Gondolom a címet (Little Prince) így fordították, ha nem, akkor félrevezetem a népet. Az előző részben a szigeten addig ugráltan az időben Szójerék, míg Sárlott orrából dőlni nem kezdett a vér, és felakadt szemmel el nem terült a gyepen, de előtte még rátaláltak egy hidrogénbombára, Richard Alpertre és az ifjú, de igen köcsög Charles Widmore-ra. A jövőben (nem kezdel el magyarázni, tessék elolvasni az eddigi bejegyzéseket) Hörli Ben elől a rendőrök karmaiba menekül, Dzsekk pedig azon mesterkedik, hogy a sziget felé terelgesse a többieket, akik közül Katinkának egy ügyvéddel is meggyűlik a baja.
Penny hajóján nyitunk, közvetlenül azután, hogy az Oceanic Six meglógott a szigetről és a többiek elkezdtek az időben ugrálni. Katinka kezd belerázódni az anyaszerepbe és Áront ölelgeti, Dzsekk szerint jól áll neki a baba, így kifőzik, hogy Katinka kamuzza azt, hogy ő a muter, és kész. És azt is megtudjuk, hogy az egész hazugság dolgot Dzsekk találta ki. Három évvel később vagyunk, Katinka nagyságrendekkel jobban néz ki egy kis sminkben, és éppen arra készül, hogy megkeresse az ügyvédembert és elmagyarázza neki, hogy miért a kurva anyját. A gyerek addig marad Szán néninél, akinek egy csomagot hoznak, benne pár dossziéval Benről és SzakállasDzsekkről, illetve egy kisebb ágyúnak is beillő fegyverrel. Nocsak.
A szigeten Sárlott nagyon nincs jól, vérzik az orra, és már tíz perce ájult. Szójer üvölt vele egy kicsit, de nem használ, nahát. Juliska lenyugtatja és elzavarja, mert csak idegesíti Danielt, aki szépen lassan bevallja, hogy igen, sejtette ő, hogy ez az időutazás nem használ az ember agyának, mert hát az nem normális, higy hol 2005-ben, hol meg 1954-ben vagyunk. Juliska joggal érdeklődik, hogy miért nem történik ugyanez a többiekkel is, de erre nem kap választ. A jövőben Katinka az ügyvéddel próbál dűlőre jutni, meg akarja tudni, hogy ki az ügyfél, aki a vérmintákat kéri tőle. Az ügyvéd ezt kapásból elutasítja, és közli, hogy majd elmegy az ügyfeléhez, és megkérdezi, de az ő is nemet mond majd. Ja, és elvesszük a gyereket, Katinka, gondolkodtál volna hamarabb.
Míg Sárott szenved és ájultan fekszik, Lokkbácsi azt javasolja Szójernek, hogy menjenek el az Orchidea állomásra, mert ott kezdődött minden (mármint az időugrálás) és talán ott is lehet majd leállítani. És mivel az Orchidea a sziget másik végén van, így célszerű lenne visszamenni a partra (Miles nagyon boldog lesz) és a csónakkal megkerülni a szigetet. Lokkbácsinak fogalma sincs, hogy az Orchideán mit kell majd tennie, de majd rájön, mert ő már csak ilyen, és ezt követően valahogy lelép a szigetről, hogy visszahozza az O6-ot, hiszen mindez, ami itt és most történik, azért van, mert elmentek. Szójer is szeretné, hogy Katinka visszajöjjön, de mire ezt jobban kifejtené, Sárlott már magához is tér, fáj a feje, és elsőre nem ismeri fel Danielt. Baj lesz ebből. Irány az Orchidea.
Dzsekk Szájidot vizsgálja a kórházban, és megállapítja, hogy három lónak elegendő nyugtatót lőttek bele, ami első hallásra nem fasza. Azt is hozzáteszi, hogy Bentől nem kell félni, mert velük van, mire Szájid szó szerint körberöhögi. Az idillnek egy orvosnő vet véget aki lecseszi Dzsekket, mert csak úgy gyógyított a kórházban, miközben fel van függesztve drogozás miatt. Király. Hörli ekkor telefonál, és boldogan közli, hogy Ben elől a sittre menekült, ahol Linus nem nyúlhat hozzá. Szájidhoz egy ápoló érkezik, aki kurvára nem is ápoló, hanem geciember, de Szájid számított erre, így rövid úton elintézi, azaz megfojtja egy kicsit, majd lő bele két kábító nyilat. Ben és Dzsekk pont ekkor érkezik be a rendelőbe, és indulnak Katinkához, mert a geciember zsebében egy cédulán a nő címét találták meg.
