Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X73 és 4x74

2011. március 01. 15:15 - Hódos Hajnalka

Szörnyű álmom volt, izzadtan ébredtem, aztán kifújtam magam és arra gondoltam, őrület, hogy a betegség mit ki nem hoz belőlem, azt álmodni, hogy ezzel a nevetséges középpályás sorral, hogy Flamini-Gattuso-Van Bommel vezetni lehet a Serie-A-t, és három nullra lehet győzni a San Siróban! Az áruló Cassanóról nem is ejtek egy szót sem, kiesett a kispikszisből és nem tudom, mi kell hozzá, hogy visszakerüljön. Aztán a bögre kávé mellett ráébredtem, hogy nem álmodtam, ezért tart itt az olasz foci! Mivel még a macska is kurva ma reggel, az is kikívánkozik belőlem, hogy Jégtörő Mátyás bekaphatja, tavaszt akarok, nyitnikéket meg napsütést. Meg rántott pontyot krumplipürével, most. Az időjárás lehetővé teszi a műrepülést, Jerzsinek a negyedik emberről most kell döntenie. A sok töketlen húzódozik, Gombi, van fél órád, jó? És ha délután elkésünk? Atyaisten, csoda hogy kiesett?

Jerzsi, Béci, Gigi és Gombi felcihelődnek, már az odaúton beindul a zabszem effektus, Gigi visít mint akit élve nyúznak. A földön és a levegőben is, víz most éppen nincs. Gombi nem bírja a gyűrődést, hazafelé minden fellelhető nájlonszatyorba és papírtasakba belerókázik, jól vagyok, igen jól vagyok! Alekosz azt vette észre, hogy nem érezték felszabadultnak magukat. Részlegesen nem hagytátok el az atmoszférát? Nem, az a Fehér Anettka volt. Utoljára nekem akkor volt ilyen érzésem, mikor az érdi tízemeletes panellakásokba’ lifteztem, mondja Alekosz, nekem meg az jut eszembe, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Anikó kéri Szandit, hogy segítsen neki. Most a párbajjal kapcsolatban? Kicsim, amit a szíved diktál. Anikó nem akarja megbántani Gombit. De nem fog megharagudni, ha Alekoszt mondod! Csak Alek nem úgy áll hozzád, hogy megérdemelné. Ez az, hogy most nem úgy áll hozzám! Soha nem is állt úgy, csak közlöm, nem akarok pletykázni! Beszélek az Alekosszal. Beszéljél, de most nehogymár az én véleményem számítson! Beszélnek. Anikó érdeklődik, szükség van-e az ő barátságára, érdekli-e Alekoszt, hogy ő mit gondol. Érdekli. Miért nem próbálsz meg velem beszélni? Nem tudom. Alekosz még mindig ott tart, hogy nem tudja Anikóval kapcsolatban eldönteni, mi van. Nem tudja, hogy bízhat-e benne.

A párbajozók a kortesbeszédeket gyakorolják, szerintem most inkább hagyd a sminket. De mindjárt kész vagyok, kettő perc! De sok a két perc is, már végeznünk kéne! Na tedd le! Hát csak magával foglalkozik! Alekosz és Éva kapcsolata lassan tényleg olyan, mint egy tizenéves házasság. Én már csak tudom. Mi az a pikírt humor? Pikírt, ez egy szó. Neked nem olyan humorod van, ami mindenki számára úgymond érthető, hanem csak azok tudják ezt a humort érteni, akik megfelelő intelligenciával rendelkeznek. Jó, hogy mondtad ezt a szót, akkor majd fogom ott kamatoztatni. Gombi is készül a párbajra, ő a nyivákolást tartja célravezetőnek. Mi van, ha nem jövök vissza? Benne van az is a pakliban. Ötven-ötven százalék! Jó, de most nagyon ötven-ötven! Micsoda, 90-10 neked, mondja Laci, én röhögök fel helyette. Hát ekkora ász azért nem vagyok! Hát nem.

