Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X72

2011. február 27. 18:00 - Hódos Hajnalka

Nem ez volt az a párbaj, mikor a doboz cigi, öngyújtó, hamutartó, acc kombó mellé kikészítettem a szilikon fogsoremelőmet – itthoni becenevén a szopóálarcom – hogy megakadályozzam az izgalmak ill. kín következtében rám törő kényszeres fogcsikorgatást, Alekosz győzelme borítékolható volt, a százalékon sem lepődtem meg, és valljuk be, az összefoglaló sokkal szórakoztatóbb volt, mint a párbaj, elsősorban Gombi miatt, de volt itt minden, mint a búcsúban, nézzük. Szandika szülinapjára ébredünk, a csipás énekelgetés után új hajkoronát varrnak a fejére, ez az aji. A legjobban ennek örült, mert ez tényleg olyan luxus dolog, mégis megkapta. Neki nagyon fontos, hogy legyen haja. Ha nincs, akkor az nem én vagyok. Hát nem tudom, John Malkovich szerintem kifejezetten jól néz ki úgy, hogy nincs neki, de ízlések és pofonok.

Éva ma jó hangulatot akar. Nem veszekedést, hanem jó hangulatot. Tegnap este elhatározott valamit és ahhoz fogja tartani magát. Béci rájuk szól, mert beszélgetnek, holott Éva büntetése miatt nem szabadna. Évát nem érdekli, majd pont a szülinapodon nem fogok hozzád beszélni, hülye vagy? Béci szerint sok értelme volt ennek a szankciónak, ha nem tartják be. A mai gyűlésen, ha összejövünk, elvetjük ezt az egészet mert nincs értelme. Hogyne lenne gyűlés, a honatyák és honanyák úgy törvénykeznek, mintha muszáj lenne. Béci két dolgot javasol, az egyik, hogy felejtsék el a büntetéseket, mert nincs értelme egyáltalán semminek itt a Villában. A másik meg az, hogy ugyanazt a büntetést kapja az is, aki hozzászól Évához. De ez egy láncfolyamatot indít be, úgyhogy ennek sincs értelme. Béci lecseszi Anikót, aki Szandira kacsint. Alekosz népszavazás útjára akarja bocsátani ezt az egész vitát. Éva helyesel, Béci lehurrogja. Most se szólalhatna meg! Miért ne szólalhatnék meg? Mert nem beszélhetsz hozzánk! Jaj, hagyjuk már, csak te tartod olyan…hagyjuk már! Na, erről beszéltem, füstölög Béci. Anikó úgy gondolja, hogy ez egy betartható törvény, mindenki el tud számolni a lelkiismeretével. Neked az volt a büntetésed, hogy két hétig nem ihatsz alkoholt, ezt megszegted? És? És te támadsz? Nem Évát védem, de hidd el, ezt be lehet tartani! Béci felhúzza magát, leveszi magáról a miniszteri szalagot.. Most megfogom és köszönöm szépen, én nem szeretnék betartatni itt semmit! Most leadom, és aki akarja, majd felveszi, Anikó, ha akarod, vedd fel, szerintem jobban be tudnád tartatni a szabályokat, és én az ülést is befejezném. Béci, nem lehet így abbahagyni. Mit? Van értelme ennek az egésznek? Egyből te kiabálsz meg vádaskodsz és te akarsz szabályokat betartatni, mikor te sem tartod be! Kormányválság van, na. Gigi azt javasolja, hozzanak egy olyan szankciót, hogy az egész eddigi törvényeket szeretnénk áthúzatni, a törvénypontokat, amiket pár napja szeretnénk betartatni, azt felejtsük el. Megszavazzák, a vér nélküli forradalom győzedelmeskedik. Béci leszivárványozza Anikót, kicsit később lehülyekurvázza, Anikó cserébe leseggfejezi. Anikó próbálta megtalálni az arany középutat, de ha a Bécinek valaki valami olyasmit mond, amivel ő nem ért egyet, akkor felemeli a hangját és kiabál. Semmivel nem jobb az Évánál. Annyi, hogy nem köpköd és nem mondja, hogy a kurva anyámat. Nem úgy viselkedik, mint egy huszonhat éves felnőtt ember! Mondja ezt Anikó, aki a paplan alatt szokott sírni.

