Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X97

2011. március 24. 15:00 - Hódos Hajnalka

Sokszor nehéz egyértelműen megfogalmazni, mit érzünk, mit gondolunk, mi az, amit valójában szeretnénk, és mi az, amit nem. Nekem tegnap este az összefoglaló második percében sikerült egyértelműen, tömören és velősen megfogalmaznom. Ha valamit kurvára nem szeretnék, akkor azt, hogy a 18-49 éves korosztály körében nagy népszerűségnek örvendő ValóVilág4 c. műsorban Stohl András naposkacsa színű ingben bejelentse a felvezető szövegben – és itt maradjunk a villaszlengnél – ország-világ előtt, hogy menstruálok. Anikó nem volt ilyen szerencsés, remélem, kap ajándékba egy személyre szabott Jónás-naptárt, amit a BeleValóban elemezni is fognak egy szkeptikus nőgyógyász és egy javasasszony társaságában. Frissen, üdén kezdjük a mai napot, tíz perc, indul! Éva, sorakozó volt, ne most sminkelgessen!

Évának szarul kezdődik a nap, és úgy is folytatódik, Gigi villakatona lassan, tagoltan, érthetően felolvassa a szabályzatot. Az őrségben szolgálatot teljesítő villakatonáknak tilos az őrbódéban enniük, alkoholt inniuk, dohányozniuk és aludniuk. Éva annyit szeretne mondani, hogy ő szegte meg és be írták a naplóba, és nem az őrbódéban dohányzott, hanem a teraszon. A meglehetősen gyenge kifogás után Béci és Laci parancsot kap, hozzák ki Éva ágyát a nappaliba. Megkérjük, feküdjön be az ágyba, betakargatjuk, hogy ne fázzon, jó? Kap egy üveg multivitamint, nyugodtan fogyassza el, lassan, kortyolva. VV raj, nyitódjanak, gondolkodó állás, egyre föl és vissza! Minden tizedik emelésnél hangos kiáltás, köszönjük, Éva! Igyon! Nem vagyok szomjas.

Azt hittem, gyorsabban rájön, hogy addig szopnak a többiek, míg ő meg nem issza az italt, 203 emelés így sem kevés. Alekosz bizony megorrolt Évára. Anikó tudja, hogy ő ilyen, neki nem esik nehezére, ha kétszázháromszor le kell guggolnia miatta. Gigit nem az zavarja, hogy Éva miatt csinálják a feladatokat, mert bárki tévedhet, hibázhat, hanem az, hogy állandóan miatta csinálják. Tehát még egyszer! A katonai hét célja önöket egységbe kovácsolni. Nem vagyok egy pesszimista alkat, de most nagyon úgy látom, a pohár félig üres.

Hogy miért volt fontos Anikó ciklusa, a következő, mensi vs pisi jelenetből derül ki, Anikó kopogtat a vécé ajtaján, Alekosz, sok idő, hm? Alekosz! Sok idő még? Jó, akkor gyere, tessék! Alekosz, tampont kell cserélnem! Jó, cseréld ki a tamponodat! Most ne legyél…nem hallottam, hogy válaszoltál! Jön a menetrendszerű sírás, Alekosz leüvöltötte, pedig nem is válaszolt, akkómennyé, meg minden! Miért beszél velem így? Mér ilyen undok? Mér nem lehet rendesen kommunikálni, nem érdemlem meg? Én őrködök éjszaka, mert ő beteg, hüpp. Bocs, hogy ezt mondom, te vagy a hülye, ha ezt megcsinálod, komolyan! Nem tűnt még fel, hogy Alekosz általában szarik az emberekre? Majd ezt is kimagyarázza holnap vagy holnapután, azzal le lesz tudva, vigasztalja Gigi Anikót.

