Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos elmék 4x01 - Mayhem

2009. november 30. 08:00 - hex.kelly

Előző rész összefoglalója után papír és más törmelék hullik az utcán, távoli zaj hallatszik, inkább csak tompa zúgás ez, egy ember nézi a kezét, ami véres, kamera nyit, HOTCH AZ!!! Füle, arca véres, a kirakat, amivel szemben áll, betörve, benne még néhány működő tévé, a képernyőkön önmagát látja, mögötte a terepjáró ég. Megfordul, és a látvány meghozza a hangokat is: szól a riasztó és a kürt. Elé lép egy srác, kérdi, jól van-e. Hotch alig hallja (naná, hisz vérzik a füle), kérdi tőle, mi a neve. Kéri, hogy hívja a 911-et, és mondja meg, hogy robbanás történt. A srác azt mondja, Samnek hívják, és már megtette. Hotch felidézi, mi történt: kifelé jött Kate-tel az épületből, megálltak egy figyelj, elkapjuk – igen, tudom-ra. Hotch megint a jelenben, az égő kocsihoz rohan, Kate-et keresi, a kocsi újra robban, Hotch hátrahőköl, leveszi a zakóját, benéz a lángok közé, Kate nincs ott. Hanem jó 20-30 méterre fekszik az úttest közepén, vércsík jelzi, milyen hosszan csúszott végig az aszfalton, rengeteg a vér, te jó ég! Hotch odarohan, nyugtatja, és kéri, hogy ne mozogjon (mert egyébként tudna?), Kate kérdi, mi volt ez. Talán útszéli bomba. Kate fel akar kelni, de nem mozognak a lábai.

Hotch meg akarja fordítani, hogy lássa, honnan vérzik, el akarja szorítani, előre szól, hogy fájni fog. Az oldalára fordítja a nőt, aha, szóval ilyen a gerinc és a derék bőr nélkül. Kate sírva mondja, hogy nem fáj neki, egyáltalán semmi nem fáj. Az utca végén már lezárás van, épp érkezik oda a mentő, Hotch kiabál nekik, hogy jöjjenek, mert van egy sérült ügynök. Kate viszont azt mondja, hogy nem fognak jönni.

Hotch felidézi, hogy a profil szerint a második robbantás akkor történik, mikor az első miatti intézkedés történik, ezért ki lett adva az utasítás, hogy bármi történik, nem szabad intézkedni. Hotch kétségbeesetten nézi Kate-et, meg a mentőt 1-200 méterre, az utca végén. Főcím és idézet Hotch-tól: Sose hidd azt, hogy a háború - bármilyen szükséges vagy indokolt is az - nem bűn. - Never think that war, no matter how neccessary nor how justified is not a crime. Ernest Hemingway

Kate azt mondja Hotch-nak, hogy nem kell itt maradnia, de Hotch nem akarja ott hagyni. Sam közelebb jön, nézi Kate béna lábait. Megérkezik az első híradós helikopter, filmezik az égő terepjárót, és mondják, hogy robbanás történt a Federal Plaza környékén. Rossi nézi a tévében a tudósítást, mikor Reid érkezik, próbálta hívni a többieket, de nincs mobilvétel. Még nem tudják, pontosan hol volt a robbanás, Rossi azt mondja, a nyolc gyilkosság helyszínén nyolc öngyilkos robbanás várható, hívni kell a belbiztonságiakat. Reid azt mondja, a profil szerint nem nyolc robbantás lesz. HANEM TIZENHAT. A híradóban a nő ekkor szól, hogy a legfrissebb információk szerint a bomba egy fekete terepjáróban volt. Rossi és Reid zsibbadni kezd, Rossi a telefonért nyúl. Garcia fogadja a hívását, épp most ért be Lisával a kameraszobába, Rossi mondja neki, hogy ő Reid-del van, de a többiekről nem tudnak semmit, kéri, hogy keresse meg őket. Garcia kéri Lisától a Federal Plaza környéki összes kamera képét, majd hívja Morgant, aki kocsiban van, Emilyt is eléri, ő is épp vezet.

