Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 5x02 - Nem rák

2009. március 26. 08:30 - candyperfumegirl

Ebben az epizódban már a főcím előtt van 4 hullánk, és hogy ne legyen 5, az aktuális hetibetegért 13 megy személyesen. „Azonnal velem kell jönnie, különben meghal” -mondja, tök izgi, és a helyzet az valóban komoly, a halottak ugyanis mind szervátültetésen átesett emberek voltak, ugyanannak a donornak kapták meg bizonyos darabjait, és ugyanúgy, minden jel nélkül, teljesen váratlanul haltak meg. Ketten vannak még életben, egy szaruhártya átültetésen átesett nő, és egy öreg, aki haldoklik. Az érdekes az, hogy senkinél nem az a szerv mondta fel a szolgálatot, amit az átültetés során kaptak, tehát a donor DNS-ében lehet valami, ami nagyon egészségtelen. Miközben csapat próbál ebből valami okosat kisütni, House azon filozofál, mi minden tűnt el az életéből, amikor Jimmy elhagyta, nagyon megható jelenet.

House nem élhet tovább legjobb barát (értsd: bármikor elővehető, szabadon csesztethető, megalázható, manipulálható, megvágható emberi tartozék) nélkül, úgyhogy megy a menzára szerezni egy újat, mi sem egyszerűbb. Itt van pl. ez a pedáns, szimpatikus doki, fehér köpenyében pont olyan mintaszerűen sorakoznak a tollak, mint Jimmynek, és pont azzal a rosszalló-megengedő fejcsóválással egyezik bele, hogy kifizesse Greg ebédjét, ahogy Jimmy is tette mindig, első blikkre pont jó lesz. House az asztalhoz is követi, kiderül, hogy jelöltjének még a Monster Truckról is van némi fogalma, így a pontjai kapásból az egekbe szöknek, House neki is szegezi a kérdést, nálad vagy nálam? Ezen a ponton már kissé megriad a kiszemelt rokonszenves doki, tiszta szerencse, hogy érkezik Foreman azzal, hogy el akarja távolítani a hetibeteg szemét, ez most kapóra jött.

Legkézenfekvőbb megoldás valóban ez lenne, de House állítja, hogy nem a szemmel lesz baj, mert a többieknél sem az a szerv dobta be az unalmast, amit transzplantáltak. Ez különben is rák lesz, és House más megoldást egyelőre meg sem hajlandó hallani, na vajon miért. House és Foreman végül arra a következtetésre jut, hogy a baj a beteg agyában lesz, tehát egyértelmű, hogy a következő lépés a lefejezés, House hoz is egy diszkrét húsvágóbárdot, és lecsap! MIVAN? Hallucináció természetesen, de ez arra jó volt, hogy szülessen egy tökéletes vágókép, használták is a promókészítők szorgalmasan.

Kérdés, mi okozhat hallucinációt. Hát kb. egymillióhatszázer-nyolcvanöt dolog. Agyi problémát kell keresni, eddig már eljutottak, és éppen az egyik halott –egy bokszoló- utolsó pillanatait nézik videón, hátha látnak valami furcsa pupillatágulást, de amilyen szar kameraállások vannak a kalózvideón, nehezen. Ezen a ponton a csak úgy mellesleg jelen levő kávéfőző-szerelő beleugat a diagnózisba, és kikéri magának, az udvariatlanul felhúzott szemöldököket és a lesajnáló tekinteteket, az egyszerű munkásembernek már nem is lehet véleménye? Ha ez még nem lenne elég gyanús, az egyszerű munkásembernek a zoknija a legkevésbé sem passzol a képbe, és az esetről is túl sok információja van, hát persze, mert ő egy magánnyomozó, akit House bérelt fel, és House-nak egy szokványos, álcázásból színjeles nyomozó kimondottan derogálna. Nyomozónk egyébként nem elveszett ember, eddigi munkájáért (ami kb. a boxmeccs 4 kameraállásból való felvételét és a videó megvágását jelentette) nem szégyell 2500 dollárt kiszámlázni, House bevásárolt vele rendesen.

