Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X11

2010. december 25. 11:40 - Hódos Hajnalka

Na hát remélem, mindenkinek tojt a Jézuska valami olyat, amit már rég szeretett volna (meg minimum egy pizsamát is) és mindenkit úgy szeretnek, ahogyan szeretné, hogy szeressék. Történelmi pillanatokat élhetünk át együtt, először fordul elő, hogy a karácsonyt a Villában töltik a lakók, és ezek nehéz pillanatok, ebben Buci is megerősít meg háromszor elmondja, hogy karácsony Szentestéje van. A Villában meg Szentreggel, az ünnep fényét emelendő, a Lakók kócosan, csipásan, ásítozva, kockásra szétaludt fejjel, blázzal a kézben karácsonyfát díszítenek. Megható látvány.

A nyugiszobában Alekosz ébredezik, nem tud magával mit kezdeni és ténfereg Szandika körül, ébresztgeti, aztán visszamegy a Villába. A páros a riportszobában beszámol az együtt töltött éjszakáról, Szandika nem bánta meg a történteket, adott egy lehetőséget és ezzel áttörést csinált a Villában, arról nem ő tehet, hogy Alekosz telhetetlen volt, nem kellett neki, nem élt a lehetőséggel, ez a telhetetlenség netovábbja. Alekosz úgy gondolja, ha valamit teszünk, tegyük rendesen. Olivérnek bővebben is kifejti, Szandika volt az, aki megijedt. Mondogatja nekem, hogy én úgy használom a nőket, mint a tárgyakat, akkor most használjam őt is úgy, amikor meg elkezdem, akkor visszakozik.

Nincs több időnk a mélyelemzésre, Buci felszólít, hogy készítsük a százas papírzsepit mert most megható jelenetek következek, a Villalakók üzennek szeretteiknek. A testvérpár az első, Gigi tanácstalan: akkor most mit mondjunk? Béci a maga alvajáró stílusában belekezd: hát azt hogy hiááányóóóóztóóók, ezen a gyereken menet közben szemműtétet lehetne végezni, esküszöm. Gigi nem tudja, melyik kamerába érzékenyüljön el, a biztonság kedvéért mindegyikbe belesír egy kicsit. Zsófi hagyott otthon egy levelet a rózsaszínű pöttyös füzetében anyukájának és tesójának, ebből megtudhatják, hova rejtette az ajándékokat és mivel a karácsony a szeretet ünnepe ezért szereti is őket. Szandika a Venyigébe üzeni hogy szeretlek. Alekosz egy titokzatos Tündinek üzen olyan pillantással, amit utoljára Hannibal Lectertől láttam, Tündi, pakold össze a motyódat, változtass személyazonosságot és menekülj! Gombi szereti őket, szíveket mutogat és sírástól elcsukló hangon elénekli a jól vagyokot, én unicumért intek, mi? Ne kettőt, négyet, még a műsoridő felénél se járunk. Laci az édesanyjának üzeni, akitől most karácsonyozik először külön, hogy fentről vigyáznak rájuk. Oliban az ananász, a kép és a póló tartja a lelket. Húzóra megiszom az unicumot és rögtön kérek még egyet. Olivér elfelejtett valamit, Enikének bemutatni pszichopata barátját, Alekoszt, sírok. Hát nem arról volt szó, hogy ez a lány Olivér másik fele, akkor mit kínozza, szülinapjára mit kap a csaj, a balástyai rémet?