Katus Attila és az ő terheléses tesztje következik, fölvisszuk a pulzust, aztán visszahozzuk, a végén megint megtoljuk egyszer, aztán megint visszahozzuk, és föl és föl és terpesz és terpesz. A Fittségi Hét véget ért, az abszolút győztes, aki önmagához képest a legtöbbet fejlődött, Jerzsi. Választhat maga mellé három embert, akikkel részt vehet a műrepülésen. A fiúk közül Jerzsi kap a listájáról egy meglepetést, a lányok közül Gigi, mivel ő teljesített a lányok közül a legjobban. A bejelentést a már szokásos visítás, ugrabugrálás és fél órás sírógörcs követi, ez utóbbit hát persze hogy Anikó előadásában láthatjuk-hallhatjuk. Alekosz és Laci lemond a repülésről, Szandika arra kéri Jerzsit, vigye inkább Anikót. Nehem éhérdehemlehem meheg. Nagyon köszönöm, nahagyohon aharahanyohos vahagy, de nem. Nemnem. Nemnemnemnem. Anikó viszonya nagyon különleges anyával, és itt volt ez a lehetőség és olyan szinten elhitte, hogy megnyerheti, csak hogy lássam, hogy megöleljem, hogy megmondjam, mennyire szeretem. Anikó, anyám az előttünk levő házban lakik és három hete nem láttam. Sőt. Telefonon sem beszéltem vele. Élni él, mert este, mikor sétálok a kutyával, látom, hogy ég a villany a konyhában. Jön a kedvenc részem, hihi.

A NekedValó c. méltán népszerű műsorban a hozzátartozók kérdéseket tehetnek fel a párbajozóknak. Gombitól Jorgosz, Alekosz unokatestvére kérdez, Alekosztól Ernő, Gombi bátyja. Gombi készségesen válaszolgat Jorgosznak, egész tűrhető, csak egyszer temetem a kezembe az arcom, az „az különböztet minket meg a gépektől” résznél, jól van Gombi, nem kéne ezt erőltetni, Philip K. Dick annyival jobban megírta sokszor sok könyvben, hagyjuk már. Alekosz lép a mikrofon elé, Ernő kérdezne, de Olivér ordibálni kezd. Hajrá Alekinnyó meg hogy majd várja pálinkával, ott leszek a párbajon testvér holnap, szia Évike. Tudván, hogy Olivér egy zsigeri tahó, nem a viselkedésén lepődök meg, hanem azon, a műsorvezető miért nem tesz rendet a stúdióban. Ernő kérdezne, de a saját hangját nem hallja. Hát micsoda őrület volt a stúdióban, Alekosznak tetszett a dolog. Gombinak nem. Azt mondom neked, ha egyszer bekiabálja, hogy hajrá Alekinnyó vagy valami, itt vagyok, de egyfolytában kiabál és alig tudja a bátyám elmondani a beszédét! Nekem ez nagyon sértő volt, megmondom neked őszintén! Miért ne? Mi ezzel a probléma, értetlenkedik Éva a kertben. Menjen ki egy focimeccsre akkor, ott nincs bekiabálás? Dehogynem Alek, kívánom, hogy legközelebbi focimeccseden lehetőleg az AS Roma-Lazion üldögéljél az utóbbiak ulrái között sárga-vörös mezben egy, a kezedbe ragasztott, Tottit éltető transzparenssel és sok szerencsét az életben maradáshoz. Gombi megérti, hogy hajrá Alek meg izé, de a bátyám miért nem szólt bele az unokatesója beszédébe? Mert kulturált, mondja Laci. Hogyne stuffolnám magam, engem kurvára idegesít, hergeli magát Gombi. Szarok rá, hogy milyen gáz, maradj már, a bátyámnak egy minimális tiszteletet nem lehet megadni? Mi ez, te, ne hülyéskedjél már! Ne hülyéskedjünk már! Ez még néhányszor elhangzik, aztán jön a majomkutyázás. Mit gondol magáról az a majomkutya, te? Mit gondol az a büdös kutya, te? Aztán Gombi, az IronMan belevág ököllel az ajtóba, jaj megint betört valami, mondja Szandika, de Gombit nem érdekli, mi tört be. Hát azt a lengyel import furnér ajtót én is belehelem Gombikám, bezzeg 2000-ben a foci eb döntőjén, mikor a franciák kiegyenlítettek az olaszok ellen és a férjem, aki addig szótlanul, de vérben forgó szemekkel üldögélt a kanapén felállt és egy mozdulattal beverte a gipszkarton falat úgy, hogy kőművest kellett hívni, na az ütés, mondhatni férfimunka volt Az olaszok egyetlen gólját ezen a meccsen egyébként az a Marco Delvecchio lőtte, aki két dologról nevezetes. Egyrészt soha nem készült róla egyetlen olyan fénykép, ami visszaadná, milyen kuaó pasi, másrészt ő az egyetlen focista, akivel hogy is fogalmazzak, szemérmetlen és a legmagasabb szintű szexuális fantáziálások sorát ejtettem meg. Azóta sem lépett a pályára olyan labdarúgó, aki ilyen hatással volt rám, ezért éreztem úgy, hogy ezt feltétlenül meg kellett hogy osszam, ööö hol is tartottam?

