gondolkoznak logikusan a kommentelők, csak muszáj valami rosszat irniuk:-D

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:37:12

@genevieve:

mindenesetre jobb lett volna Giginek is meg Jerzynek is, ha Gigi most nem megy be, így az isten se mossa le róla, hogy szerencsevadász, azok után ahogy Jerzyvel bánt a párbajon..

genevieve 2011.04.20. 11:39:26

@MÁRIA TERÉZIA: lásd amit előbb irtam:-)

ha meg nem megy be akkor ő a riherongy kurva aki a bátyját választotta jerzy helyett...

egyébként meg beküldték, gondolom nem az ő találta ki, hogy visszamehet a villába:-)

_most_ 2011.04.20. 11:40:50

@MÁRIA TERÉZIA: Gigi csak azét ment be, hogy bosszút álljon Jerzyn, mert kiejtette a bátyját.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:46:21

@genevieve:

Nem tudjuk mi van a szerződésükben, biztos, hogy a szereplők nem az rtl feltétlen rabszolgái, és nekik is van némi beleszólásuk abba, hogy mit vállalnak el.. mintahogy önként ki is mehetnek, úgy azt is megválaszthatják, hogy visszamennek e egy ilyen felkérés esetén, márpedig Jerzy megmondta előre, hogy most még 4 hét távvollét Gigitől neki belefér, ő nem siet haza..

genevieve 2011.04.20. 11:49:35

@MÁRIA TERÉZIA: de bizony, igen:-)
a szereplők az rtl feltétlen rabszolgái amig a szerződésük tart.

Albino Vernyul 2011.04.20. 11:52:48

@genevieve: Mar parszor leirtam.. Ne becsuljetek le Aleket.. Nagyon sok iranyban egy idiota, vannak muveltsegi hianyossagai, de a politikai/filmes trukkok atulteseben a jatekra, illetve a strategiai dolgokban jo.. Jerzy felepitese, hogy tamogatni tudja, ha kell, igy a szavazoi raszavazzanak, most leepitese a Bela szavazati hatterol ugy, hogy Gigivel ossze akarjak vesziteni, ez mind taktikai lepes.. Anikoval is jatszik ossze-vissza.. Illetve jatszott, mert most jelenleg Aniko olyan teljesen kiszamithatatlan allapotban van, hogy ez mar tulmegy a kovethetoseg hataran.. Meg is hokkent, hogy nekiment.. Persze reagalt, most Anikora kezdte el huzni "gonosz" belyeget (fekete ruha, sotet sminkes szoveg), ami eddig a Raczonak volt fenntartva.. Bar a regiek bemenetele megint boritott mindent..

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.20. 11:53:52

@genevieve:

ismétlem, ha önként elhagyhatják a házat, akkor abban is van választási lehetőségük, hogy visszamennek e, köti őket a szerződés, de bármit, bármennyit, bármikor nem kérhetnek tőlük..

fran7 2011.04.20. 11:55:07

@genevieve: Nem feltétlenül, csak lehet, hogy nem olvasták el a szereplők a szerződést. Ha egy 20 oldalnál hosszabb szöveget tettek eléjük, akkor főleg. S nem vagyok biztos benne, hogy Olivéren, Lacin kívül bárki elolvasta volna. A probléma ott lehet, hogy az RTL miként kommunikálja a szerződésben foglaltakat a szereplők felé. Szinte biztos, hogy Gigi egy nehezebb kérdésnél, menj vissza, elolvasná a szerződést, s arra hivatkozna, hiszen valószínűleg titkos az. S így nem tudná megmagyarázni, miért mond nemet.

genevieve 2011.04.20. 11:55:57

@Albino "karazsnyikov" vernyul: cseszhette jerzy felépítését, ha nincs meg az rtl támogatása szerintem:-)

persze mindenki gondolkozik (még éva is), próbálja előre kitervelni a lépéseket, de azért nem akkora mágus:-)
egyebet se kell nekik bent csinálni mint gondolkozni:-)

foxglove (törölt) 2011.04.20. 11:57:53

@MÁRIA TERÉZIA: Utolsó próbálkozásom ebben a témában:

I Love New York? Shot of Love 1, 2, 3? (Most szándékosan nem az összes LOVE realityre hivatkozom.) Igaz, a Benkő lenne a legközelebbi példa, de ha szerinted mindenáron kell a havi 1 millió, kocsi és lakás, hát legyen.
Még annak ellenére is, hogy józan ésszel ki lehet következtetni, hogy Alekosz a 2. hellyel is többet kaszál majd, mint a győztes.