A következő csörte főszereplője Alekosz és Éva, Alekosz morog, mert Éva az ő sapkáját hozta el a fürdőből. Hagyjál már békén, mi van, kijött a másik éned? Miről beszélsz? Kösz szépen, jól vagyok, örülök, hogy megkérdezted az elmúlt három napban! Azt hiszem, minden nap odamentem hozzád! A vitának a ’gyázz! vet véget, Alekosz a riportszobában elmondja, Éva bepánikol, ha nincs mögött egy legfőbb bizalmas, akire támaszkodhat. Ez ő volt, talán még most is az, de kétségkívül az Anikó nyújtja most számára ezt a támaszt. A cigiszünet alatt Alekosz visszatér a témához, aztán vér folyik. Átvitt értelemben, mert Anikó beleszól kettejük vitájába, de Alekosz leoltja és a tamponos jelenetet is felhozza. Azt hiszed, ha öt másodpercenként megkérdezed, gyorsabban fogom elvégezni a biológiai szükségletemet? Alekosz el sem kezdte a pisilést! Hát sajnálom, tapasztalatom szerint a férfiaknak nem szokott gondot jelenteni a mosdókagyló nem rendeltetésszerű használata indokolt esetben. Fölfújod az ügyeket, tudatosan összemosol dolgokat! Anikó sértődötten távozik, a szobában dühöngenek Évával, hogy beszél velük Alekosz, mikor ki van nyalva a valaga. Ne is menjünk bele, mert most nincs igaza, neked adok igazat száz százalékban! Ja és Anikó már Évának is Piszi.

Sorakozó, mikroportok! Éva vetkőzni kezd. Mit vigyorog, ennyi esze sincs, hogy megtanulja, a mikroportot kívül kell hordani? Nem pofázik vissza, nem szövegel, nemsokára mehet ki, csúszik taknyán-nyálán, mint a csiga! Első, aki a feladatot végrehajtja, Béci! Kövessen! A terepgyakorlat két részből tevődik össze, kúszás fegyverrel, majd minél gyorsabban átúszni a medencét, kirakni a zsákba csomagolt ruházatot a partra, a három darab, lufira illesztett „vízen lebegő taposóaknán” levő számot és a lufik színét megjegyezni. A vízen lebegő taposóaknáról eszembe jutott egy kurva szar poén a fiatalemberről, akinek karácsonykor van a szülinapja, egyben elnézést kérek érte. Éva önként jelentkezik a terepgyakorlatra, hátizsákkal együtt kúszik a kifeszített háló alatt, erősítve ezzel pár előítéletet a nőkkel szemben, köszönjük, Éva! Amíg ő kinn küszködik a medencében, a parancsnok kérdést intéz a többi villakatonához.

A társuk élvezi, ha baszogatja magukat, vagy momentán csak ennyire hülye? Alekosz? Véleményem szerint az Éva mániákus szabályszegő, amit amúgy az életben el lehet viselni, de a seregben nem szeretik az ilyesmit. Éva kellőképpen megérett a megrendszabályozásra. Aha, Alekosz látta az Egy becsületbeli ügyet is, kíváncsi vagyok, mit válaszolna a hogyan kérdésre. Gigi villakatona szerint Éva szimplán hülye. Anikó? Éva ezt nem szándékosan csinálja, ő ilyen. A parancsnok úr közepesen hosszú monológba kezd, nagyon könnyű lelkifurdalást mímelni, vagy arra hivatkozni, hogy engem rettenetesen bánt, de én ilyen sete-suta vagyok. Segítsetek, aztán, ha segítettetek, legközelebb majd igyekszem. De hát, nem az én hibám, én ilyen vagyok! Alekosznak ez nagyon tetszett, jól elmagyarázta a parancsnok az Éva-effektust! Pont ugyanazt csinálja, amit elmondott! Meglepődtem, milyen jól átlátta a helyzetet, lehet, hogy aktív néző? A lufin levő számok a következő feladatnál kapnak szerepet, egy széfet kell kinyitni, háromszor próbálkozhatnak. A szükséges info a széf kinyitásához: kék, kék, piros, sárga, satöbbi, meglepően gyorsan sikerül, a jutalmuk egy villásvacsora. Előtte Alekosz lecseszi Évát, miért az ő ágyán hajtogatja a ruháit. Állandóan szabályt szegsz! Éva mentegetőzik, a parancsnok direkt gecizik vele és nem azért jött a Villába, hogy emiatt a hét miatt kiessen, nem fog hazamenni! És nem azért hízott itt benn húsz kilót!