A Lakók elmondhatják, hogyan élnének a nyeremény lakásban, Flood, figyelsz? Éva nem egyedül szeretne itt lakni, hanem a párjával. Biztosan sokat lenne a konyhában, a kedvenc helysége lehet, hogy a fürdő lenne és megkezdené az új életét. Anikó a szőnyeget preferálja legjobban, amit, ha jól megfigyelünk, nem kell annyit porszívózni, mint a másikat. Nagyon tetszik, minden tetszik. Mindenképpen szeretném, ha kávéval várnának, mikor odamegyek. Szandi rögtön arra gondolt, hogy ott ül a Petra, ő meg valamit csinál a konyhában, holott ő nem szokott a konyhában semmit tevékenykedni. Nem sokat lenne otthon, olvasni nem szeret, tévézni, hát azt esténként, de szerinte este sem lenne otthon. Rögtön beleugrana a kádba aztán nézelődne kifelé. A kutyával fürdene, amit rögtön szerválna. Alekosznak nagyon tetszik a konyha. Lehetne készíteni itt jó kis pörköltöket, marhalábszár pörköltet, sertéscomb pörköltet, illetve marhanyak pörköltet. A sütőben el lehetne sütögetni disznópecsenyét vagy esetleg disznótorokat. Frappáns lakás, emberi fogyasztásra alkalmas. Hétvégén én is sertéspörköltet akartam főzni, de most elment a kedvem. Lehet, hogy inkább disznótorokat sütök.

A parlamentáris köztársaság nem jött össze, a Villa Alkotmánybírósága elfogadta a döntést, amelyet a legitim parlament hozott. A jogerőre emelkedett törvényeket eltörli, és feloszlatja a parlamentet. Valaki esetleg, hogy miért nem sikerült, kérdezi Gigi. Laci szerint nem tudtak olyan szankciót hozni, aminek olyan súlya lett volna, amitől valaki berezelt volna. Isten ne adja, hogy ez egyszer Guantanamoban kapjon melót, tényleg. Évának hiába szabja ki a Jerzsi, a Szandika a büntetést, ismeri magát, nemhogy ők nem fogják tudni ezt vele betartatni, neki az édesapja sem tudott parancsolni. Hát én is azután vettem visza, hogy megtaláltam egy egész ménes fejét az ágyban, némiképp visszatart az is, rohadt nagy a porta, ha elásna, évekig nem találnának meg. Sok mindent megmutatott ez számunkra, ki milyen habitusú, ki milyen gondolkodású, kezdi Alekosz. Az idő előrehaladtával egyre jobban bontakoznak ki olyan személyiségjegyek, tulajdonságok, amelyeket már nem lehet eltakarni, amelyekre nem lehet álarcot húzni, és egyszercsak lehullik minden lepel, és minden láthatóvá válik. Szandi is hozzáfúzne valamit. Képzeljétek el, hogy a derekamon ami van tetoválás az ilyen virágról lett mintázva és azt akarom, hogy amikor befejezem, akkor ilyen legyen, hogy belül pöttyös meg ilyen sávos meg ilyenek. A többi néma csend.

A párbaj alatt tapintható a feszültség a Villában, Béci ideges, nem harcol, Laci! Ezek után már félek a végkimeneteltől! Alekosznak csak Éva örül, visítva. Mi volt a százalék, Alek, kérdi Béci. Nem mondom meg. Nem mondom meg, a Gombárra való tekintettel! De szeretném, ha elmondanád, nekem is a barátom! Nem. De amikor én visszajöttem és a barátodat kinn hagytam, akkor én mondjam el! Megtiszteltelek azzal, hogy elmondtam! Szandika morog, mint a bóhás kutya. Úgy látszik, ez a nyerő, a hülyeség, a pia, a nagyduma, ez igen, apám. Úgy gondoltam, hogy ennyire nem eszik ezt! Majd kiderül, ha te mész párbajozni, hogy mi a nyerő, szól utána Alekosz. Most jön az ember vissza és mindjárt ilyen búvalbaszott hülye hangulatba kell lenni, mi az isten folyik itt, értetlenkedik Alekosz! Ha tudnád, hogy itt milyen rosszindulatú megjegyzések mentek, hogy a Gombi nem tette oda magát, meg nem ezt beszélték meg, satöbbi! De mivel tett volna oda magát, böszmeségekkel, amiket itt a szájába adnak? Szandik az ágyban óbégat, ez a degenerált idióta, ez a megbolondult Alekosz a nyerő itt! Béci idegesen csapkod egy vállfával, és nem tudja elmondani! Hidd el, hogy sokat jelent, hadd tudjuk már meg, hogy mivel állunk szemben!