Kedves Szandika, menj ki a nyugiszobába, most. Jó, akkor a Sanyi vár, mert nincs kivasalva a hajam. Nem Sanyi jön, hanem Kobra, nem Stallone, ugyan, Szandika legjobb barátnőjét hívják így. Csajos vihogás, híztam, híztam? Karkötő ajiba. Szandi, ne felejtsd már el, hogy miért jöttél ide be! Tudod mit csinálnék néha legszívesebben, ha itt lennék? A hajadnál fogva a hideg zuhany alá raknálak, Szandi ne legyél már idióta! Ma minden Szandi körül forog, sorjáznak az ajándékok, anyukája is írt neki levelet. Drága Szandika, ha ló lennél… jaj tudom, tudom, hogy egy dög vagyok, de annyira kellett röhögnöm, hogy a levél többi részét nem is hallottam. Alekosztól virágcsokrot kap, Lacitól fehér rózsafüzért. Nemcsak Szandi nagy napja a mai, hanem a Szerelmespáré is, már csak három óra van hátra a határidőből! A kameramentes óra előtt lázasan takargatják a kamerákat, ragasztják le a tükröt, az óra végén Béci kiabál be hozzájuk valami elbaszott pink öltönyben, jöttök? Gigi és Jerzsi vihognak, Jerzsi megjegyzéseket tesz, ezeket a szagokat nem akarja lemosni magáról, aztán együtt koccintanak Szandika egészségére. Anikó szerint lefeküdtek egymással, hihi, Béci szeretné hinni, hogy beszélgettek, Szandi szerint nem történt semmi, mert Gigi visszafogott, Jerzsi meg tökéletesen tiszteletben tartja. Véleményem szerint a Gigi és a Jerzsi között nem történt semmi, ugyanis amikor a Gigi visszaérkezett és fölvette a koktélruháját, akkor megnéztem szakmai szemmel a combjait, látok-e külsérelmi nyomokat, esetleg piros foltokat, karmolásokat, ezt azt amazt, nem láttam semmit, az arcán nem láttam semmit, magyarul nem történt semmi, összegzi Alekosz. Kéne szólni neki, hogy nem mindenki bilincsben, kikötözve, nejlonzacskóval a fején kezdi és Gigiék nem kértek a riportszobában hereszorítót sem.

A stúdióban Balázs és Lilu (hol van Andris?) és hát Olivér, aki influenzás (esküszöm, nem tőlem kapta el) és aki szerint Gombi nem gondolta komolyan az ócska kutyát. Jerzsi, jól vagy? Csak egy csontot dobj a nézőknek, jót beszélgettetek? Hát figyelj….Na jó, már most kamuzol, röhög Balázs. Ki örül ennek a párbajnak? Laci örül is meg nem is. Anikónak nehéz a ma este, akárki jön vissza, örülni fog. Béci szerint nagyon szoros lesz (muhaha) és Gombinak szorít. Éva nagyon nem örül, Szandi félti Gombócot és reméli, hogy vissza fog jönni. Gigi szerint izgalmas lesz a ma este. Gombóc búcsúzkodik. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Szeressétek egymást, ne veszekedjetek. Laci, köszönök mindent. Gigi és Jerzsi, tiszta szívemből szurkolok nektek. Anikó, kívánom, hogy találkozhass anyukáddal. Szandra, tiszta szívű, vagány csajszi vagy. Béci, te vagy a legjobb barátom! Éva, csak egy, csak egy fokkal vegyél vissza és akkor király csajszi leszel! Alekosz, neked sok sikert kívánok! Míg Gombi a stúdió felé igyekszik, a legjobb pillanatait láthatjuk, ami nem más, mint egy orbitális jólvagyok. Borzasztó, de röhögök. A stúdióban Gombi szeme könnyes, kiugrik a szíve. A játék nélkül nem fedezett volna fel magában olyan dolgokat, de itt elvesztem a fonalat, nemcsak én, Gombi is, hagyjuk.

Alekosz, kettő perc. Alekosz is ugyanolyan semmitmondó hülyeségeket mond, mint Gombi, remélem, mi még találkozunk, Gigi, hízzál bele az alakodba, Anikó, te a meglepetések erejével hatsz az emberre, Béla úr, meglepsz azzal, hogy belém látsz. A két perc lejár, Évának csak egy ölelésre futja az időből, de Alekosz visszanéz, nem kellenek szavak. A stúdióba vezető úton puszit ad a lányoknak, integet, ünnepelteti magát, közben a legjobb pillanatok, juj, legyen az Éva kergetése, van, röhögök. Hát salsa táncos vagyok, apukám! Érkezik a stúdióba a csodálatos Alekosz! Szerintem ez enyhe túlzás volt Lilutól, de aki két hónappal ezelőtt azon volt felháborodva, hogy Éva füstös ruhában döglött be az ágyba, most meg őt tartja a legszórakoztatóbb egyénnek, attól az ilyesmi meg se kottyan. Mi az oka, hogy már másodszor vagy itt? Vannak sokkal alkalmasabb személyek arra, hogy párbajozzanak. Alekosz Olivér távozása után egy hétig nem találta a helyét, aztán próbálta megtalálni, de olyan negatív erők vannak a villában, hogy nehéz jól érezni magát. Gombi viszonyrendszerei a Villában. Igen, mikor bement, nem fogadták szívélyesen, ez nehéz volt, de most szeretnek. Melyik az igazi Gombi? Mindegyik, sokoldalú vagyok, ettől vagyok igazán ember. Kit kedvelsz a legjobban? Lacit. Olivérrel most vegyes érzelmei vannak. Most dühös, de a barátjának tartja. Alekosz viszonyai, blabla. Alekosz, mivel indokolod, hogy Gombi kihívott. Enyhe befolyásoltság alatt állt. Gombi szerint ez nem igaz, az nyerheti meg ezt a játékot, aki Alekosz ellen győzni tud.