A nap végén a parancsnokok örülnek, mert kezd összerázódni a társaság és rendhagyó értékelést tartanak. Mindenki arról fog szavazni, ki volt az, aki nem megfelelően hajtotta végre a nap folyamán a feladatokat. Egyhangúlag Évát nevezik meg, ő tanácstalan jobbra-balra pillogás után Jerzsit. Éva villakatona, lépjen ki, értékelje a teljesítményét. Éva a szokásos hadaró stílusban előadja, hogy a tegnapi naphoz képest jobban teljesített, mert tegnap szándékosan visszaszólt a parancsnokoknak, ma megpróbálta türtőztetni magát, ez több-kevesebb sikerrel járt. Megpróbálok jobban odafigyelni, sajnos néha a szeleburdiságomnak köszönhetően nem mindig sikerül. Minden egyes villakatona odalép Éva elé és értékeli a mai teljesítményét. Gigi! A mai teljesítményed kritikán aluli, nem tudsz odafigyelni a társaira, ha megtörténik valami, nem tanulsz belőle, és újra elköveted azt a hibát. Jó lenne, ha erre odafigyelnél, mert mi bűnhődünk, nem te. Jerzsi! Le ne köpj, vigyorog Éva. Nem sokáig. Magát jellemzi a sunyiság, a hazugság és a neveletlenség. Maga veszélyes magára és a villatársaira. Nem tisztel sem embert, sem Istent. Nem értek vele egyet és mindjárt pofán vágom! A nem szól vissza mantra többször hangzik el a parancsnok szájából Jerzsi mondatai alatt, mint az om mane padme hum egy tibeti kolostorban egy nap alatt. Majd a párbajon megbeszéljük, remélem, kinn hagylak! Aki uralkodik önmagán, az uralkodik a világon is! Alekosz! Mániákus szabályszegélyed ezek között a keretek között kiéleződik, megcsillan. Nem tudsz ellene semmit csinálni, ilyen vagy. Önzőséged határtalan! Hanyag vagy, rendetlen, szétszórt, trehány. És ez most látszik. Alekosz, magában egy költő veszett el, folytassa. Éva próbál szövegelni. Csöndben marad, és issza szavaimat! Női praktika nem való erre a terepre! Vártam volna azt is, hogy „Nem láttam még vadat amely szánná magát,/A madár fagyottan zuhan le az ágról,/De sosem gondolt rá ,hogy sajnálja magát, de úgy látszik, Alekosz ezt nem tudta megjegyezni. Vagy nem látta a filmet.

Na, lesz itt hőzöngés, őt léptetik elő rajparancsnokká. Köszönöm, a Való Világot szolgálom! Alekosznak nemcsak utasítási joga van, megkapja a kantin kulcsát is. Három perc a körlet rendbe rakására. Ennyi idő pont elég ahhoz, hogy összevesszen Évával. Van nevem. Most igazítottam meg! Nincs elvágólag! Éva már csattan is, elege van abból, hogy mindenki őt cseszteti és ő nem Alekosz csicskája. A rajprancsnokod vagyok. Az, tudod mikor! Nemhogy a rajparancsnokom nem vagy, olyan ember sem vagy, aki nekem parancsol! Aztán, amikor Alekosz arra céloz, nem akarnak újabb kollektív büntetést kapni, ordítani kezd. Alekoszból kijött az igazi énje, szánalmas, egy színész. Lehet, hogy ő szabályszegő, de én mindig ugyanúgy viselkedek, nem játssza meg magát! Inkább maradok ilyen, mint olyan ember, aki színészkedik! Az öfi végére jut az erőnléti edzés, Alekosz kemény és hideg, mint Sharon Stone jégvágója, hogy a filmes példáknál maradjunk. Nem lesz nehéz. De könnyű sem. Megígéri azt is, ha mindenki végrehajtja a feladatokat, bőkezű lesz.