A Lakók Alekosztól kérdezhetnek. A fináléig mész még párbajozni, kérdi Laci. Alekosz meglepődött, hogy Anikón és Éván kívül senki nem várta vissza. Néha nem értem, hogy mi miért történik. Olyan embereknek is az unszimpátia tárgya vagyok, akiknek nem ártottam semmit. Ha ebből kiindulok, persze, hogy fogok párbajozni, hogyne. Gondolod, hogy ezek után javuló tendenciát fog mutatni a kapcsolatunk, kérdi Anikó. Egy ideig biztos, két-három napig, morog Szandi, aztán beállítja magán a gyújtást. Most miért vagyok rosszindulatú? Irritál, hogy Alekosz visszajött, irritál, ha rá kell néznem! Te vagy a legnagyobb rosszindulatú, ha te a barátod kikezded, milyen ember vagy te? Az Anikóban nem bízik, de elvárja, hogy az ő nevét mondja! Ez nekem olyan furcsa, hogy beszélünk egymással bizalmas dolgokat, tök jól elvagyunk, utána megtalálsz engem, persze hogy nem emlékszel erre, mert olyan szelektív a memóriád, mint a szita! Alekosznak nincs kedve reagálni ezekre a dolgokra. Szeretné magát jól érezni. Egyelőre nem tudja, mert Béci ugat össze Évával. Te olyan, mintha az Alekosz szótára lennél, mintha mi nem értenénk! Éva védekezni kezd, de most miért kell engem támadni? Azért támadlak téged kicsi szívem, mert amikor itt vagyunk kinn, te mindenkit támadsz! Szerintem ezt fejezzük be, mert ennek semmi értelme, javasolja Laci, egyetértek.

A másnap kriptahangulatban indul, aztán Laci feleszmél. Ja, tényleg, nekünk reggelit kell csinálni az Alekosznak. Bazmeg, tápászkodik fel Béci. Na legyen egy jó napja! Hát azért annyira jó ne legyen, csinálok neki főtt tojást. Ha nem eszi meg, a fejére borítom az egészet, kedveskedik Laci. Béla gondolkodott rajta, hogy van egy csomó hashajtó meg szűztea kapszula, azzal meg lehetett volna viccelni, de neeeem, mégiscsak ő a nyertes! Kap hideg zöld vizet, mosolyogjunk neki, jó? Kicsit irigykedek, már el is felejtettem, milyen jó így ébredni. Az elmúlt másfél évben én zömmel arra ébredek, hogy nedves gumiorr bökdösi a szemgolyóim, belenyálaznak a fülembe, ha nem vagyok elég gyors, elkezdi letúrni rólam a takarót, ha kinyitom a szemem, örül és belecsap a mancsával az arcomba. Jóreggeltbaszki. Itt a fejedelmi étek! Azt a mindenségit neki, fel sem keltem még! Hát de most ezzel keltünk! Azt a mindenit, gyerekek. Sorra érkezik mindenki, Anikó cini-minit visz Alekosznak, Éva kitesz magáért, egy joghurt, egy banán és egy cerbona leszet, hogy erőt adjon. Gigi gyümölcstálat készít, bár jobban örült volna, ha Gombinak csinálja. Alekosz majd kiugrik a bőréből, úgy örül, öröm az ilyen embernek adni bármit is, aki ennyire hálás közönség. Hát attól nem böfögne, amit tőlem kap, azt biztos!