genevieve 2011.04.20. 11:58:14

@MÁRIA TERÉZIA: bármennyit nem, csak ami a szerődésben meg van irva....de abban biztos lehetsz, hogy életüket és vérüket kell adni:-)

genevieve 2011.04.20. 12:02:33

@fran7: nos, bármi lehet

mivel sem ő, sem béci nincs már bent a villában ....
lehet azért ment vissza, mert az rtl kötelezte rá
lehet azért mert szereti jerzyt és támogatni akarja
lehet azért mert, bosszút akar állni béciért
lehet azért mert csak feltünősködni akar a képernyőn

fran7 2011.04.20. 12:04:54

@genevieve: Szerintem 1. és 4., de inkább 4., de otthon az 1.-est adta be.

genevieve 2011.04.20. 12:06:54

@fran7: jah, mert nem volt képernyőn 100x napig:-)

Albino Vernyul 2011.04.20. 12:08:01

@MÁRIA TERÉZIA: A trukk nem a szerzodesben van.. Hanem abban, hogy fuggo viszonyban vannak az RTL-el.. Szoval, ha szeretnenek valamit elerni, akkor nem tehetnek kersztbe a csatornanak.. Mert, ha ez megtortenik, elvagjak oket.. Magyarorszagon nem sok kitoresi pont van a media fele, az RTL ennek egy nagy szeletet uralja, es az informalis csatornai teljesen behallozak a mediat.. Az se veletlen, hogy Gina/Kristof szinte teljesen kezd eltuni az RTL VV-s musoraibol, valoszinuleg sok dologban nem hajtottak fejet a szerkesztoknek..

genevieve 2011.04.20. 12:10:12

@Albino "karazsnyikov" vernyul: vagy inkább már nem érdekesek...vannak azóta újabb kiesők akiket be lehet ráncigálni:-)

fran7 2011.04.20. 12:18:09

@genevieve: Épp ezért akar visszamenni, mert most már tudja mit jelent ott lenni. Még szerencsétlen Ildi is visszamegy pedig szerepléseiben nincs sok köszönet. De az exhibicionizmus hajtja. S Trixihez képest még normális is. S ő hozzá hasonlítja magát. Gigi tudja, hogy 10 perc tv-ben szereplés exponenciálisan emeli a haknijainak tarifáját. Ezért megy el minden zenekar a NekedValóba és még írnak is számot, mertígy hátha megveszik a cd-jüket, kapnak kettővel több meghívást.

genevieve 2011.04.20. 12:20:42

@fran7: igen, ő pont az a tipus :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.20. 12:28:08

Sziasztok!!!:)
tök jó kedvem van ma.

@fran7: szegény Tordast én tökre sajnáltam, amikor bent volt, mert valahogy nem akarták befogadni, elzárkóztak előle. De aztán rájöttem, hogy ő se jól közelített.
Amit meg kint művel...önkritika nulla.

fran7 2011.04.20. 12:35:09

@Ayesha/A 6. ember: A legutóbbi NekedValóban volt egy szinkronos játék, ahol egész jó volt. Tehát kb. olyan aki Érden egy amatőr színházban, színi csoportban egy átlagos szerepet jól el tud vinni. Neki nem lenne szabad ennél többre törekedni, de hát a Trixi-féle vér viszi őt is előre. S ha Trixire kérdez rá, vagy az idős szüleire, akkor nem biztos, hogy jó, értelmezhető visszajelzéseket kap. De hát a családot nem lehet lecserélni. Amilyen ruhákat meg ráad a retek az katasztrófa. De ő azt hiszi neki az az esélye, ha mindent megcsinál amit a csatorna kér tőle.

Ayesha (törölt) 2011.04.20. 12:39:48

@fran7: szerintem a Barátok köztben is jó lenne, mint 28. süteményevő vendég a Rózsában.:)))

fran7 2011.04.20. 12:44:37

@Ayesha/A 6. ember: Az már megvolt. De csaptak annak olyan hírverést, mintha Tom Hanks érkezett volna és poénból elvállalt egy félperces cameót. Szerencsétlen kinyitja a bulvárlapokat, s ahol ezzel majdnem vezető hír lehet, az nagyon meg tudja az ember fejét zavarni.
Valaki egyszer azt mondta. hogy a sikernek és hírnévnek, a fejébe kell szállnia az embernek. Mert ez a célja sikernek és hírnévnek. De az utána levő másodpercben magához kell térnie az embernek, mert nagy baj lehet belőle, ha nem.

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 12:44:53

Alaposan fel kell kötnötök a gatyát, nagy előnyre tettem szert a hét hőse versengésben. A jó öreg Toshiba kütyüt már félig a zsebemben érzem. Végignéztem a Belevalót Zsuzsistól, Bélástól, Leonidászostól. Csak 1-1 megjegyzés mindegyikhez:
1. Végre egyetértek Bécivel. Már nem lát odabent rációt, remélem én se fogok.
2.Zsuzsi! Amikor Eszter anyánk sok sikert kíván Bécinek a rajongó lányokhoz, nem illik felröhögni.
3. Leonidász továbbra is egy fasz. Viszont mindig önmagát adja.

