Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X71

2011. február 26. 15:15 - Hódos Hajnalka

Őszintén szólva nem hittem, hogy a VV4 stábja meg tud lepni, de azt, hogy egy egész összefoglalót lehet alapozni a nyikhaj gecire, még én sem gondoltam, pedig vettem már részt olyan egész estét betöltő barchobában, ahol IV. (Szép) Fülöp bal heréje volt a megfejtés. Kezdjük a prológussal: Jerzsi és Éva a fürdőben. Csak azért kérdezem meg, hogy előbb bejöhetünk-e mert a Gigi kapott gyógyszert és nincs túl jól és ki kell pihennie magát. Elhiszem, ezzel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy szarul voltam én is, szarul vagyok. Kettő perc, megfürdök, megvárjátok? Persze. A poszt érdemi részét apámnak ajánlom sok szeretettel, bízva abban, hogy átértékeli azt a bizonyos három évvel ezelőtti incidensünket. Igen, arra gondolok, mikor összevesztünk a metszésen, üvöltve a földhöz basztam a metszőollót, azzal fenyegetőztem habzó szájjal, hogy hozom a baltát és kicsapkodom az összes kurva gyümölcsfát, bevágtam a sarabolót a veteményesbe, fölrúgtam az esővizes hordót, toporzékolva ugráltam a már levágott ágakon, végül, megkoronázva mindezt a kerekeskút előtt földhöz csapkodtam magam és krokodilkönnyeket hullatva sikoltoztam, hogy akkor is nekem van igazam. Na AZ semmi nem volt ehhez képest, ami most következik.

Álmos kóválygás a Villában, a lustábbakat Béci ébresztgeti. Éva pihenni szeretne. Nem fogok hozzájuk szólni, felkelni, nem fogok kimenni. A saját magam egészsége érdekében pihenni fogok ma és nem érdekel semmi. A szemkörnyéki ráncok érdekében már hiába próbálna tenni bármit, azt már cseszheti. Jerzsi és Béci lép be a hálóba, Béci öltözöködik, Jerzsi keresgél. Hol az elektromos cigim, mert itt volt. Drágám, nem tudom, nem nyúltam hozzá, mielőtt az feltételezed, hogy hozzányúltam. Éva, most mentegetőzöl, de nem tudom, hogy miért. Azért mentegetőzök, mert kábé úgy mondtad ezt a dolgot. A szobában van még rajtad kívül két ember. Jó, akkor keresd meg, hogy hova raktad. Szerinted mennyire van szükségem a te cigarettádra? Ki mondta Éva, hogy te voltál? Senki, paranoiás vagy kajakra. Megvan a cigim. Én vagyok paranoiás? Hát tegnap te mit csináltál, mikor benn voltam a fürdőszobában? Na az végképp gáz volt, akartam is mondani, gusztustalan volt. Mi, reggel? Nem, tegnap este megkértelek szépen, mert a Gigi rosszul volt…. Na és itt kezdődik a csimmbumm cirkusz. Éva fejhangon visítani kezd. És ki a faszomat érdekel, hogy a Gigi rosszul volt? Két percet mondtál és húsz percet voltál benn. És akkor mi van? Az gusztustalan, hogy bemegyek húsz percre fürdeni? Nem a Gigivel van bajom, hanem hogy te ezt mondod, hogy ez gusztustalan! Gyagyás Tódi vagy, komolyan mondom, mi az, hogy undorító, hogy húsz percre bemente, és akkor mi van, mi? Mi? Mire vagyok irigy bazmeg? Remélem, eltakarodsz innen, vagy kiviszlek téged és kinn hagylak a picsába te gyagyás ostoba Tódi, hülye fasz!Ez hülye bazmeg! Ilyenér’ leáll vitatkozni! Remélem, a húgod észhez tér és nem egy ilyen buta emberrel fog szóba állni, mert sokkal több agya van, mint ennek az embernek bármikor is lesz!