Gigi álomlistájáról teljesül egy kívánság. Papp Timi táncos érkezik hozzá. Gigi megosztja a többiekkel az élményt, hogyne, sajnáltam volna, ha Jerzsit nem látom táncolni, szegénykém, a boltábú definíciója ezentúl ennyi: Jerzsi. Alekosznak rögtön szimpatikus lett a tündéri pöttöm lány, a mozgása, a kreativitása, úgy közlekedett, mintha ezer éve itt élne. Ezt a maga módján ki is fejezi, szeretné megtekinteni, milyen a haja kiengedve, aztán arról érdeklődik, ezeket a csípőmozgásokat hasznosítja-e a szexben. Már meg sem ütközöm, tényleg, de van, aki szerint ez még jópofa? Alekosz renvansot vehet a tegnapi támadások miatt, ő kérdezhet a Villalakóktól, persze ez is veszekedésbe torkollik. Ha sor kerülne egy Éva-Jerzsi párbajra, mi lenne az a tulajdonság, ami visszajuttatna, kérdi Jerzsitől. Szürke egérnek tituláltok engem, azt mondjátok, hogy gyogyós vagyok, de ez miben nyilvánul meg? Az hogy tudok viselkedni? Aki tud viselkedni, az már nem hülye, szerintem ez bőven elég lenne Éva ellen. Éva ugyanezt a kérdést kapja. Én talán vérmesebb és megosztóbb személyiség vagyok, mindig önmagam adom, még ha olykor csúnyán beszélek is. Én érdekesebb vagyok. Ha tévénéző lennék és a Jerzsit kéne néznem éjjel-nappal, biztos átváltanék egy másik csatornára. Ha viszont meglátnék egy ilyen típusú lányt, mint én, alig várnám az összefoglalót, nevet Éva. Béci nem tartja felelőtlenségnek, hogy kimondta, ő fogja megnyerni a VV4-et. Miért ne akarhatnám azt, ami az egész életemet megváltoztatja, igen, meg szeretném nyerni és ki akarom jelenteni, hogy megnyerem, mert ha ez tudatosul bennem akkor meg is fogom nyerni! Szandi Éva ellen mivel nyerne? Magammal, Alek, amilyen vagyok. Bár nem tudom, mert lehet, hogy az emberek tényleg a veszekedésre kíváncsiak, a rosszindulatra. Ha ez a mérvadó, ha ezzel lehet győzni, akkor köszönöm szépen, én inkább vesztek, mert ember akarok maradni, nem pedig görény.

Éva kotnyeleskedik szokás szerint, kérdezhetek? Ki áll tőled a legtávolabb és mi a véleményed róla? Szandika. Meg voltam lepődve azon, amiket tegnap mondtál, hogy benned ilyen dolgok gyülemlenek föl. Én erről nem tudtam és meg voltam lepődve. Szandi csak annyit mond, hogy ezentúl bármilyen szemétkedés lesz, nem hajlandó hozzászólni, annyit fogok mondani, hogy téged minősít, utána a te kezedben lesz az irányítás, én mosom kezeimet, hadd mondja. Éva nem érti, miért vonta ebbe bele. Mikor nem volt veszekedés, már akkor eltávolodott, nem csináltam semmi rosszat! Úgy látszik, ő nincs tisztában a barátság fogalmával, vagy neki mindegy, kivel van? Anikó óva inti Szandit, lassan beleesel abba a hibába, amibe én is beleestem. Hát most így a Bécivel. Ilyen, hogy enged egy darabig, és utána látod, velem is ezt csinálta! Nem akarom, hogy téged is beskatulyázzanak, mint engem! Míg a csajok sugdolóznak, Éva a nappaliban gúnyolódik rajtuk. Most is egymást bújják, úgy csicseregnek, mintha szerelmesek lennének! Jaj de szeretlek, jaj! Fúj, hagymát ettél, ne csináld ezt, tudod hogy utálom, röhög Alekosz.

Farsangi bál, juj. Én Világszép Nádszál kisasszonynak öltöznék, csak nem jön rám az a kurva ruha! Á nem, inkább Ördög akarok lenni. Vagy Malacka a Micimackóból. Alekosz Kovács Kokó Istvánnak öltözött, borzasztó. Azt sajnálta legjobban, hogy a borostáját leborotválta, ha megvan és egy kicsit barnább a bőröm, akkor abszolút, még hitelesebb, de így is elég jó volt, meg volt vele elégedve. Jerzsi a Fekete Gyöngy hajú hajó kapitánya, Laci lovag, Éva Lady Gaga, táncizik az Alejandróra, amivel engem kínozni lehetne, aztán jót röhögök, öt pontot adtál, kérdezi Alekoszt. Nem tudtam átlapozni. A továbbiakban lufifújás durranásig, a benne levő cetlikért, aki talál cetlit, elvehet egy dobozt, amiben bohókás ajándékok vannak. Végre mindenki nevet. Aztán lufikat engednek el, üzenetekkel, hátha valaki megtalálja. Az est fénypontja az táncverseny, akrobatikus rock and roll. Éva úgy gondolta, legyen minél látványosabb a koreográfia, és legyen benne minél több elem. Sikerült, szegénynek akkorát koppant a padlón a feje, mintha fejbe rúgták volna, nem szép dolog, de tele szájjal röhögök, mindenki felszisszen, Béci kiabál, szerencse, hogy van rajtad haj! Sem Anikó, sem Jerzsi nem érdemli ki a táncparkett ördöge nevet, mikor Jerzsi veszélyes elemként átbújik Gigi lába között, már nem akarok semmi mást látni. A győztes pár Béci és Szandika, tényleg ügyesek voltak, bravó!

