Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X113

2011. április 09. 13:10 - Hódos Hajnalka

A tegnapi összefoglaló nyomasztóbb volt, mint Paul Auster eddig megjelent regényei együtt véve, Pötyit el is tiltottam a tévétől, nem mintha a depressziótól félteném, hanem észrevettem, ha nem tetszik neki valami, alekoszozik a fejével, hát mindennek van határa! Mivel előttem sokan sok sületlenséget összehordtak már Laciról, ezért nekem csak olyanok jutottak, hogy az élet szép, mindig van remény, soha ne add fel és végül, de nem utolsósorban azért vannak a jóbarátok. Majd elfelejtettem, borúra derű. Béci és Anikó magasröptű gondolataival kezdjük a napot, bicsaklik a feje. Reggel kijön, úgy tesz mintha, aztán leül és bicsaklik a feje. Segítek, Laci napi programját vázolták. A Harcos megérkezik, na, mi van? Mindegy, hosszú. Az általános felháborodás után Laci elmeséli, hogy tele van szurkálva, a szívének hálistennek semmi baja, olyan szervi vagy pszichés dolgok lehetnek, ami a szívére kihat. Az összes létező vizsgálatot megcsinálták rajta, tolták jobbra-balra, mindenki pörgött. Tele van a töke saját magával.

Laci levelet kap. Szeretnénk neked felajánlani egy lehetőséget, hogy a lelkiállapotod minél hamarabb a helyére billenjen. Lehetőséget adunk arra, hogy találkozz édesanyáddal. Béci szívhez szóló hangon olvassa a levelet, a füléből kilógó pink fültisztító pálcika némiképp oldja a drámai hangulatot. Döntsd el és egyértelműen mondd ki, hogyan döntöttél. Laci fél pillanatot kér, hadd gondolja ezt végig. Anikó felnéz a teknyőbűl, nincs ezen mit gondolkodni, fiam! Béci kortesbeszédbe kezd. Lelkileg is trébe vagy két hónapja, itt ülsz mint egy hülyegyerek, csak a feladatokra állsz fel. Le vagy punnyadva, csak kifelé gondolkodsz. Tudom hogy nehéz húsz évet elfelejteni, vagy tovább vinni egy újabb vonalat képviselni. Laci meg se hallja, amit Béci mond, szótlanul bámul maga elé, majd köszöni a lehetőséget, élne vele.

Megérkezik Laci anyukája, szia drágám, kicsi szívem! Nem is vagy te olyan túlsúlyos! Cérnavékony csókolomok kísérik őket a kertben, milyen csinosnak tetszik lenni! Laci lovaglópálcája, hogy ő tele van szurkálva. Vénásan. Anyukája tud mindent, beszélt a doktornővel. Édesem, játssz! Most egy új élet fog kezdődni neked! Egy varázslatos élet! Majd meglátod, mennyire jó dolgod lesz! Én tudom. Jó, hát anyu mindent tud, azt is mondta tíz évvel ezelőtt, hogy megnyeri a lottó ötöst. Anya és fia nevetgélnek, Anikónak már nincs türelme Lacihoz, Béci reméli, hogy anyukája ad két pofont Lacinak, neki lehet, őt nem zárják ki. Laci anyukája nem egy túsztárgyaló, de itt és most tán nem is arra van szükség. Próbálj meg vidám lenni, nincs okod a szomorúságra! Anya félreérti a dolgokat, Laci nincs megreccsenve, csak jár az agya, sok minden hiányzik neki.

Irányítsd a gondolataidat fiam, és amikor nem jó gondolatok jönnek, azonnal irányítsd máshova. Mindenben azt lásd meg, ami jó. Tudom, mennyire előnyödre válik, hogy te itt vagy most. Ha kijössz, megváltozol. Megváltoztatott ez a lét, sokkal jobban rátaláltál önmagadra. Kinn átértékelődnek a dolgok, egy hatalmas kaput tudsz kinyitni. Bezárod azt, ami volt, és most fogsz igazán élni! Ezt adja a Villa, érted? Lejár az idő, te vigyázzál magadra, szívem! Pihenj, ha tudsz, és ne izgasd magad. Adok még egy puszit.

Mindenki reménykedik, na mizu? Minden rendben? Persze, anyám kiosztott, ennyi. Azt mondta, hogy mindenki borzasztóan sokat fejlődött az evolúcióba’ és hogy mindenkinek akkora lehetőség ez, amit itt tanulunk. Abba hát, az evolúcióba'. Béci lecseszi ne toporogjon, Laci szédül, tele van gyógyszerekkel, nem kíván enni. Várjatok, kicsit leülök. Ajajj, Laci, mint a ketrecbe zárt tigris. Láttam már ilyet és nem feltétlenül az Összeomlás c. filmre gondolok, ha nem tudnám, mi következik, se számítanék semmi jóra. Szarul vagy? Nagyon. Tudod mi ez? A pánik. Laci zihál, pillanatok alatt öregedett húsz évet. A Villában át tudta gondolni az elmúlt húsz évet, átértékelődött minden. Ezt a húsz évet, amit letett az asztalra, nem tudja hova tenni. Egy ilyen felismerés szó szerint lesokkolja az embert, feldolgozása egy borzasztó nehéz folyamat. A neve pedig midlife crisis, bébike.

