Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dexter 3x05 – Turning Biminese

2009. március 04. 11:00 - Sangria

A sorozat családi vonalát kedvelők ezúttal is el lesznek látva tobzódnivalóval bőségesen. Már ha vannak ilyenek. Megható ultrahangfelvétellel kezdünk ugyanis, hopp ott dobog a kis szíve, Dexter, ez olyan csodálatos. Dexter viszont nem érez semmit, csak hogy Rita majdnem szétroppantja a kezét, megy is hát golfozni Miguellel inkább. Miguel viszont ma munkaügyből kifolyólag egy kicsit ideges. Van egy fickó ugyanis, aki minden jel szerint megölte a feleségét egy kirándulóhajón, ám mivel nemzetközi vizeken történt a dolog, nem nagyon tud mit tenni. Sőt, nem is ez az első meggyilkolt és gazdag feleség a pasas repertoárjában, ezek szerint nem egy mintaférj a drága. És Miguel panaszkodik és panaszkodik, és Dexter már kapja is a vérszemet, aminek már éppen ideje is, az előző részben nem ölt meg senkit.

Már majdnem belelendülnénk a sztoriba, de jön a közös ebéd négyesben Miguelékkel, és mit ad Isten, Rita és Syl már ki is ötlötte, hogy eladják Rita és Dex lakását, és majd vesznek egy nagyobbat. Holnaptól mennek is már házakat nézegetni. Az ötlet nem nyer osztatlan sikert, Dex ugyanis sokkal inkább maradna ott, ahol van, és ezt jól el is mondja. Hol tárolná akkor ugyanis biztonságosan a vérmintás dobozt, meg hol csekkolná le leendő áldozatai profilját nyugalomban? Ahogy például éppen Ethan Turnerét, a feleséggyilkos fickóét, akit Miguel emlegetett. És Ethan megítéltetik és bűnösnek találtatik.

Debra és Anton pedig egymás mellett parkolva csevegnek mobilon, hiszen fontos küldetésben vannak: a megfigyelés tárgya egy alvó drogos hajléktalan, aki Anton szerint segíthet megtalálni Freebot, illetve a Nyúzót. A fickó nagyon ki van ütve, valami Wendellről hablatyol, aki egy fiatal srác, és hajdanán az volt a feladata, hogy Freebo kérója előtt flangáljon és bebocsássa hozzá a kuncsaftokat. Az a baj viszont, hogy még kiskorú, így szülői engedélyre lesz szükség a kikérdezéséhez. Dexter viszont aggódhat, hiszen vele már találkozott Wendell, amikor is debil drogosnak adta ki magát, hogy megismerkedhessen Freeboval. Közben viszont úgy tűnik újra lecsapott a Nyúzó: egy ismeretlen női holttestet találnak, neki a nyakáról hiányzik egy darab bőr.

Miguel meg mit ad Isten, lemondja az aznapi közös ebédjét Dex-szel, ami nagyon nehezére eshetett, dehát dráma van: a feleséggyilkos fickó, akiről Dexnek mesélt golfozás közben, úgy tűnik végleg megússza: nincs megfelelő bizonyíték ellene, pedig egy tanú látta is felszállni a hajóra az asszonnyal, ahonnan aztán asszony nélkül jött vissza. Gyanítom, hogy jobban járt volna, ha lecsukják, Dex ugyanis már nagyban tervezi a másnapi programját, ami pecázás lesz. Ideje hát személyesen is szóba elegyednie leendő áldozatával, akit egy búvárboltban szólít le. A csávó szerint búvárkodáshoz a Bimini nevű hely az ideális, ő is oda készül, ám szerinte Dex jobban fog szórakozni, ha az asszony nélkül megy. Ezzel mondjuk Dexter is egyetért.