A Lakók is kapnak karácsonyi ajándékot, egy legalább két méterszer négy méteres korcsolyapályát, kicsit tartok is tőle, hogy Laci kiszámolja, hogy ez hány négyzetméter, de nem. Gigi belerondít a többiek örömébe, és van korcsolyátok? Van, névre szóló, mert azt is kapnak, Anikó tapsikolva örül, rögtön azt is hozzáteszi, hogy nem tud korcsolyázni, ejnye, hát mire való télen a bajai Kék-tó? Olivérnek nem sikerült eleget tenni, csodálkoznék is, ő inkább két üveg sört kért volna. Végeláthatatlan kutyasztori következik, a másik két kutyus is kiköltözik a Villából, a levetített filmek alapján kell eldönteni, kihez kerüljenek, aztán megint sírás-rívásos búcsúzkodás, ami önmagában nem lenne baj, az, hogy ezt húsz percen keresztül kellett nézni, már inkább. Megérkezik Anikó, a másik Törtető, ha jól számolom, harmadszor, olyan szemkörnyéki ráncokkal, amit vagy extra száraz bőrrel, vagy hihetetlen mennyiségű szoláriumozással lehet ennyi idősen produkálni. Kimegyek a tükörhöz, elégedetten belevigyorgok és küldök egy köszönő sms-t apunak a génállományért. Ildikót rögtön beültetik az Igazmondó Hintába, nagy meglepetésre azt kérdezik tőle, ki a legszimpatikusabb (Gigi és Alekosz) és ha most lenne a kiszavazás, kire raknád a jelet (Anikó). Alekosz megörvendeztet minket egy igen lényeges és diszkrét kérdéssel: hányadikán menstruálsz? Köszönjük. Egyébként nagyon durvus, hogy még egy Törtető van a villában.

Ildikó elejt egy félmondatot amiből konfliktus keletkezik, mivel ő látta a műsort, tudja, hogy Alekosz kinek udvarolgat. Alekosz visszakérdez, kinek? Ginának, vágja rá Anikó. Alekosz felháborodva meséli Olivérnek, Anikó milyen agresszív volt és látszott rajta, alig várja, hogy ezt kibökhesse. Anikó eközben Lacinak ecsetelgeti, hogy mekkorát csalódott Olivérben, hogy és egyre több dolgon nyomja fel az agyát. Kristóf rákérdez az udvarlásra Alekosznál, az Okostojás hímel-hámol: a tettek meg a tények vagy önmagukért beszélnek, vagy nem. Ezzel a bölcsességgel és Alekosz sunyi elvonulásával ér véget a műsor, Buci megint elmondja, hogy nem virágvasárnap, hanem karácsony Szentestéje van és szeretetteljes ünnepeket kíván. A további szarkeverésről a Villalakók gondoskodnak.

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk, és én azt kérem a Jézuskától, hogy frissítsék a képgalériát. A kedvemért. 

A hogyvolt blog minden Szerkesztőjének, Olvasójának és Kommentelőinek boldog karácsonyt kívánok! Hajnikosz

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gastro vazze 2010.12.25. 13:39:36

Hajnika boldog karácsonyt Neked is!:)

Viszont ennek a Kristófnak akkora orra van, hogy, ha háton úszik cápariadót fújnak az tuti:)

Lotyó Bridzsida 2010.12.25. 14:07:04

@gastro vazze:

Ismered a mondást, hogy nagy orr, nagy...khm...:D

gastro vazze 2010.12.25. 14:12:45

persze! meg azt is, hogy nagy kő alatt nagy kígyó van! mégis kevés nagyhasúnagyffaszú ürgét ismerek:D

SÜN 2010.12.25. 14:39:02

"Szandika a Venyigébe üzeni hogy szeretlek."
nemkicsit köptem szét a kaját a fuldoklástól :D

knorbert 2010.12.25. 15:13:09

@Lotyó Bridzsida: ez hamis. viszont ami igaz: hüvelykujjból és mutatóujjból pisztolyt formázva a két ujjhegy közti távolság már valóban megegyezik a pénisz méretével...

AnnaKarenina 2010.12.25. 15:40:41

Kedvencem: "Alekosz egy titokzatos Tündinek üzen olyan pillantással, amit utoljára Hannibal Lectertől láttam, Tündi, pakold össze a motyódat, változtass személyazonosságot és menekülj!" + sunyi :)

oscar dirlewanger 2010.12.25. 15:44:03

jó ez a blog, legalább nem kell néznem ezt a szart..))))))))

suzy q 2010.12.25. 15:47:29

én meg szandikának üzenem, hogy szeretem.

Callie-comment 2010.12.25. 16:07:09

A blogírónak közepes mértékű anikófixációja lehet; általában "Anikót" ír, amikor nőnemű lakóról van szó, függetlenül attól, Ildikónak vagy Rebekának hívják-e valóban.

Hódos Hajnalka 2010.12.25. 16:21:56

@gastro vazze: köszönöm.

@Callie-comment: köszönöm az észrevételt, egyúttal ki is osztottam magamnak egy faszkorbácsot, megfelel?

sélli_ 2010.12.25. 17:07:12

Hajnikám, Nektek is merri kriszmisz meg minden. :)
Ez az új tyúk, Ildikó valami egy merő rettenet... először azt hittem 40+os... oszt utána láttam hogy huszonvalahány éves... szegény, kissé koravén, és RÉM butuska. Pedig van elég ebből a fajtából már odabent.

rmr 2010.12.25. 17:16:26

Szandika a Sanyinak nem kívánt, vagy a "Venyigébe" az Sanyinak szólt?

Amúgy érdekes, hogy ilyen sok első blikkre mentális beteg van/volt a házban, ja, és köszi és viszont a jókívánságokat.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.12.25. 17:41:00

Hajninak üzenem, hogy Olivér rövidnadrágos fotójából nem kérünk többet.

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.12.25. 17:52:26

Hajnika, szerelmem! Követeljük a Tőled már megszokott színvonalat, pontosságot és lelki finomságot!

" Megérkezik Anikó, a másik Törtető " - írod. Nem Anikó, hanem Ildikó - femme fatale - érkezik meg. Egyébként imádlak. Egy láthatatlan hódolód.

mufuvecske 2010.12.25. 17:55:30

Hajni csókoljuk a lábad nyomát, amiért karácsonykor sem hagysz minket cserben.:)

Tegnap én nem láttam, de a hogyvolton feküdtem, ez iszonyat jó lett...:)))

Boldog Karácsonyt! Bejgli elfogyott?:)))

baba jaga 2010.12.25. 17:58:45

hajnika,
KKÜ és BÚÉK!

Lotyó Bridzsida 2010.12.25. 18:04:57

@knor:

Na, de akkor kérek bizonyítékokat.
Volt már nagyorrú-kiskukijú ismerős?
És tesióra előtt mindenki bebizonyította az öltőzőben az egyenesarányosságot kéz VS kuki ügyben?
Olyat én is tudok linkre beírni, hogy: "nem igaz!", érted...:D

Lanois 2010.12.25. 18:21:56

Bécinek valóban aggasztóan alacsony lehet a vérnyomása.:)
ÁBK!

knorbert 2010.12.25. 18:26:36

@Lotyó Bridzsida: egy tudományos műsorban hangzott el, talán a Discoveryn(?). Egyébként nálam stimmel.

fran7 2010.12.25. 18:31:01

Hajni, te is abban vagy erős, amiben a magyar nyelv: hasonlatokban és a képek kibontásában.
A balástyai rémen jót röhögtem. Ha Olivér kicsit haverkodik Szandikával, akkor a balástyai rémnél rosszabb embereket is bemutathat majd a barátnőjének.

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.12.25. 18:39:21

Mi az abszolút rossz szándék? Olivér fogadjon téged barátjának ...

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.12.25. 18:40:44

Vagy: Akinek ilyen barátai ( Olivér ) vannak, annak nincs szüksége ellenségre ... :-)

JanCsi 2010.12.25. 19:22:53

NebáncccsátokHajnit! Épp elég csapás az neki, hogy még kriszmöszkor is ezt a fost kell néznie.
Merry Xmas, HV-osok!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.25. 19:45:02

Béla azért tud mozogni,ha akar. A Bereczkinek abban a nyálas klipjében ott van a háttértáncosok között.(Bereczki balján táncol elől)
A múltkor, mikor kiszúrtam a viván, félre is nyeltem a mézeskalácsot.

2 perc 14 magasságában egyértelmű. Kérem méltányolni. Egy kínszenvedés volt még egyszer végignézni.:)

www.youtube.com/watch?v=9iIoCdMoZXs

Én ezzel kívánok Boldog Belassult Karit evrivan.

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.25. 20:05:14

@alfonzina, a főnyomi: Banyek, ezt kiszúrni...o.O
Amúgy lehet ő, persze, mivel táncos vagymi. De hogy a csába szőrtad ki? : DD

Sin' Dorei (törölt) 2010.12.25. 20:07:38

Ja, és igazi szanasz reklám a srác, de jobb mint az anyaghiányos bárki.

kormanyrud 2010.12.25. 21:10:23

Béla konkrétan a Young G:

www.youtube.com/watch?v=ImO2ZL0xgTE

Érdekes barátai vannak. :)

rexter 2010.12.25. 21:27:47

Alekosz valoban egy pszichopata, ez régóta látszik már, jó post volt. most látom épp delhusa dzson volt a villában és mit énekelt, hát persze hogy a nyikájé ááá szó pelóóót!

BLovi 2010.12.25. 21:27:57

Aki ilyen műsorban szerepel, sőt aki ilyen műsort tévén keresztül néz, az jó ember nem lehet! Nem kívánok nekik semmi jót, pláne nem boldog karácsonyt. Aberrált idióta mind!

kormanyrud 2010.12.25. 21:31:05

"Aki ilyen műsorban szerepel, sőt aki ilyen műsort tévén keresztül néz, az jó ember nem lehet! Nem kívánok nekik semmi jót, pláne nem boldog karácsonyt. Aberrált idióta mind! "

Miért van az az érzésem, hogy neked 20+ éve nincs tévéd, ha esetleg van akkor is csak NatGeót és Discoveryt nézel rajta, valamint neked az az igazi szórakozás, ha a barátaiddal beszélgethetsz egy üveg VILLÁNYI mellett?

Keep trollin' trollin' trollin' !!!

BLovi 2010.12.25. 21:49:13

@kormanyrud:

Van tévém, bár valóban most hogy az angol bajnokikat átrakták a számomra foghatatlan Digi csatornára, tényleg nincs túl sok értelme. Hidd el hogy engem nem érdekel ilyen műsor (remélem vannak még ezzel így mások is) és nem tudom elfogadni hogy ha randomra bezárnak x db tcaemberét egy házba akkor attól miért lesz bárki is celeb? Ki a faszt érdekel hogy egy ismeretlen ember mit reggelizik, vagy miről beszélget egy másik ismeretlennel. Pláne hogy olvasom a tévések betettek oda direkt ilyen drogoskurvákat is. Gratulálok! Aki ilyen műsorokat néz karácsonykor az marha értelmes lehet lehet. Remélem rájukgyullad az a villa és mind bennégnek. A sok infantilis rajongó meg felvágná az erét bánatában.

Hódos Hajnalka 2010.12.25. 21:50:12

Köszönöm a jókívánságokat, nektek is minden jót :)

A mai nikászepérimenó után minden hogyvoltosnak, sok szeretettel, megérdemlitek:
www.youtube.com/watch?v=spAs1b6x_qQ&feature=related

Hát van ilyen is.

Hódos Hajnalka 2010.12.25. 21:53:52

@BLovi: Aki képtelen előfizetni Digitévére, hogy nézhesse az általam amúgy harsányan kiröhögött angol futballt, az ne jöjjön házhoz a lófaszért egy ilyen blogra, ahol egy as roma drukker dönti el, mikor zárja el a legókockákat, na hess, itt nincsenek cselzi drukkerek apa.

mufuvecske 2010.12.25. 21:58:50

@BLovi: Téged is elengedünk, menj isten hírével...:)Ilyenekre itt nincs szükség, nem is értem, hogy nem érzed magad rosszul az olyanok mellett mint mi...:)))Szép karácsonyt neked, az ég áldjon!:)))

Basszus Hajni már a múltkori Dzsoni előadáskor gyanút foghattunk volna, hogy annak ott nem lesz vége...:))))

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.25. 22:23:42

@BLovi:
na, de aki nem néz ilyen műsort, mégis karácsony estéjén egy olyan blogba írogat, ami az általa mélyen lenézett műsorról szól, az viszont tényleg marha értelmes lehet:D
Boldog karácsonyt neked is:)!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2010.12.25. 22:31:13

ej, de jó kis szösszenet volt ez megint, köszönjük, és boldog fenyőünnepet mindenkinek:y

vault_dweller 2010.12.25. 22:35:31

@Hódos Hajnalka: ehh lavja HH ^^

boldog karácsonyt minden kedves jelenlevőnek! :)

gibson 2010.12.25. 22:37:12

"Aki ilyen műsorokat néz karácsonykor az marha értelmes lehet lehet."