A nyugiszobában elhangzanak a tragikus mondatok: én, Lázár László, jelenleg olyan helyzetbe kerültem, hogy úgy gondolom, hogy fel kell hogy adjam ezt a játékot. Az ok az elmúlt húsz év. A munka, a stressz és a folytonos hajtás most jött ki az itteni, nyugvó állapotban. Sem fizikálisan, sem pszichésen ezt a versenyt száz százalékos odaadással nem tudom folytatni. Orvosi segítségre van szükségem, hogy tovább tudjak lépni az életben. Komolyan szeretnék veletek beszélni, lép ki a riportszobából Laci. Nekem itt ez a játék a mai nappal befejeződött, nem tudom tovább folytatni. Hadd mondjam legalább végig, fakad sírva Laci. Nagyon örülök, hogy megismertelek benneteket annak ellenére, hogy volt vita közöttünk. Nem így akartam, nem így szerettem volna. Nem vagyok abban az állapotban, hogy folytatni tudjam. Van egy olyan dolog, amivel meg kell küzdenem és húsz éve nem tudok vele megküzdeni. Előjött belőlem. Ne haragudjatok rám. Remélem, azért pár jó dolgot át tudtam vinni nektek. Remélem, nincs harag a szívetekben.

Mire Laci a búcsú végére ér, mindenki sír, Alekosz megfejthetetlen fejjel áll, Laci azt ismételgeti, ne haragudjatok. Anikó a nyakába borul, Éva sírva lép oda, nem akartam azt mondani, tudod! Azt akarom, hogy gyógyulj meg! Ne felejts el minket ám! Mindenki öleli és simogatja Lacit, Anikó zokog, de ne menj már el, majd összeszedünk! Higgyétek el, ez most más. Játsszátok tisztességesen ezt a játékot! Laci sír, új életcélja van, segíteni az embereken, mert tett pár olyan dolgot az életben, amire nem büszke, ezt szeretné jóvátenni. Álljatok helyt! Ne készítsétek ki egymást. Harcoljatok, de emberségesen! Legyetek jók! Anikó vinné a bőröndöt, jajmár, vigyázz magadra, Laci kilép az ajtón, csend. Béci leroskad, fogja a fejét, Anikó remegő kézzel rágyújt, Alekosz járkál, hát ez azért nem akármi, gyerekek! Látszott rajta, hogy valami nem stimmel, de ennyire? Béci sokat veszít Laci távozásával. Veszített egy barátot, sokszor úgy viselkedett, mint egy apa. Jó ember… Anikó a hálózsák alatt sír, a riportszobában arról beszél, Laci nagyon közel állt hozzá, érdekelte, mi van vele, és őt is érdekelte, mi van Lacival. Nehéz lesz, azért így irányítgatott minket, hogy ne legyen akkora káosz. Ezeknek nincsenek előjelei. Ezek egyszer előjönnek, azt’ kész. Hát ez ilyen. Igen, ez Alekosz volt.

Csendesen telik az este, Béci kezébe sskk ne adjanak többet fejszét, könyörgöm! Éva paradicsomot szeletel, bár ne látnám azt se, hogy a tarjával mit csinálhat, nem tudom, késheggyel böködi őket, maradjunk a gyalázza szónál. Jerzsi a fejét rázogatja, egy méterrel a cél előtt adta fel a versenyt. Béci is próbálja megmagyarázni a történteket, próbált segíteni, már két hónappal ezelőtt látta, hogy mi a probléma, de Laci nem mondott el semmit. Semmit nem mondott el, leült, mint az iszap. Újra bebizonyosodik, hogy nem mindegy, ha az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Alekosz nyakatekert monológba kezd. Laci biztos jól megállja a helyét a csatatéren, puskákkal, ő egy katona, de nem készült föl megfelelően erre a játékra. Hozott magával olyan dolgot, amit pont nem kellett volna, de ha már, valahogy el kellett volna rendezni. De ezért nem ő a hibás. Az egykék teljesen más életutat járnak be. (Hö – a szerző megjegyzése) Laci nem vált le a szülőkről, nem kapcsolódott le. Nem mondom, hogy bárgyú baromság, amit mond, a témáról viszont nem Alekosztól hallanám a hülye lózungot, ajánlom mindenkinek Csernus Felnőtt húsleves c. könyvét. Tán hitelesebb egy picikét, mint az Érdi Rambo.

Béci szerint Laci túl sokat gondolkodott kifelé, megvan-e a háza, az autója, a társa, az anyja háza, ezen kattogott. Ott ült az asztalnál és ugyanolyan fejet vágott, mint Gombi, csak ő nem sírt és nem mondta. Alekoszból újra kitör a lélekbúvára, ezért van ő azon a véleményen, hogy a kinti dolgokkal nem szabad foglalkozni. Béci szerint pont Alekosz az, aki a legjobban várja köztük a kinti visszajelzéseket és Alekosz az, aki soha nem mutat ki érzelmeket. Kár azt gondolni, hogy nincsenek meg azok az érzések. Egyetlenegy hely van, ahova azok az érzések nem valóak. Ahol most vagyunk. Alekosz azt is észrevette Lacin, hogy bizalmatlan az emberekkel szemben. Ott vannak a párkapcsolatok, a lányok, a barátok, nem volt olyan kapcsolata, ami hosszú távon működött volna. Mindig ő volt az, aki hoppon maradt, ez is mély nyomot hagy az emberben. Lacinak ki kéne tárulkoznia, igazi kapcsolatokat kéne kiépítenie, legyen bizalmasabb! Nem kell mindenkit lenyomozni, mindenkiben az ellenséget látni! Aztán még mond baromságokat a Laciban levő ingerültségről és bezzeg ő hogyan (nem) ment bele a konfliktusokba, mert Laci hiába állítja, nincs önuralma. Hát megnyugtató, hogy vannak olyan boldog, az élet minden szegmensében kiegyensúlyozott emberek, mint Alekosz, mától ő a példaképem. Aki ennyire felnőtt, érett személyiség, ilyen életbölcsességgel rendelkezik, akinek a kapcsolatai ilyen rendezettek és képes ilyen mértékű önkontrollra, az nekem a példaképem. Ő a horatiusi arany középút, a Mester, a Guru, az, Aki.