JJ-ről egyikük sem tud, Emily szerint a hotelbe ment, most viszont csak a hangpostája felel. Aztán puff, hirtelen megszakadnak a vonalak. Lisa szól, hogy megvan a robbantás felvétele. JJ érkezik az FBI-irodához, ahol Kate titkárnője tereli ki az embereket, mert ki kell üríteni az épületet. JJ kérdi tőle, hogy látta-e a BAU tagjait, de nem. Megkérdi, hová kell mennie, Shelly megmondja. Garcia és Lisa nézik a felvételt: Kate és Hotch ment a kocsihoz, Kate kb. fél, Hotch kb. másfél méterre volt tőle, mikor felrobbant, mindketten kirepültek a kamera képéből. Garcia kiborul, de Lisa nyugtatja, hogy nem ültek benne. Garcia megnézi még egyszer, majd élő képet akar, hogy lássa, mi lett velük. Vagy nem is, inkább tekerjük vissza a felvételt, a bomba a kocsi alatt volt, valaki azt oda kellett, hogy tegye. És valóban, egy alak a kocsi alá tette, aztán arrébb ment, és egy oszlop mögé bújva állt és várt.

Hotch ki akarja küldeni Sam-et a lezárásból, de ő segíteni akar. Hotch Kate-et próbálja ébren tartani, Kate fázik. Hotch azt mondja, sok vért veszített, de megállította a vérzést. Sam jön, a mentő nem fog idejönni. Hotch azt mondja, akkor mi megyünk, próbálják felemelni a nőt, de nem sikerül, mert újra vérezni kezd, és az eszméletét is elveszíti, ez így nem lesz jó. Sam kérdi, ugye Kate nem hal meg? Hotch kéri Kate-et, hogy maradjon ébren, persze hiába. Kiabál az utca végére, hogy segítsenek, segítsenek. De ott nem mozdul senki. Morgan érkezik, menne oda, de a bombakereső osztag főnöke nem engedi, ordítozik vele egy kört, emlékezteti, hogy egy jó katona nem hagy hátra sebesültet, így beengedik.

Garcia és Lisa nézi a felvételeket, látják, ahogy a robbantó a bumm után odamegy Hotch-hoz, HÉ, EZ SAM!!! Morgan közben odarohant Hotch-hoz, és mondja Sam-nek, hogy menjen a lezárás mögé. Sam arrébb megy, Morgan kivinné Kate-et a mentőhöz, de Hotch azt mondja, próbálta megemelni, de elvérzik, mire kiérnek vele, ez nem megoldás. Garcia imádkozik térerőért. Morgannek csörög a telefonja, felveszi, és hadar, hogy Garcia küldjön mentőt, mert Kate megsérült, aztán elhallgat, visszakérdez, hogy teljesen biztos-e, majd leteszi a telefont, és mondja Hotch-nak, hogy az srác a robbantó. A srác az égő terepjáró mellett áll, széttárt karokkal, pimaszul. Morgan felpattan, kezdődik az üldözés a kihalt utcán, az egyik sarkon szembe jön egy mentő, és bekanyarodik Hotchék felé, Morgan meg szalad Sam után tovább, lefelé egy metróállomásra, immár fegyverrel a kezében. Mentő áll meg Hotch és Kate mellett, egy mentős száll ki belőle, hozza a táskáját, azt mondja, nem bírt tovább tétlenül állni, de a kollégája nem mert jönni. Kate-nek artériás vérzése van, mielőbb el kell vinni innen.