Balázs szerint Gombi megváltozott a levél után, amiben a nézők kifejezték, felháborítónak tartják, hogy a Lakók magukra rakatják a jelet. Nem, ez nem így van, Gombi győzni jött ide. Gombi és Picur, ugorgyunk. Alekosz nőügyei a Villában. Hányszor voltál szerelmes? Hány női karakter volt a Villában, kérdez vissza Alekosz. Gombi viccei (mivan?). Gombi szerint a bohócos jelenetei és a pelenkás tánc volt a legviccesebb. Én ezeken húztam fel magam a legjobban. Alekosz vicceskedései, amik egyébként gecizések, de mindegy. Gombi, mi a baj Alekosszal? Nincs bajom vele. Egy dolog, amit nehezen viselek, az alkohol. Meg fura, hogy mindenkibe szerelmes tud lenni. Alekosz, meglepődtél, hogy Gombi kihívott? Ha valaki úgy érzi, hogy nem lehet benn a fináléban, ne is legyen benn? Kortesbeszédek. Szegény Jerzsi valahogy elmekegi, hogy ha egy kapcsolat rosszul indul, az barátsággá alakulhat meg hogy Gombi csupa szív. Éva toporzékolva előadja, hogy Alekosznak nem számít a kint és a bent és ritka az ilyen férfi. Meg hogy Alekosz egy gentleman. Az há. Fantomképek, 29-71. Fiúk, mit gondoltok? Ez nagyon nagy különbség, mondja Alekosz. Ki van elöl? Ne taktikázz, Alekosz, mondd. Én vagyok elöl. Gombi? Az eszem azt mondatja, hogy Alekosz van elöl. Alekosz egyébként maximálisan kiváló hangulatban van, Gombi fantasztikusan érzi magát.

A Villalakók közül Éva és meglepetésre Anikó várja vissza Alekoszt. Alekosz egyébként nem érti ezt a kialakult helyzetet, maradjunk annyiban, hogy örül Anikónak és Évának. Gombinak nagyon hiányoznának a többiek, de bármelyik ajtó fog kinyílni, nagyon boldog lesz. Az állás ugyanannyi, 29-71 ééés Alekosz! Alekosz felpattan, hitetlenkedik, rázza a fejét. Gombi a nyakába borul, nagyon szeretlek. Kellett ez, kellett ez, a buta fejedet, kérdezgeti tőle Alekosz, hát most nézd meg, nézd meg, kellett ez? Gombikámmal Balázs beszélget még egy kicsit, miután hatszor-hétszer közli vele, hogy elfogyott a végére, Gombi meg szerette volna tudni, hogy van-e esélye megnyerni ezt a játékot. Nembazmeg! Gombi Lacitól búcsúzik, köszönöm, hogy bátyám helyett bátyám voltál, hit és becsület! Alekoszt Éva várja visítva, de Gombi ma még rókázik egy embereset a műrepülés után, hát ez volt a vér szava nyihihihiiiiiiii (sátáni kacaj)… 

S., imádlak. 

Címkék: vv4
1622 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:19:51

@sannya: ez a gigi szexelt a villában a legszánaélmasabb hír, komolyan

Nem láttuk, nem hallottuk - jó is, hogy így történt; egy egész csomó ember szexel a világban, akiket szintén em látunk, nem hallunk - kit érdekel?

hexensussz 2011.03.01. 14:20:11

@beebeer: "Ne mááááár! Natalie Portman bajai???? :)"

Miért csodálkozol? Dobj el egy követ, és bajait találsz. :))

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:20:44

@beebeer: hehe, még majdnem beírtam, hogy a szomszéd ilyenirányú tevékenységéről többet tud az ember ;P

sannya 2011.03.01. 14:22:23

@nyuszómuszó:
az egesz musor szanalmas...
:D

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:23:58

@sannya: Soha nem késő váltani!
:-)
Monygyuk (remélem, hejesen írtam?), én még várok vele egy cseppet! Azt pl. kifejezetten nem élveztem, amikor az urológus megujjazott! De, - tudom, - ezt is szokni kell!

