Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 8x02 – Új világrend 2. rész

2009. december 06. 12:00 - Llew

Thor és Teal’c megérkezik az Orillához, ahol Penegal az Asgard Nagytanács tagja tájékoztatja őket, hogy a replikátor hajó roncsainak egy része a bolygó felszínére zuhant, ami nem túl jó, mert máris sokszorosítják magukat, és sorra veszik át a különféle rendszerek irányítását. Az evakuálásra nincs lehetőség, mert amikor elhagyták korábbi lakóhelyüket, számtalan társuk tudatát hozták magukkal a számítógépekben, hogy majd az új világban frissen klónozott testbe töltsék őket, és újra építsék civilizációjukat. Most, hogy a bogarak már a rendszerekben garázdálkodnak, félő, hogy ezeket a tudatokat elveszítik, akkor pedig fajuk végérvényesen a kihalás szélére sodródik. Teal’c szerint ez esetben meg kell menteni a bolygót. Pompás ötlet, remélem nem erőltetted meg magad cimbora.

A Földnél ezalatt a Prométheusz – az új parancsnok, Lionel Pendergast ezredes irányítása alatt – felkészült a goa’uld hajó fogadására, de helyette a Daniel Jackson érkezik. Dr. Weir rögtön közli is a foglyul ejtett kukacokkal, hogy az asgardok már megérkeztek, hogy lássák, miként funkcionál az ős fegyver, de azok azt hiszik blöfföl. Daneilnek sem nagyon hisznek, mikor közli, hogy a várva várt hajót Baal útközben lelőtte, és a Rendszerurak elég rosszul állnak. Csak akkor kerekedik el mindenki szeme, mikor Thor felsugározza a régészt.

Aztán O’Neillt is az antarktiszi fagyasztóból, mert az a terv, hogy az ősök még mindig a fejében lévő tudását felhasználva győzik le a replikátorokat. Ha már ilyen jól összejött a csapat, Daniel Sam felől érdeklődik, mire Teal’c közli a szomorú hírt. Pedig a szöszi éppen arra ébred, hogy hosszú hajat növesztett és egy farmon éldegél kutyával, lovakkal, szép sparhelttel és Pete-tel, aki remekül asszimilálta a baseball sapkás vidéki gyerek szerepét, és aki nem érti, mi zavarja Samet ebben az idillben.

Eközben a Daniel Jackson fedélzetén Thor a sztáziskamrában fekvő O’Neill elméjét igyekszik összekapcsolni a hajó számítógépével, hogy megtalálja, amit keres. Ezt a kéretlen jogvédővé átvedlett Daniel igyekszik megakadályozni, mondván nem tehetik ki O’Neillt akarata ellenére életveszélynek. Teal’c szerint azonban az ezredes belemenne, ha ezzel ismét megmenthetik a kis szürkék seggét. Más lehetőségük amúgy sincs, mert Thor elmondása alapján, ők azóta tanulmányozzák az ősök tudását, mióta az eszét tudja, de csak a felszínt karcolták meg. Közvetlen segítség nélkül megtalálni a választ olyan lenne, mint tűt keresni egy végtelen nagyságú szénakazalban.

A Földön Yu Nagyúr első jaffája arra kéri Dr. Weirt, hogy eresszék el őket, had harcolhassanak, vagy ha kell, becsülettel meghallhassanak, mert ha Baal legyőzi a Rendszerurakat, akkora flottája lesz, amihez képest Anubiszé bolhafing volt, és semmilyen spéci csúzli nem fogja tudni megállítani. Thor elkövette azt a hibát, hogy a hajó teljes irányítását átadta O’Neill tudatának, aki így csak azután kezd a replikátor probléma megoldásával foglalkozni, miután kijátszotta magát a világítás le-föl kapcsolgatásával. Dr. Weir úgy dönt, elengedik a foglyokat, de meglepetésére Camulus inkább menedékjogot kér a Földön, mert a flottája már korábban megsemmisült, a birodalma odaveszett, így nincs miért harcolnia.

Sam a műreggeli elfogyasztása után is tovább győzködi a Petet, illetve megszemélyesítőjét, hogy ő nem veszi be ezt a cukormázas életet, mire a férfi átváltozik Ötödikké, aki közli, hogy még mindig szereti. O’Neill a hajó rendszereinek segítségével megtervez valamit, azonban romlik az állapota, ezért Thor kénytelen törölni fejéből az ősök tudását és felébreszteni. Teal’c haja rögtön felkelti a kíváncsiságát, de azt nem tudja mire való az eszköz, amit Thor a tervek alapján már szintetizált is. Időközben visszatértek az Orillához, ahol Penegal szerint a replikátorok szokatlanul szervezetten viselkednek.