Rossi, JJ, Reid és Prentiss a kamerák fotóit nézi, mikor JJ befut. Garcia a képernyőről kiabálja, hogy Kate kocsija robbant fel, ott van vele Hotch, Morgan pedig a robbantót üldözi. Csapat nem nagyon érti, hogy miért 2 saroknyira robbantottak a Federal Plaza-tól, ennek nincs értelme. Morgan éppen a kifelé özönlő embereken verekszi keresztül magát, rohan Sam után. Odalent a megállóban egy üres szerelvény áll, Morgan kiabál, hogy mutasd a pofádat te rohadék, de nincs válasz, így végigmegy a szerelvényen, közben zihál, sorra nyitja a kocsik ajtaját, és mikor a szerelvény végére ér, leugrik a sínek közé a sötétbe. A falon egy tábla figyelmeztet a magasfeszültségre, jááááááj! Világít a zseblámpájával, kiabál. Sam érkezik, mezítláb egyensúlyoz az egyik sínen, Morgan kéri, hogy szálljon le onnan, de Sam csak pimaszul azt mondja, hogy úgyis Morganék fognak veszíteni, mert félnek mindattól, amit Samék megtestesítenek.

Aztán átlép a másik sínre, és megsül, ez a látvány már Morgannek is sok. Közben Hotch és a mentős hordágyra teszi Kate-et, be a mentőbe, Hotch fog vezetni. JJ telefonálás után mondja a (na, kitaláltátok?) térképet színezgető Reidnek, hogy a nyolc helyszín átfésülve, nem találtak sehol semmit. Reid nem érti, miért ott és akkor volt a robbantás, JJ szerint talán személyes, talán Kate volt a célpont, talán erre utalt a tarot lap is. Hotch indítja a mentőt, a mentős mondja neki, melyik kórház van a legközelebb, a St. Barclay's, a sürgősségi bejárat az épület alatt van. De mikor odaérnek, feltartóztatják őket, nem is akárki: a titkosszolgálat. Kis könyörgés után csak beengedik, és átadják Kate-et az ügyeleteseknek, már viszik is a műtőbe. Most látni, hogy Hotch inge könyékig véres, és máshol is, kezd vele forogni a sürgősségi osztály, rá akar támaszkodni a nővérpultra, de elméri a távolságot, és a földre zuhan, pár ápoló ott terem, próbálják felsegíteni, de elájul. A rendőrségen Rossiék Brustinnel gondolkoznak tovább, ezek a fiúk ki voltak képezve, minden támadás alaposan ki volt tervelve, akkor miért nem várta meg Sam, hogy Kate és Hotch beüljön a kocsiba, miért robbantott korábban? Brustin szerint azért már így is ép elég embert öltek, és sebesítettek meg. De Rossi a falon lógó World Trade Center-fotóra néz, és azt mondja: Az emlékezetes volt, ez nem az. Morgan beér a kórházba, megtudja, hogy Hotch jobb füle sérült, meg valamit kiszedtek a lábából (mi az a srapnel?), Kate-et még operálják.

Hotch épp ruhákért balhézik a nővérrel, Morgan megnyugtatja, hogy már hozzák a táskáját, és hogy Kate még a műtőben van. Kérdi, hogy volt-e újabb robbantás, Morgan mondja, hogy semmi, és Sam meghalt. Hotch azt mondja, hogy A PROFIL ROSSZ. (Ó, a pitschába, már megint???) Rossi is ezt magyarázza többieknek, itt minden más, mint aminek látszik. Minden elterelés volt, de miről? Morgan telefonál, Hotch kéret mindenkit a kórházba. Azt mondja, ki kell találni, miért maradt életben. Az biztos, hogy oka volt annak, hogy miért épp Kate kocsija alá tette Sam a bombát. Ami kb. akkora volt, mint egy mobiltelefon, aztán mégis mekkorát durrant, az ilyen bombához vegyészmérnök kell. Hotch a laptopon a robbantás felvételét nézi, és kérdi, megtalálták-e Sam telefonját. Morgan mondja, hogy meg, de arról bizony senki nem hívta a 911-et. Csak egy eldobható mobil számát, de már az sem él. De akkor miért maradt Sam velük? Hát, hogy biztos legyen, hogy jön egy mentő. Egy mentő, ami a megkülönböztető jelzései miatt szabadon halad a városban. Hotch-nak beugrik, hogyan jutott be a kórházba, és mondja a többieknek, hogy valaki fontos van a kórházban, mert a titkosszolgálat őrködik a kapunál. És hogy Sam biztos a mentőst hívta, azt a mentőst, akit ő maga hozott be a kórházba. A KÓRHÁZ A CÉLPONT, INDULÁS!!!