A fiúk fásultan ülnek a nappaliban, Éva érkezik, jön a második felvonás, bírja tüdővel, nem mondom. Felidegesít Béci állandóan ez az ember! Hallod, hogy nyilvánulsz meg, kérdi Béci. Nem érdekel, mert fáj, ahogy ő beszél velem! Nem, nem úgy mondta, hogy légy szíves, nem úgy nyilvánul meg, ahogy te vagy a Gombi, hanem furin! Egyszer nem vesztem össze Lacival, Gombival vagy akárkivel! Éva kimegy cigizni, bevágja maga mögött az ajtót. A nyikhaj geci belefér, néz körül Béci. Mert akkor 48 óráig nem szólunk hozzá, de tök mindegy, ha ő meg ugyanúgy ordítozik. Van értelme a büntetésnek? Én nem tudom bazmeg, ha kimegyek innen, egy kocsmai verekedésnél így fogok ülni? Felröhögök és arra gondolok, zen mesterek szerint a meditációra a legalkalmasabb hely a nyüzsgő piac. Béci úgy veszi észre, hogy Éva irigy másokra. Harmadik felvonás, a hangerő ugyanaz. Hogyne lennék, mikor úgy érzem, hogy bántva vagyok! Gombi odaszól, saját magadat bántod, elárulom! Itt senki nem bánt téged! Tegnap engem herótoztál egy egész estén keresztül! Persze hogy herótoztalak, mert sajnálom a barátomat, hadd védjem már meg a barátomat! Védd meg, csak utána ne csodálkozz, ha mindenki utál! De miért utál, azért mert megvédem őt? Nem, ezért a viselkedését! Ja, értem, amikor bemegyek fürödni és bejön a Gyagyás Tódi és olyan buta ez az ember, sajnos, aúúristen! Nem én hívtam ki a barátomat párbajozni, nem én akartam hazamenni! Nem, te inkább begolyózol itt, te, agykárosult! Komoly kivizsgálásra kéne elmenned, te szédült agyú!

A következő tíz perc teljesen érdektelen, Jerzsinek rossz a kedve Éva miatt, kivan ettől a nőtől, zavarja, hogy nem tudja megmondani a magáét, de annak semmi értelme, ha az ember elkezd vele ordibálni. Hogy vissza kell tartania magát, az önbecsülésének árt a legjobban. Gigi is győzködi, nem érdemes egy ilyen nő véleményére adni, itt állok melletted és mondom, hogy nem hibáztál, jól csináltál mindent. Jerzsi szerint Éva tipikusan az a nő, akinek mindig igaza van, aki mindenért hisztizik és aki mindig kér egy szál cigit. Gigi és Jerzsi levelet kapnak, a határidő lassan a végéhez közeledik, el kell döntenetek, hogy szeretnétek-e egy teljes órát a nyugiszobában eltölteni. Fontos tudnotok, hogy se kép, se hang nem rögzül abból, ami a nyugiszobában történik és semmi sem kerül nyilvánosságra sem tvműsor útján, sem egyéb formában. A pár gyorsan beszalad a fürdőbe, hogy ez megbeszéljék, azta, nem hiszem el! Hallod, el akarom mondani az egész sztorit, mindent, ami bajom van! Lehet, hogy sokkal nagyobb szükségem van arra, hogy kibeszéljem magam, és te is nekem! Jerzsi arcáról nemcsak a mosoly fagy le, ismerem ezt a tekintetet, Gigi túl fiatal, nem tudja, hogy pasit olyan gyorsan az őrületbe nem lehet kergetni, mint mikor azt mondjuk neki, szeretnék veled valamit megbeszélni. Ennél már csak az a rosszabb, ha meló közben felhívjuk és szenvtelen hangon közöljük vele ugyanezt. Siess haza este, munka után meg kell valamit beszélnünk! Biztos vagyok benne, hogy van olyan férj, akit egy ilyen telefonhívás óta tartanak nyilván eltűnt személyként. Mikor menjünk be, kérdi Gigi. Most lenne jó, ma este. Én tök hulla vagyok, és tök jó lenne ma aludni egy nagyot, holnap felkelni, Szandit felköszönteni, tortázni én is összeszedem a gondolataimat, hogy átgondoljam, mit akarok neked mondani. Pontokba szedem az agyamban. Két lehetőség van, vagy elfelejtett szőrteleníteni, vagy tényleg beszélgetni akar, szegény Jerzsi, nem szép dolog, de hangosan röhögök. Rajta. És mi van, ha megkívánjuk egymást, kérdi Gigi, aztán felvihog, anyámék milyen stresszben lehetnek otthon, hát hülye vagy? Anyám ezerrel kattog….és nem fogják megtudni!