Anikó elhaló hangon csokit kér a ládából, Évának nem kell semmi. Abból a ládából semmi nem kell, pedig tele van alkohollal! Most azért, mert beteg? Utálom, ha valaki azért, mert beteg! Mit csinált ő, amiért így ki lett emelve? Lacinak sem tetszik, hogy Alekosz a rajparancsnok, Jerzsi szerint nem kell ezt túlspirázni. Béci és Anikó őrködik. Béci bevallja, ő is várta, hogy kitüntetik, nézte Alekoszt, csomó dolgot nem csinált meg le volt maradva, meg össze-vissza csinálta. Nem értem, nem féltékeny vagyok… De én az vagyok, és akkor mi van, bevallom, füstölög Anikó, nyakig betakarva. Nincsen neki olyan énje, ami eredeti lenne. Csak akkor érzi magát embernek, ha szerepet szabnak rá. Ha nincs szerepben, alig tud megnyilvánulni mostanában. Alekosz Éva ágyához megy, hogy vagy? Utálom ezt a hetet, gyűlölöm. Nézd a szép oldalát. Találd meg a szépséget benne. Majd beszélünk, sok mindent tisztázni kell, mert nem jó irányba alakulnak a dolgok. Ez így van. És már kezdődik! Hogyvolt Raj, oszolj! Gógógó!

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
1179 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genevieve 2011.03.26. 01:18:56

@MegLepke: sajnos ez igazolatlan hiányzás:-)

Zelefánt 2011.03.26. 01:19:06

@genevieve:
"Na, a Mami ilyen szarokon nevelkedett...?" --
...ezt fogja majd mondani, és sajnálkozó pillantásokat fog vetni Rád.

Trevlovics 2011.03.26. 01:20:06

@Peter_Cs: szerintem mindenki azt mondaná, hogy ő nagyon szereti a rokkot és rázná a fejét mindegy mire. én inkább azt nézném meg, hogy mihez kezdenének egy kockásterítős békebeli hangulatú kocsmában régi bizottság számokkal a háttérben, elhanyagolt külsejű szociológus hallgatók között, ahol komoly dilemma, hogy az üvegpohár, vagy a szemüveg fala a vastagabb

Atok 2011.03.26. 01:20:08

Csak kis alkohol kellett es masznak a fiuk maguktol a rudra.

Zelefánt 2011.03.26. 01:21:42

@Peter_Cs:
A legkönnyebben.
Egy seprűvel fetrengve --> léggitár.

genevieve 2011.03.26. 01:21:59

@Zelefánt: nem valószinű:-)

hibátlan az izlése:-)

Trevlovics 2011.03.26. 01:22:08

@MegLepke: én azt hittem, hogy rózsaszín malacperselynek öltözött, de igazad van, most látom hátul neki a fehér pompomt

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.26. 01:23:13

@Trevlovics: Plusz Kontroll Csoport, CPG, Trabant, Waszlavik és társaik zenéjével. Lehet, hogy komoly szellemi kihívás lenne! :):):)

genevieve 2011.03.26. 01:24:57

@lac64: ajvé, most nem fogok tudni elaludni:-)

nyomjon már be valaki egy linket, nekem nem megy az onlány

genevieve 2011.03.26. 01:25:47

@MegLepke: lepi, hány éves is vagy, ha nem titok?:-)

MegLepke 2011.03.26. 01:29:04

@genevieve: faszom! Mit tegyek, hogy helyrehozzam?

@Trevlovics: na de hol a pénzbedobója akkor?

Trevlovics 2011.03.26. 01:29:48

@MegLepke: a hátán a rózsaszín cuccon van egy széles fehér sáv, az az

Zelefánt 2011.03.26. 01:30:14

@genevieve:
Anna ezer napja
(G. Bujold / R. Burton.

Atok 2011.03.26. 01:30:18

Beci odasugja Aleknak, hogy szoljon oda Evanak, hogy huzza be a hasat. Csodaval hataros modon semmi komolyabb kovetkezmenye nincs Alek beszolasnak.

Trevlovics 2011.03.26. 01:31:19

alekosz "nagyonvidám-aktív" fázisban

MegLepke 2011.03.26. 01:31:53

@genevieve: 32, nem titok, kinézek 25-nek.:)

Albino Vernyul 2011.03.26. 01:32:16

@genevieve: Ami azt illeti, amint lehetett megszabadult a kurvas cucctol.. Gigi is inkabb atallt a gyakorlo, melltaro dizanjra... Jobban is all nekik...:)

MegLepke 2011.03.26. 01:33:54

@Trevlovics: áhhááááá! Aztatat nem figyeltem.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.26. 01:34:11

Benkő Dániel jó lenne ebbe a társaságba!

genevieve 2011.03.26. 01:37:00

eddig birtam az iramot:-(

mindenkinek jó éjt:-)

Trevlovics 2011.03.26. 01:38:45

na, gigi és anikó megkapták a számot amit kértek, levettem a hangot mert nagy éneklés kezdődött

genevieve 2011.03.26. 01:38:59

@Zelefánt: azt még szeretném megnézni:-)

Zelefánt 2011.03.26. 01:40:07

@genevieve:
Nem menekülhetsz ily könnyen!