És tényleg, a mentős a mentőben egy óriási bombát élesít éppen, a gyújtószerkezethez pedig egy mobiltelefont csatlakoztat. Aztán kiszáll, és becsukja az ajtókat. A csapat a titkosügynökhöz érkezik: bárkit is hoztak ide, vigyék el, mert egy bomba van egy mentőben, és a titkos ember a célpont. Nem lehet kivinni, éppen műtik. Hol a mentő? Az alagsorban. Hol a mentős? A képernyőn: az intenzív folyosóján halad, kezében mobil. Rossi hívja Garciát, blokkolja a mobilszolgáltatást a kórházban, különben levegőbe repülünk mind. Garcia zsibbadna, ha nem kéne sietni, de kell, ezért Lisának elmagyarázza, hogy ő most jól elkezdi zavarni a három legközelebbi torony kapcsolatát a műholddal, pofonegyszerű nemde? Morgan közben már egyedül elindult a mentő felé, a terrorista (nevezzük innentől így, elvégre nem teljesen önzetlenül volt ő mentős) visszafelé jön, mivel nincs térerő, kézzel fogja talán élesíteni a bombát? Emily, Reid, Rossi és Hotch indul utánuk a lépcsőn, titkosügynök két emberével a lifthez. Morgan már az alagsorban, Garcia szólítja rádión, kérdi, hol van. Hát, nem ott, ahol most szívesen lenne. Megközelíti a mentőautót. Terrorista a lift előtt áll, mikor az ajtaja kinyílik, nyolcat belelő, aztán még egyet, mert a kilenc tutibb, mint a nyolc. Morgan és Garcia tisztázza, hogy a mentőnek látszó jármű valóban mentő (végre valami ebben az epizódban, ami az, aminek látszik), Morgan belenéz, ez a bomba is az, aminek látszik. Nem örül neki, kinyitja az ajtót, odabent csipog a gyújtószerkezet. Rossiék nyomulnak az egyik folyosón, onnan a lépcsőházba, majd lefelé. Morgan azt mondja, ezt a mentőt ő most innen kiviszi: bébi, figyelj, keress egy helyet ebben a városban, ahová ezt a bombát vihetem, te most megmondod, merre menjek, és mindenkit eltakarítasz az utamból, mit szólsz? Hát azt, hogy indulj észak felé, padlógázzal... Terrorista érkezik, és a mentővel elszáguldó Morgan után lő.

Rossiék az alagsorban járnak, és Reid megy elöl, a kis hős hogy nyomul! A liftnél látják, mi maradt a titkosügynökökből, az egyiknek kilóg a lába a liftből, így az ajtó folyton rácsukódik, majd visszanyílik, brrr. Morgan száguld a mentővel, Garcia a vonalban, navigál és méltatlankodik, hogy miért mindig Morgannel történnek az ilyen dolgok, a csudáért nem bír magával?! Terrorista a garázsban ül a kerítés tövében, törökülésben, előtte a fegyvere a földön, kezében tőr és térerőtlen telefon (mögötte pedig egy fehér teherautó, rajta "Bernero kórházi lepedők" HAHAHA!). Morgan szirénázva száguld, Lisa szól, hogy 30 másodperce van még Morgannek, utána újra lesz térerő. Morgan még nincs jó helyen, Lisa tíz másodperctől számol visszafelé, Morgan pedig meg akarja mondani Garciának, hogy mi is ő neki. Terrorista telefonja hívást indít, Lisa mondja, hogy térerő visszaállt, Garcia kiabál: Derek?! A mentőautó halad valami gyepen, aztán egyszer csak felrobban, egyetlen hatalmas tűzgömbbé válik, irtó nagyot durran, nem is egyszer, röpülnek szanaszét a darabjai. Garcia elcsukló hangon szólítja megint Dereket. A többiek odaérnek a terroristához, Hotch mondja neki, hogy tegye le a tőrt, mert VÉGE van. Pasi ránéz, és elvágja a saját torkát, mind a négyen csak nézik, valahogy senki nem akarta megmenteni, hát, ez érthető.

A mentő ég, Morgan felegyenesedik, zihálva szólítja Garciát: megmondjam, mi vagy te nekem? Az én istenadta megnyugvásom. És ígérj meg nekem valamit, te nő: történjen bármi, te csak mindig beszélj hozzám. Garcia a könnyeit nyeli, és közli, hogy most nem akar, mert piszokul mérges rá, Morgan azt mondja, tud várni. Garcia leveszi a fülest és az asztalra dobja, Morgan nézi az égő roncsot, aztán otthagyja.

Hotch felveszi a szemétláda pisztolyát, és otthagyja a hullát. A műtőben már a vért mossák fel a padlóról, az orvos jön, és mondja Hotchnak, hogy mindent megpróbáltak, és sajnálja. Az asztalon Kate, letakarva. Megemeli a lepedőt, ránéz az arcára, visszatakarja, aztán megszorítja a kezét, és visszateszi a lepedő alá, és ha a szíve nem is szakad meg közben, harminc évet biztosan öregszik.

Prentiss érkezik Cooper-hez a kórházba, aki épp Brustin-nel zugdohányzik. Prentiss szól, hogy ez szövetségi bűntett. Brustin kiiszkol, mint egy ovis az éléskamrából. Prentiss búcsúzni jött, Cooper hülyén érzi magát egy szép nő előtt hálóingben, katéterrel a himbilimbijében (skiddidibup). Emily ajit hozott, Mets jegyeket, Coopernek és a családjának. Cooper meglepődik, a legtöbb ember szerint ő Yankees-drukker. De Emily azt mondja, ő nem a legtöbb ember. Mosolyog még egyet, és távozik. Cooper utána néz, és azt mondja: nem, ez a lány tényleg nem.

Hotch is indul, Morgan érkezik, felkapja Hotch táskáját, és mondja, hogy ő viszi haza. Kérdi, hogy kiderült-e ki volt a titkos ember a kórházban. Hotch kérdi, számít-e ez. Hát, nem. Ja, egyébként Morgant kikérték Hotchtól, a new york-i iroda vezetésére. Morgan hüledezik, hogy Kate még el sincs temetve, mire föl ez a rohanás. Kérdi, hogy nem egyezett bele, ugye? Hotch azt mondja, bármilyen hihetetlenül bátor ügynök is Morgan, senkiben nem bízik, ám az ő véleménye nem mérvadó, ha Morgan akarja, övé az állás.

De Morgannek számít Hotch véleménye. Hotchnak meg az élete számít, amit bármikor rá merne bízni Morganre. Te rám bíznád a tiédet? - kérdi. Morgan nem válaszol, de érti. Ránéznek a fekete terepjáróra, Hotch kérdi, hogy még mindig akar-e Morgan vezetni. Morgan válaszul felemeli a kezét, és kikapcsolja a kocsi riasztóját.

Címkék: gyilkos elmék
22 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piszy 2009.11.30. 08:36:46

Ez a rész volt nekem is az első, amit nem bírtam kivárni és megnéztem a neten életemben először.
Derekben azt nem bírom, hogy ő mindig hőst játszik, hogy lehet az, hogy a saját élete nem számít neki? Ennyire fanatikus? Mindig ő megy be midnenhova elsőnek, fittyet hány a biztonsági előírásokra, milliószor kockára teszi az életét. Azért zavar, mert egyátalán nem is gondolkodik soha, nem mérlegel, csak megy és nyomul.
Az viszont nagyon tetszik, ahogy Reid karaktere egyre bátrabb, már nem csak a kis esetlen zseni, hanem kezd megérni, a többiek is sokszor bátorítják.