A mondanivalód és a stílusod alapján te is kibaszott értelmes lehetsz....

gastro vazze 2010.12.25. 23:40:00

@Hódos Hajnalka: persze megbocsájtom, ha romanista vagy, még az a legszimpibb gárda a hottentotta védekezőligából, de azért az angol focit szeretjük jóóóó?! Na nem a Cselzit, hanem a Liverpoolt, meg magát az iramot, de persze a Barcánál nincs feljebb... puszi:)

gastro vazze 2010.12.25. 23:42:00

mijapicsáért nincs még fenn torrenten a mai?!bebejglizve-bevodkázva gondoltam megnézem, de se az encore, se a bitumen nem adja hé::)

egyenes · http://endre-mocska.blog.hu/ 2010.12.26. 01:43:41

boldog karit, hajnikosz!!

ja és - nyilván - sokkal érdekesebb, amiket te írsz, mint amit a tv-ben mutatnak :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.26. 06:57:05

Ha már foci, akkor csak és kizárólag a Honvéd... :D

@Hódos Hajnalka: drága, téged pedig fel kéne terjeszteni, hogy megkaphasd a béke-nobelt jövőre... Köszönöm, hogy nekem nem kell néznem ezt a szart, és beszámolsz a villaéletről.

na__most__akkor 2010.12.26. 08:11:17

"blázzal a kézben"

Mijafaszazabláz?
Énisakarokojat! Akezembe. Beleabba.
____________________________
Tényleg. Megtudhatnám-e, ennek a nyilvánvalóan új magyar szónak a jelentését, anélkül, hogy megnézzek néháy órai tömény $2@rt ?

basaja 2010.12.26. 08:49:15

köszi,Hajni megint jókat röhögtem...boldog karácsonyt!

a katona fehérben 2010.12.26. 08:50:57

@na__most__akkor: Cigi. Nagyon nem új szleng, valószínűleg nem dohányoztál sose :-)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.12.26. 10:05:07

Valami mail elérhetőséget tudtok adni valamelyik főbb hogyvoltoshoz? Kérdezni szeretnék valamit hogyvoltügyben... :)

van-e szándék 2010.12.26. 11:34:36

Neked is boldog karácsonyt, Hajnalka! :)

Punk is not dead 2010.12.26. 11:38:21

@BLovi: pedig hidd el, a stílusod és a mondanivalód színvonala alapján semmiben nem különbözöl a villalakóktól, nem rínál ki a társaságból, ha beköltöznél. Nálad is egyértelműen felfedezhető számos Alekosz-vonás, pl. a téves vonatkoztatások, és némi aberrációval összefonódó perverzió, mindketten iszonyúan híján vagytok a reális önértékelésnek.

Amikor beírsz egy téged nem érdeklő, és mélyen lenézett műsorról szóló blogba, akkor szexuális kielégülést érzel, vagy csak vállon veregeted magad: "most jó megmontam ennek a sok gyökérnek, de fasza csávó vagyok!"

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Hódos Hajnalka 2010.12.26. 11:57:16

Drágáim, ma csak késő du. lesz újabb poszt, alulmaradtam a szárnyasokkal és négylábúakkal vívott küzdelemben.

iqlightblondiee 2010.12.26. 12:17:43

@Hódos Hajnalka: kár,pedig most tökre vártam.
akkor további jó küzdést :)

Szaffi B. 2010.12.26. 13:09:15

@kormanyrud: fúújj, nagyon buta barátai vannak. :DDDD

Szaffi B. 2010.12.26. 13:10:10

@Hódos Hajnalka: Cirokserpűvel fejbebaszni az összeset! :D

zsok 2010.12.26. 13:45:06

@Hódos Hajnalka: Hohohóóó, konkurencia: anettvalovilaga.blog.blikk.hu/

Na jó, nem vagytok egy kategória. :-P
Kedvencem: "Olivér és Zsuzsi vitája törtélelmet írt." Vazze, agyhalottak és a történelem. Churchill ehhez képest kutyaf@sza.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.26. 15:13:27

@Sin' Dorei: sasszemem van. ennyi.:)

a mézeskalács és a forralt bor remekül felerősíti az érzékszerveimet.
a szart méterekről kiszúrom.:D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.26. 15:15:54

@kormanyrud: hú, az a bűnös 26. ker. bameg..:D
ott még Maris néni is Colt-tal jár tejért a macskának a közértbe.