Baromi kevésből tud most építkezni a team, mert eléggé nehezíti a dolgukat, hogy 4 halálesetet, 1 haldoklót és 1 beteg embert kéne valahogy közös nevezőre hozni, de lehetetlen olyasmit találni, ami mindenkire passzol. Nagy nehezen kiizzadták, hogy a temporális lebennyel lehet baj, nagyszerű, hogy az ilyesmit csak egy észveszejtően kockázatos agyműtéttel lehet igazolni. De minek vágjanak bele egy fiatal nő agyába, ha van itt egy haldokló öregemberünk is, vajon mi a kézenfekvő megoldás? Annál tovább nem sikerül jutni, hogy az öreg felesége és a hetibeteg lerendeznek egy „az én életem a fontosabb” – „nem, a férjemé, te meg rohadj meg, ott ahol vagy” –jellegű hajtépést, mert az öreg közben meghal.

Lehet boncolni, de a boncolás kideríti, hogy az agyával semmi baj nem volt. Akkor most visszatekerés, ismét a rák a befutó, mert akármi is (volt) a baja ezeknek az embereknek, nem szervspecifikus. Talán valami bacilus lehet még? Ez Kutner remek ötlete, ahogy az is, hogy ezt úgy kell igazolni, hogy végezzenek kolonoszkópiát a szervdonor egészséges gyerekén, jáj.

Addig is House megy haverkodni újdonsült legjobb barátjával egy fagyiskocsinak álcázott megfigyelőállomásra, ami egyébként bevett CIA-s módszer, tuti, hogy a cseles nyomozó is az Alias első évadából vette az ötletet. Nyomozó közli House-zal, hogy tudja ám, hogy igazából Jimmyt akarja lenyomozni, úgyhogy utólagos engedelmével önállósította is magát az ügyben, újabb párezer dollárért cserébe természetesen. Tudja, hogy House csak valami okot keres, amivel visszahívhatja a jobbik felét, de egyelőre ilyet nem talált, úgyhogy később még visszatérnek a problémára. A diszleksziás hülyegyerekek meg húzzanak el iskolába, mégis milyen nehéz egy ZÁRVA-táblát elolvasni? –kérdezi a nyomozó, ideális barát-alapanyag House-nak.

House-t Kutner újabb remek ötlettel várja, mivel a gyerek kolonoszkópiája semmit sem mutatott (de legalább szereztek neki egy emlékezetes napot, nem?), próbálják meg ugyanezt az öreggel. Okos ötlet, csak azt az apró körülményt hagyta figyelmen kívül, hogy az öreg már halott. Nem baj, majd egy pumpával életet lehetnek belé, vagy valami olyasmit, és ez olyan borzasztóan hangzik, hogy már most azt kívánom bár el se kezdenék. Az eredmény lényegében annyi, hogy Foreman mehet átöltözni és felvenni Kutnert a halállistájára, mert addig nyomkodja, pumpálja az öreget, míg a béltartalmának jelentős része Foremanen köt ki, de ezt leszámítva érdemi eredménye nincs a dolognak.

Eközben a hetibeteg rosszabbul van, itt az ideje, hogy House újra bedobja rák ötletét, hátha nem unják még nagyon. Megy is a beteghez, hogy megszerezze a beleegyezését a kemoterápiához, és nagyon meggyőzően adja elő magát, valahogy így: 1. nem tudjuk, mi a baja. 2. az égvilágon semmi nem bizonyítja, hogy rák, de szeretnénk rákra kezelni. 3. talán beindul a placebo hatás, de az se biztos, hogy megyünk vele valamire. 4. értelmét egyelőre mi sem látjuk ennek az egésznek. Beteg válasza: hol írjam alá? Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy nem ő a legértelmesebb hetibeteg a sorozat történetében. Ráadásul lelkizni is elkezd, és nem látja House arcán a néma kétségbeesést, úgyhogy úgy érzi, feltétlenül fontos közölnie, hogy építész volt, amíg vak volt, majd amikor elkezdett látni, feladta az építészetet, mert kiderült, hogy a világ ritka ocsmány. Hmm.