Atok 2011.03.26. 01:41:39

Alek szaraz borra edes pezsgot ivott, most meg lekuld utanuk egy curacao koktelt.

MegLepke 2011.03.26. 01:43:05

@genevieve: Jó éjt! aludj déren!:)

@Trevlovics: faszom, én pont előtte vettem fel a hangot. kaptam is egy kisebb infarktust.

Trevlovics 2011.03.26. 01:44:23

@Atok: át is megy lassan a derűs szemlélődő állapotba :)

Zelefánt 2011.03.26. 01:44:47

@genevieve:
Én már csak úgy vagyok, mint az öregebb bika a viccben:
"Csak halkan, fiam, meg ne hallják, mert a végén még feljönnek..."

MegLepke 2011.03.26. 01:45:51

Így a tánc igen érdekes. Mert szakadozik a kép, és olyan, mintha diafilmet néznék - visszavisz a gyerekkorba. Igaz, akkor még Mazsola és Tádét néztem.

Trevlovics 2011.03.26. 01:47:58

éva mindig a kameráknak táncol, úgy helyezkedik, hogy az általa kinézett kamera és a többi lakó között legyen, tehát legközelebb a kamerához, és néha jelentőségteljesen belenéz, hogy ő most jól érzi magát, és kacér :)

Zelefánt 2011.03.26. 01:52:56

@genevieve:
Hová, merre szaladjak?...

MegLepke 2011.03.26. 01:56:20

Gigi most közölte Anival, hogy olyan nyelve van, mint neki, hegyes, azaz puncinyaló nyelve van.

Atok 2011.03.26. 01:56:25

Gigi megallapitotta, hogy Aninak epp olyan puncinyalo hegyes nyelve van, mint neki

Rendszeres szavazóink között 2011.03.26. 01:59:35

Engem csunyan sokkol ez a party, eva szegeny eljutott arra a szintre, hogy szanalmasnak talalom, ami nagyon rossz neki ;) Aniko viszont remekul jatszik :>

dr. gernika 2011.03.26. 02:00:14

@genevieve: Az szép.
Ami még szép volt, az a gondos vágókép az étterem nevéről. :)

Atok 2011.03.26. 02:01:01

Off: Ki nyer vasarnap Melbourneben? :)

Atok 2011.03.26. 02:01:43

Regen volt Lady Gaga szam

Atok 2011.03.26. 02:02:55

Miert van olyan erzesem, ha nem lenne ott Beci meg a kamerak Gigi es Ani siman egymasnak esnenek? :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.26. 02:03:17

A csajok valahogy jobban bírják!

Zelefánt 2011.03.26. 02:04:11

@Trevlovics:
Éva médiaribi-tölelék, ha bármihaistörténikénakkoris!!c. főemlős.

dr. gernika 2011.03.26. 02:08:44

@Zelefánt: Én emberemnek sincs, oszt mégis megfogott. Pedig vidékről jövök, ahol tényleg nem férfi a férfi, ha nincs autója.

MegLepke 2011.03.26. 02:11:17

Csodás! Éva-Ani:
- Ez Madonna
- Rihanna
- Madonna
- Rihanna
- Tudom.
- Ez Lady Gaga bazmeg!

Zelefánt 2011.03.26. 02:12:30

@gernika:
Akkor meg hogy vitt Téged -- mint főnyereményt -- csacsifogattal?!...

MegLepke 2011.03.26. 02:16:59

A három csaj a rúd körül mozog az Umbrella-ra (egyik számomra érthetetlenül túlmisztifikált zeneszám)

MegLepke 2011.03.26. 02:21:36

Nah! Zenéééééét!

dr. gernika 2011.03.26. 02:25:42

@Atok: Ha elromlik a számítógép, csak be kell állítani? Feltétlenül közlöm az IT-s emberrel, amint ébren lesz...