Szerénke. 2011.04.20. 12:48:17

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Attól mert sokat elemzel, még nem lesz Alekosz agyad.:-)
@MÁRIA TERÉZIA: Ezt én értem, csak én Alekoszról beszéltem. A csajkeresősről meg azt írtam, hogy ha megnyeri, nem emiatt fogja,ez inkább hátrány a Vv4-nél.
@lami83: Mondták már, hogy olykor-olykor bunkón nyílvánulsz meg? Mert a tököm sem dicsekedett ezzel. Nem úgy jöttem ide, hogy itt mindenki egy nyomi, mert én ilyet is tudok. Persze, nyílván Alekosz is, mivel ráírtam, mellesleg verset is bárki meg tud tanulni, pedig ahhoz logika sem kell...
@hullámpapír: Én is jobban sajnállak.:-) Most gondolkodok egy nevetséges indokon.:-)
@gernika: Ebben is egyet értünk. :-)

Ayesha (törölt) 2011.04.20. 12:48:19

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: jaj, Leonidász egy tokás, zsíroshajú kis pubi, akinek még iskolába kéne járnia meg maximum a Playboyra recskázni. Kis nyomorék, annyira utáltam...

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 12:54:11

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Gina nem hajt fejet a szerkesztőknek? Azt hittem legalább a bólogatáshoz ért. Fals infokkal akarják megvezetni a nézőket.

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 12:57:40

@Ayesha/A 6. ember: Ez túlzás. Még emlékszem arra a birkózó gyerekre, aki ellenfele volt a mamák kedvenceiben. Az még rettenetesebb lett volna.

Ayesha (törölt) 2011.04.20. 13:01:36

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: én nem néztem akkor még a műsort, a benti és mostani viselkedéséből gondolom ezt róla.

dr. gernika 2011.04.20. 13:12:55

@Szerénke.: Meg a dagadtak, mert ezt is kiemelte egyszer. :)

Szerénke. 2011.04.20. 13:19:23

@Ayesha/A 6. ember: Vagyok.
@gernika: Erre nem is emlékszem.:D Jellemző, hogy mi a fontos...:D Tényleg nagyon ül neki az a film, amit írtam.:D

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 13:28:23

Baj van. Most látom csak mennyit spoilereztem. Mindig ez van, ha nincs itthon mit szuvidolni.

nowo 2011.04.20. 13:33:14

Trevlovics 2011.04.19. 15:42:42
most olvastam, hogy a legközelebbi kiszavazón a visszaköltözötteket nem lehet választani de ők is szavazni fognak.

Ezt hol olvastad?

_most_ 2011.04.20. 13:37:56

@nowo: Ezt én a belevalóban hallottam, Győzike mondta, mikor visszaköltöztek az új lakók.

nowo 2011.04.20. 13:46:00

lami83 2011.04.20. 13:37:56
Felháborítónak tartom!
Hogy rendelkezhetnek szavazati joggal a visszaköltözők?
És egyáltalán,mit keresnek ott?
Nagyot csalódtam a műsorban és etikátlannak tartom a műsorkészítők részéről!

Albino Vernyul 2011.04.20. 13:57:24

@nowo: @lami83: Szerintem felrertetted.. Addigra bent se lesznek.. Vasarnap kijonnek 5 korul... Valamelyik bent kotyogta el, ha jol emlekszem..

dr. gernika 2011.04.20. 14:01:01

@Szerénke.: Igen, hátborzongató mindkettő.

Albino Vernyul 2011.04.20. 14:18:53

Na, ha rapihentetek, egy kis kotozosdi, aztan beindul a sexkiborg..:

www.valovilag.hu/video/126045

Trevlovics 2011.04.20. 14:33:03

@nowo: ha egy kicsit a fent említett hozzászólásom alá mész, akkor ott leírom azt is, hogy hol olvastam.

Drogon 2011.04.20. 14:34:18

@nowo: Igazad van teljesen, de a legfelháborítóbb, hogy ez rtl már olyan látványosan sz*rik a lecsóba (az orrunk előtt), hogy már szó sincs rá.

Ja, persze, nem kell nézni, de ha valaki mégis szeretné nézni, nem értem miért nem lehet normális műsort csinálni.

foxglove (törölt) 2011.04.20. 14:36:16

@Albino "karazsnyikov" vernyul: érdekes kis anyag, egy picit kár, hogy olyan nyúlfarknyi.