Johnny336 2009.11.30. 10:22:22

Srapnel az repesz, legjobb tudomásom szerint.

Fandi 2009.11.30. 10:24:24

A srapnel az a robbanószerek borítása, vagy még vmilyen plusz töltet (különböző formájú fémdarabkák) a robbanószer és a borítás között.
A srapnel itt a kocsi egy darabja lehet.

nadivereb 2009.11.30. 10:25:00

A srapnel az magyarul repesz. Tudtommal.

Thyme 2009.11.30. 15:47:01

És a folytatás mikor és hol? (Mindig elfelejtem, melyik adón melyik évad megy, illetve hogy melyik a legújabb...)

Valaki nem tudja véletlenül, hogy hol érnek össze a gideonos és a rossis részek? Mi történt Gideonnal, hova lett? És a vele együtt látható lány, aki helyett Prentice van?

ebilafan 2009.11.30. 19:51:02

@Rozi:
Első kérdésedre a válasz: talán a port.hu meg tudja mondani, én nem nagyon. :)
Második összetett kérdésre a válasz(ok):
1. Gideon utoljára 3.02, Rossi először 3.07, a kettő között Hotch vezette a csapatot, brilliánsan, ha engem kérdezel.
2. Hova lett: azt csak ő tudja (keresi az élet(e) értelmét); egyébként a Frank nevű sorozatgyilkos megölte a barátnőjét, Sarah-t a saját lakásában, és ettől már végképp besokallt (érthető módon.)
3. Elle a 2.06-ban volt utoljára, amikor is kilépett az FBI-tól.

ebilafan 2009.11.30. 19:55:09

@piszy: Derekkel kapcs. egyetértünk, éppen ezért örülök neki, hogy ebben az évadban végre fejlesztik valahová a karakterét, legalábbis remélem! Végre nem csak ő lesz "az ügynök, aki berúgja az ajtót"!
Ami meg Reidet illeti: telán nála figyelhető meg leginkább a változás, a jellemfejlődés, amiért borzasztóan hálás vagyok az íróknak egyébként. :)

Thyme 2009.11.30. 20:59:52

@ebilafan: Nagyon köszi az infókat!

Ezek szerint valami ősi évad megy péntekenként a Cool-on, mert abban még Elle is benne van, bár mintha kezdené kedvét veszíteni.

És a fenti posztban összefoglalt rész folytatása melyik adón megy és melyik nap? (Talán az AXN-en csütörtökön?)

Thyme 2009.11.30. 21:01:35

Ha az ember -mint én- mindig hol korábbi, hol későbbi évadokat néz, akkor még jobban kijönnek a jellemváltozások, -fejlődések (Hoch mint családos majd mint elvált ember, és a magára találó Reid).

piszy 2009.12.01. 08:06:42

@Rozi: A cool-on minden pénteken megy egy rész, a második évadnál tartanak valahol.
Az AXN-en pedig minden munkanapon este adnak egy részt. Most éppen a negyedik évadot vetítik, de annyira lehetetlen időpontokban (11 és éjfél közt kezdik), hogy képtelen vagyok fennmaradni.
Hex.kelly nem az adás sorrendjében írja az hogyvoltokat, hanem hetente kétszer, és az ötödik évad sugárzásáig (2010 tavasz, AXN) be akarja fejezni az összes eddigi részt, ami nem kis meló. :)

Dorkapa 2009.12.01. 08:13:38

Sajnos nem láttam ezt a rész, de az írás jó, kössz!

Thyme 2009.12.01. 09:13:18

@piszy: Köszi! Akkor majd óvatosan válogatok, hogy ne olvassam el azokat, amelyeket még nem láttam. Sajnos az este 11 utáni időpontok már nálam sem jönnek szóba (vajon tényleg annyival népszerűbbek azok a sorozatok, amelyeket az AXN korábban vetít? én pl. sose nézem őket), ezek szerint a 4.évaddal meg kell várnom az ismétlést. :(

csipaka 2009.12.01. 09:19:03

Cool-on csütörtökön és pénteken is megy. Az AXN-re én is morgok mert baromi későn vetítik, ráadásul az Invitv-n nem is lehet visszanézni. De ha jól láttam a Port-on, akkor az Rtl kezdi vetíteni a negyedik évadot 11-én.