Jaj árva fejemnek, parlamenti ülés. Ha nem jön, nem jön, ha szarul van, pihenjen. Egyből kitalálom, kiről van szó, Alekosz indul is érte a nyugiba. Kötelező részt venni! Leszarom, akkor vigyenek ki, rosszul vagyok! Gyere légyszi, ott fogsz ülni és majd én beszélek. Ezt nem hiszem el, nem akarok részt venni, mert szarul vagyok, szarul érzem magam, nem érted, hogy rosszul vagyok? Éva végül kegyeskedik befáradni a nappaliba. Alekosz törvényjavaslatot nyújt be. Nőtörvény. Egységben az erő az együttélés érdekében. Férfiak nem élhetnek nők nélkül, nők sem férfiak nélkül, szükségünk van egymásra. Első pont, a nők igénybe vehetik a férfiak szolgáltatásait. Férfifölény uralkodik a Villában, olyan pontokat szedtek csokorba, amelyek ezzel kapcsolatosak. Gondolok itt olyanokra, hogy masszírozás. A férfi köteles a nő rendelkezésére állni. Nem mindig, de minden körülmények között. A nők kisajátíthatják maguknak a szaunát és a jacuzzit, ez a férfiaknak tiszteletben kell tartani. A férfiak kötelesek tisztelettel lenni a nők iránt, kommunikációban is, még akkor is, ha a férfi tudja, hogy nincs igaza. A nő mint tudjuk, hát egy olyan…faj, amely hát szereti az igazát érvényesíteni és ha elveszíti, nem lesz szép. Nem normális, komolyan mondom. Nem tudom eldönteni, hogy Alekosz provokál és direkt hülye, vagy tényleg az, de már nincs is kedvem ezen gondolkodni, mindenesetre nekem sokkal szimpatikusabb a nagy port kavart mondás, vagy nevezhetjük nőtörvénynek is, Bíró Ica mondta, mikor éppen Metal Lady volt: a nő azé, aki megműveli.

Béci szeretne kérdezni valamit, egyben ki is engedi a szellemet a palackból. A nyikhaj geci belefér-e az erkölcsi normákba? Alekosz szerint ez egy biológiai megfogalmazás, hímivarsejtet foglal magába. Gombi szerint döntse el az érintett, hogy bocsássák-e szavazásra az ügyet, Jerzsi tartózkodik. Szandi szerint ha először fordult volna elő, el lehetne tekinteni, de ez nem először fordul elő. Alekosz kéri, vegyék figyelembe, ha megbüntetik Évát és 48 órán keresztül nem kommunikálhat vele, pont az a két nap lesz megvonva tőle a párbaj miatt, ami számára nagyon fontos. Direkt azt akarják, hogy mi ne beszéljünk, tudod, sértődik meg Éva. De miért kivételezzek mással, legközelebb meg azt mondja, hogy a kurva anyáadat és akkor is kivételezni fogunk vele, csattan fel Béci, aztán elszabadul a pokol. Még Béci érezze magát kellemetlenül, hogy kiszabja a szabályt. Jó, három ember szavazta meg a kilencből, nem fogom elfogadni és kérem édesapámat, hogy jöjjön értem, pattan föl és rohan ki Éva. Alekosz utána. Megmondják, hogy mit beszélhetek? Megkérem, hogy jöjjön értem apukám, nem bírom! A nappaliban Anikó próbál szóhoz jutni, ez egy olyan szó, ami jelenleg nincs benne a törvényben, hogy nem lehet kimondani! Családra, nemre, hovatartozásra ne legyen utalás. Akkor nem büntetjük meg, így jó, pattan fel az asztaltól Béci. Nem nem ezt mondom, Béci hallgass meg. Béci óbégat, Anikó is, de azt mondtam, hogy ez egy olyan szó, hogy igenis üljünk le és beszéljük meg és nem az Évát védem! Holnap ugyanúgy ki fogja mondani, sőt, ha ma megissza a Bacardit, akkor durvábbakat fog mondani, ennyi!

