Ott hagytuk abba, hogy a Végzet a napba tart, ami nem túl jó ómen a rajta tartózkodó, viszonylag kevéssé hőálló emberekre nézve. Young közgyűlést tart a kaputeremben, hogy ismertesse a helyzetet: a hajó pályáját nem tudjuk megváltoztatni. A rendszerben van három olyan bolygó, amely talán alkalmas lehet emberi életre; hogy tényleg az-e, azt csak akkor fogják megtudni, ha közelebb érnek. Ha igen, akkor van egy működőképes kompjuk, amely 17 embert képes elvinni; azért csak ennyit, mert a létfenntartó rendszer többet nem képes ellátni. A 17-ből kettőt Young választ ki, olyanokat, akik rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyek feltétlenül szükségesek a komp irányításához és ahhoz, hogy utána életben is maradjanak a bolygón. A többi 15 főt kisorsolják. Young saját magát kiveszi a sorsolásból; ő mindenképpen marad. Ezekkel a korántsem megnyugtató információkkal a szállására küldi a népet, ott várakozzanak.

Camile-nek persze mindenről van véleménye; Young után megy az „irodájába”, és előadja, hogy szerinte az ezredesnek kellene mindenkit kiválasztania. Young kérdésére, hogy ő hogyan választaná ki, ki marad és ki nem, a nő elkezd valami homályos HR marhaságot előadni, hogy tudás és képesség, kor és nem alapján – egyértelmű, hogy nem gondolta ezt végig, csak a saját helyét akarta biztosítani valahogy. Az ezredes szerint ilyen alapon akár azokat is választhatnák, akiket kedvelnek,  majd megkéri szépen, hogy tűnjön el, mielőtt a sorolásból is kizárja.

Scott és Chloe közben módot találnak a feszültség levezetésére egy gyors menet formájában. Utána Scott elmereng rajta, hogy milyen klassz lesz a bolygón, majd termelnek valami ehetőt, bár nem ért hozzá. Szentül meg van győződve róla, hogy őket kettőjüket választja az ezredes. A maga oldaláról igaza is van, hiszen Youngon kívül csak ő tud repkedő dolgokat vezetni; Chloe helyét arra alapozza, hogy egy szenátor lánya. A pogácsaképű leányzó rámutat, hogy ez az a tulajdonság, ami kábé semmit sem segít rajtuk egy idegen bolygón, szóval talán majd a sorsoláskor mázlija lesz. Elromantikáznak még kicsit, hogy kinek milyen fontos a másik, ami még annak ellenére is elmenne, hogy két nap ismeretség és kb. 3 beszélgetés után kicsit vicces, de a két színész között olyan szinten nincs meg a szikra, hogy az már fáj.

Eli, miután szomorúan megszemlélte a Scottal elég egyértelmű céllal távozó Chloet, palackposta-szervezésbe kezd a mellékszereplők hadával. Egy KINO-t akarnak kirakni a zsilipen a komp indulásával egy időben, amibe mindenki mondott pár szót magáról. Ezt eredetileg dokumentumfilm-félének szánta a kis kocka, de erre a célra is kitűnően megfelel.

Az előző részhez képest meglepően normális Rush a komp műszereivel vizsgálgatja a három bolygó körül a közelebbi kettőt; az egyik túl hideg, a másik túl forró. A harmadik bolygó pont a nap mögött jár; de a pályája a másik kettőé között van, úgyhogy jó eséllyel megfelelő lesz. Ugyan nem tudják biztosan megmondani időben, de nem sok lehetőségük van: indítani kell a kompot. Rush megkéri Youngot, hogy még véletlenül se őt jelölje ki a kettő egyikeként, sőt teljesen vegye is ki a nevét a sorsolásból, mert szerelmes a hajóba és vele akar pusztulni. (Na jó, azt is mondja, hogy utálna idegenekkel megdögleni egy idegen bolygón, mindenki válassza ki magának a szimpatikus változatot). Young még kvázi bocsánatot kér, hogy nem hallgatott a tudósra energiaügyben, Rush kvázi bocsánatot kér, mert semmit sem számított volna. Végül ad némi töprengenivalót Youngnak azzal, hogy akár csalhat is a sorsolásnál, mert akármit is tesz, mindenképpen lesz, aki azt hiszi majd: megtette.