Később House és magánhekusa az utcán követnek egy nőt a lehető legfeltűnőbb módon, amit csak el lehet képzelni. Ha a srác arra játszik, hogy még csak véletlenül se vegye komolyan senki, baromi jól csinálja. Amúgy kiderítette, hogy Jimmy gyászterápiára jár, Cameron jár hozzá rendszeresen lelkizni, vállat tartani a síráshoz, meg ilyesmi, Cuddy telefonos lekisegély-szolgálatot üzemeltet, Foreman is beugrik néha egy hellóra, de House neve egyszer sem merült fel ezekben a beszélgetésekben. Sőt, 4 poloskát helyezett el Jimmy lakásán, és álmából sem szokott izzadtan felriadni azt üvöltve, hogy „Greg, hiányzol!”, úgyhogy megállapíthatjuk, hogy Jimmy továbblépett.

House arra ér vissza a kórházba, hogy hetibeteg jobban van a kemótól, Foreman fogcsikorgatva kipréseli a gyűlölt mondatot: „igaza volt”. Most, hogy történt valami, ami igazolja a rákot, House levonja a következtetés., hogy ez NEM rák, ez már kezd nevetséges lenni. Szerinte akármije is van, az nem rák, de rákként viselkedik, és ez már végre van olyan érdekes, hogy indokolt legyen Jimmyhez szaladni vele.
Jimmy nagyon nincs feldobva ex országos cimborája felbukkanásától, éppen azt próbálgatta, melyik pólója harmonizál legjobban a falai színével, hogy lehet már pont ilyenkor megzavarni? Semmilyen szinten nem kíván részt venni a diagnosztizálásban, sem House életében, és amikor becsukja előtte az ajtót, hallani lehet, hogy az angyalok is sírva fakadnak.

House még egyszer találkozik a magánnyomozójával a kötelező, Epifániát Kiváltó Látszólag Semmitmondó Beszélgetésre, Aminek Egyetlen Funkciója, Hogy A Kulcsszó elhangzik”. A kulcsszó ezúttal az, hogy bármi lehet bármi, és ez pont olyan megfoghatatlan valami, amiből Greg House képes komplett diagnózist felállítani, ezért (is) szeretjük. Már megy is Főnöknénihez, hogy beavassa a titokba. Cuddy először is meglobogtat az orra előtt egy 2500 dolláros kávégép-szerelésről kiállított számlát, „ez mégis mi a bánat akar lenni?” –mosoly kíséretében, de House már diagnoszta-üzemmódban van, felvezeti a baromi kockázatos ötletet, ami meg fogja menteni a beteg életét. A helyzet az, hogy a szervdonortól kaptak mindannyian rák-őssejteket is az átültetett szervekkel együtt, amik csak részlegesen differenciálódtak, és ezek vágták gajra a szerveket. Betegünknél a kemó hatott, mert a rák-őssejtek tumorként viselkedtek, de össze fog omlani, mert az agy egy része nem is agy igazán, na ezt kéne lekapni. Cuddy válasza erre az, hogy fegyveres őröket állít a beteg ajtaja elé.

House Jimmy üres irodájában szomorkodik, miközben egy furcsa zoknis ápoló besurran a beteghez és kicseréli a gyógyszerét. Hetibeteg erre „váratlanul” összeomlik, műtőbe vele, de azonnal. House páholyból figyeli az eseményeket, és éppen azt a pillanatot választja ki, hogy közölje Chase-zel (mert mégis, ki más végezne agyműtétet?), hogy buherált a gyógyszerrel, amikor már pont értelmetlen lenne félbehagyni a dolgot. Ha már itt vannak, akár be is fejezhetik a műtétet, és megérkezik a nyomozó is, hogy végignézze, és közölje House-zal a végső diagnózisát: House másoknak fizet, hogy valaki meghallgassa, mert éppen most vesztette el az egyetlen embert, aki ingyen is hajlandó volt erre.

A műtét persze sikeres volt, és House-nak megint igaza volt, valóban az agy működött rendellenesen. Az átültetett szaruhártyával nincs baj, a beteg agya nem tudta jól feldolgozni a vizuális információkat, és most kiderül, hogy a világ mégsem olyan ocsmány, mint amilyennek gondolta. Most majd mindent olyannak lát, amilyen valójában, pl. House-t szomorúnak, ahogy azt nem mulasztja el meg is jegyezni. House pedig úgy dönt ezek után, hogy akár fizethet is valakinek, hogy barátkozzon vele, ha már jobb ötlete nincs, úgyhogy rácsörög a nyomozójára, hogy szeretné véglegesíteni. Cuddy örömtáncot fog járni, amikor ezt megtudja, érzem.