iinside 2011.03.01. 14:24:02

hahó kommentlakók!
Az Anikó - Szundika témához:
kezeket a paplan alá, éljenek a csajok!

genevieve 2011.03.01. 14:26:26

@kérődzőgiliszta: miért nem szóltál neki, hogy nyálazza be?:-D

2011.03.01. 14:27:34

@sannya: hallgatózni? Arra semmi szükség, az új szerzemény olyan frekvenciákban mozog a csúcsponton, hogy még a lépcsőházban is hallatszik a sikoltozás.
Rendes srác egyébként, csak nem tudja, milyen vékonyak errefelé a falak.

sannya 2011.03.01. 14:28:18

@kérődzőgiliszta:
bleeeeee...

akkor inkabb leszbikus leszek...
:)))
kialakuloban levo sulyos cicifuggoseggel...
:DDD

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:28:50

@Hódos Hajnalka:
Na, ha elláttad a poronytyokat, akkor uccu! Ilyenkor télen pemetefű cukorkát kell szopogtatni!
Áruld el, a tegnapit írod, vagy egyből nekiállsz a holnapinak?

2011.03.01. 14:29:19

@nyuszómuszó: de még mennyit!!! Sokkal többet megtud, mint amit szeretne.
Mellettünk egy huszonéves srác lakik, elképzelheted, hétvégeken mintha nonstop pornócsatornát néznénk.

sannya 2011.03.01. 14:29:35

@beebeer:
ez ismeros,otthon nekem is van ilyen szomszedom...
:)))
itt meg szerencsere egyedul(vagy ha van parom,azzal)lakom,nincs szomszed se kozel,se tavol...
:DDD

2011.03.01. 14:33:28

@sannya: Szerencsés ember vagy, és mi ez, egy sziget?
Mindig szerettem volna egy szigeten lakni, perszer internettel meg minden...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:35:28

@genevieve: Szóltam, de azt monda, nem ízlik neki a vazelin!
A másik kezével a zsebében érdekes mozdulatokat végzett!
Elhatároztam, hogy ezután csak női urológushoz megyek, de még nem találtam egyet se!

@sannya: Tesó, megsúgom, ma a pánszexualitás a trendi! Focimeccs után körbehőmérőzni a kapu mögötti susnyákosban, oszt otthon jöhet az asszony! Az inyencségekre vágyók előtte bekukkanthatnak a kecskeólba!

sannya 2011.03.01. 14:36:30

@beebeer:
cape varde...
:)

a tengerparton lent van egy kis kvzo,a tetejen egy pici lakas...
nyaron nyuzsi kicsit,akkor majdnem nonstop mukodunk,de ilyenkor beke es nyugalom...
:D

iinside 2011.03.01. 14:37:33

egyébként meg bennfentes forrásból tudom: ez titkos küldetése volt az Anikónak, tegnap kapta a riportban: "vagy kielégíted a Szandálkát, vagy elintézzük, hogy fogakat növesszen a fehérneműd és szétmarcangolja a mókusbundádat!"

sannya 2011.03.01. 14:37:44

@kérődzőgiliszta:
nem vagyok egy trendy valaki...
:D

2011.03.01. 14:45:21

@sannya: elöntött a sárgaság... Most visszavonulok, nyalogatom sebeimet, próbálom ledobni az irigységet... Tudod mit, te vagy itt a legsikeresebb ember...
Tudod, hogy itt Pesten nyálas szürke az ég, na jó, most pont gyengén kisütött a nap, de 3 fok van és minusz 8 lesz este?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:46:26

@sannya: Lépést kell tartani az idő szavával, különben magad alatt vágod a fejszét!

2011.03.01. 14:47:46

@kérődzőgiliszta: most nem tudom mi a baj az urológusoddal. Csak élvezte a munkáját, már az is baj?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:50:11

@beebeer: Na mivan? Ablak is van a bonctermen? Ha ügyesen kiszeded az arany fogtöméseket és az újrahasznosítható implantátumokat, akkor neked is telik majd kávézóra! De addig még sokat kell a tepsit slagozni!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 14:52:03

@beebeer: Ez csak olyan, mint a háziszex, amit csak az egyik fél élvez! Monygyuk igyekezni kell, hogy nehogy a szopóágra kerüljünk!

sannya 2011.03.01. 14:53:57

@beebeer: sargasag erre nincs,malaria meg csakcsak...
:)
de ha nem iszol mostalan gyumolcslevet,akkor nem lesz gond...
:DD
eljen a nesztea es az ertekek...

sannya 2011.03.01. 14:54:38

@kérődzőgiliszta:
nem fogom,mert nekem az oliver nagy hianyerzetet hagyott a szervezetemben...
:D

genevieve 2011.03.01. 14:57:44

@sannya: na valljad be hol tanyázol:-)

Bubis 2011.03.01. 14:58:00

Miért nincs még mindig új hv a tegnapi adásról?