Llew 2009.12.01. 11:08:04

"HÉ, EZ SAM" na ehhez kérnék egy kis magyarázatot, hogy ki ő és honnan kéne ismerősnek lennie. Ha valamelyik korábbi hogyvoltban volt érdemes lett volna linkelni.

Nekem ez a rész kissé csalódás volt. Én az előző évad végén elhittem, hogy valakit kinyírnak a csapatból, ami végül nem baj, hogy nem jött be, de ahogy felvezették a dolgokat én valami ördögibb összeesküvést vártam, mint egy "sima" merénylet. Túl sok változó volt a dologban szerintem. Egy merényletet nem lehet ilyen hosszú és bizonytalan felvezetésre alapozni. Rengeteg időt elvivő előkészítés, meg a hatóságok reakciójának felmérésére szolgáló gyilkosságok után pont akkorra sikerült mindent összehozni amikor a célpontot műtik? Ráadásul az nem is lehetett csak valami kisebb hal, mert az elnököt jobban védték volna.

piszy 2009.12.01. 11:22:43

@Llew: Samet onnan kell ismerni, hogy ő az, aki segít Hotchnak, amikor Kate-et próbálja éleszteni és elvinni a mentőhöz.
Ő elvileg csak egy gyanútlan járókelő kellett volna, hogy legyen, be is mutatkozott be Hotch-nak, innen tudjuk a nevét.

Llew 2009.12.01. 13:08:33

@piszy: oké, figyelmetlenül olvastam, kösz.

Brüsszeli csipke 2009.12.01. 22:04:28

@piszy: Foglaljuk imába ezért hex.kelly nevét :)

hex.kelly 2009.12.04. 11:36:04

@Llew: Szerintem a kórházban nem amerikai valaki volt. Amikor először néztem, akkor én sem értettem, mire föl volt ez a nagy cécó, meg derengett valami az egyik Elnök emberei-epizódból, hogy micsoda zárlat volt, mikor valaki fontos kórházba került. És ezért én arra jutottam, hogy talán nem amerikai volt. Hanem valamelyik külföldi fontosember, tudomisén, izraeli miniszter, vagy Fidel Castro titkos zsírleszíváson, akármi.
Nekem elég ördögi volt. Vagy legalábbis érdekes, ahogy kinyílt az egész: először zakkant sorozatgyilkos, aztán zakkant sorozatgyilkosOK, aztán merénylettel egy egész sziget népét túszul ejteni akaró zakkantak, végül zakkant terroristák. De értem, miről beszélsz, a végén a megkönnyebbülés mellett azért maradt némi hiányérzetem, kidolgozatlannak éreztem a végét, mármint az esetét, nem az utolsó dialógusra értem.

hex.kelly 2009.12.04. 11:36:59

@Brüsszeli csipke: Ha kérhetem, inkább a lányomét, hogy mielőbb rendbe jöjjön, és ügyesen egyen-igyon. Köszi :-)

hex.kelly 2009.12.04. 12:13:56

@Johnny336: @Fandi: @nadivereb: Én is annak tippeltem, a szótár viszont azt írta, hogy shrapnel=srapnel. Ez sokat segített, felhívattam a kolléganőmmel a férjét, aki katonatiszt, ő azt mondta, hogy lehet repesz is, meg annak a dolognak egy darabja, ami felrobban, meg valami spéci bomba (annak is valami srapneles neve van) darabja. Na, ekkor döntöttem a VALAMI használata és a zárójeles kérdés mellett. Véleményem szerint is a kocsi egy darabja lehet, vagy valamelyik kirakat (esetleg TV) egy darabja.
süti beállítások módosítása