Az örsön eközben folynak az események: A seriffi hivatal nem mást, mint – micsoda véletlen - Ramon Pradot küldte a gyilkosságiakhoz, hogy átnézze az aktákat, mert létezhetetlen, hogy Freebonak még mindig semmi nyoma, meg itt van a Nyúzó is ugye, immáron három áldozattal. LaGuerta felajánlja osztálya teljes közreműködését Ramonnak, ám ha kiderül, hogy az ügyek nem függnek össze, Ramon lelép. Claro. Közben nagy nehezen megtalálják Wendell anyját, akinek a beleegyezése szükséges a srác kihallgatásához, hiába ül az egész nap az örsön. Debra egész délelőtt a fiúval foglakozott, jól össze is haverkodtak, ám Wendell anyjával nem volt alkalma találkozni: épp nincs a helyén, ugyanis, mikor az bejön, és elviszi Wendellt. Quinn viszont nagyon is ott van és Quinn szerint amint felmerült Freebo neve, az asszony azonnal hajthatatlan lett, hiszen az a hír járja, hogy aki Freeboról beszél, az meghal. Debra ismét nagyon kiakad Quinnre, nemigen hisz neki.

Angelt meg úgy tűnik nagyon nem hagyja nyugodni a múlt heti beépített-rendőrnő ügye, vagy személye, ugyanis este addig köröz a városban, míg meg nem találja valami sarkon. Az meg is lepődik, hogy Angelnek van vér a pucájában, hogy a múltkori után még szórakozik vele, de Angel teljesen komolyan randira hívja. Angel azonban kosarat kap. Egyelőre. Rita pedig Syllel bőszen dolgozik a költözős projekten: már ki is néztek egy csomó házat, mennek is majd holnap végigjárni őket. „Dex, te is jössz?”. De nem, kollektív megrökönyödésre Dex nem jön, se nem költözik, különben is horgászni megy holnap, hagyják őt békén. És mit ad Isten, Miguel még utoléri a parton hajnalban, még majdnem vele is megy, de hálistennek végül gyanús körülmények között meggondolja magát. Hát akkor most Dexé a pálya.

Közben Ramon – nem sok sikerrel – próbál utasításokat osztogatni az örsön, ám mivel közutálatnak örvend, nemigen hallgat rá a kutya se. Hanem jól megsértődnek, hogy Ramon nem bízik bennük, különben is, úgy tűnik a mostani áldozatnak semmi köze nincs az előző kettőhőz: az áldozatnak ugyanis egy tetoválás volt a hiányzó bőrön, és fulladni sem folytogatással fulladt meg, mint az előző kettő, de ezt nem részletezném. A lényeg, hogy Ramon kénytelen elkullogni szépen, de gyanítom, hogy hallunk még róla.

Debra pedig nem hagyja annyiban a dolgot Wendellel kapcsolatban. Igaz, hogy hivatalosan nem beszélhetne vele, dehát tudjuk, hogy ez neki nem lehet akadály, a fiú meg amúgy is könnyen lekenyerezhető, vagy inkább lehamburgerezhető. Felkeresi hát a srácot, átadja neki a névjegykártyáját, és biztatja, hogy hívja ha mondanivalója támad Freeboval kapcsolatban. Wendell sok mindenben nem tud segíteni, nem tudja hol lehet Freebo, de valami nagy pénzes buliban volt benne, valószínűleg ezért bujkál. Valaki azonban a háttérből egy távcsővel kifigyeli a jelenetet, ami arra utal ugye, hogy még baj lehet ebből.

Dexter eközben követi Ethant a hajótúrára, Rita pedig Syllel házat nézeget, ám egyszer csak vérezni kezd. Syl gyorsan beviszi a kórházba, és elindul az egész napos Dexter felkutató hadművelet, merthogy a tengeren gondolom nincs térerő, és azért úgy lenne helyénvaló, hogy most  Dex Rita mellett legyen. Ám Dexter egy darabig most nem lesz meg. A kórházba szép sorjában megérkezik Miguel is, majd Debra, de sokmindet nem tudnak meg Rita és a baba állapotáról, merthogy nem családtagok.