A Young által kiválasztott két ember egyike tényleg Scott, a másik TJ, mint orvosféleség. A maradék 15 embert kisorsolják, köztük van Camile, James, Riley, dr. Park és Brody is. Az egyik őrmester, Spencer, megpróbál lázadást szítani a lemaradók között, de Greer – igen helyesen – úgy a második mondatnál lecsapja puskatussal, csak a miheztartás végett. Young, Eli, Chloe és Greer csatlakoznak Rush-hoz a kilátófedélzeten és megtekintik, hogy indul el a komp. A kinyíló zsilipből hátramarad a palackposta-KINO is, és egy percre láthatják a hajót Eli távirányítóján, mielőtt megszakad a kapcsolat. Rushnak egészen bepárásodik a szeme a gyönyörtől.

A komp távozik, a hajón maradók elindulnak, hogy ki-ki ízlése szerint töltse el utolsó óráit. Young és Greer búcsúbeszélgetéséből kiderül, hogy Greer azért volt fogdában, mert kiütötte Telfordot; Rush a kabinjában olvasgat; egyesek kártyáznak, mások imakört alkotnak; Eli és Chloe a kilátófedélzeten ücsörögnek összebújva. (Ej, ej, Chloe – ha így folytatod, találok neked szebb nevet is a tésztaképűnél…). A komp közben elég közel ér a harmadik bolygóhoz, hogy megállapítsák: a légköre belélegezhető, de kevés a széndioxid, vagyis kevés lesz a növényzet és nem nagyon lesz 0 fok felett a hőmérséklet. Nem biztos, hogy ők jártak jobban.

Telnek-múlnak az órák, Rush a könyve végére ér, és órájára nézve ráébred, hogy már meg kellett volna halniuk. Elsétál a konzolhoz, rámered és gyanúsan vigyorogni kezd; elrohan a kilátófedélzetre, és szörnyen örül valaminek. Eli kérdésére elmagyarázza, hogy a hajót pajzs védi; mégis van energia, csak a Végzet jól eldugta előlük, mert tudta, hogy szükséges lesz ahhoz, hogy megóvja magát és a fedélzetén tartózkodókat, miközben ENERGIÁT VESZ FEL A NAPBÓL. (Hmm… Randevú a Rámával, valaki?) A fények visszatérnek, a rendszerek beindulnak, a hajó kilép a napkoronából és elindul kifelé a rendszerből. Már csak a kompot kell visszahívni, és minden rendben lesz. Persze ehhez Rushnak valahogy életre kéne kelteni a kommunikációs rendszereket, amivel eddig nem sok szerencséjük volt.

A komp bolygó körüli pályára készül állni; TJ épp azt számolgatja, hogy a többiek mostanra már napfürdőznek, szó szerint; ekkor azonban megszólal Young a rádióban és hazahívja elcsatangolt báránykáit. Az örömnek gyorsan vége szakad, mert kiderül, hogy a Végzet egyre gyorsulva távolodik és a komp nem képes utolérni. Rush hintamanővert javasol a bolygó körül, gravitációval segített gyorsításként. Eli, a kis matekzseni gyorsan össze is dobja a sokparaméteres számítást. Átküldik a pályát Scottnak, a komp megkerüli a bolygót, és valóban, pont a Végzet előtt bukkan ki, már csak le kellene szállniuk rá. Scott itt tartja szükségesnek megjegyezni, hogy ő még sose próbált dokkolni, bravó, ez az információ igazán nem hiányzott senkinek, azt hiszem. Mindenesetre némi manőverezést követően égzengető csikorgással ugyan, de sikerül letennie a kompot a dokkoló állásban.

Vacsora, viccelődés, Young Scottot cikizi a leszállás miatt; beígéri neki, hogy lefesteti vele a komp alját – Greer rögtön fel is ajánlja hozzá a tányérjában lelt masszát. A nagy viháncolás közben besétál Rush az adagjáért, de hiába hívják, nem ül oda közéjük. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, a bicegős Young kel fel a hegyhez: köszönetet mond a rókaképűnek, mert 1. megjósolta az energiaproblémákat (nem igazán, mondja Rush); 2. életre keltette a szub-téri adót, hogy visszahívhassák a kompot (mert szükségük volt a rajta lévő felszerelésre, feleli a halálos veszély elmúltával egyre inkább régi önmagaként viselkedő barátunk); 3. kivonta magát a sorsolásból, és míg Young sérült volt, ez tőle igazi áldozat. Na erre végre nem mond semmit a rókaképű, de furán néz, és ebből Youngban felmerül a kérdés, hogy vajon Rush tudta előre, mit fog tenni a Végzet? A tudós erre se felel, csak kissé keserűen távozik – mindenki döntse el magának, mi volt az igazság.

Utóirat: Eli palackpostájának felvételei alapján összeraktam egy tablót, ami klikkre nagyobb méretben is megnyílik: