Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 10x01 - Hús és vér

2010. május 31. 09:00 - Llew

Miután a jól festő Ori hajók gond nélkül szétlőttek mindent, ami a fogadásukra felsorakozott, neki indulnak meghódítani a galaxis. Vala pedig világra hozza gyerekét, akit a vallási fanatikusok rögtön el is vesznek tőle, mivel a lány az Orici, a hódító sereg vezetője, aki majd dicsőségbe vezeti őket. Carter még mindig űrsétán van, és rádión próbál fuvart fogni. Hamarosan választ is kap Mitchelltől, aki - mint egy flashbackből megtudjuk - az utolsó pillanatban röppent ki egy F-302-essel a felrobbanó Korolevből és most tért eszméletéhez. Előkerül Emerson is az Odüsszeiával.

Sikerült összedrótozni a normál hajtóművet, így messziről követték az Ori hajókat, amíg a hipertérbe nem ugrottak. Az elmúlt négy órában Carter megismerte az összes helyi csillagképet, így örülne, ha ismét szilárd talajon állhatna, de a nagy csillagszórózásban kiment a transzporter, ezért egyelőre marad odakint. Teal’c is bejelentkezik a Lucian Szövetség hajójáról, de beszélgetés közben lezattolják. Emersonék összeszedtek pár túlélőt, a Korolevről is átsugároztak pár embert a robbanás előtt, de Daniel nem volt köztük. A hajó viszont elégé le van robbanva, a létfenntartás döcög, a Földet nem tudják hívni, a pajzs is gyengélkedik. Minden, ami ilyenkor lenni szokott.

A Lucian Szövetség vezére megvillantja zsenialitását és megadásra szólítja fel az Odüsszeiát, mert szerinte az egész csata csak azért volt, hogy őket meggyengítsék. Kicsit túlértékeli magukat a srác. Most, hogy már nincs szükségük inkubátorra, az Ori hajón egyedül Tomin foglalkozik a szülés után még mindig gyengélkedő Valával, aki szeretné végre látni a gyerekét. Erre az egyik bába bevezet egy 3-4 éves forma kislányt. Már a szeme sem áll jól, de a hangja az, amitől igazán a hideg futkos az ember hátán. Ráadásul gondolatolvasó is, mert tudja, hogy Vala nem hisz az Eredetben, de majd ő rávezeti a helyes útra. Viszont legalább kézrátétellel gyógyít.

Bra’tac igazi optimistakén tájékoztatja Landryt. Szerinte: „A csata nem alakult jól.” Utána ugyan kicsit komorabb lesz, de megegyeznek, hogy a helyszínre megy informálódni és túlélőket keresni. Kvasir elvileg megjavította a transzportert, de Mitchell nem egy alaktalan pacaként akarja viszontlátni a szöszit, ezért más megoldást talál ki. Sam előre fél, hogy Cam arra gondol, amire ő gondolja, hogy gondol, de hát nincs sok választási lehetősége. Mitchell a pilótaülésbe pattan, és az Odüsszeia elindul, hogy bedokkolja. Carter érthető módon nem szeretne a hajó oldalára kenődni, de az alezredes ügyesen manőverezik, Kvasir pedig manuálisan szabályozza a hangár gravitációját, így egy darabban a fedélzetre kerül.

Teal’cnek rosszabb napja van, Netan ugyanis a goa’uld vallató piszkavassal vegzálja. Addig is, amíg Sam a gyengélkedőn pihen, megmutatják neki a Korolev begyűjtött fekete dobozából származó adatokat. A robbanás előtt nem csak a transzportert, de a gyűrűket is aktiválták. Rögvest flasbackelünk is vissza a csatára. Csekovék észlelték, hogy az Ori hajók pajzsa meggyengül, mikor lőnek, és megpróbáltak átgyűrűzni egy atombombát. Daniel pont ezt intézte, mikor a végzetes találat érte őket, így inkább személyesen ugrott át. Ennyit a döbbenetes cliffhangerről, csak egy visszatérő szereplő lett oda.

Odahaza Woolsey próbál okoskodni, de a tábornok szerint az NFB megint csak feleslegesen tépi a száját. Vala meglátogatja az immár olyan 7-8 éves lányát, a saját anyja után Adriának nevezi el, és megtudja, hogy az Ori genetikailag annyi tudást töltött bele a kiscsajba, amit csak elbír a feje. Persze a kínos részeket kihagyták, így a gyerek komoly, az eddigi ismeretekkel teljesen szembe menő propaganda beszédet tart arról, hogy az Ősök a gonoszak, akik elakarták pusztítani az Orit, mikor utóbbiak minden tudást megosztanak követőikkel és felemelik őket, valójában pedig az Ősök nyerik erejüket az emberektől.