Katinka az ügyvédet sasolja, és követné, de egyedül nem fogja tudni, mert Dzsekk megy beleütni az orrát abba, amihez kurvára semmi köze. Szájid önként marad Bennel, mert nem akarja, hogy szegény bolond Hugót elkapja. A találkozó a kikötőben lesz, a 23-as mólón. A szigeti népség már sötétben kószál, az eső is elered, és meglátnak egy fénycsóvát az égen, azt, amit Lokkbácsi is látott még annak idején, amikor a heccs ajtaját ütötte Boone halála felett érzett kétségbeesésében. Legalább tudjuk, mikor vagyunk. Az öreg rájön, hogy mit látnak, és kerül egyet a part felé menet, mert nem akar találkozni múltbéli önmagával. Útközben Miles orra is elkezd vérezni, a bokorból éktelen sikoltozás hallatszik, és Szójer végignézi Áron születését, amiben Katinka segített Klernek. Josh Holloway ebben a jelenetben mindent kihozott az arcából, amit csak lehet, gratula. Aztán villanunk egyet, és a nők már sehol sincsenek.
Katinka és Dzsekk összetalálkoznak és közösen kezdik el figyelni az ügyvédet, Katinka nagyon megörül annak, hogy Dzsekk levette az idétlen álszakállát. Mindent elmesél neki az Áron szituációról, és Dzsekk termszetesen segít, mert ő már csak ilyen hőstípus. Az ügyvéd előjön végre, követik egyből. A szigeten Lokkbácsi és Szójer infót cserélnek a fénycsóváról meg a szülő nőkről, nem érdekes, annál izgisebb, hogy Miles elmeséli Faraday-nek az orrvérzést. Danielnek van ám egy teóriája: szerinte ez annak függvénye, ki mennyi időt töltött el a szigeten, amit Miles nem nagyon ért, mert ő csak pár napja van itt, előtte még nem járt errefelé. Na, ebben én nem vagyok annyira biztos innentől.
A parton ott áll a tábor, Szójer azonnal megy sört inni, de nem talál egy dobozzal sem, tragédia. Még az, de a csónak sincs sehol, ennyit a tervről. Van helyette két másik, igaz nem motoros, hanem sima evezős fajta, de ne legyünk telhetetlenek. Az egyik csónakban palack Ajira Airlines felirattal. Túl sokat nem tökölhetünk, a kis csapat elindul az egyik hajóval az Orchidea irányába. Szójer evezés közben elmeséli Juliskának, mit látott az előző villanásban, de mire kifejthetné, egy üldöző csónak tünik fel mögöttük, és lőnek rájuk basszus, ezek meg kik??? Menekülés, izgalom, lövöldözés, szar van a palacsintában, de csak addig, míg nem villanunk egyet, amit Szójer meg is köszön még a villanás közben, de utána visszaszív, mert egy hatalmas viharba villannak be. Irány a part, ekkora hullámokban nem lehet evezni.
Katinkáék egy motelig követik az ügyvédet, aki egy nővel találkozik, mégpedig Kler annyával. Dzsekk rájön azonnal, hogy mi állhat az Áron dolog mögött, és felmegy a szobába, hogy megbeszélje a nővel a dolgot. Ez kissé furán megy, mert míg Dzsekk kitálal neki "tudom, hogy Áronról van szó", a nőnek fogalma sincs, miről beszél, ő csak kártérítést akar az Oceanic-tól, és ezért fogadta fel az ügyvédet. Király, ez fasza félrevezetés volt. Azzal ugyanis senki nem számolt, hogy egy ügyvédnek akár több ügyfele is lehet, pedig. Akkor viszont csak egy ember állhat a dolog mögött, mégpedig Ben Linus, ide a rozsdás bökőt. Az a Ben, aki éppen Szájiddal kocsikázik a városban, és megy találkozni az ügyvéddel, ugye, hogy igazam volt. Az ügyvéd szerint Hugo holnap reggelre kiszabadulhat.
A szigeten partot ért az expedíció, mindenki kivan, mint a liba, beszélgetni sincs kedve senkinek, úgy meg különösen nem, hogy Juliska orra is elkezd vérezni. A parton egy csomó tárgy hever, valaki itt is partot ért volna? Hoppá, a cuccokon francia felirat, asszem tudom, mikor vagyunk. Ugrás egy mentőcsónakra, amiben franciák hánykolódnak a tengeren, és meglátnak egy testet a vízben. Kihúzzák, és ki az? Jin! Mert nem halt meg a hajón! Yeah! A kikötőbe szépen megérkezik mindenki, Dzsekk, Katinka, Ben, Szájid és Szán is, igaz ő csak később, és fegyverrel. Ben elmagyarázza hogy miért hívta össze a bagázst: irány a sziget, ráadásul sietve, mert nincs időnk. Először Katinka akad ki, Ben, te szemét állat, el akarod venni a gyereket!
Jin szépen lassan magához tér a parton, és jól sejtettem, a franciák AZOK a franciák, Rousseau és kis csapata, csak még azelőtt, hogy Armand elvesztené a karját, de el fogja az kurvaisten. Jin és Rousseau bemutatkozik egymásnak, this is the beginning of a beautiful friendship.
Facebook kommentek