Béci nosztalgiázik, emlékeztek, mikor bejött, azt mondta, hogy ő még nem nevetett ennyit életében! Ühüm. Két nap! Hidd el nekem, hogy visszajön! Összeszedi magát, anyukája adja neki a pozitív gondolatokat. Anikó naivitása megmosolyogtat. Lehet, hogy beküldenek helyette másikat! Bejön a Tordas! Jön a Tordas extra! Nem hiszem, de hogy egy klasszikus idézzek, a lényeg a lényeg, a folyó folyik tovább.

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
575 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inmemancsi 2011.04.10. 10:47:31

@Lizalány: más az, ha valaki nem akarja, tudja kimutatni az érzelmeit és más az aki érzelmileg sivár. Alekosz kis kialakított világában kevés lehet az érzelem, ez látszik az emberekhez és a nőkhöz való viszonyából (a nőknél tuti többet érne el, ha legalább eljátszana valami érzelmet) és ez a mostani kevés érzelem is a csúcs lehet, hiszen most elemében, közegében van, nem úgy, mint a való életben.

frea 2011.04.10. 11:06:11

Sziasztok!Megnéztem a tegnapit, olvastam a kommenteket. Boglya szinte emberi magatartást mutat, szinte nem is ismertem rá.A levelek jók voltak, az egyetlen hülye kivételével tényleg olyan levelet írtak, ami akár a családtól jöhetett volna. Az Alkesz állítólag minden szerepbe bele tudja élni magát.Úgy látszik, itt túl nagy volt a kísértés, nem tudta megállni szemétkedés nélkül. Egyre unalmasabb, már ellőtte a poénjait, lassan csak a bunkó , tanulatlan , rosszindulatú igazi énje marad, a mázat lekoptatta az idő.

frea 2011.04.10. 11:09:47

@Lizalány:Olyan messze van a sakkmestertől, mint Makótól Jeruzsálem. Tud sakkozni, mint még nagyon sokan.

frea 2011.04.10. 11:13:00

@inmemancsi: Azért is érzi magat itt jobban, mint kint. Itt jópofinak tűnhet a hülyesége, és taktikának , ha nem mutat érzelmet.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 11:13:29

@Lizalány: A harmadik párbajgyőzelme jót tett a lelkének, meg is érdemelte!

témázgató 2011.04.10. 11:16:17

@frea: Nem tudom, férfi, vagy-e vagy nő, inkább az utóbbira tippelek.
Alekosz esetében az az érzésem, hogy a nők a az IGAZIT, az általuk ELVÁRTAT keresik. Nagyon kevés férfi van ilyen, nem tudom, ki találta meg a kommentelők közül.
Miért keressük a tökéletest Alekoszban?
Nem a saját életünkben keressük?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 11:16:44

@inmemancsi: @frea: Alekosz egy érzelmi analfabéta, semmi empátia nincs benne, érdekember.
Ez is Éva, a sikerélmények (párbajgyőzelem, bátorságpróba) jót tettek önbizalmának.

inmemancsi 2011.04.10. 11:27:25

@témázgató: bocs, hogy hozzáteszek valamit, dehát dehogy keres az ember ebben tökéletest:)) csak némi emberit, ha már bezárták másik x mennyiségű ember közé.

én nő vagyok és szerintem a nők többségének alekosz a nemtelen, egyáltalán nem lehet rágondolni, mint férfira -de ezt már elmondták bent neki egypáran:))

de az a szép az életben, hogy mindenkinek tetszik valaki (valamiért legalábbis:)) - úgyhogy majd a párkeresőben megnézheted azokat akik "őt :)) keresik"

frea 2011.04.10. 11:28:33

@témázgató: Igazad van, nő vagyok. Nem keresek semmit, csak nézem a játékot. Nem zavarna ez az ember, van még sok hasonló buta másutt is. Az zavar, hogy egy láthatólag beteg, beszélni még magyarul sem tudó, bolond embernek piedesztált építenek. Szeretem a helyén kezelni a dolgokat. Nevessen rajta, aki mulatságosnak tartja, nevesse ki, aki látja, hogy milyen debil, de lassan legenda lesz belőle, és ez maga a siralom.

frea 2011.04.10. 11:31:13

@Peter_Cs: Most valóban normális arcát mutatja.

frea 2011.04.10. 11:33:56

@inmemancsi: Van egy érzésem, hogy nem őt fogják keresni, csak a lehetőséget. Tudod, benne leszek a tv-ben!

frea 2011.04.10. 11:37:16

@inmemancsi: Egyébként még eszem ágába nem jutott Alkeszra férfiként nézni.

lac64 2011.04.10. 11:38:22

@frea: A társainak valóban a normálisabb arcát mutatja. A háttérben viszont nem, lásd Anikóval kapcsolatos ügyeit. Nem az zavar, hogy nyerni akar, vagy ő akar lenni az első nő, hanem az, hogy ezt tiszteségesebb módon meg lehetne oldani, nem ezen a sunyi módon.

témázgató 2011.04.10. 11:45:01

@inmemancsi: @frea: El vannak zárva a külvilágtól, 136. napja. Ezalatt átértékelődik az ember saját magáról alkotott képe - milyennek lát a környezetem - ez nagyban befolyásolja az énképemet. Ha az jön vissza ennyi idő alatt (másfél évszakváltás), hogy én egy igazi egyéniség vagyok, akkor megerősít abban, hogy ezt így kell csinálni.
Mindez feledteti az eddigi kudarcokat (Alekosz), vagy felerősíti (Laci).