_most_ 2011.04.20. 14:37:03

@nowo: Azért kíváncsi vagyok Olivér kire fogja rakni a jelet, szerintem Anikóra.

nowo 2011.04.20. 14:37:11

@Trevlovics:
:DDD
Ja,elolvastam...:DDD

az én rózsám vasutas 2011.04.20. 14:41:57

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Nem semmi a jelenet vége. Járhatott volna úgy is Alek, mint Jáksó a csatornafedéllel. Vagy enyhébb esetben úgy, hogy csak a nyakát töri.

nowo 2011.04.20. 14:46:55

@perpetum:
amilyen kópésak a szerkesztők,az utolsó héten,amikor már csak hárman lesznek bent,"megszavaztatják" a nézőkkel,hogy a bent lévő 3 helyett kit szeretnének inkább bent látni a villában.
Majd,mint a sátrazós héten,szépen helyet cseréltetnek a bent lévő hárommal és beküldenek három kintlévőt...majd azokkal játszatják le a döntőt.

Ezek után,miért ne?!...

genevieve 2011.04.20. 15:01:19

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: médiatörténeti pillanat, először röhögök alekon:-D

Drogon 2011.04.20. 15:49:54

@nowo: Ne adj ötleteket :D

Lone Starr (törölt) 2011.04.21. 10:49:55

@Peter_Cs: Péter, bocs hogy itt és nem az új poszban, ráadásul hosszan válaszolok neked. A bűnbánatról lesz szó, arról fogok írni, mi a véleményem az "erényeit és hibáit is "meggyónó" Éva cicáról. Szentimentális, de gondolkodj el!
A farizeus nem azért megy a templomba imádkozni, mert érzi, hogy bűnös, és bocsánatra van szüksége, hanem mert igaznak véli magát, és dicséretre számít. Istentiszteletét érdemnek tartja, amely ajánlólevél Istenhez. Úgy gondolja, hogy az emberek is jó véleménnyel lesznek kegyességéről. Azt reméli, hogy megnyeri mind Isten, mind az emberek tetszését. Istentisztelete mögött önérdek húzódik.
A farizeus az öndicsőítés megtestesítője. Ezt mutatja a nézése, a járása, az imája. Elhúzódik másoktól, mintha csak ezt mondaná: "Ne jöjj hozzám, mert szent vagyok néked" (Ésa 65:5). Egyedül áll, és "magában" imádkozik. Önelégültségében azt képzeli, hogy Isten is elégedett vele.
"Isten! Hálákat adok néked - mondja -, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is." Jellemét nem Isten szent jelleméhez méri, hanem az emberek jelleméhez. Nem Istent, hanem az embereket nézi. Önelégültségének ez az oka.
Imáját azzal folytatja, hogy felsorolja jótetteit: "Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek." A farizeus vallása nem érinti a szívét. Nem törekszik krisztusi jellemre. Nem vágyik szeretettel és irgalommal teljes szívre. Meg van elégedve azzal a vallással, amely csak külsőleg érinti az életet. Igazsága a sajátja; saját cselekedeteinek gyümölcse, amelyet emberi normákhoz mér.
Az önmagát igaznak tartó ember semmibe veszi a másik embert. A farizeus másokhoz méri magát, követendő példának pedig önmagát tartja. Mások szentsége alapján állapítja meg a saját szentségét.

Minél rosszabbak mások, ő annál igazabbnak látszik. Önigazultságában másokat vádol. Az "egyéb emberek"-et Isten törvénye áthágóiként kárhoztatja. Ez Sátánnak, "az atyafiak vádolójá"-nak szelleme. Ilyen lelkülettel lehetetlen Istennel közösségre lépni. A farizeus Isten áldása nélkül tér haza.
A vámszedő más hivőkkel együtt ment el a templomba, de csakhamar elhúzódott tőlük, mint aki méltatlan arra, hogy velük imádkozzék. Távol állva "még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem - elkeseredett gyötrelmében és önmagát utálva - veri vala mellét". Tudta, hogy vétkezett Isten ellen. Érezte, hogy bűnös, szennyes. Még csak szánalmat sem várhatott a körülötte levőktől; hiszen megvetéssel néztek rá. Tudta, hogy semmi érdeme nincs, amiért Isten megdicsérhetné, és kétségbeesetten kiáltott: "Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!" Nem hasonlította magát másokhoz. Bűntudattól megsemmisülten állt ott, mintha csak egymaga volna Isten előtt. Nem volt más vágya, csak a bocsánat és a béke. Csak egyet tudott felhozni a maga védelmére: Isten irgalmát. És áldást kapott. "Mondom néktek - szólt Krisztus - ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz."
süti beállítások módosítása