Laci felordít, nem tudom mire vélni hirtelen, úgy nézel ki, mint a faszom, te malacképű! Büdös a szagod, ül oda Alekosz mellé, fintorog rá, szagolgatja. Ne rázzuk a malacképet, együgyű tyütyü vagy, együgyű tyütyü! Ezt meddig lehet játszani egy emberrel? Laci óbégat, emberek vagyunk, az állat jobban viselkedik az állattal, mint mi itt benn. Én se beszélhetek így az Alekosszal, ahogy beszéltem! Anikó benn bőg a paplan alatt, mindenért én vagyok a fasz, miért velem kell üvölteni, miért nem lehet megbeszélni normálisan? Elegem lesz az üvöltözésből, és csinálok egy mézes teát, szegény béka, ami az ásványvíztől nőtt a hasamban, már úgyis megfulladt, jót tesz egy kis változatosság. Az utolsó percek a fittségről szólnak, Alekosz főleg fejben edzett, Gigi saját magának tette magasra a lécet, Szandikának nincs miért futnia. Anikó úgy érzi, mindent megtett, hogy lássa anyut, de olyan távolinak tűnik az egész mint a lottó ötös. Bécinek nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nehéz volt. Szandi a Passenger kezdő taktusaira mérlegel, 62,4 híztaaaaaaam! Hát Iggynek ettől nem kell tartania, vigyorgok és beteszem a cédét, lálálálálálálálá….. 

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
1901 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lucc.gizi 2011.02.27. 17:48:35

@47pcc63: sajnos, teljesen szétcseszed a blogot, hihetetlen vehemenciával és stílussal kommentelsz. Az életben bizonyára nagyon sikeres lehetsz:-) Ne reagálj vissza, nem olvasom el!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 17:48:55

@sannya: mindig is szerettelek nézni a tévében, míg volt tévém, úgyhogy örülök a zarcodnak :D

joszif 2011.02.27. 17:49:05

@47pcc63: eszembe sem jutott hogy favorizálnád :) én viszont favorizálom mert a béke és a harmónia egy nagyon jó dolog ha otthon a négy fal közt van. De a tv képernyőjén csak egy unalmas ömlengés lásd. abban a részben amikor volt az a meditációs baromság. Én sem vagyok oda éva kitöréseiért de a meditálás alatt már imádkoztam érte mert annyira szar volt nézni ezt a mindenki mindenkit szeret álszent baromságot.

the sandwich maker 2011.02.27. 17:49:46

@Hannibal22: te most fszihológiaihadviselsz?

prof. Perselus Piton 2011.02.27. 17:50:13

@47pcc63: neked nem szerzőtárs kell, hanem korrektor...na meg egy konnektor, lehetőleg ipari áramos :-))

2011.02.27. 17:50:20

@Trollseprű/ ki az a Milo?: MAJOMKUTYA! TEEEEE! - na ezen röhögök itt, még a család is ideszaladt megnézni mi ilyen vicces, kurva jó, szinte hallom. :DDDDD

sannya 2011.02.27. 17:50:58

@canzone: no,mi tortent a tvddel???

47pcc63 2011.02.27. 17:51:17

@joszif: Az nekem se volt szimpi mikor Szandika mondta,hogy mit kezdene a nyereménnyel,de lehet csak nagyzolás volt a részéről!De az utóbbi időben egyre szimpatikusabb Szandika!:)
Éva ha végre kiesne,akkor Alkesz kicsit megrogyna de sztem akkor is ott lenne a fináléban. Ide nem akartok irni pár keresetlen szót Évával kapcsolatban?:D www.youtube.com/watch?v=wCIcyKleONg

prof. Perselus Piton 2011.02.27. 17:51:42

@47pcc63: neked nem szerzőtárs kell, hanem korrektor...na meg egy konnektor, lehetőleg ipari áramos :-))

47pcc63 2011.02.27. 17:52:08

@joszif: Az nekem se volt szimpi mikor Szandika mondta,hogy mit kezdene a nyereménnyel,de lehet csak nagyzolás volt a részéről!De az utóbbi időben egyre szimpatikusabb Szandika!:)
Éva ha végre kiesne,akkor Alkesz kicsit megrogyna de sztem akkor is ott lenne a fináléban. Ide nem akartok irni pár keresetlen szót Évával kapcsolatban?:D www.youtube.com/watch?v=wCIcyKleONg

Hannibal22 2011.02.27. 17:52:48

@Retardált Légpisztoly: nem,mivel szerintem fel sem fogja,hogy ez eredetileg az ő kommentje. Előbb utóbb vitába is fog szállni magával. nem hadviselés,teszt:)

prof. Perselus Piton 2011.02.27. 17:53:08

aki évát kedveli, sikeres ember nem lehet...

zoxó 2011.02.27. 17:54:35

@prof. Perselus Piton: valamint egy pszichiáterre is szüksége lesz .