inmemancsi 2011.04.10. 11:52:09

@frea: ezért mondtam, hogy mindenki tetszik valakinek valamiért:)) - szerencsétlen - amiről azért ő is tehet - ezért fog "tetszeni" aztán lehet, hogy neki ez is bőven elég, hogy ezért tetszik, sőt:))

frea 2011.04.10. 11:52:41

@lac64: Gusztustalan, és jól mondod, sunyi. Az a baj, hogy sajnos a szerkesztők is rásegítenek sokszor. Amikor a Szandra ment párbajozni a Bécivel, kétszer fejtette ki elég hosszasan, hogy a nézőknek elegük van a jelrakásból, és szerinte a nézők Szandrát szavazzák vissza. Szerencsére nem így lett. Közben Alkesz végig a kamerába nézett, mintha tudta volna, leadják az öfiben. Nagyon pipa voltam, annyira kilógott a lóláb.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 11:59:13

@frea: Elfér Mr. Bikicsunáj, Szalacsi bácsi és Uhrin Benedek mellett, az a kategória.

frea 2011.04.10. 11:59:59

@témázgató: Igen, ő elhiszi, hogy , hogy az eddigi élete tabula rasa, nála van a bölcsek köve. Ez elég jól kijött, amikor Kasza Tibi kérdezgette, és magát zseniként aposztrofálta. Aztán a fejtegetés végén a magányos maradt, de ilyet még nem láttam, hogy valaki ennyire túlsúlyozza magát.

csicserierika 2011.04.10. 12:01:07

Én azt látom, hogy Alek nagyon jól csinál valamit, hiszen itt is 80 százalékban róla és érintőlegesen Éváról megy a polémia.
Azt hiszik egyesek, ha minden nap (mindegy mit csinál Alek) beírja, hogy hülye, akkor az úgy is van.
Kár pedig, mert egy idő után paradox hatást fog kiváltani.
Miért van, hogy a legtöbb Alek és Éva fan alig foglalkozik a többiekkel a villából?
Talán azért, mert túlságosan szürkék és érdektelenek (ebben a játékban való részvételükre értem, nem a kintire )
Igaz, itt Alek kinti életének is külön szakértői vannak.
Alek a tipikus, magányos kisember , akinek nagyon is megvan a magához való esze, jól hozza az okostojás karaktert.
Kifogástalan.
Minden irodalmi műben is elengedhetetlen kellék a végén a katarzis, itt a műsorban remélem Alek győzelme lesz az.

frea 2011.04.10. 12:03:18

@Peter_Cs: Ezek azért nem kapnak ekkora publicitást. Nézz meg egy újságos standot, majd minegyiken rajta és benne van ez a gagyi ember.

témázgató 2011.04.10. 12:04:43

@csicserierika: én téged ismeretlenül imádlak - már egy hónapja. Tök jó fej vagy, sajnálom, ha véget ér a vv., hol lesz ez a sok jó arc.
Folytassuk valahol máshol!!!!

inmemancsi 2011.04.10. 12:04:45

@lac64: egyetértek. magát adja: sunyi, mint állat:))

inmemancsi 2011.04.10. 12:05:42

@csicserierika: attól sem lesz okosabb, hogy ezt írogatod:))

frea 2011.04.10. 12:07:57

@csicserierika: Mi az az okostojás karakter?Mert ha a síkhülye szinonimája, akkor ok. A baj pontosan az, hogy egy hülyére hiába mondják , hogy hű de okos, rá is olvashatnak, ugyanolyan debil marad. Remélem, nem ő nyer.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.04.10. 12:12:58

@frea: Az okostojás jelentése: a hülye, aki okoskodik.

Albino Vernyul 2011.04.10. 12:15:00

@frea: Hehehe.. Alek nagyon sokszor hasznalja a "kibeszelest".. A riportszobaban, de sokszor egy-egy parbeszedben is nem a bentinek beszel, hanem ki a nezoknek.. Altalanosan Alek nem tul nagy agy.. De strategiaban, masok manipulalasaban, nagyon ott van.. Ertem ezt a bentiekre, es a nezokre egyarant..

rafijo 2011.04.10. 12:20:42

@csicserierika: Nagyon gáz, amit írsz.
Szerinted Győzike is jól csinált valamit? Vagy Kiszel Tünde, Pákó, Benkő, stb? Aleksoz pont ugyanolyan szánalmas, mint a fentiek. Rajta röhögsz és nem vele. Erre jött rá Olivér az elején, amikor meghallotta, hogy miket beszél.

sogeking 2011.04.10. 12:21:40

@gernika: ha Alek a Nagyúr, akkor Jerzy Ronald Weasley? :D

sogeking 2011.04.10. 12:24:17

@gernika: mondjuk az vitathatatlan tény, hogy Voldemort is furán csavargatja a fejét:)

Albino Vernyul 2011.04.10. 12:24:21

Laci volt a Blikk chatjan.. Bekerdeztem 3-4-et, de semi valasz.. Vagy baki van a bongeszomben, es nem ment at, vagy a szekesztonek nem tetszett, vagy Laci nem akart ra valaszolni.. Ez van..

www.blikk.hu/blikk_sztarchat_popup?tema_id=102

rafijo 2011.04.10. 12:26:54

Ezek a bátorságpróbák se korrektek. Éváé volt eddig a legkönnyebb. Kézben kellett átvinni 1-1 darab állatot. Még Bécinél is volt könnyű rész, amikor kézzel benyúlt a kígyók vagy pók mellé. De nála már volt nehéz is pl. a fejére öntött bogarak. Alekosznál is a kádban úszkáló kígyó, sikló nem volt egyszerű. De egyértelműen Jerzsynek volt a legnehezebb eddig. Remélem ő nyeri a heti díjat.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 12:30:55

@Albino "karazsnyikov" vernyul:
Jó nagy semmit mondó válaszok, olyan gyengék, mint ő maga. Nagy sumák szövegek, amit óvodásoknak szoktak el hinteni. Minek ment be oda, ha ennyire ostoba válaszokat adott. Igen is sunyi, nekem nagy csalódás. Azt gondoltam valamivel egyenesebb lesz. Duma, duma, duma

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 12:35:30

@rafijo: Éva, ki pörgette, hogy a kezében kell át vinni. Ha a fejét pörgette volna, akkor ott kellett volna. Most erről nem ő tehet. De tényleg Jerzsié volt a leg nehezebb. Mindegyiket megcsináltam volna, de az övé hááááát.