2011.03.01. 14:58:14

@kérődzőgiliszta: a dolog úgy néz ki, hogy először meglep, aztán ötletet ad a délutáni szexhez, de ahogy telik az idő, egyre terhesebbé válik, mondjuk nekem annyira nem, de életem párja a múlt hétvégi maratoni szex után, már kezdte utálni, nem igaz, ez nem lehet igaz, csak morgott a 3. órában. :)

sannya 2011.03.01. 14:58:19

@genevieve:
man irtam(vagy sokszor)...
cape verde...

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2011.03.01. 14:58:22

@nyanyanya: melyik nem világos a cím, vagy a videó? ;D

sannya 2011.03.01. 14:58:56

@Bubis: mert hajni telifagyizni es oltoztetni van,nem er ran(k),pornepre...
:D

genevieve 2011.03.01. 14:59:18

@sannya: jaaaaa, azt hittem csak cifrán káromkodsz:-D

gastro vazze 2011.03.01. 14:59:21

Ari11 tényleg katasztrófális téged olvasni, fordithatnál egy kis figyelmet a helyesirásra (nem a helye sirásra...), vagy kevesebbet nyilatkoztassál ki...:P:))

genevieve 2011.03.01. 15:00:24

@sannya: na meggugliztam:-)

UUUUUUUUTÁLLAK:-d

sannya 2011.03.01. 15:02:04

@genevieve: nem vagyok en olyan,hogy csuful beszeljek...
:D
utalni meg miert is???
se tejfol,se turorudi,se fott-fustolt tarja tormaval,se szallagos fank...
:(
de megyek haza a jovo heten,majd potolok...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:02:41

@sannya: éppen fel akartam ajánlani, hogy majd én viszek neked:-D

gastro vazze 2011.03.01. 15:02:51

nyanya: maszatolasnak hivjak Honey:)... Azt nem tudom minek rohogte el magat minden csucskozeli alkalommal Anikam, lehet uj(j) dolog volt ez neki?!
Sima felebarati segitseg volt ez nem mas....A noi Torrente;)

sannya 2011.03.01. 15:03:45

@genevieve:
ok...
:)
a tejtermek nem jo,mert a ropcsire nem engedik fel,vonattal/hajoval meg nem jo...
a husi meg csakcsak elall,de a fank biztos elfogy,mire ideersz...
:C

2011.03.01. 15:04:04

@sannya: hogy a jó égbe lehet odakeveredni? Csak azért kérdem, mert standard baráti körünk simán a csőd szélén áll, van köztünk optikus, tanár, egészségügyis, grafikus, autószerelő, építész, meg mi informatikusok, nagy röhögések közepette próbáltunk új pályát találni, mikor megszületett az ötlet, hogy menjünk Ausztriába árufeltöltőnek.
Én ellenzem, ha már megyünk, menjünk jobb helyre.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:04:32

@beebeer: Hát nálunk is a rosszul sikerült harmadik menet a leghálásabb téma.

@nyanyanya: ezaza minek láccik
Ha bevetted volna reggel a Cavingtont, akkor talán visszaemlékeznél valami hasonlóra, a múlt évezredből! Vagy nem volt paplanod?
:-)

sannya 2011.03.01. 15:04:34

@gastro vazze:
akkor ezert nincsenek nekem (nem csak fele hanem egesze)barataim csak baratnoim???
:p

genevieve 2011.03.01. 15:05:34

@gastro vazze: talán azért röhögtek, mert szívatják a jó népet:-)

nyanyanya 2011.03.01. 15:05:44

O micsoda prud nuni vagyok. Engem 3 honap bezartsag nem varazsolna leszbive es asszem ilyen fajta segitojobbot sem tudnek nyujtani:D

@gastro vazze: mikor felebarati segitesz mar vegre?:D

genevieve 2011.03.01. 15:06:31

@sannya: amerikába is simán lehetett vinni turó-rudit:-)

fánkot meg csinálok helyben:-P

nyanyanya 2011.03.01. 15:06:33

@kérődzőgiliszta: nekem csak a misszionarius poz remlik, akkoriban az volt a meno!

sannya 2011.03.01. 15:06:39

@beebeer:
kapok a pofamra megint az offolasert,mar latom...
:D
olaszorszagban eltem,lejottunk pihenni,megtetszett,ittmaradtam...
van egy ceg,8kvzot/ettermet tart fent 4 szigeten,abbol az egyiket vezetem...
jopofasag,ejjel zene,amolyan lounge stilus,napkozben dogles,csonakazas,tanitom a lanyaim kvt fozni,koktelozni...
nyugalom...

ennyi...