Atok 2011.03.26. 02:28:38

Aniko utolso 3 mondataban, kb 140 karmokodas volt hallhato.
Lasd valovilag.hu/versenyzok/841 "Legidegesítőbb szokásom"

Atok 2011.03.26. 02:33:30

Alekosz Anikoval ohajt ma halni

dr. gernika 2011.03.26. 02:35:18

@supern0va: "Aztan sunyilaci megmutatta a piros szobaban, hogy haboruban sarkon befordulni veszelyes, 10-bol 8 ember ott doglik. "

Tükröt kell használni, mint a Harry Potterben....

Albino Vernyul 2011.03.26. 02:36:17

@Atok: Ani megint felig be van allva, de az Alek harito reflexei felholtan is mukodnek...

dr. gernika 2011.03.26. 02:44:51

@Albino vernyul: Ha volt már tanítási gyakorlaton, akkor igen közel lehet a vége neki.
Már ha nem hospitálásra gondolt gyerekek között, ami akár a tanár/tanítóképző első hónapjaiban is van.

Atok 2011.03.26. 02:46:57

Laci, Beci es Aniko (akivel forog a vilag) a szobaban alszanak.

pong a ping 2011.03.26. 02:51:52

@gernika: Vagy kezigranat, ahogy Alek mondta :)

Atok 2011.03.26. 02:52:11

Erzsi bevetesre keszul a nyugiszobaban. Ahogy elnezem Gigit, Erzsi szorulni fog :)

Albino Vernyul 2011.03.26. 02:54:00

@gernika: Az a baj, hogy csak ilyen elcsipett dolgokat lehet osszeszedni online.. A jotekonykodasi heten kezdte meselni, hogy ott is voltak hatranyos helyzetu gyerekek, es hogy a tanarnenik tobb kajat visznek, hogy tudjanak nekik adni, de valaki kozbeszolt, es abbamaradt.. Az osszefoglalokbol ilyenek meg kimaradnak..

Atok 2011.03.26. 02:54:35

Gigi atvette Aniko "uristn"-et.

Atok 2011.03.26. 02:55:32

Most mondta harmadszor. Sikitozik a nyugoszobaban.

pong a ping 2011.03.26. 02:57:18

@Atok: Eredetileg gigi kezdte el, amiert egyebkent megerdemelne egy nyakonvagast.

Albino Vernyul 2011.03.26. 02:59:27

Gigi begolyozott, csak nevetgel ossze-vissza, Jerzy meg nem erti min nevet..

MegLepke 2011.03.26. 03:00:26

Giginek fáj a gyomra és ezen kurvára röhög, miután kivisítozta magát. Most már Erzsi is röhög. Hát ehhez nem ittam eleget, bazz.

Albino Vernyul 2011.03.26. 03:00:57

Jerzy..: "Megcsikiztek a manok..?!"

Atok 2011.03.26. 03:01:16

Elhangzott a tizedik uristn

Atok 2011.03.26. 03:02:07

Ez az Erzsi tok hulye, percek ota faggatja Gigit, h min nevet.

dr. gernika 2011.03.26. 03:02:07

@Albino vernyul: Gondolom berúgott, én is vihorászósra szoktam inni magam.

No, mentem aludni, jóccak.

Atok 2011.03.26. 03:02:44

Erzsi mai kardozasanak annyi valszeg :)

Atok 2011.03.26. 03:06:25

Megvannak a holnapi vagokepek Gigirol

Atok 2011.03.26. 03:10:02

Ennyire meg talan meg az Eva sem volt beallva :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.26. 03:11:13

@Atok: Éva sokkal jobb! Éva nem kerül ilyen állapotba, Gigi sokkal inkább kakukk! Éva legalább vicces részegen is!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.26. 03:13:46

@Atok: Gigi a felezőbulin is összeivott mindent és szívószállal itta a sört (aki alkesz témában egy kicsit is járatos, az tudja, mit jelent ez). Éva csak ellazul a piától, Gigi meg meg van vészve.