Hannibal22 2011.02.27. 17:54:54

@47pcc63: Az nekem se volt szimpi mikor Szandika mondta,hogy mit kezdene a nyereménnyel,de lehet csak nagyzolás volt a részéről!De az utóbbi időben egyre szimpatikusabb Szandika!:)
Éva ha végre kiesne,akkor Alkesz kicsit megrogyna de sztem akkor is ott lenne a fináléban. Ide nem akartok irni pár keresetlen szót Évával kapcsolatban?:D

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.02.27. 17:56:09

47pcc63:
Vedd úgy, hogy le tüsszentettelek.
Hajrá Éva.

redhaven 2011.02.27. 17:56:22

így keljen az emberfia a vas du szunnyadásból...
tisztes családanyák,6-7 diplomások hajították le magukról a pecsétes otthonkát...
én meg aszittem,hogy gombi evett tegnap duracellnyulat.
idegbe lettem rakva a legfelsőbb szintekig.
a csodaszép lárvapöszmétét mé kellett idehozni???
asse szent?
mega nádi szirénkét?

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 17:56:39

@sannya: csak az, hogy valójában az exem tévéje volt, és én költöztem el, nem ő :DD

@47pcc63: az hagggyján, de ez milyen szép szám:
www.youtube.com/watch?v=tnoATJ7SR5U&feature=related

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 17:57:03

@joszif: Ezzel egyet értek, továbbá BB Évinek és VV Szandikának hasonló hátországa is van, viszont VV Évának ott vannak a szülei, testvérei, párja, barátnője, akik támogatják.

@47pcc63: @Hannibal22: Saját frusztrációitokat vetítitek csak ki Évára!

effektíve 2011.02.27. 17:57:13

akárki kedvelhet akárkit.a többféle nézőpont a demokrácia alapja

Darcylla 2011.02.27. 17:58:08

@redhaven: végre :)
az est első röhögése érkezett meg veled:D

the sandwich maker 2011.02.27. 17:58:22

@Hannibal22: cseleees. majd üljetek össze zacher gáborral és írjátok meg a végeredményt könyvben.

biró lóránt 2011.02.27. 17:59:26

itt csak egy új poszt hozhat békességet

Traitor General 2011.02.27. 17:59:58

@redhaven: oké a lárvapöszméte erős volt:-)

sannya 2011.02.27. 18:00:20

@canzone: no,es ezt csak igy mondod???
szegeny te...
akkor most ex es tvnelkuliseg van???
:)
csupa bekesseg es nyugalom az elet...

MegLepke 2011.02.27. 18:01:17

@redhaven: jó estéket!:) Mi már itt ülünk a zelső sorban, gyere gyorsan!:)

Kata Marán 2011.02.27. 18:02:23

Visszaolvastam, kár volt.

christaylor 2011.02.27. 18:02:27

Hallod Hannikám,vannak saját frusztrációid,mint ahogy én meg rejtett agressziókkal rendelkezem! :D

prof. Perselus Piton 2011.02.27. 18:02:50

elnéztétek drágáim...Zacher Gábor nem a szerzőtársa, hanem a kezelőorvosa :-))

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:04:22

@Traitor General: szegény lárvapöszméte, mit érezhet most?
@sannya: no, hát hogy mondjam? nincs exnélküliség, mert csak exek vannak, teeee :D tv-re meg nincs szükség...
hallodhülyevagy, még a nemlétező ráncaim is ki vannak simulva

redhaven 2011.02.27. 18:04:41

@Traitor General: a szisztolés és diasztolés értékeim majdnem odalettek.:))

sannya 2011.02.27. 18:05:36

@canzone:
akkor vannak ertekeid es kisimult rancaid...
perfekt...
es van egy uveg fugepalinkad is,csak arra meg en vigyazok,hogy hosszu eletu legyen...
:)

Mme Chauchat 2011.02.27. 18:06:05

@redhaven: vegyél be meggyet és barackot, szió!

Hannibal22 2011.02.27. 18:06:36

@christaylor: chris,elnézzük ezeket egy szabadgondolkozónak,talán igaza is van:)

ruzs54 2011.02.27. 18:07:25

@redhaven: DDDDD..a mai hv,hsz-t olvasva végre jót nevetem.köszönöm!