Címkék: house
46 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepe0419 2009.03.26. 09:02:52

Nehezen követtem a diagnózist, de legalább nem aludtam el, vagy mégis?! Nem rémlik, hogy lett volna főcím?!

sélli_ 2009.03.26. 09:16:33

Tényleg kicsit bonyolult volt a diagnózis... az új magánnyomozó igazán vicces, végre valami vérfrissítés...! :))

caeiro 2009.03.26. 09:23:33

Ez a rák, nem rák dolog rohadtul idegesített. Ha candy nem világítja meg, akkor még most se tudnám, mi baja volt a csajnak. Chase az agysebész, ezen én is röhögtem! A nyomozós szál nekem nem jött be, túl izzadságszagú volt.

minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2009.03.26. 09:45:17

Az egész epizódban nekem az a beszélgetés volt a legjobb, amikor ott agyaltak, hogy mi baja lehet és valamelyik benyögte: autoimmun. Erre Ház válasza valami ilyesmi volt: mondjanak már valami olyat, ami nem hangzott el az utóbbi x időben. Na, hogy is volt ez pontosan? Hatalmas jelenet volt!! (Akkor nagyon meg akartam jegyezni, de ezek szerint nem sikerült igazán jól.)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2009.03.26. 09:53:31

Én szeretem a Nyomozót.:))) Csak a szinkronhangja idegesít nagyon.

tygger 2009.03.26. 10:00:16

nyomozó jó arc, csak nagyon drágán dolgozik.

tóparti látomás 2009.03.26. 10:00:45

Nekem is bejött a nyomozó, frissült a széria, csini volt a zoknija ;)
Wilson is jó, hogy újra felbukkant.
A diagnózis nekem is nagyon hosszadalmas volt.

hulyeinformatikus 2009.03.26. 10:08:03

Ez melyik évad hányadik része volt? :)
Elaludtam. :(

2009.03.26. 10:10:33

"Ha candy nem világítja meg, akkor még most se tudnám, mi baja volt a csajnak"
Na, akkor én vagyok a napihülye, mert én még most sem értem, hogy mi volt ez az egész. Tudni tudom, csak nem értem ;-)))
Azaz: mindenkinek az agya lett beteg a rák őssejtektől v. a többieknél azért csak a beültetett szerv lett beteg?
Na, mindegy ;-)

mándruc 2009.03.26. 10:16:39

Nekem egy kicsit fura, hogy MINDEN műtétet doktor Chase végez, legyen bármilyen testrészről is szó.
A nyomozó remélem marad egy pár rész erejéig.

Azhát 2009.03.26. 10:21:45

@hulyeinformatikus:
"Elaludtam. :( "

@Pepe0419:
"Nehezen követtem a diagnózist, de legalább nem aludtam el, vagy mégis?! Nem rémlik, hogy lett volna főcím?! "

Én bizony már előtte... nem bírtam kivárni...
Hülye ez a tv2 (hű, hogy ez mekkora felfedezés! :), hogy egyre későbbre teszi Házi Gergőt... azt hiszi, hogy emiatt aztán megnézzük az előtte lévő sz*rokat is???

winnie 2009.03.26. 10:29:38

"Nekem egy kicsit fura, hogy MINDEN műtétet doktor Chase végez, legyen bármilyen testrészről is szó."

heti egy műtétet látsz, hogy ő végez. közel sem mindet csinálja. (de elárulom, ez azért van, hogy ő is szerepeljen. ez egy sorozat, színészek játszanak benne és ilyenkor elkél némi suspension of disbelief...)

winnie 2009.03.26. 10:30:41

én nem követtem a spoilereket/híreket, így kimaradtam abból, hogy ebből a valóban remek kis magánnyomozós karakterből végülis miért nem valósulhatott meg a spinoff?