Vala a kabinjába visszatérve ott találja Danielt és rögtön tudatja is vele, hogy az Ori megtalálta a kiskaput az Ősökkel való közvetlen konfrontáció elkerülésére. Őket megállítanák, ha ebbe a galaxisba akarnának jönni, mivel azonban Adria egy alsóbb létsíkon él, hiába birtokolja az Ori majd minden tudását, nem fogják piszkálni. A lány ráadásul rosszabb, mint a hírnökök, mert míg azok be vannak hülyítve, ő úgy tűnik meggyőződésből cselekszik.

Daniel persze nem tudja követni a gondolatot, de aztán Vala elmagyarázza, hogy a pelenkázással nem nagyon kellett vacakolnia és Adria a nap végére valószínűleg felnőtt lesz. Ha pedig az ő alakját örökölte, akkor meglehetősen csinos is, vagyis az Eredet igen vonzó lesz a férfiaknak. Viszont úgy látja, a lány egy része pont úgy meg akar felelni az anyjának, mint bármelyik gyerek, amit talán kihasználhat. Valójában egyébként a nem kimondottan kedvelt mostohája után nevezte el.

Mitchellék húzzák az időt, amíg Carter hiperhajtóművet javít, de két újabb Lucian hajó érkezésével erősen romlik a helyzetük. Szerencséjükre Bra’tac is megérkezik három ha’takkal, így ők kerülnek jobb helyzetbe. A lucianok szétlövik sérült hajójukat - ahonnan Kvasir még időben kisugározza Teal’cet -, majd lelépnek. Nincs idő különösebben örömködni, mert az Ori hajók Chulacknál kerülnek elő. Újabb lőgyakorlatot tartanak a bolygót védő ha’takon, és valószínűleg a vadászaikra sem jelentenek fenyegetést a halálsiklók. Bra’tac és Teal’c indul is, Daniel miatt pedig Mitchell és Sam is velük tart.

Danielék hajója leszáll a bolygóra, hogy kitegye a csapatokat, amit ő jó alakalomnak talál arra, hogy lelépjenek. Vala azonban egyúttal szeretné Adriát is elrabolni, de Tomin meglátja őket, amint kiosonnak a kabinból.  A mentőcsapat azt tervezi, hogy Csekovék ötletét követve bombát gyűrűznek át az egyik Ori hajóra, míg a másik két ha’tak a csali szerepét játssza. Ez annyira jól megy nekik, hogy az egyiket szinte azonnal le is lövik. Eközben Carternek sikerül kapcsolatba lépnie Daniellel, aki Ori katonának öltözve várja, hogy Vala elterelje a lassan kamasszá cseperedő Adria figyelmét, ő meg a kulcsszó elhangzásakor a szobába lépve elkábítsa.

Kár, hogy Tomin idő előtt lefegyverzi. Adria parancsára le is lőné, de a neje a régész elé ugrik. Ettől a lány és Tomin is kiesik a szerepéből, Daniel pedig mindkettőjüket elkábítja, bár Vala szerint megvárhatta volna, amíg teljesen meggyógyítja őt. Az átgyűrűzött bombának láthatóan semmi hatása, az Ori hajók pedig kilövik a másik csali ha’takot is. Ettől aztán Bra’tac kamikaze üzemmódba kapcsol, és ütköző pályára irányítja a hajót, ami most még Teal’cnek sem nagyon tetszik. Az Odüsszeia pont jól időzítve érkezik, hogy kisugározza mindnyájukat, Bra’tac pedig egy bazi nagy köszönömmel tartozik Mitchellnek, amiért előrelátóan a vállára nyomott egy jeladót, mivel a hajójuk károkozás nélkül robban szét az Ori pajzson.

Danielék helyzete sem rózsás, mert a félszemű hírnök felgyújtotta a bejáratot, majd a lángokon átsétálva lefegyverezte. Éppen arra készül, hogy fejbe csapja a világító botjával, mikor az írói kreativitás újabb bizonyítékaként az Odüsszeia Jacksont és az általa megragadott Valát is kisugározza, hogy aztán egy lövés elől még időben a hipertérbe ugorjon. Úton hazafelé még megbeszélik, hogy az Ori milyen ügyesen megkerülte a szabályokat; Daniel sajnálkozik, hogy nem lőtte le Adriát, mikor megtehette; Mitchell pedig megjegyzi, hogy egy átkozott jó tervre van szükségük.

Címkék: csillagkapu
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

catshannon 2010.05.31. 09:57:27

ezek már azok a részek, amik mindig nyomasztóan csendes űrben siklással végződnek, igaz?:)
"goa'uld vallató piszkavas":DDD - hát igen, kell egy platform azoknak a most már játéknak tűnő cuccoknak is:)

the black ball 2010.05.31. 13:23:55

- She wanted me to give her a name.
- And?
- Adria. Told her it was my mother's.
- Not?
- Stepmother. Witch of a woman.

És ahogy előadja... :]
süti beállítások módosítása