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:08:30

@47pcc63: ezt neked küldöm, mert szeretem:
www.youtube.com/watch?v=QUvVdTlA23w&feature=rec-LGOUT-exp_fresh+div-1r-9-HM

@sannya: van egy üveg fügepálinkám, ami még jogilag a tiéd :D ezért bírlak annyira :)

Hannibal22 2011.02.27. 18:08:58

@christaylor: és látszatértelmiség vagy:)

redhaven 2011.02.27. 18:10:09

@Mme Chauchat: ezek párlataiba akarom számos bánataimat fojtani:)
(csak nem pötőfi sanci veszett meg bennem? mongyátok má,hogy IGEN!!!)

christaylor 2011.02.27. 18:11:06

@Hannibal22: tudtam,hogy mondani fogod, tudtam. <3

the sandwich maker 2011.02.27. 18:11:17

@canzone: ez ma a második Marilyn Manson, amit meghallgatok miattad.

arkangyal44 2011.02.27. 18:12:04

@prof. Perselus Piton: ebben kicsit vitatkoznék veled, más szeretni valakit és más kedvelni.én kedvelem mert szórakoztat,hozzáteszem nem mindig,de ha józan vannak egész jó megnyilvánulásai is. szerintem ez a zárt ingerszegény környezet belőlünk is kihozná az zállatot.

MegLepke 2011.02.27. 18:12:30

@redhaven: mondanám, ha úgy fogalmaztál volna, hogy bánatimat...:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:13:37

@Retardált Légpisztoly: sajnálom, ha ezzel álmatlan éjszakákat okoztam,, vigasztaljon a tudat, hogy én se szeretem, csak gondoltam, örömet okozok vele 47-nek

Hannibal22 2011.02.27. 18:13:48

@christaylor: mert két lapos, nyitott könyv vagyunk:)

redhaven 2011.02.27. 18:14:07

@MegLepke: szánatos volt a szánt szándék:)))

zoxó 2011.02.27. 18:15:46

Na jó, akkor meg én ezt küldöm szeretettel mindenkinek, aki velem együtt vár Hajni új posztjára. És Hajninak is:

www.youtube.com/watch?v=rYEDA3JcQqw

Mme Chauchat 2011.02.27. 18:15:57

@redhaven: Szavad Petőfi, szíved Arany

christaylor 2011.02.27. 18:16:34

@Hannibal22: lapos nyitott könyvek vagyunk? tán kétlapos,nem? mi,ha?
egyébkén MMKK számíthatsz rám, mindenben melletted állok és támogatlak. :)

joszif 2011.02.27. 18:18:01

valovilag.hu/video/119665

Gigi hogy megszépült Gombi kezei alatt
muhahhaha

sannya 2011.02.27. 18:18:22

@canzone: csak ezert???
na,szep...
:)))
(amugy persze,mi masert...)
:DDDD

the sandwich maker 2011.02.27. 18:19:13

@canzone: álmatlan éjszakáim nem lesznek (a sweet dreamset még szeretem is, legalábbis jobb, mint az eredeti), csak a mai nap meghaladja az átlagos marilyn manson-szám/év átlagomat.
@zoxó: ti ma is kiterjesztitek a zenei spektrumomat, ezért viszek neked mentes vizet a dzsakuba.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:19:52

@zoxó: hallodhülyevagy, mindent imádok ebben a dalban

Hannibal22 2011.02.27. 18:20:29

@christaylor: :)) az a kurva frusztáció az oka!
<3

Hannibal22 2011.02.27. 18:21:03

ááá frusztráció,faszom:)

MegLepke 2011.02.27. 18:22:20

@zoxó: ezzel a zenével jó várni. Kössze!:)

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:22:50

@sannya: ezért is :) meg csípem a humorodat is, a csinos pofiddal együtt :D nnna, ezt oszd be, nem szoktam ennyit udvarolni egy pasinak sem :D
@Retardált Légpisztoly: jaja, hallgatható, csak ne nézzen oda az ember :)

biró lóránt 2011.02.27. 18:24:18

a villa nagy kamudumái:

megosztó személyiség

szeretethiány

megméretni magam

konfliktus

ő áll hozzám a legközelebb/legtávolabb

ingerszegény környezet

benne van a pakliban

bármi megtörténhet

the sandwich maker 2011.02.27. 18:24:53

na jó, hadd fejezzem ki érzéseimet én is dalban, de legalább fél óra és nézhetem, ahogy Gigi nyitott szájjal almát csámcsog.
www.youtube.com/watch?v=3dm_5qWWDV8

vörös áfonya 2011.02.27. 18:25:16

@zoxó: Ezt nem hiszem el,pont ma hallgattam én is ezt:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.02.27. 18:26:12

@47pcc63: Láttam már. Megértem Évát, folyamatosan csak szivatták és a végén robbant. Ez csak a végkifejlet.

zoxó 2011.02.27. 18:27:30

Hát van egy hangja a csajnak:).