üde színfolt volt, fe is vezették, de utána mégis dugába dőlt a terv. miért?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 10:32:37

mostantól nem merek szemészhez menni.
ha épp nem tudom elolvasni a kisbetűket, nem szemüveget kapok hanem "kivágjuk a szemét, bocsika"
:DDDDDDDDDDDDDDDDD

gyenge rész volt

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.26. 10:44:41

Kezd gagyiba hajlani a sorozat.
Elkezdtem nézni, de kb. tíz perc után visszaültem a rep.szimulátorom elé... szórakoztatóbb volt b29-esekre lövöldözni.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.26. 10:55:34

@szamárfül/murci:
Szerintem is elég gyenge volt. Sajnos House elfáradt. Kár érte, mert egy időben a legjobb sorozat volt a tévében...

Azért egy részt még megnézek, de ha az is ilyen nyögvenyelős lesz...

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.03.26. 11:02:32

ez már az n-edik dolog a tévében, amiben szaruhártya transzplantáció (najó, a SZEMben egész szemet transzplantáltak) is van. Ezekből még ez a csaj járt a legjobban.

Vajon mire számíthatok ezek után, ha én is cornea transzplantra várok...? :-S

terran 2009.03.26. 11:08:32

ez az ami az AXN-en megy?
vagy ha nem akkor az AXN-es az hányadik évad?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.26. 11:25:30

Az AXN-en a "vadonatúj" 3. évad megy.

Squazee 2009.03.26. 11:46:22

Nekem abszolút nem jött be a magánnyomozó. A rész el-elment, de nem ez volt a legjobb ebben az évadban. De kár csüggedni. ;)

nickita 2009.03.26. 12:23:05

nekem már olyan házdoki elvonási tüneteim voltak, hogy ez a rész is maga volt a kánaán :) csak érteni nem értettem semmit belőle.

beckett 2009.03.26. 12:23:48

@Puffcinq:
Nyomozónk eredeti hangja is elég idegesítő sztem. (ki volt a magyar hang, nem tudja vki?)
Wilson-pótléknak megteszi, sőt kifejezetten vicces figura, de azért Wilson az igazi :)

camelus 2009.03.26. 12:38:01

bécsi pszichó min nyomod?

ACM 2009.03.26. 12:46:37

Jó volt az a jelenet a barátjelölt Dr. O'Shea-vel. Nem tarthatnánk meg őt is? ;)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 12:51:28

nehogy úgy végezze mint a Dexter (ami lassan nyugdíjas matiné kategória lesz)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.03.26. 13:02:09

Szerintem király ez a magánnyomozó, hatékony és pofátlan, tehát méltó párja Housenak, csak nehéz követni.
Cuddynak viszont küldhetnénk egy korbácsot, mert anélkül nem fogja tudni visszaverni az elszaladó költségeket :).

Thomas Dantes 2009.03.26. 13:29:06

Aki szerint ezek gyenge részek..hát várjon, lesznek majd sokkal jobbak is az évadban. Nem akarok spoiler-ezni,...de a roadmovie-után szerintem sokkal jobb részek vannak.


Azt sem hiszem, hogy House rosszabb lett...de hát már jó ideje megy...sok újjat nem lehet mutatni. Ha mégis újdonság van, az meg azért nem jó...mert az sem jó...

A lényeg, lesznek jobb és rosszabb részek...hol le hol fel..mindennel így van ez

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2009.03.26. 13:47:25

na, de jó, h kitettek az indexre, el is felejtettem volna elolvasni, mi lett a vége, ugyanis elaludtam. már megint az a rohadt mr&mrs a hibás!

akkor most megyek a feleségekre, aminek a végét meg a dexter miatt nem sikerült. >:(

mickeyknox 2009.03.26. 13:51:42

a műtétet nem chase végezte egyedül, ott volt mellette az agysebész, ő tette fel azt a hálót is.

egykispiros 2009.03.26. 14:17:39

Én imádtam ezt a részt, messze jobb volt, mint az évadnyitó. A nyomozó srác szerintem egyediségben jobb, mint a négyes együttvéve.
Akinek nem volt teljesen vili:
Rákos őssejtek kerültek egy donorból a betegekbe, aztán a testükben kolbászolva végül -ízlés szerint- valamelyik szervhez kapcsolódtak. Az egyiknél a tüdőhöz, másiknál a szívhez, "hetibetegnél" meg az agyhoz. Aztán, őssejthez méltón, elkezdték létrehozni annak a szervnek a sejtjeit, amelyikhez tapadtak. Szívet, tüdőt meg egy kis agyat növesztettek. (Remélem, orvos nem olvassa! :))
Sajna ezek nem rendes őssejtek voltak, hanem rákosak. Így hiába hasonlítottak a valódi szervre, nem volt túl egészséges a végeredmény. Szóval olyan volt mint a népmesében: rák is volt, meg nem is, tüdő/szív/agy is meg nem is.
Az őssejtek - persze a valódiak - igazi jokerek, bármi lehet belőlük. Ezért világosodott meg House a bármi az bármi-től.