Kivétel 2011.04.10. 12:37:17

@lac64: kikérem magamnak a 45-ötösök nevében!!:) ha így néznék ki, Dunának mennék:)

johanna-ne 2011.04.10. 12:38:04

@csicserierika: Kedves Erika! Nagyon tetszenek a hozzászólásaid.Azonos véleményen vagyok veled. További szép napot.

rafijo 2011.04.10. 12:38:34

@Ari11: szerintem teljesen normális válaszokat adott. Mit vártál?
Egyébként nem tudom mit néznek azok, akik olyanokat írnak ,hogy maga előtt tolta az embereket a harcba. Szó sincs erről. Azok a társai ki akartak menni és könyörögtek a szavazatokért (Gombi, Szandika). Gigit pedig Éva hívta ki. Szóval nem Lacin múlott.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 12:38:41

@Albino "karazsnyikov" vernyul: Lacában egy diplomata veszett meg. Kint is olyanokat válaszokat nyomat, hogy nehogy rátegyük a jelet. Valaki megrázhatná, attól talán felébred.

rafijo 2011.04.10. 12:41:22

@Ari11: Tudom, hogy kipörgette, de a többieknek nem volt lehetőségük pörgetni. Gondolom a szerkik rájöttek, hogy unalmas lenne, ha mindenki csak a kezével dolgozna. Én 1-2 dolgot nem vállaltam volna. Pl. a pókot vagy a kígyókat Jerzsy helyében.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 12:42:18

@rafijo: Nem véletlenül küldték Jerzyt kigyót nyalogatni. Biztosra mentek, kellett a hat zseton az éhezőknek.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 12:44:08

@rafijo: Ezek mind, elkerülő, és kitérő válaszok voltak. Gyerekeknek, lehet ilyen válaszokat adni. Mi végig követtük a bent létét. Most hogy ki ment, többet, jobbat, frappánsabb válaszokat vártam tőle. Mivel 40-éves, okos tapasztalt ember. Sajnos nekem ezek csak ciki sunnyogásnak tűntek. Ha neked ez normális, el fogadom.
Meglátjuk más milyennek ítéli az itt írok közül.

csicserierika 2011.04.10. 12:44:15

@témázgató: köszi, látod bedobtam egy kis kavicsot a tóba, hagy hullámozzon kicsikét :)

csicserierika 2011.04.10. 12:45:29

@inmemancsi: én néha csak belecsapok a lecsóba, mikor megunom a sok savazást.

csicserierika 2011.04.10. 12:51:29

@frea: Leírtam, hogy meg van a magához való esze, vagyis, nem tanult, de valójában ő látja legkomplexebben a dolgokat a bentiek közül (most ők a viszonyítási alap), tudja, hogy szórakoztatni kell , miközben kiéli az összes eddig felgyülemlet dolgait is miközben nem görcsöl, mint pl Béci, hogy essen már szó róla is néha.

csicserierika 2011.04.10. 12:52:19

@johanna-ne: üdv. szent johanna.
Kevesen vagyunk, de így szép :)

Albino Vernyul 2011.04.10. 12:58:42

Na.. Itt van Aniko/Alek regi beszelgetese, aki meg nem latta.. Erdemes megnezni.. Mindkettorol jonnek le dolgok.. Azert erdemes megnezni Aniko viselkedeset is, akkor, es most az osszefoglalokban.. Az akkori felszabadult, kiegyensulyozott, a mostani feszult, zakkant, sokszor gyerekes.. 2 honap ennyit rombol odabent..

indavideo.hu/video/Alekosz_ejszakai_monolog

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 12:59:25

@Ari11: Vannak jó riportalanyok is a kiesettek közül. Oli szép, világos mondatokban szokott Béciről nyilatkozni, Zsuzsi is jól mondja el három mondatban, amit Gigiről tudni érdemes. Laca se olyan rossz, ha van kihez hasonlítani. Egy Leonidaszhoz vagy egy Zsófihoz képest isten a pali. Szigorúan szakmai szemmel Tordas és Gina közé teszem, kicsit lemaradva Gombitól.

locsolóember 2011.04.10. 13:00:49

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Tomó, most burkoltan lebuziztad ezt a szegény fiút? :P

inmemancsi 2011.04.10. 13:04:25

@csicserierika: azt te csak hiszed, hogy belecsapsz:))szerencsétlen kedvenced is azt hiszi, hogy majd bele tud csapni:))

csicserierika 2011.04.10. 13:06:36

@inmemancsi: azért bejött nekem is,ugye? :)

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 13:14:04

@locsolóember: Dehogy. Nem lehet az a srác, akkor már összejött volna Bécivel. Csak szeret örömet okozni annak, aki épp az orra elött van.

csicserierika 2011.04.10. 13:17:47

@rafijo: Győzike is jól meg él a győziségből. Pákó, meg Kiszel az szánalom kategória, mert nincs annyi eszük sem, hogy átlássák saját helyzetüket. Ez ugye Alekról nem mondható el.
Benkő meg a könnyebbik utat választotta, és celebkedik, megjegyzem,engem soha nem kötött le a pucér lantozása ill. gusztustalan altáji hangeffektjei.
Alektól távol áll az ilyen megnyilvánulás.

csicserierika 2011.04.10. 13:21:33

@témázgató: visszatérve az előző válaszodhoz.
Én csak koca netező vagyok, hírek, vásárlás , böngészés, stb.
Soha sem chateltem, ide is csak Alek első párbaja előtt regisztráltam,(addig én is csak olvastam), mert már nem bírtam cérnával.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 13:23:49

Benkő az akit nem engednék a való világban. Iszonyúan lehúzza magát a műsort. Remélem, nem küldik be, mert azonnal felgyújtom a tv-ém.