Albino Vernyul 2011.03.26. 03:38:16

@Peter_Cs: Vazze, ha teged ledobnanak a dzsungel kozepebe, kokain bandak koze, etlen, szomjan, egy Evi fotoval kiverekedned magad onnet..;)

dr. gernika 2011.03.26. 07:31:31

@Peter_Cs: Mi, hogy szívószállal olcsóbban be lehet rúgni? Ez nem alkesz szokás, hanem csóró diákszokás, én is ezt csináltam (igaz nem sörrel). :D

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:02:28

@Peter_Cs: Eva sehogyese vicces, szogezzuk le, inkabb szanalmas.. Ami Gigit illeti, nem azert rohogott, mert beivott.. Amikor eppen ertelmesen beszelt, meselte Jerzynek, hogy ez a rohecseles szokott dolog nala, de most eloszor ivott is hozza.. Azthiszem mar onlineba regebben volt ilyen akcioja, akkor Beci, meg Laci raadasul szekalta is, a vegen mar a foldon fetrengett a konyhaban..

fran7 2011.03.26. 08:05:17

Nem akarok belekotyogni az ivási szokások kitárgyalásába, de Bréking News: Szandika szakított Gottival. Épp Zsuzsinál héderel. Felkészül: Sanyi. Volt egy szabad hete szerencsétlennek.

csicserierika 2011.03.26. 08:11:34

@fran7: jó reggelit !
Megint magam alá kerültem, uis én egy hónapot adtam Szandál kapcsolatának, erre most tessék. Teljességgel kiszámíthatatlan
:)
Kéne küldenünk egy támogató sms-t Sanyinak.

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:15:58

@csicserierika: Sanyinak kuldjunk inkabb sok-sok nyugtatot, es hat paskolgatast...

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:30:10

@csicserierika: Szerintem felajanlaskent fogadd orokbe Szandikat, en majd lelkileg tamogatlak...:)

fran7 2011.03.26. 08:33:55

@Albino vernyul: De csak akkor tedd, ha valamilyen okból van egy olyan lakásod, amit szeretnél, ha lelaknának.

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:36:15

@fran7: Es penzed amit elszornanak, illetve kocsid, amit ossze lehet torni...:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.03.26. 08:41:48

Jóreggelt, jóreggelt.
Hogy én mikről maradtam le?! Meg lehet nézni valahol az esti történéseket?
Jól átaludtam az egész estét.. :S
És még Szandika is szakított, nem térek magamhoz. Pedig olyan szépek voltak együtt. :(

fran7 2011.03.26. 08:48:41

@Albino vernyul: Ez utóbbira nem tudok indokot hozni, hogy ha már ezt kell tennem, miért ne én magam tegyem meg.

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:51:10

Ezen a youtube csatornan fent van 11 reszletben egy darabig az este... Az elso videot linkelem..:

www.youtube.com/user/megaszar5#p/u/10/so-l6qU-h8Y

Albino Vernyul 2011.03.26. 08:52:40

@fran7: Mert az onzoseg lenne, ha magad tenned.. Nyisd ki a szivedet, es add meg ezt a lehetoseget Szandikanak..

fran7 2011.03.26. 08:56:57

@Albino vernyul: Ha lenne olyan jó kocsim, akkor már inkább Zelefántnak adnám kölcsön, hadd csajozzon egy kicsit.;)

dr. gernika 2011.03.26. 09:11:29

@fran7: Höhö, túlbecsültem a csajt, én adtam nekik szűk két hónapot. :)

Hajniiiii, nem reggelről volt szó? Kezdenem kéne a tavaszi nagytakarítást. :(

Albino Vernyul 2011.03.26. 09:25:34

@fran7: Veszunk neki egy Trabit, aztan csapathat...;)

Albino Vernyul 2011.03.26. 09:32:57

Aniko best off, egy masik forumrol beidezven, a buli vegen, spiccesen a haloban..:

Ani Bécinek a Toshiba tabletről:
"Nem akartam feltűnően örülni, ezért bementem a szaunába és ott örültem neki"

"- Es hogy orultel neki?
- Mosolyogtam :)"

csicserierika 2011.03.26. 10:04:29

Levest felraktam, kukoricát kipattogattam, jöhet a poszt :)
süti beállítások módosítása