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:28:57

ez a zeneküldözgetős móka a legjobb az egész mai kommentelésben

sannya 2011.02.27. 18:31:09

@canzone: aaaa,el vagyok olvadva...
:))))
www.youtube.com/watch?v=POk9Lp5rxNo

tessek,neked zene...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.27. 18:31:16

@canzone:
@Retardált Légpisztoly:

köszönöm nektek, ez jól esett, sosem jöttem volna rá mire van szükségem ma este:))

Hannibal22 2011.02.27. 18:33:20

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:canzi nem szereti,de a te ízlésed határtalan:) Mint az enyém:)

the sandwich maker 2011.02.27. 18:34:00

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus: Matt Bellamy mmkk. :)
@sannya: ettől a számtól én majdnem befulladtam. :D jézus, inkább leviszem a szemetet.

sannya 2011.02.27. 18:39:00

@Retardált Légpisztoly:

pedig jo kis chill...
:D
nem lehet mindig duborgest nyomni...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2011.02.27. 18:40:09

@Hannibal22:
tényleg határtalan, mindenevő vagyok, mikor mi:))
ezek most ütöttek,mert már nagyon el voltam itten anyátlanodva:)

@Retardált Légpisztoly:
nem vagyok nagy szagértő, de ez jó volt na:)

the sandwich maker 2011.02.27. 18:43:22

@sannya: de a háttérben ugrabugráló delfinek??? :D

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:47:05

@sannya: remélem legalább annyira elolvadtál, mint én az általad küldött számtól :) köszönöm, örök rajongód leszek innen a messzi távolból :)

sannya 2011.02.27. 18:47:14

@Retardált Légpisztoly:
mer,mit csinaljanak a delfinek???zongorazzanak???
:D
a zenet hallgasd,ne a hecket nezd...

sannya 2011.02.27. 18:49:28

@canzone:
nem olvadok,kemeny medvebol vagyok faragva...
:)))
ahhoz kepest,van vagy 94es zene,meg mindig jo...
egeszsegedre...

sannya 2011.02.27. 18:50:16

@Retardált Légpisztoly:
de csak ha van nalad torolkozo...

the sandwich maker 2011.02.27. 18:50:17

@sannya: imááááááááádoooom!!!!! te vagy az új lelkitesóm, készpassz.

sannya 2011.02.27. 18:51:08

@Retardált Légpisztoly:
:))))
alapok...
muse,coldplay,u2,rem,pinkfloyd,depechemode,cure...
es a tobbiek...

the sandwich maker 2011.02.27. 18:51:08

@sannya: nálam mmkk van törülköző.

the sandwich maker 2011.02.27. 18:55:20

@sannya: én meg hozom a sört és zúzhatunk. mindig meg akartam nézni a traal bolygó mohó bogárpattintó fenevadját, szerintem nem olyan nagy cucc, mint ahogy mondják, Éva egy közepesebben rossz reggelén simán lenyomná.

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 18:56:30

@sannya: kemény vagy, félkézzel elbírsz egy táblát :)

sannya 2011.02.27. 18:58:28

@Retardált Légpisztoly: tenyleg,evat egy vogon le tudna kotni egy koltemenyevel???

sannya 2011.02.27. 18:59:24

@canzone:
sot,meg a perecet is...
(es ha nem mondod el senkinek,akkor azt is elmondom,hogy a kolat is felkezzel iszom,uvegbol...erted???uvegbol...mert nekem aztan vannak ertekeim...)
:D

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 19:02:16

@sannya: mondtam már, hogy beléd fogok szeretni, ha így folytatod? no de szerelmes nem leszek beléd, ne félj :) vagy fordítva van, szerelmes leszek, de beléd nem szeretek... mindig elfelejtem :)

the sandwich maker 2011.02.27. 19:02:29

@sannya: szerintem Éva letüsszentené és a vogon sírva menekülne haza vogáriára.