Béci lefekvéskor is a százalékokon rágódik. Holnap megkérdezi, úgy értettem, a Villanyanyától, ezen vihogok kicsit. Nekem sem mondta, én is kérdeztem, de nagyjából tudom, mert ismerem az Alekoszt, mondja Éva. Mit tippelsz? 70-30. Béci szerint szorosabb volt. Vagy egy pár szám választhatta el, vagy nagy százalék. Valószínűleg nagy százalék, azért mondta, hogy a Gombárra való tekintettel. Ja és ez miért nem jó, ha 49-51? Nem akarja elmondani, mert szegény csak egy százalék kellett volna neki, mondja Béla, szerintem ebben csak ő akar hinni. Vagy már ő sem. Még egy hét a kiválasztásig, suttogja Szandika. Hát ja. Ha úgy menne minden, a normál kerékvágásban, akkor az Éva menne ki. Szerintem nem merik, mert félnek, hogy kiviszi a Jerzsit, mondja Anikó. Gigi akarja lejátszani, megkérdezem tőle, hogy mi van. Saját magára akarja tetetni a jeleket? Nem tudom, ezt akarom megkérdezni. Vagy akkor tegyék rám, és akkor én kiviszem! Ez nem a te harcod Évával, Szandi. Te vagy az egyetlen akivel jól érzem magam, meg a Laci, aki közel áll hozzám, de ez a két társaság, az Alekosz meg a Béci, olyan szinten ki akarok ebből maradni! Én veled szeretek lenni és ne tudd meg, milyen rossz, hogy azt hangoztatod, el akarsz menni! Szted a Gigi jönne vissza? Nem. Nem? Nem. Gondold végig, a Gigi mit mutat itt, mi az, amitől érdekes? Mi az, amitől emeli ennek a műsornak a színvonalát? Hogy kitakarítja a mosdókagylót? A Jerzsivel is csak húzzák egymást, nekem is unalmas! Nem tud újat mutatni! Éva egy negatív karakter, de ha kiesik, az lesz, amit mondanak, családi idill, arra meg ki kíváncsi? Figyelj, ne legyen családi idill, de ez a gusztustalanság, ez már a másik véglet, akkor inkább átpártolok, hogy próbáljam a balanszot erősíteni! De nem biztos, hogy az a jó megoldás! Ugyanaz lesz, mint ami velem volt, hogy szivárvány vagy meg napraforgó! Én azt mondanám, hogy Éva a legerősebb köztünk és ő finalista lesz! Bármelyikünk viszi ki, ő fog visszajönni! Azt meg nem hagyom, mondja Szandika, én vagyok a legerősebb! Akkor itt az ideje, hogy elkezdj harcolni! Igen, én vagyok a legerősebb, csak most pianóban vagyok, majd megerősödök! Úgy legyen.  

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

És persze köszönöm S-nek :)

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genevieve 2011.03.02. 13:02:05

@sannya: arra inkább én hajazok:-)

genevieve 2011.03.02. 13:03:42

@Zelefánt: be van kötve vénásan?:-)

Zelefánt 2011.03.02. 13:06:51

Kalandozunk elfelé, jó magyarosan megmondva.
Mi van a VV-csövesekkel?

sannya 2011.03.02. 13:08:17

@Zelefánt:
:)))
nem tudom,nem voltam meg terhes,az exnejem meg leragadt a mar emlitett mezes kenyeres cuccnal...

kérődzőgiliszta 2011.03.02. 13:09:59

@Zelefánt: Ha múltkor a rekettyésben az elefántkisfiú nem az ormányát dugta a csúnyádba, akkor sanszos a dolog!

sannya 2011.03.02. 13:10:32

@genevieve:
ejha..
szep kis kihivas...
:DDD
es munkakent fogod fel te is???
:p

genevieve 2011.03.02. 13:12:26

@sannya: szigorúan csak hobbyként:-P

genevieve 2011.03.02. 13:13:05

@Zelefánt: semmi...ahogyan itt is.

unjuk magunkat most itt kb. 3-4en?:-)

Zelefánt 2011.03.02. 13:13:35

@sannya:
Én -- emberi számítás szerint -- nem leszek terhes, de a volt nejem megúszta uborka és mézeskenyér nélkül, de valami kókuszos sütemény, nahát az nagyon ment.