Soror Formoza 2011.04.10. 13:24:03

Ez az eredmenye a StoryOnline szavazasnak:

Baratkozna Alekosszal?
65% igen - 35% nem

Zenelhetne Alekosz a szuletesnapjan?
75% igen - 25 % nem

Adna munkat neki?
14% igen - 86% nem

Randevuzna vele?
8% igen - 92% nem

Agyba bujna vele?
2% igen - 98% nem

Egy menyasszonykereso musor elott eleg elgondolkoztato lehet az rtl-nek a nagy nocsabasz megitelese. Itt csak nok szavaztak, ugy tunik nem alekosz a kedvencuk ...

sogeking 2011.04.10. 13:25:26

@jahuu: a helyes kérdés:
randizna/ágyba bújna vele tv kamerák előtt? :D

csicserierika 2011.04.10. 13:26:19

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: jaj, te Hugo nem változtál. Továbbra is felröhögök egy-egy beírásodon :)

csicserierika 2011.04.10. 13:28:42

@jahuu: én ugye nőnek vagyok mondható.
A munkán kívül én is így szavaztam volna, ez még nem azt jelenti, hogy nem ő a legjobb fej bent. Kint sem lesz most már problémája, amire vágyott, meg fogja kapni.

Soror Formoza 2011.04.10. 13:29:27

@sogeking: A felmeres nem azokkal keszult akik jelentkeznenek a musorban. Rohejes is lenne :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 13:29:29

Hát érdekes számok, de ha Benkő elég jó nézettségű műsort dobott össze. Eben a feleség kereső szériában. Akkor Alekosz simán szuper lesz. Feldobják, gondolom Olivérel, Évát is eltudom képzelni, hogy feltűnik benne, mint féltékeny hárpia : ))
Lehet azon majd sokat nevetni.

Soror Formoza 2011.04.10. 13:33:22

@Ari11: Mar nem is probalom elkepzelni azt a musort amit Oliverrel kell feldobni. Brr...

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 13:37:59

@jahuu: Ezek szerint ez egy barátkozós-zenélős műsor lesz viszonylag kevés munkával. A számok hihetőek, bár nem tudom miből gondolod, hogy csak nők szavaztak.

locsolóember 2011.04.10. 13:40:13

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
:-)
Akkor csak én voltam túl rosszindulatú. :P

neduddki21 2011.04.10. 13:40:54

@csicserierika: Régóta olvaslak benneteket, és Tőled ezt a szöveget legalább ötször olvastam már. Érvelésed szerint valamit nagyon tud Alekosz, mert sokat beszélnek róla. Csakhogy akkor is beszélhetnek valakiről sokat, ha valamit nagyon nem tud. És itt szerintem ez a helyzet.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.10. 13:47:44

Na én lépek. Mert rá száltatok a kedvencemre Alekoszra. Pedig Béciről is írhatnátok máááá valami kiemelkedőt. Hogy mitől is volna ő a nyerő, melyik részben szórakoztatok a humorán ?? Miben kiváló, mért sziporkázóan okos ? Mert nálam valahogy, annak is örültem ha meg tudtam érteni mit mond. Majd vissza nézek, elolvasni azt amit Béci humoráról, intelligenciájáról írtatok.

Soror Formoza 2011.04.10. 13:48:04

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
A cikk kezdodott igy : "Szavaztak a nok" :) Szerintem sincs garancia ra, hogy csak nok szavaztak. Akkor is normalis eredmeny.

Soror Formoza 2011.04.10. 13:57:00

@Ari11: Szerintem nem dicserni kell egyik masik versenyzot, hanem a helyen kezelni. Mindenikrol mutatnak jot is, rosszat is (nem igazsagos aranyban), nem kell komolyan venni, csak egy jatek.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 13:58:36

@jahuu: Az. A többi játékosról nincs valami felmérés? A sunázási hajlandóságot nagyjából be tudom lőni játékosokra lebontva, de hány százalék adna munkát Bécinek? Rajtam kívül persze, nekem van száz hektár hagymásom, a srácnak meg remek dereka.

dr. gernika 2011.04.10. 14:00:48

@neduddki21: Igen, az előbb egy barátnőmmel például nagyon sokat beszélgettünk egy -nekem volt, neki jelenlegi- kollégáról, aki valamit nagyon nem tud. Sok mindent...
Vannak ugyebár a híres emberek, meg a hírhedtek, nem kéne összekeverni.

csicserierika 2011.04.10. 14:06:49

@neduddki21: ezt kb két napja írtam először, és most vetettem be másodjára.
Pontosság !
Beszéljünk Béláról. Kezd légyszií !

csicserierika 2011.04.10. 14:08:05

@Ari11: éppen most tettem én is ajánlatot, de mindig süket fülekre találok.
Szerintem annyira unalmas figura, hogy szóra sem érdemes :)

Townsend 2011.04.10. 14:08:12

@neduddki21: Nem az a kérdés, hogy alek milyen, hanem, hogy milyennek látják. Az meg inkább a "látót" minősíti.