sannya 2011.03.01. 15:07:48

@genevieve:
amerikaba nem megyek,nem szeretem sok buta ember egy kupacban...
:)))
nekem a multkor szoltak ferihegyen a karton turorudi miatt,kenytelen voltam szetosztogatni...
:c

genevieve 2011.03.01. 15:08:45

@sannya: és ime az élet császára:-D

sannya 2011.03.01. 15:09:19

@genevieve: ja,a fank...
itt nem van hazi baraclekvar,eleszto,a rakott krumpli miatt is ugy neztek ram,mint a vettmalacra...
:D

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:09:30

@gastro vazze: Úgy is mondhatnánk, hogy szerkesztői utasításra letöltött egy torrent fájlt!
Szandinak vicces volt, hogy nem kell dolgozni a témán, mégis jó!
Már egy csikló implantátumon gondolkodik, hogy könnyebben fellelhető legyen a pecek! Egyem a csúnyáját!

gastro vazze 2011.03.01. 15:09:46

@nyanyanya: meg a vegen kiposztolnad fb-re, akkor meg vegem (meg neked is:)));)

genevieve 2011.03.01. 15:09:49

@sannya: nem a kézi poggyászba kell berakni:-)
10 év alatt egyszer sem volt gond:-)

sannya 2011.03.01. 15:10:39

@genevieve: dehogy is,proli uzletvezeto,rovidgatya,strandpapucs,kopaszfej,napszemuveg...
:)
se rozsadombi lakoparki gipszkarton palota,se varosi dzsipp,se aranyora,se papirpoharas kv,se gumicsizma...
:)))

2011.03.01. 15:11:00

@sannya: nem akarok rosszba lenni veled, azért csak az orrom alatt mormolom: dögöjjémeg, dögöjjémeg... :)
Ha mi is lemegyünk, megtetszik, tudsz munkát adni ilyen magasan kvalifikált munkaerőknek, mint mi, mondjuk a fekete mosóban?

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:12:26

@nyanyanya: Nos, hát megadok egy-két kulcsszót, oszt gúglizz rá! Kezd a doggy style-lal!
Ha végeztél vele, szólj! Megy a következő.
Az úttörő ahol tud, segít!

genevieve 2011.03.01. 15:12:38

@sannya: pont azért:-)

nem a tárgyak birtoklásától lesz valaki az élet császára:-)

gastro vazze 2011.03.01. 15:13:05

sannya: gondoltam, hogy vendeglatasban melozol: arrafele nincs nagy igeny mernokokre, orvosokra ugye...:P

2011.03.01. 15:13:36

@sannya: egyébként már csak attól is megesz az irigység, hogy nálad biztos nem járt a héten a gázleolvasó.

nyanyanya 2011.03.01. 15:13:44

@gastro vazze: szegyelsz mi?? Azert mert a 150 centis 120 kilos testem jon be?? Ez nagyon rosszul esik!

sannya 2011.03.01. 15:13:48

@beebeer:
:)
minimalkonyha van,nincs fekete mosogato...
:)
igaz,antsz se,vagy mi az a vacak...
:DDDD
mondjuk a nagy hotelekbe kell,de oda menjen az ujgizdag...
megdogolni meg...rajta vagyok...
:DDD

amugy munka van,folyamatosan keresik a kis "trafikok" az europai nyelven kommunikallo emberkeket...
itt a portugalon kivul nem nagyon megy semmise...

nyanyanya 2011.03.01. 15:14:50

@kérődzőgiliszta: ez durva, csak ovatosan nem biorja mar ugy a peszmekerem!

sannya 2011.03.01. 15:15:15

@gastro vazze: nevetni fogsz,ket evig volt egy erdelyi tanarkepzos kislanyom,aki pultozott...aztan talalt egy marokkoi pasit maganak,aki gazdagabb,mint a magyar allamadossag es elvitte 37dik felesegnek...
azota is boldog es elegedett...
:D

sannya 2011.03.01. 15:16:50

@beebeer:
lehet nevetni fogsz,de a kvzo komplett rezsije egy honapra nincs 150 eur...
egyszer kiszamoltam,hogy csak a nyeresegbol nyaron 15 nap alatt kitermelem a komplett koltsegeket,a tobbi tiszta haszon...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:17:57

@sannya: Na mi vagy te majomkutya? Brazil gépsor mellett talicskaraktáros?

sannya 2011.03.01. 15:18:10

@genevieve: foldi javakhoz felesleges ragacskodni...
inkabb uszom egyet az oceanban,az mindennel tobbet er...

sannya 2011.03.01. 15:18:53

@kérődzőgiliszta:
szuvenir jogom majomkutyanak lenni,ugyhogy ezt ne vond meg tolem...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:19:51

@sannya: a következő életemben sannya szeretnék lenni:-D

sannya 2011.03.01. 15:20:50

@genevieve:
:)
nekem az is jo lesz,ha villamos lehetek lisszabonban...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:20:50