Arról, hogy ilyen létezik-e egyáltalán, dunsztom sincs, de nem is ezért szeretjük! :))

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.03.26. 14:32:42

Úgy látom, nem én voltam az egyetlen, aki elaludt rajta, pedig nagyon bírom a sorozatot, de ez a 21:40-es kezdés (egy kis csúszással persze) betett. 10 után már alig bírom nyitvatartani a szemem mostanában...:(

Curval 2009.03.26. 14:50:36

Ezek a részek már tök szarok. :(

absztraktor.blog.hu/

Kit_Kat 2009.03.26. 15:38:25

@egykispiros: nem, ilyen egyáltalán nem létezik. Legalábbis egy szakértő orvos szerint: politedissent.com/archives/2083

Egyébként sztem is elég gyenge ez az évad, egyértelműen a leggyengébb House évad eddig. Az eleje még egész tűrhető (ez még a jobbik részek közé tartozik szvsz), de az évad közepét néha legszívesebben elfelejteném...
A hogyvolt viszont még mindig tök jó, a magánnyomozót én is bírtam, jó arc :)

sélli_ 2009.03.26. 16:24:35

@egykispiros: Kösz, hogy leírtad, ezalapján megpróbálom elbábozni magamnak, hátha megértem...
Ekkora sutaságot. De most komolyan.... jó hogy nem rubikkocka lett az őssejtből. Az is bármi, nem? Ejjjnye de csuda-rossz rész vót ez. TÖBB_JIMMYT!!!!

egykispiros 2009.03.26. 16:55:34

@sélli_: Bocsesz, ha nem volt érthető, nem akartam bővebb lére ereszteni a kommentemet. Ha érdekel a téma, úgyis utána tudsz keresni. (Őssejt-kutatások, pl. növeszthető-e végtag belőlük, a végtag-amputáción átesetteknek, meg egyéb finomságok).
Mondjuk nekem Rubik-kocka őssejt nem kellene, de egy Mini Cooper őssejtért ölni tudnék!

Póniló 2009.03.26. 17:04:59

@egykispiros:
Cartman is milyen jó kis pizzázót csinált az őssejtekből :-)

sélli_ 2009.03.26. 17:28:02

@egykispiros: Nem nem, ez pozitív kritika volt!!! Úgy értem, hogy az általad leírtak alapján már értHETŐBB, és ha még plusszban elbábozom magamnak, akkor talán tuti megértem! :))
1 a lényeg: többet ILYEN hetibeteg ne legyen, mert mérges leszek!

egykispiros 2009.03.26. 18:01:00

@Póniló: És tényleg! :)

@sélli_:Ja, félreértettem. Ha már nincs Wilson, meg "a négyek" is ilyen gyengécske, remélem, legalább Cuddy gyakrabban feltűnik!

Egyébként azt hittem, hogy az epizód végén House a menzán megkörnyékezett dokinak telefonál. "Nem akar nekem dolgozni?" Házdokinak nem lehet probléma megszerezni akár egy privát telefonszámot is. :)

candyperfumegirl 2009.03.26. 18:01:12

Ez a rész valóban gyenge, de ne ez alapján ítéljétek meg az évadot, aminek ez még csak a 2. epizódja volt. Meg hogy House elfáradt meg ilyenek, istenem, dehogy fáradt el, most jön még csak bele igazán.