Zelefánt 2011.03.02. 13:15:24

@kérődzőgiliszta:
Perverz és lehangoló az életszemléleted.

sannya 2011.03.02. 13:15:29

@genevieve:
:)))
erdekes hobby...
:DDD

sannya 2011.03.02. 13:16:23

@Zelefánt: a kokuszt mar unom...
:)
viszont egy jokis kapros-turos lepeny...
:DDD

genevieve 2011.03.02. 13:16:25

@sannya: nem szerethet mindenki olvasni:-P

genevieve 2011.03.02. 13:18:17

@sannya: na figyi, ne legyél ennyire válogatós:-)

a fánk már smafu?:-)

most már a túrós lepény kéne?:-)

Zelefánt 2011.03.02. 13:21:28

@sannya:
Hála Istennek, nem nekem kellett megennem -- és kihánynom sem.
(Ez azoknak a ritka pillanatoknak egyike, amikor jobb hímnek lenni.)

genevieve 2011.03.02. 13:21:59

@Zelefánt: miért, egyébként jobb nőnek?:-)

sannya 2011.03.02. 13:22:38

@genevieve:
nem,a fank alap...
:)
megyek haza,azt hiszem lesz egy-ket etlap,amit vegigeszegetek...
:DDD

sannya 2011.03.02. 13:24:13

@Zelefánt:
no,igen...
melyik filmben is volt,ahol a "kispapa"annyira aterezte a szulessel jaro nyuglodest,hogy reggelente hanyinegere volt es megduzzadt a melle???
:D

Zelefánt 2011.03.02. 13:25:27

@genevieve:
Nem tudhatom, sajnos csak egyszer lehet próbálkozni.
De hányni utálok, az szentigaz.

Zelefánt 2011.03.02. 13:28:00

@sannya:
Meg nem mondom a címét, de Hugh Laurie játszott benne, azt hiszem. (Még a doktoros korszak előtt készült, és a kutya sem tudta, /itt/ hogy ki a fickó.)

genevieve 2011.03.02. 13:28:15

@Zelefánt: nem kellemes az biztos, nemre, fajra, hovatartozásra nézve sem:-)

genevieve 2011.03.02. 13:28:51

@Zelefánt: az a papás mamás cimen futott itthon, kb. 2 hete volt ismétlés...

sannya 2011.03.02. 13:30:02

@Zelefánt:
nem ugrik be,pedig lattam...
:(

genevieve 2011.03.02. 13:30:11

jöhetne már az új poszt.....

sannya 2011.03.02. 13:31:52

na,lassan kezdodik az ebed elotti maszkalas...
lesz vagy 10 vendegunk...
:D
kesz bolondokhaza...
:D

sannya 2011.03.02. 13:32:57

@genevieve:
igy mar megvan...
:)
a magyar cimek nem mindig ugranak be...
:D

genevieve 2011.03.02. 13:33:13

@sannya: milyen idő van most ott?

genevieve 2011.03.02. 13:33:54

@sannya: fordulj hozzám máskor is bizalommal:-)

sannya 2011.03.02. 13:34:45

@genevieve: kellemes,olyan20-22fok lehet,gyenge szello...

sannya 2011.03.02. 13:35:18

@genevieve: oh,koszonom szepen a nagylelku felajanlast...
:D
fankert mindenkepp jelentjezem...

genevieve 2011.03.02. 13:36:20

@sannya: a filmekre gondoltam:-)

eléggé otthon vagyok a témában:-)

láttam már vagy 1200 filmet:-)
van amit többször is:-D

sannya 2011.03.02. 13:37:11

@genevieve:
pffff...
:)
mas szemeben a gerendat...
:DDD
jovan,megjegyzetem am...
mert suvenir jogom van megjegyezni barmit is...
:D

genevieve 2011.03.02. 13:37:55

@sannya: suvenirt majd hozzál és ne jegyezgesd:-)

sannya 2011.03.02. 13:38:37

@Zelefánt: az messze van,pedig mennek rendszeresen...
bar most lonek,osztjak a drogkarteleket...

sannya 2011.03.02. 13:39:16

@genevieve: canzonenak mar itt figyel egy uveg fugepalinka...
:D

Zelefánt 2011.03.02. 13:40:05

@sannya:
Az nem Mexikó inkább?

genevieve 2011.03.02. 13:40:23

azért nem ma lesz a kiválasztás mert az a két zenész bent van?

genevieve 2011.03.02. 13:41:08

@sannya: nos, mivel én nem (ill. igen-igen ritkán) iszom alkoholt, igy ez nem hoz lázba:-)

fűszoknyát lehet ott kapni?:-)

sannya 2011.03.02. 13:44:37

@Zelefánt:
nem,most a foci vb meg az olimpia miatt elkezdtek rendet rakni a brazilok is,osztjak a jonepet...

sannya 2011.03.02. 13:45:13

@genevieve:
fuszoknya nincs,viszont olcso a mindenfele tengeri herkenytu,a kagylotol a horgaszcsonakig...
:D

Zelefánt 2011.03.02. 13:46:22

@genevieve:
Gyakrabban kell próbálkozni, és már fűszoknyára sem lesz szükség.

sannya 2011.03.02. 13:46:37

no,megette a valaszt a csuf blogmotor???
:(

sannya 2011.03.02. 13:47:26

ja,nem,csak gyorsabb vagyok a keletinel...
vagy a delinel???
ennel a mavnal soha nem lehet tudni...

Zelefánt 2011.03.02. 13:52:03

@sannya:
Baszki, láttam egy videót, hogyan képzik ki a (leendő) brazil nagyvárosi rendőröket.
Az állásra pályázó belép a felvételi irodába, és az ajtó mögül egyből fejbe rúgják.(!)
Ha ezt jól reagálja le, akkor van esélye az állásra.
Nem semmi, de azt mondják, a világ legborzasztóbb városa Johannesburg, Dél-Afrikában...Na ott mi lehet...

genevieve 2011.03.02. 13:54:20

@sannya: akkor egy horgászcsónakot kérek:-D

genevieve 2011.03.02. 13:55:29

@Zelefánt: nem értem az összefüggést:-)

sannya 2011.03.02. 13:59:09

@Zelefánt:
nem egyszeru arra a helyzet...
amikor jonnek a nagy hajok,a szemelyzettel gyakran csacsogunk...olyan dolgokat meselnek,kesz...

Zelefánt 2011.03.02. 14:01:19

@genevieve:
Nehéz is megtalálni:
VV > > ribi-esélyek > irodalom > Brazília > fűszoknya > fejberúgás > horgászcsónak.
Még egy pszichiáternek is fejtörő lenne a lánc.
Ügyetlenek.

sannya 2011.03.02. 14:07:46

@genevieve:
igenis...
publikus az emilje Holgyem???
:D

sannya 2011.03.02. 14:13:41

@genevieve: mi a baj az 1971el???
:DDD

dr. gernika 2011.03.02. 14:16:01

@iinside: 12 évesen én is csináltam durva dolgokat, mégis rendes ember lettem és nem szeretném, ha az alapján ítélnének most meg.

sannya 2011.03.02. 14:19:30

@genevieve: helyes...
:)))

kozben ha minden igaz jart arra a postas...

genevieve 2011.03.02. 14:20:26

@sannya: tudom, már adtam neki borravalót:-)

sannya 2011.03.02. 14:25:22

@genevieve: :)

a postas mindig koltseges...
porto vagy portorico...
:D

genevieve 2011.03.02. 14:25:43

@sannya: és kétszer csenget:-D

MegLepke 2011.03.02. 14:26:08

Jó reggeltetet! Mi van veletek? Semmi? Akkor jó.

genevieve 2011.03.02. 14:26:27

@sannya: asszem meg van az új képernyő kimélőm:-)

sannya 2011.03.02. 14:26:44

@MegLepke: itt semmi extra,gyenge rakleves,ketszersult,jeges tea...
:)))

sannya 2011.03.02. 14:27:15

@genevieve: nocsak...
:)
kedves megegeszsegesedesere...

Zelefánt 2011.03.02. 14:28:57

@gernika:
"Az esküvőm napján nem ölök meg senkit."
(Született gyilkosok)
Erre gondolsz?...

genevieve 2011.03.02. 14:29:28

@MegLepke: semmi, csak sanya játsza itt az élet császárát:-)

sannya 2011.03.02. 14:30:35

@genevieve: nem is,en maximum csak masok idegeivel jatszom...
:)
vagy snapszert...

MegLepke 2011.03.02. 14:36:13

@genevieve: látom, sannya itt most az alfahím.:)

Na de találtam én valamit. Ugyanazt kérdezném, mit Alek a párbaj végén Gombóctól: hát kellett ez (nekünk)?

velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/03/02/vv_gombi/

sannya 2011.03.02. 14:38:13

@MegLepke: dj bombi es a jol vagyok???
ehhh...

genevieve 2011.03.02. 14:39:33

@sannya: ááá, még azt az egy számot se tudja rendesen:-)
tegnap is meglepi vendég volt neki az éliás jr a nekedvalóban és makogott:-)

sannya 2011.03.02. 14:41:12

@genevieve: mondjuk bitti tobbet tud belole,mint en...
:)
nomeg hogy is van...
nem tud enekelni,nem tud tancolni???nem baj,legalabb nem keveri ossze...
:D

genevieve 2011.03.02. 14:43:13

@sannya: állítólag vetkőzni tud:-)

MegLepke 2011.03.02. 14:44:25

@genevieve: @sannya: na és mi lesz a következő? Szandál lesz a Coke light arca? Mi is volt régen? Ezüstlány?:D

sannya 2011.03.02. 14:46:59

@genevieve: azt szoktam en is,nem szeretek ruhaban aludni...
:DDD

@MegLepke: szandal a vert fejevel es zsirtol csillogo szajaval mondjuk mint disznosajt reklam mutatna...

MegLepke 2011.03.02. 14:55:53

@sannya: @genevieve: Éváért meg versenyeni fognak az irsait termelő bortársaságok.:)

K Tomoceusz 2011.03.02. 14:56:53

@MegLepke: Miért sajnálod a hírnevet tőlük ? A Megálló a Hét Bőrfejűhöz reszturanban már lehet kapni Béci szeletetet vegyes körettel . Kurva drágán adják , de a műsor hozzá megfizethetetlen .

sannya 2011.03.02. 14:56:57

@MegLepke: es a cigaretta forgalmazok...

genevieve 2011.03.02. 15:01:13

@MegLepke: éva valamelyik sminkes cég reklámarca lesz:-)

sannya 2011.03.02. 15:05:00

@genevieve: vagy gumikesztyugyare???
de valamelyik zoknis ceg is kinezheti maganak a felejthetetlen lila terdzokni/koromszandi komboert...

MegLepke 2011.03.02. 15:06:08

@K.Tomoceusz: Teeeeeee!

@sannya: csak aztat nem lehet reklámolni, az a baj.

@genevieve: inkább. Lesz Éva márkájú alapozó, azt hiszem.

genevieve 2011.03.02. 15:06:45

@sannya: azzal a kombóval büntetni lehet:-)

sannya 2011.03.02. 15:10:47

@MegLepke: mindent lehet reklamozni...
:D

@genevieve:
nekem is voltak remalmaim tole,ugy ket napig...

MegLepke 2011.03.02. 15:11:25

Jah, gyerekek, olvastátok az éjjeliben leírt Szandál-rapet? Juni-fiú kicsit összecsapta a szöveget. Anikó éneklésekor el is vették az adást, nehogy lekörmöljem annak a szövegét is. Kis huncutok!:)

K Tomoceusz 2011.03.02. 15:13:05

Éva hajnövesztőt fog reklámozni . Alek végre lenyírhatja , abból lesz az "elötte" haj .

K Tomoceusz 2011.03.02. 15:18:12

Egyedül vagyok ? Végre , a legjobb társaság .
Laca távgyógyász műsorokban lesz élő bizonyíték .
Anikó és Szandika a Simson reklámarca .

MegLepke 2011.03.02. 15:19:23

@K.Tomoceusz: Ne reménykedj! Én itt vagyok!:)

K Tomoceusz 2011.03.02. 15:20:15

Gigi fogorvosi "elötte" modell
Jerzy a magyar-lengyel focimeccs szakkommentátora

MegLepke 2011.03.02. 15:26:30

@K.Tomoceusz: egy fogszabályzás Alekoszra is ráférne.
süti beállítások módosítása