sannya 2011.02.27. 19:05:30

@canzone: ne szeress belem,csak csalodnal...
:)
se homopornoban nem szerepeltem,se a faszbukon nincs lovoldozos kepem(sot,semmilyen faszbukom nincs),se tikkelni nem tudok a fejemmel...
:p

Kaviárevő felsőezer 2011.02.27. 19:07:47

@sannya: na ezért nem szeretlek, látod :D
csak a nagy lila plüsselefántokba szeretek bele, mert ők infrában szépen világítanak
és van új poszt már egy ideje

KISCSILLAG 2011.02.27. 20:44:19

@47pcc63:

Ne reménykedj, Éva harmadik vagy negyedik lesz, ha kibírja, hogy folyamatosan támadják a villában, és nem rohan ki magától. De ha csak a párbajok lesznek, akkor 3. vagy negyedik lesz. Ha Alekoszon múlik végig maga mellett fogja tartani, Alekosznak szüksége van rá. Alekosz sakkozik.

jelen állás:
1. Alekosz.
2. Béci.
3-4. Anikó, Éva

Szandika hadjáratba kezdett saját maga ellen, mocskos szájjal beszél vagdalkozik, tehát még az is lehet, hogy így akarja magára tetetni a jelet, hogy kimehessen párbajozni és kiessen...

KISCSILLAG 2011.02.27. 21:07:12

@Retardált Légpisztoly:

ugyanígy jártam szandikával, vele ültem fel a legnagyobb szimpátiahullámvasútra: először az elképedés, hovgy rémes, utána megkedveltem, és esélyesnek is gondoltam a főnyereményre, mostmár átmegyek majd a túloldalra, ha véletlenül szembejön velem, elképesztően mocskos szájú és rosszindulatú lett, bár lehet, hogy tényleg nehéz Alekosz közelében élni, ugyanakkor képernyőn át szórakoztató... azért is van esélye Alekosznak a főnyereménybe, mert nem lehet beleszeretni, és igy kiszeretni se lehet belőle, hanem hogy úgy mondjam egyenletes hőmérsékleten három lépés távolságból szemlélni a működését...

Bécinek is az a gyengéje, hogy a tinédzser lányok ájuldoznak érte, mert elsőre egy mézeskalácshuszár, de ha elkezd szisztematikusan goromba lenni, akkor elveszítheti őket szépfiúsága ellenére...

KISCSILLAG 2011.02.27. 21:07:47

@Retardált Légpisztoly:

ugyanígy jártam szandikával, vele ültem fel a legnagyobb szimpátiahullámvasútra: először az elképedés, hovgy rémes, utána megkedveltem, és esélyesnek is gondoltam a főnyereményre, mostmár átmegyek majd a túloldalra, ha véletlenül szembejön velem, elképesztően mocskos szájú és rosszindulatú lett, bár lehet, hogy tényleg nehéz Alekosz közelében élni, ugyanakkor képernyőn át szórakoztató... azért is van esélye Alekosznak a főnyereménybe, mert nem lehet beleszeretni, és igy kiszeretni se lehet belőle, hanem hogy úgy mondjam egyenletes hőmérsékleten három lépés távolságból szemlélni a működését...

Bécinek is az a gyengéje, hogy a tinédzser lányok ájuldoznak érte, mert elsőre egy mézeskalácshuszár, de ha elkezd szisztematikusan goromba lenni, akkor elveszítheti őket szépfiúsága ellenére...

KISCSILLAG 2011.02.28. 02:25:50

Szandika most suttogta Anikónak, hogy ő kiviszi az Évát, és megkérdezi a Gigit is, hogy mit akar, magára teteti a jelet, hogy kivihesse Évát, vagy ha Gigi nem akarja, akkor ő Szandika viszi ki.

Hát ez már nem is pálfordulás, hanem kibelezett keljfeljancsiság... És nem szégyelli a pofáját Szandika? Ezek szerint Szandika is kinn akar maradni? Vagy semmiből nem képes tanulni? Ő sokkal mocskosabb szájú és beképzeltebb, mint Éva, ezenkívül pimasz is, mérhetetlenül. Az erőviszonyokról meg zéró elképzelése van. Mindenki, aki Alekot támgatja a közönségből, támogatni fogja Évát, mert tudják, hogy Aleknek szüksége van Évára. Jelenleg senki másra nem tud támaszkodni a villában... Szandika, menj haza, rémesek a pofátlan, hazug beolvasásaid, te nagy igazságosztó!
süti beállítások módosítása