Winnie: soha nem jött konkrét magyarázat arra, miért nem lett semmi a nyomozós spinoffból. A Fox elvetette az ötletet, ennyi, de hogy ez miért volt, passz, DS-ék nem marketingelték elég jól a dolgot, nem tudom. Szeritnem nem volt ez az ötlet még annyira szilárd, mint amekkora hűhót csaptak körülötte. Mondjuk most legutóbb azt olvastam, hogy még most sem kizárt, hogy megvalósul, de szerintem ahhoz, hogy így legyen nem érdekli eléggé a készítőket. Én mondjuk úgy vagyok vele, hogy addig jó nekünk, amíg semmi nem vonja el a figyelmüket a House-ról, mert jelenleg DS & co a maximálisan beleteszik szívüket-lelküket, és ez így jó, így működik.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.03.26. 23:50:32

nekem is bejött ez a nyomozós szál:)
a house és wilson párbeszéde az ajtóban, meg egy kicsit (inkább nagyon) olyan volt mint egy meleg pár szakítása...:)
az írók meg eldönthetnék igazán chase-ről, hogy akkor most milyen sebész is ő! jó, tudom, hogy eyecandy meg minden, de azért olyan sehol sincs, pláne nem amerikában, hogy egy orvos egyszer beleket operál, néha ortopéd sebész, és néha meg agysebész... :)

beckett 2009.03.27. 00:52:17

@egykispiros: nem, sztem a magánnyomozónak telefonál. (talán nem árulok el sokat, ha azt mondom, h a köv részben meglátod)

ladybyron 2009.03.27. 01:56:05

"DS & co a maximálisan beleteszik szívüket-lelküket"

Szép, szép, de néha az agyukat is beletehetnék. Bocs, ezt nem tudtam kihagyni. :-)))

Gondolom, a magánnyomozós spinoff egyszerűen azért nem jött össze, mert a figurát a nézők nem találták olyan jónak. Ami nem lep meg, az a fajta karakter, aki jópofa, elmegy, de ha nem szerepel a következő részben, akkor nem nagyon tűnik fel. Egy saját sorozatot aligha vinne el.

csibra 2009.03.27. 17:22:31

A műtős jelenet kritikusainak: nem egy orvos szokott egy-egy műtétet elvégezni, mindig van asszisztáló orvos vagy orvosok is. Ebből bőven lehet az egyik Cséz.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.03.27. 21:25:52

@csibra: csakhogy az asszisztáló orvos is, mindig ugyanazon a szakterületen dolgozik, mint a műtétet vezető orvos... :)

@ladybyron: önmagában, szerintem sem elég erős a nyomozó karaktere, hogy elvigyen a hátán egy sorozatot. legalább is ez az epizód alapján.

XiX 2009.03.28. 08:51:58

Coool, nagyon tetszik a hogyvolt és amiről írt :)

Magánnyomozó nagyon bejött (nem fél drhúztól, és ha igen, kézpénzzel kompenzál)

A hetibetegnek eleve az agyával volt baj! drhúz mondotta is --> szaruhártyával nem kerülnek át őssejtek, ami viszont a többieket elvitte a donor mellé egy kis odaát beszélgetésre.

A rákos őssejtek differenciálásához: A transzplantációhoz felhasználtak több embert, ez pedig a genetikai mutációkat figyelembe véve érdekes momentum. A műtét során a donor őssejtek kiszabadultak és a gazdaszervezetben művelték a dolgukat. Sajna nem mondták, hogy mindegyik rákban halt meg, emiatt a jóindulatú sejtburjánzást engedhetnénk meg, ami nem biztos, hogy rák. Erre gondolhattak a filmkészítők előtt a forgatókönyv író megbízó brainstormon résztvevők.

zeugma 2009.03.29. 22:08:44

Kutnernek örültem, végre egy olyan ötlet, ami nem csak egy bedobott betegségnévből áll, hanem van mögötte valami elképzelés is, aminek kifejtéséhez legalább két és fél mondat szükségeltetik. Az más kérdés, hogy a végeredménye egy hulla beleinek szétrobbantása volt :-)

A magánhekus is szimpatikus ötlet, legalábbis fantáziadúsabb karakter, mint a segéddoki-trió. Nem bánnám, ha időnként feltűnnének ilyen érdekesebb figurák, akár egyetlen epizód erejéig is, és nem mindig a hetibeteg-House-Cuddy-régicsapat-újcsapat ötöst látnánk. Nekem pl. Dr. Zanussi mint ötlet is bejött annak idején :-)
süti beállítások módosítása