[HEJ] 2010.12.26. 15:52:56

...szipp-szipp. Hát még mindig nem férek magamhoz. Ide nem százas zsepi kellett, hanem ezres. Vagy bálás. Bármennyi fát megérné kivágni, és pzs-t csinálni belőle, ezekért... hüpp. hüpp.

Mennyből a Szandi. Fallikusz meg citromra fanyalodott, ha már narancs nem termett neki... ó be sajnálom őket.

Flood 2010.12.26. 16:28:32

Hajnikosz, jöhetne már a mai adag, én már tűkön ülök :)
Na de azért így last minute-ben még boldog karácsonyt neked is!

Flood 2010.12.26. 16:31:56

Szegény Anikó tegnap (ami igazából tegnapelőtt volt) hogy bekarmolt szentesete alkalmából, kicsit meg is sajnáltam szerencsétlent. A Bélus helyében tuti megkettyintettem volna, persze szigorúan csak azért, hogy érezze a törődést :)

Flood 2010.12.26. 16:41:49

@Flood: *szenteste

@kormanyrud: Szerintem egész jól nyomja ez a Béci-gyerek, több száma is van, ami tetszik.
Mondjuk én alapból olyan ízlésficamos vagyok, h bírom a rap-et; faterom mindig azt kérdezgeti, hogy lehet azt szeretni, amit ezek a beszívott boxosok zene címszó alatt összeszövegelnek :)

Lanois 2010.12.26. 17:21:50

@Flood: "Hajnikosz, jöhetne már a mai adag, én már tűkön ülök :)"
Hamarabb fogja Assange kiszivárogtatni a riportszoba titkait, mint Hajnikosz publikálni a napi adagunkat...

sannya 2010.12.26. 19:11:26

@Lanois:

lehet legyoztek a harciallatok a konyhaban???

[HEJ] 2010.12.26. 19:11:49

Miért késhet Hajni a 12-es résszel? lehetőségek:

- ő sem birta 100-as zsepivel a szentestés szentimentalizmust, és ilyenkor minden zárva, nem kapni sehol se municiót.

- begyűrődött a VHS-e, mint a (tr)Éva reggeli arca...

- elakadt az első mondatnál, Lilu ruhájára már szavakat se talál :D

Lanois 2010.12.26. 19:33:21

@sannya: kezdek komolyan aggódni érte:)

Lanois 2010.12.26. 19:37:23

@[HEJ]:
- vagy bement a villába és a lakók beültették a hintába és most kérdezgetik.

Hódos Hajnalka 2010.12.26. 20:01:28

Csörcsillt nem báncsuk, Márgáret Szecsör mellett a kedvencem, húbaszki, túléltük.
Itt vót anyósapós, anyám, meg a jajerrejártunkgondoltukfelugrunk, Pötyi (a kutya) kapott új kufircolósmacit, hát túléltük, el se hiszem, a férjem üzeni hogy ő úgy érzi magát, mint Ánulu fákárdocská és most elvonulunk a fürdőkádba egy üveg henkeltrokkennel, csinálunk mécsesekkel ravatalozó hangulatot és szarunk bele háromnégy.
Cserébe holnap kora reggel lesz hogyvót, bilagit, valakinél? Jó, akkor espumisan gyöngy?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.12.26. 20:04:47

@[HEJ]: Hol van már szenteste!
Vagy ami 24-én történik, azt
25-én teszik adásba, ami
26-án íródik meg Hajni által, ami
27-ére csúszik?

sannya 2010.12.26. 20:15:53

@Hódos Hajnalka:

nem irigyellek...
:)

ilyenkor halas vagyok a sorsnak az arvasagomert es a messzi-messzi tartozkodasert abszurdisztantol...
:)
de a beszamolok jok...
jo pihit,majd reggel olvasok...

gastro vazze 2010.12.27. 01:07:01

@Hódos Hajnalka: apicsába! de remélem legalább jó volt:)

JanCsi 2010.12.27. 12:43:03

nem ma reggel jött volna az új műremek?!?!? Hajni, bújj elő!

*egy HV-HH-VV addikt*
süti beállítások módosítása