Vissza Dexhez: most már nagyon úgy tűnik, hogy Ethan Turner feje felett hamarosan összecsapnak a hullámok. A hajón Dex belopódzik a szobájába, elkapja, elkábítja, stb. stb., majd beöltözik a henteléshez. Sietnie kell viszont, hogy még elérje az utolsó tengeri taxit. Minden a terv szerint halad, behajigálja Ethan darabjait a tengerbe, majd szépen partot is ér, és amint lehallgatja az üzeneteit, rohan is Ritához a kórházba. A baba szerencsére már jól van, viszont Rita még előadja, hogy nem tudta volna, mi lett volna, ha elvetél, miközben Dex meg nincs meg. Az összeköltözéssel viszont várjanak az esküvőig, ha Dexnek ez a kívánsága. Ám Dex – nem tudni, hogy a lelkiismeretfurdalástól hajtva, vagy mert közben rájön, hogy számít neki a baba - megígéri, hogy akár azonnal összebútorozhatnak, ha Rita ezt akarja. Bár a gyilkolászást ezentúl egy kicsit nehezebb lesz megoldania.

Este Dexter és Miguel, a két jóbarát együtt rakják ágyba Codyt és Astort, hiszen Rita még a kórházban van. Majd Miguel nagy boldogan elújságolja Dexternek, hogy képzelje: a fickó, aki megölte a feleségét, eltűnt a tengeren. „Te hol is horgásztál, Dex? Aha, Mercy Reef, én is így emlékeztem. Oda is küldtem a partiőrséget, de nem találtak”. Persze az óceán elég nagy hely, de az is lehet, hogy Dex máshol volt. Például Biminin, ahol kiiktathatta Ethan Turnert, hogy többé ne bánthasson senkit. Ahogy Miguel remélte is. Dex lerökönyödik a váratlan leleplezéstől, és tagad, de úgy tűnik, Miguelnek sikerült csapdába csalnia. De Miguel, ahelyett, hogy kérdőre vonná, most hihetetlenül elégedett, sőt mi több, le van nyűgözve, és teljes támogatásáról biztosítja Dextert. Hiszen ő és Dexter egyformák. Sőt.


 

Címkék: dexter
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csibra 2009.03.04. 15:03:50

Szerintem rövid úton Migelből is haleledel lesz hiszen tudjuk, amit két ember tud, az nem titok. Dexter meg jobban teszi, ha újraszervezi a gyilkolászós módszerét, mert nagyon borotvaélen táncol mostanában.

báró Csekonics 2009.03.04. 16:32:24

Igen, eddig mindenki meghalt, aki tudta a titkot, papírforma szerint Miguel tartós tejet már ne vegyen...
A hajós jelenetnél viszont én vártam volna valami csavart - pl. valaki betoppan v. ilyesmi.

Lencse. 2009.03.04. 19:34:11

Voltak arckaparós dolgok most is, de azért az előző résznél sokkal jobb volt. Én azt a Dextert szeretem, aki ilyen csibészes mosollyal dobálja ki a bezacskózott emberfejeket a hajóablakon. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.05. 00:12:03

Lehetne kérni, hogy pontos j-vel fojtogassunk? :-)

Sangria 2009.03.05. 13:12:22

@Kettes: legközelebb úgy fogunk, ígérem:-)

Pasi a konyhából 2009.03.09. 13:50:34

Szerintem Miguellel nem fog történni semmi. Dexter csak olyanokat visz el hajókázni, akik egy ártatlan embert öltek meg. Attól, hogy valaki tud róla valamit, attól még nem lesz áldozat. Doakst az előző részben sem akarta megölni, pedig ő sok mindent tudott. Őt csak el akart tünteni az útjából, de nem akarta megölni.
süti beállítások módosítása