Carter, ha nehezen is, de megérteti Ötödikkel, hogy ő nem fogja viszonozni az iránta táplált érzelmeket, mire a robotfiú hősszerelmes üzemmódból visszavált pszichopatába és kijelenti, hogy akkor a végtelen romantikázás helyett, végtelen szenvedés lesz műsoron. Thor a hajóra sugároz egy inaktív emberszabású replikátort, hogy a segítségével megtalálja a másikat, amelyik feltehetően a bogarakat irányítja a bolygón. Meghackeli a kommunikációs rendszerüket és kideríti, hogy Sam életben van, de közben a legoember magához tér. Hiába lövik a srácok, semmi haszna, és mivel betört a hajó rendszereibe, kisugározni sem lehet. O’Neill ösztönösen felkapja az ismeretlen rendeltetésű eszközt, amiről hamar kiderül, hogy fegyver, ami egy energia nyalábot kibocsátva megszünteti a replikátorok alkotóelemei közti kapcsolatot, ezzel megsemmisítve őket.

Most, hogy tudják mire való, Thor neki áll nagyobb méretben előállítani az eszközt, hogy az egész bolygót egyszerre kártevőmentesíthessék, O’Neillék pedig elindulnak megmenteni Cartert. Azonban alig tesznek pár lépést Orilla csodás fenyveseiben, máris a nyakukon egy rakás bogár, és mivel sikeresen kezdik őket irtani, megjelenik Ötödik azzal fenyegetőzve, hogy megöli Cartert. Aztán a technika vívmányainak, a forgatókönyvírók lustaságának, vagy a vágó kapkodásának hála el is tűnik, mert mikor Thor bejelentkezik, hogy átalakította hajóját a szétbontó hullám kibocsátására, már sehol sincs.

Helyette rengeteg kisebb-nagyobb bogár vonul el nagy sietve O’Neillék mellett, anélkül hogy rájuk bagózna. Szöknek a kis mocskok, amit viszont nem engedhetnek, mert Thor hajója még nem töltődött fel teljesen. Carter Ötödikkel vitázik a farmon, hogy engedje el, ha igazán szereti, mert itt úgysem lesz boldog, és a barátai inkább hagyják meghalni, minthogy meseországban ragadjon. Ezalatt a való világban a bogarak egy része összeáll egy replikátor hajóvá, és elhagyja az Orillát, míg Thor egy lövéssel megpucolja az egész bolygót a többitől. Ráadásul beméri Carter életjelét is, akit Ötödik otthagyott az erdőben.

Dr. Weir csomagol, közben O’Neillel beszélget. Átadja az elnök vacsora meghívását, és megköszöni, hogy újra és újra kockáztatja az életét, anélkül, hogy bármit kérne. Jack szerint ez nem teljesen igaz, már készül a listája. Dr. Weir lelép, ő fogja vezetni az antarktiszi kutatásokat. Hammond sem tér vissza, mert előléptették, így a megérdemelt nyugdíj helyett mostantól bolygóvédelmi főfejesként a Parancsnokságot, a 303-programot és az antarktiszi bázist is felügyelheti. Helyette olyan valaki jön, aki a Pentagon szerint nagyon hozzá értő és katonai mivolta ellenre a többi ország is elfogadja. Az illető nem más, mint Jack O’Neill dandártábornok.

Ez jól hangzik, a fizetés is biztos jobb, de Jack nem szeret főnök lenni, ezért aztán a csapattal együtt tűnődik, hogy elvállalja-e. A döntés nem könnyű. Van odakint pár kemény ellenség, és nagy rajtuk a nemzetközi nyomás is. Viszont lenne íróasztala, amit mindig hiányolt, bár Sam megjegyzi, hogy eddig is volt neki. Daniel szerint nála jobban senki nem tudja, hogy kell vezetni a helyet, míg Carter azzal érvel, hogyha nem vállalja, sokkal rosszabbat is kaphatnak. Azonban kénytelen lenne kimaradni a küldetések jelentette mókából. Ezzel szemben főnök lenne, aki azt tesz, amit akar. És ez a döntő érv. Ahogy maga is kimondja, látszik az arcán, hogy lehetőségek sorozata suhan át agyán, a csillagkapun keresztül történő golfozástól kezdve az idegen bolygókon tartott horgász túrákig.

Dr. Weir az indítócsarnokban búcsúzik el a bázison szolgálóktól, egyúttal bejelenti új parancsnokukat. O’Neill megköszöni mindenki támogatását, és reméli, hogy lesz olyan jó vezető, mint elődei, és amilyet mind megérdemelnek. Majd azzal folytatja, hogy részben azért vállalta el a munkát, hogy megtehesse például a következőt. Ezzel bejelenti, hogy a bázis parancsnokként tett első intézkedés az, hogy Samantha Carter őrnagyot előlépteti alezredessé. Ezalatt egy messzi-messzi galaxisban, egy replikátor hajó halad az űr végtelene felé, aminek a fedélzetén a bogárak ekkor fejezik be Ötödik társának megalkotását, aki Carter hasonmása.

Címkék: csillagkapu
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2009.12.06. 18:32:56

Sam ezzel a hosszú hajjal olyan, mint egy lelakott ötvenes cleaning manager (takarítónő)

Llew 2009.12.07. 09:15:04

@Gabba: Ne tessék bántani, eyáltalán nem volt olyan rossz. Én bírom rövid hajjal, de néha jó más frizurával látni.
süti beállítások módosítása