Soror Formoza 2011.04.10. 14:09:34

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Latod, neki maris jobban az eselyei :)
Repat is termeszthetsz, akkor a sogor is jon :)

Townsend 2011.04.10. 14:10:25

@Ari11: Mert Béci nem kéjeleg a saját hülyeségében.

csicserierika 2011.04.10. 14:11:37

@Townsend: most minősített esetté lettem nyilvánítva ?
Olvassatok több Lőwy Hugot :)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 14:12:03

@jahuu:

az RTL-nek pont azt a 2%-ot kell felderítenie, aki hajlandó ágyba bújni vele Alekosszal...

és a többiek meg nézni meg fogják a tövöben, mert hisz: 65% baratkozna Alekosszal...

sőt 75% esetében még
zenelhetne is Alekosz a szuletesnapjan?

plusz ott lesznek a segédei, akik erősíteni fogják: Oli, Szandi, Éva

Mondjuk nem mindenkit nézünk, akit utálunk, nekem pl H.H. a határ, ő a legalja, őt se nézni, se hallgatni nem tudom, mert konkrétan kifordul tőle a gyomrom. De Alekot nézem, még ha sokszor is viselkedik hülyén.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 14:16:18

@MÁRIA TERÉZIA: Idóben szólok, Hajnalka nem csípi a negatív kritikát.

Trevlovics 2011.04.10. 14:17:48

alekosznál a háromfejű kisborjú jelenség játszik. őt tényleg lehet mutogatni tévében.

Soror Formoza 2011.04.10. 14:23:24

@MÁRIA TERÉZIA: En akkor szoktam elkapcsolni az rtl-rol mikor Oli kezdi az "ici-pici Alekinyot" .
Emlekeztek meg a valoVilag reklamjara? A pikameres fiuk, jo zene. Mit igertek es mi lett belole ...(((

Townsend 2011.04.10. 14:25:12

@csicserierika: Utánaolvastam L.H-nak. Szerinte alekot az isten is közös képviselőnek teremtette. Ezzel egyetértek, mivel házmesterség már nincs, pedig abban lett volna a legjobb, trikóban, fekete hajhálóval a fején a bérház udvarán - olyan helyen, ahonnan belátható a terep - ultizás, szivar a száj sarkában, pia. Amúgy hrabalosan.
Nem sértésnek szántam, de a véleményed rólad kell, hogy szóljon.

Trevlovics 2011.04.10. 14:44:45

@csicserierika: ha valóban béláról akarsz olvasni, itt van neked TomiHugó, aki a legnagyobb rajongókat megszégyenítő fáradozással, időt és pénzt nem kímélve akár óránként több 10 kommentben tolmácsolja hátulról minden elképzelhető módon valószínűleg a te ízlésedre formázottan (is) fent nevezett egyénnel, illetve a tezsvérével és egyéb rokonaikkal kapcsolatos zsigeri véleményét.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 14:46:10

@Townsend: Az előző H.H-t még értettem, ezt a mostani L.H-t nem, de biztos nagy csóka lehet, hogy érdemes utánaolvasni. A filmes hasonlat jó, nem árt ha van olyanban egy házmester, egy gonosz öregasszony, egy széplány és egy feltűnően jólápolt lengyel. A gond megint Cséplő Gyurival van, aki rossz forgatásra ment.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 14:53:24

@Trevlovics: Kezdjek én is debil alkeszozni? Nem az az normális, ha fenntatjuk az egészséges egyensúlyt? Nekem tulajdonképpen mindegy, ha te foglalkozol Bélával, én írok Alekról. Úgyis a bögyömben van, így nyakkendő nélkül baromi slampos.

Trevlovics 2011.04.10. 15:04:27

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: én bárkivel foglalkozom, akivel kapcsolatban épp van mondanivalóm. veled csak az a baj, hogy itt egy olyan fórumot találtál, ahol a valódi véleményed nem lenne szalonképes, ezért mindenféle fondorlatos, utalgatós módon körbe kell írjad. tudnék ajánlani neked honlapot, ahol nem kéne ennyire vigyáznod, olyan lenne, mintha hazaérnél :) azér nem teszem, mert úgy venné ki magát, mintha azt akarnám, hogy elmenj, holott semmi ilyesmi szándék nincs bennem.

mézescsók 2011.04.10. 15:15:16

@locsolóember: albino szerintem válaszolt helyettem is. Scrollozni nem szoktam.