@sannya: akkor meg mi a francnak idegesíted magad a vv4-el?:-D

sannya 2011.03.01. 15:22:35

@genevieve:
nem idegeskedem,csak mosolygok nagyokat...
:)
az itt kommentelok nagyresze teljesen lekepzi az otthoni allapotokat(mentalitas,vilagnezet,megosztottsag,masik meg nem hallgatasa,csolatas,agresszio...)es erdekes...
no meg jo kis agyradir...
:D

genevieve 2011.03.01. 15:23:30

@sannya: szóval perverz vagy:-P

2011.03.01. 15:25:56

@sannya: Na, mondtam én, ha már megyünk, nézzünk kicsit szét a világban, Európa megtelt, ide vagyunk bezárva, ebbe a hihetetlenül abszurd világba. :(
Mintha egy hatalmas VV (vagy inkább survival) lenne Magyarország, csak aztán nehogy tényleg igaz legyen, hogy csak egy maradhat.

gastro vazze 2011.03.01. 15:27:19

sannya: ez am a karrier, uzenem a csik(lo)somlyoi kislanynak...:)))) egy-egy szezont el tudnek dolgozgatni ilyen szigeten (mondjuk nem pont a zold fokira gondolok), de nekem mas egzotikus hely jutott: moszkva es dagesztan - szerencsere csak ket-harom havonta 2-3 het;)

2011.03.01. 15:28:38

@sannya: én meg 15 nap alatt lassan a lakásom rezsijét sem tudom kitermelni, igaz nálunk nonstop jön a pornó, és nem fizetős csatornán. :)

sannya 2011.03.01. 15:31:00

@gastro vazze: dagesztan???ott meg nem jartam...igalmas lehet...

@beebeer: nyaron itt is van por(no)is meg minden,mi szem s szajnak ingere...
:)))

@genevieve: csak annyira,mint mindenki...

genevieve 2011.03.01. 15:31:13

@beebeer: és van túró rudi, meg sárgabarack lekvár:-D

genevieve 2011.03.01. 15:32:40

@sannya: valljad be, hogy a portugál vv-ben vagy az egyik villalakó:-D

gastro vazze 2011.03.01. 15:33:50

@nyanyanya: De az jo lehet ahogy a csocseid a szambalognak lovaglaskor, bar felnek agyonnyomnal, a tobbi poznal nem fernek oda;)

2011.03.01. 15:33:59

@genevieve: túró rudi, túró rudi, aztán csak legyen annyi pénzünk, hogy meg is tudjuk venni!
Ellopom a túró rudi receptjét, megcsinálom bárhol, házilag. Igaz, a túró, mint olyan sok helyen ismeretlen. Kénytelen leszek tehenet tartani.

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:35:20

@sannya: Na, majd vezetek beléd egy kis lopott áramot, oszt megláttyuk haladsz-e!

@beebeer: Tesó, én mondom neked Ausztrália! Ott legalább meleg van! Mongyuk, vezetni szar lehet, mert pont visszafele mennek, meg szar helyen van a kormány, de ez legyen a legnagyobb baj! Ja, és ha megkérdezi az ausi Szandyka, hogy mekkora a bréd, nem mondhatod neki, hogy 13 cm, mert nem érti! Mond bátran, egy hüvely(k) híján fél láb!

sannya 2011.03.01. 15:38:03

@kérődzőgiliszta: na,most miert kapnek en villamot a popomba???
:(
ehhh...

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:38:04

@genevieve: Portugálozik itt a majomkutyakölyök, pedig Brazilban homokárus a Copacabanan!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:51:10

@sannya: Nade félre a tréfával! Egy családtagom épp most költözött át Lissabonból Toulonba, mert nem talált munkát. Szerintem kitűnő villamos lett volna! Napelemről is elműködik! Beszél vagy 8 nyelven. És a kisujjában van a túrórudi recept!

kérődzőgiliszta 2011.03.01. 15:54:05

@gastro vazze: Baker, nem kell neked egy személyi asszisztens, vagy tanácsadó, aki elhúzogatja a gurulósbőröndödet? Csak szólj! Van diploma is, ha netán kell.

maghozo 2011.03.01. 16:41:08

ja: van új poszt:-)

Friedmann Juci 2011.03.02. 22:06:57

mi lesz velem azután, hogy már szandikát sem vagyok képes elviselni?

gpetersz 2011.03.03. 10:57:18

Köszi a válaszokat, de még mindig nem értem XP , szerintem bennem van a hiba, el kell jutnom a felsőbb szintekre, nincs mese. :D

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.09. 00:48:57

Szandika zseniális kampányfilmje:

1.23-tól lesz abszolút frenetikus!

www.valovilag.hu/video/127983
süti beállítások módosítása