@Doubledecker: A kezdetekkor az itt kommentelők komplett diagnózisokat állítottak fel Alekoszról. Egyet is értettem velük. Aztán ahogy az idő múlt, úgy érzem, letisztult a képem. Szerintem nem bonyolult jellem, még csak nem is elmebeteg. Egyszerűen sznob. A világképe szerint az úriember ismérve a nyakkendő (az már nem zavarja, hogy kockás inghez csíkosat húzzon). A műveltség fokmérője a bonyolult és általában érthetetlen mondatsor. A szivarozás a felső tízezer szokása (szerinte), a pipázás még inkább. A szerepjátékokban prímán érzi magát, mert magára húzhat egy klisét.(Emlékezzetek rá, amikor Évát a cseléd szerepkörére oktatta - iskolapéldája volt annak, amire gondoltam.)Egy dzsentlemen (gentleman a problémásabbak kedvéért) sohasem mutatja ki az érzelmeit, nem végez alantas házimunkát, mindig mindent ugyanabban az időpontban végez és kilenc óra előtt nem iszik. Ha kell, akkor nagy kegyesen megmutatja magát a fárasztóbb feladatokban is, de csak azért, mert egyrészt vagy nem húzhatja ki magát, vagy másrészt célja van vele.
Ami ebből a sorból kimarad, az a nőkhöz való viszonya, de azt sem érzem őszintének. Végig sértett volt Gigi és Gina visszautasítása miatt, ez utóbbi "érzelme" talán nem is volt annyira komoly, mert egy pillanatig sem gondolhatta, hogy egy csaj - bármilyen múlttal is, amiben én személy szerint nem találok kivetnivalót - a férje jelenlétében majd vele fekszik le. Gigit sose tudta kezelni. Évával remek páros. Mindkettő a maga szerepét játssza, amihez a másik partner és ezt tudják. Valamikor - még ott volt Olivér is - hármasban beszélgettek. Egy ágyon feküdtek, Éva Olivért masszírozta, Alekosz arról beszélt, hogy hogyan osztályozza a nőket. Van, akivel szexel, a másikkal iszogat, a harmadikkal beszélget, stb. Éva megkérdezte, hogy Őt hova sorolná. Azt válaszolta, hogy veled iszogatnék és a politikáról beszélnék. Szerintem ekkor volt őszinte. A többi megnyilvánulása a játék része.
Ja, és Éva bármennyire is szeretne, sosem lesz celeb. Bár ésszel nem tudom felfogni, hogy vágyhat erre valaki. Kovi azt mondta Gigiről, hogy nem lenne jó pornószinésznő, mert hiányzik belőle valami (ez különben dícséret volt a bulvárhírekkel szemben), Évából is hiányzik valami. De az is lehet, hogy több van benne, ami nem kellene.
Nem én vagyok az orákulum és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Én így látom, de hát az élet éppen attól nagyszerű többek között, hogy ugyanazokat a dolgokat másképp látjuk.

az én rózsám vasutas 2011.04.10. 15:27:45

@Trevlovics: Én se bántásból mondom, de ez 12 egytucat vélemény. Aki Éván fröcsög az korrekt véleményt formál, aki Bélán és Gigin mulat, az csak azért teszi, mert allergiás a Béla és Gigi nevű embertársaira. A Zsuzsikra érdekes módon nem, itt valami félreértés lehet a háttérben. De az 5 pont így is jár.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 15:31:47

@jahuu:

Vigyázat! H.H. NEM (ismétlem NEM) Hódos Hajnalkát jelenti, a két H-s név csak egy fatális véletlennek köszönhető egybeesés, ám kiírni nem fogom H.H. nevét, annyira taszít az illető... (mondjuk úgy, hogy tévés személyiség, és annyit még segítek, hogy az ország intelligencia tesztjén igen alacsonyra jött ki az IQ-ja, és utána el is ment pszichológushoz, hogy magyarázza el a világnak, hogy ez az alacsony pontszám nem jelenti azt, hogy ő unintelligens)

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 15:34:35

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:

Vigyázat! H.H. NEM (ismétlem NEM) Hódos Hajnalkát jelenti, a két H-s név csak egy fatális véletlennek köszönhető egybeesés, ám kiírni nem fogom H.H. nevét, annyira taszít az illető... (mondjuk úgy, hogy egy ok nélkül túlfizetett tévés személyiség, és annyit még segítek, hogy az ország intelligencia tesztjén igen alacsonyra jött ki az IQ-ja, és utána el is ment pszichológushoz, hogy magyarázza el a világnak, hogy ez az alacsony pontszám nem jelenti azt, hogy ő unintelligens)

mézescsók 2011.04.10. 15:39:17

@neduddki21: A napi összefoglaló hivatalos ideje egy óra. Ennek a fele kb. reklám. Közben vannak még a műsorvezetők szövegei, marad tiszta adásidő - és most jóindulatú vagyok - félóra, de inkább 20 perc. Ennek jórésze Éva-Alekosz veszekedésével megy el, a többi riportszoba. Miért Éva-Alekosz? A többi biztos, hogy érdektelenebb? Laci mesélt ott bent a kiképzős és keleten töltött éveiről. Tuti, nem érdekelt volna senkit? Béci beszélt arról, hogy mit csinált ott kint. Nemcsak a gyerekkori balhéiról, hanem a zenélésről, a családjáról, a hajnali piacozásról, a táncról. Ez sem érdekelt volna senkit? Jerzy beszélt arról, hogy hogyan próbált meg saját lábán megállni háttér nélkül és a testvérével, szüleivel való kapcsolatáról. Ez is érdektelen volt? Anikó mesélt a kinti életéről, a színjátszásról, az álmairól, az anyjával való kapcsolatáról, hogy hogyan támogatták egymást. Erre sem lett volna vevő senki? Gigi beszélt a fehérnemű bemutatós dolgairól, a táncos múltjáról, az érzelmi gubancairól, csevegtek Jerzyvel Ibizáról, a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető műfajról, amiben dolgoznak. A csatorna szerint ez sem volt közérdeklődésre számot tartó. (A fentieket az online közvetítésekből tudom, amikor még néztem és tőletek.) Szóval kedves olvtársam itt arról van szó, hogy arról tudunk beszélgetni, amit elénk tárnak. Amit pedig az RTL elénk tár az Éva-Alekosz. Ezért aztán bármennyire is nem vagyok híve semmilyen manipulációs elméletnek úgy általában, itt kénytelen vagyok kételkedni.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.10. 16:27:53

@mézescsók:

hát amit leírsz elég érdektelennek tűnik számomra... Béci gyerekkora nem izgat fel, Gigi fehérnemű show-i még látva (pl hotelben) is untatnak, Laci keleti kalandjait biztos, hogy nem vághatták volna be probléma, esetleg pereskedés nélkül...
süti beállítások módosítása